Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban
|
|
- Gábor Katona
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Udvarhelyi Szabolcs: Két választás Csehországban Néha a közhely is lehet igaz, hiszen nagyon is igazuk van azoknak, akik történelminek minősítették a Csehországban 1996-ban tartott két szavazást, a parlament két kamarájának, a képviselőház, illetve a szenátus tagjainak megválasztását. Szigorúan véve az önálló Csehország történetében ezek voltak az első demokratikus választások, hiszen a korábbi szavazások idején Csehország mindig valamilyen más államalakulat része volt, és a nyilvánvaló jog- és hagyomány folytonosság ellenére sem lehet egyenlőségjelet tenni a két világháború között létezett első Csehszlovák Köztársaság, annak 1945 után felújított, de jelentős mértékben módosított formája, a kommunista Csehszlovákia vagy az 1989-es rendszerváltás után megalakult Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és az január elsején létrejött Cseh Köztársaság közé. Természetesen a jogi, politikai és egyéb folytonosság meghatározó szempont, és nemcsak azért, mert a cseh politikai színpad főszereplői többékevésbé ugyanazokból a személyekből, illetve pártokból állnak össze bár néha meglehetősen más összeállításban, akik, illetve amelyek, főszerepet játszottak a rendszerváltásban, a politikai, gazdasági és társadalmi reformok elindításában, akár annak kezdeményezőjeként, vagy ellenzékeként május 31. június 1. között lezajlott alsóházi választásokat, az 1992-ben, még a közös állam létezése idején lefolytatott cseh-morva országrészbeli szavazás győztese, a korábbi miniszterelnök, Václav Klaus Polgári Demokrata Pártja (ODS) vezette jobbközép koalíció 99 mandátumot szerzett tehát kisebbségbe került, ebből az ODS 66-ot, a szavazatok 29,62 %- kát, ami 8-cal kevesebb, mint az előző parlamentben. A 8,08 %-os eredményt produkáló Cseh Néppárt Kereszténydemokrata Unió (KDU CSL) hárommal növelte képviselőinek számát, és 18 mandátumhoz jutott, míg a legkisebb koalíciós partner, a Polgári Demokrata Szövetség (ODA) a parlamentbe kerüléshez szükséges 5 %-ot alig meghaladva, 6,36 %-os eredménnyel 13 képviselőt mondhat magáénak. Ez az eredmény mindenképpen figyelemre méltó, mert a jobbközép koalíció gyakorlatilag megőrizte korábbi pozícióit, ami az átalakulás állapotában lévő közép-kelet európai országok között különlegességnek számít. Ezt a tényt a miniszterelnök még nem is olyan régen szívesen emlegette annak bizonyítékaként, hogy Csehország afféle jobboldali sziget a volt szocialista országok posztkommunista tengerében. Ennek persze ára volt, hiszen számos döntésre érett kérdés rendezését odázták el, amelyeket most sokkal kedvezőtlenebb körülmények között kell végrehajtani. A cseh kisebbségi kormánykoalíció többé-kevésbé a gazdasági átalakítás haszonélvezőit nevezheti híveinek. A miniszterelnök pártja, az ODS elsősorban az új tulajdonosi rétegek érdekeit képviseli, akik vagy a vagyonjegyes privatizáció, vagy restitúció révén jutottak tulajdonhoz, néha gyaníthatóan, néha bizonyíthatóan nem a legbecsületesebb úton. Ők a nagyobb városokban élnek, fiatalabbak és képzettebbek. A második legerősebb koalíciós párt, a KDU-CSL támogatói főként az idősebb, vallásos vidéki lakosságból kerülnek ki, és területileg is viszonylag jól körülhatárolhatóak, főként Dél- Morvaország mezőgazdasági vidékein élnek. A legkisebb koalíciós partner, az ODA jellemzően a nagyvárosi fiatal, jól képzett liberális értelmiség pártja, és mint ilyen a legkisebb tagsággal és a legfegyelmezetlenebb szavazóbázissal rendelkezik.
