Védd meg a depressziótól legyen boldog élete

Martin Seligman Karen Reivich, Lisa Jaycox és Jane Gillham közreműködésével AZ OPTIMISTA GYERMEK Védd meg a depressziótól legyen boldog élete AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Martin E. P. Seligman: The Optimistic Child. A Proven Program to Safeguard Children Against Depression and Build Lifelong Resilience. Houghton Mifflin Company, Boston New York, 2007. Fordította Erdélyi András István A fordítást az eredetivel egybevetette Nagy Mónika Zsuzsanna ISBN 978 963 05 9269 7 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21 35. www.akademiaikiado.hu Társkiadó a Profil Training Kft. 10 éve a pozitív pszichológia tanainak úttörő terjesztője 1112 Budapest, Rétkerülő út 9. www.profiltraining.hu Első magyar nyelvű kiadás: 2012 Martin Seligman, Karen Reivich, Lisa Jaycox, Jane Gillham, 1995, 2007 Hungarian translation Erdélyi András István, 2012 Akadémiai Kiadó, 2012 A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Felelős szerkesztő: Sisák Gábor A szöveget gondozta: Nagy Mónika Zsuzsanna Termékmenedzser: Egri Róbert Nyomdai előkészítés: Candid Kft. Nyomdai munkálatok: Kinizsi Nyomda Kft. Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató Debrecen, 2012 Kiadványszám: TK120015 Megjelent 20,75 (A/5) ív terjedelemben Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

Tartalom Előszó a magyar kiadáshoz........................... 9 Első rész AMIÉRT A GYEREKEKNEK SZÜKSÉGÜK VAN OPTIMIZMUSRA............................. 13 1. Az ígéret................................... 15 2. Az első lépéstől az első randevúig..................... 24 3. Feláll a csapat................................ 32 Második rész HOGYAN JUTOTT TÉVÚTRA A GYERMEKNEVELÉS A HÁBORÚ UTÁNI JÓLÉTI AMERIKÁBAN............. 39 4. Az önbecsülés-mozgalom......................... 41 5. A járványos depresszió........................... 51 Harmadik rész OPTIMISTA VAGY PESSZIMISTA A GYEREK?............. 61 6. Az optimizmus alapjai........................... 63 7. Az optimizmus mérése........................... 81 8. Honnan ered az optimizmus?....................... 107 Negyedik rész HOGYAN NEVELJÜK OPTIMISTÁNAK ÉS CSELEKVŐKÉPESNEK A GYERMEKÜNKET?............ 125 9. A Penn Prevenciós Program........................ 127 10. A gyermeki ösztönös pesszimizmus megváltoztatása......... 144 7

11. A gyerek értelmező stílusának megváltoztatása........... 171 12. Megvitatás és katasztrófamentesítés................... 201 13. A szociális készségek fejlesztése..................... 235 Ötödik rész A 21. SZÁZAD GYERMEKEI........................ 275 14. Az optimista piramis: csecsemők, totyogósok és óvodások...... 277 15. Az optimizmus határai........................... 296 Utószó Helyzetjelentés az optimizmus állásáról............. 302 Köszönetnyilvánítás.............................. 308 Jegyzetek.................................... 313 Bibliográfia................................... 327 8

Előszó a magyar kiadáshoz A kedves Olvasó a Profil Training keretei között létrejött fordításban olvassa ezt a könyvet. Klasszikus tréningcég vagyunk, eredetileg nem kenyerünk sem a fordítás, sem a könyvkiadás. Mégis, már második alkalommal rugaszkodunk neki egy könyv lefordításának és kiadásának. Tesszük ezt azért, mert az elmúlt húsz évben honfitársaink ezreivel dolgoztunk. Témáink mindegyike valahol az egészséges önbizalomról, a jó fellépésről, az együttműködésről, a megértésről, a partneri kapcsolatteremtésről, a hatékony problémamegoldásról, egyszóval, a harmonikus jelenlétről szólt persze üzleti környezetben, hiszen tréningcég vagyunk. Sokat, nagyon sokat dolgoztunk külföldiekkel, és fájdalmasan voltunk kénytelenek újra és újra megtapasztalni, hogy a más országokból érkező résztvevőink nyitottabbak, talpraesettebbek, igényesebbek saját fejlődésük vonatkozásában. Kostruktívan vesznek részt a programokon, van véleményük, és pontosan tudják, mivel szeretnének gazdagodni a tréningen töltött napok alatt. Ezért hát újra és újra feltettük magunknak a kérdést: Mi a baj itthon? Miért vagyunk ennyire passzívak, miért vagyunk ennyire zárkózottak, sokszor ellenségesek, és miért van az, hogy ha egy magyar résztvevő szólal meg, akkor szívesebben kritizál, sorol kifogásokat. Ez a tapasztalat buzdított bennünket arra, hogy keresni kezdjünk. Egy olyan elmélet után kutattunk, amely magyarázatot ad a tapasztalatainkra. Így bukkantunk rá a Pozitív pszichológiára és Martin Seligman tanult tehetetlenség elméletére. Martin Seligman az 1960-as években forradalmasította a tanuláselméletet. Megállapította, és be is bizonyította, hogy kiszámíthatatlan környezetben az élőlények köztük az emberek 9

