Fővárosi Főügyészség KÜO / 2006/ 67-I. VÁDIRAT

Hasonló dokumentumok
VÁDIRAT. II. r. Patonay Istvánné I szül.: Zomba, augusztus 05.

ALTERA Vagyonkezelő Nyrt.

Módosító javaslat önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokkal kapcsolatos döntések napirendi ponthoz

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat az ÉPIT Zrt. részvényeinek megvásárlására

Pénzügyi számvitel IX. előadás. Saját tőke, céltartalékok

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

HATÁROZAT KIVONAT. a Jogi és Ügyrendi Bizottság január 13-ai üléséről

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

I. RÉSZ / 7. FEJEZET SAJÁT TŐKE

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ

II. HATÁROZAT KIVONAT január 14-ei rendes képviselő-testületi ülés zárt jegyzőkönyvéből

Az FHB Nyrt ,- Ft keretösszegű évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 8. sz.

a Balázs László ellen indított büntető ügyben

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének november 13. napján tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

Az FHB Nyrt ,- Ft keretösszegű évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 5. sz.

Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai

TÁJÉKOZTATÓ. - a Közgyűléshez

Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai

15EB 02 15EB 02/A. Cégadatok (A) BROKERGOLD MAGYARORSZÁG KFT. Cégjegyzékszáma:

Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Budapest X. kerület, Liget u. 1/c I. 16. szám alatti ingatlan értékesítéséről

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

Igazságügyi könyvszakértői vélemény

Tárgy: Tájékoztatás a PEB 52, 54-55/2013. ( ) sz. határozataival kapcsolatban

Az FHB Nyrt ,- Ft keretösszegű évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 7. sz.

Jogi személyiséggel rendelkező Gazdasági Társaság. Előre meghatározott törzsbetétekből álló törzstőkével alakul meg.

2006. január 1-jétől a szolgáltatások költségeinek elszámolása elsődlegesen költségviselőkre, költséghelyekre történő könyvelés esetén

TARTALOM. 2.1 Aktiválási és passziválási kritériumok A mérlegértékek alapjául szolgáló értékek Az eszközök bekerülési értéke 15

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT

IV/1. Az Erste Bank Hungary Rt. többségi és befolyásoló részesedést biztosító érdekeltségei december 31.

2/4 S.Cont. Vagyonkezelő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság. (1055 Budapest, Falk Miksa utca 5. I. em. 2.) Adószám:

Útmutató kockázati tőkealap nyilvántartásba vételéhez

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság I. félévi gyorsjelentése

Éves beszámoló összeállítása és elemzése

B E F I Z E T É S I S Z A B Á L Y Z A T

ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez -

MÉRLEG. KSH: Cg.: Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: MÉRLEG év. ESZKÖZÖK (aktívák)

Pénzügyi számvitel VI. előadás. Értékpapírok

KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI

MAKÓ TÉRSÉGI VÍZIKÖZMŰ KFT /a hsz. em. ajtó Medgyesi Pál. ország település. utca

dr. Száldobágyi Zsigmond Csongor ügyvéd ingatlanforgalmi szakjogász AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály

60A A kockázati tőkealap adatai - Források

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma

ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK

Esettanulmány. Átalakulásra - társasági forma váltása

A cash flow kimutatás fogalmát a következők szerint definiálhatjuk (IAS 7 Cash-flow kimutatások alapján):


2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás


AZ ECONET.HU INFORMATIKAI NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG MÁRCIUS 7-ÉN TARTOTT IGAZGATÓSÁGI ÜLÉSÉNEK ÉRDEMI HATÁROZATAI

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. A Közgyűlés időpontja: január 19. (péntek), 10:00 óra

GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R. Források

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

A FINEXT Vagyonkezelő NYRT. időközi vezetőségi beszámolója november 19.

A beolvadás jogi, gazdasági és szakmai indokai az alábbiak:

dr. Galambos Eszter, a JÜB elnöke Gerecz Attila, a PÜF elnöke 3. A volt szovjet repülőtér értékesítése tárgyában hozott határozatok visszavonása

MÉG MINDIG OFFSHORE. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó Budapest, november 9.

CSENTERICS ügyvédi iroda

Éves beszámoló december 31.

Az FHB Nyrt ,- Ft keretösszegű évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának

KÖZLEMÉNY SZÉTVÁLÁSRÓL

Az értékpapír fogalma. Üzleti számvitel. Értékpapírok. Értékpapírok csoportosítása. Értékpapírok csoportosítása. Értékpapírok csoportosítása

ÁTALAKULÁSI KÖZLEMÉNY

OTP Quantum Kiegészítő Nyugdíjpénztár december 31-i éves beszámolójához

V. Fejezet. A könyvvezetési kötelezettség és a főkönyvi számlaosztályok fő tartalmi elemei

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel /2014. II. félév

Az FHB Nyrt ,- Ft keretösszegű évi Kibocsátási Programjához. készített Összevont Alaptájékoztatójának. 4. sz.

EGYESÜLÉSI TERV GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK EGYESÜLÉSÉRE (BEOLVADÁS) VONATKOZÓ SZERZŐDÉS

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ

ENGEDMÉNYEZÉSI SZERZŐDÉS

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: MÉRLEG év. ESZKÖZÖK (aktívák)

A ZUGLÓI ESZKÖZKEZELŐ KORLATOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRATA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fíóktelepe(i)

A tagok (a részvényesek) vagyoni hozzájárulása

KONZUM BEFEKTETÉSI ÉS VAGYONKEZELŐ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉSE Pécs, április 4.

Működési terv. Ajánlattevő1 Földvári Gábor. Személyi igazolván szám: AN Lakcím: 1025 Budapest, Vöröstorony lejtő 9.

E L Ő T E R J E S Z T É S

A PANNON-VÁLTÓ Nyrt évi Éves Beszámolójának részét képező Üzleti jelentés

Budapest Főváros Önkormányzata. ikt. szám: FPH058 / /2016. elökészftö:

1. Eladó kijelenti, hogy 1/1 részbeni kizárólagos tulajdonát képezi az alábbi ingatlan:

Üzleti jelentés. MILTON APARTMAN RT (volt HB Westminster Részvénytársaság) évi éves beszámolójához

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt április 26-i közgyűlésének határozatai

Egyedi Értékpapír Üzletági Hirdetmény egyes kedvezményes díjtételekről a Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzathoz

A ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI

Magyar joganyagok - 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet - az államháztartásban felmerü 2. oldal 1. melléklet a 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelethez Az állam

9. számú melléklet a évi V. törvényhez AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPÍTÓ OKIRAT MINTÁJA.

valamint a tervrajzon megjelölésű parkoló, megjelölésű tároló és megjelölésű tetőterasz

AZ EGYSZEMÉLYES ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok

GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló

EGYESÜLÉSI SZERZŐDÉS

PÉNZÜGYI SZÁMVITEL PÉLDATÁR I II.

