Schmidt Dániel ŰHLY A lehetőség mint logikai és ontológiai kategória Valószínűleg kevés olyan fogalom akad a filozófia történetében, mint a lehetőségfogalom, amely elválaszthatatlanul összefonódott a lét értésének változatos formáival, s mindmáig feltáratlan eredetű praktikussága és magától értetődősége okán általában is a gondolkodás nélkülözhetetlen eszközévé vált. A fogalom karrierje azonban nem praktikussága és magától értetődősége miatt figyelemre méltó (ezen az alapon ugyanis még a kopula is dicséretes sikertörténetet tudhat magáénak), hanem azért, mert azon kifejezetten filozófiai alapterminusok egyike, amely nem csupán rendkívüli kognitív-szemantikai töltöttsége, hanem lényegi genezise által a legközelebbi rokonságban áll a lét fogalmával. Éppen e rokonság folytán csak fenntartásokkal beszélhetünk a lehetőség filozófiai sikertörténetéről, de nem azért, mert rokona rossz hírt hoz rá, hanem mert e rokonság genealógiája a családi vonások között sajátos, csakis erre a rokoni kapcsolatra jellemző rendellenességeket állapíthat meg. A lehetőség genealógiájának műveléséhez rögvest az a kissé ijesztő és sokakat feltehetőleg e munkától véglegesen eltántorító felismerés társul, hogy gyakorlatilag nincs különbség a fogalom áthagyományozott és ez utóbbi folyamatban szüntelenül változó értelemtörténése, valamint a filozófia története/történése között. Nincsenek bezáruló narratívák, telítődött indexek és mindent lefödő kataszterek. Ha mindezek adva lennének, akkor fölöslegessé válna a lehetőség értelemkérdése, sőt talán az értelme is. nnek az állapotnak alaposabb felmérésével az is nyilvánvalóvá válik, hogy önmagában annak belátása nem késztethet az értelemkérdés megfogalmazására vagy eddigi írásos előfordulásainak vizsgálatára, hogy ez az értelemtörténés lezárulatlan, s ekként az értelem további módosulásainak egy vélhetően szerencsés kiteljesülésre, megvilágosodásra irányuló végtelen játéktereként áll előttünk. Továbbá az sem válhat a lehetőség filozófiai kutatásának alapindítékává, hogy annak története megannyi megoldatlan, mindmáig rejtélyes feladványt tartogat számunkra. indezek az indítékok csak járulékosan kísérhetik a kutatást, mint az értelem kifejtéséhez megelőlegezetten társuló félig-meddig alkalmas segédeszközök, apró örömök, bosszúságok és a szinte mindent túlélő remény. A felsoroltak egyike sem képes azonban a kutatásnak elégséges alapját képezni abban az értelemben, ahogyan az értelemkérdés lényegi természete azt számunkra feltárja. Dolgozatomban nem törekszem a modalitások s ezen belül a lehetőség problématörténetének részletes és szisztematikus leírására, hiszen ezt már többen is elvégezték. Több mint említésre méltó itt August Faust 1932-ben megjelent monumentális, Der öglichkeitsgedanke: systemgeschichtliche Untersuchungen című vállalkozása, amelynek két kötetében Faust a legapróbb részletekbe menően áttekinti a görög, valamint a keresztény lehetőségfogalom/fogalmak tanulmány kidolgozását az urópai Szociális Alap által 2007 2013 között társfinanszírozott A doktori képzés mint fő tényező a társadalmi-gazdasági és humán tudományi kutatások fejlődésében POSDRU 6/1.5/S/4 szerződés alapján elnyert támogatás tette lehetővé.
