1. kép: Zöldcsúcsú susulyka (Inocybe corydalina) preparált példánya. kép: Feketésvörös galambgomba (Russula atropurpurea) preparált példánya
A BAKONY TERMÉSZETI KÉPE 4. Dr. Galambos István GOMBÁK A BAKONYBAN Bakonyi Természettudományi Múzeum Zirc, 2006.
Szerkesztő: Kasper Ágota Lektor: dr. Vasas Gizella Angol fordítás: Kishalminé Galambos Anita Fotók: dr. Galambos István, dr. Ilosvay György, dr. Kutasi Csaba, dr. Tóth Sándor Címlapon: Fiatal nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera) Hátlapon: Fiatal gyapjas tintagomba {Coprinus comatus) A kötet megjelenést támogatta: nka Nemzeti Kulturális Alap Nemzeti Kulturális Alap Veszprém Megyei Önkormányzat ISSN 1416-8618 ISBN 963-86984-1-1 ISBN 978-963-86984-1-4 Kiadja a Bakonyi Természettudományi Múzeum Felelős kiadó: Kasper Ágota múzeumigazgató Készült 2006-ban a veszprémi Prospektus Nyomdában
AJÁNLÁS Tisztelt Látogató! Az 1972-es alapítású Bakonyi Természettudományi Múzeum - hazánk egyetlen önálló vidéki természettudományi szakmúzeuma - a zirci Ciszterci Apátság barokk épületében található. Fő feladatai közé tartozik a több mint 4 000 km 2 kiterjedésű Bakony-hegység geológiai, botanikai és zoológiai értékeinek feltárása, dokumentálása és közzététele, de aktív résztvevője a bakonyi természetvédelmi munkáknak is. Az egykori "Bakonyerdő" még ma is gazdag és sokszínű világát állandó kiállításunk és kiadványaink segítségével igyekszünk megismertetni. A hegység természeti értékeinek bemutatása reményeink szerint egyaránt szolgálja a természettudományi ismeretterjesztést, a természettudatos-természetszerető szemléletformálást, s színvonalas idegenforgalmi kínálatot is nyújt. "A Bakony természeti képe" c. sorozatunk 1996-ban indult, eddig megjelent füzetei a hegység halait, rovarait és madarait mutatták be. A negyedik kötet a gombák titokzatos, az ember számára élvezetet és veszélyt egyaránt rejtő társaságával ismerteti meg az érdeklődőket. A bakonyi gombák tanulmányozása mellett bepillantást ad e mindenütt jelenlévő furcsa élőlények rendszerébe, s egyben kirándulásokon jó szolgálatot tehet. Forgassák haszonnal. Zirc, 2006. október Kasper Ágota múzeumigazgató A Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállításának alaprajza Jelmagyarázat: 1: bejárat 2-6: kiállítási terek A-C: gombákat (is) bemutató diorámák (fekete színnel kiemelve)
A GOMBÁKRÓL ÁLTALÁBAN A gombák országa - önálló ország A fenti címben megfogalmazott állítás nem egyszerűen cím, nem csak a leírtak tagolását segíti elő, hanem a tudomány mai állásának megfelelő álláspontot rögzít. A közép- és időskorúak tanulmányaik folyamán a gombákat még a növények között - esetleg a mikrobiológia egyik vizsgálati tárgyaként - taglalták, a napjainkban polgárjogot nyert felfogás szerint a gombák a növények és állatok országa (latin szóval: regnum) mellett önálló országot, a gombák országát képezik. A három említett ország közös abban, hogy minden tagjuk valódi sejtmaggal rendelkezik (eukarionta). A gombáknak a növényekkel közös vonása a sejteket határoló szilárd sejtfal megléte, a növényeknél azonban ezt cellulóz, míg a gombák döntő többségénél a rovarok kültakarójából ismerős kitin építi fel. A gombák spóraképzése (spórákkal történő szaporodása) ugyancsak a növényvilággal rokonítja őket. A Nap fényenergiáját hasznosító (fotoszintetizáló), tápanyagait ennek segítségével saját maga előállító (autotróf) növényektől megkülönbözteti, egyben az állatvilággal rokonítja az elhalt élettelen vagy élő, nagy energiájú szerves anyagokra alapozott táplálkozási mód (szaprotrofizmus vagy parazitizmus). Ugyanakkor elválasztja az állatoktól a sejteket határoló sejtfal léte (az állatoknál a sejteket sejthártya burkolja) s a táplálkozás módja: a gombáknál ez többnyire külső emésztéssel történik, azaz a tápanyagra lebontó enzimeket juttatnak, s lebontott, oldott állapotban veszik fel azokat energianyerés céljából. Az állatoknál a táplálkozás bekebelező típusú és belső emésztésű. A gombák sejtmagvában a kromoszómaszám többnyire egyszeres (haploid), ugyanakkor gyakori a két sejtmaggal rendelkező (dikariotikus) sejt. Testszerveződésük, szaporodásuk módja rendkívül változatos, sejtfal nélküli amöboid (pl. nyálkagombák), mozdulatlan vagy ostorral mozgó egysejtű alakokon, egy- és soksejtmagvú fonalas formákon keresztül az álszövetes megjelenésig terjed. A fonalas szerveződésű alakok gombafonalát gombahífának, azok szövedékét micéliumnak nevezzük. Számos sajátosság csak a gombákra jellemző: ilyen a sejtpórus szerkezete, továbbá a különleges, csak a gombákra jellemző sejtosztódási folyamatok és egy speciális sejtszervecske megjelenése. Egyes anyagcseretermékek előállítására is csak a gombák képesek. Ezek közé tartoznak a gombák méreganyagai is.
