Továbbra is terjed az influenza
|
|
- Zoltán Magyar
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint február 2-8. között az országban fő, az előző hetinél (71 500) 22,4%-kal több beteg fordult influenzás tünetekkel orvoshoz. A morbiditás 889,7%ooo-nek bizonyult, lakos közül 890 fő kereste fel orvosát influenzás panaszok miatt. A 6. héten a fővárosban és 15 megyében emelkedett, Bács-Kiskun, Komárom- Esztergom és Tolna megyében nem változott, Fejér megyében negyedével csökkent az influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. Békés megyében a betegek száma egy hét alatt két és félszeresére nőtt. A lakosra jutó orvosnál megjelent betegek száma Tolna (1 851), Győr-Moson- Sopron (1 479) és Békés (1 263), valamint Pest (1 210) megyében volt a legmagasabb, Csongrád (282), Heves (471) és Zala (493) megyében pedig a legalacsonyabb. Két megye (Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megye) kivételével az ország valamennyi közigazgatási területén diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzás megbetegedést. A betegek 30,9%-a gyermek, 36,0%-a éves fiatal felnőtt volt. A évesek korcsoportjába tartozott a betegek 24,9%-a, 8,2%-uk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. A korcsoportos morbiditás változatlanul a 3-5 évesek között volt a legmagasabb (2 041,1%ooo), az átlag morbiditás csaknem két és félszerese. Ezt követte a 6-14 évesek (1 868,8%ooo) és a évesek érintettsége (1 462,3%ooo). A Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumba a 6. naptári héten 231 influenzagyanús betegtől származó légúti minta érkezett. Száztizenhárom esetben igazolták az influenzavírusok (109 influenza A és 4 influenza B) és 14 esetben légúti óriássejtes vírus (RSV) kóroki szerepét. A sentinel orvosok által beküldött 104 mintából ötvenegy betegnél influenza A(H3), 2 betegnél influenza A(H1N1)pdm09, egy betegnél influenza A(NT), két betegnél influenza B és hat betegnél RS vírus jelenlétét mutatták ki. Az influenza pozitivitási arány 53,8%-nak felelt meg. A hagyományos beküldés keretében érkezett 127 beteg vizsgálati anyagában 49 esetben influenza A(H3), 4 esetben influenza A(H1N1)pdm09, két esetben influenza A(NT), két esetben influenza B és 8 esetben RS vírus jelenlétét igazolták.
2 Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról 22 jelentés érkezett tíz területről [főváros (3), Veszprém (8), Baranya (2), Komárom-Esztergom (1), Pest (2), Tolna (2), Nógrád (1), Hajdú-Bihar (1), Fejér (1), Zala (1) megye]. A járványok 80%-a gyermekközösségben (15 óvoda, 2 általános iskola, 1 bölcsőde és 1 gyermekotthon) fordult elő. Ezen kívül három egészségügyi intézményből jelentettek járványt. Egy óvodai járványt a H3N2 altípusú influenza A vírus okozott, egy egészségügyi intézményben kialakult járványért az RS vírus volt a felelős. További 5 járvány etiológiájának tisztázása még folyamatban van. Összegzés: A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy hazánkban a év 6. hetében tovább terjedt az influenza, azonban a megbetegedések számának emelkedése mérsékeltebb volt, mint az előző héten. Becslések szerint a lakosság 0,9%-a kereste fel orvosát influenzás panaszokkal. Az egyes területek közötti különbséget jól mutatja, hogy míg Békés megyében két és félszeresére emelkedett, addig Fejér megyében már negyedével csökkent az influenzaszerű tünetekkel orvosnál megjelentek száma. Az előző hetekben tapasztaltakhoz hasonlóan leggyakrabban az óvodások és az általános iskoláskorú gyermekek betegedtek meg. Az idei szezonban ezen a héten azonosították a legtöbb influenzavírust (113), az influenza-pozitivitási arány 53,8% volt. Az influenzavírusok mellett a légúti óriássejtes vírus (RSV) cirkulációja is megfigyelhető (14). A év év 6. hete között 892 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az OEK Légúti vírus osztályán, ahol 302 főnél influenza A [270 influenza A(H3), 27 influenza A(H1N1)pdm09), 5 influenza A(NT)], 17 főnél influenza B és 59 főnél RS vírus okozta fertőzést igazoltak. Az azonosított influenzavírusok 84,6%-a H3N2 altípusú influenza A vírus.