2 A fentiekből világosan kitetszik, hogy az 1996-os parlamenti választások a legnagyobb változást az ellenzéki oldalon hozták. A korábbi parlamentben a kormánykoalíció ellenfele kiforratlan, amorf pártok, pártkezdemények és zavaros körülmények között odakerült személyek zűrzavaros egyvelege volt, amellyel szemben a koalíció különösebb erőfeszítések nélkül érvényesíthette akaratát. A tavaly választott új alsóházban viszont a jobboldali koalíciónak veszélyes ellenfele támadt, a második helyen végzett Cseh Szociáldemokrata Párt ( SSD) formájában, amely a szavazatok 26,44%-át szerezte meg. Ezzel, 61 képviselőt küldve a parlamentbe csaknem megnégyszerezte korábbi mandátumainak számát. (Igaz, a belső pártviszályok miatt, közülük már kettőt kizártak, de ez nem jelenti automatikusan a kormánypárti képviselők többségbe kerülését.) A szociáldemokraták hagyományosan a bérből és fizetésből, valamint a nyugdíjból élők szavazataira számíthatnak, és érthető módon a hagyományosan baloldalinak számító csehmorva iparvidékeken a legerősebbek. Fontos tudni, hogy a SSD nem a szociáldemokratává átvedlett volt reform-kommunisták pártja, mint Közép-Kelet-Európa néhány más országában. Az egykori Csehszlovákia Kommunista Pártjának volt funkcionáriusai és tagjai ugyanis minden pártban megtalálhatók, és arányuk a SSD-ben sem lényegesen nagyobb, mint más pártokban. Ennek oka egyszerűen az, hogy a cseh baloldalon markánsan elkülönül a szociáldemokrácia a hagyományos kommunista politikát folytató parlamenti párttól, a Csehés Morvaországi Kommunisták Pártjától. Ez utóbbi vezető rétege sem az 1968-as prágai tavaszt leverő VSZ-beavatkozást követő "normalizáció", magukat teljesen lejáratott és a mai politikai élet perifériájára szorult, abszolút dogmatikus kommunista elitből került ki, hanem az egykori állampárt másod-harmadvonalbeli kádereiből és pártértelmiségiekből. Szavazóbázisukat a megrögzött, idősebb kommunisták jelentik, akik rendkívüli fegyelmezettségükkel még viszonylag hosszú ideig biztosíthatják a párt parlamenti jelenlétét. A KS M a maga 10,33 %-os eredményével, és 22 képviselőjével, a harmadik legerősebb párt a cseh képviselőházban. A szélsőjobboldali, egyes megnyilvánulásaiban erősen fasisztoid Tömörülés a Köztársaságért Csehszlovákia Republikánus Pártja (SFR-RS ) a mindennel elégedetlen, alacsony képzettségű, perspektívátlan, idegenekkel szemben ellenséges szavazók óhajából 8,01 %-os eredménye alapján 16 képviselőt küldhetett a parlamentbe. Aggasztó jel, hogy a republikánusok az előző választásokhoz képest néggyel növelték mandátumaik számát, szavazóik nagy része fiatal. tehát növekedési fázisban vannak. A kommunistákat és a republikánusokat minden más parlamenti párt, olyan szélsőséges erőnek tekinti, amelyekkel nem lehet együttműködni, ami természetesen nem zárja ki, hogy az ellenzék egyes kérdésekben egységesen szavazzon. A 76,41 %-os részvétel mellett megválasztott cseh képviselőház egyszerre jelzi a cseh politikai porond résztvevőinek állandósulását és az erőviszonyok tisztulását, hiszen csak olyan pártok kerültek a parlamentbe, amelyek már az előző törvényhozásban is meghatározó szerepet játszottak. A legnyilvánvalóbb változás persze a kormánykoalíció és az ellenzék erőviszonyainak gyakorlati kiegyenlítődése, ami egészen másfajta politikai stílus és gyakorlat megvalósítását tenné szükségessé, mint amilyennek szemtanúi lehettünk az előző parlamentben, ahol az ODS nemcsak a szétaprózódott ellenzékkel, hanem esetenként saját koalíciós partnereivel szemben is gyakran viselkedett egyeduralkodó módjára.
3 A parlamenti többség elvesztésével természetesen nemcsak az ellenzék, pontosabban annak legerősebb tagja, a SSD értékelődött fel, de megváltoztak a koalíción belüli erőviszonyok is. A kisebbségi kormány programjának elfogadtatása érdekében az eddig csak sikerekhez szokott ODS kénytelen volt engedményeket tenni nemcsak a szociáldemokratáknak, hanem kisebb koalíciós partnereinek is, ami legnyilvánvalóbban abból látszik, hogy az ODS-nek bele kellett mennie abba, hogy a kormányban sincs többsége. Ennek következményeként a miniszteri bársonyszékeket 8:8 arányban osztották el az ODS és a két kisebb partner között. A koalíciónak érthető módon el kellett búcsúznia attól is, hogy a parlamenti tisztségek megszerzésével ellenőrizze a törvényhozást. A képviselőház elnöke így a szociáldemokrata párt vezetője, Milos Zeman lett, aki közismerten rossz viszonyban van Václav Klaus kormányfővel. Személyes ellenérzésük és rivalizálásuk nem új keletű, még abból az időből származik, amikor a 80-as évek elején együtt dolgoztak a Csehszlovák Tudományos Akadémia Prognosztikai Intézetében. A két politikus személyes rossz viszonya lényegesen több magánügynél, mert nem egy jelentős politikai probléma eredeztethető Klaus és Zeman egymás iránti ellenszenvéből. A választások után kialakult erőviszonyok láttán számos cseh elemző arra számított, hogy