TÁMOP 5.2.5-08/1-2008-0188 HELYI ÉRTÉK A Mezőkövesdi Ifjúsági Információs Pont szolgáltatásainak fejlesztése



Hasonló dokumentumok
INGYENES KÉPZÉSI LEHETŐSÉG ÖNKÉNTES MUNKÁBAN

Eső esetén B program (ugyanaz dzsekiben)

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: július Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

TÁMOP-6.1.2/LHH/11-A Közösségi pszichiátriai prevenciós program megvalósítása a Mátészalkai kistérségben

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Városi Művelődési Központ Rakamaz

Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Függetlenül szabadon Dohányzás prevenció

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP /2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP /

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

8. sz. melléklet Pszicho-szociális nevelési program a foglalkoztathatóságért. - képzési program folyamata -

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

MÓDSZERTANI KÉSZSÉGFEJLESZTÉS IV.

Együtt az egészséges fiatalokért a Thanban. Balogh Tiborné Than K. Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: telefon:

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

TÁMOP Munkába lépés Zárókonferencia Tréningek, klubfoglalkozások a projektben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

PROJEKTTERV Értünk, csak mi tehetünk! Diákvezető képzés a kollégiumban

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Kreatív közösségi iskolák létrehozása élménypedagógiai és projekt módszerekkel

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Kistérségi közösségfejlesztés Borsod- Abaúj- Zemplén megyében

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana

TÁMOP A-11/

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév

EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

A cselekvési terv az alábbi dokumentumok felhasználásával készült el:

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP / azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Együttműködő partnerszervezetek

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

Pécs Gyerekeknek & ParticiPécs

Az egyesület képviselője: Némethné Koczka Edit elnök (sz:szeged, 1961.június 21. an: Pataki Mária) 6900 Makó, Kelemen L. 57.

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Pályázati azonosító: TÁMOP / Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

TÁMOP / Esély a tanulásra

Digitális tartalmak, taneszközök oktatási gyakorlatban való használata

Szakmai ö sszeföglalö a pröjektteve kenyse gekrö l

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Összefoglaló a március között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

Hírek FÖLD PROJEKT április

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

STRESSZ KEZELÉS MESTERFOKON

A PÁPAI POLGÁRMESTERI HIVATAL SZERVEZETFEJLESZTÉSE (ÁROP-1.A.2/A )

Képzési ajánlat a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Helyi Szervezetei és Tagozatai részére

PK101027A Elégedettségi értékelő. Továbbképzés A pedagógusok szakmai kiégésének megelőzése

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

A TOP SH

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés)

ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub évi tevékenységéről

HÁLÓZAT. Nemzetközi mobilitási információk fiataloknak

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Képzési összefoglaló Fonyód Város Polgármesteri Hivatalánál tartott tréningekről ÁROP -1.A.2/A

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Települési ÉRtékközpont

A tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható.

A három nap időbeosztása: május 29., péntek: május 30., szombat: május 31., vasárnap:

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

Pályázati felhívás címe, kódszáma. Társadalmi Megújulás Operatív Program

GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta)

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP /

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 15-i ülésére

Vas megyei pályaorientációs együttműködés bemutatása Általános iskolai igazgatók értekezlete szeptember 27. Aréna Savaria

TÉMAHÉT: OKTÓBER 23.

TOLERANCIA WORKSHOP Tájékoztató pedagógusoknak

A kommunikáció mindennapi nehézségei és ezek keresztény megoldási lehetőségei. elégedettségi kérdőíve

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI

Lakosságfelkészítés. Kirendeltség-vezetői tapasztalatok

Pályaorientáció vagy pályaválasztás? Pályaorientáció fogalma:

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP

Átírás:

TÁMOP 5.2.5-08/1-2008-0188 HELYI ÉRTÉK A Mezőkövesdi Ifjúsági Információs Pont szolgáltatásainak fejlesztése A Projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg Kedvezményezett: Mezőkövesd Város Önkormányzata Mezőkövesd, Mátyás király u. 112.

