A fizikai aktivitás és a minőségi öregedés Aktív életvitel időskorban

3. Sporttudományok A fizikai aktivitás és a minőségi öregedés Aktív életvitel időskorban Szekcióvezető: Dr. Ihász Ferenc egyetemi docens Tartalomjegyzék: Korovljev Darinka, Halasi Szabolcs: Anaerób állóképesség összehasonlítása 30 év feletti nőknél... 2 Lepes Josip: A testmozgás hatása a csontokra különböző életkorokban... 7 Barkáts Norbert: A m. Palmaris longus agenézise Kárpátalja magyar lakosságánál... 15 Király Tibor, Ihász Ferenc, Szakály Zsolt, Király Anita, Baksa Péter, Borkainé Havassy Mirtill, Cséka Bernadett, Fülekiné Szabó Andrea, Gellér Ferenc Szedlákné Kiss Tímea, Szíj Réka, Zsilák Judit.: A mindennapos testnevelés és a szükséges módszertani fejlesztés lehetőségei... 20 Szakály Zsolt - Király Tibor - Ihász Ferenc - Fülekiné Szabó Andrea - Cséka Bernadett - Zsilák Judit - Borkainé Havassy Mirtill - Szedlákné Kiss Tímea - Szíj Réka - Baksa Péter - Gellér Ferenc: A keringési rendszer fejlesztésének metodikai megújítása Győr város iskoláinak testnevelésében: a szív-, keringés-, légzési rendszer teljesítményének vizsgálata... 30 1

KOROVLJEV Darinka 1 HALASI Szabolcs 2 1 Fakultet sporta i fizičkog vaspitanja, Univerzitet u Novom Sadu 2 Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka ANAERÓB ÁLLÓKÉPESSÉG ÖSSZEHASONLÍTÁSA 30 ÉV FELETTI NŐKNÉL ABSZTRAKT A kutаtásban különböző korú (30-49 évig) fizikailag aktív nő vett részt, akik rendszeresen edzettek az újvidéki World Class fitness teremben. A mintát két csoportra osztottuk a koruk alapján, 30-39 évig (n=28) és 40-49 évig (n=22). Kétmintás t-próbával megállapítottuk, hogy a percenkénti leütésszám (t=4,14; p=0,00) és maximális oxigén fogyasztás (t=2,38; p=0,02) aerób képességek mutatóiban statisztkailag jelentős a különbség a fiatalabb nők javára. A kutatás eredményeivel bebizonyosodott, hogy az aerób képességek csökkennek a kor előrehaladtával. Kulcsszavak: nők, aerób állóképesség, öregedés, fizikai aktívitás, edzés. BEVEZETÉS Az öregedés egy megállítathatatlan és visszafordíthatatlan folyamat, amely már az embrionális fázisban elkezdődik (Nešić és tsi., 2004). A pubertás kortól az érett felnőttkoron keresztül az öregedésig, a nők és a férfiak is különböző fázisokon mennek keresztül, amelyek biológiailag kódoltak (Mišigoj-Duraković, 2006). Az aerób teljesitőképesség 15-20 éves korban éri el a maximumot, aztán 30 éves kortól folyamatosan csökken az ülő munkát végző felnőtteknél, kb. 10 évenként 10%-kal. (Heath et al., 1981; Buskirk & Hodgson, 1987; Tanaka et al., 1997; FitzGerald, et al., 1997; Eskurza et al., 2002; Pimentel et al., 2003). Korábbi kutatások kimutatták, hogy az aerob állóképesség leépülése 50 % -kal lassabban történik azoknál, akik fizikailag aktívak, edzéseket végeznek szemben az ülő munkát végző inaktív személyekkel, akik nem edzenek. (Heath et al.,1981; Kasch, Boyer, Champ, Verity & Wallace 1990). A kor előrehaladtával az aerób állóképesség csökkenése összefüggésben van a szervezet fiziológiai változásaival (keringési és légzőszervrendszer), a vázizomat csökkenésével. A fizikai aktivitás jelentős hatással van az aerób állóképesség és a testösszetétel változására. Sport és rekreációs tartalmakkal való foglalkozás, egyike a legjelentősebb faktoroknak az egészség megőrzése érdekében (Sharkey és Gaskil, 2008). A trend a heti 4-5 edzés különböző kombinált tartalmakkal, ezek általában csoportos foglalkozások, amelyek az aerób állóképesség, koordináció, erő és hajlékonyság fejlesztésére irányulnak. MÓDSZER A kutаtásban különböző korú (30-49 évig) fizikailag aktív nő vett részt, akik rendszeresen edzettek az újvidéki World Class fitness teremben. A felmérésben résztvevő minden nő a World Class standardizált programja alapján edzett, már legalább egy éve. A nők városi közegben éltek, magasabb szociokulturális statusszal rendelkeztek. A legmagasabb iskolai 2

