Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017. tanévre. 2016 Budapest



Hasonló dokumentumok
AZ ÓBUDAI EGYETEM SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS TANULMÁNYI és VIZSGASZABÁLYZATA

Diplomás gazdaságvédelmi szakreferens szakirányú továbbképzési szak

egyéni esélyegyenlőségi tanácsadás, valamint esélyegyenlőséget támogató rendezvények szervezése

TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK A KÁROLY RÓBERT FŐISKOLÁN A 2014/2015. TANÉVBEN (SZEPTEMBERBEN INDULÓ KÉPZÉSEK)

PÉNZÜGY MESTER SZAK. 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

2013/35. SZÁM TARTALOM. 45/2013. (XII. 12. MÁV-START Ért. 35.) sz. vezérigazgatói utasítás a MÁV-START Zrt. Oktatási Utasításáról...

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT. mesterképzés (MA, MSc) levelező. Bölcsészettudományi Kar

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

E L Ő T E R J E S Z T É S

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAK, MÉRNÖKTANÁR

Gépészmérnöki alapszak

PM közlemény. Pénzügyi közlöny 2010/3. (2010. március 30)

DÉKÁNI KÖSZÖNTŐ. Tisztelt Hölgyem, Uram!

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Járműmérnöki alapszak

SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN

ADÓSSÁGKEZELÉSI TANÁCSADÓ KÉPZÉS OKTATÁSI PROGRAMJA

Szakdolgozati szabályzat

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi Szabályzata

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS. Dr. Csorba Péter Dr. Pusztai Gabriella

KAPOSVÁRI EGYETEM CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY PEDAGÓGIAI FŐISKOLAI KAR

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA


Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Gyakorlati oktató. FSZ SZAK (FSZ szint, KKK tervezet)

Logisztikai műszaki menedzserasszisztens felsőfokú szakképzés

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

Kisállatgyógyász szakállatorvos Szakállatorvosi képzés Működési szabályzata

ÉPÍTŐMÉRNÖKI SZAK. (BSc) ALAPKÉPZÉS

TÁJÉKOZTATÓ a Büntetőeljárás-jog 1-2 oktatásáról, követelményekről a teljes idejű és a részidős képzés hallgatói számára 2015/2016.

S z o l n o k i F ő i s k o l a SZF/.../2013.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

2016. május 20. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Ludovika épület (1083 Budapest, Ludovika tér 2.)

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat július 28.

T Á J É K O Z T A T Ó. a Vendéglátó és Szálloda Szak Levelező és Távoktatás Tagozat hallgatói számára a menedzser-asszisztensi gyakorlatról

Romanisztika alapszak (BA) olasz szakirány

KÖZLEMÉNY. a pedagógusképző felsőoktatási intézmények által 2003 ra meghirdetett, pedagógus szakvizsgára felkészítő képzésekről

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT április

Útmutató a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszékén készülő szakdolgozatok szerzői részére

Idegenforgalmi szakmenedzser felsőfokú szakképzés

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 6720 Szeged, Dugonics tér 13 FI FOGORVOSTUDOMÁNYI KAR 6720 Szeged, Tisza Lajos krt

A DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER TAPASZTALATAI A PTE ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN, AZ. Bevezető

A Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata. A Kapuvári Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata

Specializáció választási tájékoztató

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület u. 2. MEGHÍVÓ

Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. Kari Működési Szabályzat. 5. sz. melléklet

Művelődéstörténeti szöveggyűjtemény II./1.( ). Válogatás a magyar művelődés 1945 és 1990 közötti történetének dokumentumaiból

TVSZ kisokos hallgatóknak

Tájékoztató a közigazgatási szakvizsga követelményrendszeréről

TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ SZAK, LEVELEZŐ TAGOZAT

INTÉZMÉNYI MUNKATERV

Az informatika tantárgy idegen nyelv oktatása a középfokú oktatási intézményekben

ELŐTERJESZTÉS. a 2013/2014. tanév rendjéről

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL

ELŐTERJESZTÉS. Költségvetési Bizottsága és Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága március 19-i együttes ülésére

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Tárgyalásos eljárás

FOLYAMATFEJLESZTÉS ÉS LEAN MENEDZSMENT

A controlling integrálódása az oktatási szférában

A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYSÉGES FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI RENDSZER [NEPTUN EFTR] MŰKÖDÉSI RENDJÉRŐL

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének május 26-i rendkívüli ülésére

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ. a 2015/2016. tanévre Budapest

Ápolás és betegellátás alapszak Ápoló szakirány levelező tagozat IV. évfolyam

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV

Adóigazgatási szakügyintéző felsőfokú szakképzés

Ipari termék- és formatervezői alapszak

Tanegységek: 1. Bölcsődei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai gyakorlat) 2. Óvodai megfigyelés (csoportos szakmai gyakorlat)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS DR. SZÁSZ PÁL TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRA

Scanned by CamScanner

TANEGYSÉGLISTA (MA) ARABISZTIKA MESTERKÉPZSÉI SZAK (MA) A SZAKOT GONDOZÓ INTÉZET: ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKRÓL: A mesterképzési szak megnevezése:

TOMORI PÁL FŐISKOLA SZABÁLYZAT A KOLLÉGIUMI JELENTKEZÉSEK ELBÍRÁLÁSÁNAK ELJÁRÁSI ÉS SZERVEZETI RENDJÉRŐL

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

TEHETSÉG HÍRLEVÉL. Ösztöndíjpályázat a Nemzet Fiatal Tehetségeinek támogatására

MŰSZAKI SZAKOKTATÓ SZAK (műszaki alapdiploma BSc. szint) 1. A képzési cél

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Szakirányú továbbképzések. (levelező és esti tagozat)

Dózsa György Általános Iskola

A Kari Tanács szeptember 14-i ülésének határozatai

HU-Budapest: Üzleti és vezetői tanácsadói és kapcsolódó szolgáltatások 2012/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

A Dunaújvárosi F iskola jelenlegi és volt hallgatóinak képesség-, készség- és kompetencia-kutatása

VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM JANUÁR 29.

Projektmenedzserasszisztens. szakügyintéző felsőfokú szakképzés

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK

Emberi jogok és szociális munka modul

1. A rendelet hatálya. 2. A tanév, a tanítási év

Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5/D melléklete

A Felsőoktatási validációs/elismerési rendszer fejlesztésének eredményei Pilotprojekt DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA. Farkas Beáta november 25.

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM PETZ LAJOS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS INTÉZET ÖNÉRTÉKELÉS JANUÁR

V. A Kormány tagjainak rendeletei

Igazságügyi szakértők jogi oktatása

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

Szervezeti Működési Szabályzata

PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ

Önértékelési kézikönyv KOLLÉGIUMOK SZÁMÁRA

HEVES VÁROSI KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNY (HVKI) Körzeti Általános Tagiskola MUNKATERVE 2012/2013. tanév

Módosított Szervezeti és Működési Szabályzat 2013.

