Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 9. szeptember. Képviselő-testületének 9/9. (II. 8.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 9. évi költségvetéséről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló. évi CLXXXIX. törvény 43. (4) bekezdés valamint az államháztartásról szóló. évi CXCV. törvény 3. -ban kapott felhatalmazás alapján Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 9. évi költségvetéséről a következőket rendeli el: I. fejezet A rendelet hatálya. E rendelet hatálya kiterjed a (a továbbiakban: Önkormányzat) által alapított és fenntartott költségvetési szervekre, a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzatra. II. fejezet Az Önkormányzat 9. évi költségvetésének meghatározása () A Képviselő-testület az Önkormányzat 9. évi költségvetésének. költségvetési bevételi főösszegét finanszírozási bevételét költségvetési kiadási főösszegét finanszírozási kiadási összegét állapítja meg. 4.98.85 E Ft-ban, 58.7.8 E Ft-ban,.49.45 E Ft-ban, 5.84. E Ft-ban () A költségvetési év során esetlegesen jelentkező likviditási gondok feloldására folyószámlahitel igénybevételéről a Képviselő-testület dönt. (3) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a folyószámla-szerződésben rögzített feltételek figyelembevételével a folyószámla hitelkereten túl munkabérhitel felvételéről döntsön. (4) A hitelkérelmek aláírására a Képviselő-testület felhatalmazása alapján a polgármester jogosult. (5) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az átmenetileg szabad pénzeszközt pénzintézeti betétbe helyezheti, illetve állampapírt vásárolhat. Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör.. -a /8
3. () A. () bekezdésében megállapított kiadási főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, kiemelt előirányzatok, feladattípusok szerinti részletezését a K.3. jelű melléklet tartalmazza. () A. () bekezdésében megállapított bevételi főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, kiemelt előirányzatok és feladattípusok szerinti részletezését a B.3. jelű melléklet 3 tartalmazza. (3) A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési szerveinek engedélyezett létszámkeretét az L. 3. jelű melléklet 4 szerint hagyja jóvá. (4) Az előzetes kötelezettségvállalások többéves kihatással járó előirányzatait éves bontásban az E.K.3. jelű melléklet 5 tartalmazza. (5) Az Önkormányzat által elnyert pályázatok bevételi és kiadási előirányzatait a P.3. jelű melléklet 6 tartalmazza. III. fejezet A költségvetés címrendje 4. A Képviselő-testület a költségvetési rendelet címrendjét az alábbiak szerint állapítja meg: a) a 3. () és () bekezdéséhez rendelt mellékletekben a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervek és az önkormányzati feladatok római számmal jelölendőek, mint fejezetek; b) a fejezeteken belül arab számmal jelölendőek a címek; címet alkothatnak az intézmények az azonos feladatot ellátó intézmények (óvodák) egy cím alatt szerepelnek -, az egyes önkormányzati feladatok; c) az Önkormányzat fejezeti szintű feladataihoz tartozó és alcímekre tagolódnak. IV. fejezet Az Önkormányzat 9. évi költségvetésének végrehajtásáról rendelkező szabályok 5. () Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős. () A Képviselő-testület felhatalmazza az önkormányzati költségvetési intézményeket és a Polgármesteri Hivatalt a költségvetésben előírt beszedésére és a jóváhagyott teljesítésére. Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör.. () bekezdése 3 Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör.. () bekezdése 4 Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör.. (3) bekezdése 5 Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör.. (4) bekezdése 6 Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör.. (5) bekezdése /8
(3) A költségvetési intézmények a költségvetésben jóváhagyott kereteken belül önálló létszám- és bérgazdálkodást folytatnak. (4) A költségvetési szerveknél a jutalmazásra fordítható és kifizethető összeg nem haladhatja meg a rendszeres személyi juttatások előirányzatának %-át. Ennek fedezetére a személyi juttatások évközi megtakarítása és a személyi juttatások előirányzatának növelésére fordítható forrás szolgálhat. (5) A költségvetési szerv költségvetési támogatási előirányzata csak az alaptevékenységre és ezzel összefüggő egyéb ra használható fel. (6) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a költségvetési szervek e rendelet 3. ()-() bekezdéséhez rendelt K. 3. és B. 3. jelű 7 mellékletekben meghatározott, a Képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatok, részelőirányzatok szerinti bontását jóváhagyja, és szükség szerint az előirányzatok és részelőirányzatok között, a költségvetés főösszegének megváltoztatása nélkül átcsoportosításokat, módosításokat hajtson végre. Az ilyen változásokról a polgármester a költségvetés módosításakor a Képviselő-testületet tájékoztatni köteles. (7) A költségvetési szerv saját előirányzat-módosítási hatáskörben a Képviselő-testület tájékoztatása mellett bevételi és kiadási előirányzatának fő összegét, a kiemelt előirányzatokat és a megfelelő részelőirányzatokat felemelheti az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/. (XII.3.) Korm. rendelet 36. -ában foglaltak szerint. (8) A költségvetési szerv saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-változtatása miatt a Képviselő-testület negyedévente, de legkésőbb az elemi beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének külön jogszabályban meghatározott határidejéig 9. december 3-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletet. (9) A Képviselő-testület a költségvetési intézmények kiemelt előirányzatán belül a részelőirányzatok feletti rendelkezési jogosultságát az alábbiak szerint szabályozza: - a fenntartási szolgáltatási közül a szemétszállítási díjak, - az élelmiszer-beszerzés, - a vásárolt élelmezés, - a munkáltató által fizetett személyi jövedelemadó, - rehabilitációs járulék, - az általános forgalmi adó részelőirányzatok felett nem rendelkeznek. () A (9) bekezdésben meghatározott részelőirányzatok feletti rendelkezési jogosultság a gazdasági szervezettel rendelkező költségvetési szervet illeti meg. () Az Önkormányzat költségvetési szervei térítési díjat kizárólag alapfeladataikkal összefüggésben, a jogszabályok alapján és az azokban meghatározottak szerint szedhetnek be. A költségvetési szervek az étkezési térítési díjakat kötelesek beszedni, a beszedett összeget az önkormányzat elkülönített számlájára kötelesek befizetni. () A költségvetési intézmények pénzellátásának rendjét a Képviselő-testület a 9. évben az alábbiak szerint szabályozza: a) Az Önkormányzat költségvetési számlájáról kell a nettó finanszírozás rendje szerint kiegyenlíteni a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak személyi juttatásaiból a 7 Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör. 3 -a 3/8
foglalkoztatottakat terhelő adó- és járulék befizetések miatti levonásokat illetve a személyi juttatások után a kifizetőt, foglalkoztatót terhelő járulékokat. A költségvetési intézmények esetében a nettósított személyi kifizetéseket az Önkormányzat költségvetési számlájáról kell finanszírozni. b) A kiskincstári rendszer alapján a költségvetési intézményeket az a) pontban meghatározott összegen felül az alábbi táblázatban megjelölt összeg illeti meg havonta. Intézmény neve Havi limit összege (Ft) Rákosmenti Polgármesteri Hivatal 3.8. Aprófalva Óvoda.7. Bóbita Óvoda 5. Csicsergő Óvoda 98. Csillagszem Óvoda 376. Hétszínvirág Óvoda 69. Hófehérke Óvoda 39. Kuckó Óvoda 39. Mákvirág Óvoda 847. Mézeskalács Óvoda 4. Micimackó Óvoda 37. Napsugár Óvoda 47. Összefogás Óvoda 63. Piroska Óvoda 6. Robogó Óvoda 3. Százszorszép Óvoda 4. Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat 79. Rákosmenti Egyesített Bölcsődék 68. Rákosmenti Védőnői Szolgálat Vigyázó Sándor Művelődési Ház 5.44. 9. december 8. napjával a pénzellátás maradványának kiutalására intézkedni kell. c) A Piacfelügyelet bevétele a nettó finanszírozással az időarányosan járó önkormányzati támogatásnál nagyobb mértékben teljesül, ezért a költségvetési intézmény minden tárgyhót követő hó 5-ig, december hónapban december 8-ig köteles a többletbevételét az Önkormányzat számlájára átutalni. 6. () A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal az általános célú gazdálkodási tartalék keret felhasználására 6. E Ft 8 összeghatárig. () A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal a szociális célú gazdálkodási tartalék keret 9. E Ft-os összegének felhasználására. (3) A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal a választókerületi céltartalék 4. E Ft-os összegének felhasználására az alábbiak szerint: 8 Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör. 4. () bekezdése 4/8
a) Az összegből az egyes egyéni választókerületekre az alábbi táblázatban meghatározott összeget fordíthat a választókerület területén út, járda, víz-, csatorna-, gázhálózat, felszíni vízelvezető rendszer és elektromos hálózat terveztetésére és kivitelezésére, az önkormányzati fenntartású intézmények felújítására és tárgyieszköz-beszerzésére, a választókerület lakosságával közvetlenül összefüggő feladatokra és a költségvetési szervek támogatására.. sz. egyéni választókerület.788 E Ft. sz. egyéni választókerület.3 E Ft 3. sz. egyéni választókerület.576 E Ft 4. sz. egyéni választókerület 3.77 E Ft 5. sz. egyéni választókerület 3.38 E Ft 6. sz. egyéni választókerület 3.339 E Ft 7. sz. egyéni választókerület.688 E Ft 8. sz. egyéni választókerület.35 E Ft 9. sz. egyéni választókerület.96 E Ft. sz. egyéni választókerület.8 E Ft. sz. egyéni választókerület.449 E Ft. sz. egyéni választókerület.388 E Ft 3. sz. egyéni választókerület.389 E Ft 4. sz. egyéni választókerület.35 E Ft 9 b) A polgármester döntését kezdeményezheti az adott választókerület vonatkozásában a választókerületben megválasztott képviselő. A képviselő a javaslatát köteles írásban indokolni, annak megalapozottságát igazolni. c) Amennyiben a polgármester a kezdeményező, úgy döntése előtt köteles kikérni az adott választókerületben megválasztott képviselő véleményét. d) A polgármester a javaslat elutasításáról vagy a kérelemben, javaslatban megjelölttől jelentős mértékben eltérő összegű döntéséről a javaslatot tevő képviselőt értesíti. (4) A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal a működési céltartalék 395.85 E Ft-os és a vis major keret. E Ft-os összegének felhasználására. (5) Az ()-(4) bekezdésben foglalt tartalékok az alábbiak szerint használhatók fel: a) 9. október 3-ig a tartalékok 8 %-a használható fel, b) a tartalékok alapítványi támogatásra nem fordíthatók. (6) A polgármester az ()-(4) és (8) bekezdésekben meghatározott hatásköre gyakorlásáról az SZMSZ rendelkezései szerint köteles beszámolni a Képviselő-testületnek. (7) A Képviselő-testület a polgármesterre ruházza a rendelkezési jogot - kereset-kiegészítés céltartaléka esetén 79.4 E Ft értékig, a soron következő képviselő-testületi ülésen történő beszámolási kötelezettség mellett, a költségvetési rendelet szükséges módosításának beterjesztésével. (8) A Képviselő-testület a polgármesterre ruházza a rendelkezési jogot az egyházak támogatására elkülönített 4. E Ft-os előirányzat felhasználásáról. 9 Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör. 4. () bekezdése Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör. 4. (3) bekezdése Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör. 4. (4) bekezdése 5/8
