a Nemzeti Együttm űködésről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a Nemzeti Együttm űködésről"

Átírás

1 Iilvataia ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetsé g Képviselőcsoportj a Ér $t: 2010AÁJ14. P/... számú politikai nyilatkozatterveze t a Nemzeti Együttm űködésről Előterjesztő : Budapest, május

2 Az Országgyűlés (...) OGY POLITIKAI NYILATKOZAT A a Nemzeti Együttműködésről Legyen béke, szabadság és egyetértés. A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet ké t zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét. A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dics őséges, de végül vérb e fojtott forradalommal kezd ődött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaiva l folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott. A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgy űlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarorszá g fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Mi, a Magyar Országgy űlés képvisel ői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jöv őnk tartóoszlopai. A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl él ő magyarok. Lehet őség mindenki számára és elvárás mindenki felé, ak i Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik.

3 Szilárd meggyőződésünk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében megtestesül ő összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jöv őjét, erőssé és sikeressé tenn i hazánkat. Ez a roppant er őket felszabadító összefogás minden magyar embert, legye n bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nag y reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehet őséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következő éveit. Budapest, május 14. Fidesz Magyar Polgári Szövetség

4 ORSZÁGGY Ű LÉSI KÉPVISELŐ Dr. Schmitt Pál az Országgy űlés Elnöke részér e Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat 88. -a alapján a Nemzeti Együttm űködésr ől a következ ő politikai nyilatkozattervezetet kívánom benyújtani. Budapest, május 14. Fidesz Magyar Polgári Szövetség

5 ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISEL() le:i Yterit)szityt csataáttt,afs liy=(ifll"lm flxtlki~ji7 [rrdéto'4rrt~ Dr. Sclttnitt Pá l az C3rszággyii2,sFEnöke részére Helyben Tisztelt Elnök űr! Dr_ a Fidesz Magyar Polgárt Szövetség elnöke és képvisel őcsoportjának tagja politikai nyilatkozattervezetet nyújtott be május 14-én. szám alatt Ette, sazretteém3ele=i,, bc j Orkán Viktor, mint a Savadat eliiterjeszt őiénele hozzájárulásával eléterjesztőként kívánunk csaciakozui a ténh ísxiítvrryt`tcrz- Kérjük az ezzel kapcsolatos szükséges intézkedések rnegtét e Budapest, rnájtts Y7. ti --- L Lázár Já os Dr_ Semjén Zsolt Hamu:* Pcter- 'Fidesz Magyar P ralgáti SziSvetacg 'Kesszté:rtycleix3 raca N ppárt K.ereszskaydeu okrata Néppárt

MAGYAR KÖZLÖNY. 103. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 16., szerda. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 103. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 16., szerda. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. június 16., szerda 103. szám Tartalomjegyzék 2010. évi LIII. törvény Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja ;yéttiée Hira»l«Iraur~nysz(im : Áe2 Á 3

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja ;yéttiée Hira»l«Iraur~nysz(im : Áe2 Á 3 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Ors ;yéttiée Hira»l«Iraur~nysz(im : Áe2 Á 3 P/... számú politikai nyilatkozattervezet t: 313 KT 14. a rezsicsökkentés védelmér

Részletesebben

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja. Kereszténydemokrata Néppárt 1 S% T/... számú törvényjavasla t

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja. Kereszténydemokrata Néppárt 1 S% T/... számú törvényjavasla t Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Képviselőcsoportja 1 S% É e :Zola MM 19. a T/... számú törvényjavasla t a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételr ől Előterjesztő : Budapest, 2010.

Részletesebben

zlcexett ; 201,,2 NOV évi... törvény

zlcexett ; 201,,2 NOV évi... törvény é; T?ívatala. 19,(6 5 zlcexett ; 201,,2 NOV 16. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képviselői önálló indítvány 2012. évi... törvény A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohányterméke k kiskereskedelméről

Részletesebben

Az Országgyűlés...12012 (...) OGY határozata

Az Országgyűlés...12012 (...) OGY határozata {remegiysz km : I S9 0 11 Érkezett : 2012 FFFR 1 4. Az Országgyűlés...12012 (...) OGY határozata a Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomba n betöltött szerepér ől Magyarország

Részletesebben

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr!

! v.it klivatala. ~5w. 5 a,s: H 1AAI4./ Érkezett : 2O11& DEC 0 g. részletes vitájáról. Tisztelt Elnök Úr! Y ~5w! v.it klivatala 5 a,s: H 1AAI4./ /t 0 Érkezett : 2O11& DEC 0 g. Az Országgy űlés Nemzeti összetartozás bizottsága Kijelölt bizottsáj' A Nemzeti összetartozás bizottsága jelentése A magyar zászló

Részletesebben

2013. évi... törvény

2013. évi... törvény '7 I É kez 2O3E: 1w. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselői ónálló indítvány 2013. évi... törvény a nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló 2011. évi CC. törvény módosításáró

Részletesebben

1 akezc r N évi... törvény

1 akezc r N évi... törvény és Hivatala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz Magyar Polgári Szövetség 1 akezc r. 2012 N 0 8. Képvisel ői önálló indítvány 2012. évi... törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi

Részletesebben

4., ül s Hivatal a.h- (f'{3. i12febr13. ksr'scca~. tt : Az Országgyűlés.../2012. (...) OGY határozata

4., ül s Hivatal a.h- (f'{3. i12febr13. ksr'scca~. tt : Az Országgyűlés.../2012. (...) OGY határozata AZ ORSZÁGGYŰLÉ S KÜLÜGYI BIZOTTSÁGA ksr'scca~. tt : 4., ül s Hivatal a.h- (f'{3 i12febr13. Bizottsági önálló indítvány Az Országgyűlés..../2012. (....) OGY határozata a Magyar Köztársaság és a Németországi

Részletesebben

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képvisel őcsoportja. Kereszténydemokrata Néppár t. TI... számú törvényjavasla t

Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képvisel őcsoportja. Kereszténydemokrata Néppár t. TI... számú törvényjavasla t ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISEL Ő Képvisel őcsoportja Kereszténydemokrata Néppár t Képvisel őcsoportja Et1 eg : 1010 t4aj 17. TI... számú törvényjavasla t a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény

Részletesebben

Érkecett : 2010 OKT 2 8. KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY. Az Országgyűlé s (...) OGY számú határozata

Érkecett : 2010 OKT 2 8. KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY. Az Országgyűlé s (...) OGY számú határozata -tt /P1n i~ itala ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő Érkecett : 2010 OKT 2 8. KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY Az Országgyűlé s...12010. (...) OGY számú határozata a Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez

Részletesebben

.../2007. (...) OGY határozat

.../2007. (...) OGY határozat ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Erkzzett : 2007 jun 4 1. (rotraány szaüm : Országgyű iés PliVata(a 14 I w _ Képviselői önálló indítvány.../2007. (...) OGY határozat a svéd vadászrepülőgépek lízingeléséről szóló

Részletesebben

2011. évi... törvény

2011. évi... törvény ;5 illvf aia7 1 1 9 2011 MÁJ 13. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Képviselői önálló indítvány 2011. évi... törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel összefügg

Részletesebben

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szól ó évi IY. törvény módosításáról

A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szól ó évi IY. törvény módosításáról x. Érkezett : 4'Q14 "':'")7 0 1 ORSZÁGGYŰ LÉSI KÉPVISEL Ő T/.... számú törvényjavaslat A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szól ó 2007. évi IY. törvény módosításáról Előterjesztő:

Részletesebben

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l

2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló évi LXXXVI. törvény módosításáró l lren ányszárnj ' 8 "3 Érkezet : 2011 ro ' 0 3.: ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosításáró l 1. A villamos

Részletesebben

2011. évi... törvény

2011. évi... törvény ,,; 5 tiiva~ata ysr~rri.-~ ~~l g 9 2011 MM 13. ORSZÁGGY ŰLÉSI KÉPVISEL Ő Képvisel ői önálló indítvány 2011. évi... törvény a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvénynek az Alaptörvénnyel

Részletesebben

2012. évi... törvény

2012. évi... törvény lroin4nyszám, Ofszággyűl és Hivatal a filcezett : 2011,x 1 14. ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISEL Ő Képviselői önálló indítvány 2012. évi... törvény az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, valamint a köztulajdonban

Részletesebben

Országgy űlés Hivatala 4ionanysém. 11/U 9,2 A tbc«%tt. Z016 NOV 15. Tisztelt Elnök Űr!

Országgy űlés Hivatala 4ionanysém. 11/U 9,2 A tbc«%tt. Z016 NOV 15. Tisztelt Elnök Űr! ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Törvényjavaslat kezdeményezése, Kövér László ú r az Országgyűlés elnöke részére Országgy űlés Hivatala 4ionanysém. 11/U 9,2 A tbc«%tt. Z016 NOV 15. Helyben Tisztelt Elnök Űr! Magyarország

Részletesebben

Fiívattí a. A Kertv. 12. (5) bekezdésének helyébe az alábbi rendelkezés lép :

Fiívattí a. A Kertv. 12. (5) bekezdésének helyébe az alábbi rendelkezés lép : Fiívattí a. t1;ezqtt: 2013 3 O. 2013. évi...törvén y a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról 1. A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (továbbiakban: Kertv.) 3. (4 ) bekezdésének

Részletesebben

.../2016. (...) OGY határoza t

.../2016. (...) OGY határoza t Országgyűlés Hivatal a Irományszám : I.( //105Á 6 2 Érkezett : 2016 MÁJ p 3..../2016. (...) OGY határoza t a versenysportban és különösen a sportvezetésben uralkodó morális deficit miatt a fiatalok lelki

Részletesebben

T/ számú törvényjavasla t. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról

T/ számú törvényjavasla t. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ -rlae 3 Érkezett : 2014 ( i 3 a T/ számú törvényjavasla t a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előterjesztő: Lázár János Budapest,

Részletesebben

2011. évi... törvény. egyes választási törvények módosításáró l

2011. évi... törvény. egyes választási törvények módosításáró l Srirmrn amafia n rrz.s.ri "....~. fliiniuiuü q müflmwnutüüüfötü! i.iiiii'l^y'ilril : Qg1" I " Ylol60riil ^'fi FIDESZ Magyar Polgári Szövetség 111:f j / J ys ± 2011 JÚN 5, Képviselői önálló indítvány 2011.

Részletesebben

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT

T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT ORSZÁGGY Ű LÉS HIVATAL A MAGYARORSZÁG KORMÁNYA Érkezett : 2013 MÁJ 2 a enjegyezte. Pintér Sándor belügyminiszter T/11110/7. számú EGYSÉGES JAVASLAT az egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történ

Részletesebben

a benzin és az alapvető élelmiszerek árának csökkentését szolgáló egyes törvénymódosításokról

a benzin és az alapvető élelmiszerek árának csökkentését szolgáló egyes törvénymódosításokról Crs Irom*nys Í / Á rk ett: 2099 MARC 1 2. Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képvisel őcsoportja Képviselőcsoportj a TI... számú törvényjavaslat a benzin és az alapvető élelmiszerek árának csökkentését szolgáló

Részletesebben

2012. évi... törvén y. 1. A törvény hatály a 1.

