A MOBILITÁSI CSOMAG HÁTTÉRDOKUMENTUMA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A MOBILITÁSI CSOMAG HÁTTÉRDOKUMENTUMA"

Átírás

1 A MOBILITÁSI CSOMAG HÁTTÉRDOKUMENTUMA A Visegrádi Csoport Cseh Elnöksége 2015/2016 A munkavállalók és szolgáltatások szabad mozgása mindig is felvetette az akadálymentes belső piac biztosításának igénye, valamint a munkavállalók és a tisztességes verseny védelme közötti egyensúly kérdését, különösen a kevésbé fejlett gazdaságok felé történő nyitás alkalmával, így például a kelet-európai országok keleti kiterjesztése során az 1980-as években, vagy az Európai Unió kelet irányába történt bővítése során 2004 után. A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetésére vonatkozó jogi szabályozás ezért nehezen elért kompromisszumok révén került megalkotásra a minden tagországra általánosan érvényes európai uniós jogszabályalkotás területén. A jelenlegi kiküldetésre vonatkozó jogszabályi környezet felülvizsgálatára nem csak a működéssel kapcsolatos gyakorlati problémákra adandó válasz szükségessége, de a szabályozás alapvető koncepcionális változtatására irányuló törekvések miatt került sor. Az Európai Bizottság elnöke, J. C. Juncker a kiküldetésről szóló jogszabály felülvizsgálatát prioritásként határozta meg annak érdekében, hogy megakadályozzák az állítólagos szociális dömpinget. Ezért az Európai Bizottság 2015-ös munkaprogramjában bejelentette a munkaerő-piac területére bevezetett intézkedéscsomag (mobilitási csomag) előterjesztését. A csomag célja a munkaerő mobilitás támogatása és a visszaélések elleni küzdelem a társadalombiztosítási rendszerek jobb koordinációja, a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó irányelv célzott

2 felülvizsgálata, valamint az EURES hálózat kiterjesztése révén. Február végére várható az Európai Bizottsági általános tájékoztatója, amelynek miniszteri szintű politikai megvitatására márciusban kerül sor az EPSCO Tanácsülésén a holland elnökség tervei szerint. A holland elnökség fő prioritásaként az Európai Unió mobil munkavállalóinak méltányos munkakörülményeinek biztosításának kérdését határozta meg. A jogalkotási javaslatokat idén tavasszal hozzák nyilvánosságra. Bár a kiküldetés kérdése fokozatosan egyre jelentősebbé válik (2010 és 2013 között a kirendelt munkavállalók száma átlagosan 9%-kal nőtt évente), az Európai Unióban a kiküldetésben lévő munkavállalók száma még mindig viszonylag alacsony: 1,3 millió (2013-ban), ami a befogadó államok aktív munkavállalói létszámának mindössze átlag 0,6%-át jelenti. Néhány tagállamban ugyanakkor bizonyos ágazatokban jelentős létszámban dolgoznak kiküldetésben munkavállalók (például Belgiumban és Ausztriában a kirendelt munkavállalók aránya 10% körüli az építőiparban). A MOBIL MUNKAVÁLLALÓKRA VONATKOZÓ BIZONYOS JOGSZABÁLYOK FELÜLVIZSGÁLATA A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv gyakorlati megvalósítása gyakran a rendelkezés kijátszását eredményezte. A rendelkezés kijátszása elsősorban a foglalkoztatás önfoglalkoztatásként való elrejtése (színlelt önfoglalkoztatás) és a fogadó állam jogszabályainak való meg nem felelés által valósult meg, az ellenőrzés hiánya és/vagy az alvállalkozók nem átlátható láncolata, illetve, a kiküldetés ideiglenes jellegének kijátszása, vagy az úgynevezett postafiókcégek tudatos létrehozása, stb. révén. E problémákra válaszul 2014-ben a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv végrehajtására vonatkozó irányelvet fogadtak

3 el, amely olyan speciális mechanizmusokat és ellenőrzéseket foglal magába, amelyeknek célja a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv végrehajtásának javítása. A fenti irányelvre vonatkozó tárgyalások nagyon komplexek voltak, és az eredményt a számos kérdést illetően alapvetően különböző nézeten lévő tagállami csoportok között csak nehezen elért kompromisszum révén sikerült megvalósítani; a választóvonal (némileg leegyszerűsítve) a régi EU-15 és az új tagállamok között húzódott. A különböző csalási gyakorlatok problémát jelentenek, ugyanakkor széles körű konszenzus van azok súlyosságát illetően. Mindazonáltal, ezeket a problémákat a meglévő jogszabályok hatékonyabb végrehajtása révén kezelni lehet, amihez segítséget nyújt a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv érvényesítéséről szóló új irányelv és a közelgő Európai Platform, amelynek célja a be nem jelentett munkavállalás megelőzésére és leküzdésére irányuló együttműködés erősítése. Szükséges, hogy az új intézkedéseket, amelyek közül néhány még nem lépett hatályba, megfelelő módon és hatékonyan alkalmazzák. Mindazonáltal néhány tagállam (Hollandia, Svédország, Belgium, Franciaország, Németország, Ausztria, Luxemburg) az Európai Bizottság, az Európai Parlament egy része és az európai munkavállalói képviselők úgy vélik, hogy az Európai Unió belső piaca további intézkedéseket és változtatásokat igényel. Általában a következő okokra hivatkoznak: a hazai munkaerőpiac védelme a tisztességtelen verseny ellen, valamint a külföldre kiküldött munkavállalók bérkörülményeinek teljes összehangolásának igénye, amelynek célja az, hogy megelőzzék a hazai munkaerő-piacon dolgozó külföldi munkavállalókkal szembeni egyenlőtlen bánásmódot és az Európai Unió tagállamai között meglévő, lefelé mutató konvergenciát (a bérek területén). Számos esetben hangsúlyozzák a kiküldött munkavállalók minimálbérére vonatkozó jelenlegi EU-s

