ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FŐISKOLA NEMZETKÖZI ÉS UNIÓS DOKUMENTUM- ÉS FORRÁSKEZELÉS

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FŐISKOLA NEMZETKÖZI ÉS UNIÓS DOKUMENTUM- ÉS FORRÁSKEZELÉS Módszertani és gyakorlati útmutató a nemzetközi kapcsolatok terén szakdolgozat-készítők számára Szerkesztette: Horváth Zoltán ÁVF BUDAPEST 2008

Szerkesztette: Dr. Horváth Zoltán Szerzők: Lektorálta: Dr. Joó András Dr. Vigh László Lehmann Kristóf Tar Gábor Szalóki Katalin Dr. Hámori Balázs A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen kiadványt, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel elektronikus, fényképészeti úton vagy módon a kiadó engedélye nélkül közölni. Kiadja az Általános Vállalkozási Főiskola Felelős kiadó: Antal János Készült a TIPICO Nyomdájában Felelős vezető: Pogány Károly 2

TARTALOM ELŐSZÓ..5 1. FEJEZET.7 Joó András: Módszertani tanácsok szakdolgozatírók részére különös tekintettel a témaválasztásra, a források értékelésére és az internetes kutatás lehetőségeire 2. FEJEZET..46 Vigh László: Táblázatok kezelése szakdolgozat-készítésnél 3. FEJEZET..70 Lehmann Kristóf: Módszertani és gyakorlati tanácsok nemzetközi statisztikák használatához szakdolgozat-készítéskor 4. FEJEZET.84 Tar Gábor: A főbb nemzetközi gazdasági, pénzügyi szervezetek kutatások során forrásként jól használható fontosabb kiadványai (Válogatás) 5. FEJEZET.90 Tar Gábor: Az Európai Unió jogforrásai és dokumentumai 6. FEJEZET 118 Szalóki Katalin: ONLINE EU Az európai uniós adatbázisok gyakorlati használata 3

4

ELŐSZÓ E kiadványt az Általános Vállalkozási Főiskola Nemzetközi Kapcsolatok Tanszéke azzal a céllal készítette, hogy megkönnyítse a nemzetközi kapcsolatok terén szakdolgozatot készíteni kívánó hallgatók felkészülését. A kötet a nemzetközi kapcsolatok mint igen összetett és sajátos tudományterület azon kérdéseiben próbál gyakorlati tanácsokkal szolgálni, amelyeknél leginkább előfordul, hogy a hallgatók nehézségekbe ütköznek diplomamunkájuk elkészítésekor vagy egyéb kutatásaik során. A tanulmányok szerzői felhasználták mindazon tapasztalatokat, amelyek az Általános Vállalkozási Főiskola Nemzetközi Kapcsolatok tanszékén az elmúlt években a hallgatókkal folytatott konzultációkon, illetve a szakdolgozatok bírálatakor gyűltek össze. A kötetben megjelenő tanulmányok igyekeznek orientálni a szakdolgozat-készítőket, hogy milyen irányban induljanak el munkájuk során, hogyan építsék fel szakdolgozatukat, milyen módszertant kövessenek, hogyan alkalmazzák a modern technikai eszközöket például táblázatkészítés vagy statisztikák beillesztése során. Kiemelten foglalkozik a kötet az Internet, mint a ma már leggyakrabban használt forrás helyes alkalmazásáról. A kötet megjelentetésének egyik kiemelt célkitűzése volt, hogy segítse a hallgatókat abban, hogy a legrelevánsabb forrásokat alkalmazzák munkájuk során. Ennek megfelelően önálló tanulmányok foglalkoznak a nemzetközi kapcsolatok terén leginkább hasznos forrásokról, linkekről. Összefoglalva találhatjuk meg a legfontosabb nemzetközi szervezetek forrásait, és jelentőségére tekintettel nagyon részletesen mutatjuk be az Európai Unió forrásait. Utóbbiak két tanulmány keretében kerülnek ismertetésre. Az egyik az uniós dokumentumok, jogforrások jellemzőit és elérhetőségét tartalmazza, a másik gyakorlati támaszt nyújt az uniós adatbázisok használatához, ami ma már nélkülözhetetlen minden olyan munka során, amelynek keretében elsődleges uniós forrásokat szükséges felhasználni, márpedig az Európai Unióval foglalkozó szakdolgozatok általában mind ilyenek. Reméljük, hogy e kötet segítségével a szakdolgozók tudományos felkészültsége, valamint a szakdolgozatok mind formai mind szakmai minősége emelkedni fog, és ezáltal a végzős hallgatók felkészültebben léphetnek ki a munkaerőpiacra, illetve folytathatják tanulmányaikat magasabb szinten. Dr. Horváth Zoltán Tanszékvezető főiskolai tanár 5

6

1. FEJEZET Joó András: Módszertani tanácsok szakdolgozatírók részére különös tekintettel a témaválasztásra, a források értékelésére és az internetes kutatás lehetőségeire 1. Miképpen írható jó dolgozat egy témáról? A szakdolgozatok írásánál a legfontosabb szempont, hogy az közérthető nyelven írott szöveg létrejöttét eredményezze, mégpedig azok részére is, akik a kiválasztott témát mélyebben nem ismerik. Számukra is meggyőzően, követhetően, és lehetőleg minél érdekesebben kell megfogalmazni, érvekkel, adatokkal alátámasztani minden fejezetet és szövegrészt. Az említett kritériumok teljesüléséhez azonban nem csak egyetlen út vezethet, és alkotójának sajátos egyéniségét tükrözi minden készülő szöveg. Csakúgy, ahogyan nincs két szerző, aki pontosan ugyanazokkal a módszerekkel végezné kutatásait, vagy hajszálra egyező módon rendszerezné egybegyűjtött információit, az egyén arca is leginkább a megfogalmazott szövegben mutatkozik meg. A siker érdekében a következőkre kell különösképpen tekintettel lennünk: 1. A leglényegesebb a jó témaválasztás, tulajdonképpen minden egyéb ebből következik. A téma elsősorban a szakdolgozó számára ígérkezzen az átlagosnál is érdekfeszítőbbnek, de lehetőleg minél szélesebb körben mutatkozzon iránta érdeklődés. Mindenképp legyen olyan viszonylag könnyen elérhető oktató, kutató vagy egyéb szakmailag felkészült személy (lehetőleg több is), akitől már a téma kiválasztása után közvetlenül tanácsokat lehet kérni. Olyan témát nem célszerű választani, amelyhez nem könnyű szakmai segítséget kapni! 2. A téma ne legyen nagyon tág, nem szabad túlzott célkitűzéseket megfogalmazni. Egy szakdolgozatnak nem feltétlenül célja az sem, hogy egyértelmű választ adjon olyan kérdésekre, amelyeket vaskos kötetekben kíséreltek meg feldolgozni, és amelyekről évtizedek óta folyik a szakmai vita. Nem lehet száz esztendő történelmén átívelő nagyszabású írásművet sem alkotni egyetlen félév alatt, mivel a rendelkezésre álló idő egyszerűen kevés hozzá. Fontos tehát, hogy elgondolkozzunk arról, hogy az adott téma feldolgozható-e egyáltalán az általunk elképzelt formában. Ehhez először is tudnunk kell, milyen források állnak rendelkezésünkre az adott témában. Ügyeljünk megkezdeni kívánt munkánk egyes fázisainak sorrendjére. Itt lényeges kiemelni, hogy a téma, a javasolt cím, alaphipotézis és az ezeket megjelenítő kezdeti vázlat tulajdonképpen csak akkor készíthető el, ha már alaposabban tájékozódtunk a fellelhető forrásokról, amelyekből terveink szerint dolgozni kívánunk. Az első lépés tehát mindig a források mennyiségének és természetesen minőségének körültekintő felmérése. Ha ezt nem tesszük meg munkánk legelején, szinte bizonyos, hogy jó témaválasztással sem leszünk képesek élni. 3. A kutatómunkának több szakasza van tehát, amelynek során többször kell addigi ismereteinket rendszerezni, adatainkat, megállapításainkat értékelni, hiszen újabb források, a szakirodalomban fellelhető információk gyakorta módosíthatnak eredeti hipotézisünkön, a kiinduló stádiumban megfogalmazott megállapításainkon. A szakdolgozat készítése tulajdonképpen egy időben elhúzódó megismerési folyamat, 7