HITELKÉRELEM HUF. HUF Önerő mértéke. Önerő mértéke HUF. Beruházás célja. Beruházás megvalósulási helye

1. feladat. Jelölje X-el a gazdasági események hatásait! Mérlegfőösszeg. Mérlegfőösszeg. változatlan, eszközök összetétel változik

Átírás:

Fővárosi Főügyészség KÜO. 11.365/ 2006/ 67-I. VÁDIRAT I. r. Balázs László (született: Gyöngyös, 1951. február 1. anyja neve: Horváth Rozália lakhelye: 1112 Budapest, Csenger u. 14. fszt. 1. szig. száma: 566868 BA magyar állampolgár) II. r. dr. Ábrók László (született: Debrecen, 1966. szeptember 17. anyja neve: Barta Erzsébet lakhelye: 4032 Debrecen, Sántha Kálmán u. 28, szig. száma: AN 177394 magyar állampolgár) III.r. dr. Endrédi Attila (született: Budapest, 1977. október 28. anyja neve: Szilágyi Margit szig. száma: 174629 EA lakhelye: 2145 Kerepes, Béke u. 7. magyar állampolgár) vádlottak közül I.r. Balázs László 1995. március 1-től a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet (2000. október 18-tól Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet, 2003. július 14-től Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet) alapító tagja és elnöke, 2000. december 20-tól 2004. február 18-ig a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet felügyelő bizottságának tagja, 2004. február 18-tól a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezetnek, majd 2004. április 22-től jogutódjának, az AGENDA-H Vagyonkezelő Szövetkezetnek az önálló cégjegyzésre jogosult elnöke, továbbá 1994. december 20-tó! a Baumag Holding Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója. II.r. dr. Abrok László a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet alapító tagja, míg III.r. dr. Endrédi Attila a Baumag- cégcsoportba tartozó cégekben látott el vezető tisztségeket, így 2004. április l-től a BHC Zrt. (korábban Baumag Építő Rt.), 2004. május 20-tól a TSH Rt. (korábban Baumag Rt.), míg 2004. október 4-től 2005. december l-ig az SCP Zrt, (korábban Királybróker Értékpapír-forgalmazó Kft.) felügyelő bizottsági tagja, továbbá ügyvezető igazgatóként szerepelt 2002 június 14. és 2005. március 4. között az Alba Kerámia Kft.-ben (jelenleg Aquapolis Élményfürdő Kft.), 2002. június 13. és 2003. december 19. között a Sztupa Szolgáltató Kft-ben jelenleg György Apartman Kft), illetőleg 2004. május 20. és 2005. március 4. között az Aquapolis Apartman Kft-ben, egyebekben a vádbeli időszakban a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet jogi osztályán dolgozott. A vádlottak az alábbi cselekményeket követték el: 2 A Baumag cégcsoport 1995. március 1-tőI I.r. Balázs László irányításával épült ki, a cégcsoport élén a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és jogutódai (Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet, Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet) álltak. A cégcsoport működése a befektetők vagyonának hozamfizetés ígéretével történő összegyűjtésén és a cégcsoport gazdálkodó tevékenységébe történő befektetésén alapult. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet a vagyont a cégcsoportban szereplő cégek vagyona felett holdingként, tulajdonosi irányítással rendelkező cégeken keresztül vonta be, Ezt a szerepet a 2000. év végéig az I.r. Balázs László irányításával működő Baumag Holding Vagyonkezelő Rt. látta el, melyben tulajdonosi részesedése alapján, 1997. január 2, és 2002, december 12. között a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és jogutóda, a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet gyakorolt közvetlen irányítást biztosító befolyást.

A szövetkezetekről szóló 1992. évi L törvény 2001. január 1 napjától hatályos módosítása miatt 2001. év elejétől a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezeten (jelenleg AGENDA-H Vagyonkezelő Szövetkezet) keresztül végezte a cégcsoport működésébe történő vagyonbevonást, így 2001. év elejétől a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet működött tovább holdingként. Ezzel párhuzamosan a cégcsoporton belül, az egyes társaságokra vonatkozóan végrehajtott adásvételi ügyletek alapján, a Baumag Holding Vagyonkezelő Rt.-től a 2002. június 21-én több cég összeolvadásával létrejött és a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet közvetlen irányítást biztosító befolyása alatt álló Baumag Vezetési Tanácsadó és Szolgáltató Rt-hez (Baumag Rt., jelenleg TSH Gazdasági Tanácsadó Rt.) került át a cégcsoport vagyona feletti ellenőrzés, mely a cégcsoport működésének szervezését végezte. 2002. decemberében a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet színlelt ügylet révén megvásárolta a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezettől a Baumag Holding Rt.-ben, valamint a Baumag Rt-ben szerzett tulajdonosi részesedését, majd 2003. évtől - további szerződések révén - megszerezte a Baumag Rt-től a cégcsoportban szereplő cégek feletti közvetlen irányítást biztosító befolyást. Így a cégcsoporton belül kialakult tulajdonosi szerkezet alapján, a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet 2004, április 22-én létrejött jogutódja, az AGENDA-H Vagyonkezelő Szövetkezet rendelkezett a cégcsoporton belül maradt cégek vagyona felett, a cégek legnagyobb részt az AGENDA-H Vagyonkezelő Szövetkezet kizárólagos tulajdonát képezték. 2002. december 2. napjától a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet a cégcsoportban már semmilyen tulajdonosi részesedéssel nem rendelkezett, a szövetkezet 2003. október 9-től fizetésképtelenné vált, jelenleg felszámolási eljárás alatt áll. I.r. Balázs László közvetlen irányítást biztosító, vezető tisztségviselői megbízásokat szerzett a Baumag Általános Befektetési Szövetkezetben és jogutódaiban, valamint a cégcsoport irányítását biztosító más cégekben, így a Baumag Holding Rt.-ben, a Baumag Rt.-ben, a 2004. évtől az AGENDA-H Vagyonkezelő Szövetkezetben, és a leányvállalatok egy részében is. Emellett számos cégben rendelkezett tagként személyes érdekeltséggel is, így a cégcsoport működésének és működése irányainak meghatározásában döntő befolyással bírt. A Baumag cégcsoport irányítását végző Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és jogutódai a befektetőktől bevont vagyont több működési területen hasznosították, így az építőanyag-kereskedelemben, az építőiparban és a vendéglátóiparban. A cégek egy kisebb része más területen is működött, így a Királybróker Rt. tőkepiaci tevékenységet végzett, míg a Király Lízing Kft termelőeszközök lízingbe adásával foglalkozott. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet irányításával a cégcsoport működése 1995-től, kezdetben az építőanyag-kereskedelemre alapozódott, mely az I.r. Balázs László érdekeltségébe tartozó Kamaraerdei Tüzép Kft. (jelenleg Kamerdi Kft) 1989. óta működő értékesítési hálózatára és működésére épült. 1997. évtől a cég telephelyein további önálló cégeket alapítottak, melyek feletti tulajdonosi irányítást az ezen a területen alholdingként működő Kamaraerdei Tüzép Kft. látta el 2000. évtől I.r. Balázs László a cégcsoport működésében az építőipari tevékenységre és az ingatlanforgalmazásra helyezte a hangsúlyt, így a kisebb, építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó cégek az építőipar területén működő cégekbe olvadtak be. A Baumag Holding Vagyonkezelő Rt. (Baumag Holding Rt., jogelődje 1989. november 25. és 1994. december 20. között a Diagonál Szolgáltató Kft, cégjegyzékszáma: Cg. 13-10- 040285) 1994. december 20. napján jött létre 30.000.000,-Ft alaptőkével, Budaörs, Kamaraerdei út 11 szám alatti székhellyel, I.r. Balázs László a cég alapító tagja és a cég megalakulása óta vezérigazgatója. A Baumag Rt. a Budapest, VIII. Üllői út 6. szám alatt lévő, 36749/0/ A/11 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlant 2003. augusztus 13-án vásárolta meg az előző tulajdonostól, a Vectra Hungária Kft-től, így az ingatlanban a Baumag Általános 3