7. () A 3. () bekezdéséhez rendelt K. 3. jelű melléklet civil szervezetek támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. () A 3. () bekezdéséhez rendelt K. 3. jelű melléklet gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. (3) A 3. () bekezdéséhez rendelt K. 3. jelű melléklet sportegyesületek támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. (4) Az () és (3) bekezdésben meghatározott pályázatokat az érintett bizottság köteles 9. április 3-ig kiírni és 9. június 3-ig elbírálni, a () bekezdésben meghatározott pályázat esetében a kiírás határideje 9. április 5. az elbírálásé pedig 9. június 5. napja. 8. () A 3. () bekezdéséhez rendelt K. 3. jelű melléklet 3 nemzetiségek támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. () A pályázat a választásokra való tekintettel két részletben kerül kiírásra. Az első részletet -.. Ft-ot - 9. március 5-ig, ki kell írni, a pályázatok elbírálásáról 9. április 5-ig dönteni kell. A keretösszeg 9. szeptember 3-ig használható fel. (3) A keretösszeg fennmaradó részlete 9. november 3-ig kerül kiírásra, a pályázatok elbírálásáról 9. december 5-ig dönteni kell. A támogatási összeg. március 3-ig használható fel. 9. A Képviselő-testület 3. E Ft összegű oktatási céltartalékot képez. Az önkormányzati fenntartású óvodák szakmai továbbképzések finanszírozására óvodánként 4 E Ft-ot használhatnak fel. Az oktatási céltartalékból a polgármester E Ft-ot használhat fel az Óvodavezetők Szakmai Szervezete működési költségeire,.5 E Ft-ot az intézményvezetői pályázatok elbírálásához, és az érzékenyítő programban részt vevő előadók díjazására. Az oktatási céltartalék.5 E Ft 4 összegű felhasználásáról a Képviselő-testület egyedileg dönt.. () Az Önkormányzat fenntartásában lévő költségvetési szerv (a továbbiakban: intézmény) abban az esetben köthet átmenetileg, határozott időre külső személlyel, szervezettel szellemi tevékenység elvégzésére irányuló szerződést (a továbbiakban: szerződés), ha arra Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör. 5. -a 3 Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör. 6. -a 4 Módosította a 3/9. (IX.9.) Ör. 7. -a 6/8
jogszabályban illetve az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott alapfeladatai ellátásához feltétlenül szükség van, és a) az adott alapfeladat elvégzéséhez megfelelő szakértelemmel, végzettséggel, szakképzettséggel és gyakorlattal rendelkező köztisztviselőt, közalkalmazottat vagy munkavállalót az intézmény nem foglalkoztat, vagy b) az intézménynek nincs elegendő munkaerő kapacitása az adott feladat ellátására, vagy c) az intézmény alapfeladatai, alaptevékenysége részeként felmerülő, a szerződés tárgyát képező szolgáltatás egyedi vagy meghatározott alkalmanként, időben rendszertelenül ellátandó alapfeladat. () A szerződésnek tartalmaznia kell különösen az alábbiakat: a) a szerződés pontos megnevezését, b) a külső személy, szervezet által ellátandó feladatot, c) annak pontos megjelölését, hogy az () bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott körülmények közül mely körülmény (feltétel) áll fenn, d) a szolgáltatás, tevékenység ellátásának részletes feltételeit, a szerződő felek jogait és kötelezettségeit, e) a szerződésben rögzített szolgáltatás, tevékenység teljesítésének igazolására felhatalmazott személy nevét, beosztását, f) a szerződés időtartamát, valamint arra történő utalást, hogy a külső személlyel, szervezettel a szellemi tevékenység elvégzésére irányuló szerződés a jövőre nézve, indoklás nélkül megszűnik, amennyiben nem állnak fenn a szerződés megkötésére vezető körülmények (feltételek). (3) Az intézményben vezetői feladat ellátására szerződés nem köthető.. () Képviselő-testületének a talajterhelési díj fizetéséről szóló 8/8. (XI..) önkormányzati rendelete alapján a 9. évben befolyó talajterhelési díjbevétel a talaj valamint a felszín alatti víz mennyiségi és minőségi védelmére használható fel. () Képviselő-testületének az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról szóló, többször módosított 56/5. (XII.4.) önkormányzati rendelete alapján a 9. évben befolyó bevétel településtisztasági feladatokra, zöldterület-gazdálkodásra, út- és parkfenntartásra használható fel. V. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése. () Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetéséért és továbbfejlesztéséért az Önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős. () A költségvetési szerv feladatai ellátásáról, munkafolyamatai megszervezéséről oly módon gondoskodik, hogy az biztosítsa a költségvetési szerv költségvetésében részére megállapított előirányzatok takarékos felhasználását. (3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó 7/8
szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembevételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli. (4) A Polgármesteri Hivatal valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzatmódosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezeti. VI. Vegyes és záró rendelkezések 3. () E rendelet 9. február 8. napján 6 órakor lép hatályba, rendelkezéseit a 9. évi költségvetés végrehajtása során kell alkalmazni. Budapest, 9. február 8. Dr. György-Rúzsa Ágnes s.k. jegyző Riz Levente s.k. polgármester A rendelet kihirdetve: 9. február 8. Dr. György-Rúzsa Ágnes s.k. jegyző A 7/9. (V.3.) önkormányzati rendelettel módosított szöveg. A 3/9. (IX.9.) önkormányzati rendelettel módosított szöveg. 8/8
9. évi B. 3. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 3 3 33 34 35 36 37 38 39 4 4 4 43 44 45 46 Működési célú támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi Működési Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Finanszírozási Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás I. Polgármesteri Hivatal. Polgármesteri Hivatal 8 53 5 5 75 39 8 66 86 738 6. Óvodák Aprófalva Óvoda 4 67 4 67 Bóbita Óvoda 73 4 73 4 Csicsergő Óvoda 3 78 767 78 77 Csillagszem Óvoda 39 69 39 69 Hétszínvirág Óvoda 9 33 9 33 Hófehérke Óvoda 9 9 9 9 Kuckó Óvoda 447 447 Mákvirág Óvoda 8 56 6 36 68 797 Mézeskalács Óvoda 67 53 67 53 Micimackó Óvoda 77 876 77 876 Napsugár Óvoda 3 3 6 64 63 564 Összefogás Óvoda 97 379 97 379 Piroska Óvoda 8 8 89 35 89 33 Robogó Óvoda 475 475 Százszorszép Óvoda 9 399 9 399. Óvodák összesen 3 8 38 8 564 895 547 95 49 3. Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat 59 99 47 953 7 5 447 664 554 96 4. Piac 63 5 63 5 3 53 67 3 5. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 48 5 48 5 4 6 33 63 39 96 6. Rákosmenti Egyesített Bölcsődék 5 66 5 66 646 5 697 73 7. Rákosmenti Védőnői Szolgálat 78 46 78 46 43 33 459 I. Polgármesteri Hivatal összesen 57 58 5 7 3 489 54 48 676 5 46 4 5 964 456 II. Önkormányzat. Képviselő-testület. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 585 356 585 356 585 356 Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 996 3 996 3 996 3 Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 35 98 35 98 35 98 Szolgáltatások díja 4 58 4 58 4 58 Idegenforgalmi adó 3 3 3 Építményadó 475 475 475 Telekadó 3 3 3 Iparűzési adó 6 57 8 6 57 8 6 57 8 Felhalmozási Felhalmozási célú átvett Bevételek összesen /
