Családi szocializáció a romák körében a felnőttkori szocializáció lehetőségei

Családi szocializáció a romák körében a felnőttkori szocializáció lehetőségei Humán Contact 2001 Bt 2012.

Vezetői összefoglaló A kutatások áttekintésével megállapítható, hogy: a cigány családokban zajló szocializáció folyamatáról aktuális ismeretekkel nem rendelkezünk A cigánytársadalom a többségi társadalomhoz hasonlóan változik, a változás nem a hagyományos cigány-családkép és szocializáció eltűnését, felszámolódását jelenti, hanem az új változatok megjelenését és egyszerre-jelenlétét a tradicionális modellel. A legújabb kutatások eredményei alapján biztonsággal kijelenthető, hogy a hagyományos-romantikus cigány családkép már a múlté a szülői és gyermekszerepek is megváltoztak így a szakirodalomban fellelhető általános megállapítások a cigány családvilágok megváltozása, heterogenitása miatt nem relevánsak A cigány családokban zajló szocializáció folyamata azért tűnik elégtelennek a többségi társadalom szemszögéből, mert a világkép, az a megélhetési-boldogulási stratégia, amelyről a cigány családok úgy gondolják, hogy követniük kell a túléléshez az nem egyeztethető össze a többségi társadalom világképével. Viszont ezt közvetítik a felnövekvő generáció számára A mintaváltásnak ugyanúgy végbe kell mennie a szülő generációban is, mert ennek hiányában nem fogják a szülők az elvárt viselkedés-és magatartásmintákat közvetíteni a gyermek felé. Ha elfogadják a többségi társadalom normáit, akkor nem ellenhatásként jelenik meg a családi szocializáció az iskolai szocializációval szemben, hanem támogató közegként kiegészítve, megerősítve azt. A roma asszonyok jelentik a változás motorját különösen a kapacitásépítés és a kulturális átalakulás terén 1 mégis kevés program foglalkozik az anyák felnőttkori szocializációjával mint s kisebbségi csoportok integrációjának egyik lehetséges eszközével. A cigány családban a nő a társadalmi csoport konzervatív eleme, hiszen képes biztosítani a tradíciók továbbvitelét, de éppen ezért a változások előidézője is lehet 1 http://eur-lex.europa.eu/lexuriserv/lexuriserv.do?uri=oj:c:2009:027:0088:0094:hu:pdf

Bevezetés Boreczky Ágnes szavait idézve a szaporodó antropológiai cigánykutatások nyomán egyre láthatóbbá válik a cigányvilág korábban rejtett sokfélesége, és új perspektívába kerülnek olyan alapintézmények, mint a család (Boreczky, 2009:77). A cigánykutatások ritkán érintik a család, mint egység elemzését, 2009-ig átfogó, roma családok körében végzett család és szocializáció témáját középpontba állító komparatív vizsgálat nem készült 2. A családi szocializáció kutatói a gyermekek szocializációját helyezik a vizsgálati fókuszba és ezen belül is a családon belüli iskolai sikeresség/sikertelenség okait keresik. Forray R. Katalin és Hegedűs T. András Cigány gyermekek szocializációja című kiváló könyve a családot az iskolával való összefüggésében vizsgálja (1998), Fiáth Katalin a cigány tanulók sikertelenségének okait keresi a családi szocializációban (2001). Az antropológiai kitágítják az értelmezési kereteket, szaktudományuk holisztikus szemléletmódját követve a gyermeknevelést a kultúra koherens rendszerének egyik aspektusaként (Károlyi, 2009:146) írják le, ugyanakkor ők sem kifejezetten a szocializáció szempontjából írják körül a gyermeknevelést így az írásaikból a gyermeknevelésre vonatkozóan sok információhoz jutunk (gyermekek szabadságban nevelése, felnőtt társaságba történő korai bevonásuk stb). A gyermeknevelési elvekből már lehet másodlagos következtetéseket levonni a többségi társadalom szocializációs mintáihoz képesti hasonlóságokra és különbözőségekre ezek azonban a többségi társadalom elvárt mintáihoz képest határozzák meg és értékelik a családon belüli szocializáció milyenségét (leginkább kimenetét), és nem figyelnek oda a szocializáció folyamatára, a folyamatot meghatározó intézményekre (nagycsalád) és szereplőkre (anya). 2 Boreczky Ágnes: Cigánycsaládok a feltorlódó időben In: Cigányokról másképpen, 80.p.

A cigány asszonyok egészségszociológiai kutatások (Neményi 1999), valamint a nemi szerepértelmezések kapcsán a társas interakciók vizsgálatának alanyai - pedig mindezeken túl a családban betöltött szerepük miatt a szocializáció folyamatának generátorai is. Az Európai Unió hivatalos dokumentumai is elismerik, hogy a roma asszonyok jelentik a változás motorját különösen a kapacitásépítés és a kulturális átalakulás terén 3 mégis kevés program foglalkozik az anyák felnőttkori szocializációjával mint s kisebbségi csoportok integrációjának egyik lehetséges eszközével. A roma nők szerepe kulcsfontosságú a gyerekek oktatásában, a család egészségének, túlélési technikáinak alakulása szempontjából, ők gondoskodnak a férjükről, a gyerekekről, ők viselik gondját az időseknek, a betegeknek ismeri el a már idézett EGSZB állásfoglalás. A roma közösség integrációjában az anyák szerepe kulcsfontosságú. A tanulmányban a nyilvánosan elérhető (ám szűkös) romákra vonatkozó szocializációs tanulmányok alapján arra a kérdésre keressük a választ, milyen útjai lehetnek a kulturális transzmissziónak. 3 http://eur-lex.europa.eu/lexuriserv/lexuriserv.do?uri=oj:c:2009:027:0088:0094:hu:pdf

