A MAGYAR TÁRSASÁGI JOG VÁLTOZÁSAI AZ EURÓPAI UNIÓS JOGHARMONIZÁCIÓ TÜKRÉBEN

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Levelező tagozat Logisztika szakirány A MAGYAR TÁRSASÁGI JOG VÁLTOZÁSAI AZ EURÓPAI UNIÓS JOGHARMONIZÁCIÓ TÜKRÉBEN Budapest, 2008 Készítette: Vidovenyecz Gyöngyi

TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 5 I. Az Európai Unió jogalkotó szervei és szintjei, jogharmonizációs kötelezettség.. 7 II. A közösségi társasági jog 10 II.1.A közösségi társasági jog személyi és területi hatálya 10 II.2.A közösségi társasági jog alapjai 11 II.2.a. A letelepedési jog... 12 II.2.b. Rendeletek.. 13 II.2.c. Irányelvek... 14 II.2.d. Az Európai Bizottság cselekvési terve, a Winter-csoport jelentése... 18 II.3. Az Európai Unió gazdasága mint a társaságok működésének fő színtere.. 20 II.3.a. Az Európai Unió gazdaságának világgazdasági kihívásai. 20 II.3.b. Az integráción belüli gazdaság főbb jellemzői és problémái. 22 III. A magyar jogharmonizáció... 24 III.1.Előzmények az 1988.évi VI.törvény... 24 III.2.Tagjelölti jogharmonizáció... 25 III.3.Jogharmonizáció a csatlakozás után. 26 III.4.A magyar gazdaság legfőbb problémái és kihívásai 2008.elején... 28 IV. Az 1997-es és 2006-os társasági törvény összehasonlító elemzése. 32 IV.1. A társasági törvény Első Része: A gazdasági társaságok közös szabályai. 32 IV.1.a. Általános rendelkezések 32 IV.1.b. A társasági szerződés (alapszabály, alapító okirat) - A gazdasági társaság alapítása.. 32 IV.1.c. A gazdasági társaságok szervei és legfőbb tisztségviselői 35 IV.1.d. Társasági határozatok bírósági felülvizsgálata, a kisebbségi jogok védelme, hitelezővédelem. 37 IV.1.e. Befolyásszerzés, elismert vállalatcsoport.. 39 IV.1.f. A társaság megszűnése... 39 IV.2 A társasági törvény Második Része: Az egyes gazdasági társaságokra vonatkozó szabályok... 43 IV.2.a. A korlátolt felelősségű társaság. 43 IV.2.b. A részvénytársaság 48 V. A szupranacionális társaságok megjelenése a magyar társasági jogban és a magyar gazdaságban. 54 V.1. Az európai gazdasági egyesülés (ege.)... 54 V.2. Az európai részvénytársaság ( se).. 54 V.3. Az európai szövetkezet (sce)... 55 VI.. A társaságokat érintő egyéb szabályozások... 57 VII. Esettanulmány: OMV kontra MOL... 60 VII.1. Rövid történeti áttekintés. 60 VII.2. Miért vonzó célpont a Mol?... 61 VII.3. A lex Mol... 62 VII.4. A küzdelem újabb színtere. A Budapesti értéktőzsde ( BÉT)... 65

VIII. Befejezés... 67 Mellékletek Irodalomjegyzék 4

BEVEZETÉS Dolgozatom témája: A magyar társasági jog változásai az Európai Uniós jogharmonizáció tükrében. A gazdasági társaságok működésének alapvető jogi környezetét jelenti a társasági jog. Társasági jogunk az elmúlt húsz évben jelentős változásokon ment keresztül. Az 1980-as évek végén a szocialista rendszer összeomlása és a piacgazdaság kialakulása szükségessé tette egy új társasági törvény megalkotását, amely a piaci verseny keretei között szabályozza a gazdasági társaságok tevékenységét. Az 1990-es években miután aláírtuk a Társulási Megállapodást az Európai Unióval kötelezettségünkké vált a jogharmonizáció, így annak a társasági jogot érintő része is. Ennek megfelelően a szükséges módosításokat elvégezve született meg az új, 1997.évi törvényünk a gazdasági társaságokról. 2004.évi uniós csatlakozásunkkal pedig Magyarország is az Európai Unió teljes jogú tagjává vált, így a jogharmonizáció egy folyamatos, állandóan napirenden lévő feladat. Az Európai Unió társasági joga ugyanakkor egy érdekes jogterület az integráción belül ugyanis nem létezik egységes társasági jog. Igen nagy a tagállami szabályozás önállósága, a közösségi társasági jog - leszámítva az alapot jelentő Római Szerződést - gyakorlatilag irányelvekben ill. a szupranacionális társaságokat szabályozó rendeletekben merül ki. Az egyre erősödő világgazdasági verseny és a terjedő globalizáció arra készteti az Uniót, hogy próbálja egységesíteni a szabályozást ez azonban nem könnyű feladat. Számos kérdésben és ez különösen érvényes a társasági jogra igen nagyfokú a tagállami ellenállás, jó néhány társasági jogi irányelvet csak hosszas egyeztetések után sikerült elfogadni, ill. vannak olyan irányelv-tervezetek, amelyeket az erőteljes tagállami ellenállás miatt a mai napig nem sikerült keresztülvinni. Szakdolgozatomban ezt az érdekes, komplex és mélyreható kutatást igénylő témát igyekszem feldolgozni. Kutatási célom annak bemutatása, hogyan valósult meg eddig ezen a jogterületen a magyar jogharmonizáció, milyen változásokat eredményezett ill. eredményez a szabályozás változása a hazai gazdasági társaságok működésében és mindehhez hogyan illeszkedik, mint háttérjogterület, az Európai Unió társasági joga. A dolgozat megírásához elengedhetetlenül szükséges a közösségi társasági jog alapjainak tanulmányozása a fellelhető szakirodalom és a Római Szerződés vonatkozó cikkelyeinek 5