4 jogszabály negatív aspektusait, és azt, hogy ez potenciálisan érinti az alacsony bérek után fizetett társadalombiztosítási hozzájárulásokat is. A meglévő jogszabályok felülvizsgálatának növelnie kell a kiküldetésben lévő munkavállalók jövedelmi szintjét annak érdekében, hogy helyzetük minden egyes munkahelyen egyenlővé váljon a többi munkavállalóéval. Tehát ez azt jelenti, hogy a kiküldetésben lévő munkavállalók munkáltatóit kötelezik arra, hogy a minimálbért fizessék és nem csak a jogszabály értelmében, hanem az általánosan érvényes és nemzetileg kihirdetett kollektív szerződéseknek megfelelően (például az érvényben lévő ágazati kollektív szerződésnek megfelelően az adott ágazatban), ahogy azt a jelenlegi irányelv előírja, de az egyes vállalatok vagy munkahelyek feltételeinek és kollektív megállapodásainak megfelelően (azaz a helyi vagy vállalati szintű kollektív megállapodások szerint). Másrészt, a munkáltatóknak nem a helyi viszonyoknak megfelelő minimálbért kell fizetniük, hanem az adott munkahelyen érvényes átlagbért, az egyenlő munkáért egyenlő bért ugyanazon a helyen elv alapján, az érintett külföldi munkavállalóra vonatkozó gazdasági vagy adózási feltételektől függetlenül. A közép- és kelet-európai országok hasonlóan gondolkodó csoportja (beleértve a Cseh Köztársaságot), valamint az európai munkáltatói képviselők kevésbé elutasítóak a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv felülvizsgálatával kapcsolatban. Ennek oka egyrészt az, hogy az Európai Unió belső piacán történő szolgáltatások nyújtása keretében történő lehető legszabadabb munkavállalói mozgásban érdekeltek, másrészt fenn szeretnék tartani a munkavállalókat kiküldő vállalatok versenyképességét. A kevésbé fejlett tagállamok bérkörülményei objektív mércével mérve alacsonyabb szinten vannak, mint a nyugati tagállamok munkavállalói bérei, de ezt nem lehet automatikusan szociális dömpingként, tisztességtelen versenyként vagy munkavállalók kizsákmányolásaként értelmezni,

5 különösen, amikor a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv már most is garantálja, hogy a kirendelt munkavállalók foglalkoztatási normáit a szolgáltatás nyújtásának helyszínén (munkaidő, és szabadságok, munkahelyi biztonság és egészség, egyenlő bánásmód, beleértve a közvetített munkavállalók egyenlő bánásmódját). A fenti államok csoportja a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelvet egy kiegyensúlyozott kompromisszumnak tekinti, amely egyrészt lehetővé teszi a munkavállalói mobilitást és a szolgáltatások szabad áramlását, másrészt védi a munkavállalókat a szociális dömping ellen januárjában az Európai Bizottság megjelentette a kiválasztott államokban és ágazatokban dolgozó kiküldött munkavállalók esetében alkalmazott bérmegállapodási rendszerekkel és minimumbérekkel kapcsolatos tanulmányt, amelyet az irányelv felülvizsgálatával kapcsolatban végeztek el. Ez a tanulmány megerősítette, hogy a kiküldetésben lévő munkavállalókkal kapcsolatos legnagyobb jelenlegi kihívást nem az jelenti, hogy milyen eszközt használnak bérkörülményeik megállapítására, hanem azok a módszerek, amelyekkel kijátsszák a jelenlegi rendelkezéseket (beleértve a postafiókcégeket, a közvetítők használatát és a színlelt önfoglalkoztatást). A munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv végrehajtására vonatkozó új irányelvtől várható, hogy segít megoldani ezeket a problémákat. A munkavállalók szabad mozgása magában foglalja a tagállamok közötti, nemzetiségre vonatkozó bármely diszkrimináció tiltását a foglalkoztatást, bérezést és egyéb munkakörülményeket illetően. Az Európai Unió állampolgárai számára garantált az, hogy ugyanolyan hozzáféréssel jelentkeznek egy másik tagállam munkaerő-piacához, mint annak a tagállamnak az állampolgárai, korlátozás, engedélyek vagy bármely más feltételek nélkül, amelyekre saját állampolgáraiknak nincs szükségük. A szolgáltatások szabadsága magában foglalja azt, hogy a

