Gazdag papa ADÓSSÁG kalauz

Robert T. Kiyosaki, Sharon L. Lechter A fordítás alapjául szolgáló eredeti kiadás: Robert T. Kiyosaki és Sharon L. Lechter mint társszerző: Guide to Becoming Rich Without Cutting Up Your Credit Cards Warner Books, 2003 Fordította: Meskó Krisztina Szakmailag lektorálta: Sallay Katalin Gazdag papa ADÓSSÁG kalauz Bagolyvár Könyvkiadó Budapest, 2004

ISBN 963 9447 48 X Copyright 2003 by Robert T. Kiyosaki and Sharon L. Lechter Published by arrangement with GoldPress Netherlands B.V. All rights reserved Hungarian translation 2004 Meskó Krisztina Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és tévéadás jogát, az egyes fejezetekre is. Felelős kiadó: a Bagolyvár Kft. igazgatója 2

Tartalomjegyzék Bevezető 1. fejezet - A garasoskodás ára 2. fejezet - A hibák ára 3. fejezet - A tanulás ára 4. fejezet - A hitelkártyák szétvagdosásának ára 5. fejezet - Mennyi adósságunk van valójában? 6. fejezet - A változtatás ára Befejezésül Pénzügyi bizonyítványunk javításának ára Függelék A szerzők Vélemények a Gazdag Papáról Tanárok és diákok véleménye a CASHFLOW játékról 3

A kérdés valójában az: Bevezető KI NEM AKAR MILLIOMOS LENNI? A közelmúlt legsikeresebb amerikai televíziós vetélkedőjének címe így hangzott: Ki akar milliomos lenni? A műsor percek alatt rendkívüli népszerűségre tett szert, nemcsak itt, de világszerte is (például a Magyar Televízióban a Legyen ön is milliomos! című vetélkedő-sorozat). Minden országban más-más házigazda vezette. A résztvevőknek természetesen csupán annyi volt a dolguk, hogy választ kellett adniuk néhány triviális kérdésre, és minden helyes válaszért több és több pénzt kaptak amíg el nem érték a főnyereményt, az egymillió dollárt. A Ki akar milliomos lenni?" kérdés közszájon forgó szólássá vált. Nézzünk szembe a tényekkel! Ha ennyi szó esik a médiában a pénzről, a meggazdagodásról, a tőzsde milliomosairól és a hatalmas lottónyereményekről, felmerül a kérdés, Ki nem akar milliomos lenni?". Igen, lehetséges egymillió dollárt nyerni egy televíziós vetélkedőműsorban. A lottón is lehet egymillió dollárt nyerni. Milliomossá válhatunk úgy is, hogy első kibocsátású részvényekbe fektetünk be. így életünk hátralevő részét munka nélkül, gazdagon tölthetjük. Jelenleg több mód kínálkozik a meggazdagodásra, mint bármikor eddig a történelemben. Talán ezért foglalkoztatja az embereket a világon mindenütt oly intenzíven a meggazdagodás vágya méghozzá a mielőbbi meggazdagodásé. Nemrégiben Gazdag papa, szegény papa című könyvemről beszéltem a televízióban. A riporter nekem szegezte a kérdést: Ugyan már, vallja be az igazat! Nem egyszerűen azért írta ezt a könyvet, hogy kihasználja az országos, gyors meggazdagodási őrületet? Kérdése őszintén meglepett, szinte alig találtam szavakat. Miután összeszedtem a gondolataimat, azt feleltem: Tudja, ez még sosem jutott eszembe. Értem, miért gondolja, hogy pusztán ezért írnék könyvet. Bárcsak azt mondhatnám, ilyen okos vagyok. Elég okos ahhoz, hogy éppen a megfelelő történelmi pillanatra időzítsem a könyvem megjelentetését, de attól tartok, nem vagyok ennyire okos. Azért írtam a könyvet, mert el akartam mondani két apámtól tanult történeteimet a pénzről. Amikor 1997-ben elkészültem a könyvvel, minden könyvesbolt és könyvterjesztő elutasította. Igaz, 1997-ben még nem ment a tévében a Ki akar milliomos lenni? Rövid szünet után így folytattam: Könyvem valójában épp az ellenkező üzenetet hordozza, mint ezek a tévéműsorok a tőzsdei milliomosokról és a lottónyereményekről. Ismét elgondolkodtam, majd hozzátettem: Tényleg jellemző manapság, hogy az emberek gyors meggazdagodásra vágynak, de az én könyvem, bár a meggazdagodásról szól, korántsem a gyors meggazdagodásról. A riporter bólintott, és kétkedő mosoly jelent meg az arcán. Ha ön nem a gyors meggazdagodási mánia szószólójának vallja magát, akkor mit hirdet? Hogyan gazdagodjunk meg: talán lassan? 4

Éreztem a hangjában a gúnyt, és ez provokált. Több millió tévénéző előtt kénytelen voltam nyugalmat erőltetni magamra. Ezért kényszeredetten elnevettem magam faragatlan megjegyzésén, és így feleltem: Nem, a könyvem nem a gyors vagy lassú meggazdagodásról szól. Azután csak mosolyogtam, és vártam a következő kérdést. A csönd nyomasztó volt, de megőriztem a nyugalmamat, amennyire lehetett, és vártam. A riporternő mosolygott, majd megkérdezte: Akkor hát miről szól a könyve? Visszamosolyogtam, és azt feleltem: A meggazdagodás áráról. Az áráról? kérdezett vissza. Ezt hogy érti? Ekkor a producer intett neki, hogy lejárt a műsoridő. Erre ő sürgetni kezdte a válaszomat, mire a következő szavakkal fejeztem be a beszélgetést: A legtöbb ember gazdag akar lenni. Csak az a baj, hogy kevesen hajlandók megfizetni az árát. Az interjú véget ért. A házigazda megköszönte, majd bevágták a záró reklámot. Sajnos nem mondhattam el, mit értek a milliomossá válás árán. Ez a könyv adja meg a választ, amelyre a tévében nem jutott idő. Ki fizeti meg az árat? Az amerikai Egészségügyi, Oktatásügyi és Népjóléti Minisztérium húsz és hatvanöt év közötti embereken végeztetett felmérést. A következő eredményekre jutott: Hatvanöt éves korára 100 emberből 1 ember gazdag; 4 ember jómódú; 5 ember még mindig dolgozni kénytelen; 54 ember családi vagy állami támogatásból él; 36 ember halott. Ráadásul a gazdag 1 százalék 35 százaléka örökölte a vagyonát, csakúgy, mint a jómódú 4 százalék jelentős hányada is. Hozzátenném, hogy a Forbes magazin definíciója szerint gazdag az, akinek éves jövedelme meghaladja az 1 millió dollárt. Az utóbbi tíz év gazdasági fellendülésének hatására nőtt a gazdagok és jómódúak száma. A kérdés továbbra is az, mit tett a csúcson lévő 5 százalék, amit a többiek nem tettek meg. Milyen árat kellett fizetnie annak az 5 százaléknak, amit a többiek nem fizettek meg? Ha nagy házad van, gazdag vagy? Ifjúkoromban gazdag apám elvitt egy nagyon gazdag környéken lakó osztálytársam házához. Megkérdeztem, hogy az osztálytársam apja gazdag-e. Gazdag apám nevetve így felelt: Egy jól fizető állás, egy nagy ház, a szép autók és pazar nyaralások még nem jelentik azt, hogy 5