Osztályozzunk tovább A modern rendszerezés újabb rendszertani fogalmakat alkotva törekszik a fejlődéstörténetet is híven tükröző rendszert alkotni, ezért az élővilágot ma két világbirodalomra (supraregnum) osztja: - elősejtmagvas (prokarionta) világbirodalom - valódi sejtmagvas (eukarionta) ' Az elősejtmagvas (prokarionta) szervezetek önálló sejtmaggal nem rendelkeznek, örökítő anyaguk a sejtben szétszórtan (diffúzán) található. Ide tartoznak a baktériumok és a kékalgák. A valódi sejtmagvas szervezetek sejtjeiben a sejtmag önálló sejtszervecske. A világbirodalmat világokra (superregnum) tagolják. A valódi sejtmagvas szervezetek négy világot alkotnak: - egy- és többsejtű algák, ostoros állatok és gombák (Protoctista) - ostor nélküli gombák (Fungi) - növények (Plantae) - állatok (Animalia) Mint látható, a szélesebb értelemben vett gombák két világba is tartoznak, ezért a világokat országokra (regnum), az országokat törzsekre, a törzseket osztályokra tagolják. A gombák egyes törzseire a tudományos név utótagjaként szereplő -mycota végződés, míg az ezen belüli osztályokra a -mycetes végződés utal. A gombákat (is) tartalmazó országok elnevezése, a hozzátartozó gombatörzsek száma a következő: - Protozoa (benne a nyálkagombák 4 törzse) - Chromista (cellulóz sejtfallal bíró nem valódi gombák, nagy valószínűséggel a fotoszintézis képességét elvesztett moszatok 3 törzse) - Fungi (valódi gombák 4 törzse: rajzóspórás, járomspórás, tömlős és bazidiumos gombák).
A GOMBÁK SZEREPE A TERMÉSZETBEN A Föld ökológiai rendszerében az élőlényeket felépítő legfontosabb elemek (szén (C), hidrogén (H) oxigén (O), nitrogén (N), kén (S), foszfor (P)), állandó körforgásban vannak. A zöld növények a Nap fényenergiáját felhasználva a talajból felvett egyszerűbb anyagok és víz, valamint a levegő széndioxidjának felhasználásával nagyenergiájú szerves anyagokat hoznak létre (termelők). A zöld növények által létrehozott anyagokat fogyasztják el az állati szervezetek (fogyasztók). Az élőlények (növények, állatok, gombák, baktériumok) pusztulásával, a testüket felépítő nagyenergiájú szerves anyagokat a lebontó szervezetek (baktériumok és gombák) egyszerűbb vegyületekké bontják, miközben az energiatartalom egy részét saját életműködésükhöz használják fel. Ezek az egyszerűbb vegyületek a zöld növények számára ismét felvehetővé válnak, visszakerülnek a körfolyamatba. Például az elhalt szervezetek széntartalma a lebontó szervezetek légzése során kerül vissza a rendszerbe, ahonnan a zöld növények felveszik, és ismét beépítik szervezetükbe. Számítások szerint a lebontó szervezetek nélkül a levegő széndioxid tartalma 30 év alatt elfogyna, a földi élet megszűnne. A termelő, fogyasztó és lebontó szervezetek együttműködése biztosítja a földi élő rendszer (ökoszisztéma) működését. A rendszert a Nap fényenergiája - a zöld növények közreműködésével - tartja mozgásban. Gomba itt - gomba ott, gomba mindenütt Vízi gombák A földi élet kialakulása a vízhez kötődik, a szárazföldet csak később hódította meg. A gombák együtt fejlődtek a földi élettel, s táplálékukat követve jutottak ki a szárazföldre. Ennek ellenére a vízhez, mint életközeghez kötődő gombák száma viszonylag csekély. Ezt a szakemberek a gombák nagy oxigén igényével magyarázzák, mely a vízben csak kis mértékben elégíthető ki. A vízben élő gombáknak két nagy csoportját különböztetjük meg. A valódi vízi gombák szaporító sejtjei ostorral rendelkeznek, míg a másodlagosan - szárazföldiből - vízi életmódra áttért gombáknál ez nem figyelhető meg. Természetesen a vízben élő gombafajok is szilárd közeghez - a lebontandó tápanyaghoz - kötődnek. A tengerek sós vizéből több mint 500 fajt írtak le, ezek lebontok, élősködők vagy tengeri algákkal együtt élők (szimbionták) lehetnek.
