VÁLOGATOTT FORRÁSOK S A J Ó S Z E N T P É T E R TÖRTÉNETÉHEZ Összeállította Tóth Péter Sajószentpéter 2007
Kiadja Sajószentpéter Város Önkormányzata Felelıs kiadó Dr. Faragó Péter polgármester Lektorálta Horváth Zita az összeállító ISBN Nyomdai elıkészítés Alphyn Bt. Nyomda 2
Bevezetés Bár életútja, azaz tulajdonképpen története az egyénnek is van, ha a történelemrıl beszélünk, mégis általában közösségek múltjával foglalkozunk, legyen az a közösség család, lakóhely, társadalmi réteg vagy nemzet. Ilyen értelemben a történelem közösségi mőfaj és egyik fontos funkciója, hogy a közösség összetartozás-tudatát erısítse. A történelem iránti érdeklıdés mindig akkor nyilvánul meg a legerısebben, amikor egy közösség önmagát próbálja meg definiálni. De ez fordítva is igaz: a múlt iránti élı érdeklıdés annak lehet biztos jele, hogy a közösség megvan és mőködik. Mindebbıl azonban az is következik, hogy a történelem rekonstrukciója, azaz a történetírás szubjektív mőfaj. Lehetnek események, tények egy közösség életében, amelyekre büszkék vagyunk, és lehetnek olyanok is természetesen, amelyekre nem. Az elıbbieket önkéntelenül igyekszünk hangsúlyozni, az utóbbiakat pedig ha nem is elhallgatni, de legalább a jelentıségüket csökkenteni. Érthetı ez az eljárás, noha nyilván nem helyeselhetı, már csak azért sem, mert nem felel meg a sine ira et studio tacitusi követelményének, azaz annak, hogy elfogultság nélkül tekintsünk a múltbeli eseményekre. Az is természetes dolog, hogy a történelemrıl vallott felfogásunk, azaz a történettudomány maga is állandóan változik. Az egyes korszakokban más kérdéseket tettek fel a kutatók, más és más kérdésekre vártak feleleteket a forrásokról. Például, míg régebben a politikatörténet vagy az eseméyntörténet érdekelte inkább a kutatást, ma inkább a társadalomtörténet áll az érdeklıdés középpontjában. Vagyis arra vagyunk inkább kíváncsiak, hogy hogyan éltek egy adott korszakban az emberek, milyen törvények és szokások irányították az életüket, milyenek voltak a mindennapjaik, miben hittek, s hasonlók. Ezek az újabb elvárások felértékelték a mikrotörténeti kutatásokat, közöttük a helytörténetírást is. Külön kiemelésre kívánkozik, hogy a legutóbbi idıszakban a történettudománynak egy szőkebb, bennünket azonban annál inkább érintı területe: a várostörténet ment át talán a legnagyobb fejlıdésen. Ez különösen vonatkozik a városoknak egy jellegzetesen magyar típusára, az úgynevezett mezıvárosokra. A (mezı)városok, mint központi helyek nemcsak a bennük lakó emberek életének voltak színterei, hanem tágabb környezetüket is megszervezték. Mint látni fogjuk, ilyen település volt Sajószentpéter is: történetének feltárása és közreadása tehát túlmutat egy egyszerő helytörténeti munka keretein, tanulságokat ígér a köztörténeti kutatások számára is. 3
Sajószentpéter nem büszkélkedhet alapos helytörténeti munkákkal. 1891-ben jelent meg Csurgay Árpád könyve Sajószentpéter monográfiája címmel: miután azonban a szerzı a város jegyzıje volt, csupán azoknak a dokumentumoknak a vizsgálatára szorítkozott, amelyek a keze ügyében, azaz a város levéltárában voltak. Ugyancsak a városi iratok, elsısorban a jegyzıkönyvek szolgáltattak anyagot Baranyay Károlynak, aki Sajószentpéter régi jogélete címen 1936-ban jelentetett meg egy kötetet. Ez a könyv azonban, ha a tárgyi és egyéb tévedéseit nem tekintjük is, szinte használhatatlan, mivel az óriási adathalmazban alig mutatkozik valamiféle rendszer. Amikor a XIX. század végén a vármegye megbízást adott a kor neves történészének, Borovszky Samunak, hogy készítse el a megyetörténetet, akkor Borovszky tervei között egy olyan kötet is szerepelt, amely a megye egyes településeinek, így Sajószentpéternek a történetét is tartalmazta volna. A szerzıt azonban e tervének a megvalósításában halála meggátolta. Megmaradtak azonban kutatócédulái, amelyekbıl Klein Gáspár levéltárnok 1939-ben megírta és a Vármegyei szociográfiák sorozat Borsod vármegyét bemutató kötetében meg is jelentette a települések rövid történetét. S bár ez a történet rendkívül vázlatos, mind máig talán a legjobb összefoglalás városunkról. Nyilvánvalóan szükség van tehát Sajószentpéter történetének feltárására és közreadására. Ez a munka veszi kezdetét a jelen kötettel, amely a város történetére vonatkozó legfontosabb és legérdekesebb írott forrásokból válogat. Az alapvetı dokumentumok kiadásával nemcsak a klasszikus várostörténeti munkák példáját akartuk követni, amelyek esetében természetes volt a felhasznált vagy felhasználandó források közreadása, hanem gyakorlati céljaink is voltak. Így például egy-egy forrás önálló elemzése, az éppen tanult köztörténeti események illusztrálására való felhasználása olyan feladat, amely az iskolai történelemórák vagy szakkörök munkáját színesítheti. Örvendetes módon egyre nı azoknak a szakdolgozatoknak is a száma, amelyeket egyetemi vagy fıiskolai hallgatók szülıhelyük történetének egyes szakaszairól készítenek. Meggyızıdésünk, hogy az ilyesfajta munkákat jelentıs mértékben segítheti a források közreadása, hiszen ezeknek a felkutatása sem egyszerő, ráadásul megértésük sem könnyő nyelvi és paleográfiai ismeretek nélkül. A közreadandó dokumentumok kiválasztásában kettıs célt tartottunk szem elıtt: egyrészt a fontos, a várost lakó emberek életét meghatározó források bemutatására törekedtünk, másrészt azonban az olyan forrásokra is tekintettel voltunk, amelyek látszólag jelentéktelenebbek, kiválóan alkalmasak azonban arra, hogy a hétköznapok életébe bepillantást engedjenek. A források lelıhelyeirıl általában azt mondhatjuk el, hogy a középkori oklevelek többsége a Magyar Országos Levéltár Mohács elıtti győjteményébıl való (nem számítva azokat az elveszett vagy lappangó okleveleket, amelyek eredetileg a város levéltárában voltak és amelyeket egy jegyzı a prothocollumba is bemásolt). A Magyar Országos Levéltár nagy irategyüttesei közül a Magyar Kamara archívumában, illetve a Szentpétery családnak a Losson- 4