alapján, a jogharmonizáció fogalmának bemutatása, az eddig elfogadott irányelvek áttekintő ismertetése. A gazdasági társaságok működése szempontjából meghatározó az a gazdasági környezet, amelyben kifejtik tevékenységüket ezért fontos az Európai Unió gazdaságának vázlatos áttekintése kettős vetületben; egyrészt azt vizsgálva, milyen helyet foglal el az Unió a világgazdasági versenyben, ill. az egységes belső piac megteremtése hogyan halad. A kutatáshoz a gazdasági elemző munkák mellett igen fontosak a szakfolyóiratokban megjelenő publikációk, elemzések, statisztikai összehasonlítások. A magyar gazdasági társaságok tevékenysége szempontjából fontos annak áttekintő bemutatása, milyen a hazai gazdaság aktuális helyzete 2008.elején. A szakdolgozat második terjedelmesebb része foglalkozik a tulajdonképpeni magyar társasági jogharmonizációval. Három társasági jogi törvényünk az 1988., 1997. és 2006.évi Gt.-k részletes, összehasonlító elemzése vált szükségessé, figyelemmel a szakfolyóiratokban megjelenő, a témában érintett szakemberek által publikált cikkekre, különös tekintettel mindhárom társasági törvényünk kidolgozásában kulcsszerepet játszó Sárközy Tamás publikációira. Fontosnak tartom az egyes jogszabályi változások közgazdasági vonatkozású hatásának az ismertetését is. Külön fejezetet szentelek a magyar társasági jogba beépülő szupranacionális társaságok bemutatásának, elemezve, milyen hatással jár ezek megjelenése az egyes, tagállami jogszabályok alapján működő gazdasági társaságok számára. A dolgozatnak nem központi témája, de érintőlegesen áttekintek néhány társjogterületet a gazdasági társaságok szabályozásának vonatkozásában. Végül a dolgozatot egy esettanulmánnyal zárom, ami a Mol kontra OMV címet viseli; ezen esettanulmány kapcsán nagyon jól szemléltethető több, a szakdolgozat elméleti részénél érintett téma: az Unió által biztosított letelepedési jog, szabad tőkeáramlás ill. a tagállami érdekek ütközése, a vállalatfelvásárlás vállalati egyesülés problematikája, az Unión belül megvalósuló piaci verseny. Az esettanulmány feldolgozásánál elengedhetetlen a téma aktualitását tekintve a napi sajtó, szaksajtó, az egyes nyilatkozatok és a témát érintően végrehajtott törvénymódosítás ( lex Mol ) figyelemmel kísérése. 6

I. AZ EURÓPAI UNIÓ JOGALKOTÓ SZERVEI ÉS SZINTJEI, JOGHARMONIZÁCIÓS KÖTELEZETTSÉG 1957-ben a Római Szerződés megkötésével létrejött az Európai Gazdasági Közösség. A gazdasági integráció első lépcsője volt a közös piac 1969. végéig történő létrehozása és erre az időpontra ki is alakult a közös piac valamennyi feltétele. Az 1986-os Egységes Európai Okmány a gazdasági integráció következő fokának, az egységes belső piacnak a megteremtését tűzte ki célként, amely létrehozásának határidejét 1992.december 31-ben jelölte meg. Az egységes belső piac olyan határok nélküli gazdasági térség, ahol a közösségi jog által harmonizált nemzeti szabályok is biztosítják az áruk, a személyek, szolgáltatások és a tőke mozgásának szabadságát valamennyi tagállamra kiterjedően. Ezen alapelvek gyakorlati megvalósulásához megfelelő jogi környezet szükséges, amely minden oldalról, (adózási szempontok, társasági jog, számvitel, kötelmi jog stb.) biztosítja az egységes belső piac működéséhez szükséges jogi környezetet. Ezen jogszabálykomplexum megformálásában a Római Szerződésben (RSZ) 1 megszabott keretek között döntő szerep hárul az Európai Unió közös jogalkotó szerveire: - Az Európai Unió Tanácsára, - az Európai Parlamentre, - az Európai Bizottságra, - valamint másodlagos intézményként az Európai Központi Bankra. Az egységes belső piacot szabályozó jogi normák természetesen nemcsak közösségi jogból állnak, hanem az ezek keretei között kibocsátott tagállami jogszabályokból is, amelyek azonban komformak kell legyenek a közösségi joggal. Az európai gazdasági integrációt szabályozó gazdasági joganyag ezért több jogalkotói szintre tagozódik: - a tagállamok által elfogadott nemzetközi megállapodások, mint közösségi elsődleges jogforrások. Ezek közül kiemelkedő jelentőségű a Római Szerződés ( és annak módosításai), amely kialakította a közös piac alapvető szabályait, s egyúttal meghatározta a közösségi jogalkotó szerveket is, tovább ezek jogalkotói kompetenciáját, 1 Római Szerződés = Európai Közösséget létrehozó Szerződés. 2004.évi XXX.törv.melléklete ( Magyar Közlöny, 2004.évi 60. sz., 2004.IV.30.) 7

