3. rész Az európai gótika szakrális építészete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "3. rész Az európai gótika szakrális építészete"

Átírás

1 3. rész Az európai gótika szakrális építészete 6. Gótika "A gótika az első klasszikus művészet, amely teljesen Európában gyökerezik... A romanika hosszú századokon át érlelődik, és a legváltozatosabb keleti, nyugati, ókori és "barbár" összetevők különböző fokú és arányú egybeszövődése által alakítja ki a maga művészi nyelvezetét...e mozaikszerűséggel szemben a gótika minden tekintetben a nagy egyéniségek művészete" - írta Entz Géza (A gótika művészete, Bp p.). Egy-egy alkotás már a kortárs szemében is "non res unita sed una (nem összetett, hanem egységes mű) volt, amint azt 1200 körül a lincolni katedrális névtelen csodálója megállapította. Az egységen belül azonban fölismerhető egy olyan szerkezeti tagozódás, melyet már jegyzetünk korábbi részében is nyomon követtünk. Ahogyan az európai romanika néhány irányzata magában hordta a gótika csíráit, úgy néhűny területen a kialakuló gótika még sokáig megőrizte románkori (esetleg antik) arculatát. Igy a két középkori művészeti irányzat sem térben, sem időben nem választható szét mereven. Sok esetben a stílusjegyek sem nyújtanak kellően biztos támpontot a"két stílus" szétválasztására. Lényeges viszont a feudalizmus két korszaka (naturál-gazdálkodás ill. árútermelés-pénzgazdálkodás) közötti gazdasági-társadalmi bázis-különbözőség. Ennek alapján vizsgálva az egyes területek közötti különbségeket, fejlődési eltéréseket figyelembe véve lehet nyomon követni a gótika alakulását. A gótika kialakulását meghatározó gazdasági-társadalmi alap a feudalizmusnak az a szakasza, amikor létrejött a cserére termelés, kialakult a termelési specializálódás, az iparos és a cserét bonyolító réteg. Ennek zavartalan föltételeit (útviszonyok, pénzforgalom, közbiztonság) csak erős, központosított monarchia volt képes biztosítani. Ezen a ponton találkozott az egységesítési törekvésekkel fellépő francia királyság és a városokban kialakult iparos-kereskedő polgárság érdeke. A hercegségekre, tartományokra széthullott egykori frank birodalom területén Ile-de-France-ban fogalmazódott meg a XII. század közepétől a birodalom egy részét egyesítő francia királyság eszméje, s az ezt az ideológiát kifejező első jelentős építészeti alkotások is itt születtek (imperiális-szakrális gótika). A területen viszonylag szerényebbek voltak a románkori hagyományok, viszont az új irányzat képes volt befogadni és szintetizálni a környező területek késő-román szerkezeti és formai vívmányait (burgundiai bencés és ciszterci építészet, normann építészet). A gótikus építészet "gerincvonalának" tekinthető katedrális-gótikát - a romanikához hasonlóan - jelentős interregionális tényezők befolyásolták (ciszterci gótika, városi szerzetes-építészet). A korszak második részében, a városi, polgári életforma és társadalmi-gazdasági helyzet változása következtében lényegében egy új "stílus", a polgári gótika alakult ki. Az említett interregionális áramlatok ezt ugyanúgy motiválták, mint a katedrális-gótikát. Tovább differenciálódást jelent a regionális tényező: más szinezetet kapott a gótika valamennyi irányzata az Alpoktól délre ("latin" gótika), mint attól északra. Az egységen belül ezt a sokféleséget is igyekszünk az alábbiakban bemutatni Észak-francia ("katedrális") gótika ( )

