Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota



Hasonló dokumentumok
tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről


2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

A szoba bejáratához közelebbi számítógépasztalon egy nagyméretű nyomtató és az ehhez. A villanyszerelési munka veszélyei

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

FEDŐLAP. A Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium diáklapja ( es tanév I. szám)

Farkas László Általános Iskola

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

Kezelési útmutató ECO és ECO Plus

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

1988. évi I. törvény Hatályos:

ELŐKÉSZÜLETEK HÍMZÉS FÜGGELÉK. Számítógép-vezérelte hímzőgép. Használati utasítás

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL 2010

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Bevezetés. Mi a koleszterin?

ÁPRILISI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS

ORSZÁGOS KÉSZSÉG- ÉS KÉPESSÉGMÉRÉS VÁLTOZAT

FESTÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉNEK SZENTENDREI VONATKOZÁSAI A XIX. SZÁZADBAN

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

Hatvani István fizikaverseny forduló megoldások. 1. kategória

LF-022 LJ-024 LJ-0225 S LJF-012

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

E5CN Alkalmazási segédlet

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Ikonok Világa Magazin

VÉREK TES. Szabadságra mentem

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről

artalmas díjemeléssel nem jár. költségvetéséről,

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

PannonianNatureNetwork: 4 nemzeti park, 10 natúrpark életminőség és turizmusbázis a nyugat-pannon térség számára

MAGYAR NYELVI FELADATLAP

Fagor beépíthetõ mosogatógép

Parti Nagy Lajos. Mindig van mit javítani

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER

TIMSS TERMÉSZETTUDOMÁNY. 8. évfolyam NYILVÁNOSSÁGRA HOZOTT FELADATOK

MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára

TARTALOM. játékszín H E R M A N N I S T V Á N

SZAMIZDAT! UNIKUM! MURPHY az ANAL. KÉMIÁN avagy analitikus murphologia. Írta: Juhász Jenő

T A R T A L O M. játékszín. fórum. arcok és maszkok. szemle. Az új színpadi háromszög (1) Egyéni és társadalmi tartalmak az új Bánk bánban (3)

Én ebből az egész ügyből azt vonom le, hogy ha a Főépítész

INGARISCHE BAUKUNST* ARCHITETTURA UNGHERESE ARCHITECTURE IONGROISE HUNGÁRIÁN ARCHITECTURE MADJARSKO GRADJEVINARSTVO 40. ÉVFOLYAM 1941 JUNIUS

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Szerelői referencia útmutató

Juhász István Orosz Gyula Paróczay József Szászné Dr. Simon Judit MATEMATIKA 10. Az érthetõ matematika tankönyv feladatainak megoldásai

SZOLGALTATASI. amely alulirott napon és helyen létrej Ott egyreszrol:

PÉLDA: Négyezer-hatszázöt Jel Szám

1-2.GYAKORLAT. Az ideális keresztmetszet (I. feszültségi állapot)

ANYANYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

Lépések a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja

RB 6000 Good/Best. Üzemeltetési útmutató magyar RB 6312 Good RB 6314 Good RB 6315 Good RB 6316 Good

18 - S u r á n v i Pál: Csak azért kérdeztem rá, hogy lássuk azt, hogy mennyinek

TERMOELEKTROMOS HŰTŐELEMEK VIZSGÁLATA

játékszín színháztörténet négyszemközt fórum HU ISSN világszínház A gondnok két arca (1) Kicsoda Bernarda? ( 6)

VI. Kétismeretlenes egyenletrendszerek

KOMLÓ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE- MÓDOSÍTÁS 2016

Bánk Község Önkormányzata 2653 Bánk, Hősök tere 11. /Fax: 35/ , 35/

Jegyzőkönyv. Termoelektromos hűtőelemek vizsgálatáról (4)

Piaci kitekintő Erste Alapkezelő Kommentár

T A R T A L O M. játékszín H E R M A N N I S T V Á N. arcok és maszkok. fórum. négyszemközt. viiágszínház. drámamelléklet

HATÁROZAT. zajkibocsátási határértékeket állapítok meg

Az összes képviselő, bizottsági kültag és a hivatal

A történelem korszerű drámai értelmezése

Mátrixok és determinánsok

Széki Hírek A Magyarszékért Egyesület kiadványa

ELASTO - LINE I. Vasalatlan saruk

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

(Nem jogalkotási aktusok) HATÁROZATOK

TARTALOM. játékszín. fórum. arcok és maszkok. világszínház. színháztörténet. szemle

.hu shi ubi its m www.

KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL 2012

Sűrűségmérés. 1. Szilárd test sűrűségének mérése

Átírás:

S o m o g y i J. Lászlóné: A Városi Televízióbn kétszer dtm nyiltkoztot, mikor módosult rendelet. 300 fő z, kinek nem is kellett kérelmet bedni, csk nyiltkoztot kitöltenie. Polgármester Űr láírásávl tájékozttó levelet juttttunk el minden egyes ügyfélnek. Én nem trtom rossz ránynk, hogy 462 drb beérkezett kérelemből 345 drb már el lett bírálv. S u r á n y i Pál: Nem vonom kétségbe, hogy ki ezzel témávl fogllkozik, nem látj el rendesen munkáját, csk h jól hllottm híreket, erre feldtr rögtön fel tudott venni két embert város szerződsel, hogy ezeket z ügyeket intézze. H lssn megy egy emberrel ez munk, s z illetőnek ngyon sok munkáj vn, kkor egy embert erre területre három hónpr is lehetne szerződsel lklmzni. Én sem hivtl vezetét, sem z irodvezetőket nem bírálom, s főleg nem kritizálom nélkül, mielőtt meg nem nézem, hogy hány ktájuk vn. Remélem z is termzetes Képviselő-testületnek, hogy minden egy kiutlást h újbb kérelem érkezik, át kell dolgozni, felül kell vizsgálni, új jövedelemigzolások becstolását kell kérni. F 1 u s s v Sándor: Még egy megjegyzem lenne helyi dóvl kpcsoltbn: én is szorglmzój voltm TV nyiltkoztnk, s szerintem segített is. Elismerem, vn felelősségünk htáridő megállpításábn, de zért h mi ezt döntt meg tudjuk hozni októberben, kkor most vlószínűleg nem itt trtunk, h Prlment nem november 28-án fogdj el helyi dótörvény módosítását, mit mi megtudunk december 5-én, kkor nem ebben rohmtempóbn hozunk rendeletet. Ezt is tudni kell z állmpolgárnk, mikor bírál bennünket. Hóügyben lenne egy kérem, felvetem: Liszt Ferenc utcáról vn szó. A Liszt Ferenc utc - s ezt kéretik tudomásul venni - nem csupán bból z átmenő útból áll, hnem bból két zsákutcszerűből, hol z épületek vnnk, hol lkosok lknk, ott négy OTP-s tömbben él 240 cslád, tehát hozzávetőlegesen 1000 ember, ki képtelen kijutni z utójávl, mert nnyi hvt ellpátolni egy széles útról nem lehet. A megoldás z lenne, hogy mikor ez még porhó, kkor egy hókotró könnyedén lzán végigszld rjt - nem kkor, mikor már jéggé le vn fgyv - ezt kérni szeretném. Nem zt kérem, hogy grázsom előtt tolják el hvt - szép pénzt fizettünk érte, hogy kitolssuk, igz kőbb megjelent Közüzemi Válllt 10. sz. utój, bejött, körülnézett, látt, hogy már eltolttuk pénzért, így innentől neki már nem volt gondj ezzel rszel. Jvslom kérem, hogy következő lklomr Várplot Inoti Városrz Önkormányzt, Várplot Pétfürdői Városrz Önkormányzt, illetve Városrendezi Kommunális Bizottság ismerkedjen meg hóeltkrítási ütemtervvel, mi rze, mi nem rze, mire dunk fedezetet hóeltkrításhoz. Tudni kell, hogy rendelkezre álló