A LHTŐSÉG INT LOGIKAI ÉS ONTOLÓGIAI KATGÓRIA 81 történetét. A szóban forgó munkát korabeli recenziók azon utolsó német nyelvű szubsztanciális monográfiák közé sorolják, amelyek részben 1 újkantiánus indíttatásból a metafizikai alapkérdések szisztematikus-történeti feltárására törekedtek. Faust is kimondottan a kritikai filozófia alapkérdéseitől mint lehetőségkérdésektől (öglichkeitsfragen; pl. miként lehetségesek szintetikus a priori ítéletek? stb.) ihletve és a filozófiának lehetőségtudományként való wolffi meghatározását komolyan véve fordul a lehetőségfogalom története felé. űvében amely bizonyos részletkérdések jelentőségének megítélésében fent megállapított ihletettsége folytán esetenként nemkívánatos hangsúlyeltolódásokat, hiányosságokat tartalmaz a lehetőségfogalmat elsősorban nem mint puszta formállogikai következményt vizsgálja, hanem azokat a háttérben működő ontológiai, etikai és vallásos eredetű problémákat igyekszik feltárni, amelyek együttesen vezettek a lehetőségnek mint látszólag pusztán formállogikai kérdésnek felbukkanásához. August Faust példáján is látható tehát, hogy a lehetőség problémája többet érdemel a technikai jellegű kérdéseket általában megillető figyelemnél, s hogy ennek elterjedtebb és látszólag ismertebb fogalma, amely e látszólagosságából következően pusztán logikai problémaként nyomul előtérbe, csak egyfajta mellékterméke a léttel, az élettel kapcsolatos metafizikai kérdéseknek. Faust rendkívül értékes rendszertörténeti munkássága dacára is a lehetőség és általában a modalitások a filozófia legelfeledettebb problémái közé sorolhatók, azonban ez a nagymértékű megfeledkezés Ingetrud Pape szerint egyáltalán nem esetleges. Pape megítélése szerint ugyanis egyetlen filozófiai probléma sem ment át olyan áttekinthetetlen fejlődésen, és ugyanakkor nincs még egy olyan eseménydús múlttal rendelkező probléma, mint a modalitások problémája, amely egyben a metafizika története megértésének kizárólagos előfeltétele is, hiszen minden központi metafizikai kérdés a lét modális struktúrájával kapcsolatos döntést implikál. 2 Ingetrud Pape Tradition und Transformation der odalität című műve hallatlanul fontos adalékokkal járul hozzá a probléma rendszertörténeti megragadásához. Legsajátabb érdeme, hogy August Fausttal ellentétben a problémát valóban a maga szisztematikus egészében mint modalitásproblémát vizsgálja, s így kutatásának történeti territóriumát adekvátabban le tudja szűkíteni és födni. nnek következtében a lehetőséggel kapcsolatos vizsgálódásai többnyire az újkor modalitáselméleteire korlátozódnak, hiszen a modalitás ma ismert specifikus terminológiai használata először Kantnál jelenik meg, és ettől kezdődően válnak a megismerés, ítélet és létezés modális meghatározottságai a modalitás gyűjtőneve alatt egységes problémakomplexummá. Természetesen a tárgyterületnek ez a leszűkítése minden igazolt legitimitása ellenére sem mentes az önkényességtől, hiszen a modalitásprobléma gyökerei (és máig megoldatlan rejtélyei, apóriái) a felvilágosodáson, a skolasztikán túl a görögökig s kiváltképp Arisztotelész lehetőségfogalmáig nyúlnak értelemszerűen nem abban a letisztult formában, ahogyan azok a Tiszta ész kritikájából vagy Hegel Logikájából váltak ismertté. 1 Az újkantiánus modálfilozófiát a maga ténylegességében és a rá jellemző módosulásaiban Hermann Cohen, különösen pedig Paul Natorp képviseli. Natorp Philosophische Systematik c. művében sajátos modalitáselméletet dolgoz ki, amelynek egyik alapvető kategóriája, a lehetőség megszűnik meghatározatlan valóságnak vagy a lét és a nemlét közötti átmenetnek lenni, alapkategória, plena potentia lesz: Warum ist dies die erste Kategorie? Weil sie die rstheit, den Ansatz, Anhub zum Sein und Sinn selbst bedeutet, de Grund selbst alles Gründens und Gegründetseins. Paul Natorp: Philosophische Systematik. Hamburg 1958. 93. 2 Ingetrud Pape: Tradition und Transformation der odalität. rster Band. öglichkeit und Unmöglichkeit. Hamburg 1966. 18.
