APRÓ KÖZLEMÉNYEK. ÁLLATTENYÉSZTÉS. A juhok nyári tartása és gondozása. Practikusok által bebizonyitott tény, hogy a juhok nyári gondozása azoknak nemcsak nyári állapotára, hanem még a télire is kihat. Jól tartott és gondozott juhok jó conditióban menvén át a télbe, a teleltetést, ha az talán kissé silány is, jobban állják ki. A juhok gazdaságainkban úgyis legtöbbnyire csak mostoha gyermekek, nem lesz tehát fölösleges hangsúlyoznunk azt, hogy aki nagyobb jövedelmet akar a juhászatból elıállitani, annak számolnia kell azzal is, hogy azokat az eddiginél jobb és okszerőbb módon tartsa és gondozza. Sokhelyütt majdnem általánosan elfogadott nézet, hogy a juhoknak harmatos vagy megázott legelıre menniök absolute nem szabad, mert az méregként hat reájuk. Pedig, ha behatóbban foglalkozunk e tétel lényegével és összehasonlítjuk az állati szervezet szükségleteit azok kielégithetése módjaival, arra a meggyızıdésre kell jutnunk, hogy ez egyáltalában nem állhat. Hisz képzelhetı-e tisztább víz, mint az esı vagy harmat, amely pedig száraz legelıkön, melyeken a juhokat a legtöbb helyen tartják, nemhogy ártalmára, de egyenesen hasznára vannak a juhoknak, mert azok vízszükségletét bizonyos fokig kielégitik és állataink nem kénytelenek ivóvíz után sokszor órákhosszant eljárni, vagy pedig mindenféle pocsolyából oltani szomjukat. A harmatos vagy esıtıl nedves legelıre a juh bátran hajtható, csak azt kell szem elıtt tartanunk, hogy mielıtt az ilyen legelıre eresztenık ıket, száraz szálastakarmányt etessünk velük az akolban vagy karámban. Míg azonban a harmatos vagy ázott legelıre bátran hajthatjuk a juhot, addig a nedves, pocsolyás legelıtıl jobban kell óvakodni s illetıleg, mielıtt az ily tisztátalan pocsolyákkal teli legelıre bocsátjuk, az akolban vagy karámban tiszta és jó ivóvizet elegendı mennyiségben kell nekik adnunk, hogy kiérve a legelıre, ne szomjazzanak és eszükbe ne jusson a pocsolyákból inni, amit a juhászok a legtöbb esetben nekik megengednének. Általában a juhokat minden reggel a legelıre hajtás elıtt meg kell itatni és akkor sohasem fognak szomjazni s a legelın, még ha meleg is az idı, jól fognak enni, mert nem melegszenek annyira ki és nem szomjasak, mintha reggel meg nem itattuk ıket. Ugyanígy vagy talán még rosszabbul vannak a kosok a víz dolgában. A kosokat szők rekeszekbe zárják, ahol úgy-ahogy csak megetetik, de vizet minél kevesebbet adnak nekik. A kosokat tág ketreczbe kell zárni, jól táplálni s folytonos tiszta és jó ivóvízzel telt edény álljon elıttük, hogy akkor igyanak, amikor nekik tetszik. Csak a hágatás után 1 1½ óráig takarjuk le az itatóedényt, hogy ne ihassanak, mert ekkor ki vannak hevülve. A szomjuság a juhoknál májbetegségeket idéz elı, s a juhászatokban oly gyakran elıforduló májbetegségeknek a legtöbb esetben a juhok szomjazása az oka. Az itatáson kivül a legeltetés módjánál is igen sok hiba történik. A juhokat éppen a harmatos főtıl való félelembıl csak igen késın, mikor a nap már jól tőz, hajtják ki a legelıre, a szegények ott alig esznek valamit és nemsokára a kihajtás után lihegve összebujnak, egymás hasa alá dugják fejüket, hogy a nap erısen tőzı sugarai elıl legalább azt védjék meg. Ha csak kissé gondolkozunk is, rögtön be kell látnunk ezen eljárás helytelenségét. Kora reggel kell kihajtanunk a juhokat, hogy még a nagy meleg beállta elıtt jóllakjanak és delelıre valami árnyékos helyrıl gondoskodnunk s akkor nem kell félnünk, hogy juhaink éhesen és a melegtıl eltikkadtan kerüljenek az akolba, ami úgy a gyapju növekedésére, valamint minıségére fölötte hátrányos befolyással van, sıt a fiatal állatok testének normális kifejlılését is gátolja. Röviden, juhainkat a következı módon tartsuk, ha belılük minél nagyobb hasznot akarunk kihozni:
Reggel a jászlakba este betett szalmával bealmozunk és friss szalmát teszünk a juhok elé, hogy abból egyenek. Körülbelül 6 óra tájban megitatjuk a juhokat s aztán a legelıre hajtjuk. Nedves, hővös idıben késıbb. Delelıre vagy visszahajtatjuk a juhokat az akolba, vagy valamely más alkalmas árnyas helyen pihentetjük. Ha a nap sugarainak égetı heve alábbhagyott, akkor ismét a legelıre hajtjuk, ahol naplenyugtáig maradhatnak. Ha a napok a nyár vége felé már rövidülnek és a hıség sem olyan nagy, akkor dél alatt is legeltethetünk és este korábban térnek haza. A kosoknak azonban minden esetben közel az akolhoz 1 2 holdas legelıt alakítsunk, ahol tetszésük szerint mozoghassanak, mert ennek hiányában túlságosan elnehezednek. A berkshire-sertés. A berkshire-sertés Anglia tarka sertésfajtái között a legkedveltebbek közé tartozik és nálunk is jobban van elterjedve, mint a fehér angol sertések. Hazájában Berkshire grófságban tenyésztetik legnagyobb mértékben, de még annál is kiterjedtebb mérvben tenyésztik Amerikában. A berkshire-sertés eredeti angol fajta, de már régen keresztezték a nápolyi sertéssel, mely nagyban javitotta a már meglevıt. Az eredeti, régi berkshire-sertés nagyobb és gorombább állat volt, mint a mostani; színre nézve a legtöbb esetben ugyan fekete volt, találhatók voltak azonban közöttük fekete-fehér tarkák és vörösfoltosak is. A nápolyi sertéssel e század 20-as éveiben keresztezték, mely keresztezés minden tekintetben javára szolgált; igaz, hogy kisebb testalkata lett, azonban finomabb és hizékonyabb. A berkshire-sertés minden tulajdonságát összevetve, igen hasznos és teljesen képes a modern mezıgazdaság igényeinek megfelelni, kivált a mostani irány mellett, midın többirányu tehetısséget kivánnak. Gyorsan fejlıdik, meglehetıs edzett, igénytelen és a takarmányt is elég jól értékesiti a berkshire-sertés. A régi berkshire-sertés nagy súlylyal birt, 3½ q-ás nem tartozott a ritkaságok közé; a mostani, jó takarmányozás mellett, 8 hónapos korában 1.5 q nehézre bízik és teljesen kinıtt, egyéves korában 2.25 q nehéz is lehet. A berkshire-sertés fıtulajdonsága a gyorsfejlés, minek következtében a 9 hónapos állatok már kinıttek és ebben a korban már teljesen kihizlaltak lehetnek; vágósúlya igen nagy és egyes példányoknál az élısúly 86 90%-át is képezi. Levágva sokkal nehezebbek, mint a mészáros gondolja, és több sovány húst adnak, mint a legtöbb más fajta. A berkshire-sertés termékenysége kielégitı és malaczait jól fölneveli. A fiatal koczák 7 8, öregebbek 10 12 malaczot vetnek. Különösen kiemelendı a berkshire-sertés ellentálló-képessége és edzettsége a kedvezıtlen idıjárással szemben, s különösen ajánlható oly gazdaságoknak, ahol a sertéseket a legelın nevelik föl, természetes, hogy ez igen megkönnyiti a fölnevelésüket. A berkshire-sertés fı ismertetıjelei a következık: A berkshire-sertés szine minden esetben sötét, többnyire fekete; szıre finom, legfeljebb a nyakon levı serték durvák. Szırözete meglehetıs sőrő. A bıre fekete vagy sötét. A szırözet azonban néha tarka, mert a lábvégek fehérek is lehetnek. A test hosszu, mély, teljesen hengeres; feje kicsiny; háta egyenes és széles; fülei kicsinyek, fel- és kissé elıreállók; a szügy és nyak erıs; a váll széles; a bordák erısen dongások; a czombok teltek; a lábak rövidek; a far kissé csapott. A berkshire-sertés küleme teljesen megfelelı a szabályos termetü állaténak; nem túltenyésztett, de nem is goromba, minden tekintetben megfelelı a jelenlegi kivánalmaknak. Tojásokat télire eltenni. Ezen, úgy a gazdát, mint a házi asszonyt érdeklı kérdés fejtegetésénél elıször aziránt kell tisztába jönnünk: mikor kezdjük el az eltevésre szánt tojásokat gyüjteni? Ez attól függ: milyen eltartási eljárást szándékozunk követni? Aki a költséget és fáradságot nem sajnálja, már juliusban megkezdheti a tojásgyőjtést. Augusztusban a tyukok már kevesebbet tojnak, ha azonban megfelelıen etetjük ıket, e tekintetben nem igen lesz panaszra