3 1000,0 Influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordulók száma lakosra és az influenza-pozitív minták száma Magyarországon hét , ,0 112 Morbiditás %ooo 700,0 600,0 500,0 400, pozitív minták száma 300, , ,0 14 0, hetek Influenza A (NT) Infl. A/H1pdm09 Infl. A/H3 Influenza B 2013/ /
4 Országos Epidemiológiai Központ Influenzaszerű megbetegedés miatt orvoshoz fordult betegek becsült száma lakosra területenként 2014/2015. ÉVI INFLUENZA SZEZON HÉT Terület Incidencia lakosra 5.hét 6.hét Budapest 660,0 829,0 Baranya 555,4 745,6 Bács-Kiskun 817,2 825,9 Békés 843,3 1263,2 Borsod-A.-Z. 357,0 532,0 Csongrád 174,9 282,4 Fejér 1320,4 973,2 Győr 1014,8 1478,7 Hajdú-Bihar 663,4 1012,7 Heves 265,0 471,2 Jász-Nagykun-Szolnok 512,0 588,1 Komárom-Esztergom 953,8 983,3 Nógrád 434,3 616,8 Pest 1064,3 1210,4 Somogy 503,3 619,5 Szabolcs-Szatmár-B. 687,9 847,5 Tolna 1859,0 1851,2 Vas 349,6 864,2 Veszprém 766,8 922,0 Zala 348,8 493,1 Ország 726,2 889,7
5 AZ INFLUENZASZERŰ MEGBETEGEDÉSSEL ORVOSHOZ FORDULÓK GYAKORISÁGÁNAK (MORBIDITÁS) VÁLTOZÁSA ÉS AZ INFLUENZA POZITÍV MINTÁK SZÁMA HÉT A(H3) (13) A(H1) (2) = - A(H1) (1) A(H1) (2) Az előző héthez viszonyítva a = A(H1) (1) = morbiditás növekedett - morbiditás csökkent = morbiditás változatlan A/H3 - a héten az adott területen kimutatott vírus típusa (száma) Sentinel mintabeküldés Hagyományos mintabeküldés
Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 5. hét Az egész országot érinti az influenzajárvány Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 8. hét Az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok 2015.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 7. hét Országosan nem változott az influenzaaktivitás A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt
Elérte hazánkat az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések
Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 6. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma 2017. február 612. között a figyelőszolgálatban
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz
Levonulóban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 9. hét Levonulóban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek
Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 7. hét Mérsékelten nőtt az influenza miatt orvoshoz forduló betegek száma A figyelőszolgálatban
Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 8. hét Tovább csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban résztvevő
Az ország egész területén terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 3. Az ország egész területén terjed az influenza A 3. en folytatódott az influenzás panaszokkal orvoshoz
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 08. hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 13. hét Befejeződött az országos influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 15. A 15. naptári en 24%-kal csökkent az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 9. Csökken az influenzaszerű megbetegedések száma A 9. naptári en folytatódott az influenzaszerű
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 7. Csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma Az év első 6 hetében tapasztalt emelkedés után
Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 2. Erősödő influenza aktivitás közösségi járványokkal A 2011. év első hetében tapasztalt emelkedés
Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2011. 4. Az ország valamennyi területét érintő influenza-járvány bontakozott ki A figyelőszolgálatra kijelölt
Változatlanul alacsony az influenza aktivitása
Az Országos Epidemiológiai Központ Tájékoztatója az influenza surveillance adatairól Magyarország 2010. 5. hét Változatlanul alacsony az influenza aktivitása 2010. év 5. hetében hasonló volt az influenzaszerű
