A VOSZ Alapszabálya 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Elnökség A Szövetség neve, székhelye, jogállása

Hasonló dokumentumok
Varga Gyula Észak-Alföldi Regionális Folklórszövetség

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY. A Fővárosi Törvényszék 9.Pk /2012./1. számú végzésének megfelelően módosított és azzal egységes szerkezetbe foglalt szövege

A l a p s z a b á l y a

CIN-BORA túracsoport Alapszabálya

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT

Az egyesület alapszabályának adattartalma

A Biblia Szövetség alapszabálya

A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség Csemadok alapszabálya

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y

Az IPA Magyar Szekció Elnökségének Ügyrendje

- a versenyeztetéssel kapcsolatos költségek fedezését, - a rendszeres kapcsolattartást a körzet és a megyei diáksport szervezeteivel.

az egészségügyi szakmai vizsgaelnöki pályázatok Bíráló Bizottságának ügyrendjérıl

A Budapesti Tarokk Egyesület Alapszabálya

MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetség ALAPSZABÁLYA

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Előterjesztés Medina Község Önkormányzat Képviselő-testülete április 2-án tartandó ülésére

21.SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének október 15-i rendkívüli ülésére

A KORMÁNY október 16. ELŐADÁSVÁZLAT. 1. A Kormány funkciója, helye a hatalommegosztás rendszerében és a kormányzati rendszerben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség Alapszabálya

A L A P S Z A B Á L Y

Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról (Módosításokkal egységes szerkezetben)

AZ ERGO ÉLETBIZTOSÍTÓ ZRT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA

ALAPSZABÁLY. Általános Rendelkezések

VENDÉGLÁTÓ ÉS IDEGENFORGALMI SZAKSZERVEZET. Munkavédelmi képviselő választás november Választási segédanyag

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 60/2013. (IV.25.) HATÁROZATA

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

SCHNEIDER ELECTRIC S Z A K S Z E R V E Z E T ALAPSZABÁLYA

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló június 9-11.

AZ ÉRD VÁROSI RÁDIÓKLUB SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ANGYALFÖLDI SPORTISKOLA ÉS DIÁKSPORT EGYESÜLET

A VÖLGY VIDÉK VIDÉKFEJLESZTÉSI KÖZÖSSÉG KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések

A KORMÁNYZATI ELLEN RZÉSI HIVATAL ELLEN RZÉSI TAPASZTALATAI

ALAPÍTÓ OKIRAT ( módosításokkal egységes szerkezetben )

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Pénzügyi folyamatok felülvizsgálata

Tájékoztató az Általános Szerződési Feltételek június 20-i változásáról

VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS

TEMÉSZ Választási Szabályzat

A Pannónia Nyugdíjpénztár választási szabályzata

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl

A PTE TTK Fizikai Intézetének Szervezeti és Mőködési Szabályzata

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Forrás: APEH

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöksége által létrehozott

Az Önkormányzat Képviselő-testületének évi Munkaterve

1. A közalapítvány elnevezése: Törökkoppányi Iskoláért Közalapítvány. 2. A közalapítvány székhelye: 7285 Törökkoppány, Kossuth Lajos utca 66.

.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete. a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról

Mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott tanácsadás

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

SIMIX - Falszerkezeti habarcsok és építési ragasztók az ÜVEG-ÁSVÁNY KFT-tıl!

I. A felosztandó jogdíjak alanyai

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

EGYESÜLETE ALAPSZABÁLY

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a október 26-i közgyűlés) (Módosította a november 19-i közgyűlés)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

FORGALMAZÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT. valamennyi eddigi módosítással egységes szerkezetbe foglalt. Alapszabálya

A KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA ÉS INTÉZMÉNYEI április 21. ELŐADÁSVÁZLAT

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Budapesti és Pest megyei Regionális Szervezetének Szervezeti és Működési Szabályzata

Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény. Glatz Gyula Idősek Klubja HÁZIREND

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában:

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

Balatonberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015.(XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

GENCSAPÁTI MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖZSÉGI-ISKOLAI KÖNYVTÁR

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

Északdunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet Gyır, Kandó K. u. 13. A L A P S Z A B Á L Y

Kódszám: GOP /A. A mikro- és kisvállalkozások jövedelemtermelı képességének növelése technológiai fejlesztésen, korszerősítésen keresztül.

ALAPSZABÁLY. I. fejezet. Általános rendelkezések

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS MÁJUS 20-I ÜLÉS

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 30/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról

TREFORTOS ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

Általános Szerződéses Feltételek

Támogatás célja. a településkép, a vidéki lakókörnyezet, közösségi terek, közterületek állapotának javítása,

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Előterjesztő: Dr. Görög István jegyző. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Partnerségi Egyeztetési Szabályzat

MAGYAR BEUTAZTATÓK SZÖVETSÉGE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY A Módosításokkal egységes szerkezetben. 1. Általános rendelkezések

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés június 28-ai ü l é s é r e

1. Név: Egyetemre, fıiskolára felkészítı Középiskolai Leánykollégium 2. Székhely: 1145 Budapest, Uzsoki u. 34/a

15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: Hivatal) hatáskörében eljárva meghoztam az alábbi

I. A MUNKAVÁLLALÓKKAL FOLYTATOTT MUNKAVÉDELMI TANÁCSKOZÁS

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JE GYZŐKÖNYV

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

DEBRECENI NÉMET KULTURÁLIS FÓRUM. Módosított Alapszabály

(4) Bélyegzıje: kör alakú, Országos Diákszínjátszó Egyesület felirattal. (6) Az Egyesület mőködése kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

Átírás:

A VOSZ Alapszabálya 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3.3. Elnökség 1.1. A Szövetség neve, székhelye, jgállása 1.1.1. A Szövetség neve: Vállalkzók és Munkáltatók Országs Szövetsége (rövidítve: VOSZ) Anglul: Natinal Assciatin f Entrepreneurs and Emplyers (NAEE) Németül: Landesverband Ungarischer Unternehmer und Arbeitgeber (LUUA) 1.1.2. A Szövetség székhelye: 1107 Budapest, Mázsa tér 2-6. 1.1.3. A Szövetség az Egyesülési Jgról szóló Törvény alapján mőködı tulajdnsi és munkáltatói érdekvédelmet ellátó rszágs társadalmi szervezet. 1.1.4. A Szövetségnek jgában áll, hgy az érdekképviselet és az érdekegyeztetés nemzetközi intézményrendszerébe való bekapcslódása végett külföldön (képviseleti jggal rendelkezı) irdát hzzn létre. Az Elnökség az Ügyvezetı Elnökséget alktó, a Küldöttgyőlés által választtt (illetve a kptált) Társelnökökbıl, a megyei (reginális) VOSZ szervezetek elnökeibıl, az rszágsan létrehztt Szekciók elnökeibıl áll. Az Elnökség két Küldöttgyőlés között a Szövetség legfıbb döntéshzó szerve. 3.3.1. Az Elnökség kizárólags hatásköre a Szövetség küldöttgyőlési beszámlójának elıterjesztése, a Szövetség stratégiai kérdéseiben döntés a két Küldöttgyőlés között, nemzetközi szerzıdések jóváhagyása, állandó vagy eseti bizttságk létrehzása; a bizttságkat az Elnökség által felkért szakemberek vezetik, akik meghatárzzák a bizttság tagjait, döntés a Szövetség vagyni ügyeiben 2 millió Ft értékhatár felett (10 millió Ft értékhatárig), a Szövetség Szervezeti és Mőködési Szabályzatának jóváhagyása és módsítása, a Szövetség 3 társelnökének kptálása, döntés tagfelvételrıl és tag kizárásáról. 1.1.5. A Szövetség Lgójának elnevezése: VOSZ-Lgó. A VOSZ-Lgó 50 fkban döntött, stilizált kulcs, melynek felsı része pirs-fehér-zöld színő kerekített V bető. A kulcs szára és tlla pirs színő, a kulcs tlla fgaztt. A VOSZ Lgó védjegy ltalm alatt áll. A VOSZ-Lgó kiegészítı szöveggel is megjeleníthetı. A kiegészítı szöveg a kulcs felsı része alatt, a kulcs szára és tlla mellett írva, a következı frma szerint történhet: Vállalkzók és Munkáltatók Országs Szövetsége VOSZ 3.3.2. Az Elnökség összehívása és mőködése Az Elnökséget a Társelnökök által, saját körükbıl megválaszttt Srs Elnök hívja össze. A Srs Elnök e minıségében egyúttal a Szövetség Elnöke. Az Elnökséget az Ügyvezetı Elnökség is bármikr összehívhatja a hely, az idıpnt és a napirendek közlésével. Az Elnökség feladatainak ellátásáról a Küldöttgyőlést rendszeresen tájékztatja. Az Elnökség szükség szerint, de legalább negyedévenként ülésezik. Az Elnökség ülésein a Szövetség Elnöke elnököl. Az Elnökség határzatképes, ha azn tagjainak több mint fele jelen van. Az Elnökség határzatait egyszerő szótöbbséggel, általában nyílt szavazással hzza. Szavazategyenlıség esetén az Elnök szavazata dönt. A határzatkat évente arab srszámmal kezdıdıen kell írásba fglalni és a Szövetség lapjában megjelentetni. Az Elnökség ülésére az Ellenırzı Bizttság Elnökét, alelnökét és a Fıtitkárt tanácskzási jggal meg kell hívni. A VOSZ-Lgót kizárólag a Szövetség levélpapírján, a Szövetség céljait szlgáló nymdatermékeken, kiadványkn, ajándéktárgyakn, a Szövetség zászlóján, tisztségviselıi névjegyén, tagjai névjegyén és levélpapírján lehet feltüntetni. Egyéb felhasználása (megjelenítése) tils. 1.2. A Szövetség célja és feladatai 1.2.1. A Szövetség célja: A Szövetség a gazdálkdó szervezetek, valamint ezek jgi személyiségő vagy anélkül mőködı szövetségeinek, egyesületeinek, vállalkzásainak, alapítványainak, más szervezeteinek általáns, tulajdnsi és munkáltatói érdekképviseletét látja el Magyarrszágn és az ez irányú nemzetközi szervezetekben. Tevékenysége srán a Szövetség képviseli a Magyarrszágn mőködı tıke és a tıkét mőködtetı vállalkzók, menedzserek érdekeit. A Szövetség független a plitikai pártktól, mzgalmaktól, de azkkal együttmőködésre törekszik. Együttmőködik szciális partnereivel, mindenek elıtt a Munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel, társadalmi és gazdasági szervezetekkel és az illetékes krmányzati szervekkel. 1.2.2. A Szövetség feladatai különösen: 3.4. Ügyvezetı Elnökség Az Ügyvezetı Elnökség a Küldöttgyőlés által választtt (illetve a kptált) Társelnökökbıl áll. A Társelnökökbıl álló Ügyvezetı Elnökség saját körébıl meghatárztt idıre megválasztja a Srs Elnököt, aki megválasztásának idejére egyben a Szövetség elnöke. Az Elnökség által kptált Társelnök Srs Elnök tisztségét nem töltheti be. Az Ügyvezetı Elnökséget az Elnök hívja össze. Az Ügyvezetı Elnökséget akkr is össze kell hívni, ha azt hárm tagja kezdeményezi hely, az idıpnt és napirend közlésével. Az Ügyvezetı Elnökség szükség szerint, de legalább negyedévenként egy alkalmmal ülésezik. Az Ügyvezetı Elnökség dönthet minden lyan Szövetséget érintı ügyben, ami nem tartzik a Küldöttgyőlés, vagy az Elnökség kizárólags hatáskörébe. Az Ügyvezetı Elnökség hatáskörébe tartzik a Fıtitkár megválasztása, illetve visszahívása, döntés az Ügyvezetı Elnökség által engedélyezett rszágs Szekciók létrehzásáról, megszőnésérıl. Az Ügyvezetı Elnökség jgsult a VOSZ szervezeti egységei részére a tagdíjbevételek meghatárztt százalékának átengedését szabályzni. Az Ügyvezetı Elnökség határzatait évente arab srszámmal kezdıdıen kell írásba fglalni és a Szövetség lapjában megjelentetni. A tagság egészét vagy egyes ágazatkat, szövetségeket stb. érintı általáns, illetve speciális ügyek képviselete az rszágs és helyi (megyei, reginális, helyi) döntéshzó fórumk elıtt (rszággyőlés, krmány, helyi önkrmányzatk, közhivatalk elıtt); részvétel a tagságt érintıen belföldön a makrszintő érdekegyeztetésben, tvábbá munkaadói szervezetek nemzetközi kapcslatrendszereiben, szövetségeiben, szervezeteiben; közvetlen kapcslatt tart rszágs és helyi szinten az érdekegyeztetı fórumk más résztvevıivel, a gazdasági kamarákkal; széleskörően tájékztatja a tagkat a szabályzó váltzáskról, 3.5. Ellenırzı Bizttság figyelemmel kíséri és ellenırzi a Szövetség alapszabályszerő munkáját, mőködését, a Küldöttgyőlés, az Elnökség, az Ügyvezetı Elnökség mőködésének és határzatainak jgszerőségét, ellenırzi a költségvetés végrehajtását, a Szövetség pénzügyeit, gazdálkdását, saját tagjai közül megválasztja az elnökét és alelnökét.