Az optimista gyermek is passzívvá válnak, feladják a kezdeményezést, ami aztán depresszív mintázatú viselkedéshez vezet. Seligman megtalálta az aktív, cselekvő élet kulcsát. Felfedezéséből kiindulva elhatározta, hogy mindent megtesz azért, hogy a pszichológia tudománya a betegségek mellett az egészséges, sikeresen vezetett élet feltételeinek meghatározásával is foglalkozzon. Mára mintegy negyvenévnyi nemzetközi kutatómunka eredményeként gondolatai világmozgalommá nőtték ki magukat. Végre megértettük, hogy a történelmünk és a jelenlegi kultúránk arra készít fel bennünket, hogy passzívan figyeljük az eseményeket, hogy kevésre tartsuk saját hatóerőnket, és mivel felnőttként így gondolkodunk, ezt az aggodalmat, ezt a nem konstruktívan kritikus, pesszimista gondolkodást adjuk át gyermekeinknek is. Ezzel önmagunkat és a jövő nemzedéket is korlátozzuk a képességek és lehetőségek kibontakoztatásában. Ahogy megismerkedtünk Seligman gondolataival és az azóta gombamód szaporodó új, pozitív pszichológiai technikákkal, ezeket azonnal alkalmazni kezdtük tréningjeinkben. Hirdetjük és tanítjuk, hogy a pozitív, építő, tiszteletet sugárzó munkahelyi légkör jobb teljesíményhez, nagyobb kreativitáshoz vezet. Résztvevőink az általunk MQ programnak nevezett tréningeken megtanulják azokat az alapvető kognitív technikákat, amelyek segítségével néhány hónap alatt át tudják formálni saját pesszimista gondolkodásukat, illetve vezetőként hatékonyan alakíthatják munkatársaik gondolkodását is. Seligman optimizmusfogalma nem a rózsaszín felhős optimizmus, nem is a pozitív gondolkodás. Seligman arra tanít, hogy nézzünk szembe az élet tényeivel, akarjuk látni a jót is, a rosszat is. Saját megtörtént sikereinkre támaszkodva használjuk fel a tudásunkat, erőnket és magunkba vetett hitünket a helyzetek megoldására. Mi úgy emlegetjük a programjainkon, hogy reális optimizmus gondolkozz reálisan a világról, és tudd, hogy van elég képességed és erőd megbirkózni az akadályokkal. Hogy munkánkat hitelesebbé és hatékonyabbá tegyük, 2006-ban lefordítottuk, és belső használatra kiadtuk Seligman Autentikus életöröm című könyvét; ezt a fordítást később a Laurus Kiadó jelentette meg. Megtaláltuk tehát azt a fontos tényezőt, amely megmagyarázhatja, miért olyan pesszimista a társadalmunk, és egyben megadja azt az eszköztárat is, amely képes lenne ezen változtatni. 10

Előszó a magyar kiadáshoz A felnőttekkel elért első sikereink után hamarosan rájöttünk, hogy optimizmust tanulni igazán a gyermekkorban kellene elkezdeni. Milyen jó lenne, ha a szülők és a nevelők is ismernék a Pozitív pszichológia gondolatait, elsajátítanák az eszköztárát, és e szerint nevelnék a gyermekeket. Közben teltek az évek. A Pozitív pszichológia témaköre közben itthon is egyre ismertebbé vált. Több könyv is megjelent, a hazai, a témakörben kutató tudósaink is egyre többször kaptak nyilvánosságot kutatásaik ismertetésére. Ebbe a folyamatba illeszkedően született meg Az optimista gyermek fordítása, és köszönhetően az Akadémiai Kiadó nyitottságának, már nem csak belső használatra. A Profil Training is megtette, amit tréningcég létére meg tudott tenni. 2010-ben megszerveztük az első Magyar Pozitív Pszichológia Konferenciát, cikkeket írtunk, előadásokat tartottunk, és elkezdtük kidolgozni a gyermekek számára szóló, optimizmust tanító programunkat. Az első főpróbát a budapesti Szent László Gimnázium tanári karának támogatásával vezettük. A szülők, nagyszülők legfontosabb célja, hogy gyermekeik adottságait kibontakoztassák. Ez a könyv ehhez kínál működő eszközöket. Azt kérjük az Olvasóktól, hogy csatlakozzanak a pozitív pszichológiai mozgalomhoz. Tegyenek meg mindent azért, hogy optimista gyermekeket nevelve, más, jobb kultúrájú országban élhessünk. Egy vidámabb, reménytelibb és teremtőbb országban. Erdélyi András István Profil Training 11

