A FOGLALKOZTATÁS KÖZGAZDASÁGI ELMÉLETEI A GLOBALIZÁCIÓ TÜKRÉBEN Lipták Katalin Ph.D. hallgató Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Világgazdaságtani Tanszék Eddigi kutatásaim eredményeképpen a közgazdasági elméletek különbségeit mutatom be a foglalkoztatás, a munka és a munkabér területét érintve. Adam Smith (1723-1791) klasszikus közgazdasági, John Maynard Keynes (1883-1946) keynes-i és Milton Friedman (1912-2006) neoliberális irányzatait és elméleteit tekintem át. A kapitalizmus globális (transznacionális) korszakának megfelelı gazdasági ideológia a neoliberalizmus. Amikor a neoklasszikus-neoliberális tanok nézeteit tekintjük át a foglalkoztatásról, a munkaerıpiacról, akkor magának a globalizációnak a hatásáról szólunk. 1 A MODERN KÖZGAZDASÁGTAN EREDETE A modern közgazdaságtan története 4 eltérı korszakra osztható: 1. Klasszikus görög kor: a közgazdasági eszmék a politikai filozófiában el voltak rejtve. 2. Középkori skolasztika: a tudományt egyházi monopóliumnak tekintették, a közgazdaságtani gondolatok teológiai tanulmányokban fedezhetıek fel, melynek szemlélete inkább etikai, mint politikai. 3. Merkantilista korszak: a kor problémái több közgazdasági értekezés létrejöttét inspirálták, melyek a nemzeti gazdaságnak és a hatalomnak a kereskedelem szabályozásán keresztüli növekedési módjaival foglalkoztak. 4. Modern korszak: a XVIII. században a francia fiziokratákkal és Adam Smith-szel kezdıdik. A közgazdaságtan fokozatosan önálló diszciplínává vált. 2 SMITH ELMÉLETE A FOGLALKOZTATÁS TÜKRÉBEN A gazdasági növekedésrıl Smith természetes rendnek nevezte azokat a feltételeket, amelyek között a leghatékonyabban valósul meg az önzı érdek és a gazdasági fejlıdés spontán törvényeinek jótékony hatása. Ez a laissez faire elve. Eszerint, ha minden egyes ember gazdasági cselekvése végsı soron a társadalom javát szolgálja, akkor ezt a cselekvést semmivel sem szabad korlátozni. Smithnél a laissez faire konkrétan a következıket jelentette: 1 FARKAS P.: A közgazdasági elméleti iskolák a foglalkoztatásról, különös tekintettel a globalizáció hatásaira, Munkaügyi Szemle, 2007. 9. szám, 27. oldal 2 DEANE, P.: A közgazdasági gondolatok fejlıdése, Aula Kiadó, Budapest, 1997. 31-32. oldal
1. a munkaerı mobilitását, 2. a földek teljesen szabad adásvételét, 3. az ipar és a belkereskedelem állami szabályozásának megszüntetését, 4. a szabad külkereskedelmet. Smith szerint a társadalom gazdagsága két tényezıtıl függ: a termelımunkával foglalkozó lakosság hányadától és a munka termelékenységétıl, melyet a munkamegosztás határoz meg. A lakosság számának változását a munkabér nagyságával hozta összefüggésbe. A Nemzetek gazdasága címő mővében olvashatjuk, hogy nem az áruban megtestesült munkát tekintette az érték egyedüli pontos mértékének a kapitalista gazdaságban, hanem azt a munkamennyiséget, amely felett az áru rendelkezik. Smith így fogalmaz: A társadalomnak abban a korai és nyers állapotában, mely mind a tıkék felhalmozódását, mind a föld birtokbavételét megelızte, az áruban megtestesült és az áruért vásárolható munka ugyanaz volt. 3 Smith szerint az emberek gazdagok vagy szegények aszerint, hogy milyen mértékben tudják megszerezni az emberi élet szükségleteit, kényelmét és élvezeteit. A munkamegosztás teljes megvalósulása után már kevés olyan áru van, amelyet valaki saját munkájával állíthat elı és a legtöbb olyan, amely más emberek munkájával készül. Azaz