Az áramló édesvizek gombái ostoros sejtekkel mozognak, de jellemző a részben szárazföldi életmódú gombák jelenléte is. Utóbbiak vízi alakja általában négysugarú (tetraéderes) konídium. Ez a szerkezet lehetővé teszi, hogy a vízben pergő-forgó képlet szilárd aljzatra lelve gyorsan rögzítse magát, s megkezdje az aljzat lebontását. A szárazföldi alak által létrehozott konídiumok a széllel terjednek, s hullnak a vízbe, lehetővé téve a vízfolyások felső szakaszainak utánpótlását. A vízi gombák konídiumai nagy mennyiségben gyűjthetők a vízi akadályoknál képződő habban, amely megakasztja, feldúsítja azokat. Az édesvízi tavakban kevesebb gomba él, mivel a víz oxigéntartalma a mozgó vizekhez képest csekély. Állóvizekben gyakori, hogy a konídiumok csigaszerűen csavarodottak. A kanyarulatok között megrekedő levegő felhajtó hatása ugyanis az oxigéndúsabb vízfelszínre emeli őket, sötét színük ugyanakkor a vízfelszínen meglevő erős napsugárzás ellen véd. Szárazföldi gombák A szárazföldi gombák számára az oxigén megfelelő mennyiségben áll rendelkezésre. A gombák minden olyan aljzaton megjelenhetnek, amely számukra táplálékot biztosít. Talajban élők A talajban élő gombák fontos szerepet játszanak a növényi és állati maradványok lebontásában, a talaj termőképességének fenntartásában. A gombák részesedése a talaj élővilágában elérheti a 40%-ot is. A zömében szaprofita fajok mellett ragadozók, paraziták és szimbionták is ismertek e közegből. A ragadozó fajok a mikroszkopikus méretű gombák (mikrogombák) közül kerülnek ki, s fogóhifáikkal főként kis fonálférgeket zsákmányolnak és "fogyasztanak". A parazita gombák nem ölik meg áldozatukat, hanem táplálkozásukhoz használják fel azokat. A szimbionta gombák kölcsönös előnyök alapján társulnak más élőlényekkel, ide tartoznak a magasabbrendű növények gyökereivel létesített mikorrhiza kapcsolatok is. Az étkezési szempontból fontos nagygombáink is e körből kerülnek ki.
Különleges szárazföldi aljzatok Faanyagok A gombák fontos szerepet játszanak az elhalt fás növények faanyagának lebontásában. Tagjai főleg a bazídiumos gombák közül kerülnek ki. A faanyag különleges aljzatnak számít, mivel benne a szén - nitrogén arány erősen eltolódik a szén irányába, a gomba nitrogén igényének kielégítéséhez különleges - ma sem teljesen ismert - élettani folyamatok szükségesek. Erdészeti és faipari szakemberek a fák korhadásának három alapvető típusát különböztetik meg: a fehér, barna és lágykorhadást. A főként keményfáknál megfigyelhető fehér korhadásnál a sejtfal cellulóz és lignin tartalma egyidejűleg bomlik, mivel a gomba egyszerre termeli a két bontó enzimet. Az ilyen típusú korhadást előidéző fajok a bazídiumos gombák közül kerülnek ki, de kevés tömlős nagygomba is előidézheti e korhadástípust. A puhafákra jellemző barna korhadásnál a sejtfalak cellulóztartalma bontódik le, a lignin nem szenved változást. A cellulóz "ragasztóanyag" hiányában a sejtfalak összeomlanak, a keletkező korhadék színe a lignintől barnásvörös, innen ered a korhadástípus neve. A lágykorhadás ugyancsak cellulózbontással jár együtt, nevét a kéreg alatt megfigyelhető, kilágyuló foltokról kapta. A farontó gombák az élő fákat is megtámadhatják, különösen akkor, ha a növény valamely oknál fogva legyengül. Fertőzési kapuként gyakran szerepelnek a növény sérülései (friss ágcsonkok, kéreghántás stb.). Az élő növény változatos módon védekezik a fertőzés ellen: kalluszszövetet képez, gyantát és mézgát választ ki. A védekezési módok elsősorban a magas oxigénigényű gombahifa oxigéntől történő elzárását igyekeznek megoldani. A faanyagok helytelen raktározása az anyag károsodásához, minőségének csökkenéséhez vezet. A befülledés, kékülés, lágykorhadás csökkenti a faanyag értékét, felhasználhatóságát. A beépített faanyagokon is megjelenhetnek gombakárosítók, ha a faanyag nedves környezetbe kerül, s előtte nem kezelték le telítő vagy gombaölő szerekkel. Különösen veszélyes a könnyező házigomba (Serpula (Merulius) lacrymans), mely a fát átszőve a levegőből is képes elegendő vizet felvenni életben maradásához. Hifafonalai áthatolnak a téglán és a betonon is, a tető faanyagán termőtestet képező gomba micéliumai a pince talajából, nedves falaiból vehetik fel a vizet. Ez történt a kiállításnak otthont adó cisz-