Az optimista gyermek arra, hogy kontrollálni tudják az áramütést, azáltal hogy megtanítottuk nekik, hogyan vonják ellenőrzésük alá a helyzetet. Az áramütés csak akkor szűnt meg, ha az állat valamilyen módon aktívan reagált. Előbb megtanulták, hogy képesek legyenek uralni az áramütést, és csak aztán érte őket elkerülhetetlen áramütés,. Vagy egészen fiatalon, vagy felnőttkorukban szerezték meg azt a tapasztalatot, hogy képesek uralni a helyzeteket. Az immunizált állatok egyik esetben sem estek a tehetetlenség csapdájába amikor később elkerülhetetlen áramütést kaptak, nem váltak passzívvá. 2 Dr. Salk vakcinájára gondolva a jelenséget némiképp nagyképűen immunizációnak neveztük el. Olyan ígéret volt ez, amelyet addig nem teljesítettem. Úgy éreztem, a kör bezárul. Vajon valóban képes a kontroll megtapasztalása vagy az optimizmus mint pszichológiai sajátosság megszerzése immunizálni a gyerekeket a mentális és fizikai betegségek ellen? Van egy járvány, amely hasonló a gyermekbénuláshoz, és amely évek óta folyamatosan terjed. A depresszió előfordulási aránya tízszeresére nőtt az 1950-es évekhez képest. Amikor valaki depressziós, nyomorultul érzi magát. De nem ez az egyetlen következmény: jelentősen károsul az iskolai és munkahelyi teljesítőképessége, sőt a testi egészsége is. Megbízható mérések szerint a depressziós járvány ténylegesen veszélyeztetheti egy nemzet jövőjét. De ha dr. Salknak igaza van, ez is csak egy járvány, amely ellen a pszichológusok immunizálhatják a gyerekeket. A pesszimizmus járványa Többet szeretnénk nyújtani a gyermekeinknek, mint a testi egészség. Azt akarjuk, hogy az életükben minél több szeretet, barátság és nemes cselekedet legyen. Azt szeretnénk, hogy lelkesek legyenek a tanulásban, képesek legyenek szembeszállni a kihívásokkal. Azt szeretnénk, hogy a gyerekeink hálásak legyenek azért, amit tőlünk kaptak, de büszkék legyenek a saját eredményeikre is. Azt akarjuk, hogy a jövőbe vetett hittel nőjenek fel, a kalandok szeretetével, igazságérzettel és elég bátorsággal, hogy eszerint az igazságérzet szerint cselekedjenek. Azt kívánjuk nekik, hogy elég szilárdak legyenek, hogy szembe tudjanak nézni az akadályokkal és hibákkal, ami a felnőtté válással jár. Azt szeretnénk, hogy jó szülőkké váljanak, amikor eljön az ideje. Az a legmélyebb reményünk, hogy az ő 20

Az ígéret életminőségük jobb lesz, mint a sajátunk, és legbensőbb fohászunk, hogy birtokolják az összes erősségünket, és csak keveset a gyengeségeinkből. Mindezt el is kellene érnünk. A szülők képesek megtanítani gyermekeiket önbizalomra, kezdeményezőképességre, lelkesedésre, kedvességre és büszkeségre. Mi több, az amerikai gyerekek többsége olyan világba születik, ahol megvannak a lehetőségeik: erős és gazdag országban élnek, ahol az emberek a nukleáris háború veszélyének elmúltával, példátlan individuális szabadságot és választási lehetőséget élveznek; a tudomány és az orvostudomány jelentős felfedezéseket tesz, és az internet révén olyan globális falu jött létre, ahol közös a zene, a játékok, a kereskedelem és a tudás. Ha jó szülők vagyunk, és a világ is jobb hely a gyermekeink számára, akkor okkal várhatjuk el, hogy életük minden tekintetben felülmúlja a miénket. Mégis, van valami, ami e remény meghiúsulásával fenyeget, ami felmorzsolja gyermekeink természetes optimizmusát és aktivitását. Ez pedig a pesszimizmus, ami oda vezet, hogy bármilyen nehézség esetén a legsötétebb értelmezésre tudunk csak gondolni. A gyerekek sajnos könynyen és gyorsan elsajátítják ezt a látásmódot. A szülő sorsdöntő feladata megakadályozni, hogy gyermeke ennek a trendi szemléletmódnak a csapdájába essen. Könyvünk célja, hogy megtanítsa, hogyan neveljük gyermekeinket úgy, hogy egész életükben élvezhessék az optimizmus előnyeit. De miért akarná a szülő, hogy a gyereke optimista legyen? Azt is gondolhatnánk, hogy a pesszimizmus csak helyzethez választott viselkedés, mentális jelmez, amelyet bármikor, tetszés szerint le lehet venni. Ha a pesszimizmus egyszerűen csak eszköz lenne, hogy bölcsnek tűnjünk egy koktélpartin, vagy afféle savanyú a szőlő magatartás, hogy megvédjük magunkat a csalódásoktól, akkor nem írtam volna meg ezt a könyvet. De a pesszimizmus egy körülhatárolt lelkialkat, amelynek mélyreható és végzetes következményei vannak: nyomott hangulat, beletörődés, alulteljesítés, sőt meglepően rossz egészségi állapot. A pesszimizmus nem a természetes élet hangulati hullámvölgyeinek velejárója. Sokkal inkább olyasmi, ami minden akadály esetén erősödik, és hamarosan önbeteljesítővé válik. Amerika egy pesszimista járvány kellős közepén van, és elszenvedi ennek legkomolyabb következményét, a depressziót. 21

