A Kórház története. A mai igazgatóság épülete ( körül)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Kórház története. A mai igazgatóság épülete (1920-1930 körül)"

Átírás

1 A Kórház története Székesfehérváron II. Géza ( ) uralkodása alatt a johannita rend alapított a város első kórházát (xenodochiumot) decemberében kezdte meg működését 32 ággyal az első vármegyei kórház, amelynek kórházigazgató főorvosa Dr. Révy Ferenc volt. Dr. Révy Ferenc Csalai Kégl György Kórházunk átadására több mint 100 évvel ezelőtt, január 2-án került sor. Az építkezést csalai Kégl György földbirtokos nagylelkű pénzadománya tette lehetővé. A kórházépítő bizottság eme önfeláldozó cselekedet elismeréseként a Szent György név felvételét javasolta. A mai igazgatóság épülete ( körül)

2 Az akkor igen modernnek számító intézmény alapítványi közkórházként működött, öt osztály 120 ágyon látta el Fejér vármegye betegeinek gyógyítását. A Kórház dolgozói a mai igazgatósági épület előtt ( körül) A múlt század első nagyarányú fejlesztése az 1945-ben mártírhalált halt igazgató, Dr. Berzsenyi Zoltán nevéhez fűződik, aki 25 éven keresztül vezette intézményünket. Az intézményt 1957 októberétől irányító Dr. Szóró Zoltán főigazgató alapította a mai Tudományos Bizottság elődjét, a Tudományos Klubot. Munkája során a betegellátás színvonalát emelő hazai és külföldi irányelveket és törekvéseket igyekezett megvalósítani. Ez olyannyira sikeres volt, hogy elgondolásait és szervezési törekvéseit hazai és külföldi intézmények is átvették. Dr. Berzsenyi Zoltán Dr. Szóró Zoltán

3 Az 1980-as években Dr. Kuchár Ferenc főigazgatósága idején kezdődött el és napjainkig is tart az a kórházi rekonstrukciós folyamat, melynek keretében 1995-ben átadták a 470 ágyas hotel épületet, ahol ágyas, fürdőszobás, légkondicionált, telefonnal felszerelt kórtermekben biztosítunk betegeink részére hotelszolgáltatást. Ebben az időszakban kerültek egy intézményi egységbe az enyingi, sárbogárdi, csákvári, bicskei szakrendelők, intézetek. Dr. Kuchár Ferenc A 470 ágyas hotel épület 2003-ban került átadásra a 85 ágyas Szülészeti-Nőgyógyászati osztály, valamint az 50 ágyas Gyermek osztály, 17 ágyas PIC részleg és a 30 ágyas Onkológia osztály felújított épülete.

4 A Szülészet épülete A Kórház Kossuth Zsuzsanna Rendelőintézete Sárbogárdon uniós forrásból újult meg. Kossuth Zsuzsanna Rendelőintézete Sárbogárd 2011-ben fejeződött be a sürgősségi betegellátás fejlesztését szolgáló TIOP pályázat, amely infrastruktúrális átalakítást és műszerbeszerzést egyaránt tartalmazott.

5 A Sürgősségi Betegellátó Osztály új bejárata KEOP pályázat keretein belül újult meg a Hunyadi utcai rendelőintézet és a Diagnosztikai épület szigetelése. A II. Szakrendelő és Diagnosztika épülete Jelenleg folyik a TIOP projekt megvalósítása. A cél többek között - korszerű műtéti tömb létrehozása, az intenzív ellátás lehetőségeinek bővítése, a radiológiai eszközpark cseréje, a haemodinamika és endoszkópia fejlesztése.

6 A Sebészeti tömb látványterve A TIOP pályázat vidéki telephelyeinken, Móron és Enyingen javítja majd a betegellátás körülményeit. Az Enyingi Rendelőintézet látványterve Uniós pályázatainkkal az intézmény személyi és tárgyi feltételeinek javításával Székesfehérvár város és Fejér megye betegeinek magasabb színvonalú ellátását kívánjuk szolgálni.

