DR. BRÁDEÁNNÉ GACS JUDIT * A kultúraközi párbeszéd társadalmi hátterérıl



Hasonló dokumentumok
Adatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)

E L İ T E R J E S Z T É S

A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók számára a diploma megszerzésének feltétele

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

Alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsıfokú szakképzésben meghirdetett szakok. Képzési Képz. idı (félév) / Költségtérítés.

PEDAGÓGUS TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet

Az iskola Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Tagintézménye a két szakközépiskolai osztály mellett egy szakiskolai osztály indítását kérelmezte.

BUDAPESTI MŐSZAKI FİISKOLA KELETI KÁROLY GAZDASÁGI KAR

EGYMI EGYESÜLET. Hogyan tovább EGYMI-k? Radicsné Szerencsés Terézia egyesületi elnök Budapest, május 21

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév

2005. évi CXXXIX. törvény. a felsıoktatásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A TÖRVÉNY CÉLJA

21. Nyelvvizsgázni hol, hogyan mennyiért? azoknak a fiataloknak, akik nyelvvizsga nélkül nem kapnak diplomát

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: Ft.

NYELVOKTATÁS A FELSŐOKTATÁSBAN. Az államilag elismert nyelvvizsga követelménye a diplomához

Gazdaság, regionalitás és társadalom az integrálódó Közép-Európában

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

LLP program - Comenius. Tempus Közalapítvány LLP Nemzeti iroda

GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA

E-learning alapú alapképzés: levelezı vagy távoktatás?

KÖZÖSEN AZ UNIÓS FEJLESZTÉSI FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT Környezetpolitikai Fórum Budapest, Március 20. Partnerség és fenntarthatóság

A civil szféra szerepe a társadalomban. A civil szféra jellemzıi. A civil szervezetek bejegyzési éve. A civil szervezetek tagságának létszáma

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

Nyelv és szakma - nemzetközi kitekintés és a hazai tapasztalatok

9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete

Európai mobilitási lehetıségek

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának. kulturális stratégiája

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?

EGYMI EGYESÜLET avagy Egy mindenkiért mindenki egyért!

A Talentum Nemzeti Kisebbségi Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Táncmővészeti és Zenemővészeti Szakképzı Iskola

.../2009. ( ) számú önkormányzati rendelete. a Budapesti Ifjúsági Tanács létrehozásáról

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM

LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma /1

Együtt könnyebb Együttmőködés iskolája

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

A Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálatról Az intézmény küldetése

TANEGYSÉGLISTA (MA) ASSZÍRIOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

MAGYARTANÁR MESTERSZAK

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

A Geopolitikai Tanács Alapítvány évi programjai

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TANEGYSÉGLISTA (MA) EGYIPTOLÓGIA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Pályaválasztás-beiskolázás

Javaslat. távoktatási oktatócsomaggal mőködı levelezı tagozat indítására. Tisztelt Közgyőlés!

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA A magyarországi igazságszolgáltatás hatékony, számonkérhetı és átlátható mőködését elısegítı program

ÜDVÖZÖLJÜK Tanítsunk, Tanuljunk határok nélkül Határon átnyúló együttm

Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Az EBRD közbeszerzési politikával kapcsolatos tevékenységei. Jan Jackholt Igazgató Közbeszerzés

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Tájékoztató a kétszintő érettségi vizsgáról

SZAKFORDÍTÓ szakirányú továbbképzéseket indít Valamennyi képzés akkreditált, oklevele felsıfokú állami nyelvvizsgával is egyenértékő

Beiskolázási tájékoztató

DR. SZALÓK CSILLA 1. Az idegenforgalmi kisvállalkozások oktatásának integrálódása a graduális felsıoktatásba

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK

Elmaradott vidéki térségek fejlesztése

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

(Itt a kötelező tárgyakról találsz infót, a választható, extra és ÖTB tárgyakról infó a Dokumentumtárban.)

c. Fıiskolai tanár IT fogalma, kialakulása 1

ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ

Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre

TÁMOP / Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem

Igazságos és színvonalas oktatást mindenkinek

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERSZAK

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

A MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

Szilágyi Anikó * Szıke Andrea ** NYELVTANULÁS MAGÁNTANÁRRAL

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)

1994. évi I. törvény

A Doktoranduszok Országos Szövetségének javaslata a doktoranduszok állami juttatásainak tárgykörében

FEJLESZTÉSI politika és FENNTARTHATÓSÁGI politika kapcsolata globális, EU és hazai szinten. KvVM Stratégiai Fıosztály

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató PONTSZÁMÍTÁS 2013.