A szocializáció folyamata A szocializáció az a folyamat, amelynek során az egyén, a biológiai egyed társadalmi lénnyé válik (Somlai, 1997:14), azaz megtanulja a közösség társadalmi normáit, az ő viselkedését meghatározó érték-és szabályrendszert, jogait és kötelezettségeit. Somlai szerint a kulturális átörökítés folyamata (Somlai, 1997), Cseh-Szombathy szerint az alkalmazkodási készség kialakítását jelenti a társadalom valamint a csoport magatartási követelményeihez (Cseh- Szombathy 1979), a társadalomba bevezetés folyamata (Mojzesné 2002). A szerepelmélet szerint azon társadalmi szerepek elsajátításának folyamata, amelyeket az egyén az élete során betölt (Andorka, 2006); Kozma kiegészíti azzal, hogy a szocializáció őrzi meg és adja tovább a közösség kollektív tudását azzal (is), hogy az egyént mintegy hozzáilleszti ehhez a közösséghez (Kozma 1999). A politikai szocializáció során az egyén az őt körülvevő politikai rendszer milyenségét és elvárásait sajátítja el. Van eltérés az egyes tudományágak meghatározásában, a pszichológia a személyiség kialakulásának folyamatát, a környezetből kiemelkedő individuum kifejlődését nevezi szocializációnak; a szociológia azt a folyamatot, amely során a gyermek megtanulja, hogyan kell a társadalomban élni, elsajátítja a társadalom normáit, értékeit, magukévá teszik a társadalmi szerepeket. Az antropológusok számára az adott kultúra és szociális viselkedés elsajátításának folyamata, a rendszerszemlélet paradigmájában olyan emberi életet átszövő folyamat, amely során egyéni jegyekkel, társadalmi viszonyokkal gazdagodik személyisége, alkalmazkodik a társadalmi erőkhöz, kulturális jelenségrendszerekhez (Nagy Tamás). A szocializáció kutatása több ezer éves hagyományra tekint vissza, a politikai szocializáció kérdésével már Platón is foglalkozott azonban sokáig vallási, etikai, pedagógiai kérdésként fogalmazódott meg a társadalmi tanulás folyamata. A társadalomtudományokban a 19. században jelenik meg a szocializáció kutatása, és a vizsgálatokban folyamatos hangsúlyeltolódás figyelhető meg: a polgári társadalom kora az értékek, kulturális és szociális mintázatok történelmi, tehát időszakos jellegére irányítja a figyelmet (Somlai, 1997:15). Miért fedezi fel a társadalomtudomány a szocializációt? Mert a modernitás korára megváltozott az emberek közötti egymásra utaltsági és függőségi viszonyok rendszere, az

egyéni habitus és személyiség szerkezete, fejlődése és mindezek társas-társadalmi világhoz való viszonya. A korai kutatások (kulturális és szociális antropológia, etnológia, pszichológia, szociológia) a társadalmi ellenőrzés és ellenőrző mechanizmusok hatékonyságát/diszfunkcionális működésének feltárását, az egyéni magatartásokban kimutatható társas hatás és kényszer jelenlétének feltárását/hiányát végezte el az 1930-as években. A második világháború után a perspektíva kitágult, gazdagodott a kultúra, társadalom és egyéniség egymásra hatásáról szóló elméleti irodalom. Új témák és hangsúlyeltolódások figyelhetők meg ebben az időszakban (kutatni kezdik az étkezés, szexualitás, öltözködés szokásainak változását, a szubkultúrák és devianciák szocializációra visszavezethető okait, a tömegkultúra és tömegmédiumok szocializációra gyakorolt hatásait lásd Somlai 1997). Az értékek változékonysága (mikor, mire nevel egy társadalom) és a választási lehetőség szabadsága új paradigmaként jelenik meg. Az eszmék és értékek elutasíthatók, megkérdőjelezhetők, nem érvényesek vagy szentek az általuk megkövetelt magatartásszabályok, az egyénnek lehetősége van azonosulni és megtagadni azokat, vagy egyszerűen vagy egyéni stratégiát választva a mintakövetéstől tartózkodik, visszahúzódik a társadalomban, vagy nyíltan elutasítja a fennálló normarendszert. A szociokulturális modernizáció a modernitás terméke és eredménye, amelyben a változás alapállapot. A közösség és egyén viszonya megváltozik: a közösségek rászorulnak tagjaik jóváhagyására, arra, hogy céljaikat és szabályaikat ne csak a hagyományok, hanem az egyéni döntések igazolják (Somlai, 1997:96). Hogyan egyeztethetőek össze a közösségi/társadalmi és egyéni célok és stratégiák? Erre a kérdésre ma Magyarországon kifejezetten nehéz válaszolni, mert pl. az egyetlen, kifejezetten politikai szocializációval foglalkozó tudományos munka 1987-ben (!) jelent meg. Folynak értékvizsgálatok a magyar társadalomban, amelyekből vonhatunk le következtetéseket a (politikai) szocializációra vonatkozóan, de nagymintás, többdimenziós adatfelvétel és annak eredményi nem állnak rendelkezésre. A szocializáció kutatóinak egyik meghatározó csoportja a folyamat középpontjába az egyént helyezi, egyénképe a liberális politikai antropológia és társadalomtudomány talaján nyuszik