- az RSZ által meghatározott keretek között létrejött ún. közösségi másodlagos jogforrások szintje, a közösségi rendeletek illetve a közösségi irányelvek, amelyeket a közösségi jogalkotó szervek alkotnak meg. Ezeket egészítik ki a közösségi határozatok és ajánlások. - az Európai Bíróság ítéletei - általános és saját (közösségi) jogelvek mint pl. a szolidaritás elve, az arányosság elve, - harmadik országokkal kötött szerződések Az európai közösségi jogrendszer azért jöhetett létre önálló jogrendszerként, mert az 1957- ben megkötött Római Szerződést aláíró hat állam a saját jogalkotói szuverenitásának egy részét átruházta a Római Szerződéssel létrehozott közösségi intézményekre. Ezért az RSZ kiemelkedő jelentőséggel bír a közösségi jog, és így a közösségi társasági jog vonatkozásában is, mivel annak jogalapját képezi. A Római Szerződés azonban több módosításon ment keresztül és egy hosszas folyamat eredményeként 1992-ben a Maastrichti Szerződés létrehozta az Európai Uniót. Az 1990-es években a közép-kelet európai térség országainak csatlakozási szándéka, valamint az időközben 15 tagúra bővült Unió működési reformjának szükségessége következtében egymást érték a reformok. 1997-ben elfogadták az Amszterdami Szerződést, 2000-ben létrejött a Nizzai Szerződés alapvető kérdések azonban megoldatlanok maradtak. 2004-ben megszületett az új Alkotmányos Szerződés, amely a korábbi szerződéseket mind hatályon kívül helyezte volna és egy alapokmányban foglalta volna össze az összes alapszabályt, ami az Európai Unió működéséhez kell. Az Alkotmány azonban nem léphetett érvénybe, mivel Franciaország és Hollandia állampolgárai 2005-ben népszavazáson elutasították azt. Ezt követően az EU állam és kormányfői egy ún. gondolkodási időszakot iktattak be. 2007.első felében Németország soros elnöksége idején az egyik legfontosabb feladat volt az Alkotmány újraélesztéséről szóló diskurzus és 2007.júniusban megegyezés született. 2007.december 13-án a portugál soros elnökség idején írták alá a Lisszaboni Szerződést. A Reformszerződés legfontosabb célja az uniós intézményrendszer, a döntéshozó és törvényalkotó mechanizmusok egyszerűsítése és az unió polgárközelibbé, átláthatóbbá tétele. Egy kisebb változtatást kivéve megtartja az Alkotmányban szereplő intézményi reformokat, egységes jogi személyiséget biztosít az Uniónak, növeli a nemzeti parlamentek az EU jogalkotásba való beleszólását, nyilatkozatban rögzíti az EU jog nemzeti joggal szembeni elsőbbségét és majdnem 50 területen felszámolja a tagállamok vétójogát. 8

A Reformszerződésnek a tagállami ratifikációkat követően 2009.január 1-ig kell hatályba lépnie. 2 Az Európai Unió tagállamait jogharmonizációs kötelezettség terheli, mégpedig a Brüsszel által kifejtett jogegyesítő ill. jogközelítő tevékenység kapcsán. Az eredeti hat tagállam, majd a csatlakozási szerződések aláírásával valamennyi később csatlakozó tagállam a létrehozott közösségi intézmények közül többet jogalkotási hatáskörrel ruházott fel. Mindez csak a nemzeti jogalkotói hatáskörök egy meghatározott részéről való lemondás útján jöhetett létre, oly módon, hogy a közösségi intézmények által alkotott jogok elsőbbséget élveznek a tagállami jogokkal szemben. A tagállamokat terhelő jogharmonizációs kötelezettség tartalma és terjedelme az alkalmazott jogszabályi formától függően alakul. Minimális ( feltételes, ill passzív) jogharmonizációs kötelezettsége van a tagállamoknak rendelet esetén, mivel a rendelet kibocsátása jogegyesítést eredményez, vagyis a rendelet valamennyi tagállam belső jogrendszerének részévé válik a közösségi jog elsőbbségének elve alapján. A tagállamtól passzív jogharmonizációt vár el, vagyis, hogy elfogadja a rendeletben foglalt szabályozást és a jogalkalmazás során érvényre jutassa azt. Maximális ( aktív) jogharmonizációs kötelezettséggel járnak a közösségi irányelvek, mivel alkalmazásukhoz a tagállamok részéről további aktív jogalkotói magatartásra van szükség. Az irányelvek nem keletkeztetnek egységes jogot, céljuk a tagállamok nemzeti jogának egymáshoz történő közelítése. A közösségi irányelv elérendő célokat, eredményeket jelöl ki meghatározott határidőn belül, az eszközök és eljárások tekintetében azonban a tagállamoknak szabad mozgásterük van. A jogharmonizációs kötelezettségnek eleget nem tevő, vagy nem megfelelő módon eleget tevő tagállamoknak negatív jogkövetkezményekkel kell számolniuk, amely esetben a végső döntést az Európai Bíróság hozza meg. 2 A Reformszerződést 2008. áprilisáig a következő EU tagállamok még nem ratifikálták: Egyesült Királyság, Spanyolország, Írország, Svédország, Finnország, Lettország, Észtország, Litvánia, Görögország, Ciprus, Olaszország, Csehország, Hollandia, Belgium, Luxemburg Forrás: http://europa/lisabon-treaty/countries/indexhu.htm 9

II. A KÖZÖSSÉGI TÁRSASÁGI JOG Az európai gazdasági jog fontos részét képezi a közösségi társasági jog. Bár a világban vannak példák arra is, hogy valamely egységes piacon belül eltérő társasági jogi szabályok léteznek, mint pl. az Egyesült Államokban, ahol a társasági jogalkotás nem szövetségi, hanem tagállami jogalkotói hatáskörbe tartozik, azonban az Európai Unió a hatékonyabb jogi szabályozás elérése érdekében előirányozta a közösségi társasági jog kialakítását, amely mára a közösségi jogrendszeren belül markánsan különálló jogággá vált. Ugyanakkor az Európai Unió nem rendelkezik egységes társasági joggal, az eddig elért közösségi lépések egyes társasági jogi területeken elsősorban a tagállami szabályok közelítését célzó irányelvi rendelkezéseket tartalmaznak. II. 1. A közösségi társasági jog személyi és területi hatálya A Római Szerződés a társaság fogalmát igen tágan értelmezi: társaság bármely tagállam nemzeti joga alapján létrejött társaság ( a nonprofit szervezeteket kivéve) 3 A közösségi társasági jog hatálya azonban csak az. ún. tőkeegyesítő társaságokra terjed ki, amelyeknél valamely tagállam nemzeti joga minimális törzstőke nagyságot ír elő. A magyar Gt.-ben 4 két ilyen társasági forma ismert.: a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság ( nyílt és zárt) Az ún. személyegyesítő társaságok a magyar társasági jogban ilyen a közkereseti társaság, és a betéti társaság nem tartoznak a közösségi társasági jog hatálya alá. Néhány jogi előírás azonban, mint pl. az egységes cégnyilvántartási szabályzat, ezekre a társaságokra is vonatkozik. A magyar társasági jogban nem ismert, de más államokban ( pl Németország) létező társasági forma, az ún. betéti részvénytársaság, szintén a közösségi társasági jog hatálya alá tartozik, mivel a kültag tagi jogait értékpapír, azaz részvény testesíti meg, Ugyanakkor a közösségi társasági jog ismer olyan társasági formákat is, amelyek nem a tagállamok jogában, hanem közösségi szinten léteznek. Ilyenek ún. szupranacionális társasági formák: 3 Római Szerződés 48. 2.bekezdés 4 Gt.= A gazdasági társaságokról szóló hatályos 2006.évi IV.törvény 10