aszerint gazdag vagy szegény valaki, hogy milyen mennyiségő munka áll a rendelkezésére és mennyit tud megvásárolni. Adam Smith növekedéselméletének kulcsa a tıkefelhalmozás volt, amely a növekvı mértékben specializálódó és ezáltal egyre termelékenyebb munkaerıhöz kapcsolódott. A tıkefelhalmozás egyaránt biztosít munkaalkalmakat. Smith észrevette, hogy a tıkés a munkabérnél nagyobb értéket kap a munkástól, hisz ezért van profitja. Ebbıl származik az a megállapítása, hogy tıkés viszonyok között az áru értékét nem a benne levı munka mennyisége, hanem az érte kapható munka mennyisége határozza meg. Az azonos értékek cseréjének problematikáját Karl Marx oldja meg A tıke címő könyvében a munka és a munkaerı fogalmak szétválasztásával. Eszerint a munkás a munkaerejét, munkavégzı képességét bocsátja áruba és ennek ára a munkabér, s így már azonos értékek cserélıdnek. A társadalom jövedelemrendszere Smith három eredeti jövedelmet ismert: munkabér, profit és járadék. Szerinte a munkabér nem más, mint a munkájukból élık jövedelme társadalmi munkától függetlenül. A tıke és a föld magántulajdonának megjelenése elıtt a munkás rendelkezett munkája teljes termékével, ezek megjelenése után azonban már csak egy része jutott neki. Harmadik értékelmélete szerint a jövedelmek határozzák meg az éréket és nem az érték a jövedelmeket. (Elsı értékelmélete szerint a munka az érték meghatározója, a második szerint az érte kapható munka.) Smith a munka piaci árát a létfenntartási és családfenntartási minimummal határozza meg. Az elsı munkabérelméletében tehát az áru értéke a munkabér forrása, a második szerint viszont a munkabér, mint jövedelem egyik meghatározója az áru értékének. 3 SMITH, A.: Nemzetek gazdasága: E gazdaság természetének és okainak vizsgálata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1992. 38. oldal
A profit nem más, mint a munkás által létrehozott értéknek a munkabér feletti többlete. A profitot Smith úgy ábrázolja, mint ami az elılegezett tıke nagyságával arányos. Értékelméletében, ahol az értéket a jövedelmek határozzák meg, a profit termelési költségként jelenik meg, (a tıkés bére.) Szerinte a tıkések csak az önmegtartóztatás, a fogyasztásról való lemondás árán tudnak felhalmozni. KEYNES ELMÉLETE A FOGLALKOZTATÁS TÜKRÉBEN Keynes A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete címő mővének 18. fejezetében (A foglalkoztatottság általános elméletének újrafogalmazása) annak a tisztázásával kezdeni, hogy gazdasági rendszer mely elemeit vesszük rendszerint adottaknak, melyek rendszerünk független változói, és melyek a függı változók. Adottnak vesszük a foglalkoztatható munkaerı meglevı tanultsági fokát és mennyiségét, a felhasználható felszerelés meglevı minıségét és mennyiségét, a meglevı technikát, azt, hogy milyen fokú a verseny, továbbá a fogyasztók ízlését és szokásait, a különbözı intenzitással végzett munkával, illetve a felügyeleti és szervezı tevékenységgel járó áldozatokat, csakúgy, mint a társadalmi struktúrát, ideszámítva a korábban felsorolt változóink kivételével azokat az erıket, amelyek meghatározzák a nemzeti jövedelem elosztását. 