Átírás:

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Deák Ferenc Intézet TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017. tanévre 2016 Budapest

BEVEZETŐ Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar DEÁK FERENC INTÉZET 1088 Budapest, Szentkirályi u. 28. Telefon: 429-7200/342 E-mail: deak@jak.ppke.hu Intézményi azonosító: FI 79633 http://www.jak.ppke.hu/deak Napjainkban eg yre nag yobb az igény speciális szakmai ismeretekkel rendelkező, eg y-eg y kiemelt területre szakosodott jogász vag y igazgatási szakember iránt. Ennek a piaci elvárásnak ig yekszik meg felelni a Deák Ferenc Intézet, mely 2000 óta szervezi a diplomával rendelkező, továbbtanulni vag y szakosodni vág yók szakirányú továbbképzését. Kínálatunk évről-évre bővül, a már sikerrel futó képzéseink mellett 2014-ben elindítottuk az országban eg yedülálló Fiatalkorúak üg yeinek szakjogásza képzést, 2015-ben a Médiajogi szakjogász és az Angol jogi szakfordító szakjogász képzést, 2016-ban az Angol jogi szaktolmács szakjogász, valamint a Közszolgálati szabályozási és kodifi kációs szakjogász képzésünket. A piac igényeinek azonban másképpen is meg kell felelnünk, folyamatosan növekszik azoknak az alapvetően nem jogi végzettséget igénylő munkaköröknek, foglalkozásoknak a száma, amelyek alapszintű jogi ismeretek megszerzését feltételezik. Ezért nyújtunk eg yre többfajta képzést nem jogász végzettségű diplomás szakemberek számára is, ebben az évben például a jelenleg előkészítés alatt álló Jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser képzéssel színesítjük kínálatunkat. Büszkék vag yunk az elmúlt években kialakult szakmai kapcsolatrendszerünkre, az Intézet védjeg yévé váltak azok a hallgatói és oktatói közösségünket jellemző szakmai, sokszor baráti kapcsolatok, amelyek a megszerzett szaktudáson túl is segítik a nálunk végzett hallgatókat pályafutásuk során. A Kar, íg y a Deák Intézet is, folyamatosan törekszik arra, hog y világnézeti elkötelezettségéből fakadóan anélkül, hog y megg yőződését bármilyen formában ráerőltetné az oktatókra vag y a hallgatókra képzésein az igazságról alkotott felfogásán és értékrendjén keresztül szemlélje a jog fejlődését, a jogintézmények működését, a gazdasági és a társadalmi viszonyok eg yes területeinek szabályozását, ebben a szellemben refl ektáljon rájuk, és oktassa őket. Íg y tesz eleget a társadalom azon elvárásának, hog y az Eg yetem olyan szakembereket képezzen, akiknek munkája által a jog nem csupán a társadalom kiszolgálójává válik, hanem a köz jó értékét hordozó eszköze is lesz. 2016. április dr. Szalai Márta intézetvezető

TARTALOM Oklevélátadó ünnepség a Díszteremben Általános tudnivalók 6 Ösztöndíjak, kedvezmények 10 Szakirányú továbbképzések jogászoknak Agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász 14 Angol jogi szakfordító szakjogász 16 Angol jogi szaktolmács szakjogász ÚJ! 18 Európa-jogi szakjogász, angol nyelven 20 Fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza ÚJ! 22 Gazdasági büntetőjogi szakjogász 24 Ingatlanforgalmi szakjogász 26 Környezetvédelmi szakjogász 28 Közbeszerzési szakjogász 30 Közszolgálati szabályozási és kodifikációs szakjogász ÚJ! 32 Kriminalisztikai szakjogász 34 Médiajogi szakjogász ÚJ! 36 Sportjogi szakjogász 38 Szabályozott iparági szakjogász 40 Társasági jogi és cégjogi szakjogász 42 Tőkepiaci és bank szakjogász 44 Versenyjogi szakjogász 46 Jogi szakvizsgára felkészítő tanfolyamok 48 Szakirányú továbbképzések nem jogász végzettségűek számára Agrár és vidékfejlesztési igazgatási szakember 52 Angol jogi szakfordító 54 Jogi szakokleveles gazdasági szakember 56 Jogi szakokleveles környezetvédelmi szakember 58 Jogi szakokleveles közbeszerzési szakreferens ÚJ! 60 Jogi szakokleveles kultúraszervező menedzser ÚJ! 62 Jogi szakokleveles orvos és egészségügyi szakember 64 Jogi szakokleveles sportszakember 66 Jogi szakokleveles szabályozott iparági szakember 68 Kriminalisztikai szakokleveles rendvédelmi szakember 70 Karrier Iroda 74 Szaknyelvi képzések 76 Öregdiák (alumni) program 78 Intézetünk oktatói 82 Munkatársaink 95

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS JOGSZABÁLYI KERETEI A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Intézete a 10/2006. (IX.25.) OKM számú rendelet alapján, valamint az Oktatási Hivatal által a képzések regisztrációjakor kiadott határozatoknak megfelelően hirdeti meg a jogászoknak, és más felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek szóló szakirányú továbbképzéseit. A posztgraduális képzések elmélyítik az alapképzésen szerzett szakmai tudást, továbbfejlesztik azt speciális szakjogi ismeretek irányába, illetve kiterjesztik az alapképzésben nem szereplő interdiszciplináris területekre, lehetővé téve a szakosodást. A nem jogi végzettséggel rendelkezők számára meghirdetett jogi szakokleveles képzésekre történő jelentkezés esetén a bemeneti követelményeket tartalmazó 139/2015. (V 9.) Kormányrendelet mellékletei az irányadók. JELENTKEZÉS MÓDJA A 2016/2017-es tanévben a szakirányú továbbképzési szakokra, a szakvizsga felkészítő tanfolyamokra és az egyéb, eseti képzési programjainkra elektronikus formában lehet jelentkezni. Részletek és jelentkezési lap a www.jak. ppke.hu/deak/jelentkezes címen érhető el. A jelentkezés elfogadásáról, a beiratkozás időpontjáról, az első foglalkozás helyszínéről, valamint a költségtérítés befizetésének módjáról a jelentkezők e-mailben kapnak értesítést. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐK 2016. július 15., ill. 2016. december 16. Mivel meghirdetett szakjainkat csak megfelelő létszámú jelentkező esetén indítjuk, fontos, hogy részvételi szándékát időben jelezze. HALLGATÓI ÜGYFÉLFOGADÁS hétfőtől csütörtökig: 9-12 és 14-16 óráig pénteken: 9-12 és 13-15 óráig ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Honlapunkról (www.jak.ppke.hu/deak) tájékozódhat az egyes képzésekkel kapcsolatos valamennyi kérdésről (befizetések módja, beiratkozás, tanrend, határidők, stb.). Kérjük, hogy a képzéssel kapcsolatos tudnivalók megismerése érdekében először mindig a honlapunkat keresse fel, illetve kérdéseivel e-mailben forduljon hozzánk. KÉPZÉS RENDJE Képzéseinket levelező tagozaton hirdetjük. Kezdete: az őszi ben általában szeptember közepén, a tavaszi ben pedig általában február közepén kezdődnek a továbbképzések. A meghirdetett képzéseket csak megfelelő számú jelentkező esetén tudjuk elindítani. Tartama: a levelező tagozatos szakirányú továbbképzések időtartama kettő, három vagy négy képzési, szemeszterenként minimum 60 tanóra (a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor). Intenzitása: havi két-három alkalom, napi 6, esetenként 8 tanóra (általában 14-19 vagy 12-19 óráig). OKTATÁS HELYSZÍNE Az oktatás saját tantermekben (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.), kivételes esetben kihelyezett helyszíneken folyik. A szak tanrendje ad tájékoztatást az egyes szakképzések tantárgyairól, a vizsgakövetelményekről és a megszerezhető kreditpontokról. HALLGATÓK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A szakirányú továbbképzésekre és hallgatóikra a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény rendelkezései, valamint a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szabályai az irányadóak. A képzés az egyetemi levelező tagozatos képzéshez igazodik, így a hallgatók levelező diákigazolványra jogosultak. A PPKE JÁK az Intézet új hallgatóival beiratkozáskor hallgatói/képzési szerződést köt. 6 7