elımzdítja a vállalkzásfejlesztést, a piacépítést, a szakmunkásképzést és a felnıttképzést, ennek érdekében az illetékes szerveknek javaslatkat tesz, illetve ilyen tartalmú törvényeket és más jgszabálykat kezdeményez, véleményez; törekszik, hgy a tagk, illetıleg a tagsággal kapcslatba kerülı partnerek vitás ügyeiket az érdekeltek maguk, társadalmi útn, érdekeik egyeztetésével, szükség esetén felkérésre a Szövetség közvetítésével (jószlgálatával) ldják meg; a Szövetség saját tevékenységérıl és szakmai kérdésekrıl kiadványkat, más sajtótermékeket ad ki; fórumkat teremt felhasználva az elektrnikus és írtt sajtó, a médiák lehetıségeit; tagjai számára szervezetei útján különbözı üzleti szlgáltatáskat (ingyenes és térítéses szlgáltatáskat) nyújt. részt vesz a Príma Primissima Alapítvány által elıírtak szerinti döntésekben, valamint szervezi és bnylítja a Területi Príma Díjak daítélését. 1.2.3. A Szövetség szlgáltatásait a tagdíj, vagy a közvetlen költségek ellenében biztsítja tagjai részére. A tagdíjakkal szembeni szlgáltatásk körét évente közli tagjaival. 1.2.4. Feladatainak megvalósítására gazdálkdó (szlgáltató, stb.) szervezetet hzhat létre. Az Ellenırzı Bizttság bármely tagja a Szövetség bármely szervének ülésén tanácskzási jggal vehet részt. Az Ellenırzı Bizttság munkáját valamennyi testület és a Szövetség tagjai támgatni kötelesek. Az Ellenırzı Bizttság mőködési szabályzatát maga állapítja meg, határzatait egyszerő szótöbbséggel hzza. Az Ellenırzı Bizttság munkájáról évente köteles beszámlni a Küldöttgyőlésnek. Az Ellenırzı Bizttság elnökét, alelnökét és tagjait a Szövetség ügyeiben intézkedési jg nem illeti meg. 3.6. Szekciók A Szövetség tagjai rszágsan, illetve a megyei (fıvársi) szervezetek keretében szakmai szekciókat hzhatnak létre. Az Ügyvezetı Elnökség legfeljebb 2 rszágs szakmai Szekció létrehzását is engedélyezheti. A Szekciók alakulását az Ügyvezetı Elnökség hagyja jóvá. A Szekciók az Ügyvezetı Elnökség által elfgadtt saját Szabályzatuk alapján mőködnek, amely nem lehet ellentétes a Szövetség Alapszabályával. A Szekciók feladta az ágazati, szakmai érdekképviselet. A Szekció Szabályzatra ajánlást az Ügyvezetı Elnökség ad ki. Szekció Elnökét, Társelnökét és elnökségét a Szekció tagjai választják. Szövetség szekciói: 1.2.5. A Szövetség feladatainak ellátása srán plitikai tevékenységet nem flytat, plitikai pártt, parlamenti, önkrmányzati képviselıjelöltet nem támgat. 2. TAGSÁGI VISZONY A Szövetségbe gazdálkdó szervezetként, vagy ezek valamely elv szerinti szövetségeként, stb. belépı tagk jgaikat saját alapszabályuk, alapító kiratuk, vagy társasági szerzıdésük szerint felhatalmaztt képviselıjük útján gyakrlják, akik személyükben tisztségre választhatók. A Szövetség tagjai, illetve annak képviselıi képviseleti jguk gyakrlását meghatalmazás útján a képviselt cégen belül más személyre átruházhatják. A Közgyőlésen/Küldöttgyőlésen egy személy egyidejőleg egy tag képviseletére jgsult, s egy tagnak egy képviselıje lehet. 