Tóth Imre, aki a Debreceni Egyetem szakszervezeti vezetője volt, a Magyar Köztársaság Lovagrend kitüntetésében részesült.



Hasonló dokumentumok
Emlékeztető 1.) Rövid bejelentések

1993/1994-es tanév Eseménykrónika: május május 31.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Tőrös Szilárd, az FDSZ elnöke, az ÉSZT alelnöke Írta: Szakszervezetek.hu Közzétéve: július 07.

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

Piskolczi Géza sk. Polgármester

2009/2010-es tanév Eseménykrónika: aug június 14.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BAK, SÁRHIDA ÉS ZALATÁRNOK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL JÚLIUS 2.

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER

Garamszegi Sándor, Hajdú András, Dr. Török Gábor képviselő

ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MÁRCIUS 22-ÉN KEDDEN 17:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 26. napján délután órakor tartott soros, nyílt ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM EMLÉKEZTETŐ SZEPTEMBER 29.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Továbbképzési program

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Varga Ernő jegyző Béres Rita aljegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. irodavezető

9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV

NAGYLÓK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS HANTOS KÖZSÉGI ÖKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK július 29-i

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án megtartott ülésén.

1. napirendhez: Döntés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási igény benyújtásáról.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének decemberi 4-ei üléséről.

J e g y z ő k ö n y v

A Magyar Hemofília Egyesület évi közgyűlésének jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Emlékeztető az Országos Doktori Tanács üléséről

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek január 15-én megtartott együttes üléséről

JEGYZŐKÖNYV. I-1/4-9/2011. ikt.sz.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Kesztölc község Képviselő-testületének ülésén december 14-én. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Tanácsterme

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

J e g y z ı k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének szeptember 29-én de. 9 órakor megtartott üléséről.

Ügyszám: /2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

1996/1997-es tanév Eseménykrónika: május június 12.

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének február 7-ei üléséről.

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-án 8.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Országos Köznevelési Tanács (OKNT)

Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7.sz. I /2000. J E G Y Z İ K Ö N Y V

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

ÉPÍTÉSZ KAMARA H 6720 SZEGED ARANY JÁNOS U. 7. T/fax : 62/ csmek.elnokseg@gmail.com

2. Balatonrendes Önkormányzat évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

I-1/5-8/2012. ikt. sz. Jegyzıkönyv

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat október 08-i soros ülésén

Jegyzőkönyv. 2. Javaslat a szükséges anyagi fedezet biztosítására a Városi Mikulás rendezvényre Előterjesztő: Kelemenné Sípos Sarolta

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A MÁRCIUS 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

T á r g y s o r o z a t:

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Szántód Anita jegyző, Fehérné Salamon Edina jkv. vezető

S z o l n o k i F ő i s k o l a. S z o l n o k KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 26-án, órakor megtartott ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2010. számú JEGYZŐ KÖNYVE

Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság november 26-án 9.00 órakor tartott rendes üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott nyilvános testületi üléséről.

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Csömör Ágostonné kisebbségi önkormányzati képviselő kisebbségi önkormányzati képviselő

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 16/2015. K-t. Jegyzőkönyv

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága április 27-én (péntek) órakor tartott rendkívüli ülésérıl

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Nagy Elemér elnök, Nagy Oszkár képviselő, Kótai Natália Ágnes képviselő

Agócs Zoltán, Gyömrői TÜF Kht. ügyvezetője

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2. sz. JEGYZŐKÖNYV HATÁROZATOK MUTATÓJA. 15/2015.(II.09.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadása

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK OKTÓBER 27-ÉN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉNEK N A P I R E N D

J e g y z ı k ö n y v május 22-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület február 10-én megtartott üléséről

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

Jegyzőkönyv. S i m o n k a György elnök: Jegyzőkönyv hitelesítőnek javaslom Prof. dr. Turcsán Zsolt

J e g y z ő k ö n y v

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere


J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KULTURÁLIS ÉS KÖZNEVELÉSI BIZOTTSÁG. Jegyzőkönyv

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ Fax: 62/ E- mail: Tisztelt Képviselő-testület!