2012. évi... törvén y. 1. A törvény hatály a 1. .rs a t>;y:i,. s f-trvatal a 2012. évi... törvén y 2012 AJ 2 t a budapesti Istvánmez ő rehabilitációs programjáról, kiemelten a Budapesti Olimpia i Központ integrált rekonstrukciójáról Az Országgy űlés

Részletesebben

Az Országgyűlés /2010. ( ) OGY. határozat a

Az Országgyűlés /2010. ( ) OGY. határozat a ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ 2010 i 04, Képvisel ői önálló indítvány Az Országgyűlés /2010. ( ) OGY határozat a a Közszolgálati Közalapítvány, a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió

Részletesebben

2. A Bizottság feladatai :

2. A Bizottság feladatai : 4Si4a ': : 28 3 Az Országgyűlés Érkezett: Z014 2 N 13....12014. (...) OGY határozata a Paksi Atomerőmű telephelyén új atomerőművi blokk(ok) létesítése el őkészítésének és megvalósításának országgyűlési

Részletesebben

EGYSÉGES JA VASLA T. zárószavazásához

EGYSÉGES JA VASLA T. zárószavazásához ORSZÁGGYÜLÉSI KÉPVISELŐ Ellenjegyezte : 19zk'S I A Érkezett:?~ Z DE 14. T/9243/. sz. EGYSÉGES JA VASLA T egyes törvényeknek az Országgyűléssel, valamint az önkormányzatokkal összefüggő módosításáról szóló

Részletesebben

2012. évi... törvény. az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló évi LXV. törvény módosításáró l

2012. évi... törvény. az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló évi LXV. törvény módosításáró l 2012. évi... törvény É k& az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1996. évi LXV. törvény módosításáró l 1. Az egyes sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésér

Részletesebben

1. cikk. Terrorveszélyhelyze t

1. cikk. Terrorveszélyhelyze t Országgy ű léc uiir~ acsl~: Irományszám : TI o.' A 6 Magyarország Alaptörvényének hatodik módosítás a Érkezett : 2016 ÁPR 2 6. (2016 ) Az Országgy űlés mint alkotmányozó hatalom az Alaptörvény 1. cikk

Részletesebben

Érkezet i')v évi... törvény

Érkezet i')v évi... törvény .al Xti-. ECCmXánysZá"m: j oz- 1( 3 Érkezet. 2012 i')v 2 3. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képviselői önálló indítvány 2012. évi... törvény egyes törvényeknek az Országgy űléssel, valamint az önkormányzatokkal

Részletesebben

2014. évi törvény. (2) A magyar jelnyelvtudást a magyar jelnyelv vizsga eredményét igazoló tanúsítvánnyal (a továbbiakban: tanúsítvány) kell igazolni.

2014. évi törvény. (2) A magyar jelnyelvtudást a magyar jelnyelv vizsga eredményét igazoló tanúsítvánnyal (a továbbiakban: tanúsítvány) kell igazolni. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISEL Ő Fidesz- Magyar Polgári Szövetség 2014 Érkezett 2 7. Képviselői önálló indítvány 2014. évi törvény a közszolgálati tisztvisel őkr ől szóló 2011. évi CXCIX. törvény és a közalkalmazottak

Részletesebben

/ 5-2 Éri 2010 JÚL 0 5. 2010.évi... tv. A Nemzeti Együttm űködés Rendszerét Megtestesít ő Személy iránt érzett szeretet, h űség é s hála kifejezéséről

/ 5-2 Éri 2010 JÚL 0 5. 2010.évi... tv. A Nemzeti Együttm űködés Rendszerét Megtestesít ő Személy iránt érzett szeretet, h űség é s hála kifejezéséről / 5-2 Éri 2010 JÚL 0 5. 2010.évi... tv. A Nemzeti Együttm űködés Rendszerét Megtestesít ő Személy iránt érzett szeretet, h űség é s hála kifejezéséről Az Országgy ű lés hazánk haladó hagyományait követve,

Részletesebben

ú ü ú ü ú

ú ü ú ü ú ü Ö É ÓÍ Ó É Ó ú ű Ő ú ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ú ú ü ü ú ű ű ű ű ü ú ü ü ű ü ú ü ü ü ü ü ú ú ű ü ú ü ü ű ü ú ü ü ü ú ü ü ú ú ű ü ú ü ü ű ü ú ü ü ü ü ü ú ű ű ü ú ü Ű ú ű ü ú ü ü ü ü ü ú ű ű ü ú ü ü ű ü ú

Részletesebben

2015. évi... törvény a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény módosításáró l

2015. évi... törvény a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény módosításáró l Ly n sm.wj ;iyaiitla rn a... M Irumányszáml S ^ ' Érkezett: 2015 JÚN 0 9. 2015. évi... törvény a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény módosításáró l 1. (1) A Magyarország

Részletesebben

a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáró l szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáró l

a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáró l szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáró l É ke.i.vtt: 2013 0 Y` i 2,J. 2013. évi... törvény a pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáró l szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáró l 1. A pénzforgalmi szolgáltatás

Részletesebben

ÉrketQ t: 2013SNT D3. 2013. évi... törvény

ÉrketQ t: 2013SNT D3. 2013. évi... törvény Országgyűlési képvisel ő ÉrketQ t: 2013SNT D3. Képviselői önálló indítvány 2013. évi... törvény a közszolgálati tisztvisel őkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény é s a munka törvénykönyvér ől szóló 2012.

Részletesebben

Ú í ú ő í í ő ö ö í őí ő ö ű í ő í ő ő í ö ő ü ő ö ü ö ő Ú ö ű ő ö ű ö ő ö ő ú í í ö ő ö ő ő ő ö ű ö í ö ő ő í ő ú ö ő ü ü ő ö ő ü í ú ő ú ő ö ő ü ö ű

Ú í ú ő í í ő ö ö í őí ő ö ű í ő í ő ő í ö ő ü ő ö ü ö ő Ú ö ű ő ö ű ö ő ö ő ú í í ö ő ö ő ő ő ö ű ö í ö ő ő í ő ú ö ő ü ü ő ö ő ü í ú ő ú ő ö ő ü ö ű ö ű ú ő ő ő ö ő ő ö ő ú í ő ő ö ö ő ö ő ö ö ő ő ö ú ö ű ú ő ő ő ő ö ő ö ő ö í őí ő ő ü ő í ő ő ú í ö ő ü ő ú Ú í ú ő í í ő ö ö í őí ő ö ű í ő í ő ő í ö ő ü ő ö ü ö ő Ú ö ű ő ö ű ö ő ö ő ú í í ö ő ö ő ő