1. Egészségügyi Szekció 2. Ifjúsági és Diákvállalkzási Szekció 3. Hírközlési Szekció 4. Ipari, Építıipari Szekció 5. Kereskedelmi és Szlgáltató Szekció 6. Oktatási és Szakképzési Szekció 7. Pénzügyi Szekció 8. Szállítói Szekció 9. Textil és Ruházatipari Szekció 10. Idegenfrgalmi, Szálláshelyszlgáltatók és Vendéglátóipari Szekció Az Ügyvezetı Elnökség tvábbi szekciók alakulását is engedélyezheti, amennyiben azk mőködésének személyi és dlgi feltételei biztsíthatók. Választtt tisztségviselı e jgsultságát és kötelezettségét másra nem ruházhatja át. 2.1. A Szövetség tagjai 2.1.1. Rendes tag (tvábbiakban: tag) A Szekciók testületi üléseirıl Emlékeztetıt kell készíteni, melyet meg kell küldeni az Ügyvezetı Elnökségnek. Az Emlékeztetı szerves részét képezi a hitelesen készült jelenléti ív. A szekciók ülésein a Szövetség bármely tisztségviselıje tanácskzási jggal részt vehet. A Szövetségnek - az önkéntesség elve alapján - rendes tagja lehet minden Magyarrszágn nyilvántartásba vett egyéni vállalkzó, illetve bármely jgi és nem jgi személyiségő gazdasági társaság, szövetkezet, aki, illetve amely a Szövetség Alapszabályát elfgadja és a részére megállapíttt tagdíj megfizetését vállalja. A Szövetség tagja lehet tvábbá minden társadalmi szervezet, melyet az elızıekben meghatárztt jgi és természetes személyek hztak létre, illetve amelyeknek tagságát az Elnökség elfgadja. 2.1.2. Társult tag A Szövetségnek társult tagja lehet minden lyan szövetség, munkaadói, gazdasági, szakmai és vállalkzói érdekképviselet, amely a Szövetséggel és tagjaival krdináltan kíván fellépni, a Szövetség Alapszabályát elfgadja azzal, hgy a tagsági visznyból fakadó jgkat és kötelezettségeket vállalja. A társult tagkat - kérelme szerint - a rendes tag, vagy a pártló tag jgai és kötelezettségei illetik meg. A társult tag felvételérıl kérelme alapján az Elnökség - a társult taggal történt íráss megállapdás alapján - egyedileg dönt. 2.1.3. Pártló tag A Szövetségnek pártló tagja lehet minden bel- és külföldi jgi és nem jgi személyiségő vállalkzás, munkaadói-gazdasági érdekképviselettel fglalkzó társadalmi szervezet és magánszemély, aki, illetve amely a Szövetség céljaival egyetért, azt támgatja. 3.7. Megyei, reginális szervezeti egységek 3.7.1. A Szövetség stratégiai céljai érdekében Elnökség megyei, reginális, vagy más területi szintő szervezetet is létrehzhat, és azk számára az önálló jgi személyként való mőködést is engedélyezheti, illetve nymós indk esetén e szervezeteket megszüntetheti. Nymós indk különösen: Alapszabállyal ellentétes mőködés; Törvények, más jgszabályk srzats megsértése; A Szövetség hírnevét kársan beflyásló szervezeti magatartás; A Szövetség testületei által támaszttt mőködési feltételek súlys megsértése. A Szövetség jgi személyiséggel - feltételek elıírása mellett - általában akkr ruházza fel a megyei (reginális) vagy helyi szervezetet, ha az önálló mőködés pályázati frrásk elnyerése, közigazgatáskapcslati vagy más fnts szervezeti k miatt különösen indklt. A jgi személyiség a feltételek megszőnése vagy megsértése esetén visszavnható. 2.1.4. Szőkített szlgáltatást igénybe vevı tag A Szövetség szőkített szlgáltatást igénybe vevı tagja lehet minden, a 2004. évi XXXIV. Kis- és középvállalkzáskról szóló törvény szerint meghatárztt egyéni vállalkzás, gazdasági társaság és szövetkezet, mely az éves szőkített tagdíj megfizetését vállalja. 3.7.2. Állandó vagy eseti bizttságk megalakulásáról a 3.3.1. pnt szerint az Elnökség határz. 3.7.3. A Szövetség stratégiai céljai elérése érdekében az Elnökség az eddigiekben fel nem srlt szervezetet is létrehzhat. Ilyen szervezeti frmát általában akkr lehet engedélyezni, ha létrehzatalából a Szövetségnek kimutatható haszna származik, és