ter apátság világhírű műemlékkönyvtárában is a hatvanas években. Csak a faanyagok szétszedésével, fertőtlenítésével, a falak áthevítésével és a pincében található micéliumkötegek elpusztításával sikerült gátat vetni a fertőzésnek. Trágya Az anyagcsere végtermékek számos a gomba számára jól hasznosítható, könnyen bontható, magas energiatartalmú anyagot tartalmaznak. A gombaspórák többnyire már a táplálékkal együtt jutnak az állat bélrendszerébe, ahol az enzimatikus hatások révén sarjadzóképességük megnő, s a trágyán csakhamar megjelennek a gombatelepek. Megfigyelések szerint a különböző gombacsoportok meghatározott sorrendben követik egymást. A mikrogombákkal foglalkozó szakemberek az állati ürüléket petricsészébe helyezik, s nedvesen tartva nevelik fel, helyezik gyűjteménybe a mikrogombákat. Leveleken élő nem parazita gombák A növények levélfelületére gyakran kiülepednek olyan gombaspórák, melyek kihajtva ezt az aljzatot tekintik otthonuknak, anélkül azonban, hogy parazitaként viselkednének. E gombák a levél által kiválasztott extraktumokkal (sejtnedvek, nektár, viasz) a levélre kiülepedő vagy oda kerülő szerves anyagokkal táplálkoznak. A nem parazita gombák különleges típusát képviselik a növények sejtközötti járatainak anyagait lebontó, endofiton (növények belsejében élő) gombák. Gombák különleges körülmények között Magas hőmérséklet Kevés a magas hőmérsékletet igénylő (termofil) gomba, ezek hőmérsékleti optimuma 40-50 C közé tehető. E csoportnak nagy szerepe van a komposztálásnál, ahol a folyamat közben a komposzttömeg jelentősen felmelegszik. A termotoleráns fajok elviselik a magasabb hőmérsékletet, fejlődésük azonban ekkor lelassul, vagy leáll. A 60 C feletti hőmérsékletet a valódi sejtmagvas (eukarionta) szervezetek már nem képesek elviselni.
Alacsony hőmérséklet A valódi hidegkedvelő (pszichrofil) gombák száma ugyancsak kevés. A hidegtűrő gombák száma magasabb, ezek fejlődése alacsony hőmérsékleten szintén leáll vagy lelassul. Ehető gombáink közül hidegtűrő a téli fülőke és a késői laskagomba. Egyes fajok elviselik a fagyasztást, s felengedve ismét aktivizálódnak. Ennek gyakorlati jelentősége is van: a felengedett mirelitárut veszélyes ismét lefagyasztani, mert az aktivizálódott mikrogombák mérgező anyagokat is termelhetnek, s ezzel együtt fagyasztjuk vissza őket. Szá razságtürés A gombák többnyire erősen vízigényesek, testük 80-90%-át víz alkotja. Ha kis számban is, de vannak olyan gombák, melyek szárazságtűrők. E fajok a lakásokban is megélhetnek, s légúti allergiás megbetegedéseket okozhatnak. A szárazságtűrő gombák alacsony nedvességtartalmú tárolt élelmiszereken megtelepedve károsítják élelmiszerkészleteinket. Só- és cukortűrés A gombák aljzataként szolgáló közeg magas só- vagy cukortartalma többnyire akadályozza a gombák fejlődését. Hatásukat a vízelvonáson keresztül fejtik ki. Van néhány faj, mely sótűrő enzimjei és vizet helyettesítő vegyületei segítségével ilyen körülmények között is képes megélni, esetleg mérgező anyagokat termelni. Gomba - növény kapcsolatok A zöld színtestekkel rendelkező élő növények (termelő szervezetek) és a lebontok közé tartozó gombák közötti kapcsolat (szimbiózis) lehet kölcsönösen előnyös (mutualizmus) és csak az egyik félnek hasznos, a másiknak káros (parazitizmus).