4 Ez nem jelenti azt, hogy e tényezıket konstansnak feltételezi, hanem csak azt, hogy e helyen és ebben az összefüggésben nem vizsgálja, illetve nem veszi számba változásaik hatásait és következményeit. Független változók elsısorban a fogyasztási hajlandóság, s a tıke határhatékonyságának a függvénygörbéje és a kamatláb. Függı változók a foglalkoztatás volumene és a nemzeti jövedelem béregységekben mérve. Azok a tényezık, amelyeket adottaknak vett, befolyásolják a független változókat, de nem határozzák meg ıket teljesen. A foglalkoztatás növekedése (vagy csökkenése) alkalmas azonban arra, hogy emelje (vagy süllyessze) a likviditási igény függvénygörbéjét, a foglalkoztatás növekedése ugyanis háromféle módon hat a pénz iránti kereslet megnövekedése irányában. A termelés értéke ugyanis még akkor is megnövekedik, ha a béregység és az árak (a béregységben mérve) a foglalkoztatás növekedésekor változatlanok; ezenfelül maga a béregység is hajlamos lesz növekedésre a foglalkoztatás javulásakor; végül a termelés megnövekedését az árak emelkedése kíséri (a béregységben mérve), tekintettel arra, hogy rövid idıszakot figyelembe véve, ilyenkor a költségek növekednek. Az egyensúlyhelyzetet tehát befolyásolják ezek a visszahatások; és vannak még egyéb visszahatások is. Ezenkívül a fenti tényezık mindegyike hajlamos váratlan és gyakran lényeges változásokra. Ebbıl fakad az események tényleges menetének rendkívüli bonyolultsága. Ennek ellenére is úgy látszik, hogy a fenti tényezık azok, amelyeket célszerő és hasznos elkülöníteni. Ha valamely aktuális problémát a fenti sémát követve vizsgálunk meg, könnyebben kezelhetınek találjuk majd, s gyakorlati intuíciónknak (amely tényeknek az általános elvek szerint tárgyalhatónál részletesebb együttesét is számba képes venni) kevésbé emészthetetlen anyaggal lesz dolga. 5 4 KEYNES, J.M.: A foglalkozás, a kamat és a pénz általános elmélete, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965. 268. oldal 5 Ugyanitt, 272. oldal
A fogyasztási határhajlandóság olyan, hogy amikor valamely adott társadalom termelése megnı (vagy csökken), mert több (vagy kevesebb) embert foglalkoztatnak az adott tıkefelszerelés mőködtetésével, a két tényezı alakulását összevetı multiplikátor nagyobb egynél, de nem túl nagy. A reáljövedelem növekedése esetén csökken a jelenlegi szükségletek nyomása, és egyben megnövekszik az eddigi életszínvonal biztosításán felül szabadon felhasználható jövedelemrész; a reáljövetem-csökkenés esetén ennek az ellenkezıje következik be. Természetes tehát legalábbis a társadalom átlagában, hogy a folyó fogyasztás a foglalkoztatás megnövekedésekor nı, de kevesebbel, mint amekkora a reáljövedelem teljes növekménye; és természetes, hogy csökken a foglalkoztatás csökkenésekor, de kevesebbel, mint amennyivel a reáljövedelem csökken. És ami érvényes az egyének átlagára, az valószínőleg érvényes az államokra is; különösen olyan idıszakokban, amikor a munkanélküliség rohamos növekedése arra kényszeríti az államot, hogy hitelfelvétellel finanszírozza a munkanélküliek segélyezését. Ha a tıke várható hozama vagy a kamatláb megváltozik, a tıke határhatékonyságának függvénygörbéje olyan lesz, hogy az új beruházások volumenének változása nem alakul túlságosan aránytalanul az elıbbiek változásához képest; vagyis a tıke várható hozamának vagy a kamatlábnak mérsékelt változása esetén a beruházás volumene sem fog szélsıségesen változni. Keynes második feltételezése szerint a tıkejavak jövıbeli hozamának vagy a kamatlábnak mérsékelt változása nem okozhatja a beruházási volumen végtelenül nagy változását. Ez valószínőleg így van, tekintettel arra, hogy a meglevı felszerelés segítségével elıállítható nagyobb termelés költsége aránytalanul