KOVÁCS ÁRPÁD SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖLTSÉGVETÉSI TANÁCS MAGYAR KÖZGAZDASÁGI TÁRSASÁG KÖLTSÉGVETÉS ÉS GAZDASÁG 2015 TAVASZÁN A MAGYAR KÖLTSÉGVETÉSI POLITIKA PRIORITÁSAI
Az előadás témái: a magyar költségvetési politika prioritásainak változásai 2010-től a gazdaság és a költségvetés várható, ma belátható pozíciói a fejlődés azonosságai és különbségei, a kkv szektor szerepe a növekedésben néhány aktualitás összefoglaló gondolatok 2
A tavalyi jó teljesítményt követően idén vegyes a kép: a közép-kelet-európai országok felében várhatóan erősödik, a másik felében lassul a GDP-növekedés 5,0 4,0 3,0 2,0 1,0 0,0-1,0-2,0 GDP-növekedés (%) Magyarország 2015-ös költségvetésénél figyelembe vett mérték: 2,5%, több elemző azonban ennél jobb, 3 %-os eredményre számít. 3,1 3,5 2,4 2,0 0,8-0,7 2,8 2,5 2,5 2,4 1,7 1,1 0,2 Lengyelország Magyarország Szlovákia Románia Szlovénia Eurózóna Bizakodás van Szlovénia javuló teljesítményében, míg Csehország esetében ellenkező a várakozás.? 2,3 ---- Csehország Horvátország -3,0 96-10 2011 2012 2013 2014 2015 átlag Forrás: Európai Bizottság 2014. őszi előrejelzés, országadatok
Februárban fordulat következett be: magasabb GDP-növekedést várnak az elemzők az eurózónára és benne Németországra is, mint az előző hónapokban GDP-növekedési várakozások 2015-re az egymást követő hónapokban (%) Forrás: Consensus Economics
A Kormány és a piaci előrejelzők is a hazai növekedés lassulásával számolnak a múlt évi kiemelkedő teljesítmény után, kérdés a mérték és a hosszú távú fenntarthatóság. A folyamatok ma lehetőséget kínálnak további szerkezeti reformokra. GDP-növekedés, Focus Economics felmérés (%) 3.6 A várható magyar növekedés! 2,5 3.0 Korábban a különböző előrejelzések környezettől elmaradó magyar növekedést valószínűsítettek. Az utóbbi hetekben jobbak várakozások: leszakadás helyett felzárkózás! Forrás: Focus Economics, Költségvetési Tanács Titkársága, üzleti elemzők 5
A GDP-növekedéshez eltérő mértékben, de minden közép-kelet-európai országban hozzájárulnak a beáramló uniós támogatások 2004Q4 2005Q2 2005Q4 2006Q2 2006Q4 2007Q2 2007Q4 2008Q2 2008Q4 2009Q2 2009Q4 2010Q2 2010Q4 2011Q2 2011Q4 2012Q2 2012Q4 2013Q2 2013Q4 Uniós támogatások (nettó, a GDP %-ában) 6 6 Bulgária 5 5 4 3 4 3 Csehország Magyarország 2 2 Lengyelország 1 0-1 1 0-1 Románia Szlovénia Szlovákia Forrás: Eurostat
Örvendetes, hogy a beruházási ráta az elmúlt negyedévekben emelkedett, bár ebben szerepet játszott az állami beruházási aktivitás Beruházási ráta (%) Az elmúlt 2 évben emelkedett a beruházási ráta, ahogy az uniós pénzek felhasználásának üteme gyorsult A hazai beruházási ráta mára megközelítette a régiós országok átlagát Az állóeszközök amortizációját ma már bőven fedezi a beruházás Forrás: Eurostat, KT Titkárság
Mivel a költségvetési szigorítás nem folytatódott, a fogyasztás 2%-kal nőtt, és a dinamika kevéssel e szint felett stabilizálódhat Fogyasztás növekedése (év/év, %) Forrás: Focus Economics, KT Titkárság 8
Az infláció továbbra is alacsony marad a közép-kelet-európai országokban, elsősorban az olajár csökkenése miatt Infláció (%) 6 5 4 3 2 1 Magyarország 2015-ös költségvetésénél figyelembe vett mérték: 1,8% Lengyelország Magyarország Szlovákia Románia Szlovénia Horvátország 0 2011 2012 2013 2014 2015 Forrás: Európai Bizottság 2014. őszi előrejelzés, Magyarországra a legfrissebb várakozást szerepeltetjük