ha sikerül elkerülni az idő előtti választások gyors kiírását, akkor a nem teljesen pontosan patthelyzetnek minősíthető szituáció akár a cseh politikai kultúra javára is válhat. A két vitathatatlan főszereplő ugyanis az ország érdekében kénytelen lesz legalább minimális politikai együttműködést kialakítani és megteremteni a normális kommunikációt az ellenzék és a kormánypártok között. Mindeddig ez csak félig-meddig sikerült, és sem Klaus, sem Zeman nem hagyott fel az ellenfél személyes, illetve ideológiai alapú támadásával, aminek következtében a választások óta is egymást követik a valós vagy teljesen alaptalan, személyeskedésekkel teli politikai botrányok, s nem kímélik az egyes pártok belső életét sem. További gond, hogy mind az ODS, mind a SSD többé-kevésbé egyszemélyes párt, és bár mind Klaus, mind Zeman rendelkezik belső ellenzékkel, vitathatatlan párton belüli tekintélyük egyelőre megingathatatlan. Egyedüli kivétel talán a koalíciós KDU- SL, amelynek vezetője, a miniszterelnök-helyettes, agrárminiszter Josef Lux következetesen erősíti saját magának és persze pártjának azt a képét, hogy a hisztérikus politizálás helyett ők azok, akik képesek kulturált párbeszédre, ők állnak középen, és adott esetben hajlanak a megegyezésre. Lux pártelnök már ma is a "királycsináló" szerepében érezheti magát, hiszen a politikai matematika szerint nem lehet olyan kormányt alakítani, amelyből hiányoznának a kereszténydemokraták. Mellesleg, esetleges idő előtti választásokról most senki sem beszél, hiszen a felmérések szerint az új szavazás sem változtatna lényegesen az erőviszonyokon. Ennek ellenére Prágában általános az a vélemény, hogy a mostani hárompárti kisebbségi kormány nehezen tölti ki négyéves mandátumát, sőt, az amerikai tulajdonú, prágai székhelyű OMRI kutatóintézet egyik munkatársa szerint a kisebbségi kormány megalakítása lényegében felkészülés az előrehozott választásokra novemberében kétfordulós, egyéni választókerületekben végre megtörtént a cseh parlament felsőházának, a Szenátus 81 tagjának a megválasztása. A második kamara felállításáról már 1992-ben (még a szövetségi állam formális létezése idején) határozott a cseh köztársasági parlament, ám ezt akkor valójában senki sem gondolta komolyan. Megalakítását éveken át szabotálta a legerősebb párt, Klaus miniszterelnök ODS-e, és felesleges intézménynek tartották a szociáldemokraták is.
4 A Szenátusnak mint alkotmányos intézménynek a léte tulajdonképpen a tavaszi általános választások után vált igazán fontossá. A két nagy párt nagy erőkkel és nagy ambíciókkal vetette be magát a szenátorjelöltek választási kampányába. A SSD tavaszi sikerét szerette volna megismételni, az ODS-t pedig a revánsvágy hajtotta, aminek egyenes következményeként teljesen feledésbe merült az az elképzelés, hogy a szenátorokat nagy tekintélyű, független személyiségek közül kellene kiválasztani. Így a jelöltek közé nagy számban kerültek be a másodvonalnak számító vidéki pártpolitikusok. A felsőházi tagságért folyó küzdelem, ennek következtében teljes mértékben a pártok közti küzdelemmé alakult át. A cseh alkotmány szerint a Szenátus lényegében biztosítékként szolgál a váratlan társadalmi változások ellen, és tagjait ezért is választják más módszerrel, más időpontban és más időtartamra, mint a képviselőket. A felsőházi tagok mandátuma hat évre szól, úgy, hogy harmadukat két évenként megújítják. A képviselőház által elfogadott törvényeket a Szenátus vagy elfogadja, vagy módosító javaslatokkal ellátva visszaküldi, vagy teljes egészében elutasítja, de megteheti azt is, hogy egyáltalán nem foglalkozik velük. Amennyiben a Szenátus 30 napon belül nem nyilatkozik, a törvény automatikusan életbe lép. A háromötödös, cseh szóhasználat szerint, alkotmánytörvények viszont csak a Szenátus kifejezett jóváhagyása után emelkedhetnek törvényerőre. A képviselőház azonban leszavazhatja a Szenátust, amennyiben a visszaküldött törvényjavaslatot a képviselők több mint fele ismételten jóváhagyja. A parlament két háza együttes ülésen választja a köztársaság elnökét. Mindkét ház hozzájárulása szükséges a hadiállapot kihirdetéséhez a cseh csapatok külföldre küldéséhez vagy az idegen katonák csehországi állomásoztatásához. A Szenátus, mint testület törvényjavaslatot terjeszthet elő, de ez a jog az egyes szenátorokat nem illeti meg. A Szenátus nem alkothat törvényeket, és még csak nem is tárgyalhat az állami költségvetésről és az állami zárszámadásról. A kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvány benyújtása is kizárólag a parlament alsóházát illeti meg. A szenátorok, a képviselőkkel ellentétben nem interpellálhatják a kormány tagjait, és kérdéseket sem tehetnek fel nekik. A képviselőház feloszlatása esetén, az új választások kiírásáig a Szenátus korlátozott keretek között ellátja az alsóház feladatait is. A Szenátus alkotmányos jelentőségét a cseh közvélemény nagy része nem értette meg, vagy