amelynek különböző állomásai vannak. A kutatásnak, anyaggyűjtésnek így célszerű legalább három fázisát elkülönítenünk: a.) a végleges téma kiválasztását megelőző, alapos tájékozódás b.) vázlatban megfogalmazott céloknak és a kezdetben javasolt címnek megfelelő irányultságú kutatások, melyeket a források rendszerezése, értékelése és kijegyzetelése követ c.) aligha kerülhető el a szövegalkotás előrehaladott állapotában sem, hogy fontos, már írás közben felmerült kérdések tisztázására újabb forrásokra, könyvtári és egyéb kutatásokra időt kelljen szánnunk. 2. Tudás és megértés a nemzetközi kapcsolatokban A tudás és megértés általában előzetesen meghatározott tényezőktől függ, elsősorban az előre kiötlött koncepciótól, vagy a tanulmányok során kialakított elméleti háttértől. A megértésnek és megismerésnek komoly korlátai vannak, az érvelés pedig csupán akkor tűnhet majd meggyőzőnek mások számára is, ha valamilyen rendszerben vagyunk képesek gondolkodni és mondanivalónkat előadni. Kutatásaink során viszont sok igencsak különböző sokszor egymásnak homlokegyenest ellentmondó nézőponttal ismerkedhetünk meg. A kérdés tehát a következő: miképpen értékelhetjük, rangsorolhatjuk, illetőleg elemezhetjük ezeket. Minden elméleti iskola számára négy kérdéskör vizsgálata vet fel problémákat 1. tények, adatok és ezek elemzése; 2. értékek, pozitív és negatív folyamatok megítélése; 3. igazság, következtetések, állítások, kételyek és bizonyosság; 4. ideológia, előzetes ideológiai hatások, másodlagos, vagyis az adatok, folyamatok értékelése nyomán, a következtetések összegzése révén kialakított újabb gondolati rendszer. Mérlegelnünk kell a megszerezni kívánt ismeretekhez használt források megállapításainál a tekintély, auktoritás és valódi egzakt tudás közötti viszonyt. Miért tartunk valamit igaznak: 1. mert a valóságról addigiakban alkotott, meglévő nézeteinket megerősítik; 2. jó logikai rendszert alkotnak, egyszóval több szempontból (adatok, megfogalmazás, összefüggések) meggyőzőek; 3. azért fogadjuk el, mert a tudás forrása tekintéllyel vagy hatalommal bír (pl. a nyugati tudományosságot tekintélyben előrébb helyezzük, megelőző koroknak más módszerei voltak, szkepticizmus stb.) A nemzetközi kapcsolatok tanulmányozása, hasonlóan a különböző társadalomtudományok körében végzett kutatásokhoz, valójában nagyon sok szubjektivitást és bizonytalanságot tartalmaz, de ezt nem kell negatívan értékelnünk. A nemzetközi kapcsolatokról írott elemzések, hosszabb értekezések, bármennyire részletesek is, csupán a valóság folyamatainak töredékét képesek érzékeltetni. Az egészet voltaképpen a nyelvtanulás folyamatához lehetne hasonlítani, éppen úgy, ahogyan egy nyelv szókincsének és szinte végtelen kifejezési lehetőségeinek bemutatására nem alkalmas egyetlen nyelvkönyv sem, ugyanúgy nem írható le a nemzetközi kapcsolatok rendszerének és folyamatainak egésze sem. A nyelv (a nemzetközi folyamatok) igazi megismerése akkor kezdődik, amikor a nyelvkönyvből megszerzett alapismereteinket tovább kamatoztatjuk a gyakorlatban, beszélgetések vagy egyszerű receptív, passzív nyelvgyakorlás révén. Mindezek során tudásunk, tapasztalatunk tovább bővül. Amiként egy nyelvet nem tudunk az elképzelhető legtökéletesebb szinten elsajátítani és használni, bele kell törődnünk bármennyire zavar is minket a bizonytalanság, hogy a nemzetközi folyamatokat sem leszünk képesek teljesen átlátni, mégis egyre árnyaltabbá válik szemléletünk, egyre több részlet és összefüggés válik előttünk világossá, az ismétlődő 8

gyakorlati tapasztalatok által igazolttá. Az ismeretek hiányossága, a tévedések lehetősége egyáltalán nem kell, hogy eltántorítson bennünket az elemző szövegek megírásától, amint a sikeres kommunikáció sem feltétlenül függ a maximális nyelvhelyességtől. A vélemények szembeállítása vagy saját megállapításaink újabb egybevetése folyamatosan tár fel előttünk tévedéseket, szemléletbeli hibákat. Ezeket azonban fel lehet használni a továbblépéshez, újabb kritikai megállapítások kiindulópontjaként. A tévedésekből okulva újabb olvasmányaink értelmezése során már kevésbé leszünk sérülékenyek, fejlődik kritikai érzékünk. A nemzetközi kapcsolatok tárgykörének rendkívüli összetettsége, a témák, nézőpontok diverzitása mellett, mindenfajta elemzés szükségképpen leegyszerűsítő, általánosító. Ezért fontos, hogy elméleti hátérrel, valamint az alapvető terminológia ismeretével rendelkezzünk, mivel ezek eszközként szolgálnak arra, hogy az általunk tárgyalt részismereteket évtizedek kutatási során kialakított rendszerekhez, leszűrt általánosabb következtetésekhez kapcsoljuk. (Lásd: Steans, Jill Pettiford, Lloyd: Introduction to International Relations. Pearson Education, 2005., 13.o.) Minden emberi cselekvés alapját bizonyos rögzült nézetrendszer vagy sajátos hiedelemvilág határozza meg az emberek tulajdonságaival és a világ természetével kapcsolatban. A világról gondolkodva mindenki felvázolhatja saját egyéni teóriáit, de átfogó, logikailag hibátlan rendszert felépíteni nehéz feladatot jelent. Általában már kialakult filozófiai és ideológiai nézetrendszerek alapján, azokhoz igazodva próbáljuk gondolatainkat és információinkat rendszerezni. A realista, liberális vagy marxista elméleti rendszerek saját koncepciót munkáltak ki arra, hogy a nemzetközi kapcsolatok folyamatait és szereplőit egymáshoz való viszonyuk tekintetében is értékeljék. Ezek alapján eltérő lehet az, hogy mi jelenik meg fontos, netán elsőrangú kérdésként vagy melyek azok a szereplők (actors), amelyeket meghatározónak tekintünk. A leíró elemzés, egy-egy problémakör ismertetése általában nem is elég ahhoz, hogy teljesnek tűnjék a nemzetközi kapcsolatok valamely kérdését boncolgató írás. A problémák felvetésén túl, a lehetséges válaszok, a szereplők jövőbeli magatartására vonatkozó prognózis is helyet kell, hogy kapjon az értekező szövegben. Ha például a realista nézetrendszert vesszük alapul egy kiterjedőben lévő konfliktus vagy egyetlen államnak egy szűkebb régiót veszélyeztető belső válsága esetén, viszonylag pesszimista forgatókönyveket alkothatunk az államférfiak várható lépéseit illetően, a hatalmi tényezők szerepére kerül a hangsúly, szemben a preventív diplomácia sikeréhez fűzött reményekkel és az államok vagy egyéb szereplők együttműködési hajlandóságába vetett hittel. Ismét más megvilágításba helyezi elemzéseink tárgyát, ha azt vizsgáljuk, milyen mozgástérrel rendelkeznek az egyes szereplők, így például cselekedeteik kihatásait képesek-e egyáltalán felmérni vagy lépéseiket nem feltétlenül valódi szándékaik, hanem külső tényezők befolyása, esetleg alaptalan várakozások határozzák-e meg. Mivel az ember maga, mint egyéni vagy kollektív cselekvő meghatározónak tekinthető, nagyon fontos a nemzetközi viszonyok tanulmányozásánál, hogy mit feltételezünk filozófiai alapok tekintetében is az emberiségről általában, illetőleg az ember alapvető természetével kapcsolatban. Feltehető az a kérdés is, hogy az ember és az egyén legalapvetőbb törekvései és motivációi ugyanazok voltak-e évtizedekkel vagy évszázadokkal korábban, mint manapság. Az ember pszichológiai természetrajzában nem feltétlenül kell persze elmélyednünk szakdolgozati értekezés készítése során, de tanácsosnak látszik, ha bővítjük olvasmányainkat ezen a területen is, és röviden elgondolkozunk néhány ezzel kapcsolatos kérdésen, miközben a figyelem máris ráirányítható a nemzetközi kapcsolatokban előzetes vélekedéseink alapján meghatározónak tekintett folyamatokra, úgymint például, a realista megközelítés szerint: a hatalom növelése és alkalmazása a nemzeti érdekek védelmében. A nemzetközi viszonyokat illetően, a világpolitika színpadán fellépők közül a liberális gondolati rendszerben nem az állam kap kitüntetett jelentőséget, hanem például a nemzetközi szervezetek, és a különböző nem állami szereplők, emellett pedig a nemzetközi kapcsolatokban résztvevők 9