Az optimista gyermek Amikor dr. Salk a pszichológiai immunizációt említette, gondolataim a fiatalkori depresszió járványa felé fordultak. Tudtam, hogy a frissen felfedezett kognitív és behaviorista technikák depressziós felnőtteknél jelentősen enyhíthetik a depressziót és a pesszimizmust. Lehetséges, hogy ha ugyanezeket az eljárásokat megtanítjuk az egészséges gyerekeknek, akkor későbbi életük során ellenállóvá válnak a depresszióval szemben? Képes lenne ez az immunizáció csökkenteni a járványt? Az érdekelt, hogy ha az egészséges gyerekeket megtanítanánk ezekre a készségekre, vajon az segítené-e őket abban, hogy jobban teljesítsenek a tanulásban, munkában és sportban. Lehetséges, hogy ezek a gyerekek még testileg is ellenállóbbak lennének? Képes lenne a gyerekkori immunizáció csökkenteni az amerikai tinédzserek legsúlyosabb problémáit: a drogfogyasztást, a nem kívánt terhességet, öngyilkosságot, kétségbeesést vagy az értelmetlenség érzését? Ilyen és további más kérdések jártak a fejemben azokban a hetekben. Ez a könyv elmondja az iskolások számára tervezett immunizációs program történetét, amely a fenti gondolatokból született. A könyvvel tehát az a célom, hogy megtanítsam a szülőket, nevelőket, tanárokat és az egész iskolarendszert arra, hogy hogyan itassák át a gyerekeket az optimizmus lényegével és a cselekvőképesség érzésével. Mégpedig akként, hogy beszámolok azokról a kísérletekről, amelyeket kollégáimmal több mint harminc éven keresztül folytattam az optimizmus és a tehetetlenség témakörében. Beszélni fogok a pesszimizmus okairól és alattomos következményeiről. Megmutatom, hogyan ismerhetőek fel gyermekünkön a veszély jelei, és aztán azt is, miként tudjuk pesszimizmusukat optimizmussá, tehetetlenségüket cselekvőképességé változtatni. Ellentétben a legtöbb gyereknevelési vagy önfejlesztő könyvvel, ez a könyv nem pusztán némi klinikai tapasztalaton nyugvó személyes vélemény. Számtalan információ piacra került korlátozás nélkül úgynevezett szakértőktől olyan népszerű kérdésekben, mint a szoptatás szemben a cumisüvegből történő táplálással, a fegyelmezés versus szabadság, a bölcsőde vagy a teljes idejű anyaság, a magántanulás, az androgínia, a válás hatása, a szexuális zaklatás romboló hatásai és a testvérek közti féltékenység. És ami még rosszabb, sok szülő kritikátlanul falja ezeket a tanácsokat, és ezekhez igazítja gyereknevelési gyakorlatát, kétes bizonyítékok, ideológiák és klinikai sejtések alapján. 22

Az ígéret A megalapozatlan tanácsokat könnyű elhinni, ha kevés a tudományos adat a gyerekekről. Szerencsére ma már más a helyzet. Az utóbbi évtizedben hozzáférhetővé váltak olyan kiterjedt és alapos kutatások, amelyek átformálták a gyereknevelésről alkotott elképzeléseket. A könyvben található tanácsok, a bemutatott program, az optimizmus és a személyes kontroll megalapozott elmélete és a kitöltendő tesztek gyerekek és felnőttek százezreinek három évtizedes gondos tanulmányozásán alapulnak. Amikor a tanácsom spekuláción alapul, vagy csupán a saját klinikai vagy szülői tapasztalatomon alapul (öt gyereket nevelek), akkor ezt külön jelzem. Könyvemet minden szülőnek írom a leggazdagabb körülmények között élőktől a legszegényebbekig, és minden gyerekre vonatkozik a bölcsőtől a serdülőkor végéig. De van egy sokkal ambiciózusabb célom is. Ha az amerikai pesszimizmus nem szűnik meg, a szabadságunknak, a gazdagságunknak és a hatalmunknak nem sok hasznát fogjuk venni. Egy pesszimistákból álló nemzet nem lesz képes élni a 21. század nyújtotta lehetőségekkel. Elveszítjük a kedvünket, hogy tisztességet teremtsünk otthonainkban, és a gyerekeink olyan országban válnak felnőtté, amelyet megnyomorított a vegytiszta önzés, és amely elmerült a passzivitás és a lehangoltság mocsarában. Ha jól ragadtam meg a probléma gyökerét, akkor a megoldás a saját kezünkben van. Megtaníthatjuk gyermekeinknek a rugalmas és valóságon alapuló optimizmus készségét. A program, amelynek a történetét elmesélem itt, bizonyítottan megelőzi a gyermekkori pesszimizmust és a depressziót, egyben praktikus, konkrét cselekvési terv szülőknek, tanároknak és nevelőknek. Nem kevesebbről van szó, mint a saját utódaink jövőjéről és a gyerekek következő generációjának egzisztenciájáról, hogy tisztaszeműek, előretekintőek és magabiztosak lehessenek. 23