Részletesebben

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat

a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló T/3486. számú törvényjavaslat ORSZÁGGYÜLÉS HIVATALA T/3486/11. szám Érkezett : 2011 S2EPT 1 2. Az Országgyűlés Kulturális és sajt ó bizottságának ajánlás a a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról

Részletesebben

ő ő ő ü É Á Á É ő ő ő ü í ő ű í í í í í í í í Í Í ű Í ü Í ű í ü í ő ő ü ő í í í ő ű í ő ő ü ő ő ü í ő í í ő ü í ő ő őí í í ő í ő í Ü ü í ő ü í í í ő í ő í ü ú í ő ü Í ő ő ő ő É Ó Ó É Í É í Í Í őí ő ő Ó

Részletesebben

Á Ü Ü ó É ű ö ő Á ű ö ó í Á í ó ó ö ő Á ö ó í ó ö í ó ó ó Á í ó ő ő ü ó í ó ü ü ő ó í ü ű ö ó í ó ő ű ö ó ű ö ő ő ó ű ö ó ű ö ő ű ő í ü ó í í ó ó ó ü í í ő í ö ő ü ü ü ü ó ó ö ő ö ö ü ü ő ő ű ö í Á ű ö

Részletesebben

ö ő ü Ö ö ő ö ó ö Ö ő ü ö ő ő ő ö ö ö ö ő í ő ő ő í ő ö ü ö ö ü ő ó ö ü ő Ö ö ü ó í ő ő ő ő ő ő ő í ő ö ó ö ó ó ó í í í ó ő ő ö ő ő ú ó í ö ü í í ő í ő ő ó ó ü í ő ő ö ű ó ó ö ő ő í ó í í ő ú ö ö í í ü

Részletesebben

í ű ü ű ó í Ü ö ö ó ó í ü ü Í ú ő ő ő í ó ő í ő ó ó ú ő ó ó ö ő ó ö Ü ö ú ő ö ó ő ó ó ó ű ó ó ü Ü ó ó í ő ó í ő í ő ó őí ü ő ó ő ő í Í ö ő ó ö ő ő í ó Ü ö ö ő ó í ó ő ó ó í ö ü ö ő ö ü ő í Ü ő í ü ö ő

Részletesebben

Á É Í ő ő ő ó ő ó ő í ü ó í ó í Í ő í ó í í í ö ő ő ű í ő ö ő ő ó ó ő í ő ő ó í ő ó ő í ü ü ó ú ő í ő ó ö ö ő ü ö ő í ő ő í í ő ö ő ü ö ő ő ő í ó ő ő í ő í ő ü ü ö ö ü ó ő í í Í í í Ó ö ö ő ő ó ö í ö ö

Részletesebben

ő ő ö ő ü ö ő ő ö Ö ő ü ő ő ő ö ő ü ő ö í ö ő ő ö ö ö ő ő ő ü ő ő ü í ő ő ö ő ü ő ö ő ü ö ő ü ö ő ü ü í Ő ü ö ö ö í Ő ü ö ő ö ö í ö ü í í ö í ő í ö ö ö ő ő ü ö ő ü ő ü ú í ü ö ő ö í ö í ö ö í őí ü í ü

Részletesebben

ú ő ú ú í ö ú ö ű ű ö ő í í Ú ó í ö í ő ő ü ű ö ő í ü ü ű ö ő ű ó í ö ö ü ú ö ö ő ó ü ú ő ű í ő ű í ü ö ú ó ő ü ő ü ö ö ő í ő ü ö ú ö ö ő í ü í ő ú ő í ö ö ú í í í ú ő í ö ú ő ő Á Á ó ö ú í ó ö ó ó őí

Részletesebben

ö ú Á ő ö í ő ú í ő ö Ö ő ü ö Ö ő í ő ü ő ő í ő ő ü ü í í ő ü ű í ö ú í ö ö Ö ü ű ő ő í ö ő ű ő ö ő ü ö í Í ü ö ő ö ö ő í ű ö ö ű ö ü ö ő í ú ű ű ű ö ő ü ő ü ö ő í í í ő ö í ő Í Ö Ö Ü ő ő í ő Ő ő ő í ü

Részletesebben

ü í í ű ű í ü ü í ő ú ü í ő ú í í ü í ü í ő ü í í ő ő ü í í ú ú ő ő ü ú ü ű ű í ű í ü ű ú ü í ü í ő ő ű ő ő í ű í ő í ő ü ő ű ű í ű ú ű í ú í ő ü ú ú ő ő í ü ú ü ő ő ő ü í ú ő ő í í ő ú ú ő ú ő ü ő í ő

Részletesebben

Á í Á í ó í í ó ö ö ő ő ő ö í í ó É Á í ó í ó ó ü ű ö í ó í ő ö ö ö ü í ó ü ü ü ö í í ő í ő í í Á í í í í ő ő í í ú í ó ö ö ö í ó í í ő ó í ű ö ö ó í ö ő ö ú ö ö ű ő ő ő ö ö ó í ő ó í ű ű ö ő ű ó í ű ő

Részletesebben

ó ü Á Ó Ó ó ó ú ó ú í ó ű ü í ú í ő í ú í ó ö ó ó ő ő ö É í ú í ű ő ű í ü í ó ö í í í ő ó ö í ú ó ó ö í ó í ó í ü í ó í í í ű í ú ű í ö ő í í í í í í ő ö ö í í í í í í ó ö ő í ü ü ö í í ó ó ó í ö ű ű ó

Részletesebben

ő Ú Ú ú ó ú Ó í ő ő ű ú ó ő ú ü ü ő ő ő ó í ó ü ó ő í ű ő ű í ó ü ű ő Ü ő ő ű ő ó í í ű ű ó í ű Ü ó ű Ü ű ű ó Ü ő ű ő í ó ó í ó ó Ü ó ó ó ó í ő ú ű ó ó ő ő ő ő ó í ő ó ó ó í ó í Ü ő ó ú í ó ő ü ú ő ű í

