NÉPTÁNC Alsó tagozat ( bevezető és kezdő szakasz) 1 4. évfolyam 1 4. évfolyam 0
A tantárgy éves óraszáma: 37 óra heti óraszáma: 1 óra Eszközös játékok Mozgásos játékok Párválasztó játékok Szellemi játékok Mondókák, kisorsolók, kiszámolók, csúfolók 1 4. évfolyam folyamatos folyamatos folyamatos folyamatos folyamatos 1
Célok és feladatok A néptánc tanítása fontos része az iskolai nevelő oktató munkának. A gyermekek megismerik hazánk (s ezen belül a Dunántúl ) néphagyományait, népviseleteit, népdalait, gyermekdalait, gyermekjátékait. Erősödik nemzettudatuk, az egymáshoz tartozás érzése. Megértik, hogy a magyar kultúra szerves része a tánckultúra, s ennek megismerése kapcsán személyiségük fejlődik. A népzene, a néptánc, a népművészet elemeiből nyert értékek olyan műveltséggel ruházzák fel a kisiskolásokat, amely a későbbi életvitelüket, életszemléletüket is segíti. A mozgáskultúra fejlesztése: egészséges testi, lelki fejlődés biztosítása játékkal, mondókákkal, dalokkal, népszokásokkal. Mozgáskészség fejlesztése a játékok mozgásanyagának tanulásával. Helyes táncos tartás kialakítása, ruganyosság fejlesztése, harmonikus mozgásfejlődés elősegítése. Tanulási, játékélmények nyújtása: elsajátítás, teljesítmény, kollektív siker, a tevékenység öröme. Értékes személyiségvonások fejlesztése: a félelem leküzdése, a szabályok betartása, összpontosítás, önfegyelem, alkalmazkodóképesség fejlesztése, kudarc elviselése, értékeink védelme. Fejlesztési követelmények Az egészséges testi fejlődés segítése, a mozgáskultúra fejlesztése: A tanulók életkorának megfelelően fejlődjön mozgatórendszerük, mozgásuk összerendezettebbé váljék. A helyes táncos tartás kialakításával előzzék meg a tartási rendellenesség kialakulását.( lábak kidolgozása, tágítás, kartartások, karvezetések tanulásával ) Sajátítsanak el néhány ugrás-, dobás-, forgástechnikát, ezzel is gazdagítva készségkészletüket. Jellemezze tevékenységüket kreativitás. Szívesen vegyenek részt gyermekjátékokban, ismerjék azok szabályait. Sajátítsanak el viselkedési mintákat a különböző szituációkban, váljanak képessé a társakkal való együttműködésre. 2
Zenei elemek ismerete, értelmi, érzelmi élet fejlesztése: Dallami és ritmikai elemek biztos ismerete. Az éneklési készség, zenei hallás, ritmusérzék, zenei formaérzék fejlesztése. A tanult dalok, népszokások ismerete. A Dunántúl néphagyományának, népszokásainak, népviseleteinek, táncainak, dalainak megismerése. Érezzék át, hogy ez a kultúra közös kincsünk, melyet védeni, óvni, ápolni kell. A néptánc tanítása során megjelennek a kulcskompetenciák: Anyanyelvi kommunikáció: a fogalmak, a gondolatok, az érzések kifejezése Matematikai kompetencia: a folyamatok és a tevékenységek tervszerű átgondolása, alkalmazása Természettudományi kompetencia: ismeretek és módszerek alkalmazása az emberi vágyak és szükségletek kielégítésére Digitális kompetencia: az információs társadalom technológiájának magabiztos használata, az információ felismerése, visszakeresése, tárolása, bemutatása Hatékony, önálló tanulás kompetenciája: az egyén képes saját tanulását megszervezni egyénileg és csoportban is, kitartóan tanulni. A motiváció és a magabiztosság e kompetencia elengedhetetlen része. Szociális és állampolgári kompetencia: harmonikus életvitel és a közösségi beilleszkedés feltételei Vállalkozói kompetencia képes legyen a kínálkozó lehetőségek megragadására. A célkitűzései érdekében kreativitás, terveket készít és hajt vére. Esztétikai, művészeti tudatosság és kifejezőkészség kompetenciája: esztétikai megismerés, elképzelések, élmények és érzések kreatív kifejezése 3