ebben az értelmezésben az egyén befogadó, értékei mentén cselekvő entitás, aki a csoport felé közvetített értékei hatására és közülük szelektálva válik társadalmi lénnyé. A skála másik végpontján található kutatói értelmezés a rendszerek fontosságát hangsúlyozza, ebben a megközelítésben az egyén a szocializáció tárgya és aktora. A kettő között helyezkednek azon kutatások, amelyek valamely egyén körüli csoport szerepét (iskolai csoport, kortárs csoport, választott szubkultúra) hangsúlyozzák a szocializáció folyamatában (Kéri, 1987:24). Nagyon fontos a szocializáció folyamatában elkülöníteni a mikro-és makroszintű hatásokat, folyamatokat. Túlzottan általánosító kijelentéseket fogalmaznak meg akkor a kutatók, amikor a mikrokörnyezeti kutatások szocializációs tanulságait általánosítják (Kéri, 1987:28). A romakutatásokban ez a túláltalánosítás, ökológiai tévkövetkeztetés gyakran előfordul. Külön figyelemmel kell lenni arra, hogy a központi, politikai irányítás felől érkező szocializációs szándékok hatása korlátozott lehet, mert azok csoportszinteken keresztül, megszűrve interiorizálódnak az egyéni szinten nagyon fontos tehát, hogy a közvetítő csoportok mennyire torzítják, formálják át a felülről érkező irányított mintakövetést. Figyelemmel kell lenni tehát a mikro-és makroszintű szocializációs folyamatok minőségi különbözőségeire, a csoportdinamikai hatásokra mert a társadalmi szintű cselekvések és jelenségek soha nem az egyéni cselekedetek matematikai összegei, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az egyéni cselekvések egy bizonyos köre kikövetkeztethetetlen a társadalmi magatartásmintákból és elvárásként megfogalmazott érték-és normakészletből (ezzel részletesen a társadalomlélektan foglalkozik). A szocializáció eredményként kialakul egy alkalmazkodási készség a társadalom, a csoport magatartási követelményeihez (Cseh-Szombathy, 1996:263), átörökítődik a társadalom kultúrája, amely meghatározza a társadalom tagjai számára, hogyan kell viselkedjenek a társadalmi érintkezésben, együttműködésben (Andorka, 2003:487).

A szociális tanulás színterei A szociális tanulás színtereit a szocializáció elődleges és másodlagos intézményeire szokás bontani. Elsődleges intézmények közé a család sorolható, másodlagos intézmények közé az óvoda, iskola, munkahely, egyéb egyén körüli intézmények. A szocializáció harmadlagos intézményei közé szokás sorolni ma már a kortárs csoportokat, tömegmédiát, a szabadidő helyszíneit és tereit is. A gyermekkor és a családban történő minta-kialakulás meghatározó az egész élet szempontjából, ezért nagyon nem mindegy, a primer szocializáció mire neveli az egyént. Mára egyértelműen látható, hogy a gyermekkori szocializációban is áthelyeződik a hangsúly a családi szocializációról az intézményes szocializációra mindez a család jellegének és a családi mintázatok, családvilágok jelentős átalakulásának a következménye. Elnőve az életút módosíthatja, újraírhatja a hozott szocializációs mintákat erről egyre több kutatás, tanulmány szól, ami azt is jelenti, hogy a gyermekkori szocializáció szerepe, hatása nem válik kevésbé fontossá, de módosulhat a felnőttkori tapasztalatok hatására. Megszűnt a felnőttkor lineáris képe. A modernitás, a globalizáció, az infókommunikációs technológiák robbanásszerű terjedése folyamatos újratanulást eredményez mind a magánszféra, mind a munkahelyek területén. A life long learning szellemében időszakonként karriert váltunk, korábbiaktól gyökeresen eltérő munkamilliőkbe, szervezetekbe kerülünk folyamatosan, interaktív módon tanuljuk újra magunkat. A mai felnőtt generáció megtanulta egy szocialista, egy kapitalista és egy válság utáni társadalom modelljét és elvárásait is. A szocializmusra az értelmetlen termelés, a rendszerváltás utáni első húsz évre a javak korlátlan felhalmozása és hajszolása volt jellemző, a válság után a fenntartható, nem növekedés-hanem értékközpontú fejlődés. A társadalmi elvárások és a közösség választott útjai új mintaelvárásokat fogalmaznak meg az egyén felé is amelyet az egyén felnőttkorban tanul meg és a családi mikroközösségen belül közvetíti le a felnövekvő generációk számára is. A szociális színterek, szocializációs közegek többfajta csoportosítása létezik. Giddens (2006) szocializációs közegeknek olyan csoportokat vagy társadalmi kontextusokat nevez, amelyekben a szocializációs folyamatok zajlanak, és amelyek a kulturális tanulás színterei. Véleménye szerint az egyén életének bizonyos szakaszaiban több szocializációs közeg is

