Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ. Sólyom Réka. A mai magyar neologizmusok szemantikája

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Sólyom Réka A mai magyar neologizmusok szemantikája Nyelvtudományi Doktori Iskola vezetője: Dr. Bárdosi Vilmos CSc, egyetemi tanár Magyar Nyelvészeti Doktori Program vezetője: Dr. Kiss Jenő MHAS, egyetemi tanár A bíráló bizottság tagjai: A bizottság elnöke: Dr. Szathmári István DSc, professor emeritus Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Benczes Réka PhD, egyetemi adjunktus Dr. Pethő József PhD, főiskolai tanár A bizottság titkára: A bizottság további tagjai: Dr. Heltainé Dr. Nagy Erzsébet CSc, egyetemi docens Dr. Kugler Nóra PhD, habilitált egyetemi adjunktus Dr. Cs. Jónás Erzsébet DSc, egyetemi tanár Dr. Dér Csilla Ilona PhD, egyetemi docens Témavezető: Dr. Tolcsvai Nagy Gábor CMHAS, egyetemi tanár Budapest, 2012

Tartalom 0. Előszó... 4 1. Bevezetés: a dolgozat tárgya, célja, tézisei, indokoltsága, felépítése, módszertana és alapfogalmai... 6 1.1. A dolgozat tárgya és célja... 6 1.2. A dolgozat tézisei... 7 1.3. A vizsgált téma jelentősége, újszerűsége, a vizsgálat indokoltsága... 8 1.4. A dolgozat felépítése... 9 1.5. A dolgozat módszertana... 10 1.6. A dolgozat elméleti háttere... 11 1.6.1. A funkcionális nyelvészet... 12 1.6.2. A kognitív szemantika... 13 1.7. A dolgozat alapfogalmai: neologizmus, metonímia, metafora, fogalmi integráció (blend), jelentéskonstruálás, internetes szövegműfajok (fórumszöveg, komment, blogbejegyzés)... 14 2. Témafelvetés; a neologizmus több szempontú definiálásának szükségessége... 17 2.1. Fogalomtörténeti áttekintés: a neologizmus fogalmának értelmezése a korábbi szakirodalomban... 18 2.1.1. Ókor... 18 2.1.2. A neologizmus fogalmának változása a felvilágosodás előtt és alatt... 21 2.1.3. A neologizmusok tárgyalása a vonatkozó magyar szakirodalomban 18 19. század... 21 2.1.4. Definíciók, felosztások a 20 21. század magyar szakirodalomban... 25 2.1.5. A neologizmus definíciója a 20 21. században megjelent nem magyar nyelvű szótárakban, lexikonokban... 30 2.2. A neologizmusdefiníciókból fakadó ellentmondások, hiányosságok... 31 2.3. A nyelvi változás dimenziójának bevonása a neologizmusok vizsgálatába... 34 2.4. A kognitív nyelvészet megközelítéséből fakadó lehetőségek... 38 2.4.1. Konceptualizáció... 38 2.4.2. A kategorizáció elméleteinek bevonása a neologizmus definiálásába... 39 2.4.3. Előtér háttér... 41 2.4.4. Konvencionalizáltság és kreativitás... 42 2.4.5. Célstruktúra és jóváhagyó struktúra... 43 2.4.6. Séma, instanciáció... 44 2.4.7. Összetett sémák működése a fogalmi konstruálás folyamatában... 45 2.5. A szleng jelenségének viszonya a neologizmusokhoz... 48 2.6. A közlő és a befogadó stílustulajdonítása... 49 2.7. Összegzés: kísérlet a neologizmus több szempontú definiálására... 50 3. Elméleti áttekintés: a dolgozatban vizsgálandó szemantikai szerkezetek... 52 3.1. A metonímia... 52 3.1.1. Bevezetés... 52 3.1.2. A metonímia az ókorban és a középkorban: a retorikai hagyomány... 52 3.1.3. Metonímiaértelmezések a reneszánsztól a felvilágosodásig... 53 3.1.4. A metonímia értelmezései a 19. századtól kezdve Lakoff Johnson megközelítéséig... 54 3.1.5. A metonímia kognitív nyelvészeti alapú megközelítései... 55 3.1.5.1. A metonímia kognitív nyelvészeti értelmezésének kezdete: George Lakoff és Mark Johnson a metonímiáról... 55 3.1.5.2. A tartománymátrix szerepe a metonímia értelmezésében... 57 1

3.1.5.3. A metonímia mint referenciapont-szerkezet... 58 3.1.5.4. A metonimikus leképezések lehetséges típusai... 63 3.1.5.5. Cél-a-forrásban és forrás-a-célban metonímiák... 66 3.1.5.6. A metonímia mint kiemelés: Klaus-Uwe Panther és Linda L. Thornburg metonímiaértelmezése... 68 3.1.6. Összegzés... 72 3.2. A metafora... 73 3.2.1. Bevezetés... 73 3.2.2. A metafora meghatározásai, megközelítései az ókorban és a középkorban... 74 3.2.3. A metafora az újkori felfogásokban... 77 3.2.3.1. Max Black a metaforáról... 78 3.2.3.2. Kiindulópont a kognitív metaforaelmélethez: George Lakoff Mark Johnson a hétköznapi metaforákról... 81 3.2.3.3. Fogalmi tartományok: forrástartomány, céltartomány... 82 3.2.3.4. A metaforaalkotás mint aktív folyamat... 83 3.2.3.5. A fogalmi metaforák csoportjai... 85 3.2.3.6. Az invarianciaelv... 86 3.2.3.7. Lakoff kiterjesztett metaforaelmélete... 87 3.2.3.8. A metafora mint kategorizációs aktus: Sam Glucksberg Boaz Keysar elmélete... 89 3.2.3.9. A metafora Kövecses Zoltán-féle, jelentésfókuszon alapuló elmélete... 92 3.2.3.10. A Lakoff Johnson-féle standard metaforaelmélet kritikája: Joseph Grady alapmetafora-elmélete... 93 3.2.4. Összegzés... 97 3.3. Metaforikus és metonimikus jelentésviszonyok összefüggései... 98 3.3.1. Az áttekintés célja... 98 3.3.2. A metonímia és a metafora interakciója... 98 3.3.2.1. Metaftonímia... 104 3.3.2.3. Poszt-metonímia és poszt-metafora... 108 3.3.2.4. Metonimikus és metaforikus jelentésszerkezetek együttes megjelenése a magyar nyelv neologizmusaiban... 109 3.3.2. Összegzés... 111 3.4. A fogalmi integráció (blend)... 111 3.4.1. A mentális terek és a fogalmi integrációs elmélet bemutatásának célja... 111 3.4.2. A mentális tér... 112 3.4.3. Mentális terek összekapcsolódási lehetőségei... 115 3.4.4. A fogalmi integráció elmélete: a blendingelmélet... 116 3.4.5. A blendben megjelenő terek... 117 3.4.6. A blend létrehozásában szerepet játszó műveletek... 122 3.4.7. Optimalitási feltételek... 122 3.4.8. A fogalmi integrációs hálózatok (blendek) típusai... 124 3.4.9. A fogalmi integrációs modell alkalmazási területei... 127 3.4.10. A blendingelmélettel kapcsolatos kiegészítések, kritikák... 127 3.4.11. A blendingelmélet továbbfejlesztése: Ruiz de Mendoza Ibáñez modellje... 129 3.4.12. Blending és metonímia, blending és metafora... 133 3.4.13. A fogalmi integrációs modell alkalmazhatósága a neologizmusok szemantikai szerkezetének vizsgálatában... 137 3.4.14. Összegzés... 141 4. Elemzések... 142 2

4.1. Az elemzések célja... 142 4.2. Az elemzések módszertana. Az elemzendő szemantikai jellemzők... 142 4.3. A fórumszövegek műfaji jellemzői... 143 4.4. A vizsgált szövegek keletkezési ideje... 144 4.5. A kérdőíves felmérésekről... 145 4.6. A jelen fejezetben közölt esettanulmányok bemutatásának okai, indokoltsága... 146 4.7. Az elemzendő neologizmusok részletes vizsgálata... 148 4.7.1. Az 1. számú esettanulmány: csokoholista... 148 4.7.2. A 2. számú esettanulmány: tanorexia, tanorexiás... 153 4.7.3. Két -szitter utótagú összetétel elemzése... 160 4.7.3.1. A 3. számú esettanulmány: kutyaszitter... 161 4.7.3.2. A 4. számú esettanulmány: dédiszitter... 166 4.7.4. Az 5. számú esettanulmány: gerillakertész... 170 4.7.5. A 6. számú esettanulmány: kanapészörf... 173 4.7.6. A 7. számú esettanulmány: passzívház... 178 4.7.7. A 8. számú esettanulmány: zöldbűnözés... 183 4.7.8. A 9. számú esettanulmány: bagolyvonat... 188 4.7.9. A 10. számú esettanulmány: kormányablak... 193 4.7.10. A 11. és 12. számú esettanulmány: e-könyv, e-könyv olvasó... 198 4.7.11. Be igekötős igék... 204 4.7.11.1. A 13. számú esettanulmány: betámad... 206 4.7.11.2. A 14. számú esettanulmány: becéloz... 213 4.8. Összegzés... 220 5. Összegzés, kitekintés... 221 Felhasznált szakirodalom... 224 Internetes források (az idézés sorrendjében)... 241 Függelék (kérdőívek)... 243 3

0. Előszó A nyelvet használó egyént folyamatosan változó világ veszi körül. A szellemi és tárgyi világban bekövetkező változások sok tekintetben jelentős hatással vannak az emberi gondolkodásra és a nyelvhasználatra. Az emberi kommunikáció, a társas interakciók során az egyén nyelvhasználatában igyekszik alkalmazkodni a kommunikációs szituáció tényezőiből fakadó elvárásokhoz: saját gondolatait, megnyilatkozásait jól érthetővé, hatásossá, vagy éppen eredetivé, képszerűvé próbálja tenni. A fenti folyamatok eredményeképpen a nyelv életében folyamatosan megjelennek olyan újszerű, neológ jelenségek, melyeket a szakirodalom a neologizmus fogalmával illet. Bár a jelenség definiálása, és annak meghatározása, hogy adott időpillanatban mit és milyen kritériumok alapján lehet neologizmusnak tekinteni, meglehetősen problematikus, a legtöbb nem nyelvészeti érdeklődésű nyelvhasználó maga is felismeri a nyelvhasználatban megjelenő újszerű nyelvi jelenségeket: a téma iránti nagy érdeklődés tehát részben annak köszönhető, hogy a neológ nyelvi jelenségek az utcán hevernek. A neologizmusokkal kapcsolatban több meghatározás, gyűjtemény és csoportosítási elv is született az idők során, magyar és idegen nyelven egyaránt (ezekről részletesen a dolgozat 2. fejezetében írok). A megközelítések sokasága azonban az idők folyamán a szempontok, csoportok keveredéséhez is vezetett. A neologizmusokkal évekkel ezelőtt, még egyetemistaként kezdtem el foglalkozni. A munkát gyűjtéssel kezdtem, majd szakdolgozatomban grammatikai és stilisztikai elemzéssel folytattam; időközben ehhez a munkához kapcsolódtak az évről évre elvégzett kérdőíves vizsgálataim is. Főként ezek eredményeinek hatására, az adatközlők neologizmusmagyarázatait, körülírásait, szinonimáit olvasva kezdem el foglalkozni immár doktoranduszként a magyar nyelvben megjelenő új szavak, kifejezések szemantikai felépítésével. A jelen dolgozatban funkcionális-kognitív keretben vizsgálom néhány, a dolgozat 2. fejezetében megadott (munka)definíció értelmében neologizmusnak tekinthető alakulat szemantikáját. Úgy gondolom, hogy a neologizmusok szemantikai felépítésében, vagyis végső soron abban, hogy egy új jelenséget, fogalmat, tényállást vagy folyamatot hogyan nevezünk meg a nyelv segítségével, alapvető fontosságú a nyelvhasználók kognitív és társas tevékenysége, illetve e tevékenység folytán felhalmozódó előzetes tudása, nyelvi tapasztalata. A kognitív folyamatok, asszociációk és a jelentésképzést (jelentéskonstruálást) támogató mentális tevékenység vizsgálatára, modellálására véleményem szerint adekvát és látványos (vagyis grafikus módon is jól ábrázolható) lehetőséget nyújt a neologizmusok szemantikai 4

szerkezetének vizsgálata és a kérdőíves felmérések vonatkozó eredményeinek beépítése a vizsgálatba a választott keretben. Ezekre a folyamatokra és szemantikai jellemzőkre mutat be példákat, esettanulmányokat a dolgozat 4. fejezete. A dolgozat elkészítésében nyújtott segítségért többeknek köszönettel tartozom. Köszönöm a dolgozat elkészítésében nyújtott segítséget témavezetőmnek, Tolcsvai Nagy Gábornak, aki megjegyzéseivel, javaslataival a dolgozat formálódásának idején folyamatosan segítette munkámat. Hálával tartozom Heltainé Nagy Erzsébetnek is, aki évekkel ezelőtt felhívta a figyelmemet a témára, és megismertetett a gyűjtési, elemzési lehetőségekkel, majd előopponensként is segítette e dolgozat megírását. Köszönettel tartozom másik előopponensemnek, Pethő Józsefnek is, aki javaslataival szintén sokat segített a dolgozat végső formába öntésében. Köszönet illeti az ELTE Stíluskutató csoportjának tagjait, akik a dolgozat témájához kapcsolódóan írt rövidebb kézirataimhoz javaslatokat tettek; külön köszönöm Hámori Ágnes és Simon Gábor vitaindító megjegyzéseit, továbbá Benczes Réka lektori javaslatait a fogalmi integrációs elmélet nyújtotta lehetőségek kihasználásával kapcsolatban. Végül szeretném megköszönni férjemnek is türelmét és biztatását, amellyel lehetővé tette, hogy ez a dolgozat elkészülhessen. 5

( ) az élő népek nyelve minden nyomon változik, s örökké fog változni ( ) (Kazinczy 1960 [1819]: 196) 1. Bevezetés: a dolgozat tárgya, célja, tézisei, indokoltsága, felépítése, módszertana és alapfogalmai 1.1. A dolgozat tárgya és célja Dolgozatomban a mai magyar nyelvben megjelenő neologizmusok egy csoportjának szemantikai felépítését vizsgálom funkcionális-kognitív keretben. A magyar és idegen nyelvű szakirodalomban a neologizmusoknak nevezett jelenségekkel kapcsolatban sokfajta megközelítés, definíció olvasható, és számos csoportosítási, felosztási javaslat is született az idők során. Ezek a meghatározások és osztályozások azonban sok esetben a szempontok keveredéséhez, illetve átfedésekhez vezettek, így nehezítették egy-egy új nyelvi jelenség létrejöttének, használatának tanulmányozását. A többféle megközelítés gyakran nehézkessé tette, hogy a nyelvben megjelenő neológ jelenségek keletkezésének, elterjedésének vagy eltűnésének okait, a változást motiváló nyelvhasználói tevékenységet, a neologizmusok megjelenése mögött húzódó kognitív folyamatokat tanulmányozzuk. A jelen dolgozat ezeknek az aspektusoknak a bevonásával vállalkozik néhány olyan neologizmus szemantikai szerkezetének feltárására, melyek az elmúlt évben jöttek létre a magyar köznyelvben. Az elemzendő jelenségek lexémák; található köztük összetétellel, többszörös összetétellel létrejött szó, valamint néhány be igekötős ige. A dolgozat egyik célja a fenti szempontok alapján egy olyan dinamikus, a beszélő hallgató viszonyát a kommunikációs helyzet függvényében rugalmasan figyelembe vevő (munka)definíció megadása a neologizmusokra, melynek értelmében a dolgozatban elemzett nyelvi jelenségek neologizmusoknak tekinthetők. A nyelvhasználóknak egy-egy neologizmushoz fűződő viszonyát, a vizsgált szó (fel)ismertségét, szemantikáját és néhány esetben a jelenlétéhez kapcsolódó attitűdöket segítenek feltárni a több mint 1000 adatközlő részvételével 2006 óta végzett kérdőíves felméréseim, melyek közül a 2008 óta kapott, vonatkozó adatokat közlöm a neologizmusok elemzésénél. A felmérések eredményeinek idézése különösen gyümölcsöző lehet a dolgozat szorosan vett fő céljának, a kiválasztott neologizmusok szemantikai elemzése szempontjából. 6

Az adatközlők által megadott válaszokból ugyanis kirajzolódhatnak olyan értelmezési stratégiák és attitűdök, melyek segítségével modellálhatóvá válhat a jelentésképzés (jelentéskonstruálás) folyamata. E ponton hangsúlyozni kell, hogy ez a folyamat közvetlenül, egy-egy neologizmus esetében néhány száz adatközlő válaszai alapján nem tárható fel, de ez a jelen dolgozatnak nem is célja. A kérdőíves felmérések adatainak idézése azért fontos és szükséges, mert az adatközlők tapasztalatait bevonva az elemzés szempontjai közé, hozzásegíthetnek a vizsgált neologizmusok szemantikai szerkezetének eredményesebb feltárásához. Ezt a célt szolgálja a választott elméleti háttér is, valamint a szemantikai elemzésekben közvetlenül is felhasznált fogalmi integrációs modell (blendingmodell), melynek segítségével egy-egy neologizmus szemantikai szerkezetének grafikus ábrázolása is lehetővé válik. 1.2. A dolgozat tézisei 1. A neologizmusok megjelenése a nyelvben szervesen beleilleszkedik a nyelvi változás folyamatába, annak koherens részét képezi. A nyelvi változás folyamatának tanulmányozása és a jelenség figyelembevétele így nélkülözhetetlen a neologizmusok elemzése során. 2. A neológ jelenségekkel kapcsolatban született korábbi meghatározások, csoportosítások sok esetben csak egy kiválasztott szempont szerint (például a grammatikai felépítés alapján) vizsgálták a neologizmusokat, így a vizsgálat eredményeiben és a jelenség definiálásaiban is hiányosságok, szempontkeveredések jelentek meg. Ezeket a jellemzőket megelőzendő, célszerűnek tűnik a vizsgált nyelvi jelenségeket használatuk során tanulmányozni. 3. A kiinduláshoz egy olyan használatalapú, dinamikus (munka)definíciót érdemes alkotni, melynek segítségével a neologizmusok változatos megjelenési formái jellemezhetővé válnak. 4. A neologizmusok használatában kiemelkedő szerepe van a kommunikációs szituációnak, a közlő és a befogadó személyének, egymáshoz való viszonyának, ezért a vizsgált jelenségeket szövegkörnyezetben, a diskurzus során kell tanulmányozni. 5. A neologizmusok használatának során különös fontosságú a közlő és a befogadó előzetes tudása, nyelvi tapasztalatai, melyek segítségével az új keletű nyelvi jelenséggel kapcsolatban értelmezési stratégiákat alakítanak ki. 6. Az alkalmazott értelmezési folyamatoknak azokat a vonatkozásait, melyek a neologizmusok szemantikai szerkezetének feltárásában segítséget nyújtanak, közvetlenül lehet tanulmányozni a neologizmusok (fel)ismertségével, jelentésével, esetenként 7

elfogadásával kapcsolatban vizsgálódó kérdőíves felmérések vonatkozó adatainak segítségével. 7. A felmérések során kapott eredmények ismeretében modellálhatóvá válhat egy-egy neologizmus értelmezésének folyamatában a jelentésképzés (jelentéskonstruálás) folyamata; ez megvilágíthatja, hogy melyek azok a tényezők, amelyek hatással vannak a neologizmus életképességére, fennmaradására vagy eltűnésére a nyelvhasználatból. 1.3. A vizsgált téma jelentősége, újszerűsége, a vizsgálat indokoltsága Neologizmusok a nyelvet használó emberek nyelvi tevékenysége során nap mint nap keletkeznek a nyelvben; a keletkező újdonságok közül aztán van olyan, amely meggyökeresedik, mások viszont hosszabb-rövidebb idő után eltűnnek a nyelvhasználatból. Olyan jelenségről van tehát szó, mely a nyelv életében minden időben jelen van, és a nyelvi változás dinamikus folyamatában jelenik meg. E jellemzőkből következik, hogy a neológ alakulatok (legyen szó szavakról, kifejezésekről vagy más nyelvtani formákról) tanulmányozása fontos és nem utolsósorban rendkívül izgalmas feladat: ezt bizonyítja, hogy a nem tudományos érdeklődésű, hétköznapi nyelvhasználó is sokszor felfigyel ezekre az új jelenségekre. Dolgozatomban azokat a jelentésszervező folyamatokat és szemantikai jellemzőket igyekszem megragadni, melyeknek segítségével bemutatható, hogy egy-egy neologizmus értelmezésében, megértésében és használatában milyen folyamatok játszhatnak szerepet. Úgy gondolom, hogy ezek a jellemzők (tehát a szemantikai szerkezetben megjelenő metaforikus, metonimikus és egyéb viszonyok, ld. a dolgozat 4. fejezetének elemzéseit) legalább olyan nagy mértékben befolyásolják egy-egy neologizmus túlélésének, elterjedésének esélyeit, mint az ismert alakulatokhoz kapcsolódó asszociációkat előhívó grammatikai felépítés, a rím vagy a jóhangzás. A neologizmusok szemantikai szempontú vizsgálata véleményem szerint azért is különösen indokolt, mert segítségével feloldhatóvá válhatnak azok az ellentmondások, melyek a korábbi megközelítésekben és definíciókban megjelentek (ezekről részletesen a dolgozat 2. fejezetében írok). A jelen dolgozatban alkalmazott elemzési eljárás, valamint a kérdőíves felmérésekben kapott vonatkozó eredmények beépítése az elemzésekbe olyan lehetőséget adhat a neologizmusok vizsgálatában, melynek segítségével megvilágítható, hogy miért működik és gyökeresedik meg az egyik neológ jelenség a nyelvhasználatban, és miért nem működik egy másik, és tűnik el nyomtalanul. 8

Összességében tehát a dolgozat kísérletet tesz a nyelvi változás egy mozzanatának tanulmányozására is egy adott állapot metszetének pillanatnyi helyzetét vizsgálva; mindezt pedig olyan, szinkrón szempontból aktívan létező neologizmusok szemantikai szerkezetét feltárva világítja meg, melyekkel kapcsolatban a nyelvhasználóknak, az adatközlőknek (és a dolgozat írójának is) konkrét, hétköznapi tapasztalata van. 1.4. A dolgozat felépítése A dolgozat Előszóval, majd Bevezetéssel indul; utóbbi tartalmazza a dolgozat tárgyának és céljainak ismertetését, a dolgozat téziseit, a vizsgált téma jelentőségét, újszerűségét és a vizsgálat indokoltságát, vázolja a dolgozat felépítését és módszertanát, valamint bemutatja a dolgozat alapját képező elméleti keretet. A dolgozat ezután három fő részre tagolódik. Először egy elméleti áttekintést ad, mely megalapozásul szolgál a neologizmusok több szempontú definiálásához (2.), részletesen bemutatva a neologizmus fogalmának alakulását a nyelvtörténet során, illetve rámutatva azokra a hiányosságokra, melyek a korábbi neologizmusdefiníciókban megjelentek. Kifejti a kognitív nyelvészet megközelítéséből fakadó lehetőségek alkalmazásának várható előnyeit a témában, és tisztáz néhány releváns alapfogalmat (konceptualizáció, kategorizáció, előtér háttér, séma, instanciáció, cél- és jóváhagyó struktúra, konvencionalizáltság stb.). Végül sor kerül a jelen dolgozatban használt, a választott elméleti keret megközelítésén alapuló neologizmusdefiníció megadására. A második nagy rész (3.) elméleti áttekintést ad azokról a szemantikai szerkezetekről, melyeknek az elemzendő neologizmusok szemantikai felépítésében is fontos szerepük van. Ez a fejezet négy kisebb alfejezetre tagolódik a tárgyalt témaköröknek megfelelően: először a metonímia, a metonimikus jelentésviszonyok értelmezésének történeti áttekintésére, majd a dolgozat elméleti keretében történő bemutatására kerül sor (3.1.). Ezután következik a metaforával és a metaforikus jelentésviszonyokkal kapcsolatos történeti áttekintés, majd a kognitív szemantika metaforaértelmezésének bemutatása (3.2.). Mindkét jelentésviszony esetében megtörténik a vonatkozó fogalmak, terminus technicusok tisztázása is. E két jelentésviszony ismertetése után kerül sor a kettő egymáshoz való viszonyának részletezésére a témával foglalkozó jelentősebb szakirodalmi megállapítások alapján (3.3.). Az utolsó alfejezetben (3.4.) a Fauconnier Turner-féle fogalmi integráció (blending) bemutatására és annak érzékeltetésére kerül sor, hogy ez a modell hogyan alkalmazható a neologizmusok elemzésében. Mindegyik alfejezet, mindegyik 9

jelentésszervező elv esetében az elmúlt évekből származó neologizmusok példáira és a hozzájuk kapcsolódó kérdőíves tapasztalatokra is hivatkozom. A dolgozat harmadik nagy részét (4.) az Elemzések adják. Ebben a fejezetben a módszertani elvek tisztázása után a választott korpuszban, internetes fórumszövegekben mutatom be az elemzendő és a munkadefiníció alapján neologizmusnak tekinthető szavakat. E szavak szemantikai szerkezetének feltárásában nagymértékben segítenek a kérdőíves vizsgálatok vonatkozó eredményei, melyeket minden elemzés esetében közlök. Az elemzett neologizmusok szemantikai szerkezetének bemutatásában mind a metaforikus, mind a metonimikus jelentésviszonyoknak fontos szerep jut; az elemzések ezeket a jellemzőket is felhasználva kísérlik meg alkalmazni a fogalmi integrációs modellt, melynek segítségével lehetővé válik az elemzett neologizmusok szemantikai szerkezetének grafikus ábrázolása is. A jelentéskonstruálás folyamatának modellálásán alapuló szemantikai felépítés ilyen módon történő ábrázolását minden elemzés esetében bemutatja a dolgozat. A dolgozatot Összegzés és kitekintés zárja (5.), előrevetítve, hogy a téma jellegéből és az elméleti keretből adódóan a jövőben milyen további feladatok elvégzésére nyílik lehetőség. Végül közlöm a Felhasznált szakirodalmat és Függelékben azoknak a felméréseimnek a kérdőíveit, melyekre az elemzések során támaszkodtam. 1.5. A dolgozat módszertana A dolgozat a kiválasztott neologizmusok szemantikai elemzését funkcionális-kognitív kiindulópontból vizsgálja. Mivel a dolgozat célja egyrészt a neologizmus fogalmának tisztázása, másrészt pedig a vizsgált jelenségek szemantikai szerkezetének elemzése, a szerkezeti felépítés és az alkalmazott módszerek is e céloknak megfelelően alakulnak. A második és a harmadik fejezetben elméleti szempontból előkészítem az elemzést: a második fejezet neologizmusfelfogásokat tárgyaló és a harmadik fejezetnek a releváns szemantikai szerkezeteket tárgyaló szakirodalom történetét bemutató összefoglalását minden esetben olyan összegzés és következtetések zárják, melyek a dolgozat tárgyának funkcionáliskognitív szempontú megközelíthetősége mellett érvelnek, illetve a negyedik fejezet elemzéseit készíti elő. Utóbbi értelmében több esetben hivatkozom a második és a harmadik fejezetben is olyan vonatkozó eredményekre, melyek egy-egy, általam korábban már valamilyen szempontból vizsgált neologizmushoz kapcsolódnak. A negyedik fejezet szemantikai elemzéseinek tárgya tizennégy, a dolgozatban használt munkadefiníció alapján neologizmusnak tekinthető szó. Mint arra az elemzéseket tartalmazó 10