Kölcsönösen előnyös gomba - növény kapcsolatok A fonalas szerveződésű gombák és a zöld növények között két kölcsönösen előnyökkel bíró típus jött létre. 1. Gomba - alga kapcsolat A gombafonalak közé betelepülő algák egy sajátos telepes szerveződésű formát alkotnak, melyet zuzmónak nevezünk. Az együttélés olyan magasabb minőséget hoz létre, mely több az alkotó élőlények puszta összegénél, ezért a zuzmókat az élővilág más fajaihoz hasonlóan önálló névvel látták el. A zuzmók gomba tagja a természetben önállóan nem található meg, ezzel szemben algái önállóan is megélnek. A gomba partner vízzel és szervetlen tápanyagokkal látja el a fotoszintetizáló algákat, azok pedig az előállított szerves anyagból juttatnak a gomba partnernek is. A zuzmókat sokféleképpen felhasználják, fontos szerepet töltenek be a légszennyezések kimutatásában, mint bioindikátorok. 2. Gomba - edényes növény kapcsolat A gombák és a magasabbrendű (edényes) növények (harasztok, nyitvaés zárvatermők) közötti kölcsönös előnyök a gyökérkapcsolat (mikorrhiza) formájában valósulnak meg. Elterjedtségét és fontosságát jól mutatja, hogy becslések szerint a hajtásos növények több mint 90%-a rendelkezik ilyen kapcsolattal. A mikorrhiza lényege: az elágazó gombafonalak behálózzák a talajt, s a magasabbrendű növények hajszálgyökereihez kapcsolódva vízzel és szervetlen tápanyagokkal látják el a növényt, közte olyanokkal is, melyeket a gomba jobb hatásfokkal tud felvenni, s partnerének átadni. Cserébe kész tápanyagokat kap a zöld növénytől. A mikorrhizának két alapvető és néhány kisebb jelentőségű típusa ismert, előbbiek a külső és belső mikorrhiza. Első esetben a gombahifa csak a gyökér sejtközötti járataiba hatol be, magába a sejtbe nem. Ez a típus főleg a fás növényfajok esetében jellemző. Belső mikorrhizánál a gombafonal a gyökér sejtjeibe hatol. A mérsékelt égövön utóbbi típus elsősorban a lágyszárú növényeknél, pl. fűféléknél figyelhető meg. Hátrányos gomba - növény kapcsolatok (parazitizmus) A gombák a zöld növények leggyakoribb kártevői. A folyamat lényege, hogy a kórokozó gomba a növény által termelt szerves anyagokat vonja el, legyengíti, s sok esetben el is pusztítja azt.
A gombák és az állatvilág kapcsolata A gombák - kisebb arányban, mint a növények esetében - de megbetegíthetnek állati szervezeteket, így az embert is. Csaknem minden állatcsoportnak vannak gomba parazitái. Az ember esetében megkülönböztetünk a kültakarót megtámadó, és a test belsejében terjedő fajokat. Utóbbiak a súlyos betegségeket okozó szisztémás mikózisok közé tartoznak. Itt említhetők a fonálférgeket megtámadó ragadozó gombák is, melyek hifafonalakkal veszik körül az állatot, elpusztítják azt. Gomba - gomba kapcsolat A lebontó tevékenységet folytató gombák megtámadhatnak más gombákat is. Ennek látványos példája egy nemezestinóru faj, mely a rőt áltrifla termőtestén élősködik. Gyakoribbak a gombákon élősködő penészgombák, pl. a zöldpenészek, melyek a gombtermesztésben nagy veszteséget okoznak. A gomba és az ember kapcsolata A társadalomban élő ember kapcsolata a gombákkal nagyon sokrétű, társadalmi-gazdasági tevékenysége során változatos módon felhasználja azokat, ugyanakkor a gombák károkozása is visszahat az emberi tevékenységre. Vizsgáljuk meg ezeket a hatásokat egy, csak az ember szempontjából értelmezhető felosztás a károkozás és a haszon szempontjából. A gombák károkozó hatása - A gombák számos, az ember által élelmiszerként termelt növényt betegítenek meg, csökkentve a termés mennyiségét. Ilyen például a gabonafélékben (pl. gabona üszög) vagy a szőlő- és gyümölcstermesztésben okozott kár (pl. szőlő peronoszpóra). - A gombák megtámadhatják az emberi és az ember által tenyésztett állati szervezeteket (mikózisok). - A gombák mérgező anyagokat termelhetnek (gombamérgek): ilyenek a mérgező nagygombák, másrészt élelmiszereket károsító, toxikus anyagokat termelő mikroszkopikus méretű gombák.