okunk. Általában azt hiszik, hogy az augusztusi tojás különösen alkalmas az eltartásra, s ebben némi igazság is rejlik, mert ez idıben a párzási ösztön nagyon alábbhagy, s így sok augusztusi tojás nincs megtermékenyitve, a meg nem termékenyitett tojások pedig sokkal tovább elállanak, s igy az elrakásra különösen alkalmasak. Ugyanez áll a szeptemberi tojásokról is, csakhogy szeptemberben már nagyon keveset tojnak a tyukok. Ha a tojást hosszabb ideig eltartani, akarjuk, fı-feladat azoktól a levegıt, mely megromlásuknak okozója, távoltartani. Hogy az eltartandó tojásnak frissnek kell lenni, az magától érthetı; ha a tojás már az elrakáskor nem volt friss, az elrakásnál föltétlenül megromlik. Ha teljesen biztosak vagyunk a tojások friss voltáról, akkor igen ajánlható a következı eljárás: A tojásokat tizenkint egy ritka hálóba rakva, egy fazék forró vízbe mártjuk, melyben pontosan 12 másodperczig maradnak, mikor is kiveszszük ıket és szárazra töröljük s korpa, homok vagy hamu közé elrakjuk. Ha ezen eljárás nem óvja is a tojást olyan hosszu ideig, mint más, késıbben közlendı: nagy elıny az, hogy a tojások friss izüket folyton megtartják, és a saját háztartást ily módon igen jól elláthatjuk. Ha azonban a tojásokat a piaczról szerezzük be, jó lesz az elrakás elıtt azok frisseségérıl meggyızıdni. E czélból 1 l vízre feloldunk 120 g konyhasót; ezen oldatba téve, a friss tojás lassan-lassan a fenékre száll. Ha a tojás egynapos, nem fog egészen a fenékre szállani, a 2 3 napos tojás körülbelül a folyadék közepén állapodik meg, az ötnapos tojás már felül fog úszni. Az oly tojás, mely a felszinen marad, nem alkalmas az eltartásra. A legjobb eltartási eljárások a következık: Az elsı eljárás abban áll, hogy a tojást vaselinnel, egy meg nem avasodó zsírszerü anyaggal dörzsölik be. Az ember a vaselint két tenyerére veszi és a tojásokat egyiket a másik után jól bedörzsöli vele s egy, megfelelı lyukakkal ellátott deszkára állítja, hol pár nap alatt fényüket teljesen elvesztik; erre ıket másodizben vaselinnel bedörzsölvén, véglegesen elteszszük. A második eljárás értelmében a tojásokat salicylsav-oldatba kell mártani. Az oldat 5% salicylsavat tartalmaz és benne három perczig hagyjuk a tojást s azután kivéve, megszáradni hagyjuk, a salicylsav feloldására tiszta spiritust használunk és 1 l folyadékra 50 g salicylsavra van szükségünk; ezen eljárás, tekintve a salicylsav antiseptikus hatását, teljesen biztos. Szoktak ½%-os salicylsav-oldatot is használni, melyben a tojás 15 perczig hagyatik; ez mindenesetre olcsóbb, de nem oly biztos. A tojások azután száraz korpa, homok, hamv stb, közé száraz, jól szellızött és fagytól mentes helyen elrakjuk. A harmadik eljárás abban áll, hogy a tojásokat só közé rakjuk el és sóval födjük be; az eljárás kitőnı, azonban teljesen száraz helyen használható csak, mert különben a só nedvességet vonván magához, szétfolyik és a tojás élvezhetetlenné válik. A tojás fehére ezen eljárás mellett különben is némileg sós izü lesz. Ajánlható az elrakandó tojásokat több kisebb edénybe rakni el, mert amint az egyiket felbontottuk és használni kezdjük, levegı jutván a tojásokhoz, nem tartanak sokáig. A tojásokat legszélszerőbb csúcsukra állítva elrakni, az edényeket azután igen jól elzárni és minden héten egyszer megforditani, hogy a tojásoknak egyszer csúcsos, egyszer tompább része kerüljön felül. TEJGAZDASÁG. A kék tej bacteriuma. Néhány év elıtt még nem ismerték biztosan az okát a tej néha tapasztalt megkékülésének. Analog esetekbıl gyanitották ugyan, hogy ennek is bacteriumok lesznek az okozói, mindazáltal elıször Löfflernek (1887) sikerült a Koch által behozott methodus segélyével kimutatni, hogy e bajt tényleg mikroorganismusok okozzák. Legujabban Dr L.
