Tehetségfejlesztési modellek a rendészeti képzésben

Hasonló dokumentumok
Együttműködés az ÉReTT hálózatában

A vezető szerepe és feladatai a tehetséggondozásban

Tehetségsegítő és tehetséggondozó programok a Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégiumban TÁMOP-3.4.4/B/08/1. Készítette: Szűcs Róbert, Nyíregyháza

A pályaorientációs képzés múltja és jelene. Bagi István r. ezredes Miskolci Rendészeti Szakközépiskola Igazgató

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

Hogyan tudja segíteni a Nemzeti Tehetség Program a tehetséggondozást?

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK ÉVI HELYZETKÉPE

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/

KÖFOP VEKOP A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Az új típusú szaktanácsadás

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/

A TÁMOP 3.1.5/12 kiemelt projektben az OFI által megvalósítandó fejlesztések és a köznevelés megújulásának kapcsolata

A tehetséges tanulók azonosítása, beválogatása, valamint mérések alkalmazása a tehetséggondozó programban. Készítette: Bárány Zoltán r.

A Gönczy Pál Általános Iskola Gönczy Tehetségpontjának működési szabályzata

Nyelv és szakma - nemzetközi kitekintés és a hazai tapasztalatok

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

MATEHETSZ. Tehetséghálózati műhelybeszélgetés. Békéscsaba december 14

Garay János Gimnázium Akkreditált Kiváló Tehetségpont Minősített Tehetséggondozó Műhely A tehetség nem ismer határokat Előadó: Heilmann Józsefné

Tehetséggondozó munka a szakszolgálati működésben Dr. Nochtáné Bakonyi Erika tehetséggondozó koordinátor

Motivációs tesztek felépítése

A pedagógusok ismeretei az iskolákban megvalósuló pályaorientációs tevékenységről

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

Ki megy át a tehetséghídon?

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere

RENDÉSZETI ÁGAZAT ( középiskolai évfolyamok )

A Sátoraljaújhelyi Tehetségpont hatókörében működő műhelyek működési rendje

ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS (TÁMOP /1-2)

Az egészségügyi szakképzésben dolgozó szaktanárok képzettségével kapcsolatos felmérés eredményének bemutatása Holczinger Istvánné

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

Tájékoztatás a Nemzeti Tehetség Program évi EMMI fejezeti forrásból meghirdetett pályázatok szakmai kérdéseiről. Nemzeti Tehetség Program

TEHETSÉGAZONOSÍTÁS TEÉRTED!

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Arany János Programokról augusztus 22. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens Arany János Programok szakmai vezetője

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

A rendelkezésre álló erőforrások rövid bemutatása rövid ismertetése

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány fejlesztései a fogyatékos emberek érdekében

A szaktanácsadó szerepe és lehetőségei a lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatásában


MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

Stratégiai céljaink. Az óvoda szakmai érdekképviselete

Az Oktatási Hivatal feladatai

EGY SAJÁTOS SZAKKÉPZŐ INTÉZMÉNY

Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

A Nemzeti Tehetség Program. A pedagógiai-szakmai szolgáltatások rendszere. Budapest, február 7.

Kisvilágok Regionális tehetségpont JNSZ MPI Szabó Győzőné Magdi igazgató

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Továbbtanulás a felsőoktatásban

KÉPZÉSFEJLESZTÉS ALPROJEKT

Az adatszolgáltatás technológiájának/algoritmusának vizsgálata, minőségi ajánlások

A TÁMOP / XXI. SZÁZADI KÖZOKTATÁS (FEJLESZTÉS, KOORDINÁCIÓ) II. SZAKASZ KIEMELT PROJEKT 4. ÉS 5. ALPROJEKTJEINEK KONFERENCIÁJA

Nemzeti Tehetség Program

Tisztelt Megjelentek!

Az Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet minőségirányítási terve a tanévre

A TISZK-ek szerepe a piacorientált szakképzés megvalósításában

EU-s és hazai forrású pályázatok

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

MOB-KJSZE-13. Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására

Pályaválasztás-beiskolázás

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

TAMOP Iskolai tehetséggondozás

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről

ÁROP Új közszolgálati életpálya. Kérdőíves felmérés. A közszolgálati tisztviselők képesítési keretrendszerének felülvizsgálata

Ujváriné Gercsák Anikó alprojektvezető 31+8 = MTM HÁLÓZAT

A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évi szakmai tevékenysége

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP /

MIT KÖSZÖNHET MÖNKS PROFESSZORNAK A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÁS?

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21.

IKSZ Kutatások, Tapasztalatok

Európai Uniós forrásból megvalósuló projekthez kapcsolódóan Felsőoktatási andragógiai pedagógiai elemzés

Furfangos tehetségműhely

Oktatási Hivatal. elvégzett és tervezett szakmai feladatai

Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai. Bajor Péter projektmenedzser

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

Szakmai-kapcsolati tőkénk előzményei:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Tehetséggondozás Nádudvaron. Boros Lajosné november 12.

KÖFOP VEKOP A versenyképes közszolgálat személyzeti utánpótlásának stratégiai támogatása

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

A nevelés-oktatás fejlesztése, komplex pilot programok. Készítette: Varga Attila Budapest május 31.

Pályaorientáció - mint az utánpótlás biztosításának alappillére

Farkas Olga SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR

Közlekedési ismeretek tantárgy oktatása a középiskolák Rendészeti ágazati képzésében. MRSZKI SZISZ Közlekedési Munkacsoport

EGYÉNI TEHETSÉGFEJLESZTŐ PROGRAMOK, A TERVKÉSZÍTÉS LÉPÉSEI

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca

Új kihívások a felnőttképzésben országos konferencia ELTE PPK

SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola

Átírás:

Tehetségfejlesztési modellek a rendészeti képzésben a TÁMOP 3.4.3.-08/2009-0111 Iskolai tehetséggondozás című pályázati projekt kutatási részprojektje

a tehetséggondozás helyzetének feltérképezése A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola a pályázati projekt megvalósítása során kutatást végzett a rendészeti képzésben (rendészeti fakultációs középiskolai, rendészeti szakközépiskolai, és a Rendőrtiszti Főiskolai képzésben) fellelhető tehetségsegítő gyakorlatokról, programokról az alkalmazott módszerekről.

a kutatás célja A tehetséggondozás helyzetének feltérképezését szolgáló kutatás eredményének értékelését követően intézményünk távlati célja hogy összehangolja, segítse az iskolai tehetséggondozást a rendészeti szakképzés területén.

a kutatás célcsoportjai A kutatás gyakorlati megvalósítása során megkerestük a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolával kapcsolatban álló rendészeti fakultációs képzést folytató középiskolákat, a társ rendészeti szakközépiskolákat, valamint a felsőfokú rendészeti képzést végző Rendőrtiszti Főiskolát.

a végrehajtás módszere A végrehajtás módszere kérdőíves kikérdezés volt. A részprojekt eredményes teljesítése érdekében, felkértük az intézmények adott témakörrel foglalkozó munkatársait, hogy töltsék ki az iskola internetes honlapján megtalálható kérdőívet.

az alkalmazott kérdőív megnevezése: A rendészeti képzésben (rendészeti fakultációs középiskolai, a rendészeti szakközépiskolai, és a Rendőrtiszti Főiskolai képzésben) fellelhető tehetségsegítő gyakorlatokat, programokat Összegyűjtő kérdőív

a kérdőív részei A kérdőívet két részre bontottuk. Az első fejezet a meglévő tehetséggondozó programokra vonatkozó adatok beszerzésére irányult. A második fejezet kérdéseivel pedig ilyen program hiányában a tehetségazonosítás, tehetségfejlesztés jövőbeni intézményi lehetőségeit próbáltuk feltérképezni.