2 A katedrális-gótika elterjedése Európában. Chronologia: 987. Capet Hugó francia király lett A Német-római Császárság fénykora A Cluny-i reformok kezdete Hódító Vilmos hadjáratával normann uralom kezdődött Angliában Az 1. keresztes hadjárat kezdete A ciszterci rend alapítása tól Clairvaux-i Bernát ciszterci szerzetes, majd főapát föllépése A templárius rend alapítása A premontrei rend alapítása től S. Denis apátsági templomának újjáépítése, az "imperiális-szakrális" gótika kezdete keresztes hadjárat I. Barbarossa Frigyes német császár tól a párizsi Notre-Dame katedrális építése keresztes hadjárat A német lovagrend alapítása keresztes hadjárat Latin császárság Konstantinápolyban Az albigens eretnekség kezdetei Dél- Franciaországban. Sz. Ferenc "rendalapítása" Assisi-ben Magna Charta Angliában. IV. Lateráni Zsinat (liturgikus reformok) A dominikánus rend alapítása IX. Sz. Lajos király Franciaországban Mongol invázió Kelet- Közép-Európában A Hanza-városok szövetsége tól a kölni dóm építése A Hohenstauf-dinasztia kihalása, interregnum a Német-római Császárságban (1273-ig) Az első rendi országgyűlés Franciaországban A pápák avignoni "fogsága", a francia királyság hatalmi megerősödése, Szép Fülöp ( ) uralkodása A templárius rend föloszlatása "Százéves háború" Ellenpápák, nyugati egyházszakadás Grünwaldi csata, a német lovagrend veresége lengyel területen Konstanzi zsinat, az egyházszakadás megszüntetése Husz János ( ) kivégzése huszita háborúk Jeanne d'arc fölszabadította Orléans-t (kivégzése 1431-ben) Basel-Ferrara-Firenzei (XVII.) Egyetemes Zsinat, úniós törekvések től Medici uralom Firenzében Várnai csata k. Gutenberg első könyvnyomdája Bizánc eleste Lachester-York trónvita Angliában Hunyadi János nándorfehérvári győzelme Aragónia és Kasztília egyesülése, Spanyolország megalakulása.

3 A gótika központjai Közép-Európában tól az inkvizíció működése Spanyolországban Granada fölszabadulása a mór uralom alól, Amerika fölfedezése Girolamo Savonarola firenzei működése, majd kivégzése A missziós tevékenység megindulása a gyarmatokon (India, Goa) V. Lateráni (XVIII.) Egyetemes Zsinat I. Ferenc uralkodása Franciaországban Luther Márton ( ) föllépése Wittenbergben Német parasztháború. A francia királyok temetkezési helyét az Ile-de-France-ban, Párizs mellett lévő Saint- Denis apátsági templomát Suger apát építtette újjá között megépítették a nyugati homlokzatot - normandiai mintára. Ezt követően között - szintén normann előképek alapján épült meg a templomhajó. Itt alkalmazták először egységes terv szerint következetesen a gótikus szerkezeteket, s itt kísérleteztek először a monumentális nyugati katedrális-homlokzat megteremtésével. S. Denis maga nem volt katedrális (bencés apátság, királyi magánegyház)! Ezzel közel egyidőben kezdődött el a már kifejlődött városokban az első katedrálisok építése. Saint-Denis, apátsági templom ( ), alaprajz, rekonstruált homlokzat, a szentélykörüljáró belső kée. A gótikus katedrális: funkcióját tekintve a város plébániatemploma, egyben püspöki székesegyháza (a feudális monarchia értékrendjében ekkor súlyt kölcsönzött a településnek, ha egyben püspöki székhely is volt). Így a katedrális (cathedra = püspöki szék) a város jogállásának szimbóluma is lett, kifejezve a város gazdagságát. A püspökségen világi papok szolgáltak (ellentétben pl. Angliával - ld. később), így a katedrálishoz nem csatlakozott kolostor. Legföljebb a püspöki palota és a káptalan kanonoki házai csatlakoztak lazán a székesegyházhoz. A téralakításban is meghatározó, hogy benne monostori funkciót nem végeztek. A bonyolult mellékterek, kápolnák, altemplom elhagyása lehetővé tették a katedrálisban a téregységesítést. Általában a katedrális a város központjában, a főtér egyik végénél állt, többnyire szűk utcák vették körül. Csak a főhomlokzat érvényesült, így a kompozíció legfontosabb eleme a nyugati, kéttornyos homlokzat lett. A katedrálisok jellemzői: Téralakítás: A tér egységesítése érdekében a keresztház és a mellékterek szerepe csökkent, ezek szervesebben csatlakoznak a három- v. öthajós hosszházhoz. Elmaradt a kripta