egyáltalán nem foglalkozott vele, így a legpesszimistább közvélemény-kutatásokat is alulmúlva, csaknem teljes érdektelenséget mutatott mindkét fordulóban. A 30,6 %-nyi szavazó, aki vette magának a fáradtságot, hogy az urnákhoz járuljon, lényegében a kialakult erőviszonyok fenntartása mellett voksolt, és elutasította, hogy a szenátus két nagy párt kizárólagos vadászterületévé váljon. A koalíciós pártok összesen 52 helyet szereztek a 81 tagú felsőházban. Ebből 32 jutott az ODS-nek, 13 a KDU- SL-nek és 7 az ODA-nak. Ellenzéki oldalon a szociáldemokraták 25, a kommunisták 2, a parlamenten kívüli kis jobboldali párt, a Demokratikus Unió (DEU) 2 szenátort delegálhatott, és független jelöltként bejutott egy szakszervezeti vezető is. Nemcsak a koalíción belül, de az általános politikai viszonyokra is jellemző a szavazók viselkedése a két forduló között. Az első körben lényegében taroltak a Polgári Demokrata Párt jelöltjei, és olyan előnyös helyzetből indulhattak a második fordulóban, hogy azt lehetett várni, önmagukban könnyedén megszerzik a többséget, és mutatóba bekerül még néhány szociáldemokrata. Létrejött tehát egy ODS-ellenes koalíció, amely aztán a fentebb ismertetett végeredményt hozta. Ez látszólag mindenkit kielégített, hiszen a pártvezetők nyilatkozataiból
5 úgy tűnt, senki sem vesztett, bár az igazi győztes valójában Josef Lux Kereszténydemokrata Pártja, amely az ODS ellenkezése ellenére a Szenátus elnöki székébe tudta ültetni jelöltjét, Petr Pithart, volt cseh miniszterelnököt. Az alacsony részvételi arány egyetlen politikai pártot sem jogosít fel arra, hogy a szenátusi választásokat valamelyik politikai irányzat melletti "népszavazásként" próbálja értelmezni. Kétségtelen, hogy a tavaszi általános választásokhoz képest az erőviszonyok némileg eltolódtak a koalíció javára, de egyik fél sem erősödött meg annyira, hogy megkockáztassa az előrehozott választások kikényszerítését. A kormánynak végre hozzá kellene látnia a tavalyi kettős választásra való tekintettel elhalasztott, de sürgető és nagyfokú politikai bátorságot is igénylő gazdasági döntések meghozatalához. Csak példaként elég megemlíteni a tőkepiac rendbetételét, a gyors ütemben növekvő külkereskedelmi mérleg hiányát, a finanszírozási csőd szélén tántorgó egészségügyet, az egyre szorítóbb lakáshiányt, a lelassult, vagy csaknem teljesen leállt privatizáció újraindításának szükségességét, nem is beszélve a nyugati integrációkhoz való csatlakozás érdekében szükséges tömeges jogszabály-módosításokról. Mindezekhez a koalíció és a szociáldemokraták legalább minimális egyetértése szükséges, ám nem biztos, hogy van elég idő és akarat a rendkívül lassú és fáradságos, folyamatos belső kompromisszumkeresésre. A jelek szerint ugyanis a mindeddig rendkívül visszafogottan viselkedő cseh lakosság kezdi elveszíteni türelmét, hiszen vezetőitől annyiszor hallotta, hogy a politikai és gazdasági reformok végrehajtásában messze megelőzte közép-kelet-európai partnereit, és általában is jobban áll azoknál, hogy szeretné élvezni ezen ígéretek gyümölcseit. Helyette azonban az elengedhetetlen ipari restrukturalizáció miatt várhatóan növekvő munkanélküliséggel, az eddig központilag szabályozott árak fokozatos felszabadítása nyomán emelkedő lakbérekkel és energiaárakkal kell szembenéznie. Túlzottan merészek azok a jövendölések, amelyek az orvos-, tanár- vagy vasutassztrájkból azt a következtetést vonták le, hogy hamarosan vége a cseh átalakulás nagy erényének tartott szociális békének, ám reális veszélye van annak, hogy a belső viták és frakcióharcok miatt is megosztott pártok, vagy legalábbis ezen pártok egy része radikalizálódik, így próbálva nagyobb politikai befolyáshoz jutni. Sem a további stagnálás, sem az elhúzódó belső hatalmi marakodások nem tesznek jót a cseh politikai és gazdasági stabilitásnak, de ami ennél fontosabb, hosszú távon a közép-keleteurópai országok integrációs törekvéseinek sem, hiszen a nagy nyugati befektetők, és az olyan integrációk, mint a NATO vagy az EU is, elsősorban térségekben gondolkodnak. A régió valamelyik országáról kialakult kép romlása a többieknek is árt, így Magyarország és az egész Közép-Kelet-Európa szempontjából sem közömbös, hogyan birkózik meg Csehország a létrejötte óta tartott első és mindjárt kettős választás következményeivel.
IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám
IZSÁK LAJOS: A polgári ellenzék kiszorítása a politikai életből Magyarországon 1947 1949 História, 1981/3. szám Az 1947. augusztus 31-i országgyűlési választásokon a választási szövetség négy pártja, a
A magyar középosztály
Pétervári Zsolt A magyar középosztály A magyar társadalom jelenlegi szerkezetét jelentős mértékben meghatározza a Kádárrendszer öröksége. Az 1945-47-es koalíciós korszak után felszámolt úri középosztály
A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete
Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.
Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika
Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika Rendkívüli volt a magyar európai uniós elnökség fél éve abban az értelemben legalábbis mindenképpen, hogy Magyarország először töltötte be az Európai
Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés
TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,
Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája
Élet és Irodalom, LI. évf., 7. sz., 2007. február 16., 15-16. o. A válság anatómiája Hazánkban a politikai élet súlyos erkölcsi és identitási válsága alakult ki. E sorok írója abban látja a válság alapvető
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok
A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,
A Fidesz-modell karaktere
Nagy Attila Tibor A Fidesz-modell karaktere A második Orbán-kormány az első másfél év alatt olyan új rendszer létrehozásába fogott, amelyik egyértelmű szakítás az 1989-90-es alkotmányos átmenet nem egy
és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében
hell roland Adalékok a Kádár-rendszer politikai elitjének vizsgálatához: Az MSZMP tagságának és függetlenített apparátusának összetétele a számok tükrében Jelen tanulmány tárgya az egykori MSZMP tagjai,
Bauer Tamás Cukor a sebbe
Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az
GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL
NEMZETVÉDELMI EGYETEMI KÖZLEMÉNYEK DR. HORVÁTH LÁSZLÓ GONDOLATOK A NÉMET MAGYAR KATONAI KAPCSOLATOKRÓL Már a rendszerváltás előtti időtől (1987-től kezdődően), a Német Szövetségi Köztársaság fontosnak
Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára
BUDA ATTILA Szabó Ervin és Budapest közkönyvtára Szabó Ervin, a magyar könyvtártörténet egyik jelentõs személyisége 1877-ben, a Felvidéken található egykori Árva megye egyik kis, döntõen szlovákok lakta
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA
AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény
Nem feltétlenül, és akkor sem biztos, hogy azonnal. Az alábbiakban ennek az elhatározásához adunk néhány meggondolandó szempontot és tapasztalatot.
343. Az EU-jövôkép készítés jelentôsége, funkciói 1. Kell-e minden vállalkozásnak EU-jövôképet készítenie? Nem feltétlenül, és akkor sem biztos, hogy azonnal. Az alábbiakban ennek az elhatározásához adunk
Miért van szükség közigazgatási minimumra?
Dr. Dudás Ferenc közigazgatási elemzõ, az MKKSZ szakmapolitikai vezetõje, a KözigPress fõszerkesztõje Miért van szükség közigazgatási minimumra? Iránymutató és példaadó Mesterek után mindig nehéz szólni.
2016. 01. 19. Szakvélemény a 2015. évi CCXIV. törvény és a kapcsolódó Kárrendezési Szabályzatban foglaltakról /egységes szerkezetben/
1 2016. 01. 19. Szakvélemény a 2015. évi CCXIV. törvény és a kapcsolódó Kárrendezési Szabályzatban foglaltakról /egységes szerkezetben/ Preambulum (előszó) * A törvény és a Kárrendezési Szabályzat egészének
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY CSEHORSZÁG. Prága. Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet. 2009. február
TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY CSEHORSZÁG Prága Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet 2009. február Gazdasági-politikai háttér Csehországban a GDP 38,5 százalékát az iparban, 2,5 százalékát a mezőgazdaságban
A magyar közvélemény és az Európai Unió
A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai
Európa szocialistái, egyesüljetek!
LAURENT FABIUS PIERRE MAUROY MICHEL ROCARD Európa szocialistái, egyesüljetek! Kinyílik a világ, hatalmas gazdasági, kulturális és technológiai robbanásnak vagyunk tanúi, a globalizáció idejét éljük, és
Térey Vilmos: A kormányformát meghatározó szabályokról, a kormány működésének kereteiről az alkotmányozás kapcsán
Pázmány Law Working Papers 2011/25 Térey Vilmos: A kormányformát meghatározó szabályokról, a kormány működésének kereteiről az alkotmányozás kapcsán Pázmány Péter Katolikus Egyetem / Pázmány Péter Catholic
tovább örökítő város legyen!
K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák
A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete. Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei.
A nagykunsági tanyavilág rendszerváltás utáni társadalmi-gazdasági helyzete Debreceni Egyetem doktori értekezés tézisei Molnár Melinda Debreceni Egyetem, Természettudományi Kar Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési
Salát Gergely: Csoma Mózes: Korea Egy nemzet, két ország
VI. évfolyam 2009/1. KÖNYVISMERTETÉS Salát Gergely: Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 178 oldal A Koreai-félsziget történelméről, jelenlegi viszonyairól meglehetősen keveset tudunk: magyar nyelvű könyvek,
BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.
2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56
K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,
Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan
ÜZEMI TANÁCSOK, SZAKSZERVEZETEK ÉS MUNKÁLTATÓK
ÜZEMI TANÁCSOK, SZAKSZERVEZETEK ÉS MUNKÁLTATÓK Írta TÓTH ANDRÁS RÉSZVÉTEL ÉS KÉPVISELET Tóth András tudományos munkatárs MTA Politikai Tudományok Intézete 224 Üzemi tanácsok, szakszervezetek és munkáltatók
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.11.30. COM(2012) 739 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK a Görögországnak a költségvetési felügyelet megerősítésére és elmélyítésére, valamint Görögországnak a túlzott
Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével
Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A
Jegyzőkönyv. Bugyiné Kökény Gizella
Jegyzőkönyv Készült: 2015. június 1-én 15 órai kezdettel megtartott soron következő testületi üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal Jászivány Jelen vannak: Tari András Mihályi Zoltán Bugyiné
KÖNYVEKRŐL. A spanyol konszenzusos átmenetről
KÖNYVEKRŐL SZABÓ TIBOR A spanyol konszenzusos átmenetről Mind a hazai, mind a külföldi trahzitológiai szakirodalomban kiemelkedő helyet kap két európai régió. Egyrészt a kelet-közép-eurőpai térség, aholl989
FELNÕTTKÉPZÉSI RENDSZE- REK HATÁRON TÚL
FELNÕTTKÉPZÉSI RENDSZE- REK HATÁRON TÚL KULCSÁR MÁRIA TÓTH KÁROLY Felnõttképzés Szlovákiában 1* 1. BEVEZETÕ A szlovákiai magyar felnõttképzés és népmûvelési képzés elválaszthatatlan a volt csehszlovákiai,
Szlovákia Magyarország két hangra
dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:
Túlélőkészlet a választásokhoz
Túlélőkészlet a választásokhoz A Túl az első X-en Tehetsz a jövődért, válassz! középiskolai vetélkedő háttéranyaga Budapest 2015. szeptember 30. TARTALOM I. VÁLASZTÁS, VÁLASZTÓJOG, VÁLASZTÁSI RENDSZEREK...
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány
Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK
MKKSZ. Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA
MKKSZ Az MKKSZ Országos Választmányának BESZÁMOLÓJA 4 Az MKKSZ Országos Választmányának beszámolója A Magyar Köztisztviselõk és Közalkalmazottak Szakszervezete Országos Választmányának beszámolója az MKKSZ
Gyakran ismételt kérdések
Gyakran ismételt kérdések az európai parlamenti képviselőkről és az Európai Parlamentről A 2014. évi európai parlamenti választás: mikor és hogyan zajlik le? 2014-es választások: hogyan nevezik ki az EP
rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar
Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,
A szabadság motívuma
Tartalom A szabadság és annak korlátai. Miért jó és miért lehet rossz a szabadság az egyénnek és a társadalomnak? Honnan erednek és milyen fajtái vannak a korlátainknak? Miért korlátozza a társadalom a
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást
KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.
KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés
BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM
BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM AZ EURÓPAI PARLAMENT POLITIKAALAKÍTÓ SZEREPE, AZ EURÓPAI UNIÓ DÖNTÉSHOZATALÁN BELÜL ELFOGLALT HELYE AZ EGYÜTTDÖNTÉSI ELJÁRÁS VIZSGÁLATA ALAPJÁN
AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *
Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai
Szociális párbeszéd új keretek között
Szociális párbeszéd új keretek között Szociális párbeszéd új keretek között Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Társadalmi Párbeszéd Központ Szerkesztőbizottság: Herczog László Kaló József Lux Judit
Szigetvári Viktor előadása
Szigetvári Viktor előadása info@penzugykutato.hu Tel: +36.1.335.0807 Fax: +36.1.335.0828 Összefoglaló Szigetvári Viktor előadásáról Pénzügykutató Napok, 2012. október 26. Visegrád Mivel mind a független
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma
ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,
Óvatos duhaj volt Széll Kálmán
SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA SZÉLL ELLENÉBEN Óvatos duhaj volt Széll Kálmán Veczán Zoltán, 2016. január 6. Fotó: Reprodukció / MTI Széll Kálmán 1875 és 78 között pénzügyminiszter, majd 1899-től 1903-ig
A progresszív gazdaságpolitika alkotóelemei
Matthias Platzeck Elemzés Budapest 2012. január Nagyon kemény időket élünk. A világgazdaság megingott. Teljesen bizonytalan, hogy sikerül-e az USA-nak hosszú távon talpon maradnia. Mindeközben az egyesült
Miért alaptalan a magyar demokrácia
KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
Európai integráció - európai kérdések
28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen
4. Rokkantsági nyugdíjrendszer...19 Jogosultsági feltételek...19 Ellátások...20
Tartalomjegyzék 1. Általános jellemzők...1 A nyugdíjbiztosítási rendszerünk struktúrája...1 A nyugdíjbiztosítási járulékok mértéke, a nyugdíjrendszer finanszírozása...3 A nyugdíjbiztosítás irányítási és
AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ
Kis János Sajó András AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ Alulírottak, Kis János egyetemi tanár és dr. Sajó András akadémikus, egyetemi tanár az alábbi amicus curiae levéllel fordulunk a T. Alkotmánybírósághoz.
Tartományi választások Németországban. Sorsfordító idők?
