Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 93.056-1-9/2013. Tárgy: DÉBÁK Kft., Hódmez vásárhely, Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál el zetes vizsgálat Hargitai Attila Berényi Anita Vollmuth Eszter Filakné Enyedi Andrea H A T Á R O Z A T A DÉBÁK Kft. (6772 Deszk, Alkotmány, u. 43.; KÜJ: 100 685 460) által 2012. december 19-én a Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9,10 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett homok- és agyagbánya létesítése tárgyában benyújtott el zetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapítom, hogy a tervezett tevékenység, mely a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletének 19. pontja szerint min sül, [Egyéb bányászat (amennyiben nem tartozik az 1. számú mellékletbe), kivéve az önállóan létesített ásványfeldolgozó üzemet méretmegkötés nélkül] nem okoz jelent s környezeti hatást, ezért a tevékenység megkezdéséhez nem kell környezetvédelmi hatásvizsgálatot végezni. A 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. (2) bekezdés ac) pontja alapján, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 66. (1) bekezdés e) pontja szerint, a tevékenység a bányahatóság által kiadott engedély, valamint jóváhagyott m szaki üzemi terv birtokában kezdhet meg. Ezen engedélyezési eljárásokban a felügyel ség, mint szakhatóság vesz részt és az engedélyezési eljárások keretén belül fogja megadni el írásait. Szakhatósági állásfoglalások: 1. Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének VI-R-039/00498-2/2013. számú állásfoglalása: A Hódmez vásárhely Batida, 01656/9, 10. hrsz-ú ingatlanokon tervezett agyag- és homokbánya létesítésének el zetes vizsgálati engedélyezési eljárásában benyújtott dokumentációban foglaltakhoz közegészségügyi szempontból az alábbiak figyelembevételével járulok hozzá: - A munkavégzés alatt az el írások szerinti zajterhelési határértékeket be kell tartani a beruházási terület környezetében él k és tartózkodók egészségének megóvása érdekében. - A tevékenység végzése során a leveg terhelési szintre vonatkozó egészségügyi határértékek betartása szükséges. Közegészségügyi szakhatósági állásfoglalásom ellen önálló fellebbezésnek nincs helye. Közegészségügyi szakhatósági állásfoglalásom az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség által az ügy érdemében hozott határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntet végzés elleni fellebbezésben támadható meg. 2. Hódmez vásárhely Megyei Jogú Város Címzetes F jegyz jének 29-2049-5/2013 számú állásfoglalása: Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség (6721 Szeged, Fels -Tisza part 17.) megkeresésére DÉBÁK Kft. (6772 Deszk, Alkotmány u. 43.) kérelmére indult Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9, 10 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett homok- és agyagbánya létesítése tárgyú eljárásban, tekintettel arra, hogy a fenti hivatkozási számú leírás alapján a tevékenység a településrendezési tervvel, a helyi építési szabályokkal, illetve a helyi környezetvédelmi rendelettel nem ellentétes, szakhatósági hozzájárulásomat megadom. Ezen hozzájárulás nem mentesít a jogszabályok szerint szükséges egyéb engedélyek beszerzésének kötelezettsége alól. Állásfoglalásom ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye, az a határozat, illetve az eljárást megszüntet végzés elleni jogorvoslat keretében támadható meg. 3. Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága 15.2/689-2/2013. számú állásfoglalása: A Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága, a Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9, 10 hrsz-ú ingatlanokon tervezett homok- és agyagbánya létesítés (6,7104 ha), bányászati tevékenységre vonatkozó el zetes vizsgálati Központ: 6721 Szeged, Fels -Tisza part 17. Postacím: 6701 Szeged, Pf.: 1048, Tel.: (62) 553-060 Fax: (62) 553-068 Kirendeltség: 6500 Baja, Bajcsy-Zs. u. 10., Postacím: 6501 Baja, Pf.: 113, Tel.: (79) 521-960 Fax: (79) 521-970 Ügyfélfogadás: hétf, szerda, péntek: 8:30-12:00, továbbá szerda 13:00-16:00 E-mail: alsotiszavideki@zoldhatosag.hu, Honlap: www.atiktvf.hu