2

Bevezető Mezőkövesd és közvetlen térsége, a Matyóföld a Mátra-Bükk üdülőkörzet egyik kiemelt fontosságú területe, amely több országos jelentőségű idegenforgalmi szerepkörrel rendelkezik. A matyó népművészet és kultúra területe, a Zsóry fürdővel nemzetközi vonzású gyógy- és üdülőteleppé fejlődött. E mellett meghatározó kistérségi központ, mely kulturális, idegenforgalmi, oktatási, gazdasági és közszolgáltatási területen is fontos szerepet játszik. Kistérségi központ szerepéből adódóan, részben ennek következtében ellátási területe jóval kívül nyúlik a város közigazgatási határain. A környező településekről tanulni vagy dolgozni bejáró fiatalok száma jelentős, ezért a szolgáltatások és az infrastruktúra fejlesztés területén is figyelembe kell venni az ő igényüket is. Mezőkövesd város számára kiemelt jelentőségű az ifjúságügy, az ifjúsági szolgáltatások folyamatos fejlesztése. A város sokrétűen kívánja ellátni ilyen irányú feladatait: támogatja a fiatalok önszerveződését, érdekérvényesítését, igyekszik megteremteni azokat az infrastrukturális, humán és anyagi erőforrásokat, melyek az ifjúsági korcsoport iskolán kívüli egészséges fejlődését célozzák. Éppen ezért az ifjúságpolitikai szempontok mindig szerepelnek a városfejlesztési elképzelések között. A Polgármesteri Hivatal 2003-tól folyamatosan ifjúsági referenst foglalkoztat. 2004-ben készült el az ifjúsági koncepciója, melyet azóta rendszeresen felülvizsgálnak. Jelen projektünk szempontjából kiemelkedő a városközpont rekonstrukció, a rekreációs központ és a Kavicsos tó környezetének hasznosítása nevű intézkedések. Ezek azok a fejlesztések, melyek között az ifjúságot is kiemelt célcsoportnak tekintik, számukra új szolgáltatást tud nyújtani. Ezért a városközpontban megvalósított Ifjúsági Információs Iroda és Ifjúsági Klub kialakítása szervesen illeszkedik a rövid és hosszú távú városfejlesztési és ifjúsági koncepciós elképzelésekhez. Az ifjúsági koncepció célja, hogy a város megfelelő környezeti feltételeket jelentsen a felnövekvő fiatal korosztályok számára, olyan helyet, ahol otthonosan érzik magukat, ahol kiszámíthatóak az életviszonyaik, problémák esetén szakértői segítséget találnak azok megoldásához, felkészülhetnek a felelősen élő és cselekvő felnőtt életükre, terveiket pedig helyben legyenek képesek megvalósítani. Ehhez a célhoz kívánt hozzájárulni a TÁMOP 5.2.5 pályázat benyújtása is, mely hosszú távú megoldásokat kínál a fiatalok számára. 3 A projekt célja A projekt célja olyan komplex program megvalósítása volt, mely az értékrend megerősítésén keresztül képes a fiatalok kompetenciáinak fejlesztésére. Projektünk hosszútávú célja a meglévő, ám strukturálatlan mezőkövesdi ifjúsági szolgáltatások egy helyre koncentrálása, információs pont bővítése, ifjúsági közösségfejlesztés, ifjúsági közösségi központ megteremtéséhez szükséges szervezeti és infrastrukturális alapok kialakítása, érdekérvényesítésre alkalmas informális csoportok kialakítása közéleti szerepet vállaló fiatalokból. Ehhez kapcsolódóan a közvetlen célok megvalósítását tűztük ki:

közösségi helyiségek felújítása, bővítése: az eddig rendelkezésre álló 2m 2 -es információs pont bővítése, műhelymunkára, kiscsoportos foglalkozásokra is alkalmas 2 helyiségből álló 68m 2 -es ifjúsági tér (klub) kialakítása eszközbeszerzés: asztali számítógépek, irodabútorok, irodai eszközök szolgáltatásbővítés: rendszeres jogi, lelki tanácsadás egyéni és közösségi kompetenciákat fejlesztő, értékorientált képzések szervezése. Komplex programunk megvalósítása során az értékrend megerősítésére helyeztük a hangsúlyt, hogy így a fiatalok önérvényesítését is erősítsük. A projekt felépítése: Az információs pont szolgáltatásai és a nagyobb rendezvények a 12-29-év közötti korosztályt szolgálta, a képzésekbe alapvetően a 13-18 éveseket vontuk be. 4 Három, egymásra épülő modulból tevődött össze a projekt: Köz érték: Társadalmi elvárásoknak megfelelő értékek közvetítése és a személyiségbe való beépüléséhez szükséges kompetenciák fejlesztése elsődlegesen nem formális eszközökkel. transz-regionális ifjúsági konferencia szervezése, tapasztalatcsere-látogatások más ifjúsági szervezeteknél, információs irodáknál 24 órás vetélkedő célcsoport képzése: közösségfejlesztés, kompetenciafejlesztés. Ön érték: Az egyik legfontosabb szempont, hogy a résztvevő fiatalok önmagukat ismerjék meg, s olyan értékekkel ismerkedhessenek meg, mely saját tanulmányi, lelki fejlődésükhöz hozzájárul kompetenciafejlesztés, műhelymunkák új tanulási technikák elsajátítása Helyi érték: A kistérségben lévő értékek felkutatása és azok bemutatása, megismertetése másokkal érték térkép készítése, kirándulások a kistérségben, s ehhez kapcsolódó fotókiállítás szervezése, kiadvány szerkesztése