82 ŰHLY Arra való tekintettel, hogy valóban kiváló, a lehetőségproblematika mélyére hatoló történeti munkák léteznek, a dolgozat nem e történet reprodukálásának szándékával jött létre, hanem elsősorban a filozófiai lehetőségfogalom szűkebb történetében uralkodó két alapértelmének (a logikainak és reálisnak) belső összefüggéseit az ontológiai lehetőségfogalom genezisének kérdéskörébe ágyazva vizsgálja. A szisztematikus-történeti referenciamunkák sora olyan művekkel, elméletekkel egészül ki, amelyek a modalitás tradíciójának kritikai reflexiójából nőttek ki. Ide sorolhatjuk mindenekelőtt Natorp és Nicolai Hartmann egynémely vonatkozásban rokonítható 3 modalitáselméleteit. Olyan elméletekről van itt szó többnyire, amelyekben valóban lezajlik a modalitások, valamint a lehetőség szó szerint vett transzformációja. Dolgozatomban nagyobb figyelmet Nicolai Hartmann elméletének, hagyománykritikájának szentelek, amit a öglichkeit und Wirklichkeitban 4 dolgozott ki részletesen. Hartmannak a modalitásokkal kapcsolatos törekvése tulajdonképpen ontológiai programjának magját képezi annyiban, amennyiben az alapvető de a Kant utáni bölcseletben többnyire túllogicizált létkategóriákat eredeti ontológiai környezetükbe ülteti vissza. Harcát nem csupán a 19. századi értelmezésekkel vívja, hanem magával a dologgal is: az értelmezése szerinti metafizikai alapkérdésekhez az ún. modálanalízis segítségével lehatolva a reállét belső ontológiai aspektusát próbálja kifejezni. 5 Anélkül, hogy Hartmann nézeteinek helyességét illetően állást foglalnék, néhány hipotézisét tézisem szempontjából kulcsfontosságúnak vélem. zek közül a legfontosabb, álláspontom szerint, az a kitüntetett figyelem, amiben a megarai iskola κυριευον λογος-ként, mestergondolatként elhíresült tézisét részesíti. Tézisemet megvilágítandó visszautalnék itt Pape gondolatára, miszerint minden centrális metafizikai kérdés és állásfoglalás egy a lét modális struktúrájával kapcsolatos döntést implikál. Úgy tűnik, hogy ezt a döntést Arisztotelész elhatárolódva a megaraiaktól a etafi zika Θ-ban hozza meg 6 a lehetőség és a valóság határozott elkülönítésével. 7 Hartmann Arisztotelész lehetőségfogalmával kapcsolatos álláspontja egyetlen tőmondatára redukálható: a puszta képesség csak részlehetőség. 8 A dolgozatomban annak eldöntéséhez próbálok támpontokat találni, hogy ez valóban így van-e. Ugyanis amennyiben igaz ez a kijelentés, kérdés, hogy milyen módon tettünk szert a lehetőségnek egy teljesebb fogalmára, és mennyiben képezhet az ún. Totalmöglichkeit ellentmondásmentes és életképes alternatívát? A fenti szálon induló vizsgálódás a problémakomplexumot teljes egészében mozgásba hozza. 3 Kutatásom szempontjából lényeges egybeesés éppen a lehetőség modalitásának mindkettejüknél kiemelt szerepe. 4 Nicolai Hartmann: öglichkeit und Wirklichkeit. Berlin 1938. 5 Die odalanalyse dringt in das Gefüge von öglichkeit und Wirklichkeit, Notwendigkeit und Zufälligkeit ein und gewinnt aus dem eigenartigen Verhältnis, welches die odi im Zuge des Weltgeschehens miteinander eingehen, den ontologischen Innenaspekt des Realseins als solchen [...] Uo. III. 6 Hintikka egyenesen azt állítja, s ezzel izgalmas elemzések útját nyitja meg, hogy a etafi zika Θ és ezzel egyetemben Arisztotelész modalitáselméletének raison d être-je a Θ-t megelőző könyvekben található szubsztanciatana, amely önmagában véve nem áll ellentmondásban az eleai és megarai tanokkal. Jaakko Hintikka: Analyses of Aristotle. New York 2004. 78. 7 Utalva a megarai mestergondolatra: Az ilyen állítások tehát megsemmisítik úgy a mozgást, mint a keletkezést. 1047a Arisztotelész: etafi zika. Ford. Halasy-Nagy József. Szeged 2002. 225. 8 Die bloße Fähigkeit ist eben nur Teilmöglichkeit. Hartmann: i. m. 184.