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok 2010-ra vonatkozóan a Központi Statisztikai
23. évfolyam 4. szám 2016. február 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT
23. évfolyam 4. szám 2016. február 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Erősödő influenza-aktivítás Európában 45 Epinfo E p i d e m i o l ó g i a i I n f o r m á c i ó s H e t i l a p Előzetes tájékoztatás
6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2014 (Előzetes adatok)
Közzététel: 2014. szeptember 18. Következik: 2014. szeptember 19. Keresetek, 2014. január-július Sorszám: 122. 6,1%-kal nőtt a kalászos gabonák termésmennyisége A kalászos gabonák betakarított területe,
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján
Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez
Nőgyógyászati Negyedéves Összesítő
..... negyedév Budapest (.. negyedév) Főv. Önk. Péterfy Sándor Utcai Kórház. Megismételni javasolt esetek száma: Benignus Cin- Cin Intenziv Rák G Rák St Országos Onkológiai Intézet. Megismételni javasolt
Vezető védőnői állások alakulása. ÁNTSZ Regionális Intézeteinek összefoglaló táblázata 2009. év
Vezető védőnői állások alakulása sz. melléklet 2. 3. 4. 5. 6. 7. Vezető védőnői tevékenységet ellátó védőnők /december 3/ ÁNTSZ vezető védőnői Vezető védőnői tevékenységet ÁNTSZ által egyéb feladattal
3. Az integrált KVTF-ÁNTSZ közös szállópor mérési rendszer működik. A RENDSZER ÁLTAL VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYEI, ÉS AZOK ÉRTÉKELÉSE
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Tiszti Főorvos 1097 Budapest, Gyáli út 2 6. 1437 Budapest, Pf. 839 Központ: (1) 476-1100 Telefon: (1) 476-1242 Telefax: (1) 215-4492 E-mail: tisztifoorvos@oth.antsz.hu
A PRÉMIUM MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY ELNEVEZÉSŰ, 2017/J SOROZATÚ ÁLLAMKÖTVÉNYEK ISMERTETŐJÉNEK MÓDOSÍTÁSA Az ÁKK Zrt. tájékoztatja a befektetőket, hogy a Magyar Állam ( Kibocsátó ) összhangban a tőkepiacról szóló
J E L E N T É S a 2009. évben a hangversenyekről
Az adatszolgáltatás a 300/2007.(XI.9.) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1451/08. Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Az adatszolgáltatás megtagadása, valótlan adatok közlése,
A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2009
Közzététel: 2009. szeptember 18. Sorszám: 152. Következik: 2009. szeptember 21. Népmozgalom A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2009 2009-ben a 2008. évivel lényegében
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE. 2007 augusztus / August 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Telefon: (6-1) 476-11 Fax: (6-1) 21-148 http://efrirk.antsz.hu/oki/ A PARLAGFŰ POLLENSZÓRÁSÁNAK ALAKULÁSA
Influenzaszerű megbetegedések részaránya korcsoportonként, Baranya megye, 2018/2019.
Összefoglaló a 218/219. évi influenza szezon 6. hetéről (219.2.4-219.2.1.) Baranya megye Betegforgalmi adatok: A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentése alapján Baranya megyében 219. 6. hetében
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ LEÁNY III-IV. KORCSOPORT Fonyódliget Erzsébet Tábor, 2014. május 21-22. 1 TELEKOM LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA 2013/2014. TANÉVI TELEKOM LEÁNY LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. szeptember 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
22. évfolyam 39. szám 2015. október 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT
22. évfolyam 39. szám 2015. október 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Az influenza surveillance 2014/15. évi eredményei 471 WHO ajánlása az influenza elleni vakcina összetételére, 2015/2016. 477
Influenzaszerű megbetegedések részaránya korcsoportonként, Baranya megye, 2017/2018.
