Szilágyi Anikó * Szıke Andrea ** NYELVTANULÁS MAGÁNTANÁRRAL
|
|
- Etelka Horváthné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szilágyi Anikó * Szıke Andrea ** NYELVTANULÁS MAGÁNTANÁRRAL 1. BEVEZETİ A BSc képzés bevezetésével az idegennyelv-oktatás struktúrája is átalakult. Örvendetes, hogy a Turizmus szakirány hallgatóinak ismét két nyelvvizsgát kell letenniük és ennek megfelelıen két idegen nyelvet tanulhatnak, azonban az egyes nyelvekre szánt idıkeret és óraszám megváltozott. Jelenleg mindkét idegen nyelvet három-három féléven át heti négy-négy órában tanulhatják a hallgatók, szemben az eddigi négy félév heti hat, illetve négy óra, majd két félév heti hat, illetve négy óra gyakorlattal. A Kereskedelem-Marketing szakirány hallgatói ugyanakkor az eddigi kettı helyett már csak egy nyelvet tanulnak három félévig, heti négy órában, és számukra csak egy nyelvvizsgát ír elı a szabályozás. A három félévi heti négy óra mindkét szakirány esetén visszalépést jelent, kevesebb idı áll rendelkezésre a megfelelı szaknyelvi ismeretek megszerzésére. Ennek fényében elıtérbe kerülnek a hallgatók elızetes nyelvi ismeretei, készségei, kompetenciái, amelyekre a szaknyelvtanároknak támaszkodniuk kell. Csak a jó általános nyelvtudással (B2 szintő általános nyelvvizsgával) rendelkezı hallgatók képesek arra, hogy a szaknyelvet a képzés során megfelelıen elsajátítsák, és az elıírt szakmai nyelvvizsgát megszerezzék. A jó általános nyelvtudás megszerzése azonban nemcsak a középiskolákban történhet. Köztudott, hogy a középiskolai oktatás mellett számos diák magántanárhoz, illetve nyelvtanfolyamra is jár, hogy nyelvtudását bıvítse, szinten tartsa vagy éppen az általános nyelvvizsgára felkészüljön. Mivel fıiskolánkra és karunkra minden évben jóval több hallgató akar bekerülni, mint ahányan felvételt is nyernek, a nyelvvizsga pluszpontjai sokat jelenthetnek a felvételi során. Nyelvtanfolyamot, amelyen fel lehet készülni a nyelvvizsgára, számos nyelviskola meghirdet, azonban jó magántanárt, aki valóban ismeri az adott nyelvvizsga követelményeit, nehezebb találni. 2. SZAKIRODALMI HÁTTÉR HELYETT (NÉHÁNY SZÓ A MAGÁNTANÍTÁSRÓL) A magántanításnak, tehát annak a tanítási-tanulási szituációnak, amikor egy diákot egy tanár oktat, az ókorig visszanyúló hagyományai vannak, módszertana mégis elhanyagolt területnek számít a szakirodalom tekintetében. Sem az általános didaktikai szakirodalom, sem a nyelvpedagógia nem foglalkozik kellı mértékben ezzel az igen fontos területtel. Még nem jelent meg olyan tudományos igényő mő, amely átfogóan mutatja be a magántanítás elméleti hátterét és módszertani tanácsokkal is szolgál. * BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Fıiskolai Kar, Idegen Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Turizmus-Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszék, fıiskolai adjunktus. ** BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Fıiskolai Kar, Idegen Nyelvi és Kommunikációs Intézet, Turizmus-Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszék, fıiskolai adjunktus. 87
2 Magántanítás esetén is ugyanaz a tevékenység célja, mint a csoportos oktatáskor, de a munkaforma, a módszerek és a tanár-diák viszony attól eltérıek. A magántanítás során az egyénre, az egyén fejlıdésére fókuszálunk, mivel a diák egyedi nyelvi, kommunikációs és tanulási igényekkel, háttérrel és tapasztalattal és kialakult preferenciákkal rendelkezı személy, aki azért választja az egyéni oktatást, hogy a tanulási-tanítási folyamatot e tényezık maximális szem elıtt tartásával tervezzék meg számára. (SZILÁGYI SZİKE 2007: 17) A magántanítás tehát olyan kapcsolatnak is tekinthetı, amelyben mindkét fél egyszerre alá-, fölé- és mellérendelt, több szempontból is. Egyrészt a diák az, aki sajátos igényeivel megfogalmazza a kurzus és a tanár feladatát, a kurzus tartalmát és kitőzi a célját. A tanár ehhez a tartalomhoz biztosítja a formát, a célhoz a stratégiát, és a diák által igényelten kívül megtölti további tartalommal is az órákat. Mindez alkalmazkodást, együttmőködést, empátiát