valaki gazdag. Sőt lehet, hogy éppen az ellenkezőjéről árulkodnak. Aki nagy lábon él, nem feltétlenül okos vagy művelt. Előfordul, hogy éppen nem az." A legtöbben elég bölcsek vagyunk ahhoz, hogy megértsük, mit értett gazdag apám ezen az állításán. Mégis, azt hiszem, többek között azért lottóznak kitartóan oly sokan, mert ők is szép, nagy házat, drága autót és számos egyéb, pénzért megvehető játékszert szeretnének. Lehet milliókat nyerni a lottón, de erre vajmi kevés az esély. Ahogyan egy nagy ház nem feltétlenül jelent gazdagságot, éppúgy a csúcson levő 1 százalék sem azt az árat fizette a meggazdagodásért, hogy a tévé előtt ült, vetélkedőket nézett, vagy a szerencseszámaira fogadott. Milyen árat kell fizetni, hogy milliomosok lehessünk? Sokféle módon lehet meggazdagodni. A lottónyeremény vagy egy tévés vetélkedő megnyerése csupán két példa. Úgy is meggazdagodhatunk, hogy a fogunkhoz verjük a garast, csalókká válunk, esetleg házasságra lépünk egy milliomossal. Sokan buzgón keresnek maguknak milliomos házastársat. Persze tudnunk kell: bármilyen módon igyekszünk nagy vagyonhoz jutni, az árat nem mindig pénzben mérik. A televíziós vetélkedők nézőinek és a lottózóknak döntő többsége sosem gazdagszik meg... és ez igencsak borsos ár. Vannak a meggazdagodásnak sokkal jobb módjai is, sokkal nagyobb nyerési eséllyel, de a legtöbben nem hajlandók megfizetni az árát. Léteznek módszerek, ahol az esélyek oly kedvezőek, hogy szinte garantált a meggazdagodás, de ezekkel is az a baj, hogy a legtöbben nem akarják megfizetni az árát. Ezért van, hogy az Egészségügyi, Oktatásügyi és Népjóléti Minisztérium felmérése szerint a világ leggazdagabb országában 100 emberből mindössze egy gazdag. Mindenki milliomos akar lenni, de nem fizetik meg az árát. Mit értett tehát gazdag apám az áron? Az ár fogalmának egy másik példája magyarázza meg legjobban a gondolatot. Tegyük fel, hogy azt szeretném, bárcsak olyan testem lenne, mint Arnold Schwarzeneggernek!" A legtöbben azt javasolnák, Nosza, vedd fel a futócipődet, fuss naponta öt mérföldet, járj edzőterembe, eddz napi három órát, és ne tömd a fejedet pizzával!" Erre én azt kérdezném: Lehetne esetleg másképpen is olyan testem, mint Arnold Schwarzeneggernek?" Ezt értem az ár alatt. Emberek milliói szeretnék, hogy szép testük legyen, de csak kevesen hajlandók megfizetni az árát. Ezért keresnek horribilis összegeket az olyan reklámok hátterében álló cégek, amelyek azt hirdetik, Fogyhat, és közben ehet, amennyi jólesik!", vagy Úgy nézhet ki, mint ez a gyönyörű modell torna és fogyókúra nélkül." Legyen szó pénzről, szexis külsőről, nagyszerű kapcsolatokról, boldogságról vagy bármi egyébről, amire az emberek vágynak, a Madison Avenue kampányt szervez, és megígéri, hogy gyorsan és könnyedén elérhetjük célunkat. A legtöbb reklámozott termék azonban nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, és ezért nem a termék a hibás, hanem az emberek, akik megveszik, de nem hajlandók elvégezni a munkát (vagy megfizetni az árat). 6

Gyakran eszembe jut egy bizonyos 385 dolláros, ingatlanbefektetésről szóló tanfolyam, amelyet egy televíziós reklám hatására végeztem el sok évvel ezelőtt. Emlékszem, a csatornákat váltogattam, kezemben a távkapcsolóval, és egyszer csak megláttam a hirdetést. Arra biztatott, hogy vegyek részt egy ingyenes egyestés szemináriumon, a waikiki tengerparton lévő a Hilton Hawaiian Village szállodában, amely éppen az akkori lakásom mellett volt. Telefonon azonnal jelentkeztem az ingyenes szemináriumra; részt vettem rajta, majd beiratkoztam a következő, 385 dolláros hétvégi szemináriumra. Akkoriban még a haditengerészetnél voltam, így elhívtam magammal egy pilótatársamat is. Neki egyáltalán nem tetszett a szeminárium, rablásnak, időpazarlásnak nevezte, és visszakérte a pénzét. Később a támaszponton azt mondta: Tudtam, hogy rablás lesz az egész. Nem kellett volna rád hallgatnom." Nekem egészen más élményt jelentett a tanfolyam. Elolvastam az ajánlott könyveket, meghallgattam a kazettákat, és több millió dollárt kerestem az ott tanult információval. Évekkel később egy barátom azt mondta: A pilótatársaddal az volt a baj, hogy túl okos volt; semmit sem nyújtott neki a tanfolyam. Te elég buta voltál hozzá, hogy higgy az oktatónak, és megtetted, amire tanított." Azóta is azt ajánlom mindenkinek, járjon tanfolyamokra, hogy megtanulja az ingatlanvásárlás, a cégalapítás, a tőzsdézés, vagy bármi más alapjait. Gyakran hallok olyan véleményeket: De mi van, ha a tanfolyam nem ér semmit? Mi van, ha csak a pénzemet akarják? Mi van, ha nem tanulok semmit? Egyébként sem akarok vécéket szerelni, vagy éjszakai telefonhívásokat kapni a bérlőimtől." Az ilyesmire általában az a válaszom: Akkor jobb, ha nem iratkozol be a tanfolyamra. Biztosan csak a pénzed bánja." Azt tapasztalom, sok ember keresi a módját, hogy valahogyan jobbá tehesse az életét. Az a baj, hogy amikor megtalálja, nem tetszik neki... Ahogyan nekem sem tetszik az a válasz, hogy Ne tömd a fejedet pizzával, és súlyzózz napi három órát!". Vagyis egészen addig nem imádkozom olyan testért, amilyen Arnold Schwarzeneggeré, amíg nem kapok nekem tetsző választ. A legtöbben azért nem gazdagszanak meg, mert nem tetszenek nekik a válaszok, melyeket kapnak. És szerintem nem is a válasz a lényeg, hanem az ár, mely a válaszban elhangzik. Valójában az nem tetszik az embereknek. Gazdag apám azt mondta: A legtöbb ember gazdag akar lenni. Csak nem akarja megfizetni az árát." Nos, ebben a könyvben arról lesz szó, milyen árat kell fizetni a meggazdagodásért, hogy ne kelljen garasoskodnunk, erkölcstelenné, csalóvá válnunk, és ne kelljen összeházasodnunk sem egy gazdag emberrel. Megtanulható belőle, hogyan lehetünk gazdagok, gazdag életstílus mellett. De ennek ára van... és ahogyan gazdag apám gyakran felhívta a figyelmemet annak idején: A dolgok árát nem mindig pénzben mérik." Elmondom a válaszokat, és azt, hogy milyen árat fizettem én. Akinek nem tetszenek az én válaszaim, vagy gazdag apám válaszai, gondoljon arra, hogy a meggazdagodásnak többféle módja létezik. Mindig lesz új lottó, és lesznek új tévés vetélkedők, ahol felteszik a kérdést: Ki akar milliomos lenni?" 7