Részletesebben

Ü Á í É Ü Ó Ü Ü ú ú Ó í Ű Ó ö ű Ö Ó Ó Ú ű Ü í ö Ó Ó ö Ü ü ő Ó Ó í í Ú í Ú Ü Ö ő Ő ő ú Ó Ó ü ö ö ö ö ú í ő ő ő ú í ü ő ő ő ő ő Á Ő ú í í ő ü ö ö ö ü ü ü ő í ő ű ö Í ú ü ú ú ö ü ö ő ü ü Ó Ó ö ö ö ú ő ő

Részletesebben

ű ö ö ő ő ő ö í ő ö ö Ö Ö ő ő ö ő ö ű í ő ö ö í ő ö ü í ő ö í ű ő ö ő ő ő ö ő ü ü Í ő ö í ő í ö ö í ö ö ű ö ő ő ő ő í ü ö ö ő ü ő ő ő ö ő í ö ö ö í ő ű ő í í ö ü í ő ő ö ű Á í ö ö ö ü í ő ö ü ő ő ö ő í

Részletesebben

É í Í Í ő ö í ű ö í í ö öí í ö ő ő ő ő ő ő í ő ő í í ő í ő ü í Ő ő Á Á É Á Ö Ö Á Á Á É Á É É Ö É É Á Ö ö Á Ő É Í É Á Ö Ö Á Ó ö ö ö í ö őí ő í ú ö ő ö ö ő ö ö Ö ő ő ő ő ő ő ő ö ő í ő ö ö ö ő í í ű ő ö ü

Részletesebben

ó ő ő í ó ó í í ő ó ő ő Á ü ó Á Á Á Á Ö Á É Ó ó Á É í É Á É É í ó É ó É ü É Á í í ő ó ü í ú í í ó ő ő ü ü ó ó ü ű ó ő ő ő í ű ő ú ő í í í ü ő ű ő í í ű ő ő í ő ó ő ő í ó í ő ü í ó ő ű ó ű ő ó őí ü í őí

Részletesebben

ó É ő ö ü ö ú ü ö ű ő ú ú ő í ö ü ü ó ó ö ű ü ő ö ö ö ö ő í ö íí ü ó í ó ö ő ő ü ó ö ű ü ó ö í ó ö ő ö ű ö í ú ó í ü ő ú ő í ó ú í ó ö ó ö ö ű ö ó ö ó ö ő ö í ó ő ő ú ő ő ű ú ó ö ú ó Ó ó ú ü í ó ő í í

Részletesebben

í ő í ü í í í ú ű í í í ü í ő í Í í í ő í ő Í ü Ó ő í ő í Ü í í í ú ű í í í í Ó í Ö ő ü í ü Ö Ö ő í ő í ü ő í ő ü ő ü ü í í ü í ü í ő ő őí í í í í ü í ő ú ű í í ő ü ü í Ö Ú ú í Á É Ö Ö ű Ü í Ö í Ö ő ő

Részletesebben

ő ö ő ő ö ő ő ö ö ő ő ü ő ö ő í ő í ö ő ö ö ü í ő ö ö ü ö Í ő ö ő ú ő ü ü ő ő ű í ö ö í ü Ö ő í ö ő ő ö ű ö ű ö ö ü ő ö ő ő ö ö ű ú ö ű ő ő í ő í ő ú ő ő ö í ő ú í ő ő ö ű í ö ő ú í ü ö ű í ú ö ű í ő í

Részletesebben

ó ó É Á É ü ű ő ő ó í ő ő ő í ó ó ő í ő ő ő Í ő ő í ü ü Í í ő ó í ő ő ó ű ü ő ó í ő ó ó í ó í ű ő ő ő í í ő ő ó ő í ü ű ó í ő í ú ő ó ő ű í ő ő ú ő ó í ő ű ó í ő ő í ő ó í ő ő Í ű í ó ő ó ő ő í ű ó í ó

Részletesebben

Á É É Í Ü É É Á Ú É É É É Í Ü Ü ő É Ü Ü Ú ő í í ő í ü Á í Í ü ű í í í í í ő ö í ü í ú í í í ő ü ő Ü í ö ő ű ó ű ü ú í í ú ő ő ő í ó ő ő ő í ő í í í ő í ő ű ő ő ö ü ő ő ú í Ü ő ü Í ő ö ö í ó ó ó í í í ú

Részletesebben

ö Ö ő ö ó ö Ö ő ö ó ö ő ő ó ó ö ö ó ó ó ö ö Á ó ö ű ő ű ő ő ö Ö ö É ő ő Á ű ő ú Ú ő ó ö ő ó ö ú ő ő ó ó ó ó ő ó ö ö ö ö ö ú ő ö ö ű ó ó ö ő ó ó ó ő ő ó ó ó ö ő ó ó ó ó ö ő ó ö ő ő ö Á ő ó ó ó ó ó ö ő ő

Részletesebben

Ü ű ő Á Í ü ű ő ő ő ő ó ó ü ü ő ű í ő ó ü ű ő ó ó ü í ó ó ő ő ő ű ő í í í í ó ő ú ó í ű ü í ü ő ő í í ó ó ó ó ő ő ő ő ü ő í ő ó ó ő ő ó ó ü ú ó ő ő í ó ü ó í ő ó ü ű ő í ő ü ő í ő í ő ő ó ü í ü Í í ü í

Részletesebben

ó ó ó ű ó í ő í Á ő ű ő ő í í ű ó ú ő ű ő ő ú ő ő ó í ő ű í ű ű ő ó ó ő ő ó ó í ű ú ű í ű ű ű í ó í ó ó í ő ó ű ű í ő ű ő ó ű ű í ű í í í ó ű ő í í ó ű ő ő í ű ű ű í ú í ó ó í ű ó ú ű ó ő ó ő ő ó ó ó ó