fejezet elején is utalok, e neologizmusok kiválasztása önkényes volt, de a kiválasztás során arra törekedtem, hogy különböző morfológiai és várhatóan különböző szemantikai felépítésű szavak adják a vizsgálat anyagát. Így e fejezetben először szócsonkokból létrejött szavakat, majd összetételeket elemzek. Ezen a csoporton belül először olyan példákat mutatok be, amelyeknek angol(os) az utótagja, ezt követi néhány tükörfordítással létrejött alakulat, majd belső keletkezésű szóösszetételek elemzése. Az elemzéseket két e- előtaggal létrejött alakulat, végül két be igekötős ige elemzése zárja. E fejezet elemzéseiben a vizsgált neologizmusokat minden esetben szövegkörnyezetben, támogató mátrix -ban (Tolcsvai Nagy 2010: 12) közlöm: a korpuszt internetes fórumszövegek részletei, illetve ezekhez írt hozzászólások (kommentek), egy esetben pedig egy blogbejegyzés részlete adja. Minden szó szemantikai elemzésénél közlöm a vonatkozó kérdőíves felmérésem eredményeit diagramos formában, és bemutatom azokat a körülírásokat vagy szinonimajavaslatokat, melyeket az adatközlők írtak a vizsgált szóval kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy ezeket az eredményeket igen gyümölcsöző módon fel lehet használni a neologizmusok szemantikai elemzésében, mert rávilágíthatnak a tágabb értelemben vett jelentésképzés folyamatára is. A kérdőíves felmérések adatainak köszönhetően tompítható az elemzéseknek az a jellemzője is, hogy az elemzéseket pusztán a saját értelmezési stratégiáim, asszociációim alapján végeztem, vagyis az elemzések így nemcsak egy nyelvhasználó személyes meglátását tükrözik a vizsgált neologizmusokkal kapcsolatban. A részletes szemantikai elemzést minden esetben a neologizmus szemantikai szerkezetének grafikus ábrázolása és az ábrázolt jellemzők magyarázata zárja. Az elemzésben a dolgozat korábbi fejezeteiben tárgyalt szemantikai jellemzőkre, a metaforikus és metonimikus jelentésviszonyokra, illetve kiemelten a fogalmi integráció elméletére támaszkodom. A dolgozat korpuszát magyar nyelvű szövegek alkotják, így eredményei is elsősorban a magyar nyelv neologizmusai tekintetében relevánsak. Véleményem szerint azonban és ezt az idézett, nem magyar nyelvű szakirodalmi példák is alátámaszthatják eredményei, módszerei más nyelvekben megjelenő új szavak szemantikai szerkezetének elemzésében is felhasználhatók. 1.6. A dolgozat elméleti háttere A dolgozat a kiválasztott neologizmusok szemantikai szerkezetének feltárását funkcionáliskognitív keretben végzi el. Véleményem szerint a választott elméleti keret különösen 11

alkalmas az elemzett jellemzők tanulmányozására, hiszen a jelentést a nyelvet szervező tényezők közül elsődlegesnek tekinti, és hangsúlyozza, hogy a nyelv tapasztalati alapú és a mentális megismerés része (Langacker 1987: 13). 1.6.1. A funkcionális nyelvészet A mai funkcionális irányzatok előzményei jóval korábbi időkre nyúlnak vissza: már a két világháború közötti megközelítésekben is jelen voltak, így az antropológiai nyelvészet (Malinowski, Sapir), a prágai strukturalisták (Jakobson) és a londoni iskola (Firth) munkáiban (Ladányi Tolcsvai Nagy 2008: 19 20). A különféle funkcionális irányzatoknak közös jellemzője, hogy nemcsak nyelven belüli, hanem nyelven kívüli, külső jellemzőkkel is magyarázzák a nyelvi működést. A nyelvi struktúrát ugyanis a strukturalista irányzatoktól eltérően ( ) nem tekintik autonómnak, hanem az ember többi kognitív képességével, illetve a nyelv nyelven kívüli funkcióival szoros összefüggésben látják, és így műveleti alapon, illetve szélesebb, nyelvhasználati összefüggésekben vizsgálják (Ladányi Tolcsvai Nagy 2008: 21 22, kiemelés tőlem). A fentiekből következik, hogy a funkcionális nyelvészet ( ) a nyelvet alapvetően nem elvont szabályrendszernek tekinti (Tolcsvai Nagy 2010: 11, kiemelés tőlem), hanem olyan jelenségnek, mely ( ) az emberi kommunikációban megvalósuló, jelentéseket hozzáférhetővé tevő aktuális nyelvi struktúrák konvencionális hálózata (Ladányi Tolcsvai Nagy 2008: 24). A funkcionális nyelvészet általános elméleti tételei a következők: 1) a nyelvi rendszer kisebb és összetett elemeit a mindenkori beszélő nézőpontjából kell bemutatni, 2) a nyelvi kifejezéseket jellegzetes, gyakori közegükben kell leírni, nem önmagukban, 3) a jelentés egyenrangú az alakkal, sőt egyes magyarázatokban a jelentés elsődleges (Tolcsvai Nagy 2010: 11). A funkcionális nyelvészeti megközelítésnek fontos jellemzője a használat alapúság. Mivel a nyelv elvont struktúráit nem lehet a használattól függetlenül leírni, alapvető fontosságú a nyelvi szerkezetek és megvalósulásaik, a példányok, továbbá a gyakoriság, a tapasztalat és a tanulás tanulmányozása (Tolcsvai Nagy 2010: 13, kiemelések tőlem). Fontos tehát a funkcionális jelző, a nyelvi jelenségek nyelvhasználatban történő vizsgálata, a formalizálás kerülése és az empíria felértékelődése (Hámori 2009: 18). A funkcionális megközelítés szerint a nyelv tehát tudás, melyet a világról alkotott tapasztalatai alapján, a megismerési módok adta lehetőségek szerint rendeződik el a nyelvhasználó elméjében. A nyelvi szerkezetek létrehozása és a nyelvi tudás működtetése 12

több nem nyelvi tényező segítségével jön létre (Langacker 1999: 15 16, idézi Ladányi Tolcsvai Nagy 2008: 24 25, Tolcsvai Nagy 2010: 15). Ilyen tényezők 1) az embereket körülvevő környezeti tényezők, 2) az emberek mentális képességeit meghatározó biológiai tényezők, 3) az elmeműködést és így a nyelv kialakulását és funkcionálását is befolyásoló pszichológiai tényezők, 4) a fejlődési tényezők, melyek keretében a nyelvelsajátítás zajlik, 5) az adott kultúrából fakadó szociokulturális tényezők (Ladányi Tolcsvai Nagy 2008: 24 25, Tolcsvai Nagy 2010: 15, kiemelések tőlem). 1.6.2. A kognitív szemantika Az 1950-es és 60-as években a megismeréstudománynak több területen a pszichológiában, a szociológiában vagy az antropológiában is megjelentek olyan válfajai, melyek kognitív elvek alapján a megismerés fontosságát, valamint az elme működésének tanulmányozását vették alapul. A kognitív nyelvészet ezen elvek alapján az elmeműködés és a nyelv kapcsolatát, a nyelvet mint az elmeműködés egyik megjelenését, képességét vizsgálja. Kialakulása a nyelvészet úgynevezett pragmatikai vagy kognitív fordulatához kapcsolódik, melynek eredményeképpen a vizsgálódásokban előtérbe került a feldolgozás, a nyelv műveleti aspektusa (Tolcsvai Nagy 2000: 494) és a szemantika (Hámori 2009: 17 18). A kognitív nyelvészet hangsúlyozza a nyelvi jelentés elsődlegességét, valamint azt, hogy nemcsak a nyelvről való tudást kell vizsgálni (mint azt a generatív grammatika teszi), hanem magára a nyelvre tekint a tudás egy fajtájaként (Geeraerts 2006: 3). A kognitív szemantika ( ) az emberi megismerésre alapozott jelentéstan (Tolcsvai Nagy 2010: 13), mely hangsúlyozza, hogy A nyelvi szerkezetek a világ egyes dolgait, viszonyait és folyamatait az emberi megismerésben fogalmi konstruálások révén, alapvetően szemantikai szerkezetekben képezik le és teszik mások számára hozzáférhetővé (Tolcsvai Nagy 2010: 13). A nyelvi jelentés természetével kapcsolatban a következő alapvető megállapításokat teszi (Geeraerts 2006: 4 6, Geeraerts Cuyckens 2007: 5 alapján, kiemelések tőlem): 1) A nyelvi jelentés perspektivikus: a világot a jelentés a legtöbbször nem objektív módon írja le; az anyagi világban létező egyén a saját nézőpontját is érvényesíti, amikor nyelvi kifejezéseket alkot (gondoljunk például a magyarban az irányokat kifejező névutókra). 2) A nyelvi jelentés dinamikus és flexibilis: az új tapasztalatok és környezeti változások megkövetelik, hogy szemantikai kategóriáinkat hozzáigazítsuk a tapasztalt változásokhoz, és lehetőséget hagyjunk a jövőbeli változások vagy kivételek, eltérések megjelenésére is. Az ilyen típusú változások modellálására lehetnek alkalmasak a dolgozat 2. fejezetében 13

ismertetendő kategorizációs elméletek. A nyelv tehát nem állandó és merev struktúra, mint azt a huszadik század egyes nyelvelméleti irányzatai állították, hanem olyan szerkezet, melyet megjelenési formája, a rugalmas és dinamikus jelentésváltozás formál. 3) A nyelvi jelentés enciklopédikus és nem autonóm: a nyelvi jelentés nem határolható el a világról való egyéb tudásunktól, hanem tartalmazza azt. Két aspektus is meghatározza a nyelvi jelentés tapasztalati jellegét: az egyik az egyén biológiai léte, mely befolyásolja a világról való tapasztalatait és így nyelvi kifejezésmódját, a másik pedig a kulturális és szociális identitása (Geeraerts 2006: 9 10 itt a honos madárfajok különbözőségét hozza példaként, mely befolyásolhatja azt, hogy a nyelvhasználók milyen példányokat sorolnak a madár kategóriába). 4) A nyelvi jelentés használaton és tapasztalaton alapul: a nyelvi tudás tapasztalati alapúsága nemcsak azt jelenti, hogy a nyelvhasználók környezetében tapasztaltak képeződnek le a jelentésben, hanem azt is, hogy a nyelv mélyebb, absztraktabb rétegei Geeraerts 2006: 14 15 példájában a szintaxis szoros összefüggésben állnak olyan rétegekkel, például a lexikonnal, melyet a nyelvhasználók tapasztalatai formálnak, alakítanak az aktuális nyelvhasználatban. A kognitív nyelvészet két fő ága, a modularista és a holista kognitív nyelvészet közül a jelen dolgozat a holista felfogáshoz kötődik, és a szemantikai vizsgálódások terén elsősorban Langacker, Lakoff, Johnson, Fauconnier, Turner és Sweetser, illetőleg Tolcsvai Nagy, Kövecses és Benczes munkáira, megállapításaira támaszkodik. A holizmus értelmében az emberi elme funkcionális területei, melyek között átjárás lehetséges, analóg módon dolgozzák fel az észlelés eredményeit; az általuk feldolgozott közvetlen tapasztalatokra pedig jellemző, hogy közvetlenül részei a nyelvi ismereteknek, és segítenek az elvont ismeretek kialakításában (Geeraerts 2006: 5 6, Tolcsvai Nagy 2010: 14). 1.7. A dolgozat alapfogalmai: neologizmus, metonímia, metafora, fogalmi integráció (blend), jelentéskonstruálás, internetes szövegműfajok (fórumszöveg, komment, blogbejegyzés) Az elméleti keret bemutatása után szükséges néhány olyan alapfogalom megnevezése, mely a jelen dolgozat egyes fejezeteiben gyakran előfordul és fontos szerepet játszik mind elméleti, mind gyakorlati (elemzési) szempontból. Mint azt a dolgozat címe és a vizsgálat tárgya is mutatja, az egyes fejezetekben gyakran előforduló terminus technicus a neologizmus. Mivel magának a neológia 14

jelenségének a meghatározása is többfajta megközelítést igényel, és esetenként értelmezési, illetve csoportosítási problémákat is felvet, ezért a dolgozat egyik bevezető, elméleti fogalmakat tisztázó fejezete (2.) külön foglalkozik a neologizmus definiálásának és jellemzésének problémájával, és a fejezet végén közöl egy (munka)definíciót (2.7.), melynek értelmében a dolgozatban vizsgált nyelvi jelenségeket neologizmusnak tekintem. A munkadefiníció a választott elméleti keretnek megfelelően igyekszik a neologizmus megjelenését a kommunikációs szituációban, diskurzusban megragadni, és olyan jelenségként tekinteni a neologizmusnak nevezés dinamikus, esetenként viszonylagos voltát, mely nagymértékben függ a nyelvhasználók a közlő és a befogadó előzetes tudásától, tapasztalatitól, attitűdjétől. Mivel a dolgozat a kiválasztott neologizmusok szemantikai elemzésére vállalkozik, ezeknek a jellemzőknek a vizsgálatában elengedhetetlen bizonyos jelentésszervező fogalmi műveletek vizsgálata. Ezekkel a műveletekkel a dolgozat 3. fejezete foglalkozik részletesen. Az egyik kulcsfogalom e tekintetben a metonímia (3.1.), melynek a dolgozat kronologikus sorrendet követve az ókortól kezdve több értelmezését is bemutatja. Mint arra a dolgozat 4. fejezetének bevezetője is utal (4.2.), a metonímiát és a metonimikus jelentésszerkezetet elsősorban mint referenciapont-szerkezetet (Langacker 1993: 5 30, Tolcsvai Nagy 2010: 79 81) és mint kiemelést (Panther Thornburg 2003: 5, 7, 2004: 106, 2006, 2007) értelmezem. Úgy gondolom, hogy a nyelvhasználatban megjelenő neologizmusok befogadásának és értelmezésének folyamatában ezeknek a megközelítési módoknak fontos szerep jut, és az elemzések során (különös tekintettel arra, hogy a 4. fejezet elemzéseit kérdőíves felmérésben kapott adatok segítségével végzem) szintén létjogosultsága van e megközelítési módok alkalmazásának; a kiemelés és a referenciapont-szerkezet folyamatának bizonyítékaként szolgálhatnak ugyanis az adatközlők vonatkozó válaszai (ehhez részletesebben ld. a 4. fejezet elemzéseit). A dolgozat másik fontos fogalma a metafora. Tekintetbe véve a jelenséghez kapcsolódó magyar és idegen nyelvű szakirodalom nagy mennyiségét, a dolgozat szintén külön fejezetben (3.2.) igyekszik szintén kronologikusan haladva fókuszálni azokra a releváns elméleti megállapításokra, melyek a mai magyar neologizmusok szemantikájának feltárásában segítségül szolgálhatnak. Ennek értelmében a dolgozat hangsúlyozza azt, hogy a fogalmi metaforák és a metaforikus kifejezések a mindennapi nyelvhasználat gyakori és természetes jelenségei, és mint ilyenek, nagyon gyakran megjelennek egy-egy neologizmus szemantikai szerkezetében is. A fentiek alapján a dolgozat a metaforikusságot elsősorban 15

Lakoff Johnson 1980 és Kövecses 2005 alapvető munkáira, továbbá Glucksberg Keysar 1993-nak a kategorizációs aktusra vonatkozó megállapításai alapján értelmezi (erről részletesebben ld. a 4. fejezet bevezetőjét: 4.2.). A dolgozatnak az elemzések alapjául szolgáló megközelítéseket bemutató fejezetében, valamint a neologizmusok elemzéseit tartalmazó fejezetében is jelentős szerep jut a fogalmi integráció elméletének, más néven a blendingelméletnek. Ez a megközelítési mód azért kiemelten fontos a dolgozat témájának szempontjából, mert úgy gondolom, hogy a mentális terek megjelenése olyan rugalmas, dinamikusan, a közlő befogadó viszonyához és előzetes tudásukhoz, valamint céljaikhoz alkalmazkodó keretet kínál, mely a nyelvhasználatban megjelenő neologizmusok szemantikai elemzésében is igen eredményesen felhasználható. Az elemzés során a fogalmi integrációban megjelenő mentális terek tartalma a kérdőíves vizsgálódás során kapott adatok alapján rekonstruálható, és szintén az elméletnek köszönhetően még grafikus formában is ábrázolhatóvá válik. A dolgozat elemzéseiben (4. fejezet) ugyanakkor több alkalommal is hangsúlyozom, hogy az ábrázolt folyamatok a nyelv életének egy adott pillanatában, adott nyelvhasználók esetében relevánsak, így segítségükkel legfeljebb modellálható a jelentésképzés (jelentéskonstruálás) folyamata 1. Úgy gondolom azonban, hogy a kérdőíves felmérés vonatkozó eredményeinek felhasználása a folyamatok jellemzésében és az ábrák elkészítésében mindenképpen hasznos, hiszen így elkerülhető, hogy csupán az elemzést végző személy benyomásai, asszociációi jelenjenek meg egy-egy neologizmus értelmezési folyamatainak feltárásában. A fogalmi integrációs modellt a dolgozatban Fauconnier Turner 1998a, 1998b, 2002, illetve Benczes 2006, 2010 munkái, elemzései alapján alkalmazom. A dolgozatban többször előforduló fogalom a jelentéskonstruálás (jelentésképzés). E fogalom használata azért indokolt és gyakori a dolgozatban, mert olyan aktív és dinamikus mentális folyamatokat jelöl, melyeknek a neologizmusalkotásban és -megértésben is fontos szerepük van. A kognitív nyelvészet megközelítése értelmében a nyelvhasználók a világ megismerése során egy jelenetet feldolgoznak, és fogalomalkotás segítségével értik meg (Tolcsvai Nagy 2010: 30 31). Ilyen módon aktív, mentális erőfeszítést igénylő folyamat zajlik le, melynek eredményeképpen létrejön a valóság egy lehetséges módozatának leképezése. A jelentés a fentiek értelmében nem eleve létező, statikus entitás, hanem olyan jelenség, mely a nyelvhasználók tevékenysége során, a diskurzusban bontakozik ki. A jelentést ily módon tehát célszerű nem a statikus konceptus, hanem a dinamikusabb és a 1 Ezúton köszönöm Simon Gábor megjegyzéseit, javaslatait e különbségtétellel kapcsolatban. 16

mentális tapasztalatokat tükröző konceptualizáció folyamatával jellemezni (Langacker 2008: 27 30). Végül a dolgozat 4. fejezetében előforduló szövegekkel kapcsolatban kell megemlíteni néhány fogalmat: e fejezet elemzéseiben a vizsgált neologizmusokat internetes szövegműfajokban mutatom be. Ezeknek a szövegeknek a közlésére elsősorban azért van szükség, mert segítségükkel a vizsgált neologizmusok szövegkörnyezetben, a fórumszövegek esetében pedig a megszokott nyitó topic és az ezt követő hozzászólások, az úgynevezett kommentek felépítésének köszönhetően diskurzusban vizsgálhatók. Egy esetben nem fórumszövegből, hanem egy blogbejegyzésből idézek (4.7.11.2.), mely a fórumszövegekkel ellentétben egyszemélyes műfaj, internetes napló. A fórumszövegről mint szövegtípusról részletesen az elemzések bevezetőjében, a dolgozat 4. fejezetében írok (4.3.). 2. Témafelvetés; a neologizmus több szempontú definiálásának szükségessége A jelen dolgozat témája szempontjából kulcsfontosságúnak számít annak elhatárolása, pontosítása, hogy mit értünk a neologizmus fogalma alatt. A dolgozat további fejezeteiben elemzendő példák, esettanulmányok, melyek az elmúlt években 2006-ban, illetve 2008 és 2011 között évente egy vagy két alkalommal felvett kérdőíves vizsgálataim anyagaiban is szerepelnek, a neologizmusnak nevezett jelenség egyes típusait mutatják be. A példák kiválasztásának alapja ezekben az esetekben az volt, hogy kommunikáció során létrejövő, szemantikai és pragmatikai szempontból jellemző példák segítségével bemutathatóvá váljon az adott kontextusban létrejövő jelentésképzés folyamata, valamint a közlő és a befogadó céljai, intenciói is vizsgálhatók legyenek. A nyelvben megjelenő új szavak, kifejezések vizsgálata esetében nem hagyható figyelmen kívül a nyelvi változás folyamata, az, hogy módosul(t) valami a nyelvben (Kiss Pusztai 2003: 23). Ennek a folyamatnak a megragadása, bevonása a vizsgálatba nélkülözhetetlen a neologizmusok esetében, ugyanakkor ez adja a neologizmus jelenségével kapcsolatban született definíciók heterogenitását, gyakran látványos különbségeit is. A dolgozat szempontjából különösen fontosnak érzem a neologizmussal kapcsolatos megközelítések, megállapítások bemutatását, és a jelen fejezet végén egy olyan neologizmusdefiníció megadását, melynek értelmében a dolgozatban elemzendő szavakat, kifejezéseket neologizmusoknak tartom. Az itt következő történeti áttekintés azt mutatja be, hogy milyen megközelítési módok, meghatározások születtek az idők során a neologikus nyelvhasználattal kapcsolatban. A 17

bemutatást időrendben teszem, de a jelen fejezet keretei között az időrendi áttekintésben csak azokat a munkákat, megállapításokat emelem ki, melyek azokban a korokban keletkeztek, amikor a neologizmusok jelenségének tárgyalása kulcsfontosságú volt. Ennek értelmében utalok néhány ókori munkára, a felvilágosodás alatti megközelítésre, majd rátérek a 18 19. századi magyar szakirodalomban fellelhető megállapításra, különös tekintettel a nyelvújítás korában keletkezett munkákra. Ezután a magyar és a nemzetközi szakirodalom alapján bemutatom az elmúlt évtizedekben és napjainkban a neologizmusokkal kapcsolatban született megközelítéseket, definíciókat, melyeket főként lexikonokban olvashatunk a jelenség tárgyalásával kapcsolatban. E definíciók bemutatásával párhuzamosan utalok a belőlük fakadó hiányosságokra is, melyek elsősorban a neologizmus jelenségének rögzített, mozdulatlan jelenségként való szemléletéből fakadnak. Majd bemutatom, hogy jelen dolgozat elméleti hátterét képező kognitív nyelvészeti megközelítés alapján hogyan vonható be a neologizmusok jelenségének vizsgálatába a nyelvi változás folyamata, valamint néhány olyan, a kognitív nyelvészetből ismert jelenség, melynek segítségével a neologizmusok és általában véve a neologikus nyelvhasználat szemlélete dinamikussá, az aktuális kommunikációs szituációban vizsgálhatóvá, és ilyen módon nyelvhasználófüggővé tehető. A fejezet végén a fenti áttekintés lezárásaképpen kerül sor a jelen dolgozatban használt definíció megadására. 2.1. Fogalomtörténeti áttekintés: a neologizmus fogalmának értelmezése a korábbi szakirodalomban 2.1.1. Ókor Az ókorban a stilisztika diszciplínája még nem vált el élesen a retorikáétól; az ókori retorikákban azonban sok esetben megjelenik annak a jelenségnek a taglalása, bemutatása, melyet ma gyakran neologizmusként jellemez a szakirodalom (a mai neologizmusdefiníciókat ld. lentebb). A szöveg létrehozásának fázisai közül (stilisztikai jelenségről lévén szó) az elocutión belül tárgyalták a neologikus nyelvhasználatot. A szónoki beszéd esetében a neologizmushasználat gyakran egyéni alkotásként, hapax legomenonként jelent meg. Az érvelő és a díszítő funkció egyszerre volt jelen ez esetben, s bár a neologizmusok használata kezdetben pusztán a művészi nyelvhasználatra szorítkozott, már az ókorban megsejtették magának a neológia jelenségének általánosabb érvényét (Kozocsa 2008: 425). Arisztotelész a Poétikában a következőképpen definiálja a neologizmust: Új szóalkotás az, amit anélkül, hogy valaha is használta volna bárki a költő kialakít (idézi 18

Kramer 2003: 212). Megjegyzi, hogy a neologikus kifejezések variációs lehetőségként jelennek meg a nyelvben, és magasztossággal töltik el, de felhívja a figyelmet arra, hogy a költőnek nem szabad túlságosan eltávolodnia a megszokott kifejezésmódtól, veszélyeztetve a megértést. Cornificius a C. Herenniusnak írt Retorikájának (i. e. 80-as évek) negyedik könyvében, a szóalakzatok témakörében jellemzi a neologizmusokat; elválasztja tárgyalásukat a többi alakzatétól, mint mondja, azért, mert a neologizmus azok közé az alakzatok közé tartozik, amelyek közül ( ) valamennyi egy fajtába tartozik. Valamennyinek sajátossága ugyanis az, hogy bennük a szavak eltérnek a köznapi jelentésüktől, és bizonyos bájjal más értelemben szerepelnek a beszédben (Cornificius 2001: 104). A neologizmus ( ) abban áll, hogy ha valaminek nincs neve vagy nem eléggé megfelelő a neve, magunk találjunk rá megfelelő szót, akár hangutánzás, akár jelentésátvitel révén. Hangutánzással, ahogy őseink alkalmaztak ilyen szavakat: ordít, bőg, mormog, sziszeg. Jelentésátvitellel, például:»ahogy támadást intézett a köztársaság ellen, tüstént recsegni kezdett az állam.«ezzel az alakzattal ritkán kell élnünk, nehogy a gyakori új szavak visszatetszést keltsenek. Ám ha megfelelően és ritkán alkalmazzuk, nemcsak hogy nem bántó az újdonság, hanem még ékesíti is a beszédet (Cornificius 2001: 105) figyelmeztet. Cornificius a neologizmusalkotás másik lehetőségeként a névcserét nevezi meg: ez ( ) idegen ragadványnévvel jelöli azt, amit saját nevével nem nevezhetünk meg; például ha valaki a Gracchusokról így beszél:»de Africanus utódai nem viselkedtek így.«továbbá ha valaki az ellenfeléről ezt mondja:»látjátok, bírák így szól, miként bánik velem ez a Plagioxyphus.«Ilyen módon elegánsan dicsérhetünk vagy sértegethetünk testi és lelki tulajdonságokat vagy távolabb álló dolgokat úgy, hogy az igazi név helyett ragadványnevet alkalmazunk (Cornificius 2001: 105). A cornificiusi meghatározás tehát nem pusztán a művészi nyelvhasználatra vonatkoztatja a jelenséget, hanem rámutat arra, hogy minden olyan dologra található megfelelő szó, amelynek még nincsen neve (Kozocsa 2008: 426). Cicero De oratore című munkájának (i. e. 55.) harmadik könyvében, a 37 38. alfejezetben tárgyalja a szókincs témakörét. Itt jelenik meg a ritka szavak és a metaforák használatának tárgyalásán kívül az új szóalkotások tárgyalása: Az új előfordulások olyan szavak, melyeket az aktuális beszélő talál fel és alkot meg, vagy szavak egyesítésével (kombinációjával) ( ), vagy azok nélkül (Cicero 1968: 120 121). Előbbiek esetében a befogadó érzékelheti, hogy nem természetes, hanem mesterséges szóalkotásokról van szó 19

(tulajdonképpen a hapax legomenon jelentésben); Cicero példái erre a típusra: exanimato és versutiloquas (kb. lélekből kijövő és csavaros beszédű ). Quintilianus Szónoklattanában (i. sz. 94-95 k.) a hatodik fejezetben, a szóképek között tárgyalja az új szavak alkotását, az onomatopoiiát (onomatopoezist). A metafora, a metonímia és a szinekdoché tárgyalása után tér rá a neologizmusok témakörére, melyről megállapítja, hogy ( ) a görögök a legnagyobb erények között emlegetik, számunkra (t. i. a rétorok számára) alig van megengedve (Quintilianus 2008: 553). Legfőbb típusaiként a következőket említi: 1) szóalkotás (Kozocsánál ősalkotás, Kozocsa 2008: 426), melyet azok műveltek, ( ) akik elsőként hozták létre a beszédet, és a szó hangzását a dolog által keltett benyomáshoz alkalmazták, például bőgés, sóhaj, mormogás (Quintilianus 2008: 553). Vagyis itt is azok az ősi hangutánzó szavak jelennek meg ősneologizmusokként, mint Cornificiusnál. 2) Szóképzés: ( ) ezt a nyelvszokás által elfogadott szavakból képezik, ilyeneket például: sulláskodik, proskribálkodik, és borostyános kapuk a borostyánnal koszorúzott helyett (Quintilianus 2008: 553). 3) Szóösszetétel, kompozíció (pl. arquitenens, septemtriones) (Quintilianus 2008: 553). Quintilianusnál megjelenik tehát a neologizmushasználat tárgyalásakor a közlő, illetve a befogadó személyének fontossága ( számunkra alig van megengedve, a görögöknél azonban még az oinoio-t és a bioio-t is eltűrjük ), valamint felismeri egy-egy új nyelvi elem helyzetének változását is (Kozocsa 2008: 426). Hangsúlyozza a nyelv fejlődésének dinamikusságát a neologizmusok dimenziójában, amikor azt írja: a neologizmusok egy idő után elveszítik újdonságukat, eltűnhetnek, vagy megszokottak lesznek a nyelvben, sőt, végül archaizmussá is válhatnak (Quintilianus 2008: 553). A fent röviden ismertetett ókori meghatározásokat olvasva feltűnő, hogy ezek a munkák elsősorban a neologizmusnak nevezett jelenségek típusainak, lehetséges csoportjainak bemutatására törekednek. Az általuk bemutatott példákban retorikai munkákról lévén szó elsősorban a szónok alkalmazta neologizmusokról (igen gyakran hapax legomenonokról) esik szó. Nem foglalkoznak tovább ezeknek az új jelenségeknek a további életével, sorsával; Quintilianus az első, akinek a leírásában megjelenik az, hogy a nyelvi változás dinamikusságának következtében természetes folyamat a neologizmusok meggyökeresedése vagy éppen eltűnése a nyelvből. 20