Befektetési Szövetkezet és jogutódai által, I.r. Balázs László irányítása révén befektetési céllal bevont, bűncselekmény révén keletkezett vagyon testesül meg. A cégcsoporton belül építőanyag gyártásával foglalkozó cégként az 1997. június 30-án létrejött, Szentes, Téglagyár út. 6. szám alatti székhelyű Szema Szentes Tégla és Cserépgyártó Kft, működött (1999. július 26-től Bautherm Szentes Tégla és Cserépgyártó Kft, 2001. február l-től Bautherm Téglagyártó Kft, 2004, Július 12-től BST Téglagyárhasznosító Kft, cégjegyzékszáma: Cg. 06-09-005208), melynek jogelődje az 1992. október 1-én megalapított Szentes Makó Téglagyártó Kft volt. A 150.000.000,- Ft törzstőkével a Szentes Makó Téglagyártó Kft-ből történt szétválással létrejött Bautherm Szentes Kft cégcsoporton belüli alapító tagja a Baumag Holding Rt. volt 63,6 % tulajdonosi részesedéssel, mely a cég alapításakor teljesített apporton alapult. A cég további alapító tagja az APV Rt. és a Makober Kft volt. A cégben 2000. május 10-én a Kamaraerdei Tüzép Kft emelt tőkét, így a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet működése révén a befektetőktől készpénzben bevont vagyont a tőkeemelés révén a cégben ezen időponttól használtak fel. A Bautherm Szentes Kft 2000. május 10-től a Kamaraerdei Tüzép Kft, majd a Baumag Ingatlanfejlesztési Kft közvetlen irányítást biztosító befolyása alatt állt, 2002. december 27-től a cég a Baumag Rt, majd 2003. december 19-től az AGENDA-H Vagyonkezelő Szövetkezet egyszemélyes társasága. A vádlottak közül a cégben a felügyelő bizottság tagjaként 1997. június 30-tól 2001. április 24-ig I.r. Balázs László szerepelt. A Szentes, József Attila u. 11. III/ 11. szám alatt lévő, 5541/ 21/ A/ 11 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan tulajdonosa 1994. február 2-től a Bautherm Szentes Kft jogelődje, a Szentes Makó Téglagyártó Kft volt, míg a Szentes, József Attila u. 18. szám alatt lévő, 5289 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanon fennálló résztulajdonát a Bautherm Szentes Kft a Muréna-H Kft-vel 1998. január 8-án kötött szerződés révén szerezte meg. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezetnél a befektetési célú vagyonfelhasználáshoz történő tőkebevonás keretében 1995. március 22. és 1995. május 15. között, majd 1996. január l-től 1.000,- Ft részjegy jegyzése, valamint a szövetkezetbe történő színlelt belépési 4 nyilatkozat aláírása mellett két szerződést kötöttek a befektetőkkel. Az egyik szerződésben a befektető a Baumag Általános Befektetési Szövetkezettől vagy valamelyik jogutódjától mint tag szövetkezeti üzletrészt vásárolt, míg a másik szerződésben a szövetkezet vállalt kötelezettséget az üzletrész árfolyamnyereséggel növelt értékben történő visszavásárlására. 1995. március 22. és 1995. május 15. között a visszavásárlásra opciós szerződés formájában a Baumag Holding Rt vállalt kötelezettséget, figyelemmel arra, hogy az 1991. évi XC, törvény 38/A /1/ bekezdésének k. pontja a szövetkezettől vásárolt üzletrész után járó 30 % összegű jövedelemadó-adókedvezményt a befektető részére az üzletrész el nem idegenítéséhez kötötte. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és jogutódai I.r. Balázs László irányításával a befektetők üzletrész vásárlásként megjelenő, de valójában kölcsön nyújtása révén hozam szerzését célzó befizetéseit az 1992. évi I. törvény 54. /1/ bekezdésén alapuló egyéb vagyoni hozzájárulásként a tőketartalékba könyvelték le, majd onnan az üzletrésztőke-számlára vezették át, s a pénzeszközökből üzletrésztőkét képeztek, úgy hogy az ügyfél által megvásárolt üzletrészeket a javára jóváírták. Az 1991. évi XVIII. törvény, valamint az 1992. évi I törvény szabályai alapján üzletrésztőke csak adózott eredményből, illetőleg a tulajdonosok vagy alapítók által alapításkor és/vagy tőkeemeléskor végleges jelleggel a szövetkezet rendelkezésre bocsátott vagyonból volt képezhető. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet az 1995. évben 70.000,- Ft jegyzett tőkével alakult meg, az I.r. Balázs László irányításával kiépített cégcsoportba befektetett vagyont hozam fizetésére alapuló betétszerződésekkel gyűjtötték össze, majd vonták be

folyamatosan a cégcsoport felépítésébe és működésébe, így a szövetkezet üzletrésztőke képzésének forrásaként szolgáló vagyonnal a működése során soha nem rendelkezett. A befektetők befizetései nem feleltek meg a tőketartalék 1991. évi XVIIL törvény 26. /4/ bekezdés b. pontban írt feltételeinek, mivel a befizetett pénzeszközöket a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és jogutódai számára nem végleges jelleggel tőkeemelésként, hanem kamat fizetésének reményében engedték át. Valós eredménytartalék vagy tőketartalék, mint vagyonfedezet hiányában a befektetők előbb vásárolták meg az üzletrészt, mint ahogyan az létrejött volna. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezetbe és jogutódaiba befektetett vagyonra vonatkozó üzletrésztőke-képzésről a szövetkezet közgyűlése sosem hozott döntést, így I.r. Balázs László közreműködésével a szövetkezet működése során üzletrésztőkeként, saját tőke részét nem képező, hozamfizetési kötelezettséggel terhelt vagyonelemeket tartottak nyilván. A kölcsöncélú befektetéseket a szövetkezet könyvelésében a saját tőke részeként jelenítették meg, majd a visszavásárolt üzletrészek állományát is folyamatosan üzletrésztőkeként mutatták ki, így a vagyonfedezettel nem rendelkező fiktív üzletrészek nyilvántartásával a szövetkezet működését kísérő állandó tőkehiányt fedték el. Szabályos üzletrésztőke-képzés esetén a szövetkezeti működés során tőketartalék vagy eredménytartalék formájában felhalmozott vagyon terhére történő üzletrésztőke-képzés és értékesítés az értékesített üzletrészek könyvelésből történő kivezetésével - az 1991, évi XVIII. törvény 26. /5/ bekezdés b. pontja és /7/ bekezdés b. pontja alapján - a tőketartalék és az eredménytartalék csökkenésével járt volna együtt, azonban a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és jogutódai, működésük során, az értékesített fiktív üzletrész-állomány és ezzel együtt a szövetkezeti adósság növekedésével a saját tőke fokozatos növekedését mutatták ki. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet I.r. Balázs László irányításával 1995. május 15. napjával felhagyott az 1995. március 22-től folytatott fiktív üzletrésztőke-képzéssel és 5 forgalmazással, mivel a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 38/A /1/ bekezdés k. pontjában irt, a szövetkezeti üzletrész megvásárlásához kötött személyi jövedelemadó-kedvezményt, a törvény 1995. május 15. napján történt módosításával, csak az 1992. évi II. törvény alapján, 1992. december 31. előtti átalakulással vagy az ilyen szövetkezetből csoportos kiválással létrejön szövetkezetek üzletrészeinek megvásárlásához kötötte. Erre figyelemmel a szövetkezet, 1995. május 16. és 1995. december 31. között tagi kölcsön gyűjtésével foglalkozott, majd a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény hatályba lépésével, 1996. január 1-től 2000. december 31-ig, ismételten fiktív üzletrész-képzésre alapozott üzletrész-forgalmazást végzett, melynél az üzletrész szövetkezet általi visszavásárlásával keletkező árfolyamnyereséget forrásadó-fizetési kötelezettség terhelte. I.r. Balázs László üzletpolitikai elképzeléseinek megfelelően a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet az 1995. évtől kezdődően, a tömegtájékoztatási eszközökön keresztül folytatott intenzív reklámkampánya révén, a befektetők számának növelésével folyamatos tőkebeáramlást biztosított oly módon, hogy I.r. Balázs László a jegybanki alapkamat változását követve, a szövetkezetbe történő tőkebevonás esetére, már rövid futamidőre is a kereskedelmi bankok által ígért kamatokat állandóan meghaladó hozamokat helyezett kilátásba. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet nem rendelkezett a betétgyűjtési tevékenység folytatásához megfelelő tőkeerővel, a folyamatos tőkebevonás az I.r. Balázs László - szövetkezeti közgyűlés és az igazgatóság által elfogadott - koncepciójának megfelelően, a cégcsoport kiépítését és működtetését célozta. A piacinál magasabb hozamok révén történő tartós vagyonbeáramlás azonban, a cégcsoportba történő befektetés hosszú távú megtérülésének eshetősége miatt, állandósult tőkebevonási kényszert vont maga után. A befolyó pénzeszközök egy részének a cégcsoportba történő bevonása miatt a korábban kötött