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK ISMERETEK ELLENŐRZÉSI RENDSZERE DIÁKHITEL ÜGYINTÉZÉS A Diákhitel Zrt. és az Egyetem között létrejött szerződés értelmében önköltséges, illetve állami részösztöndíjas posztgraduális szakos hallgatóinknak is lehetősége van arra, hogy önköltség befizetési kötelezettségüket engedményezési eljárás segítségével teljesítsék. A hallgatói hitel engedményezésére azok az aktív státuszú hallgatók jogosultak, akiknek a Diákhitel Zrt.-vel érvényes, kötött felhasználású diákhitel (DH2) szerződésük van. A Jog- és Államtudományi Kar döntése szerint érvényes, szabad felhasználású diákhitel (DH1) szerződéssel rendelkező költségtérítéses JÁK hallgatók költségtérítési díjukat Diákhitel 1 engedményezéssel is rendezhetik. További információ: www.ppke.hu/hallgatoinknak/diakhitel Könyvtárban Az ellenőrzési rendszer az aláírások, a beszámolók és a kollokviumok teljesítéséből, a szakdolgozat elkészítéséből és a záróvizsgából tevődik össze. Záróvizsgára bocsátás feltétele: elektronikus leckekönyvi bejegyzéssel igazolt tanulmányi kötelezettségek, tantárgyi vizsgák sikeres teljesítése, az abszolutórium megszerzése, valamint a választott konzulens által elbírált szakdolgozat benyújtása. Szakdolgozat: a képzés anyagából választott olyan szakmai feladat megoldása (minimum 2 szerzői ív, azaz 80.000 karakter terjedelemben), amellyel a hallgató bizonyítja, hogy tájékozott a választott jogi téma szakirodalmában és jogalkalmazási gyakorlatában, önállóan képes a tanult ismeretanyag feldolgozására és alkotó alkalmazására. A záróvizsga a szakdolgozat megvédéséből és a tanrendben megjelölt záróvizsga tárgyakból tett szóbeli (angol jogi szakfordító szakjogász és angol jogi szakfordító képzések esetén írásbeli) vizsgából áll. OKLEVÉL A szakirányú továbbképzés szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. A szakirányú továbbképzésen nyert oklevél mindenekelőtt a szakosító képzésre utaló cím használatára jogosít (pl. Európa-jogi szakjogász vagy környezetvédelmi szakjogász). A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 52. (6) bekezdése, valamint 116. (5) bekezdése szerinti, mesterfokozatot eredményező jogászképzésre épülő szakirányú továbbképzésben szerzett oklevél a Legum Magister vagy Master of Laws (rövidítve: LL. M.) cím viselésére jogosít. A kiadott oklevél az iskolai végzettség szintjében (pl. főiskolai, BA, MA) nem jelent változást. A munkáltató alkalmazási, foglalkozási, előmeneteli feltételként előírhatja, vagy más módon elismerheti és támogathatja a szakirányú oklevél megszerzését. A nem jogász végzettséggel megszerzett szakosító oklevél nem jogosít a kizárólag állam- és jogtudományi oklevélhez kötött munkakör betöltésére, és önálló jogászi tevékenység folytatására. 9

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Az idegen nyelven elvégzett képzéseken megszerzett diploma a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően nyelvvizsgával egyenértékű. (Az angol nyelvű Európa-jogi szakjogász képzésen szerzett oklevél államilag elismert egynyelvű, komplex típusú felsőfokú angol nyelvvizsgának, az angol jogi szakfordító szakjogász és angol jogi szakfordító oklevelek államilag elismert, szaknyelvi, kétnyelvű, komplex típusú felsőfokú angol nyelvvizsgának felelnek meg.) KÉPZÉSI DÍJ A képzéseken a részvétel önköltséges. Az önköltség (tandíj) összegét a Kar évente állapítja meg. A képzés díja nem tartalmazza a tankönyvek árát. A befizetett önköltségről hallgatóink által határidőben benyújtott számlázási adatok alapján az Egyetem számlát állít ki. Az Intézet képzései közül a szakirányú továbbképzések tárgyi adómentes körbe tartoznak, az önköltség összege általános forgalmi adót nem tartalmaz. TÉRÍTÉSI SZABÁLYZAT A költségtérítési és önköltségi díjakat, a szolgáltatási díjakat (pl. késedelmi díjak) és a pénzügyi tranzakciók szabályozását a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának Hallgatói térítési és juttatási szabályzata és annak melléklete tartalmazza. A szabályzat elérhető a www.jak. ppke.hu internetes oldalon. ÖSZTÖNDÍJAK A Kar különböző ente dékáni határozatban megállapított ösztöndíj lehetőségeket kínál hallgatóinak. A 2016/2017-es akadémiai évben induló szakirányú továbbképzési szakra beiratkozott hallgatók ösztöndíj lehetőségei a következők: Pázmány Öregdiák Ösztöndíj Családbarát Ösztöndíj ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK a) Pályakezdő Családi Ösztöndíj b) Kisgyermekes Ösztöndíj c) Nagycsaládos Posztgraduális Ösztöndíj I Kreditkompenzációs Ösztöndíj IGÉNYLÉS MÓDJA ÉS IDEJE Ösztöndíjkérelem az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon adható be a hallgató mintatanterve szerinti utolsó ben. Az ösztöndíjakról részletesen a www.jak.ppke.hu/deak-ferenc-intezet/kepzesekjogaszoknak/osztondijak-kedvezmenyek oldalon olvashat. FIGYELEM! Az ösztöndíjak nem vonhatók össze! A jogosulatlanul igénybevett ösztöndíjat a hallgató köteles visszatéríteni. KEDVEZMÉNYEK Szakjogász szakvizsgázó kedvezmény : a 2016/2017-es akadémiai évben induló szakirányú továbbképzésre beiratkozók térítésmentesen beiratkozhatnak egy tetszőlegesen kiválasztott szakvizsga felkészítőre az első képzési ükben vagy az azt követő naptári ben. Szaknyelvi kedvezmény : a 2016/2017-es akadémiai évben induló szakirányú továbbképzésre beiratkozók 10% kedvezménnyel beiratkozhatnak egy szaknyelvi kurzusra valamelyik képzési ükben. A kedvezmény a Profex nyelvvizsga díjakra nem vonatkozik. FIGYELEM! A kedvezmények nem vonhatók össze! A jogosulatlanul igénybevett kedvezményt a hallgató köteles viszszatéríteni. További információk és a benyújtáshoz szükséges formanyomatványok a honlapon találhatók: jak.ppke.hu/deak-ferenc-intezet/kepzesekjogaszoknak/osztondijak-kedvezmenyek 10 11