6 vállalkozásoknak jogában áll szolgáltatásokat nyújtaniuk egy másik tagállamban, és e célból saját munkavállalóikat ideiglenesen más tagállamba küldeni annak érdekében, hogy a szükséges munkát elvégezzék. Ebben az esetben a gyakorlatban nem a munkavállaló, hanem a munkáltató által nyújtott szolgáltatás mozog. A kiküldetésben lévő munkavállaló munkaviszonyára az őt foglalkoztató állam jogszabályai alapján kerül sor.

Az Európai Bizottság javaslata a munkavállalók szolgáltatások keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv módosítására

Az Európai Bizottság javaslata a munkavállalók szolgáltatások keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv módosítására Az Európai Bizottság javaslata a munkavállalók szolgáltatások keretében történő kiküldetéséről szóló irányelv módosítására dr. Bodgál Ildikó Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiaci Szabályozási Főosztály

Részletesebben

MILYEN LEHETŐSÉGEK REJLENEK A MUNKAVÁLLALÓK SZOLGÁLTATÁSOK KERETÉBEN TÖRTÉNŐ KIKÜLDETÉSÉBEN? VÁLTOZÁS A POSTING IRÁNYELV ALKALMAZÁSÁBAN

MILYEN LEHETŐSÉGEK REJLENEK A MUNKAVÁLLALÓK SZOLGÁLTATÁSOK KERETÉBEN TÖRTÉNŐ KIKÜLDETÉSÉBEN? VÁLTOZÁS A POSTING IRÁNYELV ALKALMAZÁSÁBAN MILYEN LEHETŐSÉGEK REJLENEK A MUNKAVÁLLALÓK SZOLGÁLTATÁSOK KERETÉBEN TÖRTÉNŐ KIKÜLDETÉSÉBEN? VÁLTOZÁS A POSTING IRÁNYELV ALKALMAZÁSÁBAN AZ IRÁNYELV Uniós jogi aktus, konkrét célokat tűz a tagállamok elé,

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA. amely a következő dokumentumot kíséri

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA. amely a következő dokumentumot kíséri EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.3.8. SWD(2016) 53 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA amely a következő dokumentumot kíséri Javaslat Az Európai Parlament

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU. Módosítás. Martina Dlabajová az ALDE képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU. Módosítás. Martina Dlabajová az ALDE képviselőcsoport nevében 25.5.2018 A8-0319/51 Módosítás 51 Martina Dlabajová az ALDE képviselőcsoport nevében Jelentés Elisabeth Morin-Chartier A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetése (COM(2016)0128

Részletesebben

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról

I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 19.5.2016 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a lengyel Szejm indokolással ellátott véleménye a munkavállalók szolgáltatások

Részletesebben

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA. amely a következő dokumentumot kíséri

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA. amely a következő dokumentumot kíséri EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.3.13. SWD(2018) 69 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA amely a következő dokumentumot kíséri Javaslat Az Európai Parlament

Részletesebben

Nyilvános konzultáció az Európai Munkaügyi Hatóságról és az európai társadalombiztosítási azonosító jelről

Nyilvános konzultáció az Európai Munkaügyi Hatóságról és az európai társadalombiztosítási azonosító jelről Nyilvános konzultáció az Európai Munkaügyi Hatóságról és az európai társadalombiztosítási azonosító jelről 1. A válaszadó adatai Kinek a nevében tölti ki a kérdőívet? Magánszemélyként Hivatalos minőségben:

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 21.6.2016 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a litván parlament indokolt véleménye a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 20.3.2017 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: A francia szenátus indokolt véleménye a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról

Részletesebben

IRÁNYELVEK. (EGT-vonatkozású szöveg)

IRÁNYELVEK. (EGT-vonatkozású szöveg) L 173/16 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2018.7.9. IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/957 IRÁNYELVE (2018. június 28.) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről

Részletesebben

EURES. Biztonságos külföldi munkavállalás. Horváth Máté EURES társhálózati koordinátor PM EURES Nemzeti Koordinációs Iroda október 17.

EURES. Biztonságos külföldi munkavállalás. Horváth Máté EURES társhálózati koordinátor PM EURES Nemzeti Koordinációs Iroda október 17. EURES Biztonságos külföldi munkavállalás Horváth Máté EURES társhálózati koordinátor PM EURES Nemzeti Koordinációs Iroda 2018. október 17. Mi jut az eszébe arról, hogy uniós munkavállalás? Ön dolgozott

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2018. június 14. (OR. en) 2016/0070 (COD) PE-CONS 18/18 SOC 192 EMPL 142 COMPET 214 MI 248 JUSTCIV 87 CODEC 524 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK

Részletesebben

Jogalkotási tanácskozások (Nyilvános tanácskozás az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (8) bekezdése alapján)