2.1.2. A neologizmus fogalmának változása a felvilágosodás előtt és alatt Európában a felvilágosodás koráig a retorikakönyvek az elokvencia témakörében, az ornatus eszközeként tárgyalták a neologizmusokat. A felvilágosodást és a francia forradalmat követően azonban olyan sok új elnevezés jelent meg, melyek funkciója jóval meghaladta a díszítést. A 12. századtól kezdve Európában nőtt a francia kultúra és a francia nyelv hatása, ugyanakkor a latin hatás továbbra is érvényesült az új szavak és kifejezések létrehozásában (Kramer 2003: 212). A középkor végén a folyamatokat felgyorsították a bibliafordítások támasztotta igények, majd a könyvnyomtatás létrejötte. A barokk korban főként a metaforikus jelentésszerkezettel bíró neologizmusok terjedése volt jellemző; ezek jól megfeleltek a korízlés által megkövetelt díszítettség kívánalmának (Kramer 2003: 213). A 18. században élénk vita alakult ki a neológia jelenségéről; a vizsgálat Franciaországból indult, és a neologizmus fogalmának megalkotásához vezetett (az elnevezés Desfontaines Dictionnaire néologique á l usage des beaux esprits du siècle című, 1726-ban megjelent munkája nyomán terjedt el). A neologizmus terminus technicus immár nem csupán az ornatus szolgálatában állt, új tényállások megnevezésére is használni kezdték (Kramer 2003: 213 214), a 19. századtól pedig az írói és a költői neologizmusok aránya nőtt meg igen nagy mértékben (Kozocsa 2008: 426). 2.1.3. A neologizmusok tárgyalása a vonatkozó magyar szakirodalomban 18 19. század Verseghy Ferenc Bevezetésében (Bevezetés a magyar nyelv törvényeibe, amely Adelung rendszere, nemkülönben a keleti nyelvek szelleme, valamint a tiszai és az erdélyi nyelvjárás alapján készült, 1793) egy etimológiai-filológiai szótár szerkesztésének szükségességét elemezve kiemeli: elegendő, ha az idegen nyelvekből csak azokat a szakkifejezéseket gyűjtjük össze, melyek a magyar ragozáshoz leginkább alkalmazkodnak. Így, ha egy újonnan megjelölendő tárgyat kell elnevezni, akkor nem hazai hangokból szerkesztett nevet (Verseghy 1998 [1793]: 75) kell alkotni és ezzel hiún bizonygatni, hogy milyen önálló a magyar nyelv. Ha így teszünk, nem fordulhat elő az, amit Verseghy Herdertől idéz: minden nép egyszerűen híjával van annak a fogalomnak, amelyre nincs neve (Verseghy 1998 [1793]: 75). Révai Miklós A magyar szép toll (1805) című munkájában Az újságról címszó alatt tárgyalja az újságokat. A létrejöttükhöz vezető okokat az alábbi szempontok alapján osztályozza: 21

1) A léleknek újságra való vágyása: az emberi lélek vágyik az újdonságokra, csakúgy, mint a különbségekre; ezek elérésének eszközei is nagyon hasonlóak. Az újság űzés (Révai 1973 [1805]: 171) sokszor veszélybe is sodorhatja az embert, de javára is lehet. Ha mindezt a szép tudományokra (Révai 1973 [1805]: 171) vonatkoztatjuk, ott az újdonságokra való törekvés sajnos sok romlást okozott: ha ( ) valamelly nemzet bizonyos időben elérte a jó ízlésnek lehetséges fő mértékét: azt az újságra törő nyavalya legottan félre viszi, hogy tovább menjen ( ) (Révai 1973 [1805]: 171), így az, ha állandóan az újdonságra, az újszerű nyelvhasználatra törekedik valaki, a nyelv romlásához vezet, hiszen Jól esik ugyan, hogy ennek [t. i. az újságnak ] tartóssága tsak kevés időt ér; de ami utána következik, s oly rövid bogár élettel bír, ritkán jobb (Révai 1973 [1805]: 172). 2) A tollnak újsága: erre kell törekednie minden írónak, ha szépséget akar tollának (vagyis stílusának) szerezni. Ez az ártatlan neme az újdonságoknak ugyanis szükséges, hasznos és alkalmas új szavakat, fordulatokat és előadásmódot jelent a már szokásban lévők helyett (Révai 1973 [1805]: 172). 3) Az újságnak szükséges volta: az írónak a megkopott előadások helyett újakkal kell élnie, ha elevenséget akar kifejezni. A látatos szavak ugyanis csak egy ideig képesek édesgető kellemetesség -et szerezni, bizonyos idő után elkopnak, lankadtak, hidegek, s tompák lesznek (Révai 1973 [1805]: 173). 4) Az újságnak mibenléte: ebben a pontban azt tisztázza, hogy mit is nevezünk pontosan újság -nak. Nem az itt az új, a mi még soha nem mondatott. ( ) Új tehát itt az előadásnak mindenik módja: a melly még nem olly sokszor fordúlt elő, hogy az alsó erőkön való foganatját egészen, vagy csak valamelly részen, vesztette volna el. Ebből már azt is látjuk, hogy az újságnak különböző mértéke vagyon ( ) (Révai 1973 [1805]: 173). Utóbbi megállapítása a jelen dolgozat témája szempontjából is fontos: rámutat ugyanis arra, hogy az újszerű nyelvhasználat létrejöttének bizonyos fokozatai vannak a beszélő, az író céljaitól függően. 5) Az újság céljai: általános célként Révai a már említett látatosság -ot nevezi meg, de ezen kívül is meghatároz több célt, melyet az újszerű nyelvhasználatnak el kell érnie. Ezek a következők: rövidség és általában szólás, különbség (a neologizmus jelentésmegkülönböztető szerepe), méltóság, az elevenség és a látatosság felsőbb mértéke (Révai 1973 [1805]: 174). A célok közül kiemelendő tehát a képszerűség. 22

6) Az újság nemei között a következőket különíti el: új szavak, új összekötési módok, egész gondolatok új előadásmódja (Révai szerint ez a legtermékenyebb és a legbátorságosabb módja az újságnak, hiszen segítik itt az írót a szóképek, a fordítások és a körülírás is). 7) Az újságról szóló óvások: Révai három óvást is intéz az olvasóhoz az újságok alkalmazásával kapcsolatban. Elsőként arra hívja fel a figyelmet, hogy mindig meg kell gondolni, mikor van szükség újdonságokra (adekvát alkalmazás). Azt, hogy ( ) mi gondolatok szükölködnek ezen új öltözet nélkül, a jó ízlés és a józan megítélés szabja meg (Révai 1973 [1805]: 176). Másodrészt igen fontos eldönteni azt, hogy szükséges-e a neologizmus használata (szükségesség). Ha nem ollyan, akkor az az új kiment szeszü bor, melly a bornak nem léténél is roszabb, azon köz mondás szerént, inkább semmi se legyen, ha jó nem lehet (Révai 1973 [1805]: 176). Harmadrészt nem szabad elfeledkezni arról, hogy az újdonságok használata a szép tollnak utólsó tulajdonságai közül való (Révai 1973 [1805]: 176); nem szabad tehát pusztán az újdonság kedvéért élni az újfajta nyelvhasználattal. Az újság érdeme az, ha a nemzet megegyezése szerint való szépség értelmében, s nem a nemzet seprejének, a köz népnek (Révai 1973 [1805]: 176), vagy az író önkényének értelmében használják. A Révai felosztásában első pontként említett tény, a léleknek újságra való vágyása már utal arra, hogy a tudományos, technikai fejlődéshez hasonlóan fontos szerepet játszik egy-egy neologizmus kialakításában az emberi gondolkodás változása, a megújításra való folyamatos hajlam és törekvés. Révai utal arra, hogy nemcsak a szépirodalom terén jelentkezik ez a törekvés, és felhívja a figyelmet a jelenség veszélyeire is. A nyelvújítás időszaka témánk szempontjából is kulcsfontosságú, mivel azonban a jelen dolgozat napjaink neologizmusaival foglalkozik, itt nincs lehetőség arra, hogy az említett korszak elképzeléseit, vitáit részletesen tárgyaljam. Azt a tényt azonban, hogy ebben a korszakban (tehát az 1772-től 1867-ig/1872-ig tartó időszakban) mind az ortológusnak, mind pedig a neológusnak nevezett tábor képviselői a korábbinál nagyobb figyelmet fordítottak a magyar nyelv kérdésein belül az új szavak keletkezésének módjaira, lehetőségeire (Fábián 1984: 28 31). Az egymással gyakran igen ellentétes vélemények mind kitértek a nyelvi változásra és annak kérdésére, hogy lehet-e, szabad-e, vagy kell-e tudatosan beavatkozni ezeknek a változásoknak a folyamataiba (erről részletesen ld. Fábián 1984: 28 66). A nyelvi változással és az új szavak, kifejezések megjelenésével a nyelvben Kazinczy Ferenc több megjegyzést is tesz Ortológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című 23

összegző munkájában (1819). Ebben utal arra, hogy minden elő nyelvre jellemző a változás: Egyedül a kiholt nép nyelve nem változik többé: az élő népek nyelve minden nyomon változik, s örökké fog változni ( ) (Kazinczy 1960 [1819]: 196). Több alkalommal utal arra a napjaink új jelenségeivel, neologizmusaival és adekvátságukkal kapcsolatban is gyakran felmerülő elvre, hogy ( ) a beszéd célja az, hogy értessék (Kazinczy 1960 [1819]: 204), valamint a szituációnak, a szövegkörnyezetnek a fontosságára, amelyben vizsgálni kell egyegy új jelenséget: ( ) az új szót és új szólást a beszéd egész szövedékében kellene vizsgálat alá vennünk, s nem soha abból kikapva (Kazinczy 1960 [1819]: 203). Ide, a mikor, kinek, hogyan kérdéséhez kapcsolódik az a megjegyzése is, mely szerint a nyelvhasználónak (az írónak) mérlegelnie kell, hogy az a szituáció, az a szövegkörnyezet, melyben az újdonság megjelenik, megkívánja-e, megengedi-e egyáltalán a neologizmus használatát; figyelembe kell venni továbbá azt az esztétikai kérdést is, hogy ( ) a beszéd így erőt s szépséget nyere (Kazinczy 1960 [1819]: 202). Kazinczynak már a nyelvi változások elméletei felé mutató gondolata az egyén és a közösség szerepének, egymáshoz való viszonyának bemutatása a nyelvhasználat dimenziójában: eszerint a nyelv ugyan minden nyelvhasználóé, de az egyénnek is aktív szerepe van a változások előidézésében: A nyelv miénk és így enyém is. Az egész társaság folyamjával az egész társaság parancsol: annak telkemen keresztül futó erével tehetem, amit én ítélek célomra hasznosnak. És ha azt azért zavarom fel, hogy medrét mélyebbé tegyem, vagy egyenesb futásba vegyem, igyekezetemet minden jó javallani fogja. Ha szándékomban megcsalatkoznám, s a ráfordított munka haszontalan volna magam vesztenék: ha meg nem csalatkoznám, az egész társaság nyerhetne. A zavar így is úgy is hamar elcsillapodik (Kazinczy 1960 [1819]: 205). A következőkben nem térek ki a Kazinczy utáni időszak vonatkozó írásaiban megjelenő neologizmusértelmezésekre, ezek ugyanis egyrészt a jelen dolgozat témája szempontjából nem relevánsak, másrészt pedig ezen időszak fogalomértelmezéseinek hatása a huszadik századi definíciókban, megközelítésekben összegződnek. Ezért az alábbiakban a 20. és a 21. századi magyar és külföldi meghatározásokról igyekszem képet adni. Neologizmusdefiníciók, csoportosítási lehetőségek a legtöbb retorikával, stilisztikával és irodalommal foglalkozó lexikonban, szótárban találhatók. E definíciók az őket tartalmazó források jellegéből fakadóan elsősorban tájékozódási lehetőséget kívánnak nyújtani az érdeklődőknek, és példák segítségével igyekeznek eligazítani az olvasókat a neologizmusok különböző csoportjai, típusai között. A vonatkozó szakirodalom keletkezési idejéből 24

természetes módon adódik az a probléma, hogy a megadott újdonságok az idő múlásával vagy már nem számítanak neologizmusnak, vagy esetleg nem is gyökeresednek meg a nyelvben. Ezek a jellemzők megvilágítják a neologizmusjelenség megközelítésének problematikusságát: nem tükrözik ugyanis a fogalomnak (vagyis annak, hogy adott nyelvhasználó adott szituációban mit is tekint neologizmusnak) azt a dinamikusságát és relatív jellegét, mely magára a neologizmusnak a lényegére alapvetően jellemző. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül bemutatok néhány fontosabb, a 20. és a 21. században magyar és idegen nyelveken (angolul, németül és franciául) keletkezett neologizmusdefiníciót. 2.1.4. Definíciók, felosztások a 20 21. század magyar szakirodalomban A huszadik században a neologizmussal kapcsolatos definíciók, jellemzők mind a rövidebb tanulmányokban, lexikonok szócikkeiben, mind pedig hosszabb terjedelmű stilisztikakönyvek fejezeteiben megjelennek. Terestyéni Ferenc 1955-ben írt két részből álló tanulmányának (A neologizmusok kérdéséhez) rögtön az elején utal a jelenség fontosságára: A neologizmusok jelentette problémák központi helyet foglalnak el a szókészletre vonatkozó vizsgálatok sokféleségében. ( ) A stilisztikai vizsgálatokban a neologizmusok többféle szempontból is figyelemre tarthatnak számot: egyrészt ugyanis a nyelvfejlődés különböző szakaszaiban kisebb vagy nagyobb mértékben felbukkanó neologizmusok erősebb vagy gyengébb mértékben alakítólag hatnak a nyelvi stílusokra jellemző, sajátos kifejező eszközöknek a fejlődésére, másrészt pedig a költők és írók egyéni nyelvének és egyéni stílusának vizsgálatában egyik nagyon fontos feladatot éppen a neologizmusok vizsgálata jelenti ( ) (Terestyéni 1955: 297). Rámutat azonban a neologizmuskutatás nyilvánvaló adósságaira is: Annak ellenére, hogy a neologizmusok mind a szókészlet, mind a nyelvi stílusok szempontjából számos problémát vetnek fel, a neologizmusok mivoltának, fajainak és a velük kapcsolatos kérdéseknek a vizsgálatára és tisztázására nem fordítottunk megfelelő figyelmet ( ) (Terestyéni 1955: 297 298). A szerző utal arra, hogy tanulmánya nem törekedhet teljes megoldásra, a jelenség felvetette problémákat inkább csak körvonalazni kívánja. A definíciót, melyet a neologizmusok meghatározásaképpen közöl, a vonatkozó szakirodalom az elkövetkező időkben sok esetben többé-kevésbé változatlan formában átveszi: A neologizmus azt mondhatjuk meghatározott korban, a nyelv fejlődésének bizonyos szakaszában a szókészletbe és kifejezéskészletbe különböző okokból bevezetett új értelem, értelmi árnyalat, 25

illetőleg a nyelvi rendszerben létrejött új kifejezési forma, amely vagy magával hozza a nyelvi kifejező készletben való megszilárdulás igényét, vagy nem (Terestyéni 1955: 299). A neologizmusok létrejöttének részletezésében kiemeli annak fontosságát, hogy a neológ jelenségek keletkezésének okait és körülményeit vizsgálni kell. Az okok között első helyen emeli ki ( ) az emberi gondolkodásban, a nyelvet beszélő közösség társadalmi életében bekövetkezett differenciálódást (Terestyéni 1955: 300). Szemantikai szempontból fontos megállapítása, hogy sok alkalmi és állandósult újdonság keletkezik a nyelvben a szavak metaforikus és metonimikus használatának köszönhetően (Terestyéni 1955: 299). Keletkezésük történetének szempontjából megemlíti a 19. századi nyelvújítás (Terestyéni 1955: 300), az ízlésbeli, esztétikai törekvések, a költői stílushatás szándékának (Terestyéni 1955: 464) fontosságát. Rámutat arra a kellőképp nem vizsgált problémá -ra is, hogy e jelenségek vizsgálata során nyomon kellene követni egy-egy neologizmus sorsát, elterjedésének, illetve elszigetelődésének folyamatát is; azt, hogy ( ) milyen mértékben van befolyással az elterjedésre a közösség tudatában, gondolkozásában történt változás (Terestyéni 1955: 466 467). Ezeket a szempontokat egyelőre iránymutatásként fogalmazza meg; példákat, esettanulmányokat nem mutat be e dimenziók mentén. A magyar stilisztika vázlata című könyvben (1958) Terestyéni a következőképpen határozza meg a neologizmus fogalmát: A nemzeti nyelvrendszer a társadalmi viszonyok és a gondolkodás fejlődésével párhuzamosan szakadatlanul gazdagodik új szavakkal, kifejezésekkel, jelentésárnyalatokkal, nyelvtani formákkal. Ezek az új nyelvi tények a neologizmusok (Terestyéni 1958: 48). A neologizmusoknak három nagy csoportját különbözteti meg: 1) fogalmi neologizmus: valamely új fogalmat megnevező szó vagy kifejezés (a reformkorban ilyenek voltak pl. bankjegy, eszme, intézkedik), 2) jelentésbeli neologizmus: régi szónak új jelentésben való felújítása és elterjesztése: (pl. a zordon és a szobor szavak). Ennél a pontnál megjegyzi a szerző, hogy erről a típusról beszélünk akkor is, amikor ( ) egy szónak meglevő értelme mellé új, képes értelme fejlődik ki (Terestyéni 1958: 48), illetve utal az igekötők újszerű használata nyomán kialakuló értelmi neologizmusok -ra is (Terestyéni 1958: 48), 3) formai neologizmus: a szokásostól eltérő használata valamely szónak, kifejezésnek (pl. szokásosan tárgyatlan ige tárgyas ragozása, vagy az értelmezőnek az értelmezett szótól való elszakítása) (Terestyéni 1958: 48). Utalás olvasható arra is, hogy a stilisztikai kutatás elsősorban a neologizmusok keletkezésének indítékaira és körülményeire irányul: A 26

stilisztikai kutatást erősen érdeklik a neologizmusok keletkezésének indítékai és körülményei; ezek ugyanis egyrészt némi fényt vetnek a neologizmusok természetére, másrészt következtethetünk belőlük a neologizmusok szociális és stilisztikai értékeire és ezektől függő használhatóságukra. A neologizmusok keletkezésének okai részint társadalmi, részint pedig esztétikai-stilisztikai természetűek (Terestyéni 1958: 48). A szerző a fentieknek megfelelően tárgyalja a szociális (új szók használatának szükségessége), valamint az esztétikai-stilisztikai feltételeket (különös tekintettel az expresszivitás, a művészi nyelvhasználat, illetve a praktikum pl. szavak megrövidítésének fontosságára) (Terestyéni 1958: 48 52). Zsemlyei János (1996) négy csoportot különít el a neologizmusok rendszerén belül. Ezek a következők: 1) új szavak: azok a szavak, melyek fogalmi tartalmát régebben más szó jelölte (pl. hűtőszekrény), 2) fogalmi neologizmusok: az új tárgyak, új fogalmak nevei (pl. műhold), 3) jelentésbeli neologizmusok: olyan szavak, melyeknek megváltozott a jelentésük (pl. poloska: lehallgatókészülék ), 4) formai neologizmusok: azok a szavak, melyeknek az alakján történik változás (pl. matek) (Zsemlyei 1996: 25). A fejezet elején említett meghatározási nehézségeket jól mutatják a fenti változatos csoportok, illetve az a módszertani nehézség, mely a nyelvben megjelenő neologizmusoknak az egyes csoportokba való besorolásával kapcsolatban jelentkezik. Minya Károly 2003-as könyvének elején is hasonlóképpen fogalmaz: ( ) a neologizmus fogalmának, mivoltának meghatározása problémát okoz. Sokféle nyelvi tényre vonatkoztatva használjuk a neologizmus elnevezést, s ezeket a nyelvi jelenségeket nehéz egyetlen, valamennyit felölelő meghatározásba belesűríteni (Minya 2003: 13). E bizonytalanság feloldására a neologizmusok két fő szempont szerinti csoportosítását javasolja: 1) a neologizmusok keletkezésének célja, 2) a neologizmusok keletkezésének módja (Minya 2003: 14). E két nagy csoporton belül alcsoportokat is megkülönböztet, a következőképpen: 1) a neologizmusok keletkezésük célja alapján lehetnek a) szükségszerű neologizmusok, b) stilisztikai neologizmusok. 2) A neologizmusok keletkezésük módja alapján lehetnek 27

a) szóösszetétellel létrejött neologizmusok, b) szóképzéssel létrejött neologizmusok, c) elvonással létrejött neologizmusok, d) szóvegyüléssel létrejött neologizmusok, e) mozaikszó-alkotással létrejött neologizmusok, f) rövidüléssel létrejött neologizmusok, g) jelentésbővüléssel létrejött neologizmusok, h) az idegen szavak mint neologizmusok, i) lexéma értékű szószerkezetek mint neologizmusok (Minya 2003: 14). A szerző a fenti, úgynevezett szükségszerű neologizmusokat a következőképpen definiálja: ezek ( ) gyakorlati céllal jönnek létre, jól tükrözik a társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális élet változásait. A nyelvet ennek megfelelően mindig bővíteni kell új kifejezésekkel, hiszen a változó, mindennapi életben égető szükség van új szavakra (Minya 2003: 15). A szükségszerű neologizmusok több ok, többféle motiváció miatt jöhetnek létre. Ezek Minya felosztása szerint a következők lehetnek (Minya 2003: 15 16): a) valamilyen új tárgy megjelenése (pl. ablakmosó-automata, egérpad, spotlámpa), b) valamilyen új intézmény, szervezet megalakulása (pl. inkubátorház, menekülttábor, világbank), c) valamilyen új eljárás megjelenése (pl. fóliahegesztés, indításblokkolás, zsebszerződés), d) valamilyen új foglalkozás létrejötte (pl. bróker, fejvadász, termékmenedzser), e) valamilyen új sportág kialakulása (pl. buckasíelés, síbalett, strandröplabda). Az úgynevezett stilisztikai neologizmusok viszont Minya felosztásában olyan szavak, kifejezések, melyek nem kerülnek bele a nemzeti nyelv szókészletébe. Olyan egyszeri előfordulások (Minya 2003: 16) ezek, melyek közé tartoznak a hapax legomenonok is, ugyanakkor tény az, hogy stilisztikai neologizmusra nemcsak az írói, költői nyelvhasználatban, hanem más területen, például a publicisztika területén is szép számmal találhatunk példát (Minya 2003: 16). Utóbbiak közé sorolja Minya az úgynevezett sajtónyelvi hapaxokat, valamint a reklámszövegekben, illetve a diáknyelvben megjelenő új szavakat, kifejezéseket. Az újabb szakirodalmi források közül a Stilisztikai lexikon (2004) neologizmusdefiníciója a következőképpen hangzik: Neologizmusok azok az új szavak, 28

kifejezések, jelentésárnyalatok, nyelvtani formák, amelyekkel a nyelv, a társadalmi viszonyok és a gondolkodás fejlődésével párhuzamosan, állandóan gazdagodik (Szathmári 2004: 154). Fajtáiként csakúgy, mint A magyar stilisztika vázlata a következő alcsoportokat nevezi meg: 1) fogalmi neologizmusok (új fogalmat megnevező szó vagy kifejezés, pl. atomtudós, üzemeltet, önkormányzat), 2) jelentésbeli neologizmusok (régi szónak új jelentésben való felújítása, pl. szobor, bejön, ragoz), 3) formai neologizmusok (egy szónak addig nem használt alaktani formája, pl. fehér hó este be ). A lexikon a neologizmusokat a Minya-féle felosztáshoz hasonlóan a stilisztikai felhasználás szempontjából is csoportosítja, úgymint: 1) alkalmi vagy egyszeri neologizmusok (hapax legomenonok), 2) olyan neologizmusok, amelyek, hosszabb vagy rövidebb ideig a nyelvi közösségben vagy annak egy csoportjában közszájon forognak, megszilárdulni azonban nem tudnak, s idővel kihullanak a nyelvből, mert már nem időszerűek, vagy mert újabb, alkalmasabb szó kiszorítja őket (pl. feketézni, feketéző, feketepiac) (Szathmári 2004: 155), 3) az úgynevezett állandósult neologizmusok, melyek bár keletkezésük idején újszerűnek hatottak, idővel megszilárdultak a nyelv szókészletében (pl. adóazonosító jel, e-mailezik, világháló) (Szathmári 2004: 155). Az Alakzatlexikon (2008) mind a neologizmus, mind az archaizmus (Heltainé 2008: 127 132) jelenségét részletesen tárgyalja. A neologizmus szócikk a Stilisztikai lexikonhoz hasonlóan definiál. A neologizmusok alcsoportjaiként a következőket sorolja fel: 1) fogalmi neologizmusok (pl. digitális könyvtár, füstérzékelő, részecskegyorsító), 2) jelentésbeli neologizmusok (pl. király, lenyúl, bekattan), 3) formai neologizmusok (pl. őszintétlen, szobroz, filózik), 4) grammatikai neologizmusok (pl. kell menjek szerkezet, gyorsok gyorsak, üdítők üdítőek szópárok), 5) olyan neologizmusok, melyek nem tudtak megszilárdulni a nyelvben (pl. kulák, központi bizottság, tanácselnök), 6) állandósult neologizmusok, melyek ( ) csak egy ideig őrizték újszerűségüket, majd megszilárdultak a nyelv szókészletében (Kozocsa 2008: 427), (pl. szürkeállomány, TAJszám, áfa). 29

2.1.5. A neologizmus definíciója a 20 21. században megjelent nem magyar nyelvű szótárakban, lexikonokban A huszadik században megjelent retorikával és stilisztikával foglalkozó angol, német, illetve francia nyelvű szótárak és lexikonok rövidebben-hosszabban foglalják össze a neologizmusokkal kapcsolatos tudnivalókat. Az 1965-ben megjelent Current Literary Terms című lexikon a következőképpen definiálja a fogalmat: Franciául néologisme, új keletű szó. Új szavak feltűnése vagy használata (CLT 193). Az 1970-es Dicionary of world literary terms meghatározása annyiban egészíti ki az előzőt, hogy hozzáteszi: Nemrég megjelent szó; általában olyan, mely még nem elfogadott a sztenderd [angol] nyelvben (DWLT 213). Az 1977-ben megjelent A dictionary of literary terms kitér arra is, hogy neologizmusok minden időben megjelennek a nyelvben (DLT 412), valamint példákat is hoz (astronaut, sputnik, hep). Hozzáteszi még: Bárki feltalálhat neologizmusokat, és mindenki él is ezzel (DLT 412) ez a megállapítása utal azokra a problémákra, melyek a neologizmus fogalmának definiálása során folyamatosan felmerülnek (Mi tekinthető egy adott időpillanatban neologizmusnak és mi nem? Meghatározható-e, hogy mikortól kezdve tekintünk neologizmusnak egy-egy új jelenséget a nyelvben?). Az 1990-ben megjelent A dictionary of stylistics újonnan feltalált szó -ként definiálja a neologizmust, és megállapítja: évről évre megjelennek olyan neologizmusok, melyek később bekerülnek a szótárakba (lexikalizálódnak), ha a beszélőközösség széles körben elfogadja őket (ilyenek voltak pl. a bionic, skateboard, Eurocrat az angolban az 1970-es években). A lexikon megemlíti, hogy sok, az irodalomban megjelenő új szó hapax legomenon (nonce word) marad, de vannak olyanok is, melyeket később az írók új generációja is felhasznál (DS 317). Meghatározása és példái tehát elsősorban a szépirodalmi nyelvben megjelenő új szavakra korlátozódnak. Ami a neologizmusok létrejöttének morfológiai és grammatikai okait illeti, ez a szótár utal arra, hogy sokféle módon létrejöhetnek; a típusok között a szóösszetételt, a szóképzést, a blendeket és a mozaikszavakat említi (DS 317). Az 1984-es Metzler Literatur Lexikon neologizmus címszavában utal a szó etimológiájára (a görög neos új és logos szó szavak összetétele), a jelenséget pedig a következőképpen definiálja: a nyelvtörténet során elterjedt új kialakulású szavak, melyek azért jönnek létre, hogy az új fogalmak és dolgok megnevezésére szolgáló szókincset 30

bővítsék (Metzler 303). A lexikon a neologizmusok létrejöttének módja alapján három nagy csoportot mutat be: 1) a meglévő szóanyagból szóképzéssel létrejövő neologizmusok; 2) idegen szavak lefordítása németre (tükörfordítások, pl. az empfindsam szó, melyet Lessing hozott létre az angol sentimental mintájára); 3) jelentésváltozás (pl. a Zweck szó, mely eredetileg köröm jelentésű volt, de a 16. századtól cél jelentésben él) (Metzler 303). A neologizmusok kapcsán megjegyzi még a lexikon, hogy ezekre különösen nagy szüksége van a szaknyelveknek, így a tudományos-technikai nyelvben igen sok görög vagy latin eredetű és mesterségesen létrehozott neologizmus található. Sok neologizmus meghonosodik a nyelvben, és már nem tűnnek neologizmusnak a későbbiekben. Szintén megemlítik az egyszeri, költői szóalkotásokat (Metzler 303). Az 1989-ben megjelent Sachwörterbuch der Literatur az új fogalmak, dolgok létrejöttének okaival kapcsolatban megjegyzi: a cél az expresszivitás, érzelmek vagy irónia kifejezése. Hatásukat tekintve a neologizmusok hordozhatják a hiba, a merészség, sőt, a fölöslegesség érzetét is (SWB 618). A 2001-es Dictionnaire des Termes Littéraires általánosságban és szűkebb értelemben is definiálja a neologizmus fogalmát: általános értelemben neologizmusnak nevezi azokat az új keletkezésű szavakat, melyek egy nyelv szókészletében (pl. eufemizmus, kölcsönzés miatt vagy új alakként) megjelennek. Szűkebb értelemben a harmadik kategóriát tekinti neologizmusnak, azokat a jelenségeket tehát, melyek az adott nyelvben már létező elemekből jönnek létre. Megjegyzi még, hogy a legtöbb neologizmus praktikus okok miatt (pl. új dolog, fogalom megnevezésére) jön létre, és gyorsan el is veszíti újdonság jellegét (DTL 326). A 2003-ban megjelent Historisches Wörterbuch der Rhetorik a következőképpen definiálja a neologizmus fogalmát: Neologizmusnak nevezzük azokat az újonnan létrehozott nyelvi kifejezéseket, melyek többnyire a technikai újítások vagy új tényállások elnevezésére szolgálnak (Kramer 2003: 210). A szerző a neologizmusoknak két nagy csoportját, az új lexémákat és az új értelmezéseket (Neulexem und Neudeutung) különíti el. Az új lexémák csoportjába tartozik az új szóalkotások, a (formai) szóteremtések és az új szavak kölcsönzésének (átvételének) alcsoportja; az új értelmezések csoportjába pedig a jelentéskölcsönzés (-átvétel) alcsoportja (Kramer 2003: 210). 2.2. A neologizmusdefiníciókból fakadó ellentmondások, hiányosságok A fenti definíciók elsősorban arra törekednek, hogy megadjanak olyan csoportosítási lehetőségeket, melyek segítségével a nyelvben megjelenő neologizmusok rendszerezhetők. 31