befektetői szerződésekben ígért tőkét és annak hozamait csak a folyamatosan bevont újabb befektetői tőkéből tudták rövid távon kielégíteni, mivel az I.r. Balázs László vádlott által folyamatosan kiépített cégcsoport nyereségessége csak hosszú távon merülhetett fel. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet a befektetők felé vállalt hozamfizetési kötelezettségből adódóan így egyre növekvő adósságot halmozott fel, ugyanakkor a cégcsoport, I.r. Balázs László erre vonatkozó koncepciójával ellentétben, 2003-ig nem tudott akkora nyereséget kitermelni, ami a befektetői követelések kielégítésének fedezetét képezhette volna. A cégcsoport 1995. ás 2003. között veszteségesen működött, az ez idő alatt felhalmozott veszteség 3.889.119.000,- Ft-ot tett ki. A cégcsoport működésének fenntartása ás a befektetői vagyoni igények kielégítése így a befolyó vagyonnak a folyamatos vagyonkiáramlást meghaladó mértékén alapult. A tőkeáramlás irányát I.r. Balázs László a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet 2003. év végi fizetésképtelenségének bekövetkezéséig, a hozamok banki hozamoknál magasabb szinten történő tartásával sikeresen meg tudta őrizni azzal, hogy a fizetésképtelenséget a tőkeáramlás irányának megváltozása idézte elő a szövetkezetnél tartósan fennálló tőkehiányból fakadó tartalékok hiányával párosulva. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet, majd a 2000. évtől jogutódai, a befektetőktől összegyűjtött vagyont, a Baumag Holding Rt-n keresztül vonták be a Baumag cégcsoportba, a cégtől történő kötvényvásárlás, vagy a cégen keresztül az irányítása alatt álló leányvállalatokban történő tőkeemelés révén. Ehhez a pénzügyi eszközöket a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és jogutódai, a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet, valamint a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet biztosította. A Baumag Holding Rt leányvállalataiban történő tőkeemelés sok esetben azonban nem járt együtt tényleges vagyonbevonással, a jegyzett tőke fiktív emelése, - mely különböző módszerekkel így színlelt jogcímekre alapozott számlák közti pénzpörgetésekkel vagy utalásokkal valósult meg, - azt a célt szolgálta, hogy a feltőkésítés látszatával jól működő cégek képét mutassák. 6 I.r. Balázs László vádlottnak a cégcsoport működéséből fakadó vagyonszükségletet, valamint a hitelezői igények kielégítését egyaránt biztosítania kellett, így az ezekre vonatkozó igények kielégítésére a pénzforgalmat a cégcsoport leányvállalatainak értékpapírjaira vagy szövetkezeti üzletrészekre alapozott adásvételi ügyletekkel biztosította. Ezen értékpapírok és szövetkezeti üzletrészek a cégcsoporton belül fizetőeszközként működtek, noha a sorozatos fiktív tőkeemelések és a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet által I.r. Balázs László irányításával 2000. december 31-ig folytatott fiktív üzletrésztőke-képzés miatt a vagyonelemek mögött nem állt a névértéküknek megfelelő vagyon. I.r. Balázs László a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és jogutódai elnökeként 1995. évtől, vagyonkezelési kötelezettségét megszegve, a szövetkezet működését a bankinál állandóan magasabb hozamokra alapozott, hatóságilag nem engedélyezett tiltott betétgyűjtésre használta fel, melyet a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet és jogutódai 1997. január 1-ig az 1991. évi LXIX. törvény (Pit) 21. /1/ bekezdése alapján a szavatoló tőkére előírt, majd 1997. január 1-től a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) által a jegyzett-tőkére és tartaléktőkére előírt követelmények teljesítése nélkül, 70.000,- Ft jegyzett tőkével, a tőkehiányból fakadóan a kockázatokra fedezetet nyújtó vagyoni tartalékok hiányában végzett oly módon, hogy az üzletrészekkel nem fedett befolyó vagyonra többszörösen vállalt kötelezettséget. A befolyó vagyonból I.r. Balázs László a Baumag Általános Befektetési Szövetkezet működését tartotta fenn, a befektetők tőke és hozam iránti igényét elégítette ki, valamint a vagyon fennmaradó részét a cégcsoport kiépítésére és működésének fenntartására fordította. Ennek keretében vagyont a cégcsoport tőkeszükségleteinek vagy a befektetők tőkeigényeinek kielégítésére a vagyonkezelői kötelességszegés keretében I.r. Balázs László így időleges vagy