szerepet játszhat, négyet emel ki közülük: család, a kortárscsoportok, az iskolák/munkahely és a tömegkommunikációs eszközök. Más felosztás elsődleges/másodlagos színterekről beszél, ahol a család mint informális kiscsoport az primer közeg, ahol mi-élmény mintázódik és kialakul a szokásrendszer, viselkedéskultúra; a másodlagos szocializáció színtere az iskola. Parsons elméletében a korai években a személyiség rendszerének alapvető szerkezetét a család alakítja ki, ez az elsődleges szocializáció és rendszer feladata; a másodlagos szocializáció (iskola, kortárs csoport, média) a társadalmi struktúra intézményes szereptanulása (Parsons Bales 1955). Vannak akik hármas, vagy még többes színtereit különböztetik meg a szocializációnak. A harmadik színtér a felnőttkorhoz kötődik (egyetemre járás, munkavállalás, munkahelyhez), és gyakran a választott pálya irányába történő szocializációt jelenti. Újabban a harmadlagos szocializációt a szabadidő terrénumára is kivetítik. Finomított modellben négy szakaszt különböztetnek meg, a harmadik szakaszt szétbontva a pályaszocializáció (közép- és felsőoktatás, illetve felkészülés a munkára) és a negyedleges szocializáció, a munkahelyek világára. A hetes felosztás szerinti tagolásban a szociális tanulás színterei a gyermekkori család, a felnőttkori család, az iskola, a kortárscsoportok, a tömegkommunikáció, a munkahely és az egyéb szocializációs közegek (pl. egyházi és civil közösségek) (Vukovich, in Nagy 2006) 4. Elsődleges szocializáció a család A társadalmi értékek és normák elsődleges közvetítője a közvetlen család, amely felelős az énazonosság és éntudat fejlődéséért, a nemi szerepek kialakításáért, a társas reakciók, társadalmi attitűdök kialakulásáért. Családvilágok átalakulása A család szerkezetének változását a korai családszociológiai munkák a modernitás térnyeréséből vezetik le. Az 1960-70-es évektől domináns értelmezés szerint a családok 4 http://www.ofi.hu/tudastar/uj-pedagogiai-szemle-110615/nagy-adam-harmadlagos

modern szerkezete a kapitalizmus és polgárosodás hatására alakult ki, amely radikálisan megváltoztatta a családi funkciók és közös tevékenységek formáit, az együttélési típusokat, átalakuló szülő-gyermek viszonyrendszereket és kapcsolatokat. Parsons és Laslett munkáiban a modernitás és nukleáris család rokonfogalmakként szerepeltek (Boreczky, 2007:11). Lawrence Stone a családi élet fejlődésének három szakaszát vázolta fel. 1500 és 1800 közötti formák között az első a nyitott ágazati család volt, amely mélyen beágyazódott közösségbe, nyitva volt a külső támogatás, ellenőrzés és beavatkozás előtt. A korlátozott patriarchális család átmeneti formaként leginkább a társadalom felső rétegeire volt jellemző, megőrizte a nyitott család tekintélyelvűségét, de átvezette az egyént a zárt, nukleáris családmodellbe, amelyre az erős családi intimitás, érzelmi individualizmus, otthonközpontúság, gyermeknevelés előtérbe kerülése jellemez (Giddens, 2003:382). Az 1980-as évekre a kritikai elméletek több ponton kérdőjelezték meg a nukleáris családra vonatkozó elméletek kiterjesztését minden társadalomra, és felismerték, hogy Európán belül sem egységes sem a változások üteme, sem nem egységes a kimenete. A családmodellek közötti területi különbségeket Laslett és Hajnal is hangsúlyozta (Laslett 1983, Hajnal ). A nukleáris kiscsalád modell kritikáját legkifejezőbben Berkner fogalmazta meg, amellyel szemben bevezette a módosított nagycsalád fogalmát: elismeri, hogy a korabeli kiscsaládok külön laktak egymástól, de a családot, mint intézményt igénylő helyzetekben együttműködtek egymással. Ruggles a nukleáris család létét inkább demográfiai okokra vezeti vissza, Gillis a többfajta családmodell egyidejű létezését bizonyítja. (Boreczky, 2007:13). Staples-Mirande etnikai metszetbe helyezi a nukleáris családról szóló diskurzust: azzal, hogy a kutatók általános formaként a nukleáris családot tekintik, az etnikai csoportokra jellemző bonyolultabb, nagyobb családformákat marginálisnak minősítik (Staples-Mirande, 1983). Az 1970-es években zajlik le Nyugat-Európában a második demográfiai átmenet (van de Kaa), amelyet gyűjtőnévként használnak az Európában furcsa új jelenségek leírására. A demográfusok átmenetről beszélnek kontúrtalan kezdő-és végponttal, egy viszonylag stabil népesedési helyzetből egy instabil állapotba érkezésről, amely átalakította a házasság és család megítélését, szerkezetét: házasságkötés számának csökkenése, házasságon kívüli együttélési formák gyors és robbanásszerű terjedése, párkapcsolatok stabilitásának csökkenése, válások arányának emelkedések, egyedülállók és egyszülős családok számának