Az államháztartás konszolidált funkcionális kiadásainak megoszlása (%) 100% F01. Általános közösségi szolgáltatások 90% 80% F02. Védelem F03. Rendvédelem és közbiztonság F04. Oktatási tevékenységek és szolgáltatások 70% F05. Egészségügy 60% 50% 40% 30% 20% F06. Társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások F07 Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások F08.a Sport és szabadidős tevékenységek és szolgáltatások F08.b-f További szórakoztató, kulturális, és vallási tevékenységek és szolgáltatások F10 Mező-, erdő-, hal- és vadgazdálkodás F12. Közlekedési és távközlési tevékenységek és szolgáltatások F14 Környezetvédelem 10% F15 Államadósság-kezelés 0% 2010 2011 2012 2013 2014 2015 Forrás: NGM, Költségvetési Tanács Titkársága szerkesztés Egyéb (9., 11., 13., 16.) funkciók összesen 10
A költségvetési hiány Horvátországot kivéve várhatóan minden közép-keleteurópai országban a 3%-os határérték alatt marad Költségvetési hiány (a GDP %-ában) 14,6 8 7 6 5 4 3 2 5,6 5,5 4,4 3,4 2,9 2,9 2,6 2,8 2,1 2,4 96-10 2011 2012 2013 2014 2015 átlag 2,8 2,6 Lengyelország Magyarország Szlovákia Románia Szlovénia Eurózóna Horvátország Magyarország 2015-ös költségvetésénél figyelembe vett mérték 2,4% Forrás: Európai Bizottság 2014. őszi előrejelzés
Az Európai Bizottság szerint az államadósság aránya Magyarországot kivéve várhatóan minden közép-kelet-európai országban emelkedni fog 2015-ben Államadósság (a GDP %-ában) 100 90 80 70 60 50 40 30 20 94,7 95,0 82,2 84,9 81,7 82,9 76,9 76,4 54,1 54,9 49,1 50,2 39,4 40,4 96-10 2011 2012 2013 2014 2015 átlag Eurózóna Horvátország Szlovénia Magyarország Szlovákia Lengyelország Románia * * A 2015. évi költségvetési törvény szerint stabilitási törvény alapján változatlan árfolyamon számítva az államadósság aránya Magyarországon 2014-ről 2015-re 76,3%-ról 75,4%-ra csökken. Várhatóan teljesülnek az alkotmányos előírások. Forrás: Európai Bizottság 2014. őszi előrejelzés, Nemzetgazdasági Minisztérium 12
Az államadósság ráta az évközben tapasztalt átmeneti növekedés után éves összevetésben az MNB és a KSH adatai szerint kissé csökkent tavaly; idén hasonló mérséklődést várunk A bruttó és a nettó államadósság a GDP arányában* (%) ** A stabilitási törvény szerinti adósságmutató ettől eltér (várhatóan nagyobb mértékben csökken), mert azt változatlan EUR/HUF árfolyamon kell kiszámolni. A forint éves összevetésben 6%-kal magasabban állt 2014. év végén, ami önmagában a GDP 1,7%- ával emelte az adósságrátát. Előretekintve jók a kilátások, teljesítési veszélyek elsősorban a forint árfolyam alakulásától függően 2016 2017-re vannak. Forrás: MNB Pénzügyi Számlák, KSH, KT Titkárság, *a 4 negyedéves gördülő GDP %-ában **31.891,6 milliárd forint (az előző évihez képest folyó áron 6,8 %-kal, változatlan áron 3,6 %-kal nagyobb) GDP-vel számolva 13
Az év végi bruttó államadósság csökkenéséhez általában hozzájárul, hogy az államháztartás pénzügyi eszközeinek év végi állománya a 2008 óta tapasztalt átlag alá mérséklődik Az állam egyes pénzügyi eszközeinek állománya (milliárd forint) Forrás: MNB, ÁKK, KT Titkárság
A 2011 2013-as időszakban a GDP 8,7%-ával lett kisebb a bruttó adósság a Nyugdíjreform és az Adósság-csökkentő alap forrásai bevonásával. E folyamat fordítottja a 2010 előttinek, amikor részben a nyugdíjpénztárakba befizetett járulék miatt nőtt az államháztartás hiánya és ezáltal az államadósság. Forrás: ÁKK elszámolás: http://akk.hu//kepek/upload/2014/nyra_pf_honlapra_20131231.pdf, KT Titkárság, *: a 2013-as GDP %-ában; **: a 2013-as tranzakciók hatása nélkül A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap forrásai és felhasználása (milliárd forint) mrd HUF a GDP* % - ában Források (1) Eszközök 2 678 9,2 (2) Egyéb bevétel 34 0,1 (3) = (1) + (2) Nyugdíjreform Alap 2011 májusi induló állomány reálhozam nélkül 2 712 9,3 memo reálhozam 233 0,8 memo Nyugdíjreform Alap 2011 májusi induló állomány reálhozammal együtt 2 945 10,1 (4) Plusz átlépők 2012-ben