2 dokumentáció elfogadásához, melyet Pillér Péter környezetvédelmi szakért (8227 Fels örs, Úttör u. 1/b.) 2012. decemberében készített, talajvédelmi szempontból hozzájárul. Jelen szakhatósági állásfoglalás ellen fellebbezésnek helye nincs, az csak az érdemi határozat elleni fellebbezésben támadható. 4. Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának Cs-06D/01/514-2/2013. számú állásfoglalása: Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség szakhatósági megkeresésére a Hódmez vásárhely (Batida), 01656/9, 10 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett homok- és agyagbánya létesítése tárgyában az el zetes vizsgálati eljárás kapcsán érkezett kérelmet és a mellékelt tervdokumentációt megvizsgáltam. Az esetlegesen elkészítend környezeti hatástanulmány tartalmára vonatkozóan örökségvédelmi szempontból kikötéseket nem teszek. Ezen állásfoglalásom ellen jogorvoslattal csak az engedélyez hatóság által az ügy érdemében hozott I. fokú határozat ellen benyújtott fellebbezésben lehet élni. 5. Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmez vásárhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatal 10036-2/2013. számú állásfoglalása: A DÉBÁK. Kft. 6772 Deszk, Alkotmány utca 43. kérelmére 2012. február 5-én napján benyújtott- az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Engedélyezési Jogi Titkárság 6721 Szeged, Fels -Tisza part 17. sz. 93056-1-4/2013 számon folyamatban lév -Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9,10 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett homok- és agyagbánya létesítése- el zetes vizsgálati eljárás engedélyezése ügyében földvédelmi szempontú szakhatósági hozzájárulást az alábbi feltételekkel megadom. Amennyiben term föld más célú hasznosítására kerül sor, a beruházás a Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmez vásárhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala (továbbiakban ingatlanügyi hatóság) hatósági engedélyének birtokában kezdhet meg. Ingatlanügyi hatósági engedéllyel lehet term földet más célra hasznosítani. Döntésem ellen önálló fellebbezésnek nincs helye. Végzésem csak az ügy érdemében hozott határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntet végzés elleni fellebbezésben támadható meg. A határozat ellen a közlést l számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi felügyel séghez címzett, de az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel séghez, mint els fokú hatósághoz két példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. A jogorvoslati eljárás díja a jogszabályban meghatározott esetek kivételével a befizetett szolgáltatási díjtétel 50 %-a, azaz 125 000 Ft, amelyet a Magyar Államkincstárnál vezetett 10028007-01711875-00000000 el irányzat-felhasználási számú számlára kell átutalni, és a díj megfizetését igazoló bizonylatot vagy annak másolatát felügyel ségünk részére megküldeni. A befizetési bizonylat közlemény rovatába kérem feltüntetni jelen határozat számát. A kérelmez az eljárás 250 000 Ft igazgatási szolgáltatási díját befizette, az eljárás során egyéb költség nem merült fel. I N D O K O L Á S A DÉBÁK Kft. 2012. december 19-én a Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9,10 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett homok- és agyagbánya létesítése tárgyában a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) szerinti el zetes vizsgálati kérelmet nyújtott be felügyel ségünkre, és kérte az eljárás lefolytatását. Az ügyfél a felügyel ség 93056-1-1/2013. számú hiánypótlási felhívását (szakhatósági igazgatási szolgáltatási díjak megfizetése) 2013. január 28-án teljesítette. A dokumentáció tartalmilag és formailag megfelelt a R. el írásainak. A Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9-10 hrsz. alatti összesen 6,7104 ha-os jelenleg szántó m velési ágú - területen külszíni termeléssel homokot illetve agyagot kívánnak bányászni. A tevékenység a R. 3. sz. melléklet 19. pontja alapján a felügyel ség döntését l függ, hogy környezeti hatásvizsgálat köteles-e.