Második rész HOGYAN JUTOTT TÉVÚTRA A GYERMEKNEVELÉS A HÁBORÚ UTÁNI JÓLÉTI AMERIKÁBAN

4. Az önbecsülés-mozgalom A medálban volt egy tükör, és a tükörben a saját valódi képmása. Nahát! Ez én vagyok gondolta. Ez igazán én vagyok. Én vagyok a varázslat a medálban. Ettől kezdve a kislány mindennap viselte a medált. Mindennap a kezébe szorította, és azt suttogta: Hiszek benned. A medál megtelt a kislány saját különös varázsával, amely ettől a naptól kezdve mindig ott volt a kislánnyal. Elizabeth Koda-Callan: The Magic Locket (1988) Meglepődtünk azon, amit az állami iskolákban láttunk, bár valószínűleg nem kellett volna, mert amit láttunk, az egyszerűen azt tükrözi, ahogyan a baby boom -nemzedék többsége a gyermekeit neveli. Amerikai tanárok seregei, az amerikai szülőkkel együtt, meglehetősen túlértékelik a gyerekek önbecsülésének fontosságát. Jóllehet ártalmatlannak tűnik ez a szemlélet, ahogyan a szülők ennek szellemében cselekednek, az gyakran tönkreteszi a gyerekek érték iránti érzékét. A szülők és tanárok a megfelelő viselkedésnél cselekvőképesség, kitartás, a frusztráció, az unalom leküzdése és a kihívásokkal való szembenézés fontosabbnak tartják azt, hogy a gyerek jól érezze magát, és ezzel sokkal inkább kiteszik ezt a generációt a depresszió veszélyének. Nagyjából ezt láttuk az amerikai osztálytermekben: A Fejleszd az Önbecsülésed a Koala-Rooval készlet olyan feladatot tartalmazott, melyben egy oldalra tizennégyszer írták le, hogy KÜLÖNLEGES VAGY, majd az követte, hogy: Nagyon boldog vagyok, hogy a te x-edik osztályos tanárod lehetek. Nincs senki, aki hozzád fogható lenne. Egy tapsoló kezeket ábrázoló plakát arra biztat: Dicsérjük önmagunkat. Egy képregényfigura önmagát csodálja a tükörben, és azt javasolja: Váljon szokásoddá, hogy szereted magad! Kitöltendő játéknyomtatványok kérték a gyerekeket, hogy egészítsék ki az Én különleges vagyok, mert mondatot, olyan befejezé- 41

Az optimista gyermek sekkel, mint tudom, hogy kell játszani, és engem mindenki boldoggá tesz, tudok színezni. Ennek a csinnadrattának szó szerint ez a magyarázata : minden cselekedetünk alapja az önbecsülés. Ezért ha óvodától kezdve tehetünk valamit azért, hogy ezt az érzést megerősítsük a gyerekekben, akkor (sokkal bölcsebbek) lesznek a jövőbeli választásaikban. 5 Az önbecsülés tanítása azt eredményezte, hogy a tanárok kénytelenek voltak önellentmondó szlogeneket hangoztatni. (ha mindenki különleges, akkor van egyáltalán, aki különleges?). A gyerekek hamar megtanulják, hogy nem kell komolyan venni az ilyen hízelgést, ami valójában nem őszinte. Az önbecsülés-mozgalomnak megvannak a maga hátulütői. Odavezet ugyanis, hogy az iskolai eredmények értékelése megszűnik, nehogy a rosszabb értékelés károsítsa az önbecsülést; felhagytak az IQ mérésével, nehogy az alacsony pontszám miatt alacsony legyen az önbecsülés, az osztályozás inflálódott, nehogy azok, akik 2-est érnek el, rosszul érezzék magukat. A tanítás az osztály gyengébb feléhez igazodik, hogy megvédjék a lassabban tanuló gyerekek érzéseit (annak ellenére, hogy már értékelés sincs); a versengés illetlen szóvá vált; a memoriterek tanulása kihalóban van, és alig fordul elő a régimódi, kemény munka. Mindegyik taktika arra szolgál, hogy megvédje a gyerek önbecsülésérzését azoktól, akik egyébként felülmúlnák őket. A nyereség többnek tűnik, mint azoknak a gyerekeknek a vesztesége, akik egyébként kitűnnének. A szülőket is, a tanárokat is átitatta ez a mentalitás, és folyamatosan arra törekszenek, hogy növeljék a gyerekek önbecsülésérzését. Randy ötödik osztályos a Bywood elemi iskolában. Tanárai szerint ragyogó, kíváncsi és kreatív gyermek. Randy jeleskedik az alaptantárgyakban, és nagyrészt élvezi az iskolát. Kivéve a testnevelésórát. A testnevelésóra Randynek, mint a legtöbb nem sportos gyereknek, leginkább rendszeres megaláztatás. Braedly, Garrett és Beth könnyedén kikerülik a labdát. Randyt viszont, miközben minden erejével arra törekszik, hogy kikerüljön a tűzvonalból, vagy a fenekén, vagy a fején találják el, vagy ami még rosszabb, elveszti az egyensúlyát, és rongycsomókét zuhan a tornaterem padlójára. Kedd reggelente 10 és 11 között Randyt akkora adag szégyen éri, hogy az elég a hét hátralevő részére. 42

