Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)



Hasonló dokumentumok
Féléves ütemterv. a kiemelkedő képességű tanulók versenyekre való felkészítéséhez

SIÓFOKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MARCALI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

TELJESÍTMÉNYELEMZÉS. a évi városi tantárgyi mérés eredményei alapján

HELYI TANTERV KÉMIA 7-8. évfolyam

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

MUNKATERV Vásárhelyi Pál Általános Iskolája és Alapfokú Művészetoktatási Intézménye OM

I. INTÉZMÉNYI ADATOK II. BEVEZETÉS

Helyi tanterv HELYI TANTERV 2015.

A Herman Ottó Általános Iskola helyi tanterve

Magyar nyelv és irodalom

Kertvárosi Általános Iskola Tatabánya, Hadsereg utca 40/a OM Pályázat

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

HELYI TANTERV KÉMIA Tantárgy

MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK

HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola évfolyam

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv

VASS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE

Tartalomjegyzék. 1. A 2015/2016. tanévet meghatározó jogi környezet Helyzetelemzés 2.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Bakonysárkányi Fekete István Általános Iskola 2861 Bakonysárkány Béke út 54.

HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

Pedagógiai program. Helyi tanterv. enyhe értelmi fogyatékos tanulók számára

Szent-Györgyi Albert. Módosítás: december 21. 2/97

MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013.

A vizuális projekt, mint eszköz a kompetenciafejlesztésre a pedagógusképzésben

1. A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, SZAKKÉPZETTSÉGE

Matematika évfolyam. Vass Lajos Általános Iskola Helyi tanterv Matematika 1 4. osztály

BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015

Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4.

SZENT LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT BAJA

1. Pedagógiai módszertani felkészültség

GYAKORLÓISKOLAI RENDSZER SZTENDERDIZÁLÁSA ÉS STRATÉGIA KIALAKÍTÁSA

Kémia: A kémia kerettanterv (B változat) 10% szabadon tervezhető órakeretének felhasználása: 9. évfolyam: A kémia és az atomok világa:

AZ INTÉZMÉNY HIVATALOS NEVE, JOGÁLLÁSA, TÍPUSA, SZÉKHELYE

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Pedagógiai program. Sárvári Tankerület. Répcelak

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISOLA ÉS KOLLÉGIUM

Matematika évfolyam. tantárgy 2013.

Neumann János Általános Iskola. Pedagógiai Program

A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye. Helyi tanterve 2014.

Kerettanterv a szakiskolák számára

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Informatika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 5-8./

PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015.

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

A kompetenciamérés eredményének javítása. intézkedési terv

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Szolgáltatási Szakképző Iskolája

Helyi tanterv. Osztályfőnöki

II. RÉSZ Kompetenciafejlesztés, műveltségközvetítés, tudásépítés

Kerettanterv a szakiskolák számára

SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév

BESZÁMOLÓ a 2011/2012. tanévi munkáról

Matematika tanmenet 2. osztály részére

Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola

A követő mérés eredménye a 2. évfolyamon

A Pápai Szakképzési Centrum Acsády Ignác Szakképző Iskolája Pedagógiai Program. Helyi tanterv

Az osztályfőnöki órák helyi tanterve

HELYI TANTERV. Közös követelmények

OM: Készült: A 2011.évi köznevelési törvény szerint

Kaszap Nagy István Református Általános Iskola és Óvoda 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 15. Kaszap Nagy István Református Általános és Óvoda OM

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK

PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM

A FELSŐPAKONYI HERMAN OTTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA

KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

INFORMATIKA 5-8. évfolyam

NYÍREGYHÁZI SZC INCZÉDY GYÖRGY Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4400 Nyíregyháza, Árok utca 53. Tel.: 42/ Fax: 42/ /134 OM

Névadónk élete, hazánk történelmében betöltött kiemelkedő szerepe, állhatatos hazaszeretete, a nemzet szabadságáért, függetlenségéért való

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Nevelési program helyi tanterv. Átdolgozott változat

Pedagógiai program. Rumi Rajki István Általános Iskola 9766 Rum Béke utca 20.

több időt ad a tanulónak: pl. egy hét. A tanár ezeket is minden esetben ellenőrzi.

Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Pedagógiai Program 2013

Helyi tanterv 2-8. évfolyam Angol, német, mint idegen nyelv

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola Rábatamási, Szent István u.42. OM :

PEDAGÓGIAI PROGRAM. GIMNÁZIUM, INFORMATIKAI, KÖZGAZDASÁGI, NYOMDAIPARI, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA Eger, Mátyás király út 165.

SZÉKESFEHÉRVÁRI KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai célokat szolgáló közösségekben és hálózatokban. Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a

II. TANTÁRGYI TANTERVEK

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Érdi Tankerület. OM azonosító: KLIK azonosító:

KÖVETELMÉNYEK 2015/ félév. Informatika II.

A KORÁNYI FRIGYES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA. Nagykálló,

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZENT GELLÉRT KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM KOLLÉGIUM

INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály

Pedagógiai program. Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola 3000 Hatvan Balassi Bálint út 17.

Az életpálya-építést elősegítő pályaorientációs programok az általános iskola felső tagozatán

A SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJÁNAK BESZÁMOLÓJA tanév

SZÖVEGES ÉRTÉKELÉS AZ 1 4. ÉVFOLYAMON

Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola. Pedagógiai program

ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS. TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám

Óravázlat TÉMAHÉT CSILLAGÁSZAT

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend /2013 tanév H Á Z I R E N D

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó

A LACKNER KRISTÓF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A Bródy Imre Gimnázium Pedagógiai Programja

Pedagógiai program ÁRPÁD SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLLÉGIUM SZÉKESFEHÉRVÁR SEREGÉLYESI ÚT 88-90

A 49/2011. (IX. 20.) HSZB. határozat 8. számú melléklete

EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára

MATEMATIKA. Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2013.

Átírás:

Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)

1. Bukások tantárgyankénti eloszlása Tantárgy Átlag Bukás Nem osztályozható Összesen Közismereti 2,84 17 7 24 Magyar - kommunikáció 2,77 2 1 3 Matematika 2,20 2 1 3 Társadalomismeret 2,42 5 1 6 Idegen nyelv - angol 2,55 4 1 5 Idegen nyelv - német 2,64 1 1 Természetismeret 2,97 3 1 4 Informatika 3,94 1 1 Testnevelés 3,26 1 1 Szakmai elmélet 2,14 90 8 98 Általános élelmiszerismeretek, fogyasztóvédelem 2,09 13 1 14 Élelmiszerek csoportjai 1,87 13 1 14 Előkészítési és ételkészítési alapismeretek 1,54 18 1 19 Ételkészítési alapok 1,71 15 1 16 Munkahelyi egészség és biztonság 2,74 3 1 4 Szakmai idegen nyelv - angol 2,30 3 1 4 Szakmai idegen nyelv - német 2,64 1 1 Szakmai számítások 2,84 5 1 6 Vendéglátó gazdálkodás 1,55 19 1 20 Szakmai gyakorlat 2,31 4 2 6 Előkészítési és ételkészítési alapozó gyakorlat 2,32 1 1 2 Ételkészítési alapgyakorlat 2,29 3 1 4 Összesen 1,43 111 17 128