ELEMZÉSEK Tartományi választások Németországban. Sorsfordító idők? Tamási Anna E-2016/6. KKI-elemzések A Külügyi és Külgazdasági Intézet időszaki kiadványa Kiadó: Külügyi és Külgazdasági Intézet Szerkesztés
Akikért a törvény szól
SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként
Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek!
Civilek, vigyázó szemeteket Orbánra vessétek! A kormányzás félidejéhez érkezve továbbra is magas a bizonytalanok száma, a hagyományos pártpolitikai szereplők mellett pedig a 2010 tavasza után létrejött
Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel
Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője
A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI
SEBŐK LÁSZLÓ A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI A környező országokban élő magyarok száma jelenleg mintegy 2,7 millióra tehető csaknem ugyanannyira, mint 1910-ben. Az első világháború előtti
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A 68/2012. (XII. 14.) BM
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Birtalan Géza SzVMSzK Oktatási és Minőségügyi elnökhelyettes 1132 Budapest, Kádár u. 13. Telefon: 36-1-220-5690; Fax: 36-1-220-8921 ÖSSZEFOGLALÓ
Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben
Padányi József Haig Zsolt Kihívások, kockázatok és válaszok a hadtudományi doktori képzésben A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyó oktatásban fontos szerepet tölt be a doktori képzés. A három doktori
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. Az Europass kezdeményezés értékelése
1. EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.18. COM(2013) 899 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Az kezdeményezés értékelése A képesítések és a szakmai alkalmasság átláthatóságának
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor
2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi
Új (?) irányok a felsőoktatási igazgatásban a kancellári rendszer közjogi és (szak)politikai dilemmái
Bárány V. Fanny joghallgató (PTE ÁJK), az ÓNSZ közjogi tagozatának tagja Új (?) irányok a felsőoktatási igazgatásban a kancellári rendszer közjogi és (szak)politikai dilemmái I. Bevezetés 2014. július
Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai
OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat
Az ún. státustörvényrõl 1
UDVARVÖLGYI ZSOLT Az ún. státustörvényrõl 1 A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 1999. novemberi ülésének egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatában fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja
325 Jelentés az öregségi nyugdíjmegállapítás folyamatának és az ügyintézés hatékonyságának ellenőrzéséről
325 Jelentés az öregségi nyugdíjmegállapítás folyamatának és az ügyintézés hatékonyságának ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK 2. Következtetések
Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő. kitüntetéséhez
Laudáció Apponyi Albert grófnak a Magyar Örökség Díjjal történő kitüntetéséhez Két fogalmat választottam, amelyek köré csoportosítva könnyen megérthetjük, miért tiszteljük meg a mi Magyar Örökség Díjunkat
LIMES 2009.4/MELLÉKLET TUDOMÁNYOS SZEMLE RENDSZERVÁLTÁS ÉS A KISEBBSÉGEK TATABÁNYA
LIMES 2009.4/MELLÉKLET TUDOMÁNYOS SZEMLE RENDSZERVÁLTÁS ÉS A KISEBBSÉGEK TATABÁNYA TARTALOM Rendszerváltás és a kisebbségek Szerkesztette: Zahorán Csaba Zahorán Csaba: A rendszerváltás és a kisebbségi
A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2
A CSALÁDOK ÉS HÁZTARTÁSOK ELŐRESZÁMÍTÁSA, 1986-2021 BUDAPEST 1988/2 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 7 I. AZ ELŐRESZÁMÍTÁS FELTÉTELRENDSZERE ÉS VÉGREHAJTÁSA... 10 1. A népesség családi állapot szerinti összetételének
A MARKETING TERÜLETEI. Marketing cseh módra. Bevezetés. Módszertan
A MARKETING TERÜLETEI Marketing cseh módra A Cseh Köztársaságban a piacorientált stratégiák és marketingprogramok fejlődésének gátat szab a helyi vezetők e fogalmakra vonatkozó hiányos ismerete. A régi
A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei
A korhatár előtti nyugdíjba vonulás nemek szerinti különbségei Monostori Judit 1. Bevezetés Az emberi életpálya egyik legfontosabb fordulópontja a nyugdíjba vonulás. A társadalom szinte minden tagja érintett
A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól
A kormány viszi a politikának jutó kis időt a kereskedelmi rádiókban A Policy Solutions médiaelemzése a Class FM és a Neo FM hírműsorairól 2011. november 1 Vezetői összefoglaló A Class FM-en az összes
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében. dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság
Az egyenlő bánásmódról szóló törvény kimentési rendszere a közösségi jog elveinek tükrében dr. Kádár András Kristóf ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság Az irányelvek és átültetésük A közösségi jog egyik
Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó
1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés)
Ikt. sz.: FFB/23-1/2013. FFB-6/2013. sz. ülés (FFB-116/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának 2013. március 25-én, hétfőn, 9 óra 40 perckor a Képviselői
Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában,
Hóvári János Kétezer-tizenkettő augusztus elsején kezdtem meg nagyköveti szolgálatom Ankarában, 2012. október 9-én adtam át megbízólevelem Abdullah Gül elnöknek. A magyar török kapcsolatok rendszerében
Romániai magyar autonómiakoncepciók. Az 1989 és 2006 között kidolgozott törvénytervezetek
5. Bognár Zoltán Romániai magyar autonómiakoncepciók. Az 1989 és 2006 között kidolgozott törvénytervezetek A trianoni határmódosításokat követően kisebbségbe került erdélyi magyar etnikum 1 elitje meghatározóan
Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai.