összeg nem fedi le z egz várost, nem fedi le z ilyen bekötőket, s nem fedi le prkírozókt. D o m o k o s István: Gázügyben szeretnék vissztérni egy témár: megjegyzem z lenne, mit Polgármester Űr elmondott Pétfürdővel kpcsoltosn, nem csk z problém, hogy gázfogdóállomások nyomás 30 milibár, hnem z is fő problém, hogy odáig 0,5 bárrl megy gáznyomás, s ez nem elegendő rr, hogy z egz városrzt ellássuk gázzl, ezt nyomást 3 bárr kellene felemelni, ehhez pedig z egz rendszert át kellene építeni. Megkptm z előminősített cégek jegyzékét, kérdem z lenne, hogy ezek tenderkiírások trtlmzzák-e zt, hogy lehetőség szerint helyi lválllkozóvl, helyi munkerővel végezzék el ezt munkát? Igen. Dr. B r i c z Srolt: Vissz kell knyrodnom hótémához, mert Polgármester Úr zt mondt, hogy vn Közüzemi Vállltnk egy progrmterve, mi szerint hld hóeltkrítás. Azt hiszem ezt lehet kceptálni, mert nyilvánvló, hogy vnnk bizonyos helyek, melyeket ngyon fontos, hogy z állmpolgár elérjen. Ezzel egyetértek, de mikor eltellik 2-3-4 np is, z állmpolgár még mindig nem tud z utcár kimenni, mert nincs hó eltkrítv, s itt nem prkolóról beszélek, hnem z utcáról, mert vn olyn utc, hová szemeteskocsi sem tud bemenni. Szerintem revízió lá kell venni ezt progrmtervet, mert lehet, hogy olyn utcák is kimrdtk belőle, hol állmpolgárok lknk - mint hogy zt Flussy Űr is mondt. Nem lehet z állmpolgárokt rr kötelezni, hogy egy egz utcszélességet kiássnk, mégh bármilyen jó krbn vnnk is. Azt hiszem, h ez így vn, vegyük revízió lá progrmtervet, mivel m már mást követelünk z állmpolgártól, mint pár évvel ezelőtt, kkor djunk is neki. Bízzunk benne, hogy z idén már nem lesz ngy hóes, de kzüljünk fel jövőre. Dr. N g y László: Egy szerény megjegyzt szeretnék tenni: két ünnep között Dél-Tirolbn voltm, derékig érő hó volt, s ott tpsztltm, hogy mindenki ház előtt elhvzott, sőt még z úttesten is. Dr. S z i l á g y i Egy kis vissztekintsel kezdeném: Képviselő-testület novemberben távhőellátási koncepciót előkzítő munkcsoportot hozott létre, s kkor eléggé áltlánosn került megfoglmzásr bizottság feldt. Jelenleg Gebhrdt Gyul Űr végez egy komoly előkzítő munkát, illetve Vámosi Tibor Képviselő Úr is egy indítványt dott be. Úgy néz ki, meg kellene pontosn htározni, hogy ennek bizottságnk mi is feldt: csk fűtőművel kell-e fogllkozni vgy pedig mindzon lehetőségeket meg kellene vizsgálni, mi szób jöhet város távhőellátás szempontjából. Ezt zért is hozom ide Képviselő-testület elé, mert ngyon úgy néz ki, hogy Várplot vontkozásábn