végzettségük alapján 8-an fejeztek be középiskolát, 5-en főiskolát, 27-en egyetemet, 10-en rendelkeztek posztgraduális fokozattal. Többségük dolgozott munkahelyen, viszont az 50 nőből csak 14-en éltek házasságban. A mintát két csoportra osztottuk a koruk alapján, 30-39 évig (n=28) és 40-49 évig (n=22). A felosztást az korábbi kutatások mintája alapján végeztük el (Nasis és Gledas 2003; Heyward 2006). Különböző kombinált csoportos fittness program alpján dolgoztak, a következő sorrenden: 1. táblázat. Programok FITNESS PROGRAMOK TRENINIG 1 TRENING 2 TRENING 3 TRENING 4 PUMP 60 STEP EXPRESS 30 PUMP 60 PILATES 60 SPININIG EXPRESS 30 CORE EXPRESS 30 SPINING EXPRESS 30 Az aerób képességek megállapítására spiroergometriai tesztet alkalmaztunk DIF1, az újvidéki Sport és Testnevelési Kar diagnosztikai osztályán. Ezt a tesztet a futópadon (Treadmil), már 10 éve sikeresen alkalmazzák a Zágrábi Egyetem Kineziológiai Kar Sport diagnosztikai központjában (Vučetić 2007), amely úgy lett kialakítva, hogy alkalmazható az egészéges óvodáskorú gyermekektől kezdve egészen az idősebb korosztályig. DIF 1 teszt leirása Miután az alany elhelyezkedett a futópadon és felhelyeztük rá a szükséges eszközöket, kipróbálja annak működését, ezután 1 perc pihenő következik. A pihenési fázis után következik a terhelés, ami 3 km/h sétával kezdődik és 2 percig tart, majd 30 másodpercenként növeljük a gyorsaságot 1km/h-val. A futópad lejtése 1,5%-os és állandó. Az alany az első négy fokozatot folyamatosan gyorsuló sétával (6km/h-ig) teszi meg, majd 7km/h-tól futással folytatja. A terhelésnek és a tesztnek is akkor lesz vége, ha az alany már nem tudja folytatni a futást az adott fokozatban (számára a maximális gyorsaságban). A levezetés pedig 3 percig 5 km/h-ás sétával történik. A spiroergometriai rendszer és a Quark b 9.0 (COSMED, Italy) programcsomag lehetővé teszi a folyamatos on-line, breath-by-breath követését a következő változóknak: oxigén felvétel (VO 2 ), szivritmus (HR), légzés perctérfogat (VE), légzési koeficiens (RQ), maximális pulzusszám a maximális oxigénfelvétel idején és maximális futási sebesség. A tesztelés során az alanyok egy maszkon keresztül lélegeztek. A felmérés során nemcsak a számítógépen követtük a paramétereket, hanem figyeltük az alanyok szubjektiv érzéseit is a módosított Borg skála (1973) alapján. Ami magas korrelációban van az energia felhasználással, a pulzusszámmal és más élettani változókkal. Az alap statisztika kiszámítása után kétmintás t-próbával megállapítottuk, hogy van-e jelentős különbség a két korosztály között a következő változóknál: max. pulzusszám, VO 2 max, légzési perctérfogat és erőltetett vitálkapacitás. Az adatok feldolgozását SPSS 16.0. statisztikai csomaggal végeztük. 3

EREDMÉNYEK A kétmintás t-próbával megállapítottuk, hogy szignifikáns különbség van az 1. (30-39 évig) és a 2. csoport (40-49 évig) között egyes változóknál. 2. táblázat. Kétmintás t-próba VÁLTOZÓK Csoport Átlag Szórás t p 1 186.36 4.46 Maximális pulzuszzám (bpm) 4.14 0.00 2 178.52 8.60 VO 2 max (ml/kg/min) 2.38 0.02 Légzési perctérfogat (l/min) 1.34 1.88 Erőltetett vitálkapacitás (l) 5.91 0.56 t-kétmintás t-próba; p-szignifikancia szint (p < 0,5). 1 1 1 37.51 74.98 3.95 7.83 12.40 0.44 2 2 2 32.46 70.17 3.85 6.35 12.50 0.63 MEGBESZÉLÉS A kutatás során felmértük a fizkailag aktív, heti 4 edzésen résztvevő nők funkcionális képességeit. Az edzések a World Class srandardok alapján zajlottak, tartalmuk 30-90 perc. A kapott eredmények rámutattak arra, hogy a vizsgált nők az aerób állóképesség terén átlagon felüli értékeket produkáltak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adataihoz viszonyítva, amit professzionális mérőműszerekkel mértünk. Ez azt jelenti, hogy a mért alanyok kiváló funkcionális képességekkel rendelkeztek. A kétmintás t-próbával megállapítottuk, hogy statisztikailag jelentős különbség van a két csoport között (p<0,05) ezeknél az aerob képességeket jellemző változóknál: Maximális pulzusszám és Maximális oxigén felvétel. Jobb eredményt értek el