7 Jövőkép 2021 Kórházunk a Dunántúl legnagyobb egészségügyi intézménye, 2575 dolgozó, köztük 330 közalkalmazott orvos és egyéb jogviszonyban 75 orvos, szakdolgozó részvételével folyik 1714 ágyon, évente több mint hatvanezer fekvő beteg ápolása, gyógyítása. Szakrendeléseinken évente 1,6 millió orvos-betegtalálkozás történik. 35 orvosi szakterületen 42 irányítási egységbe szervezve folyik a gyógyítás, melyet számos háttérszolgáltató egység munkája támogat április 1-től Mór Kórház-Rendelőintézet Szent György Egyetemi Oktató Kórház szervezeti egységeként működik.

8 A móri telephely A megye 5 településén, több telephelyen működő intézmény aktív beteg ellátása a központi telephelyre centralizálódik. A sürgősségi osztály köré szervezett diagnosztika és fekvő beteg osztályaink a hazai orvosi ellátás teljes spektrumát nyújtják, a szívsebészeti, speciális égési és onkoradiológia szakma kivételével. Pszichiátriai rehabilitáció szintén Székesfehérváron, kardiológiai rehabilitáció Móron, mozgásszervi rehabilitáció pedig Csákváron található. Krónikus ellátás valamennyi fekvőbeteg ellátást nyújtó telephelyünkön van. Csákvári Gyógyintézet Kórházunk 2012 óta a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karának egyetemi oktató kórháza, graduális és posztgraduális képzések akkreditált képzőhelye. Részt veszünk a szakdolgozók képzésének minden szintjén. Dolgozóink folyamatos és rendszeres továbbképzéseken, kül- és belföldi kongresszusokon vesznek részt.

9 A kórház menedzsmentje folyamatosan törekszik a szakmai színvonal megőrzésére és továbbfejlesztésére, igazodva a XXI. század követelményeihez és technikai színvonalához a magasabb szintű betegellátás érdekében. A név olyan, mint egy lobogó. Ernest Hemingway

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.

9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bemutatkozása 2011. április 9. Készítette: Csordás Adrienn Turbók Adrienn Az intézmény alapításának éve: 1749. Az alapító neve: Győr Város Tanácsa A korábban Szentháromság

Részletesebben

Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat?

Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat? Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat? főigazgató főorvos Sok fecske Heti Válasz konferencia 2014. június 19. Kapacitás A kórház jelenlegi ágyszáma: 1 483 Az aktív ágyak száma: 1081

Részletesebben

2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től. Központi telephely

2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től. Központi telephely 2015.évi fekvőbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. június 01-től Központi telephely Aktiv fekvőbeteg ellátás 0100 050210101 I. Belgyógyászat Kardiológiai

Részletesebben

Észak-Magyarország 5 481 3 404. 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969

Észak-Magyarország 5 481 3 404. 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969 aktív Észak-Magyarország 5 481 3 404 04 Borsod-Abaúj-Zemplén 3 259 1 969 Koch Róbert Kórház, Edelény 140 94 15 Intenzív ellátás 5 0 19 Tüdőgyógyászat 135 0 40 Krónikus ellátás 0 44 41 Rehabilitáció 0 50

Részletesebben

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás

Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás AZ EFOP- 2.2.19-17-2017-00054 JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY EGYETEMI OKTATÓ KÓRHÁZBAN PROJEKT CÉLJA: A Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Fejér

Részletesebben

Struktúraváltás Zirci Erzsébet Kórházban (2007-2014) avagy, van élet az aktív ellátások megszűnése után is''

Struktúraváltás Zirci Erzsébet Kórházban (2007-2014) avagy, van élet az aktív ellátások megszűnése után is'' Struktúraváltás Zirci Erzsébet Kórházban (2007-2014) avagy, van élet az aktív ellátások megszűnése után is'' Veszprém Megyei Orvos- Gyógyszerész Napok Sümeg, 2014. november 22. Zirci Erzsébet Kórház- Rendelőintézet

Részletesebben

Fejér audiológia Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Járóbeteg szakellátás 8000 Székesfehérvár Hunyadi László utca 2.

