Kutatásmódszertan I. Szabad bölcsész szak, I. évfolyam 2010/11 tavasz Előadó: Balázs László 1. óra Az emberi megismerés és a tudomány Tudásunk jelentős része az egyetértésen és a bizalmon, elfogadáson múlik pl. a Föld gömbölyű, a C-vitamin véd a megfázástól. Csak egy kis töredéke alapul személyes tapasztaláson és felfedezésen. Tudásunk nagy része abból áll, hogy elfogadjuk a másoktól hallottakat, és ez így van rendjén. Két forrásból szerezhetünk tudást: Hagyomány Tudás Szakértői Ismereteket szerezhetünk még személyes tapasztalás alapján is. Ha valakinek a kezét már szúrta meg rózsatövis, egyből rájön, hogy fáj, nem kell hogy bárki is felvilágosítson. Amikor azonban a saját tapasztalásunk, tapasztalatunk ellentmondásba kerül azzal, amit mindenki más tud, jó esély van arra, hogy személyes tapasztalatunkat feladjuk a közmegegyezés javára. (Lásd Asch kísérletét a csoportnyomásról.) A valóság keresése A fentiek tükrében tegyük fel a kérdést: Honnan tudhatnánk meg, hogy mi igaz, és mi nem? A tudomány fogódzókat nyújt mind a konszenzuális, mind a tapasztalati valósághoz. A tudósoknak vannak bizonyos kritériumaik, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy valamit, amit személyesen nem tapasztaltak meg igaznak fogadjanak el. Tehát igaznak fogadhatnak el meg nem tapasztalt dolgokat is azaz konszenzuális tudást, de ehhez meg vannak a maguk speciális normái. Episztemológia: magának a tudásnak, a megismerésnek a tudománya; a módszertant, a metodológiát az episzteminológia egyik ágát pedig a kiderítés tudományának nevezhetjük. Miért van szükség a társadalomtudományra a társadalmi lét tényeinek felfedezéséhez? A természetes emberi kíváncsiság Minden ember határozott vágyat mutat arra, hogy előre lássa az elkövetkezőket. Jellemzően ezt a feladatot oksági és valószínségi okoskodással hajtsák végre. Az ok-okozati séma valószínűségi természetű: az okozat gyakrabban előfordul olyankor, ha az ok bekövetkezett, mintha nem, de nem mindig.
A tudomány olyan módszereket nyújt, amelyek segítségével szigorúbb módon lehet kezelni az említett fogalmakat. Az emberek esetében az előrejelzésre való törekvés többnyire a tudás és a megértés kontextusában merül fel. Jobbak az esélyei annak, aki érti, hogy miért lépnek fel együtt bizonyos dolgok, mint annak aki csak megfigyel bizonyos eseményeket. A megismerő tevékenységben tehát a mi és a miért kérdésekre is választ keres, ezért megfigyel és okoskodik. Ismereteink másik, sokkal nagyobb részét készen kapjuk. ez az általánosan elfogadott tudás. ez a konszenzuális valóság segíti is, gátolja is az önálló gondolkodást. E másoktól átvett tudás két fontos forrásáról kell szólni: társadatmi hagyományról és a tekintélyről. A hagyomány: Előnye, hogy azáltal, hogy elfogadjuk azt, amint mindenki tud, nem kell előröl kezdenünk a dolgok megértését, nulláról a szabályok, szabályszerűségek felderítését ami reménytelen feladat lenne. A tudás felhalmozódik. a ránk hagyományozott ismeretek és értelmezések tömege ugródeszka a további tudás megszerzéséhez. Óriások vállán álló törpék vagyunk az előző nemzedékén. A tekintély szerepe: Okosan tesszük, ha hiszünk annak, akinek szakértelme, szakképzettsége - és erről dokumentuma van főként vitatott kérdésekben. Amikor azonban egy elismert szaktekintély a saját szakterületén téved, az erősen hátráltatja a megismerést. A megismerés ellen hat az is, ha a szaktekintély a saját szakterületén kívül nyilatkozik, és mi hallgatunk rá. A hagyomány és a szaktekintély is segít, hogy legyen miből kiindulnunk a saját vizsgálódásainkban, de lehet, hogy rossz kiindulópontul szolgálnak és rossz irányba irányítanak bennünket. Hibák a hétköznapi megfigyelésben és néhány megoldás Pontatlan megfigyelés. Mindennapi megfigyeléseink rendszertelenek, és csak félig meddig tudatosak. Ezzel szemben a tudományos megfigyelés tudatos tevékenység. A pontatlan megfigyelés ellen egyszerű és összetett mérési segédeszközök segítségével védekezhetünk. Túláltalánosítás. Amikor összefüggéseket keresünk a környezetünkben megfigyelt dolgok között, gyakran már néhány hasonló eset előfordulását egy általános összefüggés