4 (altemplom), viszont általános a körüljárós franciaszentély használata. Westwerk, nyugati szentély - néhány kivételtől eltekintve (pl. Nevers, átépítés) - nincs, a nyugati toronypár között karzat van. Az empórium megmarad, vagy triforium helyettesíti (a kettő együttesen is előfordulhat). Szerkezetalakítás: kikristályosodott a váz-szerkezet. A csúcsív alkalmazásával feloldódott a kötött boltozási rendszer, téglalap-alakú boltmezőket építettek. A korai katedrálisok gyakori szerkezete a hatsüveges boltozat. A kiegyensúlyozást támpillérekkel, támívekkel oldották meg (esetenként vonóvassal is kombinálva), a támívek egyensúlyát fiatornyok biztosították. A vázszerkezetnek megfelelően bordás boltozatot alkalmaztak. Tömegalakítás: Általános a két nyugati torony használata, ezek - normann mintára - sisak nélküliek. Sokszor a hosszú ideig elhúzódó építkezés miatt a két torony kialakítása asszimetrikus. A négyezet fölött huszártornyot építettek, ennek szerkezeti következménye a négyezetre nincs. A francia-szentélyre jellemző lépcsős tömegalakítást a támívek-támpillérek rendszere feloldja ill. elfedi. Fiatornyokat sokszor díszítő céllal is alkalmaztak. Homlokzatképzés: A katedrális legfontosabb nézete a nyugati homlokzat. Függőleges irányban hármas tagolású, a két toronytest között a főhajó oromfala jelentkezik. Az alsó sávban hármas kapuzat van (normann hatás), a kapuk zarándok-típusú osztott kapuk. Az oszlopos béllet fölött vimperga (kúszóleveles háromszögű oromzat) van. A kapuk fölötti mezőben királygaléria lehet (vízszintes sávban egymás mellé helyezett fülkeszobrok). A központi mezőt hatalmas rózsaablak tölti ki, felette esetenként teherhárító csúcsív van. A toronytestek függőlegesen tagoltak keskeny, magas ablakokkal. A főhajó oromzatát csúcsíves, áttört törpegaléria takarja. A tornyok sisak nélküliek, néha magas gúlasisak épült rájuk. Társművészet: A díszítésben növényi elemeket alkalmaztak (pl. bimbós vagy naturális levéldíszes fejezetek). Fejlett az épületszobrászat (kapuszobrok, timpanondomborművek). Az ablakkal áttört falfelületeket színes üvegablak borítja, a falfestés szerepe korlátozott. Az északfrancia katedrális-gótika periódusai és fontosabb emlékei: a./ Korai katedrálisok (XII. sz., erős normann hatás) Sens, katedrális ( ): útkeresés, erős románkori (normann) hagyományokkal. Vilmos mester Angliában, a Canterbury-i székesegyházon is vezető mesterként dolgozott, ott is halt meg. A két épület között térszervezeti rokonság kimutatható. Noyon, katedrális ( ): térszervezete a későbbi katedrális-fejlődésre alig volt hatással. Apszisa S. Denis koncepcióját tükrözi. Laon, katedrális ( ): lényegében az első, már kiforrott korai katedrális. Villard de Honnecourt XIII. századi Cambray-i mester vázlatkönyvében írta: "Már sok országot bejártam, de egyetlen helyen sem találtam a laonihoz hasonló tornyokat." Téralakítás ciszterci ízű, amit az egyenessé átépített apszis-záródás még fokoz. A katedrális mellett társaskáptalan működött, ennek igényeit elégítette ki a nagy keresztház a különálló kápolnákkal. A tér egységesítésében Laon nem lépett túl a monasztikus templomok térszervezetén, s részlet-megoldásaiban is erősen kötődött a ciszterci hagyományokhoz, így egyfajta "vak-vonalnak" tekinthető ez a fejlődési irány. Párizs, Notre Dame székesegyház ( ): alapítója Maurice de Sully ( ) és Eude de Sully ( ) püspök. Egységesített tere az "érett" katedrálisok mintaképéül szolgált.

5 Sens, katedrális ( ), alaprajz. Noyon, katedrális ( ), alaprajz. Laon, katedrális ( ), alaprajz, hossz-és keresztmetszet, nyugati homlokzat. Párizs, Notre Dame ( ), alaprajz, keresztmetszet, nyugati homlokzat. b./ Érett katedrálisok (a "leg"-ek kora, XIII. sz.) Chartres, katedrális ( ): "az első", Párizs dómjával nagyjából egyidőben épült, megoldása már annál tisztább, egyszerűbb. Jelentős az épületplasztika (kapuk) és egyedülálló az üvegablak-művészete. Rheims, katedrális ( ): "a legpompásabb". Homlokzatában a párizsi megoldást fejlesztette, alaprajzában a normann romanikára emlékeztető bonyolult szentélykialakítást alkalmazott. Utóbbi funkcionális kötöttség (koronázási szertartás). Amiens, katedrális ( ), a "legklasszikusabb": alaprajzában és homlokzatában egyaránt szintetizáló, épületplasztikája a legfejlettebb, önálló, kerek-plasztikai értékű alkotások hordozója ("Aranyos Szűz" - az itáliai Madonna-szobrokkal egyenértékű alkotás). Beauvais, katedrális ( ), a "legmerészebb": minden korábbi dómot fölülmúlni akaró terve - több katasztrófa után - csak részben valósult meg (szentély és keresztház). Torzója a "középkor alkonyának" emlékműve.