A tanári bevezetés szakasza Európában

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés november 25-ei ülésére

Fejér Megye Közgyőlése 31/2004. (VII.9.) K.r.számú. r e n d e l e t e. a sportról

Korábbi Új Ciklus. Log-in # Ösztöndíj elızmény. Kérünk minden kért anyagot 4 példányban benyújtani: az eredetit és 3 fénymásolt példányt!

A FRANCIA OKTATÁSI RENDSZERRİL ÉS A TANÍTÓKÉPZÉSRİL angers-i tapasztalatok

TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől

JEGYZİKÖNYV a bizottság június 25-én megtartott ülésérıl

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

Egyszer volt. Dr. Benkei-Kovács Balázs Phd egyetemi adjunktus ELTE PPK

Feljegyzés az V. EU Latin-Amerika/Karib-térség Limában, május én megrendezésre kerülı csúcstalálkozója résztvevıi számára

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2012/2013. tanévre

A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata

A Régiók Bizottsága tagjainak kinevezési folyamata. A tagállamokban alkalmazott eljárás

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

ÁLTALÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TARTALOMJEGYZÉK

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

ALAPSZABÁLY A Módosításokkal egységes szerkezetben. 1. Általános rendelkezések

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

Fiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra,

Átírás:

DR. BRÁDEÁNNÉ GACS JUDIT * A kultúraközi párbeszéd társadalmi hátterérıl Gesellschaftliche Aspekte des interkulturellen Dialogs Das Motto Zusammen in der Vielfalt im Jahr des interkulturellen Dialogs 2008 wird eingebettet in den europäischen Integrationsprozess. Der Vertrag von Lissabon setzt unter anderem auch den Schutz und die Weiterentwicklung der kulturellen Werte von Europa zum Ziel. Die Union kann nämlich den globalen Herausforderungen nur gerecht werden, wenn sie ihrer soziokulturellen Grundlagen bewußt wird und ihre Identität stärkt. Auf der Basis einer ausgeprägten europäischen Identität kann und muss die soziale Marktwirtschaft einen Beitrag leisten, um die Globalisierung zu zivilisieren und ihr eine Richtung zu geben. Bei der Entfaltung dieser Identität anhand der gemeinsamen geistigen und kulturellen Wurzeln spielen die Sprachen eine unumgängliche Vermittlerrolle. Es ist gewiss kein Zufall, dass die UNESCO das europäische Jahr des interkulturellen Dialogs zum internationalen Jahr der Sprachen erklärt hat. Im zweiten Teil des Vortrags wird auf die bescheidenen Möglichkeiten des Fremdsprachenunterrichtes mit besonderer Rücksicht auf die deutsche Sprache mit ihren historischen Zusammenhängen in unserer Region im ungarischen Hochschulwesen eingegangen. A kultúra és a mővelıdés a nemzetközi együttmőködésben meghatározóbb lesz, mint valaha KLAUS-DIETER LEHMANN, a Goethe Intézet elnöke A 2007-ben a létrejött Lisszaboni Szerzıdés megnevezi azokat a közös célokat is, melyeket az Unió a jövıben követni fog. A versenyképes szociális piacgazdaság, a teljes foglalkoztatottság, a környezetvédelem, a tagállamok közötti szolidaritás és egyebek mellett szerepel Európa kulturális értékeinek védelme és fejlesztése is. Már az alapítók elképzelése szerint is több volt a közösség pusztán gazdasági együttmőködésnél. A végcél az önös nemzeti érdekeket követı hatalmi politikákon való túllépés, s ezáltal egy új rend megteremtése a kontinensen. A bıvülés folyamán azonban egyre csökkent a bizalom az európai intézmények munkáját és teljesítményét illetıen és nıtt a szakadék az európai elit és az unió polgárai között. Megrendült a hit az európai szolidaritásban és a szubszidiaritásban. Az elidegenedés lassan egy absztrakt, vértelen apparátushoz vezet, mely sem a közösségen belül, sem nemzetközi porondon nem képes hatékonyan fellépni. Ezt jelzi az alkotmányos szerzıdés elutasítása Franciaországban és Hollandiában 2005-ben. A bıvítés mellett a globalizációs folyamat újabb kíméletlen kihívást jelent nemcsak a szociális piacgazdaság európai formájával és az európai társadalommodellel, hanem Európa kulturális értékeivel szemben is. Az európai médiának sem sikerült eddig sajátosan európai hangot hallatni globális szinten. A szociális piacgazdaság elvén felépített EU csak a saját rendszerében valósíthatja meg a gazdasági-társadalmi szolidaritást. Világszerte viszont a neoliberális modell tör elıre. Egyrészt tehát szükségszerő, hogy a szociális piacgazda- * BGF Külkereskedelmi Fıiskolai Kar, fıiskolai docens. 317