növekedése, gyermekvállalási kedv és termékenység drasztikus csökkenése jellemzi ezt az időszakot (Kamarás, 2003:21). Hasonló folyamatok zajlottak/zajlanak le a kelet európai térségben is, ahol kettős átmenet zajlott egyszerre a kilencvenes évektől napjainkig: egy gazdasági-politikai és egy rátorlódó demográfiai. A változások következményei egynlőre beláthatatlanok és nem modellezhetőek, és a jelenkori elemzést is nehezíti, hogy folyamatos változás állapotát éljük. Ahogyan Melegh-Őri megfogalmazza: ahogyan a múlt nem volt differenciálatlan, a jövő sem lesz az, és hosszú távon fennmarad az a kulturális sokféleség, amely a lokális változatok sokaságát fenntartja (Melegh-Őri, 2003:516). Bármilyen elméleti keretből is indulnak ki az elemzések, az eredmény ugyanaz: növekedett a nukleáris családok száma, az egyszemélyes (főként időseket tartalmazó) háztartások aránya, nő a gyermektelen házasságok aránya. Eltérő családmodellek szinkronitása jellemző, a családi háztartások képe is radikálisan megváltozott a válások, a válást követő újraházasodások, adoptálások, az újfajta együttélési módozatok nyomán. Kérdés persze, hogy a polgári családmodell természetes állapota e a családfejlődésnek, vagy egy átmeneti kor átmeneti terméke (lásd Vaskovics 2000, Somlai 1996) előjel és értékítélet nélkül is megállapítható azonban, hogy a családszervezet pluralizálódott, elterjedtebbé váltak az individuális életformák és alternatív együttélési minták hatásukra megváltozott a család integratív funkciója is. A változások hatással voltak a nemi szerepek alakulására/átalakulására is; a női és férfi nemi szerepek is jelentősen módosultak és a folyamatos változások hatására egymáshoz képest állandóan átrendeződnek - ma is. A nemi és a családszerkezeti változásokból következően változó szülői szerepek módosulása ellenére még a legmodernebb társadalmakban is igaz az alaptétel: a gyermekek nevelése továbbra is főleg a nők (anyák, nagymamák) dolga. Átalakul a gyermek szerepképe is: a gyermek nem a családi javak termelője, hanem fogyasztója; felé egyszerre, egyidőben lehet jelen a negatív/pozitív gyermekkép, a közöny és törődés. A korai felnőtté válás illetve a meghosszabbodott gyermekkor nem zárják ki egymást (Boreczky, 2007:17). A családi intim szféra mikroszerkezeteinek leírására Somlai Péter a Hess-Handel szerzőpáros családvilágok fogalmát használja: minden család egy sajátos kapcsolatrendszer, egy-egy külön világ, szelekciós és értelmező rendszer rendkívüli szocializációs erővel. A családdal a

valóság egy új objektivációs kerete is megszületik: saját értelmezési dimenzióval, saját szabályozó és értelmezési normákkal, újraértelmezett szerepekkel (Somlai, 1997:148-155). Az időszociológiai vizsgálatok (Hall, 1959), a szubjektív és intergenerációs én kutatások Fivush-Bohanek-Duke, 2005), a családi reflektivitás integratív modellje (Duke, 2005), teljesen újraértelmezi a család fogalmát, szerepét. A családvilágok újraértelmezésével kitágul a szocializáció fogalma is. A szimbolikus család bevezetésével újraértelmezett szocializáció folyamatában elválik egymástól az egyént funkcionálisan is tartalmazó család és tágabb család, mint szimbolikus család családképe: utóbbi olyan állandóan változó családképet közvetít, mely a megjelenített életpályákon, életmódokon, mintán keresztül a társadalmi környezetre, a családi és egyéni jellegzetességekre egyaránt reflektáló bonyolult rendszert hoz létre. Ebben, a családi történetekből is megújuló tudáson és mítoszokon túl, térben és időben kiterjesztett szocializációs funkciók valósulnak meg (Boreczky, 2007:17). Giddens tétele még az volt, hogy a modern társadalmakban a szocializáció szűk családi körben történik (Giddens, 2003:101), ugyanakkor a legújabb kutatások rávilágítottak, hogy a szűk családi környezet nem egyedül a nukleáris családot jelenti, hanem a szimbolikus családi közösséget. Családi szocializáció A család egy jól, kevésbé jól, vagy rosszul működő önszabályozó rendszer, amely a gyermek számára szűrőt képez a társadalommal és a kultúrával szemben. A család a világra vonatkozó információk gyűjtőhelye (Caplan) 5, szelektálja a társadalmi normákat, amelyek a mikroközösségben válnak érvényes egyedi szabályrendszerré 6. A család kettős vezetésű kiscsoport: az apa a külső környezet felé képviseli a család egységét (instrumentális vezető), az anya expresszív-emocionális vezető, aki legfőbb feladata az érzelmi biztonság és harmónia kialakítása és fenntartása. 5 http://mek.niif.hu/05400/05461/05461.pdf 6 www.peter-rozsa.hu

A család mi -élményt ad, kialakítja az emberi kapcsolatok működtetésének alapvető modelljét, elsajátítja az első szociális szerepeket (gyermek, vezetett, partner stb), ezek és a hozzájuk kapcsolódó státuszok hierarchiáját, a kölcsönösség és együttműködések egyéb mintázatait. A család főbb szocializációs funkciói a gondozás; interakciós tér biztosítása, modellnyújtás; az én, én-rendszer és a belső kontrollfunkciók alapjainak kialakítása; a kommunikáció rendjének megalapozása 7. A családban rögzül az alapszemélyiség. Az alapszemélyiség kialakulásában meghatározó korai tapasztalatok, amelyek nagyon erősen és mélyen vésődnek be; a későbbi életútban szűrőként működnek. Ezért nagyon fontos a család, mint közvetítő közeg milyensége, az, hogy a család hogyan és milyen módon közvetíti a társadalmi normákat és elvárásokat, hogyan szűri meg őket fogadja el és közvetíti a kiscsoport felé, vagy utasítja el és rekeszti ki. Társadalmi ellenőrzés és a család A társadalmi ellenőrzés a hagyományos társadalmakban a társadalmi folyamatokba beépülve történt. A közösségi kontroll közvetlen volt az egyén fölött: az elvárásoknak való nem megfelelés, a normáktól való eltérés számonkérése és büntetése a kollektív csoport nyilvánossága előtt zajlott. Nem volt lehetőség közösségtől független, az ő szabályaitól esetlegesen eltérő intim szféra kialakítására egészen addig, amíg a család és háztartás nyilvános intézményből magánintézménnyé nem válik. Az ipari forradalom előtt a család reprezentációs egység volt, a modernizáció szünteti meg diffuzitását és vonta ki a társadalmi szabályozás ilyentén közvetlen és ellenőrzött módja alól (Somlai, 1996:223-224). A közösségi szabályok megfogalmazása a modern társadalmakban a család és a közvetett ellenőrző intézmények (iskola, munkahely) közvetítésével valósulnak meg. 7 http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=4&ved=0cdsqfjad&url=http %3A%2F%2Fwww.nyf.hu%2Fothers%2Fdocs%2Fpszicho%2Fszocialpszichologia4.doc&ei=_q-ST8yXNoOe- Qbw-e2sBA&usg=AFQjCNHFTompHlcqBaEhw0pQK-hG1qFexw&sig2=cdo9ZARCOT5tdLUN1AVctg