Az önbecsülés-mozgalom Joel Randy legjobb barátja. Randy szerencsétlenségére Joel rendkívül ügyes, így őt nem éri szégyen a testnevelésórán. Amikor az edző bejelenti, hogy a flagfutball-csapatot elindítja az iskolák közötti versenyen, Joel odasúgja Randynek, hogy nekik is jelentkezniük kellene. Randy viszszasúgja, hogy inkább meghalna. Randyt, bár erősen vonakodik, Joelnek sikerül meggyőznie, hogy a flagfutball, ellentétben a többi tornatermi játékkal, nem sok mozgáskoordinációt igényel, csak futni kell, amire még Randy is képes. Randy apjának az a meggyőződése, hogy jót tenne Randynek, ha egy kicsit sportosabb lenne, ezért arra biztatja, legalább tegyen egy próbát. Délutánonként, iskola után Randy kelletlenül edzeni kezd Joellel. Saját meglepetésére izgalomba jön, sőt még élvezni is kezdi a Joel irányításával zajló gyakorlást. Nagy meglepetésére egy kicsit javulni kezd. Elérkezik a sorsdöntő nap. Randy, a papája és Joel arra érkeznek, hogy egy csomó fiú labdát dobál, és egymással birkóznak a földön. Randy izgalma azonnal jeges rémületté változik. Joel labdát szerez, és Randynek dobja. Randynek nemigen engedelmeskednek az ujjai, ahogy próbálja elkapni a labdát. Joel rohan a passzért, Randy elhajítja a labdát. A labda bizonytalanul száll a levegőn át, és Joeltől tíz lábra landol. A papa megpróbál mentő tippeket adni neki, de Randy fülei csak csöngenek, nem hallja. Randy csaknem utolsó a futásban, csak egyetlen labdát kap el, és egyetlen passza sem landol fogadó közelében. Az apának fáj látni a kudarc okozta megaláztatást Randy arcán. Ezzel lép oda fiához: Szerintem nagyon jó munkát végeztél a pályán. A passzaid ugyan nem mindig értek célba, de igazán erős karod van. A pontosságon tudsz javítani. Nem olyan nehéz. Azt gondolom, hogy büszke lehetsz magadra. Biztos vagyok benne, hogy jövőre csapattag leszel. Most csak balszerencséd volt. Miről beszélsz papa? Elszúrtam. Nem leszek tag, sem idén, sem jövőre. El sem hiszem, hogy megpróbáltam. Nézzünk szembe a tényekkel, egy balfék vagyok. A választól nem zavartatva, a papa átmegy lelkesítőbe : Ez nem jó hozzáállás. Nem gondolkodhatsz így magadról. Én mondom neked, igazán jó voltál a pályán. Ha érdekel a véleményem, te éppen olyan jó voltál, mint a többiek. Nem akarom látni, hogy lógatod az orrod. Azt kell mondanod magadnak, hogy jó voltál, és a következőkben még jobb leszel. Oké, igazad van. Jó voltam. Elmehetnénk már innen, kérlek!? 43

Az optimista gyermek Randy apja a legjobbat akarta. Látta, hogy Randy érzelmeiben tényleg sérült, segíteni akart neki, hogy jobban érezze magát, és ezt azonnal meg is tette. Mint sok szülő, azt választotta, hogy sekélyes, pozitív gondolatokkal támogatja az önbecsülését. Kedves dolgokat mondott Randynek, amelyektől azt remélte, hogy enyhítik a fiú fájdalmát, és helyreállítják a büszkeségét. De az apa megközelítése visszafelé sült el. Randy nem ostoba kölyök, aki arra vágyik, hogy elkendőzzék a kellemetlen igazságot. Az apja hozzáállásával nemcsak Randyt törte le még inkább, de a saját hitelességét is aláásta. Az önbecsülés-mozgalom rövid története Randy apjának kudarca részben az önbecsülés-mozgalom örökségének, részben pedig amerikai gyereknevelésre gyakorolt káros hatásának következménye. Az önbecsülés tiszteletre méltó kezdetekkel rendelkezik. William James, a modern pszichológia atyja, több mint száz évvel ezelőtt írta le a képletét. 6 Önbecsülés = Siker Elvárás James alapján minél több sikert érünk el, minél alacsonyabb elvárással, annál nagyobb lesz az önbecsülésünk. Vagy úgy érezhetjük jól magunkat, hogy sikeresek vagyunk a világban, vagy úgy, hogy alábbadunk a reményeinkből. James a pszichológiai funkciók két szintjét kötötte össze. Egyrészt, az önbecsülés érzelmi állapot: megaláztatás, megelégedettség, kielégülés (megnyugvás) és hasonlóak írják le. Másrészt viszont, az ilyen jó érzés a környezetben, a világgal való sikeres együttműködésben is gyökeredzik. Az önbecsülés e két aspektusa közötti feszültség jól érzem magam és jól működöm a világban adta az önbecsülés-mozgalom alapját. Ez a két aspektus jó érzés és jó működés megvilágítja, hogy mikor van rendben az önbecsülés-mozgalom, és mikor nincs, sőt mikor vált ki ellenkező hatást amikor az önbecsülést közvetlenül azzal próbáljuk növelni, hogy csak a jó érzést vesszük figyelembe, miként ezt Randy apja tette. James felvetése után az önbecsülés fogalma majdnem hetvenöt évig szunnyadt, mivel Amerikát kimerítették a háborúk és a gazdasági válság 44