együttműködési hajlama nyer hangsúlyt. Feltehető itt az a kérdés is, hogy egyáltalán az államok belső ügyei elválaszthatók-e mindig élesen a külkapcsolatok rendszerében betöltött szerepüktől, általános külpolitikai helyzetüktől. Ismét más, igen érzékletes elemzések születhetnek abból a nézőpontból, amely az államokon belüli viszonyok, így például a társadalmi problémák, belső ellentétek kihatásait próbálja bemutatni a szűkebb vagy tágabb nemzetközi környezetre, elméleti síkon fogalmazva rész és egész viszonyát. 3. Hogyan lehetséges mindezek alapján jó témát választani? A felmerülő, kidolgozásra váró és hivatalos listákon megjelenített témák, címeik alapján, rendszerint két nagyobb csoportra bonthatóak: 1.) általánosabb, átfogó témakörökre, illetőleg 2.) részletkérdéseket boncolgató, specifikus kérdések feldolgozását kívánóakra. A választásnál azonnal mérlegelni kell, hogy valamely a szakirodalomban még kevéssé feldolgozott speciális kérdéskör részletes ismertetését tűzzük-e ki célul, vagy bővebb anyagra támaszkodó, széles látókört igénylő nagyobb színtézist kívánunk elkészíteni. Mindkét esetben jelentős a kihívás a dolgozatkészítő számára, hiszen az előbbinél nagyobbrészt önálló kutatómunkát kell végeznie, és elsősorban nem feldolgozásokat, az egyes ismert szerzőknek, már jól kiérlelt elgondolásait kell alapul vennie, hanem sokkal inkább ún. elsődleges forrásokat: dokumentumokat, nyilatkozatokat, adatbázisokat, interjúkat stb. kell értelmeznie, miközben a tudományos munka és módszerek addig járatlan ösvényein kell utat találnia. A szintézis esetében más a helyzet, mivel a részletesen feldolgozott olykor meglehetősen népszerű témák esetében, rendelkezésre állnak ugyan mások által már világosan megfogalmazott érvek és végkövetkeztetések, azonban ezek igen eltérőek is lehetnek, így tanácsos óvatosan, körültekintően, nagyobb időráfordítással rendszerezni az összegyűjtött anyagokat. Figyelmet kell szentelni annak, hogy a szakdolgozat készítője ne hagyatkozzék a szerzők egyoldalúan kiválogatott csoportjára, elválassza saját véleményét és következtetéseit másokétól, és szövege valóban eredeti legyen; valamint elkerülje azt is, hogy sűrűn ellentmondásokba keveredjen a számos ellentétes nézet rendszertelen tolmácsolása miatt. A témaválasztásnál gondolni kell már arra is, hogy a szakdolgozatnak alapvetően a tudományos értekezések stílusát kell követnie, így tehát a specifikus és átfogó témák esetében egyaránt, olyan logikusan felépíthető esszé írását szükséges célul kitűzni, amely egy megadott témakör jól körülhatárolható szegmensét tárgyalja. Nagyon lényeges, hogy a témaválasztás előtt tanácsot kérjünk és felmérjük, milyen szakmai segítségre számíthatunk a dolgozat elkészítésének különböző fázisai során. A számunkra megadott témákat semmiképpen se kezeljük úgy, mintha azok már elkészített dolgozatok címei lennének. Az oktatók, későbbi témavezetők jóllehet igyekeznek gondosan kiválasztani a meghirdetett szakdolgozati témákat, mindazonáltal az a szempont vezeti őket, hogy hallgatóiknak legyen bizonyos mozgástere ezeken belül, így nem óhajtják azokat túlzottan leszűkíteni, előre korlátozni a kutatás területét. A listába foglalt, a hallgatott tananyaghoz kapcsolódó témák elsősorban iránymutatást kívánnak adni, de nem javasolható még az sem, hogy a forrásfeltárás során hosszabb ideig változtatás nélkül kövessük azokat. A valódi témaválasztást, az első címjavaslatokat már alapos, hosszabb kutatási szakasznak kell megelőznie, amely után pontosan felmérhető, mit és hogyan képes a szakdolgozó elkészíteni. A tárgyak oktatói azt sem kívánják előre meghatározni, hogy egy adott téma tárgyalásának melyek az egyedül üdvös módjai, csupán tapasztalataik alapján orientálni kívánják a témaválasztást, számítani lehet így további észrevételeikre, amelyekkel a korlátokra, előre nehezen látható buktatókra kívánják a figyelmet felhívni. Összegezve tehát: a készülő szakdolgozati értekezésnek egy megadott téma(kör) egy önállóan meghatározott hányadát kell felölelnie, de önmagában mégis teljesnek, logikailag egységesnek, vagyis a majdani olvasó számára meggyőzőnek kell tűnnie. 10