Részletesebben

ö í ü ü ö ö í ú í ö ö ű ö ö ö í ö ö í í ü ö ö ü í ö ö ú ö ö ö ö í í í ü ö ű í í ü ö ö í ö ö í ú ü ö ü ö ö í ö í ü í ö ü ö ö ű ö ö ü ö í ö ö ö ö ü ö ű ü í ö ö ű í í í ú ű ö í ö ö í í ö ö ö ö ü É í ö ű ö

Részletesebben

Ú Ö Ú Ü ú í í ú í ú í í ú ő í í ő ú í ű í ő í ő ő ő ő í í Ö í Ü í Ö í Í Í í Ö Ö Í ő Ö Ö Ö ú í ű í í ő ő ő ő í ő Ő Ó Ö Ö í Ú Ú Ö Ú Ö í í Í í ő ú Í ű í í ő ő ő ő í í í í ű í ű í í í ű ű í í Í í í Ó Ó ú Ü

Részletesebben

Í Ö ő ő ó Í ü ü ü ó ű ő ó ű ű ü ü ü ó ó ü ó ó ü ú ó ó ü ó ó ó É ó Ö Í ó ü ó ű ó ó ü ő ó ü ü ó Í ó Í ó ó ó ó ó ű ó É ó ű ő ó ő ó ű Í ó ó ő ü ő ó ó Í ő ó ő ő Á Ö ő ő ü ő ú ó ú ü ő ü ő ó Í ú ő ő ű Á ü ü ó

Részletesebben

ú í ő ö ö ö ö ö ő í ö ö ö ő ő ö ő ö ú ö ő ö ú í ő ö ö ő őí ü ú ő ü ő ö ü í ő ü ü í ő ö ő ü í ő ö ö í ű ú ö ö ö ő ő í ő Ű ő ü ő ő ö ö ő í í ö ö ü ö ű ö ö ö ü ő ö ö ü Á í ő ö í ü ő ő ü ö ű ö ö ö ű ö ö ö

Részletesebben

Ü Ú ő É É í ü íí ő ö ö Ö Á É ő ö ö ö ö ő ú ő ó ö í ó ő ú ö ó í í ó ö ö ö ü ö ó ö ö ő ö ő í ú ő ü ö ö ö ö ó ó í ű ő ö ö í ö ö ő ö ö ö ö ö ö ű ö ö ű ő ö ő í ö ő ú ö ö ö ó ű ö ő ű ö ő ú ü ő í ü ü ü ü ő ó

Részletesebben

Ü Í ö ő Í í ö ű ő ú ó ő í ó Ö í ü ő ó ó ő í í ö ö ő í ó ö í Í ú í ő Á ő ö ő ő ö ö ó ö ö Í ő í ó í ő ö ú ö ö ő í ö ú í ó ö ö ő í í ő ő ő ő ö ő í ő ő Ó í ü ú ú ő í ö ö ö ő ü ű ö í ő ö ó í ő ő ú í ó ő í ó

Részletesebben

Ó ó ű ő ű ő Ó ő É ő ő ó ű ő ó ó ű ü í ü ű í ü ő ő ő ű ó ő ó ü ő ő ő ó í í ő ó ű ő ó ű ő ó ü ó ő ő ó ő í ü ő ó ó Á ó ő ó í ű ú ő ő ó ő ó ü ő ő Á í ó ó í ő í ó ő ő ő É ő ü ó ü ő í Á ó ó ő ü ő ó ű ű ó í ü

Részletesebben

ű í í ű í őí ő ű í í ő í í í í ő í í í ő ő ő ő í í í ú ő í ő ú ő í ú í í í ű í Á í ő ő í ő í ő ű ő ű í ő ú í ú í ű ő ű ú í í í ő í ő í ő ő ű ú ő í ő ő ő ű ő Ö ő ű ő í ő ú í ő í í ú ú É ő Ö ú ő ú ú Ő ő

Részletesebben

ü ű í Í íí ü ü ű í ú Ó í Ó ú ő ü ü őí ű í í ő Í ő ő ü í Ő í ő ü ü ü í ü ú ő ú ü ő í í ú ú í í ű í ő í ő ű Ü ü Ü ü ü ü ú Í í í ű ü ő ü í ű ő ü ü ü í ü ü Í í ü ü ű í í ő ő ü ü ü ü ü ő ő ű Í ü ü ü ú ú ü ü

Részletesebben

Á Á Ü Ö Ú Á É í Ú Á Ö Á Ü É ó ü ó ó ó őí ő ű í ó í ő ü ő ú ó í ő ő ő í ü ü í í ő ú ő ú ő ő ó í ú í ü ő ő ú ő ü í ó ó ü ó ő ü ő í ú ú ő ő ú ő ő ü ú ő ó í ü ű í í í ü ú ó ő ő ő ő ő ő ű í ó í í ó ő í ó ő

Részletesebben

Á Á Á í ő Ö Ö Á Á Ó Ö Á Ő ő ü ő ő ő Ö Í ő ő ő ő Ö ú Ö ő í ő Ö ü ű ú ő í Ü Ö Í Ö Ö ő ő ű Ő ű ő ü ű ő í ő í ő ü Ö Ü Ö ő Ö ő Ő ő í ű É Ű Ö ő ő í ő ü ő í ű ü ő ő ü ő Ü ő ő ü ű ő ú ü í ő ü ü Ö ő í Ü ő í ü ő

Részletesebben

Á Á É ö ú Ö ó ú ó ó É ó ó ö öí ú Ö ö ú ú ó ü ö Í ó ö ú Í ö ó ó Ú Ö ö Ö ö ú ö Ó ú ú ú ö ó Í ó É ú ú ü ö ö ó ü ö ó ü ö ö ű ó ó ó ö ö ö ű ú Á ó ö ö ü ó ó ó ó ó ö ű ö ö Á ó ö Á ó ö ó ó Á Ö Í ó ü ű ó ó ó ó