- az európai gazdasági egyesülés, - az európai társaság, (vagy más néven európai részvénytársaság.) - az európai szövetkezet Ezen szupranacionális társaságokra közvetlenül a közösségi társasági jog szabályait kell alkalmazni. A közösségi társasági jog területi hatályáról a RSZ. 1. -a rendelkezik, mivel kimondja, hogy a szerződéssel a szerződő országok létrehozzák az Európai Közösséget, amelynek területén székhellyel bíró társaságokra vonatkoznak a közösségi társasági jog szabályai Érdemes megemlíteni néhány, a magyar gazdasággal szoros kapcsolatban lévő állam társasági formáit, amelyek a közösségi társasági jog hatálya alá esnek: Ausztria: - die Aktiengesellschaft, (részvénytársaság) - die Gesellschaft mit beschränkter Haftung. (korlátolt felelősségű társaság) Németország: - die Aktiengesellschaft, (részvénytársaság) - die Kommanditgesellschaft auf Aktien, (betéti részvénytársaság) - die Gesellschaft mit beschränkter Haftung. (korlátolt felelősségű társaság) II. 2. A közösségi társasági jog alapjai A közösségi társasági jog kiindulópontját, mint már fentebb említettem, a Római Szerződés jelenti. Alapjait három közösségi társasági jogi rendelet, valamint az eddig elfogadott tizenegy közösségi társasági jogi irányelv képezi. Ezen a jogi alapon a tagállamok társasági jogi normái is ún. eurokomform jogszabályokat alkotnak. A közösségi társasági jog szempontjából döntő jelentőségű a letelepedési jog, amely a négy alapszabadság egyike és az egységes belső piac működésének egyik legfontosabb alapfeltétele. 11

II. 2. a. A letelepedési jog A letelepedés szabadságát már a Római Szerződés is tartalmazta; kimondta a vállalkozások alapításának szabadságát és a vállalkozási formák, gazdasági társaságok számára biztosítandó nemzeti elbánást az Európai Unió minden tagországában. 5 A gazdasági társaság vagy cég olyan társaságot vagy céget jelent, amelyet valamely tagállam polgári vagy kereskedelmi joga alapján hoztak létre, ideértve a szövetkezeti társaságokat és egyéb, profitorientált közjogi vagy magánjogi jogi személyeket is. A letelepedés joga azonban csak azon gazdasági társaságokra vonatkozik, amelyek önálló gazdasági tevékenységüket kizárólag jövedelemszerzési céllal fejtik ki. A Európai Bíróság évtizedes joggyakorlata megmutatta, hogy számos, igen fontos kérdés vonatkozásában a Római Szerződés nem tartalmaz egyértelmű szabályozást. Az integráción belüli egységes belső piac kialakulásához a tőkemozgások teljes körű felszabadítására van szükség. (Ennek követelményét az 1985-ös Fehér Könyv 6 is megfogalmazta) Mindez a közvetlen befektetéseket is érintette ( vállalkozások, fióktelepek létesítése, ingatlanbefektetések, értékpapírügyletek, kollektív befektetési vállalkozások). Bár a Római Szerződés 43. -a különbséget tesz elsődleges és másodlagos letelepedés között, a kérdés szabályozása nem teljes körű. Elsődleges letelepedés esetén egy fő letelepedési hely alapításáról van szó vagyis ahol a gazdasági tevékenység központja van, ahol a legjelentősebb döntések születnek. A jogi személyiség megtartása melletti székhelyáthelyezésre vonatkozóan azonban nem tartalmaz egyértelmű rendelkezést a Római Szerződés. Így, ha székhelymódosításról van szó, a legtöbb esetben újra meg kell alapítani a gazdasági társaságot. A tagállamok megosztottak annak vonatkozásában, hogy jogrendszerük a székhely elvet, vagy a bejegyzés elvét preferálja. Az egykori brit birodalomban kialakuló bejegyzés elve lehetővé teszi, hogy a társaság jogi személyiségének megtartása mellett mozgassa székhelyét ezen elvet követi pl.az Egyesült Királyság, Hollandia, Dánia támogatva ezzel a társaságok nemzetközi mozgását és jogbiztonságot szolgáltatva az alapítók számára. Hátránya azonban, hogy a lazaság versenyét teremti meg a társasági jogok között aláásva a fogadó országok 5 RSZ 43. és 52.cikk 6 Fehér Könyv: 1985-ben jelent meg az egységes belső piac létrehozása érdekében. 279 olyan jogszabályt tartott szükségesnek, amelyek célja a négy szabadság érvényesülését gátló akadályok felszámolása 12

