XV. évfolyam 1. szám 2014. április. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház. Információs Lapja



Hasonló dokumentumok
Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban június 01-től. Központi telephely

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint

A szakdolgozói hatáskörök kialakítása és a minőségügyi rendszerek összefüggései

Az egészségügy ellátások humán kapacitásának fejlesztése október 6. Dr. Páva Hanna elnök

A TIOP /2F/ Infrastruktúrafejlesztés a szegedi. egészségpólusban c. pályázat bemutatása január 14.

Minőség jelentősége a szakdolgozók körében

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz

Szakápolók szerepe a gyógyászati segédeszközök használatának betanításában

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

A Kórház története. A mai igazgatóság épülete ( körül)

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa

2018-ban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet Szakmai Kiválóságért díjában részesült:

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester

Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben című NYDOP-5.2.1/C azonosítószámú projekt

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint

A humán erőforrás kezelés aktuális kérdései. Rauh Edit mb. főigazgató-helyettes

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

Érettségi utáni képzések nappali képzés. Gyakorló ápoló ( )

2010. november Zagyva Klára

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Boros Erzsébet dr és Bódi Mariann

HEFOP 4.4 Egészségügyi információtechnológiafejlesztés az elmaradott régiókban

Struktúraváltás Zirci Erzsébet Kórházban ( ) avagy, van élet az aktív ellátások megszűnése után is''

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

Az egészségügyi szakképzésben és az egészségtudományi felsőoktatásban bekövetkező változások hatása az idősellátásra

AZ IKIR TANULSÁGAI ÉS KITERJESZTÉSE

KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8

HR Portál.hu. Perspektíva a válság sújtotta építőiparnak

Haladó sebészeti technikák alkalmazása a műtéti eljárásban

Felnőttképzési tevékenység elemzése a évi minőségcélok tükrében. Valamennyi folyamat, valamennyi tagintézményben működjön

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont május 15.

A Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar minőségfejlesztési terve

Szakdolgozói helyzetelemzés és megoldások keresése a Semmelweis Egyetemen. Csetneki Julianna ápolási igazgató

Új Országos Képzési Jegyzék

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban

hatályos:

DR. KOLLÁR LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Központi Érsebészeti Klinika egyetemi tanára, professzor emeritusa részére.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető

Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén

Foglalkozási Rehabilitáció Nürnberg

félév félév Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/ Kommunikáció beteggel,

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL

MÁTRIX Igen/Nem. Szakma megnevezése Ózd, Béke u igen 01 Belgyógyászat belgyógyászat

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A duális képzés. Helyszín dátum. Nemzeti Munkaügyi Hivatal

I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ, EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS, M

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, április

az értékek fogságában, avagy a szép tokos ajtó átka

A laboratórium és az ápolási egységek együttmőködése egy új betegellátási struktúrában. Dr. Záray Gyuláné Ápolási igazgató Szent Imre Kórház

A sürgősségi ellátás: a finanszírozás lehetőségei, anomáliák

Magyar Ápolók Napja A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei

Ápoló. A Szent Kozma és Damján Rehabilitációs Szakkórház állásajánlatai

Új MR és PET/CT Pécsett

EFOP VEKOP Ápoló tanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjas program

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra és

A BELLA PROGRAM SZEGEDI ADAPTÁCIÓJA

Tantárgyak. Munkahelyi egészség és biztonság. Foglalkoztatás II. 0,5. Foglalkoztatás I. 2. Szakmai kommunikáció 2. Ápolástan-gondozástan 5

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak

Engedélyszám: /2011-EAHUF Szakmódszertan követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI.

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem Első ellátás-elsősegélynyújtás Egészségnevelés-egészségfejlesztés

J E L E N T É S. Interpelláció intézéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPESÍTÉSEK

Területi elnök Munk Jánosné. Általános alelnök Pfaffné Deli Zsuzsanna

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény

KEOP-5.6.0/E/ Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban

hatályos:

Újabb nehézségek az egynapos sebészetben. Előadó: Kovács Péter Vemed Kft.

Klinikai Táplálási Mobil Team működése a Kaposi Mór Oktató Kórházban. Csizmadia Krisztina

A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ

Így dolgozunk mi Egynapos Sebészet

Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet

A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Projektmenedzsment: A projekt keretében kifejlesztett tananyagok:

Bükkszentmárton település ellátási adatai

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013.

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról

Az orvosok és szakdolgozók elvándorlásának hatása az egészségügyi ellátás színvonalára

Skill laboratórium kialakítása az egészségügyi ellátó intézményekben

Átírás:

XV. évfolyam 1. szám 2014. április Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Információs Lapja Kitüntetettjeink Betekintés Telephelyeink életébe: - Bemutatkozik a szikszói Geriátriai Osztály Intézményünk sikeres és folyamatban lévő pályázatai Ápolás Önkéntesek a kórházban 10 éves a miskolci Ronald McDonald Ház Nagyböjti program. Köszönőlevelek Visszatekintő Valódi kockázat vagy rémhír? Transzzsírsavak az élelmiszerekben! Egészséges életmód

2 A MI LAPUNK KITÜNTETETTJEINK Kitüntetettjeink ÜNNEPI GONDOLATOK Feltámadott, mondják a népek és Megsüvegelik, (Kassák Lajos: Harangszó) A húsvéti ünnep tárgya a világosság győzelme a sötétség felett, az élet győzelme a halál felett. Mi egészségügyben dolgozók sokszor testközelbe kerülünk az elmúlással, de ha hiszünk a feltámadásban, a megújulásban sokkal nagyobb empátiával tudunk kezet szorítani a rászorulókkal. Kívánom minden kedves munkatársamnak, betegeinknek és hozzátartozóiknak, hogy a nagyböjti időszakban jusson néhány perc a lélekbe tekintésre, a megtisztulásra, hogy azután mindenki újult erővel tudjon továbbmenni a saját útján. Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindnyájuknak Áldott Húsvéti Ünnepeket! Dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos Gratulálunk! Dr. Mátyás Lajos osztályvezető főorvost a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Vezetősége 2013. november 21-23-ig a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Pécsi Angiológiai Napok keretében megrendezett tudományos ülésén dr. Soltész Lajos díjban részesítette. A díj átvétele a díj névadójáról szóló emlékelőadás megtartására is jogosította dr. Mátyás Lajost, az Ér- és Endovasculáris Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosát. Gratulálunk Főorvos Úrnak a rangos szakmai kitüntetéshez. A Magyar Ápolók Napján, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóján február 19-én, MINISZTERI ELISMERŐ OKLEVÉL kitüntetésben részesült Afonyiné Kaló Tünde a Koraszülött-Újszülöttpatológiai Osztály vezető ápolója. Afonyiné Kaló Tünde több mint két évtizede végzi őszinte hittel és komoly elhivatottsággal a csecsemő- és gyermekápolói, gyermek intenzív terápiás ápolói munkáját és negyedik éve irányítja a Koraszülött-Újszülöttpatológiai Osztályának nagy felelősséggel járó ápolási tevékenységét. Gratulálunk a kitüntetéshez és további szakmai sikereket kívánunk! Elnökségi taggá választották 2013. november 29-én a Magyar Műtősasszisztensi Társulás XXI. kongresszusán tartott tisztújító közgyűlésen elnökségi tag tisztség ellátására választották az Ortopéd Sebészeti osztályon dolgozó Ördög Andrea műtős szakasszisztenst. A Kolléganő megválasztásához gratulálunk és a Magyar Műtősasszisztensi Társulásban végzett további szakmai munkájához sok sikert, erőt, egészséget kívánunk! Péterffy László radiográfus sikere 2013-ban a Siemens harmadik alkalommal rendezte meg a CT-képalkotás témakörben zajló fotóversenyt. Erre a nemzetközi versenyre jelentkezett kórházunk Képalkotó Diagnosztikai-Intervenciós Intézetében dolgozó radiográfus kollégánk, Péterffy László. Beadott pályamunkája elnyerte a nemzetközi Siemens CT Image Contest Public Voting közönségdíjat. Gratulálunk sikeréhez!

BETEKINTÉS TELEPHELYEINK ÉLETÉBE A MI LAPUNK 3 Bemutatkozik a szikszói Geriátriai Osztály BEMUTATKOZIK a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház II. Rákóczi Ferenc szikszói Intézményrészén működő Geriátriai Osztály Mi is az a geriátria? Sokféle definíció létezik, de talán legérthetőbb az alábbi: geriátria = idősödés és időskor gyógyászata. A WHO meghatározása szerint a 65 évnél idősebb betegek tartoznak ide. Az osztály 2012. július 1-től működik intézményünkben, az előzőekben itt működő belgyógyászati osztály helyén, 15 fő ágyszámmal. Területi ellátási kötelezettségünk az egész Borsod-Abaúj-Zemplén Megye és a fél Heves Megye, mindezt 15 ággyal. Ez is bizonyítja, hogy a klinikai gerontológia milyen mostoha, alulértékelt helyen van az orvoslásban, pedig egyértelmű, hogy egyre nagyobb szükségünk lenne az ilyen osztályok meglétére, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a magyar nép, a világ lakossága milyen mértékben öregszik, hogy nő a 65 év feletti emberek száma. (Ma, a statisztikai adatok szerinti Magyarországon minden 5. ember elmúlt 60 éves! 2050-re a világon 2 milliárdra nő az idősek száma.) Ezt bizonyítja az is, hogy folyamatosan 100% feletti ágykihasználással működünk. Betegeink előjegyzés útján kerülnek felvételre osztályunkon, szakrendelőkből, társosztályokról és háziorvos kollegák kérésére, illetve az intézményben működő hosszú ápolási idejű chronikus osztályokról aktív belgyógyászati ellátást igénylő betegek. Szabad ágyszám keretéig és progresszivitási szintnek megfelelően igyekszünk a területünk aktív belgyógyászati ellátásában is részt venni, előzetes telefonos egyeztetést követően. Terveink között szerepel, hogy szeretnénk az országban működő Geriátriai Osztályokkal jó kapcsolatot kialakítani, melyhez, a szakmai kollégium tagjai és vezetői segítségét kértük, és ez irányban ígéretet is kaptunk. Szeretnénk néhány ágyon diabetológiai profilú geriátriai ellátást kiépíteni az intézményünkben működő diabetes gondozóval karöltve. Ehhez dietetikus, edukációs nővér segítségét is megkapjuk, az MDT szakmai irányításával. Terveink között szerepel még a szoros kapcsolat kialakítása intézményünk belgyógyászati profilú rehabilitációs részlegével az idős emberek jobb életminőségének elérése céljából. Osztályunkon 3 fő orvos kolléga dolgozik. Mindenki belgyógyászati szakorvosi képesítéssel rendelkezik, Dr. Hornyik Andrea emellett kardiológiai szakellátást, Dr. Pauker Zsolt pedig haematológiai szakellátást is biztosít szükség esetén betegeinknek. Jómagam geriáter és diabetológiai szakvizsgával is rendelkezem. A szakápolási feladatokat 9 fő szakképzett ápolónő végzi, ebből az elmúlt évben 4 fő geriátriai szakápoló végzettséget is szerzett az intézményben folyó geriátriai szakápoló képzés során. Munkánkat segíti gyógytornász, logopédus, pszichológus is. Diagnosztikus és terápiás segítséget az intézmény szakorvosaitól illetve a Megyei Kórházban dolgozó kollegáktól is kapunk. Mindannyian azon dolgozunk, hogy betegeinket megfelelő szakmai színvonalon ellássuk, hogy bebizonyítsuk szükség van a geriátriai osztályokra az országban, minél nagyobb számban, minél nagyobb ágyszámmal. Dr. Nagy Ágnes osztályvezető főorvos

4 A MI LAPUNK INTÉZMÉNYÜNK SIKERES ÉS FOLYAMATBAN LÉVŐ PÁLYÁZATAI Intézményünk pályázatai Az építési beruházás várható összköltsége bruttó 291,7 millió Ft, rehabilitációs eszközök beszerzését 72,5 millió Ft összegben tervezzük. Ünnepélyes keretek között megtörtént a Gyermekrehabilitációs Osztály új épületrészének Alapkőletétele 2014. 02. 24-én ünnepélyes keretek között elhelyezésre került az új gyermekrehabilitációs épület alapköve és az eseményt rögzítő időkapszula. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével és aláírta azt az ünnepi dokumentumot, mely elhelyezésre került az időkapszulába: Dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos Pelczné Dr. Gáll Ildikó Európa Parlamenti Képviselő Mengyi Roland a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Elnöke Demeter Ervin kormánymegbízott dr. Kriza Ákos Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere Csöbör Katalin Országgyűlési Képviselő Sebestyén László Országgyűlési Képviselő Az ÉMOP-4.1.2/A-11-2012-0001 számú A rehabilitációs ellátórendszer fejlesztése az Észak-magyarországi régióban c. projekt keretében elnyert támogatásból a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban a Gyermekrehabilitációs Osztály fejlesztése valósul meg: A beruházás során új épületrész épül, melyben sportterápiás egység, gyermek játszószoba, pszichológus/logopédus tanszoba, ergoterápiás rendelő, mozgássérült tankonyha és a nappali ellátás feltételei kerülnek kialakítására bruttó 956 m 2 -en, valamint az épülethez közvetlenül tartozó külső tér kialakítása történik bruttó 378 m 2 -en. Az új épület egység kialakítása után a Gyermekegészségügyi Központ möogött egy 5,5 m szélességű asztaltburkolatú út létesítését fogjuk megvalósítani a projekt keretén belül. Továbbá kb. 100 parkolóhely kerül majd kivitelezésre. A rehabilitációs ellátórendszer fejlesztése az Észak-magyarországi régióban c. projekt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vezetésével, 11 konzorciumi partner bevonásával valósul meg. A konzorciumba bevont kórházak az egész régió rehabilitációs ellátását felölelik. A konzorciumi szinten 4,6 Milliárd forintos fejlesztés keretében az építészeti tevékenységek tervezett költségkerete: 3.390.184.864 Ft, a beszerzésre kerülő eszközök tervezett költségkerete: 864.588.518 Ft. Konzorciumi partnerek: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (473 MFt); Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház (860 MFt); Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház (292 MFt); Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet, Edelény (307 MFt); Kazincbarcikai Kórház Nonprofit Kft. (222 MFt); Almási Balogh Pál Kórház, Ózd (302 MFt); Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, Eger (600 MFt); Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet, Hatvan (553 MFt); Margit Kórház Pásztó (263 MFt); Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján (337 MFt); Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet, Balassagyarmat (464 MFt) A projekt keretében a partnerek a különböző rehabilitációs szakterületekhez való lakossági hozzáférés földrajzi-regionális és ellátásbeli egyenlőtlenségeinek csökkentését, valamint az elérhető egészségügyi rehabilitációs szolgáltatások színvonalának javítását tűzték ki célul 2014. év végére. Ennek alapja a bevont kórházak infrastruktúrájának és a műszerezettségének fejlesztése. A projekt megadja a keretét annak, hogy a konzorciumi partnerek közötti feladatmegosztás az adott intézmény specifikumaihoz illeszkedő módon kerüljön meghatározásra. Az ellátórendszer fejlesztésével a Kórház célja egy olyan rehabilitációs gyűrű megalkotása, mely a konzorciumi partnerekkel történő feladatmegosztás egyenletességét, a letisztázott rehabilitációs betegutakat foglalja magába. A teljes projekt fő adatai: A projekt azonosítószáma: ÉMOP-4.1.2/A-11-2012-0001 A projekt összköltségvetése: 4.673.914.115 Ft A projekt megvalósítás ideje: 2012.10.30. 2014.10.29 A projekt támogatási intenzitása: 100% Stratégiai és Koordinációs Iroda A tényleges kivitelezési munkálatok 2014. januárban megkezdődtek, és jelenleg az alapozás zajlik. Szerződés szerint a kivitelezési munkálatok átadásának végső határideje: 2014. 10. 31.

INTÉZMÉNYÜNK SIKERES ÉS FOLYAMATBAN LÉVŐ PÁLYÁZATAI A MI LAPUNK 5 A TÁMOP-6.2.2.A-11/1-2012-0057 pályázatunkról 2012. 09. 01-jével elindult a TÁMOP-6.2.2.A-11/1-2012-0057 azonosítószámú, Humánerőforrás-fejlesztés képzési díj és ösztöndíj támogatás által a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban című pályázatunk, melynek során Európai Uniós támogatás révén humánerőforrás-fejlesztés valósul meg képzési díj és ösztöndíj támogatás által a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban! Emlékeztetőül: A projekt megvalósítási időszaka: 2012. 09. 01 2015. 03. 31. A projekt összköltsége: 124.794.378 Ft A projekt támogatási intenzitása: 100%-os Európai Uniós támogatás A projekt célja: az egészségügyben biztosított megfelelő mennyiségű- és minőségű humánerőforrás következtében javuljon az egészségügyi ellátás színvonala, új szakmai kompetenciákat biztosító felső- és középfokú szakképzések, szakirányú továbbképzések, egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők új szakképesítésének megszerzése, kompetencia- és hatásbővítő képzések támogatása, valamint az orvostudomány és a technológiai környezet által megkövetelt szakmai elvárásokhoz való hozzájárulás. Intézményünk 3 célterületen veszi igénybe a pályázati forrást: képzésekre, szakorvos jelölt ösztöndíj programokra és menedzsment képzésekre. Az 1. célterületen 19 fő egészségügyi szakképesítéssel rendelkező szakdolgozó új szakképesítésének megszerzését valósítjuk meg a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőségés Szervezetfejlesztési Intézet szervezésében: a szonográfus szakasszisztens képzés keretében résztvevő 1 fő a képzést befejezte és 2013. novemberében sikeres vizsgát tett, a műtéti szakasszisztens - kihelyezett - képzés keretében 15 fő végzi tanulmányait, vizsgájuk 2014. júliusában kerül megszervezésre és az endoszkópos szakasszisztens képzés keretében 4 fő kezdte meg tanulmányait, 2013 februárjában. Időközben felmerülő változás, hogy a pályázat- és a képzés indulásakor is a Szent Ferenc Kórház még intézményünk része volt, azonban 2013. november 1-jétől intézményünkből a Szent Ferenc Kórházi Telephelyünk kivált és minden erőforrásával együtt a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórházhoz (továbbiakban: MISEK) integrálódott. Valamint ezzel egyidejűleg az endoszkópos szakasszisztens képzésben részt vevő egyik hallgatónk mivel a Szent Ferenc Kórházi telephelyünkön állt alkalmazásban - is átkerült a MISEK alkalmazásába, így a fennálló érvényes szerződés szerint, a képzési programban a továbbiakban nem szerepeltethető, ezért ez az 1 fő 2013. november 1-jétől kimaradt a képzésből. Ezen okból kifolyólag a pályázat keretén belül az endoszkópos szakasszisztens képzés keretében jelenleg 3 fő végzi tanulmányait, vizsgájuk 2014. áprilisában esedékes. Fentiek miatt a szakképzést sikeresen elvégző szakdolgozók száma indikátor 1 fővel (20 főről 19 főre) csökkent. Továbbá az 1. célterület keretében 2 fő orvos aneszteziológus szakorvos- és 3 fő orvos sürgősségi szakorvos képzésben vesz részt. A pályázat keretein belül a 3. célterületen 3 fő (2 fő aneszteziológus és 1 fő radiológus) szakorvos jelölt ösztöndíjas programját valósítjuk meg 2012. 11. 01-2014. 10. 31-ei időtartam között. A 4. célterületen a pályázati felhívás elvárásainak megfelelően a 2013. évben, csoportos, menedzsment jellegű továbbképzéseket valósítottunk meg, csoportonként 16 fő részvételével, az alábbi témakörökben: Áprilisban: Folyamatmenedzsment és szervezetátalakítás témakörben A változások irányítóinak és közvetítőinek felkészítő programja címmel tartottunk továbbképzést a KONETT Hungária Nonprofit Kft. szervezésével. Májusban: Egészségügyi ellátásszervezés és kommunikáció témakörben, Készségfejlesztési és kommunikációs kompetenciafejlesztő tréning címmel, valósítottunk meg tréninget szintén a KONETT Hungária Nonprofit Kft. szervezésével, valamint Októberben: Ellátás minőségének mérése Indikátorok gyakorlati alkalmazása a minőség mérésére és értékelésére témában Az egészségügyi ellátás minőségmérésnek fontossága és lehetséges módszerei címmel valósítottunk meg továbbképzést az EDUWEB Multimédia Zrt. szervezésével. A továbbképzésen résztvevők visszajelzései nagyon pozitívak, a későbbiek során is szívesen részt vennének hasonló továbbképzéseken. A szakképzések, a szakorvosi ráépített képzések és az ösztöndíjas programok továbbra is az eddigieknek megfelelően, rendben zajlanak. Dr. Ökrös Ilona projektmenedzser Halász Beáta Stratégiai és Koordinációs Iroda

6 A MI LAPUNK INTÉZMÉNYÜNK SIKERES ÉS FOLYAMATBAN LÉVŐ PÁLYÁZATAI Lakossági fórum keretében tájékoztattuk az érdeklődőket a kórházunk vezetésével megvalósulú régiós onkológiai fejlesztésekről Az Észak-magyarországi régió onkológiai ellátórendszerének fejlesztése című TIOP-2.2.5-09/1-2010-0004 számú projekthez kapcsolódóan Dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos Úr 2014.02.26.-án sajtó nyilvános lakossági fórum keretében tájékoztatta az érdeklődőket a projekt keretében megvalósult fejlesztésekről. A projektnek köszönhetően a kórház olyan régiós onkológiai centrummá válik, melynek felszereltsége az ország egyéb onkológiai regionális központjaival közel azonos szintre kerül. A fejlesztés keretében a miskolci MISEK Nonprofit Kft. és az egri Markhot Ferenc Kórház eszközbeszerzését, valamint a B.-A.-Z. Megyei Kórház, a Mátrai Gyógyintézet és a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház eszközbeszerzését és építési munkáinak megvalósítását tűzte ki célul a konzorcium. Dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos Úr kiemelte, a megyei A rendezvényen részt vett dr. Gombos János, a Nukleáris Medicina Laboratórium osztályvezető főorvosa, aki az osztályára a projekt keretében elsőként telepített SPECT CT berendezésről elmondta, hogy egyszerre tudnak kóros élettant és kóros anatómiát egy képen, egy vizsgálat alkalmával, egy időben megjeleníteni. Kórházunkban természetesen nem ez az egyetlen új berendezés, hiszen a csaknem 2 milliárd forint pályázati pénzből az intézmény mintegy 1,2 milliárdért fejlesztheti az onkológiai ellátást. Ezidáig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházba összesen mintegy 494 MFt értékben kerültek új az onkológiai ellátáshoz elengedhetetlen műtéti és diagnosztikai eszközök telepítésre a Szülészeti- és Nőgyógyászati Osztályra, az Általános Sebészeti Osztályra, az Idegsebészeti Osztályra, a Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrumba és a Nukleáris Medicina Laboratóriumba. Továbbá a még folyamatban lévő közbeszerzési eljárások sikeres lezárása után mintegy 425MFt értékben történnek még eszköz beszerzések Kórházunkban: 229 MFt értékben történik lineáris gyorsító fejlesztés 196 MFt értékben további terápiás és műtéti eszközök beszerzése zajlik (örzőmonitorok, lélegeztető gépek, molekuláris pathológiai eszközök, sebészeti gamma szonda, Fül orr - gégészeti műtéti és vizsgáló eszközök, sugárterápiás eszközök) A projekt keretében a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetbe 107 MFt, A Mátrai Gyógyintézetbe 130,4 MFt, A Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórházba 92 MFt és a Szent Lázár Megyei Kórházba 40,5 MFt értékben történtek eszközbeszerzések az onkológiai ellátás részére. A projekt főbb adatai: A Észak-magyarországi régió onkológiai ellátórendszerének fejlesztése elnevezésű TIOP-2.2.5-09/1-2010-0004 számú projekt főbb adatai: A pályázat teljes költségvetése: 1.777.717.086 Ft, melyet 90%-os Európai Uniós támogatással és 10% -os államilag támogatott önerővel valósít meg a régió 5 kórháza konzorciumba tömörülve. További információkért hívja a 80/205-227 ingyenesen hívható Zöld számot, kérdése esetén adja meg elérhetőségét és válaszolunk. Stratégiai és Koordinációs Iroda kórház életében komoly előrelépést jelent a projekt megvalósulása, hiszen gyökeresen megváltoztatja a kórház lehetőségeit a daganatos betegek gyógyítása terén. A főigazgató hangsúlyozta, a fejlesztéssel a daganatos betegségek diagnosztizálásának és terápiájának lehetőségei kibővültek. A beszerzett diagnosztikai, sebészeti és betegellátó eszközök elsődleges célja az onkológiai betegek korszerű, lakóhelyéhez legközelebbi, minél költséghatékonyabb ellátása. Aktualitások a TÁMOP-6.2.4/A/11/1-2012-0025 pályázatról A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Humánerőforrás fejlesztése foglalkoztatás támogatás révén című, TÁMOP-6.2.4/A/11/1-2012-0025 számú pályázatunk által bevont résztvevők a 2014-es évben is folytatják tevékenységeiket az alábbi szakterületeken: pathológia, aneszteziológia, radiológia, traumatológia, gyermekgyógyászat, neurológia, labor diagnosztika, sürgősségi betegellátás, klinikai táplálási ellátás, decubitus ellátás és prevenció, valamint pszichológia területén.

INTÉZMÉNYÜNK SIKERES ÉS FOLYAMATBAN LÉVŐ PÁLYÁZATAI A MI LAPUNK 7 A struktúra módosítás során jelentősen megnövekedett ellátási terület maga után vonta a betegszám emelkedését az érintett szakterületeken. Mindezen ellátások biztosításához szükséges a folyamatosan rendelkezésre álló szakorvosok, rezidensek, a szakemberek számának bővítése, melyhez fenti pályázatunk segítséget nyújt. A pályázat kapcsán újabb résztvevők kerültek bevonásra: Az I. célterületen intézményi létszámbővítés tárgyában 1 fő aneszteziológus rezidens, valamint 1 fő neurológus rezidens, a III. célterületen pedig 1 fő pszichológus. A mobil teamek- három különböző területen megvalósuló - tevékenysége folyamatosan biztosított, mellyel nagyban hozzájárulnak a magas színvonalú betegellátás megvalósításához. 2014. januárban ellátott esetek száma: Decubitus mobil team: 515 Klinikai táplálási mobil team: 444 Burn out kezelő mobil team: 24 Emlékeztetőül: Projekt megvalósítási időszaka: 2012.04.15-2014.07.31. Támogatási összeg: 199.906.050 Ft Támogatási intenzitás: 100 % TIOP-2.2.7-07/2F/2-2009-0006 Csillagpont Kórház létrehozása a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2014. április 2. Balogh Zoltán miniszter úr részvételével ünnepélyes keretek között átadásra került a Csillagpont kórház I. és II. üteme Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg Észak-Magyarország legkorszerűbb kórháza, a Csillagpont Kórház. A beruházás közel 12 milliárd Ft összértékű, fő célja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház hosszú távú fejlesztése, melynek végeredménye, hogy az intézmény az Észak-Magyarországi Régió progreszszív ellátási centrumává váljon. A projekt a korszerű infrastrukturális feltételek megteremtését, a régió betegellátási rendszerének átstrukturálását és a betegutak lerövidítését valósítja meg a tömbösítés, a fekvőbeteg-ellátási mátrix szervezet, valamint a sürgősségi betegellátó rendszer kialakításával. A Csillagpont elnevezés a térségi ellátásban a progresszív centrum irányában történő betegáramlást, az elmúlt évek informatikai fejlesztése eredményeként egy térségi informatikai együttműködés központját, valamint az új épülettömb és a környező épület kapcsolatait jelző, csillag alakú elrendezését szimbolizálja. A Csillagpont Kórház projekt I. és II. ütemének keretében: I. ütemben, zöldmezős beruházás keretében egy 16.773 m2- es új tömb épült, továbbá II. ütemben az Ideggyógyászat elavult épületét rekonstruáltuk 9.016 m2-en. Az építkezés, átalakítás mellett közel három milliárd Ft összértékű orvostechnikai és informatikai fejlesztés teszi kompletté a projektet. A végleges átköltözéseket követően az új Csillagpont épülettömbben centralizáltan, mátrix ápolási formában a sebészeti jellegű profilok biztosítják a betegellátást, úgymint traumatológia, ortopédia, fej-nyak sebészet (fül-orr-gégészet, szemészet, szájsebészet, idegsebészet). Ebben az épületben helyezkedik el a jövő technológiáját idéző központi műtőegység nyolc műtővel és egy sürgősségi műtővel, fizikai kapcsolatban az intenzív és aneszteziológiai ellátással, továbbá mentő-helikopter leszállóval. Ugyanitt sürgősségi központ biztosítja majd az azonnali ellátást, amely magában foglalja az általános felnőtt- és gyermek sürgősségi betegellátást a traumatológiával, a neuro-traumatológiával, a diagnosztikai hátteret biztosító centralizált képalkotó diagnosztikával és laboratóriummal, melyekhez szervesen kapcsolódik az intenzív ellátás, valamint a helikopter leszálló. Az ideggyógyászati tömbben (új nevén a JÁFEK-ben) a Csillagpont épületben helyet kapó szakmák járóbeteg ellátása valósul meg, valamint a stroke és neurológia, az angiológia és a klinikai onkológia fekvőbeteg ellátása. Itt kapnak még helyet a dolgozókat kiszolgáló szociális helyiségek öltözők, orvosi szobák is. Összegezve elmondható, hogy a Csillagpont projekt tehát egy komplex térségi betegellátó-irányító rendszer, amelynek csak eszköze, és nem célja a kórházon belüli építkezés, rekonstrukció. A projekt eredményeként létrejön a több mint 50 éves kórházunk XXI. századi igényeket kielégítő színvonalú betegellátó struktúrája. Kovács Bernadett Stratégiai irodavezető

8 A MI LAPUNK ÁPOLÁS Ápolás Tisztelt Ápolási Igazgató Asszony és Intézeti Szakoktató Asszony! A tanulószerződés intézménye a költségvetési képzőhelyeken új területként jelentkezett a 2013/2014-es tanévben. Mind a Kórház vezetése számára, mind intézményünk számára világossá vált, hogy nem áll rendelkezésünkre más anyagi forrás az ápoló tanulók gyakorlati képzésének finanszírozására. Köszönetünket fejezzük ki, hogy a Kórház vezetése nyitott volt ezen új rendszer kipróbálására. Örömmel vesszük, hogy az ápoló tanulóink tanulószerződés keretében folytatott gyakorlati képzését sikeresnek ítélték meg. Végzős tanulóink örömmel fogadták a tanulószerződés által kínált lehetőségeket, és beszámolóik alapján nagyon jó gyakorlati képzésben részesültek. Mindezek alapján jó esélyekkel indulhatnak a közelgő a szakmai vizsgán. Tanulóink lelkiismeretes felkészítéséért kérem adják át köszönetünket a Kórház dolgozói, oktatói számára. A GYEMSZI által 2014.03.11-én szervezett Igazgatói napon külön köszönetet mondtak mindazon képzőhelyeknek és iskoláknak, akik eredményes együttműködésüknek köszönhetően be tudták vezetni a tanulószerződés keretében folyó gyakorlati képzést. Felhívták a figyelmünket arra, hogy a jövőt illetően sem látható más finanszírozási forrás az ápoló képzés területén, ezért mindenkit buzdítottak ennek kihasználására. Intézményünk is úgy ítéli meg, hogy sikeres együttműködésünk eredményeként pozitív előrelépést tettünk az ápolóképzés területén. Reményeink szerint a jövőt illetően is fent tudjuk tartani a két intézmény közötti jó kapcsolatot. Amennyiben Önök fogadják a 2014/2015-ös tanévben a 15 fő 15. éves ápoló tanulónkat, mi örömmel fogadjuk ezt a lehetőséget. Kazincbarcika, 2014. március 13. Tisztelettel: Vattay József igazgató Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium Informatikai fejlesztések Az elmúlt időszakban több informatikai fejlesztés is történt kórházunkban, melyek egyrészt a Csillagpont projekt részét képezték, másrészt ennek a projektnek a hozadékaként (kapcsolódó fejlesztéseként) készültek el. A fejlesztések két fő csoportba sorolhatók: 1. Infrastruktúrafejlesztés és eszközbeszerzés, korszerűsítés 2. Informatikai alkalmazásfejlesztés, programfejlesztés 1. Infrastruktúrafejlesztés és eszközbeszerzés, korszerűsítés Az infrastruktúra fejlesztés célja az informatikai szolgáltatások megbízhatóságának javítása és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés sebességének növelése volt. A 2010. évben elkezdett informatikai hálózatfejlesztés folytatásaként az optikai főgerinc sebességét (sávszélességét) a Csillagpont projektben 1 Mbit/s-ról 10 Mbit/s-ra növeltük és teljes redundanciát hoztunk létre a gerincen. Ehhez a struktúrához kapcsolódik szintén redundáns módon a Csillagpont épület. Így most már a Csillagpont projekt befejezése után megmaradó, betegellátást biztosító összes épületet ez a gyors és nagy megbízhatóságú optikai gerinc köti össze, illetve ezen épületek belső informatikai hálózata is teljes mértékben átépítésre került. Erre a korszerű hálózati struktúrára kapcsoltuk rá aztán a kábel TV szolgáltatási is, kiváltva a régi elavult kábel TV hálózatot is. A hálózatfejlesztés kapcsán a Csillagpont projekt által érintett épületekben teljes mértékű vezeték-nélküli hálózati lefedettséget biztosítottunk többek között a projektben kifejlesztett vizittámogató modul működetéséhez. A későbbiek során tervezzük az összes épület vezeték-nélküli hálózatának kiépítést. Az infrastruktúra fejlesztés másik része az informatikai eszközök korszerűsítése, az elavult régi számítógépek cseréje. A Csillagpont projekt során szerverkonszolidációt hajtottunk végre, mellyel kiváltottuk a régi elavult központi számítógépeinket egy olyan központi szerver üzembe helyezésével, mely hosszú távon nagyfokú üzembiztonsággal szolgálja ki a kórházi alkalmazásokat. E mellett a felhasználói eszközök korszerűsítésére 300 db modern számítógépet szereztünk be, melyek üzembe helyezését már elkezdtük és a Csillagpont projekt utáni költözések során fogjuk befejezni. A Csillagpont projekt által érintett épületekbe már nem készült analóg telefonhálózat, már korszerű informatikai hálózaton működő IP telefonok kerültek, illetve kerülnek majd üzembe helyezésre. Ezzel együtt bővítettük az IP telefonközpontot is, így egy következő lépésben, telefonkészülékek vásárlásával az egész kórház területén át tudunk állni IP telefóniára, kiváltva ezzel az egyre nehezebben üzemeltethető régi telefonközpontunkat.

ÁPOLÁS A MI LAPUNK 9 2. Informatikai alkalmazásfejlesztés, programfejlesztés A projekt alapvetően két, a klinikai rendszerhez kapcsolódó alkalmazásfejlesztést tartalmazott. Az egyik fejlesztés a kiépített betegbehívó, betegirányító rendszer MedWorkS integrációja, melynek bemutatása, oktatása és próbaüzeme 2013. év elején történt meg. A rendszer üzemszerű működése a költözések után kezdődik. A másik informatikai alkalmazásfejlesztés a MedWorkS vizittámogató moduljának (MobiWorkS) kifejlesztése volt. Elkészült egy Tablet PC-n használható keretrendszer, mely az ágy melletti munkát támogató információk bevitelére és megtekintésére van optimalizálva, természetesem minden szakma saját adattartalmára, igényére szabható formában. A MedWorkS orvos-szakmai rendszert új mobil verzióját futtathatják Tablet PC-n, használhatják adatbevitelre és adatlekérésre is. További előny, hogy az Intézmény WIFI hálózatának köszönhetően az adminisztráció, a betegellátás helyén, közben megtörténhet, nem szükséges az információk dupla rögzítése, amely a tévesztésre is lehetőséget ad. A Tablet PC, képernyőjét tekintve nagyobb felületű hordozható eszköz, alkalmas az ágy melletti terápiák elrendelésére, egészségügyi beavatkozások adatrögzítésére, kórelőzmények ad-hoc áttekintésére, gyógyszerfelírásra, gyógyszer-információk lekérdezésére, leletek áttekintésére, stb. A modul bevezetése a költözések után, a vezeték nélküli hálózattal lefedett területeken (Csillagpont épület és JÁFEK épület) kezdődik meg a projektben beszerzett Tablet PC-k kihelyezésével. Ezen fejlesztések mellett a MedWorkS rendszer szállítója, a GlobeNet Zrt. két komoly fejlesztést hajtott végre a klinikai rendszerben. Az egyik, az un. Prémium felület kialakítása, mely kiváltja a régi, a folyamatos módosítások és fejlesztések miatt már sokszor átláthatatlan, nehezen kezelhető képernyőfelületeket. A fejlesztés lényege, hogy logikusan csoportosítva kerültek a képernyőfelületek kialakításra, valamint szabadon személyre szabhatók, így mindenki kialakíthatja a saját felületét és a felesleges képernyőrészletek nem foglalják a munkafelületet. Ezen kívül a felület ezek után már lefedi a teljes képernyőt. Az új felület bevezetése az ehhez tartozó oktatásokkal 2014. év második felében várható. A másik szállítói fejlesztés az új, átfogó ápolási modul kialakítása, mely lehetőséget biztosít minden jelenleg használatos ápolási dokumentáció elektronikus vezetésére. Az új modulokat a 2014. március 4-i Főnővéri Értekezleten részletesen bemutattuk. Rivnyák József Informatikai csoportvezető XXI. Miskolci Kardiológiai Nap A lillafüredi Palotaszállóban 2014. január 17-én immár huszonegyedik alkalommal rendezte osztályunk az I. Belgyógyászat-Kardiológia Osztály és a Miskolci Akadémiai Bizottság Orvosegészségügyi Szakbizottságának Kardiológiai Munkacsoportja a Miskolci Kardiológiai Napot. A rendezvény sorozat gyökerei Dr. Kalo Emil volt Osztályvezető Főorvos Úr nevéhez fűződik. Az első rendezvény 1993. januárjában volt, akkoriban a MAB székház adott helyet a kongresszusnak, de az évek során a nagy érdeklődésre való tekintettel bővítenünk kellett a befogadásra alkalmas helyszínt, ezért 4 éve a Palotaszállóban kerül megrendezésre a tudományos ülés. A rendezvény ez évi témája Kardiológia a mindennapi gyakorlatban. Az ünnepélyes megnyitót Dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos Úr tartotta, majd Dr. Csapó Kálmán PhD osztályvezető főorvos Úr köszöntötte a résztvevőket. Őket követte számos országosan a kardiológia terén ismert szakember, akik színvonalas előadásokat tartottak. Néhány előadásról röviden említést tennék. - Dr. Kolozsvári Rudolf főorvos a transztelefonikus EKG szerepe az acut coronaria syndroma ellátásban címmel tartott előadást. A transztelefonikus EKG bevezetése nagy jelentőséggel bír a sürgősségi ellátásban. A mentők a helyszínről EKG jelet tudnak küldeni a betegről a legközelebbi szívkatéteres centrum felé, majd konzultációt követően a lehető legrövidebb időn belül végleges ellátásban részesül a beteg, megtörténik a coronarographia. A készüléknek köszönhetően, a megfelelő beteg utak betartásával szignifikánsan csökkenhet a kórházi halálozás. - Dr. Nagy Gergely György PhD főorvos az újraélesztett betegek kezelése osztályunkon című előadásában az intenzív részlegünkön is gyakorivá vált resustitáción átesett betegek hűtési eljárásról beszélt, aminek köszönhetően látványos javulást tapasztalunk postresustitációt követően.

10 A MI LAPUNK ÁPOLÁS Az újraélesztés az egyik legkomolyabb inzultus, amit az emberi szervezet elszenvedhet. Mind kórházi, mind kórházon kívüli újraélesztés után comatosus maradt betegek számára kezelési irányelvként fogadják el a terápiás hypothermiát a kiindulási szívritmustól függetlenül. - Nagy érdeklődéssel hallgatta a közönség Prof. Dr. Merkely Béla Sportkardiológia című előadását. A sportolók szívének jelentős mértékű megterhelése és az ebből adódó magasabb hirtelen szívhalál rizikó rendszeres kivizsgálásuk bővítését, új szűrőmódszerek kifejlesztését teszi szükségessé. Élsportolóknál a nagyfokú fizikai igénybevétel és a komoly psychés megterhelés következtében a sport általános pozitív hatásai mellett egyes rizikótényezők vagy trigger faktorok az átlagosnál magasabb kockázatot jelentenek. Megfelelő szűrővizsgálatok alkalmazásával a potenciálisan patológiás kardiális eltérések jelentős része felismerhető és a magas rizikójú sportolók kiemelésével és kezelésével a hirtelen szívhalál gyakorisága csökkenthető. Az előzőekben említett előadásokon kívül számos kardiológiai aktualitásról, invazív és noninvazív vizsgáló és terápiás eljárásokról kapott betekintést minden résztvevő. Az említetteken kívül a következő előadások hangzottak el: Az időfaktor jelentősége az infarktus ellátásban - Prof. Dr. Jánosi András egyetemi tanár Preventív angioplasztika akut infarktusban - Dr. Csapó Kálmán PhD Geronto-kardiológiai aktualitások Prof. Dr. Kiss István egyetemi tanár Loop recorder indikációi Prof. Dr. Tomcsányi János egyetemi tanár Antidiabetikumok szerepe a kardiovaskuláris prevencióban Prof. Dr. Paragh György egyetemi tanár Szívbetegek jogosítványa: hogyan döntünk, vezethet-e egy szívbeteg? Dr. Simon Attila PhD A magas szintű tudományos előadások zárásaként Silye Gabriella dietetikus a szívbarát konyhatechnikai eljárásokról, jótékony táplálékokról tartott előadást. Beszélt a rizikótényezőkről, melyek a helyes táplálkozással nagy mértékben befolyásolhatók, ez által csökkentve a szív és érrendszeri megbetegedéseket. Az elmúlt években ápolói részről is egyre nagyobb érdeklődést tapasztaltunk, ezért 3 éve elértük, hogy szakdolgozók számára is pontszerző továbbképzésként regisztrált a rendezvény. Véleményem és a kapott visszajelzések alapján az előadások rendkívül színvonalasak, a legújabb kutatások eredményeivel alátámasztva lettek a hallgatóság felé publikálva. Ennek köszönhetően minden résztvevő valamit hasznosítani tud a későbbiekben mindennapi munkája során, mellyel emelheti a kardiológiai betegellátás színvonalát. Bárdos Szabolcsné osztályvezető ápoló I. Belgyógyászat-Kardiológiai Osztály A Magyar Ápolók Napja 2014. február 19. Egészségügyi Szakdolgozók XLV. Jubileumi Országos Kongresszusának megrendezésére 2014. február 19-20.-án került sor Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián. A Magyar Ápolási Egyesület 2011-ben az Önkéntesek Európai Évében ünnepelte első alkalommal hagyományteremtő szándékkal Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját, február 19.-ét. Az egyesület által 1999-ben létrehozott Kossuth Zsuzsanna díjak átadására minden évben az Ápolók Nemzetközi Napján kerül sor. A Magyar Ápolási Egyesület 2011 óta a Magyar Ápolók Napja ünnepségen emlékezik Kossuth Zsuzsannára, a magyar ápolók példaképére. Első napján Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, Dr. Kovács József Magyar Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága, Dr. Török Krisztina főigazgató asszony a GYEMSZI-ből, valamint Dr. Balogh Zoltán elnök úr a MESZK képviseletében mondott köszöntőt. 2014. február 19-t hivatalosan is a Magyar Ápolók Napjává nyilvánították. Köszöntő: Bugarszki Miklós elnök Magyar Ápolási Egyesület Schmittné Makray Katalin fővédnök asszony és Vártok Józsefné a Magyar Ápolási Egyesület alelnöke méltán emlékezett meg Kossuth Zsuzsannáról, az 1948-49-es szabadságharc főápolójáról. Miniszteri kitüntetéseket adtak át ünnepélyes keretek között. Valamint 45 év ápolás történetét hallhattuk Vártok Józsefné visszaemlékezéséből. A kongresszus délutánján Dr. Török Krisztina főigazgató asszony GYEMSZI számolt be és tartott nagyon érdekes előadást napjaink kihívásai a jelen helyzet és reform végrehajtása címmel. Fő vezérfonala volt, hogy a jelenlegi időszakban az egészségpolitika megtalálja a szűkös erőforrások és a technológiai fejlődés közötti egyensúlyt. Az egészség közös érték Az ellátórendszer hatékonyságának javítása és a fenntarthatóságának hosszú távú biztosítása Állami egészségszervezési intézményrendszer létrehozása Térségi Igazgatóság 8 egészségügyi térségben Fekvőbeteg - szakellátó kötelezettségének állami átvállalása 2012-ben megtörtént. Kórházi Piactér: szabaddá vált gépek, műszerek, eszközök, kötszerek hasznosulását segíti. Kiemelt feladat ágazati uniós projektek menedzselése.

ÁPOLÁS A MI LAPUNK 11 Dr. Imre László főigazgató helyettes GYEMSZI Tervezési és Finanszírozási Igazgatósága Átalakítás eredmények a Semmelweis Terv tükrében progresszív ellátórendszer kialakítása egyértelmű betegutak funkcióváltás, profiltisztítás, integráció történt több intézményben. Aktív ellátás centralizációja A szemléletváltás lényege, hogy a történeti TVK rendszert felváltsa a feladatarányos TVK rendszer. Kónya Anikó elnök Ápolás Szakmai Kollégiumi Tanács Bővülő ápolói kompetenciák! az ellátási struktúra számos probléma forrása lehet időközönként elmossa az egyéni felelősséget ha nem tisztázottak a kompetencia körök számos ütközési pontot eredményezhet. Új alapra kell helyezni a történelmi hagyományokra épülő egészségügyi modellt, amelyben alá és fölérendelt, utasítási és végrehajtási működés dominál, mely háttérbe szorítja a szakmán belüli interdiszciplináris munkát. A kompetencia szerinti feladatok összeütközésbe kerülnek a hierarchikus feladatvégzéssel. Az est fénypontja a Magyar Állami Operaházban a Mefistofele című opera előadás megtekintése volt. A másnapi magas szintű program, 2014. február 20.-án érdekfeszítő előadásokkal folytatódott tovább: Dr. Helembai Kornélia tanszékvezető (Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar, Ápolási Tanszék) Az ápolástudomány és az ápolásügy kölcsönhatásának mutatói: az ápolástudomány önállósága, a szakmai kompetenciák revalenciája, az ápolóképzés rendszere, a szabályozás megfelelőssége. a betegbiztonság feltételei témakörben tartott előadást. Dr. Oláh András dékán helyettes (Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar) Az ápolástudomány elmélete és gyakorlata. Az ápolástudomány tankönyvének megjelenése. 33 fejezetet tartalmazó elektronikus kiadvány 2012-ben jelent meg, 744 oldal terjedelemben a Medicina Kiadó gondozásában. 2014 őszén papír alapon is megjelenik. (több mint 150 protokoll, 1250 kép, 400 rajz illusztrációval) A legmodernebb ápolási és elméleti ismereteket tartalmazza, melyek segíthetik mindennapi munkánkat. Dr. Balogh Zoltán: tanszékvezető docens (Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar, Ápolástani Tanszék.) Az ápolás gyakorlati oktatásának korszerű eszközei és módszerei: az ápolástudomány gyakorlatának meghatározó elemei, hogy kit, hol, hogyan, mit és mivel oktatnak. Változás: mulázsok, tornzók használata betegszimulátorok elterjedése bemutatás, gyakoroltatás, szerepjáték, szituációs játék skill laborok alkalmazása az egészségügyi szakdolgozók oktatásában. Bagosi Gabriella, Országos vezető ápoló GYEMSZI Új szakemberek jelenlétét követeli az egészségügyben a mai társadalom. Ez az ápoló kompetens, egészségorientált, gondolkodó, tűnődő, a változást befogadó, felelősségteljes gyakorlati szakember. Kovács Erzsébet: bővűlő ápoló és asszisztensi szakmai kompetenciák a gyakorlatban. Vízvári László: Mentőápolói és mentőtiszti kompetenciák fejlesztése. DACUM módszerrel képeztek: speciális csoportmunkára alapuló fejlesztési technika. Részt vett benne közel 100 mentő gépkocsi vezető, mentőápoló, mentőtiszt, sürgősségi szakápoló, oxiológus szakorvos. Dr. Habil. Belicza Éva egyetemi docens Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ szakmai vezető GYEMSZI Uniós Projekt Igazgatóság Minőség az egészségügyi szolgáltatások nyújtása során. A minőség lényege a szakmai és a működési folyamatok szabályozása és a szabályozások betartása. A kongresszus alkalmával nagyon sok érdekes előadást és pályaművet hallhattam, melyekről a számomra fontos információkat a munkám során a mindennapokban is hasznosítani tudom. Végezetül hadd fejezzem be a magyar ápolók legnagyobb példaképének idézetével. A beteg ember csak akkor lehet elégedett, ha tudja, hogy bízhat az ápolójában, érzi, hogy óvó, törődő, figyelmes, szakmájukat értő ápolók veszik körül, akik azonnal segítséget nyújtanak, ha szükség van rá. Afonyiné Kaló Tünde osztályvezető ápoló Koraszülött és Újszülött Pathológiai Osztály

12 A MI LAPUNK ÁPOLÁS Változások a szakképzésben az oktatási rendszer fejlesztése Előzmény: Az iparkamara forszírozására a német mintájú duális szakképzési rendszer magyarországi bevezetése 2012 évben megtörtént. Ez három éves, gyakorlatorientált szakképzési rendszer kialakítását jelenti, a szakképzés gyakorlatát a munkaerő-piaci igényekhez kell közelíteni, az utánpótlás biztosítás érdekében a vállalati szektornak a képzés finanszírozásában meghatározó szerepet kell vállalni! Nő a kamara szerepe a szakmák gondozásában. A szakmai gyakorló helyeket ösztönözni kell a gyakorlati szakképzés vállalására! Változások: A szakképzés jogszabályi változásai és a tanulói juttatások finanszírozási szabályai a kórházra, mint költségvetési intézményre is érvényesek! Az egészségügyi szakképzések esetében visszaállították a korábbi szakközépiskolai szakképzést. Az elméleti képzés az iskolában, a szakmai gyakorlati képzés a kórházban történik, a kórház szervezésében, tanulószerződés megkötésével, vagy együttműködési megállapodás keretében, ahol a tanuló pénzbeli és egyéb juttatást is kell, hogy kapjon. A kórház szerepe és felelőssége a gyakorlati képzésben gyökeresen megváltozott 2013. január 1.-től. A kórház és az iskola szoros együttműködésben vesz részt a képzésben, egyenlő, felelős, aktív félként. Mellettük a helyi iparkamarák rendelkeznek a legtöbb joggal, felügyelettel és felelősséggel (szakképzési jogosultság megadása alkalmasság megítélése, tanulószerződések nyilvántartása, vizsgák lebonyolítása, stb.) Kórházunkat a BOKIK 52 egészségügyi szakmára akkreditálta gyakorlati képzőhelyként. A szakképzési törvény változása miatt a szakmai gyakorlatok biztosítása, a követelmények teljesítése a Kórház számára olyan szervezési, dokumentációs és adminisztrációs többletet teremt, amit egy fő szakoktató már nem tud biztonsággal uralni. A képző intézménytől nem csak a szakképzés felét kell átvenni teljes joggal és hatáskörrel, hanem annak iskolai dokumentációját is. A gyakorlatszervezést, a megtanított tananyag-, az abban való előrehaladás, a vizsgára való felkészítést, a hiányzásokat, azok bepótoltatását, tehát a gyakorlat teljesítésének oly módon történő naprakész dokumentálását, ami kiállja a jövőbeni ellenőrzés minden próbáját az esetleges szankciók elkerülése érdekében. A TSZ, az új típusú együttműködési megállapodások formai és tartalmi elemei kötötté váltak a kamarai közreműködés miatt, ami szintén többlet terhet jelent. A munkaügyi csoport és a pénzgazdálkodási osztály munkatársai készségesek az együttműködés során, a munkavégzésben fennakadás nincs. Fejlesztés: A legsürgetőbb feladat a gyakorlati oktatási feladatok duálissá válása miatt szakmai gyakorlati munkaközösség létrehozása, ami valójában egy gyakorlati tantestületet jelent. A szakmai gyakorlati oktatás téma szerinti előrehaladásának-, a jelenlétnek-, a hiányzásoknak folyamatos dokumentálása, jelentése a képző intézmény felé és kapcsolattartás a képző intézményekkel csak úgy oldható meg, ha erre a feladatra minden gyakorló helyre létszámot biztosítunk. Kórházunknak szinte minden osztálya érintett, mint gyakorló terület. Kiemelt gyakorlatvezető ápoló/asszisztensekre van szükség, akik pedagógiai kiképzése szükséges, felvértezve a speciális oktatási, didaktikai és módszertani tudnivalókkal. Továbbá szükséges lenne az oktatási szintek és azok létszámszükségletének - meghatározása, biztosítása, a feladatok újra felosztása, átrendezése a jogszabályi változásoknak megfelelően. Ezért egy fő szakoktató szakképesítésű munkatárs létszámfejlesztése már megvalósult, aki rendelkezik a speciális szakismerettel, aki szakszerűen tud foglalkozni a tanügy-igazgatási dokumentumok elkészítésével, a szakmai gyakorlat napi didaktikai irányításával, illetve a napi gyakorlatszervezéssel, a tanulószerződésekkel kapcsolatos ügyintézéssel. A foglalkozási napló csoportonkénti kötelező vezetése az összes okj szakképzésben résztvevő gyakorlatosok számára, nagy terhet ró a kórházra, amit hibátlanul vezetnünk kell, mert ellenőrizni fogja a BOKIK, a NAV és az ösztöndíj támogatást nyújtó NMH. Megoldandó feladat a jogszabályváltozás következtében az okj szakképzésekben visszatérő nyári gyakorlatokra a tanulóknak járó, a gyakorlóhelyet (Kórházunkat) terhelő díjazás forrásának előteremtése. Szükséges egy gyakorlati órarend készítő program, ami láthatóvá teszi egy félévre a gyakorlati beosztást. Erre azért van szükség, mert a GYEK, a sebészet és a belgyógyászat, mint gyakorló terület már most túlterhelt, mert minden okj szakképzésben magas óraszámban kötelezően előírt ezeken a helyeken a letöltendő gyakorlati óraszám. A képző intézmények számára érezhető megkönnyebbülést okozott a szakképzés több mint felének, a szakmai gyakorlatoknak az átadása a Kórházak és egyéb gyakorlóhelyek számára, akik nem tudtak erre felkészülni a rendelkezésre álló rövid idő alatt. A képző intézmények nincsenek tekintettel erre a helyzetre, ezért a Kórháznak, mint a szakmai gyakorlatot biztosító félnek is érvényesíteni kell az érdekeit, figyelembe venni saját szempontjait és a következő tanévben határozottabban érvényesíteni azokat. Koternics Klára intézeti szakoktató Újdonságok az ápolási gyakorlatok területén A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban zajló gyakorlati képzések gerincét az ápolási gyakorlatok alkotják. Az eddig eltelt 10 év során számos tantervmódosítás történt annak érdekében, hogy a képzés végén sokoldalúan képzett, felelősségteljes gyakorlati szak-

ÁPOLÁS A MI LAPUNK 13 emberek kerüljenek az egészségügyi rendszerbe, akik nem csak szakmailag, hanem emberi tulajdonságaik alapján is alkalmasak az eredményes gyógyító-ápoló munka végzésére. A 2011. évi CLXXXVII. szakképzési törvény lehetővé tette, hogy intézményünkben, 2013. év szeptemberétől 50 fő tanulószerződéses tanuló kezdje meg szakmai gyakorlatát -35 fő Ápoló és 15 fő Csecsemő és gyermekápoló-, amely új gyakorlatvezetési szemléletmód kialakítását tette szükségessé. A kórház szerepe és felelőssége a gyakorlati képzésekben gyökeresen megváltozott, a kórház és az iskola szoros együttműködésben vesz részt a képzésekben, egyenlő, felelős, aktív félként. A szakmai gyakorlatok legfőbb kérdései, hogy milyen módszerekkel lehet megoldani azt, hogy az ápolási gyakorlatok kifejlesszék azokat a jártasságokat, készségeket, amelyek alkalmassá teszik a tanulót az egészségügy bármely területén a korszerű munkavégzésre. A szakmai gyakorlati felkészítéssel párhuzamosan, számos új feladat jelent meg a gyakorlatok irányítása során, amely a tanügyigazgatási dokumentumok naprakész, pontos vezetését jelenti, mint a foglalkozási gyakorlati csoportnapló, jelenléti ív, az igazolt és igazolatlan hiányzás nyilvántartása a gyakorlati oktatásvezető által. A foglalkozási gyakorlati csoportnapló további jelentősége, hogy tartalmazza a tanulók által elvégzett és elsajátított gyakorlati tanulmányi munka megnevezését, és a tanulók gyakorlati teljesítményének évközi értékelését. 2014. Február és Március hónapban felmérő jelleggel évközi gyakorlati vizsgát szerveztünk a szakápolástani ismeretek mérésére, értékelésére, a szakmai és vizsgakövetelményekben (SZVK) meghatározott feladatprofiloknak és kompetenciáknak megfelelően, intézményünk azon osztályain, ahol tanulószerződéses 15. évfolyamos Ápoló és Csecsemőgyermekápoló tanulók szakápolástani gyakorlatukat töltik, melynek célja, hogy a tanulóinkat felkészítsük a szakmai vizsgára. A feladatok egyre bővülő köre megköveteli az új szemléletű ápolási gyakorlatvezetés módszertanának kidolgozását Belgyógyászati, Sebészeti, és Csecsemő- gyermekgyógyászati profilú szakmai gyakorlatokra irányulóan, továbbá a gyakorlati demonstrációs terem- SKILL labor- létrehozását, amelyek együttesen a gyakorlóterületek oktatóinak munkáját segítik a tanulók szakmai felkészítésében. Mindezen nagyon fontos, szakmai gyakorlattal kapcsolatos módszertani és tantervelméleti kérdések megoldása, intézményünk elkötelezett Ápolásvezetőjének, Szakoktatóinak, Gyakorlati oktatásvezetőinek, valamint a tanulók közös munkájában rejlik. Bóna Tímea egészségügyi szakoktató Ünnepélyes átadás Intézetvezető főnővéri és asszisztensi megbízatások átadására került sor 2014. március 19-én az Ápolási Igazgatóságon, ahol megbízást vehetett át: Belgyógyászati Intézet intézetvezető főnővéri feladatainak ellátására Jánosikné Szabó Tünde Sebészeti Intézet intézetvezető főnővéri feladatainak ellátására Furákné Nyitrai Erzsébet Sürgősségi, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet intézetvezető főnővéri feladatainak ellátására Lőrinczi Beatrix Rehabilitációs Intézet intézetvezető főnővéri feladatainak ellátására Mulatóné Rigeti Rita Gyermekegészségügyi Központi intézetvezető főnővéri feladatainak ellátására Kramcsák Mónika Központi Műtő intézetvezető asszisztensi feladatainak ellátására Czakó Hajnalka Diagnosztikai Intézet intézetvezető asszisztensi feladatainak ellátásra Szabóné Lőcsei Zsuzsanna Munkájukhoz sok sikert, jó egészséget és hatékony együttműködést kívánunk. Nyilas Judit ápolási igazgató

14 A MI LAPUNK ÖNKÉNTESEK A KÓRHÁZBAN Önkéntesek a kórházban Intézetünk néhány éve lehetőséget biztosít önkéntes segítők és közérdekű önkéntesek foglalkoztatásához. Ápolási Szolgálat módszertani anyagot készített, melynek célja, hogy lehetőséget nyújtson, és szorosabb együttműködést alakítson ki az önkéntesekkel. Az önkéntesek koordinátoraként feladatom az önkéntes segítők és a közérdekű önkéntesek munkájának megszervezése. Az önkéntes segítők olyan egészségügyi szakdolgozók, akiket a szakmai gyakorlat szinten tartása, a megszerzett tudás átadásának öröme vagy pályakezdőként szakmai tapasztalat megszerzése motivál. Az önkéntes segítők foglalkoztatását az EÜtev. törvény (2003. évi LXXXIV. törvény) szabályozza. A közérdekű önkéntesek motivációi között a segíteni akarás, a szeretett átadása, a szociális érzékenység fejlesztése, az egészségügyi pályaválasztás előtti tapasztalatszerzés dominál, amely az önkéntesek által írt cikkekből is kiderül. Kórházunkat a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Esélyegyenlőségi Főosztálya a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló 2005. évi LXXXVIII. Törvény 12. (2) bekezdése alapján 3111 sorszám alatt az önkéntesek nyilvántartásába vette és meghatározta az önkéntesek közreműködésével ellátni kívánt tevékenységi köröket. Kórházunkban az önkéntesek csak érvényes önkéntes szerződéssel, orvosi igazolás bemutatását követően, valamint a kórházi szabályok megismerése után foglalkoztathatóak. Az önkéntesek száma évről évre folyamatosan nő. Az elmúlt évben a kórház 17 szervezeti egységében valamint a Szent Ferenc kórház, a szikszói, mezőkövesdi intézményrész osztályain közel 100 önkéntest foglalkoztattunk. A felnőtt és a diák önkéntesek aránya közel azonos. Az önkéntes szerződések időtartalma 3 hét és 1 év között mozog. A munkavégzés idejét tekintve leghosszabb a napi 8 óra, a legrövidebb a heti 1 óra volt. Az önkéntes munka a nyári szünetben népszerűbb. Minden év végén feldolgozom az önkéntesek áltál kitöltött Az önkéntes munkával kapcsolatos tapasztalatok összegzése című kérdőíveket, melyet az Ápolási Szolgálat szerkesztett azzal a céllal, hogy képet kapjon az önkéntesek motivációjáról, munkájáról, tapasztalataikról az önkéntes munka szépségeiről, nehézségeiről. A felmérés további célja az önkéntesek munkájának segítése, az együttműködés fejlesztése és a jó gyakorlat fenntartása. Örömmel tapasztaltam, hogy az önkéntesek jól érezték és érzik magukat intézetünkben, hasznos érzik munkájukat, pozitív tapasztalatokkal gazdagodtak, sokan kérték szerződésük meghosszabbítását. Az önkéntesek munkáját figyelemmel kísérve, beszéltem a főnővérekkel, akik az önkéntesek munkájával elégedettek, hasznosnak találják, szívesen fogadják Őket az osztályukon. Köszönöm a szakmai felügyeletet ellátó főnővérek, szakdolgozók segítségét, akik sok munkájuk mellett az önkéntesek munkáját tanácsokkal, iránymutatással segítik, és ezzel hozzájárulnak az önkéntesek munkájának sikeréhez. Szeretném megköszönni a kórház azon dolgozóinak segítségét, akik a kérelmek engedélyeztetésétől a szerződéskötés befejezéséig segítik munkámat. Köszönjük az önkénteseknek, hogy a betegek mindennapjait könnyebbé tették és teszik munkájukkal és tapasztalataikat megosztják velünk. Vizi Valéria Laura önkéntesek koordinátora 1975-2009. között dolgoztam gyógytornászként a B.-A.-Z. Megyei Kórházban az Ortopéd Sebészeten, a Mozgásszervi Rehabilitáción és a II. Idegosztályon. Munkámat igyekeztem mindig felelősséggel, a legjobb tudásom szerint végezni. 2010-től nyugdíjas önkéntesként a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályon, csoportos ambuláns órákat tartok. Még fontos számomra, hogy hasznosítsam tapasztalatomat, érezzem, hogy még nem kopott meg a tudásom, találkozhatok volt kollégákkal, hogy szakmailag még nem kell leírnom magam. A gyógytornászság gyakorlati szakma, melynek színvonalas elsajátításához évekre van szükség. Megtisztelő, ha pályakezdő kollégák tanácsért fordulnak hozzám. Jól esik, ha régi betegek örülnek a találkozásnak, illetve, ha ismét együtt dolgozhatunk a tornateremben. Ha lehetséges, még szeretném folytatni az önkéntes munkát! Dr. Hegedűsné Tucsek Annamária önkéntes gyógytornász Már a második nyáron végeztem önkéntesi munkát, ami tapasztalatszerzés céljából nagyon hasznos volt. Munkám során megismertem a kórház egyes területeit és bepillantást nyerhettem a kórházi munka kulisszái mögé. Sok érdekes esettel találkoztam, amelyben lehetőségemhez képest tudtam segíteni a kórház munkáját. 11.-es gimnazista vagyok és a pályaválasztásomat nagymértékben orientálta az önkéntesként eltöltött idő és másoknak is ajánlom, akik érdeklődnek az egészségügyi pálya iránt. Nagy Kincső diák közérdekű önkéntes Önkéntességem a GYEK-ben 2013. augusztusban 3 hétig tartott. Egyértelműen pozitív élményként maradt meg bennem, hiszen nemcsak érdekes volt számomra, de a pályaválasztásommal kapcsolatos terveimet is sikerült az itt szerzett tapasztalataim által kialakítani. Jó érzés volt lehetőségünkhöz mérten segíteni az ott dolgozók munkáját, és szebbé-elviselhetőbbé tenni a beteg gyermekek kórházban

ÖNKÉNTESEK A KÓRHÁZBAN A MI LAPUNK 15 töltött hétköznapjait. A kórház különböző osztályain szembesültem azzal a ténnyel, hogy mennyire fontos a szakmai elhivatottság és a betegekkel szembeni tolerancia az egészségügyben dolgozók részéről. Homródi Péter diák közérdekű önkéntes 2013 júniusában lehetőségem volt három hetet eltölteni a Borsod Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Gyermek Egészségügyi Központ részében. Eleinte egy, majd négy társammal betekintést nyerhettünk az ott dolgozók munkájába és az ott kezelt gyerekek mindennapjaiba. Kisebb feladatokat, megbízásokat kaptunk, amikkel nem csak megkönnyíthettük kicsit a kórház alkalmazottjainak munkáját, de újfajta tapasztalatokat is szerezhettünk. Én igazából nem a továbbtanulásom miatt, sokkal inkább azért jelentkeztem erre a feladatra, mert tudtam, hogy itt olyan dolgokat fogok látni és tapasztalni, amit sehol máshol s ezek majd segítségemre lesznek későbbi életem során. Nagyszerű három hét volt, mondhatni az eddig egyik legjobb élmény számomra. Nagyon hálás vagyok, amiért ott lehettem. Tarjányi Viktória diák közérdekű önkéntes Most először voltam a nyári szünetben önkéntes a kórházban. Ottlétem során kicsit betekinthettem abba a világba, amelyben majd én is dolgozni szeretnék az egyetem után. Rengeteg új dolgot és új embert ismerhettem meg, valamint az egész kiváló volt arra, hogy egy kis tapasztalatot szerezzek, segítsek az ott lévő embereknek és megismerjem a kórház különböző területeit. 11.-es gimnazistaként nagy befolyással voltak rám az ott szerzett tapasztalatok, így eldöntöttem, hogy én is az egészségügyben szeretnék majd dolgozni. Másoknak is csak ajánlani tudom az önkéntességet, akik ebbe az irányba kacsingatnak. Bodnár Diána diák közérdekű önkéntes Életem során, ha nehéz helyzetbe kerültem, mindig volt mellettem valaki, aki segített túljutni, legyőzni a nehéz körülményeket. Amikor nyugdíjas lettem, hirtelen rengeteg szabadidővel rendelkeztem. Úgy gondoltam, hogy eljött az idő, hogy most én segítsek nehéz helyzetben lévő embereken. Így született az ötlet, hogy hasznosíthatom azt a tudást, amire Luzsi Margó (Bródy Sándor Megyei és Városi Gyermekkönyvtár, Eger) a meseszakkörein tanított. Gondoltam, hogy beteg gyermekek napjait színesíthetném, ha bejárnék a kórházba mesélni, beszélgetni, játszani. Az elképzelést tett követte, kutatni kezdtem a lehetőséget. Megértő segítséggel jutottam el Vízi Valériához, aki megszervezte, lehetővé tette nekem ezt az önkéntes munkát. A mesélés elvezet egy varázslatos világba, reményt adhat a gyógyulásra, a mesék elmondják, hogy a legnehezebb helyzetből is van kiút. Aki bátor és küzd, legyőzi a hétfejű sárkányt is. A mesékkel és játékokkal szeretve lehet a gyógyuláshoz hozzájárulni. Ezek a gyermekek valóságos kis hősök, játék közben azonban elfelejtik, hogy kórházban vannak. Nagy öröm látni mikor belakjuk a játszóházat, annak minden zugát. Sütnek, főznek, babáznak, babakocsit tologatnak, kis vadmotorosok száguldanak, társasoznak, festegetnek a gyermekek, ki kávét főz nekem a babakonyhában. Legyőzik a rossz közérzetüket, mosolyognak, ez az én jutalmam. A kis betegek cserélődnek, ami azt jelenti, mindig újra kell kezdenem a barátkozást, az ismerkedést, azt, hogy elfogadjanak. Olykor nehéz őket elcsábítani a számítógép mellől, de kitaláltam, hogy egy-egy mese főbb szereplőit, jeleneteit kifestő lapként bevittem a kórházba. Nem várt sikere volt ennek az ötletemnek, volt, hogy a szülők is színeztek, festegettek. Nem vagyok pedagógus, egyszerű anya-nagymamaként foglalkozom velük. Jól érzem magam a gyerekekkel, és remélem ők is kapnak annyi szeretetet tőlem, mint én tőlük. Örömmel tölt el, amikor kedvesen önkéntes néninek szólítanak, és örülnek, hogy megyünk a játszóházba. Figyelembe kell vennem azt is, hogy vannak nehéz napjaik, ha ennek ellenére mosolyogva fogadnak, az én ajándékom. 63 évesen nem találtam kis nyugdíjamat kiegészítő munkát, de megtaláltam (3 éve) azt, ami értelmet ad napjaimnak, hasznos lehetek, szeretet adhatok és kaphatok. Kovács Krisztina közérdekű önkéntes 2013-ban a Selyemréti Szent István Plébánia a KARITÁSZ és Önkéntes Beteglátogatás felhívására benső indíttatásunkból igent mondtunk önkéntes társammal, Furcsa Máriával. 2013. április 15-től péntekenként látogatjuk a B-A-Z Megyei Kórház Ortopédiai és Sugárterápiai Osztály betegeit. A betegek nagy része befogadó az imádságra, külön örülnek egy kis beszélgetésnek vagy felolvasásnak. Természetesen vannak kudarcaink is. A legnagyobb öröm, hogy visszavárnak bennünket főleg, akiknek nincsen senki hozzátartozójuk, és akik az ünnepeket is a kórházban töltik. Úgy gondoljuk, hogy szükségük van a betegeknek erre a kapcsolatra, és buzdítunk mindenkit arra, hogy az irgalmasság cselekedetét gyakorolja és megtapasztalja a kölcsönös öröm érzését. Az osztályok nővéreit szeretettel említjük meg, akik mindig készségesen segítettek bennünket. Az eddigi főleg pozitív tapasztalatainknak köszönhetően reméljük, hogy munkánkra a továbbiakban is szükség lesz. Dr. Vas Józsefné és Furcsa Mária közérdekű önkéntes

16 A MI LAPUNK 10 ÉVES A MISKOLCI RONALD McDONALD HÁZ 10 éves a Ronald McDonald Ház Otthon, távol az otthontól Idén 10 éves a miskolci Ronald McDonald Ház A gyerekek felszabadultan játszhatnak, lehet csúszdázni, tv-t nézni, számítógépezni, olvasni, rajzolni, pingpongozni, csocsózni. Ebben a közösségben nem számít, ki honnan, milyen problémával jött - sok esetben életre szóló barátságok köttetnek. A közösség pozitív formáló ereje napi szinten érezhető. A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány Magyar Tagozata 2004-ben, a GYEK szomszédságában nyitotta meg az ország második Ronald Házát, amely eddig mintegy 2300 családnak nyújtott otthont, távol az otthonuktól. A Ház szolgáltatásait olyan családok vehetik igénybe, akiknek gyermekét a GYEK valamelyik osztályán krónikus betegséggel kezelik, és Miskolctól legalább 20 km-re laknak. Az elhelyezés térítésmentes, önellátó. A két hazai Ronald McDonald Ház működésének költségeit az Alapítvány az adományozók nagylelkű támogatásából fedezi. Mit nyújt a Ronald Ház? Elsődleges célunk, hogy a krónikus betegség miatt hoszszabb-rövidebb időt kórházban töltő gyermekek számára otthonos környezetet biztosítsunk a kezelés, kivizsgálás vagy állapotfelmérés idejére a kórház biztonságot adó közelségében. A gyermek a napi vizsgálatok, kezelések után édesanyjával átjöhet a Ronald Házba, ahol kényelmes, fürdőszobás apartman áll rendelkezésükre a pihenésre, alvásra, tisztálkodásra. Otthonos, barátságos környezetben várjuk a lakókat a Házban, ahol főzési, mosási lehetőség is biztosítva van számukra. A közösségi élet a tágas, világos nappaliban zajlik, itt a gyerekek és a szülők is egy kicsit elfeledkezhetnek a betegségről, a nyomasztó gondokról. Nagyon sikeres rendezvényeink vannak farsang, gyermeknap, karácsony idején. Ilyenkor a GYEK osztályairól is várjuk azokat a gyerekeket, akiknek állapota megengedi, hogy átjöjjenek. Mintegy 1,5 órás vidám műsor után természetesen ajándékot is kapnak a gyerekek, majd egy svédasztalos uzsonna következik. Nagy öröm számunkra a különböző betegségek miatt kórházban kezelt kis betegek arcán a felhőtlen jókedvet, boldogságot látni. Nyaranta találkozót is szervezünk a lakóknak. Lelkes és kitartó önkénteseink vannak, akik rendszeresen tartanak kreatív foglalkozásokat a gyerekeknek, valamint közreműködnek a rendezvények lebonyolításában is. Segítettek a kert újrafüvesítésben is, valamint az Önkéntesek napján takarítással, kertrendezéssel járultak hozzá a kulturált, otthonos környezet fenntartásához.

10 ÉVES A MISKOLCI RONALD McDONALD HÁZ A MI LAPUNK 17 műtét esetén, korlátozott számban van lehetőség anyaszállós elhelyezésre is. IIyenkor egy apartmanban három anyukát tudunk elhelyezni. Az anyukák ilyenkor is igénybe vehetik a főzési, mosási lehetőséget. Látogatót minden lakó a nappaliban fogadhat reggel ½ 9 és 21 óra között. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Szeretnénk idén is nyílt napokat biztosítani a kórház dolgozói számára, hogy a helyszínen ismerhessék meg a Ronald Házat, a bejelentkezés feltételeit, és a családok, a beteg gyerekek számára ajánlott szolgáltatásainkat. Az idei jubileumi évben szeretnénk megvalósítani egy fa játszótér telepítését a kertbe, ezzel is még élvezetesebbé tenni a gyerekek számára az itt töltött időszakot. Ha támogatni kívánja Alapítványunkat, az alábbi módon teheti meg: Adója 1%-nak felajánlásával Az Alapítvány adószáma: 18048353-1-43 Postán, rózsaszín csekken Az Alapítvány bankszámlaszáma: CIB Bank: 10700024-02002802-51100005 Elérhetőségünk: 1631-es mellék (iroda) vezetékes telefonon: 06-46/503-381 (iroda) mobil: 06-30/683-99-55 (házmenedzser) e-mail: miskolc@ronaldhaz.hu honlap: www.ronaldhaz.hu facebook: Ronald Ház Miskolc Jelentkezés a Ronald Házba: A Ronald Házba előzetes egyeztetés illetve előjegyzés után lehet bekerülni. Az osztályokon a főnővéreknél kell jelezni az igényt, ők egyeztetnek a házmenedzserrel hétköznap 8-16 óra között a 1631-es melléken. Bejelentkezni hétköznap 9-14 óra között lehet a kezelőorvos és Kramcsák Mónika kuratóriumi tag, GYEK vezető főnővér aláírásával ellátott speciális beutalóval. A beutalót a házmenedzser tölti ki a megfelelő tájékoztatás után. Minden esetben a kezelőorvos hatásköre eldönteni, hogy a gyermek elhelyezhető-e a Házban, vagy folyamatos felügyeletet igényel az adott osztályon. Amenynyiben a gyermek is átjöhet, akkor az úgynevezett családi apartman adható ki, ahol a gyermeket édesanyjával együtt tudjuk elhelyezni. Hétvégén itt tartózkodhat az apuka és a testvér is. Természetesen az orvossal megbeszélt időre a gyermekkel meg kell jelenni az osztályon. Akkor is az osztályon kell jelentkezni, ha bármilyen probléma felmerül, vagy esetleg belázasodik a gyermek akut beteg ugyanis nem tartózkodhat a Házban, és a Ronald Házban nem nyújtható semmilyen egészségügyi szolgáltatás. Ha a gyermek nem hagyhatja el az osztályt pl. transzplantáció, koraszülöttség, 2014. március 13. Impresszum: Rigó Zsuzsanna házmenedzser A szerkesztőbizottság elnöke: dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos A szerkesztőbizottság tagjai: Nyilas Judit ápolási igazgató rovatvezető, Filéné Simon Ibolya rovatvezető, Fazekas Éva rovatvezető, dr. Boros Attila rovatvezető, Orvosi Könyvtár dolgozói Felelős kiadó: dr. Csiba Gábor főigazgató főorvos Grafika: GNR Fotó: Lévainé Horváth Krisztina, Készült: 1500 példányban Terjesztés: kizárólag a Megyei Kórházban Internet: www.bazmkorhaz.hu

18 A MI LAPUNK HÚSVÉT NAGYBÖJT Húsvét nagyböjt Nagyböjti program. Az egyházi év liturgiáinak eseményei, amilyen a karácsony, a húsvét és a pünkösd Földünk különböző tájain más és más évszakra esnek. Ilyenképpen a természet különböző díszletekkel veszi körül az ünnepeinket. A mi égövünk alatt, itt a Duna-medencében a nagyböjti, a húsvéti idő egybeesik a tavasz köszöntésével. Ez a találkozás igen alkalmas nagyböjti feladataink szemléltetésére. A tavasz minden esztendőben felemeli láthatatlan karmesteri pálcáját és intésére megkezdődik az ujjá születő élet hangversenye. Valami ehhez hasonló eseménynek kell, kellene végbemennie lelki, kegyelmi életünkben. Megújulni vallásos életünkben és az evangélium kottájáról egyre szebb, szentebb dalt énekelni az Úrnak. Aki az újesztendő első heteiben akart vásárolni, gyakran bosszúsan vette észre az üzlet ajtajára kifüggesztett táblát: Elnézést kérünk, leltározunk! A leltár egy felmérés az üzletekben: mi volt jó, mi volt rossz, hol volt felesleges adminisztráció? Ez mind szükséges, ha lépést akar tartani a kereskedelem a megnövekedett kereslettel. Tartsunk mi is leltárt önmagunkban! Vannak emberek, akiknek nincs egy nyugodt percük, mindig rohannak, nem tudnak rendet teremteni önmagukban. Mennyi harag, bosszúvágy, düh, kétkedés, elégedetlenség van bennünk! Az az ember, aki mindent felemel amit talál, aki mindent batyujába rak ami útjába kerül, az rövididőn belül már csak vonszolja magát az önként vállalt súly alatt. Aki hosszú útra indul, az csak fontos dolgokat visz magával, a felesleges, sőt gyakran a kevésbé fontos is kimarad. Isten útján járni hosszú, egy életre szóló küldetés, hát ne cipeljünk magunkkal felesleges terheket! A legtöbb asszony fél a karácsonyi, húsvéti nagytakarítástól. Ilyenkor látni mennyi a porfogó, a felesleges mütyürke, pedig semmi szükség rájuk. Ki kell selejtezni! Ami otthonunkban áll fokozottan áll önmagunkra is! Dobjuk ki magunkból is ami felesleges! Elsősorban sértődöttségünket, elégedetlenkedéseinket. Életünk állandó találkozás a másik emberrel. Akarva, nem akarva ismételten megbántjuk egymást. Sokszor a bocsánatkérés is elmarad. Gyakran vezet bosszúvágy is minket. Halmozódik, gyűlik az elégedetlenség és ez megkeseríti életünket. Félre a sértettséggel, sőt ne őrizgessük sikertelenségeink emlékeit sem! Másokat a jövő aggasztja, pedig felesleges gond ez is! Tegyük, amit megtehetünk, a többit bízzuk a Gondviselő Istenre, aki törődik velünk. Keresztény életünk küldetés a másik ember felé. Aki csak állandóan önmagával van elfoglalva, az elfelejti Jézus szavát: Elég a napnak a maga baja. Az ilyen ember képtelen mások felé fordulni, azoknak segíteni. Ha mind két kezünk tele van, hiába akarunk mások terhén könnyíteni, nem tehetünk semmit, képtelenek vagyunk rá, mert előbb kezünket kellene szabaddá tennünk. Ha gondjaink felesleges aggódásaink elfoglalnak, akkor nincs időnk másokra, sőt igazán élni sem tudunk. Derűs keresztény emberek csak úgy lehetünk, ha megszabadítjuk magunkat a szükségtelen gondoktól. Problémák, megoldásra váró feladatok, valódi terhek úgy is lesznek, és ezeket vállalnunk kell. Lesz erőnk hozzá, mert Isten erőnkön felül nem tesz próbára minket. Hogy lelkiekben megújuljunk és a mindennapi küzdelmekhez erőt merítsünk, ehhez segít minket a nagyböjti lelkigyakorlat, mely templomunkban a (Selyemréti Szent István templomban) három estén keresztül várja a kedves híveket. Bízva abban, hogy terheiket leteszik a szenvedő Jézus lábai elé, és megtapasztalhatják az Ő irgalmas szeretetét, mely elősegíti életük megváltozását. Lelkigyakorlat időpontja: 2014. április 4. /péntek/ 2014. április 5. /szombat/ 2014. április 6. /vasárnap/ A lelkigyakorlatos Szentmisék este 6 órakor kezdődnek, melyet Tangen Sebasztian SVD atya végzi. Szeretettel hívom és várom kedves híveimet, valamint minden érdeklődőt, akik vágynak a lelki megújulásra és feltöltődésre. Kívánom, hogy mindannyian találkozzatok a húsvétkor Feltámadt, és számunkra örök üdvösséget és lelki békét hozó Jézus Krisztussal. Tóth Béla Kórházlelkész-plébános

KÖSZÖNŐLEVELEK A MI LAPUNK 19 Köszönolevelek Tisztelt Ápolási Igazgatóság! 2014.01.23-tól 2014.01.30-ig a II. Ideg Neurológiai részlegén feküdtem betegként. Külön szeretném megköszönni dr.varannai Lajos főorvosnak, az odaadó és áldozatos munkáját. Gyógyulásomért mindent megtett. Valamint az osztályon dolgozó nővérek munkáját, ami nagyon megterhelő és mégis mindig vidáman és nagyon kedvesen bánnak minden beteggel. A betegek gyógyulását elősegíti a hozzáállásuk. 2014. január 30. Tisztelettel: Köszönet a gondosságért! (forrás: Észak-Magyarország c. napilap) Takács Éva 2013.december 11-én reggel sürgősségi mntővel kerültem felvétlre a BAZ Megyei Kórház Csillagpont Stroke részlegére. Köszönöm az OMSZ dolgozóinak a gyors és emberséges magatartását. December 20-ig voltam dr.zemlényi Gyöngyi doktornő osztályán (105-ös szobában). Ezútom szeretném megköszönni azt a lelkiismeretes, emberséges kezelést, ellátást amit az osztály valamennyi dolgozója részéről tapasztaltam a kórházban eltöltött idő alatt. Munkájukat megköszönve kívánok Boldog Új évet, további eredményes gyógyítást és jó egészséget az osztály valamennyi dolgozójának! Köszönet az életmentésért! (forrás: Észak-Magyarország c. napilap) Ónodvári Józsefné NYÉKLÁDHÁZA Hálát és köszönetet szeretnék mondani egy nagyszerű mentő-csoportnak. Feleségem vízkereszt napján rosszul lett, déli álmomból felriasztott és csak annyit tudott mondani hívjad a mentőket. Jött is a rohamkocsi kb. 5 perc alatt a Martin-kertvárosba ért. Rendkívüli, szakértői kis csapat érkezett élükön dr. Molnár Csaba (I.Belgyógyászat - Kardiológiai Osztály dolgozója) vezényletével. Látszott értik a szakmájukat, mindenki tette a dolgát az újraélesztés körül. Stabilizálták a feleségem állapotát, irány a sürgősségi állomás. Rohantak a percek, hála Istennek a feleségem jobban lett és más osztályra irányították. Köszönöm ennek a szakértői kis csapatnak a gyors, pontos életmentést. Kívánom, hogy minden rászoruló beteg ilyen szakszerű ellátást kapjon, ha az élet úgy hozza, hogy ilyen helyzetbe kerül. Én visszakaptam a feleségemet és a hitemet, hogy igen, az egészségügyi dolgozók erre esküdtek fel, hogy jövünk és segítünk. Hálás köszönet mindenért. Térdprotézis műtét (forrás: Észak-Magyarország c. napilap) Lippai István 2013 augusztus 30-án feküdtem be a Szentpéteri kapui Ortopédiai Sebészet IV. Emeletére térdprotézis műtétre. Szeptember 2-án megműtött Dr. Papp Miklós tanár úr. Megköszönöm a tanár úrnak a nagy szakmai tudását és kedvességét. Mindennap, míg a kórházban voltam, ha csak 5 percre is, de mindig bejött hozzám és érdeklődött az állapotom felől. Köszönetet mondok Dr. Sholti főorvos asszonynak is, aki az érzéstelenítést csinálta, a lelkiismeretes munkájáért. Továbbá a nővéreknek, akik nagy alázattal és szeretettel végzik munkájukat. Ancika, Marika, Évike, Ágika, Lívia, Rozika, Marika és a gyógytornász, Tündike! Köszönöm Dr. Póta Zsuzsanna főorvos asszonynak is a kedvességét, aki minden reggel mosolyogva tartotta a vizitet és bíztatott kedves szavaival. Mindannyiuknak kívánok a további munkájukhoz erőt, egészséget, a családi élethez sok boldogságot. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Idegsebészeti Osztály Dr. Dobai József Főorvos Úr Tisztelt Főorvos Úr! Boros Jánosné Tudjuk, hogy napjainkban a magyar egészségügyet különböző formában sok kritika éri. Nyilvánvaló, hogy e tekintetben a pozitív visszajelzéseknek is fontos helye van. Ezúton szeretnék a családunk nevében köszönetet mondani Önnek és Munkatársainak (orvosoknak, nővéreknek) azért a szakszerű és áldozatos munkáért, amely az Ön által végzett operáció utáni kórházi kezelés során (Postoperatív és Szeptikus részlegen) mindvégig megtapasztalhattunk. Példaértékű az a kiemelkedő színvonalú orvos-szakmai munka és kivételesen emberséges bánásmód, amit Önök nyújtottak.

20 A MI LAPUNK KÖSZÖNŐLEVELEK A folyamatos, korrekt orvosi tájékoztatástól és tájékozódási lehetőségtől a nővérek odaadó, empatikus és szeretetteljes gondozó munkájáig sok minden szeretett, beteg családtagunk nehéz élethelyzetét könnyítette. Mindezekért mély főhajtással és hálával mondunk köszönetet Önnek és Önön keresztül Munkatársainak. Kérjük, hogy tolmácsolja feléjük is megkülönböztetett köszönetünket és elismerésünket. Ezúton is további erőt, egészséget és megbecsülést kívánunk jövőbeni áldozatos munkájukhoz. Kiskörös, 2014. március 16. Tisztelettel! A Dormán család nevében: Tisztelt Nyilas Judit Ápolási Igazgató! Ifj. Dormán János Ezen levelünkkel szeretném a magam, az osztályom és Szegedi Judit Igazgatóhelyettes asszony nevében megköszönni a szíves segítségüket, tablóképünk fényképezéséhez. Nagyon köszönjük, hogy mindenben rendelkezésünkre álltak, hogy helyet biztosítottak az öltözéshez. Reméljük, hogy ottlétünk alatt nem okoztunk semmilyen kellemetlenséget, fennakadást. Az alábbi fénykép akkor készült, kérem fogadják szeretettel tőlünk. Tisztelt dr. Csiba Gábor Főigazgató Főorvos Úr! Családom és a magam nevében köszönetet szeretnék mondani kollégája, alkalmazottja, nagy tudású felelősségteljes, maximalista, fáradhatatlan beteg centrikus, mosollyal és kedvességgel teljes munkájáért. Ő a Csillagpont Épület neurológia osztály főorvosa.: dr. Cseh Botond. 92 éves anyukámat adta vissza nekünk aki okos, értelmes, élni akaró szeretettel teli édesanya. Főorvos Úr nem azt mondta, hogy öreg, hogy nincs pénz az ellátásra, amit a mai napig sajnos tapasztalok. Ő tette a dolgát, az ott dolgozó nővérekkel egyetértésben. Tudom, hogy ebben az országban csak, egyes emberek jutnak kiváltságos helyzetbe, tudom, hogy elveszik az egészségügytől a támogatást, és Önök is kardélen táncolnak. De azt is tudom, hogy a kisemberek fáradságos, erőn felüli munkája, tette, teszi lehetővé az egyes emberek kiváltságos helyzetét. Ezt az én anyukám is megérdemli, s hogy egy ideig még köztünk lehessen. Köszönöm, köszönöm, köszönöm Cseh Botond főorvos úrnak, hogy ez megvalósulhat. Nagyon, nagyon sok ilyen alkalmazottat, lelkiismeretes, beteg centrikus orvost és minden más szakmai területen dolgozó kollégát kívánok Önnek, Önöknek és a betegeiknek. Hiszen ha nem volnának beteg emberek Önökre sem volna szükség. Egymásra vagyunk utalva! Dr. Cseh Botond főorvos úrról az Ön édesapja jut eszembe. Jó pár évig volt a családom és én az Ő betege. Büszke lehet mindkettőjükre! Köszönöm, hogy elolvasta levelem. Tisztelettel: Cs. F-né leánya Kazincbarcika Nagyon köszönöm. Nagyon köszönöm Önnek és a Traumatológiai Osztály azon munkatársainak a gondos tevékenységét, akik a miskolci gyógykezelésemben részt vettek. Külön köszönöm a hozzám való jóságát dr. Mikler László főorvos úrnak és a beszállításom után közvetlenül ellátó traumatológus doktor úrnak (sajnos nevét nem tudom). Üdvözlettel: Sztahura János tanár a 12.D osztály osztályfőnöke Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Köszönettel tartozom a Fül-Orr-Gége Osztályon dolgozó dr. Haji Ahmadian főorvos úrnak is. Budapest, 2014. március 18. Takácsné Balogh Mária