Monte Cassino, bencés apátsági templom (529. ill. 1071.), alaprajzi rekonstrukció, tömegrekonstrukció. Liguria: A terület XI-XIII. századi építészetét alapvetően a római hagyaték határozta meg. A fejlődésben szerepet kapott a délfrancia, Provence-i hatás, valamint a toszkán romanika közelsége. Genova, S. Stéfano apátsági templom (XII. sz., erősen renoválva: eredetileg háromhajós ókeresztény bazilika, szentély alatti kriptával. A homlokzatképzésben lombardiai és germán hatás is kimutatható. Genova többi templomában (SS. Annunziata, S. Donato) gyakori az antik oszlopfők másodlagos fölhasználása. Toscana: A korán kialakuló városállamok építészetét legerősebben az antik hatás befolyásolta (a "nagy" példakép). A terület két művészeti központja Firenze és Pisa (Lucca) volt, építészetben is eltérő stílust képviseltek. Firenzében a korábbi ókeresztény épületek (Battistero, S. Reparata dóm) mellett fölépült az oliveti bencések (bencés reform-rend) új temploma, a S. Miniato al Monte (1060-tól). Háromhajós, egyapszisos ókeresztény bazilika altemplommal. A rómavárosi liturgia bővülése a káptalani gyakorlattal jól megfigyelhető a népoltáros, emelt szentélyes megoldásban. A felületképzésben a firenzei műhely ismérve az antik elemek síkszerű alkalmazása, polichrom geometrikus elemekkel (márvány-berakás). Ez a homlokatképzés érvényesült az 1059-ben újjáépített keresztelőkápolna (Battistero) felületein is, de ez a hagyomány a gótikában is folytatódott (dóm, campanile, Sta Croce). Firenze, S. Miniato al Monte, oliveti bencés templom (1060-tól), alaprajz, hosszmetszet, belső kép, homlokzat. A Pisa-luccai iskola alkotásain az antik homlokzati elemeket más kompozícióban alkalmazták. Emeletes törpegalériákkal erőteljes plasztikus hatást értek el, a polichromia másodlagos. Pisa, dóm-együttes: A dóm öthajós ókeresztény bazilika, a szír zarándoktamplomokra emlékeztető hangsúlyos, háromhajós keresztházzal. Egyes elemeiben (pl. apszis-kialakítás) germán hatást mutat. A dóm-együttes részei: 1. dóm (Busketos és Rainaldo műve, 1063-1118.
ill. 1261-1270.), 2. campanile (harangtorony, ú.n. "ferde torony", 1137-1150.), 3. battistero (keresztelő kápolna, 1153., plasztika a XIII. sz. közepéről), 4. cimitero (temető, XIII. sz.). Luccában 14 templom homlokzatán tükröződik a pisai emeletes-törpegalériás megoldás (dóm, S. Frediano, S.Pietro Somaldi, S. Francesco, stb.). A S. Michele templom (XII. sz. közepe) törpegalériás homlokzata kulissza-homlokzatként magasan a templom tömege fölé magasodik. Pisa, dóm (1063-1118), földszinti és karzatszinti alaprajz, keresztmetszet, távlati kép. Pisa, Battistero (1153., XIII. sz.), földszinti és emeleti alaprajz, metszet, románkori és gótikus homlokzat. Lucca, S. Michele templom (XII. sz. közepe), látkép. b./ Provence (Dél-franciaország) A tartomány nevében is megőrizte az egykori római provincia-jellegét. Az egyébként külön utakon fejlődő francia romanika legjobban itt őrizte meg a "latin" jelleget. Bazilikái háromhajósak, ritkán keresztházasak, hevederes donga-lefedésűek. Az empóriumokba süllyesztett féldonga tartószerkezetek a későbbi támíves szerkezeti rendszert vetítik előre. A zarándok-építészet hatására létrejött körüljárós szentélyek későbbi átépítésből származnak. A homlokzatképzésben meghatározó szerepű a római diadalívekre emlékeztető egyes vagy hármas kapuzat. Egyéb építészeti tagozatoknál is előszeretettel használják az antik elemeket. Arles, St. Trophime apátsági templom (1152. k.): háromhajós, empóriumos álbazilika, nyugati homlokzatán timpanonos diadalkapuval. A torony - itáliai mintára - campanile-jellegü. St. Gilles, apátsági templom (korábbi alapokon 1116-1150 u.): homlokzatán háromnyílásos diadalív van, a tornyok szervetlenül kapcsolódnak. Mind a kapuzaton, mind a kolostorkerengőben gazdag plasztikájú, antikizáló díszítés van. Zarándok-szentélye későbbi (XIII. sz.). Az apátság magyar vonatkozása, hogy a somogyvári Sz. Egyed apátság (Sz. László alapítása, 1091.) lakói évtizedeken keresztül St. Gilles-i francia szerzetesek voltak. Egyszerűbb megoldásban hasonló elemeket tartalmaz több Provence-i apátság is: Montmajour, Viene, Lyon (utóbbi kettőnél hangsúlyos homlokzati középtoronnyal).