czy család iratai között fennmaradt levéltárában folytattunk kutatásokat. Gazdag anyagot ıriz a Borsod-Abaúj Zemplén megyei Levéltár is, hiszen a történeti Borsod vármegye hatósága felügyelte városunkat. Ami pedig Sajószentpéter régi levéltárát illeti, abból csak a jegyzıkönyvek maradtak meg. Közülük is a legrégebbi, a XVIII. század elsı évtizedeivel kezdıdı kötet is csak mikrofilmen, mivel az eredeti az 1960-as évek levéltári költözései során elveszett. A fentebb ismertetett célok a közreadás módját is meghatározták. Tudományos kiadványról lévén ugyanis szó, követnünk kellett azokat a szabályokat, amelyeket a szövegkiadással foglalkozó kutatók meghatároztak. E szabályok egy része (például az a követelmény, hogy a magyar nyelven írt szövegek helyesírását közelíteni kell a mai helyesíráshoz) segíti a források jobb megértését. Vannak azonban olyan szabályok is, amelyek kötelezı betartásának nem ez az eredménye. Így például a magyar szövegekben elıforduló latin terminusokat, hosszabb-rövidebb részleteket nem szabad lefordítani (hiszen önmagában az is történeti forrásértéknek számít, hogy milyen volt a szöveget létrehozó személy nyelvtudása vagy nyelvhasználata) ilyen esetekben tehát másképpen kellett eljárni annak érdekében, hogy a szövegek megértése ne okozzon túlságosan nagy feladatot az érdeklıdıknek. A tudományosság és a közérthetıség kettıs követelményét szem elıtt tartva tehát, az alábbi szabályok szerint jártunk el. 1. A latin nyelvő szövegeket különösebb megjegyzés nélkül lefordítottuk, hiszen a pontos fordítás semmit nem von le a dokumentum forrásértékébıl. 2. A magyar nyelvő szövegeket helyesírás tekintetében a mai szabályokhoz közelítettük, ügyelve azonban arra, hogy esetleges nyelvjárási jellegzetességeiket, sıt olykor régies hangulatukat is megtartsák, ha az a megértést nem nehezíti. 3. A magyar nyelvő szövegekben elıforduló latin részleteket és terminusokat eredeti helyükön meghagytuk, ugyanakkor minden egyes forrás után külön-külön azok fordítását is megadtuk, természetesen nem minden egyes szó esetében, hiszen jó részüket jövevényszóként a mai magyar nyelv is ismeri és használja. 4. Minden egyes dokumentumot a megszokottnál kissé bıvebb bevezetéssel láttunk el; e bevezetések ugyanis nemcsak a forrás lelıhelyérıl, létrejöttének körülményeirıl tájékoztatnak, hanem arról is, hogy miben rejlik történeti értékük, hogyan hasznosíthatóak az oktatásban vagy a kutatásban. 5. A lábjegyzetekben csak olyan észrevételeket közöltünk, amelyek az átírások vagy kiadások olvasati vagy értelmezési problémáira utalnak. Az ilyen módon gondozott szövegeket idırendbe raktuk és egy tartalom-mutatóval láttuk el, amelyben az egyes forrásoknak az általunk adott címe szerepel és amely az áttekinthetıséget hivatott elısegíteni. A címekbıl könnyen megállapítható, hogy milyen jellegő a közölt forrás, 5
s hogy ebbıl következıen milyen jellegő adatokat várhatunk. Ezért más fajta mutató csatolását fölöslegesnek véltük. * * * Jól tudjuk, semmilyen forrásgyőjtemény nem könnyő olvasmány. A jelen kötetet mégis abban a reményben nyújtjuk át a jövendıbeli olvasóknak, hogy valóban örömet jelent majd a számukra, ha ezeknek a dokumentumoknak a segítségével elmélyedhetnek szülıvárosunk a történetében, ha bepillanthatnak az egykor élt sajószentpéterieknek valamennyiünk elıdeinek az életébe és mindennapjaiba. S talán maga a történelem is közelebb kerül majd hozzánk, ha ezen a módon ismerhetjük meg a régmúltnak az ország életében is fontos eseményeit, amelyekrıl a történelemórákon tanultunk. Tóth Péter 6
F O R R Á S O K 7
8
SAJÓSZENTPÉTER ELSİ OKLEVELES EMLÍTÉSE (1281) Annak ismeretében, hogy a tatárjárás során és az azt követı idıkben is mekkora károkat szenvedtek azok a hiteleshelyi és családi levéltárak, amelyekben a vidékünkre vonatkozó oklevelek felbukkanása várható lett volna, egyáltalán nem csodálkozhatunk, hogy Sajószentpéter elsı okleveles említése viszonylag kései: Parasznya 1281-ben elvégzett határjárásában bukkan fel a neve. Ez azonban nem azt jelenti, hogy korábban nem létezett: sıt, a véletlenszerő említés a többi korabeli szórványadattal együtt azt bizonyítja, hogy ekkorra már hosszú fejlıdés eredményeképpen a vidék gazdasági és egyházi központja volt. Külön is említést érdemel a határjárásban felbukkanó Nyögıpatak név; ezt a nevet eddig nem ismerték fel és tévesen a negyven szóból eredeztették az eredeti helyesírás alapján. Az a Parasznya nevő hely, amelynek határjárása ez az oklevél, nem azonos egyébként a mai Parasznya községgel, hanem amint alább látni fogjuk a név egy azóta elpusztult régi településnek, Tóthpáltelkének a másik neve volt. Forrás: Wenzel Gusztáv: Árpádkori új okmánytár, XII. kötet. Budapest, 1874. 344 345. p. [ ] Továbbá Bedke fiai és rokonaik elıbb mondott, Parasznya nevő, örökölt birtokrészének a határai, ahogyan azt maguk a felek ugyanazon emberünknek a jelenlétében elsorolták, az alábbi módon különböztetnek meg egymástól. Az elsı határ valamely bércen kezdıdik, kelet felıl és Siurp fiai Benedek Parasznya nevő faluja felé tart, ahol azon falunak a végén átmegy valamely Nyögı (Negewen) nevő vízfolyáson és itt van egy határjel. [ ] Ezután még mindig nyugati irányban haladva belép valamely útba: ez az út összekapcsolódik egy másik úttal, azzal, amelyiken Szentpéterre (ad Senthpeter) járnak; itt van egy határjel. [ ] És ismét az említett Nyögıpataka (Negewenpotaka) vízfolyáshoz érkezik, amely mellett van egy határjel, s itt átkelve a Nyögı (Negewen) vízfolyáson, ismét kelet felé tart egészen addig a bércig, amelytıl elkezdıdött, s ott be is fejezıdik. [ ] 1 1 Ezen a módon azokat az oklevélbıl kihagyott részeket jelöltük, amelyek nem vonatkoznak közvetlenül Sajószentpéterre. 9
DUZSNOK ÉS CSEB HATÁRJÁRÁSA (1329) A mai Sajószentpéter határában a középkorban több falu is volt, amelyek a hódoltság idején elpusztultak. Ezek között Duzsnok és Cseb volt a legjelentısebb: az utóbbinak például temploma is volt, amelyet nem régen találtak meg és tártak fel a régészek, a körülötte fekvı temetıvel együtt. Az alább közlendı oklevél egy, a két falu között lévı földdarab megosztásáról szól, tehát tulajdonképpen a falvakat elválasztó határ leírása. Az oklevélben szereplı egyik birtokosnak, Bolárnak a nevét talán egy földrajzi név ırzi: ez a XVIII. századi térképeken olvasható Bujár (Ónody Bujárja) név. Jelzete: Heves megyei Levéltár, Az egri káptalan országos levéltára, litt. AB. nr. 8. Krisztus összes híveinek, a jelenben élıknek és a jövendıbelieknek egyaránt, a- kik a jelen írást látni fogják, az egri egyház káptalanja üdvöt (küld) az Üdvösség kiterjesztıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevélben foglaltak által, hogy amidın mi Villermus mester, szepesi és újvári ispán emlékeztetı oklevelének tartalma szerint Bolar ispán csebi nemessel és Panyit fia Jakab ispánnal, a mondott Villermus mester emberével az egyik részrıl, továbbá a putnoki Vetké-nek mondott Miklós fiaival: László, János és Renold mesterekkel, valamint a másik Lászlóval, Péter fiával, ugyanazon Villermus mester emberével kiküldtünk magunk közül egy alkalmatos embert, tudniillik olvasókanonokunkat, Miklós mestert, akik elıtt a nevezett Bolar ispánnak, valamint a fent mondott Lászlónak, Jánosnak és Renoldnak Hamvazószerda nyolcadán (március 15-én) ki kellett menniük egy ezen Bolar ispán Cseb nevezető és Miklós elıbb mondott fiai Duzsnok nevezető possessiója között fekvı birtok valamely darabkájának a helyszínére és a helyes mérték meghatározásával azt közöttük két egyenlı részre fel kellett osztaniuk, s ugyanazon földdarabkának a mondott Cseb possessio részérıl való felét azon Bolár ispán számára, a másik, az elıbb mondott Duzsnok possessio felıl való fele részét pedig Miklós ezen fiai számára kellett örökös bírás és birtoklás végett hagyni. Végül ezen emberünk azon Vilermus mester mondott embereivel és Bolar ispánnal, valamint Lászlóval és Jánossal, továbbá Zemekey fia Lászlóval aki a budai egyház tisztelendı káptalanjának az ügyvédet valló levelével urának, Renold mesternek az érdekében jelent meg hozzánk visszatérvén, egybehangzóan azt jelentették nekünk, hogy az elıbb mondott Bolar ispán, valamint Miklós nevezett fiai Hamvazószerda napjának ama nyolcadán a helyes mértéket meghatározván, azon földdarabkát maguk között Villermus mester emberei és a mi tanúbizonyságunk elıtt két egyenlı részre felosztották, s a Cseb possessio felıl való fele részét az elıbb 10
említett Bolar ispánnak és örököseinek, az elıbb mondott Duzsnok possessio felıl való másik fele részét pedig Miklós nevezett fiainak és örököseinek hagyták, hasonlóképpen örök, igaz és visszavonhatatlanul, békességesen és háborítatlanul való birtoklásra, hozzátévén jelesül azt, hogy az elıbb mondott Bolar ispán fivéreitıl: Györgytıl és Jánostól, továbbá fiaitól: Istvántól és Lırinctıl, valamint összes atyafiaitól tartozik azt a földdarabot biztosítani, s Miklós azon fiait megırizni ama földdarabnak a békességes birtokában. A határok pedig, amelyek által a mondott földdarabok egymástól elválasztatnak és elkülöníttetnek, amint Villermus mester emberei és a mi emberünk a mondott felekkel együtt elıttünk elsorolták, ebben a rendben terjednek ki: az elsı határjel a déli rész felıl, valamely Leucotoa nevő vízfolyásnál, földbıl felhányt két határjelnél kezdıdik, valamely út kettéágazása környékén és ismét az északi terület irányába haladván, belép valamely útba, amely a mondott Cseb possessióba vezet; s egy keveset ebben az útban futván, valamely gyümölcstermı fákhoz érkezik, amelyek mellett a keleti rész felıl van két, földbıl felhányt határjel. S innét ugyanabban az útban ugyanazon északi terület irányában haladván, kilép az útból és két, földbıl felhányt határjelhez kapcsolódik, amelyektıl ugyanazon terület felé folytatván futását, felhág valamely bércre, amelynek tetején hasonlóképpen két, földbıl felhányt határjel van, s ezektıl ugyanazon rész irányába menvén tovább, belép egy Edelény faluba vezetı útba ott, ahol van két, földbıl felhányt határjel, s ebben az útban haladván megérkezik Edelény possessiónak a valamely út kettéágazásánál elhelyezett határjeleihez, s itt be is fejezıdik. Ezen dolog bizonyságául ama felek kérelmére kiadattuk a pecsétünk erejével megerısített jelen oklevelünket, mégpedig Péter prépostnak, Miklós olvasókanonoknak, Márton éneklıkanonoknak és János ırkanonoknak, valamint Domonkos újvári, Lırinc kemeji, Péter zempléni, a másik Péter zsombolyi, Dávid szabolcsi, István hevesi, János borsodi, György máramarosi és Miklós borsovai esperes uraknak és sokan másoknak a jelenlétében, az Úr 1329. esztendejében, amidın Károly, Magyarország méltóságos királya uralkodik, az esztergomi érseki szék üresedésben van, László a kalocsai érsek és a mi urunk, a tisztelendı Csanád atya Isten kegyelmébıl az egri püspök. 11
TÓTHPÁLTELEKE POSSESSIO HATÁRJÁRÁSA (1341) Peresznye/Parasznya, vagy másképpen Tóthpálteleke is egyike azoknak az elpusztult középkori településeknek, amelyek határa részben a mai Sajószentpéter területére esik. Egyetlen fennmaradt határjárásának az érdekessége, hogy szerepel benne az a határvonal is, amelyik Sajószentpétertıl elválasztotta: ez tehát az egyetlen olyan középkori határjárás, amelyik legalábbis részben utal a város régi határaira. Tóthpálteleke nevét egyébként Sajókápolna határában a Tóthpál rétje, a mi határunkban pedig a Tóthpál hídja helynevek ırizték meg; a határjárásban elıforduló nevek közül ma is él a Nyögı patak, illetve a Tömlöchegy (Tömlöcoldal, Tömlöctetı) név. Forrás: Hazai Oklevéltár, 228 231. p. Méltóságos asszonyának, Erzsébetnek, Isten kegyelmébıl Magyarország királynéjának az egri egyház káptalanja örök hőséggel együtt imákat (küld) az Úrban. Tisztelettel megkaptuk felséged levelét, amelynek szavai a következıek. Erzsébet, Isten kegyelmébıl Magyarország királynéja híveinek, az egri egyház káptalanjának üdvöt és kegyelmet. Azt mondja nekünk Pál fia, a Tóth-nak mondott Pál a maga, valamint fivére, István nevében, hogy Peresznye, vagy másképpen Tóthpálteleke nevezető, Szentpéter és Kápolna possessiók között fekvı, Borsod vármegyében lévı possessiójuk a legnagyobb mértékben igényelné határának a megjárását, valamint új határjeleknek az állítását. Ezzel kapcsolatban hőségteknek erısen megparancsolván elrendeljük, hogy küldjétek ki hitelre méltó tanúbizonyság gyanánt egyik embereteket, aki elıtt Péter fia László, vagy Valter fia Salamon, vagy János fia Lırinc a többiek távollétében egyikük, mint a mi emberünk kimegy az elıbb mondott Peresznye possessio helyszínére, s miután összehívta a birtokszomszédokat és -határosokat, ezeknek a személyük szerint ott való jelenlétében megjárja a birtok határát az igaz és régi határjeleknek megfelelıen, a régiek mellett új határjeleket is emelvén ott, ahol azt a szükség megkívánja; s miután a határjárás megtörtént, beiktatja azt Pál ezen fiainak a birtokába örökös birtoklás végett, ha senki által nem lesz ellentmondás. Ha pedig lennének valamely ellentmondók, akkor azokat idézze meg ellenük a királyi jelenlét vagy a mi jelenlétünk elé egy megfelelı határnapra. És ezután az egész eljárás rendjét a határok futásával együtt hőségesen írjátok meg azon király úrnak, vagy nekünk. Kelt Visegrádon, az Úr Vízkeresztjének tizenötöd napja utáni legközelebbi kedden (január 23-án), ugyanazon Úrnak az 1341. esztendejében. 12
Mi tehát méltóságod parancsolatainak, amint az kötelességünk, eleget tenni kívánván, az elıbb mondott János fia Lırinccel, a te embereddel együtt kiküldtük a mi emberünket, egy alkalmatos férfiút, tudniillik János urat, a karunkból való egyik papot tanúbizonyság gyanánt az elırebocsátott parancsolataidnak a végrehajtására. Ezen embered pedig végül hozzánk visszatérvén, olyan módon tett nekünk jelentést, hogy ı a mondott tanúbizonyságunkkal együtt kiment az említett Peresznye, vagy másik nevén Tóthpáltelekének nevezett, a mondott Szentpéter és Kápolna possessiók között fekvı possessiónak a helyszínére, s elvégezvén az összes birtokszomszéd és -határos törvény szerint való összehívását, ezeknek jelesül pedig Kondói Mátyus fia Miklósnak, Alacskai Gyurk fia Miklósnak, János fia Jánosnak és Alacskai Albert fia Mihálynak, továbbá Kisfaludi Valter fia Salamonnak és Péter fia Lászlónak a jelenlétében a mondott birtokot igaz és régi határjelei mentén végigjárták, s mások birtokaitól határjelek emelése által elválasztván és elkülönítvén, bármely haszonvételeivel és tartozékaival együtt az elıbb említett oklevelünk tartalmának megfelelıen beiktatták azt az elıbb nevezett Istvánnak és Pálnak, tudniillik Pál fiainak a birtokába, hogy örök érvényő jogukkal birtokolják, miután senki ellentmondó nem jelentkezett. És az elıbb mondott emberünk hasonlóképpen személyesen megjelenvén elıttünk, következetesen megerısítette, hogy az elırebocsájtottak úgy történtek meg, amint azt a ti emberetek nekünk jelentette. A mondott Peresznye possessio határai pedig, amelyek által az a nevezett birtokszomszédok és határosok birtokaitól elválasztatik és elkülöníttetik, ahogyan a mi emberünk és a ti emberetek nekünk elsorolta, ebben a rendben húzódnak: az elsı határ tudniillik a Nyögı (Nygeudud) folyó mellett kezdıdik, északi részrıl, ott, ahol egy földbıl újonnan emelt határjel van. Innét a déli terület felé futván valamely Nagyvölgy nevezető völgyben, megkerül egy bizonyos Tömlöchegy nevezető kis hegyet és megérkezik egy, a mondott hegy mellett, ugyanazon déli részrıl emelt, földbıl való határjelhez, amely a nevezett Szentpéter falutól választja el a birtokot. Ettıl a határjeltıl a napnyugati terület felé fordul el és ugyanabban a völgyben fut a mondott Kápolna possessio irányába és eljut egy földbıl újonnan felhányt, valamely bérc tetején álló határjelhez, majd innét lefelé ereszkedvén és az északi terület irányába tartván átkel ugyanazon Nyögı folyón, s megérkezik egy hasonlóképpen földbıl és újonnan emelt határjelhez. Ezután ugyanazon terület irányába haladva megérkezik egy hasonlóképpen földbıl felhányt és az azon Szentpéter faluból a mondott Kápolna faluba vezetı út mentén álló határjelhez, s ugyanabban az útban ugyanazon Kápolna falu felé tartva ezen falu 13
közelében belép egy másik útba, s abban a mondott terület irányába és felfelé futva belép egy harmadik, egy nagy útba, amelyik azon Szentpéter faluból vezet ki és amelyben van egy földbıl újonnan felhányt határjel. Ebben az útban egy keveset a nyugati terület felé futván, kilép a mondott útból az északi rész felé és megérkezik egy földbıl újonnan felhányt határjelhez, ahonnét valamely völgyben a Habrefı nevő kis hegyhez tartván, megérkezik két, földbıl felhányt, ugyanazon hegyecske csúcsán álló és a birtokot Kondó possessiótól elválasztó határjelhez; ezektıl a napkeleti rész felé fordul és tovább futva két, hasonlóképpen földbıl felhányt határjelhez érkezik, amelyek ugyanazon bércen állanak és amelyek Alacska possessiótól választják el a birtokot. Majd ezektıl ugyanazon terület irányába és lefelé ereszkedvén, megérkezik négy határszöglet-jelhez, amelyek a nevezett Szentpéter és Alacska, valamint Rubenteleke possessióktól választják el a birtokot; ezektıl még mindig ugyanazon terület irányába és valamely Harasztosvölgy nevő völgyben futván tovább, megérkezik egy, ama Kápolna faluból kivezetı úthoz, amelyben van egy földbıl felhányt határjel. Ebben az útban haladván tovább, visszafordul azon Kápolna possessio felé és benne egy kicsiny távolságot megtéve, a szántóföldek között kilép belıle, s a déli terület irányába futván, megérkezik egy hasonlóképpen földbıl felhányt és ugyanazon szántóföldek között álló határjelhez, amelytıl tovább haladva eljut az elsı, földbıl felhányt határjelhez, amelynél elkezdıdött és ott be is fejezıdik. Kelt az elıbb mondott vasárnap utáni legközelebbi szerdán, a fent megjelölt esztendıben. KIVÁLTSÁGLEVÉL A SZENTPÉTERI MERTH CSALÁD SZÁMÁRA (1367, 1406) A késıbb Szentpéterinek is nevezett Merth család eredetileg Zilizen birtokos ıse, Merth vagy a fia, Miklós a XIV. század közepén szerzett házat városunkban. Itteni birtoklásukat jól nyomon lehet követni azok alapján az oklevelek alapján, amelyek a Lossonczyak levéltárában maradtak fenn. Ezen okleveleknek a sorában a legelsı, amelyet alább közlünk és amelynek a tárgya: mentelmi jog adományozása a család szentpéteri házára. Figyelemre méltó az oklevél sorsa is: Czudar Péter borsodi fıispán eredeti oklevelét Erzsébet királyné erısítette meg, majd az ı oklevelét Zsigmond, abból az alkalomból, hogy a hiteles pecsétek elveszése miatt minden korábban kiadott oklevelet megújíttatott. Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Középkori oklevelek győjteménye, 105 581. sz. 14
Mi, Zsigmond, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya, branderburgi ırgróf, a szent római birodalom általános vikáriusa, [ ]ország 2 kormányzója emlékezetül ajánljuk a jelen levelünk által, hogy amidın mi fıpapjaink, bíráinknak és országunk tehetısebb fıurainak a közös tanácsára, s az ezt követı érett megfontolás után elhatározván, elrendeltük és az országunkban mindenütt kihirdetvén, közhírré tétettük, hogy mindazokat az okleveleket, amelyek a legfelségesebb fejedelemnek, Lajos úrnak, Magyarország, stb. volt királyának csak a titkos pecsétje alatt, valamint a legfelségesebb fejedelemasszonyoknak, kedves anyánknak, Erzsébetnek és házastársunknak, Máriának, a mondott Magyarország boldog emlékezető királynéinak a pecsétjei alatt, nemkülönben mind a mi nagyobb és mind a kisebb pecsétjeink alatt adattak ki és írattak meg bármilyen, de kiváltképpen birtokügyekben bárki, akármilyen méltóságban és állapotban mőködı egyházi vagy világi személy számára, minden kétség eltávoztatása, baj elmellızése, valamint a sok és különféle, sokak jogaiban és elsısorban birtokjogaiban eddig is megtörténhetett súlyos