VÁLOGATÁS EGYETEMÜNK 2015-BEN MEGJELENT KIADVÁNYAIBÓL Tanulmánykötetek CSEHI Z. SZABÓ SCHANDA B. VARGA ZS. A.: A Hármaskönyv 500. évfordulóján. Budapest, Pázmány Press, 2015. FRIVALDSZKY János: Tanulmányok a jog erkölcsi alapjairól: emberi méltóság, szabad vasárnap, uzsora, pénzüg yi világválság. Budapest, Pázmány Press, 2015. GERENCSÉR Balázs BERKES Lilla VARGA Zs. András (szerk.): A hazai és uniós közigazgatási eljárásjog aktuális kérdései Current Issues of the National and EU Administrative Procedures (the ReNEUAL Model Rules). Budapest, Pázmány Press, 2015. GYULAI-SCHMIDT Andrea (szerk.): Közbeszerzések a fenntartható és innovatív fejlődés szolgálatában. Budapest, Pázmány Press, 2015. SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK, JOGI SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ TANFOLYAMOK Tankönyvek FRIVALDSZKY János KÖNCZÖL Miklós: Dialektika, retorika és jogászi érvelés a klasszikusok nyomán. Budapest, Pázmány Press, 2015. GERENCSÉR Balázs (szerk.): Összehasonlító és európai uniós közigazgatási jog. Közigazgatási jog IV. Budapest, Pázmány Press, 2015. Heller Farkas Könyvek KATONA Klára KŐRÖSI István (szerk.): Felzárkózás vag y lemaradás? A mag yar gazdaság neg yedszázaddal a rendszerváltás után. Budapest, Pázmány Press, 2015. Karunk oktatóinak más kiadónál megjelent kötetei TAMÁSI Erzsébet (szerk.): Különös keg yetlenséggel. Emberölést elkövető fi atalkorúak és fi atal felnőttek kriminológiai vizsgálata. Budapest, Országos Kriminológiai Intézet, 2015. TRÓCSÁNYI László SCHANDA Balázs (szerk.): Bevezetés az alkotmányjogba: az Alaptörvény és Mag yarország alkotmányos intézményei. (Csink Lóránt közrem.-vel) 4. átdolg. kiad. Budapest, HVG-Orac, 2015.

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK AGRÁRJOGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja agrárjogi és vidékfejlesztési igazgatási és jogi tudásanyag elsajátítása. A képzés komplexitásában mind a horizontális, mind pedig az egyes szakterületek részletes, a hazai és közösségi jogi ismereteinek elsajátításához nyújt segítséget. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) agrárjogi és vidékfejlesztési szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 120.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Dr. Varga Zs. András AGRÁRJOGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI SZAKJOGÁSZ Az EU közös agrárpolitikájának döntéshozatali rendje dr. Szentirmay Zoltán 10 B - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás struktúrája dr. Mikó Zoltán 14 KZ - Az agrárjog alkotmányos összefüggései Dr. Gerencsér Balázs 6 A - Az EU vidékfejlesztési politikája, pénzügyi és intézményi rendje dr. Nyujtó Ferenc 14 KZ - Az EU termékpálya rendtartásai, pénzügyi, intézményi, informatikai rendje Dr. Rieger László 16 K - Az agrár- és vidékfejlesztési igazgatás sajátos eljárási szabályai dr. Forrai-Nag y Enikő, dr. Mikó Zoltán - 10 K Az ingatlanokkal kapcsolatos állami és önkormányzati nyilvántartások dr. Mikó Zoltán - 6 A Az élelmiszerlánc-biztonság rendje, az élelmiszer és a bor eredetvédelme dr. Nyitrai Zoltán Balázs - 14 KZ Birtokpolitika, agrárszerződések, jogviták rendezése dr. Király Gábor András - 12 K Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer alapfogalmai dr. Mikó Zoltán - 10 KZ Mezőgazdasági vagyonvédelem, szabálysértések Dr. Gerencsér Balázs - 4 A A természetvédelem és jogi környezete Dr. Tardy János - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 60 64 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy A= aláírás 14 15

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK ANGOL JOGI SZAKFORDÍTÓ SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja, hogy jogi diplomával rendelkezők számára brit, amerikai és európai uniós angol szaknyelvi ismereteket adjon át, és olyan fordítói kompetenciákat erősítsen, amelyek a szakmai jártasságot igénylő szövegek angolról magyarra vagy magyarról angolra történő megfelelő átültetéséhez nyújtanak kellő alapot. Az iratok sokféleségére tekintettel a képzés elsősorban az ügyvédként, közjegyzőként vagy a közigazgatásban dolgozó szakemberek igényeit tartja szem előtt. A szakirányú továbbképzés keretén belül jelentős hangsúlyt kapnak a nyelvi és szakfordítói órák, amelyeken a résztvevők elsajátítják az angol nyelvről, illetve nyelvre történő fordítás elméleti és gyakorlati alapjait. állam- és jogtudományi egyetemi oklevél B2 szintű komplex (korábban középfokú C típusú) államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga vagy nyelvi előképzettség (angol nyelven szerzett felsőfokú szakképesítés, vagy angol tanítási nyelvű középiskolában szerzett érettségi bizonyítvány) alapfokú számítógépkezelői ismeretek sikeres nyelvi felvételi vizsga Az Intézet a felvételt egyéb feltételhez (pl. szakmai tapasztalat, fordítói gyakorlat, stb.) kötheti, valamint a hallgatók számát korlátozhatja. A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére a harmadik képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) angol jogi szakfordító szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet 14. (8) alapján az angol jogi szakfordító szakjogász oklevél államilag elismert, szaknyelvi, kétnyelvű, komplex típusú felsőfokú angol nyelvvizsgának felel meg. A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Balogh Dorka A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 260.000,- Ft/ ANGOL JOGI SZAKFORDÍTÓ SZAKJOGÁSZ I Fordításelmélet Balogh Dorka 8B - - Az angol jogi szöveg szerkezete Unger Anikó 20B - - Szerződések nyelvi sajátosságai dr. Rácz Margit 16K 10B - EU terminológia Balogh Dorka, Dr. Láncos Petra Lea 8BZ 16KZ - Büntetőjogi terminológia Dr. Ádány Tamás 8KZ 8BZ - Polgári eljárásjogi terminológia dr. Biró Ágnes Györg yi 8KZ 8BZ - Polgári jogi terminológia Dr. Csehi Zoltán, dr. Szilág yi Ferenc, Molnár Sarolta Judit 8KZ 8KZ - Versenyjog, közjog dr. Balogh Hajnal 8KZ - - Társasági jog dr. Máttyus Ádám 4A - - Számítógéppel támogatott fordítás dr. Schlemmer Tamás 16B - - Írásbeli jogi szaknyelvi kommunikáció * Balogh Dorka - 12B 12B Megtévesztő nyelvi elemek * Balogh Dorka, Unger Anikó - 12K 12K Fordítástechnika dr. Balogh Hajnal - 8B - Common Law terminológia dr. Rácz Margit - 8B - Közbeszerzési fogalomrendszer dr. Csepely Knorr Tamás - 8B - EPSO - Felkészülés a versenyvizsgára Balogh Dorka - 4A - Európai jogi és gazdasági kommunikációs stratégiák* Balogh Dorka - - 12B Záróvizsga szakmai előkészítő* Balogh Dorka, Dr. Láncos Petra Lea - - 18A Záróvizsga nyelvi előkészítő* Balogh Dorka - - 10A Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 104 102 64 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy A= aláírás * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 16 17