dönt ngyon sürgős, tehát vlószínű, hogy jövőre már más megoldásokbn kellene gondolkodnunk, mert mennyiben változtlnul mrd ez távhőellátás ezen szinten, kkor z már megfizethetetlen lesz város lkói számár. Azt elfogdt bizottság, hogy el lehet válsztni ploti problémát el lehet válsztni bizonyos mértékig péti problémát. Emitt sürgősség mitt egyrzt zt szeretném kérni Képviselő-testülettől, hogy pontosíts ennek bizottságnk feldtát: fűtőmű témávl kell-e fogllkozni, mert kkor gyorsn, eredményesen tudunk állásfogllást kilkítni vgy pedig át kell tekinteni mindzon lehetőségeket, mi szób jöhet. A hrmdik bizottsági ül után úgy néz ki, hogy szinte megoldhttln ez feldt, illetve leglábbis pénz nélkül megoldhttln, hiszen különböző gzdsági számításokt kellene végezni. A másik, mit ugyncsk bizottság megfoglmzott z lenne, hogy érdemes lenne Pétfürdő vontkozásábn megvizsgálni zt, hogy szükség vn-e egyáltlán fűtőmű létesítére. Most z helyzet, hogy Nitrogénművek meglehetősen borsos árt szb szolgálttott gőzért, de mennyiben gzdságosbbn lehet megoldni egy fűtőmű létesítét, kkor meg kell lépni ezt lehetőséget. Amennyiben hsonló összegbe kerülne fűtőmű létesítével is hő, kkor mindenképpen érdemes lenne még egy kört csinálni Nitrogénművekkel. Amit én krok mondni péti hőellátássl kpcsoltbn, érdemes lenne vlkit, illetve bizottság fel is htlmzt Gebhrdt Gyul Urt, érdeklődjön, hogy mennyibe kerül egy olyn tnulmányterv, mi megvizsgálj zt, hogy mennyiben új fűtőművet hozunk létre, kkor z így szolgálttott energi olcsóbb-e vgy pedig zonos, mint Nitrogénművek áltl megszbott ár. Összegzképpen mit szeretnék kérni: pontosíts Képviselő-testület bizottság feldtát, hogy végül is gyorsn tudjon dönteni, másik kérd pedig z, hogy Pétfürdő vontkozásábn vizsgáljuk meg, illetve teremtsük meg zt pénzügyi feltételt, hogy egy előbbiekben említett jellegű tnulmányterv elkzüljön, s mely tnulmányterv megvizsgálj, hogy melyik z olcsóbb megoldás. Polgármester Űr segítségét szeretném kérni, hogy milyen képviselőtestületi állásfogllások születtek ebben témábn, ez bizonyos mértékig orientáln bennünket, z elmúlt ciklusr vontkozón is, mely esetleg mellett szól, hogy fűtőműről kell beszélnünk. Dr. Szilágyi Tibor Képviselőtársmnk mondnám: feldtot nem én dtm Képviselő-testületnek, ezért én zt nem is módosíthtom. A gázprogrm előminősíténél kidott nyg következőket foglmzz meg: Várplot gázhálóztánk kiépíte 2 db fűtőmű megépíte. Amikor Várplot vontkozásábn három lterntív egyike elfogdásr került 1993-bn műszki trtlomml összegszerűségében Képviselő-testület ez lpján, Kormányhtározt lpdokumentumként született meg ez z erőmű koncepció, illetve fűtőművi koncepciót fogdtuk el. Ezért lett minősít is így kérve, hogy ki jelentkezik hálózt építére ilyen feltételekkel, illetve ki jelentkezik fűtőmű építére. Lehetetlen nincs, ezt meg lehet változttni, csk egyet ne felejtsünk el, hogy kedvezményezett z Önkormányzt z Önkormányzt tuljdonábn megvlósuló beruházásr fordíthtó hitel - ez