- Az egészségügyi károsító hatások között szerepet játszanak az allergiát okozó gombák - A kitermelt, feldolgozott és beépített faanyagokat károsíthatják gombák (pl. könnyező házigomba) A gombák haszna - Részt vesznek biológiai átalakítási folyamatokban, pl. cukor alkoholos erjesztésével sör, bor előállítása - Olyan hasznos anyagokat termelnek, mint pl. a gyógyításban felhasznált antibiotikumok - Az alacsonyabbrendű gombák szerepet játszanak a sajt érlelésében és iparilag fontos enzimek előállításában. - Élelmezési cikkek (ehető gombák gyűjtése, étkezési célú gombatermesztés) - Felhasználhatók a biológiai védekezésben, pl. a rovarkártevők vagy fonálférgek ellen. - Fontos szerepük lehet a sikeres erdősítésben azáltal, hogy a nagygombákkal mikorrhizált facsemeték életképesebbek. - A gombák felhasználhatók a környezetvédelemben, pl. műanyagok egyes típusainak lebontásában. A Földön? HÁNY GOMBAFAJT ISMERÜNK? A kérdésre viszonylag könnyű válaszolni, ehhez össze kell gyűjteni az eddig leírt gombafajokat. Természetesen ez nem kis munka, de véghezvihető. Ennek alapján megállapítható, hogy a jelenleg leírt fajok száma közel 80 000. A fajszámok csökkenő sorrendjében: Tömlősgombák: 29 000 Konídiumos gombák: 17 000 Bazídiumos gombák: 16 000 Zuzmók: 14 000 Ostoros gombák: 1 200 Járomspórás gombák: 800 Nyálkagombák: 400
Nehezebb a helyzet akkor, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy hány gombafaj él a Földön, mert ebbe bele kell számolnunk a még le nem írt, fel nem fedezett gombákat is. Erről természetesen csak becslések állnak rendelkezésre. Mértéktartó számítások 3-400 000-re, de egyes szakemberek egy millióra becsülik a gombafajok számát. Ezek az adatok azt jelzik, hogy számarányban közel állnak az állatfajokhoz (1-2 millió) és a növényekhez (4-500 000). Az ismert fajok fent felsorolt számaiból jól látható, hogy míg a nyálkagombák, a járomspórás és ostoros gombák összes faja elférne egy-egy kötetben, addig a többi csoporté már több könyvespolcnyi anyagot tenne ki. A leírtakból kiderül hogy mikológusokra, vagyis a gombákkal foglalkozó szakemberekre még igen sok feladat vár, hogy felderítsék a gombavilág többszázezer eddig ismeretlen faját. És Magyarországon? A meghatározott szabályok szerint leírt és Magyarországról kimutatott fajok számát a gombahatározókból és a gyűjteményi adatokból tudjuk megállapítani. Minél frissebb a kiadott munka, annál biztosabb a belőle megállapítható fajszám. Ez nem csak azért módosulhat, mert újabb és újabb fajokat írnak le, vagy mutatnak ki az ország területéről, hanem azért is, mert a gombarendszer állandó változása fajok szétválasztását vagy éppen ellenkezőleg összevonását eredményezi. Gyakorlati szempontból a gombákat két nagy mesterséges csoportra a csak mikroszkóppal tanulmányozható mikrogombákra és a szabad szemmel jól látható nagygombákra különítjük el. A magyarországi mikrogombák három kötetes modern határozója 1985- ben jelent meg. Benne 8400 fajt említenek. A nagygombák vonatkozásában teljes körű határozót jóval korábban adták ki, ezért azóta a fajszám lényegesen változhatott. Ebben az esetben a gyűjteményekben elhelyezett fajok száma megbízhatóbb eredményt ad. Eszerint a Magyarországról kimutatott nagygomba fajok száma kb. 3000. A zuzmók tekintetében könnyű dolgunk van: az 1994-ben megjelent határozókönyv szerint hazánkban közel 700 faj él. Ha a három csoport adatait összegezzük, úgy megállapítható, hogy hazánk területéről több mint 12 000 gombafajt mutattak ki.