reálhozam nélkül 51 0,2 (5) = (3) + (4) Összes forrás 2 763 9,5 Felhasználás (6) Befizették a költségvetésbe 2011-ben 459 1,6 (7) DKJ és Állampapír bevonás és visszavásárlás (2011-2013) 1 763 6,1 (8) IMF-nek törlesztették 2012-ben 243 0,8 (9) Önkormányzati hitelek előtörlesztése 2013-ban 81 0,3 (10) = (7) + (8) + (9) Összesen bevonás és törlesztés 2 088 7,2 memo (6) + (10) A bruttó adósságdinamikára kedvező hatást eredményező felhasználás** 2 547 8,7 (11) Térítésmentes átadás az MNV részére 2012-ben 133 0,5 (12) Nyugdíjreform Alap záró állomány 2013. december 31-én 0,2 0,0 (13) = (6) + (10) + (11) + (12) Összes felhasználás 2 680 9,2 (16) rezidum: árfolyamveszteség, egyéb 84 0,3
A költségvetések szempontjából előnyös, hogy az állampapír hozamok alacsony szintre csökkentek, előretekintve az amerikai kamatemelés hozhat fordulatot 2012.01. 2012.03. 2012.05. 2012.07. 2012.09. 2012.11. 2013.01. 2013.03. 2013.05. 2013.07. 2013.09. 2013.11. 2014.01. 2014.03. 2014.05. 2014.07. 2014.09. 2014.11. 2015.01. A 10 éves állampapírhozam alakulása (bázispont) 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 Magyarország Románia Horvátország Lengyelország Szlovénia Eurózóna Szlovákia Forrás: Eurostat
Kedvező fejlemény az is, hogy a felárak az elmúlt évekhez képest csökkentek vagy alacsonyak maradtak 2012.01. 2012.03. 2012.05. 2012.07. 2012.09. 2012.11. 2013.01. 2013.03. 2013.05. 2013.07. 2013.09. 2013.11. 2014.01. 2014.03. 2014.05. 2014.07. 2014.09. 2014.11. 2015.01. 2015.03. A CDS-felár alakulása (bázispont) 700 Bulgária 600 Magyarország 500 Románia Lengyelország 400 Szlovákia 300 Csehország 200 100 0 Forrás: Reuters
A strukturális tényezők mellett ország-specifikus események és a gazdaságpolitika is befolyásolja az egyes országok relatív megítélését A CEE térség átlagos CDS-felára és az egyes országok relatív pozíciói (bázispont) Forrás: Reuters, a CEE átlag a fenti országok átlaga, az egyes országok vonalai pedig a CEE átlagtól való eltérést ábrázolják 18
Egy főre eső GDP (euró) a közép-kelet-európai országokban 20 000,0 18 000,0 16 000,0 14 000,0 12 000,0 10 000,0 8 000,0 6 000,0 4 000,0 2 000,0 0,0 Csehország Horvátország Magyarország Lengyelország Románia Szlovénia Szlovákia 2013 14 956,5 10 220,6 10 146,2 10 275,8 7 206,9 17 555,7 13 601,1 2014 15 300,5 10 169,5 10 481,0 10 615,0 7 423,1 18 012,1 13 927,5 2015 15 683,0 10 189,8 10 732,6 10 954,6 7 623,5 18 336,3 14 275,7 2013 2014 2015 Forrás: Eurostat, IMF World Economic Outlook, EU Bizottság 19
Egy főre eső GDP (euró) vásárlóerőparitáson a közép-kelet-európai országokban 35 000 30 000 25 000 20 000 15 000 10 000 5 000 0 Csehország Horvátország Magyarország Lengyelország Románia Szlovénia Szlovákia 2013 27 347 20 222 23 236 22 273 17 440 28 512 26 616 2014 28 446 20 392 24 336 22 429 19 397 29 359 27 665 2015 29 659 20 873 25 406 25 703 20 356 30 266 28 888 2013 2014 2015 Forrás: Eurostat, IMF World Economic Outlook, EU Bizottság 20
Magyarország megyéiben az egy főre jutó vásárlóerő, 2014 EU 100 %-hoz képest Forrás:GfK Eurostat, IMF World Economic Outlook, EU Bizottság
KKV-k számának alakulása 2011-2014 között havi bontásban 390 000 385 000 380 000 375 000 370 000 365 000 360 000 355 000 350 000 345 000 J F M Á Mj Jú Jl Au Sz O N D J F M Á Mj Jú Jl Au Sz O N D J F M Á Mj Jú Jl Au Sz O N D J F M Á Mj Jú Jl Au Sz O N 2011. 2012. 2013. 2014. Forrás: KSH 22
KKV-k részesedése a foglalkoztatásban és hozzáadott érték termelésben (%) 75,00% 70,00% 65,00% 60,00% A nemzetközi összehasonlításban különösen gyenge, stagnáló hatékonyságot mutató adatok egyben a beavatkozás, cselekvés és fejlesztés lehetőségeit is kijelölik. A tapasztalat az, hogy azokban az európai országokban, ahol a kereskedelmi- és iparkamaráknak nagyobb a fejlesztésben a szerepe és a lehetősége, jobbak az eredmények. 55,00% 50,00% 2010 2011 2012 2013 2014 2015 KKV-k foglalkoztatási arány KKV-k részesedése a hozzáadott értékben Forrás: Eurostat, 2014-2015 becslés 23