2. Bukások nagy számának valószínűsíthető okai Nem célja a szakma megszerzése, érdektelen, csak tankötelezettségnek tesz eleget Nem ezt a szakmát szeretné elvégezni Igazolt és igazolatlan hiányzások miatt Személyes, családi problémák Bejárás, ingázás nehézsége miatt Motiváció hiánya Megfelelő családi háttér, támogatás hiánya 3. Osztályfőnök értékelése az osztály tanulmányi munkájáról Szeptemberi létszám 36 fő, ebből évismétlő 6 tanuló. Az évismétlők közül egy tanuló munkája értékelhető, a többiek ismét 3-9 tantárgyból elégtelen eredményt értek el a 2013/2014-es tanév I félév folyamán. Jelenlegi létszám 31 fő. Hiányzás miatt kizárt 2 tanuló, más iskolába elment 5 tanuló, érkezett 2 tanuló. Két tanuló, ebből az egyik újonnan érkezett, a következő évben más szakmára fog jelentkezni, ezért a jelenlegi tanulmányaik teljesítésére kevesebb figyelmet fordítanak, aminek következtében bukásra állnak majdnem az összes tantárgyból. Egy tanuló a 18. évét betöltötte, még tanköteles, de már iskolába nem jár. Félévkor hét tárgyból bukott. Néhány tanulónak nem célja az iskola elvégzése, de 16 életévét még nem töltötte be és tanköteles. Hiányzások általánosan előfordulnak, néhány tanulónál a hiányzások száma elérte a 200-300 órát, (igazolt és igazolatlan egyaránt) ami kihat a tanulmányi eredményekre. Azok közül, akik egy-két tárgyból buktak, vélhetően ki fogják tudni javítani jegyeiket év végére (8 tanuló). Akik három-hat tárgyból buktak (11 tanuló), már most elkezdték a felzárkózást, javítottak jegyeiken, így előreláthatóan az elégtelen tárgyak száma lényegesen csökkenni fog. Azoknál a tanulóknál, akik hét-tíz tárgyból buktak kevés az esély, hogy az összes elégtelen osztályzatukat kijavítsák. Az osztály 60%-a bejáró, 2 fiú kollégista. A tanulással eltöltött idő nagyon kevés az utazás, ingázás miatt. Fizikailag fáradtabbak, továbbá az otthoni segítség sok esetben előrébb való, mint a tanulás. Az osztályban hat SNI-s és BTM-es tanuló van, akikkel a foglalkozás még nehezebb, külön figyelmet igényelnek. Néhány esetben a szülői segítségre sem számíthatunk, sem tanulás, ellenőrzés, motiválás tekintetében.

Ahol a gyerek nem partner sem a tanulásban, sem a nevelhetőségben, ott nagyon nehéz a pedagógus dolga. A problémás esetekben megkerestem a szülőt, kollégiumi nevelőtanárt, családsegítő kollégát és segítséget kértem. Az osztály nagy része fiú, több a magatartási, fegyelmezési probléma, az órákon való rendzavarás, ami nehezíti a tanulást. Mint osztályközösség jók, szívesen vesznek részt bármilyen iskolán kívüli programon. Célom az, hogy képességeikhez mértem minden tanuló kihozhassa magából a maximumot. 4. Tervezett intézkedések az eredmények javítása érdekében tantárgyanként Idegen nyelv - angol nyelvi csoport A bevezető mérés eredménye zömében elégtelen illetve elégséges, 2 tanuló ért el közepes osztályzatot. A csoport létszáma: 22 fő Félévkor bukott 4 tanuló Két tanuló sajátos nevelési igényű dyslexiás illetve dysgraphiás. A bukások, hiányosságok okai: A többség ingerszegény környezetből érkezett, hátrányos szociális háttérrel rendelkezik. A tudás az ismeret nem jelent számukra értéket. Motiválatlanok alapkészségek fejlesztésre szorulnak. A haladást gátolja a felszerelés hiánya, a felkészületlenség, az írásbeli házi feladatok hiánya. Többségük nem szeret és nem is tud megfelelően tanulni. A gyakori hiányzások is hátráltatják a továbblépést. Cél Pedagógiai tevékenység Felelős Határidő A tanulás tanulása Az idegen nyelv tanulásának speciális módszerei Probléma megoldás A feladatok közös értelmezése, kreativitás

Együtt dolgozni másokkal Csoportmunka alkalmazása egyes feladatoknál (egymás segítése) Olvasott szöveg értése Hangos olvasás gyakorlása, fordítási gyakorlatok Írás készség A táblakép és a tankönyv szövegeinek másolása Kommunikációs készség Rövid memoriterek közös kidolgozása, azok elsajátítása rövid szituációs játékos gyakorlatok összeállítása a Kommunikáció-magyar A tanév elején történt felmérésekből pl. hangos olvasás, helyesírás, általános iskolai ismeretek megállapítható, hogy a tanulók általában gyenge képességekkel és hiányos ismeretekkel rendelkeznek. Fejlesztésre szorulnak szövegértésben, írásbeli és szóbeli szövegalkotásban. Hiányosságaik vannak az alapkompetenciák terén: az értő, olvasás, a lényeg felismerése, kérdések megfogalmazása, egyéni álláspont kifejtése és mellette való érvelés, információkeresés, következtetések levonása, igényes vázlat készítése. A hiányosságok okai: a családi háttér, az ingerszegény környezet, a tudás devalválódása következtében a tanuló nem motivált, az olvasottság hiánya s ennek következtében a szókincsbeli szegényesség jellemzi verbális képességeiket. Tapasztalatok a félév során: A tanulók könnyen rávehetők a közös munkára, azonban hamar elvesztik türelmüket, csak a játékos feladatokat élvezik. Viszonylag sok a fegyelmezetlen tanuló, nehéz az órai fegyelem fenntartása, sőt egy-egy tanuló megfékezése esetenként időigényes. Az egymásra épülő tananyagrészek elsajátítása kudarcra vannak ítélve néhány tanuló esetében a gyakori hiányzások miatt. A tanuló lemarad, s nem tud

bekapcsolódni a közös munkába, s ez lassítja a csoportmunkát, mert felzárkóztató jelleggel át kell ismételni az előzőleg már feldolgozott órai anyagot. A történetírás mint nagyobb egység sikerrel zárult a tanulók döntő többsége esetében, csupán 4 tanuló nem volt hajlandó részt venni ebben a projektben. Bizakodásra ad okot a jól szerkesztett, érdekes, stílusában is elfogadható megoldások mértéke. Értő olvasás Szövegértés Cél Tevékenység Felelős Határidő Hangos-néma olvasás Szövegértő feladatlap csoportmunkában Szövegalkotás - szóban Szövegalkotás - írásban Különböző beszédszituációk megjelenítése párbeszédben Adott témában, irányított szempontok alapján összeállítása a Informatika Az osztály heti 1 órában tanul informatikát csoportbontásban. Szeptember hónapban felmértük a tanulókat, hogy milyen tudással érkeztek az általános iskolából. A felmérés azt mutatta, hogy a diákok megfelelő előképzettséggel rendelkeznek. A tanulók jól motiválhatók, mivel ez a tantárgy gyakorlatorientált. Elégtelenek száma: 0 fő Osztályozó vizsgán nem jelent meg: 1 fő

Az iskolánk feladata felkészíteni a tanulókat a megfelelő információszerzési, - feldolgozási és - átadási technikákra, valamint megismertetni velük az információkezelés jogi és etikai szabályait, ezáltal képessé tenni őket arra, hogy bekapcsolódjanak az egész világra kiterjedő információs társadalomba. A számítógép újszerű probléma-megoldási lehetőségeket biztosít, újfajta kommunikációs lehetőségeket nyújt, így az egyén önkifejezésének fontos eszközévé válhat. Ezért nagy hangsúlyt fektetünk a tanulók digitális kompetenciájának fejlesztésére. A tanulók a tanórák keretein belül megismerik az információs technológiákat, a szövegszerkesztést, a képszerkesztést, a táblázatkezelést, a bemutató készítést, az adattároltás és az internet-szolgáltatásokat. A tanórákon igyekszünk egyéni segítséget nyújtani a diákoknak. Olyan feladatokat alkalmazok, amiket az informatika iránt nem túl fogékony tanulók is sikeresen megoldják. A gyakorlottság megszerzésének érdekébe többször kapnak önállóan megoldható feladatokat. Cél Tevékenység Felelős Határidő Anyanyelvi kommunikáció szövegszerkesztéssel kapcsolatos feladattal, táblázatok, diagramok, hangok és képek értelmezésével matematikai kompetencia logikus gondolkodás és problémamegoldás önálló tanulás állampolgári kompetencia esztétikai-művészeti tudatosság alap matematikai feladatok a táblázatkezelő programmal való elkészítése, lépések megbeszélése matematikai feladatok és diagramok elemzése interneten található elektronikus tananyag feldolgozása informatika kultúrtörténetével és az információs társadalommal való foglalkozás, kiemelve az informatika jogi és etikai vonatkozásait. digitális vagy digitalizált műalkotások felkeresése az interneten, bemutató készítés

összeállítása a Szakmai számítás Összességében egy jó képességű osztály, de a képességbeli különbség a leggyengébben és a legjobban teljesítő tanulók között jelentős. Emiatt nagyon fontos a differenciálás módszereinek alkalmazása. E tantárgy tanítása során halmozottan előjön az alapok hiánya, mind a matematika, mind a szövegértés terén. Órai aktivitásuk hullámzó, de könnyen motiválhatóak és aktivitásuk fokozható. A nagyobb mértékű órai aktivitás a számonkérés során gyors eredményhez vezet, a számítási feladatok elvének megértése sikerélményt jelent. Pedagógiai cél Pedagógiai tevékenység Felelős Határidő Számolási készség Óra közbeni feladatok felolvasása, értelmezése, megoldási rutin kialakítása Szakmai szövegértés Óra közbeni feladatok felolvasása, értelmezése A tanulói motiváció, együttműködési képesség Kooperatív tanulási munkaformák (csoport, páros) alkalmazása Az egyéni haladás feltételeinek Differenciált óraelemek beiktatása Emlékezetfejlesztés Memoriterek használata A reális én és jövőkép alakítása Pozitív, megerősítő értékelés alkalmazása

összeállítása a Általános élelmiszerismeret és fogyasztóvédelem Nagy létszámú osztály, az alapképességeik nem homogének. Óra közben is problémát okoz, hogy az osztály melyik része kerüljön előtérbe. A többséget képviselő gyengébb tanulók szóban nem számon kérhetők és megtagadják a válaszadást. Órai munkájuk közepesen aktív, a gyengébbeknek az óravázlat leírása is problémát okoz. A rajzzal szemléltetett tananyagot könnyebben sajátítják el. Pedagógiai cél Pedagógiai Felelős Határidő tevékenység A tanulói motiváció, Kooperatív tanulási együttműködési munkaformák képesség (csoport, páros) alkalmazása Szakmai szövegértés Szakirodalom, szakkönyvek használata Tananyagrész önálló Koncentráció feldolgozása javítása megadott idő alatt Szabályok Szabálykövetés betartásának jutalmazása pozitív megerősítéssel Önértékelés Gyakorló feladatsorok tanuló általi javítása Felzárkóztatás Differenciált feladatok összeállítása a

Vendéglátó gazdálkodás tantárgyból Összességében egy jó képességű osztály, de a képességbeli különbség a leggyengébben és a legjobban teljesítő tanulók között jelentős. Emiatt nagyon fontos a differenciálás módszereinek alkalmazása. E tantárgy tanítása során is előjön az alapok hiánya, leginkább a szövegértés terén. A tantárgy anyaga megkövetelné a tanórákon kívüli ismétlést, a tananyag otthoni rendszerezését. A szakmai anyaghoz tartozó tudásanyag nem helyettesíthető a korábban megszerzett ismeretekkel, teljesen új információkat kéne elsajátítaniuk a diákoknak. Pedagógiai cél Szakmai szövegértés Az egyéni haladás feltételeinek A tanulói motiváció, együttműködési képesség Emlékezetfejlesztés Ok okozati összefüggések gyakoroltatása A reális én és jövőkép alakítása Pedagógiai tevékenység Szakirodalom, szakkönyvek használata Differenciált óraelemek beiktatása Kooperatív tanulási munkaformák (csoport, páros) alkalmazása Memoriterek használata Lényegkiemelés, vázlatírás Pozitív, megerősítő értékelés alkalmazása összeállítása a Felelős Határidő Élelmiszerek csoportjai Nagy létszámú osztály, az alapképességeik nem homogének. Óra közben is problémát okoz, hogy az osztály melyik része kerüljön előtérbe. A többséget képviselő gyengébb tanulók szóban nem számon kérhetők és megtagadják a

válaszadást. Órai munkájuk közepesen aktív, a gyengébbeknek az óravázlat leírása is problémát okoz. A rajzzal szemléltetett tananyagot könnyebben sajátítják el. Pedagógiai cél Pedagógiai tevékenység Felelős Határidő A tanulói motiváció, Kooperatív tanulási együttműködési munkaformák képesség (csoport, páros) alkalmazása Szakmai szövegértés Szakirodalom, szakkönyvek használata Tananyagrész önálló Koncentráció feldolgozása javítása megadott idő alatt Szabályok Szabálykövetés betartásának jutalmazása pozitív megerősítéssel Önértékelés Gyakorló feladatsorok tanuló általi javítása Felzárkóztatás Differenciált feladatok összeállítása a Idegen nyelv - német A csoport jelenlegi létszáma 9 fő, melyből félévkor 1 fő szerzett elégtelen érdemjegyet. Jelenleg nincs elégtelen átlaggal rendelkező tanuló. 1 főt az írásbeli értékelés helyett szóban értékelünk, de az írásbeli megnyilvánulás sem okoz számára túlzott nehézséget. A tanulók teljesítménye hullámzó tendenciát mutat. Sok esetben megnehezíti a haladást a tankönyv/munkafüzet hiánya. A házi feladatot sok esetben nem készítik el. A csoport magatartásával számottevő probléma nincs, az óra menetét kevés esetben zavarják. A csoportból 3 fő teljesítménye, tudása (ebből 2 fő szorgalma) érezhetően jobb társaikénál.

Pedagógiai cél Tevékenység Felelős Határidő Egyéni fejlesztés Kooperatív technikák Csoportmunka szervezése, a jobb tanuló segíti a gyengébbet Nyelvhelyesség, helyesírás Padtárs munkájának javítása, hibakeresés Szövegértés Idegen nyelvű szövegek felolvasása, értelmezése, tollbamondás, hallás utáni értés Egy-egy részképesség előtérbe helyezése, (differenciáltan) A motiváció Pozitív önértékelés, koncentráló képesség Szókincsfejlesztés, nyelvhelyesség javítása Kommunikáció A kompetencia alapú oktatást segítő programcsomagok használata Mondatalkotás hétköznapi szituációkban (vásárlás, hétköznapi tevékenységek, szolgáltatások igénybe vétele) összeállítása a Előkészítési és ételkészítési ismeretek, ételkészítés alapok Az 1/9.e osztály a duális képzés első osztálya szakács szakon. Az osztályban tanulók létszámát tekintve kb. 30% az előző évfolyamról visszabukott tanulók száma. Sok tanuló csak a 16. vagy 18. életévének betöltése miatt jár az osztályba. Egyes tanulók esetében magas a hiányzások száma, így a teljesítményüket is nehéz értékelni.

A tantárgyak nyelvezete speciális, a szakács szakma elsajátításához szükségesek. Csak tanulás mellett teljesíthetőek a követelmények, a tanulók többsége alulmotivált, nem céltudatos. A bukások számának csökkentése érdekében kevesebb anyagrészből, csoportmunkában, egyes tanulók esetében egyéni fejlesztési feladatokkal kívánom a célomat elérni. Cél Szövegértés Kommunikációs készség Rendszerező képesség Logikai készség Pedagógiai tevékenység Szakkönyvek, szakmai irodalom olvasása, értelmezése Tanult ismeretanyag értelmezése, jellemzése Csoportos és egyéni feladatok megoldása irányítással, önállóan Szakmai irodalom felhasználásával, egyéni feldolgozással a szakmai nyelvezet gyakoroltatása összeállítása a Felelős Határidő Természetismeret Természetismeret tantárgy félévi eredménye: 2,96 Bukások száma: 3 fő Év eleji felmérés eredménye: a tanulók az évfolyam átlag alatt teljesítettek Eredménytelenség okai: A tanulók nagy része gyenge alapkompetenciákkal rendelkezik Motiválatlanok A gyerekekre jellemző, hogy nem tanulnak otthon

Nem látnak szüleiktől pozitív példát. Felszerelést rendszeresen nem hoznak Nem éreznek elkötelezettséget az általuk választott szakma iránt Magas az igazolt és igazolatlan hiányzások száma. A szülők sem fogadóórán, sem szülői értekezleten nem érdeklődnek a gyermekeik előmenetele után. (szülői értekezleteken 5-6 szülő jelent meg) Cél Tevékenység Felelős Határidő Tanítás-tanulás folyamatának (kooperatív, differenciált oktatás) Tanulási technikák segítése új megismertetése módszerekkel ok A tanulói motiváció, önbizalom, együttműködési képesség Az egyéni haladás feltételeinek Szövegértés szövegalkotás Szociális hátrányok kompenzálása Kooperatívtanulási munkaformák (csoport, páros) alkalmazása Differenciált óraelemek beiktatása, óra után csoportmunka Információ keresése, kapcsolatok összefüggések felismerése, vélemény megfogalmazása, értelmezése Iskola által szervezett kulturális, sport és egyéb tanórán kívüli foglalkozások biztosítása TÁMOP 3.1.4. Innovatív iskola által biztosított programokon való részvétel összeállítása a ok ok Osztályfőnök projektmenedzser

Matematika Matematika tantárgy félévi eredménye: 2.2 Bukások száma: 2 fő Év eleji felmérés eredménye: 36 tanulóból 4 gyerek volt, aki nem elégtelenre írta meg a felmérést. Ezt az eredményt sikerült javítani, félévkor két tanuló ért el elégtelent, bár a négyesötös osztályzatok száma minimális. Ez azt jelenti, hogy kiemelkedő képességű tanuló nincs, de a minimumot teljesíteni tudják. Év végére szeretnénk a bukások számát csökkenteni, elérni, hogy magukhoz képest tudjanak fejlődni, A jobb képességű gyerekek tudjanak példát mutatni önálló gondolkodással, feladatmegoldással, tudjanak segíteni gyengébb képességű társaiknak Probléma okai: Különböző iskolákból különböző tudással érkeztek a tanulók, célunk, hogy a minimális szintet mindenki érje el. Többen hátrányos környezetből érkeztek, nehéz anyagi körülmények között élnek, motiválatlanok. Sokan tanulási nehézségekkel küszködnek, gyenge képességűek, a munkában hamar elfáradnak, nem kitartóak. Sokaknál nem a tanulás az elsődleges feladat A szülők nem segítik a gyerekek előrehaladását. Néhányan túlkorosak és egy osztályba járnak a 15éves korosztállyal. A tanulók érdektelenek, néhányuknak nem célja a szakma megszerzés Pedagógiai célok és feladatok Egész évfolyamra kiterjedő egységes mérés, értékelés Tevékenység Felelős Határidő pozitív megerősítés an Szövegértés, kétirányú kommunikáció Mindennapi életből vett szöveges feladatok megoldására való készség an

Matematikai logika Érdeklődés, motiváció növelése, problémamegoldó képesség Teljesítési minimum meghatározása, év végére elérni a kitűzött célokat Egyéni hiányosságok pótlása Kooperatív tanulási munkaformák alkalmazása A kompetencia alapú oktatást segítő programcsomagok használata Új módszerek kidolgozása Játékos feladatok megoldása Szemléltető eszközök alkalmazása an an létrehozása an tanórán kívüli tevékenységek összeállítása a an Társadalomismeret Az osztályban történelem tantárgyból 5 fő tanuló ért el elégtelen eredményt az első félévben. Ezt úgy tudtam elérni, hogy a tanulóknak igyekeztem sikerélményt adni. Ha valami hiányosságot tapasztaltam, egyénre szabott feladatokat adtam. Akiknél ilyet tapasztaltam, többször számon kértem őket az órákon, egészen addig, míg legalább a minimális szintig el nem juttattam őket. an számon kértem a diákokat, ezzel is tanulásra ösztönözve őket. Pedagógiai cél Pedagógiai tevékenység Felelős Határidő Szemléletváltás az új módszerek alkalmazásában, szociális kompetenciák : tanulást segítő kommunikáció, gondolkodás és tudásalkotás részterületein Tanítás-tanulás folyamatának segítése új módszerekkel (kooperatív, differenciált oktatás) ok

Szövegértés Térben és időben való tájékozódás Komplex megoldások és kommunikáció gondolkodási művelet Szóbeli szövegalkotás Az egyéni hiányosság alapján fejlesztés, szintre hozás Források elemzésével kapcsolatokösszefüggések felismerése Térképolvasás, távolságok becslése, grafikonok, táblázatok elemzése Statisztikai adatok tanulmányozása, diagramok készítése Szóbeli számonkérés előtérbe helyezése Egyénre szabott fejlesztési feladatok meghatározása, tanórán kívüli felzárkóztatás összeállítása a ok ok ok ok ok