A migráció szociológiája E-tankönyv

A migráció szociológiája E-tankönyv 2. Válogatta és szerkesztette: Sik Endre Az elektronikus kiadvány a TÁMOP-4.1.2.-08-/2/a/KMR projekt keretében készült Szerzők, 2012 Válogatás és szerkesztés Sik Endre, 2012 Hungarian translation Fordítók, 2012 Hungarian edition ELTE TáTK, 2012 Budapest, 2012

Tartalom Első rész: A migráció elmélete 7 Andreas Wimmer és Nina Glick Schiller Módszertani nacionalizmus és azon túl: nemzetállam-építés, migráció és társadalomtudományok...8 A migrációkutatások tárgyának meghatározása...9 A nemzetépítés szakaszai és a bevándorlásról folytatott diskurzusok... 11 Első szakasz: az első világháborúval lezáródó korszak (1870 1918)... 11 Második szakasz: az első világháború végétől a hidegháborúig (1919 1945)... 15 Harmadik szakasz: a hidegháború és az enyhülés időszaka (1946 1989)... 17 A módszertani nacionalizmuson túl?... 19 Záró megjegyzések...22 Douglas S. Massey, Luin Goldring és Jorge Durand Folyamatosságok a transznacionális migrációban: tizenkilenc mexikói közösség elemzése...23 A migráció kumulált oksági elmélete...25 A kutatás módszertana... 31 A migráció kiterjedtsége...32 A transznacionális migráció jellemzői...36 A társadalmi tőke felhalmozódása...36 Növekvő demográfiai változatosság...38 A migráció jellemzőinek növekvő, majd csökkenő diverzitása... 41 A migráció növekvő társadalmi-gazdasági heterogenitása...45 Következtetések... 47

Második rész: A diszpóra és a transznacionális migráció 50 David Kyle Az otavalói indián kereskedelmi diaszpóra: kapcsolati tőke és transznacionális vállalkozás... 51 Bevezetés... 51 Az otavalói kereskedelmi diaszpóra kialakulása...52 A transznacionális kereskedelmi diaszpóra: 1917-től napjainkig...53 Hajnal László Endre Romák Kanadában. Kivándorlás Magyarországról az 1990-es évek második felétől...60 A megérkezést követő hivatalos eljárások, segítségforrások a kezdeti beilleszkedéshez...62 Mindennapi élet, gazdasági stratégiák az új környezetben...64 A mindennapok megkönnyítésének módjai...65 Bérmunka...67 A pénzszerzés egyéb lehetőségei...72 Az új kapcsolati háló és a rokonsági rendszer szerepe a migráció gyakorlatában... 76 Hivatkozások...82 Marton Klára Mitől mások az afgánok?...84 Az interjú...84 Ami furcsa és szokatlan (volt)...85 Eltérő szokások és hagyományok...86 Ünnepek...88 Afgán gyomor?...89 Nevelési szokások...89 Házassági szokások...92 Iskola vagy nevelés?...93 Ha most otthon lennének...94 Larry Olomoofe Egy fekete közösség létrejötte Budapesten?...96 Közösség: mítosz vagy valóság?...98 Szubkultúra, alárendeltség, kibúvók... 101 Összefoglalás...104

Harmadik rész: Kvázi diaszporikus folyamatok 106 Sik Endre Kezdetleges gondolatok a diaszpóra fogalmáról és hevenyészett megfigyelések a diaszpórakoncepció magyar nézőpontból való alkalmazhatóságáról... 107 A diaszpóra fogalmáról... 108 A diaszpórafogalom alkalmazhatósága magyar nézőpontból...111 A mai Magyarország határain túl élő magyarság mint diaszpóra?...111 A határon túlról jött magyarországi magyarság mint diaszpóra?... 116 Hivatkozások... 119 Függelék: A tanulmányok szereplői... 120 Bertalan Béláné Feketemunka importból, avagy a hétköznapi diplomácia eredete?... 122 A külföldi munkaerőforrás felderítése, a vendégmunkások alkalmazása... 123 Munkaadó gazdák... 123 Idénymunkások, bevándorlók, menekültek... 127 Hogyan illeszkedik az erdélyi vendégmunkás a falu gazdaságába és társadalmába?... 129 A Szilágyság és Epres közötti kapcsolat gazdasági következményei... 130 Negyedik rész: Migráció, hálózatok, társadalmi tőke 132 Sik Endre A migrációs burok... 133 Miért játszik olyan fontos szerepet a hálózat a migráció folyamatában?... 137 Kis magyar migrációs kapcsolathasználati példatár... 139 Feketemunka itthon és külföldön... 139 Betelepedés... 139 Kivándorlás... 140 A hálózatok migrációban játszott szerepéről összefoglalóan és előretekintően... 145 A migráció mint válsághelyzet... 155 A migrációs burok... 156 Hivatkozások...158

Sik Endre Magyarok az osztrák munkaerőpiacon... 159 A munkaerő-piaci életpálya... 162 Személyes kapcsolatok... 165 Ide-oda a legalitás és illegalitás határán... 168 Illegalitás kint és itthon... 168 Illegalitás kint, legalitás itthon...168 Legális és illegális jövedelmek kombinálása kint... 169 Legálisból illegális munkahely... 169 Illegálisból legális munkahely, amire családi illegális megoldások fűződnek fel... 169 A határtól való távolság és a regionalitás hatása... 172 Az ausztriai munkavállalás hasznai és költségei... 178 Költségek és kockázatok, félelmek és megaláztatások... 181 Sik Endre A migrációs burok jövője a globális-transznacionális világban...196 Technológia...196 Nemzetköziesedés... 198 A transznacionális kisvállalkozás elterjedése... 201 A transznacionális világrend...203 A nemzetköziesedő informális gazdaság...205 A munkaerőpiac (tovább) nemzetköziesedése...207 Migrációs burok egy növekvő kapcsolatérzékenységű világban...208 Hivatkozások...209 Ötödik rész: A magyarországi menekültügyi rendszer kialakulása és fejlődése 211 Sik Endre Adalékok a menekültek, a menekülés és a menekültügyi rendszer születésének szociológiai jellemzőihez Magyarország, 1988 1991... 212 Az erdélyi menekültek első hulláma... 213 A magyar származású menekültek szociodemográfiai jellemzői... 214 A menekült lét jellemzői... 215 Mire támaszkodhatott a menekült?... 216 A befogadó társadalom és a menekültek...223

A menekültekkel kapcsolatos előítéletesség növekedésének elkerülhetetlensége...226 A migrációs burok hatása a menekülés sikerére...229 A menekülés...229 A vizsgálat...230 A rekonverzió modellje...232 Az ártatlanság kora a magyar menekültügy születésének hálózattörténete...236 A szereplők...236 Az előtörténet... 237 A történet...238 Összegzés helyett... 251 A történet előtörténete... 251 Az ártatlanság...252 elvesztése...253 Egy menekültügyi egyesület életpályája...254 Hivatkozások...256 Tóth Judit Menekültügy Magyarországon...257 Menekülthullámok...257 Az igazgatási és az ellátási feladatok intézményesülése...263