végleges jelleggel, a hitelezők követeléseire vonatkozó vagyonfedezet elvonásával a Baumag Holding Rt-nek engedte át a cégcsoportba történő végleges jellegű vagyonbevonás végett, melyet a cégcsoport a működésére és veszteségeinek a fedezésére használt fel. A 2001. január 1. napjától hatályba lépett, az Új szövetkezetekről szóló 2001. évi CXLI. törvény 89. /3/ bekezdése szerint az 1992. évi I. törvény alapján alakított szövetkezet a törvény hatályba lépésének napjától már nem bocsáthatott ki szövetkezeti üzletrészt, a már korábban kibocsátott és a tulajdonában lévő vagy a tulajdonába kerülő üzletrészeket pedig - az értékpapírok megsemmisítésére vonatkozó szabályok szerint - a jegyzett tőke leszállítása mellett köteles volt bevonni. A 2000. évi CXLI. törvény 29. /2/ bekezdés b. és c. pontja a meglévő üzletrésztőke részjegytőke részeként történő kimutatását írta elő, a kívülálló üzletrész-tulajdonosok üzletrészeinek bevonásával. A 2000. évi CXLI. törvény 89. /3/ bekezdése 2001. január 1. napján hatályba lépett szövege szerint az 1992. évi I. törvény alapján alapított és működő szövetkezet a korábbi alapszabályának megfelelően 2005. december 31-ig működhetett azzal, hogy amennyiben ezen időpontig az alapszabályát a 2000. évi CXLI. törvény előírásainak megfelelően nem módosítja vagy nem alakul át gazdasági társasággá, úgy abban az esetben a 2000. évi CXLI. törvény 89. /5/ bekezdése alapján, a törvény hatályba lépésétől számított öt év elteltével jogutód nélkül megszűnik. 7 Az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. törvény kizárta a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet számára, hogy 2001. január 1. napjától a korábbi üzletrésztőke-képzési gyakorlatot folytassa, illetőleg, hogy ennek alapján a saját üzletrészét forgalmazza, figyelemmel arra, hogy a szövetkezetben kialakult gyakorlat alapján az üzletrésztőke alapját közvetlenül a befektetők vagyonbevonása képezte. A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet igazgatósága és közgyűlése által jóváhagyott üzletpolitikai koncepció és annak I.r. Balázs László vádlott irányításával történő gyakorlati megvalósulása, a cégcsoport alacsony hatékonysága miatt, - I.r. Balázs László által előre látható módon - magában hordozta a fizetésképtelenség bekövetkezésének lehetőségét. A 2000. évi CXLI. törvény 89. /2/-/3/ bekezdésének előírásai egyebekben is kizárták, hogy a 2000. október 18-án létrejött Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet tartósan az 1992. évi I törvény előírásainak megfelelően, a Baumag cégcsoport I.r. Balázs László által tervezett hosszabb távú nyereséges működésének eléréséig működhessen. I.r. Balázs László ezért elhatározta, hogy a 2000. évi CXLI. törvény előírásainak kikerülése és a szövetkezeti üzletrész-forgalmazás tovább folytatása érdekében egy másik szövetkezetet is bevon a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet működésébe, melynek neve alatt nem saját üzletrészként a 2000. évi CXLI. törvény 89 /3/ bekezdés által előírt bevonási kötelezettség nélkül forgalmazhat üzletrészeket. I.r. Balázs László elhatározta, hogy a Baumag 1ngatlanfjlesztési Szövetkezet által bevont vagyont, a Szövetkezet folyamatos kiürítse mellett átviszi a másik szövetkezetbe, továbbá - a leányvállalatok tulajdonlásán keresztül - a cégcsoportban lévő vagyon feletti ellenőrzést is a másik szövetkezetnek adja át azzal, hogy a közreműködő szövetkezet átalakulás révén működtetheti a vagyont tovább. I.r. Balázs László a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezettel történő együttműködésre az 1999. április l-én 5000,- Ft jegyzett tőkével, mezőgazdasági szövetkezetként megalakult, de tevékenységet nem végző, Érd, Géza u. 20. szám alatti székhelyű, Agenda 2030 Mezőgazdasági Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Szövetkezet szemelte ki.

A Baumag Általános Befektetési Szövetkezet már 1999. április 15-én belépett tagként az Agenda 2030 Szövetkezetbe, amelyhez a közgyűlés jóváhagyásával 1999. augusztus 17-én a Baumag Kamaraerdei Tüzép Kft, 1999. november 22-én pedig a Baumag Holding Rt is csatlakozott. A szövetkezet 1999. december 20-án a Diósd, Petőfi Sándor u. 38/A szám alá tette át a székhelyét. A szövetkezet nevét a közgyűlés a 2000. március 21-én Agenda 2030 Ingatlanforgalmazó és Egyéb Szolgáltató Szövetkezetre, majd a 2000. december 20-án Baumag Vagyonkezelő Szövetkezetre változtatta. A 2000. december 20-án tartott közgyűlés a szövetkezet elnökévé Patonay Istvánnét, míg a felügyelő bizottság tagjává I.r. Balázs Lászlót választotta meg, az üzletrész-forgalmazás biztosítására a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet fiókhálózatát a cégbíróság felé a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet telephelyeiként jelentették be. A közgyűlést követően, 2000. december 22-én, a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet képviseletében I.r. Balázs László, míg a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet képviseletében Patonay Istvánné szindikátusi szerződést írt alá, mely szerint a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet egyéb vagyoni hozzájárulás címén 46,523.975.992 db, 50.500.000.000,- Ft értékű üzletrészt ad át a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet részére, melyet az - egyéb vagyoni hozzájárulásként - a tőketartalékba helyez, majd abból 2000. december 31-ig üzletrésztőkét képez, és ennek terhére - az 1992, évi I. törvény 55. /1/ bekezdés b. pont alapján - a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezetnek 50.500.000.000,- Ft értékben üzletrészt juttat. A Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet vállalta a szerződésben, hogy 2001. január 1. napjától a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet forgalomban lévő üzletrészeit visszavásárolja, melyhez a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet folyamatos részjegy-jegyzés révén biztosítja a vagyoni fedezetet. 8 A szerződés 7. pontja rögzítette, hogy a felek a szerződést megszűntnek tekintik, amennyiben a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet a részjegy-jegyzésen keresztül nem tudja biztosítani a saját üzletrészei visszavásárlásához szükséges fedezetet. Ebben az esetben a felek kölcsönösen elszámolnak egymással úgy, hogy a másik birtokában lévő saját üzletrészeiket visszacserélik, valamint a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet által jegyzett részjegyeket, hasonló értékben, a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet birtokában lévő üzletrészeire cserélik. A Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet nevében I.r. Balázs László 2000. december 22-én nyilatkozatot tett a 46.523.975.992 db üzletrész Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet részére történő átadásáról. A Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet 2000. december 27-én tartott közgyűlése a 2/2000. (XII.27.) számú határozatával az ügyletet jóváhagyta és rögzítette a Baumag Holding Rt-től 8.500.000.000 db, egyenként 1,- Ft névértékű üzletrész 9.835.000.000,- Ft forgalmi értéken történő átvételét, így a tőketartalék 60.335.000.000,- Ft értékben történő növekedését állapította meg. A Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet a 3/2000. (XII.27.) számú határozatával a tőketartalékba helyezett üzletrészekből, mint az 1992. évi I. törvény 54. /1/ bekezdés szerinti vagyoni hozzájárulásból, - az 55. /1/ bekezdés a./ pont alapján - üzletrésztőkét képzett, majd a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet részére 50.500.000.000 db, a Baumag Holding Rt. részére pedig 9.835.000.000 db, egyenként 1,- Ft névértékű üzletrészt juttatott. A Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet közgyűlése és a tagok lemondtak a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet által forgalmazandó saját üzletrészekre vonatkozó, az 1992. évi I. törvény 56. /2/ bekezdés alapján őket megillető elővásárlási jogról, a közgyűlés pedig a 7/2000. (XII.27.) számú határozatával Patonay Istvánnét, mint elnököt bízta meg azzal, hogy a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet forgalomban lévő üzletrészeit visszavásárolja. A Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet 2000. december 22. napjáig - a szindikátusi szerződésben foglaltakkal ellentétben - 45.575.085.609,- Ft értékben rendelkezett saját