Magát a neologizmust mindegyik bemutatott megközelítés igyekszik definiálni: új szóként, jelentésként, nyelvtani formaként stb. meghatározva azt. Bár a fenti felosztások alapján sok esetben jól osztályozhatók a keletkező új szavak, kifejezések, nyelvi rendszerbeli jelenségek, e szempontok több problémát is felvetnek. Ezek közül most kettőre hívnám fel a figyelmet, úgy gondolom ugyanis, hogy ezek a jelen dolgozat nézőpontjából is kifejezetten fontosak. Az egyik problémás terület a neologizmusok és a nyelvet használó egyének tudásának viszonya, e viszony tanulmányozása akkor, amikor a neologizmus terminus technicusszal illetünk egy nyelvi formát. A nyelvhasználók előzetes tudásának, tapasztalatainak figyelembe vétele véleményem szerint elengedhetetlen a neologizmussá nyilvánítás esetében, ugyanakkor mivel logikus módon nagyszámú nyelvhasználó, illetve kommunikációs szituáció előfordulása lehetséges egyben rá is mutat a neologizmusnak ítélés relatív voltára. Lehetséges, hogy egy új szó vagy kifejezés számomra neologizmusnak számít, mert most találkozom vele először, ugyanakkor a kommunikációs helyezetek és a kommunikációs szituációban részt vevő tényezők sokféleségéből adódóan elképzelhető, hogy ugyanaz a jelenség más nyelvhasználók számára már nem minősül újdonságnak. Az okok, melyek következtében ez a különbség létrejön, igen sokfélék lehetnek, és szociolingvisztikai szempontok alapján (is) vizsgálhatók, vizsgálandók. (A dolgozat 4. fejezetében található elemzések elkészítéséhez ezért is használtam fel a négy korcsoport válaszait tartalmazó, több éven át elvégzett kérdőíves felméréseim vonatkozó adatait.) A Minya által javasolt keletkezés célja (Minya 2003: 14) dimenzió vizsgálatánál például gyakran felmerülő probléma az, hogy milyen új megjelenések milyen szempontok alapján tekinthetők szükségszerű -nek, és melyek azok, melyeket pusztán stilisztikai -nak tartunk. Kimondhatjuk tehát, hogy a szituációs kontextus: a személyközi viszonyok, illetve a térbeli és időbeli viszonyok (Tátrai 2004: 480) vizsgálata, vagyis a beszélő hallgató viszonyán túl céljaik, annak tanulmányozása, hogy miért és hogyan használják az adott szituációban azt a nyelvi alakulatot, amit használnak, mindenképpen szükséges. A megjelenő új szónak, kifejezésnek ilyen jellegű vizsgálata akár ahhoz az eredményhez is vezethet, hogy a Minyaféle definícióval élve bizonyos szituációban (adott beszélő, hallgató és kommunikációs céljaik esetében) szükségszerű, míg más esetben csupán stilisztikai funkcióban jelenik meg ugyanazon szó, kifejezés vagy nyelvtani forma. A fent részletezett meghatározások felosztásai nemcsak a nyelvhasználótól függő viszonylagosság szempontjából, hanem a jelen dolgozat központi elemzési szempontjának, a neologizmusok szemantikai felépítésének szempontjából is sok esetben problematikusak 32

lehetnek: több felosztás megvizsgálásakor megjelenik például a jelentésszervező folyamatok funkcióinak keveredése, valamint a poliszémia és a szinonímia kérdésének tisztázatlansága. Terestyéni 1958 felosztásában a jelentésbeli neologizmusok csoportja (2. csoport, Terestyéni 1958: 48) esetében valószínűleg sok esetben poliszémia jön létre, amikor egy meglévő szónak új, képes értelme (Terestyéni 1958: 48) alakul ki. Megjegyzendő, hogy a képes értelem létrejöttének folyamatában szemantikai szempontból gyaníthatóan sokszor metonimikus vagy metaforikus jelentésváltozás játszódik le. Feltehetően hasonló folyamatok zajlanak annak a csoportnak az esetében is, melyeket Zsemlyei 1996 szintén jelentésbeli neologizmusok -nak nevez (3. csoport, Zsemlyei 1996: 25). A szerző poloska példájánál maradva elmondható ugyanis, hogy szemantikai szempontból nem lehet véletlen, hogy éppen a lehallgatókészülék új jelentése alakult ki a szónak: a poloska nevű élőlény bizonyos tulajdonságainak (méretének, formájának, élősködő voltának) kiemelésével jött létre az új jelentés. Itt átfedés tapasztalható az úgynevezett fogalmi neologizmusok (2. csoport, Zsemlyei 1996: 25) csoportjával, hiszen az előző példánál maradva a poloska nevet felvevő lehallgatókészülék is új tárgyként jelent meg, csak a megnevezés hiányát nem egy formai szempontból új alakulat, hanem egy már meglévő hangsor töltötte be annak oka, hogy ez így alakult, viszont egyértelműen szemantikai. A másik, szemantikai szempontból releváns és ezért vizsgálandó jelenség a bemutatott meghatározások viszonylatában a szinonímia. E jelenséggel kapcsolatos probléma jelenik meg a formai neologizmus -nak (Terestyéninél a 3., Zsemlyeinél a 4. csoport) nevezett jelenségek csoportjánál: úgy gondolom, hogy attól, hogy egy szónak az alakján történik változás (mint Zsemlyei 1996: 25 matematika matek példájában), sok esetben nem maga a megnevezett entitás változik, hanem a nyelvhasználóknak a megnevezett tárgy, jelenség, folyamat stb. iránt táplált attitűdje módosul. Ezt a változást is érdemes a kommunikációs szituációban megfigyelni, hiszen nagymértékben függhet ettől, hogy a megnevezni kívánt entitást a nyelvhasználó hogyan fogja megnevezni (Zsemlyei példáját felhasználva elképzelhető, hogy egy diák mateknak nevezi a tantárgyat, amikor a barátjával beszélget, de matematikának, amikor a tanárával). Ezekben az esetekben tehát véleményem szerint többről van szó, mint puszta formai változásról. Szintén a szinonímia kérdéséhez kapcsolódik a Zsemlyei által bevezetett új szavak csoport mibenléte (Zsemlyei 1996: 25). Szemantikai szempontból ezekben az esetekben a megnevezett entitás nem változott meg, mindössze egy újabb szó alakult ki a megnevezésére. Zsemlyei a hűtőszekrényt hozza példaként (mely a frizsider szóval is megnevezhető): úgy 33

gondolom, hogy ebben az esetben a szóhasználat által elért stílushatás fog megváltozni attól függően, hogy melyik alakulatot használja a nyelvhasználó, hiszen nem arról van szó, hogy a korábbi elnevezés nyomtalanul eltűnt volna a nyelvből, mindössze egy másik (az idézett példa esetében magyar összetételi tagokból álló alakulat) segítségével is megjelölhető a kérdéses entitás. Mint ahogyan arra a 2.1.4. pontban is utaltam, a Stilisztikai lexikon és az Alakzatlexikon szintén átveszik a fogalmi és a formai neologizmusok elnevezést, ugyanazzal a jelentéstartalommal, mint azt Terestyéni 1958 felosztásában láthattuk; véleményem szerint ezeknek a csoportoknak az elnevezései ezekben az esetekben is ugyanazokat a problémákat vetik fel, mint a fent idézett két szerző munkáiban. Másfajta problémát, a nyelvhasználókhoz kapcsolódó dinamikusság kérdését vetik fel véleményem szerint a Stilisztikai lexikonnak a stilisztikai felhasználás szempontjából külön csoportokba sorolt jelenségei (Szathmári 2004: 155, ld. még 2.1.4. pont): annak megállapítása ugyanis, hogy egy neologizmus meddig él neologizmus -ként, és mikor mondható el róla, hogy állandósul, meggyökeresedik a nyelvhasználatban (vagy éppen eltűnik onnan) igen nehéz, pontos dátumhoz nem köthető folyamat (ehhez ld. a 2.3. alfejezetet, különösen Keller 1990 és Croft 2000 megközelítését). A pontos időpont meghatározása egy-egy neologizmus életét vizsgálva természetesen nem is szükséges, a Stilisztikai lexikon fent idézett felosztását viszont érdemes lenne a nyelvhasználók egyediségéből (értsd: egyedi tapasztalataikból, céljaikból, attitűdjükből), illetve a kommunikációs szituációk különbözőségéből fakadó dinamikussággal és viszonylagossággal kiegészíteni. A kérdés tehát az, hogy ezt a dinamikusságot és viszonylagosságot hogyan lehet megragadni (meg lehet-e ragadni) egyetlen definícióban. 2.3. A nyelvi változás dimenziójának bevonása a neologizmusok vizsgálatába A fentiekből következik, hogy a neologizmusok jelenségének vizsgálatakor nem hagyható figyelmen kívül az a kétségkívül kézenfekvőnek tűnő, ám több kérdést is felvető tény, hogy a nyelvet nyelvhasználók használják, és e használatból következően, ha kell, alakítják, módosítják is; így jön létre a nyelvi változásnak nevezett jelenség. A nyelvtörténeti vizsgálatok hagyományosan a nyelvi változást a tényezők, okok vizsgálatával modellálják. Erre utal a nyelvhasználat úgynevezett kettős beágyazottsága, vagyis a nyelvrendszertani tényezők, tehát a változásban érintett nyelvi elemek, jelenségek nyelvrendszertani adottságai, 34

viszonyai, illetve a társadalmi (társas, szociokulturális) tényezők vizsgálata (Kiss Pusztai 2003: 23). A nyelvi változásnak nyelvelméleti irányzatoktól függően többféle megközelítése terjedt el. Az újgrammatikus irányzat ugyan hangsúlyozta az egyének nyelvhasználatának eltéréseit, a nyelvi változás okait illetően a miért?-re adandó válasszal azonban adósak maradtak (Kiss Pusztai 2003: 26). A strukturalista szemlélet, mely a nyelvet összefüggéshálózatok rendszereként definiálta, a nyelvi változásokat a nyelvi szerkezet meghatározott részrendszereit, tartományait, tehát az összefüggés-hálózat érintkező elemeit, jelenségeit is befolyásoló szerkezeti változások -ként írta le (Kiss Pusztai 2003: 27). A generatív nyelvelmélet pedig szabályváltozásként tekintett rá, mely bizonyos szabályok átrendeződésén keresztül rendszer-átszerkesztődéshez vezetett a nemzedékek nyelvátadása során (Kiss Pusztai 2003: 28); ezt a megközelítési módot nevezi Croft 2000 child-based theory -nak (Croft 2000: 53). A szociolingvisztikai szemlélet a nyelv, a társadalom, illetőleg a történelem komplex összefüggéseit tematizálja (Kiss Pusztai 2003: 28), figyelembe vesz tehát olyan tényezőket, mint a nyelvhasználók és választásaik, a nyelvi változatosság, valamint a különféle nyelvi lehetőségek megvalósulásai és ezek társadalmi okai, jelentései. Ezt a megközelítésmódot, pontosabban az úgynevezett történeti (vagy variácionális) szociolingvisztikát tartja Croft 2000 a három megnyilatkozás alapú nyelviváltozás-elmélet egyikének. Ennek a megközelítési módnak központi fogalma a (szocio)lingvisztikai variabilitás, mely azt jelenti, hogy kétvagy többféleképpen lehet mondani ugyanazt a dolgot (Croft 2000: 53). Ez az elmélet adós marad az innováció folyamatának leírásával, magyarázatával. Komoly problémát jelenthet az elmélet alkalmazásakor, hogy nem veszi figyelembe a felnőtt nyelvhasználó nyelvi tudásának változási lehetőségeit, hanem azt rögzítettnek tekinti. Ha egy felnőtt nyelvtana teljesen rögzített, akkor sem innováció, sem bővülés nem lehetséges felnőttek esetében. Pontosabban, egy innováció feltűnhet a felnőtt nyelvhasználatban, de soha nem eredhet a felnőtt nyelvének változásából (Croft 2000: 55). A fentiek értelmében az innováció kizárólag a gyermekek nyelvelsajátítása során bekövetkező változásokból eredhetne. Belátható, hogy ez a nyelvhasználat során sok esetben nem így van. Croft munkájában bemutat három olyan, a nyelvi változást modelláló elméletet, melyek a nyelvi változást a megnyilatkozás alapján vizsgálják ( utterance-based theories of language change, Croft 2000: 53 63). Az egyik a történeti szociolingvisztika (Weinreich Labov Herzog 1968 alapján), a másik a láthatatlan kéz elmélete (invisible hand theory / 35

unsichtbare-hand-theorie, Keller 1985, 1990 alapján), míg a harmadik a grammatikalizáció elmélete (grammaticalization theory, elsősorban Heine Claudi Hünnemeyer 1991, Hopper Traugott 1993, Bybee Perkins Pagliuca 1994 alapján). Az új szavak és kifejezések, illetve új jelentések létrejöttének vizsgálata dimenziójában a fenti elméletek közül érdemes kiemelni a Rudi Keller által a nyelvi változás folyamatára alkalmazott láthatatlan kéz elméletét. Az elmélet eredetileg Adam Smith nevéhez fűződik, aki a közgazdaságtanba vezette be. Mint azt Keller vázolja, a világban a jelenségeknek általában két típusát különböztetjük meg: ezek a természetes és a mesterséges jelenségek (Keller 1990: 83). Keller bevezeti a harmadik típusú jelenség (Phänomen der dritten Art) csoportját, melynek fő jellemzője az, hogy természetes és mesterséges elemeket is tartalmaz. Ebbe a csoportba sorolja a nyelvet, mivel azt emberek hozzák létre, de természetes úton fejlődik, úgy, hogy azt az egyén sem megjósolni, sem befolyásolni nem tudja. Keller hasonlata a forgalmi dugó kialakulása: az által, hogy a sorban legelöl haladó autó vezetője lassít, majd a mögötte haladó jármű vezetője kissé jobban lassít és így tovább, a sorban sokadikként álló autó megállásra kényszerül, és kialakul a forgalmi dugó (Keller 1990: 85 87). Hasonló módon a nyelvi változást is sok egyéni cselekedet idézi elő úgy, hogy az egyes nyelvhasználók nem szándékoznak nyelvi változást okozni. Az ilyen, harmadik típusú jelenségek tehát sok egyéni és szándékos cselekedet eredményeképpen létrejövő folyamatok és eredmények is egyben. Az ilyen típusú jelenség fő jellemzői a következők: 1) folyamatjellegű, 2) mikro- és makroszinten jelentkezik, 3) nem tekinthető egyértelműen természetes vagy mesterséges eredetűnek (Keller 1990: 95). A láthatatlan kéz elméletét Keller olyan harmadik típusú jelenségek magyarázatára vonja be, melyek szándékos egyéni cselekvések véletlen eredményeként jöttek létre, és melyek legalább részben hasonló intenciókat tartalmaznak, mint az eredeti egyéni cselekvések (Keller 1990: 96 97, idézi Croft 2000: 59). A változás tehát olyan módon következik be, mintha egy láthatatlan kéz irányítaná, és anélkül zajlik, hogy az egyes egyéneknek szándékában állna létrehozni a változást. Ha a fentieket az új szavak, kifejezések, vagy éppen az szókészletben már meglevő alakulatok új jelentéseinek kialakulására vonatkoztathatjuk, megállapítható, hogy a jelzett változások igen gyakran a Keller által leírt módon jelentkeznek. Amikor egy nyelvet beszélő közösség elkezd használni egy neologizmust, az soha nem egyik napról a másikra történik, hanem időben, térben és a nyelvhasználók kommunikációs céljaitól és szociológiai 36

tulajdonságaitól (életkorától, végzettségétől, lakóhelyétől stb.) függően változik. Keller 1990 a német englisch szó jelentésének alakulásával a jelentésváltozásra mutat be egy példát: az eredetileg angyali és angol jelentésben is jelen levő szó jelentése a használat során megváltozott. Ennek okaiként a következőket emeli ki Keller: 1) Gazdaságosság: a szó kettős jelentése problémát okozott, ahogyan kulturális okok miatt egyre elterjedtebb lett angol jelentése: félreérthetővé vált, hogy a beszélő például angyali nőről vagy angol nőről beszél-e (Keller 1990: 109 111). Az egyértelmű közlés érdekében a megnyilatkozás cselekvése során tehát a beszélőnek meg kell bizonyosodnia egyrészt arról, hogy 1) nem értik félre, 2) megértik. A láthatatlan kéz elméletének értelmében tehát a félreértések elkerülése érdekében a beszélők különböző egyértelmű szinonimákat használnak; a félreérthető, homályos forma viszont kikopik a használatból, a beszélők következő generációi nem fogják elfogadni. Ez történt az englisch szóval is, melynek ma már csak egyetlen, angol jelentése él, míg az angyali jelentést az engelhaft szó reprezentálja. A fenti példa is jól mutatja a nehézséget, amely egy-egy nyelvi változás leírását, idejének pontos regisztrálását övezi: belátható, hogy az említett német szó jelentésének változása is hosszabb időn keresztül zajlott, és éppen a Keller által említett egyéni intenciók különbözőségéből fakadóan mind térben, mind pedig a nyelvhasználók nyelvhasználatának dimenziójában különböző módon ütemezve alakult, míg végül eljutott abba a fázisba, hogy a beszélőközösség egyetlen tagja sem használta már a félreértésre okot adó jelentésében, hanem csak a másikban. A neologizmusok esetében is gyakran előfordul a fenti példához hasonló jelentésváltozás, ráadásul mint az a korábban bemutatott szakirodalmi források tipizálásából is látszik sok más típus (idegen eredetű szó, belső szóalkotás, rövidítés, képzés stb.) is megjelenik. A jelenség megragadásának nehézségeire utal a fenti példa által is érzékeltetett folyamatosság, dinamikusság, valamint éppen a láthatatlan kéz elmélete által sugallt tény: nem biztos, hogy az egyes nyelvhasználók direkt akaratának köszönhetően alakul ki az új jelenség (sőt, ez a ritkább eset), sok esetben ezeknek mintegy együtthatója a neologizmus elterjedése a nyelvben. Egyszerűbben regisztrálhatók azok az esetek, amikor egyértelmű (például törvényhez, alkalmazás megkezdéséhez köthető) az újdonság megjelenése (ilyen volt például 2011 elején a kormányablak szó megjelenése), más esetben viszont az új jelentés elterjedésének és így annak is, hogy végül meggyökeresedik-e a neologizmus a nyelvben vagy nem, hosszabb, akár évekig is elhúzódó folyamata van (ilyen például a becéloz ige új jelentése 37

rosszindulatú megjegyzést tesz értelemben). A nyelvhasználat adott időben történő vizsgálatakor az utóbbi példa esetében megállapítható, hogy míg vannak a nyelvközösségnek olyan tagjai, akik magától értetődőnek veszik a szó ezen új jelentését és használják is (ld. a későbbi fórumszöveg-elemzéseket és a kérdőíves vizsgálataim vonatkozó eredményeit a dolgozat 4. fejezetében), addig más nyelvhasználók számára az adott időpillanatban ugyanez az igekötős ige nem jelent többet a már korábban kialakult jelentésénél ( térben megcéloz valamit, valaminek a belsejébe céloz ). Utóbbi nyelvhasználók számára az új jelentés idegenszerűnek, esetleg erőltetettnek tűnik, melyet egyértelműen a szleng stílusváltozatba sorolnak, és esetenként negatív attitűdöt táplálnak iránta és az iránt a személy iránt, aki a szót használja. 2.4. A kognitív nyelvészet megközelítéséből fakadó lehetőségek A kognitív nyelvészet a nyelv alapvető funkciójából indul ki, e szerint a nyelv nyelvi kifejezések útján történő alkotás és megértés (Tolcsvai Nagy 2005a: 22 23). Langacker 1987- es munkájában alapvető elvként megállapítja szintaxis és szemantika elválaszthatatlanságát (Langacker 1987: 1), és kiemeli: a nyelv az emberi kogníció elválaszthatatlan része, és a jelentés nem mesterséges, művi, hanem szerves, élő jelenség (Langacker 1987: 12). A szemantikáról, nyelvtanról (szintaxisról) és a lexikonról tett alapvetései a következők: 1) a szemantikai struktúra nem univerzális, hanem nyelvspecifikus és konvencionális ábrázoláson alapul, valamint tudásstruktúraként jellemezhető; 2) a nyelvtan (vagy szintaxis) az ábrázolásnak nem autonóm, formális szintje, hanem szimbolikus, és a szemantikai struktúrák konvencionális szimbolizációjából áll; 3) nincs különbség a nyelvtan és a lexikon között. A lexikon, a morfológia és a szintaxis szimbolikus struktúrák kontinuumát alkotják (Langacker 1987: 2 3). Egy, a neologizmusokhoz kapcsolódó (munka)definíció megadásához, valamint a dolgozat további fejezeteiben elemzendő jelenségek értelmezéséhez célszerűnek tűnik néhány olyan alapfogalmat tisztázni, melyek a kognitív nyelvészet megközelítésének lehetőségéből fakadnak. 2.4.1. Konceptualizáció A kognitív nyelvészeti megközelítésnek lényeges fogalma a konceptualizáció: A jelentés konceptuális (fogalmi), a fogalmak pedig a tapasztalat absztrakciói (Tolcsvai Nagy 2005a: 23). A különböző nyelvi kifejezések ilyen módon egy dolgot, viszonyt, folyamatot vagy 38

eseményt konceptualizálnak (Tolcsvai Nagy 2005a: 23). E megállapítás a neologizmusok definiálása szempontjából is fontos megközelítési lehetőséget tartalmaz ilyen szemszögből vizsgálva egy-egy új jelenséget a nyelvben, megfigyelhetővé válik, hogy milyen problémamegoldás (Langacker 1987: 65, Langacker 2000: 9) eredményeképpen jön létre az alakulat a kommunikációs helyzetben. 2.4.2. A kategorizáció elméleteinek bevonása a neologizmus definiálásába E ponton érdemes bevonni a szempontok közé a kognitív nyelvészetben is megjelenő, pszichológiai alapokon nyugvó összehasonlítás képességét a vizsgálat során. A kognitív nyelvtan értelmében ( ) a prototípusmodell nyelvi és kognitív szempontból is figyelemre méltó módon plauzibilis (Langacker 1987: 17), hiszen maga a kategorizáció különösen kiemelkedő szerepet foglal el a kognitív nyelvtanban. A kategorizáció ugyanis olyan általános kognitív tevékenység, amely egész gondolkodásunkat meghatározza ( ) a kategorizáció folyamata egyáltalán nem tudatos. Csak nagyon kivételes helyzetekben vagyunk tudatában annak, hogy éppen kategorizálunk valamit. A folyamat túlnyomórészt rutinszerűnek, automatikusnak tekinthető, és a pillanat tört része alatt megy végbe (Kövecses Benczes 2010: 26). A kategorizáció fogalma, a folyamat leírása már Arisztotelésznél megjelent: A görög filozófustól származik az a gondolat, miszerint a világban létező dolgokat (tehát a világban létező kategóriákat) szükséges és elégséges tulajdonságok alapján célszerű definiálni, és ezek egyszersmind azok a tulajdonságok is, amelyek összetartják, illetve meg is határozzák a kategóriákat (Kövecses Benczes 2010: 27). A világ megismerésében, az elme világról alkotott képének kialakításában, a tapasztaltak feldolgozásában döntő szerepe van a prototípuselvnek (Tolcsvai Nagy 2005b: 7). Ennek jellemzője, hogy egy-egy kategóriába bizonyos felismert tulajdonságok alapján sorol be az elme példányokat, a besorolás alapja pedig elsősorban a Wittgenstein-féle családi hasonlóság. A kategóriákon belül léteznek középponti, jó vagy legjobb példányok (prototípusok), és kevésbé jók (melyek kevesebb, a kategóriára jellemző tulajdonsággal rendelkeznek), utóbbiak a központi példány körül helyezkednek el, így a besorolás fokozat kérdése. A kategóriák körvonalai ráadásul nem határozottak: elmosódottak lehetnek, és át is fedhetik egymást, valamint folyamatosan változhatnak is (Langacker 1987: 17, Tolcsvai Nagy 2005b: 7). A prototípusalapú kategorizáció modelljének elméletét Wittgenstein nyomán Austin terjesztette ki a szavak jelentésére, melyekről azt állította, hogy szintén egy-egy prototípus köré szerveződnek (Kövecses Benczes 2010: 28 29), majd 1969-ben Brent Berlin 39