szigorúbb szabályait. A székhely-elv azt a jogot tekinti irányadónak, ahol a jogi személy székhelye van. A külföldi jog szerint alakult társaság csupán egy idegen állam jogának teremtménye, tehát nem létezik azon államon kívül, ahol teremtették, ill. elismerést igényel más tagállamokban. Ennek az elvnek a XIX.századi kialakulásához az a félelem vezetett, hogy a külföldi társaságok beözönlése aláássa a társadalmat és jogrendet. Ezt az elvet követi többek között Franciaország, Németország és Olaszország. Előnye, hogy összhangot teremt a fogadó ország jogrendszerével és ezáltal jobban megfelel a dolgozói részvétel, a hitelezővédelem és a kisebbségi részvényesek érdekeinek. Hátránya viszont, hogy nagyon merev, akadályozza a határon átnyúló mozgást és ezáltal gátját jelenti a letelepedés szabadsága érvényesülésének. Másodlagos letelepedés esetén az anyatársaság székhelye változatlan marad, tevékenységét újabb gazdasági egységek (ügynökségek, fióktelepek, leányvállalatok) alapításával terjeszti ki. Ezt a jogot a Római Szerződés is biztosítja, amikor kimondja, hogy a Tanács és a Bizottság intézkednek, hogy minden számba vehető gazdasági ágazatban fokozatosan feloldják a letelepedési szabadság korlátozását képviseletek, fiókok, leányvállalatok valamely tagállam területén történő alapításával kapcsolatban, valamint az anyagvállalat alkalmazottjainak az említett vállalatok vezető és felügyelő szerveibe való bekerülésre vonatkozóan. 7 A társaságoknak szabad döntésük van annak vonatkozásában, hogy gazdasági jelenlétük leányvállalaton vagy fióktelepen keresztül valósul-e meg. II. 2. b. Rendeletek A közösségi rendeletek hatálybalépésük napján a tagállamok belső jogának integráns részévé válnak, a rendeletekben foglalt szabályok közvetlen hatállyal bírnak a tagállamokban és közvetlenül alkalmazandók a nemzeti jogszabályok módjára. A tagállamok különböző jogi szabályozásának összehangolására vonatkozó hatáskör és jogalkotási alap mellett a Római Szerződés tartalmaz külön egy ún. szükséges hatáskör kitételt, amely ezt különleges helyzetben, a célkitűzések elérése érdekében a Miniszterek Tanácsának utalja. A jogharmonizációtól eltérően, a közösségi jog szerint létrejövő, sui generis közösségi társasági formák létrehozatalához ez a hatásköri klauzula képezi az alapot. 7 Római Szerződés 53. cikkely, f) pont 13

lehessenek az USA és Japán nagyvállalatainak. A két utóbbi rendelethez tartozik egy-egy irányelv is: - A Tanács 2001. október 8-i 2157/2001/EK rendelete az európai társaság alapokmányának Ezek az ún.. szupranacionális társaságok az alábbi közösségi rendeletek kibocsátásával kerültek bevezetésre: - A Tanács 1985. július 25-i 2137/85/EGK rendelete az európai gazdasági egyesülésről, - A Tanács 2001. október 8-i 2157/2001/EK rendelete az európai társaság alapokmányáról, - A Tanács 2003. július 22-i 1435/2003/EK rendelete az európai szövetkezet alapokmányáról. Ezen társasági formák szabadon mozoghatnak az integráció területen, mivel rájuk nem tagállami, hanem kizárólag a közösségi társasági jogi szabályozás érvényes. Lehetőségük van a kívánatos gazdasági méret elérésére, hogy versenytársai kiegészítéséről a munkavállalói részvétellel összefüggésben, - A Tanács 2003. július 22-i 1435/2003/EK rendelete az európai szövetkezet alapokmányának kiegészítéséről a munkavállalói részvétellel összefüggésben. II. 2. c. Irányelvek A közösségi társasági jogi irányelvek a tagállamok társasági jogának egységesítését szolgálják. Az irányelv lényege, hogy a tagállam nem az irányelvet kell, hogy átvegye (nincs tehát közvetlen alkalmazhatóság) hanem az abban foglalt célokat köteles megvalósítani, miközben a célhoz vezető eszközöket és módszereket illetően több-kevesebb szabad mozgástere van. A társasági jog területén az 1960-as években egy nagyszabású jogközelítési folyamat vette kezdetét. E folyamat első gyümölcse a 68/151/EKG irányelv volt. Brüsszel ugyanis felismerte, hogy a nagy tőkeegyesítő gazdasági társaságok szabályozása nem maradhat kizárólagosan a tagállami jogalkotások keretei között, ez ugyanis a gazdasági integráció, az egységes belső piac ellenében ható tényező lenne. Különösen igaz mindez a részvénytársaságok vonatkozásában, minthogy ezek tevékenysége döntő jelentőségű a tagállamok gazdaságában és gyakran túlnyúlik azok nemzeti határain. A részvénytársaságok mellett a közösségi jogalkotók figyelme az ugyancsak tőkeegyesítő típusú betéti részvénytársaságokra, illetőleg a korlátolt felelősségű társaságokra terjed ki. Az irányelvek fő célkitűzése tehát, hogy a bennük foglaltak tagállami alkalmazása révén hasonló transzperencia szabályok érvényesüljenek, bizonyos működési költségek kiegyenlítődjenek, 14

maradéktalanul megvalósuljon a hitelezővédelem, a társaság és tagjai viszonya a lényegi pontokban hasonló legyen, összehangolt szabályok érvényesüljenek a tőkevédelem, fúziók vonatkozásában és azonos feltételeket biztosítsanak a társaságokról való informálódás területén. A teljes európai társasági jogi szabályozás tehát ezeken az irányelveken alapul, ezeket öleli fel, nem fogja át a jogterület egészét, csupán az ún. kritikus pontokra koncentrál. Szemben tehát a szupranacionális társaságokkal, az egyéb társaságokra vonatkozó szabályozás tagállami kompetenciába tartozik. Ezeket a nemzeti szabályozásokat (pl. a tagállami társasági törvényekben szabályozott részvénytársaságokat) igyekszik a közösségi jogalkotó, amennyire ez lehetséges, minél több tekintetben közös nevezőre hozni. A múlt század hatvanas-hetvenes éveinek eredeti célkitűzése egy jóval átfogóbb és főképpen gyorsabb jogalkotási folyamat volt. Erre figyelemmel az Európai Bizottság egy tizenkét társasági jogi irányelvekből álló csomagot dolgozott ki és terjesztett a Tanács elé, amelyet később követett egy tizenharmadik és tizennegyedik iránytervezet is. Ebből azonban a Tanács csak tizenegyet fogadott el, ezért jelenleg tizenegy társasági jogi irányelv van hatályban. Három társasági jogi irányelv sorsa azonban bizonytalan. Ezek az irányelvek: az ötödik társasági jogi irányelv a részvénytársaságok szervezetéről; a kilencedik társasági jogi irányelv a társaságcsoportok (konszernek) szabályozásáról valamint a tizennegyedik társasági jogi irányelv a székhelyáthelyezésről. A közösségi irányelvi jogalkotás eddigi eredményei tehát tizenegy elfogadott társasági jogi irányelv, valamint közel tucatnyi módosító irányelv. Az elfogadott társasági jogi irányelvek a következők: Első társasági jogi irányelv: a Tanács 1968. március 9-i 68/151/EGK irányelve; célja a jogszabályok szükséges mértékű összehangolása, a jogbiztonság és a letelepedés szabadságának biztosítása. Az irányelv csak az 1.cikkben meghatározott jogi személyiséggel rendelkező társaságokra vonatkozóan állapít meg kötelezettségeket, de nem vonja be az alkalmazási körbe azok fióktelepeit. ( ennek szabályozására a tizenegyedik társasági jogi irányelvben kerül sor) Ebben az irányelvben elsősorban publicitási követelmények érvényesülnek. Három fő tartalmi egységből áll: 1.) A társaság megalakításához kapcsolódó közzétételi, nyilvánossági követelmények; ezen egység a publikálandók minimumlistáját tartalmazza, úgy mint a létesítő dokumentumok és módosításaik; a társaság képviseletére jogosultak kiléte, a képviselet módja, az irányítási és felügyeleti funkciót gyakorló 15

