III. évfolyam, 1. szám, 2010. május

III. évfolyam, 1. szám, 2010. május

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszékének folyóirata Szerkesztőbizottság: Prof. Albert-Lőrincz Enikő, Ph. D. (Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár) Prof. habil. Baráth Árpád B. Erdős Márta, Ph. D. Borda Viktória Boros Julianna Brettner Zsuzsanna Csürke József, Ph. D. Flóra Gábor, Ph. D. (Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad) Juhász Gábor, Ph. D. Dr. habil Kelemen Gábor, Ph. D. Madácsy József Mándi Nikoletta Prof. Michael Seltzer, Ph. D. (University of Oslo, Norvégia) Molnár Dániel Dr. Molnár Margit, CSc Mucsi Georgina Szilágyi Györgyi, Ph. D. (Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad), Dr. Szöllősi Gábor, Ph. D. Prof. Tomi Gomory, Ph. D. (Florida State University, Amerikai Egyesült Államok) Főszerkesztő: Prof. habil. Baráth Árpád, Ph. D. Olvasószerkesztők: B. Erdős Márta, Ph. D., Mándi Nikoletta Felelős kiadó: Dr. habil. Kelemen Gábor, Ph. D. Borító: Máthé Attila DTP: Molnár Dániel Nyomda: Bornus Nyomdaipari Szolgáltató Kft. Ügyvezető: Tamon Attila ISSN 1789-6983 A kiadvány az Élettér Alapítvány és a Szociális Innovációs-, Értékelő- és Kutatóközpont (SZINEK) támogatásával valósult meg. PTE BTK Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék 2010.

TARTALOM BEKÖSZÖNTŐ...2 EDITORIAL ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK...5 THEORETICAL, CRITICAL AND HISTORICAL STUDIES Baráth Árpád: Tudomány és szociális munka (Science and Social Work)...5 Mándi Nikoletta: Az életvilág értelmezési lehetőségei az addiktológiai rehabilitáció gyakorlatában (Interpreting life-world in the context of a rehabilitation centre for substance abusers)..17 KUTATÁS, PROFESSZIONÁLIS GYAKORLAT...30 EMPIRIC RESEARCH AND PROFESSIONAL PRACTICE B. Erdős Márta: Értékelő kutatások a szociális szférában: a Trident-módszer (Evaluation in the social sector: the Trident)...30 Molnár Dániel: A pellérdi szőlőhegyen élő lakosság életkörülményeinek empirikus vizsgálata. Kutatási jelentés (An empiric study on the life of the inhabitants of the Pellérd Vineyard. Research report)...41 Baráth Árpád: Tizenévesek lelki traumái békeidőben és háborús helyzetekben: összehasonlító tanulmány (Psychosocial vulnerability and potential posttraumatic symptoms formation in adolescents in peacetime and during warfare)...55 Singer Zsuzsanna: A málenkij robot a magyarországi német kisebbség történetében és történelmi emlékezetében (Malenki robot /forced labour/ in the history and historical memory of the Hungarian German national minority)...85 RECENZIÓK...103 REVIEWS Mucsi Georgina: Dr. Gergelyné Dr. Tóth Éva: Szasz Ewing - Kór A Young Korban. ( Szasz Ewing s Sarcoma With Young Persons )...103 BESZÁMOLÓK...105 REPORTS Knyihár Éva: Európa Kulturális Fővárosának szociális projektjei: közösségfejlesztő kezdeményezések 2010-ben (Community projects of Pecs, European Capital of Culture in 2010)...105

BEKÖSZÖNTŐ EDITORIAL Tisztelettel köszöntjük az Olvasót lapunk ismételt megjelenése alkalmából. Folyóiratunk harmadik évfolyamának tavaszi számával jelentkezünk, s örömmel jelenthetjük, hogy már őszi kiadványunk néhány írása is előkészületben van. Jelenlegi számunk két fő témakör köré szerveződött. Az első a bizonyítékokon alapuló segítés kérdésköre, ami megköveteli gyakorló szakemberek, oktatók és kutatók kooperációját. Tudjuk, hogy a súlyosbodó társadalmi problémákra nem adható hatékony válasz a gyakorlati és az akadémiai területek megfelelő együttműködése híján. Hazánkban is egyre inkább problémát jelent ezeknek a területeknek a szétválása, spontán szétfejlődése, az a jelenség, hogy a gyakorlatban tevékenykedő kollégák ritkán kapcsolódnak be egyetemi kutatásokba, keveset publikálnak, ugyanakkor az egyetemi oktatók, kutatók sem keresik elég intenzíven az egyenrangú kapcsolódási, együttműködési lehetőségeket, amelynek keretei között a gyakorlatban dolgozó szakember nem pusztán segíti a kutatómunkát, hanem annak teljes jogú résztvevője. A probléma nem magyar sajátosság: a tudásmenedzsment lyukasfánk (doughnut) modellje (Wenger, 2004) is ezt a kérdést tárgyalja. A modell szerint elsősorban az adott szakterület gyakorló szakemberei annak a tudásnak a birtokosai, amely a szakterület tényleges tevékenységeit irányítja, a kompetenciákat kijelöli. A problémát az jelenti, hogy a fánk közepe üres marad, mert csak elvi szinten adott a lehetőség a tapasztalatok visszacsatolására, azaz a szakterületet szervező központi alapelvek és a meghozott szakmapolitikai döntések nem mindig támaszkodnak kellő mértékben a gyakorlati tapasztalatokra. Ennek a vákuumnak a megszüntetése a kliensek, a gyakorlatban dolgozó szociális szakemberek, a szakpolitika formálói, az akadémiai területeken dolgozó oktatók és kutatók, tágabban értelmezve pedig a teljes társadalom érdeke. A kérdéssel összefüggésben Baráth Árpád a szociális terület tudományfilozófiai megalapozottságát tekinti át, kijelölve a szakterület fejlődésének és fejlesztésének lehetséges útvonalait, valamint a szociális professziók helyét a társtudományok körében. A szociális munka tudománytalansága mellett egy korábbi, pozitivista tudományfilozófiai pozícióból szokás érvelni. Ebben a világképben a megismerő szubjektum és a megismerés tárgya egymástól elkülöníthető, s a szubjektum képes a vizsgálat tárgyának torzításmentes reprezentációjára. A tudományos igazság egyféle, míg a tévedés sokféle lehet, az igaz és a hamis tudás pedig megfelelő, adekvát és kitüntetett módszerekkel azonosítható. A szociális konstrukcionista kritikákra érdemi választ nem adó pozitivista irány mindmáig erősen befolyásolja az akadémiai gondolkodásmódot, holott az unikális igazságba vetett hit a társadalmi kérdések vizsgálata során olyan torzításokat eredményezhet, amelyek a méltányosság elveivel összeegyeztethetetlenek; hiszen a nem deklarált, objektívnek gondolt kutatói nézőpont általában a hatalmi helyzetben lévő csoportok perspektívájával azonos, míg a többit kirekeszti. Számunka a David Bloor (1996) által kidolgozott erős program négy alapelve adhatja meg azokat a sarokpontokat, amelyek mentén a társadalomtudományi vizsgálatok tudományossága megítélhető. Így a kauzalitás, a pártatlanság és a szimmetria mellett a legkeményebb, ugyanakkor a legkevésbé szem előtt tartott kívánalom, a reflexivitás,

amelynek értelmében a tudományterületnek saját magára is alkalmazni kell tudnia téziseit Tanulmányában ezzel összefüggésben Baráth Árpád rámutat a kritikai-reflektív gondolkodás képességének formálhatóságára, szükségességére. B. Erdős Márta írása a független értékelő kutatások egy angliai módszerét ajánlja az érdeklődő szakemberek figyelmébe. Az értékelő kutatások iránti igény a gazdaságitársadalmi válság hatására minden bizonnyal erősödik, hiszen kulcskérdéssé vált, hogy a szociális ellátásokra jutó egyre szűkülő keretből a minél hatékonyabb és emberségesebb formákat támogassuk. Molnár Dániel Wenger fenti modelljének üzenetét szem előtt tartva, egy olyan kutatást mutat be, amely az akadémiai környezetben végzett kutató- és oktatómunkát a terepen megfogalmazódó igényeknek megfelelően, a szociális szakemberek által jelzett gyakorlati problémák vizsgálatában hasznosítja. A TÁMASZ Alapítvány és az Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat jelzése szerint a pszichiátriai vagy szenvedélybeteg hozzátartozókkal élő családok kitelepítik beteg családtagjaikat az olcsón megvásárolható kistelkekre, ahol azután ellátatlanul élik mindennapjaikat, és erősen leromlott mentális és fizikai állapotban jelennek meg a pécsi hajléktalan-ellátórendszer valamely szegmensében. A Molnár Dániel vezetésével, szociális munkás és szociálpolitikus hallgatók részvételével lezajlott kutatás világosabb képet rajzol a felvetett probléma természetéről. A jelen szám többi tanulmánya, közvetlenül vagy közvetettebb módon, a társadalmi és személyes traumák hatásainak elemzésével, a megküzdés közösségi lehetőségeivel foglalkozik. Baráth Árpád összehasonlító vizsgálata horvát (1995) és magyar (2008) serdülők lelki egészségre vonatkozó mutatóit hasonlítja össze. A vizsgálatból kiderül, hogy bár a horvát serdülők súlyos háborús traumákat éltek át, a magyar tizenévesek értekei több vonatkozásban igen hasonlóak. Nemrégiben Fekete Sándor és munkatársai is hasonlóan kedvezőtlen következtetésekre jutottak a magyar serdülők lelki egészsége mutatóinak pécsi vizsgálata során. Baráth Árpád kutatása nem csupán válaszokat ad, de fel is vet további kérdéseket: Mi lehet a magyarázat erre az eredményre? Fel nem dolgozott történelmi traumáink sokasága? A két nemzeti közösség eltérő megküzdési stratégiái? A 2008-as válság, amely igen gyorsan tevődött át életünk minden szférájára? A hazai társadalom régebbi keletű, hosszan tartó anómiás állapota, az az értékzavar, amely megnehezíti a generációk egymáshoz kapcsolódását, a fiatalokról való megfelelő gondoskodást? A középkorosztály nyomasztó, az előző évtizedekhez mérten rendkívül súlyos napi terhei, szorongásai, amelyeknek cipelése közben legfontosabb feladatairól, a jövő nemzedék neveléséről, a velük való törődésről feledkezik meg? A tanulmány egyértelmű üzenete, hogy mielőbb további kutatások lefolytatására és sürgős cselekvésre van szükség ezen a területen. Singer Zsuzsanna, budapesti szociális munkás olyan kutatási témát választott, amely hivatásunk egyik új területét jelöli ki. Írása a Magyarországon élő német nemzeti közösség történelmi traumatizációjával foglalkozik. A szerző egyike az elsőknek, aki vállalkozik a korábban hallgatásra ítélt, kiközösített és meghurcolt társadalmi csoportok megszólaltatására. Munkájában a részvét, a segítő elkötelezettsége a kutató igényességével párosul. A tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a szociális munka eszközeivel, holisztikus látásmódjával a történelmi traumák lassan gyógyuló sebeit is kezelni lehet. Mucsi Georgina egy gyermekét rákban elveszítő orvos szülő megrendítő történetének, az abból születő könyvnek az ismertetésére vállalkozott. Ahogyan a recenzióból 3

kiderül, a könyv a halálról szól, de még többet mond a szeretetről. S a szeretet mindenfajta együttérzés és segítés egyetlen igaz, biztos alapja. Mándi Nikoletta egy terápiás közösségben végzett résztvevő megfigyeléseinek tanulságait osztja meg az olvasókkal. A szerző olyan elméleti keret kimunkálásán fáradozik, amelynek segítségével lehetővé válik a felépülőben lévő szenvedélybetegek életvilágának sűrű leírása. Pécs, 2010: városunk Európa Kulturális Fővárosa. Knyihár Éva pécsi szociális munkás összeállításából kiderül, hogyan válik résztvevő a közönségből, miképpen mutatkozik meg a kulturálisban a szociális, és milyen lendületet adhat a közösségfejlesztő törekvéseknek, a helyi civil szervezetek munkájának egy ilyen volumenű, a teljes városra kiterjedő, heterogén csoportokat, közösségeket összefogó projekt. A szerkesztők 4

tudomány és SZOCIÁLIS MUNKA SCIENCE AND SOCIAL WORK BARÁTH ÁRPÁD Összefoglalás Célunk áttekinteni néhány olyan kérdést, melyeknek mentén sokan még mindig megkérdőjelezik a szociális munka helyét és szerepét az alkalmazott tudományok soraiban. Felemlítünk és megvitatunk néhány olyan tudományelméleti kritériumot, amelyek alkalmazásával kritikusan és tárgyilagosabban meg lehet ítélni, hogy e szakma elméleti, kutatás-módszertani és gyakorlati tudástőkéje manapság mennyiben felel meg azoknak az elvárásoknak és alapvető követelményeknek, amelyek a modern tudományok világában általános érvényűek. A szerző hangsúlyozza, hogy a szociális munkások azzal érvelhetnek szakképesítésük és tevékenységük tudományos jellege mellett, ha azt egy egységes, átlátható, és a diszciplínára jellemző tudományelméleti alapzatra építik. Kulcsszavak: tudományelmélet, szociális munka, kutatás, tudományos írás Abstract The aim of the paper is to highlight a number of questions, along which many critics question the status and role of social work in the realms of social sciences in Hungary. The article draws the readers attention to the scientific theoretical criteria which make critical evaluation possible. To what extent the knowledge base, research methods and the practice of this profession qualify for the standards of scientific method that are universal and represent basic requirements both in natural and human sciences? The author stresses the fact that social workers can prove the accountability of their academic training and professional practice only by a joint effort in making their specific disciplinary knowledge base transparent and building it upon a scientific method. Key words: scientific theory, social work, research, scientific writing Bevezetés A szociális munka szakmává válásának közel száz éves történetében a leggyakrabban elhangzott kritika mindig is az volt, hogy e szakmának nincsenek tudományos alapjai. A szakmává válás első kritikusa Abraham Flexner (1866-1959), a modern orvosképzés atyja volt, aki Amerikában, egy 1915-ben megtartott Országos Népjóléti Konferencián mondott beszédében kijelenti: A szociális munka még nem méltó a hivatás címére egyrészt azért, mert e tevékenységet végzőket nem terheli személyes felelősség, másrészt azért, mert e tevékenységnek nincs írásban rögzített ismeretanyaga és nincsenek oktatható módszerei. (Barker, Almásy 1996: 17). ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 5