2. 4. 6. 8. részarány 52 2. 4. 6. 8. betegforgalom (fő) ISZM (fő) Összefoglaló a 217/2 évi influenza szezon 2. hetéről (21.8-1.) Baranya megye Betegforgalmi adatok: A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok
Összefoglaló a 2018/2019. évi influenza szezon hetéről ( ) Baranya megye
Összefoglaló a 218/219. évi influenza szezon 5-51. hetéről (218.12.1 218.12.23) Baranya megye Betegforgalmi adatok: A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentése alapján Baranya megyében 218. 5-51.
H1N1 INFLUENZA Helyzetjelentés és ajánlások
H1N1 INFLUENZA Helyzetjelentés és ajánlások Dr. Pusztai Zsófia - WHO Magyarországi Iroda 2010. március 2 Bevezetés Az Egészségügyi Világszervezet politikától és az üzleti szférától függetlenül működő szakértői
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
Influenzaszerű megbetegedések részaránya korcsoportonként, Baranya megye, 2018/2019.
1. 3. 5. 7. 9. 11. 13. 15. 17. 19. részarány 52 2. 4. 6. 8. 1. 12. 14. 16. 18. 2. betegforgalom (fő) ISZM (fő) Összefoglaló a 218/219. évi influenza szezon 2. hetéről (219.1.7-219.1.13) Baranya megye Betegforgalmi
Statisztikai Jelentések
XX. évfolyam, 5. szám, 2015 Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ŐSZI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2015. október 19-i operatív jelentések alapján) Tájékoztató jelentés a nyári mezőgazdasági munkákról
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
Lakásépítések, építési engedélyek, 2007
Közzététel: 2008. február 27. Sorszám: 37. Következik: 2008. február 28. A KSH jelenti Lakásépítések, építési engedélyek, 2007 2007-ben több mint 36 ezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt
Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. augusztus 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
Életkorhoz kötötten kötelez véd oltások
Nemzeti Er források Minisztérium, Egészségügyért Felel s Államtitkárság részletezéseket/indoklásokat/javaslatokat az I. sz. melléklet tartalmazza Véd oltások Véd oltások alóli mentesítések Véd oltások
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2011-ben (előzetes adatok)
A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2011-ben (előzetes adatok) Központi Statisztikai Hivatal 2013 május Tartalom A bruttó hazai termék (GDP) területi megoszlása 2011-ben... 2 Táblázatok...
Tovább élénkül a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I III. negyedév
Közzététel: 2014. november 4. Következik: 2014. november 5. Kiskereskedelem, 2014. szeptember (első becslés) Sorszám: 141. Tovább élénkül a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2014. I III. negyedév
A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA
ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2005. III. negyedév) Budapest, 2006. január Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
FIT-jelentés :: 2014. Intézményi jelentés. 8. évfolyam
FIT-jelentés :: 2014 Hőgyészi Hegyhát Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 7191 Hőgyész, Fő utca 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Hőgyészi Hegyhát Általános
TERÜLETFEJLESZTÉSI ORSZÁGGYŰLÉSI JELENTÉS
VÁTI - OTO TERÜLETFEJLESZTÉSI ORSZÁGGYŰLÉSI JELENTÉS 2. Háttéranyag Pénzügyi eszközök 2000. VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. ORSZÁGOS TERÜLETFEJLESZTÉSI OSZTÁLY Készítette: Dobozi
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. január 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól
J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság 2014. évi ellenőrző tevékenységét a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL 2013. FEBRUÁR
TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGDÍJASOK, NYUGDÍJAK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN GYŐR 2006. május KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN ISBN 963 215 974 8 ISBN
Tovább tart a visszaesés a lakásépítésben Lakásépítések, építési engedélyek, 2013. I IV. negyedév
Közzététel: 2014. február 24. Következik: 2014.február 26. Foglalkoztatottság, 2013. november 2014. január Sorszám: 29. Tovább tart a visszaesés a lakásépítésben Lakásépítések, építési engedélyek, 2013.