Másodlagos szocializáció intézményei iskola, munkahely A családvilágok változása, ennek hatására a család szocializációs szerepének csökkenése, a hagyományos nevelő funkciók visszaszorulása felerősítette és kibővítette az iskola, intézményrendszerek szocializációs funkcióit. Az iskolai szocializáció a szocializáció második színtere. Követi, kiegészíti a családi szocializációt, közege az iskolai osztály, ahol a gyermek egyszerre találja magát horizontális és vertikális szerepben is: a gyermektársak közege a társas szintet jelenti, a szülők mellé felzárkózik egy újabb vezető - a társadalmi rendszer elvárásait és normáit közvetítő irányító, formáló vezető, a pedagógus. Az iskola hagyományos funkciója az oktatás, személyiség-fejlesztés, emellé új, járulékos funkciók is kapcsolódnak: a családi szocializáció mulasztásaiból származó reedukatívkorrekciós, terápiás funkció; zavarfelismerés, szűrés; familiáris rekreációs ( családgondozó, családterapeuta); pszichoterapeutai funkció, amely a gyermek személyiségfejlődési, illetve magatartási zavarainak helyrehozását jelenti (Bagdy-Telkes, 1990) 8. Az osztály tulajdonképpen egy formálisan megszervezett (tagok akaratától függetlenül kialakított) kiscsoport, amely fő funkciói a munkamegosztásra való felkészítés, társadalmi mobilitás biztosítása, teljes életre szocializálás, személyiségfejlesztés, értékközvetítés (Ferge- Gazsó). Fontos feladata az iskolának a szülőkapcsolatok, a családhoz fűződő érzelmi viszony meglazítása. Itt az iskola nem kíván rivalizálni a családdal, nem kívánja a gyereket szembefordítani a családjával, egyszerűen csak újabb szerepeket kínál, újabb terepeket ad a funkciógyakorlásra, újabb érzelmi kapcsolatok kialakulásának ad teret. Másrészt feladata, hogy segítse a gyereket a kortárscsoportban való beválásban. A beválás sikere függ attól, hogy a tanuló megfogadja-e a formális és informális tájékoztatást, tanácsot 9. 8 users.atw.hu/deszocpol/kutatasi_modszertan.../kutatasi.terv.doc 9 http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=4&ved=0cdsqfjad&url=http% 3A%2F%2Fwww.nyf.hu%2Fothers%2Fdocs%2Fpszicho%2Fszocialpszichologia4.doc&ei=_q-ST8yXNoOe- Qbw-e2sBA&usg=AFQjCNHFTompHlcqBaEhw0pQK-hG1qFexw&sig2=cdo9ZARCOT5tdLUN1AVctg

Az iskola felkészíti a fiatalokat a későbbi életükben is jelentkező formális és informális csoportok működésére, az abban várhatóan betöltött szerepükre 10. Az iskola feladata a társadalmi normák közvetítése, a látens és járulékos feladata a családi szocializáció korrekciója tudatos nevelési és értékátadási hatáskörrel felruházott intézmény. Harmadlagos szocializáció Nagy Ádám 11 munkájában élesen elválasztja a kortárs csoport, tömegkommunikáció és a szabadidő felhasználásának és eltöltésének intézményeit az alapszocializációs intézményektől. Annak ellenére, hogy meghosszabbodik a formális ellenőrző intézményekben eltöltött idő (többet vannak a gyermekek iskolában) mindezzel párhuzamosan a családi modellek átalakulásának hatására nő az egyéni autonómia és megváltoztak a szabadidő-felhasználási szokások is. A social media (facebbok, twitter és egyéb közösségi portálok) személyiségformáló hatását ma kimutatni még nem lehet, de a hozzájuk kapcsolódó időfelhasználás dinamikusan nő. A fogyasztói kultúra előtérbe helyeződése, a plázahatás meghatározó az x generáció életében, az y generáció várhatóanvélhetően értékközösségben hívőbb mintázatot mutat életüket azonban az életmód, életstílus jobban jellemzi, mint a hagyományos társadalmi-demográfiai változókkal generált modellek. A szabadidő értelmezhető annak az időnek, amely a munka, a mindennapi szükségletek és kötelezettségek (étkezés, ügyintézés, munkahely-iskola) teljesítése, kielégítése után megmarad ( visszamaradt idő megközelítés), illetőleg másfelől annak az időnek (és felhasználásának), amikor szabadidős tevékenységet végezhetünk ( tevékenység megközelítés). Van emellett különbség az objektív és a szubjektív szabadidő között: objektíven lehet szabadidő pl. a vasárnap, de ha valaki kötelességének érzi a kerti munkát ez időben, akkor szubjektív értelemben ez mégsem az (Gábor 2000; Gábor www; Azzopardi Furlong Stalder 2003). Szabadidőnek alapvetően a szubjektíve szabadidő értelmezhető, 10 www.rozsa-peter.hu 11 http://www.ofi.hu/tudastar/nagy-adam-ifjusagugye