egy lpkritérium. Amikor Liszt Ferenc u. 1. számból tőlem zt kérdezték, hogy kphtnk-e ebből hitelből, ezért voltm kénytelen zt válszt dni, hogy nem, mert mit ők megvlósítnk, z nem önkormányzti tuljdon, hnem lkóközösség tuljdon. Dönthet úgy Képviselő-testület, hogy ház fláig peremrtoni mintávl odviszi gázcsonkot, s közöljük, hogy fűtünk, s melegvizet dunk még ht hónpig, s onnntól kezdve mdzg el lesz vágv. Én személy szerint ezt ngyon kockáztosnk trtom, mert Peremrtonbn szerencsére 496 lkásból kerek számot mondok 450 lkásbn megoldották gázzl vgy egyedi fűtsel fűtt, kiknek pénzük nem volt ilyen-olyn átmeneti eszközökkel, mgyrul foglmzok: jelenlegi távfűti rendszer egyoldlú leállításávl ház srkár odtett gáz lehetőséggel finomn foglmzv szolgálttási kötelezettségünknek nem teszünk eleget z, ki sját nygi erejéből pnellkásábn, mi most távfűtött, nem tudj z áltlunk megszbott htáridőig megoldni fűtét egyedi gázfűtsel vgy társsház tömbfűtsel, zelőtt nekünk el kell számolni erkölcsileg egyéb vontkozásbn. Összegzképpen: mostni koncepciót h Képviselőtestület elfogdj, kkor fűtőmű vontkozásábn következő vn: simán vizet melegítek vgy kombinált gázmotoros villmos energiát fűti hőenergiát előállító blokkot. Az is egy ngyon kemény kérd, hogy vizsgálódjk már Pétfürdőn, hogy csinálok keríten kívül egy lterntívát, s nem kell 10 megwtt teljesítmény vgy pedig hosszútávr tudunk mindkét fél számár elfogdhtó, jelenleginél jobb konstrukciót rögzíteni. (Deák Istvánná képviselő kiment, létszám: 21 fő) M o l n á r László: Sjnos bizottsági tevékenységem, illetve z ott elmondottk lpján volt ez z előbbi konfliktus, zért voltm eléggé olyn indultos, mert Polgármester Űrrl ezt problémát négyszemközt is meg tudtuk voln vittni, hogy kimit-miért mondott, ez szándékombn is volt hogyh indultos lettem voln, elnézt kérek. Tények lpján mondtm, mit mondtm most ide szeretnék vissztérni: ebben bizottságbn történt egyeztetek során merültek fel bizonyos dolgok, én voltm bizottságbn z, ki először jvsolt, hogy vizsgáljuk meg ennek képviselő-testületi htároztnk trtlmát. Amennyiben képviselő-testületi htározt rról szól, mi nem mondtott ki, csk Bj Ferenc Űr tájékozttójából, s z újságbn megjelent hirdetekből láttuk, hol pályázttt válllkozókt fűtőműre Kiss László Űr áltl vezetett irod. Tuljdonképpen, h egyértelművé válik z, hogy itt csk fűtőművel lehet megoldni kérdt, jpán progrmon belül jpán irod csk zt trtj elfogdhtónk, kkor meg kell hirdetni versenytárgylást, ki-milyen feltételekkel válllj, de kkor nincs szükség bizottságr. H viszont zt kell megvizsgálni, hogy hosszútávr, 10-15-20 év távltábn mi relitás mi legolcsóbb beruházás működtetben kőbb lkosságnk, kkor viszont szükséges z, hogy összevessük számokt. Vámosi Tibor Képviselő Űr bedvány erre ngyon lklms bedvány volt, mit mgm rzéről támogttm is. Az lpvető gond következő: h most