az 1. csoport alanyai a 2. csoport alanyaihoz viszonyitva. A fizikailag aktívabb nőknél kisebb mértékben csökken a maximális pulzusszám az öregedés folyamán, ezt a tényt, a szív lökettérfogatának csökkenésével magyarázzuk. A korábbi kutatásokban megállapították, hogy csökken az artériák rugalmassága és a bal kamra funkciója is (Tanaka és tsai. 2001; Ehsani és tsai., 2003), a kötőszövet megvastagodik, a rugalmasság csökken, magasabb a vérnyomás, ami miatt a szív erősebben kell, hogy pumpáljon, hogy a ugyanazt a vérmennyiséget a szervezetbe juttathassa (Skinner, 1993). A maximális pulzusszámot illetően a korábbi kutatásokban is hasonló különbségeket találtak a nőknél (Tanaka és tsai., 2001; Fleg és tsai. 2005; Mišigoj Duraković, 2006; Zoller, 2008). A gyengébb aerób hatékonyságot a 2. csoportot (40-49 évig) alkotó nők érték el. Ez akár annak is betudható, hogy nekik kevesebb tapasztalatuk volt a futópaddal. Fontos tényező, ami megmagyarázza az aerób képességek csökkenését, a maximális pulzusszám és maximális oxigén felvétel mellett, változás a szervezet testösszetételében az öregedés folyamán, az izomtömeg csökkenése, a bőr alatti zsirszövet megnövekedése. Ha megfigyeljük nem jelentkezett szignifikáns különbség a két csoport között: Légzési perctérfogat és Erőltetett vitálkapacitás változóknál. Az 4

idősebb nőknél (40-49 év) gazdaságosan és jól működik a légzőszervrendszer, ami a rendszeres és hosszabb ideje történő edzéseknek tudható be, azaz a légzőszervek aktív használatának. A kutatásból megállapitható, hogy szignifikáns különbség van a két korosztály között az aerób állóképesség terén, az 1. csoport javára. Az eredmények egy része magyarázható a mozgásmennyiséggel, helyes táplálkozással, házassági állapottal, genetikával és más faktorokkal, amelyek hatással vannak a funkcionális képességekre is (Sharkey & Gaskil, 2008). Evvel a kutatással bebizonyosodott, hogy a kor előrehaladtával csökken az aerób állóképesség a fizikailag aktív nőknél is. Irodalom: Coggan, A. R., Spina, R. J., King, D. S., Rogers, M. A., Brown, M., Nemeth, P. M., Holloszy, J. O. (1992). Skeletal muscle adaptations to endurance training in 60- to 70-yr-old men and women. Journal of Applied Physiology, 72 (5), 1780-1786. Buskirk, E.R., Hodgson, J. L. (1987). Age and aerobic power: the rate of change in men and women. Federation Proc, 46, 1824 1829. Eskurza, I., Donato, A. J., Moreau, K.L., Seals, D. R., Tanaka, H. (2002). Changes in maximal aerobic capacity with age in endurance-trained women: 7-yr follow-up. Journal of Applied Physiology, 92 (6), 2303-2308. Ehsani, A. A., Spina, R. J., Peterson, L. R., Rinder, M. R., Glover, K. L., Villareal, D. T., Binder, E. F., Holloszy, J. O. (2003). Attenuation of cardiovascular adaptations to exercise in frail octogenarians. Journal of Applied Physiology, 95, 1781 1788. Fitzgerald, M., Tanaka H., Tran Z., Seals, D., (1997). Age-related declines in maximal aerobic capacity in regularly exercising vs. sedentary women: a meta- analysis. Journal of Applied Physiology, 83 (1), 160 165. Fleg, J. L., Morrell, C. H., Bos, A. G., Brant, L. J., Talbot, L. A., Wright, J. G., Lakatta, E.G. (2005). Accelerated longitudinal decline of aerobic capacity in healthy older adults. Circulation, 112, 674 682. Heyward, V. H (2006). Advanced fitness assessment and exercise prescription. Champaign, IL: Human Kinetics. Heath, G. W., Hagberg, J. M., Ehsani, A. A., Holloszy, J. O. (1981). A physiological comparison of young and older endurance athletes. Journal of Applied Physiology, 51, 634 640. Kasch, F. W., Boyer, J. L., Camp, S. P. V., Verity, L. S., Wallace, J. P. (1990). The effect of physical activity and inactivity on aerobic power in older men (a longitudinal study). The Physician and Sportsmedicine, 18, 73 83. Mišigoj-Duraković, M. (2006). Kinantropologija - biološki aspekti tjelesnog vježbanja. Zagreb: Kineziološki fakultet. Mikalački, M. (2005). Sportska rekreacija. Novi Sad: Fakultet fizičke kulture i Univerzitet u Novom Sadu. Nassis, P., Geladas, D. (2003). Age-related pattern in body composition changes for 18-69 year old women. Journal of sports medicine and physical fitness, 43 (3), 327-333. Nešić D., Mazić S., Velkovski S. D., Stojiljković S., Suzić S., Mitrović D. (2004). Teorije starenja ljudske populacije. Gerontologija, 32, (1), 38-43. 5