igényel és teljes részvételt a munkában. A magántanulás során azonban a diákoknak jóval önállóbbnak is kell lenniük, hiszen ha kérdésük akad, nincs kivel megbeszélni a következı hétig, és a heti tananyag elsajátítását is maguknak kell beosztaniuk. Ezért célszerő a magántanulót a nyelvtudás fejlesztése mellett az önálló tanulásra is felkészíteni és eleinte még közvetlenül, késıbb már szinte csak jelzésszerően irányítani persze csak akkor, ha ı ezt igényli, illetve ha mi ezt az elıbbre lépés szempontjából szükségesnek érezzük. (Részletesen lásd: SZILÁGYI SZİKE, 2007) A fenti rövid gondolatsorból is megállapítható tehát, hogy sem a tanár, sem a diák helyzete nem olyan egyszerő, mint ahogyan elsı pillanatban gondolnánk. A magántanításnak nemcsak elınyei, de korlátai is lehetnek. Ezek megismerése, feltárása segítheti a magántanítással foglalkozók munkáját és alapot nyújthat a módszertani keretek kidolgozásához-bıvítéséhez. A BGF KVIFK Turizmus-Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszék tanáraiként már eddig is azt tapasztaltuk, hogy hallgatóink közül nagyon sokan szintén nemcsak iskolai keretek között, hanem magántanárnál (is) tanultak idegen nyelvet. Általános tapasztalatainkat szerettük volna empirikus vizsgálattal is megerısíteni vagy megcáfolni. Ezért a 2006/2007. tanév I. félévében elindítottunk a karon egy (terveink szerint) longitudinális kutatást, azzal a céllal, hogy feltérképezzük, hogy milyen tapasztalataik és elvárásaik vannak hallgatóinknak a magántanárral történı nyelvtanulással kapcsolatban. 3. A KUTATÁS 3.1. A kutatási kérdések és célok Kutatásunk megtervezésekor nem fogalmaztunk meg hipotézist, csak kutatási kérdéseket, amelyek a magánúton történı nyelvtanulás okainak, céljainak, pozitívumainak és negatívumainak feltárására irányultak, és szerettük volna felmérni a magántanítás szerepét a nyelvvizsgára való felkészülésben is. Célunk, hogy a kutatás eredményeit a fıiskolai oktatásban is megpróbáljuk hasznosítani A kutatás módszertana Kutatásunk során a kérdıíves módszert választottuk. Saját tapasztalataink és a feltételezett gyakorlat alapján összeállítottunk egy kérdıívet, amelynek végsı változatát a szakértıi validálás és a próbakitöltés után készítettük el. A kérdıívet szeptemberben a BGF KVIFK 362 elsıéves hallgatója töltötte ki, 2007 szeptemberében pedig 324 kitöltött kérdıívet kaptunk vissza. Mivel longitudinális vizsgálatot tervezünk, 5 éven belül egy kb fıs populáció válaszait tudjuk elemezni és értékelni. Az elsı két felmérés adatainak bevitele és elemzése excel programmal történt, de a késıbbiekben az SPSS szoftverrel is szeretnénk további releváns számításokat végezni. Jelen cikkben csak az elsı két felmérés eredményeit ismertetjük, illetve hasonlítjuk össze néhány gyakoriság bemutatásával. 88
3 4. EREDMÉNYEK Míg 2006-ban a megkérdezett 362 diák 81%-a járt magántanárhoz és többségük a középiskolai tanulmányok idején, addig a 2007-es felmérésben résztvevı 324 hallgató 71%-a jelezte, hogy tanult magántanárnál, elsısorban középiskolai tanulmányai mellett. A tanult nyelvek között az angol vezet (78%, ill. 83%), megelızve a németet (61%, ill. 59%), majd messze leszakadva következnek a neolatin nyelvek (összesen 12%, ill. 11%) valamint egyéb nyelvek (2-2%). Jelen tanulmányban ezért elsısorban az angol és a német nyelvre vonatkozó eredményeket mutatjuk be. A legjellemzıbb, hogy a diákok középhaladó szinten kezdtek el magánúton angol (48%, ill. 46%) és német (42% ill. 45%) nyelvet tanulni, de viszonylag magas a kezdık aránya (angol: 28%, ill. 29%; német: 32%, ill. 26%) is. A két felmérés összesített adataiból az derül ki, hogy mindkét nyelvet átlagosan kb. 24 hónapig (angol: 24,32; német: 24,04 hónap) tanulták hetente kétszer (angol: 1,88; német: 1,82 alkalom/hét) magántanárnál a diákok és alkalmanként 1,7 tanítási órának megfelelı idıt töltöttek el a nyelvórán (angol: 1,7; német: 1,73 óra/alkalom). Leggyakrabban a nyelvvizsga megszerzése és a kevésnek talált iskolai órák miatt jártak magánórákra az angolul és németül tanuló diákok, ahogy ez az 1. ábrán is látható. 1. ábra Miért tanult magántanárnál? 2006 és 2007 összesen, százalék (angol: n = 420, német: n = 313) A 2. ábrából megállapítható, hogy leginkább a nyelvtan és a beszédfolyékonyság területén éreztek fejlıdést a megkérdezettek, de nem elhanyagolható azok aránya sem, akik több önbizalommal rendelkeznek a magántanárral való tanulás után, illetve az íráskészségük fejlıdését jelölték meg. 89