növekszik. Ha olyan helyzetbıl indulunk ki, amikor a tıkejavak termelésére szolgáló erıforrásokból nagy feleslegek állnak rendelkezésre, akkor bizonyos határok között jelentékeny instabilitás lehetséges. Ez az állapot azonban megszőnik, amikor e feleslegek nagy részét kihasználják. E feltétel továbbá korlátot szab az abból eredı instabilitásnak is, hogy a vállalkozók lélektani beállítottsága erısen megváltozik vagy hogy korszakalkotó felfedezések következtében gyorsan megváltozik a tıkejavak várható hozama. Ha a foglalkoztatás megváltozik, a nominális bérek rendszerint a foglalkoztatás változásával azonos irányban, de hozzá képest nem nagyon aránytalanul változnak; vagyis a foglalkoztatás kisebb arányú változásai nem okoznak nagyobb változásokat a nominális bérekben. Ez inkább az árak, mint a foglalkoztatás stabilitásának egyik feltétele. Ez összhangban van az emberi természetre vonatkozó tapasztalatokkal, mert a nominális bérek körül vívott harc lényegében a magas relatív bérek biztosításáért folyik, valószínő, hogy ez a harc a foglalkoztatás növekedésekor minden egyes esetben intenzívebbé válik; egyrészt azért, mert a munkás tárgyalási pozíciója javul, másrészt azért is, mert a bérének csökkent határhaszna, valamint megjavult pénzügyi lehetıségei következtében hajlamosabb lesz vállalni a kockázatot. Ezek a motívumok azonban csak bizonyos korlátok között érvényesülnek, és a munkások nem törekszenek arra, hogy a foglalkoztatás megjavulásakor sokkal nagyobb nominális bérre tegyenek szert, a foglalkoztatás romlásakor pedig nem vállalnak igen nagy bércsökkenést csak azért, hogy munkahelyüket megtarthassák. Ténylegesen érvényesül valamilyen lélektani
törvény. Ha ugyanis a munkanélküliek közti verseny mindig a nominális bér igen nagy csökkenését eredményezné, akkor az árszint nagymértékben instabil lenne. Sıt, ilyenkor nem is lenne stabil egyensúlyhelyzet kivéve a teljes foglalkoztatással összeegyeztethetı állapotot, mert a béregységnek mindaddig esnie kellene, amíg eléri azt a pontot, ahol a béregységben mért pénzbıségnek a kamatlábra gyakorolt hatása elegendıvé válik a teljes foglalkoztatási szint helyreállításához. Másutt nem jöhetne létre nyugalmi állapot. Keynes szerint van még egy negyedik tényezı is, amely nem annyira a rendszer stabilitásáról gondoskodik, mint inkább arról, hogy valamilyen irányú kilengés kellı idıben a másik irányba csapjon át. A korábbinál magasabb (illetıleg alacsonyabb) beruházási volumen ugyanis elınytelenül (illetıleg elınyösen) hat a tıke határhatékonyságára, ha legalább néhány éven át, tehát nem is túl hosszú ideig, tartós marad. Azon a feltevésen alapul, hogy a tıkejavak különbözı életkorúak, idıvel elkopnak, és nem mindegyikük hosszú élettartamú; s így, ha a beruházás egy bizonyos minimális szint alá süllyed, akkor már csak idı kérdése, hogy a tıke határhatékonysága eléggé megnıjön, és a beruházást újból e fölé a minimum fölé lendítse. És természetesen ugyanígy, ha a beruházás a korábbi színvonalánál több lesz, akkor már csak idı kérdése, hogy a tıke határhatékonysága eléggé csökkenjen, s ezzel a beruházás csökkenését idézze elı, ha más tényezıknél nem jelentkeznek kiegyenlítı változások. Keynes négy feltétele bizonyítja, hogy a gazdasági helyzet mindkét irányban elkerülve a foglalkoztatás és az árak legsúlyosabb szélsıségeit, egy olyan köztes állapot körül ingadozik, amely jelentısen alatta marad a teljes