A jó választáshoz az eddig előadottak alapján szükséges némi önismeret, illetőleg időt kell fordítani arra, hogy mérlegeljük melyik téma áll érdeklődésünkhöz a legközelebb, korábban melyik hozzá kapcsolódó tárgyat vagy előadást hallgattuk szívesen, nagyobb érdeklődéssel, foglalkoztattak-e bennünket az ott felvetődő kérdések, problémák. A választott témánkhoz kell, hogy legyen bizonyos érzelmi viszonyunk is, ráadásul fontosnak kell ítélnünk, hogy vele kapcsolatban a magunk és mások számára is valami újdonságot kiderítsünk vagy kevésbé ismert szakmunkákra, megközelítésekre, esetleges ellentmondásokra hívjuk fel a figyelmet. A szakdolgozat készítésénél nem csekély kreativitásra van szükség, valamiképp újat kell teremtenünk, egyrészről újonnan rendszereznünk kell mindazt, amit az adott területen működő szaktekintélyek már megtettek, másrészről hozzá kell illesztenünk mindehhez saját eredményeinket, mégpedig lehetőleg úgy, hogy a leginkább vérmes kritikával szemben is meg tudjuk védelmezni álláspontunkat. Azért, hogy ezt valóban megtehessük, nagyon sok munkát kell elvégezni, komoly erőfeszítéseket kell tenni, ami csak úgy lehetséges, ha képesek vagyunk önmagunkat motiválni és folyamatosan ébren tartani érdeklődésünket. Ha valakit csak félig-meddig érdekel egy téma, nagyon lassan fog haladni! Mindemellett az is lehetséges, hogy valami első látásra nagyon érdekesnek tűnik, azonban a rendelkezésre álló idő vagy a számunkra hozzáférhető források mennyisége komoly korlátokat szab, sőt akár egyenesen lehetetlenné is teszi a dolgozat elkészítését. Alapvetően tehát helyes egyensúlyba kell hoznunk a pragmatikus érveket (határidő, formai követelmények, terjedelem, források hozzáférhetősége) és az érzelmi, motivációs tényezőket (személyes érdeklődés, újdonságok feltárása, eredetiség, új logikai elrendezés, témák kombinációja, rangsorolása, összekapcsolása). Mindezek tisztázása azért is különösen fontos, mivel a kutatási folyamat során az információk gyűjtését és szelektálását megkönnyíti, az olvasmányok feldolgozását pedig hatékonyabbá teszi. 4. A nemzetközi tanulmányok, mint kutatási terület: a felkészülésről és újra a témaválasztásról A nemzetközi kapcsolatok multidiszciplináris területén belül a társadalomtudományok kutatási módszereit és közlési elveit, formáit szokás követni. Mivel a nemzetközi tanulmányokon belül több egyébként önálló tudományág egymástól markánsan eltérő szemléletével, módszereivel és szóhasználatával találkozhatunk, a témaválasztásnál abban is döntést kell hoznunk figyelembe véve a várható témavezető személyét, hogy milyen megközelítésben, melyik szemlélet alapján kívánunk foglalkozni valamely témával, pl. történeti szempontú, a nemzetközi jog, illetőleg a nemzetközi gazdaságtan felől közelítő, vagy éppen kifejezetten politikaelméleti elemzést szeretnénk készíteni. A tudományterületek számos ponton érintkeznek, újabb részdiszciplínák létrejöttének adva teret. Ezeket megismerve, lehetőség nyílik a kutatásoknak érdekesebb irányokat is adni. A nemzetközi jogi kérdések taglalása közben gyakran kell a hatalom kérdésével, a hatalmi erőviszonyok elemzésével és még a morállal, a politikai döntések erkölcsi megítélésének problémáival is foglalkozni. Különösen igaz mindez, amennyiben biztonságpolitikáról, háború és béke kérdéséről ejtünk szót. Ha például a nukleáris és tömegpusztító fegyverek elterjedésének korlátozását vizsgáljuk, az előbbiekben említettek egyike sem tekinthető periférikus témakörnek, azonban megválaszthatjuk, hogy a jogi szabályozás ismertetését állítjuk középpontba vagy inkább a kérdés politikai jelentőségét méltatjuk, stratégiai és geopolitikai tényezők számbavétele mellett. Példánkból is látható, hogy mihelyst konkrétabban megnevezünk egy kidolgozásra javasolt kutatási témát, máris újabb és újabb irányokat vethetünk fel és a vonatkozó fogalmak, szakkifejezések köre is bővül (pl. stratégia, nukleáris stratégia, geopolitika, regionális geopolitika). Ebből adódóan, a témaválasztással 11

párhuzamosan a szűkítés lehetőségeiről gondolkozva nagyon fontos, hogy alapfogalmakat ne értsünk félre, illetőleg minél szélesebb körét legyünk képesek áttekinteni a kapcsolódó fogalmaknak is. Ennek érdekében szükséges korábbi tanulmányaink során szerzett ismereteink felfrissítése mellett az is, hogy a legalapvetőbb átfogó, bevezető munkák tartalmát ismét áttekintsük. A szaklexikonok, enciklopédiák tömör ismertetései, amelyeknél a kapcsolódó címszavak mellett a fontos szerzők, elméletek és szakirodalmi utalások is találhatók jó fogódzót nyújtanak. Összefoglaló kézikönyvek, tankönyvek gyakorta tartalmaznak fogalomgyűjteményeket, magyarázatokat, glosszáriumokat, de sokszor még egy részletesebb név- és tárgymutató is igen hasznosnak bizonyulhat, jelezve a fogalmak és résztémák közötti összefüggéseket is. Egy-egy munka tartalomjegyzékéből kirajzolódik annak logikai tagolódása, a terjedelmesebb átfogó munkák alfejezetei eredményesen segíthetik tájékozódásunkat és kutatásaink fókuszálását. A különböző országok egyetemein, kutatóintézetein belül született munkák eltérő gyakran a nemzeti jelleget, a kulturális kötődést következetesen tükröző módon szemléletükben és felépítésükben is eltérőek, ezeknek a különbségeknek az összehasonlítása, egybevetése már önmagában gyümölcsöző ötleteket adhat számunkra. Lássunk erre két példát: 1. Lefebvre, Maxime: Le jeu du droit et de la puissance: Précis de relations internationales. Presses Universitaires de France, Paris, 2007. [Hatalom és jog játéka: A nemzetközi kapcsolatok kézikönyve] 2. Nicholson, Michael: International Relations: A Concise Introduction. Palgrave Macmillan, New York, 2002. [A nemzetközi kapcsolatok: Rövid bevezetés] Vessünk egybe két hasonló témakört érintő fő fejezetet és az alfejezetek címei közül néhányat: A. Lefebvre (2007), XI. Sommaire [Tartalom] II. La mondialisation [A globalizáció] 1. Au coeur de la mondialisation: mobilité et uniformisation [A globalizáció középpontjában: mobilitás és uniformizálódás] III. La difficile intégration du Sud dans la nouvelle économie mondiale [A Dél nehézkes integrációja az új világgazdaságba] 1. La notion de Tiers Monde semble dépassé [A harmadik világ fogalma idejétmúltnak tűnik] 2. La fracture Nord-Sud se perpétue [Az Észak és Dél közötti szakadék továbbra is fennmarad] B. Nicholson (2002), IX. Contents [Tartalom] 10. Globalization [Globalizáció] Introduction [Bevezetés] Global Interrelations [Globális összefüggések] The Growth of Globalization [A növekvő globalizáció] Globalization and Economic Sovereignty [A globalizáció és a gazdasági szuverenitás] A fejezetcímek, a tagolás különbségei mellett megfigyelhetjük a nyelvi-kulturális háttérből eredő szóhasználatbeli és szemléletbeli eltéréseket. Ezért igen jó, ha lehetőleg más nyelveken is olvasunk még az angolon és anyanyelvünkön kívül, mivel így már a témaválasztásunk kezdeteinél gazdagabb, sokszínűbb forrásokat vizsgálhatunk meg, szemléletük különbözőségei ötletadóak, inspirálóak lehetnek számunkra. A két fent megmutatott példa esetében, a brit szerző és a francia szerző bevezető munkáinak terjedelme, az egyes tárgyalt témáknak a művek hosszához viszonyított arányai, szintén iránymutatóak lehetnek; mivel jelzik egy adott tartalmi egység szerkezeti, logikai felépítése és a kereteiben közölhető információmennyiség közötti kapcsolatot. Lefebvre részletesebben foglalkozik a vallás szerepével a nemzetközi kapcsolatokban és sokkal tagoltabban, rendszerezettebben, a főbb pontokat kiemelve értekezik a kérdéskörről, nagyjából a következő tematikus tagolásban: 12