Arles, St. Trophime apátsági templom (1152. k.), alaprajz, kolostorudvar képe, nyugati kapu. St. Gilles, bencés apátsági templom (1116-1150. k.), alaprajz, homlokzati vázlat. c./ Hispánia A több tartományból álló területen a preromán-kori ú.n. mozarab rítus továbbélése jellemző, a káptalani és szerzetesi templomok térszervezetében a lombard bazilikákhoz hasonló elrendezés érvényesült: Ripolli, bencés apátság (1032-ig), Cardona, S. Vincente káptalani templom (1040. e.), León, S. Isidoro ágostonrendi prépostság (IX. sz., 1054-1067), stb. Korai példáknál a Karoling-kori kétszentélyes forma is megjelent: S. Pere de Burgal bencés priorátus (1007. k.). d./ Németország Az egykori Germania provincia területén több város folytatta az antik hagyományokat. Köln (Colonia) területén a középkori templomok negyrésze római-ókeresztény eredetű. Az egykori Capitoliumon épült templom (St. Maria im Kapitol, 1065 e.) az ókeresztény cella trichora elrendezést követi, körüljárós, karéjos apszismegoldása betlehemi előképre mutat, de hasonló elrendezéssel Lombardiában is épüt templom (Como, S. Fedele). A város (Köln) más templomai (S. Martin, S. Gereon, S. Caecilia, Apostolok temploma, stb) is jelentős antik hagyományt őriznek.
Köln, Nagy Sz. Márton templom (690., XI. sz.), alaprajz, belső kép. Köln, S. Gereon templom (IV. századi dekagon, 1067-1069), alaprajz. Köln, S. Maria im Kapitol templom (1040-1065), alaprajz, metszet. 5.2.2. "Bizantizáló" romanika Köln, Apostolok temploma (872., 1172-1220), alaprajz, keleti homlokzat. A "élő Róma", Bizánc építészete többféle közvetítéssel jutott el az európai romanikába. Mind a kereskedelemben, mind a zarándoklatokban, mind a keresztes hadjárat csapatainak szállításában elsősorban Velence szerepe volt meghatározó. A közeli Ravenna élő bizantikus hagyományai Veneto és Romagna tartományban hoztak létre bizánci hatást mutató épületeket. Az Európára típusalkotóként ható példa a konstantinápolyi Apostolok temploma keresztalaprajzú, kupola-sorolásos tere volt. Valószínűleg a keresztes hadjáratok nyomán kerüt át ez a térforma a franciaországi Perigord tartományba is: itt hasonló kupola-sorolásos, esetenként görögkereszt-alaprajzú templomok keletkeztek. Velence, S. Marco székesegyház (IX. sz., 1063-1073): a konstantinápolyi Apostolok templomának elrendezését követő kereszt-alaprajzú, kupola-sorolásos térforma. Díszítőművészete (aranyalapos mozaik) is közvetlen bizánci kapcsolatra utal. A környezetben a térforma még a XIII. században is tovább élt, pl. Padova, S. Antonio (1231-1237). Torcello, dóm és Sta Fosca templom (639-1008): a dóm alaprajza a lombard bazilikákra emlékeztet, de liturgikus tere és mozaik-díszítése bizantikus elemeket mutat. Szokatlan a templom nyugati végével egybeépített baptisterium (Westwerk?). A Sta Fosca templom a közép-bizánci katholikon térformát idézi.