SZOCIÁLIS SZEMLE - 2010. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Közel száz évre a híres Flexner-féle kritikát követően, a közelmúltban hasonló sérelem érte a hazai szociális munkásokat és oktatókat. A Magyar Tudományos Akadémia mindenkori elnöke, Pálinkás József egy interjúban úgy vélekedett, hogy a feleslegesen túlképzett diplomások között az országban ott vannak a szociális munkások is, mert ki fogja vinni az ételhordót, ha minden szociális munkás mesterképzést kap? (Bodnár 2009). Az alkalmi vélelemnyilvánítás anekdotának is beillene, ha nem a szociális munkáról alkotott hazai közvélekedést tükrözné. A jelen írás feladata azonban korántsem az ilyen és hasonló vélemények véleményezése, hanem azon tényezőknek az azonosítása, amelyek e szakma alacsony szintű társadalmi megítélésének hátterében húzódnak meg. A hazai és a hasonló új demokráciákban a szociális munka szakmává válásának újraindított, mindössze húszéves története túlságosan rövid ahhoz, hogy minden téren felvehessük a versenyt a nyugati országokban töretlenül fejlődő, megfelelően finanszírozott diszciplináris kutatásokkal, valamint a saját oktatói gárda és tudástőke kiépítésében. A szakterület aktív kutatóinak, oktatóinak egy része alapképzettségét tekintve nem szociális munkás, hiszen ez a képzés csak a rendszerváltozást követően indulhatott el Magyarországon. A szociális foglalkozásokat választó hallgatók egy része tekintettel a szakma alacsony presztízsére szerény ambíciókkal, tisztázatlan hivatástudattal és elvárásokkal lép be a felsőoktatásba (szakiskola-szintű beállítódások). Ráadásul, a problémát súlyosbítja a szociális és más segítő foglalkozások közötti kompetencia-határok homályossága, bizonytalansága, ami egyrészt a szociális tevékenységek és feladatok komplexitásából fakad, másrészt a kompetencia alapú (moduláris) és interprofesszionális oktatásfejlesztés hiánya tehető érte felelőssé. A hazai szociális szakképesítések teljes hálózatában évek óta váratnak magukra a hasonló fejlesztések (Budai 2006/2007, Dominelly 1997, Nagy 2005, Somorjai 2001). E tanulmány nem oldja meg azt a kérdést, hogy miképpen lehetne a szociális munka oktatását, kutatási rendszerét és gyakorlatát felzárkóztatni a tőlünk fejlettebb országok szociális ellátórendszerének szintjére, hiszen ez szociálpolitikai és oktatáspolitikai kérdés. A szerző célja röviden körüljárni azt a kérdést, hogy miben is keresendő a szociális munka tudományossága, amely mindig is kedvelt céltáblája volt a szakmán kívülálló kritikusoknak és tájékozatlan laikusoknak. A tanulmány tehát kritikai gondolkodásra, a szociális munka tudományos alapjainak átgondolására invitál. A tudományos módszerről A tudományos módszer (tudományos metódus) születését sokan a 17. és 18. század környékére teszik, amikor a tudományos gondolkodás (empirizmus) radikálisan elkülönül a középkori vallástól és a spekulatív filozófiától. A tudományos módszer eszmetörténeti gyökerei azonban sokkal korábbra nyúlnak vissza. Többen Ibn al-haytham (Alhazen, 965-1039) arab tudóst tartják a módszer első megfogalmazójának, aki a fényről szóló könyvében hangsúlyozta a tapasztalatra épülő igazság keresését. A XX-ik században érlelődik a tudományos módszer hipotetikus-deduktív modellje, amely leegyszerűsítve egy négy-lépcsős kutatási folyamatot térképez fel: 6 ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