-50- kimondjuk, hogy bbn bizottságbn csk fűtőműben gondolkodhtunk, kkor én meggyőződsel vllom zt, hogy lesz ugyn egy fűtőművünk, de éveken belül csődbe fog jutni mind szolgálttó, mind pedig fűtőmű. Tudniillik, h vlki z jánltokt végignézte ott bizottságbn, kkor egyértelműen kiderült, hogy h npi áron, 1.000,-Ft/GJ ltt vlki nem tud szolgálttni, s ki felválllj zt, hogy 32%-át leteszi kivitelezi 68%-os jpán hitel felhsználásávl, nem lesz igzán sikeres válllkozás. Összegzképpen elmondnám: ez bizottság semmilyen döntt nem tud hozni - pedig szkmi érvek vittkoznk egymássl egyrzt mi mitt én sértve éreztem mgmt; egy bizonyos krt elnyomt szkmi vitát, tudniillik el kell mondjm, mindig volt rr hivtkozás, hogy Polgármester Űrrl megtárgyltunk, Polgármester Űr ezt mondt, zt mondt. Akkor mondtm zt, hogy Polgármester Űrnk is itt kellene lennie bizottságbn, kkor itt tényleg vittkozhtn velünk, hol mindenki véleményét elmondj szkmilg meglpozottn kkor egy olyn döntt lehet hozni, mi biztosn jó lesz mindenkinek. Szeretném mégegyszer elmondni, mennyiben itt távfűtőmű vlósul meg, kkor meggyőződem, hogy lkosság véleményét is ki kell kérni, mert nnk nincs értelme, hogy létrehozunk fűtőműveket, s zok évek múlv csődbe fognk jutni, mert kkor csináltunk ugyn egy ngy beruházást, de mindenki újr vissz fog állni szén-, f-, s egyéb tüzelre, mert z olcsóbb lesz z embereknek. (Deák Istvánná képviselő visszjött, létszám: 22 fő) Jvslom, ne menjünk most bele szkmi vitáb, hnem rr koncentráljunk, mit munkcsoport elnöke, Dr. Szilágyi Tibor Képviselő Űr kért: tehát pontosítsuk ezen bizottság feldtát. V á m o s i Nem véletlenül jöttünk ide Képviselő-testület elé, mivel tényleg olyn helyzet állt elő, hogy h ez szkmi bizottság komolyn krj venni feldtát, szeretnénk, h olyn prmétereink lennének, mivel el tudnánk dönteni, hogy mit is jvsoljunk Képviselő-testületnek, Képviselő-testület mit jvsoljon városnk. Előfordulht z is, hogy kitláljuk legjobb fűtt, csk mjd finnszírozni nem tudjuk úgy, hogy szeretnénk. Szkmilg, műszkilg meg kell nézni, hogy mivel tüzeljünk, hogyn szállítsuk ide z ehhez szükséges nygot, hol legyen z erőmű helye. Nem kívánok most belemenni szkmi dolgokb, de rr kérem T. Képviselő-testületet, tlán ne is zt döntse el nekünk, hogy fűtőművek irányábn vgy egyéb vontkozásbn gondolkozzunk, hnem djon időt nekünk, megközelítőleg leglább három hónpot, mire le tudnánk tenni egy komoly nygot, hogy mivel lehetne ezt kérdt legolcsóbbn megoldni. Kérdezem: mennyi pénz kell, kb. bizottság csinálni, h ez feldt? mikorr, mit tud