Heim tett ez irányban érdekes vizsgálódásokat a berlini állami egészségügyi hivatal bacteriologiai osztályában, melybıl a következıket közöljük: A tej megkékülésérıl a következı dolgok ismeretesek: A tejen, mely más tejtıl kinézésére nézve éppen nem különbözik, kisebb-nagyobb kék pontok láthatók a felszinen, melyek mindinkább nagyobb terjedelmüek lesznek és néha a tej egész felszinét is ellepik. A tej eközben megsavanyodik. Ha már némely helyen kék foltok mutatkoztak, akkor néhány óra mulva a tej egész felszine néhány milliméter vastagságban megkékül, és pedig annál könnyebben, minél soványabb a tej; a lefölözött tej legkönnyebben kékül rneg. Ezen, a tej megkékülését okozó anyag ragályossága oly nagy foku, hogy abban az edényben, amelyben kék tej volt, a friss tej még az esetben is megkékül, ha az edényt a friss tejbe töltése elıtt vízzel több izben kiöblögették; mert elegendı az edény falához tapadó parányi részecske, hogy ismét kék tejet okozzon. Érdekes tudni, hogy ha a kék tej huzamosabban állni hagyatik, kék szinét lassankint teljesen elvesziti. Heim a kék tejbıl az ú. n. tiszta cultura elvei szerint bacteriumokat isolált. E bacteriumok rövid, a végükön gömbölyü pálczikák, melyek élénk mozgást mutatnak. Alakjuk a legkülönbözıbb viszonyok közt fölöttébb állandó, s e tekintetben különböznek a többi hasadógombáktól, melyek alakjukat a táplálékhoz képest gyakran változtatják. E bacteriumok a szilárd táptalajon nem egyenkint nınek, de mint a többi bacteriumok, úgy ezek is coloniákat képeznek. E coloniák kinézése fontos ismertetıjelét képezik a különbözı bacteriumoknak, majd gömbölyüek, majd szabálytalanok, majd szilárdak, majd a táptalajt elfolyósítják ott, hol azt ellepik stb. A kék tej bacteriumai azon csoportba tartoznak, melyek a gelatint nem folyósítják, de annak kellemetlen szagot kölcsönöznek. A coloniák alakja majd a szeg fejéhez hasonlít, majd rongyos szelü, de a tejet mindkét tenyószet egyaránt megkékiti. Nevezetes továbbá, hogy gelatinon hosszabb ideig tenyésztve, elvesztik csiraképességüket, hogy a tejet megkékitik. E bacteriumok szivós életőek, így hónapokig megtartották életképességüket, ha tápanyagukkal beszárítva eltétettek, s amint a friss tejhez parányit tettek, a hónapokig szárazan álló porból azonnal mutatkozni kezdett a tej megkékülése. Ebbıl azután kimagyarázható, hogy bizonyos edényekben, még ha azok látszólag tisztán hónapokig használaton kivül voltak is, újból és újból megkékül a tej. Igen figyelemre méltók azon megfigyelések, melyek a melegnek e bacteriumokra gyakorolt befolyását illetik. E bacteriumok nedves állapotban legfeljebb 50 C hıt birnak ki; ha 55 -nak tétetnek ki, életképességüket már 5 percz alatt, 70 -nál egy percz alatt elveszitik. Ezt tudva, meg van találva az út, amelyen czélhoz jutunk, ha a tejes kamrában a megkékülı tejtıl óvakodni akarunk. A kérdéses edényeket egészen telidesdeli töltjük forró vízzel s néhány perczig állni hagyjuk; a forró vízzel nem kezelhetı eszközöket 10% szóda- vagy 5% patronlúg-oldattal vagy salicyloldattal (1:300) kezeljük s e szerek behatásának mindenesetre idıt engedünk. Legjobb azonban, ahol csak lehet, a forró vizet használni, s igy e kellemetlen betegség hála a tudományos kutatásnak veszélyes jellegét teljesen elvesztette s nincs mit félni tıle többé. NÖVÉNYTERMELÉS. A talaj beótásáról. A növények életének tanulmányozása több oly jelenetröl lebbentette félre a fátyolt; melynek kihasználása a gazdának és a kertésznek javára válhatik. Így egy ilyen