Obradović, J. (2008). Osnove antropomotorike, Novi Sad: Fakultet sporta i fizičkog vaspitanja. Pimentel, A. E., Gentile, C. L., Tanaka, H., Seals, D. R., Gates, P. E. (2003). Greater rate of decline in maximal aerobic capacity with age in endurancetrained vs. sedentary men. Journal of Applied Physiology, 94, 2406 2413. Sharkey, B., Gaskill, S. (2008). Vežbanje i zdravlje. Beograd: Data status. Skinner, J.S., (1993). Exercise Testing and Exercise Prescription for Special Cases. Philadelphia: Lea & Febiger. Tanaka, H., Monahan, K. D., Seals, D. R. (2001). Age-predicted maximal heart rate revisited. Journal of American College of Cardiology, 37, 153 156 Zoeller, R. F. (2008). Gender differences in cardiorespiratory fitness with advancing age: Is the age-associated decline in VO 2 max more rapid in men and do older men and women respond differently to exercise? American Journal of Lifestyle Medicine, 2 (6), 492-499. Živanić S., Životić-Vanović M., Mijić R., Dragojević R. (1999). Aerobna sposobnost i njena procena Astrandovim testom opterećenja na biciklergometru. Beograd: Udruženje za medicinu sporta Srbije. Vučetić, V. (2007). Razlike u energetskim kapacitetima trkača dobivenih različitim protokolima opterećenja. Doktorska disertacija. Zagreb: Kineziološki fakultet Wilmore, J. H., Costill, D. L. (2005). Physiology of sport and exercise, Champaign: Human Kinetics. 6

LEPES Josip Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Szabadka A testmozgás hatása a csontokra különböző életkorokban BEVEZETŐ A csont a csontváz erejét és szilárdságát biztosítja, de a kálcium és más ásványi sók raktára is. (Stevenson és Marsh, 2007). A csont dinamikus szövet, amely állandóan átalakul és ez az átalakulás egész életen át tart. A csontok átalakulása, vagy csontátépülés két folyamatot ölel fel: a csontfelépítést és a csontleépülést, melyek folyamatosak, és a testtömeg, meg a fizikai aktivitársa nyújtott válaszként történnek, lehetővé téve ezáltal a csontváz homeosztázisának megtartását. Az osteoblastok, a mezenchima eredetű sejtek, szerves matrixet szintetizálnak és választanak ki, melyek mineralizálódása a kiválasztást követően azonnal megkezdődik. Az osteoclastok demineralizációval és a csontmátrix felbomlasztásával építik le a csontot, majd eltűntetik a bomlásterméket. A csontok metabolikus megbetegedései a csontlebomlás folyamatának megnövekedése következtében fordulnak elő, a normális, vagy részben kompenzatórikusan megnövekedett csontátalakulási folyamat során ( high turnover, felgyorsult csontforgalom), vagy ha a csontátépülés folyamán sérül a normális csontreszorpciós folyamat. ( low turnover, csökkent csontforgalom). A csontok hosszanti növekedésének megszűnése után konszolidációs időszak következik. A csonttömeg maximális sűrűsége és szilárdsága 30-tól 35 éves korig tartó időszakban következik be, ekkor a csontformáció és csontreszorpció viszonylag kismértékű (a gyors növekedés időszakához képest) és e két folyamat aránylag egyforma. (Babić, 2004). A csontritkulás a csonttömeg volumenegységenkénti csökkenéseként határozható meg, így a csonttörés minimális traumák következtében is megtörténhet. Ez a leggyakoribb metabolikus csontbetegség a gazdaságilag fejlett országokban. Leggyakrabban a nőknél jelentkezik, a menopauza után. Az emberek ezzel kapcsolatban egyre inkább tájékozottak, sok nő azonban még mindig nincs tudatában annak, hogy mekkora mértékben hat ki a csontritkulás életminőségük csökkenésére. Ami még ennél is fontosabb, nem tudják, hogy ez megelőzéssel szinte teljesen elkerülhető (Stevenson és Marsh, 