és Paul Kay (Berlin Kay 1969, idézi Tolcsvai Nagy 2010: 26), az 1970-es évek közepén pedig Eleanor Rosch végzett pszicholingvisztikai kutatásokat e téren (Rosch 1977, 1978); az elv a nyelvészeti szemantikában az 1980-as évek óta egyre fontosabb szerepet tölt be, például az úgynevezett kognitív kiterjesztésben (Geeraerts 2002: 284 285). A prototípuselv mellett a másik irányító művelet az alapszintű kategorizáció (Tolcsvai Nagy 2005b: 12). E szerint a világban létező dolgokat nemcsak a kategóriáknak megfelelően, hanem egymáshoz is viszonyítjuk, méghozzá egy olyan skálán, ahol az egyik végponton egy teljesen általános, a másikon pedig egy egyedítő tudományos kategória áll (Tolcsvai Nagy 2001a: 47). Az úgynevezett alapszintű kategória ennek a hierarchiának a középtáján helyezkedik el, és az egyéni és kulturális különbségeknek megfelelően változhat (Tolcsvai Nagy 2005b: 12, Kövecses Benczes 2010: 46 47). E modellből következik, hogy egyrészt (...) a szemantika enciklopédikus jellegű ( ), a jelentésszerkezetben ismeretrendszerek vannak (Tolcsvai Nagy 2001a: 47), másrészt ebből következik a metafora és a metonímia szerepének fontossága a szemantikai szerveződés területén: ( ) igen gyakori jelenségnek számít a nyelvben, hogy a szavak teljes jelentése egy-egy prototipikus jelentésből és annak metafora vagy metonímia útján levezethető, periférikusabb jelentéséből tevődik össze (Kövecses Benczes 2010: 30). A fenti megközelítések kiterjeszthetők a beszédhelyzetre, beszélő és hallgató viszonyára is: adott szituációs kontextusban a beszélő vagy a hallgató a példányt (szöveget, annak stílusjegyét) besorolja valamilyen típusba (stílustípusba), ha elegendő okot lát erre. E besorolást a nyelvről és a világról való tudása alapján, emlékező, tervező- és szervezőképessége, valamint a hasonlítási és a hasonlóság fokának képessége alapján teszi meg. Vagyis a beszélő vagy a hallgató a verbális interakcióban a fenti kategóriákat úgy hozza viszonyba egymással, hogy felismeri azok nyitott típusát, amit a példány ás az általa ismert típus összehasonlításával ér el (Tolcsvai Nagy 1996: 53). A típust legjobban az a példány reprezentálja, melynek jellemzői leginkább megfelelnek az adott típushoz kapcsolódó elvárásoknak; a prototípus pedig ( ) a legtöbb vagy az összes tulajdonsággal (kritériummal) rendelkezik (Tolcsvai Nagy 1996: 53). Akkor, amikor adott szituációban valamilyen új, neológ jelenség használatára vállalkozik a beszélő/író, a világ egy adott entitásának definiálására tesz kísérletet korábbi tapasztalatai alapján. Amennyiben egy-egy új nyelvi forma létrejöttét a kategorizáció szempontjából vizsgáljuk, világossá válik, hogy e jelenségek létrehozása nem különül el élesen az emberi elme problémamegoldó, folyamatos, kreatív működésétől, hanem szervesen 40

beilleszthető ennek az aktív működésnek a kontinuumába: ( ) a prototípus ismerete könnyebb hozzáférést tesz lehetővé a használatban megjelenő olyan periférikus példányokhoz, amelyek újak számunkra (Geeraerts 1997: 110). A prototípuselv implikálta jelenségek az emberi gondolkodás dinamikusságának leírása által tehát a szemantikai változásoknak és így az új jelentések kifejlődésének is magyarázatául szolgálhatnak (Geeraerts 1997: 115). E dolgozat empirikus vizsgálati tárgyát képező jelenségek (új szavak) részei e folyamat során lezajló, a megértést-megértetést célzó egyéb felhasználói folyamatoknak. Ezek a jelenségek egyrészt a nyelvhasználók számára begyakorlottnak, konvencionálisnak tekinthető formáktól térnek el bizonyos mértékben a konvencionalitás problémájára Langacker 1987 is felhívja a figyelmet (Langacker 1987: 369), másrészt pedig az idő stílusváltozójának aspektusát (Tolcsvai Nagy 1996: 148) figyelembe véve, újszerűségükben skalárisan különböznek a közlő vagy a befogadó által közömbösnek érzett nyelvhasználattól. 2.4.3. Előtér háttér Azáltal, hogy a verbális interakcióban egy adott szituációs kontextusban megjelenik egy-egy nem konvencionálisnak tekinthető (az idő stílusváltozója szempontjából nem közömbös) alakulat, a nyelvhasználók számára a figyelem előterébe kerülhet. A Gestalt-pszichológia részletesen foglalkozik a figura alap (alak háttér) észlelésével: ez az elrendezés egyrészt az entitások térbeli elhelyezkedésének vizsgálatakor játszik szerepet (egy entitás elhelyezkedését, mozgását egy másik entitáséhoz képest adjuk meg), másrészt viszont ugyanezen az alapon a szövegben bizonyos elemek kiemelkedő, feltűnőbb helyzetbe kerülhetnek, mint a többi (Tolcsvai Nagy 2001a: 48, Kövecses Benczes 2010: 149). Amikor a beszélő/író valamilyen okból úgy dönt, hogy újszerű elemet alkalmaz, a befogadó figyelmét bizonyos irányba tereli (úgy, mintha metaforikusan egy ablakon vagy kereten át zajlana mindez mutat rá Langacker 2001: 144 145). Ha célt akar érni (vagyis szeretné, hogy a befogadó megértse a közlést), az adott szituációban a beszélőnek/írónak figyelembe kell vennie a befogadó fent említett előzetes ismereteit, ugyanakkor bizonyos igények kielégítése miatt dönthet úgy is, hogy újszerű alakulatot alkalmaz. Azok az igények, körülmények, melyek miatt a neológ elemek alkalmazására sor kerülhet, nagyon különbözőek lehetnek erre utalt a szakirodalomnak a korábbi (gyakran átfedésekhez is vezető) felosztása, melyben a neologizmusokat fogalmi -nak, jelentésbeli -nek, vagy éppen szükségszerű -nek vagy stilisztikai -nak nevezte. 41

2.4.4. Konvencionalizáltság és kreativitás A neologizmusok megjelenésének vizsgálata a nyelvhasználatban szoros kapcsolatban van az intézményesült, megszilárdult formák, konvenciók jelenlétével. A konvencionalizáltság arra utal, hogy valamit jelentős számú individuum birtokol sőt, észlelik is, hogy birtokolják. Ha én létrehozok egy új szót és teljesen elsajátítom, annyira, hogy számomra az egy elsáncolt nyelvi egységet alkot, attól még a szó nem fog bekerülni az angol nyelv szókészletébe. Csakis akkor van komoly esély arra, hogy belekerüljön egy nyelv nyelvtanába, ha elterjed a beszélőközösségben (Langacker 1987: 62, fordítás tőlem). Az elterjedés azonban mindig időbeli, térbeli és nyelvhasználóktól függő tényezők függvényében vizsgálható; éppen ez okozza a neologizmus meghatározásával kapcsolatos problémákat. Mint arra Langacker fent idézett munkájában is utal, elképzelhető, hogy bizonyos nyelvi egységeket az egész beszélőközösség birtokol; bizonyos esetekben viszont a beszélőközösségnek csak egy (területhez, szakmához stb. tartozó) alcsoportja, vagy csak néhány ember birtokolja és használja őket (Langacker 1987: 62); utóbbi esetben azok a nyelvi jelenségek, amelyek számukra ismertek, ismeretlenek a beszélőközösség többi tagja számára. A kérdés az, hogy vajon azok a nyelvi jelenségek, melyek egy-egy ilyen alcsoportot alkotnak, vagy hapax legomenonként, esetleg szójátékként jelennek meg a szépirodalom vagy a reklámok nyelvében (Pethő 2009: 220 221), tekinthetők-e neologizmusnak? Feltételezhetően igen, hiszen mindegyik típus esetében megvan a lehetőség arra, hogy újabb és újabb befogadók találkozzanak vele és értékeljék új jelenségként őket függetlenül attól, hogy a későbbiekben szélesebb körben elterjedtté válik-e a neologizmus a beszélőközösségben. A nyelvi kreativitás Langacker 1987 szerint két típusba sorolható: az egyik esetben szabály vezérelte kreativitásról van szó, amely a grammatikai szabályok helyes alkalmazásának eredményeképpen létrejött új kifejezések kiszámíthatóságában áll; a másik esetben pedig a szó tágabb értelmében vett kreativitásról beszélhetünk, amely az átvitt értelmű nyelvhasználatban, a korábban létrejött lexikai elemek új szituációkra történő alkalmazásában, valamint a grammatikai szabályok szándékos megsértésében nyilvánul meg (Langacker 1987: 71). A (köznyelvi vagy szépirodalmi) hapaxok esetében a figyelem felkeltése, az egyéniség kiemelése, alkalmanként pedig a nyelvi humor kifejezése a cél adott esetben még akkor is, ha ez ellentmond a gazdaságosságnak, és a befogadót nagyobb mentális erőfeszítésre kényszeríti (például mint azt látni fogjuk egyes blendek esetében). Erre utal Lehrer 2003 42

is az angol nyelvben megjelenő (gyakran hapaxnak számító) divatos neologizmusokat elemezve: Mindazonáltal az a szokatlan a legtöbb új blendben és egyéb divatos neologizmusban, hogy nem növelik a közlés hatékonyságát. Valójában nagyobb erőfeszítésre van szükség a megértésükhöz legalábbis első alkalommal, amíg az olvasók és a hallgatók kitalálják, hogy mik a forrásszavak és mit jelentenek (Lehrer 2003: 369, fordítás tőlem). Sok esetben viszont a Lehrer által fent említetteknek némileg ellentmondva más nyelvhasználói célok eredményeképpen jönnek létre új szavak, kifejezések; ezt a jelenséget nevezi Langacker problémamegoldó tevékenyégnek (Langacker 1987: 65, Langacker 2000: 9), és hangsúlyozza: ennek a folyamatnak az eredményeképpen a nyelvhasználó megoldást kell, hogy találjon a rendelkezésre álló lehetőségek közül. Ezt a tevékenységet sok tényező befolyásolja: mely részleteket tart relevánsnak a beszélő; a konceptualizációnak mely aspektusát akarja hangsúlyozni; milyen a beszélő és a hallgató szociális viszonya, a beszélő elképzelése arról, hogy a hallgató mennyit tud a kontextusról és a kifejezni kívánt szándékról; hogyan illeszkedik a kifejezés a korábbi és az (el)várt diskurzusba; milyen hatást akar tenni a beszélő a hallgatóra; a beszélő elképzelése a hallgató nyelvi képességeiről; illetve az, hogy a beszélő milyen mértékben kíván eltávolodni a nyelvi konvencióktól (Langacker 1987: 65). A szándékolt hatás a fenti tényezőktől függően eltérő lehet; így bizonyos újdonságok, újszerű, neológ elemek megjelenése is e tényezők függvényében változhat. Ezt támasztja alá Gumperz 1982 is: A párbeszéd beszélőorientált megközelítése közvetlenül azokra a stratégiákra fókuszál, melyek a nyelvhasználó lexikai, grammatikai, szociolingvisztikai és más tudását irányítják a kontextus üzeneteinek létrehozásában és interpretálásában (Gumperz 1982: 35, fordítás tőlem). 2.4.5. Célstruktúra és jóváhagyó struktúra A fentiekhez érdemes hozzávenni a célstruktúra és a jóváhagyó struktúra fogalmát (Tolcsvai Nagy 2001a: 48): a közlő és a befogadó az interakció során létrejövő megnyilatkozást mint célstruktúrát összeveti az általa konvencionálisnak tekintett (konvencionálisként elsajátított) jóváhagyó struktúrával. Sok esetben elképzelhető, hogy csak részleges megfelelés van a jóváhagyó struktúra és a célstruktúra között; nem is feltétlenül szükséges, hogy a kettő teljesen lefedje egymást: minél jobban különbözik egy struktúra a prototípus jellemzőitől, annál kevésbé valószínű, hogy beleolvad a kategóriába (Langacker 1987: 69). Másrészt viszont tény, hogy minél közelebb áll egymáshoz a célstruktúra és a jóváhagyó struktúra, annál gyorsabban történik meg a jóváhagyás. 43

Ha mindezt az újszerű elemet tartalmazó megnyilatkozásokra, szövegekre vonatkoztatjuk, akkor ilyen módon a korábban elfogadott mintákhoz képest a neológ alakulatot tartalmazó megnyilatkozás elfogadása skalárisan jellemezhető lesz. A célstruktúra és a jóváhagyó struktúra fenti jellemzőiből kiindulva belátható, hogy ezek igen nagy mértékben függnek az egyéntől, az általa korábban megtapasztalt és elsajátított mintáktól, illetőleg a vizsgált jelenséget tartalmazó kontextustól (mint arra Tolcsvai Nagy 2001a is utal a jólformáltsággal kapcsolatban: mindig kontextuálisan ítéltetik meg a beszélő kognitív, nyitott típusba soroló képességével, Tolcsvai Nagy 2001a: 48). Ha a fentieket a neologizmusok definiálásának problémájára vetítjük, megmagyarázhatóvá válnak azok a nehézségek, melyekkel a szakirodalom a jelenség leírásakor küzd: az, hogy egy újszerű szó, kifejezés, nyelvtani forma stb. milyen mértékben lesz neológ a befogadó számára, nagymértékben múlik magán a befogadón egyedi jóváhagyó struktúráját befolyásoló tényezőktől és a kontextus mint támogató mátrix (Tolcsvai Nagy 2010: 12) jelenlététől is. Lehetséges tehát, hogy egy adott jelenséget neologizmusként értelmez az egyik befogadó, míg egy másik számára nem lesz az. 2.4.6. Séma, instanciáció Az emberi megismerés és kategorizáció, valamint a jelentésképzés folyamatában fontos szerepet játszanak az úgynevezett sémák, a sematikusság fogalma. A séma, mely ( ) nyelvi kifejezések dekontextualizált, elvont szerkezete ( ) (Tolcsvai Nagy 2010: 16), konvencionálisegység-kategóriaként működik a jelentésképzés folyamatában, és megerősít egy célstruktúrát. A kategorizáció sematikus viszony függvénye; a sematikus viszony esetében megkülönböztethetünk egy felsőbb struktúrát, melyet sémának, és egy alsóbbat, melyet elaborációnak vagy instanciációnak nevezünk (Langacker 1987: 68); ez tehát a fölérendelt struktúra részletesebben kidolgozott változata (Langacker 1987: 68). (A FA sémának tehát például a TÖLGYFA, JUHARFA, SZILVAFA instanciációk felelnek meg.) A sémák szerepét a kategorizáció folyamatában Langacker 1987 a következőképpen írja le: akár séma, akár prototípus esetében kategorizációkor összehasonlító esemény ( comparison event ) történik, mely a következő formával írható le: S>T=V, ahol T a cél (target), S a sztenderd megfelelő (standard), V pedig a kettő közötti eltérés, diszkrepancia magnitúdója, melynek egy bizonyos toleranciaszint alá kell esnie. Amennyiben V=0 (vagyis S minden részletének megfeleltethető T), akkor S sémaként írható le, és az S T elaboráció teljes megfelelésként jelenik meg. Amennyiben S és T között inkonzisztencia áll fenn (tehát V 44

egy nullától különböző szám), S prototípusként határozható meg; ebben az esetben az S-- T viszony inkább kiterjesztésként, egyszerű elaborációként jellemezhető, hiszen S néhány részjellemzője módosítandó vagy felfüggesztendő, annak érdekében, hogy a keletkező konfiguráció T-ként szemlélhető legyen (Langacker 1987: 371). A nyelvhasználat során megjelenő neologizmusokat a fenti keretben szemlélve V egy nullától különböző szám kell, hogy legyen, hiszen a célfogalom (T) megnevezése nem szerepel a standard nyelvhasználatban. Ami az eltérés mértékét (V-t) illeti, a bizonyos toleranciaszint alatt maradása az új szavak, kifejezések esetében fontos, hiszen a neologizmus csak akkor fog elterjedni a nyelvhasználatban, ha a nyelvet beszélők nem táplálnak iránta negatív attitűdöt, tehát hajlandóak használni. A toleranciaszint viszont relatív jelenség, nyelvhasználótól függ, és ugyanazon jelenség esetében is nagyon különböző lehet. 2.4.7. Összetett sémák működése a fogalmi konstruálás folyamatában Általánosságban elmondható, hogy az emberi megismerés következtében kialakuló fogalmi konstruálást a fentebb említett sémák segítik (Tolcsvai Nagy 2010: 38). A sémák, melyek a nyelvi kifejezések általános és elvont szerkezetei (Tolcsvai Nagy 2010: 16, 38), elvontságuk fokozata alapján és szerkezetük bonyolultságát tekintve lehetnek egyszerűek vagy összetettek. Amennyiben egy-egy neologizmus megértési módjára vonatkoztatjuk a sémák jelentőségét, elmondható róluk, hogy meglétük támogathatja egy-egy új szó vagy kifejezés értelmezését, megértését és meggyökeresedését is a nyelvhasználatban. Összetett sémának tekinthető a tudáskeret, mely ( ) egy központi fogalom köré elrendezett tudáselemek készlete (Tolcsvai Nagy 2010: 43) és a forgatókönyv, mely ( ) egy nyelvi és nem nyelvi cselekvésekből álló interakció lefolyásának menetét, az interakció társadalmi intézményeit tartalmazza (Tolcsvai Nagy 2010: 43). Előbbire lehet példa az ISKOLA fogalma és a hozzá kapcsolódó további fogalmak (DIÁK, TANÁR, ÓRA, FELELÉS, DOLGOZAT stb.), utóbbira pedig a VÁSÁRLÁS forgatókönyvének folyamata, tényezői (résztvevők, helyszín, feltételek stb.) (Tolcsvai Nagy 2010: 43). Az említett két jelenségnek több szakirodalmi előzményét ismerjük az 1970-es évek óta; ezek közül most két olyan megközelítést emelek ki, melyek a neologizmusok értelmezési folyamatában is alkalmazhatóak lehetnek. Walter Kintsch és Teun A. van Dijk 1978-as tanulmányukban szövegek szemantikai szerkezetének megértési folyamatait vizsgálják a szöveg mikro- és makroszintjén. A vizsgálat eszközei és eredményei közül témánk szempontjából elsősorban azok a megállapításaik relevánsak, melyek a szöveg befogadójának megértési, interpretálási folyamataihoz 45

kapcsolódnak. A szöveg szemantikájával kapcsolatban kiemelik: a befogadó a szöveg jelentésének értelmezésekor a szövegben megjelenő szemantikai viszonyok közül néhányat explicit módon interpretál, míg vannak olyan összetevők is, melyeket kontextusspecifikus vagy valamilyen általános tudása alapján tud értelmezni (Kintsch van Dijk 1978: 365). Ezekkel az összetevőkkel kapcsolatban megállapítják: Ez a lehetőség annak a ténynek köszönhető, hogy a nyelvhasználók a megértés folyamatában képesek egy szekvencia hiányzó kapcsolatait pótolni a tényekről való általános vagy kontextusfüggő tudásuk alapján (Kintsch van Dijk 1978: 365, fordítás tőlem). Van Dijk egy másik írásában (van Dijk 1982) a megértés folyamatában szerepet játszó általános fogalmakat, kategóriákat, szabályokat és stratégiákat tartalmazó tudást a következőképpen jellemzi: Ez az általános»tudás«nem amorf, hanem fogalmi rendszerekben szervezett. E rendszerek számbavételének egyik módja a tudáskeretekkel függ össze. A tudáskeretek nem önkényes»csomagjai«az ismereteknek. Mindenekelőtt egy bizonyos fogalom»körül«szervezett tudásegységek. Emellett nem hasonlítanak asszociációs egységek halmazaihoz, hanem egy fogalomhoz társított lényegi, tipikus és lehetséges információt foglalnak magukban. Végül is úgy tűnik, hogy a tudáskeretek többé-kevésbé konvencionális természetűek, és így meghatározzák, hogy egy bizonyos kultúrában mi a»karakterisztikus«vagy»tipikus«. Ez a kritérium, úgy tűnik, sajátos módon kijelöli a társadalmi interakció bizonyos»epizódjait«, úgymint mozilátogatás, utazás vonaton vagy vendéglői étkezés (van Dijk 1982: 66). A szöveg makroszintjén érvényesülő makroszabályokat általános sémák irányítják, melyek egyben azt is biztosítják, hogy miközben a nyelvhasználó a segítségükkel a szöveg jelentését megkonstruálja, a szabályok nem válnak túl általánosakká vagy puszta jelentés nélküli absztrakciókká. Tény, hogy a munkamemória korlátozott kapacitása miatt a nyelvhasználó a kommunikációs folyamat során nem képes az összes létező referenciális összefüggést és hatást aktivizálni, de ez nem is szükséges: a szerzők kínálta modell ugyan is egy olyan hálózatként tekint a szöveg megértését segítő sémák rendszerére, mely több szintű, a szintek között bonyolult összeköttetéseket biztosító, csomópontokba rendeződő gráfként jellemezhető (Kintsch van Dijk 1978: 368 372). A kialakuló hálózat dinamikusságára jellemző, hogy ( ) a séma meghatározza, hogy mely mikroegységek és ezek generalizációja releváns, így azt is, hogy a szövegnek mely részletei adják meg lényegét (Kintsch van Dijk 1978: 373, fordítás tőlem). A szövegben megjelenő neologizmusok értelmezésének szempontjából lényeges megállapításuk, hogy amennyiben az olvasott (hallott) szöveg struktúrája nem 46

konvencionális, minden egyes olvasó különféle sémákat (elérési módokat) állíthat fel a szöveg interpretálása során; ezeknek az elérési útvonalaknak a száma a nyelvhasználók számának ismeretlensége miatt nem jósolható meg előre (Kintsch van Dijk 1978: 373). A szöveg befogadóinak problémamegoldó tevékenysége során esetlegesen előforduló interpretálási hibákra, inkonzisztens adatokra pedig tipikusan jellemző, hogy ezek is a szöveg értelmezésének folyamatában szerepet játszó séma hatókörén belül jelennek meg (Kintsch van Dijk 1978: 375). A vázolt értelmezési keret jelentősége a jelen dolgozat szempontjából az, hogy dinamikus, hálózatjellegű modellként ábrázolja a nyelvhasználók előzetes tapasztalataiban, tudásában meglévő tudáskeretet, melynek részei a szöveg interpretálásának folyamatában igény szerint aktiválhatók, előhívhatók. A hálózat nyelvhasználófüggő jellegéből adódik, hogy a hálózat kiterjedtsége, felépítése, aktiválhatósága személyre szabott, vagyis egyénenként igen eltérő lehet, és nagyon sok, szociolingvisztikai szempontú megközelítést igénylő tényezőtől (életkor, lakóhely, iskolázottság, foglalkozás, érdeklődési kör, előzetes tapasztalatok) függhet. Az újszerű elemet tartalmazó közlés körülményeivel, illetve a séma és az instanciáció fogalmával kapcsolatban meg kell említeni a Fillmore-féle keretszemantika (frame semantics) elmélet (Fillmore 2006 [1982]). Charles J. Fillmore a keret fogalmát vezeti be, mely azt a szituációt, jelenetet, motivációs kontextust adja meg, melyben a nyelvhasználóknak lehetőségük nyílik arra, hogy az adott nyelvi alakulatot, kategóriát használják. A fogalmi keret nem más, mint a fogalmi kategória strukturált mentális reprezentációja (Kövecses Benczes 2010: 51). A keret felidézésére akkor kerül sor, amikor az interpretáló egy szövegszegmentum értelmezésének folyamatában úgy kölcsönöz értelmet a szegmentumnak, hogy annak tartalmát egy olyan mintában helyezi el, melyet a szöveg[környezet]től függetlenül ismer (Fillmore 1985: 232, fordítás tőlem). Fillmore példaként hozza a következő mondatot: Soha nem nyitjuk ki reggelig az ajándékainkat (Fillmore 1985: 232), melyben egyáltalán nem esik szó a karácsonyról, a megnyilatkozás interpretálója kulturális ismeretei alapján mégis azonnal rájön, hogy erről van szó (hiszen az ajándékok szót metonimikusan karácsonyi ajándékokkal cseréli ki). Bizonyos keretek velünk születettek, míg mások tapasztalat vagy gyakorlás útján sajátíthatók el, és vannak olyan esetek is, amelyek csak egy adott nyelvhasználatban léteznek (pl. a mértékegységek vagy a naptár egységei) (Fillmore 1985: 232 233). Tény, hogy a keret fenti definíciója meglehetősen általános, ( ) ennek alapján még a fogalmak tulajdonságait tartalmazó listák is keretnek 47

minősülnének, hiszen a listákat is lehet»strukturált tudásnak«tekinteni. Azoknál a fogalmaknál szokás a fogalmi keretet alkalmazni, amelyeket nem lehet a tulajdonságok egyszerű felsorolásával meghatározni (Kövecses Benczes 2010: 51). A fogalmi keretek jellemző tulajdonságait a következőkben lehet összefoglalni: 1) A szavak jelentései a keretben rejlő összes információt képesek felidézni. 2) A fogalmi keret bizonyos elemeit figyelmünk előterébe helyezhetjük. 3) A fogalmi keret lehetőséget ad arra, hogy ugyanazt a szituációt különböző perspektívákból szemléljük. 4) A fogalmi keret képes felidézni előzményeket. 5) Bizonyos fogalmi keretek nagyobb, kulturális keretek meglétét feltételezik. 6) A fogalmi keret tapasztalataink idealizált reprezentációja, sematizációja (Kövecses Benczes 2010: 53 55). Ha a neológ nyelvi jelenségeket, illetve a neologizmusok és a konvencionális nyelvhasználat viszonyát ebben a dimenzióban vizsgáljuk, láthatóvá válik, hogy a beszélő/író célja ezeknek az alakulatoknak a használatával az, hogy a saját (felismert) motivációs kontextusát megértesse és elterjessze, hosszú távon pedig keretté alakítsa, begyakorlottá és így mások számára is könnyen interpretálhatóvá tegye (erre utal egyébként Turner 2007 is, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy a blendet a nyelvhasználók tudatos erőfeszítés nélkül interpretálják, Turner 2007: 378). Másrészt viszont vannak olyan esetek, amikor a felidézni kívánt motivációs kontextus vagy csak egy szűkebb befogadói réteg számára nyújt könnyű hozzáférhetőséget az alakulat jelentéséhez, vagy a közlő célja éppen az, hogy oly módon keltse fel a befogadó figyelmét, hogy nagyobb mentális erőfeszítésre ösztönözze ezekben az esetekben nem a begyakorlottság státuszának elérése a cél, ellenkezőleg: a figyelem felkeltése és a megjelenő alakulatra irányítása ez figyelhető meg például a már említett hapax legomenonok esetében. 2.5. A szleng jelenségének viszonya a neologizmusokhoz Elképzelhető, hogy egy neológ alakulat adott időben (a nyelvhasználó jelen idejében) neologizmusnak tűnik a nyelvhasználó számára, míg a későbbiekben (a vizsgált szituációhoz képest későbbi időben) már nem. Hasonló módon elképzelhető az is, hogy ugyanaz a nyelvi jelenség neologizmusnak tűnik az egyik nyelvhasználó számára, míg a másik számára (már) nem az, mert az általa konvencionálisnak tartott jóváhagyó struktúra tartalmazza a kérdéses nyelvi elemet. 48

Ez az eltérés nemcsak az idő dimenziójában, hanem a beszélő/író nyelvhasználatához kötődő céljaiban és attitűdjében is megjelenhet így lehetséges az, hogy a köznyelvben megjelenő újszerű alakulatok között szép számmal akadnak olyanok, melyek a szleng stílusváltozatba sorolandók. A nyelvhasználó célja a fent említett esetekben stílusának egyedivé tétele, és/vagy a nyelvi játék, sok esetben a humor kifejezése, a stílus élénkítése. A szleng meghatározásakor is erre a célra utal Kiss 1995 is: A szleng nem egyetlen csoport tulajdona, kiváltsága, nyelvváltozata ( ) feladata nem a titkosság ( ), hanem rétegekhez nem kötődő, a köznyelvi stílus variálására, élénkítésére lehetőséget adó kifejezéskészlet, illetőleg nyelvhasználati mód. Alkalmat ad a nyelvhasználat egyénítésére, a beszélő személyiségének a kiemelésére (Kiss 1995: 81). 2.6. A közlő és a befogadó stílustulajdonítása Annak vizsgálatakor, hogy az alkalmazott alakulat újszerűnek ( neológ -nak) tekinthető-e vagy sem, meg kell vizsgálni a beszélő/író és a hallgató/olvasó stílustulajdonítását. Mivel a stílus szociokulturális dimenzióinak (Tolcsvai Nagy 1996: 134 175, 2005a: 85 105) részletes vizsgálata a jelen dolgozatnak a neologizmusok elemzésében nem célja, most az idő dimenziójának szempontjára utalok, mely a neologizmusok esetében újszerűnek tekinthető: Idő szerint újszerű egy szöveg stílusa a beszélő vagy a hallgató stílustulajdonításában, ha az adott szöveg valamilyen, szerintük általában vagy az adott cselekvésben, szituációban, kontextusban újszerűnek minősülő nyelvi elemet (elemeket) tartalmaz. Az újszerű stílusminősítés mindig időviszonyon alapul. Az anyanyelvi beszélő a stílustulajdonításban akkor nevez újszerűnek valamely nyelvi elemet egy szövegben (vagy az egész szöveget), ha az saját jelen idejű nyelvi repertoárjának elemeihez képest nyelvi tudása vagy ismeretei szerint időben a legújabb szövegekhez, részben ( ) a nála fiatalabb beszélőkhöz tartozik (Tolcsvai Nagy 1996: 151). Megjegyzendő, hogy mivel maga a stílustulajdonítás is a nyelvhasználók egyéni megítélésétől függően eltérő lehet, az, hogy adott nyelvhasználó újszerű stílusúnak, tehát neológnak tekint-e egy jelenséget, szintén eltéréseket mutathat, ha különböző adottságú (nemű, életkorú, végzettségű stb.) nyelvhasználók stílustulajdonítását vizsgáljuk. A neologizmusjelenség megítélésének dinamikussága, mozgása tehát részben a stílustulajdonítás nyelvhasználófüggő voltából fakad. A fentiek alátámaszthatók kérdőíves felmérések eredményeivel: vizsgálódásaim közül a 2008-ban végzett kérdőíves felmérés során például a lol mozaikszó (mely az angol laugh out loudly rövidítése, jelentése hangosan nevetni ) felismerése a 196 adatközlő esetében a 49

következőképpen alakult: a felnőtteknek mindössze 18%-a állította azt, hogy ismeri a szót, míg a többi megkérdezett korcsoport (minden esetben két-két intézmény hallgatói, illetve diákjai) esetében ez az arány a következőképpen alakult: az egyetemi hallgatók 63%-ban, illetve 82%-ban, a gimnazisták 94%-ban, illetve 100%-ban, az általános iskolások pedig 83%- ban, illetve 100%-ban ismerték fel a szót (Sólyom 2009a: 261). A felsorolásban másodikként említett, magasabb százalékos arány mindhárom korcsoport esetében a Budapesten tanuló adatközlőkhöz kötődött ez mutatja a vizsgált alakulat szélesebb körű elterjedtségét is a fővárosban. Bach és Harnish (1979) szerint a beszélő/író feltételezi, hogy a hallgató/olvasó ismeri a használt nyelvet; ebbe a feltételezésbe mind a szókincsbeli, mind a grammatikai tudás beletartozik (idézi Lehrer 2003: 370). A beszélő/író feltételezi, hogy a hallgató/olvasó képes megfejteni az alakulat jelentését; a perlokúciós cél igen gyakran (például reklámok, hirdetések esetében) a hallgató figyelmének felkeltése: Mivel a blendek és egyéb neologizmusok szinte mindig kontextusban tűnnek fel, az azonosítás és interpretálás kérdése nagymértékben determinált (Lehrer 2003: 370). A fenti megállapítás esetében azonban a stílusnak mint viszonyjelenségnek az értelmezésekor felmerül a probléma: azonosítható-e a beszélő/író által elérni kívánt hatásszándék a beszédaktus-elmélet fent említett perlokúciós céljával? Mint arra Tolcsvai Nagy 1996 is utal, a Searle által felsorolt illokúciós típusok önmagukban még nem stíluskijelölők (Tolcsvai Nagy 1996: 69), valamint a stílus viszonyjeleségként való értelmezésekor a kommunikációs folyamat során kialakuló stílus (és a megjelenő perlokúciós típusok) sem azonosíthatók a stilisztikai hatástípusokkal (Tolcsvai Nagy 1996: 69). Ugyanaz a beszédaktus nemcsak egy stílusban hajtható végre, vagyis ( ) e ponton máris láthatóvá válik a norma mint orientáló minta relatív volta( ) (Tolcsvai Nagy 1996: 69). 2.7. Összegzés: kísérlet a neologizmus több szempontú definiálására A fenti alfejezetekben bemutatott dimenziók alapján a következőkben kísérletet teszek egy olyan neologizmusdefiníció megadására, mely mind a közlő, mind a befogadó, mind a cél- és a jóváhagyó struktúra, mind az idő dimenziója szempontjából meghatározza, hogy e dolgozat keretein belül mit tekintek neologizmusnak. E definícióra mindenképpen szükség van, hogy a dolgozat során alátámassza az elemzendő szövegek kiválasztását, valamint a szövegekben fellelhető neologizmusnak tekinthető elemek vizsgálatát. A neologizmus nézetem szerint tehát olyan, gyakran újszerű szemantikai szerkezetű nyelvi forma, melynek egy adott közlő és egy adott befogadó adott szituációban előzetes 50

tapasztalataihoz, ismereteihez és ebből fakadó elvárásaihoz viszonyítva, dinamikus módon újszerű jelentést és/vagy újszerű stílust tulajdonít. E jelentés- és stílustulajdonítás a fenti változók függvényében skalárisan módosulhat egyazon nyelvhasználó esetében is. A jelen dolgozatban vizsgált neologizmusok olyan szavak, melyek az ezredforduló óta eltelt időszakban jelentek meg nyelvünkben. A tárgyalandó jelenségeket internetes forrásokból (fórum- és kommentszövegekből, valamint egy blogbejegyzésből) származó szövegekben mutatom be a fenti alpontokban részletezett kontextualitás jelentősége miatt a neologizmusokat tartalmazó szövegek bemutatását, megjelenítés nélkülözhetetlennek tartom. 51