kárvallások és veszedelmes sérelmek, amelyek tudniillik azon királynék pecsétjeinek és a mi pecsétjeinknek az elvesztése, illetve a mi nagyobbik, azaz kettıs pecsétünknek a törvényes okokból és indokokból való összetörése miatt már eddig is bekövetkezhettek, Szent György vértanú legutóbb elmúlt ünnepétıl (1405. április 24-tıl) az ugyanı legközelébb eljövendı ünnepéig felségünk elé kellett hozatni és tekintetünk elıtt be kellett mutatni, hogy lássuk, megvizsgáljuk, s ha szükség lesz rá, újonnan készített nagyobb pecsétünk alatt megerısítsük, érvényesítsük és helybenhagyjuk ezeket az ilyesfajta, be ne mutatott levelek érvénytelenítésének, megsemmisítésének és visszavonásának a büntetése alatt végül hívünk, Merth fia Miklós fia Balázs, Szentpéter városunk polgára a maga személyében, valamint unokafivérének, Szentpéteri Domonkos fia Antalnak a nevében felségünk jelenléte elé járulván, bemutatta nekünk az elıbb mondott fejedelemasszonynak, a néhai Erzsébet királynénak, a mi boldog emlékezető legkedvesebb a- nyánknak a kisebb titkos pecsétje alatt kiadott, hátulján megpecsételt, alább írt tartalmú valamely nyílt levelét, kérvén továbbá ugyanezen Balázs felségünket alázatosan és jámborul a maga nevében és annak a nevében, akit fentebb említetünk, hogy ama levél tartalmát a mi jelen, hasonlóképpen nyílt levelünkben, amelyet a mostani, nagyobb, új és hiteles pecsétünk alatt fogunk kiadni, mél- 2 Az oklevél ezen a helyen rongált, de nyilván Csehország neve szerepel itt. 15
tóztassunk szóról-szóra belevenni és átíratván, számukra a vigyázatosság kedvéért kiadni. Azon oklevélnek a tartalma pedig a következı. Erzsébet, Isten kegyelmébıl Magyarország ifjabb királynéja emlékezetül ajánljuk a jelen levelünk rendjében mindazoknak, akiket illet, hogy hívünk és szentpéteri polgárunk, Merth fia Miklós a jelenlétünk elé járulván és bemutatván elıttünk hívünknek, Zudar Péter mesternek, a volt királyi pohárnokmesternek, borsodi és újvári ispánnak aki jelenleg az egész Tótország bánja a nyílt levelét, alázatosan kért bennünket, hogy a mondott levelet és annak tartalmát, együtt az elıbb említett oklevél tartalmában benne foglaltatott szabadságokkal, jóllehet azokat a nevezett Zudar Péter mester, a mostani bán csak egy bizonyos idıre szólóan adományozta neki, méltóztassunk új adomány címén királynéi kegyelmünkbıl megújítani és engedélyezni a számára. Annak az oklevélnek a tartalma pedig így hangzik. Zudar-nak mondott Péter, a királyi pohárnokok mestere, valamint Borsod és Újvár megyék ispánja emlékezetül ajánljuk, hogy Merth fia Miklós szentpéteri polgárnak a kérésére, valamint az ugyanonnét való bírónak, esküdteknek és az összes polgárnak az akaratából megengedtük neki, hogy mindaddig, amíg király urunk kegyelmébıl az ı szolgálatában maradunk és leszünk, az ı tulajdon házában, vagyis kúriájában senki ne tartóztathasson le vagy fogathasson el senkit, kivéve a tolvajokat, a rablókat, az erıszakos tetteket elkövetıket és általánosságban minden gonosztevı embert. S ezt megküldtük a hivatalnokunknak vagy a helyettesének a mostaniaknak és a jövendıben állítandóknak egyaránt, hogy az elırebocsátottaknak engedelmeskedjenek. Kelt a mondott Szentpéter városában, a Szent Pál apostol fordulásának ünnepe elıtti legközelebbi vasárnapon (január 24-én), az Úr 1367. esztendejében. Mi tehát kegyelmesen és jóindulattal beleegyezést akarván adni az elıbb mondott Miklós alázatos és jámbor kérelmének, a mondott oklevelet ugyanazzal a tartalommal és formában, ahogyan fentebb elırebocsátatott, örökre szólóan kiadtuk és engedélyeztük a jelen oklevelünkben foglaltak által ezen Miklósnak és utódainak, s elrendelvén erısen parancsba adtuk diósgyıri várnagyainknak és helyetteseiknek, valamint a mondott Szentpéter városunkban lévı bíróknak és esküdteknek, a mostaniaknak és a jövendıben hivatalt viselıknek egyaránt, hogy tartozzatok megırizni és megtartatni az elırebocsátott és általunk kegyelmesen neki adományozott szabadságokban az elıbb említett Miklóst; továbbá, hogy a fentebb leírtak egyetlen részében se merészeljetek ellentmondani és ne merjétek ıt háborgatni. Kelt Diósgyırött, Szent Lukács evange- 16
lista ünnepének a másodnapján (október 19-én), győrőspecsétünk alatt, az Úr 1370. esztendejében. Mi tehát királyi jóakarattal meghallgatván és kegyelmesen elfogadván az elıbb mondott Balázsnak a maga nevében és annak a nevében, akit fentebb említettünk a felségünk színe elé alattvalói módon terjesztett alázatos és jámbor kérését, néhai Erzsébet királyné asszony elıbb mondott nyílt, nem törölt, nem vakart és egyetlen részében sem gyanús oklevelének a tartalmát a mi jelen, hasonlóképpen nyílt oklevelünkben, amelyet jelenlegi, nagyobb, új és hiteles pecsétünk alatt bocsátunk ki, szóról-szóra bevétetvén és átíratván, kiadattuk a számukra a nagyobb vigyázatosságnak okáért. Kelt Budán, a Szent György vértanú ünnepe elıtti legközelebbi csütörtökön (április 22-én), az Úr 1406. esztendejében. A PÁLOS REND BIRTOKSZERZÉSEI SAJÓSZENTPÉTEREN (1391 1486) Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, Elsı Remete Szent Pál remetéinek a rendje közismert néven: a pálosok rendje a XIV. század folyamán gyorsan elterjedt Felsı-Magyarországon: ennek oka az egyre komolyabb politikai befolyásra szert tevı középbirtokos nemesség (Bebekek, Pálócziak, stb.) támogatása volt. A mind jobban gyarapodó rend monostorai részint adomány, részint vásárlás útján Sajószentpéteren is szereztek birtokokat: elsısorban szılıket, de például nemesi udvarházat is. Az ezt bizonyító oklevelek elvesztek (egy kivételével, amelyet alább közlünk), de lajstromuk egy középkori könyvben fennmaradt: ezt a kötetet, amelynek címe: Inventarium privilegiorum etc. és amelyet Zöld kódex néven ismer a történettudomány, Gyöngyösi Gergely pálos szerzetes állította össze 1521-ben, amikor rendje valamennyi kolostorának a levéltárát átnézte. A kódex jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kézirattárában található. Forrás: Documenta Artis Paulinorum. Bp. 1975. I. köt. 65, 160 161, 181. p. és III. köt. 65. p. a. A gombaszögi pálos monostor birtokszerzései 1391: A szentpéteri Polgár-nak mondott Miklós eladott ennek a monostornak háromszáz és negyven forintokért három szılıt, amelyek ugyanott és szomszédok között vannak. Lásd az ugyanazon szentpéteri esküdtek levelében. 17