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK ANGOL JOGI SZAKTOLMÁCS SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja, hogy a jogi végzettségű szakemberek számára tárgyalástolmácsolási, konszekutív tolmácsolási és blattolási ismereteket adjon át, valamint jogi szaknyelvi kompetenciákat erősítsen, amely a jogi szakmai jártasságot igénylő beszédek, előadások, szövegek angolról magyarra vagy magyarról angolra történő megfelelő átültetéséhez nyújt kellő alapot. A különböző szaknyelvi szövegek sokféleségére tekintettel a képzés elsősorban az ügyvédként, közjegyzőként vagy a közigazgatásban dolgozó szakemberek igényeit tartja szem előtt. A szakirányú továbbképzés keretén belül jelentős hangsúlyt kapnak a nyelvi és tolmácsolási órák, amelyek keretében a résztvevők elsajátítják az angol nyelvről ill. nyelvre történő tolmácsolás elméleti és gyakorlati alapjait. A képzésnek nem célja, hogy a hallgató teljes körű szinkrontolmácsolási képzést kapjon, sokkal inkább a szimultán tolmácsolás technikáiba, a kabin- és konzolhasználatba nyernek betekintést az érdeklődő hallgatók. állam- és jogtudományi egyetemi oklevél B2 szintű komplex (korábban középfokú C típusú) államilag elismert, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga vagy nyelvi előképzettség (angol nyelven szerzett felsőfokú szakképesítés vagy angol tanítási nyelvű középiskolában szerzett érettségi bizonyítvány) alapfokú számítógépkezelői ismeretek sikeres nyelvi felvételi vizsga A felvételi vizsga részletei az Intézet honlapján olvashatók. ANGOL JOGI SZAKTOLMÁCS SZAKJOGÁSZ Az angol jogi szöveg szerkezete Unger Anikó, Vermaas-Ziegler Szilvia 20 B - Bevezetés a tolmácsolás elméletébe és gyakorlatába Balogh Dorka 8 A - Fonetika Unger Anikó 8 A - Verbális készségfejlesztés Balogh Dorka 8 B - Jegyzetelés technika Balogh Dorka. 8 B - Magánjogi tolmácsolás Dr. Láncos Petra Lea, Ertsey Nikolett, Felhősi Gabriella 20 KZ - Helyzetgyakorlatok Unger Anikó 10 B - Megtévesztő nyelvi elemek Unger Anikó 12 K - Európai jogi és gazdasági kommunikációs stratégiák Balogh Dorka 12 B - Bírósági tolmácsolás Dr. Láncos Petra Lea, Lawani Alex, Schlemmer Tamás, Csörgő Zoltán - 20 KZ Tárgyalástolmácsolás Unger Anikó - 14 B Megtévesztő nyelvi elemek Unger Anikó, Vermaas-Ziegler Szilvia - 12 B Helyzetgyakorlatok Unger Anikó - 8 B Gazdasági jogi tolmácsolás Dr. Láncos Petra Lea, Peer Klára, Schlemmer Tamás - 20 KZ EU jogi tolmácsolás Dr. Láncos Petra Lea, Balogh Dorka - 26 KZ Idegenrendészeti tolmácsolás Balogh Dorka, Ertsey Nikolett - 14 KZ Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 106 114 JELMAGYARÁZAT A HEZ: A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy és a záróvizsga letételére a második képzési ben kerül sor. A= aláírás A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. angol jogi szaktolmács szakjogász A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen 2016. szeptember és 2017. február cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 260.000,- Ft/ A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE: Dr. Láncos Petra Lea 18 19

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK EURÓPA-JOGI SZAKJOGÁSZ, ANGOL NYELVEN (Lawyer Specialized in European Law) Az angol nyelven folyó szakirányú továbbképzés célja az, hogy jogász szakképzettséggel rendelkezők számára kiegészítő ismereteket nyújtson elsősorban az Európai Unió jogáról és jogalkalmazásáról. jogász szakképzettség és oklevél magas szintű angol nyelvtudás A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) Európa-jogi szakjogász (Lawyer Specialized in European Law) szakképzettséget tanúsító oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. Az angol nyelvű Európa-jogi szakjogász képzésen szerzett diploma államilag elismert egynyelvű, komplex típusú felsőfokú angol nyelvvizsgának felel meg. Az erről szóló igazolást a szakjogász diploma bemutatása ellenében az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központja (www.nyak.hu) adja ki. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 150.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Dr. Gyeney Laura JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium VK= választható kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy A= aláírás EUROPEAN LAW POSTGRADUATE TRAINING FOR LAWYERS I The Law and Institutions of the EU dr. Töttős Ágnes 10 KZ - - - Relationship between EU and National Laws dr. Kovács Györg y 12 KZ - - - Economy of the EU Policy Making dr. Hetényi Géza, dr. Mocsáry Péter 12 K - - - Regional Policy of the EU Dr. Láncos Petra Lea 10 B - - - European Court of Justice dr. Luszcz Viktor 16 K - - - European Private Law Dr. Heutger, Viola - 12 B - - Internal Market Dr. Láncos Petra Lea - 14 KZ - - EU Competition Law Dr. Szilág yi Pál Béla - 12 KZ - - Company Law of the EU dr. Szatmáry István - 10 K - - Tax Harmonisation in the EU dr. Őry Tamás - 12 B - - Human Rights and Minority Rights within the EU Eplényi Kata, Dr. Láncos Petra Lea - - 12 K - EU Intellectual Property Law* dr. Kovács Györg y - - 12 VK - Environmental Policy of the EU* dr. Baranyai Gábor, Dr. Zlinszky János ifj. - - 12 VK - Theory and Practice of Product Liability, Consumer Protection of the EU* Dr. Pump Judit - - 12 VK - Foreign and Security Policy of the EU* dr. Pasqualetti Gergő - - 12VK - Banking and Financial Law in the EU* dr. Kovács Erika - - 12 VK - Labour Law of the EU* Dr. Gyulavári Tamás - - 12 VK - Justice and Home Affairs in the EU* Dr. Molnár Tamás, dr. Töttős Ágnes - - 12 VK - Public Monopolies and State Aid* Hargita Eszter, Dr. Szilág yi Pál Béla - - 12 VK - Practice of European Law. Case Studies** Dr. Molnár Tamás, dr. Töttős Ágnes - - - 40 B Complex Final Exam Preparation Studies** dr. Kovács Györg y, Dr. Láncos Petra Lea - - - 20 B Thesis consultation - - - Gyj Total: 60 60 60 60 * Kötelezően választandó tárgyak: 4 tárgyat kell felvenni, számonkérés módja két tárgynál: A, két tárgynál: K. ** A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. IV. 20 21

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK FIATALKORÚAK ÜGYEINEK SZAKJOGÁSZA FIATALKORÚAK ÜGYEINEK SZAKJOGÁSZA A képzés célja mindenekelőtt a gyermekvédelem komplex szemléletének kialakítása fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó jogászok számára. A képzés elvégzésével a jogalkalmazás területén működő jogászok a különleges szakértelmet igénylő gyermek- és fiatalkorúak ügyeiben képesek lesznek multidiszciplináris szemlélettel, a gyermekek mindenek felett álló érdekeinek szem előtt tartásával a számukra legmegfelelőbb eredményt biztosítani a különböző eljárásokban. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) fiatalkorúak ügyeinek szakjogásza szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 140.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Dr. Belovics Ervin Gyermeki alapjogok - nemzetközi jogi keretrendszer dr. Lux Ágnes 8 K - Büntetőjog dr. Székely Ákos 10 BZ - Büntető eljárásjog dr. Varga Zoltán 10 BZ - A gyermekvédelem dr. Judiné dr. Vida Angéla 12 BZ - Büntetések és intézkedések végrehajtása dr. Bory Noémi 10 K - Gyermek-pszichológia és gyermek-pszichiátria Dr. Baraczka Krisztina, Ignéczi Hajnalka, Dr. Keller Éva 20 B - Polgári jogi ismeretek - Családjogi Könyve dr. Judiné dr. Vida Angéla - 12 KZ Szabálysértés dr. Német Zsolt - 4 A Büntetőjog dr. Székely Ákos - 12 KZ Büntető eljárásjog dr. Varga Zoltán - 12 KZ Idegenrendészet dr. Német Zsolt - 2 A Bűnmegelőzés és áldozatvédelem Dr. Tamási Erzsébet - 6 K Gyermekvédelem dr. Halmos Krisztina - 12 KZ Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 70 60 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy A= aláírás 22 23

