Éves munkaterv a mővészetoktatás 2010/11-es tanévére 2010. augusztus 25. Kovács Gabriella mővészeti igazgatóhelyettes
Személyi feltételek: A 2010/11-es tanítási év kezdete a korábbi tanév eleji személycserékhez képest kevesebb változással járt a mővészetoktatásban. Zenemővészeti tagozatunkon ez év ıszétıl december végéig felsıgödön Váraljai Nóra szolfézs szakos kolléga helyettesíti Vízler Annamáriát. Bízom benne, hogy pályakezdı kollégánk segítségére minél többen leszünk, munkáját segítsük sokan. GYES-rıl tér vissza nyári szabadsága után Gyarmati Pálné, aki az alsógödi tagozaton látja el a szolfézsoktatást. Kolláth András, klarinét szakos kollégánk ez év szeptember 1-tıl fıállásban zenekari muzsikusként dolgozik. Iskolánkban részmunkaidıben dolgozik tovább Felsıgödön. Az alsógödi növendékeket új kollégánk, Tóth Csaba veszi át szintén részmunkaidıben. A GYES lejártával augusztus végétıl 4 gyermeke után járó szabadságát tölti Zemenné Horváth Orsolya szolfézs-zongora szakos kollégánk. Jelenleg két kolléga van még GYES-en. Hertel Szilvia néptánc szakos és Kleinné Horváth Katalin fuvola szakos. A mővészeti tantestület létszáma ebben a tanévben 21 fı. Álláshelyeink száma 16,5. Tanulócsoportok száma: Néptánc: 4 csoport Kreatív tánc: 8 csoport Szolfézs: 14 csop. Felsıgödön; 8 csop. Alsógödön Zenei elıképzı: 3 csop. Felsıgödön; 2 csop. Alsıgödön 1 csop. Zenóvoda: 1 csoport Zeneirodalom: 2 csoport (1 alsón, 1 felsın) Zeneelmélet: 1 csoport Fúvószenekar: 1 csoport Gitárzenekar: 1 csoport Ütıegyüttes: 1 csoport Hegedőzenekar: 1 csoport Tőzzománc: 3 csoport Grafika: 3 csoport Textilmővesség: 1 csoport Festészet: 1 csoport Kézmővesség: 8 csoport Kamarazene: 2 csoport Mazsorett szakkör: 1 csoport Egyéni hangszeroktatás 12 féle hangszeren folyik. Tárgyi feltételeink: Képzı- és iparmővészeti tagozaton: A 2010/11-es tanévben az év elején leragasztásra kerül a mőhelyben az elmúlt tanévben megvásárolt mőanyag padló. Sor kerül a mőhely falburkolatának kiegészítésére, a fal javítására is. A tanév második felében amennyiben lesz á lehetıségünk felújítjuk a
mőhelyben található mosdókat. Évek óta halogatjuk, ha idén sikerül rá forrást találni, akkor feltétlenül szeretnénk megvalósítani. Táncmővészeti tagozaton: Az elmúlt tanév második félévében megvásároltuk a balett szınyeget. Szeretném ezt már szeptemberben lefektetni a díszteremben. A balett szınyeg megóvása érdekében a díszterem két bejárata elé jó minıségő lábtörlık kerülnek, hogy a koncertre érkezık, s a váltócipıvel nem rendelkezık se piszkítsák be a termet. Bízom benne, hogy pozitívak lesznek a tapasztalatok mind a táncosok, mind a zenészek, képzısök számára. Mindez újdonság lesz mindannyiunknak, és némiképp növeli a szervezési feladatokat, de remélem mindannyian hamar hozzászokunk a helyzethez, a szabályokhoz. Ha a tapasztalatok alapján szükséges, akkor változtatunk a szınyeg lefektetésén, feltekerésén. Zenemővészeti tagozaton: A zenemővészeti ágon az elmúlt tanévben szinte mindig adódott néhány hangszervásárlás. Igyekeztünk a szülık, gyerekek és egy-egy tanszak fejlıdésének igényeit kielégíteni. Hangszervásárlás terén idén kicsit szerényebb kiadásokat tervezünk. Amennyiben lehetıségünk lesz újra a pályázaton elnyert OKM plusz normatív támogatás elköltésére, úgy annak jó részét informatikai fejlesztésekre