3. Elméleti áttekintés: a dolgozatban vizsgálandó szemantikai szerkezetek A dolgozat következő alfejezetei azokat a jelentésszervező szemantikai szerkezeteket tekintik át, melyek segítséget nyújtanak a 4. fejezet neologizmusainak elemzéseiben. A jelen fejezetben bemutatandó jelenségek a metonímia, a metafora, valamint a fogalmi integráció (blend). A tudománytörténeti áttekintések esetében hangsúlyozni kell, hogy a bemutatandó munkák, megközelítések nem minden esetben szemantikaiak, azonban létezésükkel és hatásukkal igen jelentős mértékben hozzájárultak a vizsgálandó jelenségek szakirodalmának teljességéhez. A bemutatásra kerülő megközelítések ismertetésekor azokra a jellemzőkre koncentrálok, amelyek a szemantikai vizsgálatokat elősegíthetik. Az egyes szemantikai szerkezetek bemutatásakor folyamatosan utalok néhány vonatkozó jellemzőre is egy-egy neologizmus szemantikájával kapcsolatban. 3.1. A metonímia 3.1.1. Bevezetés A következő fejezet célja áttekintést adni a metonímiáról, a metonimikus jelentésviszonyokról. Először röviden összefoglalom a metonímiához mint szóképhez és retorikai alakzathoz kapcsolódó értelmezéseket az ókortól a 20. század végéig, majd részletesen bemutatom a metonímia kognitív nyelvészeti megközelítésének lehetőségeit kezdve a Lakoff Johnsonnál megjelenő metonímiaértelmezéssel. Ezután rátérek a tartománymátrix szerepére a metonimikus jelentésviszonyok értelmezésében (Croft 1993 alapján), majd bemutatom a metonímia referenciapont-szerkezetként való értelmezését (Langacker 1993 alapján). A szakirodalomban fellehető és a magyar nyelvből származó neologizmusok példáinak segítségével vázolom a metonimikus leképezések típusait, beleértve a cél-a-forrásban és a forrás-a célban metonímiákat (Ruiz de Mendoza Hernández 2001 alapján). Végül bemutatom a metonímia mint konceptuális kiemelés megközelítését (Panther Thornburg 2003 alapján). A metonímia és a metonimikus jelentésviszonyok bemutatása során folyamatosan reflektálok azokra az összefüggésekre, melyek a mai magyar nyelvben megjelenő neologizmusok szemantikai szerkezetéhez kapcsolják a vizsgált jelentésviszonyt. 3.1.2. A metonímia az ókorban és a középkorban: a retorikai hagyomány A metonímia elnevezés a görög névcsere, átnevezés szóból ered; a szónoki beszéd létrehozásának fázisai közül a metonímiát az ókorban az invenció és az elokúció lehetőségeként tartották számon (Kocsány 2008b: 410). Az első metonímiadefiníció 52

Cornificiustól származik, aki a Herenniushoz írt retorikában a következőképpen határozza meg: A metonímia szomszédos és közeli fogalmak nevét veszi át, és általa megérthetjük azt a dolgot, amelyet nem saját nevével neveztünk meg (idézi Eggs 2001: 1196, Kocsány 2008b: 410). A szerző négy viszonyt különböztet meg a metonímia jelenségén belül: 1) feltaláló a találmány helyett vagy fordítva, 2) eszköz/tulajdon a használó/tulajdonos helyett, 3) ok a hatás helyett vagy fordítva, 4) tartalom a tartalmazó helyett vagy fordítva (Eggs 2001: 1197). Quintilianus a fentiek alapján építette ki a helyettesítéselméletet, melyben egy A y kifejezést, mely y dolgot hivatott kifejezni, egy A x kifejezés segítségével nevezünk meg: innen eredt a metonímia névátvitelként ismert megközelítése (Eggs 2001: 1197, fordítás tőlem). Cicero az Oratorban a metonímiát mutataként, felcserélt szavakként definiálta, melyben a tulajdonképpeni szó helyett egy másik áll, mely minthogy egy rákövetkező dologból származik hasonlót kell, hogy kifejezzen (idézi Eggs 2001: 1199). Cicero tehát a metonímiát helyettesítésként nevezi meg, nem pedig közvetítésként, mint Cornificius vagy Tryphon (Eggs 2001: 1199). A későbbi szerzőknél a metonímia gyakran mint átnevezés, transnominatio jelenik meg, így Donatus, Charisius és Beda is ennek a megközelítésnek megfelelően tárgyalják; Isidor pedig a Cornificius meghatározásához lép vissza. Mindeközben megfigyelhető, hogy az egymással versengő metonímiameghatározások mellett egyre gyakrabban jelenik meg a jelenség összehasonlítása a metaforával: ha a metaforát átvitelként (translatio) értelmezzük, akkor a metonímia esetében inkább helyettesítésről van szó? (Lausberg javaslata szerint minden trópus immutációs alakzat, vagyis valamilyen elvárt kifejezéssel való kicserélése egy másik kifejezésnek, Eggs 2001: 1200). 3.1.3. Metonímiaértelmezések a reneszánsztól a felvilágosodásig Eggs 2001: 1196 1223 a metonímiával kapcsolatos megközelítéseket két nagy csoportra osztja a 16 18. századig terjedő időszakban: az egyik csoport azt a kanonikus ókori felosztást követte, mely a metonímiának különböző típusait, alcsoportjait különítette el (ld. fent); a másik megközelítés képviselői viszont Petrus Ramus elképzelése alapján a trópusoknak négy fajtáját különböztették meg (ezek voltak a metonímia, az irónia, a metafora és a szinekdoché). A tradicionális felosztást követők például Lamy vagy Delminio az ókori minta és a Herenniushoz írt retorika alapján különbséget tettek metonímia és szinekdoché között. A metonímia alcsoportjai között csakúgy, mint az ókori felosztások megkülönböztették a 1) 53

feltaláló találmány, 2) tulajdonos tulajdon, 3) ok hatás, 4) tartály tartalom kategóriákat. Elkülönítették továbbá a szinekdoché egyes típusait is, úgymint: 1) rész egész, 2) egyes szám többes szám, 3) nem fajta. A jezsuita Cyprianus Soarius (1524 1593) az ok hatás és a tartály tartalom kategóriák mellett a 1) jelkép jelképezett dolog, és az 2) előzmény következmény kategóriát is bevezette (utóbbit ő szinekdochéként tartja számon). Puttenham a metonímiát hibás vagy másfajta elnevezés -nek ( wrong or otherwise naming ) tekinti, mely a jelentés megváltozásához ( alteration of sense ) vezet (Eggs 2001: 1205 1206). Dumarsais a szóképeket tárgyaló munkájában (Traité des Tropes, 1730) a metonímia szinekdoché jelenséget egymástól elkülönítve, szisztematikusan tárgyalja. Csoportosításában a fenti felosztásokhoz képest az alábbi új alcsoportok jelennek meg: 1) az előállítás helye a termék helyén, 2) jel a jelzett dolog helyén, 3) absztrakt név a konkrét név helyén, 4) testrész az érzés helyén, 5) a ház urának neve a ház neve helyén. A másik megközelítés első képviselője Petrus Ramus volt, akik a metonímiát az alapvető trópusok egyikeként nevezte meg, és így definiálta: a metonímia az ok hatás, illetve a szubjektum ( ) és az esetleges következmény ( ) felcserélése ( ) ( Vertauschung ( ) von den Ursachen auf die Wirkung bzw. den Subjekten ( ) auf das ihnen akzidentell Zukommende ( ), idézi Eggs 2001: 1208). Ennek az elképzelésnek megfelelően a metonímia összekötő trópusként, összekapcsoló eszközként jelenik meg Fontanier Figures du Discours című munkájában (1821/1830): Az összekötő trópusok esetében egy dolgot egy másik dolog nevével jelölünk («la désignation d un objet par le nom d un autre objet», idézi Eggs 2001: 1211). Eggs megállapítása szerint ebben a definícióban tulajdonképpen a Herenniushoz írott retorika szerzőjének metonímiameghatározása, a görög µετωνυµία szó szerinti fordítása köszön vissza (Eggs 2001: 1211). 3.1.4. A metonímia értelmezései a 19. századtól kezdve Lakoff Johnson megközelítéséig A 19. századi megközelítések Reisig Historischen Sprachwissenschaftja (1839) és Darmesteter értelmezése (1887) a tradicionális trópusfelosztást veszik alapul, mely a metaforát, a metonímiát és a szinekdochét mint a jelentésváltozás lényeges folyamatát vizsgálja (Eggs 2001: 1213). A nyelvhasználók szerepének kiemelése először Hermann Paul megközelítésében jelent meg a szóképek tárgyalása kapcsán (1908): a beszélőközösség által elindított, majd meghonosított jelentésváltozás, melynek során az uzuális jelentéstartalom általános 54

tapasztalat nyomán térben vagy időben vagy kauzálisan összekapcsolódik a nyelvszokással, jelentésváltozáshoz vezet ( mit dem usuellen Bedeutungsinhalt nach allgemeiner Erfahrung räumlich oder zeitlich oder kausal verknüpft ist, idézi Eggs 2001: 1213). A Paul által hasonlóságként és érintkezésként megnevezett jelentésváltozást veszi át Ullmann is, strukturalista megközelítésben: a név és az értelem megkülönböztetést felhasználva elkülönít névhasonlóságot és névérintkezést (Namensähnlichkeit und Namenskontiguität), értelemhasonlóságot és értelemérintkezést (Sinnähnlichkeit und Sinnkontiguitlät). A metaforát az értelemhasonlósághoz sorolja, a metonímiát pedig az értelemérintkezésen alapuló névátvitelként definiálja (Burkhardt 1996: 187, Eggs 2001: 1214). Jakobson nem a metafora és metonímia terminusokat használja, helyettük metaforikus szelekciós folyamatról és metonimikus érintkezési kapcsolatokról beszél. Lacan a metonímiát kb. szó a szónak helyén (mot à mot) értelemben definiálja, pusztán a jelölt szempontjából megközelítve az érintkezés folyamatát (Eggs 2001: 1214 1215). Az Ullmann, Jakobson és Lacan által bevezetett hasonlóság és érintkezés folyamatok vizsgálata, mely a metafora és a metonímia elkülönítésének alapját adta, egészen az 1980-as évekig tartotta magát. A metonímiának és a metaforának a jelentésképzésben betöltött szerepét, azt az aspektust, melynek értelmében a metonímiát referenciális elmozdulásként extenzionális, a metaforát pedig az új jelentés létrehozásában intenzionális folyamatnak tekinti, csak Le Guern és Lakoff Johnson vetették fel először (Eggs 2001: 1215). 3.1.5. A metonímia kognitív nyelvészeti alapú megközelítései 3.1.5.1. A metonímia kognitív nyelvészeti értelmezésének kezdete: George Lakoff és Mark Johnson a metonímiáról George Lakoff és Mark Johnson 1980-ban megjelent Metaphors we live by című munkájában nemcsak a metafora, hanem a metonímia kognitív keretben való értelmezése is megjelenik. Kiindulópontjuk a következő: a metonímia esetében a metaforával ellentétben valamely entitás segítségével utalunk egy másik, vele kapcsolatban levő entitásra. Ennek a definíciónak az értelmében azokat az eseteket is metonímiának tekintjük, melyeket a hagyományos retorikai tradíció a szinekdoché kategóriájába sorolt (Lakoff Johnson 1980: 35 36). A metafora és a metonímia különböző fajta folyamatok. A metafora elsősorban annak eszköze, hogy egy dolgot egy másik dolog terminusaival megértsünk, és elsődleges funkciója a megértés; a metonímia viszont referenciális funkcióval bír, vagyis lehetőséget ad olyan használatra, amelyben egy entitás egy másik helyett áll. Ám a metonímia nem pusztán 55

referenciális eszköz. Biztosítja a megértés funkcióját is ( ) (Lakoff Johnson 1980: 36, fordítás tőlem). A metonímia ugyanazokat a célokat szolgálja, mint a metafora (vagyis hozzásegíti a befogadót a megértéshez, és részt vesz a jelentés szervezésében), és lehetővé teszi, hogy a referált dolog bizonyos aspektusaira fókuszáljunk. Lakoff egy későbbi munkájában (Lakoff 1987) az idealizált kognitív modelleknek (ICM-eknek, magyarul IKM-eknek) a beszélő fogalmi tudását reprezentáló típusaiból négyfajtát különít el: kép-séma, propozicionális, metaforikus és metonimikus modellt; az utóbbi a prototípus-hatásoknak képezi az alapját, és a metaforával ellentétben egy fogalmi tartományon belüli műveletek soraként értelmezhető (idézi Kövecses Radden 1998: 38, Panther Thornburg 2003: 2). A metonímia esetében tehát referenciális váltás történik egyazon kognitív tartományon belül (Panther Thornburg 2007: 238). Az előzőekből is következik, hogy a metaforához hasonlóan szintén nemcsak a költői nyelvben vagy a retorikában jelenhetnek meg metonímiák, hanem ugyanúgy a hétköznapi gondolkodás és beszéd részét képezik, mint a metaforák, és ugyanúgy rendszereket alkothatnak, hiszen a metonímiák is az emberi tapasztalatokon alapulnak (Lakoff Johnson 1980: 37 39). Ebben a szerepében a metonímia indirekt referenciális funkcióban van jelen (Panther Thornburg 2003: 2). A hétköznapi nyelvben megjelenő metonímiákra Lakoff és Johnson néhány altípust is felsorol (ezekben a kognitív nyelvészeti jelölésnek megfelelően kiskapitális betűtípus jelöli a fogalmakat, Lakoff Johnson 1980: 38): A RÉSZ AZ EGÉSZ HELYÉN (pl. Vidd innen a hátsódat!) GYÁRTÓ A GYÁRTMÁNY HELYÉN (pl. Egy Fordot vett.) TÁRGY A FELHASZNÁLÓJA HELYÉN (pl. A buszok sztrájkolnak.) KONTROLLÁLÓ A KONTROLLÁLT HELYÉN (pl. Nixon bombázta Hanoit.) CÉG A FELELŐS EMBEREK HELYÉN (pl. Az Exxon újra árat emelt.) A HELY AZ INTÉZMÉNY HELYÉN (pl. Hollywood nem az, ami volt.) A HELY AZ ESEMÉNY HELYÉN (pl. Watergate megváltoztatta politikánkat.) A fentieken kívül megemlítik a kulturális és vallási szimbólumokat, melyek a metonímiák speciális fajtái (pl. a GALAMB használata a SZENTLÉLEK helyén.) 56

3.1.5.2. A tartománymátrix szerepe a metonímia értelmezésében Lakoff és Johnson meghatározásának továbbfejlesztéseként értelmezhető William Croft megközelítése. Croft 1993 bevezeti a tartománymátrix (domain matrix) fogalmát, mely mind a metafora, mind a metonímia értelmezésében és definiálásában alkalmazható. A tartománymátrix fogalma Langacker 1987 megközelítésére vezethető vissza, melynek értelmében egy kifejezés jelentését gyakran csak olyan, egymással átfedésben levő tartományok háttere ellenében lehet definiálni, melyek a kifejezés jelentésprofilálódásának is alapját biztosítják egyben (idézi Panther Thornburg 2007: 239). Croft ennek az elvnek az értelmében a metaforát két, nem ugyanahhoz a tartománymátrixhoz tartozó tartomány közötti leképezésként definiálja, metonímiát pedig olyan jelenségként, melyben ez a leképezés ugyanazon a tartománymátrixon belül jelenik meg. A metonímia esetében ugyanakkor lehetséges az is, hogy egy tartománymátrixon belül elhelyezkedő tartományok közötti leképezést jelenítsen meg, de olyan értelemben, hogy egy fogalom esetében a több, a fogalom jelentése által implikált olvasat közül valamelyik előtérbe kerül, kiemelődik. Ezt nevezi Croft tartománykiemelésnek (domain highlighting); ezekben az esetekben a metonímia interpretálásának folyamatában tehát a tartomány valamely kiemelt aspektusa dominál (Croft 1993: 348). Például a PROUST fogalom a befogadó elméjében egyaránt előhívhatja az író mint személy jelentést (szó szerinti jelentés) és a Proust nevű író művei jelentést is, így a váltás a két fogalmi tartomány, az alapértelmezett író mint személy és az ugyanehhez a tartománymátrixhoz tartozó a Proust nevű író művei között gyors és kreatív jelenség. Az alábbi két mondat értelmezése tehát nem kényszeríti a befogadót nagy mentális erőfeszítésre; a jelentés konstruálása gyorsan és magától értetődően zajlik (Croft 1993: 348): (1) Proust a legtöbb idejét ágyban töltötte. (2) Proustot nehéz olvasni. A tartománykiemelés a metonímia esetében szükséges, de nem elégséges feltétel; a metonímia ugyanis legjellemzőbb eseteiben referenciális váltást is tartalmaz. Míg tehát a metafora esetében alapvető fontosságú a tartományok közötti leképezés megléte, addig a metonímiában nem: Croft több olyan esetet is bemutat, amelyekben a megjelenő fogalmak közötti viszonyt nem neveznénk metonimikusnak, mégis tartománykiemelés figyelhető meg bennük (Croft 1993: 349): 57

(3) Ez a könyv nehéz ( nagy tömegű értelemben). (4) Ez a könyv Irak történelméről szól. A fenti mondatokban a KÖNYV fogalma legalább két alapvető tartományban (fizikai tárgyként és a benne megjelenő szemantikai tartalomként) jelent meg. A jelentések konstruálásában a befogadót a nehéz és az Irak történelméről szól kifejezések segítik. Tény, hogy az ez a könyv kifejezés mind a (3)-as, mind a (4)-es példában más jelentésben tűnik fel, mégsem tekinthetők ezek az esetek metonímiának: ( ) az egyes tartományokban profilálódó elemek nagymértékben belső jelentésűek; külső entitásokra nincs utalás (Croft 1993: 349, fordítás tőlem). A Croft által idézett másik példa esetében két különböző tartományt jelöl ugyanaz a szó (Croft 1993: 349): (5) Betörtem az ablakot. (6) A fürdőszobaablakon át jött be. Míg az (5)-ös példában az ABLAK fogalom a fizikai tárgyat jelöli, addig a (6)-osban a fizikai tárgy által körülhatárolt teret. Az ilyen típusú példák léte ( ) azt sugallja, hogy egyfajta kontinuum van a metonímia tiszta esetei között és a fogalmak nagymértékben intrinzikus aspektusainak kiemelése között ( ). Ennek a kontinuumnak a léte azt feltételezi, hogy a tartománykiemelés másképpen játszik szerepet a lexikai kétértelműségben, mint a metonímiában ( ) (Croft 1993: 350, fordítás tőlem). A tartománykiemelés jelenléte tehát nem feltétlenül utal metonimikusságra, ugyanakkor sok metonimikus jelentésszerkezet esetében megfigyelhető. 3.1.5.3. A metonímia mint referenciapont-szerkezet A metonímia a kognitív nyelvészeti megközelítésben referenciapont-szerkezetként is értelmezhető. A referenciapont-szerkezet olyan összetett jelentésszerkezet, melynek esetében egy dolog megértése egy másik dolog megnevezése, aktiválása során válik lehetségessé (Tolcsvai Nagy 2010: 79). A referenciapont-szerkezet így mentális hozzáférést nyit meg a befogadó számára, miközben a közlő nézőpontját, megközelítését is közvetíti. A referenciapontként szolgáló entitás azért töltheti be a funkcióját, mert a konceptualizáló számára könnyebben hozzáférhető, aktiválható, mint a cél. A referenciapont aktivált volta 58

miatt feltűnőbb, mint a környezete. A könnyebben hozzáférhető entitás fogalma megnyit egy olyan tartományt, domíniumot, amelyben a célt már könnyű elérni (Tolcsvai Nagy 2010: 81). A referenciapont jelensége annyira alapvető és mindenütt jelen levő az emberi tapasztalásban, hogy meglétét a legtöbb esetben nem is észleljük (Langacker 1993: 5). Referenciapontszerkezetként értelmezhető például a birtokos szerkezet (Langacker 1993: 7 24, Tolcsvai Nagy 2010: 82 85), a topik megjelenése a mondatban (Langacker 1993: 24 26) és a metonímia is. A referenciapont-szerkezet általános sémáját a következő ábrával szemlélteti Langacker 1993 és Tolcsvai Nagy 2010 (az ábra forrása: Langacker 1993: 6, Tolcsvai Nagy 2010: 81): 1. számú ábra: A referenciapont-szerkezet általános sémája (forrás: Langacker 1993: 6, Tolcsvai Nagy 2010: 81) Az 1. számú ábrán K a beszélő vagy a hallgató konceptualizációját, R a kiindulópontként szolgáló referenciapontot, C az elérendő fogalmi célt, D pedig azt a fogalmi tartományt (domíniumot) jelölti, amelyhez a referenciapont a hozzáférést megnyitja (Tolcsvai Nagy 2010: 80). A metonímia mint a hétköznapi nyelvhasználatban is gyakran előforduló jelenség, a fenti keretben referenciapont-szerkezetként értelmezhető: a metonimikus jelentésszerveződés esetében valamely entitást megjelölő kifejezést használunk egy másik, vele asszociált entitás kifejezésére; az ilyen típusú asszociációk igen sokfélék lehetnek (Langacker 1993: 29). A metonimikus jelentésviszonyt tartalmazó megnyilatkozásokra említi példaként Langacker 1993 az emberi>nem emberi, egész>rész, konkrét>absztrakt, látható>láthatatlan stb. típusokat 59

(Langacker 1993: 30). Amennyiben a metonímia jelenségét referenciapont-szerkezetként értelmezzük, sok, a hétköznapi nyelvben használt kifejezésünkben is megfigyelhető a megnyilatkozó nézőpontja és az a domináns aspektus, melyet a közlésben ki akar emelni. A metonímia uralkodó jelenség, mert a referenciapont-felhasználó képességünk alapvető és mindenütt jelenlévő, és első helyen tűnik fel, mert hasznos kognitív és kommunikációs funkciót tölt be. Mi ez a funkció? A metonímia hatékonyan egyeztet össze két ellentétes tényezőt: a pontosság igényét, például azt, hogy a címzett figyelme a kívánt tárgyra irányul, és azt a természetes hajlamunkat, hogy explicit módon gondolkodjunk és beszéljünk azokról az entitásokról, melyek a legnagyobb kognitív szalienciával bírnak számunkra (Langacker 1993: 30, fordítás tőlem). A következő példákban olyan rész egész viszonyok szerepelnek, melyekben az emberi test, illetve az ember mint létező jelenik meg. Ezeket a metonímiákat a nyelvhasználók könnyedén interpretálják (Langacker 1993: 29): (7) Yorick kissé nagyobb, mint Polonius (sírásók hasonlítanak össze két koponyát). (8) Mindössze 1.50 $-ért vette meg Lakoff Johnsont, használtan, papírborítóban. Ugyanakkor bizonyos esetekben nagy szerepe van a láthatóságnak is, csak így érvényesül az adott szerkezet szalienciája a beszédhelyzetben (Langacker 1993: 29 30): (9) Ez az autó nem tudja, hová megy. A szaliencia nagymértékben függ a beszédhelyzettől, és ettől függően változhat a kommunikációban megjelenő metonímia jellege is: az, hogy egy adott entitásnak mely(ek) a legjellemzőbb tulajdonsága(i) a kommunikáló partnerek számára, a kommunikációs helyzetben dől el, és ugyanazon entitás esetében is változhat. Gondoljunk akár Lakoff Johnson példájára, amelyben két pincér beszél az egyik vendégről a következőképpen (Lakoff Johnson 1980: 35): (10) A sonkás szendvics várja a számlát. Hasonlóan Langacker 1993-nál, amikor két ápolónő említi a kórházban fekvő beteget így (Langacker 1993: 29 30): 60