BARÁTH Á.: TUDOMÁNY ÉS SZOCIÁLIS MUNKA (5-16.) (1) Támaszkodj a saját tapasztalataidra fedd fel a problémákat, próbáld őket értelmezni, és ha azok számodra újak, menj tovább a 2. lépésre; (2) Fogalmazz meg egy feltevést amennyiben a problémáról semmi előzetes ismerettel nem rendelkezel és próbálj arra magyarázatot adni. Mondd el másoknak, vagy jegyezd fel azt magadnak; (3) A magyarázatból vezess le egy predikciót ha a 2. lépésben megfogalmazott feltevés igaz, milyen következtetéseket von maga után? (deduktív következtetések) (4) Bizonyítás (ellenőrzés, tesztelés) A 2. lépésben megfogalmazott előfeltevés ellenkezőjének kritikai, pártatlan vizsgálata segít eldönteni, hogy a kutató helyes következetésekre jutott-e? Logikai tévedés volna azt hinni, hogy a harmadik lépésben alkotott hipotézis önmagában bármit bizonyít. Ezt a hibát nevezzük a következtetés hamis bizonyítékának. A tudományos módszerben megfogalmazott kutatási folyamat azonban korántsem lineáris, hanem leggyakrabban cirkuláris alkotói folyamat. A fázisok egymás utáni, egymásra épülő felépítése (1, 2, 3, 4) és a folyamat lezárása csak egyike a lehetséges kimeneteknek. Jóllehet a 4. lépésben tett bizonyítás sikerrel járt, de a 3. lépésben tett predikciók mégsem teljesültek. Ekkor vissza kell térni a kezdő lépésre (3-4-1) úgy, hogy az elsődlegesen észlelt probléma újabb lehetséges (alternatív) értelmezési keretbe kerüljön (újraértelmezés). A tudományos módszer fogalmát sokan összekeverik az egyes tudományokban alkalmazott bizonyítási eljárásokkal (pl. kísérleti módszerek, statisztikai-matematikai eljárások), bizonyos adatgyűjtési technikákkal (pl. kérdőíves módszer, dokumentumelemzés). Mások még manapság is úgy gondolják, hogy a tudomány valamiféle örök igazságok mércéje és tárháza. E népszerű hiedelmeket és legújabb kori mítoszokat a média, a reklámipar is előszeretettel ápolja és gyarapítja (ld. gyógyszer-mítoszok ). A tudományelméletben közismert, hogy a tudományos módszer nem képes rá, és nem is arra szolgál, hogy bármiféle abszolút igazságot bizonygasson. A fentebb leírt tudományos kutatási folyamat 2. lépésében megfogalmazott feltevések (hipotézisek) ellenőrzése többek között arra szolgál, hogy a téves feltételezéseket és kvázi-magyarázatokat (hiedelmeket) megkérdőjelezze és megdöntse. Karl Popper (1974) vezette be a tudományelméletbe a deduktív korroboráció fogalmát (a latin corroborare = megerősíteni szóból) abból kiindulva, hogy a hipotézisek puszta megfigyelési adatok alapján nem konfirmálhatók, azaz sem igazságuk, sem hamisságuk nem igazolható induktív úton, hanem csakis korroborálhatók. Ez úgy történik, hogy belőlük olyan empirikusan ellenőrizhető következtetéseket vezetünk le, amelyek a szigorú felülvizsgálat próbáját kiállják (Hársing 2004). Popper tehát a tudományos módszer lényegét nem a hipotézisek (előfeltevések, sejtések) igazolásában, hanem ellenkezőleg, azoknak cáfolásában látta. A tudományos kijelentéseknek cáfolhatóknak kell lenniük (a falszifikácó elve), vagyis olyanoknak, melyeknek valóságértéke tapasztalati alapon megkérdőjelezhető és megdönthető. Egyes tudományos elméleteket vagy már megcáfoltak, vagy még ellenállnak a cáfolásnak, de elvileg cáfolhatóak (kritikai realizmus). Ez az a demarkációs vonal, amely a tudományok és az áltudományok között húzódik. Egy helyen a következőket írja: a józan észhez illő azt tartani, hogy a józan ész [köznapi gondolkodás] gyakran téved, talán gyakrabban, mint ahányszor igaza van; mindazonáltal a filozófiában nyilvánvalóan ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 7

SZOCIÁLIS SZEMLE - 2010. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM a köznapi gondolkodásból kell kiindulni, már csak kriticizmusból is, hogy kitaláljuk, hol hibázik. (Popper 1974) [kiemelés tőlem, BÁ] Elméletek, paradigmák, kutatási programok A tudományos elméletek elfogadásának nincs szigorú algoritmusa. Az elméletek mindössze magyarázó keretek, útmutatók és szűrők bizonyos jelenségek módszeres vizsgálatára, amelyeket egy-egy tudományág képviselői (kutatói referencia csoportok, tudományos közösségek) fontosnak és érdemesnek tartanak behatóbb megismerésre egy adott történelmi korszakban és társadalmi kontextusban. Az elméletek változó társadalmi konstrukciók, sőt, egy-egy diszciplínán belül is versengenek egymással. Több próbálkozás is volt arra, hogy a tudományos elméleteket bizonyos rendezési elvek szerint nagyobb egységekbe csoportosítsák. Az egyik ilyen rendezési elv Thomas S. Kuhn nevéhez fűződik, aki nevezetes könyvében, A tudományos forradalmak szerkezete (Kuhn 1962), a 60-as években bevezeti a paradigma fogalmát (a görög paradeiknunai összehasonlítani szóból származtatva). E fogalommal Kuhn arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy a valóságos tudományos gyakorlat egyes elfogadott mintái ezek a minták magukba foglalják a megfelelő törvényt, elméletet, az alkalmazást és a kutatási eszközöket együtt olyan modellek, amelyekből a tudományos kutatás összefüggő hagyományai fakadnak. Ezek azok a hagyományok, amelyeket a történész ilyen címszavak alatt emleget: «ptolemaioszi csillagászat», [vagy «kopernikuszi»], «arisztotelészi dinamika» [vagy «newtoni», «korpuszkuláris optika» vagy «hullámoptika»] stb. (Kuhn 2000: 24). Egy paradigma azonban csak addig tudja szerepét eredményesen betölteni, míg nem merülnek fel viszonylag nagy számban olyan esetek, amelyek az adott paradigma ( normál tudomány ) keretei között nem magyarázhatók. A rendhagyó kutatási eredmények halmozódásának következtében a hagyományos paradigma az adott területen válságba jut, kitör egy tudományos forradalom, amelynek során új, egymással versengő paradigmák jönnek létre. A tudományok fejlődése Kuhn szerint tehát nem más, mint újabb és újabb paradigmák létrejötte, amelyekkel együtt a világszemléletek is változnak. Összegezve: A paradigmák olyan filozófiai és elméleti keretek, amelyek a következő négy kérdésre való megfelelést követelik meg egy kutatói közösségtől: Mit kell megfigyelni és alaposan megvizsgálni? Melyek azok a kutatási kérdések, amelyeket érdemes feltenni és próbára tenni? Hogyan, miként kell e kérdéseket úgy megfogalmazni, hogy azokra meg is lehessen felelni az adott tudományág rendelkezésére álló eszközökkel? Miként értelmezni egy elvégzett kutatás eredményeit? Lakatos Imre (1922-1974), magyar származású matematika- és tudományfilozófus nem a paradigmákat, hanem e helyett a kutatási programok jelentőségét hangsúlyozta az elméletek csoportosításában. Lakatos szerint, a kutatási program különböző elméletek időbeli variánsainak ötvöződése, vagy úgy is mondhatjuk, hogy különböző elméleti megközelítések találkozása egy adott jelenség tanulmányozásában (Lakatos 1998). Szerinte a kutatási 8 ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

BARÁTH Á.: TUDOMÁNY ÉS SZOCIÁLIS MUNKA (5-16.) programok a tudományos elméleteknek egy olyan sorozata, amelyeknek van közös kemény magvuk, és ezt a segédhipotézisek bizonyos együttese védi a cáfolástól (negatív heurisztika). A kemény mag biztosítja az elméletek egymásutánjában a folytonosságot, a tudományos haladást pedig az egymást felülmúló elméletek, illetve a kutatási programok sorozata jelenti. Lakatos a kutatási programtól megköveteli, hogy mind elméletileg, mind empirikusan következetesen progresszív legyen. Egy kutatási program riválisát csak akkor múlja felül, ha heurisztikus [magyarázó] ereje jelentősen nagyobb, mint az utóbbié. (Hársing 2004: 127) Összefoglalva, sem a tudományos módszer általános elvei, sem a paradigmák vagy kutatási programok sem receptek arra, hogyan és mit kell, vagy lehetséges kutatni. A tudományos módszer nem más, mint egy szigorúan ellenőrzött szabályrendszer, amelynek alkalmazása problémaérzékenységet, intelligenciát, fantáziát, kreativitást, és elkötelezettséget igényel a tudományos megismerés iránt, amiként a művészeti alkotótevékenység is a játékosságból, kíváncsiságból és személyes elkötelezettségből fakad és célja a világ rejtélyeinek feltárása (Baráth 1983, Koestler 1964). Az alábbi ábrával szemléltetjük a tudományos módszer szabályrendszerét. Az ábrán a fent idézett négy-lépcsős kutatási folyamat sémájának egy részletesebb változatát látjuk, számos részelemmel kibővítve: 2. ábra: A tudományos módszer szabályrendszere ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 9