4 2. ábra Magántanárnál milyen területen fejlıdött a legjobban? 2006 és 2007 összesen, százalék (angol: n = 420, német: n = 313) Ha a magántanárral történı tanulás elınyeit vizsgáljuk, látható, hogy kitőntetett szerepet tulajdonítanak a diákok a személyes figyelemnek, amelyet az egyéni tananyag, az egyéni tempó és az egyénre szabott magyarázat követ. (3. ábra) A magántanárral szembeni elvárások is azt mutatják, hogy a diákok számára a legfontosabb az elvárásaikhoz való igazodás, amely megelızi a felkészültséget és a szakmai tudást. (4. ábra) 3. ábra Ön szerint milyen elınyei vannak a magánúton történı nyelvtanulásnak? 2006 és 2007 összesen, százalék (n = 686) A magántanárral való tanulásnak viszonylag kevés hátrányát említik a megkérdezettek, a legnagyobb problémát az anyagi vonzat jelenti, úgy tartják, hogy magántanárhoz járni nagyon költséges (37%). A megkérdezettek 11 százaléka kifogásolta, hogy nincs meg a lehetıség a mások elıtt való szereplésre és 10 százalékuk említette hátrányként a csoportmunka hiányát. 90
5 4. ábra Mit vár el egy magántanártól / miért ajánlaná magántanárát másnak is? és 2007 összesen, százalék (n = 686) A válaszadó 686 diák összesen 1029 nyelvvizsgával rendelkezik, ez azt jelenti, hogy egy diákra 1,5 nyelvvizsga jut. Nem minden megkérdezettnek volt a felmérés idején általános nyelvvizsgája, de akadtak olyan diákok is, aki három nyelvbıl is sikeres vizsgát tettek. A nyelvek között az angol (555 nyelvvizsga) és a német nyelv (395) dominanciája figyelhetı meg. Az összes válaszadó 81%-a rendelkezik angol nyelvvizsgával, 58%-uk tett sikeres nyelvvizsgát német nyelvbıl, 7% a neolatin nyelvek aránya, míg egyéb (orosz, horvát, eszperantó stb.) nyelvekbıl összesen 4%-uk rendelkezik nyelvvizsgával. 5. ábra Hogyan készült fel a nyelvvizsgára? 2006 és 2007 összesen, százalék (angol: n = 555, német: n = 395) 1 Az óra célnyelven kategóriát 686 válaszadóból ketten említették, ezért szerepel 0 százalékkal az ábrán. 91
6 A magánórák célja mint említettük leginkább a nyelvvizsgára való felkészülés volt, ezt megerısítik azok az adatok is, amelyek azt mutatják, hogy a legtöbb megkérdezett az iskolai órán és magántanárnál készült fel a nyelvvizsgára. (5. ábra) 5. KÖVETKEZTETÉSEK, ÖSSZEGZÉS Az eddigi eredményekbıl megállapítható, hogy a magánúton történı nyelvtanulás egyik legfıbb oka a kevés iskolai óra és legfontosabb célja a nyelvvizsgára való felkészülés. A megkérdezettek elsısorban azért választották a nyelvtanulás ezen formáját, mert fontos számukra a személyes figyelem és az individualizált oktatás. Ez a megállapítás az elvárásokban is igazolódik ami megfontolandó tanulság lehet a csoportos oktatás számára is, már csak azért is, mert a magántanítás a legtöbb diák számára költséges megoldást jelent. 6. TOVÁBBI LEHETİSÉGEK Kutatásunkat ahogyan a 3.2. pontban említettük szeretnénk továbbfolytatni. A kérdıíves felmérés mellett interjúkat tervezünk tanárokkal és diákokkal is, akik tapasztalatokkal rendelkeznek errıl az oktatási formáról. Természetesen a bemutatott gyakoriságok mellett további számításokat is elvégzünk az összefüggések és különbségek feltárására. IRODALOM SZILÁGYI ANIKÓ SZİKE ANDREA (2007): 1 tanár + 1 diák, 1 könyv azoknak, akik üzleti nyelvet tanítanak magánúton. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 92
A MAGYARORSZÁGI TÁVOKTATÁSI TAPASZTALATOK FELMÉRÉSÉRE SZOLGÁLÓ KÉRDİÍVEK KIÉRTÉKELÉSE BME IDEGENNYELVI KÖZPONT
A MAGYARORSZÁGI TÁVOKTATÁSI TAPASZTALATOK FELMÉRÉSÉRE SZOLGÁLÓ KÉRDİÍVEK KIÉRTÉKELÉSE BME IDEGENNYELVI KÖZPONT 1. Bevezetés A LLP-LdV-TOI-28-HU-7 projekt keretében képzési szükségletelemzı felmérést végeztünk.