Bologna, Oliveti bencés (Jeruzsálem) templomegyüttes (XI-XII. sz.): A két hosszházas bazilika közé ékelődött centrális Szentsír-kápolna kompozíciója szír előképre utal (Gerasa). A centrális kápolna szerkezete részben Ravennához, részben a jeruzsálemi Anasztaszisz-térhez köthető. Velence, S. Marco székesegyház (1063-1073), axonometrikus metszet. Padova, S. Antonio templom (1231-1237), alaprajz. Torcello, bazilika és Sta Fosca templom (639-1008), alaprajz. Bologna, Oliveti templomegyüttes: 1. S. Stéfano, 2. S. Sepolcro, 3. S. Vitale (XI-XII. sz.), alaprajz. A franciaországi Perigord tarományba a keresztes hadjáratok idején, valószínűleg Velence közvetítésével jutott el a kupola-sorolásos térforma. Az épületek egyéb részletei nem tükrözik a bizánci vagy a velencei építészet és művészet magas színvonalát. Perigueux S. Front temploma (1120 u.) a görögkereszt-formát is követi, míg Angouléme katedrálisa (1105-1128) csak a kupola-sorolásában követi a "bizantizáló" formát. Perigueux, S. Front templom (1120 u.), alaprajz, metszet. Angouléme, katedrális (1105-1128), alaprajz, metszet. 5.2.3. Szerzetes- és zarándoképítészet ("bencés" romanika)
A szerzetesség előzményei, funkciója: A kereszténység államvallássá nyilvánítása (313 ill. 325) után sokan a vallás haladó, társadalmi és szociális szerepét látták elveszni abban, hogy a kereszténység is a hivatalos római államgépezet szerves része lett. A fennálló rendtől való elfordulást kezdetben a spontán remeteségben látták (anakhoréták), majd rövidesen már szervezett remete-közösségek jöttek létre (koinobiták, 323-tól Pakhomiosz közössége Tebennis-ben). Keleten Nagy Sz. Vazul (330-379) szabályzatával már a mai értelemben vett szerzetesi közösségek jöttek létre. Észak-Afrikában Augustinus Aurelius (Sz. Ágoston, 354-430) az együtt élő világi papok számára adott szabályzatot ("kánon"), később ezt több szerzetesrend is átvette (kanonikus rendek). 529-ben az itáliai Monte Cassinoban Nursiai Sz. Benedek (480-547) megalapította bencés rendet, mely az európai keresztény kultúra terjesztésében meghatározó jelentőségű volt. A bencés rendnek ez az elsősorban missziós funkciója az ezredfordulóra befejeződött. A továbbiakban a már létrejött és megszilárdult egyházi intézmények működtetésében vállaltak szerepet. A zarándoklatok előzményei: A keresztény kultuszhelyek, ereklyék meglátogatása a keresztény ókor első századaitól kimutatható: a szentföldi nagy bazilikák (Betlehem, Jeruzsálem) eleve a zarándok-funkció kiszolgálására épültek. A betlehemi Születés-barlang (grotta) a későbbi kriptás-altemplomos megoldások, a jeruzsálemi Sz. Sír templom Anasztaszisz-tere pedig a szentélyt körülvevő körüljáró folyosó előképe lett. Szíriában és Egyiptomban szentek sírja fölé, vagy aszkéták emlékhelyeihez építettek zarándoktemplomokat (Abu Menasz, Qalat Sziman). A szerzetesi felügyelet alatt álló zarándokközpont gondolata Egyiptom ókeresztény építészetében fogalmazódott meg először. Mohamed (571-632) fellépése és az iszlám vallási mozgalmának kezdete (hidzsra, 622) után a szentföldi zarándoklatok fokozatosan háttérbe szorultak, Jeruzsálem és környéke 638-tól iszlám fennhatóság alá került. A szentföldi zarándoklatok "pótlására" Európa-szerte jöttek létre a Szentföldet idéző zarándokhelyek, Szentsír-kápolnák (Cambridge, Bologna, Pisa, Brescia, stb.). Más esetben jelentősebb helyi Szentek sírja lett kedvelt zarándokhely (pl. Sz. Márton sírja Tours-ban a VI-VII. századtól). 711-ben Geb al Tarik mór serege már Hispániában harcolt, így ez a terület az Európát közvetlenül is fenyegető iszlám veszély ütközőpontja. Az arabok elleni reconquista-mozgalom egyházi vetülete Sz. Jakab apostol "mórölő" kultusza, s ennek központja, a Szent sírja (Sant'Jago da Compostela). Sz Jakab személye (Jézus rokona, Jeruzsálem első püspöke - itt a két bibliai Sz. Jakab személye keveredett!) egyszersmind a fölszabadítandó Szentföldre és Jeruzsálemre is utalt.. A XI. századtól egész Európából szervezett zarándok-utak vezettek Észak- Spanyolországba, Compostelába. A zarándokutak mentén jellegzetes zarándoktemplomtípus alakult ki, elsősorban a bencés szerzetesek kezelésében. Nyugat-Európa fontosabb zarándok-útvonalai. Aymery Picaud: Historia Compostelana (Codex Calixtianus) c. "útikönyve" alapján (1139-1173. k. keletkezett).
Szerzetesi zarándoktemplom liturgikus terének kétféle elrendezési vázlata: A.: főoltár előtti szerzetesi kórussal, B.: hátsó szerzetesi kórus. 1. főhajó, 2. mellékhajók, 3. keresztház, 4. déli zarándokkapu, 5. északi zarándokkapu, 6. mellékoltárok, 7. szentélykörüljáró, 8. ereklye- (zarándok-) oltárok, 9. főoltár, 10. lettner vagy korlát, 11. papi kórus, 12. stallumok, 13. káptalani oltár, 14. főpapi trón. Zarándok-templomtípus: Három- vagy öthajós, keresztházas bazilika, szentélykörüljárós, kápolnakoszorús apszissal ("francia-szentély"). Külsőben ennek a lépcsős tömegalakítás felel meg. A kultusztárgy körüljárhatóságának első építészeti megfogalmazása a jeruzsálemi Sz. Sír bazilikán jelentkezik (IV. sz.). A típus főleg Hispániában és Franciaországban terjedt el, később a gótikus katedrálisok apszismegoldásának mintaképe lett. Főbb emlékei: