QUO VADIS 8 ( 2014 január )



Hasonló dokumentumok
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselı Hölgyek és Urak! Tisztelt Miniszter Úr!

CIB ÁRFOLYAM- ÉS KAMATELİREJELZÉS

A közösségi részvétel modelljei Együttmőködés iskolája

Belsı ellenırzési jelentés

AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ÁTLÁTHATÓSÁGÁRÓL június 4. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Emlékeztetı

Az éghajlatváltozás mérséklése: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia és a további feladataink

KOMPLEX KISTÉRSÉGI GYEREKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAMOK

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Összefoglaló. A világgazdaság

A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN

A Babus Jolán Középiskolai Kollégium MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

Mélyponton a teljes politikai elit

Belsı Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság JELENTÉSTERVEZET. az online szerencsejátékok belsı piaci helyzetérıl (2012/2322(INI))

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

c. Fıiskolai tanár IT fogalma, kialakulása 1

Jogállamfigyelı Jelentés a januári hónapról

Kilábalás, Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, január 21. GKI Zrt.,

A területfejlesztés intézményrendszere

Regionális gazdaságtan I. 4. Gyakorlat Innováció

Együtt könnyebb Együttmőködés iskolája

Kollégium Nevelıtestülete Tisztelt Kollégák!

J e g y z ı k ö n y v. Készült: Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének augusztus 16-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésérıl

Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén

Dr. Kaposi József 2014

3. sz. ZÁHONY-PORT HÍRMONDÓ

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

Rendszerváltásunk mérlege. Hazánk felzárkózási esélyei és a stratégiai gondolkodás meghonosítása a társadalom- és gazdaságpolitika formálásában

regionális politika Mi a régió?

KIBONTAKOZÓ TENDENCIÁK AZ IPARI PARKOK TERÉN

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség

A minıségirányítási program 6. sz. melléklete

Jelentés az EURELECTRIC, az ESPU és az EMCEF számára. Készítették: David Tarren, Dr. Howard Potter, Dr. Sian Moore Working Lives Research Institute

Az Indigo Network. Pénzügyi fejlesztı programok mélyszegénységben élık körében. Levi Strauss Foundation

Lajosmizse Város Önkormányzat. ülésérıl december 14. Város Önkormányzata Képviselı-testületének

Kétharmad a letelepedési kötvények ellen. Az Iránytű Intézet októberi közvélemény-kutatása

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA A magyarországi igazságszolgáltatás hatékony, számonkérhetı és átlátható mőködését elısegítı program

Versenyképességi Szerzıdés Székesfehérvár Megyei Jogú Város gazdaságélénkítési stratégiájához, és ahhoz kapcsolódó fejlesztésekhez

Vállalkozások, adózás, kilátások a válság után

Elmaradott vidéki térségek fejlesztése

Együttmőködés a fejlıdı országokkal a jó adóügyi kormányzás elımozdítása terén

Platón Párt EU Program VAN ERÉNY! Európainak maradni

Új Magyarország Fejlesztési Terv- Nemzeti Stratégiai Referenciakeret

Korszerő és modern államháztartás a kihívások és az el nem kerülhetı reformok tükrében. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)

A TÁMOP /2 pályázat keretében képzési és mentori szolgáltatás ellátására benyújtott ajánlati dokumentációról

GAZDASÁGPOLITIKA I. AJÁNLOTT IRODALOM:

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s.

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

ÍGÉRETBEHAJTÓ SZEMLE

J E G Y Z İ K Ö N Y V

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban

Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése

Magyar tıke külföldön. Budapest nov. 6.

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, február 19. (25.02) (OR. en) 6669/09 JEUN 12 EDUC 35 SOC 124 POLGEN 27

IPARI PARKOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, december /1/09 REV 1 (hu)

Cselekvési forgatókönyvek és a társadalmi gazdasági működés biztonsága - A jó kormányzás: új, intézményes megoldások -

II. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési és Stratégiai Terv ( ) által támogatott fejlesztési irányok A horizontális politikák:...

a Nemzeti Együttm űködésről

Ügyvezető igazgató. Mikrohitel Divízió

A PAKTUM Dátum: May 03. Tuesday, 20:39 Rovat: Tények és dokumentumok

FELHÍVÁS A CVIL NEMZETI CSÚCS SZÖVETSÉGHEZ!

Sárbogárd és Vidéke Takarékszövetkezet 7000 Sárbogárd Ady E. u Tel./Fax.: 25/

% M.o. 42,0 18,1 15,4 75,6 24,4 EU-27 20,9 18,9 17,8 57,6 42,4. M.o. 20,2 15,6 17,6 53,4 46,6. (ezer euro/fogl.) M.o. 48,1 86,0 114,1 70,7 190,6

Az állam gazdasági szerepvállalása megújításának szükségessége az ÁSZKUT kutatásainak néhány fontos tanulsága

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek!

I. A VÁLASZTÁS SZABADSÁGA új időszámítás Erdélyben!

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

Gál Kinga, EP-képviselı: Koszovó jövıje és az EU szerepe

Innovatív HR fejlesztés jövıje a magán és közszféra számára 2010

Internet: IV. évf. 9. sz., szept.

A környezetbarát (zöld) közbeszerzés helyzete és lehetıségei az Európai Unióban


Jogbiztonsági fordulat az ingatlan-nyilvántartásban: a jogvédelmi rendszer átalakítása a jóhiszemő szerzı hátrányára

Szoftver- és szolgáltatásexport. Vityi Péter IVSZ szakértı

AZ ENERGIAUNIÓRA VONATKOZÓ CSOMAG A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Területi kohézió a fejlesztéspolitikában

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Egészség és fejlesztés az ÁNTSZ megújult rendszerében. szakmai találkozó

Sikos Ágnes politikai elemző

Technikai elemzés. matiou. Fio o.c.p., a.s.

VEZETÉS BIZONYTALAN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT. prof. Angyal Ádám Budapesti Corvinus Egyetem

A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata

Munkahelyi lelki. keretében. Radácsi Gergely CEU Üzleti Kar Üzlet és Társadalom Kutatóközpont Tel:

Vállalkozásfejlesztési Program

Új szereplı a közlekedésfejlesztésben: a Budapesti Közlekedési Központ

A NYUGAT-BALKÁN KUTATÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Kistérségi kulturális stratégia tervezése

Halmay György bizottsági elnök

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. H/ számú. országgyőlési határozati javaslat

Frakcióvezetők a Parlamentben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

Éves ellenırzési terv évre

I 3 SMES. INTRODUCING INNOVATION INSIDE SMEs Nemzetközi konferencia és 1. tréning program. Nemzetközi konferencia és tréning program a Dél-Dunántúlon

A magyarok kevesebb, mint fele tartja hasznosnak EU tagságunkat

Átírás:

QUO VADIS 8 ( 2014 január ) A 2013-as év végére a Fidesz valós törekvései csaknem valamennyi szakértı számára egyértelmővé váltak. A megjelent számos munka közül itt most Ripp Zoltán 2009-ben megjelent Eltékozolt esélyek? címő munkáját, az elmúlt hónapokban megjelent Magyar polip címő,"a posztkommunista maffiaállamállam alcímő, Magyar Bálint nevével fémjelzett tanulmánykötetet, valamint Debreczeni József A fideszes rablógazdaság címő könyvét emelem ki. Ripp Zoltánnak, a Fidesz 2010-es hatalomra jutása elıtt közreadott elemzését az országgyőlési választások, különösen a kétharmados Fidesz gyızelem hitelesítette. A másik két mő esetében a 2010 utáni hatalom-gyakorlás során megismert tények társadalompolitikai összefüggései, a Fidesz tevékenységének motiváló tényezıi, a hatalom belsı rendje és mőködési mechanizmusa vált a széles közvélemény számára is megítélhetıvé. Úgy gondolom, hogy mára már sok mindenben sikerült közelebb jutni a valósághoz nem csak szakértıi szinten. A politikai munkában azonban még mindig az jellemzı, hogy a tematikát a Fidesz paravánján" látható (gyakran álságos, megtévesztı) napi ügyek alkotják, s nem kap kellı figyelmet a paraván mögött meghúzódó, átgondolt stratégián nyugvó, sorsfordító valóság. Mivel számomra mindig a távlatok, azok megalapozása, a jelennel való kapcsolódása, a jövı lehetséges befolyásolása volt a lényeges, az izgalmas feladat - az ellenzék mai koncepciótlan politikai tevékenysége kiábrándító.ezt elıre kell bocsátanom, hogy a leírtakat ennek figyelembevételével olvassák, értelmezzék. A QUO VADIS egyes tanulmányainak megírásakor ( s most is), az a cél vezérel, hogy markáns képet adjak a formálódó helyzetrıl és a várható következményekrıl. A fejlemények aztán (sajnálatos módon) olykor-olykor nem igazolják a leírtakat - de ezt vállalom.(például: az MNB devizatartalékot nem rabolták le, s így az államcsıd sem következett be. Nem jött létre az Orbán- Schmitt csere az államelnöki poszton... ) Most a minimális célom, hogy a következı országgyőlési választások után ne lehessen majd azt mondani, hogy gondolta a fene (Arany János, majd Fejes Endre után szabadon ). Ami miatt tehát a számítógép mellé ültem, most is ugyanaz, mint korábban. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy hová jutottunk, s mivel kell szembenéznünk? Szőkítve a választ: mi a tétje a 2014-i országgyőlési választásoknak? Az ellenzék tevékenysége mennyire felel meg ennek a tétnek, felelısségnek? Milyen lehetıségek kínálkoznak számára?az ellenzék mit tehet a hátralevı szők idıtávon belül e lehetıségek kiaknázása érdekében?

A trend Ahhoz, hogy a most következı országgyőlési választások kimenetelének kockázatát a valóságnak megfelelıen ítéljük meg, számba kell vennünk a 2010 után kialakult, vagy már korábban is meglévı, de továbbélı folyamatokat. A várható trend alapján be kell mutatni ha vázlatosan is azt a társadalmi, gazdasági rendszert, amivel a választónak voksának leadásakor számolnia kell (kellene ), ha a Fideszt támogatja. Néhány támpontot adó adat: - Az egy fıre jutó GDP terén jelentıs növekedés után értük el az EU átlagos GDP-jének 65%-át, de az utóbbi években ez az arány-növekedés leállt, s a pozíciónk három helyet romlott. Az EU-n belül ma már a legszegényebb öt ország közé tartozunk, s közöttük is romlik a helyezésünk. A visegrádi négyek között sereghajtók lettünk (a rendszerváltás idején még csak a csehek elıztek meg bennünket).a beruházások terén a 2000. év szintjére estünk vissza. - Vásárlóerı paritáson az egy lakosra jutó fogyasztás terén 31.-ek vagyunk 42 ország között. Nem érjük el az EU átlag 40%-át( 38,9% ). Az egy fıre jutó vásárlóerı terén Szlovákia néhány éve hagyott el bennünket, s ma már 30%-kal jobb nálunk (a 23. helyen vannak), Finnország a 10. helyet foglalja el. Magyarország e téren is lecsúszóban van. - A versenyképesség terén három év alatt (130 ország között ) a 48. helyrıl a 62. helyre csúsztunk vissza. Ez a visszaesés az elmúlt évtizedeket tekintve - példátlan!a tudományértékelési rendszer ( Scimago- csoport) rangsorában a magyar tudományos intézmények 2010 óta egyre hátrább sorolódnak. - A tudás termelés ( K+F ), a tudás átadás ( oktatás, ide értve az élethosszig történı tanulást is ), a tudás hasznosítás (innováció ) rendszerét a Fidesz kormány szétzilálta, a tudás szerepét leértékelte ( munkaalapú társadalom ), támogatását erısen korlátozta, az autonóm mőködés feltételeit módszeresen szőkítette. E téren is szembe megyünk a tudásalapú társadalmat preferáló EU-val. - A Fidesz kormányzat mőködése hazánkat nemzetközi téren leértékelte és elszigetelte. A jogállami mőködés- a szólásszabadság erıs korlátozása, a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolása, a piaci viszonyokba történı ( kiszámíthatatlan ) állami beavatkozások, a korrupció állami szintre emelése, a magántulajdon szentségének módszeres megsértése, a

diplomáciai kapcsolatokban megnyilvánuló barátságtalan stílus - Magyarország mozgásterét, érdekérvényesítı képességét és presztízsét példátlan mértékben lerontotta. - A társadalom kettészakadt, de a folyamat még csak az elején tart. A lakosság mintegy fele a létminimumon, vagy az alatt él. A szegénység a társadalom egyes számú problémájává vált. A soha nem látott, s növekvı létbizonytalanság, a kilátástalanság, az egyes társadalmi csoportok szegregációja, a társadalmi felemelkedés lehetıségeinek beszőkülése a mindennapokat átszövı félelemmel párosul. A másik oldalon a gazdagok (15-20% ) a szegények rovására gazdagabb lett -mert a gazdaság nem növekedett. A társadalom középrétegénél a lecsúszás réme sokkal erısebb, mint a felzárkózás reménye. Megindult a kivándorlás, melynek mérete már eddig meghaladja az '56-os forradalom után kialakult mértéket. A Fidesz célrendszere Centrális politikai erıtér. Elitcsere Orbán Kötcsén a 2010-es választások elıtt jó fél évvel világosan megfogalmazta: a magyar politika következı tizenöt-húsz évét ne a duális erıtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal, megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi vitákat generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erıtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli A Fidesz közel egy éves mőködése e célkitőzés jegyében zajlott és zajlik, s ezért hőti nap mint nap a hatalmához főzött reményeket. Azt a természetes reményt cáfolja nap mint nap, hogy a hatalom birtokában az ország felemelkedésén fog dolgozni. Hogy legalább látó távolságba hozza az itt élık számára az osztrák életszínvonalat.... A kormány alig egy éves mőködése világossá tette, hogy tévedés ostoba, kontár kormányzásról beszélni...van olyan rendszer, amelyben (csaknem) minden Orbán Viktorhoz kapcsolható döntés logikus, a helyén van, olykor merész és zseniális. Az idézet a QUO VADIS 1-bıl való, 2011 márciusából. Orbán és csapata profi módon kormányoz a kötcsei célt szem elıtt tartva. Az elmúlt majd négy év a centrális erıtér létrehozása feltételeinek kialakításával telt el. Az eredeti tıkefelhalmozás megvalósítása ugyanis egy olyan idıszakban, amikor szabad tıke már nincs - nehéz ügy. El kell venni onnan ahol van. Attól akinek van. Ez persze rablás ha a törvények uralkodnak a hatalom felett. Ahhoz, hogy a hatalom uralja a törvényeket az érvényes Alkotmányt, amire felesküdtek(!), el kellett vetni. Az Alaptörvény és módosításai révén olyan törvények születtek tehát, amelyek jogszerővé tették mások tulajdonának

elvételét. Az új törvények mellett a hatalom ténykedését ellenırzı intézmények élén kétharmaddal bebetonozott vazallusokról is gondoskodni kellett... Mindezen túl vagyunk, de a Fidesz számára az igazi ajándék az volt,hogy az ellenzék készületlennek és tehetetlennek bizonyult a kétharmad csapdájában. Ez a tehetetlenség az, amit a közvélemény a politikai szférában nem tud elfogadni, viszont megtorol. - A jogi, államigazgatási feltételek kialakításának elırehaladtával neki lehetett látni a tulajdonviszonyok átrendezésének. Ez is megkezdıdött a magánnyugdíjak elvételével, folytatódott a föld pályázatokkal, a trafikokkal, az EU-s források pályázataival (1400 Mrd Ft! ),a tankönyvkiadással, a takarékszövetkezeti hálózat átalakításával. Most a közszolgáltató cégek birtokbavételének elsı fázisánál ( a gázt, a villanyt, a távhıt szolgáltató vállalkozások ellehetetlenítésénél) tartunk, a neve: rezsicsökkentés. Kiderült:a rendszer mőködik, jelentısebb ellenállást a társadalom nem tanúsított, az utóbbi pedig választási aduászként mőködik! - Meddig kell a rablógazdaságot mőködtetni? Addig, amíg egy olyan kritikus tömegő vagyon létre nem jön az Orbán család (klán) közvetlen felügyelete alatti hálózatban, amely az integritását, a megszerzett hatalmát egy más (akár ellenséges, értsd: tisztességes) orientációjú kormány mőködése esetén is képes megırizni. Ezt nevezem az új elitnek. Ha ez sikerül, a kötcsei programot végrehajtotta az Orbán Simicska vezette Fidesz. - Ma még a centrális erıtér sérülékeny.az új elit létrehozásának csak a kezdeti lépésein van túl az Orbán kormány. A fideszes államelnök, a kétharmados törvények, a kulcspozíciókban levı, kilenc évre bebetonozott Orbán kliensek egy választási vereség esetén az ország mőködését megbéníthatják, de a rendszer további építését (esetleges fennmaradását ) nem tudják garantálni. Számolni kell egy esetleges felelısségre vonás, számonkérés, vagyonelkobzás... lehetıségeivel is. Ha az igazságszolgáltatás például a sukorói ügyet tekintené etalonnak ( ahol senkit sem ért kár ), akkor a veszélyérzet komoly tényezı lehet! Gyızniük kell 2014-ben. Mindent - vagy semmit. Ez a tét a Fidesz oldalán. És ennek szem elıtt tartásával alkották meg az új, manipulálható választási rendszert.

Az MSZP ( az ellenzék ) felelıssége Az MSZP a 2011. júniusi kongresszusán reálisan értékelte a magyar társadalom helyzetét. A rendszerváltás még sikerrel hajtotta végre a pártállam lebontásának feladatait, de a hatékony, demokratikus állam helyett gyenge és tehetetlen (egyre gyengébb és egyre tehetetlenebb) állam alakult ki...a balliberális kormányok...ellenkezı irányba haladtak, mint ami a közvélemény elvárása lett volna. A választók legsúlyosabb és legjogosabb kritikája a szocialista kormányokkal szemben éppen az államigazgatás gyengesége,a törvényes rend lazulása, a korrupcióval szembeni tehetetlenség a hatalom nélküli kormányzás benyomása volt...magyarországon a gazdasági csalódottság általános politikai csalódottsággal párosult...mindez a rendszerváltásban való csalódás indulatait szító és meglovagoló Fidesz földcsuszamlásszerő gyızelmét és a Jobbik parlamentbe jutását eredményezte. A kongresszus Felhívása hitet tett amellett, hogy...erıs baloldali néppártként, szövetségesként tekintünk minden demokratikus ellenzéki erıre és szorgalmazzuk a velük való, program és érték alapú együttmőködést, annak érdekében, hogy a legközelebbi választáson leváltsuk az Orbán kormányt Ennek érdekében a párt szövetséget köt más ellenzéki erıkkel. Ebben az esetben nem egy párt áll szemben Orbán Viktor rendszerével, hanem politikai mozgalmak szövetsége. Az MSZP a kongresszusának intenciói szerint szervezetét megerısítette. Indította azokat a szakmai munkákat, melyekre támaszkodva ( gyızelme esetén) a kormányzati munkában létrehozható és felmutatható az a határozottság és dinamizmus, amit a korábbi években hiányolt a közvélemény, s amiért a választó szigorúan büntetett. A párt vezetésébe számos fiatal kapcsolódott be. A közvéleménykutatók mérései szerint zárult az olló az MSZP és a Fidesz-KDNP között 2013 januárjáig.(a Tárki szerint 2012 májusában az MSZP egy százalékra megközelítette a Fidesz-KDNP-t! ) Az MSZP a legjobb úton volt ahhoz, hogy a társadalom vitathatatlanul váltó pártként kezelje. 2012-ben az országban igen jelentıs társadalmi aktivitás bontakozott ki. A Fidesz kormányzása csaknem minden társadalmi csoport érdekét sértette a rendvédelmi dolgozóktól a nyugdíjasokon át a diákokig. Az országot tüntetéshullámok rázták meg. Az ezeket szervezı civilek ( a közhangulatnak engedve ) igyekeztek távolságot tartani a pártoktól, s fıként szakmai, érdeksérelmi ügyeket karoltak fel. A Fidesz ezeket a megmozdulásokat a résztvevık megosztásával, idıhúzással, kifárasztással, megfélemlítéssel kezelni tudta. A pártok csak lassan, fokozatosan kaptak ezekben a megmozdulásokban szerepet. Az MSZP, mint az ellenzék legnagyobb pártja a hagyományos tömegrendezvényeit felhasználta politikai céljai kifejtésére, de ezek

tömegszerősége nem volt meggyızı.. A tüntetéseknél a Milla rendezvényei voltak a kiemelkedıek. A politikai mondandó terén az MSZP- nek kellett volna egy erıs, közös hangot megütni, de ez nem sikerült. 2012 októberében Bajnai Gordon színre lépése, illetve a választásra való felkészülés a pártok szerepét felerısítette. A közös ernyı gondolat azonban - jóllehet mindenki elvben elfogadta - remény maradt, hiányzott a stratégia, a közös akarat, a közös érdek. Az MSZP - a kongresszusán meghirdetett politikai mozgalmak szövetsége gondolat jegyében - az általa megrendelt és a szakértıi által kidolgozott szakértıi anyagok széleskörő vitáját kezdeményezte. Tekintve, hogy a kormányzati munka valamennyi területét átfogó stratégiai programokkal csak az MSZP rendelkezett, ez a lépés az ellenzéki pártok, szervezetek, mozgalmak összefogójának pozíciójába helyezte a pártot. A 2013 januárjában megtartott kerekasztal összejövetelen az Együtt-2014-en kívül minden érdekelt fél megjelent.az MSZP ellenzéki vezetı szerepe evidencia volt. Bajnaiék fél évnyi idıt kértek a pártjuk szervezése, valamint ( s ez a lényeg ) a saját stratégiai anyagaik kidolgozása érdekében. Több kerekasztal megbeszélés a januárit követıen nem volt - érthetetlen okokból. Nem alakított ki az MSZP egy mindenki által elfogadható stratégiát, amivel a magyar lakosság elé lehetett volna állni: ezt akarjuk, ezt fogjuk tenni.ekkor még egy év állt volna rendelkezésre, hogy a párt a lakosság döntı többségében tudatosítsa:merre tart az ország, s mit kell tenni a felemelkedés, a boldogulás érdekében. A párt azonban nem élt pozícióelınyével,s ezáltal sokan ítélték a helyzetet saját pozíciójuk megerısítésére alkalmasnak. De a párton belül sem folytatódott a munka, hogy az egyes stratégiai anyagok megfelelıen kapcsolódjanak egymáshoz, jöjjenek létre a lehetséges és szükséges szinergiák, a feladatok súlyozása és végrehajtásuk ütemezése összehangolt legyen... Amit különösen hiányoltam: nem fogalmazódott meg, nem jött létre egy olyan jövıkép, amit a lakosság elé tárhatott volna a párt. Mi, az MSZP új innovációpolitikája c. stratégiai anyagunkban azt fogalmaztuk meg, hogy zárkózzunk fel egy generáció alatt az EU fejlett régióihoz. Ez a gondolat nem talált visszhangra az MSZP vezetésében. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány keretei között az Együtt 2014, majd az Együtt-PM pártszövetség is készített - igen színvonalas - stratégiai anyagokat. Ezek megismerhetık voltak (s ma is azok ), de az MSZP-s anyagokkal való összevetésükre nem került sor. A magam részérıl ezt igényként felvetettem - nem sok sikerrel. Idézek a Bajnai Gordonnak írt levelembıl(2013 február 22): mint az MSZP új innovációpolitikája" c. tanulmányt kidolgozó szakértıi csoport vezetıje írok Önnek...

A Bizalom, a jó kormányzás gazdaságpolitikája" igényes, korrekt munka. Mind igaz, ami benne van. Csak a cím hamis. Mert a jó kormányzáshoz több kell... A gazdaságpolitika számára nem csupán az oktatás-, az innováció is stratégiai ügy. E téren az EU-ban lépéshátrányban vagyunk, lassan mindenkivel szemben... Ismét létre kell hozni a nemzeti innovációs rendszert... A H&H tanulmány sajnálatos módon nem foglalkozik a kormányzati munka azon elemeivel, melyek a tudásalapú gazdaság új hangsúlyait képesek megteremteni... Jó lenne, ha a továbbiakban a pártok, mozgalmak együtt keresnék a megoldást a - belsı problémák nélkül is nehéz - XXI. századi kihívásokra." Ma már nyilvánvaló, hogy a közös munka igénylése a pártok által nem preferált innováció témában (minimum) naivitás. A szakértıi munkák talán legfontosabb politikai hozadéka lehetett volna, ha széleskörő konzultációkat tartunk az értelmiség legjobbjaival. Ez a választás utáni teendık pontosítása-,a szövetségesi-, partner kapcsolatok kiépítése,a program terítése terén, a párt melletti szellemi holdudvar ( agytröszt ) létrehozásában igen fontos lett volna. Megjegyzem: ez a hajó még nem ment el! A 2013-as év végül nem az összefogás, hanem az ellenzéki pártok, szervezetek vitájának jegyében telt el. Az MSZP egy igen színvonalas évértékelıt tartott, melyet regionális összejövetelek követtek. Elmaradt azonban a többi ellenzéki párttal, szervezettel való egyeztetés, rendszeres párbeszéd A párt nem az összefogás szervezıjének posztját vállalta a politikai porondon, hanem rivalizáló partnerét. Ez stratégiai hiba volt: önmagát le-, a többieket felértékelte. A hibát tetézte, hogy a vita tárgya - sajnálatos módon - nem az ország, hanem a pártok jövıbeni helyzete, a választási lista helyeinek elosztása körül zajlott.az pedig fel sem merült, a parlamenti székek elosztásán túl a remélt kormányzati posztokon is lehetne egyezkedni. Az MSZP és az Együtt - PM megállapodás létrejött ugyan, de az pirruszi gyızelemnek bizonyult. Nem a politikai összefogás, hanem a versengés, kirekesztés, széthúzás erısödött fel. Ezen az MSZP októberi Kongresszusa sem változtatott. A párt nem tárt az ország elé olyan átfogó programot, ami mögé az ellenzéki erık felsorakozhattak volna. Kihasználatlan maradt e téren az október 23.-án megtartott nagygyőlés is, ahol ( a baj nem jár egyedül) az MSZP elnöke történelmi pillanatot szalasztott el. Az összefogást követelı tömeget nem szövetségesként, megnyerendı választókként, hanem félrevezetett tömegként kezelte. Megsértett emberként, s nem Orbán Viktor kihívójaként hagyta el a pódiumot.mindezt tetézte az ezt követı bőnbakkeresés és ízléstelen vita, majd a bajai választási siker utáni videó ügy dilettáns kezelése, a NAV vizsgálat indítása körüli hezitálás, a kapcsolódó tüntetésektıl való távolságtartás. Mindez kiszorította a közbeszédbıl a párt választási programjának mondandóját, az

MSZP kongresszus üzenetét, melyet így mindmáig csak igen szők kör ismer, s ezek is inkább a párt tagjai, semmint a bizonytalanok közé tartozó emberek. Más oldalról: a terméketlen vita felerısítette a választók apátiáját, a pártoktól való idegenkedést, s azok véleményét, akik az ellenzék gyızelmi esélyeit kétségesnek tartják a Fidesszel szemben.terjed az a vélekedés, hogy az MSZP valójában nem bízik a gyızelemben, s a 2018-as választásokat tartja szem elıtt. Ennek romboló hatását csak azzal lehetne megszüntetni, ha Mesterházy Attila nyilatkozatot adna ki, mely szerint vereség esetén a teljes pártvezetés lemond. A 2013-as év az ellenzék számára az elszalasztott lehetıségek éve lett. A Fidesz ugyanakkor megkezdte a választási osztogatást. Továbbra is azt a gyakorlatot követte, hogy a megszorítások a választót a vállalkozókon, bankokon, egy, vagy több áttételen keresztül és késleltetve érjék ( s a kormány mossa kezeit ), a kiadáscsökkentés viszont óriási propaganda kíséretében,erısen túlozva, közös harci sikerként, közvetlenül érje a választópolgárt. Meghatározó szerepe a fokozatosan adagolt rezsicsökkentésnek volt és van. Az ellenzék mindmáig nem találta meg az ellenszerét a kormány álságos, hazug, a választót becsapó gyakorlatának. Ez a közvéleménykutatásokban is megmutatkozik. Az Ipsos mérés szerint a összes választó körében 2012 decemberében az MSZP 15,6%-on állt a Fidesz 18,6%-jával szemben,ezek az adatok egy évvel késıbb: MSZP: 15,4%, Fidesz: 26,1%. A pártpreferencia- olló egy év alatt többszörösére nyílt. Az ellenzék választási esélyei csökkenıek és mára minimálisak. Lehet ezen még változtatni? Vagy arra kell koncentrálni, hogy legalább a fıvárost visszaszerezze az ellenzék? Javaslatok A legtöbb ember számára többnyire nem a liberális gyakorlat, vagy a demokratikus szabályok legitimálják és teszik hitelessé a politikai rendszert, hanem a rend és a kiszámíthatóság. A legtöbb polgár sokkal kívánatosabbnak tart egy stabil autoriter rendszert, mint egy bukott demokráciát ( Tony Judt: Balsors ül e tájon) A szerzı nem rólunk ír (bár a balsors dolgában aligha van vetélytársunk), hanem az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió országainak jelenlegi, a válság által felerısödött, kiélezıdött társadalmi problémáiról fejti ki véleményét. Azt is jeleznem kell, hogy az autoriter állam és a rablóállam fogalmak nála nem szinonimák. Az idézet oka az, hogy a szerzı felhívja a figyelmet egy nagyon fontos dologra. A választó számára a határozottság, a kiszámíthatóság, a törvényes rend, az erıs. stabil kormányzás fontos érték.

Hazánkban a választó kiábrándult a pártokból. Pártok nélkül azonban nincs választás, demokrácia.mit lehet tenni? 1/ Az MSZP hirdessen (napokon belül ) teljes körő(!) összefogást,és vereség esetére helyezze kilátásba a konzekvenciák levonását. 2/ Valamennyi párt üljön le egy kerekasztalhoz -Fogadjanak el egy demokratikus chartát, ami tömören az alapértékeket tartalmazza. - Döntsenek a valamennyi charta aláíró által létrehozandó Nemzeti Összefogás Tömb létrehozásáról. - Válasszanak elnököt, aki miniszterelnök lenne 500 napig, s aki az ezt követı választás után már nem vállalna politikai szerepet. - Állítsák össze a választási listát és az egyéni választási körzetekben indulók jegyzékét. - Nyilvánítsák az országgyőlési választást alkotmányozó országgyőlési választásnak. 3/ A miniszterelnök-jelölt állítsa fel az árnyékkormányt, amely - összeállítja a kormányprogramot, - a pártok javaslatait figyelembe véve elosztja az állami feladatokat, - cselekvési tervet dolgoz ki a választást közvetlenül követı (várhatóan zavaros ) idıszak normális mőködési feltételeinek biztosítására. Fontos feladat, hogy a nemzet egységét helyreállítsuk. A Fidesztıl vissza kell venni a nemzet fogalmat, amit kisajátított. Vissza kell állítani a jogállamot.az Alaptörvényt iillegitimnek kell nyilvánítani. Minden törvényt semmissé kell tenni rövid határidıvel, ami esküszegésen alapuló döntésen nyugszik. Az EUval tudatni kell, hogy az európai normákat Magyarország maradéktalanul be kívánja tartani.jeleznünk kell az eltökéltségünket, hogy az elmúlt évek sérelmeit az igazságszolgáltatás révén orvosolni kívánjuk. Üdvözítı lenne, ha Magyarországot a következı években egy olyan köztiszteletben álló személy vezetné, aki élvezi minden tisztességes ember bizalmát. Aki képes a haza szolgálatában a pártérdekeken és egyéni ambíciókon felül emelkedni. Még egyszer : határozottság, kiszámíthatóság, törvényes rend, erıs kormányzás. Budapest 2014. január 5. Rakusz Lajos