6 Chartres, katedrális ( ), alaprajz, hossz- és keresztmetszet, nyugati homlokzat. Rheims, katedrális ( ), alaprajz, keresztmetszet, nyugati homlokzat.

Naumburg, dóm (XI. sz., 1218-1280), alaprajz, keleti (nézet) és nyugati (alaprajz, metszet, nézet) lettner.

Naumburg, dóm (XI. sz., 1218-1280), alaprajz, keleti (nézet) és nyugati (alaprajz, metszet, nézet) lettner. Naumburg, dóm (XI. sz., 1218-1280), alaprajz, keleti (nézet) és nyugati (alaprajz, metszet, nézet) lettner. Magdeburg, dóm (1209-1363), alaprajz, apszis részlet, apszis belső. Limburg an der Lahn, Sz.

Részletesebben

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet.

Colmar, ferences templom Salzburg, ferences templom (XIII. sz., XV. sz. eleje), alaprajz, hosszmetszet. Firenze, Sta Croce ferences kolostor (1295-1442), alaprajz, templom belső képe. Az Alpoktól északra a háromhajós, hosszú, poligonális apszisú ferences templomtípus vált általánossá. Esetenként a városi

Részletesebben

8. Róma: államberendezkedés királyság, köztársaság, császárkor. 12. A feudalizmus kialakulása (frank, arab); a második népvándorlás

8. Róma: államberendezkedés királyság, köztársaság, császárkor. 12. A feudalizmus kialakulása (frank, arab); a második népvándorlás Tartalomjegyzék Történelem javítóvizsga nappali 9. évfolyam... 2 Történelem javítóvizsga nappali 10. évfolyam... 3 Történelem javítóvizsga nappali 11. évfolyam... 4 Történelem javítóvizsga nappali 12.

Részletesebben

Sant'Jago da Compostela, zarándoktemplom (1075-1128), alaprajz, hosszmetszet, déli homlokzat.

Sant'Jago da Compostela, zarándoktemplom (1075-1128), alaprajz, hosszmetszet, déli homlokzat. Sant'Jago da Compostela, zarándoktemplom és apátság (1075-1128): háromhajós, két nyugati tornyos, francia szentélyben végződő hosszházhoz erőteljes, háromhajós keresztház csatlakozik. Zarándok kapuja (Portico

Részletesebben

O k t a t á si Hivatal

O k t a t á si Hivatal O k t a t á si Hivatal Kódszám: A 2013/2014. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET A FELADATLAP / MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TESZT Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám:

Részletesebben

Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell

Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének

Részletesebben

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei

Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei Hajdúböszörmény Város értékvédelmi tevékenysége és a város-rehabilitációs fejlesztés eredményei A város legnagyobb értéke a több évszázad folyamán spontán kialakult formája, a kétbeltelkes gyűrűs - sugaras

Részletesebben

FELKÉSZÍTÉS AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGIRE TÖRTÉNELEM 11. évfolyam

FELKÉSZÍTÉS AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGIRE TÖRTÉNELEM 11. évfolyam FELKÉSZÍTÉS AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGIRE TÖRTÉNELEM 11. évfolyam Témakör Óraszám (1.) Az ókor és kultúrája 12 (1.1) Vallás és kultúra az ókori Keleten (1.2) A demokrácia kialakulása Athénban (1.3) A görög

Részletesebben

A rendiség kialakulása a XI-XIII. sz.

A rendiség kialakulása a XI-XIII. sz. A rendiség kialakulása a XI-XIII. sz. Magna Charta aláírása Magna Charta Libertatum Anglia a XI-XII. században 1066 - Hódító Vilmos (normann) szilárd királyi hatalom Sajátos angol hűbéri modell - hűbéri

Részletesebben

Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek

Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek Átalakuló HR szervezet, változó Business Partneri szerepek dr. Jagicza Ágnes, HR és szervezetfejlesztési vezérigazgató-helyettes, Invitel Zrt. 2014. március 20. Tartalom 2 A HR szerepe a 21. században

Részletesebben

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző

Törvényességi szempontból ellenőrizte: Szimoncsikné dr. Laza Margit jegyző Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Fekete István Általános Iskola területén lévő ebédlő

Részletesebben

A gótika virágzása. Észak-francia, érett, katedrális-gótika - Rayonnant stílus -

A gótika virágzása. Észak-francia, érett, katedrális-gótika - Rayonnant stílus - A gótika virágzása Észak-francia, érett, katedrális-gótika - Rayonnant stílus - A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészeti forrásai: - Bencés zarándoképítészet (templom alapformája: bazilikális

Részletesebben

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.