RészletesebbenA B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók számára a diploma megszerzésének feltétele
szöveg: Hajdók Ibolya TÁJÉKOZTATÓ (1) (2010 szeptemberében beiratkozó elsıéves hallgatóknak) A DIPLOMA MEGSZERZÉSÉNEK NYELVI FELTÉTELEI 1. AKKREDITÁLT NYELVVIZSGA A B.Sc. képzésben résztvevı hallgatók
RészletesebbenTanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar. Melléklet
Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,
RészletesebbenKUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS
TIT PANNON EGYESÜLETE - GYŐR KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS A felnőttek idegen nyelv ismeretét vizsgáló helyzetelemzés, amely a Határon Átnyúló Felnőttképzési Nyelvi Módszertani Központ létesítése című projekt
RészletesebbenAdatlap. 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem (Kérem aláhúzni a megfelelı választ!)
Adatlap 1. Általános felvételi eljárásban felvételi vizsgát tartanak: igen nem Ha igen, akkor: Központi írásbeli vizsgát tartanak: - 8 évfolyamos képzésre jelentkezıknek igen nem - 4 (5) évfolyamos képzésre
RészletesebbenKollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei
Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.
RészletesebbenINTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK
INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu
RészletesebbenOktatói munka hallgatói véleményezése es tanév I. félév. Oktatók
1. számú melléklet Oktatói munka hallgatói véleményezése 2016-2017-es tanév I. félév Oktatók A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az ország legfiatalabb felsőoktatási intézményeként olyan örökséget hordoz,
RészletesebbenOktatói munka hallgatói véleményezése es tanév II. félév. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése 2013-2014-es tanév II. félév Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága évek óta kimagasló. A hallgatók több mint négyötöde (82%) gyakori látogatója
RészletesebbenDévény Ágnes * HOGYAN KÉSZÍTJÜK FEL A DIÁKOKAT A KÉTNYELVŐ VIZSGAFELADATOKRA?
Dévény Ágnes * HOGYAN KÉSZÍTJÜK FEL A DIÁKOKAT A KÉTNYELVŐ VIZSGAFELADATOKRA? 1. BEVEZETİ A nyelvvizsga feladataira való felkészítési/felkészülési munka mindig speciális folyamat, amely a felkészítı tanár
RészletesebbenE-learning alapú alapképzés: levelezı vagy távoktatás?
Kodolányi János Fıiskola Székesfehérvár, Távoktatási és Felnıttképzési Intézet E-learning alapú alapképzés: levelezı vagy távoktatás? Hoffmann Orsolya PhD Veszprémi Judit 5. Magyar Nemzeti és Nemzetközi
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógia Mozgásjavító Módszertani Általános Intézmény Iskola, és Diákotthon Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény A 2010-2011-es
RészletesebbenFiatalokkal dolgozol? Szeretnél lehetıséget teremteni a szervezetetekben / intézményetekben lévı fiataloknak arra,
Projektmenedzsment a nemzetközi ifjúsági projektekben 90 órás képzés fiatalokkal foglalkozó szakemberek számára nemzetközi projektmenedzsment témakörben A képzés szervezıje: NCSSZI Mobilitás Országos Ifjúsági
RészletesebbenMAGYARTANÁR MESTERSZAK
MAGYARTANÁR MESTERSZAK A Kar küldetésnyilatkozatában rögzített feladatainak egyike, hogy a református általános és középiskolák számára magyartanárokat képezzen. A Magyarországi Református Egyház 71 olyan
RészletesebbenKarfner Judit: Hogyan tanuljunk nyelveket?
Nyelviskolák Szakmai Egyesülete (NYESZE) Karfner Judit: Hogyan tanuljunk nyelveket? 2015. szeptember 12. 1 Rólunk A NYESZE az ország legnagyobb nyelviskolai szervezete és szakmai érdekképviseleti szerve
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM+PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti kommunikáció Tanszék: Vállalkozás és
RészletesebbenLOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN. információtartalma 2006-2010 2011/1
LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010 2011/1 LOVASKOCSIVAL AZ INFORMÁCIÓS SZUPERSZTRÁDÁN Magyar egyetemi honlapok információtartalma 2006-2010
RészletesebbenBEREGNYEI JÓZSEF A KÖZÉPFOKÚ RENDÉSZETI SZAKKÉPZÉS ÉS A RENDİRSÉG HATÁRİRSÉG INTEGRÁCIÓJÁNAK KAPCSOLÓDÁSA, LEHETİSÉGEI. Bevezetı
BEREGNYEI JÓZSEF A KÖZÉPFOKÚ RENDÉSZETI SZAKKÉPZÉS ÉS A RENDİRSÉG HATÁRİRSÉG INTEGRÁCIÓJÁNAK KAPCSOLÓDÁSA, LEHETİSÉGEI Bevezetı A címben szereplı téma aktualitását illetve fontosságát húzza alá az a tény,
RészletesebbenKÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Kommunikáció és viselkedéskultúra. Készítette: Dr.