SZOCIÁLIS SZEMLE - 2010. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Az ábrán két módszertani paradigma látható. Az egyik a hipotetikus-deduktív kutatások klasszikus modellje, melynek jellegzetessége egyrészt a lépcsőzetesség (1-től 8-ig), valamint a visszatérő cirkularitás két esete: a belső hipotézis-ellenőrzés cirkularitása (3-tól 6-ig, és onnan vissza a 3. szakaszra). A másik iteráció a tudományos publikációk külső ellenőrzésének, érvényesítésének cirkularitása egy adott tudományterületen melynek kimenete vagy a publikáció egészének elutasítása, vagy a nyitás és kihívás további kutatásokra (7-8-1). Az ábrán a nem hipotetikus-deduktív kutatások modellje is jól látható (értelmező kutatások), amelyeknek megkülönböztető jellegzetessége az, hogy nem deduktív hipotézisekből indulnak ki, hanem megfigyelésekből (induktív kutatások), és céljuk a vizsgált jelenségek egyediségének, és egyben tipikusságának megértése egy szélesebb társadalmi, kulturális, nyelvi és történelmi kontextusban (hermeneutikai kutatások). E paradigma jellegzetesen dominál a társadalmi és humán tudományok széles skáláján, a történelem- és irodalomtudományoktól a narratív pszichológiáig (László 2005, Maxwell 1996). Tudomány és szociális munka A fentiekben igyekeztünk egyértelművé tenni azt a tényt, hogy a tudományos megismerésnek manapság két útja van: Az egyik a valóság pozitivista hagyományokból kiinduló megközelítése, amely a természettudományok és a hozzájuk igazodó társadalomtudományok módszertani gerincét képviseli, a másik pedig a társadalmi valóság értelmezési (hermeneutikai) megközelítésének útja. A lényeges különbség a kettő között abban van, hogy míg a természettudományos (pozitivista) megközelítésben a kutató (szubjektum) élesen elhatárolódik kutatásának tárgyától (az objektumtól), az értelmező tudományokban, amilyen például a kulturális antropológia, az értelmező szociológia vagy a szociális munka, a megértés és értelmezés előfeltétele a beleélés, amely egységbe kapcsolja az objektumot és a szubjektumot. Más szóval, míg a pozitivista tudományok előfeltevése, hogy létezik egy objektív, az emberi megismeréstől (kutatótól) független valóság, az értelmező tudományok abból indulnak ki, hogy amit az emberek valóságnak neveznek, tapasztalnak és megjelenítenek, az számukra önmagában máris a valóság (világtapasztalat). E tapasztalati valóság és annak létrejötte, megismerése, megértése és tudományos vizsgálata pedig elsősorban az emberi kommunikáció kontextusában jöhet létre (Patton 1990). A következő ábra azt szemlélteti, hogy e két paradigma közötti melyek a főbb eltérések, ugyanakkor melyek azok a közös alapelvek, amelyek több szakterületre, így a szociális munkára is érvényesek. 10 ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

BARÁTH Á.: TUDOMÁNY ÉS SZOCIÁLIS MUNKA (5-16.) 3. ábra: Tudományos paradigmák és szociális munka A szociális munka tehát az interpretatív (értelmező) tudományok között nőtte ki magát tudománnyá. Ugyanakkor, sok más interpretatív diszciplínától eltérően alkalmazott tudomány is, amelynek érintkezési pontjait elméleti síkon a társadalom- és humán tudományokkal találjuk (pszichológia, szociológia, antropológia). Gyakorlati síkon pedig az alkalmazott pszichológiával és egészségtudományokkal érintkezik (közösségpszichológia, mentálhigiéné, közegészségtan, epidemiológia, szociálpszichiátriai, ápoláslélektan stb.). Tévedés lenne azt állítani, hogy a szociális munka határesete vagy szatellitje más tudományterületnek, s nem más, mint barkácsolás más diszciplínák peremterületein. Ott, ahol a szociális munka szakmává válása az elmúlt közel száz éve alatt töretlen maradt (Müller 1992), autonómiáját tekintve sem elméletben, sem pedig a gyakorlati alkalmazás (praxis) tekintetében nem maradt el más, vele rokon és kb. azonos idősávban született diszciplínákhoz képest. A szociális munka is létrehozta saját tudástőkéjét, megteremtette saját módszertanát, létrehozta saját humán erőforrásait, megteremtette saját oktatási rendszerét és képesítési hierarchiáját (a szociális asszisztenstől a tudományos fokozatokig), és nem utolsósorban, megteremtette saját értékrendszerét, etikai kódexét. Ugyanakkor, a szociális munka professzionalizálódásának megkülönböztető jellegzetessége, hogy nem mono-, hanem multidiszciplináris elméleti, módszertani és alkalmazott (gyakorlati) tudástőkével rendelkezik, és innen ered a szakma holisztikus emberképe, társadalomszemlélete, cél- és feladatrendszere is. Az alábbi ábrával szemléltetjük a szociális munka multi-diszciplináris eredetét és meghatározó jellegzetességét a modern társadalom és humán tudományok köztes térségében. ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 11