3 A Felügyel ség a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 29. (6) bekezdése alapján a hatásterületen él ügyfeleket és az ügyfélnek min sül szervezeteket az eljárás megindításáról hirdetményi úton értesítette. A Felügyel ség a R. 3. (3) és (4) bekezdése alapján a hivatalában és a honlapján 2013. január 16-tól közzétette az eljárás megindításáról szóló közleményt, továbbá a vonatkozó iratokat közhírré tétel céljából megküldte a létesítmény helye szerinti önkormányzat jegyz jének. A közlemény Hódmez vásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatalában 2013. január 24. napjától 2013. február 11. napjáig közzétételre került, mellyel kapcsolatosan észrevétel nem érkezett. A szakhatóságokat a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 32/A. -a alapján kerestem meg. A megkeresett szakhatóságok egyike sem kérte az eljárás hatásvizsgálati szakba utalását. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága, a Hódmez vásárhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala, a Szegedi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal és Hódmez vásárhely Megyei Jogú Város Címzetes F jegyz jének szakhatósági állásfoglalását a rendelkez részben el írtam. A szakhatósági állásfoglalások indokolása: Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve: Piller Péter környezetvédelmi szakért (8227 Fels örs, Úttör u. 1/b.) El zetes vizsgálati dokumentáció a Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9, 10 hrsz-ú ingatlanokon tervezett homok- és anyagbánya létesítéséhez címen dokumentációt készített a DÉBÁK Kft. (6772 Deszk, Alkotmány u. 43.) megbízásából. A DÉBÁK Kft. (6772 Deszk, Alkotmány u. 43.) El zetes vizsgálati dokumentáció a Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9, 10 hrsz-ú ingatlanokon tervezett homok- és anyagbánya létesítéséhez címen dokumentációt nyújtott be az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel séghez. Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség a 93.056-1-4/2013. iktatási számú megkeresésében Hódmez vásárhely település külterületén a bányatelek kialakításának el zetes vizsgálati engedélyezési eljárásában közegészségügyi szakhatósági állásfoglalást kért. A dokumentációk áttanulmányozása után megállapítottam, hogy a beruházás külterületen valósulna meg, Hódmez vásárhely Batida településrész lakott területét l 2000 m távolságban, mez gazdasági területen. A bányatelekhez legközelebb es épület a 48 m távolságban található lakott tanyaépület, a tervezett bányatelek 800 m-es körzetén belül további lakóépület illetve másik védend létesítmény nem található. A bányam velés száraz, külszíni fejtéssel valósulna meg, talajvízszint alóli kitermelést nem terveznek, így bányató nem alakul ki a területen. A tevékenység végzése során az emberi egészségre két környezeti elem van jelent s hatással, melyek a zaj és a por. A környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM EüM együttes rendeletben valamint a leveg terhelési szint határértékeir l és a helyhez kötött légszennyez pontforrások kibocsátási határértékeir l szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendeletben rögzített el írásokat, határértékeket be kell tartani a létesítési terület környezetében él k és tartózkodók egészségének megóvása érdekében. A fentiek figyelembevételével járultam hozzá az el zetes vizsgálati engedélyezési eljárásában benyújtott dokumentációban foglaltakhoz. Az ügyintézési határid leteltének napja: 2013. február 20. Szakhatósági állásfoglalásomat az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelölésér l szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendeletben biztosított jogkörömben és illetékességemben, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44..