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK GAZDASÁGI BÜNTETŐJOGI SZAKJOGÁSZ GAZDASÁGI BÜNTETŐJOGI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja az, hogy a hallgatók a gazdasági és gazdálkodással összefüggő bűncselekmények feltárásához, jogi megítéléséhez szükséges büntető anyagi és eljárásjogi ismereteiket elmélyítsék, és megszerezzék azokat az általános gazdasági, számviteli, ill. speciális ismereteket, amelyek eredményesebbé teszik a jogalkalmazói (bírói, ügyészi, ügyvédi, nyomozói) munkát, és biztos alapot adnak a további önképzéshez. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) gazdasági büntetőjogi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 130.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE dr. Tóth Éva I IV. Közgazdaságtani ismeretek Dr. Botos Katalin 10 K - - - Számvitel dr. Korb Zoltán 24 K - - - Vagyonkezelés Dr. Lóránt Zoltán 12 K - - - Bevezetés az adó- és vámjogba dr. Őry Tamás, dr. Kanta Tünde 16 K - - - Társasági- és cégjog dr. Vezekényi Ursula - 20 K - - Bankjog dr. Kovács Erika - 12 K - - Értékpapírjog dr. Tomori Erika - 12 K - - Büntetőjog dr. Tóth Éva, Dr. Belovics Ervin, dr. Varga Zoltán - 16 KZ - - Büntetőjog dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - - 34 KZ - Büntető eljárásjog Dr. Belovics Ervin, Dr. Tóth Éva - - 12 KZ - Büntető szakszeminárium dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - - 14 K - Gazdasági büntetőjog a gyakorlatban, jogesetmegoldás dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán - - - 40 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Tóth Éva - - - 20 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 62 60 60 60 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 24 25

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja a jogász szakképzettséggel rendelkező és az ingatlanforgalmazás területén, a földhivatalokban, valamint az önkormányzatoknál dolgozó, továbbá ingatlanjogi jogvitákra szakosodott, ill. szakosodni kívánó ügyvédek, közigazgatási bírák posztgraduális továbbképzésének biztosítása az ingatlanjogi és más kapcsolódó (műszaki, közgazdasági, településrendezési, stb.) szakterületeken. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) ingatlanforgalmi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 130.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Dr. Darák Péter INGATLANFORGALMI SZAKJOGÁSZ I IV. Közigazgatási és ingatlan-nyilvántartási eljárási jog Dr. Darák Péter, Hidvéginé dr. Erdélyi Erika, 14 K - - - dr. Osvald Csilla, Dr. Boros Anita Telekkönyvi és ingatlan-nyilvántartási anyagi jog Dr. Darák Péter, Hidvéginé dr. Erdélyi Erika 14 B - - - Településrendezés és fejlesztés dr. Seereiner Imre 6 K - - - Tulajdonjog dr. Sághy Mária, dr. Kincses Attila, dr. Varga Edit 26 KZ - - - Közgazdaságtan, pénzügyi jog pénzügytan Dr. Botos Katalin, dr. Kovács Erika - 12 B - - Ingatlankezelés-, gazdálkodás, marketing dr. Éliás László - 12 B - - Épület-, földingatlanok értékbecslése dr. Éliás László - 12 B - - Építésügyi igazgatás Menczingerné dr. Bokor Andrea - 12 K - - Értékpapírjog dr. Tomori Erika - 12 K - - Termőföldjog hazai és EU szabályozása dr. Mikó Zoltán - - 12 K - Polgári eljárásjog, végrehajtási jog dr. Sághy Mária, dr. Kincses Attila - - 16 KZ - Szerződések joga (ingatlanforgalomban használatos szerződések, zálogjog) dr. Pomeisl József András - - 20 KZ - Jogesetmegoldás (polgári jog és eljárásjog, ingatlan-nyilvántartási jog) Dr. Darák Péter, dr. Pomeisl - - 12 A - József András Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Kincses Attila, dr. Pomeisl András, dr. Sághy Mária, - - - 60 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 60 60 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 26 27

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKJOGÁSZ KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja a környezetvédelmi jogi, valamint a kapcsolódó környezettudományi, gazdasági, jogi és határtudományi területeken mindazon ismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a jogalkotásban résztvevő, a hatósági jogalkalmazásban dolgozó, illetve a környezetvédelmi jogvitákban eljáró jogászok számára a szakosodást szolgálják. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) környezetvédelmi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 120.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Prof. Dr. Bándi Gyula I IV. Környezettudomány és környezeti informatika Dr. Zlinszky János ifj. 14 K - - - Környezet-gazdaságtan és környezeti menedzsment Dr. Kerekes Sándor 22 KZ - - - Környezetjogi elméleti alapok Dr. Bándi Gyula 24 K - - - Környezetpolitika Dr. Bulla Miklós - 20 K - - Környezetvédelmi igazgatás általános rész Dr. Bándi Gyula - 24 KZ - - Környezetvédelmi igazgatás különös rész dr. Csepregi István - 16 KZ - - Környezetvédelem és polgári jog kapcsolata Dr. Pump Judit - - 16 K - Környezetvédelem és büntetőjog kapcsolata Dr. Polt Péter - - 8 A - EU környezetjog Dr. Bándi Gyula - - 20 KZ - Nemzetközi környezetjog dr. Sulyok Katalin, Dr. Szabó Marcel - - 16 K - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Bándi Gyula, Dr. Kerekes Sándor - - - 60 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 60 60 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 28 29

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK KÖZBESZERZÉSI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja a széles értelemben vett közbeszerzés területén gyakorlatorientált, elméletileg is megalapozott jogi és egyéb kapcsolódó ismeretek megszerzésének biztosítása. A jogi képzésben ez a tárgykör csak érintőlegesen, illetve alternatív módon kerülhetett oktatásra. A képzés keretében lehetőség nyílik a közbeszerzések menetének komplex és gyakorlatias megközelítésére. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) közbeszerzési szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 140.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Haszonicsné dr. Ádám Mária KÖZBESZERZÉSI SZAKJOGÁSZ I Közbeszerzés-történet, közösségi jogi alapok dr. Bakonyi József, dr. Hubai Ágnes 10 B - - Közbeszerzési jogi alapok Haszonicsné dr. Ádám Mária 10 B - - Szerződéses jogi ismeretek Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 KZ - - Közbeszerzési eljárásjog Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya 10 KZ - - Finanszírozási, pénzügyi jogi ismeretek Maiyalehné Dr. Gregóczky Etelka, dr. Papp Milán 8 B - - Versenyjogi ismeretek és a közérdekű s z o l g á lt at á s ok dr. Barna Orsolya 10 B - - Társasági jog és a közbeszerzés Dr. Gyulai-Schmidt Andrea 8 B - - Fenntartható és zöld közbeszerzési ismeretek dr. Barna Orsolya, dr. Havas-Kovács Gabriella - 10 B - Szerződéses jogi ismeretek Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Szilág yi Zoltán - 8 KZ - Közbeszerzési eljárásjog Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya - 12 KZ - Támogatásból megvalósuló közbeszerzések dr. Hubai Ágnes, dr. Kovács László - 8 B - Közbeszerzési jogorvoslati ismeretek dr. Szilág yi Zoltán - 10 KZ - Közgazdasági ismeretek Mányó-Váróczi Violetta - 10 B - Közbeszerzési jogesetmegoldás dr. Szilág yi Zoltán - 6 A - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Haszonicsné dr. Ádám Mária, dr. Barna Orsolya, Dr. Gyulai- - - 60 B Schmidt Andrea, dr. Szilág yi Zoltán Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 64 64 60 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z=záróvizsga K=kollokvium A=aláírás B=beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 30 31