Jogalkotási tanácskozások (Nyilvános tanácskozás az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (8) bekezdése alapján) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. december 4. (OR. fr) 14689/15 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: OJ CONS 71 SOC 693 EMPL 452 SAN 408 CONSOM 206 Az EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK 3434. ülése (Foglalkoztatás, Szociálpolitika,

Részletesebben

Munkavállalók kiküldetése A kiküldő céggel kapcsolatos kérdések

Munkavállalók kiküldetése A kiküldő céggel kapcsolatos kérdések I. Általános kérdések (1. és 2. cikk) Munkavállalók kiküldetése A kiküldő céggel kapcsolatos kérdések I.2. A munkavállalót kiküldő vállalkozással kapcsolatos kérdések 1. 1. 1 A 96/71/EK irányelv alkalmazása

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2004 Petíciós Bizottság 2009 5.05.2008 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: José Camacho portugál állampolgár által a Federatie van de Portuguese Gemeenschap in Nederland egyesület nevében

Részletesebben

Postai liberalizáció szakszervezeti tapasztalatok. 2011. szeptember 29. Választmány dr. Berta Gyula

Postai liberalizáció szakszervezeti tapasztalatok. 2011. szeptember 29. Választmány dr. Berta Gyula Postai liberalizáció szakszervezeti tapasztalatok 2011. szeptember 29. Választmány dr. Berta Gyula 3. postai irányelv (2008/6/EK) Az EU egyik legfontosabb célkitűzése az egységes belső piac megteremtése

Részletesebben

Nem jogalkotási tevékenységek jegyzéke 14798/18

Nem jogalkotási tevékenységek jegyzéke 14798/18 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. december 5. (OR. en) 14795/18 OJ CONS 69 SOC 736 EMPL 551 SAN 432 CONSOM 341 IDEIGLENES NAPIREND AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Foglalkoztatás, Szociálpolitika, Egészségügy

Részletesebben

9949/16 af/lju/kb 1 DG B 3A

9949/16 af/lju/kb 1 DG B 3A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0070 (COD) 9949/16 JELENTÉS Küldi: Címzett: Előző dok. sz.: az Állandó Képviselők Bizottsága a Tanács SOC

Részletesebben

Harmadik országból érkező idénymunkások

Harmadik országból érkező idénymunkások Harmadik országból érkező idénymunkások Szerkesztői bevezető Jelen tanulmánykötet szerkesztési elvei között szerepelt, hogy a Magyarországot és az Európai Uniót érintő migráció kapcsán a lehető legtöbb

Részletesebben

PW Munkavállalók kiküldetése munkafeltételekkel és -körülményekkel kapcsolatos információkérés

PW Munkavállalók kiküldetése munkafeltételekkel és -körülményekkel kapcsolatos információkérés [F1] Az alapfeltételekkel kapcsolatos általános kérdések (3. cikk (1) bekezdés) [F101] Törvényekben vannak-e lefektetve a munkaviszonyra vonatkozó szabályok? [F102] Kizárólag törvényileg van-e szabályozva

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0206/784. Módosítás

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0206/784. Módosítás 22.3.2019 A8-0206/784 784 9 d preambulumbekezdés (új) (9d) A vállalkozókat arra kell ösztönözni, hogy vállalják a társadalmi felelősséget és olyan közúti fuvarozókat alkalmazzanak, akik betartják az ezen

Részletesebben

Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától?

Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Kóczián Balázs: Kell-e aggódni a Brexit hazautalásokra gyakorolt hatásától? Az Európai Unióhoz történő csatlakozásunkat követően jelentősen nőtt a külföldön munkát vállaló magyar állampolgárok száma és

Részletesebben

A nem állami nyugdíjrendszerek európai szabályozása

A nem állami nyugdíjrendszerek európai szabályozása A nem állami nyugdíjrendszerek európai szabályozása Párniczky Tibor IX. Pénztárkonferencia - Eger - 2006. november 8.-9. Tájékoztató Melyik Európa? A szabályozás területeiről Tagok jogai Intézményi szabályozás

Részletesebben

EU-s munkavállalók jogai

EU-s munkavállalók jogai EU-s munkavállalók jogai Az uniós polgárokat megillető négy szabadság egyike a munkavállalók szabad mozgása. Ez a munkavállalók mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, a családtagok beutazáshoz és tartózkodáshoz

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.3.21. COM(2013) 152 final 2013/0085 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet keretében a háztartási alkalmazottak méltányos módon történő foglalkoztatása

Részletesebben

5524/17 ADD 1 zv/kn/kk 1 GIP 1B

5524/17 ADD 1 zv/kn/kk 1 GIP 1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 3. (OR. en) 5524/17 ADD 1 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: PV/CONS 2 AGRI 29 PECHE 26 Az Európai Unió Tanácsának 2017. január 23-án Brüsszelben tartott 3514.