vagyis amikor az egyén úgy gondolja, hogy független bármiféle külső kényszertől és ura saját helyzetének, tehát a szabadidő nem az időben és nem a cselekvésben, hanem magában a cselekvőben létezik! Így a szabadidő inkább személyes elkötelezettség, mintsem a körülmények kínálta lehetőség. A szabadidő a magánélet, a csoporthoz tartozás és a fogyasztás alkalma 12. Az ifjúsági szabadidő az autonómia, az önigazgatás és önmegvalósítás alkalma, amikor leginkább megmutatkozik a multiidentitás. Az itt felhasznált idő szempontjából a szocializáció harmadik dimenziója már az előzőekhez hasonló súllyal kezd megjelenni, Csepeli egyenesen úgy fogalmaz, hogy a család mellé, később annak ellen-mintájaként jelenik meg a kortárscsoport (Csepeli, 2006), és a hagyományos szocializációs intézmények hatásának gyengülésével párhuzamosan erősödik (Mátóné in Bábosik Torgyik 2009), a kortárscsoport mint interakciós terep súlya nő (Váriné in Somlai 1975). A kortárscsoportok lényegük szerint nem előre meghatározottan hierarchizált, egyenrangú csoportok. A kortárscsoport az egyetlen társas színtér, ahol a fiatal egyenlőségen alapuló viszonyokra számíthat, s ahol ennek megfelelően függősége a másiktól nem egyoldalú és nem kizárólagos, mint például szülője vagy tanára vonatkozásában (Csepeli 2006, 406) idézi Nagy. A család normái az engedelmeskedésen, tekintélyelvűségen alapulnak, addig kortárscsoport a kölcsönössége, megegyezésen (Erdei 2003) 13. 12 http://www.ofi.hu/tudastar/uj-pedagogiai-szemle-110615/nagy-adam-harmadlagos 13 http://www.ofi.hu/tudastar/uj-pedagogiai-szemle-110615/nagy-adam-harmadlagos

A szociális szerep A szocializáció lényege, hogy olyan, társadalmi elvárásokon alapuló szerepeket, hozzájuk tartozó magatartási-és viselkedésmódokat tanuljunk meg, amelyekkel valóban integrált részei tudunk lenni a közösségnek. A nem megfelelő szerepek szerinti életvitel a deviancia, deviáns magatartás, amely nem erősíti, hanem bomlasztja a közösségi összetartozást. A szociális szerepek elsajátítása a modern társadalmakban felgyorsul, összetettebb és több szerepet kell megtanulnunk, párhuzamosan működtetnünk, összeegyeztetnünk az életünk során. A szerepelmélet az 1950-es évektől uralkodó elemzési keret a szocializáció kutatásában (is). A szocializációt úgy is lehet értelmezni, mint azt a folyamatot, amely során az egyén elsajátítja azokat a társadalmi szerepeket, amelyeket élete során betölt (Andorka, 2003:491). A státusz-és szerepelméletek eredete a strukturalista-funkcionalista világkép, amelyben a társadalom nem más, mint társadalmi pozíciók rendezett halmaza, amelyet szerkezeti helyük, funkciójuk, betöltésük módja különböztetnek meg egymástól (Somlai, 1997:94). Az egyén szerepeken keresztül kapcsolódik ezekhez az élet minden területét átfogó pozíciókhoz, és a különböző pozíciók különböző szerepeket igényelnek az egyéntől is, melyek adott pozíciókhoz tartozó összessége a szerepkészlet. A szerepkészlet nem csak egyénfüggő, hanem környezet elvárásainak is kitett: a pedagógus szerepét nem pusztán ő határozza meg, hanem az igazgatója, a diákjai, a diákok szülei, az iskola intézményes környezete. A szerep definíció szerint bizonyos pozícióval összefüggő kulturális mintázatok összessége (Somlai, 1997: 94). Linton a szerepek két típusát különböztette meg: az öröklött és elért szerepeket. A nem, életkor, etnikum öröklött szerepeink;míg a foglalkozási szerep, a párkapcsolatokon belül kiharcolt pozícióhoz társuló szerep, az informális vezetői szerep az elért szerepeink közé tartozik. Az egyén többszörös csoporthoz-tartozásban létezik (multiple group-affiliation) vagyis a társadalomban párhuzamosan több szerepünk van, amivel a modern társadalomban szélesedett az egyén szabadságfoka, okaként és következményeként növekedett a társadalomszervezet differenciáltsága, megsokszorozódtak a társadalmi egyenlőtlenségek, szerepfeszültségek, szociális konfliktusok. Az egyén szabadsága, mobilitása, földrajzi mozgása, a társadalmi életúton belüli változásai a kapitalizmus, polgárosodás, szabadságjogok erős védelmének hatására megsokszorozódott, átszerkesztve a társadalmat,

előtérbe helyezve az elért szerepek, választott életformák, magatartásmódok és közösségek jelentőségét (Somlai, 1997:96). A szerep viselkedési minták, jogok s kötelességek összessége. A társadalomban elfoglalt pozíciót státusznak hívjuk; különböző státuszokhoz különböző szerepek kapcsolódnak. A társadalom szerveződésének alapja az, hogy a társadalomban meglevő státuszokhoz tartozó szerepekre kiválogatódnak az egyének, akik a státuszhoz kapcsolódó szerepelvárásoknak meg is felelnek mert azok nem teljesítése magának a pozíciónak az elvesztésével járhat.