fogjuk fordítani. Nagyon fontos lenne, hogy a mővészetoktatás is rendelkezzen a tanárok számára bármikor elérhetı laptoppal, mely a kompetencia alapú oktatás elıtérbe kerülésével fontos eszköz lehet mind az egyéni, mind a csoportos oktatás tanóráin, foglalkozásain bármelymővészeti ágban. Szükséges a hangtechnikai berendezéseinket is bıvíteni, néhány hiányzó, de alapvetı eszközt, tartozékot beszerezni. Tervezzük a díszteremben fix, a plafonra rögzített mikrofoncsatlakozó kialakítását, kiépítését. Fı feladataink, célkitőzéseink: A Pedagógiai Programban foglaltak alapján szervezzük, tervezzük munkánkat. A mővészetoktatás életét nagyban meghatározza ebben a tanévben az a két Uniós projekt. Az elızı tanévben már megismert TÁMOP 3.1.4. Kompetencia alapú oktatást elıtérbe helyezı, és az ez év márciusában elnyert, de lényeges momentumaiban most induló TÁMOP 3.4.3. - Iskolai tehetséggondozás témakörében elnyert pályázat. Nagyon fontos, hogy ez a két projekt mindenki számára jelent feladatot. Az elızı tanévben a TÁMOP 3.1.4. projekttel nagyrészt csak a bevont kollégák és szakmai vezetınk ténykedett. Ebben az évben el kell induljon a kollégák közötti elterjesztés, a minták, példák átvétele és saját ötletek ötvözése. A tehetséggondozással mindannyian foglalkozunk. A TÁMOP 3.4.3. pályázat keretén belül új munkaformák, új ötletek indulnak el. Szeretném, ha a tapasztalatokat mindig megosztanátok egymással. Fontosnak tartom a kollégák közti folyamatos szakmai tapasztalatcserét, rendszeres kommunikációt is. Az egyes tanszakokon a szakmai tapasztalatcsere, az adódó problémák, ötletek megvitatása elengedhetetlen. Ez év ıszétıl két munkaközösséget szervezünk a meglévı egy (képzıs-táncos) mellé. Az egyik munkaközösséget alkotják a zongora szakos és ütıhangszeres kollégák (7 fı). A másik munkaközösségbe tartoznak a fúvós- ill. húros hangszereken tanítók és a szolfézs szakosok (8 fı). A munkaközösségek
vezetıit a munkaközösség tagjai választják meg. A munkaközösségi megbeszélések alapján a zongora-szolfézs munkaközösség vezetıje Nyikesné Boross Anett, a vegyes zenei munkaközösség vezetıje Stefánné Kelemen Judit. Számítok a munkaközösség vezetık segítségére adminisztrációs feladatokban, naplóellenırzésekkor, szervezési feladatokban. A mővészetoktatási tanév rendje: AUGUSZTUS: 25 Szerda 26 Csütörtök 27 Péntek 30 Hétfı 31 Kedd SZEPTEMBER: 8 óra Vezetıségi (4 fı) 10 óra Alakuló értekezlet 12 óra Nyugdíjas kollégáktól elköszönünk 8 óra Javítóvizsga, új tanulók szétosztása 8.30 óra Mővészeti vezetıségi megbeszélés 10 óra Mővészeti tantestületi értekezlet 13 óra Vezetıségi értekezlet: egyeztetés a tanévrıl Mk. vezetıi megbeszélés Tantermek rendezése Mk. vezetıi értkezletek 9.00-12.00 Mővészeti tanszaki, munkaközösségi megbeszélések Tantermek dekorálása 9.00 óra TÁMOP 3.1.4. Értekezlet / mővészetoktatás 11.00 óra TÁMOP 3.4.3. Értekezlet / mővészetoktatás 1/2 9 Tanévnyitó értekezlet 1 Szerda 8 óra Tanévnyitó ünnepség. Elsı tanítási nap 11.00 Szolfézs tanszaki megbeszélés, csoportbeosztás 13.00 Csoportos tanórák összehangolása 2 Csütörtök 10.00-11.00 Mővészeti értekezlet, munkaterv elfogadása 3 Péntek 6 Hétfı 17 óra Szülıi értekezlet az elsı évfolyamon Órabeosztás a mővészetoktatásban 7 Kedd 8 Szerda Órabeosztás a mővészetoktatásban 18.00 Mővészeti szülıi értekezlet új tanulók szüleinek délelıtt balettszınyeg lefektetése Elsı tanítási nap a mővészetoktatásban 9 Csütörtök 10 Péntek 13 Hétfı 17 óra 5. osztályban tanítók bemutatkozása 17.30 Szülıi értekezlet az 5-8. évfolyamon