Részletesebben

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról

Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Nagyszekeres. Nagyszekeres. Ref. templom. A kapuk és a szentségfülke

Nagyszekeres. Nagyszekeres. Ref. templom. A kapuk és a szentségfülke Nagyszekeres A 4134. sz. úton, amit vasútvonal vág át, előbb Nagyszekeresre térünk. A Szatmárierdőháton, a Gőgö patak partjain fekvő hajdan egyutcás faluban, egy kis szigeten vár ránk a község messze földön

Részletesebben

Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében

Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében Eger városában megvalósításra kerülő EU-s társfinanszírozású projektek bemutatása, a város-, helyi gazdaságfejlesztés érdekében Habis László Polgármester 2012. március 8. EU-s társfinanszírozott nyertes

Részletesebben

Hőszivattyú. Zöldparázs Kft

Hőszivattyú. Zöldparázs Kft Hőszivattyú Ez az előadás 2010.szeptember 20-án hangzott el. Mivel az internetes keresők hosszú időre megőrzik a dokumentumokat, vegye figyelembe, hogy az idő múlásával egyes technikai megoldások elavulttá

Részletesebben

1983-ban alakultunk,! egy garázsban

1983-ban alakultunk,! egy garázsban 1983-ban alakultunk,! egy garázsban Az első autónk Egyre több autónk lett Speciális, térben szerelt hőközpontokat készítettünk 1993-ban elcseréltem az Trabantunkat Londonban Az emeletes angol buszunkkal

Részletesebben

Növelhető-e a hazai szélerőmű kapacitás energiatárolás alkalmazása esetén?

Növelhető-e a hazai szélerőmű kapacitás energiatárolás alkalmazása esetén? Növelhető-e a hazai szélerőmű kapacitás energiatárolás alkalmazása esetén? Okos hálózatok, okos mérés konferencia Magyar Regula 2012 2012. március 21. Hartmann Bálint, Dr. Dán András Villamos Energetika

Részletesebben

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák

Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon. Tevékenységformák Az osztályozóvizsga anyaga történelem tantárgyból a 10. évfolyamon Tevékenységformák Ismeretszerzési és feldolgozási képességek Írott források elemzése: az egyes szövegek forrásértékének megállapítása

Részletesebben

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés

Részletesebben

A művészettörténetírás atyja: Vasari

A művészettörténetírás atyja: Vasari Reneszánsz művészet A név jelentése: újjászületés, olaszul: rinascimento, franciául: renaissance A kor olasz gondolkodói használják először, saját koruk kulturális teljesítményét az ókorhoz hasonlíthatónak

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.

Részletesebben

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban

avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére

3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére 3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört

Részletesebben

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,

Részletesebben

2.4. Nemzeti építészetek Bizánc hatósugarában

2.4. Nemzeti építészetek Bizánc hatósugarában 2.4. Nemzeti építészetek Bizánc hatósugarában Chronologia Bizánci birodalom: 717-867. Képrombolás (ikonoklaszmosz) 867-1059. Makedon dinasztia 961-963. Athosz alapítása 1081-1185. Komnenosz dinasztia 1204.

Részletesebben

A döntő feladatai. valós számok!

A döntő feladatai. valós számok! OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és

Részletesebben

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév

1. forduló. MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév MEGOLDÁSOK Pontszerző Matematikaverseny 2015/2016-os tanév 1. forduló 1. feladat: Jancsi és Juliska Matematikai Memory-t játszik. A játék lényege, hogy négyzet alakú kártyákra vagy műveletsorokat írnak

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL. 2015. október 13. KPSZTI Gianone András

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL. 2015. október 13. KPSZTI Gianone András TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL 2015. október 13. KPSZTI Gianone András VÁZLAT Vizsgaleírás Kompetenciák Témakörök MIÉRT MÓDOSÍTOTTÁK AZ ÉRETTSÉGIT? Új NAT új kere;anterv A 10 év alatt összegyűlt tapasztalatok

Részletesebben

A közraktározási piac 2015. évi adatai

A közraktározási piac 2015. évi adatai A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma

Részletesebben

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.)