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2008 ság versenyképesen alkalmazkodjon a globális kihívásokhoz, másrészt képes legyen a globális piacok mőködését befolyásolni. Ma már ehhez gazdasági eszközök és gazdasági erı nem elegendıek. Ha a globális színtéren erıs érdekérvényesítıként akar megjelenni az unió, akkor jellegében, értékeiben és identitásában kell megerısödnie. Komolyan kell törekednie a társadalmi-gazdasági különbségek áthidalására és nagyobb társadalmi-gazdasági kohézió megteremtésére. A RIFKIN-féle európai álom csak közös demokratikus akarat termékeként valósulhat meg. (Az amerikai közgazdász szerint az európaiak orra elıtt sétál az aranytojást tojó tyúk, hisz történelmük során a végtelen amerikai prérik meghódítóival ellentétben megtanulták az együttélés mővészetét. Meglátása szerint mi arra tanítjuk gyermekeiket, hogy a szabadság az emberi kapcsolatok minıségében és a közösséghez tarozásban keresendı. Az egyén életminısége pedig egyenes arányban nı közösségi kapcsolatainak minıségével.) [1] Melyek hát azok a szociokulturális alapok, melyekre a jövıbeni európai öszszefogást építeni lehet? Kulturális és szellemi örökségünk a görög filozófia, a római jog, a kereszténység, a humanizmus és a felvilágosodás eszmerendszerében gyökeredzik Az emberi méltóság, felelısség és szolidaritás azok az értékek, melyeket az európai intézményeknek védeni és erısíteni, a polgárokban pedig tudatosítani kell. Ezen szellemi örökségbıl kiindulva kell megfogalmazni az európai identitást nemcsak a jelenlegi tagállamok közti kohézió erısítése, hanem az esetleges további integráció érdekében is. Ki és mi az európai? Hol van Európa? Honnan jövünk, mi európaiak? Hová megyünk? Hogyan főzhetjük szorosabbra a kapcsolatot közösségeink között? Vannak közös dolgaink, van közös elképzelésünk a jövırıl és az elıttünk álló feladatokról? Ilyen kérdések és a rájuk adott válaszok alapján jöttek létre a régiók, melyek földrajzi, nyelvi, vallási és kulturális egységet alkotnak. Ha jól mőködnek, sikerrel valósíthatják meg a szubszidiaritás elvét. A régiókból nıhet ki egy olyan egységes európai közösség, mely európai azonosságtudattal bír és képes átfogó és hatékony intézkedésekre. A szociokulturális összetartozás érzésének kibontakoztatásához vissza kell nyúlnunk gyökereinkhez és tudatára kell ébrednünk szellemi és kulturális örökségünknek. Ebben az értelemben újra fel kell fedeznünk és kutatnunk történelmünket és kultúránk történetét. A közös európai identitás kialakítása, ill. kialakulása állandó, jövıbemutató törekvés kell, hogy legyen. Ahogy a nemzetállamok kialakulásakor történt, elindíthatja a folyamatot egy vezetı réteg, de hosszú távon át kell hatnia annak az európai társadalom széles tömegeit. Lényeges eleme a szolidaritás, a közös jövıkép, a közös feladatok és az azok együttes megoldására való készség. A szociális piacgazdaság biztosítja az egyén szabadságát, de ugyanakkor elismeri, hogy az ember rászorul a közösség szolidaritására. Következésképpen a szociális piacgazdaság nemcsak gazdasági, hanem társadalmi modell is. Keretei között az Európai Unióban a gazdaság nem írhatja felül a kultúrát. Nem folytatható a jelenlegi gyakorlat, mely nagyratörı célokat fogalmaz meg anélkül, hogy foganatosítaná a célhoz vezetı intézkedéseket. Ez egyúttal azt jelenti, 318