Leonardo da Vinci Kísérleti projekt által továbbfejlesztett Szakmai program KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Kommunikáció és viselkedéskultúra Készítette: Dr.
RészletesebbenTantárgyi program 2012/2013. II. félév
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Prezentációs és íráskészségfejlesztés
RészletesebbenNYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG
NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként
RészletesebbenA BGF PSZFK-n elfogadott középfokú (csak C ) szakmai nyelvvizsgák listája (A+B=C ld. www.nyak.hu)
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR BGF Idegen nyelvi és Kommunikációs Intézet PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI SZAKNYELVI INTÉZETI TANSZÉK A BGF PSZFK-n elfogadott középfokú (csak C ) szakmai nyelvvizsgák listája (A+B=C
RészletesebbenNyelv és szakma - nemzetközi kitekintés és a hazai tapasztalatok
Nyelv és szakma - nemzetközi kitekintés és a hazai tapasztalatok Egy nyelvet beszélünk? Öveges Enikő 2011. november 21. 1 Kitekintés legalább egy idegen nyelv kötelező 18 éves korig (pl. Bulgária, Csehország:
RészletesebbenZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM
ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUM OM azonosító: 037 632 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 30. Igazgató: Horváth Attila Beiskolázási felelıs: Horváth Attila Telefon/fax: 92/313-490 Honlap: www.zmgzeg.sulinet.hu
RészletesebbenGundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola
Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2013-2014-es tanévre Szakközépiskola 01 KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ IDEGENFORGALMI SZAKKÖZÉP (német) (1 osztály 34 fő) 02 NYELVI ELŐKÉSZÍTŐS
Részletesebben14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
I. évfolyam PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 1. (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 1. (német)
RészletesebbenA TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsıoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Földrajz Kar 1.3 Intézet Társadalomföldrajz és Turizmus Intézet 1.4 Szakterület Kommunikációtudomány
RészletesebbenTÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév
Angol általános nyelvi tárgyak Angol Kezdő 1 (A1) Angol Kezdő 2 (A1) TÁJÉKOZTATÓ 2012/13 tanév Kezdőknek, újrakezdőknek A tanfolyam célja az angol nyelv alapjainak megismerése korszerű tananyagokkal, beszéd
Részletesebben10/2006. (III. 7.) IM rendelet. az igazságügyi szakértıi tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról. A jogi vizsga célja
10/2006. (III. 7.) IM rendelet az igazságügyi szakértıi tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról Az igazságügyi szakértıi tevékenységrıl szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban:
RészletesebbenAlapképzésben, egységes, osztatlan képzésben és felsıfokú szakképzésben meghirdetett szakok. Képzési Képz. idı (félév) / Költségtérítés.
DE-EFK Intézmény elérhetısége: Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetıség: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411 Fax: (42) 408-656 Honlap: http://www.de-efk.hu Tanulmányi Osztály Telefon:
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2012/2013. tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2012/2013. tanévre VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu
RészletesebbenINTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERV 2007-2011. Tomori Pál Fıiskola. Kalocsa
INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERV 2007-2011 Tomori Pál Fıiskola Kalocsa 2007. január 3. Tartalomjegyzék 1. AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA: MÚLT-JELEN-JÖVİ... 3 2. AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉS FİBB TERÜLETEINEK BEMUTATÁSA...
RészletesebbenÚTMUTATÓ AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLAT ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 5600 Békéscsaba, Árpád sor 2/6. 1/15 A BÉKÉS MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA (továbbiakban munkaügyi központ)
RészletesebbenA Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint
A Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet 4 és 8 osztályos gimnáziumi osztályaiba a 2012/2013-as tanévre az alábbiak szerint 1.) Négyosztályos gimnázium (általános tantervő) Kód: 01 a) Oktatott idegen nyelvek:
RészletesebbenBA addiktológiai komplex modul
1 A modul programja A modul kódja A modul neve A modul részletes leírása (22) BA-KM-ADD BA addiktológiai komplex modul A PTE szociális munkás képzésében a Komplex modulok a tanterv olyan, kötelezıen választandó
RészletesebbenNYELVISMERET, NYELVTANULÁSI
NYELVISMERET, NYELVTANULÁSI MOTIVÁCIÓ ÉS HARMADIK NYELV A nyelvi és motivációs felmérés néhány tanulsága a BGE turizmus - vendéglátás szakos I. évfolyamos hallgatók leggyengébb csoportjában Fűköh Borbála
RészletesebbenA TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsıoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Földrajz kar 1.3 Intézet Magyar Földrajzi Intézet 1.4 Szakterület Földrajz 1.5 Képzési