A migráció elmélete

Andreas Wimmer és Nina Glick Schiller Módszertani nacionalizmus és azon túl: nemzetállam-építés, migráció és társadalomtudományok 1 ( ) A következőkben a módszertani nacionalizmusnak 2 azt a változatát tárgyaljuk, melynek során ( ) a társadalomtudományok úgy írták le a nemzetállamok határain belüli folyamatokat, mint az azokon kívüliekkel szembenállókat, és ezért szem elől tévesztették a nemzeti alapon meghatározott területek közötti kapcsolatokat. Egy Giddenstől kölcsönzött képpel kifejezve: a társadalmi élet hálózatát a nemzeti alapú társadalom konténerébe sűrítették, és mindent levágtak, ami ebből kicsordult, hogy egy konyhai metaforával éljünk hasonlóan ahhoz, ahogy a tésztából kivágott palacsinta felvesz egy formát, amint berakják a forró sütőbe. A konténertársadalom egy és csakis egy kultúrát, államigazgatást, gazdaságot és társadalmat foglal magában ( ) Szinte egyáltalán nem vizsgálták azt, hogy a konténertársadalom határai miért úgy vannak meghúzva, ahogy vannak, és milyen következmények származnak az elemzés horizontjának ezen módszertani leszűkítéséből eltávolítva ezzel a leírásból a határokon átívelő összefüggéseket és folyamatokat. Mindez igaz a nemzetállam-építés folyamatának társadalomtudományi elemzéseire is. A modern állam és a nemzet alapú népesség fogalmak történelmileg inkább határokon átívelő, mintsem területileg lehatárolt, nemzeti alapú területeken belül alakultak ki. Számos esetben ezeket a határokon átívelő tereket a gyarmati és birodalmi uralom gyakorlata és ideológiája határolta le, és a népi szuverenitás és köztársasági függetlenség eszméi az értelmiségi körök határokon átívelő hálózataiban alakultak ki. Az uralkodó nacionalista diskurzusok bezártságán kívül helyezkedve kell gondolkodnunk ahhoz, hogy bizonyos nemzetállam-építő eljárások határokon átívelő meghatározottságát átláthassuk, hogy észrevegyük az Írország feletti angol dominancia és az angol nemzeti identitás közötti dinamikát, vagy az állampolgárságról és civilizációról alkotott francia eszmék és a francia gyarmatosítás közötti összefüggést. Ha elfogadjuk a módszertani nacionalizmus paradigmáját, amely egy állam ügyeit belső, nemzeti kérdésekre és államok 1 Átdolgozott és rövidített tanulmány. Eredetileg megjelent: Andreas Wimmer and Nina Glick Schiller: Methodological Nationalism and Beyond: Nation-state Building, Migration and the Social Sciences. Global Networks, 2002, 2 (4): 301 334. A tanulmány első magyar megjelenése (Magyar Kisebbség, 2005, 3 4: 164 210. (http://adatbank.transindex.ro/html/cim_pdf678.pdf) tartalmazza a teljes jegyzetapparátust. 2 A fogalmat Martinstól kölcsönöztük, aki en passant említette egy társadalomelméletről szóló írásában, Smith egy évtizeddel később említi a kifejezést arra a tényre utalva, hogy a statisztikák és az azokra alapozó társadalomtudományi kutatások a nemzeti társadalmakat az elemzés természetes egységeivé teszik. A fogalmat minden bizonnyal a módszertani individualizmus meghatározása ihlette, amelyet Schumpeter vezetett be, és Hayek, később Popper népszerűsített. A módszertani individualizmus szerint amelyet többnyire Weber szociológiai programjához társítanak a társadalmat az egyének döntései és cselekedetei alakítják, s ezért a társadalomtudományi elemzés alapegysége az egyén. 8

közötti kapcsolatokról szóló nemzetközi ügyekre osztja, az ilyen jellegű, határok feletti és transznacionális nemzetállam-építés történelme láthatatlan marad. A migrációkutatások tárgyának meghatározása A módszertani nacionalizmusnak a migráció tanulmányozására gyakorolt hatása megértéséhez előbb részletesen leírjuk a nacionalista gondolkodás és a háború után a társadalomtudományokban uralkodóvá vált konténerelmélet közötti kapcsolatot. Ebből láthatóvá válik, hogy a migráció miért vált a társadalomtudományi vizsgálatok fontos tárgyává. A modern nacionalizmus a nép négy különböző fogalmát olvasztja egybe, amelyek külön alakultak ki a kora modern kori Európában. Ezek: a nép mint szuverén entitás, amely a politikai hatalmat gyakorolja; a nép mint a törvény előtt egyenlő jogokkal rendelkező állampolgárok összessége; a nép mint szolidáris csoport, egyfajta kiterjesztett család; és a nép mint etnikai közösség, amelyet a közös sors és kultúra egyesít. A nép előbbi négy fogalma a tágan értelmezett egyetlen nép fogalmába olvad. A demokrácia, az állampolgárság, a társadalmi biztonság és a nemzeti önmeghatározás a nemzetállamoknak a második világháború után kialakult világrendjének csúcsai. Ennek a rendnek a kialakulásával a nemzet alapú megközelítés elvét ki lehet vetíteni az egész világra. A polgárság, szuverenitás, szolidáris csoport és a nemzet izomorfizmusa maga után vonja, hogy ezek területi határai is egybevágnak. A határok meghatározzák azt is, hogy mi tartozik az államhoz, és mi van azon kívül. A területileg rögzített határokat már a központosított királyságok is létrehozták, ezzel megelőzve a modern államok nemzetivé tételét. Ám a határállomások létesítése, az országhatárok fizikai kijelölése és a nemzeti terület szakralizációja mind a nemzetállamok kialakulásához kötődnek, mivel a nemzeti tér megvonja az állampolgárság határait, megrajzolja az állampolgárok hazáját, meghúzza a társadalmi rend és zűrzavar közötti határvonalat, és megkülönbözteti a nemzeti szülőföldet és a külföld vadonát. A nacionalisták így fétissé változtatják a nemzeti területet, szentéllyé, amely megérdemli, hogy a nép vérével oltalmazzák. Könnyű észrevenni a párhuzamot a fenti folyamatok és a társadalom konténermodellje között, amely a társadalomtudományokban alakult ki, és a második világháború után vált irányadóvá: az állampolgárság a nemzeti jogrendszer, a szuverenitás a politikai rendszer, a nemzet a kulturális rendszer és a szolidáris csoport a társadalmi rendszer fogalmában tükröződik, minden határ egybevág, és együtt határozzák meg a bőrt, amely egyben tartja a társadalom testét. A test stabilitásának képéből kölcsönözve az 1980-as évekig az általános társadalomtudományi gondolkodásban oly kiemelt helyen lévő funkcionális integráció eszméje a nép négy fogalmát egyetlen nemzettestbe ötvözte. Ami a nacionalista számára a Nép, az a társadalomtudós számára a Társadalom. And r e a s Wi m m e r és Ni n a Gli ck Schiller: Módszertani nacionalizmus és azon túl: nemzetállam-építés, migráció és társadalomtudományok 9