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK KÖZSZOLGÁLATI SZABÁLYOZÁSI ÉS KODIFIKÁCIÓS SZAKJOGÁSZ KÖZSZOLGÁLATI SZABÁLYOZÁSI ÉS KODIFIKÁCIÓS SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja elsősorban a központi államigazgatási szervek, helyi és nemzetiségi önkormányzatok, másodsorban a gazdálkodó szervezetek keretében vagy az ügyvédi és civilszervezeti tevékenység végzése során szabályozási feladatokra szakosodott vagy erre szakosodni kívánó szakemberek (köztisztviselők, közalkalmazottak, ügyvédek, jogtanácsosok) képzése. A különböző szintű jogszabályok és belső normák (közjogi szervezetszabályozó eszközök, szabályzatok) előkészítésében, megalkotásában közreműködő szakemberek a jogászképzés során ilyen speciális tudástartalmú képzést nem kapnak, tanulmányaik során legfeljebb egy-egy tantárgy keretében vagy fakultatív tárgyként jutnak hozzá nem teljes körűen olyan ismeretekhez, amelyek a jogalkotói, jogalkotásban közreműködő tevékenységüket a későbbiekben elősegítik. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) közszolgálati szabályozási és kodifikációs szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 160.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Dr. Varga Zs. András Bevezetés a jogszabályszerkesztés tanba Dr. Gerencsér Balázs 8 B - A jogalkotás stratégiai keretei Dr. Csink Lóránt 8 A - A jogalkotás normatív keretei. Jogforrások jellege és jogforrási hierarchia Dr. Varga Zs. András 10 KZ - Dereguláció Dr. Csink Lóránt 12 K - Hatásvizsgálati mechanizmusok Dr. Gerencsér Balázs 16 KZ - A jogalkotás nemzetközi determinációi. Jogharmonizáció dr. Sabjanics István 16 K - Jogszabályalkotás a gyakorlatban dr. Lábady Tamás - 10 A Jogalkotás az önkormányzatoknál dr. Varga Ádám - 12 KZ Jogszabályok szövegezése, stilisztika-gyakorlat Dr. Raffai Katalin - 10 B A jogszabályszerkesztés gyakorlata dr. Péter-Delbó Márta - 10 KZ Kihirdetés, közzététel és hatályosság dr. Gáva Krisztián - 6 B Szabályzatszerkesztés Dr. Hajas Barna - 6 A Jogszabálytárak, jogi adatbázisok dr. Berkes Lilla - 6 A Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 70 60 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. A 2016/2017-es tanév őszi ében az Intézet abban az esetben indítja a képzést, ha a tervezett indítás időpontjáig a szakot az Oktatási Hivatal nyilvántartásba veszi. 32 33

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK KRIMINALISZTIKAI SZAKJOGÁSZ A képzés célja, hogy a büntetőjogi jogalkalmazás területein működő jogászok a különleges szakértelmet igénylő kriminalisztikai szakkérdésekben jártasságot szerezzenek, a segédtudományokban (műszaki, közgazdasági és orvostudomány) véleményt adó szakértők vizsgálati módszereit megismerjék, és a szakértői vizsgálatokat szakszerűen értékelni, mérlegelni tudják. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) kriminalisztikai szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 140.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE dr. Tóth Éva KRIMINALISZTIKAI SZAKJOGÁSZ I IV. Kriminalisztika, bizonyításelmélet Dr. Finszter Géza 12 K - - - A büntetőeljárás legfontosabb gyakorlati kérdései dr. Tóth Éva, dr. Varga Zoltán 4 A - - - A szakértői munka jogi keretei Dr. Varga Tibor 4 A - - - Igazságügyi orvostan Dr. Keller Éva, dr. Szabó Árpád, Dr. Varga Tibor 26 KZ - - - Igazságügyi toxikológia, kábítószer analitika Dr. Somog yi Gábor, Csesztregi Tamás 14 K - - - Igazságügyi genetika, személyazonosítás Dr. Eg yed Balázs, Dr. Füredi Sándor, Woller János - 10 B - - Helyszíni szemle Nyomszakértés, Mikro maradványok, Ballisztika, Daktiloszkópia Elek Imre, - 20 K - - Dr. Gál Tamás, Heg yi István, Lontai Márton, Tóth Péter Igazságügyi elmekórtan Dr. Baraczka Krisztina, dr. Orosházi Józsefné - 20 KZ - - Kriminalisztikai azonosítás (hang, beszéd, poligráf, kép, szag) Fényes Péter, Krispán István, dr. Szinák János - 10 A - - Igazságügyi könyvszakértői ismeretek Pótorné Nag y Zsuzsanna, Dr. Jasperné Sztanek Katalin, - - 24 KZ - Kosztovics József, Makkosné Braun Mária, Markovics Zoltán Igazságügyi műszaki szakértői ismeretek Bejczi József, Marossy Szabolcs - - 20 KZ - Gépjárműszakértői munka Dr. Melegh Gábor - - 12 KZ - A személy elleni bűncselekmények legfelsőbb bírósági gyakorlata, kihallgatási taktika - - 16 K - dr. Tóth Éva, dr. Petőfi Attila Kriminalisztikai írásszakértés és okmányszakértés Göblyös Imre - - - 10 A Gazdasági, vagyon elleni bűncselekmények Dr. Czine Ágnes, Herczeghné dr. Árvai Judit - - - 10 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Baraczka Krisztina, Bejczi József, dr. Orosházi Józsefné, - - - 40 B Pótorné Nagy Zsuzsanna, dr. Tóth Éva, Dr. Varga Tibor Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 72 60 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Gyj= gyakorlati jegy Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló A= aláírás * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 34 35

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK MÉDIAJOGI SZAKJOGÁSZ MÉDIAJOGI SZAKJOGÁSZ A képzés célja olyan, a médiajog komplex kérdéseivel foglalkozó jogi szakemberek képzése, akik ismerik a médiapiac és a médiajog összefüggéseit és a felmerülő jogi problémákra adekvát gyakorlati megoldásokat képesek találni bármely, a médiapiac által érintett jogágban vagy jogterületen. Ennek érdekében a képzés a jogi alapképzés során megszerzett ismeretek elmélyítésére, azok gyakorlat- és problémaorientált feldolgozására helyezi a hangsúlyt. A képzés újdonságot kínál abban, hogy komplex elméleti és gyakorlati tudást kínál a médiajog minden területével kapcsolatban, mindezt interdiszciplináris jelleggel. Kiemelkedő helyet foglal el a médiapiacok közgazdasági szempontú elemzése és a médiaetikai ismeretek. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 2 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) médiajogi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 150.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Dr. Koltay András Tartalomszabályozás a médiajogban Dr. Koltay András 8 K - Az újmédia jogi kérdései dr. Bartóki-Göncz y Balázs 12 KZ - Az újságírók jogállása dr. Mayer Annamária 8 B - A médiaszabályozás nemzetközi jogi alapjai Dr. Benke Gábor 8 AZ - Reklámszabályozás Dr. Blazovichné Dr. Gellén Klára 8 B - Ön- és társszabályozás, médiaetika (esetmegoldó blokkal) Nádori Péter 12 A - A demokratikus eljárások médiafelületei Dr. Smuk Péter 8 B - Adatvédelem, információszabadság Dr. Péterfalvi Attila András 8 K - Médiajogi kérdések a polgári anyagi jogban (jogesetmegoldó blokkal) Dr. Koltay András - 8 KZ Médiajogi kérdések a büntető anyagi jogban Dr. Szomora Zsolt - 8 K Eljárásjogi kérdések médiajogi perekben dr. Horváth E. Írisz - 8 A Médiagazdaságtan dr. Urbán Ágnes - 12 B A médiapiac működését érintő szerzői jogi kérdések dr. Pogácsás Anett - 8 B A tartalomterjesztés joga* dr. Bartóki-Göncz y Balázs - 8 K A médiapiacok versenyjogi kérdései* Dr. Szilág yi Pál Béla - 8 B Szakdolgozat konzultáció - Gyj Összesen: 72 60 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z=záróvizsga K=kollokvium A=aláírás B=beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 36 37