DR. BRÁDEÁNNÉ GACS J.: A KULTÚRAKÖZI PÁRBESZÉD TÁRSADALMI HÁTTERÉRİL hogy a közös identitás kialakítása által Európának ki kell vennie részét a globalizáció civilizálásából. [2] 2008 a kultúrák közötti párbeszéd európai éve A fenti célokkal összhangban nyilvánította az Európai Bizottság 2008-at a kultúraközi párbeszéd évévé. Az Együtt a sokféleségben jelmondat is sugallja az európai együttmőködés elmélyítésének szándékát a kultúrán keresztül. A hazai eseménysorozat nyolc témakör kultúra és média, oktatás és tudomány, migráció, kisebbségek, többnyelvőség, vallás, munkahely, ifjúság- által szeretné segíteni egymás jobb megismerését, a kölcsönös megértést és a békésebb egymás mellett élést. [3] Jelzés értékő számomra, hogy ugyanezt a 2008-as évet az UNESCO a Nyelvek nemzetközi évévé nyilvánította. Kézenfekvı ugyanis, hogy párbeszédet folytatni elsısorban nyelvek közvetítésével lehet. Európánk a mintegy 60 ıshonos nyelvével, a sok kisebbségi, regionális és migráns nyelvvel pazarul sokszínő. [4] Mivel a nyelv kultúrát hordoz, az idegennyelv-tanulás a strasbourgi Európa Tanács Fehér Könyve szerint is fontos eszköze a kultúrák közötti párbeszéd elısegítésének. [5] Magyarországon ezen a téren minden híresztelés ellenére igen sok még a tennivaló. Nem kívánom elemezni a hazánkban folyó nyelvoktatást és annak eredményeit, mert errıl beszéltem a 2004. évi konferencián. Ezúttal az új felsıoktatási törvény nyelvoktatással kapcsolatos rendelkezéseivel, majd konkrétan a felsıoktatásban folyó német nyelvoktatással, mint a kultúraközi párbeszéd egyik potenciális eszközével foglalkozom. 1. ábra A felsıoktatási intézményekbe jelentkezık száma [13] 319

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2008 A felsıoktatási törvény és a nyelvoktatás A 2005. évi CXXXIX. törvény a felsıoktatásról kimondja, hogy minden egyetemnek és fıiskolának biztosítania kell idegen nyelven a szaknyelvi ismeretek fejlesztését. (19. ) A 62. arról rendelkezik, hogy az alapképzésben szerzett diplomához egy középfokú (B2), C típusú általános nyelvi vizsgabizonyítvány szükséges. Igaz, az intézmények képzési és kimeneti követelményei szigorúbb nyelvi feltételeket is támaszthatnak. Kérdés, hogy azok mennyire riasztanák el az évrıl-évre kevesebb jelentkezıt (1. ábra). Az a fonák helyzet áll fenn évek óta, hogy a nyelvi képzés színvonalának emelése ellentétes az intézmények létérdekeivel. A mesterképzésben a felsıoktatási intézmények maguk határozhatják meg, hogy milyen nyelvbıl, milyen szintő, általános, vagy szaknyelvi vizsgát fogadnak el. Ugyanakkor kötelesek az érettségit általános nyelvvizsgaként elfogadni a diplomához. A törvényi szabályozásból tehát egyrészt az következik, hogy a felsıoktatási intézménynek biztosítania kell a nyelvoktatást (19. ), másrészt, hogy ennek a nyelvoktatásnak képessé kell tennie a hallgatókat a nyelvvizsga letételére, mivel anélkül nem állítják ki részükre a diplomát.(62. ) A nyelvismeret és a diploma összekapcsolása az oktatáspolitika kiváló ötlete, hiszen szaknyelvtudás nélkül ma már nemcsak a gazdasági diplomák piaci értéke kérdéses. Hol akad el mégis a folyamat? Mint többnyire, ezúttal is a finanszírozásnál. A jelenlegi 73 (!) magyar felsıoktatási intézménybıl 31 mőködik az állam anyagi hozzájárulásával (1. táblázat). Költségeik jelentıs részét (gyakran több, mint a felét) azonban takarékos gazdálkodással az intézményeknek maguknak kell elıteremteniük. 1. táblázat A felsıoktatás fenntartói [14] Intézmények Hallgatók Oktatók száma Költségvetési intézmény 31 323 244 18 426 Egyházi 27 22 715 2 112 Magán 15 29 860 1 538 Összesen 73 375 819 22 076 Nyelvet tanítani csak kis és még kisebb csoportokban lehet, nem nagy létszámú elıadásokon. Több oktatóra van tehát szükség, ami költséggel jár. Hogyan reagálnak erre az alulfinanszírozott intézmények? Már a jelentkezık kiválasztásakor pontokkal jutalmazzák a nyelvvizsga bizonyítványokat, érettségiket, külföldön végzett tanulmányokat. A felvett hallgató aztán még egyszer hasznosíthatja ugyanazt a 320