9. évi B. 3. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 47 48 49 5 5 5 53 54 55 56 57 58 59 6 6 6 63 64 65 66 67 68 69 7 7 7 73 74 75 76 77 78 79 8 8 8 83 84 85 86 87 88 Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett Finanszírozási Maradvány igénybevétele, forgatásából Központi, irányító bevétel szervi támogatás Közhatalmi Működési Felhalmozási Bevételek összesen Gépjárműadó 65 65 65 Bírságok, pótlékok 8 334 8 334 8 334 Kamatbevétel 6 6 6 Maradvány igénybevétele 94 884 94 884 Önkormányzati intézmények befizetései 66 66 66 Lekötött megszüntetésének teljesítése 5 6 5 6 Bérkompenzáció 9 345 9 345 9 345 Szociális ágazati összevont pótlék 48 896 48 896 48 896 Kulturális illetmény pótlék 7 489 7 489 7 489 7. évi normatíva elszámolás 4 8 4 8 4 8 8. évi normatíva elszámolás 79 79 79 Digitális Jólét - Okos város 9 9 9 Osztalék bevétel 38 3 38 3 38 3 HungaroControl támogatása 3 75 3 75 3 75 Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása 9 9 9 Előző évi visszatérülések 9 9 9 Közérdekű kötelezettségvállalás 3 3 3 3. Katasztrófavédelmi feladatok 4. Állatbarát önkományzat koncepció és állategészségügyi feladatok 5. Sportfeladatok 6. Művelődési feladatok 7. Tájékoztatási feladatok 8. Oktatási, köznevelési feladatok 9. Településüzemeltetési feladatok Mezőöri Szolgálat támogatása 5 4 5 4 5 4 Zöldítés program támogatása 384 384 384 Egységes területalapú támogatás 55 55 55. Intézményüzemeltetési feladatok Iskolai térítési díjak 86 699 86 699 86 699 Óvodai térítési díjak 74 78 74 78 74 78 Egészségügyi és szociális szolgáltatások díja 34 867 74 83 9 67 9 67. Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Lakáscélú helyiségek bevétele 9 9 9 Nem lakáscélú helyiségek bevétele 75 75 75 Mezőgazdasági és egyéb ingatlanok bevétele 75 75 75 Kezességvállalásból visszatérülés 7 7 7 Ingatlanok értékesítése 65 65 65. Szociális és egészségügyi feladatok /
9. évi B. 3. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 89 9 9 9 93 94 95 96 97 98 99 3 4 5 6 7 Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett Finanszírozási Maradvány igénybevétele, forgatásából Központi, irányító bevétel szervi támogatás 8 9 Földutak szilárd burokolattal történő ellátása Szociális célú városrehabilitáció Nefelejcs Bölcsőde támogatása 6 384 4 48 6 384 4 48 6 384 4 48 6. Felújítások 3 Százszorszép Óvoda felújítása 6 93 6 93 6 93 4 II. Önkormányzat 5 865 56 8 35 54 869 54 75 656 644 65 6 7 3 89 75 5 54 884 66 35 59 6 7 8 Közhatalmi Működési Felhalmozási Bevételek összesen Közfoglalkoztatás támogatása 67 67 67 Diákmunka Nyári napközis tábor 6 6 6 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 4 4 4 Pénzbeli támogatás 885 885 885 3. Működési célú támogatások 4. Felhalmozási célú támogatások Helyi támogatás visszatérülése 37 37 37 Dolgozóknak lakásépítésre adott kölcsönök visszatérülése 35 35 35 5. Beruházások TÉR KÖZ - Rákoshegyi közösségi ház TÉR KÖZ - Naplás úti kerékpárút 3 3 3 TÉR KÖZ- Csúszdapark és helytörténeti sétaút kialakítása Rákos-patak menti kerékpárút 59 445 59 445 59 445 ASP 5 97 5 97 5 97 Aprófalva Óvoda és Mákvirág Óvoda korszerűsítése 69 69 69 Bevételek intézményfinanszírozás nélkül 66 89 375 Mindösszesen (I.+II.) 3 3 34 8 5 54 86 86 75 656 644 65 6 7 4 98 85 5 59 56 5 46 4 7 36 65 3/
9. évi Kötelező önkormányzati feladatok B. 3. a. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 3 3 33 34 35 36 37 38 39 4 4 4 43 44 Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás I. Polgármesteri Hivatal. Polgármesteri Hivatal 8 53 5 5 75 39 8 5 838 65 56. Óvodák Aprófalva Óvoda 4 67 4 67 Bóbita Óvoda 7 84 7 84 Csicsergő Óvoda 78 37 78 37 Csillagszem Óvoda 39 44 39 44 Hétszínvirág Óvoda 9 33 9 33 Hófehérke Óvoda 89 7 89 7 Kuckó Óvoda 447 447 Mákvirág Óvoda 59 786 59 786 Mézeskalács Óvoda 67 53 67 53 Micimackó Óvoda 77 6 77 6 Napsugár Óvoda 58 573 58 573 Összefogás Óvoda 95 779 95 779 Piroska Óvoda 88 33 88 33 Robogó Óvoda 5 5 Százszorszép Óvoda 89 77 89 77. Óvodák összesen 88 867 88 867 3. Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat 47 953 47 953 445 54 493 7 4. Piac 63 5 63 5 3 53 67 3 5. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 48 5 48 5 78 54 36 34 6. Rákosmenti Egyesített Bölcsődék 5 96 5 96 64 739 693 665 7. Rákosmenti Védőnői Szolgálat 78 46 78 46 43 33 439 I. Polgármesteri Hivatal összesen 96 99 5 6 344 48 53 5 3 88 5 749 44 II. Önkormányzat Működési célú támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi Működési Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Finanszírozási. Képviselő-testület. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása 585 356 585 356 585 356 Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása 996 3 996 3 996 3 Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása 35 98 35 98 35 98 Szolgáltatások díja Idegenforgalmi adó 3 3 3 Építményadó 475 475 475 Felhalmozási Felhalmozási célú átvett Bevételek összesen 4/
9. évi Kötelező önkormányzati feladatok B. 3. a. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 45 46 47 48 49 5 5 5 53 54 55 56 57 58 59 6 6 6 63 64 65 66 67 68 69 7 7 7 73 74 75 76 77 78 79 8 8 8 83 Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett Finanszírozási Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás Közhatalmi Működési Felhalmozási Bevételek összesen Telekadó 3 3 3 Iparűzési adó 4 949 3 4 949 3 4 949 3 Gépjárműadó Bírságok, pótlékok Kamatbevétel Maradvány igénybevétele Önkormányzati intézmények befizetései Lekötött pénzeszközös megszüntetésének teljesítése Bérkompenzáció 9 345 9 345 9 345 Szociális ágazati összevont pótlék 48 896 48 896 48 896 Kulturális illetmény pótlék 7 489 7 489 7 489 7. évi normatíva elszámolás 4 8 4 8 4 8 8. évi normatíva elszámolás 79 79 79 Digitális Jólét - Okos város Osztalék bevétel HungaroControl támogatása Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása Előző évi visszatérülések Közérdekű kötelezettségvállalás 3. Katasztrófavédelmi feladatok 4. Állatbarát önkományzat koncepció és állategészségügyi feladatok 5. Sportfeladatok 6. Művelődési feladatok 7. Tájékoztatási feladatok 8. Oktatási, köznevelési feladatok 9. Településüzemeltetési feladatok Mezőöri Szolgálat támogatása Zöldítés program támogatása 384 384 384 Egységes területalapú támogatás 55 55 55. Intézményüzemeltetési feladatok Iskolai térítési díjak 86 699 86 699 86 699 Óvodai térítési díjak 74 78 74 78 74 78 Egészségügyi és szociális szolgáltatások díja 34 867 74 83 9 67 9 67. Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Lakáscélú helyiségek bevétele 9 9 9 Nem lakáscélú helyiségek bevétele 75 75 75 84 Mezőgazdasági és egyéb ingatlanok bevétele 75 75 75 5/