üzletrésszel, így a szerződésben a befektetőktől még vissza nem vásárolt üzletrészekről is rendelkeztek. A fiktív üzletrészek vagyoni értékkel nem bírtak, így azok tőketartalékként történő kimutatása, majd más szövetkezet vagyona részeként történő megjelenítése a 2000. évi CXLI, törvény 89. /3/ bekezdés rendelkezéseinek kijátszását szolgálta. A 2000. évi CXLI. törvény rendelkezései szerint 2001. január 1. napjától saját üzletrész képzésére már nem volt mód, így a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt megjelenő üzletrészeket csak a szindikátusi szerződésben megjelölt mennyiségben forgalmazhatta. Ezzel ellentétben azonban a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet, 2001, január 1 és 2003. október 9. között, 92.330.330.210,- Ft értékben hozott forgalomba 1,- Ft névértékű üzletrészeket, melyek közül a szindikátusi szerződésben megjelölt, a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet által átadott állományon felüli és visszavásárlással nem érintett rész már többszörösen fiktív volt. A Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet és a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet között 2000. december 27-én létrejött szindikátusi szerződés lebonyolítása során keletkezett többszörösen fiktív Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet-béli üzletrészek a 2001. évtől általánosan alkalmazott fizetőeszközzé váltak a cégcsoporton belül. A szindikátusi szerződés révén I.r, Balázs László, a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt, 2001 január 1. napját követően, a fizetésképtelenség bekövetkezésének lehetősége ellenére folytatta tovább az üzletrészek forgalmazását, valamint a cégcsoport veszteséges működtetését úgy, hogy a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezethez az üzletrészek forgalmazásából befolyt vagyont a Baumag Holding Rt. és a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet közreműködésével, tőkeemelések, valamint üzletrészekre vonatkozó adásvételi szerződések révén a cégcsoportba vitte át. Ezt követően I.r. Balázs László - színlelt értékpapír-adásvételi ügyletekkel - megszüntette a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet cégcsoport feletti irányítását, megakadályozva ezzel azt, hogy a fizetésképtelenség bekövetkezése esetén a befektetők a vagyonhoz hozzáférjenek. Fizetésképtelenség esetén a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet révén kívánta a cégcsoportot továbbműködtetni, így erre figyelemmel a 2000. december 22-én létrejött szindikátusi szerződés már előre rendelkezett a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet fizetésképtelensége esetén követendő eljárásról, amely a részjegyek és saját üzletrészek cseréje révén, a kölcsönös tulajdonlás megszüntetésével a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet ellenőrzése alá vont vagyon hozzáférhetőségének végleges elhárítását célozta. 9 A 2002. év végén a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet a Baumag Holding Rt. alaptőkéjéből 98,07 %-os, míg a Baumag Rt. alaptőkéjéből a cégnyilvántartás szerint 99,69 %- os részesedéssel bírt, melyen keresztül a cégcsoport leányvállalatai és azok vagyona felett irányítással rendelkezett. I.r. Balázs László a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezetből történő vagyonkivonás mellett meg kívánta gátolni, hogy a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet bekövetkező fizetésképtelensége esetén a szövetkezetnek a cégcsoport más vállalataiban meglévő közvetlen vagy közvetett tulajdonosi részesedései révén a cégcsoportban maradó vagyon felett a hitelezők bármilyen módon rendelkezhessenek. A fizetésképtelenség esetére számítva I.r. Balázs László a cégcsoport vagyonát a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet (AGENDA-H Vagyonkezelő Szövetkezet) ellenőrzése alá kívánta vonni, ami a Baumag Rt-ben fennálló közvetlen irányítást biztosító befolyás átadásával volt biztosítható. Ezt I.r. Balázs László a szövetkezeti eszközhiány és a cégekben végrehajtott fiktív tőkeemelések folytán, a cégbíróságnál bejegyzett magasabb alaptőkéje miatt a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezettel kötött színlelt szerződések révén valósította meg. A Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet kiürítésének véglegesítésére céljából I.r. Balázs László 2002. decemberében eladta a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet részére a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet Baumag Rt.-ben fennálló tulajdonosi részesedését, valamint a Baumag Holding Rt.-ben fennálló részesedésének kisebb részét.

2002. december 12-én I.r. Balázs László a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet elnökeként, a szövetkezet Baumag Holding Rt.-ben fennálló tulajdonosi részesedését megtestesítő 517.300 db, 517.300,000,- Ft névértékű törzsrészvényét 636.176.000,- Ft áron, míg a szintén a Baumag Holding Rt-ben fennálló részesedést megtestesítő és a Baumag lngatlanfejlesztési Szövetkezet tulajdonát képezö, 35.000.000,- Ft névértékű, B sorozatú, közös tulajdonban lévö szavazatelsőbbségi részvény 11.250.000,- Ft névértékkel bíró 1125/3500 tulajdoni hányadát 13.835.000,- Ft áron értékesítette a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet részére. A szerződéseket a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet képviseletében Patonay Istvánné írta alá, azokban a vevő a vételár 180 napon belül történő teljesítésére vállalt kötelezettséget. 10 2002. december 28-án I.r. Balázs László a Baumag 1ngatlanfejleztési Szövetkezet képviseletében, a szövetkezet tulajdonát képező 10.461.659 db, 10.461.659.000,- Ft névértékű Baumag Rt. törzsrészvényt 13.500.000.000,- Ft áron adta el a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet részére, melynek nevében Patonay Istvánné kötelezettséget vállalt a vételár 180 napon belül történő kiegyenlítésére. A szerződések pénzügyi rendezésére 2003. július 3-án került sor, ennek keretében I.r. Balázs László a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet OTP Rt-nél vezetett 11742173-20128122 számú számlájáról, részjegy-jegyzés címén, 40.000.000,- Ft-ot utalt a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet OTP Rt-nél vezetett 11742173-20144621 számú számlájára, melyet a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet bankszámlájáról Patonay Istvánné részvény vételáraként utalt vissza. Ezt követően I.r. Balázs László 250.000.000,- Ft-ot utaltatott át hasonló jogcímen, ami alapján Patonay Istvánné, vételárként 250.011.000,- Ft-ot utalt vissza. Ezután a számlák közti pénzpörgetést, - a részjegy-jegyzésre, mint színlelt jogcímre alapozva - további 27 alkalommal ismételték meg ugyanazon 500.000.000,- Ft-os tétellel, amíg a számlák közti utalások összesített értéke el nem érte a részvények vételáraként szereplő 14.150.000.000,- Ft-ot. I.r. Balázs László a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet tulajdonát képező Baumag Rt. és Baumag Holding Rt. részvényeket Patonay Istvánné közreműködésével így színlelt szerződéssel értékesítette, a részvények vételára a Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezethez ténylegesen nem folyt be. A Baumag Ingatlanfejlesztési Szövetkezet I.r. Balázs László irányításával, 2001. és 2003. év között a cégcsoport nyereséges működésének hiányában, az üzletrészek forgalmazásából adódó, egyre növekvő adósságot halmozott fel a hitelezők felé, 2003. októberében a kilépők számának növekedésével a tőkeáramlás iránya megfordult, megfelelő jegyzett tőke és tartaléktőke hiányában a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet a hitelezők felé vállalt kötelezettségeinek nem tudott eleget tenni, így I.r. Balázs László 2003. október 6-án elnöki utasítással a hitelezői igények teljesítését 30 %-ra korlátozta, majd 2003. október 9-én a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet kifizetéseit beszüntette. A Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet 2003. október 9. napjától a befektetők felé vállalt fizetési kötelezettségeinek nem tudott eleget tenni. A Fővárosi Bíróság a hitelezői kérelemre 2004. január 12-én indult felszámolási eljárásban a 2004. február 23-án kelt és 2004. április 6- án jogerőre emelkedett 7. Fpk. 01-2004-000253/ 5. számú végzésével a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet fizetésképtelenségét állapította meg és elrendelte a szövetkezet felszámolását, felszámolóként a Budapest, VI. Vörösmarty u. 42. szám alatti székhelyű Mátra Holding Rt.-t rendelte ki. A Fővárosi Bíróság a 2004. április 9-én kelt, 7. Fpk. 01-2004-000253/ 16 számú végzésével elrendelte a szövetkezet ellen indult felszámolási eljárás közzétételét. A fizetésképtelenség bekövetkezése nyomán a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt szereplő üzletrészek, - figyelemmel a 2002. december 12-én és 2002. december 28-án aláírt