SZOCIÁLIS SZEMLE - 2010. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 4. ábra Szociális munka a humán tudományok kontextusában Nyugodtan elmondható, hogy a szociális munka szakmává válásának során eleget tett mindazon kritériumoknak, amelyek mentén más tudományterületek is önállósultak. A fontosabb kritériumok a következőek: (1) Empirizmus: A szociális munka egyike azon ritka tudományterületeknek, amelynek előfutárai és eszmei megalapítói a XIX. és a XX. században a személyesen magtapasztalt társadalmi valóságból indultak ki, abból merítették tudásukat, értékrendjüket és bölcsességüket (Jane Adams, Mary Richmond és kortársaik). A szociális munka tudománya tehát nem absztrakt filozófia axiómákból, hipotetikus-deduktív rendszerekből indult ki, hanem a társadalmi cselekvés, szolidaritás és a másokon való közvetlen gondoskodás gyökereiből fakadt. Ezzel a sajátossággal a szociális munka az empirikus (induktív) tudományterületek sorába zárkózott fel, melyeknek sajátossága a nem-empirikus (deduktív) diszciplínákkal ellentétben, hogy a tapasztalatilag igazolt ismérveket formális elméletek helyett náluk általánosabb elvek segítségével igyekeznek egységes gondolatrendszerbe rendezni és értelmezni (fenomenológiai megközelítés). (2) Elméleti keretek, elméleti alapok. A hazai szakirodalom összesen nyolc paradigmát és paradigmaváltást tart számon a szociális munka szakosodásának történetében: (1) dinamikus lélektani megközelítés, (2) a szociális esetmunka funkcionális iskolája, (3) pszichoszociális megközelítés, (4) problémamegoldó modellek, (5) viselkedéstani irányzatok, (6) közösségi mentálhigiéné, (7) családterápiák, (8) rendszerelméleti megközelítések (Szabó 1993). A külföldi szakirodalom több, általában 25 fő elméleti keretet idéz, amelyek mindegyike a szociális munka lehetséges forrása ahhoz, hogy tudástőkét, módszereket és gyakorlati eljárásokat kovácsoljon magának speciális létproblémák okainak feltárására és enyhítésére különböző célcsoportokban, természetes környezetekben (Mayadas et al, 1997). 12 ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

BARÁTH Á.: TUDOMÁNY ÉS SZOCIÁLIS MUNKA (5-16.) (3) Jelenlét a tudományos közéletben, felsőoktatásban és a szociális/ mentálhigiénés szakellátásokban: Ha a Google világháló böngészőjébe mindössze azt a címszót ütjük be, hogy social work, válaszként 260 millió referenciát kapunk. Ha ezt a kereső címszót módosítjuk azzal, hogy social work research, ennél némileg kevesebb, de akkor is igen magas számú web-linket kapunk (az alapsokaság 95%-a). Ha a böngésző magyar lapok c. keresési ablakába azt írjuk be, hogy szociális munka, akkor kb. két és félmillió találatunk lesz, és ha a keresést leszűkítjük a kutatás címszóval, a találatok száma jóval kevesebb lesz (részarány 20%). Ezek korántsem minősítő adatok. Mindössze arra hívják fel a figyelmet, hogy a szociális munka kutatások jelenléte a világhálón számottevő, ehhez képest a hazai helyzetkép igen szerény. Az amerikai South Carolina State University archívuma összesen 547 egyetemi/főiskolai szociális munka képzőhelyet tart nyilván, zömmel angol nyelvterületeken, így a lista korántsem teljes (SWAN 2010). Ettől eltekintve, a SWAN honlapján regisztrált képzőhelyek többsége (58%) kizárólag alapozó (BA szintű) képzést kínál. A listán szereplők közel egy negyede (23%) folytat mesterképző (MSW) programokat, és 68 képzőhelyen működnek szociális munka PhD képzések is, melyeknek részesedése a listán 12% (SWAN 2010a). (A SWAN-lista korántsem teljes, hiszen hiányoznak róla mindazon európai egyetemi/főiskolai képzőhelyek, amelyeken nincsenek angol nyelvű képzési programok.) Ugyanezen forrás 179 angol nyelvű tudományos folyóiratot tart számon, amelyekben szociális munka vonatkozású cikkek jelennek meg (SWAN 2010b). Egy másik adatforrás arról tanúskodik, hogy a világ 417 egyetemén léteznek mesterképző (MSW) és doktori (PhD) programok szociális munkások számára, ebből 106 képzőhely Európában működik (GradSchools.com 2010). E forrás szerint az Egyesült Államokban összesen 90 doktori (PhD) szociális képzési program érhető el, ebből 33 on-line formában, távoktatással. Ami pedig a szociális munka jelenlétét illeti a közszolgáltatásokban, a következő adatok igazolják a képzések szükségszerűségét: Az amerikai munkaügyi iroda 2010/11 jelentése szerint az ország szociális és egészségügyi ellátórendszerében 2008-ban a szociális munkások 652 ezer munkahelyet töltenek be, ezeknek többsége (kb. 54%) gyermekjóléti, családvédelmi és iskolai szolgálatokban dolgozik, 21% orvosi és közegészségügyi ellátásban. Azonos arányban (21%) dolgoznak mentális és addiktológiai intézményekben, a maradék 12% pedig egyéb helyeken (U.S. Bureau of Labor Statistics 2010). A jelentés érdekessége, hogy statisztikai becslések szerint az amerikai szociális munkaerőpiacon 2018-ig összesen 16%-kal több képzett szociális munkásra lesz szükség, mint ahányan dolgoztak 2008-ban, ebből 12%-os bővítés látható előre a gyermekjóléti, családvédelmi és iskolai ellátásban, 22%-os bővítés az egészségügyi ellátásban, 20%-os bővítés a mentális és addiktológiai ellátásban, és 13%-os bővítés egyéb munkakörökben. (4) A szakmai kompetencia-határok kérdése: A hazai szociális ellátórendszer évtizedes kulcskérdése, hogy a szociális munka kompetencia-határai meddig terjednek az ellátórendszerben. A kérdés vonatkozásában hiányoznak a hazai és nemzetközi empirikus kutatások. Ez a hiányosság jórészt annak tudható be, hogy a szociális munka oktatása és gyakorlata számos országban még mindig erősen kötődik egy hagyományos biomedikális egészség-modellhez (lineáris ok-okozati/mechanisztikus gondolkodás), amelynek csak az árnyékában, és itt is elvétve találkozunk a bio-pszicho-szociális modell (rendszerelméleti megközelítés) érvényesítésével, ez esetben is legfeljebb elméleti oktatásban, nem pedig a ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 13