9. évi Kötelező önkormányzati feladatok B. 3. a. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 85 86 87 88 89 9 9 9 93 94 95 96 97 98 99 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett Finanszírozási Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás Közhatalmi Működési Felhalmozási Bevételek összesen Kezességvállalásból visszatérülés 7 7 7 Ingatlanok értékesítése. Szociális és egészségügyi feladatok Közfoglalkoztatás támogatása Diákmunka Nyári napközis tábor Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Pénzbeli támogatás 885 885 885 3. Működési célú támogatások 4. Felhalmozási célú támogatások Helyi támogatás visszatérülése Dolgozóknak lakásépítésre adott kölcsönök visszatérülése 5. Beruházások TÉR KÖZ - Rákoshegyi közösségi ház TÉR KÖZ - Naplás úti kerékpárút TÉR KÖZ- Csúszdapark és helytörténeti sétaút kialakítása Rákos-patak menti kerékpárút ASP Aprófalva Óvoda és Mákvirág Óvoda korszerűsítése Földutak szilárd burokolattal történő ellátása Szociális célú városrehabilitáció Nefelejcs Bölcsőde támogatása 6. Felújítások Százszorszép Óvoda felújítása II. Önkormányzat 768 87 6 654 3 776 79 7 6 6 Bevételek intézményfinanszírozás nélkül 634 55 Mindösszesen (I.+II.) 964 996 6 669 3 993 36 7 634 55 5 3 88 5 955 443 6/
9. évi Önként vállalt feladatok B. 3. b. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 3 3 33 34 35 36 37 38 39 4 4 4 43 44 Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás I. Polgármesteri Hivatal. Polgármesteri Hivatal 66 6 9 6 966. Óvodák Aprófalva Óvoda Bóbita Óvoda Csicsergő Óvoda 3 63 633 Csillagszem Óvoda 5 5 Hétszínvirág Óvoda Hófehérke Óvoda 948 948 Kuckó Óvoda Mákvirág Óvoda 8 56 45 9 Mézeskalács Óvoda Micimackó Óvoda 85 85 Napsugár Óvoda 3 3 3 69 4 99 Összefogás Óvoda 6 6 Piroska Óvoda 8 8 98 99 Robogó Óvoda 45 45 Százszorszép Óvoda 69 69. Óvodák összesen 3 8 38 8 564 68 55 3. Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat 59 99 59 99 5 6 89 4. Piac 5. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 4 6 5 576 65 6 6. Rákosmenti Egyesített Bölcsődék 68 68 3 386 4 66 7. Rákosmenti Védőnői Szolgálat I. Polgármesteri Hivatal összesen 6 599 688 6 87 48 676 5 5 5 5 II. Önkormányzat Működési célú támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi Működési Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Finanszírozási. Képviselő-testület. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Szolgáltatások díja 4 568 4 568 4 568 Idegenforgalmi adó Építményadó Felhalmozási Felhalmozási célú átvett Bevételek összesen 7/
9. évi Önként vállalt feladatok B. 3. b. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 45 46 47 48 49 5 5 5 53 54 55 56 57 58 59 6 6 6 63 64 65 66 67 68 69 7 7 7 73 74 75 76 77 78 79 8 8 8 83 Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett Finanszírozási Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás Közhatalmi Működési Felhalmozási Bevételek összesen Telekadó Iparűzési adó 38 57 38 57 38 57 Gépjárműadó Bírságok, pótlékok Kamatbevétel 6 6 6 Maradvány igénybevétele 94 884 94 884 Önkormányzati intézmények befizetései 66 66 66 Lekötött megszüntetésének teljesítése 5 6 5 6 Bérkompenzáció Szociális ágazati összevont pótlék Kulturális illetmény pótlék 7. évi normatíva elszámolás 8. évi normatíva elszámolás Digitális Jólét - Okos város 9 9 9 Osztalék bevétel 38 3 38 3 38 3 HungaroControl támogatása 3 75 3 75 3 75 Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása 9 9 9 Előző évi visszatérülések 9 9 9 Közérdekű kötelezettségvállalás 3 3 3 3. Katasztrófavédelmi feladatok 4. Állatbarát önkományzat koncepció és állategészségügyi feladatok 5. Sportfeladatok 6. Művelődési feladatok 7. Tájékoztatási feladatok 8. Oktatási, köznevelési feladatok 9. Településüzemeltetési feladatok Mezőöri Szolgálat támogatása 5 4 5 4 5 4 Zöldítés program támogatása Egységes területalapú támogatás. Intézményüzemeltetési feladatok Iskolai térítési díjak Óvodai térítési díjak Egészségügyi és szociális szolgáltatások díja. Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Lakáscélú helyiségek bevétele Nem lakáscélú helyiségek bevétele 84 Mezőgazdasági és egyéb ingatlanok bevétele 8/
9. évi Önként vállalt feladatok B. 3. b. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 85 86 87 88 89 9 9 9 93 94 95 96 97 98 99 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett Finanszírozási Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás Közhatalmi Működési Felhalmozási Bevételek összesen Kezességvállalásból visszatérülés Ingatlanok értékesítése 65 65 65. Szociális és egészségügyi feladatok Közfoglalkoztatás támogatása 67 67 67 Diákmunka Nyári napközis tábor 6 6 6 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Pénzbeli támogatás 3. Működési célú támogatások 4. Felhalmozási célú támogatások Helyi támogatás visszatérülése 37 37 37 Dolgozóknak lakásépítésre adott kölcsönök visszatérülése 35 35 35 5. Beruházások TÉR KÖZ - Rákoshegyi közösségi ház TÉR KÖZ - Naplás úti kerékpárút 3 3 3 TÉR KÖZ- Csúszdapark és helytörténeti sétaút kialakítása Rákos-patak menti kerékpárút 59 445 59 445 59 445 ASP 5 97 5 97 5 97 Aprófalva Óvoda és Mákvirág Óvoda korszerűsítése 69 69 69 Földutak szilárd burokolattal történő ellátása 6 6 6 Szociális célú városrehabilitáció 384 4 384 4 384 4 Nefelejcs Bölcsőde támogatása 48 48 48 6. Felújítások Százszorszép Óvoda felújítása 6 93 6 93 6 93 II. Önkormányzat 97 37 38 57 9 36 3 75 656 644 65 6 7 3 39 537 5 54 884 55 87 4 Bevételek intézményfinanszírozás nélkül 55 98 384 Mindösszesen (I.+II.) 57 636 38 57 93 5 3 75 656 644 65 6 7 3 39 84 5 59 56 5 5 56 87 436 9/