Részletesebben

Ö Ő Ő Ő Ő Ö Ö Ő Í Í Á Ö Ő Ö Ú ŐÍ Ú Í Ő É É Í Í Í É Ő ö Ú Í Ő ö É É É Í É Ő Í Í Í Í ö Í Í Ö Í Ö É Í É É É Í Í ö É Ö Ö Í Í É É Ő Í É Ő Ö É ÖÍ Í Í Ő Í Í Ö Í É Ő Í Í ü É É É ö É É É ö Í É ö Í Ő Ő Ö É É Í Í

Részletesebben

Ú Ó í ó ú ú ó ő ü ó ő ó ó ü ú ó ő ü í ó ó ó ő ó ő ő ú ó ú ó ú ú ó ú ó ú ó ó ó ó őí ő ú í ó í ő ő ü ő ú ó ó ó ó ó í ő ő í ú ü ó í ő ő ű ü ű ü ó í ü ő ű ü ü ű ő ő ó ú ü ó ú ó ú í ü ő ő ő ó í ó ó ő ű ó ő

Részletesebben

ö ű é ö é é é é é ő Ö é ö é í ű ö é é é é é é é ö é é é ű ö é í ű ö é é í é í é é é é é é ő ö é é é ő é ö ő ő Ü ő ö é Ü ő é í é ö ö é é Ü ő é Ü é ö ű é í ö é é ü ű ö é é ö Ü ö ű é é Ü Ü ö í é ö é ö ű é

Részletesebben

ö Ö ö ő ö ü ö Ö ő í ü ő ü Ö ő ő ő ő ő ő ó ő ő ü ő ő Á í ó ő ö ö ü ö ö ö í ü ü ő ö ö ő ő ö í ő ő ő ő ü í ő ő ő ü ő ü í ő ö ő ö ő Á ó ü ó ö í ó ö Ö ö ő Ö ű ö ő ö í ó ó ó ö í í ó í ü ő ő í ó í í í í ö ő ü

Részletesebben

ö Ö ö Ö ő ü ö ö ő ö Ö ő í ó ó ó ö ö ő ő ő ö ö Á ü ö ö ü ö ö ü ő ü ű í ő ü ó ő ó ö ó ő ü ü í ő ö ö ö ö í ö ő í ő ö í ő ó ö ü ö ű ö ü ő ó ó ö ő ö í ö í ö ü ö ő ö í í í ó ö ö ő í ő í ö ő ű ö í ő ő í ó ö í

Részletesebben

É É ó í í ö ö Í ö ó ó ó ó ó Á ö ú í ó Ö ó ö ö ó ó ö ö í ö É ö Á ú Á ö ú ö ú ű ú ú í ö ö í Ü í í Ó ö ú Ü í Ü í í Ú ö ö í Í ü Ó ö Ü ú ü ü í Ó í ö í ó Ó ó ö ó ö ó ű ö ú Í í ü ö í í Í í ü í ó Ó í ó Ó Ó Í Ó

Részletesebben

í ő ü ö ú ü ö í ő ü í ó í í ü í ó ő ű ö ö ó ü ö Á ü ö ű ő ö ü ö ű ü ü ó ő ő ö ö ű ő Í ö ő ö ü ü ö ő ó ő ő ő ó ú ó ü Í ó ó ó ó ó ö ű ó őí ő ü ö ú ű í ő ő ő ö ő ö ú ű í ó ő ö ő ö ú ű í ó ü ó ő ö ö ö í í

Részletesebben

Ó É É ö É ö É Ó ó Í ő í ó í Ó í í Ó í Ö í ó Ó Í í Ó ő í í ó Ö í ö í ó í ó ö í Í ö ö í Ő ó ó ó Í í ó ö ó í ö í í ó ó í ó Ö ó ó í Ó Í Í ó í í í í ö í óí óí í í í ö íí íí ó Ő í Ó í Ő Ö í ó í í í ó í í Ó í

Részletesebben

Ó Ü ö ö ö ö ö ű ö ü ü ö í ö ö Ü ö í ű ö í ö Ö í ü ö ö ö ü ü ü í ú ö ú ú í ö ö í ö ö ö ö í í ú ö í ö í ö ü ú í í í í ú í ü ö ö í í í ö í ú í í í í ö ö ö ö í ú ö ö ü ö ö ö ö ö ö Ö ú ü í ü ü ü ö ö í ü í ö

Részletesebben

Ü Íí É Ü Í É É Á ü ü ű ő í ó ó ó ő ó ó Í É É É É Á É ó ő í ó í ü ó ó ő ő í ű í í ó í í ő ő í ó ő ó í ü í ő ü ő í í ő ő ú ű ü ó í ő ő ó ú ó ó ő í ü ő ű ő ő ú ő í í ő ü í ő É É É Á Ó É Á Á ó í ő ó ó ó ü

Részletesebben

Ö ó Ö í ó ú ő ö ó Ö ő ü ú ü ő ü ő ő ő ö Ö ö ó ő ü Ö ö ó ó ó í ő ő ó Ö ö ö ő ó í ő ó ó ö Ö ő ú ö ő ó ó ó ő ú í ö ó ú ö ü ü í í Ö ü ü ö ő í ó ő í ö ő ü ö ő ö ü ö í ö ö ö ú í ö ő ö ő ó ö Ö ü í ö í ő ő ű ö

Részletesebben

ő ú Á Á É ö ő ő ő É í ő ő ő ő ö ö ő ö ö í ő ő í í ő ű ö ű ő ű í ő í ő ö ü ü í ű í ő ü ö ü í ü ü í ő ő í ű í ő ö Á ö ö í í ő ő ő í ő ö ő ű ú ö ü ö ö ö ö ö ő ü ö ö ő í ü ö ú ö ü ő í ö ö ő ő ő í ö Á ö í ű