14 Kedd Szülıi értekezlet a 2-4. évfolyam szept. 14-tıl Fúvószenekar és Mazsorett csoport Montenegróba 15 Szerda indul 16 Csütörtök 17 Péntek 20 Hétfı 21 Kedd 22 Szerda 23 Csütörtök 24 Péntek 27 Hétfı 28 Kedd 29 Szerda 30 Csütörtök OKTÓBER: Képzımővészeti pályázat meghirdetése óvodásoknak. Téma: Fúvószenekar és Mazsorett csoport Montenegróból megérkezik Tanmenetek, törzskönyvek leadása Csoportos tanmenetek leadása, tanszak-összesítık, naplók leadása 1 Péntek 4 Hétfı Statisztika leadása Zenei Világnap Kedvezmény iránti kérelmek leadási határideje Papírgyőjtés hete Óvodai rajzpályázat beadási határideje Ifjúsági Hangverseny a Zenei Világnap tiszteletére a Váci Szimfónikus Zenekarral 5 Kedd 6 Szerda Ünnepi mősor: Október 6. Aradi vértanúk napja 7 Csütörtök 8 Péntek 11 Hétfı 12 Kedd 13 Szerda Statisztika elküldése 14 Csütörtök Projektnyitó Varázsfa rajzpályázat díjátadó, közremőködik a zongora tanszak 15 Péntek Elsıs Difer felmérés elvégzése október 15-ig Mővészeti törzslapok megnyitása Chopin továbbképzés (péntek-szombat) zongoristák 18 Hétfı délelıtt balettszınyeg feltekerése 18.00 Kívánság hangverseny / palánta hangverseny 19 Kedd 18.00 Kívánság hangverseny 20 Szerda délelıtt balettszınyeg lefektetése Kívánság hangverseny alsógödi növendékeinknek a 21 Csütörtök JAMH-ban
22 Péntek Ünnepi mősor: október 23. 25 Hétfı Az általános iskola szóban tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjérıl október 31-ig 26 Kedd 27 Szerda 28 Csütörtök 29 Péntek NOVEMBER: Difer létszám jelentése I. félévi térítési díjak, tandíjak, hangszer- és ruhahasználati díjak befizetésének határideje 1 Hétfı Mindenszentek 2 Kedd İszi szünet-szabadság 3 Szerda İszi szünet-szabadság 4 Csütörtök İszi szünet-tanítás nélküli munkanap 5 Péntek İszi szünet-tanítás nélküli munkanap 8 Hétfı 9 Kedd 10 Szerda 11 Csütörtök 12 Péntek László Évával zongora módszertani beszélgetés nov. 15 Hétfı 15-19 között. A hegedő tanszak látogatása a zeneóvodásoknál 16 Kedd 17 Szerda Nyílt nap 18 Csütörtök Nyílt nap 19 Péntek 22 Hétfı 23 Kedd 24 Szerda A II. PEST MEGYEI RÉZFÚVÓS VERSENY meghirdetése 25 Csütörtök 10.00 óra Ifjúsági koncert a Drums ütıegyüttessel (felsıgöd tornaterem) 26 Péntek 10.00 óra Ifjúsági koncert a Drums ütıegyüttessel (alsógöd tornaterem) délelıtt balettszınyeg feltekerése 29 Hétfı Tanár-diák fórum 30 Kedd
DECEMBER: 1 Szerda 10.00 órától Hangszerbemutató az alsógödi Kastély óvodában 2 Csütörtök 10.00 órától Hangszerbemutató a díszteremben az óvodásoknak 17.30 órától Óvodai rajzpályázat díjazása, kiskiállítás megnyitása 3 Péntek 6 Hétfı Jön a Mikulás! 7 Kedd 8 Szerda Félévi tanszaki koncertek kezdete 9 Csütörtök 10 Péntek Luca napi vásár és teaház Difer vizsgálat elvégzése december 10-ig A tanulók jelentkezése a központi írásbeli felvételire. (8. évfolyam) 13 Hétfı 10.00 Ifjúsági elıadás - Néptáncosok bemutatója (fıpróba) 14 Kedd Néptánckarácsony a Váci MIMK-ben 15 Szerda 16 Csütörtök Karácsonyi hangverseny a katolikus templomban 17 Péntek 18 Szombat Tanítás nélküli munkanap 20 Hétfı Adventi kiállítás megnyitása "Angyali délután" 21 Kedd 22 Szerda Téli szünet-tanítás nélküli munkanap 23 Csütörtök Téli szünet-tanítás nélküli munkanap 24 Péntek Szenteste-pihenınap 27 Hétfı Téli szünet-tanítás nélküli munkanap 28 Kedd Téli szünet-tanítás nélküli munkanap 29 Szerda Téli szünet-tanítás nélküli munkanap 30 Csütörtök Téli szünet-tanítás nélküli munkanap 31 Péntek Téli szünet-tanítás nélküli munkanap JANUÁR: 3 Hétfı Félévi mővészeti vizsgák jan. 3-7-ig 4 Kedd 5 Szerda 6 Csütörtök 7 Péntek 10 Hétfı 11 Kedd 12 Szerda 13 Csütörtök