A projekt részletes bemutatása 1.KÖZ.ÉRTÉK 1.1. Transz-regionális ifjúsági konferencia KÖZÖSEN A KÖZÖSSÉGÉRT avagy A köz-érdek közös érdek Ideje: 2009. április 16-17. A konferencia kiemelt témája a közösség és a fiatalok viszonya,- a közösségfejlesztés volt. Több olyan előadó volt vendégünk, aki saját tapasztalatait osztotta meg csaknem 260 részvevővel, akik főleg a kistérségből érkeztek. Az ifjúság jelenével, jövőjével, az önkéntesség szerepével, illetve az egyénnek a közösséghez való szerepével kapcsolatos nézeteket, elvárásokat, gyakorlati példákat mutattak be a meghívott vendégek. A rendezvényt a város polgármestere, Tállai András nyitotta meg, aki beszédében felvázolta a város önkormányzatának ifjúsági programjának főbb részeit, a település ifjúsági életének aktivizálása érdekében tett lépéseket. Elsőként a települési ifjúsági munkáról tartott előadást Bodor Tamás, aki elmondta, hogy: Nagyon fontos, hogy a diákok az iskolában megtanulják az együttműködést, a párbeszédet, amelynek a legjobb módja a diákönkormányzat. Az első lépés a településen folyó civil ifjúsági munka beindítása. Emellett fontos a felkereső munka, hogy fel tudjuk keresni, aktivizálni tudjuk a fiatalokat. Az informális környezetben sokat mozognak a fiatalok, ezért fontos, hogy megtaláljuk a hatásos megszólítási eszközöket. Fontos, hogy programokat szervezzünk számukra, amelyre eljönnek, mert utána már keresni fogja a következő alkalmat arra, hogy tagja legyen a társaságnak. Megismerkedhettek az Ifjúság 2008 és Én és Európa elnevezésű országos felmérések tapasztalataival. A tavaly ősszel, az Európai Unió számára készített felmérés keretében 2200 kérdőívet töltöttek ki. A kutatás lényege az volt, hogy megtudjuk, melyek azok a problémakörök, amelyek a fiatalokat foglalkoztatják, illetve hogy ezekre a problémákra kitől és mekkora mértékben várják a megoldást. 12 problémakört neveztek meg a megkérdezettek. Ebből a két legválságosabb terület a családalapítás, a gyermekvállalás problémaköre, a másik a munkahely megtalálása, a munkába állás volt. Azonban az elmúlt fél évben a gazdasági válság hatott a fiatalok ezen területen kialakított terveikre, amely azt a tendenciát mutatja, hogy a mai ifjúság nem mer 5

hosszabb időre tervezni, pedig a társadalom pont tőlük várná el a hosszabb, több évre vonatkozó cselekvési terv készítését. Sokan nem mernek hosszabb távra tervezni, azt látják, hogy esetlegesek a dolgok, bizonytalanok a jövő alakulásában. Ez sajnos negatív tendenciát mutat. A felmérés alapján az viszont pozitívumnak számit, hogy a fiatalok ezekre a problémákra saját maguktól várják a megoldást. mutatta meg a két felmérés tapasztalatait, Pillók Péter szociológus-ifjúságkutatója. A konferencia második részében tartott szekcióüléseken az információ hatalma, az ifjúsági koncepciók, cselekvési tervek, kortárssegítés, illetve a közösségépítési technikák bemutatása, kidolgozása volt a téma. 6 A konferencia előadói, előadásai: Plenáris ülés: A települési ifjúsági munka aspektusai: az együttműködés és a párbeszéd Bodor Tamás főosztályvezető (SZMM) Fiatalok jövőképe felmérések tükrében- Ifjúság 2008 és Én és Európa - országos felmérések alapján Pillók Péter szociológus-ifjúságkutató Regionális ifjúsági helyzetelemzés, jó példák bemutatása Papp Zsolt irodavezető (FSZH-MOISZ) A közösségi tanulás lehetőségei a Közöd Program adta lehetőségek tükrében Lassúné Urbán Erika regionális koordinátor (DIA) Az Ötlet Program, mint az önkéntes munka egyik lehetősége Papp Mónika ügyvezető igazgató (Szikra Alapítvány ) Az Európai Unió adta önkéntes munka külföldi fiatalok szemszögéből Váradi Zsolt (FSZH-MOISZ)munkatárs és két külföldi önkéntes A fiatalok és a Modell Európa Parlament-projektbemutató