bizonyítékának tekintjük. A tudósok úgy védekeznek a túláltalánosítás ellen, hogy előre elkötelezik magukat egy kellően nagyszámú és reprezentatív mintán végzett megfigyelés mellett. Egy másik biztosíték a vizsgálat replikációja (megismétlése). Szelektív észlelés. Aki megállapított egy összefüggést és kidolgozott egy elméletet a megértésére, hajlamos arra, hogy a jövőben csak olyan eseményekre és helyzetekre figyeljen oda, amelyek azt az összefüggést mutatják, és figyelmen kívül hagyja a másféle tapasztalatokat. Illogikus okoskodás. a kivétel erősíti a szabályt semmi értelme, hamis állítás. másik ilyen illogikus gondolatot a tudósok a szerencsejátékos tévedésének nevezik: közkeletű nézet, hogy
egy tartós szerencse sorozat hajlamos az ellenkezőére fordulni nem igazolható. Egyszerűsítve, ha ötször hatost dobok a dobókockával, a hatodik dobásra ugyan akkora esélyem van hatost dobni, mint az előző öt dobásnál. Alogikus érvelés a tudósok számára tudatos tevékenység, ráadásul mindig ott vannak a kollégák, akik gondoskodnak arról, hogy az ember tisztességes maradjon. Mi valós valójában? A valóság természete bonyolultabb annál, mint azt mindennapi működésünk során hajlamosak vagyunk feltételezni. Ezzel kapcsolatban három szemlélet alakult ki: A premodern szemlélet. Korai őseink olyannak látták a dolgokat, amilyenek azok valójában. Ez a feltételezés annyira alapvető volt számukra, hogy még csak nem is érzékeltették feltételezés mivoltát. Tartsd magad távol attól a fától, különben békává változol. (Pl. A falu c. film) A modern szemlélet. Rendjén valónak fogadja el az egyes dolgok különböző szemléletét. Maradva a korábbi példánál: Magam gonosznak tartom a fában lakó szellemet, de tudom, hogy mások szerint jó. Szó sincs arról hogy egyikünknek igaza lenne a másik meg tévedne. A fában egyszerűen csak szellemek laknak, akik se nem jók, se nem rosszak, de különböző emberek különbözőképpen gondolnak rájuk. tehát megjelenik a szubjektív vélemény. A posztmodern szemlélet. A valóság posztmodern megközelítésében nem léteznek szellemek. Csupán képzeteink valóságosak, melyeket saját nézőpontból nyerünk. Semmi sincs odakint, minden idebent van. Hogyan néz ki a könyv valójában? A kérdésre nincs válasz! Csak annyit tudunk megmondani, hogy hogyan néz ki különböző nézőpontokból. A posztmodern szemlélet nehéz dilemmát jelent a tudós számára. Feladata megfigyelni és megérteni, mi történik valójában, de mivel ő is ember, magával hozza személyes beállítottságait, amelyek átszínezik megfigyeléseit és azt, ahogyan magyarázza azokat. E szerint nem létezik objektív valóság. A társadalomtudomány alapjai A tudomány két pillére a logika, azaz az ésszerűség, és a megfigyelés. A tudományos elmélet a tudomány logikai aspektusával foglalkozik; az adatgyűjtés pedig a megfigyeléssel. Elmélet: nem filozófia, nem is hit A tudomány azzal foglalkozik, hogy hogyan vannak a dolgok, és miért vannak úgy. A tudomány akkor tud választ adni az egyes kérdésekre, ha a kérdés megválaszolásához szükséges tényezőket ki tudjuk fejezni mérhető definíciókban. Eredményünk ebben az esetben is a definícióban meghatározott értelmezésre korlátozódna. A következtetéseknek semmilyen ezeken túli általános jelentése nem volna. Társadalmi szabályszerűségek
A társadalmi jelenségek nagyfokú szabályszerűséget mutatnak. Ezeket a szabályszerűségeket feltárhatja a kutatás és megmagyarázhatja az elmélet. A vizsgált szabályszerűségekkel kapcsolatban három alapvető ellenvetést szokás felhozni: A trivialitás vádja. Darwin gúnyosan egy bolond kísérletezgetései -nek nevezte saját kutatásainak nagy részét, mert olyan dolgokat vizsgált, amelyeket akkoriban már mindenki tudott. Darwin rájött, hogy túlságosan gyakran fordul elő, hogy a nyilvánvalóról kiderül, valójában hamis. A trivialitás vádja tehát nem tartható fenn semmilyen ellenvetésként, semmilyen tudományos vállalkozással szemben. Kivételek. Az, hogy minden szabályszerűség alol van kivétel, nem jelenti azt, hogy a szabályszerűség nem volna valós vagy érdekes. Az emberek közbe avatkozhatnak. A megfigyelt embereknek lehetőségük van szándékosan eltorzítani