9. évi Igazgatási feladatok B. 3. c. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 3 3 33 34 35 36 37 38 39 4 4 4 43 44 Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás I. Polgármesteri Hivatal. Polgármesteri Hivatal. Óvodák Aprófalva Óvoda Bóbita Óvoda Csicsergő Óvoda Csillagszem Óvoda Hétszínvirág Óvoda Hófehérke Óvoda Kuckó Óvoda Mákvirág Óvoda Mézeskalács Óvoda Micimackó Óvoda Napsugár Óvoda Összefogás Óvoda Piroska Óvoda Robogó Óvoda Százszorszép Óvoda. Óvodák összesen 3. Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat 4. Piac 5. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 6. Rákosmenti Egyesített Bölcsődék 7. Rákosmenti Védőnői Szolgálat I. Polgármesteri Hivatal összesen II. Önkormányzat Működési célú támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi Működési Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett Finanszírozási. Képviselő-testület. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása Szolgáltatások díja Idegenforgalmi adó Építményadó Felhalmozási Bevételek összesen /
9. évi Igazgatási feladatok B. 3. c. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 45 46 47 48 49 5 5 5 53 54 55 56 57 58 59 6 6 6 63 64 65 66 67 68 69 7 7 7 73 74 75 76 77 78 79 8 8 8 83 Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett Finanszírozási Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás Közhatalmi Működési Felhalmozási Bevételek összesen Telekadó Iparűzési adó Gépjárműadó 65 65 65 Bírságok, pótlékok 8 334 8 334 8 334 Kamatbevétel Maradvány igénybevétele Önkormányzati intézmények befizetései Lekötött pénzeszközös megszüntetésének teljesítése Bérkompenzáció Szociális ágazati összevont pótlék Kulturális illetmény pótlék 7. évi normatíva elszámolás 8. évi normatíva elszámolás Digitális Jólét - Okos város Osztalék bevétel HungaroControl támogatása Jó adatszolgáltató önkormányzatok támogatása Előző évi visszatérülések Közérdekű kötelezettségvállalás 3. Katasztrófavédelmi feladatok 4. Állatbarát önkományzat koncepció és állategészségügyi feladatok 5. Sportfeladatok 6. Művelődési feladatok 7. Tájékoztatási feladatok 8. Oktatási, köznevelési feladatok 9. Településüzemeltetési feladatok Mezőöri Szolgálat támogatása Zöldítés program támogatása Egységes területalapú támogatás. Intézményüzemeltetési feladatok Iskolai térítési díjak Óvodai térítési díjak Egészségügyi és szociális szolgáltatások díja. Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Lakáscélú helyiségek bevétele Nem lakáscélú helyiségek bevétele 84 Mezőgazdasági és egyéb ingatlanok bevétele /
9. évi Igazgatási feladatok B. 3. c. jelű melléklet 9. 9. havi módosított előirányzat 3 85 86 87 88 89 9 9 9 93 94 95 96 97 98 99 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 Működési célú támogatások államháztartáson belülről Működési célú átvett Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett Finanszírozási Maradvány igénybevétele, forgatásából bevétel Központi, irányító szervi támogatás Közhatalmi Működési Felhalmozási Bevételek összesen Kezességvállalásból visszatérülés Ingatlanok értékesítése. Szociális és egészségügyi feladatok Közfoglalkoztatás támogatása Diákmunka Nyári napközis tábor Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás 4 4 4 Pénzbeli támogatás 3. Működési célú támogatások 4. Felhalmozási célú támogatások Helyi támogatás visszatérülése Dolgozóknak lakásépítésre adott kölcsönök visszatérülése 5. Beruházások TÉR KÖZ - Rákoshegyi közösségi ház TÉR KÖZ - Naplás úti kerékpárút TÉR KÖZ- Csúszdapark és helytörténeti sétaút kialakítása Rákos-patak menti kerékpárút ASP Aprófalva Óvoda és Mákvirág Óvoda korszerűsítése Földutak szilárd burokolattal történő ellátása Szociális célú városrehabilitáció Nefelejcs Bölcsőde támogatása 6. Felújítások Százszorszép Óvoda felújítása II. Önkormányzat 4 73 334 73 736 73 736 Bevételek intézményfinanszírozás nélkül 73 736 Mindösszesen (I.+II.) 4 73 334 73 736 73 736 /
9. évi K. 3. jelű melléklet 9. évi 9. havi módosított előirányzat 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 3 3 33 34 35 36 37 38 39 4 4 4 43 44 45 46 47 Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai működési célú Beruházások Felújítások felhalmozási célú Központi, irányító szervi támogatás folyósítása, finanszírozási Kiadások összesen I. Polgármesteri Hivatal. Polgármesteri Hivatal 395 93 34 66 99 5 396 5 568 6 6. Óvodák Aprófalva Óvoda 48 77 33 49 3 65 4 67 4 67 Bóbita Óvoda 58 48 84 345 4 73 4 73 4 Csicsergő Óvoda 6 933 789 99 849 78 77 78 77 Csillagszem Óvoda 9 965 4 564 4 5 39 69 39 69 Hétszínvirág Óvoda 7 737 38 88 6 84 484 9 33 9 33 Hófehérke Óvoda 7 7 4 56 4 886 5 9 9 9 9 Kuckó Óvoda 89 643 9 95 389 5 447 447 Mákvirág Óvoda 5 7 364 9 383 67 8 73 68 797 68 797 Mézeskalács Óvoda 33 7 9 5 3 957 963 67 53 67 53 Micimackó Óvoda 6 5 537 3 37 69 77 876 77 876 Napsugár Óvoda 5 376 7 956 4 34 3 4 59 63 564 63 564 Összefogás Óvoda 76 538 5 655 4 36 5 97 379 97 379 Piroska Óvoda 7 845 4 374 97 87 89 33 89 33 Robogó Óvoda 94 85 34 3 63 48 475 475 Százszorszép Óvoda 7 5 4 69 863 867 9 399 9 399. Óvodák összesen 47 8 39 58 87 75 97 5 454 95 49 95 49 3. Rákosmenti Életfa Humán Segítő Szolgálat 365 9 78 3 8 578 4 554 96 554 96 4. Piac 5 97 5 4 33 58 34 67 3 67 3 5. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 76 448 37 54 5 44 6 39 96 39 96 6. Rákosmenti Egyesített bölcsődék 53 564 53 6 739 95 697 73 697 73 7. Rákosmenti Védőnői Szolgálat 68 883 36 99 5 377 9 459 459 I. Polgármesteri Hivatal összesen 4 6 884 93 96 757 888 5 33 7 65 5 964 456 5 964 456 II. Önkormányzat. Képviselő-testület 93 95 9 98 4 5 93 93. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Pénzeszközök betétként való elhelyezésének teljesítése 46 36 5 46 36 5 Végrehajtási költségek 97 97 97 Foglalkozás-egészségügyi ellátás 5 5 5 Sportdivízió üzemeltetéshez hozzájárulás 5 9 5 9 5 9 Hatósági kényszerbontás, hatósági vizsgálatok Egyházi kiegészítő támogatás megtérítési kötelezettség 3 7 3 7 3 7 Közérdekű munka lebonyolítás költsége Önkormányzat igazgatási költségei 3 986 3 58 33 835 965 47 35 35 6 35 6 Szolidaritási hozzájárulás 3 86 3 86 3 86 Nettó finanszírozási előleg teljesítése 8 449 8 449 7 88 8 67 /6