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Egészségügyi és Szociális Bizottsága JEGYZŐKÖNYV

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Készült: július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Átírás:

Emlékeztető az FDSZ 2015. 09. 03-i elnökségi üléséről Napirend: 1.) Elnökségi tagok bemutatkozása 2.) Rövid bejelentések 3.) Beszámoló a TÁMOP pályázatról 4.) Bérkérdések 5.) Egyéb aktuális működési ügyek Az elnök megnyitotta az elnökségi ülést. Igazoltan távol Szauter Ferenc. Később érkezik Horváth Csaba, Balogh László Levente. A napirendet egyhangúlag elfogadta az elnökség. 1.) Elnökségi tagok bemutatkozása Tőrös Szilárd megkéri az elnökségi tagokat és a munkatársakat, hogy röviden mutatkozzanak be. Dráviczki Sándor, Vas István, Lele Mária, Balogh Vilmos, Dabasi Halász Zsuzsanna, Kovács Etelka, Gyarmati Zsuzsanna, Hegedűs Zsuzsanna, Szabó Zoltán, Horváth Csaba, Cierna Lubica, Bradeánné Gacs Judit, Kamuti Hajnalka, Szenes Ildikó, Kis Papp László, Pálfia Zsolt, Tőrös Szilárd pár mondattal elmondja pályafutásának, magánéletének főbb állomásait, szakszervezeti múltját. 2.) Rövid bejelentések Hegedűs Zsuzsanna irodavezető 2015. augusztus 1-től megbízási szerződéssel dolgozik tovább az FDSZ irodában év végéig. Tóth Imre, aki a Debreceni Egyetem szakszervezeti vezetője volt, a Magyar Köztársaság Lovagrend kitüntetésében részesült. Június 25.-én volt a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács ülése. Az ülésen részt vett Palkovics László államtitkár, és Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár. Előzetes anyag nem volt. A hosszas államtitkári beszámoló után Tőrös Szilárd jelezte, hogy a FÉT nem tájékoztató fórum, hanem az érdekegyeztetés legfontosabb színtere, így kéri a hatályos ügyrend betartását. Palkovics László elmondta, hogy az oktatói bértábla módosítás előterjesztésére sor fog kerülni, az átstrukturálások után nem lesznek elbocsájtások, sőt létszámbővítés lesz, és ígéretet tett a gyakorlóiskoláknál a technikai dolgozók részére az egyszeri ötvenezer forint béren kívüli juttatás kifizetésére. Július 8-án volt a Magyar Rektori Konferencia legutóbbi plenáris ülése. Bódis elnök úr a leköszönő rektorokat búcsúzatta, az újonnan kinevezetteket köszöntötte. Palkovics államtitkár - a következő időszak feladatait ismertető - előadásában első helyen szerepelt a bérrendezés, második az oktatói, kutatói teljesítménymérés. A kiemelt feladatok között szerepelt még a rektor-kancellári viszony értékelése, a motivációs rendszerek kialakítása, intézményi átalakítások első fázisa, közösségi képzőközpontok - Salgótarján, Ózd, Hatvan, Sátoraljaújhely, Kisvárda - kialakítása. A doktoranduszok ügyében lényegi változások lesznek, az egész doktorandusz képzést át akarják alakítani: két része lesz, egy két éves szakasz, amire 50 %-os ösztöndíj emelést kapnak. Utána vizsgát tesznek, majd az újabb két évre további 50 %-os emelést kapnak. Addigra az adjunktusi fizetés alsó, garantált értékét a megfelelő szintre kell felhozni. Október 10.-én fogja a kormány tárgyalni azokat az anyagokat, amelyek a felsőoktatási törvény módosítását célozzák, és ez még októberben a Parlament elé kerül. 1

Jelenleg is folyik a képesítési követelmények kidolgozása, orvosképzés fejlesztés, agrárképzés, pedagógusképzés, intézményi működési folyamatoknak a szabályozása, egységes intézményirányítási rendszer és gazdálkodási platform kialakítása, feladat alapú finanszírozás, ipari együttműködési központok kialakítása. Az alapkutatásoknál lesz a Lendület Universitas Program, amely keretében egyéni ill. csoport pályázatok lesznek, 30%- os intézményi rezsi elvonással. Ezt követően Cukor József berlini magyar nagykövet tartott előadást a német felsőoktatás helyzetéről és a német-magyar kapcsolatokról. Elhúzódott az idő, így a 3. napirendi pont, a Magyar Nemzeti Bologna Bizottság elnökének, Keszei Ernőnek az előadása elmaradt. Tőrős Szilárd augusztus 2.-án adott interjút a Lánchíd Rádiónak az átszervezésekkel kapcsolatosan. Szeptember 1-én került nyilvánosságra az EMMI javaslat az átszervezésekkel kapcsolatban, a szenátusok foglalkoznak ezzel a kérdéssel, véleményezik, aztán Balogh miniszter egyszemélyben dönt. Az ÉSZT kiadott egy közleményt nyugdíj ügyben, amelyet konzultáció előzött meg. Az ÉSZT kezdeményezi, hogy alapjaiban kellene egy tisztességes, értelmes nyugdíjrendszert kialakítani, amelyre vonatkozólag szakmai anyagot készít. Tavasszal ÉSZT választás lesz. Augusztus 28.-án volt egy konzultáció az EMMI-ben, amin Palkovics államtitkár úr, az FDSZ részéről Tőrös Szilárd és Pálfia Zsolt vett részt. Pálfia Zsolt tájékoztatja az elnökséget a megbeszélésről. Szóba került a bérrendezés, az a fajta elképzelés amit Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár előterjesztett a Benczúr Hotelben tartott rendezvényen, az továbbra is él. Októberi kormányülésre beterjesztik ezt az elképzelést, ekkor már második fordulóban tárgyalják. Ha sikeres lesz a tárgyalás, akkor január 1-i határidővel be lehetne vezetni ezt. A technikai dolgozók bérrendezésével kapcsolatban a felsőoktatási államtitkárság a kancellároktól kér információt, és ez alapján fognak egy közös elképzelést kialakítani, hogy miképpen tudják ennek a dolgozói kategóriának a bérét megemelni. Fontos figyelembe venni, hogy ezen dolgozók egy része jelenleg bérkompenzációt kap. A nyugdíj előtti időszakban nincs fizetési fokozat emelkedés, hiába kérjük évek óta, hogy a bértáblába újabb sorokat vezessenek be. Palkovics László szerint az intézmény átalakítás nyugvópont közeli helyzetbe került, bár az elmúlt napok történései nem ezt mutatják. A Corvinus Egyetem egyes karai nem szeretnének a Gödöllői Intézethez tartozni, mert a Corvinus diplomájának nagyobb súlya van. Annak ellenére, hogy Maruzsa Zoltán az Oktatási Hivatal vezetője lett, továbbviszi ezeket az ügyeket is, továbbra is lehet vele tartanunk a kapcsolatot ezekben a kérdéskörökben. Az FDSZ elnöke találkozott a SZEF új elnökével, Földeák Andrással, aki egyben a Közgyűjtemény és Közművelődési Szakszervezet vezetője. Egyetértettek abban, hogy a következő időszakban a SZEF és az ÉSZT szorosabban működjön együtt, pártpolitika mentesen, egy középső pozíciót elfoglalva a kormányzati körök figyelmét magára vonva. A SZEF nem kíván a MaSZSZ tagja lenni, ezt jogilag megoldják. 2