SZOCIÁLIS SZEMLE - 2010. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM hétköznapi gyakorlatban (Engell 1977, Lüssi 1997, Schwarz 1983). Következésképpen a szociális munka oktatása és követelményrendszere fragmentált (tantárgyközpontú); egyegy képesítési fokozat, illetve szociális ágazat kimeneti kompetencia-határai homályosak (ld. BA vs. MA képzések); a hétköznapi gyakorlatot pedig Európa-szerte egyre inkább egy hibrid intézményi-menedzseri szemlélet uralja, háttérbe szorítva a szakellátások és humán erőforrások szakmai minőségre való építkezését és fejlesztését (Lorenz 2003). A szociális munka jelenléte a nemzetközi tudományos közéletben, publikációkban Mintegy fél évszázad múlt el azóta, hogy a tudományos közéletben és kommunikációkban egyre szigorúbbá vált a tudományos cikkek és közlemények írásának és publikálásának szabályrendszere. A természettudományok terén jóval előbb, már a húszas években szigorították a folyóirataikban megjelenő publikációk követelményrendszerét (Trelease 1969). A szociális szakmákban a tudományos cikkek és egyéb közlemények minőségellenőrzése jóval később, a 80-as és 90-es években rendeződik nemzetközi szabványokba, de manapság éppolyan szigorral ellenőrzik azokat is (Beebe 1993, Mendelsohn 1992). A hazai publikációk minőségellenőrzése sem marad el a nemzetközi sztenderdek mögött (Gaál 2007, Gyurgyák 1996, Fehér 2009, Majoros 2004). A Google böngésző magyar katalógusában a tudományos cikkek, szakdolgozatok szerkesztése kulcsszavakra a keresése több mint 10.000 hivatkozást eredményez, és ha e keresést behatároljuk szociális munka kulcsszóval, 2.750 referencia között válogathatunk (27%-os telítés). A listán zömmel szakdolgozatok készítésére vonatkozó tanszéki útmutatókat, követelményrendszereket olvashatunk, ám a szociális munka jelenléte a hazai tudományos közéletben ennél jóval szerteágazóbb. Zárszó helyett A köztudatban a szociális munka értelmezésének kettős, megosztott fogalmi kerete van jelen. Az egyik egy végletesen naiv (laikus) értelmezési keret, amelyből hiányoznak azok az értékelési szempontok, amelyek mentén e szakma tudástőkéjét és módszereit megítélhetjük, más tudományterületekkel összevethetjük. A másik értelmezési keret egy eszme-történeti megközelítés, amely a szociális munkát a humán tudományos gondolkodás epicentrumába helyezi. A jelen tanulmány a szociális munkát a modern humán tudományok egyikeként értékeli, és meghatározza azokat a tudományelméleti alapismereteket, amelyekre a professzió kutatási, oktatási és szakmai gyakorlata épít. A tudományos kommunikáció általános érvényű alapelveinek érvényre juttatása szükséges a szociális munka tudástőkéjének és humán erőforrásainak fejlesztésében mind hazai, mind nemzetközi szinten. 14 ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

BARÁTH Á.: TUDOMÁNY ÉS SZOCIÁLIS MUNKA (5-16.) Irodalom Baráth Á. (1983). Uvod u psihologiju stvaralaštva. Novi Sad: Univerzitet u Novom Sadu Akademija umetnosti. Barker, R.L., Almássy J. 1966). Mérföldkövek a szociális munkában. A szociális gondoskodás és a szociális szemlélet változása Hammurabitól napjainkig. Budapest: Budapesti Szociális Forrásközpont. Bodnár E. (2009). Pálinkás József: Tömeggyártássá fajult a diplomaszerzés. Helyi Téma Online, 2009. szeptember 09. http://www.helyitema.hu/ Budai I. (2006). Megközelítések a szociális munkás-képzés fejlesztéséhez I. Esély, 2006/6: 62-88. Budai I. (2007). Megközelítések a szociális munkás-képzés fejlesztéséhez I. Esély, 2007/1: 84-88. Fook, J. (2004). What professionals needs from research. Beyond evidence based practice. In: D. Smith (ed.). Social Work and Evidence-Based Practice. London Philadelphia: Jessica Kingsley Publishers. Research Highlight in Social Work No. 45. pp. 29-46. Gaál Cs. (2007). Szakírás. Budapest: Medicina Könyvkiadó. Gray, J.A.,M. (1997). Evidence-based healthcare: How to make health policy and management decisions. New York: Churchill Livingston. Gray, M., Plath, D., Webb, S.A. (2009). Evidence-based social work: A critical stance. London: Routledge. Gyurgyák J. (1996). Szerkesztők és szerzők kézikönyve. Budapest: Osiris Kiadó. Engel, G.L. (1977). The need for a new medical model: A challenge for biomedicine. Science. 196: 129-136. Hársing L. (2004). Tudományelméleti kisenciklopédia. Miskolc: Bíbor Kiadó. Koestler, A. (1964). The act of creation. A study of the conscious and uncounscious processes in humor, scientific discovery and art. New York: The MacMillan Company. Kuhn, T.S. (1962). The structure of scientific revolutions. Chicago: University of Chicago Press. [Magyarul: A tudományos forradalmak szerkezete. Budapest: Osiris Kiadó, 2000) Lakatos I. (1998) Bizonyítások és cáfolatok. Budapest: Typotex. László J. (2005). A történetek tudománya. Bevezetés a narratív pszichológiába. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó. Lorenz, W. (2003). Szociális munka Európában áttekintés és jövőbeni fejlődési irányok. Esély 2003/3: 3-18. Lüssi, P. (1997). A rendszerelméletű szociális munka gyakorlati kézikönyve. Budapest: Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány. Majoros P. (2004). A kutatásmódszertan alapjai. Budapest: Perfekt Kiadó. Marlow, C. (2001). Research methods for generalist social work. Wadsworth: Thompson Learning Academic Resource Center. ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 15

SZOCIÁLIS SZEMLE - 2010. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Maxwell, J.M. (1996). Qualitative research designs. An interactive approach. Thousand Oaks: Sage. Mayadas, N.S., Watts, T.D., Elliott, D. (eds.) (1997). International handbook of social work theory and practice. Westport: Greenwood Press. McNeece, A., Thyer, B. (2004). Evidence-based practice and social work. Journal of Evidence- Based Social Work. 1(1): 7-25. Müller, W. (1992). Hogyan vált a segítségnyújtás hivatássá? Budapest: T-Twins Kiadó. Nagy L. (2005). A kompetencia alapú, moduláris szakképzési szerkezet. A Humánerőforrásfejlesztés Program 3.2.1. intézkedések eddigi eredményei. Szakképesítési Szemle, 21(4) 337-344. Patton, M.Q. (1990). Qualitative evaluation and research methods. Thousand Oaks: Sage Publications. Pataki É. (2009). Levél Dr. Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia elnökéhez. Budapest, 2009. szeptember 30. Budapest: Szociális Szakmai Szövetség. www.3sz.hu Popper, K. R. (1974). Some philosophical comments on Tarski s Theory of Truth. In: Ruzsa I. (szerk.), Alfred Tarski: Bizonyítás és igazság. Válogatott Tanulmányok, Budapest: Gondolat,. Somorjai I. (2001) (szerk.). Amivel még nem számoltunk... Interprofesszionális együttműködés és szociális munka. Budapest Győr: Széchenyi István Főiskola Kávé Kiadó. Schwartz, G.E. (1983). Psychobiology of health: A new synthesis. In: B.L. Hammonds, J. Scheirer (eds), Psychology and health. Master Lectures Series Volume 3. Washington, D.C. : Americal Psychological Association. pp 145-193. Trelease, S.F. (1969). How to write scientific and technical papers. Cambridge: The M.I.T. Press. 16 ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK

AZ ÉLETVILÁG ÉRTELMEZÉSI LEHETŐSÉGEI AZ ADDIKTOLÓGIAI REHABILITÁCIÓ GYAKORLATÁBAN INTERPRETING LIFE-WORLD IN THE CONTEXT OF A REHABILITATION CENTRE FOR SUBSTANCE ABUSERS MÁNDI NIKOLETTA A tanulmány a K 68619 sz. OTKA kutatás támogatásával készült. Összefoglalás A tanulmány a Mérföldkő Egyesület Kovácsszénáján található addiktológiai rehabilitációs otthonában több hónapja zajló résztvevő megfigyelés tapasztalatait osztja meg az olvasóval. A folyamat még koránt sem ért véget, így a szerző nem eredmények, mint inkább felmerülő gondolatok megosztására törekszik. A kutatás célja a szenvedélybetegek rehabilitációs otthonára jellemző életvilág vizsgálata, a téma elméleti hátterének körülhatárolása, s egy olyan vonatkoztatási keret megtalálása, amely alkalmassá válik ebben a kontextusban az életvilág, mint mindennapi létmód azonosítására. Kulcsszavak: rehabilitáció életvilág szociális konstruktivizmus narratíva résztvevő megfigyelés. Abstract The aim of the current paper is to outline a conceptual framework as a theoretical tool to explore the lifeworld of drug-dependent persons in recovery. The author, as a participant observer, has been studying the life and work of a Hungarian rehabilitation centre (Mérföldkő, Kovácsszénája) for several months, and shares her initial experiences and conceptualizations with the readers. Keywords: rehabilitation life-world social constructivism narrative participant observation. Rehabilitáció és életvilág Losonczi Ágnes (1977) az életmód kategóriájának egyszerű megfogalmazását nyújtja. Arról a módról beszél, ahogyan az emberek szervezik, tervezik, gondolják és élik az életüket. A dolgozatban az előbbi megfogalmazás kiegészítésére teszünk kísérletet. A kiegészítés szükségességét több tényező is indokolja: a vizsgált közösség jellegzetességei, a közösségnek otthont nyújtó átmeneti tér specifikumai, a szervezés és tervezés időbeni korlátozottságának ténye, az ideiglenesség attribútumának jelenléte és a verbalitás központi szerepe. A fenti definíció tehát a következőképpen módosul: ahogyan az emberek beszélik és írják életüket. A következőkben e tényezők körüljárására törekszünk, egyfajta magyarázatot szolgáltatva a két új terminus, a beszéd és az írás bevezetésének indoklásaként. Az életmód szemantikailag túlterhelt, egyszersmind homályossá vált fogalmának használata helyett az életvilág terminus alkalmazása megfelelőbb e közösségek életének ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK 17

SZOCIÁLIS SZEMLE - 2010. III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM vizsgálatához, ezért a dolgozat folyamán e kifejezés használatának jogosultságát is igyekszünk igazolni. Az életvilág Husserl (1998) általi megfogalmazásának lényege a mindig jelenvalóság. Schütz (1984) ezen túl a kétségbevonhatatlanságát és magától értetődő valóságosságát hangsúlyozza. Habermas (1987) az életvilágra egy nagy rendszer (a társadalom) alrendszereként tekint, mely alrendszer az általánossal szemben az egyedit jeleníti meg. Geertz (1994) szerint három perspektívából érzékelhető a világ, a mindennapiból, az esztétikaiból és a tudományosból. A világ kezelésének, ezáltal értelmezésének legalapvetőbb technikája a mindennapi világszemlélet. Talán az állandóság az, amelyen minden megközelítés alapszik. Habermasnál (1987) azonban szerepet kap a tanulási folyamatok eszközével átadott életvilág transzformációjának fogalma. Ez a kifejezés arra utal, hogy bár a világ nem változik, de a világról alkotott interpretációink, ezáltal a világról alkotott képünk igen. Így megvan a lehetőség arra, hogy az egyébként állandó, statikus életvilág mozgó, dinamikus, változásra képes életvilággá alakuljon számunkra, a lehetőségek világává. A hozzá való viszonyulásunk alapvetően kétféleképpen lehetséges: vagy elfogadjuk, vagy fellázadunk ellene. A habermasi megközelítés éppen ezért jelenthet kiindulópontot a rehabilitációs otthonok életvilágának vizsgálatában. Olyan emberek ideiglenes életvilágát kísérhetjük nyomon, akik a társadalom (mint rendszer) által felkínált életvilág (mint a rendszerszerűséghez mégiscsak alkalmazkodóbb életvilág) lehetőségeit elutasították, majd az ideiglenes életvilágban - a rehabilitáció átmeneti terében - tanulási, mimetikus folyamatokon keresztül jutnak el az elutasított életvilág transzformációjáig, hogy aztán újra elfoglalják benne helyüket, azzal az eséllyel, lehetőséggel, hogy a világ (társadalom) általuk újrakonstruált képét képesek legyenek elfogadni. Pethő (1986) a társadalmi létezés értelmének elvesztésében látja a pszichiátriai megbetegedések egyik okát. Az adaptációs zavarként értelmezett megbetegedésre a mindennapok kivételességeként tekint: a mindennapi életben keletkezik, az onnan való kényszerű kikerülésben folytatódik, a gyógyulás pedig újra a mindennapiság dimenziójának elfogadását feltételezi. A rehabilitáción zajló terápia - mint a gyógyulás tanulási folyamata - arra fókuszál, hogy a szenvedélybetegek újra megtalálják az értelem és az érzések horizontját, amelyek ugyan magától értetődőek a nyelvhasználatban, ám ők mindezt elfelejtették, amikor tüneteik kialakultak. Binswanger (1986:276) szerint a találkozás merészséget ad a létezésben Embertársunknak és esélyt arra, hogy felmutassuk neki, hol, mikor, hogyan ragadtatta el magát, vált zavarossá, csavarodottá, álmodozóvá, belelovalttá, kiszorítottá. Csak ezzel a találkozással vezethetjük le a beteget a hóbortosság, zavarodottság, elemelkedettség világából a közös Gond világába, vagy a föld alatti szakadékok sírvilágából a földre fel, ezáltal ragadhatjuk ki a rézsútos, haránt és fonák világból az egyenes világba. Az idézett gondolat a fent és a lent dimenziói mentén történő mozgás metaforikus megfogalmazását nyújtja. Mindkét állapotban levés eltérít tehát a valóság reális észlelésétől. Mindezt Lukas (2009) is megfogalmazza, aki egzisztenciális szempontból szintén e két meghatározó motívumot azonosítja a függőség kérdése mentén. A nyomorúság és a szenvedés lenti helyzetében a fájdalom elnyomását, míg a bőség és unalom fenti állapotában az űr kitöltését szolgálja a bódulat. Ami mindkét szerző megközelítésében közös, az a valóság (a közös Gond, az Egyenes világ) előli menekülés azáltal, hogy a szenvedélybeteg nem magát a létet, hanem a 18 ELMÉLETI, KRITIKAI ÉS TÖRTÉNETI TANULMÁNYOK