2.2. A tagsági viszny keletkezése 2.2.1. A tagfelvételi kérelmet a Titkársághz kell benyújtani. 2.2.2. A tagsági viszny keletkezésének feltétele, hgy a jelentkezı a Szövetség Alapszabályát elfgadja és részérıl a tagdíjfizetés rendje szerint befizetendı éves tagdíjat a Szövetség részére megfizesse. A tagsági viszny keletkezésének napja az a nap, amikr a tagdíj a Szövetség pénzfrgalmi számláján, vagy házi pénztárában jóváírásra került és a tagfelvételt az Elnökség jóváhagyta. A tagfelvételt elutasító Elnökségi határzat ellen a kézhezvételtıl számíttt 3 napn belül a Szövetség Titkárságán írásban benyújttt és a Küldöttgyőléshez címzett fellebbezéssel lehet élni. 2.2.3. A tagkról a Szövetség közpnti nyilvántartást vezet. 2.3. A tagsági viszny megszőnése az abban tömörülı tagság a Szövetség általánsan elfgadtt tagdíján felüli frráskból önmagát eltartja és képes a jgi elıírásk szerinti jgkövetı feladatknak teljes körően megfelelni. 3.8. Titkárság 3.8.1. A Titkárság dlgzói a Szövetséggel munkavisznyban, vagy munkavégzésre irányuló más jgvisznyban álló munkatársak. A Titkárság döntés-elıkészítı, peratív ügyintézı, és végrehajtó szervezet, mely a Szövetség flyamats és szakszerő mőködését hivattt biztsítani. Gndskdik a küldöttgyőlés, az Elnökség és az Ügyvezetı Elnökség határzatainak elıkészítésérıl és végrehajtásáról. Segíti a Szekciók munkáját. 3.8.2. Szervezi a tagk véleményeinek és javaslatainak összehanglását, majd gndskdik azknak az illetékes testületekhez, szervezetekhez történı tvábbításáról. 2.3.1. A tagsági viszny megszőnik: a tag kilépésével a kilépés bejelentésének napján, a tag halálával, illetve a tag jgutód nélküli megszőnésével (a halál, illetve jgutód nélküli megszőnés napján), ha a tag az éves tagdíjat - évente íráss felszólítás ellenére - nem fizeti meg a harmadik hivatals felszólításban kikötött befizetési határidı lejártával, a tag kizárásával (a kizárást kimndó határzat jgerıre emelkedésének napján). 2.3.2. Az Elnökség a tagk srából kizárhatja azt, aki: a Szövetség Alapszabályát megsérti vagy a Szövetség céljait veszélyeztetı magatartást tanúsít, vagy vállalkzói magatartásával a Szövetségnek erkölcsi vagy anyagi kárt kz. A kizáró határzat ellen - a kézbesítését követı 15 napn belül - a tag a Szövetség Ellenırzı Bizttságáhz címzett és a Titkársághz benyújttt fellebbezéssel élhet. E fellebbezésnek a határzattal szemben halasztó hatálya van. Az Ellenırzı Bizttság döntése ellen a tag a Szövetség Küldöttgyőléséhez frdulhat fellebbezéssel, ennek aznban halasztó hatálya nincs. 2.4. A tag jgai 2.4.1. A tag jgsult a Közgyőlésen szavazati jggal részt venni. Küldöttgyőlés esetén bármely tag küldötté választható. A küldött szavazati jggal részt vesz a Szövetség Küldöttgyőlésén. Minden küldöttnek egy szavazati jga van. 2.4.2. A tag megválasztható a Szövetség valamennyi tisztségének betöltésére. 2.4.3. A tag jgsult rendszeres tájékztatást kapni a Szövetség tevékenységérıl, és jgsult részt venni a Szövetség által szervezett valamennyi rendezvényen, azkn véleményének hangt adni, javaslatt tenni. 2.4.4. A tag jgsult a Szövetség szlgáltatásainak igénybevételére. 2.4.5. A tag jgsult a Szövetség bármely szekciója munkájában tanácskzási jggal résztvenni, de szavazati jga csak egy szekcióban lehet, amelyben választása szerint a Titkárság regisztrálta. A tag jgsult szavazati jggal résztvenni vállalkzása székhelye szerinti területi VOSZ szervezetben, valamint tevékenysége alapján választtt szekcióban. 2.4.6. A tag jgsult intézkedéseket, eljáráskat kezdeményezni. 2.4.7. A tag javaslatt és indítványt intézhet a Szövetség tisztségviselıihez, testületeihez. 2.4.8. A tag érdekeinek veszélyeztetése, sérelme esetén jgsult a Szövetségtıl védelmet kérni. 2.4.9. A szőkített szlgáltatás igénybevételét biztsító tagsággal bíró tag csak a 2.4.4. szerinti jgkat gyakrlhatja. 2.5. A tag kötelezettségei 2.5.1. A tag köteles betartani a Szövetség Alapszabályát. 3.8.3. Elıkészíti a Szövetség éves tevékenységérıl szóló küldöttgyőlési elıterjesztést. 3.8.4. Évente beszáml a Szövetség gazdálkdásáról a Küldöttgyőlésnek. 3.8.5. A Titkárság munkatársai felett a munkáltatói jgkat a Fıtitkár gyakrlja. A Fıtitkár eseti vagy tartós akadályztatására tekintettel helyetteseként Ügyvezetı Igazgatót nevezhet ki. Az Ügyvezetı Igazgató a Fıtitkár helyettesítésén kívül rendszeres feladatként ellátja az rszágs testületi ülések, összejövetelek technikai szervezési feladatait, tvábbá a Szövetség szlgáltató irdáinak irányítását és ellenırzését. 3.8.6. A munkavégzésre irányuló, más jgvisznyban álló munkatársak közvetlen irányítását a Fıtitkár gyakrlja. 4. A SZÖVETSÉG TISZTSÉGVISELİI 4.1 a Szövetség Tiszteletbeli Elnöke(i) a Szövetség Ügyvezetı Elnöke (társelnök) a Szövetség Srs Elnöke (elnöki címet viselı társelnök) az Elnökség tagjai: társelnökök, megyei, reginális szervezetek elnökei, rszágs szekciók elnökei az Ellenırzı Bizttság elnöke, alelnöke és tagjai A választtt tisztségviselık megbízatása a 2006. évi választástól kezdıdıen öt évre szól. A területi szervek és rszágs szekciók által megválaszttt tisztségviselık megválasztásának idıtartama is az elızı mndat szerint alakul. A Szövetség tisztségviselıi a Szövetség nevében eljárva testületi álláspntt képviselnek. A Szövetség tisztségviselıje csak magyar államplgár lehet. A Szövetség tisztségviselıi közötti munkamegsztást a Szövetség Szervezeti és Mőködési Szabályzata állapítja meg. 4.1.1. Tiszteletbeli Elnök(ei) Azn szervezet (intézmény) képviselıje, melyet az Elnökség tagszervezetei érdekérvényesítése szempntjából kiemelkedı jelentıségőnek tart. A Tiszteletbeli Elnök(ök) a Küldöttgyőlésen és az Elnökség ülésein tanácskzási jggal vehetó(nek) részt. Tiszteletbeli Elnök(ök)nek állami, vagy plitikai tisztségviselı nem választható. 4.1.2. A Szövetség Elnöke és Ügyvezetı Elnöke Ellátják a Szövetség teljes jgú képviseletét. Az Alapszabály keretei között krdinálják a Szövetség különbözı testületeinek munkáját a Társelnökökkel való munkamegsztást alapján, együttes döntésük szerint. Az Elnök hívja össze a Közgyőlést/Küldöttgyőlést, az Elnökség és az Ügyvezetı Elnökség üléseit és meghatárzza napirendjeiket.