9. évi K. 3. jelű melléklet 9. évi 9. havi módosított előirányzat 48 49 5 5 5 53 54 55 56 57 58 59 6 6 6 63 64 65 66 67 68 69 7 7 7 73 74 75 76 77 78 79 8 8 8 83 84 85 86 Ellátottak pénzbeli juttatásai felhalmozási célú Központi, irányító szervi támogatás folyósítása, finanszírozási Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi működési célú Beruházások Felújítások Kiadások összesen 5. évi normatíva visszafizetési kötelezettség 67 67 67 Általános célú gazdálkodási tartalék 6 6 6 Általános célú gazdálkodási tartalék felhasználása 45 43 4 64 7 5 45 5 45 Választókerületi céltartalék 37 66 37 66 37 66 Választókerületi céltartalék felhasználása 346 3 47 3 45 57 99 346 39 384 39 384 Áthúzódó céltartalék 8 395 8 395 8 395 Áthúzódó céltartalék felhasználása 85 365 6 643 35 3 669 3 669 Működési céltartalék 395 85 395 85 395 85 Keresetkiegészítés céltartaléka 79 4 79 4 79 4 Vis maior keret Digitális Jólét - Okos város 6 36 7 54 9 9 Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működésével összefüggő polgári peres eljárás támogatása 3. Katasztrófavédelmi feladatok 6 6 6 4. Állatbarát önkományzat koncepció és állategészségügyi feladatok 3 5 3 5 3 5 5. Sportfeladatok 5 5 5 6. Művelődési feladatok Önkormányzati kitüntetések adományozása 7 7 3 3 3 75 3 75 Közművelődési feladatok 5 8 8 5 8 8 Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás Testvérvárosi kapcsolatok kiadása 5 8 8 8 8 8 Önkormányzati rendezvények lebonyolítása 7 5 3 6 3 6 3 Műtárgyvásárlási keret a kerületi közgyűjtemény részére Rákosmenti Értéktár Bizottság 3 3 3 7. Tájékoztatási feladatok Hírhozó újság megjelentetésének költsége 9 75 9 75 9 75 8. Oktatási, köznevelési feladatok Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola oktatási támogatás 98 98 98 Intézményvezetők jutalmazása 8 8 3 479 8 8 Oktatási céltartalék 3 76 4 5 33 5 9 9 Iskolák működtetési kiadásai 645 35 8 369 87 684 87 684 Óvodák és egyéb intézmények működtetési kiadásai 4 444 549 83 55 676 55 676 intézmények működtetési kiadásai 86 7 86 7 86 7 Szociális és egészségügyi intézmények működtetése 79 6 76 79 79 9. Településüzemeltetési feladatok /6
9. évi K. 3. jelű melléklet 9. évi 9. havi módosított előirányzat 87 88 89 9 9 9 93 94 95 96 97 98 99 3 4 5 6 7 8 9 3 Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai működési célú Beruházások Felújítások felhalmozási célú Központi, irányító szervi támogatás folyósítása, finanszírozási Kiadások összesen Ügyeleti szinten és rendszeresen végzendő átalánydíjas munkák 33 57 33 57 33 57 Utak, járdák, közterületek, vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai 439 3 39 478 3 478 3 Bitumenpermetezett és stabilizált földutak készítése 4 4 4 Szikkasztásos vízelvezető rendszerek esetében Hatóság által előírt vizsgálatok elvégzése, monitoring rendszer üzemeltetése 5 5 5 Utcanévtáblák kihelyezése, forgalomtechnikai létesítmények és úttartozékok elhelyezése, karbantartása, információs, útépítési, "Tiszta udvar', rendes ház" névtáblák kihelyezése, pótlása Parkok, játszóterek balesetveszélyes eszközeinek javítása 47 3 977 5 5 Közkifolyók éves vízdíja Kisállathullák elszállítása közterületekről 5 5 5 Rákosligeti városrész központ zöldfelület rehabilitáció Környezetvédelem, zöldterület-fenntartás, parlagfű visszaszorítás kiadásai 383 8 8 674 463 7 463 7 Városi erdő tanösvény, futópálya kialakítás 39 9 5 4 44 33 75 33 75 Mezőőri Szolgálat költségei 3 43 3 43 3 43 Adventi programsorozat, Rákosmente karácsonyfája, díszkivilágítás 3 3 3 Forgalomtechnikai tervek készítése 4 395 5 4 9 635 9 635 Kőrösi forgalomtechnika (tervezés, kivitelezés) 3 3 3 Mélyépítési infrastruktúra fejlesztéshez szükséges kiviteli és engedélyezési tervek készítése, meglévők korszerűsítése 83 446 33 864 7 3 7 3 Szabályozási tervek 4 96 4 96 4 96 Térfigyelő kamerarendszer üzemeltetése, rendőrségi eszközfejlesztés 89 435 7 8 39 4 8 75 78 9 78 9 Parkolók tervezése, engedélyeztetése 5 696 6 696 6 696 Bulyovszky ház állagmegóvási és homlokzatfelújítás terv 5 5 5 Útépítések, felújítások és magasépítési beruházások műszaki ellenőrzése 3 3 3 Európai Uniós és hazai pályázatok benyújtásához tanulmány és tervkészítés, önrész 73 79 73 79 73 79. Intézményüzemeltetési feladatok Energetikai feladatok bonyolítási költsége 6 6 6 "Szemünk fénye" program díja 669 95 964 964 Tűzrendészeti és tüzeléstechnikai felülvizsgálat, tűzvédelmi eszközök cseréje, karbantartása 3/6
9. évi K. 3. jelű melléklet 9. évi 9. havi módosított előirányzat Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai működési célú Beruházások Felújítások felhalmozási célú Központi, irányító szervi támogatás folyósítása, finanszírozási Kiadások összesen 4 Intézmények munkavédelmi és tűzrendészeti feladatai 5 Intézmények ÉV-TV-VV vizsgálata és javítása 6 Azonnali karbantartás 7 Intézményi épületek tervszerű karbantartása 8 Intézményfinanszírozás Intézmények felújításához és építéshez, pályázatokhoz 3 4 83 57 84 9 47 456 3 4 83 57 35 377 5 46 4 3 4 83 57 35 377 5 46 4 9 tervkészítés. Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Térinformatikai rendszer működtetése 33 485 5 5 7 887 4 37 5 5 4 37 5 5 Lakás és nem lakáscélú helyiségek, önkormányzati 3 tulajdonú ingatlanok fenntartása, működtetése 38 995 5 3 3 4 Kezesség vállalása 5 5 5 5 6 7 Önkormányzati ingatlanok szennyvízcsatornára kötése 8 9 3 3 5 5 5 3 33 34 35 36 37 38 39 4 4 4 43 44 45 46 Ingatlanokkal, üres helyiségekkel kapcsolatos 3 3 3 Telekkialakítás, térrajz készítés, bontás, önkormányzati telkek eladásának előkészítése. Szociális és egészségügyi feladatok Közfoglalkoztatás kiadásai 7 3 689 49 575 95 954 95 954 Felnőtt és gyermek orvosi ügyelet 7 368 7 368 7 368 Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíj pályázat Karácsonyi ajándékozás, segélyezés 9 96 9 96 9 96 Hajléktalanok nappali szociális ellátása a Magyar Vöröskereszt 5. régiója útján 3 3 3 Félúton Alapítvány támogatása szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek nappali és átmeneti otthoni ellátására 48 48 48 Nyári és szünidei szociális étkeztetés 96 96 96 Nyári napközis tábor 7 477 9 3 4 4 4 4 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Köztemetés 7 7 7 Étkezési támogatás 5 5 5 Szociális tanulmányi ösztöndíj 5 7 5 8 8 Szociális tartalék 8 9 9 9 Települési támogatás 3 648 36 35 4 4 Diákmunka 5 6 3 4 8 64 8 64 Pénzbeli támogatás 8 3 9 3 39 3 39 47 3. Működési célú támogatások 4/6