Fejér audiológia Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Járóbeteg szakellátás 8000 Székesfehérvár Hunyadi László utca 2. Fejér allergológia és klinikai immunológia Bicske Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit KFT 2060 Bicske Kossuth Lajos tér 17. Fejér audiológia Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház 8000

Részletesebben

Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén

Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén Járó- és fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TIOP-2.2.4/09/1 KÓDSZÁMÚ, STRUKTÚRAVÁLTOZTATÁST TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉS A FEKVŐBETEG-

Részletesebben

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

ÉRSEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. HETÉNYI GÉZA KÓRHÁZ, SZOLNOK Gyakorlat Igen Nem Fő Intézmény/osztály/részleg

Részletesebben

KEOP-5.6.0/E/ Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban

KEOP-5.6.0/E/ Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban Kedvezményezett: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr A megvalósult projekt elért eredményei, fejlesztései

Részletesebben

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató A HM ÁEK pótlékra jogosító ei és a pótlék mértéke a Magasabb vezető főigazgató helyettes igazgató ápolási igazgató Vezető hivatalvezető rendelőintézet igazgató intézetvezető rendelőintézet igazgató helyettes

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia Szakma belgyógyászat 0100 34 2013.04.01 haematológia 0102 11 2013.04.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 10 2013.04.01 gasztroenterológia 0104 30 2013.04.01 nefrológia 0105 12 2013.04.01

Részletesebben

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN

STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0020 Több mint egy éves előkészítés után 2014 októberében kezdődött meg a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról

E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez - a Területi Kórház Mátészalka alapító okiratáról MÁTÉSZALKA V Á R O S POLGÁRMESTERÉTŐ L 4701.Mátészalka, Hősök-tere 9. Tel.: (44) 501-361, Fax: (44) 501-358 e-mail:polgarmester@mateszalka.hu Száma: 146-3 /2007. E L Ő T E R J E S Z T É S - a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szolgáltató szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség megnevezése Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Kapacitás módosításának dátuma szünetelő

Részletesebben

18. napirendi pont Megtárgyalta: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/555-2/2009. Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság

18. napirendi pont Megtárgyalta: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/555-2/2009. Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság 18. napirendi pont Megtárgyalta: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/555-2/2009. Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának előterjesztése

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 136/2010. MELLÉKLETEK: -0 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat támogató nyilatkozata Mohács Város Önkormányzata

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1019 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA

Részletesebben

belgyógyászat haematológia endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

belgyógyászat haematológia endokrinológia, anyagcsere és diabetológia Megye jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a feladatot ellátó belgyógyászat 0100 39 2012.07.01 haematológia 0102 16 2012.07.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Részletesebben

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A Kórház szervezeti felépítését és egységeinek felsorolását az Organogram

Részletesebben

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa

J A VA S L A T. Előterjesztő: Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. cégvezető, főigazgató főorvosa J A VA S L A T az Almási Balogh Pál Kórház Egészségügyi és Szolgáltató Nonprofit Kft. konzorciumi tagként való részvételére az ÉMOP-4.1.2/A-11. számú Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése című pályázatban

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok a a idejére a belgyógyászat 0100 49 2016.05.04 gasztroenterológia 0104 24 2012.07.01 nefrológia 0105 5 2012.07.01 sebészet 0200 32 2012.12.19 traumatológia 1002 20 2012.12.19 szülészet 0405 30 2016.05.04

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

A VÁCI JÁVORSZKY ÖDÖN KÓRHÁZ KORSZERŰSÍTÉSE

A VÁCI JÁVORSZKY ÖDÖN KÓRHÁZ KORSZERŰSÍTÉSE PROJEKT TÁJÉKOZTATÓ A VÁCI JÁVORSZKY ÖDÖN KÓRHÁZ KORSZERŰSÍTÉSE CÍMŰ EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZAT A projekt átfogó ismertetése A KMOP-4.3.1/A-2009-0002 azonosítószámú,,a váci korszerűsítése" című Európai Uniós

Részletesebben

csecsemő- és gyermekgyógyászat csecsemő-és gyermek fül-orrgégegyógyászat

csecsemő- és gyermekgyógyászat csecsemő-és gyermek fül-orrgégegyógyászat zünetelés zolgáltató 6 zolgáltató neve zékhelyének teljes címe zakma megnevezése zakmakód ÁGYZÁM időpontja szolgáltató AKTÍV omogy Dél-Dunántúl 140200 iófoki - Rendelőintézet 8600 iófok, emmelweis u. 1.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL TÁMOP-6.2.4.A-11/1-2012-0013 Létszámbővítés az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében a Kaposi Mór Oktató Kórházban Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 7400

Részletesebben

DR. KOLLÁR LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Központi Érsebészeti Klinika egyetemi tanára, professzor emeritusa részére.