1394: Szentpéteri Mihály fia János fia Mihály eladott ezen monostornak ötven forintért egy kuriális telket, amely ugyanott fekszik. Errıl megvan az esküdtek levele. 1396: Zsigmond király szabaddá tette ezen monostornak valamely házát, amely Szentpéteren van, egy szılıvel együtt, amely minden adótól és hegyvámfizetéstıl mentes. Lásd a budai káptalannak az 1398. esztendıbıl való oklevelét, amelyben benne foglaltatik ugyanezen király oklevele. Egyébként Bebek László és Bebek Ferenc adományozta ezt a házat a szılıvel együtt a monostornak, amint az kiderül az 1396. esztendıból való oklevelükbıl. 1428: Bebek Miklós és Bebek István adott ezen monostornak valamely adományozott szılıt, amely Sajószentpéteren, a Nádorispán hegye nevő szılıhegyen van. Lásd oklevelükben. 1446: Bebek János fia, István adományozta ezen monostornak a szentpéteri szılıjét, amely a Nádorispán hegye nevő hegyen van. Lásd oklevelében. 1449: Ugyanezen Bebek István adományozta ezen monostornak az ugyanazon Nádorispán hegye nevő szılıhegyen lévı vásárolt szılıjét, amint az kiderül egy másik oklevélbıl. b. Az újházi pálos monostor birtokszerzései 1402 (?): Egy szentpéteri szabó fia, János eladott Sebestyén atyának, ezen monostor perjelének 29 forintokért egy fél házat, vagyis egy kuriális telket, amely Szentpéteren, a Boldogságos Szőz utcában fekszik. Megvan errıl az ottani esküdtek oklevele. 1408: Perényi Imre megalapította ezt a monostort [ ] és ezenfelül adományozott neki [ ] egy másik szılıt Szentpéteren [ ] 3 c. A dédesi pálos monostor birtokszerzései 1431: Borbála királyné elengedte ezen monostornak az összes borkilencedet, amely a barátok két szılıje után jár; ezek egyike Sajószentpéteren, az Elıhegy nevő hegyen fekszik. Errıl megvan az oklevele. 3 Az oklevél más adományokat is tartalmazott, mi azonban csak a Sajószentpéterre vonatkozókat adjuk itt közre. 18
1440: Szentpéteri Mihály özvegye, Ágnes adományozott ezen monostornak valamely szılıt, amely ugyanazon Szentpéter határában, az Elıhegy nevő szılıhegyen fekszik. Megvan errıl az ottani esküdtek oklevele. 1486: Magdolna asszony, a néhai szentpéteri Réka András özvegye egy forintért és 25 garasért eladott ezen monostornak valamely szılıt, amely az Elıhegy nevő szılıhegyen fekszik, egy ugyanott fekvı föld egy kis darabjával együtt. Megvan errıl az ottani esküdtek oklevele. d. A hangonyi pálos monostor birtokszerzései 1454: Pálóczi Simon örökmiséért adományozott ezen monostornak Sajószentpéteren egy telket összes tartozékaival együtt. Errıl megvan az oklevele. 1456: Fábián testvér, ezen monostornak a perjele 46 forintért vásárolt egy szılıt, amely Sajószentpéteren, a Középhegy nevő szılıhegyen fekszik. Megvan errıl az ottani esküdtek oklevele. 1456: A Pálóczi-urak elengedték azokat a borkilencedeket, amelyek két, Sajószentpéteren fekvı szılı után járnak: e szılıket ık maguk vásárolták saját pénzükön és adományozták ezen monostornak. Minderrıl megvan az oklevelük. Azt is (megengedték) továbbá, hogy (a monostornak) legyen szabadsága akkor szüretelni, amikor akar. A GOMBASZÖGI PÁLOSOK SAJÓSZENTPÉTERI HÁZÁNAK ÉS SZİLİJÉNEK ADÓMENTESSÉGE (1396 1411) Mint mondottuk, a pálosok sajószentpéteri birtoklását igazoló oklevelek elvesztek, csak a jegyzékük maradt fenn. Egyetlen oklevél képez kivételt, amelyre a jegyzék is hivatkozik: Zsigmond király 1396- ban kiadott kiváltságlevele, pontosabban ennek 1411. évi átirata. Az oklevél fennmaradása a szerencsés véletlennek köszönhetı: valamilyen úton-módon a Szepes megyei Polyanóc helység plébánosának, Oravecz Józsefnek a kezébe került, aki mint írja, emberi kötelességének tartotta, hogy elküldje azt Borsod vármegyének. A vármegye pedig elhelyezte levéltárában, az 1837. évi közgyőlési iratok között, az 1223. szám alatt; innét emeltük ki a Középkori oklevelek címő győjteménybe. Mi, Zsigmond, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királya, valamint Magyarország, stb. királya emlékezetül ajánljuk, hogy a szerzetes férfiú, Antal 19
testvér, a Szent Pál rendjéhez tartozó diósgyıri remete barátok vikáriusa felségünk tekintete elé járulván, bemutatta nekünk nyílt levelünket amely a régi, valamikor Nikápoly alatt elveszett titkos pecsétünkkel volt megpecsételve és a- melynek a tartalma alább le van írva, alázatosan kérve tılünk, hogy azt érvényesnek, helybenhagyásra méltónak és törvény szerint valónak elfogadván, a jelenlegi nagyobb pecsétünk alatt kiadandó levelünkbe belefoglaltatni és megújíttatni méltóztassunk. Annak a levélnek a tartalma pedig a következı. Mi, Zsigmond, Isten kegyelmébıl Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya és Brandenburg ırgrófja, stb. emlékezetül ajánljuk a jelen levelünk által, hogy mi azon reménykedés és mélységes tisztelet okán, amellyel Isten legdicsıségesebb szülıanyja, Szőz Mária akinek tiszteletére a gombaszögi monostor alapíttatott iránt viseltetünk és reméljük, hogy az İ imáinak a segítı támogatásában sem a földön, sem az égi hazában soha hiányt nem szenvedünk; legfıképpen pedig azon könyörgı kérésre, amelyet az Elsı Remete Szent Pál rendjéhez tartozó, a gombaszögi monostorban élı szerzetes barátoknak a személyében terjesztettek alázatosan a felségünk elé, valamely házukat, vagyis kúriájuk telkét, amely a Sajószentpéter nevezető városban van és fekszik, minden adomány és bármiféle adó fizetése alól felmentettük, mentesítettük és szabaddá tétettük a jelen levelünk által, s hasonlóképpen az ugyanazon város, vagyis mezıváros határában fekvı valamely szılıjüket is mentessé tettük a borok kilenced részének a fizetése alól, megparancsolván a mondott mezıvárosban, vagyis városban most és a jövendıben állított, bármilyen adót és borkilencedet beszedı híveinknek a legerısebb királyi parancsolatunk alatt, hogy a mondott monostorban lakozó, elıbb említett szerzetes férfiakat, remete barátokat az elıbb felhozott okon semmiféleképpen se merészeljétek zaklatni, háborgatni vagy akadályozni és ne is merjétek, továbbá, hogy az elırebocsájtottak tekintetében haragunk büntetésének a terhe alatt ne merészeljetek másképpen cselekedni. Kelt Kassán, a Szent Péter és Pál apostolok ünnepének nyolcada utáni legközelebbi szombaton (július 8-án), az Úr 1396. esztendejében. Mi tehát ezen Antal testvér könyörgéseit kegyelmesen meghallgatván, az elırebocsátott reménykedésünk és azon áhítatunk miatt, amellyel a legdicsıségesebb Szőz, Isten szülıanyja iránt viseltetünk, az elıbb írt levelünket amely teljességgel mentes minden gyanúságtól és kétértelmőségtıl, s amelyet a jelen levelünkbe szóról-szóra beírattunk összes záradékaiban és cikkelyeiben érvényesnek és helybenhagyásra méltónak tekintvén, továbbá figyelmen kívül hagyván azon általános rendelkezésünket, amelyet az elıbb mondott pecsétünk elvesz- 20