Részletesebben

Magyarország Európa politikája

Magyarország Európa politikája Magyarország Európa politikája Dr. Molnár Balázs, európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár Merre tovább Európa? Körkép 60 évvel a Római Szerződés aláírása után c. konferencia 2017. Március

Részletesebben

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat 1 A témák ismertetése A közösségi munkavállalás alapelvei Az átmeneti időszak A munkavállalás sajátosságai az egyes tagországokban Az EURES hálózat

Részletesebben

Gazdasági és Monetáris Bizottság JELENTÉSTERVEZET

Gazdasági és Monetáris Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 18.7.2012 2012/2150(INI) JELENTÉSTERVEZET a gazdaságpolitikai koordinációra vonatkozó európai szemeszterről: a 2012. évi prioritások végrehajtása

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak

Részletesebben

a központi közigazgatásban dolgozó közszolgálati tisztviselők tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra vonatkozó általános keretről

a központi közigazgatásban dolgozó közszolgálati tisztviselők tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra vonatkozó általános keretről MEGÁLLAPODÁS a központi közigazgatásban dolgozó közszolgálati tisztviselők tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra vonatkozó általános keretről Preambulum 1., 2013 decemberében a Bizottság

Részletesebben

Belső piaci eredménytábla

Belső piaci eredménytábla Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2017) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése 2016-ban a tagállamoknak 66 új irányelvet kellett átültetniük.

Részletesebben

Szociális Párbeszéd Fórum FES. A kelet-nyugati irányú munkaerő-vándorlás perspektívái az Európai Unióban

Szociális Párbeszéd Fórum FES. A kelet-nyugati irányú munkaerő-vándorlás perspektívái az Európai Unióban Szociális Párbeszéd Fórum FES A kelet-nyugati irányú munkaerő-vándorlás perspektívái az Európai Unióban A német szakszervezetek stratégiája a kelet-európai bevándorló munkaerő integrációjára Ildikó Krén

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0197/26. Módosítás

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0197/26. Módosítás 7.6.2017 A8-0197/26 26 A preambulumbekezdés A. mivel 2014-ben az EU-ban a nemek közötti nyugdíjszakadék, amit a nők által nyugdíj címén kapott adózás előtti átlagjövedelem és a férfiak ugyanilyen átlagjövedelme

Részletesebben

Vasas Szakszervezeti Szövetség. Magyarország

Vasas Szakszervezeti Szövetség. Magyarország Vasas Szakszervezeti Szövetség Magyarország Ideiglenes foglalkoztatás Az atipikus foglalkoztatás térnyerése folyamatos Európa szerte. Egyre több munkavállaló dolgozik a tipikustól a szerződéses jogviszony

Részletesebben

Általános tudnivalók a vállalkozások ellenőrzéséről, valamint azok kimeneteléről

Általános tudnivalók a vállalkozások ellenőrzéséről, valamint azok kimeneteléről Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ÉVOSZ-Németországi Vállalkozási Tagozat (ÉVOSZ-IWTD) Vállalkozási és kiküldetési feltételek az Európai Unióban, elsősorban Németországban Általános tudnivalók

Részletesebben

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)

(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) 2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek

Részletesebben

Országos Érdekegyeztető Tanács első félévi munkaprogramja. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program

Országos Érdekegyeztető Tanács első félévi munkaprogramja. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program Országos Érdekegyeztető Tanács 2007. első félévi munkaprogramja 2. számú melléklet I. Plenáris ülésen megvitatásra javasolt program Január 2007. évi bértárgyalások a keresetnövelés éves mértékéről ( OÉT)

Részletesebben

Szüntessük meg a nık és a férfiak közötti bérszakadékot.

Szüntessük meg a nık és a férfiak közötti bérszakadékot. Szüntessük meg a nık és a férfiak közötti bérszakadékot Összefoglaló Mi a nık és a férfiak közötti bérszakadék? Miért marad fenn a nık és a férfiak közötti bérszakadék? Milyen intézkedést tett az EU? Mit

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS A NEMZETI PARLAMENTEKNEK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS A NEMZETI PARLAMENTEKNEK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.7.20. COM(2016) 505 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS A NEMZETI PARLAMENTEKNEK a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv módosításáról

Részletesebben

Portugália nyilatkozata

Portugália nyilatkozata AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. július 7. (OR. de,en) Intézményközi referenciaszám: 2007/0280 (COD) 11134/09 ADD 1 REV 3 CODEC 862 MAP 6 MI 249 COMPET 324 IND 75 COSDP 586 POLARM 15 PESC 839 FELJEGYZÉS

Részletesebben

Magyar vállalkozóként Ausztriában

Magyar vállalkozóként Ausztriában Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyar vállalkozóként Ausztriában Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kapuvár 2018. március 22. Alapfogalmak, joganyag Szolgáltatási irányelv 2006/23/EK

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Életkor és diszkrimináció Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Összefüggések Idősödő Európa, idősödő Magyarország Növekvő kihívást jelent az életkor miatti sztereotípiák kezelése különösen

Részletesebben

Atipikus foglalkoztatás szabályozásának egyes kérdései. Nacsa Beáta nacsa@ajk.elte.hu 2012. május 14.