Kis Papp László egyetért a SZEF-vel való szorosabb, pártpolitika mentes együttműködéssel. Tájékoztatja az elnökséget, hogy szeptember 17-én lesz OKÉT plenáris ülés, ahol a munkavállaló oldal - amely előző nap ülésezik- hat témát javasol megvitatásra: - közalkalmazotti bértáblák három fizetési fokozattal történő megemelése, - közszolgálati munkavállalókra vonatkozó bérkompenzációs rendszer kivezetése, - közszolgálati munkavállalókat érintő 2016-os évi bérintézkedések hatásai, - 2016 évre érvényes minimálbér és szakmunkásbér minimum kérdésköre, - a közszolgálati intézményekben foglalkoztatott közmunkások helyzete, - egyes szociális intézmények egyházi működtetésbe kerülnek (KOMT ülés napirendje lesz). Tőrös Szilárd: Varga Mihály szerint, a közalkalmazotti bérrendszerrel csak ágazati szinten szeretnének foglalkozni. Kjt alá tartozó dolgozókat a MT alá akarják vonni. Nekünk össze kell szedni a Kjt-ben való lét előnyeit a Munka Törvénykönyvével szemben, melyek azok a pontok ahol érdemi differencia van, amire figyelni kell. Kis Pap László: 2017-ig a közalkalmazotti és a közszféra bértáblái be vannak fagyasztva, Brüsszelnek ez felajánlás volt 2011-ben a Magyar Kormány részéről, addig ezen csak ágazati rendszerben lehet gondolkozni. Balogh László Levente (érkezett 10.50.-kor) bemutatkozik. 3.) Beszámoló a TÁMOP pályázatról Szabó Zoltán beszámol arról, hogy a pályázat lezárása még nem fejeződött be. A pályázat lejárta előtt nem sokkal, könnyítéseknek köszönhetően felszabadult még elkölthető pénz, így adódott lehetőség arra, hogy a tisztújító közgyűlést, és az új elnökség első ülését pályázati pénzből tudtuk lebonyolítani. Eszközbeszerzésre fordítottunk még, irodai számítógépet -, 2 db laptopot, 2 db telefont- az alelnököknek, 1-1 db nyomtatót vettünk az elnöknek és a gazdasági vezetőnek. Az elszámolás bonyolult, írásban, hetek alatt bonyolódik a változások bejelentése. Két benyújtott tételt nem fogadtak el 920.000.-Ft értékben, így várhatóan 48.754.700.-ot tudunk felhasználni. Azok közül, akik hasonló pályázatot nyertek messze az FDSZ tudta a legtöbb felhasználást felmutatni. Nagyon nagy kötöttségek voltak abban, hogy mennyit és mire lehet felhasználni, és ezek betartását ellenőrzik. Előnyös, hogy technikai eszközöket tudtunk vásárolni, még az internet sávszélességét kellene növelni. A felhasználás ésszerű volt, reméli a záró beszámoló mindenkit meg fog győzni erről. Hegedűs Zsuzsa kiegészíti azzal Szabó Zoltánt, hogy utolsó percben reklámtoll és jegyzettömb beszerzésére volt lehetőség, amiből lehet vinni. Pályázat befejezése előtt személyes konzultáción voltunk, az ott megbeszélteket végrehajtottuk, aztán a pályázati összekötőnk eltörte a lábát, így tovább tolódott az elszámolás. A személyes találkozó során közölték, hogy reklámpropaganda hirdetés és beruházás tervezett költségeit túl lehet lépni, így kerülhetett sor a beszerzésekre. Tőrös Szilárd kéri a felügyelő bizottság elnök asszonyát, hogy a pénzügyi zárás után, végezzenek egy olyan ellenőrzést, ami áttekinti mind a pályázat, mind a normál költségvetés helyzetét. Ez a záró bevallás után optimális. Tőrös Szilárd megköszöni Szabó Zoltán alelnöki, szakmai projektvezetői munkáját. 3