A LHTŐSÉG INT LOGIKAI ÉS ONTOLÓGIAI KATGÓRIA 83 A valós és a lehetséges összetartozásának megarai tézise és utóélete Arisztotelész etafizikájában (Θ 1046b) A megarai-affaire a modálontológia történetének egyik legvitatottabb pontja, és több értelmezés alapján is az ontológiai lehetőségfogalom bölcsőjének tekinthető, mert Arisztotelész többek között éppen a megarai tézis elutasításával és cáfolatával szélesíti δύναμις-fogalmának értelmét oly módon, hogy az attól kezdve már nemcsak az általában vett kinetikus erő hordozójaként, hanem a létre vonatkozó, azt teljesebben és változatosabban artikuláló fenoménként működik. 9 Arisztotelész alapgondolata amely ma már annyira magától értetődőnek tetszik az, hogy a lehetőségnek és valóságnak valami különbözőnek kell lennie, és nem azonosnak, mint ahogy a megaraiak gondolták. 10 A polémiát a lét tudományának kontextuális rendjébe szervező etafi zika Θ a szubsztanciáról szóló könyvek (Ζ, Η, Θ) része, amely mindamellett az arisztotelészi modálontológiai kutatás főbb momentumait a legösszeszedettebb formában tartalmazza. Nyilván nem ez az egyetlen hely az arisztotelészi műben, amely a lét modalitásainak elméletét érvényesíti, de az rendszeres kifejtésben egyedül itt található meg. Hipotézisem, amelynek alátámasztását a kommentárirodalom számos helyével el tudom végezni, nem a kényelem vagy leszűkített problémaérzékenység következménye, hanem annak belátásából származik, hogy a Θ tárgyalandó helye a metafizika történetének legnehezebb 11 döntését dokumentálja. nnek tételes bizonyítását nem fogom prezentálni, csupán jelzem a legfontosabb elméleti-kritikai leágazásait, amelyek között a fennálló különbözőségek és helyenkénti radikális ellentétek modálontológiai paradigmákat takarnak. Ahogy ezt felvázoljuk, a döntés nehézsége az itt előtérbe nyomuló fenomének kifejtésének elhatározásában oldódik fel, illetve abból köszön vissza. 12 Vannak azonban némelyek, mint pl. a megaraiak, akik azt állítják, hogy valaminek csak akkor van lehetősége, ha valóban tevékeny, mert ha nem tevékeny, akkor lehetősége sincs [...] 13 Így hangzik a megarai tézis Arisztotelész tolmácsolásában. lsőre és a Θ 3. fejezetében olvasható cáfolat tükrében a probléma alig érdemel nagyobb figyelmet, mint amennyit pl. a természetfilozófusok nézeteinek szentelünk, azaz olyan, mintha egy egyszerű, mellékszereplőknek kijáró játszottak még megállapítás volna. A megarai tézis az ilyen típusú felcímkézésnek 9 Das Können bezieht sich nicht mehr nur auf Bewegung, sondern auf Sein. Josef Stallmach: Dynamis und nergeia. Untersuchungen am Werk des Aristoteles zur Problemgeschichte von öglichkeit und Wirklichkeit. eisenheim am Glan 1959. 29. 10 Θ 3. 1047 a 18. Hinter dieser scheinbaren Selbstverständlichkeit liegt [ ] die Aporie des ontologischen öglichkeitsdenkens. [ ] So ist dieser öglichkeitsgedanke auch von seiner ersten reflexen rfassung und ausdrücklichen philosophischen Formulierung an bis in unsere Tage nicht unbestritten geblieben. Stallmach: i. m. 62. Fontos gondolat, hiszen azt támasztja alá, hogy ez a magától értetődőség az itt kifejtett ontológiai lehetőségfogalom univerzális-kognitív rögzülésére utal, amely valószínűleg már csak e magától értetődősége folytán sem maradhatott teljesen észrevétlenül. A lehetőségnek oly módon való elgondolása, amely nem ütközik az arisztotelészi paradigmával (mármint ezzel a magától értetődőséggel) ebben a lerögzült univerzális keretben mozog. 11 A nehézsége nem abban áll, hogy ezt a döntést bárki vagy éppen Arisztotelész nagy kínok között hozta volna meg, hanem abban, hogy közvetlenül az igaz lét megnyilatkozásának gátlója vagy elősegítője lehet. 12 zt a kifejtést is végigkövetjük a etafi zika tulajdonképpeni ontológiai lehetőségfogalmának kidolgozása mentén: ἐπὶ πλέον. Vö. e tanulmány 2. fejezetével. 13 Arisztotelész: etafi zika. 1047 b29 Εἰσὶ δέ τινες οἵ φασιν, οἷον οἱ Μεγαρικοί, ὅταν ἐνεργῇ μόνον δύνασθαι, ὅταν δὲ μὴ ἐνεργῇ οὐ δύνασθαι.