És a Bakonyban? Erre a kérdésre ma nem adható egyértelmű válasz. A nagy gyűjteményekben őrzött bakonyi anyag adatai nem állnak rendelkezésre, a Bakonyi Természettudományi Múzeumban őrzött gombagyűjtemény pedig nem képviseli teljességében a hegység területén fellelt adatokat. A nagygombák és zuzmók tekintetében a hegység területén hozzávetőlegesen 270 zuzmófaj és több mint ötszáz nagygomba faj jelenlétét mutatták ki. A BAKONYI GOMBAKUTATÁS TÖRTÉNETE A magyar gombakutatás kezdetei a Linne-t megelőző időkre nyúlnak vissza. A mohácsi vész évében született Carolus Clusius belga botanikus, a mikológia tudományának megalapítója, aki néhány évet a Nyugat-Dunántúlon töltött, s szerencsés körülmények között fennmaradt művében lerajzolta a térség néhány gombáját, feljegyezte magyar nevüket. Arról nincs adatunk, hogy a török-magyar ütközőzónába tartozó Bakony területén megfordult volna. Clusius után háromszáz évvel élénkül meg a hazai gombakutatás. Az egymást követő szakember-generációk (Istvánffi Gyula, Hollós László, Moesz Gusztáv, Bohus Gábor, Babos Lórántné, Igmándy Zoltán) és a mai fiatal mikológus nemzedék közös jellemzője, hogy megfordultak és gyűjtöttek ugyan a Bakony területén, de a hegység nem játszott kiemelt szerepet tudományos tevékenységükben. Két kutató munkásságában azonban a Bakony előkelő szerepet kapott: Tóth Sándor a hegység mikrogombáit, míg Szemere László (1884-1974) nagygombáit kutatta. Mindkét mikológus bekapcsolódott a Bakony Természeti Képe kutatóprogramba, sőt Szemere László 1960-ban, 76 éves korában, Somogy megyéből a Bakonyba költözött, hogy gombáit (kiemelten föl alatti gombáit) kutathassa. Szorgalmas munkával összeállította a Bakony nagygombáinak listáját (446) faj, mely lista a mai mikológus nemzedék révén tovább gyarapodott. Szemere László személyét, kiváló mikológiái munkásságát egy önálló vitrin mutatja be a múzeum kiállításában [4A].
A GOMBÁK TUDOMÁNYOS GYŰJTÉSE, PREPARÁLÁSA, TÁROLÁSA Az élővilággal, életföldrajzzal foglalkozó kutatók egyik legfontosabb munkaeszköze a tudományos gyűjtemény. Erre a gyűjtésre - napjainkban elsősorban a múzeumok szakosodtak. A gyűjtemények célja: egy-egy földrajzi terület természeti képződményeinek, élővilágának gyűjtése, konzerválása, megőrzése, feldolgozása, publikálása és bemutatása. A gyűjtemény szolgálja a rendszertani és életföldrajzi (növény- és állatföldrajzi) kutatást, ma már nem egy esetben megőrizve az egykori élővilág a területről azóta kipusztult tagjainak bizonyító példányait. A gyűjtők egyik törekvése az, hogy minél kisebb területen, térfogatban, minél több gyűjtött anyagot tudjanak tárolni, olyan módon, hogy annak megőrzése hosszú távon biztosított legyen. A mikrogomba gyűjtemények alapvető tárolási egysége a papírból hajtogatott kapszula, mely biztosítja azt, hogy a gyűjtött anyag másokkal ne keveredjen, ugyanakkor könnyen kibontható, hozzáférhető legyen. Ha a minta törékeny, úgy a kapszulán belül kis dobozokat pl. gyufásdoboz, papírból hajtogatott dobozt is alkalmazhatunk (33. kép). A kapszulákat egy cca. A3 méretű lapon egymás mellé helyezhetjük (32. kép), ha a felületet betölti, újabb lapot teszünk rá, s folytatjuk a feltöltést. Az A3-as lap - kapszula szendvicsszerkezetet 2 db dupla A3 méretű ívvel fogjuk össze, s az így kialakított csomagokat helyezzük el a gyűjteményi szekrénybe (34. kép). Ilyen módon történik a szilárd aljzaton található mikrogombák, zuzmók tárolása. Vizes közegben élő mikrogombákat nedvesen is tárolhatunk, úgy, hogy a vizet olyan anyaggal helyettesítjük, mely a gomba bomlását megakadályozza. E célra leggyakrabban valamely alkoholt vagy formalin oldatot alkalmaznak. E nedvesen eltett anyagokból is készülhetnek száraz preparátumok: a mikroszkópi tárgylemezre csepp formájában felvitt anyagot beágyazzák, fedőlemezzel takarják, melyet a beágyazó anyag, pl. kanadabalzsam rögzít. Ekkor nem lehet elkerülni azt, hogy a preparátumban több faj is előforduljon. A mintában található fajok nevét ezért jegyzőkönyvbe rögzítik, tömegviszonyaikat 1-től 5-ig terjedő relatív értékszámokkal jelzik. Az l-es érték nagyon ritka (néhány egyed) az 5-ös érték tömeges előfordulást jelez. A nagygombák esetében is több módszer alakult ki. Vannak gyűjtemények, ahol a gombákat egyszerűen megszárítják (aszalják). A gombák összetöpörödnek, alakjuk, színük megváltozik, tárolásuk a 3 dimenziós térfoglalás