DR. KOLLÁR LAJOS, a Pécsi Tudományegyetem Központi Érsebészeti Klinika egyetemi tanára, professzor emeritusa részére. SAJTÓ- ÉS KOMMUNIKÁCIÓS FŐOSZTÁLY Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai munkája elismeréseként Semmelweis-díjat

Részletesebben

Szakma és a menedzsment : 2-in-1

Szakma és a menedzsment : 2-in-1 Szakma és a menedzsment : 2-in-1 Dr. Péter Lívia JNSZ Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet EGVE Debrecen, 2014. október 09. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Év Kórháza

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként

Batthyány-Strattmann László díjban részesült. kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Batthyány-Strattmann László díjban részesült kimagasló szakmai munkásságának elismeréseként Dr. Bazsó György Garadna község háziorvos Dr. Bazsó Péter Prügy község háziorvosa Prof. Dr. Falkay György a Szegedi

Részletesebben

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület Vezetői értekezlet Etikai Bizottság Közbeszerzési Bíráló Bizottság Szerkesztőbizottság

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének

Részletesebben

STRUKTÚRAVÁLTÁS A 100 ÉVES TAPOLCAI DEÁK JENŐ KÓRHÁZBAN

STRUKTÚRAVÁLTÁS A 100 ÉVES TAPOLCAI DEÁK JENŐ KÓRHÁZBAN 1 STRUKTÚRAVÁLTÁS A 100 ÉVES TAPOLCAI DEÁK JENŐ KÓRHÁZBAN TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0018 2 A projekt fontosabb adatai: A projekt helyszíne: Tapolca, Ady Endre u. 1-3. A projekt bruttó összköltsége: Költségmegoszlása:

Részletesebben

54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról

54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról 54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény

Részletesebben

Dél-Alföld 5 795 2 697 02 Bács-Kiskun 2 185 803

Dél-Alföld 5 795 2 697 02 Bács-Kiskun 2 185 803 aktív Dél-Alföld 5 795 2 697 02 Bács-Kiskun 2 185 803 Városi Önkormányzat Kórház-Rendelőintézete, Baja 368 226 01 Belgyógyászat és társszakmák 90 0 02 Sebészet és társszakmák 30 0 03 Traumatológia 40 0

Részletesebben

Kátai Gábor Kórház fejlesztések. Nagyné László Erzsébet Főigazgató november 17.

Kátai Gábor Kórház fejlesztések. Nagyné László Erzsébet Főigazgató november 17. Kátai Gábor Kórház fejlesztések Nagyné László Erzsébet Főigazgató 2017. november 17. Sir Winston Churchill: "Minél messzebbre nézel hátra, annál távolabb látsz előre. 2017. 1965-1967. Névadó: Kátai Gábor

Részletesebben

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat 0100 234 2013.04.01. angiológia, phlebológia, lymphológia. haematológia 0102 28 2013.04.

Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat 0100 234 2013.04.01. angiológia, phlebológia, lymphológia. haematológia 0102 28 2013.04. Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a idejére a a idejére a megyei Kórházak belgyógyászat 0100 234 2013.04.01 megyei Kórházak angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01 megyei Kórházak haematológia 0102

Részletesebben

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia neve Szakma a a 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 77. haematológia 0102 20 2012.07.01 77. gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 77. nefrológia 0105 27 2018.01.31 7 2018.02.02 2019.12.31 77. sebészet

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés. megnevezése

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés. megnevezése szerinti térség kód a idejére a a idejére a belgyógyászat 0100 50 2012.07.01 gasztroenterológia 0104 24 2012.07.01 AKTÍV Somogy Dél-Dunántúl 140201 Siófok Város Kórház- Rendelőintézet nefrológia 0105 5

Részletesebben

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály

Jirkovszkyné Szép Mária főosztályvezető Egészségügyi, Családvédelmi és Foglalkoztatáspolitikai Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE ESZ:746.272/2006. Javaslat a Semmelweis Kórház- Rendelőintézet és Egyetemi Oktató Kórház valamint a Diósgyőri Kórház - Rendelőintézet struktúrájának átalakítására,