jelenség a synbiose, melyet közös háztartásnak nevezhetnénk, s mely abban nyilvánul, hogy két különbözı növény táplálkozási czélból egyesül egymással s egyik a másik nélkül csak sínylıdik, még oly viszonyok között is, melyek különben a növények fejlıdésére kedvezıknek mondhatók. Általánosan ismeretes péld. a parasitismus (élısdiség), mikor a tápláló növény a gazda többé-kevésbé kóros elváltozásokat mutat, sıt az élısdiek következtében tönkre is mehet. Más esetekben azonhan a synbiose nem parasitismus is egyszersmind, mert egyik növény fejlıdésében a másikra van utalva. Így péld. a pillangós virágu növényekrıl tudjuk, hogy ezek gyökerei különbözı nagysága csomócskákkal borítvák; e csomócskákban parányi, golyóalaku képzıdmények lelhetık, melyek feladata a nitrogént e növények által fölvehetıvé tenni. Igen érdekesek ezekre vonatkozólag Hellriegel kisérletei, ı pillangós virágu növényeket (borsót, seradellát, csillagfürtöt) tiszta homokban termesztett, melyhez azonban a szükséges növényi tápanyagokat hozzákeverte. A növények egészen jól fejlıdtek, még akkor is, ha a homok nitrogénvegyületeket nem tartalmazott; midın azonban a talajt megelızıleg sterilizálta, a növények ugyanazon kedvezı körülmények daczára tönkre mentek, amint a magvaikkal a talajba hozott tápanyag-készletük elfogyott. Ez esetekben a növények gyökerein csomócskák nem voltak találhatók. Hellriegel továbbá kimutatta, hogy a sterilizált homokban is jól fejlıdnek a növények, ha a talajt csekély mennyiségü oly vízzel locsolta meg, melylyel nem sterilizált talajokat kimosott; ez esetben a gyökércsomócskák ismét megjelentek. Számos kisérlet után végül Hellriegel azon megállapodásra jutott, hogy a pillangós virágu növények képesek nitrogénszükségletüket a levegıbıl fedezni, vagy legalább is, ha a talaj nitrogénkészlete elegendı nem volna, a levegı nitrogénjét is belevonni az assimilatióba, a gyökércsomócskákban föllépı mikroorganismusok jelenléte azonban okvetlenül szükséges. E kisérleteket kitünıen értékesitette dr Salfeld, lápos talajokon tett termelési kisérleteiben. Azt tapasztalta ugyanis, hogy a régebbi föltevésnek megfelelı talajmegmunkálás, meszezés, káliés phosphorsavtrágya e tızeges talajok nitrogénjét értékesithetıvé teszi, ez azonban hüvelyes növények és lóhernél nem mutatkozott. 1887-ben ennélfogva új kisérleteket tett, földet hozatott Calenberg környékérıl (hol a babfélék kitünıen díszlenek) és a hollandi marschokból. Kisérletei azt mutatták, hogy a lápos (tızeges) földek mívelésénél némi jó földnek (ótóföld) a megfelelı phosphorsav-, káli- és mésztrágya alkalmazása mellett rendkivüli hatást mutat valamennyi pillangós virágu növényre nézve. Az egész kisérleti tér egyenletesen 900 k/g Thomas-salakliszttel, 1200 k/g kainittal és 4000 k/g mészszel lett behintve hektáronkint; az egyik felére a teleknek ezenfelül 4000 k/g ótóföld hintetett ki s a termés oly nagyszerü lett, hogy a legjobb lóhertalajok termésével vetekedett. A be nem ótott földeken már ıszszel igen hézagos volt a lóher, azonkivül sárgás szinü. A beótott földeken ellenben buja, elágazó, haragoszöld szinü és háromszor oly magas, mint az elıbbieken, s a gyökerek sürőn vannak csomócskákkal ellepve. A termés pedig hektáronkint a