-ban, a környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM EüM együttes rendeletben, a leveg terhelési szint határértékeir l és a helyhez kötött légszennyez pontforrások kibocsátási határértékeir l szóló 4/2011. (I. 14.) VM rendeletben valamint a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben foglaltak alapján hoztam meg. Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága: ATI-KTVF 93056-1-4/2013. ikt. számú levelében kérelemmel fordult hatóságunkhoz, a Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9, 10 hrsz-ú ingatlanokon tervezett homok- és agyagbánya létesítés (6,7104 ha), bányászati tevékenységre vonatkozó el zetes vizsgálati
4 dokumentáció elfogadásához szükséges talajvédelmi szakhatósági állásfoglalás megadásáért. A megküldött dokumentáció kielégíti a talajvédelmi követelményeket. Az ügyfél befizette a 63/2012. (VII.29.) VM. Rendelet 1. számú melléklet 12.9.4. El zetes környezetvédelmi vizsgálati eljárás 50.000,-Ft szakhatósági igazgatási szolgáltatási díját. A szakhatósági állásfoglalást a 2007. évi CXXIX. törvény 38., 43., 50., a 90/2008. (VII. 18.) FVM rendelet, valamint a 2004. évi CXL. törvény el írása alapján adtam ki el zetes vizsgálati eljárás elfogadásához. Hódmez vásárhely Megyei Jogú Város Címzetes F jegyz je: Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség (6721 Szeged, Fels -Tisza part 17.) megkeresésére DÉBÁK Kft. (6772 Deszk, Alkotmány u. 43.) kérelmére indult Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9, 10 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett homok- és agyagbánya létesítése tárgyú eljárásban szakhatósági nyilatkozat kiadására kereste meg hatóságomat. A szakhatósági megkeresés 2013. február 21. napján érkezett hatóságunkhoz. A környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006, (XII. 23.) Korm. rendelet 4. sz. melléklete értelmében az el zetes vizsgálati, a környezet hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban kijelölt szakhatóság, ha a tevékenység következtében az a környezeti elem vagy rendszer hatásvisel lehet, amelynek védelme hatáskörébe tartozik, azt érinti vagy olyan környezetveszélyeztetés fordulhat el, amely elleni védelmet jogszabály a feladat- és hatáskörébe utalja, a helyi környezet- és természetvédelemre kiterjed en els fokon az érintett települési önkormányzat jegyz je. Szakhatósági nyilatkozatom kiadásához megvizsgáltam a beadott környezetvédelmi dokumentációt és megállapítottam, hogy nem ellentétes a környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/1993. (10.11.) Kgy. sz. rendelettel. A fentiekre tekintettel a rendelkez részben foglaltak szerint adtam meg szakhatósági hozzájárulásomat. Az önálló jogorvoslatot a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 44. (9) bekezdése alapján zártam ki, és e jogszabályi helyre hivatkozva adtam tájékoztatást a jogorvoslat lehet ségér l. Hatáskörömet és illetékességemet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A (1) bekezdése határozza meg. Döntésemet a 2004. évi CXL. törvény 44. (6) bekezdésében foglaltak szerint hoztam meg. Csongrád Megyei Kormányhivatal Szegedi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal: A tárgyi beruházás által érintett ingatlanokon nyilvántartott régészeti lel hely (Hódmez vásárhely 220. lh., KÖH azonosítószáma: 55474) található. A kulturális örökség védelmér l szóló 2001. évi LXIV. törvény (továbbiakban Kötv.) 19. (1) bekezdése értelmében a régészeti lel helyeket a földmunkákkal járó fejlesztésekkel, beruházásokkal kormányrendeletben meghatározott esetekben és módon el kell kerülni. A Kötv. 19. (2) bekezdése értelmében a régészeti örökség elemei eredeti helyzetükb l csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el. Az eljárás jelen szakaszában örökségvédelmi hatásvizsgálat végzését nem tartottam szükségesnek, annak elkészítése a bányatelek alakítási eljáráshoz elegend. Tájékoztatom azonban arról, hogy a Kötv. 20/A (1) bekezdése szerint nagyberuházás esetén el zetes régészeti dokumentációt kell készíteni. A nagyberuházás fogalmát a Kötv. 7. 