Seghatoleslami Milán diák (Földes Ferenc Középiskola Miskolc) Közéleti szerepvállalási modell Ózdon és környékén Papp Edina projektmenedzser (Kamaszparlament) Közéletiség a határon túli fiatalok körében Nagy Zsuzsanna elnök (Patrónus Alapítvány - Nagykapus Szlovákia) Miért érdemes fiatalnak lenni? Az Európai Ifjúsági Parlament egy egyetemista szemszögéből Olti Máté elnök, egyetemista (A Gyakorlati Diplomácia Társasága-Corvinus Egyetem A Helyi. Érték projekt (TÁMOP 5.2.5.) tervének bemutatása Hajnerné Tóth Ágnes projektmenedzser-ifjúsági referens (Mezőkövesd) Szekció ülések: 1.Az információ hatalma Honnan és hogyan szerezhetünk új információkat? Tárgyalástechnika, pályázatkészítés, projektötletgyűjtés szekcióvezető: Furdi Erika munkatárs (FSZH-MIOSZ) Mit tehetnek a fiatalok és mit tehetünk a fiatalokért? (Ifjúsági koncepciók,cselekvési tervek, kortárssegítés) szekcióvezető: Hudák Tamás ifjúságpolitikai szakértő (SZMM) Közösségépítési technikák, módszerek szekcióvezető: Erdős Balázs programkoordinátor (FVM-VKSZK) 7 Az előadások anyagai letölthetők a www.helyiertek.eu honlapról 1.2. 24 órás vetélkedő Időpont: 2009. június 6-7. A rendezvény reggel 9 órakor kezdődött a mezőkövesdi Hősök terén, ahol a reggeli bemelegítő tánc után Tállai András, Mezőkövesd polgármestere köszöntötte a résztvevő fiatalokat, ezzel megnyitva a másnap 9 óráig tartó ifjúsági programsorozatot. A megnyitó után a jelmezbe öltözött résztvevők felvonultak a település főutcáján egészen a vetélkedő központjáig, a Városi Sportcsarnokig. A miskolci, az egri és a három mezőkövesdi csapat egy-egy európai országot, azaz Franciaországot, Jamaicát, Angliát, Görögországot, Brazíliát testesített meg. Az 5 csa-

8 patban több mint 150 diák vett részt lelkesen, s oldották meg folyamatosan az érdekes és izgalmas feladatok. A rendezvény fő helyszíne a Sportcsarnok volt, e mellett több helyszínen, egyebek mellett a Matyó Múzeumban, a Közösségi Házban, a Városi Könyvtárban, a Népi Művészetek Házában kellett érdekes feladatokat megoldani. A győri székhelyű vetélkedőszervezők úgy állították össze a versenyfeladatokat, hogy abban helyet kapjanak a helyszínhez, tehát Mezőkövesdhez kötődő feladatok is, illetve más szellemi, fizikai, előadói, kommunikációs képességeket igénylő feladatok is. A 24 órás esemény fergeteges hangulatban telt, felpezsdült a város, a fiatalok élvezték a számukra megszervezett programot. A rendezvény nagy sikere jól példázta, hogy ötletességgel, leleménnyel, sok vidám pillanattal a mai tinédzserek alkohol és drog nélkül is nagyon jól tudják érezni magukat, miközben csapatban alkotó munkát végeznek, a közösségépítés új lehetőségeit ismerik meg. A versengés végén mindenki örült annak, hogy részese lehetett egy olyan hangulatú napnak, ahol valóban a részvétel, s nem a győzelem volt a fontos. Az erről készült képes dokumentációt a www.24orasvetelkedo.hu/blog honlapon több kép és egy 7 perces video-összeállítás is még emlékezetesebbé teszi.

9 1.3.Ifjúsági Információs Pont és Ifjúsági Klub megnyitója Időpont: 2009. július 31. Az Ifjúsági Információs Pont több éven keresztül a Közösségi Ház földszinti aulájában várta a fiatalokat. Régi álom vált valóra azzal, hogy sikerült a Gyermekkönyvtár helyén otthont találni a fiatalok számára hasznos szolgáltatásokat és szórakozási lehetőségeket nyújtó irodának. A nyitó ünnepségen részt vett a város polgármestere, de a régióból több ifjúsági és szolgáltató szervezet képviselője is jelen volt. A város első embere kiemelte, hogy az önkormányzat évek óta hangsúlyos szerepet szán a fiatalok támogatására. A sportolás és tanulás feltételeinek javítása mellett a szabadidő hasznos eltöltésére is igyekeztek megoldást találni. Az egyik legfontosabb feladat az informatikai rendszer kialakítása, illetve az internet

elérhetőség megteremtése volt, amely mindenki számára ingyenesen vehető igénybe. Szakemberek segítségével egyebek mellett álláshelyekről, szálláshelyekről, tanulási és szórakozási lehetőségekről szerezhetnek be hasznos információkat az érdeklődök. Ezen túlmenően olyan szolgáltatásokat is bevezetésre kerültek, mint jogi és lelkisegély-szolgálat. Az iroda szoros kapcsolatot alakított ki a Miskolci Drogambulanciával, ennek köszönhetően szeptembertől heti egy alkalommal, mobil szolgáltató busz szolgáltatásaival segítettek a rászorultaknak. A rendőrség munkatársainak számára szintén jó lehetőséget kínál az ifjúsági klub, a fiatalokkal történő kapcsolattartásra. Sebő Zsuzsanna, a Városi Rendőrkapitányság hivatalvezetője elmondta, hogy már korábban is szerveztek előadásokat és kötetlen beszélgetéseket, ahol a kapcsolatteremtés mellett a rendőrségi munkáról kaphattak képet a fiatalok, valamint bűnesetekről készült kisfilmeket néztek meg és a látottakról tapasztalatokat cseréltek a szakemberekkel. Ezt a hagyományt folytatják immár az Ifjúsági Klubban, ahol minden feltétel adott a megvalósításra. 10 Váradi Zsolt, a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Észak-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda szakreferense elmondta, a Mezőkövesden átadott iroda azért is nagy jelentőségű, mert a régióban mindössze 10-15 információs pont működik, így a Mezőkövesden működő iroda a városban élő fiatalok mellett a régióban élők szempontjából is kiemelten fontos szerepet tölthet be. A mezőkövesdi iroda tagja az Eurodesk hálózatnak, melynek köszönhetően Európában mintegy ezer információs ponttal tart szoros kapcsolatot a mezőkövesdi iroda, így a külföldön dolgozó szakemberek segítségével határon túlról is értékes ismereteket szerezhetnek be a mezőkövesdi iroda látogatói. 1.4.Közösségi kompetenciák fejlesztése- műhelymunkák Kommunikáció I. Ideje:2010. február 5-6. Vezetője: Varga Sára A tréning célja felkészítés a pályakezdéssel együtt járó feladatok megoldásához, a megfelelő kommunikációs kapcsolat kialakítása a szülőkkel, pedagógusokkal, kor-