megfigyeléseinket. Ezek az események azonban nem elég gyakoriak ahhoz, hogy komolyan veszélyeztessék a társadalmi szabályszerűségek megfigyelését. Csoportok, nem egyének A társadalomtudósok által vizsgált társadalmi szabályszerűségek általában sok egyén kollektív magatartására vonatkoznak. A társadalomtudományos elméletek tipikusan az összesített, nem pedig az egyéni magatartást kutatják. Igyekeznek megmagyarázni, mitől annyira szabályosak az egyéni viselkedések összességében mutatkozó öszefüggések, még ha a résztvevők változnak is. Cél a rendszer és nem az emberek megértése. A rendszerek, amelyek megmagyarázzák, hogy az emberek miért cselekednek úgy, ahogy. egy ilyen rendszer elmei nem emberek, hanem változók. A változók nyelve Az antifeminizmust azért nevezzük változónak, mert változik. egyes embereknél erősebb az attitűd, mint másoknál. A társadalomkutatót olyan az olyan változórendszerek megértése érdekli, amelyek hatására bizonyos attitűd egyes esetekben erős, más esetekben gyenge. A társadalomtudomány tehát változókkal és a változók közötti összefüggésekkel foglalkozik. A változóknak úgynevezett attribútumi vannak. Az attribútumok: a tárgyat jelen esetben egy személyt jellemző tulajdonságok vagy jellegzetességek. Például lehetek férfi, ázsiai, konzervatív stb. Amit magunk vagy mások jellemzésére mondunk, abban mindig szerepel egy attribútum. A változók ezzel szemben attribútumok logikailag összetartozó csoportjai. Például a férfi és a nő attribútum. a társadalmi nem pedig az a változó, amely e két attribútumból áll. Megkülönböztetünk függő változót és független változót. Van valami, ami meghatározza, vagy okozza például az előítéletesség szintjét. Más szóval, az előítéletesség valamitől függ, ezért függő változónak nevezzük. A függő változó függ a független változótól. Így például az
előítéletesség függ az iskolázottságtól. Ebben az esetben az iskolázottság a független vátozó, mert nem függ az előítéletességtől. Dialektikus megközelítések A társadalomtudománynak nem létezik egyetlen, üdvözítő módja. A különféle megközelítések alapvetően három, egymással is összefüggő választóvonal mentén oszthatjuk nagy vonalakban különböző csoportokra. A választó vonlak két oldalán ugyan egymással versengő megközelítések helyezkednek el, az igazán jó társadalomkutató azonban mindegyiküket elsajátítja. Idiografikus és nomotetikus magyarázat. Az idio- szótag jelentése itt egyedi, különálló, különös. Az idiografikus magyarázatban a megtörtént esemény oka egyedi, rendkívüli. Például azért sikerült rosszul a vizsga, mert (1) elfeletkeztem róla, (2) dugóba kerültem stb. A nomotetikus magyarázat helyzetek vagy események osztályaira keres magyarázatot, nem egy esetre. Azonkívül gazdaságosan igyekszik magyarázatot keresni, csupán agy vagy néhány tényezőt használ fel. Például akkor sikerül jobban a vizsgám amikor egyedül tanulok; vagy az egyetemi fiú- vagy lányszövetségek tagjait többet hívják randevúra, mint a biológiaklubba járókat. Induktív és deduktív elméletalkotás. Az induktív gondolkodás, vagy indukció, a sajátostól halad az általános felé, egy megfigyelés sorozattól egy olyan összefüggés felfedezése felé, amely bizonyos fokig rendet teremt az adott esetek között. A felfedezés nem feltétlenül mondja meg, hogy miért áll fenn az összefüggés, csak annyit mond, hogy fennáll. A vizsgálódás másik módját, amelyet deduktív okfejtésnek, vagy dedukciónak nevezünk, az általánostól halad a specifikus felé. A logikailag vagy elméletileg feltételezett összefüggéstől halad a megfigyelések felé, amelyekkel ellenőrzzi, hogy valóban a várt összefüggés mutatkozik-e. A dedukció szemben az indukcióval, ahol ez fordított, a miért kérdést teszi fel először, azután következik a vajon hogyan van kérdés. Kvantitatív és kvalitatív adatok. Ez a megkülönböztetés lényegében a numerikus és a nem numerikus megkülönböztetésnek feleltethető meg. A kvantifikálás, számszerűvé tétel gyakran explicittebbé világosabbá, részletesebbé teszi a megfigyeléseinket. Fogalmak: attribútum; dedukció; elmélet; független változó; függő változó; idiografikus; indukció; nomotetikus; replikáció; változó