I. A vallási tényező hosszú ideig háttérbe szorított volt, a nemzetközi kapcsolatok szekularizált jellege miatt, azonban napjainkban újra növekvő befolyással bír. a. A modern korban elhalványult a vallásos hit politikát irányító jelentősége, de nem tűnt el, gyakran politikai ideológiák öltöttek vallási jelleget b. A vallások döntően nemzeteken átívelő, igen erős összekötő szálakat jelentenek, azonban gyakorta a nemzeti identitás kizárólagos meghatározói (pl. Bosznia-Hercegovina, bosnyák szerb, horvát szerb ellentét) c. A vallások felé fordulás, a világszerte megújuló vallásosság növeli annak politikai jelentőségét II. A vallás és a politika közötti kapcsolat ritkán egyértelmű. a. Politikai szempontból a vallási tényező jelentősége mégis korlátozott a nemzetközi kapcsolatokban, mivel a vallások megosztottak. b. A vallás kihívást jelent, mint az ellentétek és megosztottság forrása. Nicholson kétoldalas összefoglalója a vallás jelentőségét a következő sarokpontok köré csoportosítja: 1. A vallások szerepe, jelentősége növekedett az elmúlt évtizedek során. 2. A vallások hatása a nemzetközi kapcsolatokra nem írható le egyszerűen, nagyon összetett problémáról van szó: értelmezhetőek központtal (központokkal) rendelkező, önálló nemzetközi szereplőkként, illetőleg nehezen kiszámítható magatartású tömegmozgalomként, bizonytalan, irracionális tényezőként. 3. Az iszlám fundamentalizmus terjedése például nem értelmezhető egyetlen vallási vezető vagy központ döntésének következményeként, viszont a Vatikán és a római pápa állásfoglalásai szintén befolyásolják a nemzetközi kapcsolatokat, és ezek forrása is egyértelmű. 4. A vallások egymáshoz viszonyított hatalma nehezen értékelhető, mivel követőik nem egyformán ítélik meg a világ folyamatait és nem is egyformán lelkesen követik az előírásokat. A vallások igen megosztottak. 5. A vallások ellentéteket teremthetnek, de egységesítők, nemzeti identitást létrehozók is lehetnek. A fentebb felsoroltakból kitűnik, hogy mi az, ami hangsúlyt kap az egyik, illetőleg a másik szerző esetében. Olykor rövidebb tömörebb összefoglalások is ugyanúgy több kérdéskört érintenek, mint a hosszabb fejtegetések, azonban a részletesebb tagolás esetében a teljes szöveg elolvasása nélkül is világos képet alkothatunk a tartalomról. Az összehasonlítottak közül Lefebvre hosszabb francia szövegét nem kellett részleteiben elolvasni ahhoz, hogy a bemutatott vázlat elkészíthető legyen, Nicholson összefoglalása eközben első látásra túl kevésnek, elnagyoltnak és nehezen áttekinthetőnek látszott, de épp rövid terjedelme tette lehetővé gyors, alapos olvasását és egészen részletes bemutatását, mivel a jó szövegfűzés révén, kisebb helyen több gondolatot tudott összegezni és ötvözni. Feltűnhet az is, hogy bizonyos kérdéseknek a különböző összefoglalások szerzői jelentősebb teret szentelnek, illetőleg a nemzetközi kapcsolatok főbb részterületeit és kérdéseit egy kiválasztott szempontnak alárendelve tárgyalják. Nicholson például egész hosszan, huszonkét oldalas fejezetben mutatja be a morális kérdések és általában az erkölcsi megfontolások hatásait a nemzetközi kapcsolatokban. Ugyanerről azonban jóval bővebben is lehetséges értekezni, így például a világszerte igen ismert német teológus, a liberális katolikus Hans Küng, aki írásaival nem kevés vitát és ellenreakciót váltott ki a katolikus egyházon belül, egész könyvet írt a témáról (Küng, Hans: Weltethos für Weltpolitik und Weltwirtschaft. Piper, München, Zürich, 1997.) Nicholson fejezetében a következőkkel foglalkozik: 1. Bevezetés: Morális érvek 2. A nemzetközi jog 13

3. Moralitás és háború 4. Terroristák és szabadságharcosok 5. A nukleráris háború 6. Nemzetközi társadalmak 7. Az emberi jogok 8. Szegénység és jólét Amennyiben ez a kérdéskör megragadta érdeklődésünket, érdemes elolvasnunk a Bevezetés (Nicholson) morális érveit és akár kézbe vehetjük máris Hans Küng munkáját, sőt rögvest egybevethetjük, hogy a két szerző milyen felvetéssel, mely konkrétumok (politikai magatartás és dilemmák, nemzetközi jogi kérdések, történelmi események) említésével indítja mondanivalóját, miképpen választja el az általános megállapításokat a részletektől. A Bevezetés a háború, a fegyveres erő alkalmazása által támasztott erkölcsi dilemma felől indulva rendezi sorba kifejtésre szánt gondolatait: a háború állítja ugyanis a legkínzóbb morális válaszút elé a döntést meghozó politikai vezetőket. Ezután, tovább lépve, a kérdéskör fő területeit jelöli meg, illetve a fogalmak (pl. morális értékítélet és az erkölcsi szemlélet alapjai), majd végül konkrét példák sorával illusztrálja az előadottakat. Így elemzi korunk legégetőbb dilemmáit, a gazdasági fejlődés és a biológiai diverzitás, a jólét és az ökológiai egyensúly fennmaradása közötti ellentmondásokat. Még az alapproblémákat érintő egyetértés esetén is a továbblépés, a megoldások keresését illetően, egyedül az erkölcsi értékítélet alapján, nagyon eltérő válaszok születhetnek. A terrorizmusnak, mint a szervezett erőszak igen elítélt formájának a megítélését tekintve, ugyancsak nagyon sok hasonló ellentmondással lehet találkozni, mivel a terrorszervezetek által zászlóra tűzött, sokszor magasztosnak is mutatkozó ügyek körül (nemzeti függetlenség, elnyomás elleni küzdelem stb.) ismételten a markánsan különböző erkölcsi alapállású egyének és csoportok érvrendszere ütközik. A legalapvetőbb kérdés a fentiek vonatkozásában a következő: alárendelhető-e az erkölcs a politikának, és valóban mindig a kisebbik rosszat választja-e a döntéshozó politikus, ha például komoly biztonsági aggályok esetén a fegyveres erőszak eszközeihez nyúl, akár a nemzetközi jog háttérbe szorítása által is? Hans Küng említett könyve a régi, így a XXI. század kihívásait illetően tulajdonképpen már elavultnak tekinthető, érdekelvű reálpolitikának és egy új, világszerte létrejövő, közös etikai rendszeren nyugvó politikának a szembeállítását választja kiindulópontjának. Könyve első fő részének a címe: A Világpolitika a reálpolitika és az ideálpolitika között [Weltpolitik zwischen Realpolitik und Idealpolitik]; ezen belül a következő fejezeteket, alfejezeteket találjuk például: I. Újra a régi reálpolitika? [Wieder die alte Realpolitik?] 1. Világpolitika régi stílusban: Kissinger [Weltpolitik im alten Stil: Kissinger] a. A diplomácia mint hatalmi játék b. A hatalmi politika mint geopolitika c. Politika erkölcsi érzék nélkül A fejezetcímekben számos fogalommal találkozhatunk, amelyeknek tartalmát és más gyakran használt kifejezésekkel fennálló kapcsolatát sokszor újra tisztáznunk kell (pl. reálpolitika, geopolitika), mielőtt úgy döntünk, hogy az adott szerző felvetései számunkra is érdekesek, és nyomában elindulhatunk valamely általa is bővebben érintett téma részletes feltárása, más módon történő bemutatása felé. Megfigyelhető, hogy amint a példaként utoljára említett mű (Küng) tartalomjegyzékéből is kitűnik egy központi fogalom jól bemutatható, kézzel foghatóvá tehető egy azt fémjelző személyen keresztül. Az érdekek által mozgatott reálpolitikának Henry Kissinger válik a megtestesítőjévé, akinek történelmi előfutáraiként Bismarck és Richelieu jelennek meg. 14