Eszközös játékok (1. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Európai azonosságtudat egyetemes kultúra A szóbeli szövegek megértésének és alkotásának fejlesztése Hatékony, önálló tanulás A beszédkészség fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia Önállóságra nevelés Hagyományaink megismerése Témák, tartalmak Tárgykészítő játékok. A játékokhoz kapcsolódó ismeretek Népművészeti tárgyak megismerése, a pápai Győry Néprajzi Gyűjtemény meglátogatása. Eszközös ügyességi játékok: Ugrókötéllel végezhető játékos mozgások Tanulói tevékenységek Rongybabakészítés, kukoricacsuhé figurák készítése. Gyűjtőmunka: Mivel játszottak régen a gyermekek? Ugrókötél áthajtások Kacsázás, bigézés Kapcsolódási lehetőségek Technika Rajz Magyar nyelv és irodalom Hon és népismeret Környezetismeret Testnevelés Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség Testi, lelki egészség A harmóniára való készség fejlesztése 4
Mozgásos játékok (2. témakör) 5
Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Gondolatok, érzések kifejezése Hatékony, önálló tanulás Motiváció a játékra Szociális és állampolgári kompetencia Versenyszellem elsajátítása Önuralom fejlesztése Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A harmonikus mozgás fejlesztése Ének és mozgás összhangjának, szépségének észrevéttetése Vállalkozói kompetencia Kreativitás a játékban Témák, tartalmak Ölbeli játékok A különböző testrészekre hívja fel a figyelmet Különféle ügyességi és erőjátékok: Mozgásos,dinamikus gyakorlatok zenére: Különböző futások, (zene nélkül és zenére is) ugrások, szökdelések, utánzó és páros szabadgyakorlatok. Egyensúly és testtartást javító gyakorlatok: Különböző járások, vonulások Fogócskák: Tanulói tevékenységek Tapsoltatók, ültetgetők, höcögtetők, altatgatók Adj király katonát Járjad, járjad jó katona Kicsi rakás nagyot kíván ( máglyarakás ), Tücsköt ringatok, Bakugrás, Kakasviadal, Sótörés, Kocsizás, Talicskázás járások, futások, ugrások, dobások, forgások, szökdelések, hajlítások, ollózások, guggolások. séta csípőre tett kézzel, lábujjon járás kezek oldalsó középtartásban, törpejárás Ha én cica volnék Fészekfogó Páros fogó Pórumozás Kocsizás Kinn a bárány Kapcsolódási lehetőségek Magyar nyelv és irodalom Környezetismeret Testnevelés Ének-zene Természettudományi kompetencia ismeretek és módszerek alkalmazása az emberi vágyak és szükségletek kielégítésére Vonulások: a rendelkezésre álló tér kitöltése különböző alakzatokkal. Kör,csiga kígyó vonal gyakoroltatása járással,futással,haladó cifrával. Vonulós játékok játszása Kapuzás körben és oszlopban. Vonulós játékok Bújj, bújj, zöldág, Tekeredik a kígyó, Túrót ettem, Borsót főztem, Csivirintem, Kőketánc Bújós, kapuzós, hidas játékok: Még a kácsát elhajtottam, Mért küldött az, Le az utcán, Hold, hold, Bújj, bújj, Bokrosi 6
Párválasztó játékok ( 3. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Dalok szövegének megtanulása, a régi, népies kifejezések megértése Hatékony, önálló tanulás A játékok elsajátítása, játszása során sikerélményhez jutás Szociális és állampolgári kompetencia Egymáshoz való alkalmazkodás, toleráns viselkedés Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A népművészet elemeiből nyert értékek megismerése Digitális kompetencia Az információk felhasználása Témák, tartalmak Körjátékok tanulása, játszása során a térben való tájékozódás, a játékok menetének, szabályainak ismerete. A különböző helycserékkel, fogásokkal, irányváltoztatásokkal a térbeli mozgás gyakorlása. Egyszerű körjátékok tanulása körbejárással, kifordulással. Felhasználhatók az ének-zene órákon tanult körjátékok. Leány játékok, leánykérő játékok felelevenítik