2.5.2. A tag köteles önként vállalt feladatainak maradéktalanul eleget tenni. 2.5.3. A tag köteles a szövetségi tagdíjat befizetni. 2.5.4. A tag köteles minden lyan infrmációt a Szövetség rendelkezésére bcsátani, amely annak mőködése szempntjából jelentıséggel bír- és nem képezi üzleti titk tárgyát, illetve amely a szavazati jg (mandátum) és a tagdíj mértékének megállapításáhz szükséges. 2.5.5. A tag köteles etikus vállalkzói magatartást tanúsítani. 2.5.6. Az a tag, aki tagdíját annak esedékességekr, illetve ezt követı írásbeli felszólítás ellenére nem rendezi, ezzel kizárja magát a Szövetség szlgáltatásaiból. A nem fizetı tag tisztséget nem tölthet be. 2.6. A pártló tag jgai és kötelezettségei A pártló tagra a tag jgai és kötelezettségei vnatkznak az alábbi eltérésekkel: közgyőlési (küldöttgyőlési) képviselınek nem választható a Szövetség Közgyőlésén tanácskzási jggal vehet részt tisztségre nem választható tagdíjat felajánltt összegben fizet valamint nem illetik meg a 2.4.6. és 2.4.7. pntkban felsrlt jgsultságk 2.7. A tagdíj mértéke A Szövetség kiadásainak fedezésére elsıdlegesen a tagdíjbevételek szlgálnak. A tagdíj mértéke: A Szövetségben megállapdáss tagdíjat kell fizetni; a megállapdás eljárási szabályait az Ügyvezetı Elnökség állapítja meg, A belépés vagy megszőnés idıpntjára tekintet nélkül a tagdíj mértéke a tárgyévben nem lehet kevesebb; 10 millió frint számviteli nettó árbevételig 18 ezer frintnál; 10 millió frintt meghaladó számviteli nettó árbevételtıl 30 millió frint számviteli nettó árbevételig 24 ezer frintnál; 30 millió frintt meghaladó számviteli nettó árbevételtıl 50 millió frint számviteli nettó árbevételig 50 ezer frintnál; 50 millió frintt meghaladó számviteli nettó árbevételtıl 250 millió frint számviteli nettó árbevételig 100 ezer frintnál; évi 2 millió frintt elérı vagy meghaladó tagdíjfizetés esetén - az Ügyvezetı Elnökséggel történt megállapdás alapján - külön szlgáltatás (elismerés) igénybevételére jgsultságt ad a tagnak. Rendkívül indklt esetben és idıkrláttal az esedékes tagdíj mérsékelhetı vagy elengedhetı. A tagdíj minden év január 1. napján esedékes és a Szövetség Titkársága által kibcsáttt számla alapján fizetendı. Év közben belépı tag esetén a Belépési Nyilatkzat alapján kibcsáttt számla szerint kell a tagdíjat megfizetni. A Szövetség Ügyvezetı Elnöksége jgsult a szőkített szlgáltatásra való jgsultság tagdíját, mint szőkített tagdíjat megállapítani, tvábbá minden év elején felülvizsgálni, és a tagdíj összegére vnatkzóan váltztatást eszközölni. A szőkített tagdíj jelenlegi összege 17.000.-Ft/év és ez mindaddig érvényes, míg az Ügyvezetı Elnökség meg nem váltztatja. A szőkített tagdíj a belépéstıl számíttt egy évre érvényes, esedékessége a Belépési Nyilatkzat alapján kibcsáttt számla szerint alakul. A Szövetség tagja tagdíj kiegészítés címen tvábbi befizetést teljesíthet. 3. A SZÖVETSÉG SZERVEI ÉS TAGOZÓDÁSA 3.1. Közgyőlés Az Elnököt vagy ügyvezetı elnököt akadályztatása esetén az általa felkért, az ügy szerint illetékes Társelnök, felkérés hiányában a Fıtitkár helyettesíti. Az Elnök vagy felkérés alapján az ügyvezetı elnök gyakrlja és a Fıtitkár felett azkat a munkáltatói jgkat, amelyeket az Alapszabály nem rendel az Ügyvezetı Elnökség kizárólags hatáskörébe 4.1.3. Az Elnökség tagjai 4.1.3.1. Társelnökök Feladatuk az Elnök, az Ügyvezetı Elnök és a Társelnökök közötti egyeztetett döntés alapján meghatárztt munkamegsztásnak megfelelı tevékenység. 4.1.3.2. Megyei (reginális) szervezetek Elnökei, rszágs Szekciók Elnökei Az Elnökök feladatukat a Szövetség Alapszabálya, és a Szekciók, illetıleg a megyei (reginális) szervezetek és rszágs Szekciók Szabályzata szerint látják el. 4.1.4. Az Ellenırzı Bizttság Elnöke Az Ellenırzı Bizttság Elnökének feladata az Ellenırzı Bizttság tevékenységének krdinálása. Az Ellenırzı Bizttság elnökének akadályztatása esetén az elnök jgkörét a Bizttság alelnöke látja el. 4.1.5. A Fıtitkár gndskdik a Közgyőlés/Küldöttgyőlés, az Elnökség és az Ügyvezetı elnökség határzatainak elıkészítésérıl és végrehajtásáról, ennek megfelelıen a Szövetség tevékenységének és a Titkárság mőködésének felelıs irányítása, a Szövetség képviselete az elnök, az ügyvezetı elnök, illetve az elnökség felhatalmazása alapján az alaptevékenység és a szlgáltatásk irányítása, a Titkárság dlgzói tekintetében a munkáltatói jgk gyakrlása, a Szövetség gazdálkdásának irányítása a Küldöttgyőlés által jóváhagytt éves költségvetésnek megfelelıen, döntés a 2 millió Ft értékhatárt el nem érı gazdasági ügyekben. 4.1.6. A Választtt tisztségviselık megbízatása megszőnik mandátumuk lejártával, lemndással (saját elhatárzásból), visszahívással (a választásra jgsult fórum döntése alapján), a közügyektıl eltiltó jgerıs bírói ítélettel, a tagszervezetnél a munkaviszny, illetve igazgatósági, felügyelı bizttsági tagság megszőnésével, illetve a besztás megváltzásával, ha azn gazdasági társaság tagsági visznya megszőnik, melynek alkalmazttja, tulajdnsa természetes személy tag esetén a tag halálával természetes személy tag esetén vállalkzása tagsági visznya megszőnésével. 4.1.7. A Szövetség képviselete A Szövetséget a Srs Elnök (elnöki címet viselı társelnök) vagy megállapdás szerint az ügyvezetı elnök (társelnök) képviseli. Szükség szerint esetenként, vagy az ügyek meghatárztt fajtáiban a Szövetséget - felhatalmazás alapján - más társelnök vagy a fıtitkár is képviselheti.