Most már érthető, hogy a vándorlás miért vált a vizsgálódás kiemelt tárgyaivá mind a nemzetépítők, mind a világháború utáni társadalomtudósok számára. A nacionalista doktrínában, akárcsak a társadalom konténermodellje szerint, a bevándorlók szükségszerűen az állam és a társadalom rendes működésének ellentmondásaiként jelentek meg, még az olyan társadalmakban is, ahol a múltbeli bevándorlás a nemzet alapító mítoszát képezi. Négy okát látjuk annak, hogy a bevándorlók a politika alakításának és egy specializálódó kutatói körnek a kiemelt tárgyává váltak. Először is tönkreteszik a nép szuverenitása és az állampolgárság izomorfizmusát. A bevándorlók az állammal szemben közös lojalitással és ugyanazon állam által szavatolt jogokkal jellemzett közösséggel szemben idegenek. A transznacionális vándorok feltehetően egy más államhoz maradnak lojálisak, amelynek állampolgárai, és amely szuverenitása alá tartoznak mindaddig, amíg nem szívódnak fel a nemzettestbe az asszimiláció és a honosítás által. A legutóbbi években 2001. szeptember 11. óta feltehetően fokozódó intenzitással a társadalomtudományi kutatásokat a bevándorlók politikai tevékenysége és kettős lojalitása foglalkoztatja, tehát hogy összeegyeztethetők-e ezek a nemzetállamnak a bevándorló lakosság felügyelete, korlátozása és ellenőrzése iránti érdekeivel. Másodsorban a bevándorlók tönkreteszik a nép és a nemzet közötti izomorfizmust. Foltként jelennek meg a nemzetszövet tiszta színein, emlékeztetve a nemzetelvű államépítőket és a társadalomtudósokat a nemzettestbe az erőszakos asszimiláció és jóindulatú integráció politikája útján felszívott etnikai kisebbségekre. A bevándorlók új kihívást jelentettek a nemzetépítés folyamatában, és rámutattak teljesítményei törékenységére főként olyan helyeken, ahol a nemzetet sohasem plurálisként képzelték el, és ahol a nemzet maga is korábbi bevándorlókból állt. A befogadó társadalmakban a bevándorlás háború utáni kutatásait leginkább az foglalkoztatta, hogy felmérjék a bevándorlók és a belföldiek közötti kulturális különbségeket, és hogy ezt a nemzeti csoportba való asszimiláció útjait írják le, vagyis egy sikeres nemzetépítő folyamat mechanikáját szemléltessék. A módszertani nacionalizmus eleve elfogadott előfeltevései kizárják annak kutatását, hogy vajon a bevándorlók valójában nem csökkentik-e a kulturális heterogenitást, például ha a befogadó társadalom náluk heterogénebb osztályszerkezetű vagy kulturálisan sokszínűbb a bevándorló népességhez képest. ( ) Harmadrészt a bevándorlók tönkreteszik a nép és a szolidáris csoport izomorfizmusát. A bevándorlók nem részei a társadalmi biztonság rendszerének, ( ) mivel kintről érkeznek a szolidaritás nemzeti terébe. De nem lehet őket teljesen kizárni a szociális rendszerekből, mivel azok történetileg és intézményesen kötődnek a munkavégzéshez, amely céljából a bevándorlókat toborozták. Ennek a feszültségnek tulajdonítható egy sor olyan jelenség, amit számos háború utáni, bevándorlás témájú tanulmány vizsgált, mint például a bevándorlás hatása a nemzeti szociális rendszerekre, a bevándorlók munkanélkülisége, a nyomornegyedek kialakulásának és a gettósodás dinamikája vagy a szegénység kultúrája. ( ) Negyedsorban minden elmozdulás a nemzeti határokon keresztül kivételt képez a nemzetállam határain belüli életmód szabálya alól. A határon túli letelepedés mint a normális viselkedéstől való eltérés nyilvánvaló módon a nacionalista területi alapú szerveződéshez és a konténermodellhez köthető. A háború utáni bevándorláskutatások sokasága elemezte a határokon keresztüli mozgásokat: próbáltak fényt deríteni a bevándorlókat támogató láncmigrációs hálózatokra, a társadalmi és kulturális tőke szerepére a folyamat korlátozásában és irányításában. Ez a szakirodalom kizárólag a nem állampolgárok migrációjára összpontosít, a nemzettársak visszatérő migrációjára, például az Aussiedlerek visszatérésére Németországba nem. 1989-ig az Aussiedler népcsoportokat néprajzkutatók 10 1. A migráció elmélete

és történészek tanulmányozták migráció-szakértők nem, ők kizárólag az Ausländerek (külföldiek) bevándorlását elemezték. Mint ahogy az állampolgárok belső vándorlása egyik városból a másikba, az iparilag hanyatló területekről a metropoliszokba nem számít külön figyelmet érdemlő problémának, ezért vagy teljesen észrevétlen marad, vagy az urbanizáció tanulmányozásának részévé válik, s így ezeket a folyamatokat sem a migrációkutatók tanulmányozzák. A határokon átívelő migráció ezzel szemben anomáliaként jelenik meg, kivételként azon szabály alól, hogy az emberek ott maradnak, ahova tartoznak, azaz a saját nemzetállamukban. Ez a négy pont megvilágítja, hogy a migrációkutatások annak a világháború utáni korszaknak a tartozékai, amikor a nemzetállamok elérték hatalmuk csúcspontját mind a migrációs mozgások, mind az ezekről alkotott társadalomtudományi gondolkodás irányításában, korlátozásában és befolyásolásában. Azzal, hogy a bevándorlókat úgy ábrázolták, mint akik a biztonság potenciális veszélyeztetői, kulturálisan mások, társadalmilag marginálisak és kivételt képeznek a területi elkülönülés szabálya alól, a háború utáni társadalomtudományok tükrözték, és mint a következő részben látni fogjuk, legitimizálták a nemzetállam-építés elképzelését, amely a szuverén állampolgárság, a homogén nemzet, a szolidáris közösség és a területileg meghatározott állam kialakítására irányult. A nemzetépítés szakaszai és a bevándorlásról folytatott diskurzusok Mindeddig az érvelésünk merőben fogalmi és elvont volt, a nemzetállam-építés ideológiái, valamint a társadalomtudományok és a világháború utáni bevándorlástanulmányok fogalmi rendszere közötti analógiákkal dolgozott. A következő részben ezt a kapcsolatot történelmileg szeretnénk elhelyezni. Széles képet vázolunk arról, hogy a nemzetállamok kialakulásának különböző szakaszai hogyan befolyásolták az államnak a bevándorláshoz való viszonyát, és ez a viszonyulás hogyan fogalmazódott meg a társadalomtudományokban. Látni fogjuk, hogy a világháború utáni helyzet, a nacionalista elzárkózás a társadalomtudományok konténerelméletével együtt semmiképpen nem ennek a kapcsolatnak az egyedüli formája. Az elmondandó történet színtere a globalizáció és a nemzetivé válás szakaszaiban terjeszkedő és beszűkülő világ, amely azonban, ahogy a módszertani nacionalizmus által nem korlátozott megközelítés látni engedi, a határokon átívelő kapcsolatok birodalma marad. Remélhető, hogy történetünk hozzájárulhat a nemzetállam-építés, a bevándorlás és a társadalomtudományi gondolkodás új, integrált szemléletének kialakításához. A minket érdeklő változásokat áttekintve négy időszakot különíthetünk el, a dátumokat a globális történelmi átalakulások megközelítő jelölőiként használva: 1870 1918, 1919 1945, 1946 1989. Az 1990 óta tartó időszakot egy külön részben tárgyaljuk. Első szakasz: az első világháborúval lezáródó korszak (1870 1918) Történelmi leírásunk első szakasza 1870-től az első világháború végéig tart. A belle époque a dramatikus növekedés időszaka volt, amelyet gazdasági összeomlások, valamint a stagnálás és hanyatlás időszakai tagoltak. Ezek a hullámzások határozták meg mind Európa, mind az Egyesült Államok ipari fejlődését, kiágazásokkal és összefonódásokkal Mexikó, Brazília, Argentína, Kína, Japán, Oroszország és Törökország irányába. Ebben az időszakban történt, hogy az And r e a s Wi m m e r és Ni n a Gli ck Schiller: Módszertani nacionalizmus és azon túl: nemzetállam-építés, migráció és társadalomtudományok 11