be nem ótott területekrıl 47.2 q lóherszéna, a beótottról pedig 66 q lóherszéna. volt, úgy, hogy 18.2 q szénatöbblet esik az ótás javára, mi bizonyára kielégitı eredmény. A burgonya varbetegsége. Ezen, eddig még nem ismert burgonyabetegség okának megállapitása czéljából Amerikában I. F. Himephrey által tett kisérletek a Bidermann s Centralblatt für Agricultur-Chemie -ben a következıkben ismertetvék. Jelenleg általános az a nézet, hogy az e betegségnél a burgonyán keletkezı varszerü kérget, mely a szóban forgó betegséget jellegzi, a növénynek azon iparkodása okozza, hogy a növény a gumón keletkezett sebet para-újképletek készitése által iparkodik behegeszteni.
A betegség okának kipuhatolása végett a következı kisérletet tették New-Yorkban a kisérleti állomáson. Több egyforma minıségü parcellára burgonyát ültettek; a parcellák mívelésénél és kezelésénél csak azt a különbséget tették, hogy a parcellák felét megöntözték, másik felét azonban nem. Úgy az öntözött, mint az öntözetlen parcelláknak a fele megtrágyáztatott, a másik fele pedig nem. A trágyázatlan parcellákon az öntözés semmi hatással nem volt, illetıleg a varas burgonyák százalékos mennyisége annyi volt, mint a nemöntözöttön. Ellenben a trágyás-öntözött parcellákon a burgonyagumók 71%-a varas volt, míg a trágyás és nercöntözött parcellákon csak 30%. Az öntözött parcellák burgonyájának átlag 48%-a varas volt, a nemöntözötteken pedig 31%; a trágyás parcellákon 51% volt a beteg gumó, a trágyázatlanokon csak 22%. A nedvesség tehát elımozdíthatja a betegség kifejlıdését, de nehezen lesz az egyedüli oka neki. A kisérlettevök azt is mondják, hogy minél nagyobb a termés, annál több ily beteg gumó lesz közte, hogy a varképzıdés a fejlıdés gyorsaságával lépést tart, s hogy legkevésbé lép ott fel, ahol a gumók fejlıdése kezdettıl végig egyenletes. Úgy látszik, a betegség oka fıként a talajban van, legalább a Massashutban tett, de eddig még be nem fejezett kisérletek ezt látszanak bizonyitani. Brunchorst 1887-ben ezen betegség okául a Spongospora Solani nevő gombát és mint ahhoz közelálló fajt a Woronin-féle Blasmodiospora Brassicae-t irta le. Azon föltevésben, hogy e gomba sporái megölhetık és hogy a betegség a beteg gamók elültetése által továbbplántáltatik, tettek e gombával a fenti kisérleti állomások kisérleteket. A gombát megsemmisitı szereknek alkalmazása a varbetegség ellen teljesen hatástalan volt. A varas vetıburgonya 45% varas és 37% egészséges burgonyát termett, mig Massashutban több volt az egészséges, mint a beteg gumó. Massashutban az is bebizonyult, hogy a betegség oka a gumón kivül álló, mert a fehérhéju burgonyában 43%, a hússzinü héjuból 53%, a sötéthéjuból pedig csak 27% volt a betegségtıl megtámadva. A kérdés semmiképen sincs végleg megoldva s a kisérletek még továbbfolynak a kérdés tisztázására. A széna szine és szaga. Az idejében lekaszált és jó idıhen behordott széna friss szinérıl is fölismerhetı. A buja talajról való széna valamivel világosabb, a sok leveles növénynyel kevert széna valamivel sötétebb szinü, mint a közönséges völgyi rétek termése. A sós réteken termett széna némileg barnás szinü. Minthogy azonban a nedves (savanyu) rétek füvébıl készült széna kedvezı idıjárás mellett még zöldebb szinü is lehet a jó rétekrıl kerülı szénánál: a széna jó szinérıl csak arra lehet következtetni, hogy a szénakészitéskor jó