31.pontja határozza meg. A Kötv. 23/C (1) bekezdése értelmében az el zetes régészeti dokumentációt próbafeltárás alkalmazásával kell elkészíteni, és azon els hatósági eljárás megindítására irányuló kérelemhez kell mellékelni, amelyben az örökségvédelmi hatóság eljár, vagy szakhatóságként részt vesz. A további régészeti feladatellátásról (megel feltárás, régészeti megfigyelés) és ennek mértékér l a hatóság az el zetes régészeti dokumentáció alapján dönt. Ha a tervezett bánya célkitermel helynek min sül, úgy a nagyberuházás vagy kisajátítás esetén folytatott régészeti feltárásra vonatkozó rendelkezések nem alkalmazandók (pl.:költségkorlát). Amennyiben a tervezett beruházás nem nagyberuházás, akkor el zetes régészeti dokumentációt nem kell benyújtani, a hatóság az eljárás következ szakaszában kiadandó szakhatósági állásfoglalásában határozza meg a régészeti munkák módját és mértékét. Hatóságom, mint szakhatóság hatáskörét a régészeti örökség és a m emléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 393/2012. (XII.20.) Korm. Rendelet 2. (1) bekezdés a) pontja, illetékességét az 1. sz. melléklet 5. pontja és a környezetvédelmi, természetvédelmi vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 32/E. (3) bekezdés c) pontja, illetékességét a Kr. 4. mellékletének 3. pontja határozza meg. A jogorvoslat módjáról a Ket. 44. (9) bekezdése rendelkezik. Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmez vásárhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatala: A benyújtott kérelem mellékleteként: benyújtott Hódmez vásárhely (Batida) 01656/9,10 hrsz. alatti ingatlanokon tervezett homokés agyagbánya létesítése el zetes vizsgálati dokumentáció vizsgálata során megállapítottam, hogy a beruházás során term föld id leges és végleges más célú hasznosítására kerül sor. Ebben az esetben az ingatlanügyi hatósági engedéllyel lehet a term földet más célra hasznosítani. A más célú hasznosítás engedélyezése iránti kérelmet az ingatlanügyi hatóság címére kell benyújtani.
5 A más célú hasznosítási kérelemnek tartalmaznia kell: az érintett földrészletek helyrajzi számát, a más célú hasznosításhoz szükséges teljes terület igényt, a más célú hasznosítás pontos célját és az igénybevev megnevezését és lakcímét (székhelyét). A kérelemhez mellékelni kell a földmérési alaptérképnek a más célú hasznosításra tervezett területet feltüntet másolatát és ehhez kapcsolódó terület kimutatást. Az engedély hiánya esetén a más hatóságok által kiadott engedélyek nem mentesítik az igénybevev t a term föld védelmér l szóló 2007. évi CXXIX. törvényben foglalt jogkövetkezmények alól és az ingatlanügyi hatóság engedélye nem mentesít a külön jogszabályok szerint szükséges más hatósági engedélyek megszerzésének kötelezettsége alól. Ezen szakhatósági állásfoglalásom a term föld védelmér l szóló 2007. évi CXXXIX. törvény 2. d) pontjában, 8. (1), (2) bekezdésében, 9. (1), (2) és 10. (1) bekezdése a) pontjában, 14. (1) bekezdésében és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 44. (1) bekezdésében és a 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 32/A. (1) bekezdésében foglaltakon alapul. A Hódmez vásárhelyi Körzeti Földhivatal hatáskörét a földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetr l, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. -a, illetékességét az 1. számú mellékletének 6/1. pontja határozza meg. Az önálló fellebbezést a Két. 98. (3) bekezdése alapján zártam ki. A jogorvoslat lehet ségér l a Ket. 98. (2) bekezdésére figyelemmel