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2014/2015 II. félév
II. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti idegen nyelv 2 (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Üzleti idegen nyelv 2 (német) Tanszék:
RészletesebbenÖnkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek
Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:
RészletesebbenAz újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók
Az újmédia alkalmazásának lehetőségei a tanulás-tanítás különböző színterein - osztálytermi interakciók Borbás László Eszterházy Károly Egyetem, Vizuálisművészeti Intézet, Mozgóképművészeti és Kommunikációs
RészletesebbenBeiskolázási tájékoztató
Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi
Részletesebbenziesedése az informáci
NKTH Innotárs program KKVENT_8 Kis- és s középvk pvállalkozások esélyei a nemzetköziesed ziesedı tudásgazdas sgazdaságok gok korában Magyar KKV-k k nemzetköziesed ziesedése az informáci ciótechnológiai
RészletesebbenKompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei
Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség
RészletesebbenA kormányzati megszorító csomag várható hatása a tanulószerzıdések számára
A kormányzati megszorító csomag várható hatása a tanulószerzıdések számára Gyorselemzés egy vállalati empirikus felmérés alapján Budapest, 2009. június 1/9 A felmérés elıkészítésében, az adatfelvétel lefolytatásában
RészletesebbenELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. április 19-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
RészletesebbenJÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN
JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN Sándorné dr. Kriszt Éva rektor 2009. november 27. 1 Intézményünk története A BGF három nagy múltú főiskola egyesítésével
RészletesebbenGépészmérnöki és Informatikai Karának
A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának 2009/2010 TANÉV II. FÉLÉVÉRE VONATKOZÓ KURZUSÉRTÉKELÉSE Készítette: a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Minőségbiztosítási és Értékelési Bizottsága
RészletesebbenANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG KÉPZÉSI FORMÁK. Hat évfolyamos képzés. Munkaközösségünkhöz 11 kolléga tartozik. Hegedűsné Lellei Andrea. Vinczéné Farkas Györgyi
ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG Munkaközösségünkhöz 11 kolléga tartozik. Bajczi Tünde Drubina Éva Hegedűsné Lellei Andrea Kiss Gergely Ladinszki István Palicz Éva Pesti Pálma Price Andrew Szányelné Ősz Andrea Vasváry
RészletesebbenFelvételi tájékoztató 2017/18
Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:
RészletesebbenTantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 1 Gyakorlat: 1 Összesen 2
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Prezentációs
RészletesebbenSZAKFORDÍTÓ szakirányú továbbképzéseket indít Valamennyi képzés akkreditált, oklevele felsıfokú állami nyelvvizsgával is egyenértékő
A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Társadalomtudományi Intézet Idegen Nyelvi Kommunikációs és Fordítóképzı Tanszéke 2011 szeptemberétıl, esti tagozaton, költségtérítéses formában
RészletesebbenMinőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése
Minőségbiztosítás a 2009/2010. tanév felmérésének kiértékelése a Gallup Intézet nyilvános, bemért kérdőívei és feldolgozási módszere szerint Tanulói elégedettség kérdőívének kiértékelése Törpe tanulói
Részletesebben2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
RészletesebbenAlapfokú C típusú nyelvvizsga van. Közvetlen felvételi lehetőség
Nyelvi képzés tájékoztató Nappali tagozat, alapképzési szakos hallgatók Gépészmérnök, Had-és biztonságtechnikai mérnök, Mechatronikai mérnök, Villamosmérnök, Könnyőipari mérnök, Ipari termék- és formatervezı
RészletesebbenSZTE Ságvári Endre Gyakorló
SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Tájékoztató elıkészítı foglalkozásokról 2010 Általános információk Az iskola neve: SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium Az iskola címe: 6722 Szeged, Szentháromság
RészletesebbenDR. SZALÓK CSILLA 1. Az idegenforgalmi kisvállalkozások oktatásának integrálódása a graduális felsıoktatásba
DR. SZALÓK CSILLA 1 Az idegenforgalmi kisvállalkozások oktatásának integrálódása a graduális felsıoktatásba I. Kicsi vállalkozás az idegenforgalomban Kicsi az idegenforgalomban mást jelent. Az Európai
RészletesebbenALAPÍTÓ OKIRAT (Kivonat) 2. Az Alapítvány neve: Kovács Kinga Emlékalapítvány. 3. Az Alapítvány székhelye: 6076 Ágasegyháza, Felszabadulás u.62.
ALAPÍTÓ OKIRAT (Kivonat) 1. Az alapítók neve, lakcíme: Kovács Lajos 6076 Ágasegyháza, Felszabadulás u. 62. Kovács Lajosné született Farkas Mária 6076 Ágasegyháza, Felszabadulás u. 62. 2. Az Alapítvány
RészletesebbenNyelvtanulás: iskola vagy magántanár?
Nyelvtanulás: iskola vagy magántanár? SZILÁGYI Anikó Budapesti Gazdasági Főiskola, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Budapest szilagyi.aniko@gmail.com A magánoktatás mindig is létezett.