Hazánk területi egységeinek öregedési indexei (2000-2006. év) Összeállította. Kovácsné Fehér Erika
Hazánk területi egységeinek öregedési indexei (2000-2006. ) Összeállította. Kovácsné Fehér Erika A magyar társadalom hasonlóan az Európai Unió több országához öregszik, azaz a népesség közül egyre többen
Tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2011. I IV. negyedév
Közzététel: 2012. február 23. Következik: 2012.február 24. Kiskereskedelem Sorszám: 31. Tovább csökkent a lakásépítés Lakásépítések, építési engedélyek, 2011. I IV. negyedév A tavalyi év során 12655 új
Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése
A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került
14. évfolyam 39. szám 2007. október 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT
14. évfolyam 39. szám 2007. október 5. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Szexuális úton terjedő fertőzések, Magyarország, 2006 397 Epinfo Tájékoztatás szakmai rendezvényről 415 Pályázati felhívás (ECDC)
Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója
AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT TEVÉKENYSÉGE 2009. Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY
Budapest, 2013-09-11 36. hét A 36. HÉT ELSŐ FELÉBEN az előző vasárnaphoz képest alacsonyabb volt a pollenterhelés, a HÉT KÖZEPÉTŐL azonban ismét felerősödött, VASÁRNAP volt a legmagasabb. Továbbra is a
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
Diákhitel Központ Zrt.
Diákhitel Központ Zrt. Éves kiadvány Statisztikai melléklet 2005/2006. tanév Országos statisztikai adatok a Diákhitelben részesülő ügyfelekről Budapest, 2006. augusztus 31. TARTALOM: 1.1. Országos statisztikai
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY
ORSZÁGOS KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET AEROBIOLÓGIAI MONITOROZÁSI OSZTÁLY 197 Budapest, Gyáli út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf. 839. Telefon: (6-1) 476-1215 Fax: (6-1) 476-1215 E-mail: pollen@oki.antsz.hu
14. évfolyam 8. szám 2007. március 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT
14. évfolyam 8. szám 2007. március 2. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Listeriosis járvány a Cseh Köztársaságban 69 Epinfo Tájékoztatás szakmai rendezvényekről 72 Fertőző betegségek adatai 73 Epidemiológiai
KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ
KOSÁRLABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: Testnevelő tanár/ Felkészítő: 1 Békés Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Gyaraki László Zsolt, Békés Iskola, Óvoda és Kollégium
LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA LAKÁSPIACI KÖRKÉP A NYUGAT-DUNÁNTÚLON GYŐR 2006. július KÉSZÜLT A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGÁN, 2006 ISBN 963 215 994 2 IGAZGATÓ: Nyitrai
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika ágazat Vezetõi összefoglaló 2012 GYEMSZI Gyógyszerészeti és Minõség- és Szervezetfejlesztési Intézet Informatikai és Rendszerelemzési Fõigazgatóság Az Emberi Erőforrás
A termékenység területi különbségei
2009/159 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 159. szám 2009. november 19. A termékenység területi különbségei A tartalomból 1 A termékenység szintjének területi változása
Megyeszékhely: Győr. Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyormegye.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls
Győr-Moson Moson-Sopron összesen Megyeszékhely: Győr Honlap: http://nemzetiegyseg.com/gyor.html Adatbázis: http://nemzetiegyseg.com/gyor2011.xls Honlap: http://www.hiszi-map.hu/catalog/displayimage.php?pid=1530&fullsize=1
FIT-jelentés :: 2013. Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. OM azonosító: 200909 Telephely kódja: 005. Telephelyi jelentés
FIT-jelentés :: 2013 6. évfolyam :: Általános iskola Zoltánfy István Általános Iskola 6772 Deszk, Móra F. u. 2. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a 6. évfolyamon
17. évfolyam 2. szám 2010. január 22. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT HAZAI ELSŐ HULLÁMÁNAK FONTOSABB JÁRVÁNYÜGYI JELLEMZŐIRŐL
7. évfolyam. szám 00. január. ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Előzetes jelentés az influenza A(HN)v vírus által okozott pandémia hazai első hullámának fontosabb járványügyi jellemzőiről, 00. január.