DR. BRÁDEÁNNÉ GACS J.: A KULTÚRAKÖZI PÁRBESZÉD TÁRSADALMI HÁTTERÉRİL nyelvvizsga bizonyítványt diplomája átvételekor. Így felsıfokú tanulmányai idején akár egyetlen nyelvórán sem vesz részt! Örül a könnyebbségnek és intenzíven elfelejti a 3-4 év alatt, amit középiskolás korában egy tizenéves érettségével megtanult. Meglepıdni majd munkába állás elıtt a felvételi beszélgetésen fog, amikor szinte az elsı kérdés nyelvismeretét firtatja rögtön idegen nyelven. Nem csoda, hogy a középiskolás évek alatt elsajátított készségek, tartalmi ismeretek elhalványulnak, illetve nem tudnak lépést tartani az alapképzésben magyarul megszerzett szaktudással, hogy a személyiség idıközbeni fejlıdését ne is említsük. Vegyünk egy másik esetet, melyben a hallgató egy vagy két idegen nyelvet (a magyar köztudottan nem világnyelv) szeretne tovább tanulni a felsıoktatási intézményben. Kezdı szintő kurzusok indítását csupán néhány intézmény enged(het)i meg magának és kizárólag úgynevezett kis- vagy egzotikus nyelvekbıl. Szaknyelvi kurzusokat a legtöbb egyetem és fıiskola meghirdet, ha nem is mindenütt térítés nélkül. A nyelvórákért nem mindenhol jár kreditpont és nem mindenhol kötelezı nyelvórát látogatni. A heti óraszám általában 2 2 óra három-négy féléven át. Ennyi idı alatt kell(ene) megtanulni a hallgatónak saját szakmáját idegen nyelven gyakorolni és közben a szaknyelvi vizsgára felkészülni. Tisztelet azon felsıoktatási intézményeknek (Nyíregyházi Fıiskola, BME, BGF, Corvinus Egyetem), amelyek ilyen feltételek között hosszú távon képesek gondolkodni és hallgatóiknak magasabb nyelvi óraszámot kínálva valóban versenyképes diploma kiadására törekszenek. Világosan látható ugyanis, hogy az erısödı felsıoktatási piacon azok az intézmények fognak megmaradni, akik fogcsikorgatva átvészelik ezeket a szők esztendıket és magas szintő nyelvoktatást biztosítanak. Régóta várat magára az átgondolt fenntartói segítség, hiszen fiatal értelmiségünk nyelvtudása nem csak az egyének, az intézmények, hanem az ország elıbbre jutásának záloga is. Nem volna szabad azt az intézményi autonómiára hivatkozva végeredményben a bizonytalan színvonalú, szakmailag felkészületlen nyelviskoláknak kiszolgáltatni! A német nyelv oktatásáról A német nyelvő országok közvetlen szomszédságában, mintegy 200 000 fıs német nemzeti kisebbséggel, amely minden korcsoportban rendelkezik iskolákkal, jelen van a sajtóban ugyanúgy, mint a rádióban és a televízióban, valamint az egyesületi és a kulturális életben (pl. német színház), hazánk különleges helyet foglal el. Az államalapító SZENT ISTVÁN király és a bajor GIZELLA hercegnı házasságkötése óta az ország fejlıdése összekapcsolódott a németséggel. [6] 1784-1790- ig német volt a HABSBURG-birodalom hivatalos nyelve, hogy aztán a latin viszszatérése közben elkezdıdjön a magyar nyelvhasználatért folytatott harc. Az 1848-as szabadságharc után újra erıs németesítés kezdıdött. Német lett a közigazgatás, a közoktatás nyelve. A pesti egyetemen is németül és latinul folytak az 321