84 ŰHLY a dolog természetéből fakadóan ellenáll, de nem azért, mert elvont fogalmiságában korszerű (noha téves) ontológiai tézisnek minősül, hanem azért, mert egy alapvető létfenoménről, a lét modális szerkezetéről mond, illetve egy vita kiindulópontjává válva mondat valamit. 14 A vita tulajdonképpen a δύναμις értelméről 15 és valóságáról folyik, ami ebben a fázisában az ontológiai lehetőségfogalom általunk részben ismert, illetve feltárandó értelemhorizontjának csupán aporetikus melegágyát képezi. A δύναμις valóságossága pedig úgy válik problémává mint a mozgás princípiumának (ἀρχὴ κινήσεως ἢ μεταβολῆς) hatóköre. A kérdés, hogy amenynyiben a valóságos a jelenlevő, a tulajdonképpeni jelenlét (Anwesenheit, παρουσια), akkor a δύναμις mennyiben tekinthető valóságosnak, ha nincs (még) mozgás, vagyis ha jelenlétét minden kétséget kizáróan csak a másban (ἐν ἑτέρῳ) megnyilvánuló tevékeny valóság, a megvalósulás mutatja meg? Arisztotelész gyakori példája alapján a ház építésében, illetve magában a ház elkészültében (ebben az egyedi másban) nyilvánul meg igazán az építész ebbéli képessége, az ti. hogy az építés képességével ténylegesen rendelkezik (εχειν). Ám a δύναμις a vele való bírásban van jelen, és nem kizárólag a megvalósulásban megnyilvánuló tapasztalható kéznéllét révén, amely itt a ház elő-állítottságának princípiumaként, tulajdonképpeni megépítésén végigmozgó-mozgatott létező valóságaként ismeretes; a δύναμις-szal való rendelkezés által a δύναμις tehát a természeti hatásra, az eszes cselekvésre és alkotásra képesben és általában a lehetségesben, a δυνατὸν-ban is sajátos módon, de nem szembeszökően van jelen. Következésképp a mozgásként értett lehetőség valósága, az energeiának a mozgásra szűkített értelme ez tehát az az általános értelmezési keret, amelyben a megaraiak maguk is mozognak a tevékeny valóság (energeia) szembeötlő jelenlétének (Anwesenheit) vagy távollétének, hiányának (Abwesenheit) ontikus érvényességén múlik; ha nincs ez a mozgás, a δύναμις valósága is kérdésessé válik. Az ebből származó paradoxon egyik lehetséges megoldása a következő: Aristoteles kann dieser These nur so begegnen, daß er zeigt: Nichtvollzug einer δύναμις ist nicht schon Abwesenheit; und umgekehrt: Vollzug ist nicht einfach nur Anwesenheit. Darin liegt grundsätzlich: Das Wesen der Anwesenheit muß voller und wandelbarer und nicht in der bisherigen weiten und unbestimmten Allgemeinheit verstanden werden, wie das von Seiten der egariker geschieht. Das Wesen des Seins verlangt eine ursprünglichere Aufhellung und Fassung; das ist die innerste Tendenz des ganzen Kapitels. 16 14 Ist man allerdings schon stillschweigend unter sich übereingekommen, wie unsere Philosophieprofessoren und -historiker, daß hier jetzt längst gelöste Fragen unbeholfen, aber sophistisch hin und her gezerrt werden, dan sieht man nicht ein, warum für die Auslegung dieser veralteten Streitereien irgendwelche Anstrengung aufgebracht werden soll. Aber wir wollen das auch nicht verlangen. s wäre schon zuviel verlangt, wenn diese fortgeschrittenen Herren nur eingestehen sollten, sie verstünden nicht, was da steht. artin Heidegger: Aristoteles, etaphysik Θ 1-3. Von Wesen und Wirklichkeit der Kraft. Frankfurt am ain 1990. 181. gyesek már hallgatólagosan megállapodtak abban, amint tették ezt filozófiaprofesszoraink és -történészeink, hogy itt rég megoldott kérdések esetlen, de szofisztikus ide-oda rakosgatása történik, ezért nem látják be, miért szükséges bármilyen erőfeszítést tenni egy ilyen porlepte vita kifejtésére. zt azonban mi sem követeljük meg. ár annak megkövetelése is sok lenne, hogy ezek az előrehaladott urak belássák: semmit nem értenek abból, amiről itt szó van. (Fordítás tőlem S. D.) 15 Lásd e tanulmány 2. fejezetét. 16,,Arisztotelész ezzel a tézissel oly módon helyezkedik szembe, hogy megmutatja: a δύναμις nem-lefolyása (Nichtvollzug) még nem távollét, és viszont: a végbemenés nem egyszerűen csak jelenlét. nnek alapja, hogy: a jelenlét lényege teljesebben és változóbban értendő, nem pedig az eddigi tág és meghatározatlanul hagyott általánosságában, mint ahogyan azt a megaraiak teszik. A lét lényege egy eredendőbb megvilágítást és megragadást követel meg; ez ennek a fejezetnek a legbelsőbb törekvése. (Fordítás tőlem S.D.) Heidegger: i. m. 184.