Bármely kérdéssel foglalkozzék is egy-egy kötet vagy tanulmány, amelyet kutatásaink kezdetén kézbe veszünk, általában megállapítható, hogy mindegyikük igyekszik tisztázni elméleti kiindulópontját, egyúttal számba véve az addigi megközelítéseket, a világos gondolkodáshoz szükséges fogalmakat, a különféle teoretikus iskolák nézeteit, a nemzetközi kapcsolatok koherens értelmezési rendszereit (paradigmák). A szakdolgozati értekezés írásakor és a kutatások során is, igen lényeges, hogy a nemzetközi kapcsolatok részdiszciplínáinak egymáshoz való viszonyát, valamint a nemzetközi kapcsolatok elméleteit ismerjük. Mondanivalónkat valamilyen rendszerben kell, hogy értelmezzük, ezért elméleti háttérre mindenképpen szükségünk van. Ezen felül, ha nem is teljesen tökéletes és önálló formában, de fel kell állítanunk bizonyos mértékig saját elméletünket is, és vázolnunk kell, hogy milyen kapcsolatban áll az mások elméleteivel. Valamiféle rendszerszerű gondolkodás megléte nélkül, az értekezés nem lesz nem is igen lehet más, mint tények és események lineáris, olykor unalomba hajló felsorolása, amelyben részletkérdések, epizódok kapnak az indokoltnál jóval nagyobb teret. Ezt az elméleti rendszereknek, a vizsgálat szóba jöhető tárgyköreinek alapos áttekintésével, érvek és ellenérvek megismerése által tudjuk elkerülni. Fontos tehát, hogy választott témánk vonatkozásában, még a téma leszűkítésére irányuló próbálkozásainkat megelőzően, megismerjük az elméleti iskoláknak a kiszemelt kutatási területünkre vonatkozó, azzal kapcsolatba hozható megállapításait, a várhatóan használni szükséges fogalmak pontos jelentését, sőt eltérő értelmezéseit is. Vissza kell tehát nyúlni korábbi tanulmányainkhoz, átgondolni az addig hallgatott ismeretanyagon belüli összefüggéseket. Ha például valamely háborús konfliktus, válsághelyzet analízisét tűztük ki célul, és annak tanulságait, a vele kapcsolatos politikai döntések hatásait akarjuk rendszerbe foglalva ismertetni, akkor a biztonsági (biztonságpolitikai) tanulmányok rendszerét és fogalmait fogjuk használni, de ezen belül a stratégiai tanulmányok eredményeit is használnunk kell. Mindeközben nem feledkezhetünk meg arról, hogy a biztonságpolitika a nemzetközi viszonyok tanulmányozásának éppúgy részét képezi, amiként a nemzetközi politikai viszonyok elemzése a politikatudománynak. Az említettek tágabb értelmezésükben mind a társadalomtudományok köpönyegéből léptek elénk. Kezünkbe szükséges így venni az ide vágó általános elméleti műveket, lexikonokat és tankönyveket, amelyek segítenek az előzetes rendszerezésben, a fogalmi tisztázásban. Néhány téma: paradigmák a nemzetközi viszonyokban, a nemzetközi viszonyok és a nemzetközi politika elméletei, a nemzetközi viszonyokat meghatározó szereplők (államok, nem állami szereplők), nemzetközi politika és stratégia, biztonságpolitikák (védelempolitikák), a hatalmi egyensúly kérdései, gazdaság és politika. 5. Az első lépések a kutatómunkához és a forrásfeltáráshoz A fentiekből is kitűnhetett már, mennyire lényeges témaválasztásunk során az, hogy világosan meg tudjunk határozni egy jól körülhatárolható témát, amelynek alapján a továbbiakban sikerrel szelektálhatjuk az információkat. Ehhez alapvetően három módszertani célkitűzést kell szem előtt tartanunk: 1. Általános téma, koncepció és a hozzá tartozó fogalmi alkotóelemek tisztázása. (pl. a katonai erő jelentősége a nemzetközi kapcsolatokban) 2. Az általánosságokból el kell jutni a konkrétabb kérdésfeltevésig, így például: Igaze, hogy válsághelyzetekben a katonai szempontból erős államok tudják érdekeiket és akaratukat leginkább érvényesíteni? 3. Példákon, egyes eseteken keresztül bemutatható és ellenőrizhető a kiinduló elméleti feltevésünk, így például: Milyen szerepe volt a haderő alkalmazásának az elmúlt évtizedek amerikai külpolitikáját tekintve? Keresztülvihetőek-e az Egyesült 15

Államok politikai céljai a Közel-Keleten pusztán a katonai erőfölényre támaszkodva? A dolgozat elkészítésének legalapvetőbb célja, hogy kellően mérlegelt, több oldalról megvilágított módon mondjunk ki, világosan és lehetőleg tömören megfogalmazva, valamilyen ítéletet egy összetett kérdésről. Mindehhez jó, ha tekintélyes mennyiségű forrást használunk fel, mivel ezek teszik hitelessé, tartalmassá és egyben követhetővé is az előadni kívánt mondanivalót. A forrásokat legegyszerűbben két típusba sorolhatjuk: 1. elsődleges források (főképp dokumentumok, interjúk közlemények, statisztikai adatok stb.), eredeti, nem elemző rendszerező célzattal keletkezett írásos vagy egyéb anyagok, 2. a másodlagos források, a tulajdonképpeni feldolgozások, amelyek rendelkeznek világos kiindulóponttal a kritikai elemzéshez. A források által nyújtott információkat úgy szükséges felhasználni, hogy azokból, mintegy a mozaikkockákból felépülő képhez hasonlóan, kirajzolódjanak a részletek, de egyúttal egységbe is tudjuk rendezni őket. Ez a feladat kreativitást igényel, valamint annak folyamatos szem előtt tartását, hogy nem csak a magunk számára írunk, hanem a feltárt összefüggéseket másokkal kívánjuk megismertetni, érthetően és követhetően. Ehhez a következőkre érdemes figyelni: 1. A puszta nyelvi megfogalmazás, a szavak és mondatok mögött legyen mindig érzékelhető, hogy azok mellett folyamatosan jelen van egy előre tisztázott, újra és újra említett alapfeltételezés és az abból levezethető néhány vezérgondolat. Ezeknek a dolgozat szerkezetében (fejezetek, alfejezetek és azok sorrendisége) szintén tükröződni kell. 2. Igen lényeges, hogy a választott téma terminológiáját, szakkifejezéseit jól használjuk. Lehetőleg előre határozzuk meg ezek körét. Így például készíthetünk egy kisebb glosszáriumot, amelyben az összes fontos terminust szerepeltetjük, a gyakoribb rövidítésekkel, esetleg egyéb idegen szavakkal együtt. Ez, kissé kibővítve, hasznos segítő apparátusként később megjelenhet a dolgozat függelékében. Ez az előkészítő lépés rendkívül fontos, ugyanis a használni kívánt kifejezéseket már kezdetben a választott témakörnek megfelelően kell értelmeznünk, gondoljuk át például, mennyire más értelmet nyerhetnek olyan fogalmak, mint biztonság, függőség, szuverenitás vagy fejlődés tisztán politikaelméleti, illetőleg gazdaságtanban használt értelmezésükben. Egybevethető, hogy különböző tudományágak lexikonjainak szócikkei miben térnek el egymástól. 3. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kulcsfogalmak és a meghatározott alapgondolat minden fejezetben a figyelem homlokterében álljon. 4. A kiválasztott témáról törekedjünk lehetőleg minél teljesebb képet nyújtani, mindenképp tisztázzuk, mire is terjed ki elemzésünk és mire nem; mindezt megfelelően indokolnunk is kell majd. Feltűnő lehet, amennyiben egy-egy résztémáról kimerítő alapossággal írva, más alfejezetek esetleg igen halványnak és kidolgozatlannak hatnak. Ezt jobb elkerülni, ügyelve az arányokra. Természetesen, általában a teljesség igényével fogunk munkához, mindazonáltal előre látnunk kell azokat a területeket, amelyek központi helyen, nagy részletezettséggel szerepelnek, s azokat is melyek csak egészen érintőlegesen. 16