s/j. V á m o s i Úgy gondoltuk, hogy egy pár héten belül 5-6 szkmi embert meghívunk, tárgylásokon rzt vehetne még Képviselőtestületből is néhány fő, kiket érdekel ez tém, illetve Polgármester Űr. Akkor tlán tisztábbn látnánk, s esetleg z is kiderülne, hogy egy tnulmányterv mennyibe kerül. (Egyébként most itt vn ez z előminősít: h netlántán mégis egy gázerőművet, illetve gázfűtőművet kell csinálni, nem tudom, hogy ebből társságból ki fogllkozott eddig ilyen témávl. Nekünk vn már 15-20 cégünk, ki ledott tnulmányt.) (Bebesi István képviselő, Surányi Pál képviselő, Tránszky László képviselő kiment, létszám: 19 fő) (Dr. Dncsó Mári Év képviselő, Domokos István képviselő elment, létszám: 17 fő) Nem követtünk el hibát, ugynis ebből körből lehet csk tenderre behívni jelentkezőket. Az erőműépít vgy fűtőműépít meg lett hirdetve z előminősítben. Én szétválsztottm hálóztot fűtőmű kérdét. Várplot városrzenként távfűtes házknk kpcitás is benne lesz, hhoz, hogy hálóztépít megindulhsson tenderezhessem, levettem fűtőművet ról, egy másik csomgb, s zt mondom most is, hogy ennek relizálását meg kell oldni 97-es fűti szezon kezdetére. Gondolkodásr vn időnk, legkőbb úgy, hogy z idén júniusbn ki vn írv fűtőműre tender. Ekkor lehet olyn prtnert keresni, hogy egy önkormányzti társulásbn megépülő fűtőmű vgy több kicsi, mit nygilg z Önkormányzt fel tud válllni, kézben trthtó, htékonyn működtethető vgy egyszerűen h ez el vn vetve nem építünk fűtőművet, kkor hálózt jövő évi befejező szkszáb úgy építünk belvárosbn, illetve z érintett rzeken hálóztot - módosított nyomvonlterv lpján -, hogy megfelelő informáltsággl, bátorsággl felvállljuk, hogy z összkomfortos lkások megoldják sját mguknk fűtüket, melegvízszolgálttásukt, h odtesszük srokr gázt. V á m o s i Kérdezem, kiosztott lpon szereplő cégek közül még mások is lbdáb rúghtnk? Igen. Dr. S z i l á g y i Végül is z konstrukció, mi önkormányzti tuljdon lesz, bbn tudunk gondolkodni. Ezért nyilvánvló, hogy egy lépcsőház tetőtéri kzánnl nem jöhet számításb, mert z nem önkormányzti tuljdon, hnem lkóközösségé. Kérdezem, hogy z elkzítendő tnulmánytervet milyen forrásból lehetne finnszírozni, mert z biztos, hogy bizottság zt nem tudj felválllni, hogy ilyen szempontú értékelt csináljon.

-52- Jvslom Dr. Szilágyi Tibor Képviselő Úrnk, kérje meg Képviselő-testületet, hogy 300.000,-Ft értékű szerződt köthessen bizottság tnulmányterv elkzítére, hogy tárgylásokt egyáltlán el lehessen kezdeni, mert z már ismert, hogy e célr milyen összeghtár áll rendelkezre. Dr. S z i l á g y i A péti tnulmánytervekre 310.000,-Ft-ot mondott úgy z EGI-NOVA, hogy bbn nincs benne z vriáció, mikor vizsgálj tetőtéri kzánokt, de ez már nyilvánvlón előzőek értelmében ki is esik, mivel megegyeztünk bbn, hogy ez verzió nem jöhet számításb. (Bebesi István képviselő, Surányi Pál képviselő, Tránszky László képviselő visszjött, létszám: 20 fő) Megint több éves tárgylássoroztr utlnék vissz, vn nem egy, nem kettő cég, ki szeretne rzt venni kivitelezben hjlndó letenni z ilyen jellegű számításokt. Én zt mondom, hogy nem lefixált, nem eldöntött végcélokr megint újbb lterntívát kérni több százezer forintért, megfontolndónk trtom. A következő testületi ülig megkpom KÖGÁZ-tól, zt, mit z új tuljdonosok elé letesznek, mivel be krnk lépni társként, tőktársként ebbe válllkozásb. H ez koncepciójábn olyn számsorokt d, mi lpvetően billent jelenlegi ptthelyzeten, kkor további dtokt fogok még kérni. T ó t h Kálmán: Én mgm már jvsoltm több Képviselő Úrnk, hogy téli hómunktervvel ismerkedjenek meg, feldtomul tűztem ki, hogy munktervet Városrendezi Kommunális Bizottságnk átdom, hogy beszéljük meg. Szeretném figyelmeztetni rr, hogy dolog nem olyn egyszerű, mert h zt szeretném, hogy Flussy Űr áltl is említett utcákbn második npon történjen meg hóeltkrítás, z csk pénz kérde. B e b e s i István: A közleked oldláról szeretném elmondni következőket: Várplotán többi városhoz képest jóvl mgsbb színvonlon ütem szerint történik hóeltkrítás, ezért szeretném köszönetemet kifejezni városlkók nevében is Közüzemi Vállltnk. M o l n á r László: Egy látszólg nem nnyir fontos dolgot szeretnék megemlíteni, mi mégis igen ngy problém: Pétfürdőn,