idı járt, a fő a renden meg nem ázott és eltartás közben nem szenyedett. Ha a füvet késın kaszálták, vagy ha az esıt kapott, természetes zöld szinét épúgy elvesziti, mint akkor, ha nem elég szárazan hordták be, mely esetben erjedésnek indul, jelentékenyen fölmelegszik és sárgás vagy barnás szinü lesz. Majdnem minden réti főnek és leveles növénynek megvan a szárítás után a maga sajátságos szaga. A széna jóságára annak szaga után azonban annál kevésbé lehet következtetni, mert a legjobb szagu füvek csak másodrendü takarmányt szolgáltatnak. A széna illatáról csak azt tudjuk meg, hogy a szénakészités kifogástalan jó volt, de péld. a savanyu füvek s a köztük gyakran elıforduló mentafélék kellemes és erıs szagot terjesztenek. Az eltartás közben a széna lassankint elveszti szagát és a régi széna majdnem szagtalan; ha a széna a renden több izben megázott, szagát többnyire, még mielıtt behordták, elvesziti, valamint akkor is, ha nem elég szárazan lett behordva. A dohos szag azt jelenti, hogy a széna romlófélben van, vagy hogy már el is romlott. Az ilyen széna rendszerint penészes is és porossá válik.
GAZDASÁGI GÉPEK ÉS ESZKÖZÖK. Ujabb üzleteredmények a Fowler-féle gızekékkel. A gızeke-munka költségeinek kiszámitásánál kiválóan fontos azon kérdés, hogy mennyi ideig állott az munkában? Eddig rendszerint azt föltételezték, hogy a gızeke 10 12 évig használható s amortisatióképen 10%- ot irtak le évenkint értékébıl. Újabb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy kellı gondos kezelés mellett közel kétannyi ideig is eltart a gızeke, mint eddig hitték. Így a német gazdasági egylet mult évi magdeburgi gyülésén Rimpau kijelentette, hogy gızekéi már 15 éve dolgoznak és valószinü, hogy még ugyanannyi ideig használhatók lesznek. Wolmirstedtben 1868 óta dolgozik egy kétgépü Fowler-gızeke s most is teljesen jó. Oderbruchban 1871 óta 4 darab két locomobillal ellátott gızeke mőködik, s e 18 év óta csak kettıt kellett a mult évben új tőzszekrénynyel ellátni; s ezeken felül még számos példát lehetne a gızekék tartósságáról felsorolni. Megemlitendı még, hogy mainap ezek készitéséhez, a vasipar haladása folytán, sokkal jobb anyag áll a gyárak rendelkezésére; elıbb ily kitőnı kazánnak való vas nem is létezett, mint ma. Ezenfelül a gızeke többi részei is jelenleg a szerzett tapasztalatok alapján tartósabban és megfelelıbben készülnek mint elıbb. Különösen jónak bizonyult a compoundrendszerü gızeke-locomobilok alkalmazása, melyek jóval kevesebb tüzelıt és tápvizet igényelnek, mi különösen magas szénárak mellett tetemes, 25 30% megtakaritást okoz, miáltal az üzleti költségek nem kis mértékben csökkennek. Végül a gızeke folytonos tökéletesitése folytán annak munkaképessége is jelentékenyen emelkedik. Így báró Berg Gusztáv jelenti Kapuvárról, hogy egy 1889 augusztus végén beszerzett Fowler-féle gızeke két 20-lóerejü compound-locomobillal szeptember 1-jétıl megszakitás nélkül mőködött az öntésí és vezekényi gazdaságban, s ezen idı alatt 4-barázdás ekével 380 H/a-t szántott fel 30 35 c/m mélyre, 7-, illetve 9-vasu cultivatorral pedig 180 H/a-t 40 c/m mélyre; tehát 80 napra 560 H/a mélymívelés és egy napra mintegy 7 H/a esik. Az egész idı alatt legfeljebb a rosz idı képezett szántás közben akadályt. Hasonló kedvezı eredményeket értek el gróf Hunyadi örményi gazdaságában (Nyitramegye) egy 14-lóerejü compoundgépü gızekével, mely már harmadik éve dolgozik. 