Felnőttkori szocializáció és reszocializáció A szocializáció folyamatának nem csak a gyermekkorban, hanem felnőttkorban is van lehetősége, ereje, terepe. A felnőttkori szocializáció, reszocializáció ténye/lehetősége arra a felismerésre épül, hogy a gyermekkor végével nem ér véget a társadalmi tanulás, alkalmazkodás folyamata, az életformák időszakos átrendeződése a személy közvetlen környezetében (pl társadalmi státusz-váltás, családalapítás, nyugdíjaskor) felülírhatja a hozott szocializációs mintákat éppúgy, mint az új érdeklődés, megváltozott magatartásmódok és átalakult személyközi kapcsolatok (pl tartós betegség esetén). A reszocializáció jelentése: a gyermekkorban elsajátított normák és értékek helyére más normák és értékek léphetnek, vagy a gyermekkorban nem kellőképpen elsajátított normák megerősítést kaphatnak felnőttkorban (Andorka, 2003:492). Gyakran használják deviáns viselkedést mutató egyéneknél ezt a módszert, amelynek alapját az a 20. század második felében elterjedő felismerés jelenti, hogy pl. drog-és alkoholfüggők esetében sikeresebb lehet a büntetés helyett a gondozás, kezelés és oktatás hármasa (akár preventív jelleggel is), mint a jelenség kialakulásának utólagos, büntetésen alapuló kezelése. Eszköze a társas önszabályozás, önsegélyező csoportokon belüli személyiségfejlődés-és fejlesztés (Somlai, 1997:18), az együttes élmények megélésének elősegítésével támogatja a viselkedés-minta és értékváltást, nem pedig a szankciót helyezi a középpontba. A modern társadalmakban a szocializáció nem korlátozódik a felnövekvés életszakaszára. Fokozódik a szociális és a földrajzi mobilitás, a fejlődő technológia más és folyamatosan megújuló tudást, kompetenciákat igényel, a kultúrák együttélése és szubkultúrák intenzív, virulens megjelenése új típusú kérdések feltevése elé állítja a közösséget és a korábbiaktól rendre eltérő válaszokat indukál. A demokrácia alapfeltétele a változó világhoz való rugalmas alkalmazkodóképesség. A felnőttkori szocializáció során a már kialakult és stabilizálódott attitűdök, szerepek, normák, szokások a változó környezet miatt tovább formálódhatnak az aktuális elvárásoknak megfelelően.

Szocializáció az etnikai közösségekben Nemzetközi színtéren egyre növekvő irodalma van a szocializáció azon mechanizmusainak vizsgálatának, amely a valamely kisebbséghez tartozó szülők információ-és értékátadáshoz kapcsolódik. A vizsgálatok kitérnek arra, hogyan transzformálják a többségi közösség elvárásait a saját tapasztalataik fényében. A szocializáció ezen típusát racial and ethnic socialization 14 -nak hívjuk, és több, mint három évtizede kezdődött intenzív kutatása az amerikai afroamerikai közösség kapcsán. Az első kérdések arra vonatkoztak, a szülők tapasztalatai és értékátadása hogyan és mennyiben hat, mennyire meghatározó a gyermekek társadalmi szocializációjában, a folyamat szülők és gyermekek részéről milyen változóktól, feltételektől függ. A kutatási érdeklődés azért fordult a téma felé, mert számítások alapján 2035-re az amerikai beiratkozó iskolás gyermek fele színesbőrű lesz, közöttük túlsúlyban a hispán és afroamerikai kisebbség gyermeki találhatóak majd meg. Nagyon fontos, hogy az iskolai rendszerbe bekerülő gyermekeket milyen otthoni etnikai hatások érik, a speciálisan kisebbségi csoportokban zajló szocializációs minták kutatása még Amerikában is szűkösnek mondható. Az etnikai szocializáció kutatásában három fő irány látható: - Kutatják a szülők felől gyermekek felé áramló társadalmi-kulturális értékek és tudásáramlás folyamatát és jellegét feltáró elemzések - A fiatalok diszkriminációját (kirekesztését és kirekesztődését) az előítélet konstruáláson keresztüli kutatási ág - Integratív/asszertív szocializáció lehetőségét vizsgáló elemzések A kulturális szocializáció önálló területet képvisel, amelyben a kutatók arra keresik a választ, hogyan és mire tanítják a kisebbségi szülők gyermekeiket saját kisebbségük történelméből, kultúrájából, szokásrendszeréből és tradícióiból (Boykin & Toms, 1985; Hughes, Bachman, Ruble & Fuligni, 2006; Hughes & Chen, 1999; Thornton et al., 1990; Uman a-taylor & Fine, 2004). 14 A racial socialization-t inkább a fekete-fehér amerikaiak közötti kutatásokban, a többi etnikai és kisebbségi csoportot ethnic socialization megnevezeéssel vizsgálták az amerikai kutatók