(11) A porckorongsérvnek a 304-esben kell egy altató. A fenti mondatban az adott körülmények (kórház) és kommunikációs partnerek (ápolónők) esetében a szóban forgó személynek a betegség a legszaliensebb tulajdonsága, amely alapján a beszélők azonosítani tudják (és elképzelhető, hogy más tulajdonságaira, például a nevére, nem is emlékeznek, de ez az adott szituációban nem akadályozza a kommunikáció sikerességét), a betegség tehát ebben az esetben referenciapontként működik (Langacker 1993: 30 31). A fent említett két elv, a pontosság igényének és az explicit kifejezésmódra való törekvésnek a jelen dolgozat témáját képező neologizmusok szemantikai szerkezetében, magának a neológ alakulatnak a megalkotásában és interpretálásában is fontos szerepe van, amennyiben aktív, problémamegoldó folyamatként tekintünk ezekre a jelenségekre. A tanorexiás ( mániákus napozó, szoláriumozó ) szónak a jelentését a 2009-ben végzett kérdőíves felmérésemben a négy korcsoportot képviselő 108 adatközlő mindössze 12 29%-a tartotta ismerősnek, majd szinonimajavaslataikban egyértelművé vált, hogy a legtöbben vagy az anorexiás, vagy pedig valamilyen (például tanulással kapcsolatos zavarhoz köthető) függőségben szenvedő betegségre asszociáltak; nem az angol tan előtagot vették tehát alapul az alakulat értelmezésekor (Sólyom 2010a:146, 149 150). A tanorexia főnévnek a Google keresőprogram tanúsága szerint 2007 környékén megjelent a magyar megfelelője is, a barnakór. E neologizmus jelentése a magyar anyanyelvű befogadók számára feltehetően könnyebben megfejthető, hiszen benne metonimikus jelentésviszony található: a barna szín a folyamat eredményét (BARNASÁG) nevezi meg az alakulat előtagjában, a kór utótag pedig az előtaghoz kapcsolódó viszony beteges voltára utal. A kór szó használatának további előnye, hogy a befogadók nem asszociálnak az értelmezési folyamatban az általuk a magyar nyelvben is jól ismert és használatban lévő anorexia szóra. A pontosság és az explicit kifejezésre való törekvés elve magyarázatot adhatnak azokra az esetekre is, amikor egy új, a befogadó számára korábban ismeretlen elnevezés értelmezését nem a neologizmus megalkotójának értelmezése szerint hajtja végre a befogadó, tehát félreérti vagy nem is érti meg az alakulat jelentését a szándékolt jelentéshez képest. Ebben az esetben is feltételezhetően arról van szó, hogy a befogadó figyelme a szóban forgó entitásnak nem arra a tulajdonságára irányul, amit a beszélő/író ki szeretett volna emelni. A metonimikus kiemelés szoros összefüggésben van az aktív zónának (active zone) nevezett jelenséggel: egy bizonyos viszony tekintetében egy entitás aktív zónája magában 61

foglalja az entitásnak azokat a részeit, melyek legközvetlenebb és legfontosabb résztvevői a viszonynak (Langacker 1993: 31). A következő mondatban például elsődlegesen a kutya fogai kerülnek az aktív zónába a harapás viszony megléte miatt (Langacker 1993: 31): (12) A kutya megharapta a macskát. Ebben az esetben a kutya egyéb, a harapásban egyébként részt vevő testrészei (állkapcsa, izmai stb.) nem kerülnek az aktív zónába, csakúgy, mint a macska megharapott része sem, de ez a kommunikációs szituációban a közlés sikere szempontjából nem lényeges. Egy-egy neologizmus értelmezésével kapcsolatos befogadói stratégiák esetében a téves értelmezések vagyis azok az esetek, amikor a nyelvhasználók a neologizmust nem a prototipikus jelentésében értelmezik, melyben kezdett elterjedni hátterében gyakran az áll, hogy a befogadók az alakulat egészében vagy egy részében metonimikusan más, de a neologizmus jelentésével kapcsolatba hozható jelentésrészeket aktiválnak. Ez a jelenség figyelhető meg a 4. fejezetben elemzendő gerillakertész ( engedély nélkül elhanyagolt közterületen kertészkedő aktivista ) összetétel esetében is, mellyel kapcsolatban a 2011 májusában júniusában végzett kérdőíves felmérésben az adatközlők sok esetben olyan jelentésmagyarázatokat adtak meg, melyekhez a metonímián belül más-más területek, zónák aktiválásával jutottak. A GERILLA ( az elnyomással szembeszálló felkelő ) és a GERILLA TULAJDONSÁGAI (illegális tevékenységet folytat, esetenként félelmetes, zord a kinézete, erős, bátor stb.) metonimikus összefüggések következtében mind az A típusú (szövegkörnyezetet nem tartalmazó), mind pedig a B típusú (a neologizmust internetről származó példamondatban közlő) kérdőívek esetében sok esetben adtak meg a szó valódi jelentéséhez közel álló definíciót az adatközlők. Ez a definíció a gerilla illegális tevékenységéhez kapcsolódott. Másrészt viszont különböző jelentésmagyarázatokat is megadtak az adatközlők mind a négy megkérdezett korcsoportban. Ezek a jelentésmagyarázatok a következő nagy csoportokba illeszthetők: 1) a kertész kinézetére vonatkozó jelentésmagyarázatok (izmos, szúrós tekintetű, nagydarab, rosszarcú), 2) az illegális tevékenységre vonatkozó jelentésmagyarázatok (kérés nélkül más kertjében kertészkedik, zöldséget lop, hozzáértés nélkül kertészkedik, nem végez jó munkát), 3) a kertész tevékenységének eredménye illegális (cannabist, marihuánát termeszt illegálisan). Az aktív zónával kapcsolatban le kell szögezni, hogy az nem feltétlenül alrésze az entitásnak, de a fogalmi tartományán (domíniumán) belül kell, hogy elhelyezkedjen. A 62

következő mondatok esetében például nem képezi az entitás részét a kiemelt aktív zóna (Langacker 1993: 32): (13) Benne vagyok a telefonkönyvben. (14) Adj egy piros ceruzát! A (13)-as példa esetében természetesen nem maga a beszélő a fizikai valójában, hanem csak nevének, címének és telefonszámának grafikai megvalósulása van benne a telefonkönyvben. A (14)-es példa esetében pedig nem feltétlenül szükséges, hogy maga a ceruza (a kinézete, külseje) piros színű legyen; a lényeg az, hogy a szín, amit írás közben a papíron fog hagyni, piros színű legyen. A referenciapont segítségével tehát ezekben az esetekben a figyelem fókuszálása változik a kontextustól függően; a figyelem áthelyeződése pedig a metonímia fenti megközelítésének értelmében egy fogalmi tartományon belül valósul meg (Tolcsvai Nagy 2010: 94 95). 3.1.5.4. A metonimikus leképezések lehetséges típusai A metonímiának kognitív nyelvészeti alapú (elsősorban Lakoff 1987 és Langacker 1993 munkáin alapuló) meghatározását a következő módon adja meg Kövecses Radden 1998 és Radden Kövecses 1999: A metonímia olyan kognitív folyamat, melyben egy fogalmi entitás, a közvetítő (melyet gyakran»forrás«-nak hívunk), ugyanazon a kognitív modellen belül biztosít mentális hozzáférést biztosít egy másik fogalmi entitáshoz, a célhoz (Radden Kövecses 1998: 39, ill. Radden Kövecses 1999: 21, idézi Panther Thornburg 2003: 3, 2006: 185). A két fogalmi entitás közötti távolság meghatározó lehet az alakulat megértése szempontjából: A metonimikusan összefüggő közvetítőfogalmak és célfogalmak alapvető jellemzője, hogy a fogalmi térben»közel«helyezkednek el egy máshoz: az alkotó az alkotáshoz, a szervezet földrajzi elhelyezkedése magához a szervezethez, az irányító az irányítotthoz (Kövecses Benczes 2010: 64). Kövecses Benczes 2010 a lakoffi idealizált kognitív modellek (IKM-ek) alapján a metonímiának több alcsoportját is megkülönbözteti; a felosztás két alapvető kategóriája az alapján különbözik egymástól, hogy RÉSZ ÉS EGÉSZ IKM-ek, vagy RÉSZ ÉS RÉSZ IKM-ek viszonyát fejti ki a létrejövő metonímia. E felosztás alapján a következő alkategóriákat különítik el (Kövecses Benczes 2010: 66 73): RÉSZ ÉS EGÉSZ IKM 63

- SKÁLA IKM (pl. Milyen sebességgel mentél?) - ÖSSZETÉTEL IKM (pl. Ma csirke lesz vacsorára.) - KOMPLEX ESEMÉNY IKM (pl. Anna kórházban van.) - KATEGÓRIA ÉS TULAJDONSÁG IKM (pl. A hűvösön van ideje az embernek törni a fejét.) - KATEGÓRAI ÉS TAG IKM (pl. Tablettát szedek.) RÉSZ ÉS RÉSZ IKM - CSELEKVÉS IKM (pl. megfésül, jegyzetel, plázázik) - OKOZÁS IKM (pl. Te vagy az én boldogságom.) - IRÁNYÍTÁS IKM (pl. Hozzáment egy pénzeszsákhoz.) - TARTÁLY IKM (pl. Két korsót kérek!) - LÉTREHOZÁS/ALKOTÁS IKM (pl. Egy jó erős portóit innék most.) - MEGHATÁROZATLAN KAPCSOLATOK IKM A legutolsó kategória ( meghatározatlan kapcsolatok ) esetében Kövecses Benczes 2010 olyan alkalmi alakulatokat említ, melyek esetében a kapcsolat nem határozható meg a két entitás között; sok esetben alkalmi, egyszeri, ám az adott helyzetben adekvát és megfelelően értelmezhető jelentésszerkezet létrejöttéről van szó ezekben az esetekben (ld. fentebb a 10., 11. és a 18., 19. számú példamondatokat). Azok között a neologizmusok között, melyeket az elmúlt években gyűjtöttem, érdekes típust képviselnek a fenti listában CSELEKVÉS IKM kategóriába sorolt RÉSZ-RÉSZ metonimikus viszonyt tartalmazó igék. A valamilyen közlekedési eszközzel közlekedik jelentésű neologizmusokról elmondható, hogy a szótő is gyakran neológ jelentésű; az autózik, biciklizik mintájára ilyenek például a quadozik ( négykerekű terepmotorral közlekedik ), segwayezik ( kétkerekű, elektromos járművel közlekedik ). A quad szótővel egyébként hapaxként -l képzős igét is képeztek egy internetes honlap készítői: itt a szó a meg igekötővel Quadulj meg! alakban jelenik meg (ennek szemantikai elemzéséről részletesen ld. Sólyom 2011-et). A valamilyen weboldalon böngészik, illetve csevegőcsatornán cseveg jelentésben az internetezik, msn-ezik mintájára újabban megjelent például a twitterezik, face-ezik (a facebookozik rövid alakja), és jól ismert példa a (meg)gugliz. Humoros példa nagymamával időt tölt jelentésben a nagymamázik, és az elsősorban szabadidős programok szervezésére használt programozik. Utóbbi az ikes ragozásnak köszönhetően eltér a tranzitív programoz igétől (melyet számítógépes programozással kapcsolatban használunk). Elképzelhető, hogy a 64

fenti IKM-ek közül egyszerre több is megjelenik egy neologizmusban, így például a CSELEKVÉS és az OKOZÁS kategóriák keverednek a jóárasít ( kedvező árakat vezet be ) alakulatban. Gibbs 1993 Lakoff Johnson megközelítése alapján elismeri, hogy fogalmi rendszerünkben sokfajta metonimikus leképezést tartalmazó viszony kimutatható. Ugyanakkor Turner 1987 alapján kiemeli azt, hogy a lehetséges asszociatív viszonyokban a konvenció fontos szerepet játszik ezt láthattuk fentebb is a gerillakertész alakulat példáján. Az ALKOTÓ ALKOTÁS fogalmi metonímia esetében például elképzelhetőek a következő kijelentések az író, illetve a festő műveivel kapcsolatban (Gibbs 1993: 259): (15) Szereti Hemingwayt? (16) Láttam egy Jasper Johnst tegnap. Ezzel szemben a következő kijelentést nem szoktuk használni abban az esetben, ha a Mary által készített sajttortáról beszélünk (Gibbs 1993: 259): (17) *Mary finom volt. Hagyományosan ugyanis ezt a metonimikus viszonyt valamilyen műalkotás és az alkotója (aki tehát tehetségének köszönhető erőfeszítéssel hozta létre a terméket) közötti leképezés esetében alkalmazzuk (Gibbs 1993: 259). Ráadásul a létrejövő termék egyedi, jellemzői alapján csakis az adott alkotóhoz köthető. Ezeket a feltételeket nem teljesíti a (17)- es mondat. Kiemelendő továbbá a kontextus fontossága a lehetséges metonímia létrehozásában (Gibbs 1993: 260): alkalmilag, ha a fizikai és a nyelvi környezet támogató körülményei ezt lehetővé teszik (tehát nem okoznak zavart a megértésben), sok hétköznapi metonímiát alkotunk. Ilyen volt fentebb a (10)-es és (11)-es példamondat, vagy a következők (idézik Gibbs 1993: 260, Kleiber 1995: 108, Papafragou 1996: 174): (18) A buszok sztrájkolnak. (19) A buszok parkolójában parkoltam, mert túl nagy vagyok. Ezek a metonímiák a hétköznapi nyelvhasználatban gyakran megjelenhetnek, és amennyiben az entitásnak olyan tulajdonsága, része emelődik ki, mellyel a befogadó korábban 65

még nem találkozott, neológ elemként érzékelheti őket. Használatukkal a megnyilatkozó sok esetben nem vagy nemcsak az újszerűséget akarja kifejezni, hanem egyértelművé kívánja tenni megnyilatkozását az adott szituációban. A cél tehát az, hogy a befogadó figyelmét a lehető legpontosabban a megnevezni kívánt entitásra (személyre, tárgyra, tényállásra) irányítsa, és kizárja a tévedés, félreértés lehetőségét. Ez a törekvés figyelhető meg az olyan, első hallásra vagy olvasásra is viszonylag könnyen értelmezhető metonimikus jelentésviszonyt tartalmazó neologizmusban, mint a partihordó 2 ( több literes, nagy társaság számára praktikus söröshordó ), vagy a már említett barnakór. Előbbiben a fogyasztás helye, alkalma (parti), utóbbiban pedig a kór okozta tünet (barnaság) jelenik meg az összetett szóban. 3.1.5.5. Cél-a-forrásban és forrás-a-célban metonímiák Ruiz de Mendoza Hernández 2001 problémásnak tartja a metonímiának azokat a megközelítéseit, melyek a forrás- és a céltartomány között X Y HELYÉN relációt tartalmazzák. Az első problémát abban látják, hogy ilyen referenciális funkcióban nemcsak metonimikus, hanem metaforikus jelentésviszonyok is állhatnak. Elképzelhető ugyanis, hogy egy metaforikus kifejezés (pl. a DISZNÓ metafora) is azért alkalmazható egy ember jellemzésére, mert valamilyen szaliens tulajdonságát emeli ki (Ruiz de Mendoza Hernández 2001: 323): (20) A disznó a számlára vár. Ebben a mondatban, ha azt egy pincérnő mondja, akivel bizalmaskodott a vendég, a DISZNÓ metafora referenciális funkcióban jelenik meg; ez a tulajdonság tehát nemcsak a metonimikus jelentésviszonyok jellemzője. Másrészt elképzelhető az is, hogy metonimikus jelentésviszonyok is megjelennek nem referenciális funkcióban, mint a következő mondatokban (Ruiz de Mendoza Hernández 2001: 323): (21) Ő egy igazi agy. (22) Ő csak egy csinos pofi. 2 Forrás: reklámszöveg (RTL Klub, 2007. dec. 29) 66

Ezekben az esetekben kiemelt testrészek nem az egész ember helyett állnak, hanem annak valamilyen jellemzőjéről, képességéről vagy karakteréről árulnak el valamit. Ezek a tulajdonságok sok emberre jellemzőek lehetnek, így ezek nem referenciális használatai a metonímiának. Ruiz de Mendoza Hernández 2001 a fentiek alapján feltételezi, hogy a metonímia (és a metafora) referenciális használata és a helyettesítő funkció között összefüggés van: metaforák esetében csak azok használhatók referenciálisan, melyekben egyértelmű megfeleltetés van (mint a (20)-as példában), de a metaforák többfajta megfeleltethetőséget is tartalmazhatnak. A metonímiák referenciális használhatósága viszont annak köszönhető, hogy a metonímiák csak egyfajta megfeleltethetőséget tartalmazhatnak a leképezés során: ekkor ugyanis a forrásnak valamely attribútuma emelődik ki és kerül megfelelésbe a cél valamely attribútumával. Egy attribútum kiemelése pedig lehetőséget ad arra, hogy a célentitás referenciális funkcióban jelenjen meg (Ruiz de Mendoza Hernández 2001: 324 325). A fentiek alapján Ruiz de Mendoza Hernández 2001 a metonímiának két altípusát különíti el: az egyik az, amikor céltartomány a forrástartomány altartománya (target-in-source metonymy, cél-a-forrásban metonímia), mint a következő esetben: (23) Megkötötte a cipőjét (=a cipőfűzőjét). A másik esetben a forrás a céltartomány altartománya (source-in-target metonymy, forrás-a-célban metonímia): (24) Szükségünk van néhány kézre (=segítő emberre). Ruiz de Mendoza Hernández 2001 a metonímiának ezt a két típusát a korábban már említett tartománymátrixban helyezi el: típustól függően a fő tartományra mint tartománymátrixra hivatkoznak (Ruiz de Mendoza Hernández 2001: 325). A metonimikus leképezés tartományainak problematikájához Ruiz de Mendoza Hernández 2001 két alapelvet tesz hozzá: az egyik a tartomány-hozzáférés alapelve (domain availability principle), ennek értelmében anaforikus utalás esetében egy szövegben a metonimikus leképezésnek kizárólag a tartománymátrixa érhető el, ez érvényesülhet. A jelenség megfigyelhető például a következő mondatokban (Ruiz de Mendoza Hernández 2001: 352): 67

(25) Platón a legfelső polcon van. Az bőrkötésben van. (26) Platón a legfelső polcon van.? Ő bőrkötésben van. A (26)-os példa mondatait nem szoktuk használni; ebben az esetben az anaforikus utalás nem nyúl vissza az eredeti tartománymátrixhoz, ti. ahhoz, hogy PLATÓN nem mint személy, hanem mint a személy művét tartalmazó könyv szerepel a mondatban, ezért is hangzik szokatlanul ez a példa. A másik alapelv, melyet Ruiz de Mendoza Hernández 2001 bevezet, a tartományelsőbbség alapelve (principle of domain precedence), ez a kettős metonimikus leképezések esetében nyilvánul meg. Ennek értelmében az ilyen leképezések esetében (hacsak a predikátum nem illik jobban a végső tartománymátrixhoz) a referenciálás az eredeti tartománymátrixhoz kapcsolódik. A fent részletezett két elv értelmében a (25)-ös példamondatot szoktuk leggyakrabban használni, a (26)-os esetleg elképzelhető lehetőség, míg a következő nem használatos (Ruiz de Mendoza Hernández 2001: 352 353): (27) Platón a legfelső polcon van. *Azt nagyon érdekes írónak fogod találni. A (27)-es példa esetében a beszélőnek muszáj az eredeti tartománymátrixhoz, PLATÓNhoz mint személyhez visszanyúlni, hiszen a második mondatban Platónról mint íróról nyilatkozik. 3.1.5.6. A metonímia mint kiemelés: Klaus-Uwe Panther és Linda L. Thornburg metonímiaértelmezése A fogalmi metonímia tehát a fogalmi metaforához hasonlóan valamilyen célfogalomhoz biztosít hozzáférést. Az a hagyományos megközelítés, mely szerint a metonímia esetében egy dolog egy másik helyett áll (helyettesítéselmélet), túlságosan szűk keretnek bizonyult, és sok kritikát kapott a kognitív nyelvészeti elemzésekben. Az újabb megközelítések a metonímiát olyan jelenségként kezelték, mely referenciapontként értelmezhető. A kritikák ellenére a kognitív nyelvészetben is intézményesült és a leírásokban is megjelenik az X Y HELYETT, X Y HELYÉN leírás a metonímia jellemzésekor, de mint arra a kiskapitális betűtípus használata is 68

utal ezekben az esetekben inkább tágabb fogalmakra vonatkozik a metonímia, mintsem egyegy fogalom denotátumára (Panther Thornburg 2003: 2 3). Az metonímiában megjelenő tartományok közötti távolság mértéke a megértésre, a feladó által közölt tartalmak befogadásának és interpretálásának fokára és gyorsaságára van hatással. Az emberi elme fogalmi kapcsolatokat konstruál ok-okozati helyzetek, lehetséges és aktuális események, gyártók és termékeik, részek és egészek vagy egy egész részegységei között (Panther Thornburg 2006: 185, Kocsány 2008b: 413). A kapcsolat a két entitás között igen változó távolságú lehet: lehetséges, hogy logikailag és fogalmilag szükséges, mint a (29)- es példamondatban, és esetleges, mint a (28)-asban (Panther Thornburg 2003: 3, 2006: 186): (28) A zongora [A ZONGORISTA] rosszkedvű. (29) A pénztárcám elvesztése [A PÉNZTÁRCÁM NEM-BIRTOKLÁSA] rosszkedvűvé tett. A (28)-as példamondat esetében nem biztos, csak lehetséges kapcsolat áll fenn a hangszer és a rajta játszó személy között, hiszen egy zongora jelenléte nem feltétlenül implikálja azt, hogy a zenész is jelen van a zongora által megnyitott fogalmi tartományban; ezzel szemben a (29)-es példamondatban a pénztárca elvesztése és nem-birtoklása egymással ok-okozati kapcsolatban kell, hogy legyen. Panther Thornburg 2004 megközelítésében a metonímia referenciapont-jeleségként való szemlélésénél még tovább megy, és a jelenséget a célfogalom konceptuális kiemeléseként definiálja (Panther Thornburg 2004: 106). A fenti példákból is látszik, hogy a metonímia a célfogalomnak valamilyen, az adott kommunikációs szituációban kiemelendő, releváns tulajdonságát képes megvilágítani vagy előtérbe helyezni (Panther Thornburg 2003: 5) annak érdekében, hogy a befogadó (a hallgató, az olvasó) könnyebben megértse a célfogalmat. Mivel a neologizmusok esetében az alakulatnak a befogadóval történő megértetése, sőt sok esetben a frappáns, egyedi vagy humoros jelentésszerkezet kifejezetten fontos, a jelen dolgozat keretei között a 4. fejezetben elemzendő példákban a bennük található metonimikus jelentésviszonyokat a Panther Thornburg által megfogalmazott elvek (kiemelés, előtérbe helyezés, egy-egy releváns aspektus megvilágítása) alapján elemzem. Az elemzendő neologizmusokban fellelhető metonimikus jelentésviszonyok további jellemzői, altípusai természetesen nem állnak ellentétben azokkal a jellemzőkkel sem, melyeket e fejezetben fentebb ismertettem (így például különböző IKM-ek lelhetőek fel bennük, vagy 69

jelentésszerkezetük elhelyezhető egy tágabb tartománymátrixban is). Mindazonáltal úgy gondolom, hogy ezeknek a neológ alakulatoknak az esetében különösen fontos, hogy használatukkor a befogadó minél gyorsabban és akadályoktól mentesen megértse a jelentésüket; kérdőíves vizsgálataim tapasztalatai is számos esetben igazolták, hogy akkor sikerül az adatközlőknek gyorsan és zökkenőmentesen megfejteniük egy-egy új szó jelentését, ha olyan tulajdonság, jellemző emelődik ki a szó szemantikai felépítésében, mely igen jellemző és gyorsan kapcsolatba hozható a neologizmus jelentésével. Az elmúlt tíz év magyar neologizmusai között jelent meg például két parti- előtagú összetett szó, a partiarc 3 és a már említett partihordó. Mindkettő esetében az összetétel előtagjában megjelenő parti szó segítségével lehetséges a szó jelentésének megkonstruálása, az a HELY jelenik meg előtagként, mellyel metonimikus módon kapcsolatba hozhatja a befogadó az alakulat jelentését. A partiarc esetében ráadásul az összetétel második tagja is metonimikus: az arc itt személy jelentésben van jelen. Mivel mindkét szó esetében a parti mint hely emelődik ki, ennek megjelenése segít eligazodni a neologizmusok jelentésével kapcsolatban is: az első partin részt vevő személy -t, a második pedig partikon praktikus, nagyméretű söröshordó -t jelent. A metonímia általános, sematikus felépítését Panther Thornburg 2006 a következőképpen ábrázolja (az ábra Panther Thornburg 2004: 96, 2006: 185 alapján készült): 3 Forrás: reklámszöveg (Rádió 1, 2007. dec. 12) 70

2. számú ábra: A metonímia általános, sematikus felépítése (forrás: Panther Thornburg 2004: 96, 2006: 185) A metonimikus folyamatok döntő fontosságúak a szemantikai változás és a grammatikalizáció területén (Panther Thornburg 2007: 236); a metonímia megjelenésének köszönhetően kialakuló poliszémia elősegíti a legkülönfélébb jelentések konvencionalizálódását is, miközben dinamikus jelentésképzést tesz lehetővé (gondoljunk például a vörösbegy típusú elnevezésekre) (Panther Thornburg 2003: 7, fordítás tőlem). Panther Thornburg 2003 a következőkben összegzi a fogalmi metonímia legfontosabb ismérveit (Panther Thornburg 2003: 7): A fogalmi metonímia olyan kognitív művelet, melyben a forrástartalom hozzáférést biztosít egy céltartalomhoz ugyanazon a kognitív tartományon belül. A forrástartalom és a céltartalom viszony véletlenszerű, fogalmilag nem szükségszerű, elvben vitatható. A metonímia céltartalma előtérbe kerül (kiemelődik), míg forrástartalma háttérbe kerül. A metonímia változatos funkciókat tölthet be a beszédaktusokban: referenciális, predikatív, propozicionális és illokúciós szinten is működik. 71

A metonimikus kapcsolat erőssége forrás és cél között változó lehet, többek között azon múlik, hogy mekkora a konceptuális távolság a forrás és a cél között. A metonímia fogalmi jelenség, mely áthidalást biztosít a szemantikai és a pragmatika hagyományos elkülönítése között. A metonímiának ekképpen nemcsak a szemantikai, hanem a pragmatikai vonatkozása is jelentős (Barcelona 2003, Panther Thornburg 2006: 183). Gondoljunk az illokúciós aktusokban megjelenő metonimikus kifejezésekre, például a Szeretném, ha becsuknád az ablakot mondatban a Szeretném kezdés metonimikusan utal magának a kérésnek az aktusára is (Panther Thornburg 2003: 4). Pragmatikai szempontból a metonímia betölthet referenciális, állításokra vonatkozó és propozicionális szerepet is (Panther Thornburg 2004: 102 105, 2007: 246). A metonímiának a fent részletezett keretben történő megközelítésében Panther Thornburg 2004 a következőképpen összegzi a jelenség lényegét: ( ) a prototipikus metonímiában a céljelentés prominensebb, mint a forrásjelentés, bár a forrásjelentésnek természetesen kell, hogy legyen elegendő mértékű szalienciája a megnyilatkozás kontextusában annak érdekében, hogy aktiválhassa a célt. Ám a metonímia létezésének értelme az, hogy ne csak ( ) hozzáférhetővé, hanem legalább ilyen fontos módon felhasználhatóvá tegye a bekövetkező diskurzusban (Panther Thornburg 2004: 107, fordítás tőlem). 3.1.6. Összegzés A fentiekben a metonímia megközelítési lehetőségeit mutattam be, különös tekintettel a kognitív nyelvészeti szakirodalomban fellelhető értelmezésekre. A jelen dolgozat témája szempontjából, a magyar nyelv neologizmusainak szemantikai szerkezetében a metonimikus jelentésviszonyok fontos szerepet töltenek be. Adott kommunikációs szituációban a beszélőnek különböző céljai lehetnek egy-egy neologizmus használatával: a jelenség minél pontosabb megnevezése, hozzáférhetővé tétele a befogadó számára, illetve ezen kívül még eredetiségre, különlegességre törekvés is szerepelhet céljai között. A közlés csak akkor ér célt, ha a befogadó képes interpretálni a hallott/olvasott alakulatot; abban a mentális folyamatban pedig, mely ilyenkor a befogadó elméjében végbemegy, a metonímia az egyik olyan jelenség, mely alapvetően fontos szerepet játszik. A kontextus mint támogató mátrix fontossága, a referenciapont-szerkezet tulajdonságai, a 72

tartományok közötti távolság és a kiemelés mind ezt a befogadási és értelmezési folyamatot segítik. 3.2. A metafora 3.2.1. Bevezetés A köznyelvben nagy számban megjelenő új szavakat és kifejezéseket, azok későbbi életét vizsgálva felmerül a kérdés: miért érezhető az egyik neologizmus találóbbnak, sok esetben képszerűbbnek, frappánsabbnak egy másiknál, és miért gyökeresedik meg emiatt a köznyelvben, míg egy másik eltűnik? Mindebben feltehetően nagy szerepet játszik a megjelenő szó vagy kifejezés szemantikai felépítése. A mai magyar nyelvben megjelenő neologizmusok közül igen soknál megfigyelhető, hogy metaforikus jelentésszerkezettel bírnak ez hatással lehet életképességükre, későbbi fennmaradásukra is. Mint azt Bencze Lóránt megjegyzi: az alapműveknek számító arisztotelészi munkák (Poétika, Retorika) óta a metaforával foglalkozó szakirodalmak száma mintegy exponenciálisan növekszik (Bencze 1996: 268), így a szerteágazó kutatásokat szinte lehetetlen áttekinteni. Az Alakzatlexikon Metafora szócikke is felhívja a figyelmet a vonatkozó szakirodalom nagy mennyiségére és szerteágazóságára is: A metafora egyfelől szépsége és sokszínűsége, másfelől a nyelv, a gondolkodás és a megismerés szempontjából meghatározó fontossága miatt az összes trópus és alakzat közül a legtöbbet vizsgált jelenség. Shibles metaforabibliográfiája 1971-ből 414 lapon sorolja a metaforáról szóló könyvek és tanulmányok címét, Noppen, De Knop és Jongen, illetve Noppen és Holms két újabb, vaskos bibliográfiája az 1970 és 1990 között megjelent publikációkkal folytatja a sort, és a kutatás láza azóta sem csökkent. Ennek okait magában rejti már Arisztotelész metaforafogalma; és mindazok a kérdések, amelyek belőle kiolvashatók, folyamatos állásfoglalásra késztetik a kutatókat (Kocsány 2008a: 390). A jelen fejezetben először röviden összefoglalom a metaforával, a metaforizációval kapcsolatos megközelítéseket stilisztikatörténeti szempontból, kiemelve a témám szempontjából leginkább releváns megállapításokat. Majd az elmúlt harminc év kutatásait, eredményeit és a kognitív metaforaértelmezést mutatom be részletesen. Az utóbbi értelmezés alapján a fejezetben utalok néhány olyan, a magyar nyelvben az elmúlt években megjelent neologizmusra, melynek szemantikai felépítésében metaforikusság (is) megfigyelhető. 73