4.) Bérkérdések Szauter Ferenc, összeállított egy anyagot a béren kívüli juttatásokról (elnökségi tagok e- mailen megkapják). Rövid időn belül reagálni kell az előterjesztésekkel kapcsolatban, mi a véleményünk róla. milyen álláspontot képviseljen az FDSZ Palkoviccsal szemben. Tőrös Szilárd megvitatásra bocsájtja a következő kérdést: Van egy új bérkategória, a habilitált docens, 4. fizetési fokozat, 85%. Egyes bérkategóriák között 5 év a kivárási idő. Ha valaki docens 3 után nem lesz egyetemi tanár, akkor marad mindvégig docens 3 kategóriában. Jelenlegi előterjesztés szerint a docens 3 (10 év) után, ha habilitál, akkor újabb 5 év után habilitált docens 4-es kategóriába léphet. Vagy a habilitált docens kortól függetlenül, amikor elérte kaphassa meg a 4. kategóriát. Lehessen e fiatalabb korban is valaki habilitált docens? Balogh L.L.: Mi van a habilitált tanársegéddel? Számos egyetemen nem automatikus az előrelépés. Ha az egyetemi adjunktus teljesíti azokat a feltételeket, ami a habilitációhoz kell, és csak azért nem kapja meg, mert az egyetemen nincs rá keret, akkor ez nagy feszültségeket okoz. Mint ahogy az is, hogy a nem habilitált docens kevesebbet teljesített, mint a habilitált adjunktus. A mi generációnknak a habilitáció az egyetlen előrelépési lehetősége. Amíg nem éri el valaki a docensi fokozatot, addig egzisztenciálisan nem tud megélni. Tőrös Sz.: Ha valakinek megvan PhD-je, és kinevezik adjunktusnak, akkor el kellene válnia a karriernek. Nem mindenki szeretne habilitálni, valaki inkább jó oktató szeretne maradni, nem akar docens lenni. Ezeket az idősebb adjunktusokat is megfelelően kellene mind anyagilag, mind erkölcsileg elismerni. Kis P. L.: Főiskolán van-e arra példa, hogy főiskolai adjunktus habilitál? Dráviczki S.: Docenseknél van rá inkább példa. Kis P.L.: Az a javaslatom megfontolásra, hogy csináljunk egy egyetemi adjunktus 4. fizetési kategóriát 72 %-al, legyen egy főiskolai docens 4. kategóriát 71%-al, habilitáció a feltétele. Balogh L.L.: Azt kellene elérni, hogy ha egy adjunktus habilitál, akkor az egyetemnek legyen valamilyen kötelezettsége arra, hogy pár éven belül léptessék elő. Tőrös Sz., Kis P.L.: Ezt nem támogatom, mert az beleavatkozás az egyetemi autonómiába. Cierna L.: Ezeket nem lehet kívülről kikényszeríteni, ezek belső harcok lesznek az egyetemeken. Szenes I.: Nagyon jó ötlet Elnök úré, szerintem is ágazzon el a karrier, ha valaki nem akar habilitálni, akkor ne kelljen kötelezően. Vas I.: Kor alapján, vagy habilitáció alapján rögtön be lehessen kerülni a 4. kategóriába. Balogh L.L.: Oktatói teljesítménymérés legyen, és amennyire lehet a szubjektivitást kizárni. Tőrös Sz.: Két dolog a bértábla és az oktatói követelményrendszer kidolgozása. Az a javaslatom az elvárásokkal kapcsolatban, hogy az oktatás mennyiségi - minőségi paraméterei és az akadémiai kutatás mennyiségi - minőségi paraméterei összeadódhassanak, és annak legyen következménye. Szenes I.: Nem értek egyet a pontozással, majd a rektor eldönti, hiszen ő dolgozik az illetővel. Pálfia Zs.: Keverednek a szempontok és a témák is. Ha csupa egyetemi tanárból fog állni az oktatói kar, akkor ki fogja tartani a gyakorlatokat? A kategóriákhoz elvárható feladatok és munkakörök is tartoznak. Az arányosságot meg kell tartani, a kinevezéseket azért is visszatarthatják, mert nincs rá pénz. Dabasi H.Zs.: Mi érdekképviselők vagyunk, nekünk arra kell ösztönözni az egyetemeket, hogy engedjék az előrelépést, ne mi teremtsünk lehetőséget az egyetemeknek arra, hogy találjanak parkoló pályát. Horváth Cs.: Szerintem maradjunk a bérrendezésnél, és egy másik alkalommal kibeszéljük a szakmai képesítési problémarendszert. 4