8

1. fejezet A garasoskodás ára A dolgok árát nem mindig pénzben mérik." Gazdag Papa Sok könyv buzdít a spórolásra és az igénytelen életmódra. Számos úgynevezett pénzügyi szakértő tör lándzsát írásban, szóban, a rádióban és a televízióban a hitelkártyák szétvagdosása, a takarékoskodás, a nyugdíjtervünk maximális feltöltése, a használtautók, a kisebb házak, a vásárláskor kedvezményeket nyújtó kuponok használata, a kiárusításokon való vásárlás, az otthoni étkezés, az idősebb testvérek ruháinak a kisebbnek való továbbadása, az olcsóbb nyaralás és hasonlók mellett. Ezek kitűnő ötletek sok ember számára, és bár a garasoskodásnak van helye és ideje, a legtöbben mégsem szeretik ezeket az ötleteket. A legtöbb ember valójában örömét leli a pénzért kapható luxusban. A legtöbben boldogabbak tőle, ha nagy házban laknak, új autót vezetnek, szórakoztató játékszereket vehetnek meg és drága nyaralásokon vehetnek részt, mint ha egy bankban hever a pénzük. A legtöbben hajlamosak vagyunk egyetérteni azokkal a bölcs gurukkal, akik garasoskodásra és gazdasági absztinenciára szólítanak fel. Ugyanakkor a lelkünk mélyén sokan vágyunk egy platina hitelkártyára, mellyel korlátlanul költekezhetünk... és gazdag bácsikánk fizeti, akinek több pénze van, mint az arab olajsejkeknek, a svájci magánbankoknak és Bill Gatesnek együttesen. Miközben a legtöbben örömünket leljük a pénzért kapható, csodálatos dolgokban, tudjuk, hogy a szórakozás, a drága, előkelő dolgok iránt érzett olthatatlan vágyunk dönt anyagi romlásba. És az e vágyak szülte anyagi gondok mondatják a pénzügyi gurukkal, hogy Vagdossák szét hitelkártyáikat! Éljenek igénytelenül! Vegyenek használtautót!" Gazdag apám ezzel szemben sosem mondta nekem, hogy Vagdosd szét a hitelkártyáidat!" Sosem mondta, hogy Élj igénytelenül!". Miért tanácsolt volna nekem olyasmit, amiben ő személy szerint nem hitt? A kuporgatásról az volt a véleménye, Meg lehet gazdagodni garasoskodással. De a baj az, hogy gazdagon is garasoskodsz. Szerintem nincs értelme igénytelenül élni, és gazdagon meghalni. Miért akarna bárki is igénytelenül élni és gazdagon meghalni, hogy azután a gyerekei éljék fel az ember spórolt pénzét a temetése után?" Gazdag apám azt tapasztalta, hogy az egész életükben kuporgató emberek gyerekei gyakran éhes hiénák módjára viselkednek a szüleik halála után. Ahelyett, hogy élveznék az örökségüket, marakodnak a pénzen, és csakhamar a nyakára hágnak mindannak, amit az őket megillető résznek" neveznek. 9

Gazdag apám az igénytelen élet helyett arra biztatott: Ha akarsz valamit, derítsd ki, mi az ára, és fizesd meg! De ne feledd, mindennek ára van! És ha garasoskodva gazdagodsz meg, annak az az ára, hogy gazdagon is garasoskodsz majd." A meggazdagodás különböző módjai Gazdag apám azt is elmondta, Gazdag lehetsz, ha elveszel valakit a pénzéért. Ennek az árával mindannyian tisztában vagyunk. Egy New Yorkban élő, volt osztálytársam sűrűn hajtogatta:»ugyanolyan könnyű gazdag nőt elvenni, mint szegényt.«a diploma után beházasodott egy nagyon gazdag családba, ahogyan tervezte. Én személy szerint jellemtelen alaknak tartom, de ő így lett gazdag." Meggazdagodhatunk csalással is. Ennek is ismerjük az árát. Gyerekkoromban azt hittem, a csalók álarcot viselnek, és bankot rabolnak. Ma már tudom, hogy sok csaló sötét öltönyt, fehér inget és piros nyakkendőt visel, és gyakran közösségük megbecsült tagjai. Akadnak olyanok is, akik a kaszinóban, a lóversenypályán vagy a lottón gazdagszanak meg, esetleg vakon bedobják a pénzüket a tőzsdére. Ennek is ismerjük az árát. A dot-com mánia idején számos emberrel találkoztam, akik örömest kitöltöttek egy csekket, ha valaki azt mondta nekik, Internetes céget alapítok". Meg lehet gazdagodni úgy is, hogy az ember erőszakos fráter, és mindnyájan tudjuk, mi történik az erőszakos fráterekkel. Alkalmasint találkoznak egy náluk is megtermettebb erőszakos fráterrel, vagy azt tapasztalják, hogy csak azok az emberek hajlandók velük üzletelni, akik élvezik, ha erőszakot alkalmaznak velük szemben. Végül, ahogyan korábban leírtam, lehetünk gazdagok garasoskodással, de mindannyian tudjuk, hogy a világ többnyire lenézi a garasoskodó gazdagokat... az olyan embereket, amilyen Scrooge Charles Dickens klasszikus művében, a Karácsonyi énekben. A legtöbben ismerünk olyanokat, akik mindig nagyobb kedvezményt akarnak kicsikarni, siránkoznak a számlák miatt, vagy, ami még rosszabb, valamilyen mondva csinált indokra hivatkozva nem fizetik ki a számláikat. Egyik barátom, egy ruhaüzlet tulajdonosa, gyakran panaszkodik az olyan vevőkre, akik megvesznek egy ruhát, felöltik egy estélyre, aztán néhány nappal később visszaviszik, és visszakérik a pénzüket. És persze vannak olyanok is, akik öreg autót vezetnek, lehordott ruhákban járnak, olcsó cipőket vesznek, szegényesen néznek ki, miközben több millió dollárjuk fekszik a bankban. Jóllehet ezek az emberek meggazdagodhatnak, de az effajta viselkedésért pénzben nem mérhető, igen magas árat kell fizetniük. Én magam is küzdök néha a garasoskodással, és látom, mennyivel kedvesebben mosolyognak rám az emberek, és mennyivel jobban szeretnek, amikor nagyvonalú vagyok. Ha például a jó szolgáltatást borravalóval díjazom, az más módon megtérül. Magyarán szólva, az emberek általában jobban szeretik a nagyvonalú embereket, mint a garasoskodókat. Bárki lehet gazdag? 10

Gazdag apámmal sokat beszélgettünk a gazdagságról. Azt mondta: Mindenki más árat fizet." Azt is mondta: Csak a lusta emberek gondolják, hogy az életnek könnyűnek kell lennie." Nem elégített ki a válasza, ezért tovább kérdezősködtem, mit ért az alatt, hogy mindenki más árat fizet. Így felelt: Szeretném hinni, hogy mindnyájan egyedi adottságokkal születünk erre a világra... olyanokkal, mint az éneklés, a festés, a sport, az írás, a szülői gondoskodás, a szónoklás, a tanítás stb. De, bár Isten ránk ruházta ezeket az adottságokat, rajtunk múlik, hogy fejlesztjük-e őket... és gyakran e tehetségek fejlesztése az ár. A világban hemzsegnek az okos, tehetséges emberek, akikre mégsem mondhatjuk, hogy anyagilag, szakmailag vagy emberi kapcsolataikat illetően sikeresek lennének." Mindannyiunknak vannak adottságai, ugyanakkor mindnyájunknak szembe kell néznünk személyes kihívásokkal is. Senki sem tökéletes. Mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai, erősségei és gyengéi. Ezért mondom, hogy mindenki más árat fizet, hiszen mindnyájunknak más problémákat kell leküzdenünk. Csak a lusta emberek gondolják, hogy az életnek könnyűnek kell lennie. Nem tudom, igaz-e, amit gazdag apám a lusta emberekről mondott. Azt azonban tudom, hogy nekem hasznomra vált, amikor rajtakaptam magam, hogy panaszkodom, mert nehézségekkel kerültem szembe, vagy mert a dolgok nem az én szám íze szerint alakultak. Amikor azt találom mondani, Bárcsak könnyebben mennének a dolgok!", tudom, hogy ellustulok. Tehát amikor azon kapom magam, hogy szeretném, ha könnyebben mennének a dolgaim, megállok, ellenőrzöm a hozzáállásomat, és felteszem magamnak a kérdést, mi ennek a hozzáállásnak az ára hosszú távon. Nem arról van szó, hogy nem keresem a könnyebb utat. Csak tudom, mikor vagyok lusta, garasoskodó, vagy mikor viselkedem úgy, mint egy elkényeztetett gyerek, azután megkérdezem magamtól, vajon milyen árat kell fizetnem ezért a viselkedésért. Ha megfizetjük az árat, pénz a jutalom Gazdag apám azt is mondta: Kérdezz meg bárkit, aki gazdag, híres vagy sikeres, biztos vagyok benne, hogy mind azt fogják mondani: vannak személyes kihívásaik, démonaik, melyekkel nap mint nap szembe kell nézniük. Tehát nincs ingyen vacsora. Az én kihívásom az volt, hogy nem voltam iskolázott, és nem volt pénzem, amikor elindultam. Családom volt, melyet el kellett tartanom, amikor apám meghalt. Tizenhárom éves koromban kellett szembenéznem ezzel a kihívással... és ez még csak a kezdet volt. De sikerült megfizetnem az árat, és végül nagy vagyonra tettem szert. Utólag belátom, a pénz volt a jutalom, amiért megfizettem az árat." A biztonság ára Gazdag apám az évek során mindig gondoskodott róla, hogy Miké és én mindennek ismerjük az árát. Amikor apám, akit szegény apámnak 11