miatt helyigényes. Hazai herbáriumainkban más módszer terjedt el. A friss gombát a laboratóriumban kettévágják, középső részéből, 1-2 db, 2-3 mm vastagságú szeletet, hosszmetszetet vágnak. A megmaradó két fél gomba kalapját a tönkről leválasztják, a kalapból és a tönkből a gomba húsát kikaparják. Ezt követően a tönk és kalap két felét ismét összeillesztik. A nyers preparátumot (két tönkfél kalappal, két metszet) celofán papír közé helyezik. Száradáskor a celofánba ragadó gomba nem tud zsugorodni (31. kép). A preparátumot enyhe nyomás mellett szárítják, a vizet a közé helyezett itatóspa- HERBARIUM MUSEI HIST NAT. BAKONYENSIS ZIRC, HUNGÁRIA Nomen: Metatrichia vesparium (Batsch) Nann.-Brem. Matrix: Fagus silvatica L. - in ligno putrido. In valle Szarvad-árok prope pag. Bakonybél, montium Bakony hegység, Hungária. Locus, datum: Bakonybél, 30. VIII. 1974. Leg. Dr. S. Tóth et E. Tóth Det. Dr. S. Tóth et Dr. L. Zeller 2. ábra: A 33. képen bemutatott nyálkagomba herbáriumi cédulája latin nyelven A BAKONYI TERMÉSEZTTUDOMÁNYI MÚZEUM HERBÁRIUMA ZIRC, MAGYARORSZÁG Név: Metatrichia vesparium (Batsch) Nann.-Brem. Gazdanövény: Fagus silvatica L. - korhadó faanyagon. A Szarvad-árok völgyében, Bakonybél mellett, Bakony-hegység, Magyarország. Gyűjtési hely és idő: Bakonybél, 30. VIII. 1974. Gyűjtötte: Dr. S. Tóth et E. Tóth Határozta: Dr. S. Tóth et Dr. L. Zeller 3. ábra: A 2. ábra magyar nyelvű' fordítása
pírok cseréjével távolítják el. Száradás után a celofánt eltávolítják, s a preparátumot vastagabb lapra ragasztják, úgy, hogy a tönköt és kalapot ismét összeillesztik, ill. melléhelyezik a keresztmetszetet is. A lapot vékony papírból hajtott kapszulába teszik, melyet gyakran vastagabb papírból készített újabb kapszulába vagy borítékba is helyeznek. Erre ragasztják a névcédulát, mely a faj nevét, gyűjtési helyét, idejét, a gyűjtő és meghatározó nevét tartalmazza (2-3. ábra). A névcédula nyelve jelen esetben latin (2. ábra), de lehet valamely világnyelv is. Ennek célja az, hogy a gyűjtött anyagot - szükség esetén - más nemzetek kutatói is tudják használni. A latin nyelvű cédula fordítását a 3. ábrán adjuk meg. A preparátumon jól tanulmányozható a kalap és a tönk alakja, felülete. A metszet tartalmazza a gomba lemezeit is, melyekből minta nyerhető a spóra tanulmányozásához. Ugyanakkor a preparátum lapos, raktározása kevés helyet igényel (1-2. kép: első borító belső oldal). A preparátumokat nedvességtől és a rovarkártevőktől óvni kell. Utóbbit a gyűjtemény rendszeres mérgezésével érjük el, mely a száraz szerves anyagokat fogyasztó készletkártevőket elpusztítja. A NAGYGOMBÁK BEMUTATÁSÁNAK MODERN MÓDSZERE A Bakony élővilágát bemutató kiállításban nagy hangsúlyt fektettünk a gombákra. Az egyes életképeket bemutató vitrinekben található gombákon kívül három diorámát e csoport bemutatására szántunk. A kiállított gombák érdekessége, hogy azok nem festett gipsz vagy műanyag utánzatok, hanem valódi gombák. Különleges eljárással, a fagyasztva szárítás (liofilizálás) módszerével készültek. A frissen behozott gombát egyszerű háztartási mélyhűtőben -18 C alá hűtik, majd feldolgozáskor olyan edénybe helyezik, melynek belsejében a mélyhűtésnek megfelelő hőmérséklet van, s e térből a levegőt eltávolítva vákumot idéznek elő. Ilyen alacsony hőmérsékleten és nyomáson a sejtek megfagyott (szilárd) víztartalma a folyékony fázis kihagyásával gőzzé alakul (elszublimál), a gomba alakját és színét megtartva tökéletesen kiszárad. Megtörténte után felületét víztaszító és rovarölő vegyszerek keverékével kezelik, s kész a kiállítási tárgy. E módszerrel kisebb testű állatok is kikészíthetők. A fagyasztva szárítást az élelmiszertechnikában alkalmazták először, ilyen módon oldják meg az expedíciós hadseregek és az űrhajósok étkezését is.