testületek ill. személyek adatai; éves mérleg, beszámoló, auditálás; a társaság székhelyének megváltoztatása, a társaság megszűnésének elhatározása; a felszámoló kijelölése és jogai; a felszámolás befejezése. A tagállamok belső jogszabályozásukban természetesen többletinformációs ill. közzétételi kötelezettségeket is megkövetelhetnek. A kor követelményeinek megfelelően egy 2003-as módosítás 2003/58/EK meghatározott informatikai eszközök alkalmazását teszi lehetővé a cégek nyilvántartásba vétele során ill. a céginformációkhoz való hozzáférés terén. 2.) A társaság által vállalt kötelezettségek és képviselet vonatkozásában tartalmaz előírásokat. Az irányelv kimondja a társaság nevében eljárók korlátlan és egyetemleges felelősségét a bejegyzés előtti fázisra vonatkozóan, ha a társaság nem veszi át az így elvállalt kötelezettségeket. 3.) A harmadik tartalmi egység a társaság érvénytelenségére (semmisségére) vonatkozik. Jogharmonizációs cél behatárolttá tenni a társaság érvénytelenné nyilvánításának feltételeit, amelynek érdekében az irányelv a semmiségi okok maximum-listáját adja meg, azaz újabb érvénytelenségi okok megfogalmazására nincs lehetősége a tagállamoknak. A semmiség kimondása azonban bírósági határozatban kell történjen. Második( tőkevédelmi) társasági jogi irányelv: a Tanács 1976. december 13.-i 77/91/EKG irányelve a hitelezők és részvényesek védelemről. Csak a klasszikus részvénytársaságokra alkalmazandó, bár néhány tagállam belső jogalkotása bizonyos rendelkezéseit a korlátolt felelősségű társaságokra is kiterjesztette. ( így pl. Magyarország) Az irányelv első része az alapítási dokumentumok kötelező tartalmi elemeit sorolja fel. Célja a társaságról való érdemi információkhoz való tényleges hozzáférhetőség biztosítása. Az irányelv második részében tőkésítési és tőkevédelmi követelményeket fogalmaz meg, a részvénytársaság jegyzett tőkéjének minimumát 25.000 -ban állapítja meg, és ezáltal biztosítja, hogy a kis- és középvállalkozások is részvénytársaság formájában szerveződhetnek és így részesei lehetnek a jogharmonizáció előnyeinek. A legtöbb tagállami jog azonban ennél magasabban állapítja meg a jegyzett tőke minimumának nagyságát. Az irányelv előírja, hogy az alaptőke része csak gazdaságilag értékelhető forgalomképes vagyon lehet. Emellett szabályozza az alapításkor kibocsátott 16

részvény ellenértékének befizetését, a tárgyi apportot, az osztalékfizetést, a saját részvény megszerzésének és birtoklásának lehetőségeit, a jegyzett tőke változtatásának szabályait. Harmadik társasági jogi irányelv: a Tanács 1978. október 9.-i 78/855/EGK irányelve az egy tagállamon belül megvalósuló egyesülést tárgyalja. Az egyesülésnek két fő estét különbözteti meg: 1) Beolvadással történő egyesülés, azaz egyesülés más társaság megszerzése útján, amikor a társaság felszámolás nélkül úgy szűnik meg, hogy egy másik társaságra ruházza összes vagyonát cserébe a megszerző társaság által a beolvadó társaság részvényeseinek kibocsátott részvényekért és esetleges ellenszolgáltatásokért. Ekkor csak a beolvadó társaság szűnik meg és a megszerző társaság- immár megnövekedve fennmarad. 2) Egyesülés új társaság alapításával, amikor a társaságok összeolvadás útján fuzionálnak és összes vagyonukat átruházzák egy általuk alapítandó új társaságra. Ebben az esetben gyakorlatilag összeolvadásról van szó, amely során az egyesülésben résztvevő társaságok megszűnnek és lényegében egy új társaság jön létre. Ezek a fúziók a francia, német, olasz jogban érvényesek, az Egyesült Királyság és Hollandia joga eltér ettől, mivel ezekben az országokban a vállalatfelvásárlás ( takeover) a meghatározó forma. A két kategória között lényegi különbség, hogy egyesülés során a részvényesi jogok továbbélnek az új társaságban, míg vállalatfelvásárlás esetén a részvényesi jogok átruházásra kerülnek. Az irányelv megengedi a részfúziót. Negyedik társasági jogi irányelv: a Tanács 1978. július 25-i 78/660/EGK irányelve a gazdasági társaságok éves beszámolójáról. Szabályozott területek: az éves mérleg elemei, tartalma, struktúrája, megjelenítése, közzététele, auditálása, továbbá a mérlegben szereplő tételek értékelése. Ez esetben is minimumharmonizációs szabályról van szó, a tagállamok többletkövetelményeket támaszthatnak. Hatodik társasági jogi irányelv: a Tanács 1982. december 17-i 82/891/EGK irányelve a nyilvánosan működő részvénytársaságok szétválásáról; ezen irányelv számos ponton a fúziókat tárgyaló irányelvet követi. Így a szétválásnak is 2 fő típusát különíti el, egyrészt beolvadással megvalósuló szétválás, amikor a társaság több másik társaságra ruházza át aktíváit és passzíváit, valamint az új társaság megalapításával megvalósuló szétválás, amikor a társaság úgy szűnik meg, hogy vagyona összességét több, újonnan alapítandó társaságra 17