2007). A csontok ásványi sűrűsége (BMD bone mineral density) és a csonttörések kockázata közötti fordított arányú összefüggés miatt, az osteoporosis diagnózist általában a csontsűrűségméréssel igazolják (BMD). (Stevenson és Marsh, 2007). Az alacsony BMD jelentősen növeli a csonttörés kockázatát, minimális traumák esetében is (stres-frakture). (Kohrt et al, 2004). A stress-fraktúrák képezik az atléták gyakori sérüléseit, különösen a maraton futóknál. Ezeket a töréseket azért nehéz felismerni, mert a tünetek a nyugalmi állapot után elmúlnak. (Knobloch et al, 2007). A csonttömeget (csontminőség) növelő stratégiák és/vagy csökkentik az esési rizikót, potenciálisan csökkentik az osteoporozis miatti törések okozta betegségeket és elhalálozást. Annak ellenére, hogy a csonttömeg gyógyszeresen növelhető, a tornával, mint természetes, egyszerű és olcsó módszerrel elérhető: 1) a csonttömeg és csontok szilárdságának, erejének növelése, valamint 7

2) az izomerő, a rugalmasság és a mozgékonyság, ezzel pedig csökken az időskori esési rizikó. Más kérdések is felmerülnek a csontok egészsége és a fizikai aktivitással kapcsolatosan, mint például az erőteljes edzés miatti stressfraktúrák kockázata és az amenoreiával kapcsolatos csontveszteség (Kohrt et al, 2004). A fizikai aktivitás és a csontrendszer közötti kapcsolat másik formája a Női Sport Triád szindróma, amely három egészségügyi tényezőt ölel fel: a táplálkozási rendellenességeket, a menstruációs diszfunkciót és a korai csontritkulást (FIMS Position Statement 2000). A fizikai aktivitásnak nagy kihatása van az egészségre. Ismeretes, hogy a fizikai tevékenységnek védő hatása van a szív és érrendszeri megbetegedésekkel, a stroke, a II típusú cukorbetegség, a vastagbélrák és a mellrák ellen. A fizikai aktivitás az egészség más fontos összetevőire is kihatással van, mint a mentális egészség, a sérülések és az esések. Koplex, multidimenzionális magatartást jelent. A teljeskörű fizikai aktivitást számos különböző tevékenységi forma képezheti: szakmai, otthoni tevékenységek (pl. beteg családtag ápolása, takarítás), közlekedéssel kapcsolatos aktivitások (pl. sétával, vagy kerékpárral eljutni a munkahelyre) és szabadidős a tevékenységek (pl. tánc, úszás). (Miles, 2007). A torna (vagy edzés), a szabadidős tevékenység ideje alatt végzett fizikai tevékenység alcsoportja, a fizikai fitness egy vagy több komponensének megtartása miatt végzett megtervezett, strukturált és megismételt testmozdulatok általi fizikai tevékenység. A fizikai tevékenység és a torna megkülönböztetése néha felesleges, ezért ezeknek a kifejezéseknek a használata igen rugalmas. (Hardman és Stensel, 2009). A fizikai aktivitást tovább csoportosíthatjuk a gyakoriság, az időtartam és az intenzitás alapján. A gyakoriság és az időtartam azt jelenti, hogy milyen gyakran és mennyi ideig végezzük a tevékenységet. Az intezitás a befektetett erőre vonatkozik és arra, hogy mekkora energiát követel az a tevékenység (Miles, 2007). Különböző mérési módok léteznek, amelyek a fizikai aktivitást különböző szintekre sorolják. Ez a tevékenység komplexitásától függ; az időtartam, az intenzitás és a gyakoriság számos különböző kombinációi léteznek a fizikai aktivitás különböző típusaira (Miles, 2007). A FIZIKAI AKTIVITÁS HATÁSA A CSONTOKRA Az edzési elvek közismertek, így a progresszív terhelés is, mint azok egyike. A csontra terhelő erőt kell alkalmazni, amely stimulálja az adaptív választ, a folyamatos adaptáció pedig állandó terhelésnövekedést követel. Fontos megemlíteni, hogy a csontstimuláció a csontsejtek szó szerinti deformálása. A fizikai deformációt a csontfelszín deformitásának mérőjével lehet mérni, gyakrabban azonban az alap mechanikus hatásának mérésével értékelik, amely a súly elviselésének, a csont igénybevételének folyamán fellépő reakcióként keletkezik (weight bearing aktivitás). Az izomösszehúzódási erő az alap mechanikus reakciójának hiányában szintén stimulálhatja a csontépülést, ám ezt sokkal nehezebb felmérni. A csontnak az edzésre történő adaptációja szempontjából egyedi tényező a csontszövet lassú, de folyamatos metabolizmusa (Kohrt et al, 2004). 8