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2008 elıadások. A kiegyezést követıen a német és a magyar váltak uralkodó nyelvekké a Monarchiában. [7] Pest lakosainak kétharmada a 18/19. század fordulóján minden bizonnyal németül beszélt, Budán pedig még nagyobb volt ez az arány. A már egyesült Budapesten még 1880 tájékán is körülbelül azonos volt a németül és a magyarul beszélık száma. [8] A Trianon utáni Magyarországon ha nem is ellentmondások nélkül szintén jelentıs volt a német kultúra befolyása. A másodi világháborút követıen majdnem a rendszerváltásig szinte teljesen visszaszorult a német az alsó- és középfokú oktatásban, a felsıoktatásban kevésbé. A 90-es években viszont nem a német, hanem az angol tört elıre minden nyelvnél sokkal gyorsabban. Az egyetemeken és a fıiskolákon már 1989/90-ben majdnem kétszer annyian tanultak angolul, mint németül (18 889 10 053). Mára (2008) odáig jutottunk, hogy jóval több, mint kétszer annyi az angolul tanulók száma.(35 670 16 286) a felsıoktatásban. Hosszabb ideig tartott az angol térhódítása a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban, s még tovább az általános iskolákban. Ma már ezekben az iskolatípusokban is egyértelmő a modern lingua franca fölénye. A szakmunkásképzıkben azonban még mindig többen választják a németet, mint az angolt (2. táblázat). Tanév Angol nyelv 2. táblázat Angol-és német nyelvoktatás nappali tagozaton 2007/2008 [15] Felsıoktatási intézmények idegen nyelvet tanulók Általános iskola Szakiskola Gimnázium Szakközépiskola nyelvszakos hallgatók 1989/1990 33 120 3 191 59 181 34 386 18 889-1999/2000 331 602 18 950 128 601 127 211 36 480 6 415 2007/2008 376 098 44 246 177 563 150 344 35 670 6 209 Német nyelv 1989/1990 41 889 11 928 45 915 30 632 10 153-1999/2000 347 802 40 098 103 456 105 541 19 946 4 746 2007/2008 185 624 55 534 118 711 85 659 16 286 3 136 Ezzel a világmérető tendenciával birkóznak a magyar germanisták és némettanárok azon meggyızıdétıl vezérelve, hogy földrajzi közelségünkbıl, közös történelmünkbıl és kultúránkból mindig is természetes kapcsolatok fognak fakadni a német nyelvterülettel. [9] 1990-ben alakult meg a Magyarországi Némettanárok Egyesülete (UDV) az ország minden tájáról érkezett lelkes kollégák részvételével. A következı évben 322