a leánykérések szokásait, módját. Párválasztó, párcserélő, szerepjátszó, társas játékok Párbeszéd a gyermekjátékokban. A játék hangulatának, jellegének, funkciójának felismertetése. Tanulói tevékenységek Motivikai gyakorlatok. Motívumfűzések. Ismert motívumok felhasználásával kiscsoportos improvizáció, szabadtáncolás. Helyzetgyakorlatok. Kocsis, kocsis komámasszony Itt ül egy kis kosárban, Most viszik, Éva szívem, Éva, Gyere be rózsám Zöld paradicsom, Festékes, Hej vára vára, Elvesztettem zsebkendőmet, Hajlik a meggyfa, Mély kútba tekintek, Koszorú, koszorú, Haj, haj meggy, Három csillag, Katica szállj el, Hajdináné rokona, Kecske ment a, Kiskertem tele van, Járom az új, Hatan vannak, Fehér liliomszál Kapcsolódási lehetőségek Ének-zene Magyar nyelv és irodalom Matematika Környezetismeret 7
Szellemi játékok ( 4. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Szép, tiszta kiejtés A különböző kommunikációs lehetőségek közti harmónia észrevéttetése Hatékony, önálló tanulás Fantázia megmozgatása Magabiztosság a megfejtésekben Szociális és állampolgári kompetencia Türelemre, önfegyelemre nevelés A közös játék öröme Témák, tartalmak Ide tartoznak a nyelvtörő mondókák, kitalálós játékok, rejtő kereső játékok, tiltó játékok. Ezekkel a játékokkal fejlesztjük a gyermekek megfigyelő-, koncentráló képességét, önfegyelmét. Ugyanakkor pihentetőek is a gyermek fizikai erőnlétét próbára tevő táncmozgások után. Tanulói tevékenységek Nyelvtörő mondókák mondogatása Találós kérdések, verses kitalálók Elmutogatható találós kérdések Tárgyak megkeresése Szóbújtatás szótalálás Mi változott meg? Kapcsolódási lehetőségek Magyar nyelv és irodalom Környezetismeret Önálló gyűjtőmunka. Műsor összeállítása, előadása. Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A magyar nyelv szépségének felfedeztetése Dunántúli dalok, táncok, népviseletek, népszokások megismerése. Digitális kompetencia Az információk alkalmazása 8
Mondókák, kisorsolók, kiszámolók, csúfolók ( 5. témakör) Fejlesztendő kompetenciák, fejlesztési feladatok Anyanyelvi kommunikáció Gondolatok, érzések kifejezése Hatékony, önálló tanulás Memória fejlesztése Szociális és állampolgári kompetencia A közös játék öröme Esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőképesség A magyar nép népköltészeti, néprajzi értékeinek megismerése Matematikai kompetencia Tevékenységek tervszerű átgondolása Témák, tartalmak A tanulók ritmusérzékét fejlesztik. Segítik az egyenletes járás elsajátítását. Légző- és lazítógyakorlatok Motivikai gyakorlatok. Motívumfűzések. Ismert motívumok felhasználásával kiscsoportos improvizáció, szabadtáncolás. Helyzetgyakorlatok. Tanulói tevékenységek Guggolócska, Icce, bice, Kiugrott a gombóc, Sárga lábú kiskakas, Béka, béka, brekeke, Mese, mese, mátka, Árok szélén gödörbe, Túró, rekenyő, Egyedem, begyedem, Jancsi bácsi, Fenem, fenem, 1,2,3,4,te kis varga, Ön, dön, desz, Ekete, pekete, Akinek most Kapcsolódási lehetőségek Ének-zene Magyar nyelv és irodalom 9
Motívumok évfolyamonként Az egyes témakörökhöz tartozó dalok játékaihoz kapcsolódó mozgásokat, tánclépéseket elsajátítják a négy év során. A tanult motívumok felhasználásával kiscsoportos improvizációra, szabadtáncolásra is képessé válnak a gyermekek A lány és fiú játékok tetszés szerinti kötése, gyakorlása először tanítói segítséggel, majd önállóan is. ((Motívumfűzés) 1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam - egyes csárdás jobbra balra - tovahaladó csárdás jobbra balra - sarok emelgetés negyed értékben - párkerülgetés sétalépéssel - negyedes höcögés csárdáslépéssel - négy dobogó lépés előre hátra - dobogó cifra - kettes csárdás - ingó jobbra balra - előrebújás kapu alatt - höcögő tapssal Az 1.