14 Péntek 17 Hétfı Elsı félév vége Félévi tanszaki koncertek vége 14 óra Osztályozó értekezlet délelıtt Félévi kötelezıtárgyi osztályzatok és mulasztások kiírása az irodában Karácsonyi kiállítás leszedése a díszteremben balettszınyeg lefektetése 18 Kedd 19 Szerda 20 Csütörtök 21 Péntek Félévi értesítık kiosztása 24 Hétfı 25 Kedd 26 Szerda 27 Csütörtök 28 Péntek 31 Hétfı FEBRUÁR: 14 óra Félévi átlaglepedı kitöltése, félévi statisztika leadása Pótló írásbeli felvételi vizsgák (8. évfolyam) Tanítás nélküli munkanap: félévi értekezlet Tanítás nélküli munkanap: félévi értekezlet 1 Kedd 2 Szerda 3 Csütörtök 4 Péntek 7 Hétfı 8 Kedd 9 Szerda 10 Csütörtök 10.00 10.00 11 Péntek 14 Hétfı 15 Kedd 16 Szerda 17 Csütörtök 18 Péntek Farsang 21 Hétfı Ifjúsági hangverseny - Ifjúsági fúvószenekar - felsıgöd Ifjúsági hangverseny - Ifjúsági fúvószenekar - alsógöd Az egységes írásbelit szervezõ középfokú intézmények értesítik az írásbeli eredményérõl a tanulókat. (8. évfolyam) Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok elsõ példányát pedig a Felvételi Központnak. (8. évfolyam) A szóbeli meghallgatások az általános felvételi eljárás keretében: 2011. 02. 21. 03. 11. (8. évfolyam)
délelıtt balettszınyeg feltekerése 18.00 Farsangi koncert - alsógödi növendékek 22 Kedd 18.00 Farsangi koncert - felsıgödi tanszakok 23 Szerda 24 Csütörtök 25 Péntek 28 Hétfı MÁRCIUS: 1 Kedd II. félévi mővészeti térítési díjak, tandíjak, hangszerhasználati- és táncruhakölcsönzési díjak befizetési határideje 2 Szerda 3 Csütörtök 4 Péntek 7 Hétfı 8 Kedd 9 Szerda 18.00 Évfolyam hangverseny (ált. isk. 5. Osztályosok) 10 Csütörtök Válogatott növendék hangverseny (versenyre 18.00 készülı ütısök, rezesek, fuvolisták, gitárosok,stb.) 11 Péntek délelıtt balettszınyeg lefektetése 15 Kedd Nemzeti ünnep 16 Szerda 17 Csütörtök 18 Péntek 21 Hétfı A középfokú iskola eddig az idõpontig nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket. (8. évfolyam) A tanulói adatlapok módosításának lehetõsége az általános iskolában. A tanulói adatlapok módosításának lehetõsége az általános iskolában. Az általános iskola eddig az idıpontig elzárva ırzi az eredeti, korábban beküldött tanulói adatlap második példányát. A módosító tanulói adatlapot ekkor kell megküldeni a Felvételi Központnak. 22 Kedd 18.00 Tanári hangverseny a JAMH-ban 23 Szerda 24 Csütörtök 25 Péntek 28 Hétfı 29 Kedd 30 Szerda 31 Csütörtök Ifjúsági zongora elıadás Holics Lászlóval március 28-31 között