hívok, azt ajánlotta, Keress biztos állást!", gazdag apám így replikázott: Ne feledd, a biztonságnak ára van." Megkérdeztem, mi az ára, mire azt mondta, A legtöbb embernek személyes szabadságával kell fizetnie a biztonságért. Szabadság nélkül pedig sokan egész életükben robotolnak a pénzért, ahelyett, hogy megélnék az álmaikat. Nekem túl magas ár a biztonságért, hogy le kell mondanom az álmaimról." Hozzáfűzte szokásos vélekedését az adókról is: Akik a biztonságot részesítik előnyben a szabadság rovására, azok több adót is fizetnek. Ezért adóznak többet azok, akiknek biztos állásuk van, mint akik saját vállalkozásukban dolgoznak." Eltartott néhány napig, mire a gondolat nagyszerűsége leülepedett bennem. Amikor legközelebb találkoztam gazdag apámmal, megkérdeztem: Választanom kell a biztonság és a szabadság között? Vagyis csak az egyik lehet az enyém? Gazdag apám nevetett, amikor rájött, milyen sokat gondolkodtam a megjegyzésén. Nem felelte még mindig nevetve. Nem kell csak az egyiket választanod. Tiéd lehet mindkettő. Úgy érted, enyém lehet a biztonság is, meg a szabadság is? kérdeztem Persze mondta. Nekem is megvan mindkettő. Akkor miért mondtad, hogy a legtöbb embernek a személyes szabadságával kell fizetnie a biztonságért? Hogyan lehet neked meg mindkettő, ha a legtöbb ember szerinted csak az egyiket választhatja? Mi a különbség? Az ár felelte gazdag apám. Már mondtam neked, hogy mindennek ára van. A legtöbben hajlandók megfizetni a biztonság árát, de nem hajlandók megfizetni a szabadságét. Ezért van, hogy a legtöbb embernek csak az egyik jut osztályrészül vagy ez, vagy az. És miért van meg neked mindkettő? kérdezte Mike, aki éppen ekkor lépett be a szobába, és csak egy részét hallotta a beszélgetésnek. Mert én mindkettőnek megfizettem az árát mondta gazdag apám. Én megfizettem a biztonság és a szabadság árát is. Olyan ez, mint amikor az embernek két autója van. Mondjuk, szükségem van egy teherautóra, de kell egy sportkocsi is. Ha mindkettőt akarom, mindkettőért fizetnem kell. A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy csak az egyikért fizet. Akkor is fizetünk érte, ha nem fizetjük meg az árát tette hozzá. Tehát ára van a biztonságnak és a szabadságnak is. Te mindkettő árát megfizetted. Megismételtem gazdag apám mondatait, hogy jobban megértsem a mondanivalóját. Gazdag apám bólintott. Igen, de hadd egészítsem ki az eddigieket még egy dologgal, hogy világossá tegyem, hogyan fizettem én meg mindkettő árát. Tudod, mindenki fizet, mindenképpen. Akkor is fizetünk, ha nem fizetjük ki az árat. Micsoda? kérdeztem. Összeráncolt homlokkal, hitetlenkedve ráztam a fejemet. Úgy tűnt, gazdag apám ezúttal rébuszokban beszél. 12

Hadd magyarázzam meg mondta, és a kezével nyugalomra intett bennünket. Emlékeztek rá, hogy pár napja segítettem nektek megcsinálni a fizika házi feladatotokat? Newton törvényét tanultátok. Mike és én bólintottunk. Emlékeztek a törvényre, hogy minden hatás ugyanakkora ellenhatást vált ki? Ismét bólintottunk. Ezen az elven alapul a sugárhajtású repülőgép működése mondta Mike. A motor hátrafelé hajtja a forró levegőt, ezáltal a repülőgép előrehalad. Úgy van mondta gazdag apám. Newton törvényei egyetemesek, így hát mindenre vonatkoznak, nem csak a repülőgépek motorjára. Gazdag apám ránk szegezte tekintetét, hogy megbizonyosodjék róla, tudjuk követni. Mindenre ismételte meg, hogy biztosan megértsük. Rendben van, mindenre mondta Mike, akit kissé zavart az ismétlés. Gazdag apám gyanította, hogy nem egészen világos számunkra, mi az a minden, ezért így folytatta: Mindenen azt értem, hogy valóban mindenre. Emlékeztek, mit tanítottam nektek a pénzügyi kimutatásokról? Emlékeztek rá, hogy azt mondtam, ahhoz, hogy kiadás mutatkozzék, valahol máshol bevételnek kell szerepelnie? Most már kezdtem kapizsgálni, mit ért az alatt, hogy minden". Newton egyetemes törvénye a pénzügyi kimutatásokra is igaz. Tehát minden eszközhöz tartozik egy forrás tettem hozzá, hogy biztosítsam róla gazdag apámat, kezdem érteni a gondolatmenetét: Az egyetemes törvények mindenre vonatkoznak." És ahhoz, hogy valami fönt legyen, valami másnak lent kell lennie tette hozzá Mike. És ahhoz, hogy valami régi legyen, valami másnak újnak kell lennie. Ahogyan Einstein mondta, minden relatív. Helyes dicsérte gazdag apám mosolyogva. És hogyan vonatkozik ez a biztonságra és a szabadságra és arra, hogy te kész vagy két árat fizetni? kérdezte Mike. Jó kérdés nyugtázta gazdag apám. Fontos, mert ha nem fizeted meg a két árat, sosem kapod meg, amit akarsz. Vagyis ha nem fizeted meg mindkét dolog árát, nem kapod meg, amiért először fizettél. Micsoda? kérdeztem vissza. Ha nem fizetsz kétszer, nem kapod meg, amit kifizettél? Gazdag apám bólintott, és újra magyarázatba fogott: Akik csak a biztonságért fizetnek, lehet, hogy sosem érzik magukat teljes biztonságban... ilyen a munkahelyi biztonság. Talán a biztonság illúzióját nyújtja, de az ember sosem érezheti magát igazán biztonságban. Tehát hiába hiszi apám, hogy biztos állása van, a lelke mélyén mégsem érzi magát igazán biztonságban? kérdeztem. Így igaz mondta gazdag apám. Ő ugyanis csak a hatásért fizet, de a belső ellenhatásért nem. Minél többet dolgozik a 13