10. évfolyam 14. szám 2003. április 11. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT MEGEMLÉKEZÉS JOHAN BÉLÁRÓL
0. évfolyam 4. szám 2003. április. JOHAN BÉLA ORSZÁGOS EPIDEMIOLÓGIAI KÖZPONT Epinfo Megemlékezés Johan Béláról 73 Chlamydia pneumoniae 74 Humán influenza A/H7N7 fertőzések 78 Hazai információ Influenza
Oktatói munka hallgatói véleményezése. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága eltérő attitűdöket mutat. A hallgatók négyötöde (80%) gyakori látogatója az előadásoknak, szemináriumoknak.
JELENTÉS A NEMZETGAZDASÁG MUNKAVÉDELMI HELYZETÉRŐL 2014. Iktató szám: NGM/8952-60/2015. Munkafelügyeleti Főosztály
Iktató szám: NGM/8952-60/2015 JELENTÉS A NEMZETGAZDASÁG MUNKAVÉDELMI HELYZETÉRŐL 2014. Összeállította: Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály Melléklet: Minisztériumok és önálló szervezetek
Jelentés az országos emberi mérgezési esetekről
O R S Z Á G O S K É M I A I B I Z T O N S Á G I I N T É Z E T Jelentés az országos emberi mérgezési esetekről 2011 Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat B u d a p e s t 2 0 1 2 Tartalomjegyzék
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július
ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. I. negyedév) Budapest, 2004. július Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:
A Kultúrházak éjjel-nappal 10 éve
A Kultúrházak éjjel-nappal 10 éve Kultúrházak éjjel- nappal 2007-2016 Jelenlegi szervező a Magyar Népművelők Egyesülete, amely a Kulturális Központok Országos Szövetségétől 2009-ben örökölte a szervezést
AFP-surveillance 2003, MagyarorszÅg Fertőző betegsägek adatai AerobiolÑgiai jelentäs (låsd: www.antsz.hu/oki/oki14.htm )
. Ävfolyam. szåm 00. jçnius 8. AFPsurveillance 00, MagyarorszÅg Fertőző betegsägek adatai AerobiolÑgiai jelentäs (låsd: www.antsz.hu/oki/oki.htm ) Impresszum HAZAI INFORMÄCIÅ ACUT FLACCID PARALYSIS SURVEILLANCE
Az akkreditációt nyert intézmények és szervezetek jegyzéke
MINISZTERELNÖKSÉG KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELEMÉRT ÉS KIEMELT KULTURÁLIS BERUHÁZÁSOKÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR Az akkreditációt nyert intézmények és szervezetek jegyzéke [a nagyberuházást megelőző régészeti feltárás
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4
2014. március Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás... 5 Mezőgazdaság... 7 Ipar...
A CSECSEMŐHALANDÓSÁG ÉS A TERHESGONDOZÁS TERÜLETI ALAKULÁSA A 90-ES ÉVEKBEN SZAUER ERZSÉBET
A CSECSEMŐHALANDÓSÁG ÉS A TERHESGONDOZÁS TERÜLETI ALAKULÁSA A 90-ES ÉVEKBEN SZAUER ERZSÉBET Hazánkban a XX. század folyamán a csecsemőhalálozás folyamatosan és igen nagy mértékben csökkent. A 70-es évek
VII. Gyermekszív Központ
VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra
A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN
A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011 2012. ÉVEKBEN Kiadja: Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztály A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A 2011-2012.
Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu
TÁJÉKOZTATÓ. 2011. márc.
TÁJÉKOZTATÓ A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ MUNKAERİ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESİK FİBB ADATAI Nevezés 211. Változás az elızı hónaphoz képest Változás az elızı évhez képest Fıben %-ban