6. Mire is vállalkoztunk tulajdonképpen? A jó szakdolgozati értekezés további alapvető jellemzőiről A jó szakdolgozat megírása általános tapasztalat szerint kitartást igénylő, embert próbáló feladat, de a megfelelő felkészülés, az alapos előzetes feltáró munka után mégis sokkal gördülékenyebben halad, mint azt kezdeti kishitűségünkben gondolnánk. Ahhoz azonban, hogy a felkészülés és a kutatómunka is hatékony legyen, ismerni kell a legfontosabb kihívásokat, amelyet a tudományos esszéírással szemben támasztott követelmények jelentenek számunkra. Először is valamiféle leírást és ahhoz kapcsolt kommentárjainkat kell közölnünk. Valóban ez is az egyik fontos cél, de a leíró szövegrészek és a hozzájuk fűzött magyarázatok halmazából még nem igen kerekedik ki összefüggő dolgozat. A fő feladat ugyanis az elemzés, amelynek nem csupán egyetlen módja van, hiszen döntően befolyásolja azt elméleti kiindulópontunk (pl. a nagyhatalmi külpolitikák vizsgálata a nemzetközi kapcsolatok realista iskolájának vagy liberális, idealista iskolájának nézetrendszere alapján), de az is, hogy a tanulmányaink során megismert diszciplínák közül melyiket helyezzük előtérbe (élhetünk például történeti megközelítéssel bizonyos jelenkori események magyarázatát keresve). Az ismertetésre kerülő konkrétumok, esetek és példák mind alátámasztóivá kell, hogy váljanak egy kezdetben vázolt általános koncepciónak, amely tartalmi szempontból többnyire egy vagy két egyszerű kérdésben összesűríthető. Így például: 1. Melyek a háborús összeütközések legalapvetőbb okai, ki kivel és miért kezd harcolni? Mikor, milyen okból és mekkora gyakorisággal indítanak az államok háborúkat? 2. A nukleáris fegyverek által képviselt elrettentő erő létezése valóban döntőnek bizonyult-e abban a vonatkozásban, hogy a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok szuperhatalmi szembenállása nem vezetett végül háborúhoz? Az itt példaként bemutatott két kérdésünk egyben demonstrálja a fentebb már említett csoportosítását is a lehetséges témáknak, ti. az általánosabb, átfogó (inkább elméleti) kérdések feldolgozását, illetve a specifikus, konkrétabb problémafelvetéseket. A két kérdés tagadhatatlanul összefügg egymással, az első azonban sokkal elméletibb megközelítést kíván, általános törvényszerűségeket vizsgál, míg a másik a hidegháborús korszak nukleáris fegyverkezésének politikai következményeivel foglalkozik, egy meghatározott időszakban (a hidegháború idején), az atomfegyverek jelentőségét ábrázolva. Az első kérdés is részét képezheti ugyanakkor elméleti kiindulópontként a második kérdés megválaszolásának, de megfordítva, a második kérdés megválaszolása jól illusztrálhatja az elméleti fejtegetéseket, melyek a 1-es számú kérdésből indulnak ki. Michael Nicholson fentebb már idézett munkájának a biztonságról, erőszakról és a katonai erő szerepéről írott fejezetében például a specifikusabb 2. pontban említett kérdést tárgyalja először, és mintegy abból levezetve tér vissza a kezdetben említett, a biztonságot illető alapkérdések kapcsán az 1. pont általánosabb felvetéseihez. A nukleáris elrettentés szerepét, a vele kapcsolatos elméleteket és példákat veszi számba a szerző, gondolatmenetét rövid történeti visszatekintéssel is kiegészítve, ívet vonva a háborús körülmények között végrehajtott nukleáris csapás 1945-ben bekövetkezett eseménye és annak egészen új korszakot meghatározó, igencsak messze ható következményei között. A háború és a hadviselés fogalmai ugyanis az eltelt évtizedek során alapvetően átértékelődtek, valóban forradalmi változások következtek be: A stratégák hagyományosan azt mérlegelték, miképpen lehetséges a háborúkat megnyerni, vagy legalább elkerülni a vereséget. Manapság azonban már magának a háborúnak leginkább a nukleáris összecsapásnak az elkerülésén törik a fejüket, de persze, lehetőleg úgy, hogy mindez nemzeti érdekeik feláldozása nélkül 17

történjék. A hidegháborús korszak megváltoztatta tehát a nagyhatalmi politikában érvényre jutó alapvető normákat és a konfliktushelyzetek kezelésének módszereit, a katonai erő súlyát és politikai jelentőségét. De megváltoztatta-e magát az embert, illetőleg a hatalomért, különböző előnyökért folytatott versengésből és a nemzeti vagy más ideológiai okokból támadó ellentétek természetét? 1945 után ugyanis lassan, de mondhatni biztosan, egyre több állam tett szert nukleáris fegyverre, nem is szólva az egyéb (vegyi, biológiai) tömegpusztító eszközökről. Ez alapján is állítható, hogy a tömegpusztító fegyverek elterjedése, a proliferáció jelentős veszélyeket, egyre növekvő kockázatot hordoz magában. Ezzel az állítással tisztán elméleti síkon nehéz is szembeszállni, azonban és ezt érvelő szövegek megalkotásakor mindig szem előtt kell tartanunk meg kell néznünk, hogy igazolható-e a kétségkívül igaznak tűnő állítás a gyakorlati (történelmi) példák által. Szükséges tehát gyakran szembesíteni dolgozatainkban az igaznak tűnő, elfogadottnak tekintett ún. hagyományos bölcsességeinket (conventional wisdom), illetőleg a velük szemben megfogalmazott érveket, az azokra rácáfoló konkrét példákat. Feltehető így a kérdés: valóban olyannyira veszélyes kihívás-e tulajdonképpen a proliferáció? A nemzetközi politika egyik legismertebb, klasszikusnak számító teoretikusa Kenneth Waltz szerint például, egyáltalán nem feltétlenül van itt aggasztó jelenségről szó. Szerinte ugyanis egy nukleáris szituációban az államok más, sokkal óvatosabb, viselkedésformát vesznek fel. Vajon sor került volna Irak és Irán elhúzódó háborújára a nyolcvanas években, amennyiben mindkét ország rendelkezik atomarzenállal? Nem hatott-e jelentős visszarettentő tényezőként Pakisztán és India súlyos feszültségekkel terhes, többször kiterjedtebb háborús összecsapással fenyegető, ismétlődő válságokkal terhelt kapcsolataiban, hogy mindkét ország rendelkezik már hatékony nukleáris csapásmérő eszközzel? Ha a kölcsönös elrettentés eszközeként számon tartott nukleáris rakéták segítettek elkerülni a szuperhatalmak katonai összecsapását a hidegháború idején, vajon nem járulhattak-e hozzá éppúgy a béke megőrzéséhez az 1989 óta eltelt időszakban. Ha az itt példaként felhasznált művet egyik kiinduló forrásunkként vesszük szemügyre, akkor a szövegben található, egymással ellentétes érvrendszerek egyike mellett attól is függően, milyen előzetes koncepciónk volt magunkban állást is szoktunk már foglalni. Lássuk alább a szemben álló érveket: Érvek (PRO): 1) Több atomfegyver, jelentősebb nukleáris képességek nagyobb óvatosságra ösztönöznek, mivel kölcsönös a fenyegetés, ha adott a válaszcsapás lehetősége. 2) Előbbi állításunkra példákat tudunk említeni: a szovjet amerikai szuperhatalmi szembenállás idején a nukleáris elrettentésen alapuló egyensúly végül tartós stabilitást, békés korszakot eredményezett, ugyanígy India és Pakisztán esetében is visszafogó erővel hatott a kölcsönös nukleáris fenyegetés megléte. 3) A példák alapján okunk van azt feltételezni, hogy a nukleáris erő birtoklása esetén hasonló, megfontoltabb politikai magatartás várható az államok részéről, mint ha ezekkel az eszközökkel nem rendelkeznének. Mivel a nukleáris háború hatásai nem állnak meg az államhatároknál, és óriási környezeti és egyéb károkat okoznak (belátható időn belül helyrehozhatatlan károkat), így a nemzetközi közösség is sokkal előbb és jóval határozottabb formában avatkozik be az eszkalálódó válság során, a preventív (megelőző) diplomácia a nagyobb kockázatok által is motivált módon minden eszközét bevetve, jóval előbb hoz eredményeket. Ellenérvek (CONTRA): 1) A nukleáris és egyéb tömegpusztító fegyverek elterjedése mindenképp növeli a fenyegetettséget, haszna a példák ellenére sem áll kedvező arányban az általa jelentett igen jelentős kockázatokkal. 2) Jóllehet a véletlenszerű események esélye minimális, mégsem kizárható, és általában annál nagyobb az esély egy tévedéseken alapuló, az ellenfél valódi 18