biztonságért, vagy fizet érte, annál inkább fokozódik benne a bizonytalanságérzet. Mindenképpen a bizonytalanságérzet az ellenhatás? kérdezte Mike. Jó kérdés dicsérte meg gazdag apám. Lehet más is az ellenhatás. Előfordulhat, hogy valakinek olyan sok biztonság jut ki, hogy az ellenhatás az unalom vagy a nyughatatlanság. Az illető állandóan tovább akar lépni, de nem teszi, mert akkor feladná a biztonságot. Ezért mondtam, hogy mindenkinek más-más kihívásokkal kell szembesülnie, és mindenki egyedi. Egyediek vagyunk, mert nem ugyanúgy reagálunk a dolgokra, mint mások. Például vannak, akik pánikba esnek, ha kígyót látnak, mások meg örülnek neki tette hozzá. Mi a lényege ennek a szellemi tornagyakorlatnak? kérdeztem. Arra való, hogy elgondolkodtasson felelte gazdag apám. Azt akarom, jegyezzétek meg jól, hogy mindennek ára van... és hogy az ár gyakran a duplája annak, amennyinek tűnik. Ha Newton törvényének csak az egyik oldalát fizetjük meg, úgy gondolhatjuk, kifizettük az árat, mégsem kapjuk meg, amit akarunk. Tudnál mondani néhány példát? kérdeztem. Mondhatok általános példákat, de, ahogy említettem, mindannyian egyediek vagyunk. Általános szabályként azt lehet megfogalmazni, hogy minden helyzetnek két oldala van. A legjobb munkaadó például többnyire alkalmazottként kezdte pályafutását. Alkalmazottként szerzett tapasztalatait hasznosítja vezetési stílusában, annak alapján kezeli a beosztottait. Akkor a jó munkaadó becsületes, és úgy bánik az alkalmazottaival, ahogyan szeretné, ha vele bánnának? kérdeztem. Pontosan helyeselt gazdag apám. Vegyünk egy szélsőséges példát! Mi kell ahhoz, hogy valaki jó nyomozó legyen? Jó nyomozó? csattantunk fel Mike-kal egyszerre, mert azt gondoltuk, gazdag apám most eltér a tárgytól. Igen, jó nyomozó ismételte meg gazdag apám. Egy jó nyomozónak először is becsületesnek, erkölcsösnek és maximálisan tisztességesnek kell lennie. Így van? Remélem mondta Mike. De ahhoz, hogy valaki jó nyomozó legyen, tudnia kell a csalók agyával gondolkodni, illetve úgy, ahogyan az erkölcstelen, törvényt nem tisztelő, becstelen emberek gondolkodnak folytatta gazdag apám. Emlékeztek Newton törvényére, ugye? Nem lehet valaki jó nyomozó, ha nem tud a jó bűnöző agyával is gondolkodni. Mike és én bólintottunk. Végre kezdett világossá válni előttünk, hová akar kilyukadni gazdag apám ezzel a tanításával. Ezért van tehát, hogy aki garasoskodással akar meggazdagodni, sok tekintetben ugyanolyan szegény marad, mint az, akinek nincs pénze? Gazdag apám tovább beszélt: És ezért van, hogy aki csak a biztonságra törekszik, sosem érzi magát igazán biztonságban vagy hogy aki alacsony kockázatú befektetéseket keres, sosem érzi, hogy a befektetés biztonságos, és 14

akinek mindig igaza van, az végül téved. Ezek az emberek csupán az egyenlet egyik oldalának árát fizetik meg, de adósak maradnak a teljes árral. Megszegik az egyetemes törvényt. Mike közbeszólt: Ezért kellenek ketten a verekedéshez. És ha valaki jó nyomozó akar lenni, annak jó bűnözőnek is kell lennie. A kockázat csökkentéséhez kockázatot kell vállalni. Ha az ember meg akar gazdagodni, tudnia kell, milyen szegénynek lenni. Hogy tudjuk, mi a jó befektetés, ismernünk kell a rosszat is. És ezért mondják, hogy a befektetés kockázatos tettem hozzá. A legtöbben úgy vélik, ahhoz, hogy biztos befektetésük legyen, meg kell elégedniük kisebb megtérüléssel. Ezért tartják oly sokan betétszámlán a pénzüket. A biztonság érdekében teszik be, és elfogadják a kevesebb kamatot a biztonságért cserébe. Az igazság azonban az, hogy az infláció felemészti a pénzüket, és a kamat után még magas adót is kell fizetniük. Tehát a pénz nincs igazán biztonságban a bankban. Gazdag apám ellentmondott: Jobb, ha van pénzünk a bankban, mint ha nincs... de az igaz, hogy nem olyan biztonságos dolog, mint hiszik. A biztonság eme illúziójának is ára van. Mike az apjához fordult, és így szólt: Mindig azt mondtad, hogy lehet az embernek kis kockázatú befektetése magas hozammal. Igen felelte gazdag apám. Viszonylag könnyű 20-50 százalék megtérülést elérni anélkül, hogy magas adót kellene fizetni, vagy hogy túl sok saját pénzt kellene felhasználnia annak, aki tudja, mit csinál... és a biztonság is garantált. Tehát azt akarod mondani szólalt meg Mike, hogy te magasabb árat fizettél, mint amire az átlagos befektető hajlandó. Gazdag apám bólintott. Hisz tudjátok, mindennek ára van, és nem mindig pénzben kell fizetni. A garasoskodás ára Amikor a pénzügyi guruktól azt hallom: Vagdossátok szét hitelkártyáitokat, vegyetek használtautót, éljetek igénytelenül", tudom, hogy jót akarnak. És tanácsuk megfelelő a legtöbb ember számára. De ahogyan gazdag apám mondta: Mindennek ára van". És a garasoskodással való meggazdagodásnak az az ára, hogy az ember továbbra is igénytelen marad. És szerintem nagyon magas ár az, ha az ember gazdagon, de igénytelenül éli az életét. Gazdag apám azt is mondta: Nem a hitelkártyákkal van a baj, hanem a hitelkártyával rendelkező személyek pénzügyi tudatlanságával. A pénzügyi műveltség megszerzése is része az árnak, melyet a meggazdagodásért fizetni kell." Ezért van, hogy oly sokaknak nem tetszik a hitelkártyák felvagdosásának ötlete, és az sem, hogy lejjebb adják az igényeiket. Azt hiszem, a legtöbben, ha van választási lehetőségük, inkább 15

gazdagokként élveznék az életet, és gazdag életet élnének... és erre meg is van a lehetőségük, ha hajlandók megfizetni az árát. 16

2. fejezet A hibák ára A bankárom sosem kérte a bizonyítványomat." Gazdag Papa Tizenöt éves koromban megbuktam angol nyelv és irodalomból. Azért buktam meg, mert nem tudtam írni, pontosabban az angol tanáromnak nem tetszett, amiről írtam. Azon kívül rémes volt a helyesírásom. Ezért évet kellett volna ismételnem. A fájdalomnak és a kínos érzésnek több forrása volt. Először is apám volt az oktatási főfelügyelő Hawaii szigetén, és több mint negyven iskola tartozott a fennhatósága alá. Az oktatásügy berkeiben mindenfelé sugdolóztak és nevetgéltek, amikor elterjedt a hír, hogy a főnök fia egy csődtömeg a tanulás területén. A másik kellemetlenség az volt, hogy a húgom osztályába kerültem. Vagyis, míg ő előrébb lépett, én hátrébb léptem. Harmadszor pedig szembe kellett néznem a ténnyel, hogy nem kapom meg a sportigazolványt a futballhoz, amiért pedig a lelkemet kitettem. A bizonyítványosztás napján, amikor megláttam az angol elégtelen osztályzatomat, elbújtam a kémia laboratórium épülete mögé, hogy egyedül lehessek. Leültem a hideg betonlépcsőre, felhúztam a térdemet a mellkasomhoz, hátamat a faháznak döntöttem, és sírva fakadtam. Hónapok óta számítottam erre az elégtelenre, mégis, amikor papíron láttam, egyszeriben fékezhetetlenül kitört belőlem az összes érzelem. Több mint egy órán keresztül ültem ott egyedül, a laboratórium épülete mögött. Örömömre szolgált, hogy legjobb barátom, Mike, gazdag apám fia szintén elégtelent kapott. Nem annak örültem, hogy ő is megbukott, de jó volt, hogy legalább társra találtam nyomorúságomban. Integettem neki, amikor láttam, hogy a busz felé tart, de ő csak a fejével intett vissza, és továbbment. Aznap este, miután a testvéreim lefeküdtek, megmondtam a szüleimnek, hogy megbuktam angolból, és évet kell ismételnem a gimnáziumban. Akkoriban az oktatási rendszer előírta, hogy aki angol nyelvből vagy társadalomismeretből bukik, annak évet kell ismételnie. Apám, a sziget oktatási rendszerének feje nagyon is jól ismerte ezt a szabályt. Szüleimet nem érte váratlanul a hír, bukásom megerősítését mégis nehezen viselték. Apám némán bólogatott, kifejezéstelen arccal. Anyámat sokkal jobban megrázta a dolog. Kiültek arcára az érzései... a szomorúság és a harag. Apámhoz fordulva így szólt: Most mi lesz? Nem mehet tovább?" Apám csak annyit válaszolt: Ez a szabály. De mielőtt döntést hoznék, utánajárok." A következő néhány napban apám, akit szegény apámnak hívok, tájékozódott. Kiderítette, hogy harminckét fős osztályomból a tanár tizenöt diákot buktatott meg. Nyolcan kaptak elégségest, egy diák kitűnő, négy jó és a többi közepes osztályzatot. Minthogy ilyen magas volt a 17