adtam tájékoztatást. A vizsgált terület a felszín alatti víz szempontjából kevésbé érzékeny terület. A beruházás vízbázis véd területet nem érint. A legközelebbi vízfolyás a bányatelek melletti 01656/6 hrsz. belvízcsatorna, a legközelebbi természetes vízfolyás a 3 km-re D-re elhelyezked Mátyáshalmi-csatorna. A bányatelek tervezett fed lapjának szintje 80,65 mbf. A bányatelek tervezett alaplapjának szintje 74,0 mbf. A területen a talajvíz szintje 73,0 mbf, így víz alá termelés nem történik, a letermelést követ en a terepszint 1 m-rel a talajvízszint fölött helyezkedik el. A gépek karbantartását, javítását, üzemanyaggal való feltöltését a területen kívül végzik, a területen potenciális talaj- és talajvízszennyez anyagokat nem tárolnak. A tevékenység során a fed humuszos réteget eltávolítják, ideiglenesen deponálják, majd a már letermelt területek rekultivációjára hasznosítják. A rekultiváció során az eredeti szántó m velési ágat állítják vissza. A tevékenység során keletkez hulladékok környezetvédelmi szempontból megfelel gy jtésér l és elszállításáról gondoskodnak. Havária mentes üzemeltetés esetén veszélyes hulladék nem keletkezik. Az esetleges helyben történ karbantartás, gépek üzemanyaggal történ feltöltése illetve bekövetkez havária esemény alkalmával keletkez hulladékok elkülönített zárt gy jtése és kezel nek való átadása biztosított. A bányaterületen dolgozók települési hulladékát a bányatelek területén elhelyezett 50 l-es tartályban gy jtik, majd a legközelebbi kommunális hulladékgy jt helyre szállítják. A bányászati tevékenységet évi max. 100.000 m 3 homok és agyag kitermelésére (8 h/nap) tervezik. A bányászati gépek és a szállítást (max. 25 db/nap 16 m 3 -es szállítási kapacitású tehergépjárm ) végz berendezéseket meghajtó dízel motorok kipufogógázai (CO, NOX, elégetlen CH, SO2, korom légszennyez anyag) a környezetet üzemeltetésükkor kis mértékben terhelik. A bányában végzett földmozgatás közben porszennyez déssel kell számolni. A területhez legközelebbi lakóépületnél (48 m) kialakuló porkoncentráció, számítások alapján, határérték alatt marad. A kitermelt haszonanyag elszállítása az M43 út nyomvonaláig belterület, lakóterületek és közutak elkerülésével, földutakon történik. A szállítási útvonal megegyezik a Hódmez vásárhely X. homok bányából az M43 út építéséhez való szállítás során kialakított nyomvonallal. A két bánya bányászati jogosítottja azonos személy, így egyidej kiszállítás nem tervezett. A bányászati tevékenység felhagyását követ en a bányászati gépek üzemeltetése megsz nik, amely kedvez hatású lesz a környezet leveg min ségére. A bánya területe Hódmez vásárhely külterületén, Batida településrész közelében, összefügg lakott területt l DNy-i irányban 2 kmre helyezkedik el. A terület a 4414. számú Hódmez vásárhely - Maroslele közútról Batidánál leágazó 4454. számú összeköt útról, 1200 m hosszú (01655 hrsz-ú) földúton keresztül érhet el. Az M43 út nyomvonala felé történ kiszállítás másik elkerül földutakon történik. A bányaterület telekhatárától ÉK-i irányban 48 m-re, a 01656/4 hrsz.-ú ingatlanon lakott tanyaépület helyezkedik el. A bányatelek 800 m-es körzetén belül további lakóépület, vagy egyéb védend létesítmény nem található. A tevékenység végzése során a következ gépekkel, mint zajforrásokkal kell számolni: lánctalpas tolólapos dózer, mélyásós forgókotró, homlokrakodó, valamint a szállítást végz teherautók. A bányászati tevékenység végzésekor a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet alapján az üzemvitel figyelembe vételével elvégzett számítások szerint a közvetlen hatásterület mez gazdasági területen ~185 m. A közvetlen hatásterületen, a védend épületnél, a zajterhelési határérték teljesülése 3 m magas, 6 m talpszélesség töltéssel biztosítható.