tése miatt az alatta kiadott és eddig még meg nem erısített összes oklevél érvénytelenítésérıl és megújításáról hoztunk, minden tekintetben érvényben hagyjuk és megújítván, megerısítjük és örök érvényővé tesszük a nagyobb pecsétünkkel amelyet mint Magyarország királya használunk megpecsételt jelen oklevelünk tanúbizonysága által. Kelt Diósgyırött, Szent Mátyás apostol ünnepén (február 24-én), az Úr 1411. esztendejében, magyarországi, stb. Uralkodásunknak a huszonnegyedik, római királyságunknak pedig az elsı évében. A király úr tulajdon parancsa ZSIGMOND KIRÁLY KIVÁLTSÁGA SZENTPÉTERI JÁNOS SZÁMÁRA (1415) A Szentpéteri család ısének, Merth-nek a dédunokája, János volt a család elsı olyan tagja, aki fontos közhivatalt töltött be: Rozgonyi Simon országbíró jegyzıje volt (lásd Zsigmondkori Oklevéltár, II. köt. 6789. sz.) Ilyen minıségében kísérhette el Zsigmond királyt 1414-ben Németországba és vehetett részt Aachenben a koronázáson, illetve a konstanzi zsinaton, ahol Husz Jánost kivégezték. Szentpéteri János hőséges szolgálataiért több kiváltságban is részesült. Az ezekrıl a kiváltságokról kiadott oklevelek azért is különösen fontosak a számunkra, mert szinte egyedüli forrásai a korabeli Sajószentpéter gazdasági életének, topográfiájának és társadalmának. Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Középkori oklevelek győjteménye, 105 587. sz. Zsigmond, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királya, valamint Magyarország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya emlékezetül ajánlván jelentjük mindazoknak, akiket illet, hogy számba véve és felségünk emlékezetébe idézve szeretett hívünknek, nemes János mesternek, Szentpéteri Balázs fiának a hőségét, hőséges kötelességteljesítései ingyen való érdemeit és komoly szolgálatait, amelyeket irántunk és szent koronánk iránt a legszükségesebb helyeken és idıkben, jelesül pedig Németországnak ezen részein a szent birodalom koronájának megszerzése és királyi dicsıségünk nagyságának a felmagasztalása érdekében hősége teljes iparkodásával mutatott és teljesített: ezért számára különleges beleegyezésünknek és adományozásunknak azt a kiváltságát biztosítottuk, hogy ezen János mester és általa örökösei, valamint örököseinek az utódjai a házuk mellett és mögött elfolyó Sajó folyón túl, tudniillik az elıbb mondott Szentpéter városunk hasznavehetı mezején kúriát, majorsági házakat és istállókat építhessenek újonnan a gabona, a termények és a széna megırzése, nemkülönben a 21
jószágok, szarvasmarhák és juhok tartása, valamint bármiféle takarmányok tárolása végett; továbbá, hogy gyümölcsösöket, ültetvényeket és kerteket alakíthassanak ki, mégpedig szabadon és anélkül, hogy ezek után bármiféle adót, adományt és bért fizetnének, s mindezeket ezen János mester, valamint örökösei és örököseinek az utódjai örökre szólóan bírják, birtokolják és hasonlóképpen birtokukban tartsák. Beleegyeztünk továbbá és feltétlen jóváhagyásunkkal elfogadtuk, hogy az elıbb mondott János mester és utódai az említett kúriájukban és házaikban egy jobbágyot, vagyis földmővest tarthassanak és alkalmazhassanak különleges kegyelmünkbıl és engedelmünkbıl az ezen kúriára és házakra, valamint a bennük ırzendı jószágokra, szarvasmarhákra, többi ingóságokra és javakra való gondviselés végett, mégpedig ezen oklevelünknek a tanúbizonysága által, amelyet ha nekünk eredeti példányában visszahoznak, kiváltságlevelünk alakjában is ki fogunk adatni. Kelt Konstanzban, Gyertyaszentelı Boldogasszony ünnepén (február 2-án), az Úr 1415. esztendejében, magyarországi, stb. királyságunknak a huszonnyolcadik, a rómaiak királyává való megválasztásunknak az ötödik, megkoronázásunknak pedig az elsı évében. SZENTPÉTERI BALÁZS FIA JÁNOS ÉS NİVÉRE BIRTOKBA IKTATÁSA (1415 1416) Szentpéteri János, aki mint az országbíró jegyzıje, számos királyi adományban részesült hőséges szolgálataiért, Németországból visszatérve rendezni kívánta birtokügyeit. Az elsı lépés ebben a dologban a Zsigmond parancsára történt hivatalos birtokba iktatás volt, amelyet mint illetékes hiteles hely, az egri káptalan végzett el. A birtokba iktatást oklevélben rögzítették, amelyet alább közlünk. Az oklevél nemcsak a család birtokairól és a korabeli hivatalos eljárásokról ad képet, hanem a város környékének történeti földrajzáról is (megtudhatjuk például belıle, hogy ekkor Egres, amelynek nevét a mi korunkra csak egy dőlınév ırizte meg, lakott hely volt). Jelzete: Magyar Országos Levéltár, Középkori oklevelek győjteménye, 105 588. sz. Krisztus valamennyi hívének, a jelenben élıknek és hasonlóképpen a jövendıbelieknek, akik a jelen oklevélrıl tudomást fognak szerezni, az egri egyház káptalanja üdvöt (küld) mindeneknek az Üdvözítıjében. Mindenkinek a tudomására akarjuk hozni a jelen oklevélben foglaltak által, hogy legteljesebb tisztelettel a kezünkhöz vettük a legfelségesebb fejedelemnek és úrnak, a mi Zsig- 22
mond urunknak, a rómaiak mindig felséges királyának, valamint Magyarország, stb. királyának a levelét, amelynek tartalma a következı. Zsigmond, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királya, valamint Magyarország, stb. királya híveinek, az egri egyház káptalanának üdvöt és kegyelmet. Azt mondják nekünk Szentpéteri Balázs fia János mesternek és nıvérének, az ugyanott lakó nemes leányasszonynak, Annának a személyében, hogy ık törvényes módon a birtokába akarnak lépni valamely házaknak és kúriáknak, amelyek az említett Szentpéter mezıvárosban, napkelet felıl Merth-nek mondott Antal, napnyugat felıl pedig János fia István ugyanottani polgáraink házainak a szomszédságában fekszenek és amelyek egy teljes telek, vagyis kúria fele részének a nagyságára terjednek ki; nemkülönben az ugyanazon mezıváros határában bárhol fekvı azon szılıknek, amelyek ıket a mi királyi adományunkból és a más okleveleinkben foglaltak által megilletik. Ennélfogva hőségteknek erısen meghagyván megparancsoljuk, hogy küldjétek ki tanúbizonyság gyanánt egyik hitelre méltó embereteket, akinek jelenlétében Alacskai Péter, vagy Alacskai Miklós, vagy Kelemen fia János, vagy kisfaludi Farkas Benedek, vagy egresi Kardos János, vagy Útféli Bálint a többiek távollétében valamelyikük, mint a mi emberünk az összes birtokszomszédot és -határost