DR. BRÁDEÁNNÉ GACS J.: A KULTÚRAKÖZI PÁRBESZÉD TÁRSADALMI HÁTTERÉRİL már felvették az egyesületet a Némettanárok Nemzetközi Szervezetébe (IDV). Az UDV azóta is a legkülönbözıbb eszközökkel igyekszik támogatni a német nyelv tanítását minden iskolatípusban. Szorosan együttmőködik a célországi kultúrintézetekkel, kiadókkal, iskolákkal. Évente rendez a közgyőlésen kívül szakmai napokat és fórumot fiatal némettanárok részére. A kül- és belföldrıl felkért neves germanisták elıadásai, a mőhelybeszélgetések, a kiadók prezentációi mind-mind színvonalas, sıt akkreditált továbbképzési lehetıségek. A legjobb elıadások, workshopok anyaga megjelenik az egyesület negyedévente kiadott periodikájában (DUFU) vagy egyéb egyetemi kiadványokban. [10] Minden bizonnyal több sikerrel járna a magyar, illetve a külföldi germanisták igyekezete, ha maguk a németek is bátrabban emelnék fel szavukat saját anyanyelvükért. Több külföldrıl érkezett felhívás hatására végre sikerült két németországi szervezetnek annyira mozgósítani a németországi civil társadalmat, hogy ma napirenden van a német alkotmány 22. paragrafusának kiegészítése Németország nyelvével kapcsolatosan. A Szövetségi Köztársaság nyelve német betoldással a szövetségi zászló és a fıváros, mint nemzeti szimbólumok mellett a német nyelvnek is alkotmányos rangot kívánnak adni. [11] Reméljük, hogy ez is hozzájárul majd az Európai Unió egyik munkanyelvének megerısödéséhez, mely egyúttal a kontinens legnagyobb gazdaságát mőködtetı és legnépesebb közösségének anyanyelve. Végül kiemelném az idegennyelv-tudás és tanítás kulcsszerepét a kultúrák közeledésén, az európai identitás kialakulásán túl hazánk gazdasági fejlıdésében is. Kolléganınk, FALKNÉ DR. BÁNÓ KLÁRA szavaival élve: Azok az üzletemberek, akik tisztelik és próbálják megismerni külföldi partnereik kultúráját és nyelvét, sokkal nagyobb üzleti elınyre tesznek szert, mint azok, akik ezt nem tartják fontosnak. [12] Irodalom [1] http://www.cafebabel.com/ger/article/13291/der-europaische-traum.html [2008. 09. 30.] [2] HOCHLEITNER, ERICH; GYİRI, ENIKİ; KITTA, GERGELY; STADLER, CHRISTIAN (2007): Europäische Werte & Identität Európai értékek & identitás, Europa Nova. Nr.1, Österreicheisches Institut für Europäische Sicherheitspolitik (Hrsg.), Maria Enzersdorf. [3] http://infovilag.hu [2008. 09. 26.] [4] HIDASI JUDIT (2008): A kultúra mint kontextus, elıadás, BCE, Corvinus Nyelvi Napok, Budapest. [5] SZELÉNYI ZSUZSANNA (2008): A kultúrák közötti párbeszéd jelentısége Európában és a globalizált világban, www.tpf.hu/konferencia/ dokumentumok/szelenyi.pdf [2008. 10. 01.] [6] FÖLDES, CSABA (1998): Deutsch und Auslandsgermanistik in Mitteleuropa. Geschichte Stand Perspektiven. In: GRUCZA, FRANCISZEK, NAMOWICZ, TADEUSZ, WIKTOROWICZ, JÓZEF, KOLAGO, LECH: Deutsch und Auslandsgermanistik in Mitteleuropa Geschichte Stand Ausblicke, Doku- 323

BUDAPESTI GAZDASÁGI FİISKOLA MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA, 2008 mentation einer internationalen Konferenz, 66-79. p., Warschau: Graf-Punkt http://www.vein.hu/www/tanszekek/german//gerun.html [2008. 10. 01.] [7] Pannon Enciklopédia (2000), Magyar nyelv és irodalom, Dunakanyar, 146. p. [8] HAMBUCH, Wendelin (1999): Deutsche in Budapest, Deutscher Kulturverein, Budapest, 103. p. [9] Vö. 6. [10] Vö. http://udv.hu [11] Neue Zeitung, Ungarndeutsches Wochenblatt, Jhg. 52, Nr. 30, 25.07.2008, Budapest, 1-2. p. [12] FALKNÉ BÁNÓ KLÁRA: Interkulturális útmutató nemzetközi cégek és projektek vezetıi és tagjai számára (2005), In: BGF Tudományos évkönyv 2005, Budapest, 279. p. [13] KIS PAPP LÁSZLÓ, elıadás, küldöttgyőlés, 2008. 07. 19., 2. p. http://www.fdsz.hu/ upload/2008juni19.ppt [2008. 10. 01.] [14] Vö. 13., 6. p. [15] Oktatás-statisztikai évkönyv 2007/2008 http://www.okm.gov.hu/letolt/ statisztika/okt_evkonyv_2007_2008_080804.pdf [2008. 10. 01.] 324