bukási arány, apám közbelépett nem úgy, mint az apám, hanem mint oktatási főfelügyelő. Először is utasította az iskolaigazgatót, hogy rendeljen el hivatalos vizsgálatot. Ez az osztály tanulóinak megkérdezésével kezdődött, majd azzal végződött, hogy a tanárt áthelyezték egy másik iskolába, és egy speciális nyári iskola indult, mely lehetőséget adott a javításra azoknak a diákoknak, akik erre igényt tartottak. Három hetet töltöttem azon a nyáron angol nyelv és irodalom osztályzatom elégségesre való feltornázásával, és elértem, hogy továbbléphessek a következő osztályba. Apám úgy vélte, mind a diákok, mind a tanár egyaránt hibásak, de igazuk is van egyszersmind. Zavarta, hogy a bukott másodikos tanulók többsége kiváló diák volt. A legtöbben egyetemre készültek. Ezért aztán nem foglalt állást, inkább azt mondta nekem otthon: Tekintsd ezt a bukást életed fontos tanulságának. Ha akarsz, sokat tanulhatsz belőle, ha nem akarsz, nem. Dühönghetsz, hibáztathatod a tanárodat, neheztelhetsz rá. Vagy foglalkozhatsz a saját viselkedéseddel, így többet tudhatsz meg magadról, és ezáltal fejlődhetsz. Úgy gondolom, a tanárnak nem kellett volna ennyi diákot megbuktatnia. De azt is gondolom, hogy neked és a barátaidnak jobban kellene tanulnotok. Remélem, a diákok is, a tanár is tanul ebből a tapasztalatból." Bevallom, neheztelek a tanárra, most sem kedvelem, és a történtek után gyűlöltem az iskolát. Sosem tanultam szívesen olyan tantárgyakat, amelyek nem érdekeltek, vagy amelyekről tudtam, hogy sosem veszem hasznukat az iskola elvégzése után. De bár az érzelmi seb mély volt, egy kicsivel többet tanultam utána, megváltozott a hozzáállásom, tanulási szokásaimban javulás állt be, és időben befejeztem a középiskolát. Kongresszusi felvételt nyertem a Kereskedelmi Tengerészeti Akadémiára, ahol 1969-ben végeztem diplomával. Az akadémián túljutottam az írástól való félelmemen, és jóllehet ma is gyatrán írok, de dr. A. A. Nortonnak hála, aki két évig tanított az Akadémián, legyőztem önbizalomhiányomat, és túltettem magamat múltbéli félelmeimen és neheztelésemen. Dr. Norton és Sharon Lechter, társam és társszerzőm nélkül aligha hiszem, hogy a New York Times és a Wall Street Journal bestseller-listájára kerülhettem volna. Ami a legfontosabb, megfogadtam apám tanácsát, és a legjobbat hoztam ki a rossz helyzetből. Ma már értem, hogy az angol bukás, ami csaknem évismétlésre kényszerített, valójában áldás volt. Ez a kellemetlenség vezetett rá, hogy leüljek tanulni, és javítsak a hozzáállásomon és tanulási szokásaimon. Tisztán látom, hogy ha nem javítok ezeken a dolgokon, biztosan kibuktam volna a főiskoláról. Gazdag apám megjegyzései Gazdag apámat nagyon zavarta, hogy fia megbukott angolból. Hálás volt apámnak, amiért közbelépett, és létrehozta a nyári iskolát, hogy kijavíthassuk elégtelen osztályzatunkat. Ő azonban más tanulságot vont le az esetből Mike és az én számomra. Tönkrement az életünk mondtam. Mi haszna? tette hozzá Mike. Sose jutunk előbbre emiatt az egyetlen tanár miatt. Ráadásul a nyarat is iskolában tölthetjük. 18

Mike és én rengeteget panaszkodtunk a bukásunk után. Valahogy úgy éreztük, megfosztottak minket a jövőnktől, legalábbis a nyarunktól. Láttuk, hogy az úgynevezett okos gyerekek továbbléphettek, és úgy éreztük, lemaradtunk. Osztálytársaink közül sokan kinevettek. Néhányan veszteseknek" neveztek minket. Időnként hallottuk, hogy a hátunk mögött arról beszéltek, Ha nem kapunk jó osztályzatot, nem mehetünk egyetemre". Vagy: Ha nehéznek tartjátok a gimnáziumot, mi lesz az egyetemen?" Megpróbáltuk túltenni magunkat a gyerekek között általános, durva megjegyzéseken, és igyekeztünk nevetni rajtuk. De a lelkünk mélyén bánkódtunk. Igazság szerint úgy éreztük, kudarcot vallottunk, és hogy tényleg lemaradtunk. Egy napon, a nyári iskola után, gazdag apám irodájában üldögéltünk Mike-kal. Osztálytársaink megjegyzéseiről és a velük kapcsolatos érzéseinkről beszélgettünk. Gazdag apám meghallotta, miről beszélünk, mélyen a szemünkbe nézett, és így szólt: Elegem van a sirámaitokból és a panaszkodásotokból, fiúk. Elegem van belőle, hogy áldozatoknak gondoljátok magatokat, és úgy viselkedtek, mint a vesztesek. Csak ült, és nézett minket. Ami sok, az sok. Megbuktatok. És akkor? Csak azért, mert egyszer megbuktatok, még nem vagytok csődtömegek. Gondoljatok csak bele, hányszor vallottam én kudarcot! Elég az önsajnálatból, és ne hagyjátok, hogy az osztálytársaitok elkedvetlenítsenek! De rosszak a jegyeink tiltakoztam. Ezek a rossz jegyek egy életen át elkísérnek minket. Hogyan juthatunk így be egy jó főiskolára vagy egyetemre? Nézzétek! mondta gazdag apám. Ha hagyjátok, hogy egyetlen rossz jegy tönkretegye az életeteket, úgy nincs jövőtök. Ha hagyjátok, hogy egyetlen rossz jegy romlásba döntsön titeket, a való élet amúgy is elintéz. A való élet sokkal keményebb, mint a gimnáziumi angol. Ha pedig az angol tanárotokat okoljátok, és úgy gondoljátok, hogy túl szigorú volt, akkor kegyetlen ébredés vár rátok a való világban. Az iskolán kívüli világban sokkal szigorúbb, sokkal kíméletlenebb, és sokkal többet követelő emberekkel fogtok találkozni, mint az angol tanárotok. Tehát még egyszer: ha hagyjátok, hogy egyetlen rossz osztályzat és az angol tanárotok tönkretegye a jövőtöket, akkor amúgy sincs jövőtök. De mit kezdjünk az osztálytársainkkal, akik gúnyolnak és nevetnek rajtunk? panaszkodott Mike. Ugyan már torkolta le gazdag apám nevetve. Nézzétek meg, hányan kritizálnak engem! Robert, gondold végig, hányszor kritizálták apádat nyilvánosan! Emlékezzetek rá, hányszor szerepelt mindkettőnk neve a hírekben! Hányszor neveztek engem kapzsi üzletembernek és apádat tisztességtelen hivatalnoknak? Ha hagyjátok, hogy egy csapat pattanásos kölyök kikezdjen és legyőzzön titeket, akkor tényleg csődtömegek lesztek. A sikeres ember és az átlagember között az a különbség, hogy mennyi kritikát bírnak el. Az átlagember nem nagyon bírja a kritikát, ezért marad átlagos az élete. Ezért nem lesz belőle vezető. Az átlagember félelemben él, hogy mit mondanak vagy gondolnak róla mások. Ezért éli úgy az életét, hogy a többi átlagemberrel tart... a 19