A LHTŐSÉG INT LOGIKAI ÉS ONTOLÓGIAI KATGÓRIA 85 Heidegger interpretációja szerint itt egy olyan alapvető létfenomén megvilágításának a követelménye merül fel, amely túlmutat a δύναμις κατα κινησιν jó görög 17 fogalmi keretein: hiszen a megarai gondolat az erőt kizárólag megjelenő közvetlenségében és hatásfolyamatában ismeri el, olyanként, ami csak önmaga lefolyásában megnyilvánulva, post factum nevezhető valóságosnak. A probléma a lét lényegének eredendőbb megvilágítását és megragadását követeli meg: a lét lényege a jelenlét lényege, amely a megarai gondolkodásban meghatározatlanul és általánosságban hagyott hátterét képezi a δύναμις lefolyásának, folyamatának. S noha a felek egyetértenek azt illetően, hogy a δύναμις valósága a mozgás, Arisztotelész nem fogadhatja el az erő valóságának csupán megvalósulási folyamatára való korlátozását. záltal ugyanis megmagyarázhatatlan maradna a megvalósulás folyamatát, a megvalósulást megelőző tiszta (ontológiai) lehetőség státusa. Heidegger kérdése, amellyel Arisztotelészt követve 18 lényegében továbblép a terméketlennek, szofisztikusnak látszó paradoxonon, a megaraiak számára rejtve maradt alapfenomént veszi célba: Wie begegnet nun Aristoteles der megarischen Gleichsetzung von Wirklichkeit einer Kraft und Verwirklichung derselben im Vollzug: auf welchem Wege zeigt er, daß Nichtvollzug nicht schon Abwesenheit ist? 19 i van tehát a viszszatartott δύναμις-szal, amely megelőzi a megvalósulás lefolyását? ilyen úton-módon lehet megmutatni, hogy egy lehetőség megvalósulásának le-nem-folyása még nem a lehetőség távolléte vagy hiánya? Heidegger szerint 20 ha nem a polémia tényére, a szembenállásra, hanem arra figyelünk, amit Arisztotelész ezen a helyen mint pozitívat fogalmaz meg, e pozitív-explikatív hozzáállás eredményeinek bőséges halmazát találjuk. lőször is a δύναμις sajátos valóságát pillantjuk meg, amely Arisztotelésznél hangsúlyozottan a vele való bírás, rendelkezés (ἕξει), a nem kizárólag konkrét és mindenekelőtt szembeötlő megvalósulás (Am-Werke-sein). 21 A képességgel való rendelkezés fenomenálisan begyakorlássá alakul át, s a birtoklás a képesség kezelése és igazgatása lesz a gyakorlottság tágabb értelmében. ég mielőtt gondtalanul belemerülnénk azoknak az egzisztenciális alapfenoméneknek a felmutatásába, amelyeket Arisztotelész-interpretációjában Heidegger jelzett, fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon a megarai-kérdés ezzel kielégítő megoldást kapott-e. Valóban úgy áll a helyzet, ahogy azt Brogan is állítja: the egarians miss and are not capable of understanding? 22 (Kiemelés tőlem S. D.) Valóban képtelenek lennének megérteni a megaraiak, hogy egy adott képesség megvalósulását és annak lefolyását megelőzően is egy bizonyos formában adott kell 17 Uo. 182. 18 Valamint az Arisztotelész által csak példában (1046 b32 a 2) jelzett fenomént részletesen explikálva. 19 Hogyan szembesül Arisztotelész egy erő valóságának és a végbemenés során történő megvalósulásának megarai azonossá-tételével: milyen módon mutatja meg, hogy a nem-végbemenés egyben nem jelent távollétet is? (Fordítás tőlem S. D.) Uo. 184. 20 Uo. 188. 21 Aristoteles leugnet nicht das ἐνέργειν, das Am-Werke-sein al eine Weise, wie die δύναμις wirklich ist, aber er leugnet, daß dieses die einzige und die grundlegende Weise der Wirklichkeit einer Kraft ist. Uo. 22 What the egarians miss and are not capable of understanding is the being of movement as transition, Übergang. Because they collapse the difference between dunamis and energeia they are unable to account for the relationality of things and for the possibility of movement. Walter A. Brogan: Heidegger and Aristotle. The twofoldness of being. State University Press New York. 2005. 133. Annak ellenére, hogy Brogan szinte minden tekintetben kiválóan elemzi a kérdést Heidegger Von Wesen und Wirklichkeit der Kraft c. előadásának mentén, úgy vélem, hogy az ilyen kategorikus állásfoglalás ebben a vitában egyrészt eltávolodik a kérdező-nyitottság követelményétől, amely Heidegger előadása minden ízében megfelel, illetve ezáltal megszünteti a középpontban álló probléma aporetikus jellegét is.