A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) A KÖZÉPKOR ÉPÍTÉSZETE (III- XVI. sz.) Ajánlott irodalom: Guzsik Tamás: A középkori építészet története Jegyzet. Bp., 2001. (letölthető a tanszéki honlapról:www.eptort.bme.hu/jegyzet) Cs. Tompos-Zádor-Sódor:

Részletesebben

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek! 1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,

Részletesebben

Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA

Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA Spiel der Türme TORNYOK JÁTÉKA A történet a középkori Tornyok Városával kezdődik. A négy hataloméhes nemesi család mindegyike arra törekszik, hogy megszerezzék a befolyást a legerősebb torony vagy még

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Ügyiratszám: 340708/2008.III. Ügyintéző: Dr. Ráczné ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez - az építményadóról szóló rendelet módosítására Dr. Ráczné Dr. Kassy Erzsébet Az érintett belső szervezeti egység vezetőjének

Részletesebben

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátás körzeteiről Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Kőkút út 7., Hrsz.: 2939/1 3200 GYÖNGYÖS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZ.: 008 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Heves Mátra / Gyöngyös Lakosság száma Kb. 35.000 Autópálya csatlakozás

Részletesebben

VI. fejezet (251. (2) bek.)

VI. fejezet (251. (2) bek.) (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése (, bekezdés, pont) alapján tartozik annak a hatálya

Részletesebben

Történelem érettségi adattár

Történelem érettségi adattár Történelem érettségi adattár www.diakkapu.hu 2008. augusztus 26. A középkor Tartalom Bevezetı...2 Érettségi témakörök...2 Fogalmak...2 Személyek...4 Kronológia...5 Topográfia...5 Térképek...7 Bevezetı

Részletesebben

Közlekedési korlátozások 2016. szeptember

Közlekedési korlátozások 2016. szeptember Magyar Közúti közlekedési korlátozások Közlekedési korlátozások 2016. szeptember A 7,5 tonna össztömeg feletti, illetve a veszélyes árut szállító közúti járművekre Szeptember 1., csütörtök Szeptember 2.,

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY Budapest, 2013-09-11 36. hét A 36. HÉT ELSŐ FELÉBEN az előző vasárnaphoz képest alacsonyabb volt a pollenterhelés, a HÉT KÖZEPÉTŐL azonban ismét felerősödött, VASÁRNAP volt a legmagasabb. Továbbra is a

Részletesebben

Tornyospálca, református templom 1

Tornyospálca, református templom 1 Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos

Részletesebben

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS

MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 14/2008 A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV JÓVÁHAGYVA A 437/2009. (X. 28.) KT. HATÁROZATTAL A HÉSZ ÉS A SZABÁLYOZÁSI TERVEK ELFOGADVA A 28/2009. (X. 29.) ÖK.

Részletesebben

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET

ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514.

ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514. ELÕZMÉNYEK Az itáliai reneszánsz mûvészet hatásainak igen korai és az Alpokon innen egészen kivételes jelentkezése Magyarországon kezdetben, az 1476-ot követõ évektõl csupán az uralkodó, Mátyás király

Részletesebben

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése. Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését

Részletesebben

A gótika születése. Észak-francia, korai, katedrális-gótika

A gótika születése. Észak-francia, korai, katedrális-gótika A gótika születése Észak-francia, korai, katedrális-gótika A gótika építészete I. A gótika szellemének születése A Gótika születésének körülményei: - A gazdaság változása, fejlődés az ezredforduló után:

Részletesebben

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda

I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan

Részletesebben

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés He-e/1. 2683 Iskola tér 2. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium épülete Kisvárda város Önkorm. Kisvárda város Önkorm. Oktatási épület 1919 jó szabadon álló F+3 Összetett tetőidom, kontyolt nyeregtető.

Részletesebben

1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg.

1. Metrótörténet. A feladat folytatása a következő oldalon található. Informatika emelt szint. m2_blaha.jpg, m3_nagyvaradter.jpg és m4_furopajzs.jpg. 1. Metrótörténet A fővárosi metróhálózat a tömegközlekedés gerincét adja. A vonalak építésének története egészen a XIX. század végéig nyúlik vissza. Feladata, hogy készítse el a négy metróvonal történetét

Részletesebben

DGP. Hátrahúzott vortex járókerék. Általános jellemzők

DGP. Hátrahúzott vortex járókerék. Általános jellemzők Hátrahúzott vortex járókerék Általános jellemzők Kivitel Elektromechanikus szerelvény EN-GJL-250 öntöttvasból, bemerítéssel történő működtetésre, 2 (kettő) szilícium-karbid mechanikus tömítés (2SiC) és

Részletesebben

A KÖZIGAZGATÁS FELÉPÍTÉSE DECENTRALIZÁCIÓ

A KÖZIGAZGATÁS FELÉPÍTÉSE DECENTRALIZÁCIÓ A KÖZIGAZGATÁS FELÉPÍTÉSE DECENTRALIZÁCIÓ DR. LADOS MIHÁLY Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszék S z é c h e n y i I s t v á n E g y e

Részletesebben

Előterjesztés. (ifj. Kovács Róbert kérelme)