új piacokat kereső kapitalisták a globális finanszírozás és befektetések új formái felé fordultak, s érdekeiket azon állam védte, ahol a cég székhelye volt. Monopóliumokat és kartelleket alakítottak, és elindították azt a folyamatot, amit ma a globalizáció intenzív periódusaként látunk. Ezt az időszakot két irányvonal jellemezte, amelyek összetett, ritkán vizsgált módokon kapcsolódtak egymáshoz. Elsősorban ez volt az erőteljes nemzetállam-építés időszaka. A vasutak elősegítették a mezőgazdasági és kézművestermékek nemzeti piacainak a fejlődését. Az állami postai szolgálatok hozzájárultak a nemzeti gazdaság fejlődéséhez. Az állampolgárok törvényes egyenjogúsága felszámolta a gazdasági tevékenység utolsó feudális megszorításait. A közoktatás és a közegészségügy hozzájárult a testet öltött nemzetállam nyilvános megtapasztalásához, mivel a fiatalság az osztályterem korlátai között találta magát, ahol nemzeti rítusokat tanultak, és a közösség tagjainak fogyasztása és szokásai a közoktatás és a közbeszéd tárgyaivá váltak. Számos államban a szavazati jogot kiterjesztették erre a frissen nevelt, felnőtt férfiakból álló tömegre. Röviden: létrejött az állampolgárság, a szuverenitás és a nemzet, ezzel nagymértékben megvalósult az előző részben vázolt nacionalista álom. Míg az egyes iparágak a nacionalizálódó államok keretei között, a globális kapitalista versenytől védve fejlődtek, a nemzeti érdekek által vezérelt versengés a kolonializmus egy új periódusát indította el. Ez volt az a korszak, amikor az európai államok tolongtak Afrika megszerzéséért, és amikor az európai államok és az Egyesült Államok fokozottan versengtek a Karib-szigeteken, Latin-Amerikában és Ázsiában kitermelt nyersanyagok ellenőrzéséért. Ugyancsak ezt az időszakot, a nyersanyagforrások monopolizálására és a felhasználásukhoz szükséges munkaerő megszerzésére irányuló erőfeszítések részeként az imperializmus gyakorlata és elméleti megfogalmazása is jellemezte. Ezeknek a változatos és egymásra ható folyamatoknak az eredménye egy olyan korban, amely egyszerre volt a nemzetállam-építés és az erőteljes globalizáció kora a munkaerő széles körű vándorlása lett, amely kevés vagy a legtöbb államban semmilyen korlátozással fogta át a földgolyót. A munkaerejüket a munkaerő újonnan létesített világpiacán árusító szabad munkások képezték ennek a vándorlásnak az egyik részét. Egy másik részét a leszerződött munkások adták, akik a rabszolgákat helyettesítették az ültetvényeken, vagy vasutakat és más alapvető infrastrukturális létesítményeket építettek szerte a világban, főként a gyarmatokon. A lengyelek és az olaszok Észak-Franciaországba vándoroltak; Svájc különböző népességűeket fogadott be, Angliába a kontinensről áramlottak a bevándorlók; a német ipari fejlődést pedig keletről és délről táplálta a bevándorlás. Brazília Európából, a Közel-Keletről és Japánból fogadott vándorlókat. Az indiai és kínai munkások a Karib-szigetekre és Afrika déli és keleti részére mentek. Az Egyesült Államokba mexikóiak, törökök, szíriaiak, Dél- és Kelet-Európából érkező népcsoportok vándoroltak. Az Egyesült Államok, amelyet ma az európai államokkal szemben a bevándorlók földjeként ábrázolnak, tulajdonképpen az első és egy ideig az egyetlen ország volt, amely jelentősebb korlátokat emelt, amikor 1882-ben tízéves időszakra jóváhagyta a kínaiak kirekesztéséről szóló törvényt. Egy bizonyos időszakban Németország, amely korábban a lengyel államhoz tartozó területeket is magában foglalt, szigorúan ellenőrizte és felügyelte a lengyel ajkúak (de nem az olaszok és más bevándorlók) mozgását, beleértve a német útlevéllel rendelkező lengyeleket is. A német hatóságok kételkedtek a lengyel ajkúak német nemzetállam iránti lojalitásában, és a lengyel nacionalizmusban látták a legfőbb veszélyt az újonnan egyesített német állam integritására nézve. Általában azonban ebben az időszakban útlevélre és beutazási papírokra sem volt szükség. A legtöbb európai ország felszámolta a 19. század első felében bevezetett útlevél- és vízumrendszert, miután Franciaország 1861-ben 12 1. A migráció elmélete

átvette a vezetést a munkaerő szabad mozgása elé emelt korlátok felszámolásában. 1914-re minden ilyen jellegű dokumentumot érvénytelenítettek Európában. A munkaerőhiánytól való félelmükben egyes államok próbálták megakadályozni a munkások elvándorlását, de ezek az erőfeszítések hatástalanok voltak. A munkások olyan régiókba vándoroltak, ahol az ipar fejlődőben volt, és hazatértek vagy máshová mentek, amikor rossz idők jártak. Svájc, Franciaország, Anglia, Németország, az Egyesült Államok, Brazília és Argentína iparosított gazdaságaikat a gyárakban, a földeken, az üzemekben és a bányákban dolgozó vándorló munkások milliói segítségével építették ki. Az a tény, hogy a vándorlók jöttek-mentek, megőrizték kötődéseiket a hazájukhoz, hazaküldtek pénzt földvásárlásra, és távolról támogatták a szülőföldjüket, elfogadott gyakorlatnak számított. Ennek az időszaknak a kezdetén az elvándorlók könnyen szereztek állampolgárságot még Németországban is, ahol sok bevándorló munkás kapta meg a német állampolgárságot. Az állampolgárság megszerzésének egyszerűsége azt tükrözte, hogy a nép fogalmát alapvetően még a közös állampolgári jogok és a demokrácia elvei alapján értelmezték a nép mint nemzet és mint a kölcsönös szolidaritás csoportja csak a következő nemzetállam-építési periódusban volt fontos. A migráció elé állított korlátok hiányát és a nyitott állampolgársági rendszereket tükrözve Ravenstein a migráció első szisztematikus elemzésében nem tett analitikus különbséget a belföldi és a nemzetközi migráció között. Ehelyett az emberek bármely mozgását egyetlen jelenség részeként kezelte, amelyet a gazdasági lehetőségeknek a fizikai térben való megoszlása alapvetően meghatároz. Úgy gondolta, hogy a nemzetközi migráció ugyanazoknak a törvényeknek engedelmeskedik, mint a belső migráció. Pontosabban, hogy minden esetben a migráció vidékről városba és szegényebb vidékekről gazdagabb vidékekre való mozgást jelentett. A tény, hogy a nemzetközi migrációban az elvándorlók nemzeti határokat léptek át, vesződséget okozott a statisztikákat felállító kutatónak, de nem okozott elméleti gondokat. Mindezek mellett a globalizáció ezen korszakában felerősödő nemzetállam-építés végül is elősegítette a nép olyan megfogalmazásait, amelyek drámaian hatottak a migrációra, és megváltoztatták a társadalomtudósok gondolkodását a migrációról. A nép etnikai és/vagy faji fogalma kezdte behelyettesíteni a polgári fogalmat, amelyet eredetileg a felvilágosodás filozófusai alakítottak ki. A nép most már elsősorban a közös ősök és haza révén egységes nemzetet jelentett, függetlenül attól, hogy tagjai merre vándorolhattak el. A nép ezen fogalma minden nemzetnek saját nemzeti jelleget, sajátos természetet és szülőföldet tulajdonított, és egy helyhez való joggal a Nap alatt. A nép nemzetivé alakított fogalma a politikai felsőbbrendűségért Európában vívott, fokozódó versengésben alakult ki. Ezt meg lehet figyelni minden nemzetépítő történetben. A nacionalista sovinizmus és rasszizmus legitimálta mind a periódus gyarmati birodalomépítését, mind ennek a versengésnek a kicsúcsosodását az első világháborúban. Ennek a versengésnek, valamint a nemzetről és fajról alkotott eszmék feltűnésének kontextusában a nemzetállam-építők, beleértve az elitet, a politikai vezetőket, az állami hivatalnokokat és értelmiségieket rendszeres erőfeszítéseket tettek az Európa és Amerika minden iparosodó államára jellemző, kulturális és nemzeti sokféleség eltörlésére vagy tagadására. A társadalomtudományok ebben az időszakban megjelenő nemzet és bevándorló fogalmai, s ezek változásai maguk is hozzájárultak a változásokhoz. A nép polgári értelmezésétől a nemzet fogalmára való áttérésben az európai néprajzi kutatások, valamint az Európában és az Egyesült Államokban folytatott antropológia kulcsszerepet játszot- And r e a s Wi m m e r és Ni n a Gli ck Schiller: Módszertani nacionalizmus és azon túl: nemzetállam-építés, migráció és társadalomtudományok 13

tak. A nemzeteket mindinkább organikus egészekként látták, amelyeket a kozmopolita modernitás által még nem érintett paraszt, kisgazda vagy földműves tiszta eszméi, hagyománya vagy vidéki erkölcsei táplálnak. A nép mint vér szerinti faj eszméjét világszerte népszerűsítették, segítve ezzel a nemzetállam-építés tervének és a gyarmati terjeszkedésnek a legitimizálására használt ideológiáknak a terjedését. Mindeközben a szociológia kialakította a haladás mindazon nagy rendszereit a hagyománytól a modernitásig, a közösségtől a társadalomig, amelyek elfedték ennek a korszakos átalakulásnak a nemzeti meghatározottságát. Durkheim és Weber hogy a korszak szellemi óriásai közül csak kettőt említsünk magától értetődőnek tekintették, hogy a saját nemzeti alapú társadalmuk az, amely ezen az úton halad majd a jövő felé, a legnagyobb sebességgel, versenyben a legcivilizáltabb nemzet címre törekvőkkel. A módszertani nacionalizmus különböző módozatai által színesített tudomány ezen fejlődése közepette nem volt meg a fogalmi apparátus annak a módnak a vizsgálatára, ahogy az egyes nemzetállamokat nem a területi határaikon belül alakították ki, hanem ahogy ezek az állam és gyarmatai, vagy egy bizonyos nemzeti terület lakossága és azon kívül élő politikai száműzöttjei és elvándoroltjai közötti komplex dialektikában formálódtak. Csak a közelmúltban kezdte el megvilágítani a gyarmatosítás kutatása, hogy olyan országok, mint Franciaország, Anglia, sőt az Egyesült Államok (mivel gyarmatokat foglalt el) nemzetállam-építési stratégiáit hogyan alakították a gyarmatosító és a gyarmatosított, vagy a bevándorlók és a bennszülöttek közötti megkülönböztetések. Ezek a megkülönböztetések a gyarmatosító ország nemzeti kultúrájának homogenizálását és felértékelését szolgálták, és népszerűsítették az egységes és összetartó, a faji felosztás alapján az alárendelt néptől elkülönülő társadalom fogalmát. Ahogy a nép és társadalom nacionalista értelmezései gyökeret eresztettek, a bevándorlókról alkotott elképzelések kezdtek megváltozni. A századfordulóra, amikor a vándorlás általában még nem volt korlátozva, a bevándoroltakat kezdték úgy látni, mint akik fenntartják az ősi szülőföldjükhöz való tartozást. Számos tényező járult hozzá ennek az eszmének a népszerűsítéséhez, amely a nemzeti állampolgársággal rendelkező, szuverén népekre osztott világ elképzelését egészítette ki. Ezért a nem a nemzethez tartozó állampolgárok jelenléte, ahogy az előző részben tárgyaltuk, alapvető veszéllyé válik a nemzeti szuverenitásra és biztonságra nézve. Ezzel szemben, és szintén a nép új fogalmához igazodva, a bevándorlókat kibocsátó államok, beleértve Olaszországot és az Osztrák Magyar Monarchiát, elkezdték kivándoroltjaikat úgy látni, mint akik továbbra is tagjai a hazának, akiktől elvárják, hogy hazatérjenek. A külföldi pénzküldeményeket számos régió gazdaságában jelentős forrásként tartották számon. A kibocsátó országok a kivándoroltakat védő és ugyanakkor felügyelő intézményeket hoztak létre. A politikai száműzöttek szétszóródtak azon európai területekről, ahol a nacionalista küzdelmeket felszámolták. Harcukat transznacionális téren folytatták. A száműzetésben ezek a vezetők a saját vidékükről származó, szétszóródott munkásokat honfitársaikként kezelték, és gyűlések, újságok, vallási és testvéri szervezetek révén megpróbálták átitatni őket nemzeti identitással és érzésekkel. A kivándorolt munkások, akik az otthon és a befogadó országok között ide-oda mozogtak mind Európán belül, mind az Atlanti-óceánon keresztül, elkezdtek részt vállalni saját hazájuk nemzetállam-építéséből. Mind az európai, mind az európai bevándorlók kezdték azt hinni, hogy az irántuk külföldön tanúsított tisztelet fokozódna, ha szülőföldjük hatalma és megbecsültsége növekedne, és számosan közülük buzgó nacionalistákká váltak. 14 1. A migráció elmélete

Mindezek a transznacionális politikai tevékenységek és elköteleződések igazolni látszottak a nacionalizálódó államok félelmét, hogy a bevándorlók alááshatják a nemzet stabilitását és területi meghatározottságát. Ennek az időszaknak a végére a bevándorlókat politikailag veszélyesekként, és nemzeti vagy faji szempontból alapvetően különbözőkként kezdték látni. Úgy vélték, hogy a jelenlétük veszélyezteti az állampolgárság, a szuverenitás és az állam közötti izomorfizmust. Mindeközben Európában a politikai vezetők, akik az intenzív iparosodás politikai következményeivel, a gazdagok és szegények közötti, a globalizáció folyamatai által elmélyített egyenlőtlenségekkel és az internacionalista forradalmár munkásmozgalmakkal szembesültek, a nem a nemzethez tartozók iránti bizalmatlanság és gyűlölet hullámait korbácsolták fel, ami az első világháború kitörésében teljesedett ki. Második szakasz: az első világháború végétől a hidegháborúig (1919 1945) Az első világháború véget vetett a munkaerő szabad mozgása időszakának és az erőteljes globalizáció más aspektusainak. A gazdaság rend széthullása először a háború miatt, majd mivel számos területet újraszerveztek függetlenségüket kivívott államokká hozzájárult a határok szerepének felerősödéséhez, az újonnan kialakuló államok nemzeti önvédelme részeként. Ugyanakkor a nemzetállam alakításának a háborúhoz kapcsolódó folyamata a vele járó etnikai tisztogatásokkal és honosítás-visszavonásokkal a legfőbb, menekülteket termelő erő volt (és az ma is). A nemzeti becsület és függetlenség nevében véghezvitt tömegmészárlás a nemzeti sorsközösség eszméjét példátlan elfogadhatósággal ruházta fel, a nemzeti hovatartozást élet-halál kérdéssé változtatva nemcsak a lövészárkokban, hanem a társadalom egészében is. A barát és ellenség közötti, illetve a származás szerinti megkülönböztetés mindennapos gyakorlattá és ideológiává vált. Az orosz forradalom sikere fellendítette a bevándorlók megfigyelését, mint akik potenciálisan veszélyeztetik a nemzet biztonságát, és megerősítette a nemzeti és idegen eszmék és ideológiák közötti különbségtevést. A migráció ellenőrzési rendszerére irányuló korábbi törekvéseket felülvizsgálták, és történelmileg újszerű határ-ellenőrzési formákat fejlesztettek ki. Most már az egyénnek engedélyre volt szüksége, hogy belépjen egy országba, és ott maradjon, létrehozva ezzel mind a belföldiek akiknek nincs szükségük engedélyre és az idegenek, mind az adott államban legálisan, illetve illegálisan tartózkodók közötti megkülönböztetést. Az engedélykibocsátás feletti hatalom a központi kormányzatban összpontosult. Az Egyesült Államokban ez a hatalom, amelyet különböző államok kezdetben támadtak, megerősítette a szövetségi kormány pozícióját és a nemzetnek ellenségeitől való elhatárolásában játszott szerepét. Európában az új vízumrendszer kezdte összekötni az adott országban való tartózkodás jogát a munkaengedéllyel, virtuálisan ideiglenes munkavállalóként határozva meg az idegent. Röviden: a két világháború között a bevándorlók felügyeletének, korlátozásának és ellenőrzésének központi állami apparátusa intézményesült. A határok ellenőrzésének és a biztonsági intézkedések fokozásának a logikája szerint a bevándorlók a nemzet természetes ellenségeivé váltak. Mindeközben a háború pusztításai a levelek, pénz és csomagok küldésének az akadályozásával Európában szétszakították a külföldön lévő családtagok transznacionális kapcsolatait. Ahogy a menekültek elhagyták az európai háborús zónákat, és a határok módosultak, az Egyesült Államokban élő sok áttelepült elvesztette családja nyomát, egyesek mindörökre. A tömeges munkanélküliség és a válság mérete szintén megnehezítette a pénzküldést. A munkahelyükről Amerikában elbocsátott emberek hazatértek az otthonukba. Ugyanakkor a bevándorlás korlátozásai az Egyesült Államokban ténylegesen megállították az ide-oda utazást, amely a háború előtt a bevándorló családok, And r e a s Wi m m e r és Ni n a Gli ck Schiller: Módszertani nacionalizmus és azon túl: nemzetállam-építés, migráció és társadalomtudományok 15