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK SPORTJOGI SZAKJOGÁSZ SPORTJOGI SZAKJOGÁSZ A képzés célja a sportjogi és az ehhez kapcsolódó ismeretek megszerzésének biztosítása, amelyek a sport közigazgatásban, a sport magánjog, a doppingellenes harc területén, valamint a sportszervezetek mindennapi működésében nélkülözhetetlenek a sportban tevékenykedő jogász szakképzettségű szakemberek számára. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) sportjogi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 140.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Dr. Tóth Tihamér I Sporttörténet (magyar és nemzetközi; olimpiai mozgalom) Dr. Szikora Katalin, dr. Litavecz Anna 8 B - - A sportjog alkotmányos összefüggései, a sport önszabályozása 10 K - - Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva Mónika Sportolók jogállása ( státus-jog, munkajog) Dr. Nemes András, dr. Kézsmárki Éva Mónika 10 K - - EU és nemzetközi sportszervezetek és sportdokumentumok dr. Nag y Zsigmond, dr. Szilág yi Zoltán 12 KZ - - Sportfinanszírozás, pénzügyi jog Dr. Gősi Zsuzsanna 10 B - - Doppingellenes szabályozások dr. Nag y Zsigmond, dr. Szilág yi Zoltán 10 B - - Magyar testnevelés és sportigazgatás Dr. Nemes András - 10 KZ - Szövetségek, versenyrendszer, sportszervezetek dr. Kézsmárki Éva Mónika - 10 BZ - Szerződések joga dr. Karczub Péter, dr. Szilág yi Zoltán, dr. Zavodnyik József - 20 KZ - Sportgazdasági ismeretek, sportvállalkozási menedzsment dr. Muszbek Mihály - 10 K - Vitarendezés a sportban: hazai és nemzetközi sportbíráskodás Dr. Kecskés László - 10 B - Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* dr. Kézsmárki Éva Mónika, Muszbek Mihály, - - 60 B dr. Nag y Zsigmond, Dr. Nemes András, dr. Szilág yi Zoltán Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 60 60 60 A KÉPZÉST A MOB, A MPB ÉS AZ EMMI TÁMOGATJA JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 38 39

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK SZABÁLYOZOTT IPARÁGI SZAKJOGÁSZ SZABÁLYOZOTT IPARÁGI SZAKJOGÁSZ A továbbképzés célja a szabályozott, alapvetően hálózatos iparágak területén otthonosan mozgó jogász szakemberek képzése, akik ismerik a piacok működésének alapvető kérdéseit, az állami gazdasági beavatkozás indokait és a szabályozások főbb közös jellemvonásait. A képzés egyedülálló újdonságot kínál abban, hogy komplex elméleti és gyakorlati tudást ad a szabályozott körülmények között folyó piaci versennyel, illetve természetes monopóliumokkal kapcsolatban, mindezt szükségszerűen interdiszciplináris jelleggel. jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 3 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) szabályozott iparági szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 150.000,- Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE Dr. Tóth Tihamér I IO és versenypolitikai ismeretek Dr. Szilág yi Pál Béla 12 B - - Szabályozáselmélet és joggazdaságtan Dr. Szalai Ákos 12 K - - Közigazgatási jog és a szabályozó hatóságok tevékenysége Dr. Kovács András Györg y 12 KZ - - Az állam és az önkormányzatok funkciói, szerepe a gazdaságirányításban Dr. Csink Lóránt 6 A - - A szabályozói döntések meghozatalának gyakorlata Dr. Gerencsér Balázs 6 A - - Az EU és a magyar versenyjog alkalmazása a szabályozott szektorokban Dr. Tóth Tihamér 12 KZ - - Hírközlési szabályozás * dr. Bartóki-Göncz y Balázs - 12 VK - Postai szolgáltatások szabályozása * dr. Urbán Péter - 8 VK - Energiapiacok szabályozása * Dr. Kovács Emőke - 16 VK - Víz- és hulladékszabályozás * Dr. Pump Judit - 14 VK - A közlekedés szabályozása * Édes Balázs - 10 VK - Aktuális kérdések, jogesetek a szabályozott szektorok világából** Dr. Tóth Tihamér - - 30 B Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek** Dr. Szalai Ákos - - 30 B Szakdolgozat konzultáció - - Gyj Összesen: 60 60 60 JELMAGYARÁZAT A HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium A= aláírás B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * E tárgyak közül három választható kollokvium (VK), a másik kettő aláírás ** A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 40 41

SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK JOGÁSZOKNAK TÁRSASÁGI JOGI ÉS CÉGJOGI SZAKJOGÁSZ TÁRSASÁGI JOGI ÉS CÉGJOGI SZAKJOGÁSZ A szakirányú továbbképzés célja, hogy az alapképzést meghaladó körben és mélységben biztosítsa a gyakorló jogászok számára a gazdasági társaságok működéséhez kapcsolódó komplex jogi ismeretek elméletileg megalapozott, a jogalkalmazási gyakorlatot is feldolgozó megszerzését. JELENTKEZÉS FELTÉTELE jogász szakképzettség és oklevél A levelező tagozatos képzés időtartama 4 képzési, a szakdolgozat elkészítésére és a záróvizsga letételére az utolsó képzési ben kerül sor. A posztgraduális képzés (sikeres záróvizsga és szakdolgozatvédés alapján) társasági jogi és cégjogi szakjogász szakképzettséget tanúsító szakirányú oklevél kiadásával zárul, illetve ezen cím viselésére jogosít. ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE: 140.000, - Ft/ A KÉPZÉS TERVEZETT INDÍTÁSA 2016. szeptember és 2017. február A KÉPZÉS SZAKFELELŐSE dr. Vezekényi Ursula I IV. Társasági jog dr. Vezekényi Ursula 18 KZ - - - Cégjog Dr. Gál Judit 8 KZ - - - Közgazdaságtan és számvitel dr. Korb Zoltán, Mányó-Váróczi Violetta 22 K - - - Fizetésképtelenségi jog 12 B - - - Társasági jog dr. Vezekényi Ursula - 18 KZ - - Cégjog Dr. Gál Judit - 8 KZ - - Adójog Dr. Halász Zsolt - 14 B - - Munkajog és társadalombiztosítási jog dr. Szűcs László - 12 B - - Versenyjog dr. Boytha Györg yné, Dr. Ruszthiné dr. Juhász Dorina - 8 B - - Társasági jog I dr. Vezekényi Ursula - - 18 KZ - Cégjog I Dr. Gál Judit - - 8 KZ - Értékpapír- és tőzsdejog dr. Tomori Erika, dr. Kraudi Adrienne - - 20 K - A társasági jog nemzetközi összefüggései, az EU társasági joga - - 16 B - Dr. Gyulai-Schmidt Andrea, dr. Németh Sándor Záróvizsgára előkészítő komplex ismeretek* Dr. Gál Judit, dr. Vezekényi Ursula - - - 60 B Szakdolgozat konzultáció - - - Gyj Összesen: 60 60 62 60 JELMAGYARÁZATA HEZ: Z= záróvizsga K= kollokvium B= beszámoló Gyj= gyakorlati jegy * A tárgy oktatása távoktatási elemek felhasználásával történik. 42 43