3.2. Küldöttgyőlés 4.2. Összeférhetetlenségi szabályk 3.3. Elnökség 3.4. Ügyvezetı Elnökség 3.5. Ellenırzı Bizttság 3.6. Szekciók 3.7. Megyei (reginális) szervezetek 3.8. A Szövetség által alakítható más szervezeti egységek 3.9. Titkárság 3.1. Közgyőlés A Közgyőlés a Szövetség legfelsıbb szerve, melyen szavazati jggal a rendes tagk vesznek részt. Minden rendes tag egy szavazattal rendelkezik. A Közgyőlésen tanácskzási jggal vesznek részt, (ha egyébként szavazati jggal nem rendelkeznek): az állandó, vagy eseti bizttságk képviselıi (vezetıi), a Szövetség fıtitkára és a rendes tagszövetségek fıtitkárai, pártló tagk, társult tagk. A Tisztségviselık nem állhatnak egymással (a Ptk. szabályzása szerint) közeli hzzátartzói kapcslatban. A Szövetség Tisztségviselıi rszágs plitikai párt (plitikai szervezet, plitikai mzgalm) rszágs, megyei (reginális) vagy helyi vezetı testületeinek és szerveinek tisztségviselıi nem lehetnek, vezetıi megbízást nem végezhetnek, közigazgatási és közszlgálati jgvisznyban nem állhatnak. A megyei (reginális) vagy helyi önkrmányzati képviselıi tisztség aznban nem jelent összeférhetetlenséget. A Tisztségviselık munkavállalói érdekképviseleteknek nem lehetnek tagjai. A Tisztségviselık tisztségviselıi tevékenységesükért díjazásban nem részesülnek, de a Szövetség érdekében kifejtett knkrét feladatk után - elıre történt megállapdással - költségtérítésre (pld: utazás, szállás, napidíj) igényt tarthatnak. 4.3. A Szövetség gazdálkdása A Szövetség gazdálkdását az Ügyvezetı Elnökség szabályzza. 4.4. A Szövetségben admányzható kitüntetések, kitüntetı címek. 4.4.1. Év Vállalkzója díj Az Év Vállalkzója díjat évente egy alkalmmal, lehetıleg december hónapban, ünnepélyes keretek között, testületi ülésen kell átadni. Közgyőlés a Szövetséget érintı valamennyi kérdésben jgsult dönteni. A Közgyőlés határzatképes, ha a szavazati jggal rendelkezı megjelent tagk az összes lehetséges szavazat 50 %-ával plusz egy szavazattal rendelkeznek. Határzatképtelenség esetén azns napirenddel ismételten összehívtt Közgyőlés a megjelentek szavazatarányára tekintet nélkül határzatképes. A Közgyőlés összehívására és menetére a Küldöttgyőlésre elıírt szabálykat kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hgy a Meghívót nem kell valamennyi tagnak írásban kiküldeni. A Közgyőlési meghívót a Szövetség újságjában vagy az rszágs írtt v. elektrnikus sajtó útján, legalább egy tömegtájékztatási eszköz felhasználásával kell közölni 3.2. Küldöttgyőlés A Szövetség Közgyőlésével azns hatáskörrel Küldöttgyőlés hívható össze. A Küldöttgyőlés dönthet a Közgyőlés összehívásáról. A Küldöttgyőlés határzatképes, ha azn a küldöttek fele, plusz 1 küldött jelen van. Határzatképtelenség miatt azns napirenddel ismételten összehívtt Küldöttgyőlés a megjelent küldöttek számára tekintet nélkül határzatképes. Valamennyi küldött egy szavazati jggal rendelkezik. 3.2.1. A küldöttgyőlés küldöttei: az Ügyvezetı Elnökség tagjai: legfeljebb 15 társelnök Az Ellenırzı Bizttság elnöke, alelnöke és tagjai A Szövetség megyei, reginális szervezetének elnöke (helyettesként társelnöke) Legfeljebb 20 rszágs szekcióelnök, illetve helyettesként társelnök A Szövetség megyei (reginális) szervezete, valamint rszágs szekciói által delegált küldöttek szervezetenként 3 fı 3.2.2. A Küldöttgyőlés kizárólags hatáskörébe tartzik: a Szövetség Alapszabályának elfgadása, módsítása, a Szövetség legalább12, legfeljebb 15 társelnökének, az ügyvezetı elnökének, az Ellenırzı Bizttság elnökének, alelnökének, tagjainak, a Jelölı Bizttság elnökének és tagjainak, a Szavazatszedı Bizttság elnökének és tagjainak megválasztása vagy visszahívása. A választás öt évi idıtartamra - de legalább az Az Év Vállalkzója díjat pályázat alapján lehet elnyerni. A pályázat nyertese lehet az a vállalkzó (munkáltató), aki: a Szövetség tagja; legalább öt éve vezet sikeres vállalkzást; vállalkzása a közterheket maradéktalanul megfizette, ellene büntetıeljárás nem indult; a megyében (a fıvársban), a szakmában elismert vállalkzó (munkáltató); köztiszteletben álló személyiség. Pályázatt nyújthat be a díj elnyerése érekében: maga a vállalkzó (munkáltató); a Szövetség területi szervezete, rszágs szekciója, társszövetsége, bel- és külföldi partnerszervezete; gazdasági, hivatásrendi, szakmai kamara. A pályázat lebnylításának rendjét és a díjazás módját az Ügyvezetı Elnökség szabályzza. A pályázati kiírást a Szövetség lapjában közzé kell tenni. Mindezen feltételek megléte esetén az Ügyvezetı Elnökség dönt a díj daítélésérıl. 4.4.2. Címzetes Társelnök kitüntetı cím Címzetes Társelnök kitüntetı címben részesíthetı a Szövetség tagja (tagszervezet képviselıje), aki a Szövetség helyi vagy rszágs ügyeire meghatárzó jelentıségő hatással bír és ezt a Szövetség Ügyvezetı Elnöksége az általa adtt megbízás, vagy elismert feladatvállalás, vagy a tag által nyújttt támgatás alapján megítéli. A Címzetes Társelnök kitüntetı címet (feliratt) a részesített jgsult névjegyén, levélpapírján feltüntetni és az elismerésnek megfelelı módn használni (gyakrlni). A címzetes társelnök kitüntetı címek következı ciklusra történı meghsszabbításáról az újjáválaszttt Ügyvezetı Elnökség megalakulását követı fél éven belül dönt, addig a címet a tag (mandátum lejártát követıen is) használhatja.