ÁPRILIS: 1 Péntek 4 Hétfı 5 Kedd 6 Szerda 7 Csütörtök 8 Péntek 11 Hétfı 12 Kedd 13 Szerda 14 Csütörtök 15 Péntek 16 Szombat Családi nap 18 Hétfı 19 Kedd 20 Szerda délelıtt balettszınyeg feltekerése 18.00 Versenyzık hangversenye (rezesek) Tanítás nélküli munkanap- Családi nap munkanapcserével II. PEST MEGYEI RÉZFÚVÓS VERSENY GÖD 21 Csütörtök Tavaszi szünet-tanítás nélküli munkanap 22 Péntek Tavaszi szünet-tanítás nélküli munkanap 25 Hétfı Húsvét 26 Kedd Tavaszi szünet-szabadság (46.) 27 Szerda 28 Csütörtök 29 Péntek MÁJUS: A felvételt hirdetõ középfokú iskolák megküldik a felvételrõl vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezõknek és az általános iskoláknak. (8. évfolyam) Tanítás nélküli munkanap- Családi nap munkanapcserével / mővészetisek részére 2 Hétfı Év végi tanszaki hangversenyek kezdete 3 Kedd 4 Szerda 5 Csütörtök 6 Péntek 9 Hétfı 10.00 Év végi táncbemutató óvodásoknak (néptánc, kortárs) 10 Kedd 11 Szerda 12 Csütörtök 13 Péntek Év végi tanszaki hangversenyek befejezése
16 Hétfı Mővészeti alapvizsga - zenemővészet - fıtárgy 17 Kedd Mővészeti alapvizsga - zenemővészet - szolfézs 18 Szerda Mővészeti alapvizsga - tánc - képzı 19 Csütörtök 20 Péntek Mővészeti alapvizsga eredményeinek kiírása az irodában, hirdetın 23 Hétfı Év végi szolfézs vizsgák május 23-27-ig 24 Kedd 25 Szerda Országos kompetenciamérés Év végi hangszeres vizsgák május 25-június 2-ig 26 Csütörtök 18.00 Év végi képzı- és iparmővészeti kiállítás megnyitása 27 Péntek Gyermeknap - tanítás nélküli munkanap 30 Hétfı Év végi kötelezıtárgyi osztályzatok és mulasztásaok kiírása az irodában, statisztika készítése 31 Kedd JÚNIUS: 1 Szerda 18.00 Táncgála (néptánc) MIMK Vác 2 Csütörtök 18.00 Táncgála (kreatívtánc) MIMK Vác 3 Péntek 6 Hétfı 7 Kedd 13.00-tól Tanítás nélküli munkanap-tantestületi kir. Mővészeti pótvizsga 14 óra Osztályozó értekezlet 8. osztály 14.00-18.00 Felvételi, beiratkozás 18 óra Bankett 8.a,8.b, 8.c, 8.d 14.00-18.00 Felvételi, beiratkozás 8 Szerda 13.00-tól Mővészeti egyeztetés, közös adminisztrációs nap 9 Csütörtök Tanulmányi kirándulás Ped. Prog. Szerint 10 Péntek Tanulmányi kirándulás Ped. Prog. Szerint 13 Hétfı Pünkösd 14 Kedd 15 Szerda 14 óra Osztályozó értekezlet 1-7. osztály fıpróba 18.00 Mővészeti tanévzáró ünnepség - sportcsarnok 17 óra Ballagás, díszítés 11.00 Mővészeti vezetıségi 14.00 Mővészeti csoportos felvételi - egyeztetés Ballagási 10.00 16 Csütörtök Mővészeti egyéni hangszeres felvételi - egyeztetés 14.00 Mővészeti felvételi - egyeztetés / alsógödi tagozat 17 Péntek 20 Hétfı 18 óra Tanévzáró ünnepség 13.00 TÁMOP 3.4.3. Értekezlet 21 Kedd 9.00 Mővészeti záróértekezlet 22 Szerda 1/2 9-kor Tanévzáró értekezlet
Hagyományos rendezvényeink: Zenei Világnap tiszteletére rendezett hangverseny október 1-én pénteken délelıtt. Kívánság hangversenyek Palánta hangverseny Szolfézs tanszaki nap Karácsonyi hangverseny Tánckarácsony Karácsonyi kézmőves vásár- és teaház kiskiállítással Tanári hangversenyünk tavasszal Farsangi jelmezes hangverseny februárban Óvodai Mikulás- és hangszerbemutató hangversenyek alsó- és felsıgödi óvodákban Rajzpályázat óvodásoknak Táncbemutató óvodásoknak Év végi táncgálák Félévi- és év végi vizsgahangversenyek Év végi képzı- és iparmővészeti kiállítás Öt elıadásból álló ifjúsági hangverseny-sorozat (Ebbıl két elıadást saját együttesünk /Drums, Fúvószenekar/ tart helyben és tagintézményünkben is; három elıadásra vendégmővészeket hívunk.) Nyílt hét a mővészetoktatásban márciusban. Mini-kiállítások berendezése egy-egy zenei rendezvényre. Megemlékezés a Magyar Mővészetoktatás Napjáról a hirdetıtáblán és az aktuális rendezvényeken élı szóban ( április utolsó szombatja ) A 2010/2011-es