A fizikai tevékenység bizonyítottan jelentős szerepet játszik a csonttömeg növekedésében a gyermekkor és a serdülőkor folyamán, a csonttömeg megtartásában az ötvenes életévekben, az öregedéssel járó csontveszteség lassításában és az időskorú személyek csonttörési kockázatának csökkentésében (Kohrt etal, 2004). Annak megítélésében, hogy az edzés milyen pozitív hatással van a csontokra, az alábbi tényezőket kell figyelembe venni: - specifikumok csak azokat a helyeket adaptálják a csontokon, amelyek a mindennapos tevékenységek által kiváltott változásoknak vannak kitéve. - terhelés csak akkor jelentkezik az adaptív válasz, ha a stimulus meghaladja a szokásos terhelési határt; a csontok folyamatos adaptációja a terhelés progresszív növekedését követeli. - reverzibilitások a testmozgás csontra hasznos hatása nem feltétlenül marad meg, amennyiben a testmozgás jelentősen csökken. Nem ismeretes, hogy milyen hosszú az időtartam, melynek következtében megkezdődik a csontminőség veszteség az edzés abbamaradása után, mint ahogyan az sem, hogy e tekintetben van-e különbség a fiatal és idősebb személyek között (Kohrt et al, 2004). A FIZIKAI AKTIVITÁS HATÁSA A GYERMEKEK ÉS A FIATALOK CSONTOZATÁRA A gyermekkori fizikai tevékenység kapcsolatban van a csonttömeg sűrűség képződésével. Megállapították, hogy erősen intenzív aktivitás mellett, a szokásos fizikai tevékenységnek és a játéknak is jelentősége van a megfelelő csontsűrűség (megfelelő BMD) elérésében. Ezt támasztotta alá egy koppenhágai iskolában a 6-tól 8 éves korú gyermekeken folytatott vizsgálat, amely megállapította, hogy azoknak a gyermekeknek, akiknek fokozott mindennapos tevékenységeik vannak, a BMD-re pozitívan kiható magas szintű élénk fizikai aktivitásaik is vannak (Hasselstrom et al, 207). Hasonló eredményekre jutott egy svéd tanulmány is, amely 7-9 éves korú gyermekeket vizsgált, akik két évig külön tornagyakorlatokban vettek részt az iskolában. Ez a program vegyes tevékenységekből állt, labdajátékokat, futást, ugrálást és mászást ölelt fel, testnevelő szakos tanári felügyelet mellett. Kiderült, hogy ez az ilyen szinten végzett fizikai tevékenység igen jelentős volt a csonttömeg sűrűségének növekedése szempontjából (Alwis et al, 2008a). Vannak olyan kutatások is, amelyek más eredményekre jutottak. A 7-9 éves korú kislányok egyéves kiegészítő iskolai testedzése nem vezetett jelentős csonttömeg sűrűség növekedéshez (Alwis et al, 2008b). Sokkal több tanulmány mutatott rá viszont arra, hogy a fizikai tevékenység valóban javítja a csontok minőségét. Így kiderült, hogy a sporttal foglalkozó serdülőkorú lányoknál a csontok minősége megmarad, sőt növekedik. Fontos megemlíteni, hogy a testgyakorlatokkal elért csontminőség nem marad meg tartósan, amennyiben azt a későbbi életszakaszban nem tartják fenn fizikai aktivitással (Rautava et al, 2007). A fejlődésben lévő csontok jobban válaszolnak a mechanikai terhelésre és a fizikai tevékenységre, mint az érett csontok. Ez arra utal, hogy a korai gyermekkori testgyakorlatok fontos tényezője lehet a későbbi életszakaszban fellépő csontritkulás megelőzésében. (FIMS Position Statement,). 9

Azt kell még megvizsgálni, hogy milyen nemű testgyakorlatok és milyen fokú intenzitás javítja legnagyobb mértékben a csontok fejlődését az ember fejlődése folyamán, valamint, hogy mikor a leghatásosabb a terhelés erre a folyamatra. Úgy vélik, hogy a fokozottan hatékony és erőgyakorlatok (plyometria, tornászás, labdarugás, röplabda és a súlyokkal végzett gyakorlatok) a leghatásosabbak a csonttömeg növekedésének fejlesztésében, amennyiben az edzések a serdülőkorban kezdődnek (Kohrt et al, 2004). A FIZIKAI AKTIVITÁS HATÁSA A FELNŐTTEK CSONTJAIRA Az edzés növelheti a fiatal felnőtt nők csontsűrűségét. Számos tényező, mint a terhelési