új tisztségviselık megválasztásáig szól -, mely alól kivételt a Küldöttgyőlés idıtartamára megválaszttt tisztségek képeznek. Idıközi választás esetén a megválaszttt tisztség az eredetileg megválaszttt tisztség lejártáig szól, döntés a Szövetség stratégiai kérdéseiben, a Szövetség éves tevékenységérıl szóló beszámló elfgadása, az éves költségvetés, valamint ezek végrehajtásáról szóló jelentés elfgadása, döntés a Szövetség vagyni ügyeiben (10 millió Ft feletti értékben), döntés a Szövetség által, vagy részvételével történı vállalat, vagy gazdasági társaság alapítása kérdésében, alapítvány létrehzása, illetve alapítványban való részvétel tárgyában (2 millió Ft feletti értékben), az Ellenırzı Bizttság jelentésének elfgadása, a tagdíjfizetés rendjének és mértékének megállapítása, a Szövetség más szervezettel való egyesülésének, szétválásának, más szervezethez való csatlakzásának elhatárzása, vagy megszüntetésének kimndása, a Szövetség nemzetközi szervezeti tagsága tárgyában hztt döntés, döntés a Küldöttgyőlés hatáskörébe tartzó fellebbezésekrıl, Közgyőlés meghirdetése és összehívása. 3.2.3. A Küldöttgyőlés összehívása A Címzetes Társelnök kitüntetı cím megszőnése (megszüntetése) esetére az Alapszabály 4.1.6 pntjában fglalt rendelkezéseket kell megfelelıen alkalmazni. 5. ÁTMENETI SZABÁLYOK, VEGYES, ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 5.1. Vegyes rendelkezések A Szövetség és tagjai közötti gazdálkdási kapcslatkat a tagsági viszny határzza meg. A Szövetség megszőnése esetén vagynát a tagk között kell megsztani. 5.2. Záró rendelkezések Ezen Alapszabály jelen egységes szerkezetben a 2008. május 15-én a Szövetség Küldöttgyőlésén elfgadtt módsításkkal együtt 2008. május 15-én lép életbe. Budapest, 2008. május 15. Demján Sándr ügyvezetı elnök A Küldöttgyőlést írásban szükség szerint, de legalább évenként össze kell hívni. A Küldöttgyőlést akkr is össze kell hívni, ha a tagk 1/5-e írásban azt az Elnökségnél indítványzza az k és a cél megjelölésével, az Ellenırzı Bizttság kezdeményezése alapján, tvábbá bírósági határzat alapján. A Küldöttgyőlést az Elnökség bármikr összehívhatja a hely, az idıpnt és a napirend közlésével. A meghívót valamennyi résztvevınek meg kell küldeni, a Szövetség nem küldött tagjait a Küldöttgyőlés összehívásáról a Szövetség újságjában, vagy az rszágs írtt vagy elektrnikus sajtó közül legalább egy rszágs tömegtájékztatási eszköz útján tájékztatni kell. 3.2.4. A Küldöttgyőlés menete A küldöttek közül a Küldöttgyőlés idejére a Küldöttgyőlés megválasztja a Mandátumvizsgáló Bizttság elnökét és tagjait, a Jelölı Bizttság elnökét és tagjait, a Szavazatszedı Bizttság elnökét és tagjait. Az Elnökség tesz javaslatt e bizttságk elnökeire és tagjaira. A Küldöttgyőlés Levezetı Elnökét az Elnök kéri fel. A tisztségekre a Szövetség bármely tagja vagy a Fıtitkár felkérhetı. A Levezetı Elnök legalább 2 fıt kér fel a küldöttek közül a készülı Jegyzıkönyv és a Küldöttgyőlési Határzatk hitelesítésére. A dkumentumk készülhetnek hangfelvétellel, vagy Jegyzıkönyvvezetı által írásban, vagy mindkét módn. Ha írásban készülnek, úgy a Levezetı Elnök kéri fel a Jegyzıkönyvvezetıt. A Küldöttgyőlés határzatait egyszerő szótöbbséggel hzza. A Szövetség Alapszabályának módsításáhz, a Szövetség megszőnésének kimndásáhz 2/3-s többség szükséges. Szavazategyenlıség esetén a Küldöttgyőlés Levezetı Elnökének szavazata dönt. A Küldöttgyőlésen a szavazás nyíltan történik, a Küldöttgyőlés aznban egyszerő szótöbbséggel elhatárzhatja a titks szavazást az összes mandátum legalább 20 %-ával rendelkezı megjelent (szavazati jggal bíró) tagk javaslatára. A Szövetség legalább 12 társelnökét, az Ellenırzı Bizttság elnökét, alelnökét és tagjait a Küldöttgyőlés nyílt szavazással választja. Adtt tisztségre vnatkzó többes jelölés estén a választás titks szavazással történik. Többes jelölés esetén a srrendben legtöbb szavazatt elnyert személyek tekintendık megválasztttnak. A Szövetség tvábbi 3 Társelnökét a srn következı tisztújító küldöttgyőlésig - két Küldöttgyőlés között - a Szövetség feladatainak bıvülése esetén az Elnökség kptálja. A választtt tisztségek betöltésére elıször a Jelölı Bizttság elnöke tesz javaslatt a Küldöttgyőlésnek. Ezt követıen bármely küldött jgsult tvábbi személyi javaslatt tenni. A jelölılistára az a személy kerülhet fel, aki megkapja a jelenlévı közgyőlési képviselık/küldöttek legalább 1/3-ának szavazatát. A Küldöttgyőlés általában nyilváns. Zárt ülésre akkr kerül sr, - ha a Szövetség nymós érdeke ezt indklttá teszi (pl: üzleti titk)-, és azt legalább tíz küldött kéri. A Küldöttgyőlés a zárt ülésrıl, vagy annak elvetésérıl mindkét javaslattételi mód esetén vita nélkül, srn kívül határz.