Magánszektor GDP-arányos hiteltartozása 2012-ben Elsősorban nem a magyar magánszektor eladósodása miatt vált Magyarország sebezhetővé, hanem az államháztartás eladósodása, illetve a magas külső eladósodottság miatt. A duális magyar gazdasági szerkezet miatt a hazai tulajdonú mikro-, kis- és középvállalatok eladósodottsága nagyságrendileg kisebb arányú, mint a külföldi tulajdonú vállalkozásoké. A régiós országokhoz képest viszont magasabb a magyar magánszektor GDP-arányos bruttó adóssága. 24 Forrás (ábra és szöveg): Matolcsy György (2015): Egyensúly és növekedés, Konszolidáció és stabilizáció Magyarországon 2010-2014, 411.oldal, Kairosz Kiadó, Budapest
A mérleg szerinti eredményt (millió HUF ) és a befektetési vállalkozások számának változását nézve, és a mérleg szerinti egyesített teljesítményben a BudaCash és a Questor számait nézve kitűnik, hogy - 2006-2007-ben a BudaCash és a Questor pozíciója rosszabb a többi vállalkozásénál, utóbbi jelentős visszaesését mutat, - 2007 és 2010 között a befektetési szektor a válság, a bizalomvesztés, a befektetési hajlandóság visszaesése miatt elveszti nyereségtermelő képességét, és ez lényegében 2012-ig így marad, e két cég azonban tartani tudja pozícióit, sőt 2011-től erőteljes eredménynövekedést mutat, - 2013-ban a szektor összes nyereségének több mint nyolcvan százalékát e két cég adja. 3 000 45 2 500 2 000 1 500 1 000 500 0 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 Befektetési vállalkozások száma BUDA-CASH Brókerház Zártkörűen Működő Rt. QUAESTOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Nyilvánosan Működő Rt. Mérleg szerinti eredmény összesen 40 35 30 25 20 15 10 5 0 Forrás: PSZÁF/MNB Aranykönyvek 25
Pesszimista hangulat érvényesült a 2012 év elején. Prófécia volt, hogy a bizalomhiány miatt a reálgazdasági eredmények mellett is, nemcsak újratermelődik az adósság, hanem aránya is gyorsan növekszik, mert az alkalmazkodás elmarad: folyamatos lesz a csődveszély, a stabilitás-hiánya. Trendforduló következett be, de 2015-ben sem lehet hátradőlni! 2015 tény: lassú javulás, piactartás miatt a bankszektorban jelentős tőkebevonás, a hitelezést állami eszközök segítik 2015 tény: jelentősen csökkenő finanszírozási költség Forrás: Simor András 2012 január, Illetve 2015 saját szerkesztés 2012 várakozás: az adósság/adósságarány tovább emelkedik 2015 tény: gyengülő, de stabil árfolyam 2015 tény: jelentősen javuló kilátások 2015:nominálisan még növekszik, 26 de aránya csökken
Előretekintve: a GDP-arányos államadósság fenntartható csökkentéséhez elsősorban a növekedési képesség erősítésére van szükség. A felzárkózás egyetlen útja, ha magasabb hozzáadott értékekkel tudunk becsatlakozni a globális termelési láncba. A növekedési képesség erősítése A beruházási ráta emelése, a hitelezési aktivitás javítása, a KKV-szektor vállalkozóképességének fejlesztése. A gazdaságfejlesztésre fordított források 2500 - ról 3000 Mrd-ra emelése Felszabaduló forrás a gazdaságfejlesztésre A K+F tevékenység további erősítése. További befektetés a humán tőkébe, képzettebb munkaerő-kínálat biztosítása. A GDP fenntartható növekedése Fenntartható GDParányos államadósságcsökkentés A versenyképesség javítása az üzleti bizalom további erősítésével, a szabályozás kiszámíthatóságának növelésével Stabil, forrásaiban javuló költségvetés Forrás: KT Titkárság
KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ FIGYELMET! 28