86 ŰHLY legyen? Vagy inkább itt a lehetőség jelenlétének és valóságának olyan elgondolásáról van szó, amely nem a mozgás és a keletkezés tagadásához vezet el, hanem annak az egyedi mozgásokat a létezés egészébe integráló és ennek köszönhető (de nem egyszerűen valami meghatározatlan általános, unbestimmte Allgemeinheit) átfogó affirmálásához? Úgy vélem, hogy ezeknek a kérdéseknek a felvetésével jutunk el ténylegesen annak a problémának a középpontjába, amelyet a régiek általában mint öglichkeitsgedanke -t próbáltak tetten érni. Az ontológiai kutatásnak azon területe ez, ahol nem a megoldások, hanem a kérdések vannak túlsúlyban. Az e területre jellemző kérdésekből rajzolódnak ki ugyanis azok a differenciált kutatási irányok, amelyek egyrészt a etafi zika centrális törekvésében, a lét értelmének megvilágításában (valamint értelemszerűen a lehetőségként és valóságként értett kétoldalú létgondolat kifejtésében), másrészt a lét egészére vonatkozó intuíciók alapozó kifejezéskísérletében testesülnek meg. A fentiek értelmében két modálontológiai paradigmáról beszélhetünk, amelyeknek közös előfeltevése, hogy a jelenlevő mindenképp valóságos, ám a még-nem-jelenlevő és a már-nemjelenlevő létmódjával kapcsolatban eltérő nézeteket tartalmaznak. A dolog természetéből fakadóan ez a különbség tulajdonképpen az ontológiai lehetőség struktúráját érinti, amelynek szerves alkotóeleme a lehetőség még-nem-léte, a léttel és nemléttel szembeni kezdeti indifferenciája, a hiányléte, a valóságra való vonatkoztatottsága, a kezdeti indifferenciájának megszüntetése a megvalósulás által és kontingenciája. 23 Látható tehát, hogy a jelenlevő bizonyos aspektusai kapcsán áll fenn nézeteltérés; Heidegger szerint a megarai tézis tulajdonképpeni hiányossága nem abban áll, hogy a lehetőség valóságát kizárólag annak végbemenésébe, lefolyásába helyezi, hanem hogy ez a végbemenés (Vollzug) itt egyoldalúan és nem teljes lényegében van megragadva. 24 A megvalósult lehetőséget jelenlétként és a megvalósulás előtt állót távollétként értelmezni lehetséges, de annál pontosabban domborítja ki a δύναμις sajátos valóságát a praxis megszerzésének és gyakorlásának vagy a gyakorlatnak mint olyannak általában vett értelme. Heidegger a Vollzug-Nichtvollzug formális és oda nem illő spekulációkra is alkalmat teremtő fogalmakat az Ausübung-inübung/ingeübtsein fogalompárra cseréli az értelmezésben: a δύναμις tevékenység avagy megvalósulás előtti valósága a gyakorlottságban, egy techné bírásában (ἕξει τὴν τέχνην) van visszatartva, amely a maga során rendszerint nem lehet semmivé, csak kivételesen válhat elfeledetté, elvesztetté szerencsétlenség vagy akár az idő következtében. 25 A δύναμις hiánylétét három fenomén jelzi: λήθη, πάθος, χρόνος, 26 amelyek a maguk során szoros kapcsolatban állnak a képesség megvalósulásának három értelmével: 1) a képesség tulajdonképpeni jelenlétével, 2) a lefolyással magával és 3) a lefolyásban elő-állítottal. 27 23 Vö. Stallmach: i. m. 55. skk. 24 Heidegger: i. m. 191. 25 Uo. továbbá vö. etafizika 1047 a2. 26 Brogan is felfigyel arra, hogy Heidegger a vitatott problémát az idő kérdésével társítja, sőt nevén nevezve a dolgot tovább is megy, és az erő Ausübung -ját megelőző valóságát (közel sem elsőként) khairológiai időbeliségnek nevezi: At the heart of dunamis in Aristotle s sense, which involves the ceasing and withdrawing of practice, where the dunamis is drawn up into itself, is what I would like to call chairologigal temporality. [ ] This khairos wich is other than chronos always involves ceasing, disruption, rupture, the breaking off of activity. Brogan: i. m. 133. hhez lásd még Virgil Ciomoş: Platón A Perzsa versus Arisztotelész A Görög. Kellék 1997/8 9. 39 48. 27 Vö. Heidegger: i. m. 190. Az erő folytonosságának, ti. valóságának alapja a techné időfolytonossága (ἀεὶ γὰρ ἔστιν), az egyedi lefolyások keletkezése és elmúlása, ugyanakkor az adott képesség feledés vagy szerencsétlenség útján elszenvedett elvesztése vagy az idő rendje szerint zajló elmúlás a semleges χρόνος előterében zajlik. A tiszta lehetőség a képesség értelmében sajátos időbeliséggel rendelkezik.