tanév kiemelt rendezvénye: 2011. áprilisában rendezzük meg immáron második alkalommal a Pest Megyei Rézfúvós Versenyt. A versenykiírást útjára indítjuk november hónap folyamán. Ellenırzési és adminisztrációs terv: Határidık: Kedvezmény iránti igények beadási határideje október 1. A késedelmesen beadott kedvezmény-kérelmeket csak a beérkezett naptól tudjuk figyelembe venni. A kedvezményezett jogokat tanév közben elveszítheti az a tanuló, akinek tanulmányi eredménye elmarad a képviselı testület által meghatározott minimumtól. Ebben az esetben a II. félévben 100%-ot köteles fizetni. Térítési díjak befizetési határideje: I. félévben október 30., II. félévben március 1. Hangszerkölcsönzési és táncruha-használati díjak befizetése is a fenti határidıkkel történik. A tandíjfizetés esetén a havi részletek beérkezési határideje minden hónap 10. napja. Befizetésre lehetıség van minden munkanapon 8-15.30-ig a II. em. 9. irodában. 3 igazolatlan mulasztás után tájékoztatni kell a szülıt írásban 10 igazolatlan mulasztás esetén a tanulói jogviszony megszőnik.
Legfontosabb adminisztrációs határidık, dátumok: Szeptember 27. Naplóellenırzés, összesítı lapok leadási határideje, csoportos tanmenetek és egyéni órarendek leadási határideje Október központi statisztika elkészítése, adatközlés Október vége, november eleje: normatíva igénylés kiszámítása Túlóra elszámolás és jelenlét-nyilvántartó lapok leadása, naplóellenırzés október, december, február, április és június hónapok végén. Félévi bizonyítványok kiosztása január 21-ig Félévi- és év végi statisztikák, átlaglepedık kiöltése január és június hónapban II. félévi órarendi változások leadási határideje febr. 1.
MELLÉKLET Szakmai munkaközösségek éves programterve: Fúvós, ütıs, húros tanszakok 2010/11-es tanévtervezete: Rézfúvós tanszak: November hónapban: a BM (rendırség) fúvószenekari hangverseny látogatása, Budapesten. (tanszak+zenekari tagok) December: Téli szünet elıtt etőd meghallgatás Január: közös óra Március-Április: Pest megyei versenyen induló növendékek koncerteztetése. (6-7 hangverseny megszervezése) Május vége: közös óra Természetesen, továbbra is szerepelnek növendékek kívánság és növendék hangversenyeken, óvodai hangszerbemutatókon, kiállítás megnyitókon, iskolai rendezvényeken. A fúvós zenekar tervei: Szeptember- Szerbia-Montenegroi vendégszereplés December: Karácsonyi fellépések (Szıdliget,Göd) Március: 15.-ei ünnepség Nyáron: Fúvószenekari tábor Iskolai és városi rendezvényeken, egyéb meghívásokon szereplés. Fafúvós tanszak Fuvola: Október: Növendék hangverseny December: Fuvola qvartett bemutatkozása a karácsonyi koncerten Január: etőd meghallgatás közös óra keretében Március-Április: Pest-megyei fuvolaverseny (ha megrendezik az idén) Meghívott fuvola qvartett ifjúsági koncertje.(akár egy- két számot a mieink is játszhatnának) Május: etőd meghallgatás közös óra keretében Június: vizsgák Fellépések kívánság hangversenyeken, óvodai hangszerbemutatókon, kiállításokon, egyéb felkérések alkalmával. Klarinét: Október: Növendék hangverseny December: Karácsonyi hangverseny(multimédiával),közös óra Március: Koncertlátogatás Május: etőd meghallgatás közös óra keretében