évfolyamon tanult motívumfűzések ismétlése, gyakorlása, egyszerű cifra változatok tanulása - höcögő előre nyújtott lábbal - séta cifrával - höcögő hátra felkapott lábbal - elől keresztezett cifra - hátul keresztezett cifra - futó höcögővel - futó cifrával - hátul keresztezet lépés dobogó cifrával jobbra-balra - lengető cifra - fönt hangsúlyos nyílt rida körben és sarokban jobbra-balra - nyílt rida irányváltással (egyes csárdással, cifrával) - nyílt rida tempóváltással - lassú páros bokázó - láb alatti taps és a lábszár térd alatti két kezes csapása - lengető cifrával, höcögővel - kanász lengető - légbokázó - légbokázó-dobogó cifrával - páros ugrós Az 1.-2..évfolyamon tanult motívumkötések gyakorlása, új motívumok tanulása Mezőföldi leánytánc motívumai - egyes - kettes csárdás rúgózva - sarkas - sarkas höcögő - futó tükörcsárdás Kanásztánc ( fiúknak ) motívumai (Bottal járt ugrós tánc) - futó dobogó cifra - elől keresztezett cifra - oldalt cifra, rézsut cifra - lengető - egyes csárdás - höcögő - terpeszugró - kopogó - légbokázó cifrával Az Új a csizmám koreográfia motívumai: - lippentő - futó helycsere - huppantó - oldalt futó cifrával - rida - futó csapó Rábaközi dus motívumok: - kopogó - sarkos cifra, futó cifra - légbokázó Az 1.-3. évfolyamokon elsajátított néptánc alapismeretek felújítása, gyakorlása. Új anyag tanulása Dél-alföldi ugrós - egyes csárdás - kirugós cifra - oldalazó - hátravágó - kopogó - légbokázó cifra - futó kirugós cifra - csapás - egylábas csapó - haladó bokázó földcsapó - szökellős csapó Dél-alföldi csárdás - séta és variáció - rida, ridaváltók - páros bokázó - kis harang - félfordulós Somogyi karikázó - ingó, csárdás ingó,lépő ingó - rida, ridaváltó - belépő Rábaközi verbunk - tapsbemérő - fordulós, fordulós csizmaverő - lengető séta - pittyegetős csapó 10
- lengető - höcögő - ugró csapó - terpesz csapó - hegyező Csóri kanász című tánc motívumainak megismerése Osskó Endréné: Dunántúli táncok című művéből. A néptánc részét képezi a néphagyományok megismerése, megőrzése, művelése. Január 1. - újév, kiskarácsony napja: A polgári év kezdőnapja. Január - Boldogasszony hava újévi köszöntés, pl. Újesztendő, vígságszerző Január 6. - vízkereszt, háromkirályok napja: A napkeleti bölcsekről és Jézusnak a Jordán vizében történt megkeresztelkedéséről emlékezik meg az egyház. A karácsonyi ünnepkör zárónapja, a farsang kezdőnapja. háromkirályjárás Vízkereszt utáni második vasárnap: A kánai menyegző ünnepe, énekének előadása. Január 25. - Pál napja / pálforduló /: a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, s lett belőle Pál apostol Február - Böjtelő hava Február 2. - Gyertyaszentelő Boldogasszony napja: Szűz Mária tisztulásának és Jézus templomi bemutatásának ünnepe. gyertyaszentelés 11
Február 3. - Balázs napja: Szent Balázsnak, a torokbetegségek gyógyítójának ünnepe. balázsáldás, balázsolás a katolikus templomban a torokbetegségek ellen balázsjárás: adománygyűjtő, iskolába toborzó szokás, pl. az Emlékezzünk Szent Balázsról, hogy ma vagyon napja kezdetű énekkel. Február 18. - Zsuzsanna napja: Ótestamentumi nőalak. Zsuzsanna-játék: a bibliai történetet megelevenítő dramatikus játék Farsang: Január 6-tól, vízkereszttől a húsvétvasárnapot megelőző negyvennapos böjt kezdetéig, hamvazószerdáig tartó, változó hosszúságú ünnepi periódus. A farsangi szokások fő ideje farsangvasárnap, farsanghétfő, húshagyókedd /farsang utolsó három napja /: köszöntő, pl. Hipp, hopp farsang, Agyigó.agyigó fassang, fassang maszkos, jelmezes játékok, jelenetek, felvonulások misztériumjáték: dúsgazdagolás vénlánycsúfoló szokások: tuskóhúzás, kongózás, szűzgulyahajtás táncmulatságok, pl. citerabál, asszonyfarsang, batyusbál Március - Böjtmás hava Március 12. - Gergely napja: I. /Nagy / Gergely pápa /5G9-604 /, az iskola patrónusának ünnepe. gergelyjárás: iskolás gyermekek adománygyűjtő, iskolába toborzó köszöntő vagy többszereplős, színjátékszerű szokása, pl. a Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napján kezdetű énekkel Március 18. - Sándor napja névnapköszöntés Március 19. - József napja: A názáreti ács, a gyermek Jézus gondviselőjének ünnepe. névnapköszöntés Április 1. Április - Szent György hava 12
ugratások, csúfolók Április 24. - Szent György napja: Sárkányölő Szent György napja, a lovagok, lovasok, fegyverkovácsok, szíjgyártók védszentje. állatok tavaszi kihajtásának hagyományos napja Április 25. - Márk napja: Márk evangélista ünnepe, búzaszentelő körmenet Nagyböjt: Hamvazószerdától húsvétvasárnapig, negyven napon át tart a húsvéti előkészület ideje: hamvazószerdán hamvazkodás" a katolikus templomban böjti étkezés böjti tilalmak pl. lakodalom, mulatság, tánc böjti játékok Virágvasárnap: A húsvéti ünnepkör virágvasárnaptól /Jézus Jeruzsálembe való bevonulásától / fehérvasárnapig tart. barkaszentelés, körmenet kiszejárás, villőzés Nagyhét: A nagyböjt virágvasárnaptól húsvétig terjedő utolsó hete. Jézus szenvedésének, kereszthalálának és feltámadásának emléknapjai. keresztjárás, kálvária, feltámadási körmenet nagyszombati tűzszentelés és tűzgyújtás Húsvétvasárnap: Jézus feltámadásának ünnepe. A tavaszi napéjegyenlőséget /március 21. / követő holdtölte utáni első vasárnap, mozgó ünnep március 2. és április 25. között. Krisztus-keresés, határjárás ételszentelés zöldágjárás, kakaslövés, havajgatás bálok, táncmulatságok 13
Húsvéthétfő: Húsvét másnapja. locsolás, locsolóversek, tojásfestés, tojásjáték Fehérvasárnap: Húsvét utáni vasárnap. komálás, mátkálás. vásározás Május - Pünkösd hava Május 1. májusfaállítás Pünkösd: Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszáll az apostolokra. A húsvétot követő ötvenedik napra esik pünkösdvasárnap május 10-e és június 13-a között. Pünkösd az egyház születésnapja. pünkösdikirály-választás pünkösdikirályné-járás pünkösdölés hesspávázás, törökbasázás, rabjárás zöldágjárás, zöldágazás májusfaállítás vagy májusfa bontása táncmulatság pásztorok megajándékozása Űrnapja: Az Oltáriszentség ünnepe, pünkösd utáni második csütörtök körmenet, Úrnapi sátor az oltárok fölött Június - Szent Iván hava Június 24. - Szent Iván /Keresztelő Szent János / napja tűzgyújtás és tűzugrás szokása angyalozás 14
Június 29. - Péter - Pál napja: Elsősorban Péter apostol fejedelem ünnepe. az aratás kezdőnapja Július - Szent Jakab hava Július 2. - Sarlós Boldogasszony napja: Szűz Mária ünnepe. Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatásának emléknapja. az aratás kezdőnapja Augusztus - Kisasszony hava Augusztus 20. - Szent István napja: Szent István, első államalapító királyunk ünnepe. Szent Jobb körmenet Szeptember - Szent Mihály hava Szeptember 12. - Mária napja: Szűz Mária névünnepe búcsúnap Szeptember 29. - Mihály napja: Szent Mihály arkangyal ünnepe. kisfarsang, a lakodalmak őszi időszakának kezdőnapja /Katalin-napig tart / a gazdasági év fordulója a pásztorok elszámoltatásának, elszegődtetésének. ünnepi lakomáinak ideje vásárnap Október - Mindszent hava Október 4. - Assisi Szent Ferenc napja: A ferences rend megalapítójának ünnepe. 15