Lakatos Júlia Globális Trendek 2025 Egy multipoláris világ kihívásai. A Nemzeti Hírszerzési Tanács Globális Trendek 2025: Átalakult világ című elemzésének célja a világszintű stratégiai gondolkodás előmozdítása.
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG ÖTÖDIK ÉVES JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 4.7.2008 COM(2008) 406 végleges A BIZOTTSÁG ÖTÖDIK ÉVES JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK a harmadik országok Közösséggel szembeni kereskedelmi védelmi
HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE?
Mihájlovits Klára HOGYAN KERÜL AJTÓ A BOROSPINCÉRE? Egy környezetvédelmi előadás és annak következményei 3. díj A topolyai városi parkot a XIX. század elején telepítette a vidék akkori birtokosa. A telepítés
Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban
Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based
Együttműködési javaslat a diktatúra megdöntésére
Együttműködési javaslat a diktatúra megdöntésére 1. Cél: Olyan konföderatív alapokon álló Magyarország újjáteremtése, amelyben a magyar érdekek belső érdek-összehangolással érvényesülnek, illetve külkapcsolatokban
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Városi Polgármesteri Hivatalban, a titkársági osztályvezető irodahelyiségében, az Ügyrendi és
JELENTÉS az általános iskolai oktatás minőségének javítását szolgáló intézkedések ellenőrzésének tapasztalatairól
JELENTÉS az általános iskolai oktatás minőségének javítását szolgáló intézkedések ellenőrzésének tapasztalatairól 2002. június 0219 Az ellenőrzést felügyeli: Dr. Lóránt Zoltán főigazgató Az ellenőrzés
Az Intercisa Lakásszövetkezet. Az Igazgatóság Beszámolója. a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről
Intercisa Lakásszövetkezet Dunaújváros, Erdő sor 43. Az Intercisa Lakásszövetkezet Igazgatóságának b e s z á m o l ó j a a 2011. év zárszámadásáról, a 2012. évi pénzügyi tervekről TARTALOMJEGYZÉK Az Igazgatóság
Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én
Nyílt levél OV-nak, Magyarország még miniszterelnökének. Az orbán-öszödi beszédmód Kedves bölcs vezérem! Bár 2010-ben elvből nem rád szavaztam, de én is elhittem mindazt, amit előtte 8 éven át hirdettél.
2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről.
2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. Kedves Olvasó! Tavares konyec! - Ezt mondta volna legszívesebben a magyar kormánytöbbség. E helyett azonban ennél sokkal keményebbeket
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00831-7/2014 Témafelelős: Butsi István ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a játszótéri eszközök üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti
Jegyzőkönyv. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2015. szeptember 22. napján megtartott üléséről
Iktatószám: /2015. Jegyzőkönyv Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2015. szeptember 22. napján megtartott üléséről Jelen vannak: Kalcsó Istvánné polgármester Rákócziné Tripon Emese alpolgármester
Az iskolai demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 8. jelentés
Az iskolai demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 8. jelentés (Készült az Európai Helyi Demokrácia Hete program keretében) 2009. október 15. Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet
A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT
A KÖZGYŰJTEMÉNYI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETÉNEK (KKDSZ) A 2015. ÁPRILIS 8-I KONGRESSZUSRA KÉSZÜLT 1. A szervezet neve, működési területe 1. A szakszervezet neve: Közgyűjteményi és Közművelődési
Az eredmények áttekintése
A társadalmi párbeszéd megerosítése a helyi és regionális kormányzás szektorában az új" Tagállamokban és a Az eredmények áttekintése a CEMR és az EPSU számára az ECOTEC 1 által az Európai Bizottság anyagi
Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése
Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése [ Orvos Levente 2012 orvosl.hu] Mindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt
Konfrontációs levelek
Konfrontációs levelek Írta: Negyedik bővített változat 2016 Tartalomjegyzék Bevezetés 8. 1. Tisztelt Szerkesztőség! (2014.10.13) 8. 2. Nyílt levél a magyar titkosszolgálatok állományához! (2015.09.08)
ARCHÍVUM. A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Balaton Petra
ARCHÍVUM Balaton Petra A székelyföldi (erdélyrészi) kirendeltség tevékenységérõl (1902 1920) Székelyföld gazdasági, társadalmi és kulturális fejlesztésének szükségességére a 19. század végén terelõdött
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,
Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.
Európai üzemi tanácsok a gyakorlatban A munkavállalók képviselőinek képzése és oktatása ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS
Európai üzemi tanácsok a gyakorlatban A munkavállalók képviselőinek képzése és oktatása ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS 1 A SINTTAV 2010 elején szemináriumot rendezett az EWC 1 -krõl, amely az elsõ ilyen témájú