társ fiatalokkal. A megfelelő kommunikációs csatorna kialakítása fontos, hisz ez a társasági élet és sikeres munkavállalás elengedhetetlen része. A gátlások feloldásával és a kommunikáció finomításával a résztvevők a műhelymunka végére megismertek olyan hatékony kommunikációs módszereket, melyek segítségével az iskolában, a magánéletben sikeresebben tudják gondolataikat, véleményeiket, érdekeiket képviselni. Ennek következtében kevesebb lehet a korosztályuk és felnőttek közötti konfliktusuk. A műhelymunka során a bemelegítő gyakorlatok lehetőséget adtak arra, hogy a résztvevők megismerjék közelebbről egymást. A nyitottság és aktív érdeklődés lehetővé tette a feladatok megoldását és begyakorlását., a mindennapokban használt és nem alkalmazott kommunikációs fogalmak tisztázását. A játékos gyakorlatok sok felismerést hoztak a résztvevők számára. A pozitív visszajelzések azt erősítették meg, hogy szükséges minél korábban megtanítani a kommunikációs technikákat a gyerekeknek. 11 Kommunikáció II. Ideje:2010. május 21-22. Vezetője: Dr. Jereb Katalin A tréning célja: a kommunikáció formáinak, törvényszerűségeinek megismerése, a fiatalok kommunikációs készségeinek fejlesztése. A kétnapos program tréning jelleggel, a tanulók aktív részvételére alapozott feladatokon, gyakorlatokon keresztül valósult meg. A műhelymunka elemeinek megválasztásánál törekedtünk a minél változatosabb munkaformák alkalmazására. A foglalko-

12 zás keretében az előadás jellegű, elméleti ismeretátadás minimális mennyiségben szerepelt, helyette egyéni, páros, kiscsoportos illetve egész csoportos munkaformákkal dolgoztunk. A feladatok lehetőséget biztosítottak az egyéni gondolatok, vélemények megfogalmazására, az együttműködésre, a kreativitásra egyaránt. A feladatok közé iktatott mozgásos jellegű gyakorlatok egyúttal a hangulatot is élénkítették. A résztvevők a Wanted feladat alatt teljesen feloldódtak. Érdeklődéssel figyelték a nem-verbális kommunikáció elemeiről szóló részt, majd nagy derültséggel hajtották végre az irányítás szavak nélkül feladatot, illetve a nap végén a szintén nem-verbális elemekre épülő Ajándékosztás -t. A gyümölcsként való bemutatkozás (képen kirakott gyümölcsök közül kellett kiválasztani, hogy tulajdonságaikat tekintve, melyikhez hasonlítanak a legjobban), nem mindenki számára volt könnyű, többen inkább arról beszéltek, melyik gyümölcsöt szeretik enni. A kiscsoportos gyűjtés a kommunikáció kívánatos és nem kívánatos elemeiről színesre, érdekesre, tartalmasra sikerült. A foglalkozás hozzásegítette a résztvevőket az önismeret bővítéséhez, az oldottabb kommunikációhoz, az alaptörvényszerűségek megismeréséhez, miközben az együttműködés, kreativitás, problémamegoldás kulcskompetenciák is fejlődhettek. Diákújságírás Ideje: 2010. március 19-21. Vezetője: Szabó Gergely A tréning célja a résztvevő fiatalok betekintést nyerjenek a média világába, megismerjék a különböző sajtóorgánumokat, az alapvető sajtóműfajokat, illetve azt, hogy az évszázadok, évtizedek alatt, hogyan alakult, formálódott a köz tájékoztatása. Emellett megismerkedhessenek a lapszerkesztés, a laptervezés, a nyomdai előkészí-