közösségek és a transznacionális nemzetállam-építés fő erőssége volt. Hasonló átalakulások érték az elvándorlókat Európán belül. A transznacionális politika és a nagyobb távolságokat átfogó nacionalizmus, a belföldi politikát a transznacionális társadalmi térre kiterjesztő ideológia folyamatossága azonban ebben az időszakban is megőrződött. A német, olasz és japán kormányok például sokat tettek külföldön lévő állampolgáraik ellenőrzéséért és szülőföldjükkel szembeni lojalitásuk táplálásáért. Az első és a második világháború közötti rövid időszak fordulatot jelent a módszertani nacionalizmus erősödésében, a bevándorlásról alkotott mai fogalmunk is ebben az időszakban alakult ki. A társadalomtudományok fontos szerepet kezdtek játszani ebben a fogalomalkotásban. A Robert Park, Louis Wirth, William I. Thomas, Florian Znaniecki és St. Clair Drake nevéhez köthető chicagói szociológiai iskola dolgozta ki a migráció első szisztematikus megközelítését. Miközben meg voltak győződve az értékmentes szociológia erényeiről, modelljeik egy sor nemzeti értéket és szabályt tartalmaztak a bevándorlás értelmezéséről. Kialakították a területi meghatározottságú, stabil lakossággal rendelkező államok képét, amellyel szembeállították a bevándorlókat, olyan marginális emberekként, akiknek a gyökerei az egyik társadalomban vannak, és egy másikba helyeződtek át. Támogatták az asszimilációt, melytől a többségi kultúra több generáció alatti természetes átvételét remélték. Az Egyesült Államokban a faj szó átgondolatlan használata jóváhagyta a faj és nemzet fogalmak egybeolvasztását, és egymás mellé helyezte a dél- és kelet-európai, a zsidó és afrikai-amerikai bevándorlókat, mint akik fajilag mind különböznek Amerika alapvető lakosságától. A bevándorlókat szembeállították a befogadó ország lakosságával, amelynek a társadalmáról úgy vélték, hogy egy homogén nemzeti kultúrába ágyazódik. Az afrikai-amerikaiak hozzárendelése a bevándorlókhoz a nemzeten kívül helyezte őket, bár az Egyesült Államok lakosságának a részét képezték Amerika meghódítása óta. Ez a diszkurzív elmozdulás a nemzetet fehérként jelölte meg, és normalizálta a szín szerinti megítélést. A bevándorlókat most már nemcsak a biztonság veszélyeztetőiként látták, hanem mint akik tönkreteszik a nemzet és a nép izomorfizmusát, és nagy kihívást jelentenek a folyamatban lévő nemzetépítő projektre, a kulturális heterogenitás újabb hullámainak felszívására kényszerítve az asszimiláció gépezetét. Az a tény, hogy a nemzetépítés folyamatban volt, és az állam határain belül jelentős különbségek voltak a társadalmi osztályok, kultúrák, nemek és régiók között, nehezebben vált felfoghatóvá. A nemzet alapú társadalom nemzeti integrációját és kulturális homogenitását adottként kezelték. Bár látszatra ezek az elképzelések örökök, valójában az első világháború utáni, globalizációtól való hátrálásnak és az 1930-as évek nagy válságának a termékei. ( ) A nemzetállamba foglalt társadalmi rend az új társadalomtudomány, valamint a migrációtanulmányok számára eleve adott előfeltevéssé vált. Hamar elfelejtődött az a tény is, hogy a globalizáció előtt voltak a munkaerő szabad mozgásával jellemezhető időszakok. Amikor a migráció mint a társadalmi rendet fenyegető új jelenség mutatkozott meg, azok a korábbi társadalmi mozgások, amelyek során a határok átlépése természetes volt, elhalványultak, beleértve a munka internacionalizmusát, az első nőmozgalmakat, a pánafrikanizmust és a távolsági nacionalizmus különböző formáit. Voltaképpen a chicagói iskola és a befolyása alatt álló kutatók által közölt tényleges adatok a vándorló népességek transznacionális családi, vallási, gazdasági és politikai kötődéseinek folytonosságát és jelentőségét igazolták. Főként Park dokumentálta a társadalmi kontroll és információcsere mintáit, amelyek transznacionálisan kiterjedtek 16 1. A migráció elmélete