A LHTŐSÉG INT LOGIKAI ÉS ONTOLÓGIAI KATGÓRIA 87 Az eddigi fejtegetések alapján minden arra utal, hogy a Von Wesen und Wirklichkeit der Kraft Arisztotelész pozitív hozzájárulásai alapján a lehetőség és valóság értelmében vett lét időbeliségének explikálását tűzi ki céljául, mindazt, ami a etafi zika Θ-ban kifejtetlenül alkotja a συμβαίνοντα ἄτοπα-t (a megarai tézis értelmetlen következményeit) felsoroló apagogikus cáfolatát. Stallmach Arisztotelész fő antitézisét a még-nem -tézisnek nevezi: amely alapján ami még nincs, az már elő van készítve a már létezőkben, és nem akármilyen létfeltételekkel áll összhangban, hogy így bármi lehetségessé váljon, hanem meghatározott feltételekkel. 28 Ha a fenti eljárásmód szabálya szerint abból indulunk ki, hogy ezek a feltételek nem adottak, akkor a folyamatban olyan törések keletkeznek, amelyek nemcsak a mozgást és a keletkezést számolják fel, hanem az idő folytonosságát is. Ha azonban a kérdést egyetemes lehetőségfeltétele, az idő alapján vizsgáljuk, akkor világossá válik, hogy ennek a diszkontinuitásnak a felmerülése valamilyen összefüggésben áll a vitatott fenomén-meghatározások alapját képező időkoncepcióval is. Nem azonos struktúrát mutat a khronosz és a kairosz, mint ahogy nem ugyanabban az értelemben beszélünk pillanatról a mozgás mértékeként meghatározott idő és a kellő pillanat esetében sem. Jóllehet Arisztotelész ezzel tisztában volt, mégsem adott pontos útmutatást azt illetően, hogy a természet indifferens időfolyamába milyen törvényszerűségeknek engedelmeskedve illeszkedik a léleknek és az abból kiinduló cselekvéseknek ez a specifikus időisége. Kutatásomban ennek a kérdésnek két vetülete is rendkívül fontos: orientatív szemponttá válik a lehetőség aporetikájának távlati kifejtésében, amely során azt a hipotézist támasztanám alá, hogy a megarai értetlenség hátterében részben az idő meghatározatlansága áll. ásrészt Arisztotelész hermeneutikai aktualitását ennek az apóriának egzisztenciális meghaladás-kísérletére vezethetjük vissza. Az arisztotelészi δύναμις többértelműsége Az arisztotelészi δύναμις-fogalom első és a legkönnyebben fellelhető definíciója tételesen a etafi zika Δ könyvében található, ahol a szöveghely funkciójának megfelelően azok az értelmek is említésre kerülnek, amelyek a fogalommal valamilyen vonatkozásban állnak, vagy mert köznyelvi használatuk okán magyarázatra szorulnak. nnek értelmében megtudhatjuk, hogy közismertebb formájában δύναμις-nak mondjuk (λέγεται), illetve nevezzük a mozgás és változás elvét, amennyiben az egy másban végbemenő mozgás, illetve változás, vagy egy olyan létezőben végbemenő, amit másnak tekintünk (ἀρχὴ κινήσεως ἢ μεταβολῆς ἡ ἐν ἑτέρῳ ἢ ᾗ ἕτερον). 29 Hogy ez a meghatározás valóban arra vonatkozna, amit mi Arisztotelésztől mint lehetőség-definíciót elvárunk, felettébb kétséges, hiszen Stallmach megfontolandó észrevétele szerint 30 egy elv, ami másra oly módon van hatással, hogy abban változásokat idézzen elő, a mi fogalmunk szerint nemcsak hogy nem pusztán a lehetségest nem jelentheti, hanem egyenesen valóságos, sőt valóságosabb, mint bármi más (önmagában tekintve a négy ok egyikének, a ható-oknak az értelmét fedi le). A másik szempont, amiért ez a meghatározás nem tekinthető az 28 Vö. Stallmach: i. m. 63. A cáfolat említett strukturális elemének kiemelése egyfajta előkészítése is annak a kritikának, amit Stallmach Hartmann Realgesetze fölött fejt ki a továbbiakban. 29 1019 a15. 30 Stallmach: i. m. 23.