Atipikus foglalkoztatás szabályozásának egyes kérdései. Nacsa Beáta nacsa@ajk.elte.hu 2012. május 14. Atipikus foglalkoztatás szabályozásának egyes kérdései Nacsa Beáta nacsa@ajk.elte.hu 2012. május 14. Örökség a szocializmusból A nők (erőltetett és közel teljes) részvétele a munkaerő piacon Nemi szerepek

Részletesebben

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A

7655/14 ek/agh 1 DG B 4A AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 12. (14.03) (OR. en) 7655/14 SOC 194 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk A szociális helyzet az EU-ban A Tanács következtetései

Részletesebben

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL

NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Európai Parlament 2014-2019 Jogi Bizottság 11.11.2016 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: A Bolgár Köztársaság Országgyűlésének indokolt véleménye a harmadik országbeli állampolgárok

Részletesebben

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe Hatálybalépés: 2017. november Nyilatkozat Vállaljuk, hogy működésünk minden terén beleértve üzleti partnereinket és beszállítói láncunkat -- tiszteletben tartjuk

Részletesebben

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája 1112 Budapest, Sasadi út 170. 321-5262 E-mail: info@liganet.hu 24/2018. (09. 04.) számú elnökségi határozat 1. A LIGA Szakszervezetek kezdeményezi egy kétéves

Részletesebben

1968.10.19. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 257. szám

1968.10.19. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 257. szám A TANÁCS 1968. október 15-i 68/360/EGK IRÁNYELVE a tagállami munkavállalók és családtagjaik Közösségen belüli mozgására és tartózkodására vonatkozó korlátozások eltörléséről AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK TANÁCSA,

Részletesebben

Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető

Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető Teremts esélyt magadnak és másoknak! Támogatók: Esélyegyenlőségi kézikönyv mikrovállalkozások számára Könyvismertető Sellei Anna 2008. június 26., Budapest Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány FAT intézményi

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 4. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 4. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 4. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0086 (COD) 8838/17 ADD 7 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 2. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az

Részletesebben

2013. március 8.: Nemzetközi nőnap. A nők és a nemek közötti egyenlőtlenségek a válság idején

2013. március 8.: Nemzetközi nőnap. A nők és a nemek közötti egyenlőtlenségek a válság idején Kommunikációs Főigazgatóság KÖZVÉLEMÉNY-FIGYELŐ OSZTÁLY Brüsszel, 2013. február 26. 2013. március 8.: Nemzetközi nőnap A nők és a nemek közötti egyenlőtlenségek a válság idején Európai Parlament, Eurobarométer

Részletesebben

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi

Részletesebben

11170/17 ol/eo 1 DGG1B

11170/17 ol/eo 1 DGG1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM 8. PRIORITÁSÁNAK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 2016.06.17. Gerzsényi Ágnes Munkaerőpiaci Programok Főosztály VEKOP - VERSENYKÉPES

Részletesebben

Munkavállalás az Európai Unióban

Munkavállalás az Európai Unióban Kurzus: EU Szakpolitika Csoport: BTK SZ: 14-16h Oktató: Dr. Teperics Károly Munkavállalás az Európai Unióban Írásbeli beadandó feladat Készítette: Deres Zsófia Ida Szak: Szabad bölcsészet, földrajz minor

Részletesebben

A legújabb jogszabályi változások és kezdeményezések a legális migráció területén

A legújabb jogszabályi változások és kezdeményezések a legális migráció területén A legújabb jogszabályi változások és kezdeményezések a legális migráció területén EMH VIII. Nemzeti Ülés Budapest, 2011. december 8. dr. TÖTTŐS Ágnes Jogi szakreferens / Európai Együttműködési Főosztály

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv 2011.

Esélyegyenlőségi terv 2011. Esélyegyenlőségi terv 2011. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Elismerve minden embernek azt a jogát, hogy egyenlő méltóságú személyként élhessen, Újhartyán Község Önkormányzata az alábbi esélyegyenlőségi tervet alkotja

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE

EURÓPAI PARLAMENT. Petíciós Bizottság KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2004 Petíciós Bizottság 2009 12.02.2008 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELŐK RÉSZÉRE Tárgy: Irini Savvidou, görög állampolgár által a Veria járásban helyi szerződéssel alkalmazott dolgozók egyesülete

Részletesebben

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK A MUNKAVÁLLALÓK SZABAD MOZGÁSA Az uniós polgárokat megillető négy szabadság egyike a munkavállalók szabad mozgása. Ez a munkavállalók mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, a családtagok beutazáshoz és

Részletesebben

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK A MUNKAVÁLLALÓK SZABAD MOZGÁSA Az uniós polgárokat megillető négy szabadság egyike a munkavállalók szabad mozgása. Ez a munkavállalók mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, a családtagok beutazáshoz és

Részletesebben

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.

Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt. 2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira

Részletesebben

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa gépipari vállalkozások számára

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa gépipari vállalkozások számára A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 Minimálbér kifizetés, kiküldetés, behívásos munkavégzés szabályosan A Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Részletesebben

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó

Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat. Mészáros Mónika EURES tanácsadó Munkavállalás az EU/EGT tagállamokban az EURES hálózat Mészáros Mónika EURES tanácsadó A TÉMÁK ISMERTETÉSE EURES, az EU tagországai, általános tudnivalók az uniós munkavállalásban Álláskereső honlapok

Részletesebben

Az EU intézményrendszere

Az EU intézményrendszere Az EU intézményrendszere EU Parlament EU Tanácsa EU Bizottság 1 A Tanács és a Főtitkárság főépülete, a Justus Lipsius Brüsszelben Justus Lipsius (1547-1606) holland jogfilozófus és filológus https://commons.wikimedia.org/wiki/file:justus_lipsius,_eastern_side.jpg

Részletesebben

A Generali Csoport Beszállítói Etikai Kódexe

A Generali Csoport Beszállítói Etikai Kódexe A Generali Csoport Beszállítói Etikai Kódexe Szerkesztette Grafikai koordináció Vállalati Kommunikáció Jóváhagyta Assicurazioni Generali S.p.A. Igazgatósága Milánó, 2011. december 16. Bevezető Az elmúlt

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában

Új Szöveges dokumentum A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában A gyermekek jogai az Európai Szociális Kartában Az Európa Tanács keretében elfogadott Európai Szociális Karta (1961), illetve a jelen évezred szociális és gazdasági jogait egyedülálló részletességgel felmutató,

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon!

Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon! 2013. június 15., szombat 10:51 (NAPI) Ilyen adóváltozásokat javasol az EU - mutatjuk, kik járnának jól Magyarországon! Az Európai Bizottság már egy ideje egyre hangsúlyosabban forszírozza, hogy a munkát

Részletesebben

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek

A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -

Részletesebben

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén?

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Az alábbi szakmai írásunkban megnézzük, hogy mire számítsunk abban az esetben, ha munkaügyi ellenőrzés lenne nálunk, illetve még az ellenőrzés előtt fel tudjunk

Részletesebben

Miért jó az euro az uniónak? Megszűnik az árfolyamkockázat az eurozóna tagországain belül. 1999.01.01. VIRTUÁLIS VALUTA 2002.01.01 BANKJEGYEK, ÉRMÉK Az EURO jele: Tudod-e, hogy mi volt az euro előtti nemzeti

Részletesebben

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK

JOGALAP CÉLKITŰZÉSEK EREDMÉNYEK A MUNKAVÁLLALÓK SZABAD MOZGÁSA Az uniós polgárokat megillető négy szabadság egyike a munkavállalók szabad mozgása. Ez a munkavállalók mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, a családtagok beutazáshoz és

Részletesebben

A tanácsi jogi aktusok végleges elfogadására vonatkozóan nyilvánosságra hozható információkat e jegyzőkönyv 1. kiegészítése tartalmazza.

A tanácsi jogi aktusok végleges elfogadására vonatkozóan nyilvánosságra hozható információkat e jegyzőkönyv 1. kiegészítése tartalmazza. Conseil UE AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. január 13. (17.02) (OR. fr) 16675/08 LIMITE PUBLIC PV/CONS 79 ECOFIN 589 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának (GAZDASÁGI és PÉNZÜGYEK)

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014. ÉVI 1. SZÁM

HÍRLEVÉL 2014. ÉVI 1. SZÁM 2014. ÉVI 1. SZÁM Kedves Olvasó! KÖSZÖNTŐ ről havonta megjelenő hírlevelének első számát tartja a kezében. Ebben a kiadásban röviden bemutatkozik szervezetünk valamint. Ezt követően pedig állandó rovatunk,

Részletesebben

Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai

Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai Zöld beszerzés a Buy Smart+ projekt tapasztalatai Budapest, 2013. november 26. A Kbt. 2013. július 1-jei változásai nyomán felmerült egyes jogértelmezési kérdések konferencia Varga Katalin, Energiaklub

Részletesebben

1./ A legkisebb bérek megállapításáról szóló évi Ajánlás (ILO 135. sz. Ajánlás, június 22., Genf)

1./ A legkisebb bérek megállapításáról szóló évi Ajánlás (ILO 135. sz. Ajánlás, június 22., Genf) Legkisebb munkabér megállapítása 1./ "A legkisebb munkabérek megállapítására vonatkozó eljárásról szóló 1928. évi Egyezmény"(ILO 26. sz. Egyezmény, 1928. június 16., Genf) kihírdette: 1932. évi XIX. tv.