Június: vizsgák Fellépések kívánság hangversenyeken, óvodai hangszerbemutatókon, kiállításokon, egyéb felkérések alkalmával. Ütı tanszak Stefán Tivadar: Szeptember: Badacsonyi és Dunakeszi fellépés 11.-én és 12.-én 18.-án Dunakeszi fellépés November: Ifjúsági hangverseny December: Karácsonyi hangverseny, közös óra Március Április: Váci kamarazenei verseny (szereplési lehetıségek a versenyen indulóknak) Május: Közös óra Június: Vizsgák Nyáron: Balaton körüli turné, nyári tábor Ezeken kívül koncertek a Drums ütıegyüttessel, különbözı felkéréseknek eleget téve. Lehetıség szerint, koncertlátogatás, mint minden évben. Növendék hangversenyek, óvodai hangszerbemutatók, egyéb iskolai, városi rendezvényeken való szereplés. Szitha Miklós: Október: növendék hangverseny December: közös óra Január: vizsga Március Április: Váci kamarazenei verseny (szereplési lehetıségek a versenyen indulóknak) Május: Közös óra Június: Vizsgák Tervezünk még koncertlátogatást, óvodai hangszerbemutatókon, kívánság koncerteken, egyéb iskolai rendezvényeken való szerepléseket. Hegedő tanszak Szeptember: Látogatást tervezünk a Váci Zeneiskolában Balázs Lajos hegedőkészítı és javító mőhelyébe Október: Növendék hangverseny December: Karácsonyi hangverseny A félévi és év végi tanszaki hangversenyeken kívül, lehetıleg minden kívánság-, farsangi-, és növendékhangversenyen fellépünk, lehetıleg minél nagyobb számban. Az év folyamán két etőd meghallgatást, közös órát tartunk. A hegedő zenekar fellép a különbözı iskolai és városi rendezvényeken. Szeretnék minél több gyerekkel kamarázni. Nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlásra, óvodai hangversenyeken és a zeneoviba tervezett látogatással népszerősítenénk a hangszert. Kiemelkedı figyelmet szeretnék fordítani a kotta nélkül való játékra, mert ezen a téren sok gyereknek vannak nehézségei. Célom, hogy minden órára legyen valamilyen memoriter, ha csak pár ütem is.
Gitár tanszak Szeptember: Szıdligeti fellépés a Gitársasággal Október: Közös szereplés egy Mexikói gitár duóval a Gödi Mővelıdési házban November: Koncert látogatás egy volt diákom hangversenyén December: Karácsonyi koncert a katolikus templomban és a nyugdíjasok részére Január: közös óra, vizsga Március: Gitár versenyen való részvétel Május-Június: közös óra, vizsga Nyáron: Balatoni fesztivál és gitár tábor A Gitársasággal különbözı évközben adódó felkéréseknek, szerepléseknek eleget teszünk. Iskolai, városi rendezvényeken részt veszünk. Óvodai- kívánság-, növendék-, farsangi hangversenyeken szerepelünk. A zongora tanszak 2010-2011. évi feladatterve: Október 14. Október15. 16.- Óvodás rajzpályázat eredményhirdetése hangversennyel egybekötve. Papp Lajos: Égig érı fa címő kottájának zongoradarabjaiból. Közremőködnek a zongora szakos növendékek, és egy mesélı 20 órás Zongora továbbképzés Fóton. Chopin a zongorairodalom nagy romantikusa Iskolánkból részt vesznek: Gyıri Gabriella, Molitor Éva, Gyarmati Pálné, Kovács Gabriella, Nyikesné Boross Anett, Wisinger Violetta,Verbay Zsolt. Október 15 A Chopin Kurzus keretein belül de.10 órától Bogányi Gergely zongoramővész koncertje. Ide szeretnénk hangversenylátogatást szervezni növendékeinknek. /szervezés alatt./ Október 18. Palánta Hangverseny hek, 1. és 2. osztályos zongoristák számára. Október 21. (körül) Kívánsághangverseny Alsógödön, a Mővelıdési Házban,alsógödi zongora szakos tanulók számára, és a zongoraverseny résztvevıinek Október 28. Farkas Ferenc Zongoraverseny selejtezı Dunakeszin ( de. 1. korcsoport, du.2. korcsoport) Iskolánkat három növendék képviseli, Horváth Lili, Börzsönyi Imola, Tóth Dóra Zsófia November 11. 12. Farkas Ferenc Zongoraverseny Dunakeszi November 15-tel kezdıdı héten