Az önbecsülés-mozgalom leküzdése. A valódi és sok szenvedést kiváltó problémák láttán az amerikai pszichológiát eluralták azok az elméletek, melyek szerint az ember életét ellenőrzése felett álló erők emelik fel vagy rombolják le. A freudisták szerint az emberi cselekvést a konfliktusok irányítják. A behavioristák szerint külső pozitív megerősítések és a büntetések határozzák meg a cselekvés irányát. Az etológusok szerint a génekbe rögzített fixált programok irányítják a magatartást. Clark Hull követői szerint biológiai hajtóerők és sejtszintű szükségletek váltják ki a cselekvést. De bárhogyan is néznek ki a részletek, ezek az elméletek mind olyan világnézetet képviselnek, miszerint az emberi lény az ellenőrzésén kívüli erők kegyétől függ. Az 1960-as években tengernyi változás ment végbe a társadalomtudományokban. Az egyéni választás az emberi cselekvés legitim magyarázatává vált, és a külső serkentő vagy gátló erőkre való hivatkozás kezdett kimenni a divatból. Korántsem véletlen egybeesés, hogy ez a változás éppen abban a korszakban történt, amikor Amerika példátlan jólét és hatalom felé tartott, a gazdaság hajtóereje pedig az egyéni fogyasztás volt. A választás és az ellenőrzés, a személyes preferencia, döntés és akarat lett az új elméletek védjegye, a külső erők helyett pedig az önirányítás az elsődleges magyarázata annak, hogy miért teszik az emberek azt, amit tesznek. 7 Az idő megérett az önbecsülés újjászületésére, és 1967-ben Stanley Coopersmith, a kaliforniai Davis Egyetem fiatal, pimasz és tekintélyromboló professzora felvetette, hogy az önbecsülés döntő fontosságú a gyermeknevelésben. 8 Coopersmith elsődleges célja az önbecsülés mérése volt. Egy olyan tesztet dolgozott ki, amely az önbecsülés Jó Érzés oldalát vizsgálta, és koncepciójában a kitöltő személyek önértékelését vette alapul. Széles körben használt tesztjében olyan kérdésekről kell eldönteni, hogy igazak-e a teszt kitöltőjére, mint Gyakran szeretnék valaki más lenni, Elég boldog vagyok, Elég nehéz nekem és Nem vagyok túl jó véleménnyel magamról. Aztán megvizsgálta a magas önbecsülésű gyerekek szüleinek nevelési módszerét, és azzal a kellemetlen és meglepően régimódi felfedezéssel állt elő a gyermeki önbecsülés eredetéről, hogy minél világosabbak a szülők által megkövetelt szabályok és határok, annál nagyobb a gyerek önbecsülése. Minél több szabadságuk volt a gyerekeknek, annál alacsonyabb volt az önbecsülésük. Coopersmith következtetéseit a fegyelemből 45

Az optimista gyermek eredő önbecsülésről hamar elfelejtették, de az önbecsülés eszméjét, mint a gyermeknevelés célját, széles körben felhasználták a populáris kultúrában, különösen az iskolákban és a liberális doktrínájú egyházakban és a lelkesítés iparában. A megfontoltabb pszichológusok megtartották az önbecsülés mindkét aspektusát, a jó érzést és a jó működést. Nathaniel Branden, aki kezdetben Ayn Rand tanítványa volt, később klinikai pszichológiából szerzett doktorátust, s most az önbecsülés-mozgalom doyenje; az önbecsülést a következőképpen határozta meg: 9 1. Bizalom gondolkodási és küzdőképességünkben, amelyekkel kezelni tudjuk az élet alapvető kihívásait (jó működés). 2. Hit a boldogsághoz való jogunkban, az érzésben, hogy értékesek és kiválóak lehetünk, megérdemeljük és jogosultak vagyunk kielégíteni a szükségleteinket és kívánságainkat, és élvezhetjük erőfeszítéseink gyümölcseit (jó érzés). Az önbecsülésnek ez a fajta értelmezése olyannyira elfogadott, hogy Kalifornia állam hivatalossá is tette. A kaliforniai törvényhozás védnöksége alatt működő különleges munkacsoport felterjesztett egy javaslatot: A Megbecsülés Állama Felé címmel, melyben az önbecsülés alacsony szintjét tekintik az egyetemi bukások, a droghasználat, a nem kívánt tinédzserterhesség, a jóléttől való függőség és más rendellenességek okának. Az önbecsülés tanítását nevezték meg, mint a legmegfelelőbb társadalmi védőoltást, amellyel beolthatják ez ellen a betegség ellen a gyerekeket. Minden kaliforniai iskolakörzetet sürgettek, hogy tegye magáévá az önbecsülés előmozdítását mint világosan kimondott célt, integrálja minden tanmenetbe és oktatásba, minden irányvonalát és eljárását. Továbbá javasolták, hogy az önbecsülési kurzus legyen része a kreditrendszernek minden oktató számára. Shirley MacLaine pedig egyenesen az Egyesült Államok elnökét sürgette, hogy hozzon létre egy kormányszintű Önbecsülés Titkárságot. Kalifornia a maga elképzelésében az önbecsülésnek félreérthetetlenül a jó érzés oldalát emeli ki: Méltányoljuk saját értékünket és fontosságunkat, legyünk számon kérhetőek magunkkal szemben, és felelősségteljesek másokkal. 10 De azok a javaslatok, hogy hogyan is kellene tanítani az önbecsülés érzését, kiábrándítóak. A Jó Működés elérését célzó javaslatok hasznosak, ha tradicionálisak is: a valódi világ foglalkozási készsé- 46