Előterjesztés. (ifj. Kovács Róbert kérelme) (ifj. Kovács Róbert kérelme) Kérelem: Az 1901/10, 1901/11, 1901/12 hrsz-ú területek jelenleg Mk (mezőgazdasági kert) övezeti besorolású részben külterületi részben belterületi telkek. A tulajdonos három

Részletesebben

A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója

A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója A veszprémi Dubniczay-palota rekonstrukciója Az épület a Piráni Építészeti Napokon a Piranesi díj dicséret fokozatát nyerte el 2007-ben. Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 1997-ben országos, nyilvános

Részletesebben

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK DEMOGRÁFIAI ÁTMENET MAGYARORSZÁGON ÉS KÖZÉP-KELET-EURÓPÁBAN Készült az ОТKA 400 kutatási program keretében BUDAPEST 1995/1 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal

Részletesebben

2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia

2011. március 9. Dr. Vincze Szilvia . márius 9. Dr. Vinze Szilvia Tartalomjegyzék.) Elemi bázistranszformáió.) Elemi bázistranszformáió alkalmazásai.) Lineáris függőség/függetlenség meghatározása.) Kompatibilitás vizsgálata.) Mátri/vektorrendszer

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete. 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről

Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete. 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete. a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete 14/2013. (X.01.) Ör. számú rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről Létavértes Városi Önkormányzat Képviselőtestülete Magyarország

Részletesebben

Földrajzi helymeghatározás

Földrajzi helymeghatározás A mérés megnevezése, célkitűzései: Földrajzi fokhálózat jelentősége és használata a gyakorlatban Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: narancs Szükséges eszközök: GPS készülék, földgömb, földrajz atlasz,

Részletesebben

Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó

Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek)

PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PONTSZÁMÍTÁSI KÉRELEM felsőfokú végzettség alapján (alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek) PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Jelentkezői adatok Jelentkező neve: Felvételi azonosító: Születési dátum: Anyja neve:

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l

Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáró l i: c 2015. évi... törvény Érkezett: 2015 JÚN 0 2. a Budapesten megrendezend ő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésr ől szóló 2015.

Részletesebben

tartalmi szabályozók eredményesebb

tartalmi szabályozók eredményesebb Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának

Részletesebben

TISZASZENTIMRE (ÚJSZENTGYÖRGY) KÖZSÉG MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA

TISZASZENTIMRE (ÚJSZENTGYÖRGY) KÖZSÉG MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA E X! É p í t é s z i r o d a K f t. 5000 Szolnok, Hunyadi út 41. tel. / fax : (56) 423 651 TISZASZENTIMRE (ÚJSZENTGYÖRGY) KÖZSÉG MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI JAVASLATA Szolnok, E X! É p í t é s z i r o d a K f t.

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Vármegyék és szabad kerületek 197 Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Botka János Az emberek csoportjai, közösségei már kezdetektől hitték a jelképek erejét. A legkülönbözőbb

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet. (székhelye 5540 Szarvas, Szabadság út 30., cégjegyzékszáma: Cg.

KÖZLEMÉNY. Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet. (székhelye 5540 Szarvas, Szabadság út 30., cégjegyzékszáma: Cg. KÖZLEMÉNY A és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet (székhelye 5540, Szabadság út 30., cégjegyzékszáma: Cg. 04-02-000342), a Gyulai Takarékszövetkezet (székhelye 5711 Gyula, Széchenyi u. 53., cégjegyzékszáma:

Részletesebben

Construction work. Generell Informasjon. Oppdragsgiver. Beskrivelse. Dato for offentliggjørelse 03.10.2012 04:16. Versjon 1

Construction work. Generell Informasjon. Oppdragsgiver. Beskrivelse. Dato for offentliggjørelse 03.10.2012 04:16. Versjon 1 Construction work Generell Informasjon Versjon 1 Url http://com.mercell.com/permalink/35891367.aspx Ekstern anbuds ID 312076-2012 Konkurranse type: Veiledende kunngjøringer Dokument type Veiledende kunngjøring

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán

A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán A szlovák-magyar határmenti partnerség (EURES-T) régiónak vizsgálatára irányuló megvalósíthatósági tanulmány Készítette a Kopint-Datorg Zrt. munkacsoportja

Részletesebben

Csengersima, református templom

Csengersima, református templom Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH

http://www.olcsoweboldal.hu ingyenes tanulmány GOOGLE INSIGHTS FOR SEARCH 2008. augusztus 5-én elindult a Google Insights for Search, ami betekintést nyújt a keresőt használók tömegeinek lelkivilágába, és időben-térben szemlélteti is, amit tud róluk. Az alapja a Google Trends,

Részletesebben

A gótika regionális sajátosságai. Angol gótika

A gótika regionális sajátosságai. Angol gótika A gótika regionális sajátosságai Angol gótika A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének tagolása: I.) A gótika mint francia stílus szülőhelyén A) Korai észak-francia katedrális gótika

Részletesebben

Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek

Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek 1. A gazdasági tevékenység lényege és területei. A kereskedelem feladatai és formái. A kereskedelem szerepe és kapcsolatrendszere a nemzetgazdaságban. 2. A piac fogalma.