Részletesebben

ö ő ü É Ü É ö ö ő ö Ö ő ü ó Í ö ő ő ő ö ö ö ő ó ó ö í ö ó ö ő ö ő Á ö ó ü ő ő ó ö ő Í í ö ű ó ö ű í ó ö ő Í ü ö ö ó ü ő ü ü ó ü ő ó ü ö ü ö ü í ö í ó ő ó ó ö ü ö ő ö ü ú ö ü í ó í í í ö ü ő ö ö ő í ő ö

Részletesebben

ü Í Á É ö ő Í í ö ű ő ú ó í ő í í Í í ű Í ő ü ő ó í í ö ö í í ő í ó ö í ó Í ú í Í ő Á ő ö ő ő ő ö ü ó ö ö ő í ó í ő ö ö ö ő í ö ü ú í ó ö ö ő í í ő ő ő ő ö ő í ő ő ö í ü ő í ö ö ö ő ü ű ö í ő ó í ő ő ú

Részletesebben

ö ü ö ú ü Ó ö ú ü ö ó ö ü ö ö ö ö ö í í ó ó ó ö ú ó ö ó ö ö ö ö í ö ú ó ö ó ü ö í ó ű ö ó í ó ö ü ü ű ö í ú í ó ó ú í ó ö ü ö ö í ö ö ö í í ü ó Ó ö ö ó í í ö ö ó ó ö ó í í ó ö í í í ö í ü í ű ö ó í ö í

Részletesebben

Ü Ú ö ö ö ö ö ö ö Ó Ó Ó ö Í Ó ö Ó ö ö Ó ö ö Ó ű Ó ő Ó Í ű ö Ó ú ő Í ö Ó ű ö ö Ó ő ő ő ű Í ő ö ö ű Ű ú ő ö ö ú ö ű ő Í ő Ó Í Ú ő Ó ő ö ő ö ü Ó Ó ö Í Ú ő ű ű ő ő Ó Í ú Ú ú ú Ó Ó Ó Ó ö ú ö ü ö Í ö Ü ö Í Í

Részletesebben

ö ő ő ő ó ő ő ü ó ü ö ö ó í ö ö ü ő ű ö ő ő ö ő Ó ő ó ó ü ű ö ó í ö ő ő ü í ú ö ú ü ó ó ő í ú ó ö ö ü í ő ő í ő í í ó ő ő í ő ű ő ó ü ű ő í ő ü ő í ő í ű ő í ű ő ű ű ű ó ü ő í ü ő ó ó ó ó í ő ő ö ó ó ü

Részletesebben

ö ó ü ö ö ű ö ű ű ó ö ó ö Ö ü ö Ö Ű ö ű ű ó ö ó Ö Ö ó ó ó ö ö ö ó ó ó ö ó ö ö ó ü ö ö ü ö ű ö ű ö ö ö ö ö ü Ó ö ű ó ö Ö Ö ö ó ö ö ó ó ö ö ü ö ű ö ű ö ö ö ö ö ó ö ö ö ü ö ű Ö ö ű ó ö ó ö ö ö ö ö ö ö ö ö

Részletesebben

í Ó ú Ö í ó ó ó í ú ő ó ű ö ö ő ó ó ö ó ó ó ö ö ú ó ó ö í ő ó ű ö Ú ő ű í í ő ű ű ö í ű í Á ó í ó ú Ö ó í í ó í í í í ú ó í ű í ú í ű ö ó í í Í ű Ó ő ő ű ó ö ö ű í í ö ö ö ö ő ó ó ó í ú í ő í í í ú ó ó

Részletesebben

Ü ő ö ő í ö Ö ó ó ö Í ó ő ő ő Á Ú í í ő ú ó ö ü ő ó ő ó ő ó ü ö ö ö Ö ő ö ő ő ő ö ö í í ú ú í ü ö í ó í É ö É í ő ö ő ő Á Ú í í ő ő ü í ö ö ő í ó í ő ó í ő ő ö Ő É Á ő í ú í í í ö ö ő ő ó ő í ó ő ó ő í

Részletesebben

ő ő ő ő Í Ó Á Ó Á Ó Ő Ü ű ő ő ó Á ő ú Ö Ó Á Á ő í ű ó ó ő ó ó ó ü í ű Ö Á ő őí í ő ő í ő í ü ó ő ő ó ő ő ő ő ő ő ő ő Ö ő í ű ő ő í ű ó ó Ö ű ő ő í ő ü í ű ó ó ó ő í ő ő Ü ű ó ó ó ő ő ő ó ő ó ő ő ó ó ő

Részletesebben

Á Ő í ö ő ő ő ő ő ő ő ó ó ő ó ő ő ó ő ö í í ő ő ő ö ő ó ő ő ő ő ő ö ö ő ő ő ó í í ő ó ó ő ő ő í ó ó ő í ó ű ő ó ö ő ő őí ő őí ő ő ű í ó í ő ő í ő ő ó ű ö ő ó Á ó ő ö ö ö í ő ó ő őí ó ő í ö ő ö ő őí ó ő

Részletesebben

í É É í É ő É ő ö É Á É Á Á Ó ö ő ő ö É ó ő ó ő ó ő ú ó ó ö ő ö ö ő ő ö í ő ő íí ö Ő É í ő ú ó ű ö í ó ő ú ó ű ú ő ő ő í ü ő ö ő ű ö í ő ü ő í ó ó ó ó Ü É Ü Ü ő ó í ő ó ó ó ő í ó ó ő ő í Á Á ő É É ő Í

Részletesebben

Á Á ö Á ö ö ö ő őí ö ö ö ő ö ö ő ü ö ó ő ő ö í Ö ö ő í ó ö ő ő ö ö ö ő í í ó ó ö ö ő ó ő ö í ő ö ö ő ő ö ő ö ü ü Ö Ö Ö Ö ö ó ő í ő ő ő ö ö ő őí ő ő ö ö ú ö ő í ő í í ó ó ö ö í Á Á ó ö ó ö ó ö ő ö ö ó ö

Részletesebben