Az önbecsülés-mozgalom geinek oktatását, a közösség szolgálatának bátorítását és a művészetek tanítását említik. A Jó Érzés oldalon azonban a javaslatok bizonytalanok, a tanácsadó szolgálatok kiterjesztésére, a szülők bevonására, a hibázó gyerek szükségletei iránti érzékenységre térnek ki. De vajon mit kellene tanácsolniuk a tanácsadóknak? Mit kellene tenniük a bevont szülőknek? És hogyan segíthetné a tanárok szenzitivitása a hibázó gyereket? De hogy jövök én ahhoz, hogy megkérdőjelezzek egy olyan önbecsülés-felfogást, amit oktatók, inspiráló pszichológusok, a minisztérium, a kaliforniai törvényhozás és mozisztárok támogatnak? Jó érzés vagy jó működés A kaliforniai jelentés a jó érzés oldalról azért olyan erőtlen, mert ha először nem tanítjuk meg a jó működést, nincs hatékony technika a jó érzés megtanítására,. Az önbecsülés érzése különösen, és a boldogság általában a kihívások kezelésének, a frusztrációk és az unalom leküzdésének és a győzelem elérésének mellékhatásaként fejlődik ki. Az önbecsülés érzése a jó működés mellékterméke. Ha a gyerek önbecsülése a helyén van, az további sikerre ösztönöz. A feladatok sokkal simábban mennek, a zavarok elmúlnak, és a társak sokkal elfogadóbbnak tűnnek. Nem kérdés, hogy a szilárd önbecsülés érzése pompás állapot, ám ha direkt módon a jó érzés elérésére törekszünk, mielőtt elérnénk, hogy jól működjünk a világban, azzal mélyen összezavarjuk az utat és a célt. Az érték, amelyet a jó érzésnek tulajdonítunk, sajátosan modern. Arisztotelésznek időtlen szemlélete volt: a boldogság nem egy érzelem, amelyet elkülöníthetünk attól, amit teszünk. A boldogság olyan, mint a kecsesség a táncnál, amit a táncos nem a jól sikerült tánc végén érez, hanem elidegeníthetetlenül társul a tánc jó végrehajtásához. A boldogság nem egy elkülöníthető érzelmi állapot, nem lehet más módon megszerezni, csak a helyes cselekedet részeként. Az én szkeptikus véleményem az önbecsülés érző oldaláról depressziós felnőttekkel és gyerekekkel végzett huszonöt éves munkám során alakult ki. A depressziós embereknek, mind a fiataloknak, mind az időseknek négyfajta problémája van: magatartási (passzívak, döntésképtelenek és tehetetlenek); érzelmi (szomorúak); testi (mind az étvágyuk, mind az al- 47

5. A járványos depresszió Az önbecsüléskampány, a totyogók természetes optimizmusa és az új lehetőségek ellenére, melyek most bontakoznak ki a társadalmunkban, a gyermekeink példa nélküli pesszimizmust, szomorúságot és passzivitást élnek meg. Hogy lehet ez? Csak véletlen egybeesés, hogy abban az időszakban, amikor az amerikaiak elsődleges célja volt, hogy a gyermek érezze jól magát, és növekedjen az önbecsülése, a depresszió előfordulási aránya az egekig szökött, az önbecsülés érzése pedig mélypontra jutott? A depresszió a hatvanas évekig meglehetősen szokatlan állapot volt, jellegzetesen középkorú nők számoltak be róla. A hatvanas évek elején kezdett a depresszió jóval gyakoribbá válni. Most meg, mindössze harminc év elteltével, a mentális betegségek között a depresszió olyan lett, mint a közönséges nátha, és már a felső tagozatban szedi első áldozatait, ha nem hamarabb. Mindezt négy átfogó tanulmányból tudjuk. 15 Az elsőt ECA-tanulmánynak (Epidemiological Catchment Area Járványügyi Gyűjtő Terület) nevezik, és arra irányult, hogy felmérjék a mentális megbetegedések előfordulási arányát az Egyesült Államokban. A kutatók házról házra mentek, és véletlenszerű választással, 9500 emberrel készítettek interjút, hogy reprezentatív mintát kapjanak a felnőtt lakosságról. Ugyanazokat a kérdéseket tették fel, mint amelyeket a szakpszichológusok vagy pszichiáterek alkalmaznak a rendelőjükben jelentkező zavart embereknél. Rövid időn belül nagyon sok különböző korú felnőttel készítettek interjút. Mindenki elmesélte a teljes élettörténetét, arra fókuszálva, hogy 51