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2010/2011. tanév
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2010/2011. tanév VASVÁRI PÁL GIMNÁZIUM A DEBRECENI EGYETEM PARTNERISKOLÁJA 4400 NYÍREGYHÁZA, KISS ERNİ u. 8. Tel.: 42/311-920 e-mail: nyhvpg@freemail.hu
RészletesebbenII. Idegen nyelvek m veltségi terület. 1. Angol nyelv és kultúra tanára (általános iskolai)
MAGYAR KÖZLÖNY 2013. évi 15. szám 1005 II.Idegennyelvekmveltségiterület 1. Angolnyelvéskultúratanára(általánosiskolai) 1. Az 1. melléklet 2. pontjában foglaltakra tekintettel a szakképzettség oklevélben
RészletesebbenFelvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév
Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu
RészletesebbenSZAKDOLGOZAT. Czibere Viktória
SZAKDOLGOZAT Czibere Viktória Debrecen 2009 Debreceni Egyetem Informatikai Kar Könyvtárinformatikai Tanszék A könyvtárhasználati ismeretek oktatásának sajátosságai különbözı életkori csoportokban Témavezetı:
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. Tanév (2014/2015) I. félév
évfolyam III. PSZ-GM szak szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági szaknyelv (angol) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági szaknyelv(angol)
RészletesebbenSzékely Klára: Üzleti etika Power Point segítségével
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR MIGI GAZDASÁGTUDOMÁNYI TANSZÉK Székely Klára: Üzleti etika Power Point segítségével TÁMOP 4.1.2.-08/1/C-2009-0009 1. Miért a Power Point? Támogatói véleménye
RészletesebbenA sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók nevelésének, oktatásának oktatáspolitikai irányelvei
A sajátos nevelési igényő gyermekek, tanulók nevelésének, oktatásának oktatáspolitikai irányelvei Nagy Gyöngyi Mária szakmai tanácsadó Közoktatási Fıosztály Nagy Gyöngyi OKM 1 Alapok I. Az EU közösségi
RészletesebbenA spanyol idegen nyelvi kompetencia fejlesztése
A spanyol idegen nyelvi kompetencia fejlesztése 1. Helyzetelemzés A spanyol a világon a második leggyakrabban használt nyelv a nemzetközi üzleti kapcsolatokban. Felmérések szerint, az idegen nyelvet tanulók
RészletesebbenFİBB PONTOK PIACKUTATÁS (MARKETINGKUTATÁS) Kutatási terv október 20.
FİBB PONTOK PIACKUTATÁS (MARKETINGKUTATÁS) 2010. október 20. A kutatási terv fogalmának, a különbözı kutatási módszerek osztályozása, a feltáró és a következtetı kutatási módszerek közötti különbségtétel
RészletesebbenFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI
RészletesebbenMESTERKÉPZÉSI SZAK (MA)
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
Részletesebbeniskolák Tanárok (nve!lvtanán:>k ezen a téren nap mint nap érzéaz szívesen {VVl~tVl~uaaSSi';u rendelkezők KÖZ{~Dfokú KUTATÁS KÖZBEN
azonos arányban (!20/0) jelölték a saját finanszírozású nyelvtanfolyamot, illetve az önálló tanulást és önképzést, és mindössze 4,2% jelölte meghatározó tényezőként a munkahely által finanszírozott nyelvtanfolyamot.
RészletesebbenDiplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség
Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az
RészletesebbenTantárgyi program 2010/2011. II. félév
Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2010/2011. II. félév Prezentációs és íráskészségfejlesztés
Részletesebben2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu
Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:
RészletesebbenANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG KÉPZÉSI FORMÁK. Hat évfolyamos képzés
ANGOL MUNKAKÖZÖSSÉG Munkaközösségünkhöz 10 kolléga tartozik. A 2010/2011. tanévben a nyelvi órákat 9-an látjuk el, 1 kollégánk gyermekeit neveli. Bordi Zsuzsa Drubina Éva Erdélyiné Aradi Beáta Hegedűsné
RészletesebbenEgy háromnyelvő, német-magyar-angol turisztikai tanulói szakszótár koncepciójának a bemutatása
ELTE Germanisztikai Intézet Egy háromnyelvő, német-magyar-angol turisztikai tanulói szakszótár koncepciójának a bemutatása - Javaslatok új szakszótárak koncepciójának kidolgozásához - PhD-tézisek Kriston
RészletesebbenÜzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév
I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció 2013/2014 I. félév 1. sz. táblázat Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó
RészletesebbenDeák Ferenc TTOK idegen nyelvi munkaközösségének munkaterve 2013-2014-as tanévre
Deák Ferenc TTOK idegen nyelvi munkaközösségének munkaterve 2013-2014-as tanévre Zalaszentgrót, 2013-08-29 Készítette: Tamás Gyuláné és a munkaközösség tagjai Céljaink: Deák Ferenc TTOK középiskolai idegen
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS. 2015/2016 I. félév
III. évfolyam PSZ-GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli szaknyelv, Gazdasági szaknyelv (német) tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli
Részletesebben10/2006. (III. 7.) IM rendelet. A jogi oktatás és vizsga célja. Felkészülés a vizsgára. Jelentkezés a tanfolyamra és a vizsgára