A kutatási kérdőíven a projekthez kapcsolódó adatgyűjtési célokat részletesen megjelenítettük a témakör leszűkítése, a válaszadási lehetőségek egységesítése érdekében.

az adatgyűjtés céljai A kérdőív első részéhez tartozó adatszolgáltatást, válaszadást az alábbi célok ismertetésével kívántuk elősegíteni: a rendészeti képzésben fellelhető tehetséggondozó gyakorlatok feltérképezése, egymás munkájának megismerése, együttműködési lehetőségek feltérképezése, a rendészeti képzésben résztvevő intézmények tehetséggondozó munkájának összehangolása, egymás segítése. az egyes tehetséggondozó programokban dolgozó szakemberek szakmai továbbképzésének összehangolása. A második részhez tartozó cél meghatározások pedig a következők voltak: a tehetségazonosítással, tehetségfejlesztéssel kapcsolatos jövőbeni elképzelések feltérképezése, az intézményi sajátosságok megismerése.

konkrét kérdéseink A meglévő tehetséggondozó programot érintő kérdések: a tehetséggondozó program megnevezése (a program célcsoportjai, résztvevők száma, tehetséggondozás területei, program indításának időpontja, program célja, akkreditáció), a tehetséggondozó program főbb jellemzői (tehetségfogalom megléte, program pedagógiai és pszichológiai alapelvei, tehetségazonosítás módszerei, tehetséggondozás intézményi formái, szervezeti felépítés, erőforrásigény stb.), a program erőforrásai (személyi-, tárgyi feltételek), a program kapcsolatai (szervezetekkel, intézményekkel), illetve milyen területen szeretnének együttműködést megvalósítani? (külföldi partnerintézményekkel, rendészeti szakközépiskolák esetében a tehetséggondozás folyamatának kiterjesztése a belügyi fakultációs előképzést folytató középiskolákban stb.)

A tehetségazonosítás és fejlesztés jövőbeni lehetőségeit megjelenítő kérdéskör tervezik-e tehetséggondozó program bevezetését? (tehetséggondozó programok bevezetésére vonatkozó elképzelések), működik-e bármilyen azonosítási, beválogatási módszer? (azonosítási, beválogatási módszerrel rendelkező intézmények), a módszerek összekapcsolhatóak-e tehetségazonosítással? melyek a dúsításra alkalmas azonosítási szempontok? (felsorolás intézmények szerint), melyek az intézmény alkalmazott módszerei, illetve hogyan történik a módszerek gyakorlati alkalmazása? dúsítás alkalmazása tantárgynál, vagy tananyag egységnél a kiemelkedő képességű tanulók magasabb szintű képzéséhez.

A kutatási kérdőívet megkeresésünkre tizenkét iskola töltötte ki. Az értékelés során kialakult eredmények, megállapítások a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola adataival együtt összesen tizenhárom intézményre vonatkoznak.

tehetséggondozó programok helyzete a kérdőívet kitöltő intézményeknél 31% nem rendelkezik thg programmal rendelkezik thg programmal 69%

tehetséggondozó programok bevezetésének helyzete a kérdőívet kitöltő intézményeknél 23% 31% tervezik de még nincs tervezik újabb bevezetését nem tervezik egyáltalán nem tervezik újabb bevezetését 38% 8%

összegzés A kérdőív adatai, valamint a nyitó konferencia szekciójában történt hozzászólások alapján megállapítható, hogy valamennyi iskola programjában szerepel a tehetséggondozás. Komplex tehetséggondozó programmal két intézmény rendelkezik. Két iskola jelentkezett a Géniusz program keretében tehetségponttá történő nyilvánításra, melyből az egyik kiváló minősítést kapott. Egy intézmény akkreditációja a felmérés idejében folyamatban volt azóta az megtörtént. Egy rendészeti szakközépiskola programja bekerült a magyarországi legjobb 10 tehetséggondozó gyakorlat közé és alkalmas arra, hogy a helyi viszonyok kiegészítésével alapját képezze a rendészeti képzést folytató intézmények tehetséggondozó programjainak. A felmérésből is egyértelműen következik, hogy ma az intézménytípusokban két lényeges probléma jelentkezik. Az egyik a tehetségek időben történő azonosítása, a másik pedig a tehetségek részére az egyéni fejlesztési tervek készítéséhez szükséges pedagógiai és pszichológiai ismeretek hiánya.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Heiling Ferenc r. őrnagy tanulmányi kiemelt főreferens a kutató csoport tagja modszertan@mrszki.hu