9. évi K. 3. jelű melléklet 9. évi 9. havi módosított előirányzat Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai működési célú Beruházások Felújítások felhalmozási célú Központi, irányító szervi támogatás folyósítása, finanszírozási Kiadások összesen 48 49 5 5 5 53 54 55 56 57 58 59 6 6 6 63 64 65 66 67 68 Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány támogatása 6 6 6 Rotunda Kórus Alapítvány támogatása 5 5 5 Rákoshegyi Bartók Béla Zeneház Közalapítvány támogatása 7 8 7 8 7 8 Gózon Gyula Kamaraszínház támogatása 6 5 6 5 5 Remény Közalapítvány támogatása Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány 5 5 5 Rákosmenti Zenebarátok Városi Fúvószenekarának támogatása Concerto Filharmónia Zenekar támogatása 5 5 5 Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XVII. kerületi Tűzőrség működési támogatása 85 35 4 6 57 6 57 Polgárőrség támogatása Idősek átmeneti ellátása a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonán keresztül 4 4 4 Gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatása 58 58 58 Egyházak támogatása 4 4 4 Civil szervezetek támogatása 4 5 4 5 4 5 Sportegyesületek támogatása RKSK támogatása 53 99 53 99 53 99 Nemzetiségi önkormányzatok támogatása 3 5 3 5 3 5 Környezetvédelmi Alap pályázati keret 5 5 5 Csonkapapi támogatása 75 7 975 975 Missio Cantorum Alapítvány 45 45 45 69 Segítő Kezek a Gyermekekért Közhasznú Alapítvány 7 Rákosligeti Hunyadi János Alapítvány 7 Rákoshegyi Iskolásokért Alapítvány 7 Rákoshegyi Orgonaépítő Alapítvány 73 Egyesült Vegyiművek Támogatás Alapítvány 74 Támasz-Pont Alapítvány 75 Mindenki Közlekedik Alapítvány 76 Rákosmenti NOÉ Bárkája Állatotthon Alapítvány 5 7 8 5 5 7 8 5 5 7 8 5 77 4. sz. Pro Patria Cserkészcsapatot Pártoló Alapítvány 78 Rákoscsabai Béthel Alapítány 3 3 3 79 Rákosmente Gyermekvilága Közhasznú Alapítvány 8 Fehér Karácsony Alapítvány 8 Rákosmenti '56-os Alapítány 8 Rákoskerti Templom Alapítvány 83 Boldogabb Gyermekévekért Alapítvány 84 Vigyél Haza Alapítvány 4 5 6 9 5 4 5 6 9 5 4 5 6 9 5 5/6
9. évi K. 3. jelű melléklet 9. évi 9. havi módosított előirányzat Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai működési célú Beruházások Felújítások felhalmozási célú Központi, irányító szervi támogatás folyósítása, finanszírozási Kiadások összesen 85 Otthon segítünk Alapítvány-Rákosmente Helyi Szolgálat 86 Újjászületés Rehabilitációs Alapítvány 87 Gyermekeink Jobblétéért Alapítvány 88 Kaszap István Alapítvány 89 Rákoscsabai Élő Kövek Alapítvány 9 Gregoros Talentumok Alapítány 9 Szupersuli Alapítvány 9 "RÉS" Szociális és Kulturális Alapítvány 93 Egészségnap Rákosmentén 94 95 96 5 4 5 36 5 5 4 5 36 5 5 4 5 36 5 97 98 99 3 4 5 6 7 8 9 4. Felhalmozási célú támogatások Munkáltatói hitelek nyújtása Helyi támogatás lakásépítés, -vásárlás és -felújítás céljára ÖKO Plusz Panel program Társasházi panelpályázat 33 98 33 98 33 98 Családi házas ingatlanok energetikai pályázata 8 8 8 Rákosmenti Építészeti Értékvédelmi Pályázat Rákosmente Mentéséért Alapítvány 5 5 5 Rákosmenti Zenebarátok Városi Fúvószenekar hangszervásárlás támogatása Magyar Labdarúgó Szövetséggel sportpályák létrehozása, fejlesztése 6 65 6 65 6 65 Újlak u. futókör építése és sporttelep fejlesztése 45 45 45 Katolikus Óvoda létrehozásának támogatása Rákoscsabai Babtista Gyülekezet támogatása 3 3 3 Szabadság Sugárúti Általános Iskola támogatása 5. Fejlesztések, beruházások Emlék utca - Mezővár - Mezőcsát - Izbég utca KSZT 3 kisajátítások 4 Ingatlanvásárlás 5 Informatikai és egyéb eszközök beszerzése 3 5 74 4 69 78 663 4 57 5 78 663 9 58 5 78 663 9 58 6 Lőrinci út melletti területek KSZT szerinti kialakítása 94 9 76 7 Vízvezeték építése 8 635 8 635 8 635 8 Kerületi óvodák kötelező beltéri eszközeinek beszerzése Önkormányzati intézmények számítástechnikai és egyéb 5 5 5 9 tárgyi eszközeinek beszerzése Szárazhegy KSZT szerinti kialakítása Kültéri tornaparkok fejlesztése Keresztúri út és Cinkotai út összekötése 3 Kisajátításokhoz kapcsolódó kártalanítás 86 3 6 574 7 33 67 6 337 6 574 86 7 34 994 6 337 6 574 86 7 34 994 6 337 6/6
9. évi K. 3. jelű melléklet 9. évi 9. havi módosított előirányzat 4 5 6 7 8 9 3 3 3 33 34 35 36 37 38 39 4 4 4 43 44 45 46 Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai működési célú Beruházások Felújítások felhalmozási célú Központi, irányító szervi támogatás folyósítása, finanszírozási Kiadások összesen Rákosmenti Hófehérke Óvoda tornaszobával történő bővítése 44 635 44 635 44 635 Rákosmenti multifunkcionális csarnok 43 495 3 7 44 3 34 899 3 34 899 XVII. Kerületi Szakrendelő bővítése terv 7 89 7 89 7 89 Új orvosi rendelő építése és a környezet rendezése Kucorgó térnél 55 8 55 55 Nefelejcs Bölcsőde épületének szerkezeti megerősítése és ennek járulékos munkái 448 86 44 4 837 4 49 4 49 Rákoskert csapadékvíz elvezetése (Kísérő utca) 8 37 8 37 8 37 Díszvilágítás bővítése 3 335 3 335 3 335 Iskolai kerékpártárolók kialakítása, emlékmű állítása 349 349 349 TÉR KÖZ - Rákoshegyi közösségi ház 653 46 794 36 73 85 5 85 5 TÉR KÖZ - Naplás úti kerékpárút 77 4 53 44 8 44 8 TÉR KÖZ - Csúszdapark és helytörténeti sétaút kialakítása 95 473 95 473 95 473 Rákos-patak menti kerékpárút 4 89 753 5 879 57 9 57 9 Szociális célú városrehabilitáció 495 388 3 344 555 85 58 85 64 363 64 363 Önkormányzati gépjármű beszerzése 5 5 5 Földutak szilárd burkolattal történő ellátása 35 35 35 Aranylúd utcai görpark kialakítása 6 5 6 5 6 5 ASP 4 795 64 5 49 5 49 Naplás út és Tarcsai út összekötése 5 5 5 6. Felújítások Járdaépítés és felújítás 4 894 8 9 54 553 88 357 88 357 Óvodai játszóeszközök felülvizsgálata, szabványosítása, felújítása 6 388 3 3 43 6 53 3 53 3 Park- és játszótér felújítás 4 365 4 33 5 47 7 5 7 5 Lakás és nem lakáscélú helyiségek felújítása 9 333 7 667 8 8 47 Orvosi rendelők felújítása (55. tér, Újlak utca, IX. utca) 48 Schultz-ház felújítása 49 Százszorszép Óvoda bővités 5 Tornatermek felújítása 5 5 II. Önkormányzat összesen 53 54 Kiadások intézményfinanszírozás nélkül 55 56 Mindösszesen (I.+II.) 59 68 4 366 5 55 353 978 449 333 4 86 4 798 937 5 556 85 76 64 76 64 37 874 376 97 6 9 5 7 73 786 8 45 7 5 3 45 887 395 887 395 8 76 647 76 647 8 58 7 5 37 5 8 4 57 949 49 45 5 84 5 84 8 58 7 5 37 5 8 66 35 59 66 89 375 7 36 65 7/6