ruházza át. Megengedett a részleges szétválás is; ekkor a társaság nem szűnik meg, hanem ún. leválásokról van szó, a levált rész szűnik meg. Hetedik társasági jogi irányelv: a Tanács 1983. június 13-i 83/349/EGK irányelve az összevont (konszolidált) beszámolóról; A 4. és 7. sz. számviteli irányelvek módosítása a tagállamok szabályozási kötelezettségévé tette, hogy a részvénytársaságoktól megköveteljék, hogy évente nyilatkozzanak a felelős vállalatirányítás elveinek teljesítéséről, vagy az elvektől való eltérés indokairól. Nyolcadik társasági jogi irányelv: a Tanács l984. április 10-i 84/253/EDK irányelve a számviteli dokumentumok kötelező könyvvizsgálatának elvégzéséért felelős személyek működésének engedélyezéséről. Tizedik társasági jogi irányelv: a társaságok határokon átnyúló egyesüléséről. Ez az irányelv megteremti annak lehetőségét, hogy két különböző tagállamban honos társaság beolvadás vagy összeolvadás útján egyesülhessen. Tizenegyedik társasági jogi irányelv: a Tanács 1989. december 21.-i 89/666/EGK irányelve az Európai Unió területén működő társaságok fióktelepeire állapít meg bizonyos publicitási követelményeket. Közzé kell tenni a fióktelep címét, tevékenységét és nevét; a képviseletre jogosultak kilétét és jogosultságuk terjedelmét; a fióktelep megszűntetését valamint az anyavállalatra tekintettel az első irányelvben megismert körülményeket. Természetesen a fióktelep működési országa előírhatja további információk, adatok közzétételét. Tizenkettedik társasági jogi irányelv: a Tanács 1989. december 21-i 89/667/EKG társasági jogi irányelve az egyszemélyes korlátolt felelősségű magántársaságokról. Az irányelv elismeri, hogy egy társaság alapítható egy taggal, valamint az is lehetséges, hogy az összes üzletrész tulajdonát egy tag szerzi meg, ezáltal egyszemélyes társaság jön létre. Tizenharmadik társasági jogi irányelv 2004/25/EK a vállalatfelvásárlásról. Ennek az irányelvnek az elfogadását rengeteg vita és hosszú egyeztetési folyamat előzte meg. Az irányelv felsorolja a vállalatfelvásárlás okait, formáit, miközben célja, a nyilvános vételi ajánlattétellel megvalósuló részvényfelvásárlás európai szintű egységesítése. II. 2. d. Az Európai Bizottság cselekvési terve, a Winter-csoport jelentése 18

A XXI.sz. elején szükségessé vált, hogy az Európai Unió a kor új kihívásainak megfelelően hatékonyabbá tegye a közösségi társasági jog szabályozását, erősítve ezáltal az integráció reálgazdaságát, javítva a vállalkozások hatékonyságát és versenyképességét. Az új szabályozási keret létrehozását több ok tette szükségessé: egyrészt egyre több uniós vállalat kezdte meg tevékenységét más tagállamban is; a tőzsdén jegyzett vállalatok koherensebb, integráltabb tőkepiacot kívántak; az új informatikai és távközlési technikák kihasználásához pedig harmonizált szabályozásra volt szükség. A küszöbön álló majd 2004- ben, ill. 2007-ben bekövetkezett új uniós bővítések előre vetítették, hogy a csatlakozni kívánó új tagállamok tovább növelik a nemzeti szabályozások változatosságát. Végül pedig az ezredfordulón több ún. vállalati, pénzügyi botrányra került sor, ami megrendítette a befektetők bizalmát és szükségessé vált ennek a megrendült bizalomnak a visszaszerzése. 2002.novemberében magas szintű szakértői csoport jött létre Jaap Winter vezetésével, amely A modern regulatory from work for company law in Europa címmel készítette el jelentését, melynek nyomán az Európai Bizottság elkészítette cselekvési tervét. E tervnek két fő célkitűzése volt: a versenyképesség és hatékonyság megőrzése, valamint az érdekeltek védelme. A cselekvési terv fontosnak tartotta a részvételi és tájékozódási korlátok felszámolását, azaz az előbbi esetben el kell hárítani a más tagállamban élő részvényes szavazati jogának gyakorlása előtt tornyosuló adminisztratív akadályokat ill. a tájékozódási korlátok felszámolása a vállalatok irányítására vonatkozó információk megszerzésének akadályait kívánta megszüntetni. Az Európai Bizottság nem tartotta szükségesnek egy egységes, uniós vállalati kódex kidolgozását, mivel a nemzeti eltérések miatt úgysem lehetne igazi harmonizációt megvalósítani vagy túl sok alternatívát hagyna meg lehetőségnek, vagy csupán elveket nyilatkoztatna ki. Ezért inkább cselekvési vonalakat fogalmaztak meg, melyek mentén tovább lehet haladni. Ezen cselekvési program a következő legfontosabb területekre koncentrált: a tőzsdei vállalatoknak éves jelentésükben ki kell térniük a vállalatirányítási rendszerük ismertetésére; a befektetőket tájékoztatni kell befektetési és szavazási politikájukról, akár konkrét esetekre vonatkozóan is; a részvényesek számára biztosítani kell a lehetőséget, hogy a közgyűlés előtt akár elektronikus úton is hozzáférhessenek a szükséges információkhoz, sürgősen meg kell oldani a határon túli szavazati jog gyakorlását, biztosítani kell a demokratikus joggyakorlást. (oly módon, hogy az egy részvény egy szavazat elve legyen irányadó.) Megfogalmazták az igazgatótanács korszerűsítésének legfontosabb tételeit úgy mint az igazgatótanács 19