intenzitás, a specifikus helyek, amelyekre ez az erőhatás kihat és az elszántsággal végzett edzési program a hatékonyság fontos meghatározói lehetnek. A fokozott intenzitású terheléses edzés (pl. nagy erőfeszítés) szintén eredményezheti a testfelépítés és az izomerő változását. Annak ellenére, hogy a csontváz magas intenzitású megterhelését felölelő fizikai aktivitás javallott a fiatal felnőtt korúak számára az optimális csonttömeg elérése és megtartása céljából, hatékonysága azonban valamilyen hormonális rendellenesség, helytelen táplálkozás, vagy túlfeszítettség esetében nem észlelhető (Kohrt et al, 2004). Az a vizsgálat, amelyben 18-26 éves korú nők vettek részt, egyoldalú koncentrikus és ekcentrikus izokinetikus ellenállási gyakorlatokat tartalmazó 5 hónapos edzés után azt mutatta, hogy a gyakorlatokkal felölelt kéz- és a lábcsontok sűrűségében volt tapasztalható javulás. Ezáltal megerősítést nyert, hogy az edzésnek ez a módja a programmal felölelt végtagokban lévő erő növekedéséhez vezet (Nickols-Richardson et al, 2007). Kiderült, hogy a testgyakorlatok igen hatásosak azoknak a fiatal nőknek az esetében is, akik ismeretlen eredetű osteoporosisban szenvednek (Bergstrøm, Brinck és Stääf, 2008). A fizikai tevékenység jelentőségét alátámasztó számos bizonyíték egyike az a finn kutatás, amellyel 35-40 éves nőket vizsgáltak, akik olyan erős hatású edzéseken vettek részt, mint a step aerobik. Hat hónap intenzív edzés után csontsűrűségük megnövekedett (Ahola et al, 2009). Egy másik finn kutatás is azt mutatja, hogy a 35-40 éves korú nők esetében a testgyakorlatok effektív intenzitása elérhető olyan normális fizikai tevékenységgel is, mint a futás és ugrálás. A gerincoszlop ágyéki részén elért pozitív hatás nagyobb intenzitású gyakorlatok esetében jelentkezett, a sarokcsontban pedig a kisebb intenzitású gyakorlatok eredményeként. Ez arra utal, hogy a gyakorlatok hatása specifikus a csontrendszer egyes részeire. (Vainionpää et al, 2006). Kolle, Klungland és Sundgot-Borden (2005) megállapították, hogy a súlyhordás által végzett magas és közepes szintű a fizikai tevékenység (séta, labdajátékok, tánc, fitness, aerobik, futás, jogging, sielés, harművészetek, tornászás, erőedzés, és ütővel játszható játékok) pozitív hatással vannak a csontrendszer néhány régiójának csonttömegére. A FIZIKAI AKTIVITÁS HATÁSA AZ IDŐSKORÚAK CSONTJAIRA A 40. életév után a csonttömeg évente mintegy 0,5%-al csökken, nemre és korra való tekintet nélkül. A veszteségszint a csontvázrégiótól függ és arra valószínűleg kihatással van a genetika, a táplálkozás, a 10

hormonállapot, a szokásos fizikai tevékenység. Ez megnehezíti annak megítélését, hogy milyen mértékben elkerülhetetlen az öregedés következtében fellépő csontveszteség. Az ösztrogéntermelés csökkenése a nőknél a menopauzában jelentősebb mértékű csontveszteséget okoz. (Kohrt et al, 2004). A csonttömeg veszteség gyorsabban lép fel, amennyiben nincs csontterhelés. Ez problémát jelent az idősebb korúaknál, akik nehezen folytatják azokat a tevékenységeket, amelyek megfelelő terhelést nyújthatnának a csonttömeg megtartására. (FIMS Position Statement,) Az időskorúak csontminőségre az alacsony szintű fizikai tevékenységek közé sorolható egy órás lassú séta is pozitív hatással lehet a (Picard et al, 2000). Megállapították, hogy nagyobb azoknak a menopauzában lévő nőknek a csontsűrűsége, akik fiatal korukban fizikai aktivitást végeztek, különösen a 12 és 18. életév közötti időszakban (Rideout, McKay és Barr, 2006). Egy ausztráliai tanulmány azt mutatta meg, hogy a lassú jógagyakorlatok hatásos csontminőségjavító stimuláns. Ezek a gyakorlatok az aktivitás egyszerű, biztonságos és elfogadható módja, nem okoznak sérülést, vagy tüneteket az izom és csontrendszerben (Young, Weeks és Beck, 2007). A fizikai aktivitás, a mérsékelttől a közepes intenzitásúakig a 65-75 korú nőknél az izomerő javulását eredményezheti, ami jelentősen kihat a csontsűrűség növekedésére Ashe et al, 