ugyanott a törvény szerint összehívván, azok jelenlétében kimegy az elıbb mondott házak és kúriák helyszínére, s bevezeti az elıbb nevezett János mestert és a nemes leányasszonyt ezek birtokába, s beiktatja ıket ezekbe összes haszonvételeikkel és tartozékaikkal együtt az elırebocsátott, ıket megilletı jogcímen való örökös birtoklás végett, amennyiben nem lesz ellentmondás. Ha pedig lennének valamely ellentmondók, akkor idézze meg azokat az elıbb mondott János mester és a nemes leányasszony ellen a nádorispáni jelenlét elé egy alkalmatos határnapra, hogy okát adják az ellentmondásuknak. S azután ama birtokba iktatás és vezetés rendjét az ellentmondók és idézettek ha lesznek ilyenek nevével, valamint a kitőzött határnappal együtt a szokásos módon írjátok meg a nádorispánnak. Kelt Budán, Szent János apostol és evangelista ünnepén (december 27-én), az Úr 1415. esztendejében. Mi tehát a királyi parancsolatoknak engedelmeskedni kívánván, ahogyan ez a kötelességünk is, az ebben a levélben foglaltaknak megfelelıen az elıbb megnevezett kisfaludi Farkas Benedekkel, mint királyi emberrel együtt az elırebocsátottak elvégzése végett kiküldtünk egy valakit közülünk, tudniillik a Székelynek mondott Mátyás mestert, kanonoktársunkat, a tisztelendı férfiút; akik végül onnét hozzánk visszatérvén, egyhangúlag ezen a módon tettek nekünk je- 23
lentést: miszerint ık az Úr körülmetélésének legutóbb elmúlt ünnepe elıtti legközelebbi kedden (december 31-én) kimenvén az elıbb mondott házaknak és kúriáknak a helyszínére, s ott azok birtokszomszédait és -határosait a törvénynek megfelelıen összehívván, a jelenlétükben bevezették az elıbb mondott János mestert és Anna nemes leányasszonyt azok birtokába, s be is iktatták ıket azokba, valamint összes tartozékaikba és haszonvételeikbe az elırebocsájtott, reájuk vonatkozó jogcímen és örökké való bírásra, birtoklásra és hasonlóképpen megtartásra, miután ahogyan azt az ország törvénye és szokásjoga elıírja arra alkalmas és elegendı napokat eltöltöttek a helyszínen, s azalatt egyáltalán nem volt senki ellentmondó. Ezen dolog emlékezetére és örök érvényéül kiadtuk a jelen kiváltságlevelünket, amelyet nagyobbik és hiteles függıpecsétünkkel pecsételtünk meg és az ABC betőiben metszettünk ketté, a tisztelendı férfiak: Bereck prépost, Péter olvasókanonok, Szvetiszláv éneklıkanonok, továbbá Miklós borsodi, [Széchy Péter] 4 zempléni, [János] abaújvári, Jakab patai, János szabolcsi, a másik János pankotai és Lajos tárcafıi esperes urak jelenlétében, valamint másoknak a jelenlétében is, akik Isten iránt magukat elkötelezve szolgálnak a mondott egyházunkban. Kelt az elıbb említett birtokba vezetés és iktatás tizenhatodik napján (január 15-én), az Úr 1416. esztendejében, amidın az elıbb mondott Zsigmond király urunk uralkodik, János az esztergomi és András a kalocsai érsek, s a mi urunk, Stibor egri püspök úr kormányozza szerencsésen a mondott egri egyházat. A SZENTPÉTERI LAKOSOK ÁLTALÁNOS VÁMMENTESSÉGE (1425) A középkori magyar városfejlıdés jellegzetessége az úgynevezett mezıváros (latin terminussal: oppidum). Ezek a települések földesúri hatalom alatt álltak, ellentétben az igazi a szabad királyi városokkal, de a lakosok a földesúri járandóságokat pénzben váltották meg. Jellemzı volt reájuk a bizonyos fokú népességkoncentráció, valamint a fejlett mezıgazdasági árutermelés, s mivel a fölösleget értékesíteni kellett, a kereskedelmi tevékenység. A mezıvárosi fejlıdés állomásait kiváltságok jelzik, amelyeknek egyik jól körülhatárolható csoportja éppen a kereskedéssel kapcsolatos. Városunk az elsı, általános vámmentességre vonatkozó kiváltságát Zsigmond királytól nyerte. Az errıl szóló oklevél erede- 4 A zárójelbe tett nevek az oklevél rongáltsága miatt nem olvashatóak, de más oklevelek alapján rekonstruálni lehetett ezeket. 24
tiben nem maradt fenn, csak a vele közel egykorú országbírói vizsgálat másolata, amely azonban hitelesen bizonyítja a kiváltság meglétét. Jelzete: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, Sajószentpéter mezıváros jegyzıkönyvei, II. kötet, 23 24. p. Mi, Pálóczi Máté, Zsigmond úrnak, Isten kegyelmébıl Magyarország, stb. királyának az országbírája és egyéb tisztségeink között Diósgyır várának a várnagya emlékezetül ajánljuk, hogy mivel a Szentpéter mezıvárosban lakozó polgároknak a közönsége egyetértı szándéktól és akarattól indíttatván, s a legfelségesebb fejedelem, Zsigmond, Isten kegyelmébıl a rómaiak mindig felséges királya és Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya elıtt panaszkodván, oly módon tett elıterjesztést, amely szerint ık mindenütt az ıfelsége vámjain és egyéb helyeken szedni szokott vámokat, vagyis vámfizetéseket megfizetik és ezeket minden kereskedıtıl, akik portékáikkal együtt a mondott Magyarország különbözı részein megfordulnak, s a mondott Szentpéteren lakozó, bármilyen más helyzető és állapotú emberektıl is beszedik és kikényszerítik, nem tekintvén az elıbb említett királyi felség által nekik adományozott szabadságokat: ezért és emiatt ıfelsége erısen meghagyva megparancsolta nekünk, hogy nézzük meg és vizsgáljuk meg azon polgároknak a vámok megfizetésével kapcsolatos szabadságait és jogait, ha birtokolnak és be tudnak mutatni ilyeneket. Mi tehát azon királyi parancsolatnak mindenben engedelmeskedni kívánván, ahogyan az kötelességünk is, megvizsgáltuk azon polgároknak az általuk okleveles formában elıttünk bemutatott és elıbb említett szabadságait, vagyis szabadságjogait, s a mondott királyi felség által számukra kegyelmesen kibocsátott azon leveleknek a tartalmában pedig azt láttuk foglaltatni, hogy ıfelsége az összes és bármelyik kereskedıt a portékáival együtt, s mindegyik más, bármilyen helyzető és állapotú embert is, aki a mondott Szentpéteren lakozik, a vámfizetéssel kapcsolatban felmentette és felmentvén, kivétette az általuk egyébként fizetni szokott vámok alól. Ezért tehát mi, látván azon polgároknak a jogait, elrendeltük, hogy ezután a jövendıben azokon a helyeken, ahol a királyi vámokat, jelesül pedig az elıbb mondott Diósgyır várát megilletı vámot szedni szokták, ezektıl a polgároktól, amikor áruikat szállítják, az elıbb írt okon semmiféle vámot ne szedjenek és ıket semmiféle vám megfizetésére ne kényszerítsék, ezen levelünknek a tartalma és tanúbizonysága által. Kelt az elıbb mondott Diósgyırött, a Szent Szaniszló vértanú ünnepe utáni legközelebbi szerdán (május 9- én), az Úr 1425. esztendejében. 25