Részletesebben

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok jegyű Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000

Részletesebben

Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia

Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia Nemzeti Népegészségügyi Központ k Nyilvántartásából származó adatok / Szakma a a 110100 Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 110100 Szent Borbála Kórház

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés ÁGYSZÁM

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés ÁGYSZÁM Szakma a feladatot ellátó a AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács, Szepessy tér belgyógyászat 0100 44 2012.001 AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács, Szepessy

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Iktatószám: 61153/2008.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Iktatószám: 61153/2008. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Iktatószám: 61153/2008. CÍM: SŰRGŐSSÉGI ELŐTERJESZTÉS A SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS FEJLESZTÉSÉRE KIÍRT PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁRÓL Előterjesztő: Az előterjesztést

Részletesebben

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01. 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia 0102 20 2012.07.

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01. 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia 0102 20 2012.07. / szerinti Szakma a idejére a a idejére a 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 77. haematológia 0102 20 2012.07.01 77. gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 77. nefrológia 0105 32 2012.07.01 77. sebészet

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója. Várható összköltség ezer Ft-ban.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója. Várható összköltség ezer Ft-ban. 1. sz. melléklet A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Szolnok, Tószegi út 21. Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és

Részletesebben

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI.

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI. 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1.1. számú melléklet (1. sz. organogram) Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szervezeti felépítése Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület

Részletesebben

ELLATASIFORMAC SOPORTNEV _IRSZ. Járóbeteg szakellátás. Járóbeteg szakellátás. Járóbeteg szakellátás. Járóbeteg szakellátás. Járóbeteg szakellátás

ELLATASIFORMAC SOPORTNEV _IRSZ. Járóbeteg szakellátás. Járóbeteg szakellátás. Járóbeteg szakellátás. Járóbeteg szakellátás. Járóbeteg szakellátás _TELEPULES allergológia és klinikai immunológia Bicske Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit KFT 2060 Bicske Kossuth Lajos tér 17. audiológia Megyei Szent György Egyetemi audiológia Móri Kórház- Rendelőintézet

Részletesebben

Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben című NYDOP-5.2.1/C-11-2012-0001 azonosítószámú projekt

Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben című NYDOP-5.2.1/C-11-2012-0001 azonosítószámú projekt Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben című NYDOP-5.2.1/C-11-2012-0001 azonosítószámú projekt A projekt bemutatása - Előzmények Rehabilitációs szolgáltatások

Részletesebben

belgyógyászat haematológia gasztroenterológia nefrológia

belgyógyászat haematológia gasztroenterológia nefrológia N emzeti N épegészségügyi Központ Szolgáltatók N yilvántartásából származó adatok / Szakma belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 haematológia 0102 20 2012.07.01 gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 nefrológia

Részletesebben

SEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

SEBÉSZET SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÁCS-KISKUN MEGYEI KÓRHÁZ AZ SZTE OKTATÓ KÓRHÁZA, KALOCSA Az emberi

Részletesebben

angiológia, phlebológia, lymphológia 01 Belgyógyászat endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

angiológia, phlebológia, lymphológia 01 Belgyógyászat endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus Megnevezés e Szolgáltató 6 jegyű MÁTRIX Igen/ Szakmacsoport megnevezése

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés szerinti Szakma a idejére a idejére a AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács, Szepessy tér belgyógyászat 0100 44 2012.001 AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2010. október 29 -i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2010. október 29 -i ülésére BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE K E C S K E M É T Ikt. sz.: 5018/2010. E l ő t e r j e s z t é s a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2010. október 29 -i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Részletesebben

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

azonosítószámú pályázat tájékoztató aloldala

azonosítószámú pályázat tájékoztató aloldala TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0008 azonosítószámú pályázat tájékoztató aloldala A projektről: Kedvezményezett neve: Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet Projekt címe: Komplex fejlesztés a Soproni

Részletesebben

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok / szerinti Szakma a idejére a a idejére a belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 haematológia 0102 20 2012.07.01 gasztroenterológia

Részletesebben

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406 TELEFONKÖNYV Igazgatás I. emelet Főigazgató főorvos 82/504-401 Gazdasági igazgató 82/504-405 Ápolási igazgató 82/504-408 Műszermérnök 82/504-404 Titkárság 82/504-410 FAX: 351-035 Iktató leíró 82/504-400/