1889-ben e gép 124 nap alatt 1131.5 H/a-t szántott meg 18 23 c/m mélyen és 36.7 H/a-t grubberezett. A jelentések szerint a napi eredmény 9.4 H/a sekély szántás, melylyel szemközt hektáronkint 147.7 k/g szén és 790 l víz állitandó. SZİLİMÍVELÉS ÉS BORÁSZAT. A földmívelésügyi m. kir. Ministerium a szılı-peronospora elleni védekezést a közönségnek minél inkább megkönnyitendı, gondoskodni óhajt, hogy a védekezéshez szükséges rézgáliczot minél jobb minıségben olcsón bocsáthassa a szılısgazdák rendelkezésére. Hogy tehát a körülbelül szükséges mennyiség felöl tájékozva legyen, másrészt pedig, hogy czélját, mely csak egy meghatározott minimális mennyiség biztositása mellett lehetséges, elérje: rendeletet bocsátott az összes gazdasági egyletekhez, borászati és pinczeszövetkezetekhez, hogy ezek egyrészt buzdítsák a közönséget a védekezésre, másrészt pedig az egyesek megrendeléseit összegyőjtve, a ministeriumhoz együttesen terjeszszék fel, hogy így a ministerium, ha a szükséges minimális mennyiség (1000 q) csakugyan megrendeltetik, a rézgáliczot olcsó áron három évre biztosítsa. Úgy az egyleteknek, mint az egyes érdekelteknek saját jól felfogott érdeke parancsolja, hogy a ministerium intentiójának megfelelıleg jelentéseiket minél pontosabban tegyék meg a ministeriumnak.
KERTÉSZET. A törzs magasságának befolyása a fa fejlıdésére. E tekintetben különbözı nézetek vannak, minélfogva legyen szabad a következıket felhozni: A törzset úgy tekinthetjük, mint azon csatornát, melyben a gyökerek és levelek által készitett tápanyagok körútjukat végzik. Minél magasabb a törzs, annál lassabban vastagszik az meg, mi annak tulajdonitandó, hogy a tápanyagok nagy erıvel vonzatnak a hajtások csúcsa felé, s így a törzsnek megvastagodása, különösen a nemesitési helytıl lefelé, nem birván hajtásokkal és levelekkel, elmarad. Ezen azáltal akarnak segiteni, hogy azon helyeken, hol a törzsek megvastagodását óhajtják, ezeken a kérget felhasítják. A sebzési helyre azután bıvebben vándorolnak a tápnedvek és lassankint vastagabb évgyürü képzıdik. Ha azonban az aránytalanság fölöttébb nagy, ily módon nem igen segíthetünk. Ez okból a fiatal, magastörzsü fákat gyakorta kitördeli a szél és lerázza róluk a gyümölcsöt, ha nincsenek karóhoz kötözve. Az alacsonytörzső fák törzse ellenben szabályosan fejlıdhet, aránylag gyorsabban megvastagszik, mint a magas törzs. Ez okból nincs annyi ideig karóra szükség, hamarább teremnek, a gyümölcsöt kevésbé rázza le a szél, de az kézzel is könnyen szedhetı s azonfelül a fát kényelmesebben nyeshetjük és tisztogathatjuk. Ez okokból az alacsonytörzsü fák elınyösebbek a magastörzsüeknél. Ellenben a magas fák alatt a talaj könnyebben megmívelhetı, ezek a földet kevésbé árnyékolják be. Déli Tirolban, hol a finom, asztali gyümölcstermelésre nagy súlyt fektetnek, a gyümölcsfák többnyire 1 1.40 m magasságuak, ellenben északi Tirolhan a magasabb törzsü fát kedvelik, de ezalatt csak 2 3 m magasságot kell érteni. A 2 m-nél magasabb törzsü fák csak az útszélekre valók, hogy a forgalmat ne gátolják; máskülönben az 1.5 m magas törzsüek elınyösebbek. Ha finom, asztali gyümölcs termelése a czél, legczélszerübb lesz az 1 m magas törzső fák nevelése, valamint oly helyeken is, hol a gyümölcsfák a fagynak jobban ki vannak téve, az alacsonytörzső fák sokkal inkább ajánlhatók.