szándékainak esetleges félreértelmezése miatti, visszafordíthatatlan csapásellencsapás reakció bekövetkeztére, minél több a nukleáris fegyver. 3) A tömegpusztító fegyverek igen könnyen juthatnak diktátorok, szélsőséges ideológiai alapokon álló rezsimek kezébe, amelyek viselkedése (a történelmi példák alapján) nem feltétlenül prognosztizálható. 4) Mindezek alapján a háborús célú nukleáris technológia elterjedését erősen korlátozni kell, elérve, hogy a világ nagy része (vagy talán egyszer az egész föld) atomfegyverektől mentessé váljék. A szembeállítások, az érvek csatája mindig jó kiindulópontot ad, ezek alapján rendszerezhetjük korábbi ismereteinket és kereshetünk az érvekkel összhangban, előzetes állásfoglalásunknak megfelelően újabb forrásokat. A kiinduló érvekből újabb kérdések, s a rájuk adható különböző válaszokból megint újabb gondolati útelágazások következnek. Például: a nukleáris fegyverek teljes kiküszöbölése esetén, nem válnak-e ismét gyakoribbá a hagyományos eszközökkel vívott nagyobb háborúk? Mi pótolhatja a kölcsönös elrettentés képességét, amely mégis oly sokszor gyakorolt pozitív hatást a béke és stabilitás szempontjából? Azaz lehetséges, hogy a nukleáris fegyverek jelentette kiemelkedő kockázat csupán a kalkulált, elviselhetetlennek tűnő veszteségek miatt lehet visszatartó erejű, de a háborúk alapvető okait nem küszöböli ki. Mihelyt lehetőség nyílik tehát a nukleáris válaszcsapás eredményes elhárítására, a szemben álló felek újra a katonai megoldást részesíthetik előnyben. Innen vissza is kanyarodhatunk az 1. kérdés általános, elméleti problémájához, vagyis: Melyek a háborús összeütközések legalapvetőbb okai, ki kivel és miért kezd harcolni? Az említett kérdés a nemzetközi tanulmányokkal foglalkozók számára talán az egyik leginkább sarkalatos alapkérdés. Az alábbiakban ezen keresztül mutatjuk be, hogy egyes a kutatás során fellelt forrásaink segítségével milyen lépésekben, mely módszerek alapján haladhatunk a probléma megértése felé. Először is, történeti kutatásokat végezve, számba vehetjük az elmúlt időszakok háborúinak okait, egyenként leírhatjuk előzményeiket, a hadüzenetekhez vezető közvetlen okokat, lefolyásukat és befejezésük körülményeit, végül hosszabb távú (esetleg világtörténelmi jelentőségű) hatásukat. Természetesen, itt kezdetben egyenként esetről esetre haladva folytatjuk a vizsgálatot, azonban azzal a céllal, hogy az egyes háborúkról szerkesztett esettanulmányaink között azonosságokat, eltéréseket fedezzünk fel, majd ezek alapján általános következtetéseket vonjunk le, végül saját konklúzióinkat egybevethessük a már megismert elméletekkel. Rögtön fontossági sorrendbe állíthatóak a megismert háborús konfliktusok, méreteik, dimenzióik és a nemzetközi rendszer egészére gyakorolt hatásaik alapján. A nemzetközi rendszer és annak történelmi átalakulásai alapján minősíthetjük a nagy háborúk jelentőségét is, így például a XIX. század Európa-centrikus nemzetközi rendszere 1815 és 1890 között igen stabilnak bizonyult, háborúk ugyan voltak, de az egyensúlyi helyzet a nagyhatalmak viszonyában mindig helyreállt és a bécsi kongresszus által lefektetett hatalmi szisztéma csak keveset változott. A XX. század elejére az egyensúly megbomlott, a hatalmi törekvések (az imperializmus kora) és a nemzeteszme radikális térhódítása (nacionalizmus) tulajdonképpen új, a korábbiakhoz képest instabil rendszert teremtett. Az első világháború és az azt követő békeszerződések nyomán ismét csak egy igen instabil nemzetközi rendszer alakult ki, amelyben egyes nagyhatalmi szereplők viselkedését radikális, militáns ideológiák határozták meg. E korszakok után, a hidegháborús szembenállás, a nukleáris fegyverek jelenléte mellett, a feszültségekkel terhes stabilitás hosszú időszakát hozta el. Ha tehát száz esztendőre tekintünk vissza a háborúk számbavételekor, máris három különböző értelmezési keretben (nemzetközi rendszerek) kell őket elhelyeznünk. A mondottakhoz illusztrációként vessük egybe az alábbi idézeteket és azokat követő áttekintő vázlatot a nemzetközi rendszerekről. (Lásd az 1. sz. ábrát) 19

1. sz. ábra Rosecrance nyolc nemzetközi rendszere: 1. A XVIII. SZÁZAD (1740-89) JELLEMZŐJE A STABILITÁS 2. A FORRADALMI IMPÉRIUM KORSZAKA (1789-1814) JELLEMZŐJE AZ INSTABILITÁS 3. AZ EURÓPAI KONCERT IDŐSZAKA (1814-1822) JELLEMZŐJE A STABILITÁS 4. A CSONKA KONCERT IDŐSZAKA (1822-1848) JELLEMZŐJE A STABILITÁS 5. A SZÉTESŐ KONCERT IDŐSZAKA (1848-1871) JELLEMZŐJE AZ INSTABILITÁS 6. A BISMARCK ÁLTAL VEZÉNYELT KONCERT (1871-90) JELLEMZŐJE A STABILITÁS 7. AZ IMPERIALIZMUS ÉS NACIONALIZMUS KORA (1890-1918) JELLEMZŐJE AZ INSTABILITÁS 8. A TOTALITARIZMUS ÉS MILITARIZMUS KORA (1918-1945) JELLEMZŐJE AZ INSTABILITÁS 9. A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁNI IDŐSZAK JELLEMZŐJE A STABILITÁS A Rosecrance-féle négy kritikus tényező a nemzetközi rendszer jellemzőinek és állapotának megítélésénél: Zavarkeltő elemek (disturbance elements): ideológiák, belpolitikai változások Szabályozó mechanizmusok (regulative mechanisms): háború, nagyhatalmi koncert Környezeti/természeti korlátok (természeti erőforrások szűkössége stb.) Jellemző végkifejlet (characteristic outcomes): háború, megegyezés tárgyalások útján (Forrás: Rosecrance, Richard: Action and Reaction in World Politics. Little, Brown, Boston, Ma., 1963., idézi: Jones Dark, i.m. 87.) Az elméleti kiindulóponthoz szemléletes idézetek vethetőek egybe: Az első világháború (1914-1918) eredetét visszavezették már egészen a XVI. századi reformációig, amely Európa felekezeti megosztottságához vezetett. ( ) Sokkal közkeletűbb azonban ennél, a korai előzményeket és a konfliktus gyökereit szemlélő tudósok és diákok számára egyaránt, ha a vizsgálatot a német egység létrejöttéhez vezető háborúkkal kezdik. Ezek a konfliktusok új nagyhatalom megszületéséhez vezettek, Európa szívében. A német birodalom Európa legdinamikusabb gazdaságát mondhatta magáénak, ugyanakkor ez tekintélyuralmi berendezkedéssel és erősen militarizált társadalommal párosult. A birodalom élén álló Otto von Bismarck kancellár megértette, hogy Németország szomszédjainak természetes reakciója lesz az ellene, visszaszorítása érdekében való szövetkezés. Arra törekedett tehát, hogy kerülje az összeütközést velük, s csökkentse a feszültségeket (The Encyclopedia of World War I. vol. I., ed. Spencer C. Tucker, ABC-CLIO, Santa Barbara, Calif., 2005.) Az első világháború természetét, sajátos jellegét illetően más forrásból: Az ideológiai konfliktusokhoz jelentett visszatérést az első világháború kitörése, amelyben jelentős számú állam lett hadviselő, s vált azután egy elhúzódó, csapdaszerű és bizonytalan végkimenetelű harc részesévé, amelyben egyetlen oldal sem volt képes végső és döntő csapást mérni. Mindez amiatt következett be, hogy a hadviselő felek meglehetősen újszerű stratégiai célkitűzéseket tettek magukévá, így például az ellenséges szövetségi tömörülés feltétel nélküli kapitulációját, amiképpen Karl von Clausewitz A háborúról című híres munkájában rámutatott, éppenséggel ez az eset [ti. 20