Részletesebben

A gótika építészetének rendszerezése

A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének rendszerezése A gótika építészetének tagolása: I.) A gótika mint francia stílus szülőhelyén A) Korai észak-francia katedrális gótika (St. Denis, Sens, Laon, Noyon, Párizs) B) Érett

Részletesebben

EPER E-KATA integráció

EPER E-KATA integráció EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?

Részletesebben

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Minta. Általános jellemzők

A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója. Minta. Általános jellemzők A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója Általános jellemzők FELADATTÍPUS ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI PONTSZÁM Bemelegítő beszélgetés Nincs értékelés. 1. Társalgási feladat/interjú: három témakör;

Részletesebben

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett

A Rendelet módosításának másik eleme a Tiszta udvar, rendes ház és a Tiszta, rendezett Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je t 9 ' l '1-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbánya környezetének szépítéséről szóló 4/2014. (II. 24.) önkormányzati

Részletesebben

Szerb középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutató

Szerb középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutató Szerb középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutató Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon, valamint az egyes szempontokhoz tartozó szintleírásokon alapul. Minden feleletet ezen

Részletesebben

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA hogy ne csak városunk múltja, de jelene és jövője is figyelemreméltó legyen 2010. január NYÍRMADA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány A LEADER ÉS AZ INTERREG KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSEK SZEREPE

Részletesebben

2. HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

2. HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK SZENTGOTTHÁRD VÁROS 4 TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE 2015 2. HATÁROZATTAL JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK../2016.(..) önkormányzati határozat Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentgotthárd Város

Részletesebben

Létezik olyan, hogy európai közgazdaságtan?

Létezik olyan, hogy európai közgazdaságtan? (Csaba László: Európai közgazdaságtan. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2014.) Létezik olyan, hogy európai közgazdaságtan? Ha egy amerikai közgazdászt kérdeznénk, jó esélylyel nemleges választ kapnánk. E válaszszal

Részletesebben

O L V A S Á S S Z O C I O L Ó G I A

O L V A S Á S S Z O C I O L Ó G I A Házi dolgozat K É S Z Í T E T T E : Sándor Judit DE-TTK Informatikus-könyvtáros szak I. évfolyam - 2 félév 2004. május 15. Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK... 1 A KULTÚRA SZEREPE... 2 MŐVELİDÉSKUTATÁS,

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/148 Beszerzés tárgya:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/148 Beszerzés tárgya: Városépítészeti és építészeti tervpályázat az új pécsi Vásárcsarnok és Rövid Ellátási Lánc központ épületére és környezetének rendezésére eljárás eredménye Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/148 Beszerzés

Részletesebben

FORTE MAP 5.0 Felhasználói tájékoztató

FORTE MAP 5.0 Felhasználói tájékoztató FORTE MAP 5.0 Felhasználói tájékoztató InterMap Kft 2010 Tartalom FORTE MAP 5.0 Felhasználói tájékoztató... 0 A kezelőfelület ismertetése... 1 Navigálás a térképen... 1 Objektum kijelölése... 3 Jelmagyarázat...

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről

Részletesebben

Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában

Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában Trendváltás a termékenység és a nıi foglalkoztatás kapcsolatában Dr. Pulay Gyulának, az ÁSZ Kutató Intézete fıigazgatójának elıadása Tudomány a gyarapodó nemzetért elıadó- és vitaülés MTA 2010. XI. 8.

Részletesebben

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. A változat

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. A változat Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. T Ö R T É N E L E M 9. é v f o l y a m A változat Az iskola bélyegzője: Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy

Részletesebben

1. Eset-kontroll vizsgálatok nem megfelelően kivitelezett kontroll szelektálása

1. Eset-kontroll vizsgálatok nem megfelelően kivitelezett kontroll szelektálása LEGGYAKORIBB TÍPUSHIBÁK: 1. Eset-kontroll vizsgálatok nem megfelelően kivitelezett kontroll szelektálása Vizsgálati kérdés: posztmenopauzális ösztrogén szubsztitúció szívinfarktus Eset: kórházban kezelt

Részletesebben

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

TÖRTÉNELEM JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Történelem középszint 0713 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 9. TÖRTÉNELEM KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az írásbeli vizsgafeladatok

Részletesebben