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000 Vasvári Pál u. 2-4. Belgyógyászat 0100 62 2014-08-19 megye Nyugat-dunántúl

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyakorlat gyermek- és ifjúságpszichiátriai képzőhelyen 6 hónap (Terv ) Fejér Megyei Szent György Kórház 8000 Székesfehér Seregélyesi út 22/535-500/1011 22/595-642 Gyermek és Ifjúsági Ideggondozó Intézet

Részletesebben

VALÓBAN AZ OLCSÓ AZ OLCSÓBB? Negatívnyomás-terápia szakdolgozói szemmel

VALÓBAN AZ OLCSÓ AZ OLCSÓBB? Negatívnyomás-terápia szakdolgozói szemmel VALÓBAN AZ OLCSÓ AZ OLCSÓBB? Negatívnyomás-terápia szakdolgozói szemmel Földesné Ferenczi Tünde Diplomás ápoló, Eü.gyakorlat vezető Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Általános sebészet Székesfehérvár

Részletesebben

6 HÓNAP SÜRGŐSSÉGI GYAKORLAT

6 HÓNAP SÜRGŐSSÉGI GYAKORLAT SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÉKÉS MEGYEI PÁNDY KÁLMÁN KÓRHÁZ, GYULA A 2007.09.30-től hatályos

Részletesebben

PSZICHIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

PSZICHIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. PSZICHIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. PSZICHIÁTRIA BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÓRHÁZ,

Részletesebben

Kitöltési útmutató az A laphoz

Kitöltési útmutató az A laphoz Kitöltési útmutató az A laphoz A működési engedélyt telephelyenként külön kell kérni, ha a telephelyek az ÁNTSZ nem ugyanazon intézetének az illetékességi területén vannak. Annyi A lapot kell kitölteni,

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés szerinti térség Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód Főváros Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2011 Budakalász, Martinovics

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés szerinti térség Szakma a a Főváros Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2013 Pomáz, Mártírok u. 22 pszichiátria 1800 42 2012.07.01 Magyarország 130900

Részletesebben

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz 2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét szakorvosi

Részletesebben

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 148-4 /2007. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2007. március 23-i nyilvános ülésére. Ács János polgármester

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 148-4 /2007. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2007. március 23-i nyilvános ülésére. Ács János polgármester 5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/ 148-4 /2007. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2007. március 23-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A Tapolcai Dr. Deák Jenő Kórház

Részletesebben

Tel.:69/511-150 Email:foig@mohacskorhaz.hu

Tel.:69/511-150 Email:foig@mohacskorhaz.hu Ellátandó lakosok száma: Szakmánként eltérő 50.213-80.001 fő Fekvőbeteg kapacitás: 210 aktív ágy 108 krónikus ágy 1400 egynapos sebészeti típusú beavatkozás Járóbeteg kapacitás: 1075 szerződött óra Közalkalmazotti

Részletesebben

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh.

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÓRHÁZAK ÉS EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ SZERZŐDÉSES STRUKTÚRÁJA 2014.11.01-TŐL Aktív fekvőbeteg-ellátás megnevezése Külső kó Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0100 belgyógyászat

Részletesebben

a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató megnevezése Szolgáltató 6 jegyű

a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató megnevezése Szolgáltató 6 jegyű EMMI Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok szerinti térség Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód Főváros

Részletesebben

A TIOP /2F/ Infrastruktúrafejlesztés a szegedi. egészségpólusban c. pályázat bemutatása január 14.

A TIOP /2F/ Infrastruktúrafejlesztés a szegedi. egészségpólusban c. pályázat bemutatása január 14. A TIOP 2.2.7-07/2F/2-2009-0008 Infrastruktúrafejlesztés a szegedi egészségpólusban c. pályázat bemutatása 2010. január 14. Prof. Dr. Pál Attila elnök Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai

Részletesebben

Magyar joganyagok /2017. (VI. 29.) Korm. határozat - az Egészséges Budapest 2. oldal Dél-pesti Centrum DPC Dél-budai Centrum DBC Szent Szent Ján