foglalkoztatásnak, és jelentısen fölötte áll annak a minimális foglalkoztatásnak, amely már veszélyes volna a munkaerıpiacon. FRIEDMAN ELMÉLETE A FOGLALKOZTATÁS TÜKRÉBEN A neoklasszikus-neoliberális tanok fı képviselıje, Friedman szerint (ellentétben a keynes-i nézetekkel) a fogyasztás alakulása csak kis mértékben függ a folyó jövedelem alakulásától, tehát az állami fogyasztás- és beruházás ösztönzés nem hatékony. Mennyiségi pénzelméletét Hayek nézeteire alapozta, miszerint a pénzkereslet stabil, ezért a ciklikus ingadozásokat csökkentı keresletszabályozásra a monetáris politika a legmegfelelıbb. Friedman nézete szerint a szabadpiaci árrendszernek nincsenek olyan alapvetı hibái, amelyek munkanélküliséget hoznának létre. A Philips-görbét kritizálta és kidolgozta a munkanélküliség természetes rátájának elméletét. Eszerint a munkanélküliség lényegében véve önkéntes és ez alakítja a munkanélküliség természetes rátáját. Azért alakul ki a munkanélküliség, mert a munkavállalók egy része nem hajlandó a felajánlott munkabérért dolgozni. Mindezekbıl az következik, hogy elvileg létezik egy egyensúlyi bérszínvonal, amely mellett a teljes foglalkoztatottság biztosítható. A béreket arra az egyensúlyi szintre kell csökkenteni, amely mellett a teljes foglalkoztatottság megvalósulhat. Azaz a munkabéreknek lefelé is rugalmasnak kell lenniük. Amennyiben a globalizáció, a termelés-kiépítés révén a különbözı országok munkavállalói közvetlen munkaerı-piaci versenybe kerülnek egymással, akkor is a
legalacsonyabb munkabérekhez kell alakítani más országok jövedelmezését. Ezt az elméleti háttért tekinthetjük a jóléti államok leépítésének. ÖSSZEGZÉS Keynes a gazdasági válságok és a munkanélküliség megoldására az állam újraelosztó szerepének növelését, az állami újraelosztás és a jövedelempolitika radikális kiszélesítését javasolta. Véleménye szerint a gazdasági depresszió idején, különösen a munkaerıpiacon nem mőködnek a kereslet-kínálat klasszikus kiegyenlítı folyamatai. Friedman a keynes-i gazdaságpolitika ellen harcolt, ellentétes nézeteket vallott. A mai gazdaságtanban a neoliberális dogmákkal ellentétben az általános egyensúly hiánya a jellemzı. A globalizációs korszakban két ok miatt a munkaerı iránti kereslet abszolút mennyisége is csökken. Egyrészt az infokommunikációs és fejlett ipari elektronika kiszorítja a munkavállalókat a termelésbıl, másrészt a kevésbé fejlett országokba telepítik át a technológiákat, ahol alacsonyabbak a munkabérek. A keynes-i nézetek is hasonló következetésre jutottak, azok is a globalizációt és a technológiai fejlıdést jelölik meg a munkaerı iránti igény csökkenésének okaként. FELHASZNÁLT IRODALOM [1] DEANE, P.: A közgazdasági gondolatok fejlıdése, Aula Kiadó, Budapest, 1997. [2] FARKAS P.: A közgazdasági elméleti iskolák a foglalkoztatásról, különös tekintettel a globalizáció hatásaira, Munkaügyi Szemle, 2007. 9. szám, 27-31. oldal [3] FRIEDMAN, M.: Infláció, munkanélküliség, monetarizmus, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,1986. [4] KEYNES, J.M.: A foglalkozás, a kamat és a pénz általános elmélete, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965. [5] SMITH, A.: Nemzetek gazdasága: E gazdaság természetének és okainak vizsgálata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1992. [6] SMITH, A.: Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetérıl és okairól, I. kötet, Magyar Közgazdasági Társaság, Budapest, 1940.