a parasztok lakta falvaktól New York utcáiig, a bevándorlók sajtójának szerepét annak táplálásában, amit ma távolsági nacionalizmusként határoznánk meg az egyesült államokbeli bevándorlók és a bevándorlókat kibocsátó országok között, valamint a rendszeres visszatérés és a küldemények áramlása mintáit. Mivel azonban látásmódjukat korlátozta a társadalom konténermodellje, a transznacionális kapcsolatok minden bizonyítékát átmeneti jelenségként határozták meg, amely az asszimiláció természetes folyamata során el fog tűnni. Harmadik szakasz: a hidegháború és az enyhülés időszaka (1946 1989) A második világháború utáni, hidegháborúként ismert időszak alatt a fehér folt vaksággá változott, szinte teljesen törlődtek azoknak a transznacionális és globális folyamatoknak a történelmi emlékei, amelyek között a nemzetállamok kialakultak, valamint elhalványult a migráció szerepe ennek formálásában. A modernizáció elmélete alapján úgy tűnt, hogy Nyugat-Európa és az Egyesült Államok nemzeti identitásaikat és modern államaikat saját területi határaikon belül, és nem a globális gazdasággal és az eszmék áramlásával összefüggésben alakították ki. Az ENSZ jelentőségének növekedése és a legtöbb volt gyarmat formális függetlenségének szavatolása népszerűvé tette azt a világképet, amelyben számos egyenlő fontosságú szuverén nemzetállam van. A világháború utáni Európa elhurcolt személyekkel és menekültekkel teli területét gyorsan visszarendezték azon elvhez való ragaszkodással, hogy mindenkinek tartoznia kell valahova. ( ) Szerte a világon az állampolgári nevelés egyenlővé vált a hazafiasságról szóló leckékkel. Az embereket úgy képzelték el, hogy mindenkinek egyetlen nemzetállama van, és úgy gondolták, hogy a világhoz tartozáshoz nemzeti identitásra van szükség. A társadalomtudományok nem vizsgálták ennek az előfeltevésnek a helyességét vagy hamis voltát, hanem adottként kezelték ezt. Röviden visszatekintve a világháború kontextusára, amely alatt a társadalomtudományok éretté váltak, további bepillantást nyerhetünk arra a módra, ahogy ez a környezet alakította a migrációkutatásokat. Európában a Szovjetunióval való versengés a szociális-demokratikus ideológiák és egy társadalmi jóléti kapitalizmus fejlődését sarkallta. A nép most már nemcsak nemzetet, állampolgárságot és szuverenitást jelentett, hanem a szolidaritás csoportját is. A nemzeti jóléti államok létrehozásával a nacionalista projekt elérte csúcspontját és beteljesedését. A tagság ebben a szolidaritási csoportban kiváltságot jelentett, az államhatárok pedig az ezekhez a kiváltságokhoz való hozzáférés korlátozásait képezték. Emellett a hidegháborús feszültségek és gyanakvások a határok minden eddiginél szigorúbb felügyeletét és az országhatárokat átlépők motivációjának gondos megvizsgálását tették szükségessé. A bevándorlás sokkal problematikusabbá vált. Ahhoz, hogy valaki túljusson a vasfüggönyön, politikai menekültnek kellett lennie. Nyugaton csak a kommunizmus elől menekülők kapták meg a jogot a mozgásra és az állandó letelepedésre. Különben tartotta magát a közmegegyezés, hogy a nemzeti határoknak korlátozniuk kell a népek áramlását, és konténerként kell szolgálniuk, amelyeken belül a nemzeti kultúrák élnek és virágoznak. Mégis, ahogy a háború után újjászerveződtek az ipari struktúrák, és miután a válság és a háború elnéptelenítette az öreg kontinenst, újra munkaerőigény lépett fel Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. Ebben a helyzetben Anglia, Franciaország és Hollandia saját gyarmati lakosságaik felé fordultak, amelyeket úgy neveltek, hogy a gyarmati hatalmat anyaországként, a nyelvet és az oktatási rendszert pedig az anyaországéval közösnek lássák. Nyugat-Németország vendégmunkásokat toborzó munkaszerződések alkalmazásával próbálta elősegíteni a mun- And r e a s Wi m m e r és Ni n a Gli ck Schiller: Módszertani nacionalizmus és azon túl: nemzetállam-építés, migráció és társadalomtudományok 17

kások beáramlását. A szocialista Kelet-Németországgal való versengésben a világháború utáni nyugatnémet vezetők a nemzeti konszenzus és a munkásság békéje összeegyeztetésének szükségességével szembesültek, amelyet az állampolgároknak nagyvonalúan biztosított társadalmi jólét alapján érhettek el. A vendégmunkásokat megfelelő megoldásnak találták a munkaerő szükségletének rugalmas kielégítésére a háború utáni újjáépítésben és ipari fejlődésben, mivel úgy biztosítanak munkavégzést, hogy közben nem bomlasztják fel a kulturális vagy gazdasági paktumot. Az Egyesült Államok mindkét stratégiát alkalmazta, a gyarmati Puerto Ricó-i lakosságot kvázi gyarmatként használva és a Bracero-programot 3 dolgozva ki a mexikói munkaszerződésekre. Míg látszatra nagyon eltérőek, mindkét stratégia csökkentette a társadalomtudományban meghonosított nemzeti bezárkózás fogalmát. Az Egyesült Államokban az erőteljes asszimilációs törekvések ellenére a városi környezetben korábban letelepedett bevándorlók hullámai megőrizték nemzeti identitásukat, még ha kulturális gyakorlataik mindinkább hasonlítottak is a szomszédokéhoz. Ezeken a csoportokon belül egyes családok és szervezetek elkezdték újra kiépíteni a két világháború által megszakított transznacionális kapcsolataikat. A bevándorlók lakta negyedekben ebben az időszakban kampányoló politikusok felismerték ezeket a kapcsolatokat, azt ígérve, hogy támogatni fogják az amerikai külpolitikát azon népcsoportok szülőföldjének megsegítése irányában, amelyekhez éppen szóltak: íreknek, olaszoknak, lengyeleknek, szerbeknek vagy görögöknek. Ebben az időszakban az Egyesült Államokban Glazer és Moynihan nagy hatású kijelentéséig ( az olvasztótégelyen túl kell lépni ) a társadalomtudomány nem foglalkozott ezekkel a megmaradó identitásokkal, inkább az etnikai csoportok versengését hangsúlyozta. A bevándorlókat úgy ábrázolták, mint akik elszakadtak gyökereiktől, és sok időt és forrást fordítottak az asszimiláció arányának és fokának mérésére. Az 1960-as években ez a retorika hirtelen megváltozott az Egyesült Államokban, és ezeknek a változásoknak a hatása a nemzetállam-építés retorikájára és a társadalomtudományokra az egész világban érezhetővé vált. A változások kiváltója az amerikai polgári jogi mozgalom volt, amely az amerikai identitásnak a fehér bőrszínnel való, ki nem nyilvánított, de intézményesített azonosítását kritizálta. Miközben a fekete aktivisták arra törekedvén, hogy kialakítsanak maguknak egy differenciált politikai identitást, a világháború előtti pánafrikai mozgalomhoz nyúltak vissza, és újjáélesztettek egy afrikai-amerikai politikai kultúrát. A feketék mozgalmának erősödése nyomán más kisebbségek is, akiket kizártak az Egyesült Államok rasszicizált, a normatív fehér bőrszínen alapuló nemzetépítéséből, elkezdték kidolgozni a kulturális pluralizmus ideológiáit. Ebben a kontextusban került sor a rasszizmus felfedezésére, s az amerikai bevándorlási törvénybe foglalt, faji alapú nemzeti kvótákat 1965-ben eltörölték. Nyugat-Németországban a világháború utáni nemzetállam-újjáépítési projekt egy nemzeti kultúrát próbált felújítani, miközben elutasította a náci ideológiákat. A népet továbbra is úgy határozta meg, mint egy közös kultúrával és történelemmel rendelkező nemzetet, amelybe most már beletartoznak a náci időszak borzalmai és az ezekből eredő történelmi felelősség, amely a művelt elit kollektív tudatának legfőbb eleme lett. Az időszak társadalomtudósai nem vonták kétségbe a német nép ezen fogalmát, mint amelyet a közös történelmi sors és kultúra határoz meg, elfogadva 3 Az Egyesült Államok 1942-ben, a háborús konjunktúra következtében jelentkező munkaerőhiányra tekintettel hozta létre az ún. Bracero-programot, amely a mexikói mezőgazdasági idénymunkások ( braceros ) toborzását volt hivatott megkönnyíteni. (A szerk.) 18 1. A migráció elmélete