2008). Sokkal több tanulmány készült a nők csontminőségével kapcsolatban, vannak azonban olyan vizsgálatok is, amelyek azt mutatják, hogy azoknak a férfiaknak, akik versenysporttal foglalkoztak és gyakran edzettek fiatal korukban, jobb a csontminőségük, mint azoké, akik nem foglalkoztak versenysporttal (Nilsson et al, 2008). Park et al (2007) kimutatták, hogy az idősebb korúak csontjainak egészsége összefüggésben van a fizikai tevékenység intenzitásával és mennyiségével. A férfiaknál a csontok erőssége szoros kapcsolatban van a mérsékelt erősségű fizikai aktivitás napi időtartamával (idősebb korúak számára napi több mint 7.000 lépés javallott naponta). A FIZIKAI AKTIVITÁS HATÁSA A SPORTOLÓK CSONTJAIRA A sportolókon végzett vizsgálatok bebizonyították, hogy nemcsak nagyobb a csontsűrűségük, mint azoké, akik nem sportolnak, hanem a csontsűrűségük is növekedik az intenzív edzési időszakban. Versenyevezősökön végzett kutatások azt mutatják, hogy hat hónapos intenzív edzés folyamán megnövekszik a kézcsontok sűrűsége a viszonylagos pihenési időszakhoz képest (Jürimae et al, 2006). A súlyterheléssel járó fizikai aktivitás lényeges az egészséges csontrendszer normális fejlődése és megőrzése szempontjából (FIMS Position Statement,?). Egy török tanulmány azt mutatja, hogy az úszás is, amely nem jár súlyterheléssel, hasznosan hat a csontra. Ez a tanulmány olyan úszókat vizsgált, akik legalább három éve vettek részt versenyeken. Kiderült, hogy magasabb a csontsűrűsűgük, mint a kontrollcsoportnak. Az úszás a nem nagyhatású sportok közé tartozik, az úszok viszont általában kis súlyokkal edzenek, számos ismételt mozdulattal, ami elegendő mértékű stimulus jelent a csontok metabolizmusának növeléséhez (Derman et al, 2008). 11

Trutsing et al (2008) kimutatták, hogy a bokszolók csontsűrűsége nagyobb, mint a kontrollcsoporté. hasonló adatokat kaptak Modlesky, Majumdar és Dudley (2008) a tornásznőkön végzett vizsgálatokkal. A fizikai aktivitás hatékonysága észrevehető a csonttörések gyógyításakor is. Ezt Knobloch et al (2007) egy huszonkét éves hosszútávfutó esetén keresztül butatták be, akinek sacralis fáradásos törése volt. A kezdeti tüneti fájdalomcsillapítási kezelést és a két hetes nyugalmi állapotot követően, fokozatosan könnyebb fizikai aktivitást végzett, amely két hétig napi 60-90 perces gyaloglásból állt. Mérsékelt fizikai aktivitással folytatta, majd a törés diagnózisát követő hetedik hét után folytatta a futást. A kezdeti edzések kisebb intenzitásúak voltak, később azonban fokozódtak. Ez azon ritka esetek egyike volt, melynek során ezt a kezelési módot alkalmazták, ami után egy ilyen szintű sportoló viszonylag rövid időn belül visszatért a versenypályára. ÖSSZEFOGLALÓ Bizonyítékok vannak azzal kapcsolatban, hogy a gyermekkorban testgyakorlatokkal indukált csonttömegjavulás a felnőttkorban is megtartható, ami arra utal, hogy a gyermekkori fizikai tevékenységre irányuló szokásoknak hosszútávú kihatása lehet a csontok egészségére (Kohrt et al, 2004) Az Amerikai Sportorvosi Főiskola (ACSM) javaslatokat tett azokra a fizikai aktivitásokra vonatkozóan, amelyek pozitívan hatnak a kölönböző életszakaszokban (1. és 2. sz. táblázat). A futást és az ugráslást is felölelő sportok (labdarúgás, kosárlabda) valószínűleg hasznosak, de erre nincsenek tudományos bizonyítékok (Kohrt et al, 2004). 1. sz. táblázat Ajánlások a gyermekek és serdülőkorúak csonttömeg növekedésének javítására (az ACSM Position Stand, 2004 szerint) Gyakorlatok Intenzitás Gyakoriság (edzések sz. hetente Észlelhető hatással járó gyakorlatok (tornászás, plyometria, ugrálás) Ellenállásos edzés Az edzés időtartama magas 3 10-20 perc 2. sz. táblázat Javaslatok a csonttömeg növekedésének javítására a felnőttkorban 1. (az ACSM Position Stand, 2004 szerint) Gyakorlatok Intenzitás Gyakoriság (edzések sz. hetente Terheléses állóképesség javító gyakorlatok (tenisz, lépcsőmászás, mérsékelttől a magasig Az edzés időtartama 3-5 30-60 perc 12