az igazságügyi szakértıi tevékenység folytatásához szükséges jogi oktatásról és vizsgáról Az igazságügyi szakértıi tevékenységrıl szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Szaktv.) 31. -a (5) bekezdésének
RészletesebbenVörösné dr. Keszler Erzsébet * LEMORZSOLÓDÁSOK OKAI A KVIFK FSZ KÉPZÉSÉBEN
Vörösné dr. Keszler Erzsébet * LEMORZSOLÓDÁSOK OKAI A KVIFK FSZ KÉPZÉSÉBEN Fıiskolánkon 1998 óta folyik kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi szakon szakmenedzser képzés. A jelentkezık száma
RészletesebbenDél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ. Készítette: Hoffmanné Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila
Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Készítette: Hoffmanné Takács Szilvia Mátyás Tibor Attila TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETİ... 1 A MONITORING VIZSGÁLAT RÉSZLETES ADATAI TÁMOGATÁSI FORMÁK SZERINT... 1
RészletesebbenNYELVOKTATÁS A FELSŐOKTATÁSBAN. Az államilag elismert nyelvvizsga követelménye a diplomához
NYELVOKTATÁS A FELSŐOKTATÁSBAN Az államilag elismert nyelvvizsga követelménye a diplomához A nyelvoktatás jelenlegi helyzete a felsőoktatásban Nincs szabályozva a rendszere Nincs mindenhol Ahol van nem
RészletesebbenÓE DPR Aktív hallgatók. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%
ÓE DPR Aktív hallgatók Válaszadók száma = 0 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség
RészletesebbenJELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 -
- 0 - HMTJ 25 /2015 Ikt. szám:1855/27.01.2015 JELENTÉS Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - Előterjesztő: Elemző Csoport www.judetulharghita.ro www.hargitamegye.ro www.harghitacounty.ro HU
RészletesebbenA SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK BESZÁMOLÓJA. 2009-2010. tanév
A 133/2010.(VI.17.) KT határozat melléklete A SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK BESZÁMOLÓJA 2009-2010. tanév Készítette: Szarkáné Dubabér Mária és a Minıségbiztosítás,
RészletesebbenTANEGYSÉGLISTA (MA) ASSZÍRIOLÓGIA MESTERKÉPZÉSI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:
TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelezı tanegység kv = kötelezıen választható
RészletesebbenAVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)
AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.
RészletesebbenBókay János Humán Szakközépiskola
Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc
RészletesebbenTANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS. Nappali tagozat
TANÍTÓKÉPZÉS NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY GYAKORLATI KÉPZÉS I. Felépítés II. Táblázat III. Gyakorlati képzés feladatai IV. Gyakorlati képzés formái I. Felépítés Nappali tagozat A német nemzetiségi szakirány
RészletesebbenKutatói pályára felkészítı akadémiai ismeretek modul
Kutatói pályára felkészítı akadémiai ismeretek modul Környezetgazdálkodás Publikáció (szóbeli és írásbeli) készítés KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖK MSC Szakdolgozat, diplomadolgozat 15. elıadás 29-30.
RészletesebbenA KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN. Dr.
A KÉPZÉS VÉGÉN, A PÁLYA KEZDETÉN REGIONÁLIS SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK, FEJLESZTÉSEK A KÖZOKTATÁSBAN ÉS A PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN Dr. Iker János A pedagógusképzés alapvetı problémái közül kettı Hiányzik: kutatásra,
RészletesebbenA TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Köznevelési Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TARTALOMFEJLESZTÉS ÚJ MODELLJE Kojanitz László szakmai vezető A projekt
RészletesebbenKépzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban
Képzési igények a MELLearN Felsőoktatási Hálózatban Sass Judit (BCE) - judit.sass@uni-corvinus.hu Bodnár Éva (BCE) - eva.bodnar@uni-corvinus.hu Kálmán Anikó (BME) - drkalmananiko@gmail.com Célok, előzmények
RészletesebbenVédett foglalkoztatók menedzsment fejlesztése
Védett foglalkoztatók menedzsment fejlesztése A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŐ SZEMÉLYEKET FOGLALKOZTATÓ SZERVEZETEK VEZETİINEK FEJLESZTÉSE A HATÉKONYAN MŐKÖDİ VÁLLALAT MENEDZSMENT KIALAKÍTÁSA ÉRDEKÉBEN.
RészletesebbenRomsics Ferenc * A TUDÁSTRANSZFER KIHÍVÁSAI A SZAKMAI NYELVOKTATÁSBAN
Romsics Ferenc * A TUDÁSTRANSZFER KIHÍVÁSAI A SZAKMAI NYELVOKTATÁSBAN I. A TUDÁSTRANSZFER ÉS A SZAKMAI NYELVOKTATÁS KAPCSOLATA A tudástranszfer napjainkban egyre többet használt fogalom, ezért ismertsége
Részletesebben2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)
Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:
RészletesebbenÉn az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni.
Kedves Leendő Erasmusos Diák! Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni. 2006 március-tól 2006 juniusíg tanultam a Fachhochschule
Részletesebben