kritikától való félelemben. Egész életükön át végigkíséri őket a szorongás attól, hogy mit gondolnak róluk mások, vagy miért bírálják őket. Az emberek mindig kritikusak egymással. Nézd, én kritizálom a te apádat, és tudom, hogy ő is kritizál engem... mégis tiszteljük egymást. De ha az emberek kritizálnak, legalább észrevesznek. Aggódhattok, ha senki sem kritizál jegyezte meg gazdag apám nevetve. Ha bírálnak, legalább beszédtéma vagytok. Megtöritek az emberek életének sivár egyhangúságát. Ha megtanuljátok kezelni a kritikát, valami értékes dolgot tanultok meg az életben folytatta még mindig nevetve. Nézzétek, az emberek 33 százaléka szeret titeket, akár jót cselekedtek, akár rosszat. 33 százalékuk nem szeret titeket, akár jót cselekedtek, akár rosszat. 33 százalékukat pedig egyáltalán nem érdekeltek. Az a feladatotok az életben, hogy ne törődjetek azzal a 33 százalékkal, akik úgysem fognak szeretni, megtegyetek mindent, hogy meggyőzzétek a köztes 33 százalékot, hogy ők is csatlakozzanak ahhoz a 33 százalékhoz, akik szeretnek. Ez a lényeg. Ha kritizálnak, annál csak az rosszabb, ha nem kritizálnak mondta, és szívből jövően nevetett. A felnőttek is félnek a kritikától? kérdeztem, miközben igyekeztem visszakanyarodni a tanuláshoz, és abbahagyatni gazdag apámmal a nevetést. Gazdag apám viccesnek érezte a dolgot, de én egyáltalán nem találtam humorosnak. Bólintott, és komolyra fordította a szót. Ez a legtöbb ember legfőbb félelme. Ezt nevezik a másságtól való félelemnek, a sorból való kilógás félelmének. Ezért rettegnek olyan sokan megszólalni a nyilvánosság előtt... jobban félnek tőle, mint a haláltól. Tehát az emberek csak beállnak a sorba, és elbújnak a többiek mögé, mert félnek a kritikától? kérdezte Mike. Igen, és ezért lesz olyan kevés ember nagyon gazdag. A legtöbben nagyobb biztonságban érzik magukat az átlagos csordában, félve a kritikától és a másságtól mondta gazdag apám. A legtöbben úgy érzik, könnyebb átlagosnak, hétköznapinak lenni, elbújni, és azt csinálni, amit a csorda többi tagja... menni a többiekkel... csak araszolni. Ezzel azt akarod mondani, hogy az angol bukás hosszú távon hasznos lesz számunkra? kérdezte Mike. Ha jót hoztok ki belőle felelte gazdag apám csendesen. De rosszat is kihozhattok belőle. De mi a helyzet a jegyeinkkel? Ezek a jegyek elkísérnek egész életünkben tettem hozzá kissé nyafogva. Gazdag apám megrázta a fejét, közelebb hajolt és elkomolyodott: Nézd, Robert, megosztok veled egy nagy titkot. Kis szünetet tartott, hogy megbizonyosodjon róla, pontosan értem, amit mond, nem értem félre, aztán folytatta: A bankárom sosem kérte a bizonyítványomat. Megjegyzése megdöbbentett, és kizökkentett a gondolatmenetemből abból a gondolatmenetből, miszerint a rossz osztályzatok tönkreteszik az életemet. 20

Hogyan? kérdeztem alig hallhatóan, mert nem értettem tökéletesen, mit is akart mondani iménti kijelentésével. Hallottad jelentette ki gazdag apám hátradőlve a széken. Tudta, hogy hallottam. Hagyta, hadd ülepedjen le, amit mondott. Tisztában volt vele, hogy családom, egy pedagóguscsalád egyik alapértékét támadja meg. A bankárod sosem kérte a bizonyítványodat? ismételtem meg halkan. Azt akarod mondani, az érdemjegyek nem fontosak? Ezt mondtam? kérdezte. Azt mondtam, nem fontosak az érdemjegyek? Nem feleltem engedelmesen Nem ezt mondtad. Akkor mit mondtam? Felszabadultam, mert meg tudtam ismételni a kijelentését: Azt mondtad, A bankárom sosem kérte a bizonyítványomat." Az én családomban a bizonyítvány és a jó jegyek szinte szentségnek számítottak. Amikor felkeresem a bankáromat kezdett újabb magyarázatba gazdag apám, nem azzal fogad, hogy Mutassa az ellenőrzőjét!", igaz-e? Folytatta, nem várt választ. Megkérdezi, hogy Maga kitűnő tanuló volt?" Elkéri a bizonyítványomat? Felujjong, hogy Ó, milyen jó jegyei vannak! Hadd adjak magának kölcsön egy millió dollárt!"? Mond ilyesmit? Nem hiszem felelte Mike. Legalábbis még sosem kérte a bizonyítványodat, amikor én is veled voltam nála. És azt is tudom, hogy nem a tanulmányi átlagod alapján ad hitelt. Mit kér tőlem? kérdezte gazdag apám. A pénzügyi kimutatásodat felelte Mike halkan. Mindig kéri a friss eredmény-kimutatást és a mérleget. Gazdag apám folytatta: A bankárok mindig a pénzügyi kimutatást kérik. Mindenkitől azt kérik. Mit gondoltok, miért kérik mindenkitől, akár gazdag, akár szegény, mielőtt pénzt kölcsönöznek neki? Mike és én csendben a fejünket ingattuk. Vártuk a választ. Ezen még sosem gondolkodtam szólalt meg végül Mike. Mondd meg! Mert az iskola elvégzése után a pénzügyi kimutatásunk a bizonyítványunk válaszolt gazdag apám halkan, de határozottan. Az a baj, hogy sokan hiába járták ki az iskolát, halvány fogalmuk sincs róla, mi az a pénzügyi kimutatás. A pénzügyi kimutatásom a bizonyítványom, ha már nem járok iskolába? kérdeztem vissza hitetlenkedve. Gazdag apám bólintott. Az egyik bizonyítványod... egy nagyon fontos bizonyítvány. Bizonyítványodhoz tartoznak még az éves orvosi vizsgálatod leletei, a súlyod, a vérnyomásod, a házasságod érzelmi állapota. Előfordulhat, hogy valakinek csupa kitűnő osztályzat szerepel az iskolai bizonyítványában, a pénzügyi kimutatásában, az életben meg csupa elégtelen? kérdeztem. Erre utalsz? Gazdag apám igent intett. 21