Részletesebben

Új egyensúly. Sikerek és kihívások

Új egyensúly. Sikerek és kihívások Új egyensúly Sikerek és kihívások Felzárkózik a gazdaság GDP évenkénti növekedési üteme az Európai Unióban és Magyarországon (az előző időszak %-ában) 4,9 5,2 4,2 4,5 4,5 4,3 3,9 3,8 3,4 3,0 3,0 2,4 1,9

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 4. (08.12) (OR. en) 16554/08 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2006/0006 (COD) SOC 746 CODEC 1694

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december 4. (08.12) (OR. en) 16554/08 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2006/0006 (COD) SOC 746 CODEC 1694 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. december 4. (08.12) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2006/0006 (COD) 16554/08 ADD 1 SOC 746 CODEC 1694 BEVEZETŐ KIEGÉSZÍTÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: az

Részletesebben

9645/17 ac/ms 1 DG E 1A

9645/17 ac/ms 1 DG E 1A Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 24. (OR. en) 9645/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. május 23. Címzett: a delegációk ENV 540 FIN 326 FSTR 42 REGIO 62 AGRI 286

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság részéről. a Gazdasági és Monetáris Bizottság részére

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság részéről. a Gazdasági és Monetáris Bizottság részére Európai Parlament 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 2015/0000(INI) 25.7.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság részéről a Gazdasági és Monetáris Bizottság részére

Részletesebben

Regionális trendek integrációs kihívások az EU tagállamok kereskedelmi nyilvántartásainak jogi modellje, mint versenyképességi tényező

Regionális trendek integrációs kihívások az EU tagállamok kereskedelmi nyilvántartásainak jogi modellje, mint versenyképességi tényező Regionális trendek integrációs kihívások az EU tagállamok kereskedelmi nyilvántartásainak jogi modellje, mint versenyképességi tényező Pázmándi Kinga PhD. egyetemi docens Pétervári Kinga PhD. egyetemi

Részletesebben

6269/17 anp/ll/ktr/kf 1 DG B 1C

6269/17 anp/ll/ktr/kf 1 DG B 1C Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 20. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0397 (COD) 6269/17 SOC 91 EMPL 61 CODEC 207 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az elnökség az Állandó Képviselők

Részletesebben

7232/19 ADD 1 REV 1 lg/eo 1 TREE.2.B LIMITE HU

7232/19 ADD 1 REV 1 lg/eo 1 TREE.2.B LIMITE HU Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. június 7. (OR. en) 7232/19 ADD 1 REV 1 LIMITE PV CONS 9 TRANS 178 TELECOM 112 ENER 153 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Közlekedés, Távközlés és Energia)

Részletesebben

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2016.3.8. COM(2016) 128 final 2016/0070 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről

Részletesebben

Az Etikai kódex azonban tartalmazhat a nemzeti törvényeknél szigorúbb követelményeket is.

Az Etikai kódex azonban tartalmazhat a nemzeti törvényeknél szigorúbb követelményeket is. Etikai kódex 1 Bevezetés Etikai kódexünket minimális irányadó normaként alkalmazzuk célunk, a termelési környezet és a munkafeltételek folytonos etikai és szociális szempontból esedékes - javítása érdekében.

Részletesebben

5915/1/13 REV 1 pu/it/et 1 DQPG

5915/1/13 REV 1 pu/it/et 1 DQPG AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. február 7. (07.02) (OR. en) 5915/1/13 REV 1 COMPET 65 POLGEN 13 MI 69 SOC 63 ENT 31 CONSOM 16 FIN 55 ENER 23 TRANS 34 TELECOM 16 IND 29 MÓDOSÍTOTT FELJEGYZÉS Küldi:

Részletesebben

9535/16 ADD 1 pu/it/kf 1 DPG

9535/16 ADD 1 pu/it/kf 1 DPG Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 15. (OR. en) 9535/16 ADD 1 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: PV/CONS 30 COMPET 330 IND 112 RECH 211 ESPACE 33 Az Európai Unió Tanácsának 2016. május 26-án és 27-én

Részletesebben

***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA

***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság 2006/0196(COD) 24.10.2007 ***II AJÁNLÁSTERVEZET MÁSODIK OLVASATRA a Tanács közös álláspontja a 97/67/EK irányelv közösségi postai szolgáltatások

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0204/120. Módosítás. Karima Delli a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0204/120. Módosítás. Karima Delli a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság nevében 21.3.2019 A8-0204/120 120 15 a preambulumbekezdés (új) (15a) Az intelligens menetíró készülék gyors bevezetése kiemelkedő fontosságú, mivel lehetővé teszi a közúti ellenőrzéseket végző, végrehajtó hatóságok

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 15. (OR. en) ST 11630/2/04 REV 2 ADD 1. Intézményközi dokumentum: 2003/0134 (COD)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 15. (OR. en) ST 11630/2/04 REV 2 ADD 1. Intézményközi dokumentum: 2003/0134 (COD) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2004. november 15. (OR. en) Intézményközi dokumentum: 2003/0134 (COD) ST 11630/2/04 REV 2 ADD 1 CONSOM 63 MI 215 CODEC 929 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy: A Tanács közös álláspontja

Részletesebben

Kiküldetési feltételek az Európai Unióban, elsősorban Németországban

Kiküldetési feltételek az Európai Unióban, elsősorban Németországban Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Németországi Vállalkozási Tagozat ( ÉVOSZ-IWTD ) Kiküldetési feltételek az Európai Unióban, elsősorban Németországban - Gyakorlati tudnivalók - Budapest, 2017.

Részletesebben