szüretkezdőnap Október 15. - Terézia napja szüretkezdő nap Október 21. - Orsolya napja szüretkezdő nap időjárásjóslás: amilyen az idő ezen a napon, olyan lesz a tél Október 28. - Simon - Júdás napja szüretkezdő nap November - András hava November 1. - Mindenszentek napja: A naptárban név szerint nem említett összes szentek emléknapja. a sírok megtisztítása, feldíszítése, gyertyagyújtás a halottak tiszteletére November 2. - Halottak napja: A halottakra való emlékezés napja. temetőbejárás, a sírok rendbehozatala, gyertyagyújtás November 19. - Erzsébet napja: Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe. kedvelt névünnep November 25. - Katalin napja: Szent Katalin a házasságra vágyó leányok védszentje. o kedvelt névünnep a lakodalmak őszi időszakának befejező napja November 30. - András napja: Szent András apostol emléknapja. 16
a disznóvágás és disznótor hagyományos időpontja. December - Karácsony hava Advent: az egyházi év kezdete, a karácsonyi előkészület négy hetes időszaka. Szent András napját /nov.30./ követő vasárnap előestéjével kezdődik, és vízkeresztig tart. December 6. - Miklós napja: Szent Miklós püspök emlékünnepe. Miklós napi szokások: láncos Miklósok, Mikulás-alakoskodás, Miklós napi tréfás gyóntatás ajándékozás December 13. - Luca napja: Szent Luca vértanú ünnepe. A téli napforduló kezdőnapja a Gergely-féle naptárreform előtt. Lucaszék, kotyolás, lucázás fehér leples alakoskodás Szentcsaládjárás: Karácsony előtt kilenc napon át tartó paraszti ájtatosság. December 24. - Ádám-Éva napja, szenteste: Karácsony vigíliája, böjtje, Jézus születésének ünnepe. ostyahordás, pásztorok karácsonyi vesszőhordása, kántálás, betlehemezés paradicsomjáték karácsonyi asztal, ételek, karácsonyfa-állítás, ajándékozás December 25. - Karácsony napja: Egyházi és családi ünnep. December 26. - Karácsony másodnapja, István napja: Az egyház első vértanúja, Szent István államalapító király névadója. névnapköszöntés regölés December 27. - János napja: János evangélista ünnepe. borszentelés névnapköszöntés 17
December 28. - Aprószentek napja: A Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek emlékünnepe. vesszőzés December 31. - Szilveszter zajcsapás, zajkeltés, pl. gulyafordítás, kongózás, csergetés aranyosvíz, tüzeskerék-eregetés szilveszteri köszöntés, kántálás harsogtatás, hejgetés, kecskemaszkos játék Szempontok a tanulók teljesítményének értékeléséhez - A tanult játékok, mondókák dalok, népszokások, játékfűzések ismerete - A játékokban tanult mozgások, térformák, szabályok ismerete - Ritmusérzék fejlettsége - Tempó és ütemérzék fejlettsége 18
- Alaplépések elsajátításának foka - Eszközhasználat - Helyes táncos testtartás - Biztos térbeli mozgás - Motívumok fűzése - Az előadás hangulata, pontossága, esztétikája - Alkalmazkodóképesség társakhoz - Egészséges önbizalom, önértékelés - Önként vállalt fegyelem - A figyelem összpontosítása - Örömteli játék Az alsó tagozat négy évfolyamának néptánc tananyaga egymásra épül. Folyamatosan gyakorolják, ismétlik az előző tanévben tanult lépéseket. Szívesen táncoljanak, aktívan vegyenek részt a néptánc órákon. A közös szórakozás, táncos viselkedés alapvető normáit sajátítsák el. Eszközök, feltételek A táncok bemutatásához szükséges eszközök: - Ruhák ( szoknya, alsószoknya, kötény, blúz, szalag a lányoknak) ( nadrág, ing, kalap a fiúknak) - kendő, bot, köcsög, üveg, gyertya, tojás. 19
Ajánlott irodalom: - Forrai Katalin: Ének az óvodában - Kósa Szemerkényi: Apáról fiúra - Néprajzi lexikon - Jeles napok, ünnepnapok - Fűben, fában játék ( népi játékok gyűjteménye) - Bakonyi, balatoni népdalok - Osskó Endréné: Dunántúli táncok Egyéb segédeszközök: - Hangkazetták - Magnó - CD-lejátszó, - CD-lemezek - DVD-k - DVD-lejátszó - Videomagnó - Videokazetták ( táncprodukciók felvételei) 20