6 A zajvéd töltés megépítése után is a hatásterületen védend (tanya) épület lesz, ezért a 284/2007. (X. 29.) Korm rend. 10. (1) bekezdése értelmében a bánya üzemeltet jének, a zaj- és rezgéskibocsátás ellen rzésének módjáról szóló 93/2007. (XII. 18.) KvVM rend. 2. sz. melléklete szerinti, zajkibocsátási határérték megállapítása iránti kérelmet kell benyújtania a felügyel ségünkre. A létesítéssel érintett ingatlan védett természeti területnek, Natura 2000 területnek nem része. A tervezett tevékenység várhatóan nem okoz jelent s környezeti hatást leveg - és zajvédelmi, hulladékgazdálkodási, víz- és talajvédelmi, táj- és természetvédelmi szempontból. A felügyel ség a határozat rendelkez részében, mivel nem feltételezhet jelent s környezeti hatás és a tevékenység a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 2. számú mellékletének hatálya alá sem tartozik, tájékoztatta a kérelmez t, hogy a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 5. (2) bekezdés ac) pontja alapján, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 66. (1) bekezdés e) pontja szerint a tervezett tevékenység milyen egyéb engedély birtokában kezdhet meg. Tájékoztatom, hogy a Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet alapján benyújtandó engedélyezési dokumentációjához szükséges csatolni egy környezetvédelmi tervfejezetet is, melyben az el írt, környezetvédelemre vonatkozó általános tartalmi követelmények mellett az alábbiakra kell kitérni: 1. Ismertetni kell a szállítási útvonalon a kiporzás csökkentése érdekében tett intézkedéseket. 2. Igazolni kell, hogy a zajvédelmi töltés megépítésével a zajkibocsátási hatásterületen lév ingatlannál határérték feletti zajkibocsátás nem történik. A fellebbezési jogot a Ket. 98. (1) bekezdése és 99. (1) bekezdése alapján biztosítottam. A fellebbezést a Ket. 102. (1) bekezdése alapján annál a hatóságnál kell el terjeszteni, amely a megtámadott döntést hozta. A felügyel ség jelen határozatot a környezet védelmér l szóló 1995. évi LIII. törvény 71. (3) bekezdése értelében joger re emelkedésre tekintet nélkül hivatalában, honlapján és a központi rendszeren (www.magyarország.hu) nyilvánosan közzéteszi. Az ügyintézési határid lejártának napja: 2013. március 7. A Felügyel ség a R. 5. (6) bekezdése alapján ezen döntését megküldi az eljárásban érintett, hatásterületen lév Hódmez vásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Címzetes F jegyz jének, aki jelen határozat megküldését l számított 8. napon gondoskodik annak közzétételér l, továbbá a közzétételt követ 5 napon belül tájékoztatja felügyel ségünket a közzététel id pontjáról, helyér l, a betekintési lehet ség módjáról. Az igazgatási szolgáltatási díj mértékét a környezetvédelmi, természetvédelmi, valamint a vízügyi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendelet (továbbiakban KvVM rendelet) 1. melléklet I/49. pontja alapján határoztam meg. A jogorvoslati eljárás díját a KvVM rendelet 2. (4)-(10) bekezdése alapján állapítottam meg. A Felügyel ség hatáskörét a R. 3. (1) bekezdése, illetékességét a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelölésér l szóló 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. számú melléklete állapítja meg. Szeged, 2013. március 6. Némethy Tímea igazgató megbízásából: Dr. Mader Balázs s. k. mb. hatósági engedélyezési irodavezet Kapják: 1. DÉBÁK Kft. 6772 Deszk, Alkotmány, u. 43. tv. 2. Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 6701 Szeged, Pf.:389 HKP 3. CsMKH Hódmez vásárhelyi Járási Hivatal Járási Földhivatal 6800 Hmvhely, Kossuth tér 1. HKP 4. Csongrád Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvéd Ig. 6800 Hmvh. Rárósi út 110. HKP 5. CsMKH Szegedi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatala 6701 Szeged, Pf: 902 HKP 6. Hódmez vásárhely MJV Önkormányzat Címzetes F jegyz je 6800 Hmvhely, Kossuth tér 1. HKP 7. Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, 6721 Szeged, Berlini krt. 16-18. tájékoztatásul HKP 8. ATI-KTVF Hatósági Nyilvántartás 9. ATI-KTVF Irattár