összetétele, az igazgatók juttatásai és igazgatók felelősségének kérdései. Kezdeményezték egy évente egyszer vagy kétszer összeülő Európai Vállalatirányítási Fórum létrehozását. Mivel a vállalati összefonódások potenciális kockázatot jelentenek a részvényesek számára, ezért az érvényben lévő tulajdonosi csoportokról szóló törvény három területen történő módosítását tűzték ki célul. Elengedhetetlen az összefonódások szerkezetének a közzététele, a vállalatcsoportok működésének szabályozása, valamint a tulajdonosi piramisok átláthatóságának biztosítása. A Winter-csoport egy új uniós jogi forma létrehozását is szükségesnek tartotta, amely elsősorban a több tagországban tevékenykedő kis- és középvállalkozások számára lenne hasznos, ez volna az európai magánvállalat. Végül célként jelent meg a nemzeti társulási formák átláthatóságának a javítása. Az Európai Bizottság cselekvési terve valóban útmutatásként szolgált, több pontját sikerült megvalósítani ill a megvalósítás jelenleg is folyik. II. 3. Az Európai Unió gazdasága mint a társaságok működésének fő színtere II. 3. a. Az Európai Unió gazdaságának világgazdasági kihívásai Az Európai Unió gazdaságának egyre erősödő világgazdasági versenyben kell helytállnia, és választ kell adnia a globalizáció kihívásaira. Az elmúlt néhány évtizedben ugyanis a globális verseny jelentősen felerősödött, a gazdasági szuperhatalmak első számú gazdaságpolitikai célkitűzése versenyképességük megőrzése ill. erősítése lett. Ezt a célt szolgálta a 2000. március 23-24-én, a lisszaboni EU Tanács ülésén elfogadott célkitűzésrendszer, amely válaszkísérlet a globalizációs kihívásokra és az Uniónak a nemzetközi lemaradástól való félelmeire. A lisszaboni stratégia legfontosabb célkitűzése az Európai Unió hosszú távú versenyképességének javítása az európai társadalmi modell megőrzése mellett, oly módon, hogy az Európai Unió tíz év alatt a világ legversenyképesebb térsége legyen. Eszközrendszerét a strukturális reformok, a szociális kohézió és a fenntartható fejlődés jelenti. A stratégia a gazdasági és társadalmi dimenzió cselekvési területein három fő prioritást fogalmazott meg: 1. A versenyképes, dinamikus, tudásalapú gazdaságra való áttörés előkészítését ezen belül szerepel az információs társadalom elérhetősége mindenki számára; vállalkozásbarát környezet létrehozása innovatív vállalkozások, különösen a kis és közepes méretű 20

vállalkozások számára; gazdasági reformok a kiteljesedett és működő belső piac érdekében; hatékony és integrált pénzügyi piacok létrehozása; 2. Az európai társadalmi modell modernizációja a humán erőforrásba való befektetés, valamint az aktív jóléti állam megteremtése révén ezen belül több és jobb munkahely, aktív foglalkoztatáspolitika 3. A döntések gyakorlati alkalmazása; koherensebb és rendszer szemléletűbb megközelítés. A stratégia megvalósításának határidejét 2010-re tűzték ki. Az alapvető következtetéseket és feladatkijelöléseket az Európai Tanács határozta meg. Az Európai Tanács-ülések állandó napirendi pontjává vált a lisszaboni stratégia áttekintése az Európai Bizottság rendszeressé vált tavaszi jelentése alapján. A 2001.június 15-16-i göteborgi Európai Tanács a fenntartható fejlődésre helyezte a hangsúlyt ez a jelen generációja igényeinek olyan módon történő kielégítését jelenti, ami nem a jövő nemzedékeinek kárára történik. 2005-ben esedékessé vált a stratégia félidei felülvizsgálata. Ekkora már látható volt, hogy számos eredeti célkitűzés nem fog megvalósulni 2010-ig. (pl. a 70 százalékos foglalkoztatási szint). Így az Európai Bizottság 2005.februárjában elkészítette félidei felülvizsgálati jelentését, amelynek feladata a lisszaboni stratégia főbb kereteinek, irányainak kijelölése volt. Ennek előkészítését jelentette a Wim Kok korábbi holland miniszterelnök vezetésével készített tervezet. A Bizottság három nagy cél mentén 10 pontban határozta meg azokat a kulcsterületeket, amelyek fejlesztése feltétlenül szükséges. E három nagy cél: 1.) több és jobb munkahely 2.) tudás és innováció a növekedésért 3.) Európa, mint az üzleti tevékenység vonzó terepe 8 (A lisszaboni célok elérése még nem történt meg, és úgy néz ki, a kitűzött időpontig sem sikerül a stratégia maradéktalan megvalósítása. Ennek több oka is van. Az Európai Unió két legnagyobb problémája az elégtelen belső kereslet, valamint a gyenge növekedési teljesítmény. 2007-ben a növekedési ütem 2,9 % volt, ami az Európai Bizottság 2007.őszi előrejelzése szerint 2008-ban és 2009-ben várhatóan 2,4 %-ra csökken. Ez lényegesen elmarad a világgazdaság növekedési ütemétől, ami 2004-2006.között 5,4 % volt. Az Európai Unió legnagyobb versenytársa az USA, amely azonban az utóbbi időben szintén gazdasági nehézségekkel küzd; a dollár 2002-ig erős volt, azóta azonban mélyrepülésbe kezdett. Az elkövetkezendő egy-két évben az euró-dollár árfolyama várhatóan továbbra is 8 Marján Attila: Az Európai Unió gazdasága, HVG Kiadói Rt. Budapest 2006. 86.o. 21