Szakmai fórum iskolánk zongoratanárai számára. Meghívott vendég: László Éva zongoratanárnı December és január hónapban lezajlanak a félévi tanszaki hangversenyek. Február hónapban, Családi és Kamarahangversenyt terveztünk, diákok muzsikálnak szüleikkel és egymással. Március végén Ifjúsági Hangverseny délelıtt a díszteremben. Mősort ad : Holics László zongoramővész. Május vége, június Év végi tanszaki hangversenyek és vizsgák. Tánc-képzımővészeti tanszakok: Szeptember: Szept. 07. - Balettszınyeg lefektetése Felelıs: Boldog Mónika, Gregus Gergı -Óvodás rajzpályázat kiértesítése(szórólap, plakát, e-mail) - Képzımővészeti alapanyagok beszerzése, teremrendezés Felelıs: képzımővészeti tagozat Szept. 15. Ebédlı ıszi dekorációja Felelıs: Prém Vanda - Mazsorett csoport utazása Montenegróba Felelıs: Boldog Mónika Szeptember hónap folyamán bográcsozás, kenyérlángos sütés,kirándulásfelelıs: Gregus Gergı Október: Okt. 01. Óvodás rajzpályázat beküldési határideje Felelıs: képzımővészeti tagozat Okt. 02. Kortárstáncos növendéke kerékpártúrája Felelıs: Boldog Mónika Okt. 07. Támop -megnyitó, az óvodás rajzpályázat eredményhirdetése Október hónap folyamán meghirdetett területi képzımővészeti pályázatokba való bekapcsolódás, múzeumlátogatás Okt. 09. Kismarosi Szüret felvonulás és fellépés a mazsorett csoporttal Felelıs: Boldog Mónika Okt. 16. Kirándulás Debrecenbe, a Debreceni Mazsorett együttes 30 éves jubileumi koncertjén való részvétel November: Nov. 09. Gödi Óvodabál megnyitója a mazsorett csoporttal Mónika November hónapban színházlátogatás a kreatív táncos csoportokkal. Óralátogatás a Balettintézetben a kortárstáncos csoportokkal Felelıs: Boldog
November hónapban táncház szervezése, a Gödi Fonóban való részvétel Felelıs: Gregus Gergı December: Dec. 03. - Karácsonyi ebédlıdekoráció Dec. 14. - Néptánckarácsony dekorációja Laura, Prém Vanda Dec. 16. - Díszterem karácsonyi kiállítás berendezése képzımővészeti tagozat Felelıs: Tóth Tamás Felelıs: Báron Felelıs: Január: Jan. 03-13. -Féléves mővészeti vizsgák Felelıs: tánc-és képzımőv.i tanárok Jan. 17. Karácsonyi kiállítás lebontása Felelıs: képzımőv.i tagozat Február: Febr. 04. Néptáncos farsang az ebédlıben Febr. 18. Az ebédlı farsangi dekorációja Febr. 22. A Farsangi koncert dekorációja Február hónapban a nyári tánctáborral, aktualitásokkal kapcsolatos szülıi értekezlet Felelıs: Gregus Gergı Felelıs:Báron Laura Felelıs: Boldog Mónika Március: Márc. 23. A Fúvós verseny dekorációja Március hónapban táncszínházi látogatás Felelıs: képzımőv.i tanszak Felelıs: Boldog Mónika Április: Ápr. 11. Az ebédlı húsvéti dekorációja Tamás Ápr. 18. A Rézfúvós verseny teremdekorációja Ápr. 20. -Kisze-délután Felelıs: Prém Vanda, Tóth Felelıs: képzımőv.i tanszak Felelıs: Gregus Gergı Május: Május hónapban a Kortárs táncgála dekorációinak elkészítése Felelıs: Boldog Mónika, Tóth Tamás Június: Jún. 12. Pünkösdi Fesztivál Jún. 20. Képzımővészeti tábor Június hónapban néptánctábor, kortásrtánc tábor Gregus Gergı Felelıs: Gregus Gergı Felelıs: Tóth Tamás Felelıs: Boldog Mónika,