a nézetet, hogy az idegenek csak nagy nehézségek árán válhatnak németekké, annak ellenére, hogy a Németország történelmére vonatkozó adatok világosan bizonyítják a bevándorlók nagyfokú beilleszkedését az első világháborút megelőzően. Mivel úgy gondolták, hogy a bevándorló munkások valamikor majd hazatérnek, ők kezdetben nem képezték a társadalomtudományi kutatás vagy elmélet tárgyát. Mikor azonban világossá vált, hogy Németországban sokan letelepedtek és beolvadtak, a német kutatók elkezdték felmérni a számukat és hatásukat. A leginkább az osztályrendszerre gyakorolt következmények érdekelték őket, különösen az, hogy a kasztszerű tagozódás elemei különválasztják-e a bevándorló idegeneket a nemzeti lakosságtól. A bevándorlók elkülönülését és otthoni kötődéseit eleve adottaknak tekintették. Az Egyesült Államokkal ellentétben, és igazolva feltevéseinket, mely szerint a nemzetállamok kialakulásának sajátos tapasztalata alakítja a tudományos gondolkodást is: a német tudósok sem modelleket, sem méréseket nem dolgoztak ki a beolvasztás vizsgálatára, mint az amerikai szociológia, amely a háború utáni években mind kifinomultabb asszimilációs mértékeket dolgozott ki, majd a kulturális pluralizmus modelljeit alkotta meg. A brit társadalomtudósok az újonnan jöttek akiket feketékként, de britekként definiáltak beolvasztása és a faji kapcsolatok elméletei felé fordultak, hangsúlyozva ezek fontosságát Britannia nemzetépítési tapasztalatában, a gyarmati terjeszkedés kontextusában. A tudomány nemzethez kötött szemlélete kizárta a volt gyarmati lakosság fennmaradó otthoni kötődéseinek tanulmányozását. Ugyanakkor India, a Karib-szigetek és Afrika transznacionális népességei hozzájárultak a brit befolyás megőrzéséhez a volt gyarmatokon akkor, amikor a politikai hegemóniáért és nyersanyaghoz való hozzáférésért folytatott versengés kialakult mind a Szovjetunióval, mind az Egyesült Államokkal szemben. De a módszertani nacionalizmus lehetetlenné tette a posztkoloniális folyamatokra érzékeny gondolkodást, amely a birodalom folyamatosságát vizsgálta volna a formális szuverenitás korszakában. A francia tudósok hasonlítottak más államokbeli kollégáikhoz abban, hogy elfogadták a saját állam mint a nemzet, az állampolgárság és a szuverenitás közötti kapcsolat elképzelését. A francia népet elsősorban politikai közösségként látták, amelyet a demokrácia folyamata fog össze, és az állampolgárokat egy nemzet tagjaivá teszi. Ennek megfelelően a bevándorlókat politikailag beolvasztják a honosítás révén, amely kulturális asszimilációt, a francia nemzet tagjává válást vonja maga után és feltételezi. A politikai beolvasztás és a kulturális asszimiláció szavatolják, hogy az idegenség foltjai minél hamarabb trikolórrá színeződjenek. ( ) Összefoglalva: a hidegháború és a nacionalizált államok hatalmának tetőfokán a nemzetépítés sajátos stílusa a módszertani nacionalizmus hatásán keresztül a társadalomtudományokban a bevándorlás különböző leképezéseit eredményezte. A módszertani nacionalizmuson túl? A globalizáció a transznacionális paradigma megjelenésével átalakította a migrációkutatást. Az 1970-es évek világszintű recessziója és olajválsága, amely a globalizáció új periódusát sarkallhatta, bevándorlóellenes mozgalmakat váltott ki egész Európában, valamint azt a konszenzust, hogy a bevándorlást gyakorlatilag nullára kell korlátozni. Mostanra elfogadottá vált a mindenért az idegeneket hibáztató magatartás, bár a területi megalapozottságú népesség And r e a s Wi m m e r és Ni n a Gli ck Schiller: Módszertani nacionalizmus és azon túl: nemzetállam-építés, migráció és társadalomtudományok 19

teljes azonosítása a nemzetállammal (és csak egyetlen nemzetállammal) viszonylag új találmány. A migráció leállítását, mint megoldását minden problémának, különböző helyeken különböző formákban; de fokozódó szigorúsággal alkalmazták az elmúlt húsz év folyamán, korlátozva a valamikori gyarmati népességek állampolgári jogait, és minden átmenet nélkül véget vetve a vendégmunkás-programoknak. A nulla bevándorlás retorikája ellenére az ajtó nyitva maradt a családtagok, a magasan képzett bevándorlók és a politikai menekültekként kategorizált személyek folytatódó bevándorlása előtt. Tulajdonképpen a globalizáció gyors irama, amit fokozott a gazdasági reformok bevezetése Oroszországban és Kelet-Európában a hidegháború végén, Ázsiában az 1990-es évek gazdasági válsága után fokozta a migráció ütemét is. ( ) A társadalomtudósok migrációelméletei nem változtak a hidegháború végéig. Számos terület tudósai, a politikai vezetőkkel és újságírókkal együtt elkezdték hirdetni, hogy a világ minőségileg más lett, és a globalizáció fogalmát alkalmazták arra, amit megfigyeltek, lenyűgözve a népek, eszmék, tárgyak és tőke sokféle áramlásától az államok területi határain túl. ( ) Az Egyesült Államokban dolgozó antropológusok és etnográfiai vonzalmú szociológusok kijelentették, hogy a migráció új formája jött létre, amelyet transznacionalizmusnak neveztek. Később az irányadó szociológia csatlakozott ehhez az irányzathoz. A globalitástanulmányok első hulláma egy sor problematikus előfeltevésen alapult. Elsősorban a tudósok hajlamosak voltak a kommunikációs technológiát számítógépek, telefonok, televíziók, kommunikációs műholdak és más elektronikus innovációk a változás hajtóerejeként látni. Hirtelen mindannyian ugyanazt a háborút, ugyanazt a koncertet vagy ugyanazt a reklámot tudtuk vizuálisan megtapasztalni, és közösen éltük át az információ korát. Az új technológia hatalma, a múlt stabilitásának és a jelen folyékonyságának posztmodern hangoztatásával ötvözve nyers technológiai determinizmushoz vezetett. Eközben ( ) a múltbeli technológiák hatását, amelyek megkönnyítették a korábbi ugrásokat a globális integráció számára beleértve a gőzhajót, a távírókészüléket, a telefont és a rádiót, elfelejtették. Másodsorban a transznacionális tanulmányok első hulláma hajlamos volt a globalizációról a korszakforduló fogalmaiban beszélni, úgy jellemezve a korábbi történelmi időszakot, mint amelyben az elemzési egységeink kötöttek voltak, az emberek pedig a törzs, etnikai csoport és állam határain belül éltek. Sok kutató bizonygatta, hogy a határokon átívelő tevékenység fokozódása a nemzetállam mint a hatalom központja és az identitáspolitika egy lehetséges forrása megszűntét jelzi. A múlt statikus volt, a jelen folyékony, a múltban homogén kultúrák voltak, míg most a hibriditás és komplexitás világában élünk. Megjelent ugyanakkor a globális vizsgálatok egy második hulláma is, amely megkérdőjelezte az első hullám téves elképzelését. Először: most már elismerhetjük, hogy a globalizáció önmagában nem új jelenség. Tanulmányunk világossá tette, hogy míg jelentős változások mentek végbe a világban a hidegháború befejeződése óta, ugyanakkor egy paradigmaváltást is tapasztalhattunk. Azért lettünk képesek a transznacionális migráció és a távolsági nacionalizmus elemzésének és megtárgyalásának elkezdésére, mert szemüveget cseréltünk, amelyen keresztül a világot szemléljük és elemezzük, félretéve a módszertani nacionalizmus egyes előfeltevéseit. Azáltal, hogy kérdéseket tesz fel arról, hogy valójában mi is ez az új globalizáció és transznacionalizmus, az új, kifinomultabb tudományosság hosszú távú irányvonalakat, rendszeres ismétlődéseket és eredeti eseményeket tud 20 1. A migráció elmélete