A botulinum toxin kezelés helye a neurológiában Dr. Bihari Katalin 2013. november 27. Pécs
Mi a botulizmus? A botulizmus az anaerob, Gram pozitív, spórás Clostridium Botulinum baktérium toxinja által okozott mérgezés.
Tények és érdekességek a botulizmusról Amióta az emberiség élelmiszert raktároz, előfordul, ha nem is ismerték fel VI. Leó bizánci pápa (886-911) betiltotta a véres hurkát. Indiai sámánok állítólag anaerob körülmények között szárított véres hurka port javasoltak a maharadzsáknak ellenségeik megölésére- ráadásul több nappal később haltak meg, így a házigazda nem keveredett gyanúba.
1822-ben Justinus Kerner német tisztiorvos (és költő) írta le először a mérgezést, miután a rosszul konzervált véres hurka több ember halálát okozta. Magát a kórokozót nem tudta azonosítani, de megállapította, hogy
-A méreg rossz kolbászban keletkezik anaerob körülmények között -A motoros idegeken és a vegetatív idegrendszeren fejti ki hatását, és kis dózisban is erős és halálos lehet. -Arra a következtetésre is jutott, hogy kis dózisban gyógyító hatású lehetne pl. vitustáncban (chorea minor)
A kórokozót 1895-ben Emile van Ermengem belga bakteriológus izolálta 3, pácolt füstölt sonka fogyasztása után meghalt zenész boncolása után a halottakban és a sonkában is.
Hogyan fertőz? Elsősorban élelmiszerekkel Kolbászmérgezés (botulus = kolbász)
Ritkábban sebből lép a keringésbe
Vagy csecsemők (6 hetes- 6 hónapos korban) például méztől fertőződhetnek (spórák a bélrendszerben)
Tünetek A fertőzés után órákkal-napokkal jelentkeznek Progresszív szimmetrikus izomgyengeség, általában az agyidegeken kezdődik Légzési nehézség (rekesz bénulás) Szájszárazság Ptosis, mydriasis Székrekedés Vizelet retenció Hypotenzió Csecsemőknél a székrekedés dominál
Kezelés A legsúlyosabb szövődmény a légzésbénulás- gépi lélegeztetéssel a halál a fertőzöttek több, mint 95%-ánál elkerülhető.
Botulinum toxin mint biológiai fegyver
Biológiai fegyver A biológiai fegyver betegséget okozó mikroorganizmusokat vagy az azok által termelt toxinokat tartalmazza Kisebb mennyiségben is elég előállítani és kibocsátani, mert az emberek egymást fertőzik Viszonylag (pl. a nukleáris fegyverekhez képest) olcsón és könnyen előállíthatók ( a szegények atombombája ) E120-as bombácska
Egy kis hadtörténet A toxin szó az ógörög toxon (= nyíl, nyílhegy) szóból ered, utalva a fegyverek és biológiai anyagok kapcsolatára
A biológiai fegyverek használatáról jelenleg ismert legkorábbi adatunk időszámításunk előtt 1500-2000-ből ered. Hettita szövegekben leírták, hogy tularémiában szenvedőket küldtek az ellenségek földjére.
Szkíta nyilasok IE 400 körül a nyilaikat oszló hullákba vagy vérrel kevert székletbe mártották
Hannibál IE 184-ben mérges kígyókkal teli cserépedényeket dobott az ellenséges pergamoni hajókra
1346-ban a krími tatárok pestisben meghaltak holttesteit dobták katapulttal Kaffába (ma Feodosia, Ukrajna), ezzel elindítva a pestisjárványt, ami Európa lakosságának egyharmadát kiirtotta.
1763-ban angol katonák bárányhimlős betegek takaróit adták az indiánoknak
Modern idők A második világháborúban egyik hadviselő fél sem merte bevetni az egyébként szépen felhalmozott biológiai fegyver készleteit retorziótól félve. Ugyanakkor minden nagyhatalomnak jó kis clostridium tenyészetei voltak (egyebek mellett), ezért is tudnak egyre többen újabb botulin toxin készítményekkel megjelenni a piacon.
Botulin toxin injekció
De hogy lesz ebből gyógyszer? Néha a kényszer nagy felfedezésekhez vezet Alan Scott
PhD munkához keresett olyan anyagot amivel a szemizmokat tartósan de reverzibilisen tudja bénítani Selyemmajmok szemizmába injektált pl. bugarotoxint, abszolút alkoholt és... Botulin A toxint Emberi kancsalságot 1981-ben kezelt először.
A botulin toxin hatásmechanizmusa Gátolja az acetilkolin felszabadulását az axonterminálisokból Blokkolja a perifériás kolinerg transzmissziót a neuromuszkuláris végkészüléken Ennek eredményeképp dózisfüggő izomgyengeség alakul ki
A botulin toxin hatásmechanizmusa Három lépcsőben: A: Kötődés Bot toxin SNARE complex Light chain Acetylcholine B: Internalizáció Heavy chain Disulphide bond End-plate region Bot toxin Synaptic vesicle C: Gátlás The neurotoxin-receptor complex forms a toxincontaining vesicle inside the nerve terminal Acetylcholine Light chain cleaves specific SNARE proteins Heavy chain Light chain Membranes do not fuse SNARE complex does not form Syntaxin SNAP-25 VAMP (Synaptobrevin) Neurotransmitter not released
A Clostridium Botulinum toxinjai- melyek használhatók terápiásan? A termelt toxinok: A, B, C, D, E, F, G (kisebb különbségek az aminosav szekvenciában és a nem toxikus fehérjékben) Magyarországon terápiásan alkalmazhatók:
Mellékhatások Általában enyhék és átmenetiek Helyi izomgyengeség Nyelészavar Influenza-szerű tünetek
Fokális dystoniák Blepharospasmus Oromandibularis dystonia Laryngealis dystonia Meige szindróma Nyaki dystoniák (torticollis, anterocollis, laterocollis, retrocollis) Írásgörcs, zenész görcs (Hemifacialis spasmus- csak tünetileg)
Ezekre a ráncokra jó De nem így Ezeket a ráncokat soha ne kezeljük!
Ha a fejünk havonta több, mint 15 napig így fáj
és ebből 8 nap migrén, aurával, vagy anélkül
akkor jöhet a Botox
31 injekció 7 arc és nyakizomba, 155 E BOTOX Occipitalis (6 x 5 U) Temporalis (8 x 5 U) Frontalis (4 x 5 U) Procerus (1 x 5 U) Corrugator (2 x 5 U) Cervical paraspinal group (4 x 5 U) 1. Blumenfeld A et al. Lancet 2010. In press. Trapezius (6 x 5 U)
Hatása Az injekció utáni 2-7 nap alatt alakul ki Reverzibilis Az izomgyengeség 3-4 hónap alatt megszűnik
A botulin toxin alkalmazásának klinikai indikációi Strabizmus Fokális dystoniák Spaszticitás Hyperhydrosis Ránctalanítás Simaizmok (hólyag, pylorus) Fejfájás (krónikus migrén)
Magyarországon 1986 óta elérhető (többékevésbé) Finanszírozás: 1986-1992 ajándék 1992-2007 vége: külön keret 2007- kijelölt központokban emelt pontszámmal, de nem adtak hozzá TVK-t
4 klinika OKITI Szombathely Zalaegerszeg Miskolc Győr Nyíregyháza Kecskemét 10 beteggel indultam 1986-ban, ketten még mindig járnak közülük. Volt 600-650 betegem is, de a több központnak köszönhetően jelenleg csak 410 beteget gondozok.
Köszönöm a figyelmet