tés alapvető lépéseivel, feltételeivel, alapfogalmaival. E mellett betekintést kapjanak gyakorlati feladatok révén az újságírás mindennapjaiba, valamint az elméleti képzés végén a szerkesztői, kiadói, jogi ismeretekbe is kapjanak rövid ismertetőt. A fiataloknak emellett lehetőségük nyílt néhány alapvető stilisztikai szabály elsajátítására, amely későbbiekben tanulmányaik során is előnyt jelenthet számukra. A fiatalok a képzés során maguk is kipróbálhatták, miként tudják forgatni a pennát. Az ismereti anyagok átadását követően gyakorlati feladatokat oldhattak meg a fiatalok. A diákok párban, adott témáról, különböző műfajban elemeztek cikkeket, amelyet felolvastak és közösen megbeszéltek. A fiatalok az irányelvek alapján különböző lapokat, eltérő témájú újságoldalakat, majd egy diákkiadványt terveztek. Majd megismerkedhettek a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. munkatársaival, részt vettek a műsorok szerkesztésében, elkészítésében, az online média szerkesztésében,a műhelymunka által elsajátított ismeretek alkalmasak voltak arra, hogy a térségi kirándulásokról beszámolókat készítsenek, s azokat majd a megjelenő kiadványba meg is jelentessék. 13 Önkéntesség Időpont: 2010. február 26-27. Vezető: Dér Attila A műhelymunka célja elsődlegesen, hogy segítse a szervezetek és egyének önkéntességgel kapcsolatos ismereteinek fejlesztését, hogy az önkéntesekkel foglalkozó civil- szervezetek

14 felkészülten foglalkozhassanak az önkéntesekkel, valamint, hogy az önkéntesség eszméje értékteremtő eszközként épüljön be a társadalmi tudatba. A munka során az uniós ifjúsági pályázaton belül alaposan megismerték a résztvevők az EVS programot: Az Európai Unió önkéntes rendszereinek megismertetése, EU ifjúságpolitikájának, illetve az ifjúsághoz kapcsolódó pályázatok felvázolása, az önkéntesség alapjainak megismertetése, az indulás speciális ismereteinek elsajátítása: együttműködés elősegítése küldő-fogadó szervezetekkel, hogyan lehet valaki önkéntes, a jelentkezés és részvétel speciális tudnivalói az EVS-ben, EVS a gyakorlatban A képzés során alkalmazott módszerek a csoporttagok lehető legjobb informálását szolgálták. Az elméleti részekkel megfelelő tudásalapot kaptak, amivel a gyakorlati foglalkozások alatt sikeresen meg tudták oldani a kitűzött feladatokat. EU ismeretek, pályázatok Ideje: 2010. március 5-6. Vezetője: Dér Attila Cél a műhelymunka során hiteles és naprakész információkat adni az Európai Unió működésével,és politikáival kapcsolatban. Ehhez kapcsolódóan betekintést kapni az uniós pályázati rendszerekről, a projektmenedzsment fogalmával, az EU ifjúságpolitikájának, illetve

az ifjúsághoz kapcsolódó pályázatokról, kiemelve a Fiatalok Lendületben Programot, pályázatírási stratégia és módszertan fejlesztése. Szituációs játék keretében egy projektötlet kidolgozásával uniós pályázat részletes pályázati útmutatójával ismerkedtek meg. Így lehetőség nyílt újabb projektötletek felkutatására. A szóbeli értékelés után kiderült, hogy mind az EU ismeretek, mind a pályázatírási folyamat letisztult a résztvevőknél, sőt olyan gyakorlati ismereteket, példákat is kaptak, amelyek segítségével a már kialakult, vagy akkor kitalált projektek további lendületet kaptak, közelebb kerültek a megvalósításhoz. A képzés során alkalmazott módszerek a csoporttagok lehető legjobb informálását szolgálták. Az elméleti részekkel megfelelő tudásalapot kaptak, amivel a gyakorlati foglalkozások alatt sikeresen meg tudták oldani a kitűzött feladatokat. A képzés során a résztvevők számára folyamatosan lettek nyilvánvalóak a sikeres pályázatírás fontosabb lépései. 15 Emberi jogi ismeretek Ideje: 2010. május 10-11. Vezetője: Tóthné Márton Gabriella A műhelymunka alapvető célja, hogy a mai modern, multikulturális társadalmakban érvényben levő eltérő értékek, szemléletek, értelmezhetők legyenek,hogy megláthassák a fiatalok a másságban rejlő pozitív lehetőségeket. E mellett elmélyíteni az emberi jogok és az alapvető szabadságok tiszteletét, fejleszteni az önmagunk és mások megbecsülésére irányuló egyéni érzékenységet,

s olyan hozzáállást, viselkedésformát kialakítani, amely a mások jogainak tiszteletben tartásához vezet;, előmozdítani a kulturális sokszínűség elfogadását, megértését és értékként való tiszteletét előkészíteni és megerősíteni a fiatalokat mindabban, ami aktív állampolgárrá teszi őket;, elősegíteni a demokrácia, a fejlődés, a társadalmi igazságosság, a közösségi harmónia, a szolidaritás és a barátság kialakulását egyének, népek és nemzetek között. 16 Felszínre kerültek a műhelymunka során olyan napi problémák az iskolából hozva, melynek megoldására nem mindig sikerült megfelelő és számukra is elfogadható megoldást találni, s ez gondot okozott. A képzés során a nagy és kiscsoportokban került feldolgozásra az egyes feladatok során az egyéni és csoportszerepek. Sikerült olyan kulcsfogalmakat megbeszélni, mint szabadság, igazságosság, demokrácia, jogok, kötelezettségek, egyetemesség, emberi jogok múltjával és jelenével, kiemelve a diákjogokat. Sikerült a történelem órákon tanult ismeretek segítségével megfelelő összefüggéseket megértetni és azokat napjainkba értelmezni.