szerződések színleltségére, - nem bírtak valós vagyoni értékkel, azok visszavásárlására a szövetkezet a fizetésképtelensége miatt nem rendelkezett pénzügyi eszközökkel. I.r. Balázs László így elhatározta, hogy a vagyoni értékkel nem bíró, de a befektetők birtokában lévő üzletrészeket a forgalomból kivonja, így a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt 11 2004. január 29-én programot bocsátott ki a szövetkezet leányvállalatai vagyontárgyainak üzletrész-beszámítással történő értékesítéséről. A program előirányozta a leányvállalatok tulajdonában lévő, 1.000.000 Ft-nál nagyobb értékű ingó - és ingatlanvagyon értékesítését oly módon, hogy a vételárba a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt szereplő üzletrészek 2003. október 9-i árfolyamon történő beszámítását írta elő azzal, hogy az adásvételhez kapcsolódó közterheket készpénzben kell befizetni. A program az árfolyamértéket az üzletrészek névértékének az eredeti hozamígéret 80 %-ával növelt értékén határozta meg. A program általános forgalmi-adóval növelt bruttó értéken 28.700.000.000 Ft értékű vagyon eladását hirdette meg, üzletrészek 22.000.000.000 Ft-os értéken történő beszámításával. A program 2004, február 24-én módosított szövegében I.r. Balázs László 104.000.000.000 Ft bruttó értékű vagyon 83.000.000.000 Ft értékű üzletrész-beszámítással történő eladását állította, azonban a cégcsoport ebben az időpontban már az eredeti programkiírásban szereplő vagyonnal sem rendelkezett. I.r. Balázs László a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt meghirdetett programot 2004. április 7-én kiterjesztette, így meghirdette a György Apartman Kft tulajdonában lévő ingatlanokon épülő társasházi lakásoknak, illetőleg a St. Hubertus panzió és a Kastályhotel Sasvár által biztosított üdülőhasználat üzletrész beszámítással történő igénybe vételét is. A szövetkezet névváltoztatása nyomán AGENDA-H néven folyó program keretében vagyonelemként a cégcsoportnak több cégben fennálló tulajdonosi részesedését, valamint ingatlanok tulajdonjogának eladását hirdették meg újságokban. Az eladásra szánt ingatlanokat, valamint az eladás feltételeit egy személyben I.r. Balázs László vádlott határozta meg, aki 2004. február 18. napjától cégjegyzésre, és ezáltal önálló képviseletre jogosult vezető tisztségviselőként szerepelt a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezetben, majd az AGENDA-H Vagyonkezelő Szövetkezetben. Az AGENDA-H program végrehajtása során valós értékkel nem bíró üzletrészek beszámítása mellett az alábbi esetekben került sor vagyonelemek értékesítésére: l.vp. A program keretében I.r, Balázs László vádlott rendelkezésére eladásra hirdették meg a Bautherm Szentes Kft. kizárólagos tulajdonát képező, Szentes, József Attila u. 11. III/11 szám alatt lévő, 5541/ 21/ Á/ 11 helyrajzi számon nyilvántartott, 101 m2 alapterületű ingatlant, valamint a cégnek a Szentes, József Attila u. 18. szám alatt lévő, 18 m2 alapterületű, 5289 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlanán 102/ 5142 részben fennálló tulajdoni hányadát. Az ingatlanok forgalmi értéke az eladás meghirdetésekor összesen 11.944.000 Ft volt. Papp Lajos a 2003. év során 11.400.000 Ft névértéken vásárolt a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt kibocsátott üzletrészeket, melynek visszavásárlására a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet 12.127.000 Ft-os áron vállalt kötelezettséget. A Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet a vállalt kötelezettségét nem teljesítette Papp Lajos felé, így az ingatlanok eladását célzó újsághirdetések nyomán Papp Lajos megjelent a Baumag cégcsoport budaörsi székhelyén azzal, hogy az eladásra meghirdetett szentesi ingatlanokat szándékában áll megvásárolni, melyre vonatkozóan a megegyezés létre is jött.

Az adásvételi szerződés feltételeit I.r. Balázs László vádlott határozta meg, utasítására az adásvételi szerződés aláírására a Bautherm Szentes Kft. ügyvezető igazgatója, Tóth Mihály aki előzetesen az adásvételi szerződés tartalmáról tudomással nem bírt III.r. dr. Endrédi 12 Attila vádlottat hatalmazta meg. Az adásvételi szerződést Papp Lajos, valamint a Bautherm Szentes Kft képviseletében eljáró III.r dr. Endrédi Attila vádlott 2004. február 11-én a Baumagcégcsoport Budaörs, Kamaraerdei Út 11, szám alatt lévő székhelyén írták alá, a szerződést II.r. dr. Ábrok László vádlott jegyezte ellen. A szerződésben az ingatlanok vételárát 14.315.384 Ft-ban határozták meg, melyből a vevőnek 4.000.000 Ft-ot kellett befizetnie készpénzben, míg a vételár fennmaradó részét 10.315.384 Ft értékében a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt Papp Lajos felé kibocsátott üzletrészek beszámításával rendezték. Papp Lajos a vételár készpénzben teljesítendő részét a szerződés aláírását követően befizette, illetőleg a tulajdonát képező, a vételárba beszámított üzletrészeket szintén bevonták tőle. A vételárba beszámított üzletrészek valós értékkel nem rendelkeztek, így azok beszámítása révén II.r. dr. Ábrok László vádlott és III.r. dr. Endrédi Attila vádlott közreműködésével a Bautherm Szentes Kft. 7.944.000 Ft vagyoni hátrányt szenvedett, mely nem térült meg. 2.vp. Az AGENDA-H program keretében I.r. Balázs László vádlott rendelkezésére újsághirdetésekben szintén eladásra hirdették meg a Baumag Holding Rt. kizárólagos tulajdonát képező, a Budapest, VIII. Üllői Út 6. szám alatt lévő, 36749/ 0/ A/ 31 helyrajzi számon nyilvántartott, 490 m2 alapterületű üzlethelyiséget, melynek forgalmi értéke az eladás meghirdetésekor 176.400.000 Ft volt. Urbantsok Gábor a 2004. évet megelőzően összesen 71.607.000 Ft összegében vásárolt a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt kibocsátott üzletrészeket, melynek visszavásárlására a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet 90.689.240 Ft-os áron vállalt kötelezettséget, amit nem teljesített. Urbantsok Gábor az ingatlanok eladását célzó újsághirdetésekre a Budapest, VII. Dohány utcában lévő Baumag- irodán keresztül felvette a kapcsolatot II.r. dr. Ábrok László és III.r. dr. Endrédi Attila vádlottakkal, akikkel megállapodott arról, hogy a Baumag Holding Rt. tulajdonát képező ingatlant üzletrész-beszámítással cége, a Budapest, VI. Bajcsy- Zsilinszky u. 27. szám alatti székhelyű Unitravel Bt. nevében vásárolja meg. Az adásvételi szerződést a Baumag Holding Rt. képviseletében I.r. Balázs László vádlott és az Unitravel Bt. képviseletében eljáró Urbantsok Gábor 2004. május 5-én a Budapest, VII. Benczúr u. 5. szám alatt lévő épületben írták alá, azt az eladó részéről II.r. dr. Ábrok László vádlott jegyezte ellen. A szerződésben az ingatlan vételárát 225.858.000 Ft-ban határozták meg azzal, hogy a vevő készpénzben 60.000.000 Ft-ot teljesít, míg a vételár fennmaradó részére 2004, május 31-ig 165.858.000 Ft értékében a Baumag Vagyonkezelő Szövetkezet neve alatt kibocsátott üzletrészeket számítanak be, amennyiben azokat a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet külön szerződéssel megvásárolja. A szerződés alapján Urbantsok Gábor a vételár készpénzben teljesítendő 60.000.000 Ft-os részét 2004. május 6-án és 2004. május 25-én két részletben fizette be, majd az Unitravel Bt nevében eljárva 2004. május 6 és 2004. május 26 között aláírt adásvételi szerződésekkel összesen 20 személy, így Gubicza László, Gyenis Ferencné, Avar László Tamás, Rádai Mihályné, Komár Balázs, Kovács Sándor, Kovács Katalin, Gábor Eszter, Zucker Immánuel, Jenei Mártonné, Urbantsok Judit, dr. Sólyom Ágnes, Tóth István Gáborné, Gál Gábor, Kosánszky Antal Istvánné, Erczi Viktor, Mógor Ferenc, Drucker Tibor, valamint a saját tulajdonát képező üzletrészeket vásárolt meg, melyek együttes névértéke összesen 165.858,055 Ft volt.

13 Az üzletrészeket 2004. május 26-án - a 2004. május 5-én aláírt adásvételi szerződésnek megfelelően - a Baumag Holding Rt. képviseletében eljárva I.r. Balázs László vádlott vásárolta meg az Unitravel Bt-től azzal, hogy azokat az ingatlan vételárába számítják be. Az üzletrészek valós értékkel nem rendelkeztek, így azok beszámítása révén II.r. dr. Ábrok László vádlott közreműködésével a Baumag Holding Rt. 116.400.000 Ft vagyoni hátrányt szenvedett, mely nem térült meg. Bizonyítékok: okiratok (nyom. irat 17. kötet 13-172, 291-314, 325-339, 381-457. oldal, nyom. irat 18. kötet 1-76, 87-105, 121-233, oldal, nyom. irat 19. kötet 1-119. oldal), Papp Lajos tanúvallomásai (nyom. irat 17, kötet 279-289, 317-323. oldal), Tóth Mihály tanúvallomása (nyom. irat 17. kötet 353359. oldal), Urbantsok Gábor tanúvallomásai (nyom. irat 18. kötet 77-85, 107-115. oldal), igazságügyi könyvszakértői vélemények (nyom. irat 4. kötet 1-181. oldal, nyom. irat 5. kötet 1-234. oldal, 241-329. oldal, 339-373. oldal, nyom. irat 6. kötet 45-343. oldal, nyom. irat 7. kötet 1-283. oldal), igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői vélemény (nyom. irat 17. kötet 191-277. oldal) A leírt tényállások alapján v á d o l o m I.r. Balázs Lászlót -1. rb. a Btk. 319. /1/ bekezdésbe ütköző és a /3/ bekezdés b.) pontja szerint minősülő, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, mint felbujtót (1. vp.) II.r. dr. Ábrok Lászlót -1. rb. a Btk. 319 /1/ bekezdésbe ütköző és a /3/ bekezdés b.) pontja szerint minősülő, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, mint bűnsegédet (1. vp.) -1. rb. a Btk. 319 /1/ bekezdésbe ütköző és a /3/ bekezdés c.) pontja szerint minősülő, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, mint bűnsegédet (2. vp.) III.r. dr. Endrédi Attilát - 1. rb. a Btk. 319. /1/ bekezdésbe ütköző és a /3/ bekezdés b.) pontja szerint minősülő, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével,(1. vp,) 14 A vád tárgyává tett cselekmények elbírálására a Be. 16. /1/ bekezdés h.) pontja alapján a Fővárosi Bíróságnak, míg a vádemelésre és a vád képviseletére a 3/2006. számú főügyészi utasítás 4. c. pontja, valamint 6. /1/ bekezdés a.) pontja alapján a Fővárosi Bíróságnak van hatásköre és illetékessége. Közlöm, hogy:

-a nyomozó hatóság jelen eljárást a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt Balázs László és társai ellen a Budapesti Rendőrfőkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályán 131-5040/ 2005 bü, számon folyamatban lévő bűnügytől 2006. május 18-án kelt határozatával különítette el; - az alapügyben a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt Balázs László, dr. Ábrok László és dr. Endrédi Attila ellen a Fővárosi Főügyészség 2006. augusztus 1-én KÜO. 23.624/ 2003/ 603-I. számon emelt vádat, a vádemelés folytán a vádlottak ellen a Fővárosi Bíróságon 18. B. 703/ 2006. számon van folyamatban büntetőeljárás; - a Fővárosi Főügyészség - jelen ügyben - a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt Tóth Mihály ellen indult eljárást KÜO. 11.365/2006/67-II. számú határozatával a Be. 190. /l/ bekezdés c.) pont II. fordulata alapján megszüntette; - a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2008. június 18-án hamis vád bűntette miatt Balázs László ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon vádat emelt; - becsületsértés vétsége miatt Balázs László ellen a Budapesti II. és III. kerületi Ügyészség 2007. február 21-én vádat emelt, a vádemelés nyomán ellene a Budapesti II. és III. kerületi Bíróságon l.b. II. 341/ 2007. számon büntetőeljárás van folyamatban; Indítványozom, hogy a bíróság: -a Be. 72. /1/ bekezdés alapján jelen ügyet egyesítse a Fővárosi Bíróságon a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt Balázs László és társai ellen 18. B. 703/ 2006. számon folyamatban lévő ügyhöz; - a Be. 338. /1/ és /3/ bekezdése alapján a vádlottakat kötelezze az eljárás során eddig felmerült 158.122 Ft, valamint a jövőben esetleg felmerülő bűnügyi költség megfizetésére; - a tárgyalásra idézze: Vádlottként I.r. Balázs László 1112 Budapest, Csenger u. 14. fszt. I. II.r. dr, Abrok László 4032 Debrecen, Sántha Kálmán u. 28. III.r. dr. Endrédi Attila 2145 Kerepes, Béke u. 7. Védőként I.r. vádlott védelmében dr. Beck György 1051 Budapest, Nádor u. 8. kirendelt védő II.r. vádlott védelmében dr. Benke Miklós 1053 Budapest, Ferenciek tere 3. félemelet 17. kirendelt védő III.r. vádlott védelmében dr, Egyed István 1065 Budapest, Nagymező u. 28. kirendelt védő 15 Tanúként Papp Lajos Urbantsok Gábor Tóth Mihály

A bizonyítási eljárás lefolytatásánál a vádlottak és a tanúk kihallgatását követően az okiratok és a szakértői vélemények tárgyalás anyagává tételét indítványozom irányadónak tekinteni. Budapest, 2008. december 2. Dr. Ihász Sándor fővárosi főügyész