Ez gyakorta megesik. Sokszor előfordul, hogy akik jó tanulók voltak az iskolában, gyenge vagy átlagos teljesítményt nyújtanak az életben. Az iskolában a jó osztályzatok számítanak az életben a pénzügyi kimutatások Hasznos tapasztalatnak bizonyult, hogy tizenöt éves koromban megbuktam, mert ráébresztett, hogy rossz a tanuláshoz való hozzáállásom. Rávezetett, hogy ideje változtatni. Hamar rájöttem arra is, hogy míg az iskolában a jó osztályzatok fontosak, az iskola után már a pénzügyi kimutatásaim lesznek a bizonyítványom. Gazdag apám azt mondta: Az iskolában a diákok negyedévente kapnak bizonyítványt. Ha egy gyerek rosszul áll, van ideje javítani a jegyein, ha akar. Az életben sok felnőtt sosem kap bizonyítványt, csak amikor már késő. Ugyanis sok felnőttnek nincs negyedévente elkészített pénzügyi bizonyítványa, ezért elmulasztják a szükséges javításokat, melyek az anyagilag biztonságos élethez kellenének. Lehet, hogy jó állásuk, nagy házuk, szép autójuk van, és talán jól keresnek a munkahelyükön, mégis megbuknak anyagi szempontból. És lehet, hogy túl öregek már, vagy nem marad elég idejük a korrigálásra, amikor rájönnek, hogy megbuktak. Ez az ára annak, ha az embernek nincs legalább negyedévente kiállított pénzügyi bizonyítványa." Tanuljunk a hibáinkból! Egyik apám sem örült neki, hogy fia megbukott az iskolában. De egyikük sem gondolta rólunk, hogy kudarcra vagyunk ítélve. Inkább arra biztattak, hogy tanuljunk a hibáinkból. Tanár apám azt mondta: A megbukni szó ige... nem főnév. Sajnos sokan úgy gondolják, amikor megbuknak, jelzős szerkezetté válnak: bukott emberré. Aki megtanul tanulni a hibáiból, ahogyan a gyerekek, sok esés árán megtanulnak biciklizni, annak egészen új világok tárulnak fel. Aki beáll a nyájba, kerüli a hibákat, vagy letagadja, esetleg másokat okol, az nem húz hasznot abból a folyamatból, amellyel az emberek természetüknél fogva tanulni rendeltettek... vagyis abból, hogy hibákat vétenek, és azokból okulnak." Ha tizenöt éves koromban nem buktam volna meg az iskolában, talán sosem végeztem volna főiskolát, és aligha tanultam volna meg, hogy az iskola után személyes pénzügyi kimutatásom a bizonyítványom. Az a tizenöt évesen elkövetett hiba felbecsülhetetlen értéknek bizonyult hosszú távon. Azért tesznek csak kevesen szert nagy vagyonra, mert az emberek egyszerűen nem követnek el elég hibát. A hibák nagyon sokat érnek, ha hajlandók vagyunk tanulni belőlük. Azok az emberek, akik hibáztak, de nem okultak belőle, gyakran azt hajtogatják: Nem én tehetek róla." Aki erre hivatkozik, elherdálja az élet egyik legnagyobb adományát, a hibázás adományát. Tele vannak a börtönök olyanokkal, akik egyre bizonygatják, Ártatlan vagyok. Nem én tehetek róla." Az utcákon hemzsegnek azok az emberek, akik nem élnek teljes életet, mert folyton azt szajkózzák, amit otthon és az iskolában 22

tanultak: Törekedj a biztonságra! Ne véts hibát! A hibák rosszak. Aki túl sokat hibázik, kudarcra van ítélve." Amikor előadásokat tartok, el szoktam mondani: Azért állok ma előttetek, mert több hibát követtem el, mint a legtöbben közületek, és több pénzt vesztettem, mint a legtöbbetek." Más szóval, a meggazdagodás ára, hogy hajlandók legyünk hibázni, és beismerni, hogy hibáztunk, nem másokat okolni, vagy mentséget keresni, továbbá tanulni a hibáinkból. Gyakran azok a legkevésbé sikeresek az életben, akik nem hajlandók hibázni, vagy hibáznak, de nem okulnak belőle... így aztán mindennap újra elkövetik ugyanazokat a hibákat. 23

3. fejezet A tanulás ára Aki úgy gondolja, tanulni drága, próbálja ki, mennyibe kerül tudatlannak lenni." Dr. Dolf de Roos Időnként megkérdezik tőlem: Úgy gondolod, nincs szükség az iskolára?" A válaszom határozott nem". Nem gondolom így. A tanulás fontosabb, mint valaha. Én csak azt állítom, hogy az oktatási rendszer elavult. Régi, ipari kori rendszer, amely megpróbál lépést tartani az információ korával... és ez sajnos nem sikerül." A gazdaságtörténészek szerint 1989-ben, amikor leomlott a berlini fal és kiépült a világháló, vége lett az ipari kornak, és beléptünk az információ korába. Az alábbi táblázat ezt a váltást érzékelteti: 1989 Ipari kor Munkahelyi biztonság Életre szóló munkahely Egy szakma Meghatározott összegű nyugdíj (a munkáltató felelős) A társadalombiztosítás adott Az orvosi ellátás adott A kor eszköz A fizetésemelés alapja a hivatali szolgálati idő Információ kora Anyagi biztonság Szabadúszók Sok szakma Meghatározott hozzájáruláson alapuló nyugdíjtervek 401 (k) (a munkavállaló felelős) A társadalombiztosítás bizonytalan Az orvosi ellátás bizonytalan A kor forrás A fizetésemelés forrás, mert számos munkáltató fiatalabb munkaerőt keres, akinek nagyobb a technikai tudása, és hajlandó kevesebbért dolgozni Miért nem probléma a munkahelyi biztonság? Anyám és apám a gazdasági világválság idején nőttek fel. Ez a történelmi esemény, úgy tűnik, mind szellemileg, mind érzelmileg 24

hatással volt rájuk. Ezért hangsúlyozták oly gyakran, milyen fontos, hogy jó jegyeim legyenek az iskolában, hogy biztos állást szerezhessek. Ha szemügyre vesszük a mai gazdaságot, a túl sok állás a probléma. Ha megkérdezünk bármely munkaadót, azt fogja mondani, rettenetesen szeretne jó alkalmazottakat találni. Manapság az anyagi biztonságon van a hangsúly, nem a munkahelyi biztonságon. Ez nagyrészt abból adódik, hogy a nyugdíjért nem elsősorban a munkáltató, hanem a munkavállaló fizet, az ipari kori, meghatározott összegű nyugdíjak helyét átvették az információ korára jellemző, meghatározott hozzájáruláson alapuló nyugdíjtervek. A mai, meghatározott hozzájárulásos nyugdíjtervekkel három gond van. Az egyik, hogy a munkavállalónak kell befizetnie rá a pénzt, és számos munkavállaló nem fizeti be, mert szüksége van a pénzre a megélhetéséhez. A másik gond, hogy a tervek a tőzsdéhez vannak kötve, ami azt jelenti, ha a tőzsde magasan áll, a nyugdíj tervnek is magas az értéke. Ha azonban a tőzsde összeomlik, amint az az utóbbi néhány évben megtörtént, vele együtt zuhan a munkavállaló nyugdíjterve. A harmadik probléma, hogy a meghatározott hozzájárulásos nyugdíjterv esetleg éppen akkor merül le, amikor a nyugdíjasnak a legnagyobb szüksége lenne rá. Mondjuk, hogy egy nyugdíjas nyolcvanöt éves, és elfogyott a pénz a nyugdíjszámlájáról. Volt munkaadójának nincsenek kötelezettségei vele szemben ellentétben az ipari kori, meghatározott összegű nyugdíj tervekkel, amikor is a munkaadónak támogatnia kellett a munkavállalót annak haláláig, akárhány éves is volt. Leginkább a társadalombiztosítási programok és az orvosi ellátás miatt aggódom. Tudjuk, hogy ezekkel a programokkal gond van, hiszen a politikusok kampányaikban ígérgetik, hogy megmentik" őket. A kettő közül az amerikai orvosi ellátás tölt el nagyobb aggodalommal. Ahogyan öregszünk, létfenntartásunk költségei esetleg csökkennek, orvosi költségeink viszont hatalmas mértékben nőnek. Egy katasztrofális betegség többe kerülhet, mint az otthonunk. Manapság számos személyes anyagi csőd hátterében nem a pénzügyek rossz kezelése, hanem katasztrofális betegségek állnak. Egy barátom barátja nemrégiben megsérült autóbaleset következtében. Ő volt a család egyetlen kenyérkeresője, nem volt megfelelő orvosi biztosítása, így mindenét el kellett adnia. Ráadásul legkisebbik lányánál leukémiát állapítottak meg, és a család jelenleg jótékonysági adományokra van utalva, bárki segítségét kénytelenek elfogadni. Mi a késleltetési idő? A következőkben felsorolok néhány okot, amiért úgy gondolom, másfajta tudásra van szükség az információ korában, mint amit a régi oktatás keretein belül megtanítottak. Az üzleti világban az oktatásügy és az építőipar rendelkezik a leghosszabb késleltetési idővel. A késleltetési idő azt jelenti, mennyi idő telik el, amíg egy új elgondolás meghonosodik az iparágban. A számítógépiparban a késleltetési idő nagyjából egy év. A repülőgépiparban körülbelül két év. Vagyis egy új ötletet mindössze 25