2. ÖN.ÉRTÉK 2.1.Egyéni és közösségi kompetenciák fejlesztő programok, műhelymunkák, tréningek Állampolgári jogok Ideje: 2010. február 17-18. Vezető: Ditzendy Károly Arisztid, Ditzendyné Frank Mariann A fiatalok életében a legfontosabb szerepek az otthon, a barátok, az iskola, a munka és a szabadidő. A felsorolt szereplők közül sokszor csak egy-kettő erős, a többi háttérbe szorul, vagy egyáltalán nem jelent meghatározó befolyást a fiatal számára. Azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok elfordulnak a közéleti kérdésektől, és nem csak elfordulnak, hanem egyenesen kivonják magukat belőle. A különböző kutatások alapján bizonyított tény, hogy a fiatalok nem érdeklődnek a közügyek iránt. A fiatalok eredményes társadalmi részvételét segítő képességek fejlesztése kiemelt jelentőségű a sikeres életvezetés, döntéshozatal és a társadalmi hasznosság szempontjából. A műhelyben ezeket a képességeket próbáltuk feléleszteni a fiatalokban. Ehhez kapcsolódóan a műhelymunka során a következő tevékenységeket, módszereket használták a műhelyvezetők: Jövőkutatás csoportmunka: demográfia, természeti környezet, kisebbségek, oktatás, bűnözés és bűnüldözés, technika és technológia. 17

18 Feladatok: 1. A megadott témakörökben a negatív és pozitív forgatókönyvek kidolgozása. Az eredmények összevetésre kerültek az MTA Jövőkutatás Bizottságának anyagával 2. Hátrányos helyzet ma Magyarországon: szituációs szerepgyakorlat (Lépj egyet előre!) A gyakorlat keretében a fiatalok egyedi személyleírást kaptak. Az egy vonalban felsorakozott csoportnak el kellett döntenie, hogy a gyakorlatvezető által felsorolt tevékenységeket, a személyleírásának megfelelően megtudja-e tenni vagy sem. A vonal szétszakadása után három meghatározó csoport alakult ki: akik teljesen lemaradtak, a középmezőny, és az élenjárók. A gyakorlatot követően átbeszéltük a hátrányos helyzettel járó akadályokat, és mindezek hatását az állampolgári jogokra és kötelezettségekre vonatkozóan. 3. Együttműködést segítő gyakorlat: a gyakorlatnak több kimenete lehetséges: nyertes-nyertes, vesztes-vesztes, vesztes-nyertes. A gyakorlat során a fiatalok nehezen ismerték fel az együttműködés fontosságát. A felismerést követően már nem tudták nyertes-nyertes helyzetbe hozni a játékot. Nagy tanulság volt számukra a gyakorlat. 4. Politinga: szituációs gyakorlat (társadalmi folyamatok életszerű modellezése, amelyben a résztvevők minden kockázat nélkül gyakorolhatják, kipróbálhatják a közéleti, valamint az állampolgári szerepeket) Ez a gyakorlat nagy hatással volt a fiatalokra. A játék legfontosabb eredménye az volt, hogy a fiatalok a saját erősségeiknek, képességeiknek megfelelően megtalálták magukat a szerepeikben, és tudták használni ezeket a hétköznapokban egyébként rejtett képességeket, készségeket (együttműködés, szolidaritás, írás, képi alkotás, önálló megnyilvánulás a műhely témakörében, stb.). Önismeret Ideje:2010. április 24-25. Vezetője: Dr. Budavári-Takács Ildikó Az önismereti műhely célja az önismeret fejlesztése volt a serdülők körében. A tematika ennek megfelelően lett kialakítva. A témák, melyek feldolgozásra ke-

rültek, érintették a személyiség különböző rétegeit (ideális, reális és tudattalan én), és a személyiség serdülőkori problémáit, vívódásait (kapcsolatok, konfliktusok, érzelmi viharok, kortárscsoport hatása, devianciák, én-erő, előítéletek, és célok). Az önismereti műhely strukturált csoportfoglalkozás keretében történt, mely alkalmas rövid (1-2 nap) kiscsoportos önismeret fejlesztésére. Sikerült saját élményen keresztül megérteni olyan, a személyiség alapjait jelentő fogalmakkal, mint: ideális, reális én, tudattalan én. A feladatok során felfedezték a kapcsolataik fontosságát, sikerült megvilágítani konfliktusaik forrásait. A serdülőkori problémák megfogalmazása és tudatosítása nyomán a résztvevők saját szerepüket ki tudták emelni a problémák megoldása terén. Jövőképük megfogalmazásában az aktivitás, a saját energia befektetése és az értékrendszer tudatosítása megjelent. 19 Konfliktus kezelés Időpont:2010. március 12-13. Vezető: Varga Sára A konfliktuskezelő tréning segítséget nyújtott bizonyos konfliktusok megelőzésében, megismerni a konfliktusok fajtáit, és okait, a kialakult konfliktusokat mélyebb szinten megérti. A műhely célja az volt, hogy a résztvevők a műhelymunka végére megismerjenek olyan hatékony konfliktuskezelési módszere-