Tőrös Sz.: Most miután körbebeszéltük a témát, az lenne a javaslatom, hogy akinek érdemi véleménye, javaslata van a témához kapcsolódóan, az egy héten belül (szept. 10-ig) az írásban tegye meg, és véleménykülönbségek esetén a vezetőség dönthessen a témában. A másik fontos téma a tanárok, akik átkerülnek az oktatói bértáblába. Ott is kérdés, hogy a 3 lépcső elég-e. Kamuti H.: A mesteroktatókat behozták az oktatói képzésbe az iparból, és a mesteroktató legalacsonyabb kategóriája ugyanannyi, mint a mestertanár legfelsőbb kategóriája. Ők azok az oktatók, akik adjunktusból, esetleg docensből vissza lettek minősítve, 20-30-40 évet is eltöltöttek az oktatásban több diplomával rendelkeznek. Maruzsa Zoltán ígéretet tett előzőleg, hogy a mestertanár kategóriát megszünteti és átteszi a mesteroktatóba. Tőrös Sz.: Ez nehezen fog menni, mert más a kettő. Balogh L. L.: Furcsa, hogy tanítanak egy duális képzésben ketten, és aki leadja az elméletet az a felét kapja annak, mint aki tartja a gyakorlatot. Szenes I.: Támogatom, hogy mestertanár kerüljön be a mesteroktatói kategóriába, mert akkor rögtön megemelkedik a fizetése. Kamuti H.: Nem csak azért, hanem mert lehet, hogy van 3 diplomája, nyelveket beszél, 40 órát tart egy héten, még kutatnia is kell, órarendet csinál, teremnyilvántartást vezet, pályázik, külföldi kirándulásokat szervez, a tanulmányi diákköri dolgokat csinálja, míg a mesteroktató bemegy, megtartja az óráit, nincs bent minden nap. Pálfia Zs.: A mérnök tanár is ellát szervezési feladatokat, lehet több diplomája, nyelvvizsgája, tehát ez önmagában nem tesz különbéget a mestertanár között. Valószínű nem 8 órás állásban fognak dolgozni a mesteroktatók. Azért ilyen magas a bérük, mert az Iparkamara jól tudja az érdekeiket képviselni. A mestertanár adható titulusként is előfordul a felsőoktatási törvényben, ugyanakkor pedig egy foglalkozási, alkalmazási kategória. Ha a mestertanár bekerül a mesteroktatói kategóriába, akkor rögtön 13%-os növekmény van pld mestertanár 1- ben, ami nyilvánvalóan megterheli az intézmények költségvetését. Kamuti H., Pálfia Zs.: Nagyon különböző a mestertanár, mérnöktanár munkaköre egyetemenként. Tőrös Sz.: A mestertanár egy visszaminősített adjunktus, aki nem is kezdte el a doktoriját, ez egy kifutó kategória lesz. Ide egy új plusz fogalom kéne, ami erkölcsileg és anyagilag pozitív. Még egyszer kérem az elnökséget, hogy akinek javaslata van, szeptember 10-ig írásban tegye meg. 5.) Egyéb aktuális működési ügyek Király Andrea nemzetközi felelős lemondása után Tőrös Szilárd javasolja, hogy a továbbiakban Csonka Gábor legyen a nemzetközi ügyek felelőse. Az elnökség egyhangúlag megszavazza a javaslatot. (6/2015. sz. határozat) Felvetődött a közoktatásban egy etikai kódex bevezetése. Pócs Mária, mint a Gyakorlóiskolai Tagozat vezetője fogja összegyűjteni a véleményeket, az álláspontokat a gyakorlóiskolákban, és majd az alapján dől el, milyen mértékben kell az FDSZ-nek ezzel a témával foglalkoznia. Gyakorlóiskoláknál a technikai dolgozók is megkapják az 50.000.-Ft-ot, mint a KLIK-ben. Őszi elnökségi ülések időpontjai: szeptember 3, október 1, november 5, december 10. Országos Választmány: november 26. Az elnök javaslatokat vár, hogy az elnökségi üléseken milyen témakörökkel foglalkozzanak. Javaslatot tesz a Doktoranduszok Szövetségével való szerződés megújítására, kihelyezett ülést tavaszra javasolja. Horváth Csaba javasolja a kancellári rendszer tapasztalatai téma megvitatását. 5

Munkamegosztás az alelnökök között úgy alakul, hogy Pálfia Zsolt, mint budapesti lakos azokat az ügyeket fogja vinni, amiben fontos az, hogy helyben van, pld. a sajtóban is többször fog megjelenni. Dráviczki Sándor olyan jellegű dolgokat fog össze, ahol távolság nem olyan fontos, már nyáron elkezdte összegyűjteni az alapszervezetek szabályzatait, működéssel kapcsolatos dolgokat, gondokat. A továbbiakban majd kialakulnak a feladatok felelősei, cselevési program nem készül. Szauter Ferenc felvállalta, hogy a béren kívüli juttatásokat összefogja. Az általa készített táblázatok nem túl jól olvashatók vetítésben, ezért inkább e- mailen kapják meg az elnökségi tagok. Szeptember 11.-én lesz Balogh Tiborné sírkő szentelése Debrecenben. Balogh László Levente elhozta a meghívót, és vár mindenkit, aki szeretne részt venni a megemlékezésen. Egyénileg lesz a leutazás. Az elnök megköszöni az elnökségi tagok munkáját és 12.52 perckor az elnökségi ülést bezárja. Budapest, 2015. szeptember 10. Készítette: Gyarmati Zsuzsa 6