Magyar joganyagok /2017. (VI. 29.) Korm. határozat - az Egészséges Budapest 2. oldal Dél-pesti Centrum DPC Dél-budai Centrum DBC Szent Szent Ján Magyar joganyagok - 1425/2017. (VI. 29.) Korm. határozat - az Egészséges Budapest 1. oldal 1425/2017. (VI. 29.) Korm. határozat az Egészséges Budapest Program végrehajtásával kapcsolatos 2017. évi forrásigény

Részletesebben

ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA

ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA ORTOPÉDIA ÉS TRAUMATOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. ORTOPÉDIA-TRAUMATOLÓGIA CSONGRÁD MEGYEI

Részletesebben

Egészségügyi logisztikai rendszer bemutatása

Egészségügyi logisztikai rendszer bemutatása Egészségügyi logisztikai rendszer bemutatása BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KÖZPONTI KÓRHÁZ ÉS EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ BESZERZÉS ELŐKÉSZÍTŐ ANYAG ÉS ESZKÖZGAZDÁLKODÁSI OSZTÁLY MŰKÖDÉSE BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN

Részletesebben

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató

AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja. Dr. Németh László ÁEEK főigazgató AZ EHEALTH FEJLESZTÉSEK MEGHATÁROZÓ PROJEKTJEI Avagy a fejlesztések motorja Dr. Németh László ÁEEK főigazgató ÁEEK feladatai No1: Fenntartói feladatkör No2: Középirányítói feladatkör No3: Tulajdonosi joggyakorlás

Részletesebben

JAVASLAT MARGIT KÓRHÁZ KÉRELME AZ ÉMOP 4.1.2 2011. ÉVI REHABILITÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTELHEZ.

JAVASLAT MARGIT KÓRHÁZ KÉRELME AZ ÉMOP 4.1.2 2011. ÉVI REHABILITÁCIÓS SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTELHEZ. 3060 Pásztó Semmelweis u. 15-17 Igazgató főorvos: Dr. Boczek Tibor Tel.: 32/561-000 Fax.:32/460-404 E-mail:margitkp@invitel.hu www.pkorhaz.hu 22-8/2011. Szám: 1-84/2011. A határozat meghozatala egyszerű

Részletesebben

a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató megnevezése a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató

a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató megnevezése a szünetelés idejére a feladatot ellátó szolgáltató szerinti térség Szakma a a Főváros Társaság 2011 Budakalász, Martinovics u. 13. pszichiátria 1800 42 2012.07.01 6 2015.11.01 2018.05.01 nincs kijelölve nincs kijelölve Magyarország 130900 i Flór Ferenc

Részletesebben

Szervezeti egységek vezetői

Szervezeti egységek vezetői Szervezeti egységek vezetői Az orvosigazgató irányítása alá tartozó osztályok, egységek I. Fekvőbeteg osztályok Ápolási osztály Vezető ápoló: Kovácsné Szabó Ibolya Telefon: +36/53/310-011/167 Elektronikus

Részletesebben

Átfogó fejlesztés Siófok Város Kórház- Rendelőintézetében a fenntartható, magas technológiai színvonalú ellátási környezet megteremtésére

Átfogó fejlesztés Siófok Város Kórház- Rendelőintézetében a fenntartható, magas technológiai színvonalú ellátási környezet megteremtésére Átfogó fejlesztés Siófok Város Kórház- Rendelőintézetében a fenntartható, magas technológiai színvonalú ellátási környezet megteremtésére Pályázó: Siófok Város Önkormányzata Projekt azonosítója: TIOP 2.2.4-09/1-2010-0025

Részletesebben

Flóris István. Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet. XXV. Magyarországi Egészségügyi Napok Siófok, október

Flóris István. Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet. XXV. Magyarországi Egészségügyi Napok Siófok, október Flóris István A baleseti sebészeti ellátás finanszírozásának változása a HBCs rendszer bevezetését követően és ennek hatása a Péterfy Kórház adósság állományára: értékelés és javaslatok Péterfy Kórház-Rendelőintézet

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013.

GERIÁTRIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. BÉKÉS MEGYEI PÁNDY KÁLMÁN KÓRHÁZ, GYULA A 2007.09.30-től hatályos

Részletesebben

A triage jelentősége a sürgősségi osztályon Maroska Anikó (J.N.Sz. Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet)

A triage jelentősége a sürgősségi osztályon Maroska Anikó (J.N.Sz. Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet) A triage jelentősége a sürgősségi osztályon Maroska Anikó (J.N.Sz. Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet) A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet 2009. októberétől 2 telephelyen

Részletesebben

TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!!

TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!! TALPUNK ALATT (már nem) FÜTYÜL A SZÉL!! Szánti Istvánné, Sárosdiné Horváth Márta Egyetemi okleveles ápoló, OKJ ápoló Fejér Megyei Szent György Kórház, II.Járóbeteg Szakrendelő Székesfehérvár 2012. Fejér

Részletesebben

Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői. Igazgatás

Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői. Igazgatás Az Intézmény és az egyes szervezeti egységek vezetői Igazgatás Főigazgató Dr. Pusztai Dezső Telefon: (53)310-551 Elektronikus levélcím: Pusztai.Dezso(kukac)toldykorhaz.hu Orvosigazgató Dr. Gyáni Éva Telefon:

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok szerinti térség Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód a a Főváros Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs

Részletesebben

Mosonmagyaróvár 9200 Régi Vámház tér 2-4 01 Belgyógyászat Belgyógyászat 0100 2012.07.01 53

Mosonmagyaróvár 9200 Régi Vámház tér 2-4 01 Belgyógyászat Belgyógyászat 0100 2012.07.01 53 Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus Szakma ÁGYSZÁM ágyszáma a szolgáltató a szolgáltató megnevezés e megye 008030 megye 008030

Részletesebben

PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY

PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY Ágyszám: Akut ágy 116, Alkohológia ágy10, Krónikus ágy 10, Pszichiátriai Rehabilitációs ágy 34. Évi átlagos fekvő betegforgalom: 3200 fő ( 2010. évi adat ) Évi átlagos járó / ambuláns

Részletesebben

rszággyiks Hivatala Irományszám : Érkezett : 2006 DEC 0 4.

rszággyiks Hivatala Irományszám : Érkezett : 2006 DEC 0 4. Irományszám : rszággyiks Hivatala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Érkezett : 26 DEC 4. Kapcsolódó módosító iavaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben A Házszabály

Részletesebben

KLINIKAI ONKOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ

KLINIKAI ONKOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ KLINIKAI ONKOLÓGIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. KLINIKAI ONKOLÓGIA BÁCS-KISKUN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Székesfehérvár, Seregélyesi út SZMSZ Szervezeti és Működési Szabályzat

Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Székesfehérvár, Seregélyesi út SZMSZ Szervezeti és Működési Szabályzat Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Székesfehérvár, Seregélyesi út 3. 8000 SZMSZ Szervezeti és Működési Szabályzat Készítette: Varga Péter Intézmény vezetője: Dr. Csernavölgyi István Jóváhagyta:

Részletesebben

A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése

A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése A Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház szervezeti felépítése 1. sz. organogram: A Kórház elvi felépítés 2. sz. organogran : A Szent Imre Kórház felépítése (áttekintés) 3. sz. organogram: A Kórház vezetése

Részletesebben

NUKLEÁRIS MEDICINA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ

NUKLEÁRIS MEDICINA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA. Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt.

Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház struktúraátalakítási programja Európai Uniós támogatással Célkitűzés A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés ÁGYSZÁM

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés ÁGYSZÁM szerinti a idejére a idejére a feladatot ellátó megnevezése AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács, Szepessy tér belgyógyászat 0100 44 2012.001 AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi

Részletesebben

Megye OEP Intézmény megnevezése Támogatási összeg (Ft) kód kód

Megye OEP Intézmény megnevezése Támogatási összeg (Ft) kód kód Tájékoztatás Az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók működési támogatásáról szóló 388/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 1. (2) bekezdés szerinti működési támogatásról Megye 01 1052

Részletesebben

Startgépünk már van gondolatok az Egészséges Budapest programról a járóbetegellátásban

Startgépünk már van gondolatok az Egészséges Budapest programról a járóbetegellátásban Startgépünk már van gondolatok az Egészséges Budapest programról a járóbetegellátásban Budapesti járóbeteg szakrendelők 23 kerület, 16 önálló járóbeteg intézmény Fenntartók: Önkormányzat: 9 Állami Egészségügyi

Részletesebben