20 ket, melyek segítségével az iskolában és a magánéletben sikeresebben tudják gondolataikat, véleményeiket, érdekeiket képviselni. Ennek következtében kevesebb lesz a korosztályuk és felnőttek közötti konfliktusuk. A nem formális módszerek alkalmazásával sikerült az alábbi témákat feldolgozni: Konfliktus helyzeteink Hogyan viselkedünk? Milyen megoldásaink vannak?, Győztes-vesztes kommunikáció szerepgyakorlatok, Kommunikáció konfliktus összefüggései- Kié a probléma? konfliktuskezelési módszerek, megoldások páros és csoportos sajátélményű gyakorlatok, Csoportos sajátélmény megbeszélése, történések ok - okozati összefüggései.. A munka során a résztvevők az iskolában és a családi körben szerzett pozitív tapasztalatait osztották meg egymással. A csoport szabályok fontosságát és elfogadását emelték ki sokan. Az egyéni és társas feladatoknál tapasztalataikat megosztották egymással. Jó érzés volt a visszajelzésekből hallani, hogy a valós gyakorlati tapasztalatok segítettek a mindennapi életükben. Csoportépítés Ideje:2010. május 7-8, 14-15. Vezető: Tóthné Márton Gabriella A műhelymunka során sikerült tisztázni a csoport jellemzőit, szerepeket a csoportban, stratégiai tervezés és közös értékrend kialakítása. Így szóba került a szervezeti helyzetkép áttekintése, az egyének helye a szervezetben, a szervezeti értékek, attitűdök felvázolása, közös értékrend kialakítása, a szervezeten belüli kommunikációs csatornák és a belső információáramlás működésének áttekintése, szervezeti kultúra fejlesztése kompetenciafejlesztéssel, konfliktuskezelési stratégia és módszertan fejlesztése, csapatépítés, a szervezet irán-

ti elköteleződés erősítése, csoportkohézió fejlesztése, a különböző kapcsolati játszmák buktatóinak felismerése, asszertív kezelési technikák elsajátítása. A képzés során a csoportok témakörében szó esett a csoportszerepekről, a hatékony csoportösszetétel jellemzőiről, a csoportok kialakulásának módjáról, feltételeiről. A gyakorlatok során feltárásra került a formális és informális szervezeti kommunikációs csatornái, az egyén szerepek a csoportban. A stratégia tervezés témakörében közösen állították fel a szervezet (diákönkormányzat) diagnózisát, tervezték meg a jövőképet, víziót és határozták meg a szervezeti célok eléréséhez szükséges stratégiát is a résztvevők. Erősödött a szervezeti összetartás, a tagok mindegyike megtalálta, újradefiniálta helyét a csoportban. A záró értékelés során a résztvevők kifejtették, hogy lendületet kaptak a további működéshez, új irányok meghatározásához, új tagok toborzásához, a szervezet életének fellendítéséhez. 21

Gordon módszer Ideje: 2010. április 9-10. Vezető: Varga Sára 22 A módszer elsajátításához nagyon fontosak voltak a következő témakörök, fogalmak ismerete: az én üzenetek fajtái, kiemelve ebből a pozitív én- üzenet fontosságát. Nagyon kevés pozitív megerősítést, dicséretet kapunk és adunk, ezért fontosak ezek tudatosítása és a gondolkodásmódba való rögzítése. A pozitív megerősítés varázslat, hiszen mindenki vigyáz rá. Az emberi kapcsolatok alapja, hogy nem figyelünk egymásra eléggé és a konfliktusok nagy részét az értékek ütközése okozza. A műhelymunka feldolgozása során kiemelt hangsúlyt kapott a kétirányú kommunikáció, a problémamegoldás, konfliktuskezelés, segítőkészség, alkotókedv, önbizalom, érzelmek kifejezése, szabad erkölcsi mérlegelés, és választás, bizalom, vállalkozási készség fejlesztése, győztes-vesztes kommunikáció. Nem formális módszerekkel történt a saját és csoportos sajátélményű gyakorlatok megbeszélése, történések ok - okozati összefüggése. Az én- üzentek alkalmazásával a kommunikáció pontos is egyértelművé vált, ami sok kellemetlen helyzettől megkímélte a résztvevőket. A konfliktus helyzetek és módszerek tisztázása segített, a gyakorlatok ezt pozitívan erősítették meg. A győztes-győztes kommunikáció használata egy konfliktushelyzetben minden résztvevő számára egy jóérzéssel való helyzet lezárást jelentette.