3.2.2. A metafora meghatározásai, megközelítései az ókorban és a középkorban Arisztotelész Poétika című munkájában a 21. fejezetben a metaforát a következőképpen definiálja: Metafora a szó más jelentésre való áttétele, mégpedig vagy a nemről a fajra, vagy a fajról a nemre, vagy a fajról a fajra, vagy pedig analógia alapján (Arisztotelész 1457b, 2004: 56). Arisztotelész a metaforát tehát a jelentés áttételeként (átvitelként), helyettesítésként definiálja ebben a munkájában erre ebben a fejezetben máshol is utal: Analógiának nevezem azt, ha a második úgy viszonylik az elsőhöz, mint a negyedik a harmadikhoz a költő tehát a második helyett a negyediket, vagy a negyedik helyett a másodikat használja, és esetleg hozzáteszi azt a névszót is, amelyre a metafora vonatkozik, s amelyet ez helyettesít (Arisztotelész 2004: 56 57). A 20. századi stilisztikák a fenti jelenségeket a metonímia (és a szinekdoché) tárgykörébe sorolják. Az Alakzatlexikon vonatkozó szócikke is kiemeli: az arisztotelészi felosztásban szereplő típusok esetében csak a két utolsó esetben beszélünk metaforáról (az első kettőben például ma már metonímiáról van szó) (Kocsány 2008a: 390 391). Megvizsgálva Arisztotelész Rétorika című munkáját (i. e. 329 323), melyet időrendben a Poétika után írt, észrevehető, hogy itt a metafora jelenségét a Max Black-i terminussal élve nem annyira a korábbi helyettesítéselméletnek, hanem inkább a hasonlításelméletnek megfelelően tárgyalja: Mihelyt kiejtjük a metaforát, a hasonlóságnak tüstént nyilvánvalónak kell lennie (Arisztotelész 1999: 143). A III. könyv elején a helyes szóhasználatról értekezve fontos és gyakran idézett megállapítása, hogy a metaforákat igen sokszor alkalmazzák az emberek: ( ) prózastílusban ( ) mindenki csak ezeket alkalmazza; ugyanis mindenki metaforákkal, alapjelentésű és közhasználatú szavakkal társalog (Arisztotelész 1999: 142). Ricoeur az arisztotelészi metaforaértelmezésnek négy jellemzőjét különíti el a fenti művek alapján (Ricoeur 2006 [1975]), ezekből a jelen téma szempontjából két olyan emelendő ki, mely a későbbi metaforaértelmezésekre is hatással volt. Ezek Ricoeur felsorolásában a következők: 1) A metafora a névszóval történik meg Arisztotelész a metaforát a névszóhoz vagy a szóhoz, és nem a diskurzushoz kapcsolja, ezzel ( ) több évszázadra meghatározza a metafora poétikai és retorikai történetének irányát (Ricoeur 2006 [1975]: 27). 2) Bár az arisztotelészi munkákban a cél egyfajta egységes metaforameghatározás felmutatása, mégis, ( ) a definíció folytatásában vázlatosan már fellelhető valamiféle tipologizálás ( ), mely hosszú időn át meghatározza majd a metaforaleírásokat (Ricoeur 2006 [1975]: 35). Ricoeur felhívja a figyelmet az Arisztotelész által megadott definícióban a párban álló kifejezésekre, amelyek között működésbe lép az áttétel, hiszen Arisztotelész a nemről a fajra, a fajról a 74

nemre, a fajról a fajra, valamint egy analógiás viszony második tagjáról a negyedikre vonatkoztatva jelöli meg az áttételt. Ez a megjegyzés messzire mutat: mint ahogy az angolszász szerzők írják majd, egy metafora megalkotásához mindig két gondolat szükségeltetik (Ricoeur 2006 [1975]: 36 37). Cornificius retorikai tárgyú művének (A C. Herenniusnak ajánlott retorika, i. e. 80-as évek) negyedik könyvében Arisztotelészhez hasonlóan a névátvitel műveletéből indul ki, s a metafora hasonlításként jelenik meg leírásában: Metafora esetén egy dolog nevét átvisszük egy másikra, mivel az átvitel a két dolog hasonlósága miatt jogosnak tűnik (Cornificius 2001: 107). A metafora alkalmazásának céljai véleménye szerint a szemléletesség, a tömörítés, nagyítás vagy kicsinyítés, az obszcenitás elkerülése, vagy egyszerűen a díszítés lehetnek (Cornificius 2001: 107). Cicero szónoklattani munkái közül a De oratore (A szónokról, i. e. 55) és a De partitione oratoria (A beszéd részeiről, i. e. 46 körül) is tárgyalja a metaforák, a metaforikus nyelvhasználat szerepét a szónoki beszédben. Előbbi műben a translatio mint eszköz jelenik meg a beszéd szóhasználatának tárgyalásakor: Cicero szerint három olyan eszköz van a szókincs terén, melyet a szónok a beszéd ékesítésére használhat: ezek a ritka szavak, az új előfordulások, valamint a metaforikus szóhasználat (Cicero 1968: 119 121). A metafora széles körű elterjedtsége szerinte annak köszönhető, hogy természetes szükségletet elégít ki, mert a fogalmakat definiálnunk kell valahogyan; a metafora erre kiválóan alkalmas, hiszen elfogadható és szellemes. ( ) amikor valamit bajosan tudnánk kifejezni ( ) a kifejezni kívánt tartalom világossá válik, annak a hasonlóságnak az alapján, melyet egy olyan szóval fejezünk ki, mely nem tartozik oda (Cicero 1968: 123, fordítás tőlem). Quintilianus Szónoklattan című munkájában (i. sz. 94-95 körül) a metaforával kezdi a szóképek tárgyalását, hiszen messze a leggyakoribb és messze a legszebb (Quintilianus 2008: 547) szókép ez, melyet ő is névátvitelnek nevez. Arisztotelészhez hasonlóan rámutat arra, hogy a metaforahasználat korántsem kötődik pusztán a művészi nyelvhasználathoz: Használata annyira természetes, hogy tanulatlanul is önkéntelenül gyakran élünk vele, ugyanakkor annyira kellemes és fényes, hogy bármilyen ragyogó szövegből úgyszólván saját fényével kivillan (Quintilianus 2008: 547). Quintilianusnál is megjelenik a hasonlóság és a helyettesítés a metafora tárgyalásánál: Lényegében azonban a metafora rövidebb hasonlat; abban különbözik tőle, hogy az hasonló ahhoz a dologhoz, amit ki akarunk fejezni, ezt viszont helyette mondjuk (Quintilianus 2008: 548). Bencze 1996 összefoglalásában rámutat, hogy a metaforának elsősorban a díszítő funkciója emelődik ki Quintilianusnál is, de hozzáteszi: 75

Védelmére annyit kell mondanunk, hogy ő azért még ismerte a metafora felfedező, ismeretközlő, pusztán»jelentésbeli«funkcióját is, nemcsak a díszítőt, csak hát az utókor évszázadokon át ezeket a sorait nem vette figyelembe (Bencze 1996: 270). A fenti rövid áttekintésből látható, hogy az ókorban a metaforát elsősorban a szónok feladataival, a szónoki beszéd elkészítésével kapcsolatban, annak fázisai közül is az elocutión belül tárgyalták. Nem emelődött még ki a metafora, a metaforikus nyelvhasználat hétköznapi megjelenése; a retorikai munkák szerzői elsősorban a szónoki és a szépirodalmi eszközök között tartották számon, és leggyakrabban hasonlóságként, átvitelként, esetenként helyettesítésként definiálták a jelenséget. Itáliában a 15. századtól kezdve zajlik a retorika diadalmenete (Imre 2000: 406), így a retorika a 16. századra a filozófia mellett a nagy tudományelméleti rendszerek egyikévé válik. A retorikaírók az ókori szerzők műveire is támaszkodtak, ugyanakkor a Szentírás magyarázata, a Biblia figuráinak és trópusainak elemzése is fontos cél volt (ilyen, bibliai példákat felhasználó metaforaértelmezések olvashatók például Matthias Dresserus A retorika három könyve vagy Pécseli Király Imre Bevezetés a retorikába két könyvben című munkáiban). Philipp Melanchton (1497 1560) A retorika alapelemeinek két könyve című könyvében Az utánzásról írt részben felhívja a figyelmet arra, hogy a megszokás ellenére összekapcsolt szavaktól óvakodni kell, és hozzáteszi: ( ) ugyanígy kell vélekedni a metaforákról, melyek feltűnést keltő újdonsága a beszédet is homályossá teszi. Amiként fentebb megmondtuk, mértékletességet kell tanúsítani ezen nem (genus) használatakor (idézi Imre 2000: 76). Buzinkai Mihály (1620 1683) A retorika kézikönyve című munkájában részletesen bemutatja a metaforát. Két nagy csoportját különíti el: az egyenlőségen alapuló mennyiség metaforáját (ekkor azonos számú dolog áll egy másik azonos számú helyett, pl. Ábrahám utódai a föld pora ), illetve a hasonlóságon alapuló minőség metaforáját, melyben a két hasonló dolog közül az egyiket alkalmazzák a másik helyett (Imre 2000: 386 387). A reformáció kora után az antik görög-római hagyomány új virágkorát élte, a katolikus egyházban a jezsuita rend járt élen a retorika oktatásában (Bitskey 2003: 7 8). Cyprianus Soarius (1524 1593) rendkívül sikeres, tankönyvként hasznát munkájában (Három könyv a retorika művészetéről) több fejezeten át részletesen tárgyalja a metafora forrásait, fajtáit; egyik alfejezetének a modern metaforaelméletek által sokat elemzett hétköznapi metaforákra utaló címe: III. fejezet. Melyben azt adjuk elő, miként lehet bármilyen dologból könnyen metaforákat kitalálni (Bitskey 2003: 84). A metaforát, a szónoklatnak és a 76

költészetnek is a legszebb ékességét következőképpen definiálja: Egy dolognak, szónak az áthelyezése a saját jelentésből egy másikba valamiféle hasonlóság alapján, amely az egymással összehasonlított dolgok közt kölcsönösen fennáll (idézi Bitskey 2003: 59 60, kiemelések tőlem). A fent tárgyalt szerzők metaforára vonatkozó megjegyzéseit olvasva megfigyelhető, hogy a kategóriák között sok olyan (pl. a mennyiség, a mozgás vagy az idő) is megjelenik, melyek a későbbi metaforaelméletekben is visszaköszönnek, és az úgynevezett hétköznapi metaforák közül is igen soknak az alapját képezik. Mindezek ellenére ebben az időszakban elsősorban még mindig pusztán díszítőelemnek tartották nemcsak a metaforát, hanem a szóképeket általában, és nem foglalkoztak a mindennapi nyelvhasználatban betöltött szerepükkel erre utal Emanuele Tesauro (1592 1675) megjegyzése is: ( ) a retorika szóképei nem egyebek, mint szokatlan ékességek, melyek a beszédet a köznapi és alantas stílustól elválasztják, abból a célból, hogy a tanítást az újdonság juttassa el a hallgatóhoz, s hogy a hallgató egyszerre szórakozva tanuljon s tanulva szórakozzon (idézi Bitskey 2003: 217). A metafora mint ilyen, a szóképek egyikeként folyamatosan jelen van az ókeresztény gondolkodók (Sevillai Izidor, Beda Venerabilis) munkáitól kezdve a későbbi szerzők (Rotterdami Erasmus, Scaliger) csoportosításában is (Bencze 1996: 257 266). 3.2.3. A metafora az újkori felfogásokban A XX. századi leíró nyelvtanok és az általános nyelvészet, ha egyáltalán foglalkoztak a metaforával, megragadtak ott, ahol az időben jóval korábbi filozófusok tartottak (Bencze 1996: 282). Jespersen, Sapir felfogásában a metafora vagy pusztán az ősi, primitív nyelvhasználathoz, vagy az előbbihez szorosan kötődő költői nyelvhez kapcsolódott, Bloomfield pedig egyenesen marginális jelenségnek és devianciának tartotta (Bencze 1996: 282). A liège-i retorika erősen strukturalista felosztása is leszűkítette az elocutio területére a metaforaalkotást, így a középkori felfogásnál nem lépett tovább (Bencze 1996: 268). Változás csak a 20. századi nyelvfilozófiai felfogásokban történt; ezek rámutattak arra, hogy a metafora a közönséges, hétköznapi nyelvhasználatnak is sajátja; a nyelvlélektani és etimologikus megközelítések (például Zlinszky Aladár, Gombocz Zoltán, majd Stephan Ullmann) a metafora eredetét, illetve az asszociációk szerepét emelték ki (Bencze 1996: 283). Richards volt az, aki már 1936-ban rámutatott arra, hogy a metafora nem deviatio, anomália, hanem a nyelvi kompetencia szerves része (Richards 1950 [1936]: 190, idézi Bencze 1996: 284). 77

3.2.3.1. Max Black a metaforáról A New York-i Cornell Egyetem filozófiaprofesszora, Max Black 1962-ben megjelent Models and Metaphors című munkájában részletesen vizsgálja a metaforát és a hozzá kapcsolódó jelenségeket. (Magyarul 1990-ben, a Helikon folyóiratban jelent meg a könyv egy részlete A metafora címmel). Black a könyv III. fejezetének kezdetén több olyan kérdést is felvet, melyek tisztázása nélkülözhetetlen a metafora jelenségének vizsgálatakor. E kérdések a következők: Hogyan ismerjük fel a metaforát?, Vannak-e olyan kritériumok, melyek alapján felismerhetjük a metaforát?, Lefordíthatók-e a metaforák szó szerinti kifejezésekké?, Helyes-e, hogy a metaforát puszta dekorációnak tartjuk?, Milyen összefüggések vannak a metafora és a hasonlat között?, Milyen értelemben nevezhető a metafora»kreatív«-nak?, Mi a metafora használatának lényege?, Egyáltalán, mit nevezünk metaforának? (Black 1962: 25). Javaslata a következő: a vizsgálat során célszerű a metafora tiszta eseteiből kiindulni. Hét, véletlenszerűen kiválasztott mondatot közöl, ezek a magyar fordításban a következők (kiemelések tőlem): (30) Az elnök ÁTFÉSÜLTE a vita témáját. (31) Tanúk KÖDÖSÍTÉSE (32) Egy FÜLBEMÁSZÓ dallam (33) ITATÓSPAPÍR hangok (Henry James) (34) A szegények EURÓPA NÉGEREI. (Chamfort) (35) A FÉNY nem más, mint ISTEN ÁRNYÉKA. (Sir Thomas Browne) (36) O drága fehér gyermek, gondtalanok, mint a madarak, játszadoznak A NYELVEK ROMJAI között (Auden) (Black 1962: 26, 1990: 433, ford. Melis Ildikó). Black kiemeli a metaforikus értelemben használt szavakat, kifejezéseket a fenti példákból, majd értelmezésük során megállapítja: amikor általában egy viszonylag egyszerű metaforáról beszélünk, akkor arra a mondatra vagy kifejezésre utalunk, amelyben bizonyos szavak metaforikus értelemben szerepelnek, míg a többi nem metaforikus értelemben van jelen. Ha egy egész mondatot akarnánk metaforikusan szerkeszteni, akkor az eredmény példázat, allegória vagy találós kérdés lenne (Black 1962: 27). A szerző bevezeti a metafora fókusza és a keret fogalmát: előbbi az adott mondatban metaforikus értelemben használt szó (a fenti 78

példákban a kiemelt szavak), míg utóbbi a mondat többi része (Black 1962: 28). A felmerülő kérdés az, hogy miért lesz egy szó metafora egy bizonyos keretben, s miért nem lesz az, ha egy másik keretben használjuk? A válasz a két keret összehasonlításából származó különbségekből adódik (hiszen a keretek kölcsönhatásban vannak a fókusszal ); ráadásul sok olyan eset is van, amikor a metaforikus kifejezés jelentése a megnyilatkozó intencióiból fejthető meg ezek a jelentésviszonyok inkább a pragmatika, mint a szemantika tárgykörébe tartoznak (Black 1962: 29 30). Black ezek után a metafora vizsgálatának, megközelítésének három lehetséges elméletét mutatja be. Ezek a következők: 1) A metafora helyettesítéselmélete: a könyv írásának idején (1962) a legáltalánosabban elfogadott elmélet. A metaforikus kifejezés e szerint az elmélet szerint valamely vele ekvivalens, szó szerinti kifejezés helyett áll; a befogadó (olvasó, hallgató) feladata pedig az, hogy megfejtse a jelentést. Ilyen módon értelmezve a metaforát, az a catachresis (katakrézis, abúzió, vagyis képzavar) egyik fajtája, célja pedig a szórakoztatás és a díszítés (Black 1962: 34). 2) A metafora hasonlításelmélete: e szerint a nézet szerint a metaforikus kifejezés valamely szó szerinti jelentés átalakítása során jön létre. A szerző szándékainak megfelelő j jelentést egy f(j) függvény adja meg. Az olvasó feladata: az f 1 inverz függvény alkalmazásával megkapni az f 1 (f(j)) függvényt, azaz az eredeti jelentést. (Különböző függvények alkalmazásával különböző trópusokat kapunk.) Ez az elmélet, mely a metaforát sűrített hasonlatnak tekinti, nagyon népszerű volt, ám Black felhívja a figyelmet arra, hogy a hasonlóság mindig fokozati kérdés is, tehát a valóban objektív kérdés ez esetben nem ez: A P szempontból olyan-e, mint B?, hanem ez: P vonatkozásában A közelebb áll-e B-hez, mint C? Összegzésként megállapítható tehát, hogy sokkal jobban megvilágítana néhányat a fenti esetek közül, ha azt mondanánk, hogy a metafora hozza létre a hasonlóságot, nem pedig egy korábban már létező hasonlóságot juttat kifejezésre (Black 1962: 35 38, és Black 1990 [1954 55]: 440). 3) A metafora interakció-elmélete: Ez az elmélet talán mentes a helyettesítés- és a hasonlításelmélet fő tökéletlenségeitől, és a metafora használatába és korlátaiba is értékes betekintést ad (Black 1962: 38). Ennek az elméletnek az értelmében egy metafora meghallásakor vagy olvasásakor a metaforában szereplő szó hatására két különböző gondolat fog egymással interakcióba lépni; a két gondolat együttesen aktivizálódik és ennek az interakciónak a hatására jön létre egy új jelentés (Black 1962: 38). Black Richards példáját 79

idézi (A szegények Európa négerei.), melyről Richards azt állítja, hogy a felidéződő európai szegények és az amerikai négerek keltette asszociációink együttesen aktivizálódnak, és lépnek interakcióba akkor, amikor meghalljuk ezt az állítást. Black ehhez hozzáteszi: a fókuszként szereplő szó (négerek) új jelentést kap a fenti mondatban ez azonban nem egyezik a szó szó szerinti használatával. Az olvasónak tehát a szó hallatán tudatában kell lennie a szójelentés kiterjesztésének, ami azt jelenti, hogy mind a régi, mind pedig az új jelentés együttesen fog hatni (Black 1962: 38 39). Black egy későbbi írásában (Black 1980) reflektál a fent részletezett írására, célként jelölve meg, hogy azon túl, hogy a kapott kritikákra reagál figyelmét bizonyos metaforák kognitív aspektusaira (Black 1980: 21) fordítja. A metaforikus kifejezésekkel kapcsolatban bevezeti a nyomaték és a rezonancia fogalmait: egy metaforikus kifejezés akkor nyomatékos (emphatic), ha megalkotója számára nem létezik más felülíró vagy a kifejezést helyettesíteni képes variáció. Az ilyen típusú metaforák esetében nagyon fontos a befogadó kooperatív hozzáállása, hiszen a metafora megfejtésénél el kell időzni annak érdekében, hogy a ki nem mondott implikációk feltárhatók legyenek. Az olyan metaforákat viszont, melyek nagymértékben elaborálható implikatúrákat tartalmaznak, vagyis amelyeket a befogadó könnyebben megfejt, rezonáns (resonant) metaforáknak nevez. A nyomaték és a rezonancia fokozati kérdések is egyben; a kettő nem független egymástól. Megállapítható, hogy azok a metaforák, melyek nagymértékben nyomatékosak, általában nagymértékben rezonánsak is. Az olyan metaforát pedig, amely mind nyomatékosnak, mind pedig rezonánsnak nevezhető, Black erős metaforának hívja (Black 1980: 26 27). Az 1962-ben ismertetett interakció-elmélettel kapcsolatban öt olyan megállapítást tesz, melyek az eredeti elmélethez képest újításokat is tartalmaznak: 1) Egy metaforikus állításnak két különböző tárgya van; ezeket elsődleges és másodlagos tárgynak nevezhetjük (vagyis nem elsődleges és helyettesített jellemzőkről van szó). 2) A másodlagos tárgyat inkább rendszerként, mintsem önálló dologként kell elképzelnünk. 3) A metaforikus kifejezés működése során az elsődleges tárgyra rávetítünk egy sor asszociált implikációt, melyek a másodlagos tárgy által állított jellemzők között találhatók. 4) A metaforikus állítás megalkotója az elsődleges tárgy jellemzőit oly módon válogatja, hangsúlyozza, hallgatja el és szervezi, hogy kiválasztja az elsődleges tárgynak azokat az állításait, melyek megfeleltethetők a másodlagos tárgy implikatúráinak. 5) Egy metaforikus állítás kontextusában a két tárgy a következő módon kerül interakcióba : a) az elsődleges tárgy arra ösztönzi a hallgatót, hogy válogasson a másodlagos tárgy 80

tulajdonságaiból; b) a hallgatónak ezután egy parallel implikáció-együttest kell létrehoznia, mely igazodik az elsődleges tárgyhoz; c) ez a változás reciprok módon parallel változásokat hoz létre a másodlagos tárgy esetében is (Black 1980: 28 29). A Max Black-i metaforamegközelítést (mind az 1962-ben írt könyv metaforafejezete, mind pedig az 1980-ban írt tanulmány) azért fontos a jelen fejezetben kiemelni, mert a témának olyan új megközelítési lehetőségeit mutatta be, melyeket a későbbi elméletek megalkotói is felhasználtak. Black megközelítésében a metafora és a metaforizálás folyamata aktív, a közlő és a befogadó szempontjait egyaránt figyelembe vevő folyamatként ábrázolódik; ráadásul azzal, hogy a fent összefoglalt módon több szempontú megközelítési lehetőségeket mutat be a szerző, lehetővé teszi a metafora jelenségének alaposabb vizsgálatát is. Az 1970-es években zajló megközelítések a metaforakutatás terén több újdonságot is hoztak: legfontosabb ezek közül kiemelni a kognitív megközelítésnek azt az eredményét, mely a metaforát a nyelvben, működése közben vizsgálta. Míg ugyanis más megközelítések hajlottak arra, hogy a metaforát kontextusából kiragadva, pusztán szótári vagy nyelvtanokból származó források alapján tárgyalják, addig a kognitív megközelítés rávilágított arra, hogy a metafora nem csupán járulékos, származtatott, vagy éppen deviáns jelenség, hanem Inkább átható gondolkodásmód, az emberi kogníció és nyelv alapvető aspektusa, olyannyira, hogy a nyelv elképzelhetetlen nélküle (Traugott Dasher 2004: 75 76). 3.2.3.2. Kiindulópont a kognitív metaforaelmélethez: George Lakoff Mark Johnson a hétköznapi metaforákról 1980-ban jelent meg George Lakoff és Mark Johnson Metaphors we live by című könyve, melyre a későbbi kutatások során is számtalan szakirodalom szerzői hivatkoznak; Kövecses 2009 ezt az elméletet nevezi a metafora standard elméletének (Kövecses 2009: 271). Lakoff és Johnson munkája ( ) a legjobb kiindulópontként szolgálhat a metafora kognitív keretben történő tanulmányozásához (Tolcsvai Nagy 2005a: 65). A szerzőpáros itt, majd ezt követő írásaikban (pl. Lakoff 1987, Lakoff 1990) rámutat: általános, normális gondolkodásunk, fogalmi rendszerünk, tehát maga az emberi gondolkodás folyamata alapvetően metaforikus (Lakoff Johnson 1980: 6, 56), vagyis a metafora olyan jelenség, mely nemcsak a nyelvhasználatot, hanem a hétköznapi életet is áthatja (Lakoff Johnson 1980: 3). Lakoff és Johnson megközelítése nevezhető a metafora kognitív nyelvészeti megközelítésé -nek (Kövecses 2005a: 14), melyben a hagyományos metaforafelfogásokkal szemben a 81

következőket fogalmazták meg (idézi Kövecses 2005a: 14): (1) a metafora elsősorban a fogalmak, és nem a szavak jellemző tulajdonsága; (2) a metafora funkciója az, hogy segítse bizonyos fogalmak megértését, és nem csupán művészi vagy esztétikai célokat szolgáljon; (3) a metafora gyakran nem hasonlóságon alapszik, (4) a metaforákat a köznapi emberek is a legkisebb erőfeszítés nélkül használják (...); (5) a metafora nem egy fölösleges, bár kellemes nyelvi díszítőeszköz, hanem az emberi gondolkodásnak és megértésnek elengedhetetlen kelléke. 3.2.3.3. Fogalmi tartományok: forrástartomány, céltartomány Fogalmaink metaforikus módon rendszereződnek, ezért lehetséges, hogy egy fogalomhoz tartozó kifejezéseket egy másik fogalmi tartományhoz tartozó kifejezésekkel magyarázzunk (Lakoff Johnson 1980: 52). A metafora tehát ebben az elméleti keretben két fogalmi tartomány közötti megfelelés, leképezés eredményeképpen jön létre. Kövecses Benczes 2010 a fogalmi tartományt ( ) tapasztalataink bármely koherens szegmenséről alkotott fogalmi reprezentáció -ként határozza meg (Kövecses Benczes 2010: 223). A két tartomány közötti leképezés eredményeképpen létrejövő úgynevezett fogalmi metaforák esetében az egyik tartományt a másik segítségével értelmezzük. Azt a tartományt, ahonnan a metaforikus kifejezéseket merítjük, forrástartománynak (source domain), azt az absztrakt tartományt pedig, amelynek fogalmait a forrástartomány segítségével értünk meg, céltartománynak (target domain) nevezzük (Lakoff Johnson 1980: 52, Kövecses 1998: 53, Kövecses 2005a: 20, Tolcsvai Nagy 2005a: 65). A leképezés a forrás- és a céltartomány között mindig részleges (Tolcsvai Nagy 2005a: 65), maga a forrás- és a céltartomány egymástól független fogalmak, amelyek a megismerésben valamilyen motiváció révén kerülnek egymással kapcsolatba (Tolcsvai Nagy 2010: 90). A fentiekből fakadó következményeket Lakoff Johnson így fogalmazza meg: Kijelenthetjük, hogy természetes fogalmi rendszerünk metaforikusan szervezett, vagyis legtöbb fogalmunkat más fogalmak kifejezéseinek segítségével, részlegesen érjük meg. Ez fontos kérdést vet fel fogalmi rendszerünk alapjaival kapcsolatban. Lehetséges-e olyan fogalmak létezése, melyeket közvetlenül, metaforák nélkül megértünk? Ha nem, hogyan érthetünk meg egyáltalán bármit is? (Lakoff Johnson 1980: 56, fordítás tőlem). 82

3.2.3.4. A metaforaalkotás mint aktív folyamat E szerint az elmélet szerint tehát a metaforaalkotás aktív folyamat, melyben a metaforák nem elszigetelt nyelvi kifejezések. A fogalmi metaforák tapasztalati alapúak (Tolcsvai Nagy 2005a: 66), ezért lehetséges, hogy számos fogalmi metafora és a hozzá kapcsolódó úgynevezett metaforikus kifejezések (a forrástartomány terminológiájából kikerülő kifejezések) univerzálisak, így különböző nyelvekben és kultúrákban igen hasonló módon jelennek meg. Erre hoz példákat Kövecses 2005b, amikor különböző nyelveket anyanyelvként beszélő nyelvészektől kapott eredmények alapján mutatja be az ÉPÜLET metaforát a japán, a brazíliai portugál, a tunéziai arab nyelvben, összevetve a kifejezéseket az angol és a magyar megfelelőikkel (Kövecses 2005b: 74 81). Feltehetően fontos szerep jut a metaforikus viszonyok megalkotásában a kiemelésnek és az elrejtésnek, vagyis annak, hogy egy jelenségnek milyen jellemzőjét, aspektusát tartja kiemelendőnek adott szituációban az emberi elme mindez távolabbról szoros kapcsolatban áll az előtér háttér, figura alap viszonyokkal is. A kiemelt aspektusok segítségével kifejezhetővé válnak olyan elvont fogalmak is, melyek megértése, megértetése egyébként komoly mentális erőfeszítést igényelne (Lakoff Johnson 1980: 10 13). A metaforaalkotásban és -megértésben kiemelendő még a (szub)kultúra és az egyéni értékrend szerepe is: Általában az, hogy milyen értékek élveznek elsőbbséget, egyrészt azon a szubkultúrán múlik, amelyben az egyén él, másrészt pedig az egyén értékrendjén. A NAGYOBB JOBB például ellentétbe kerülhet a JÖVŐBEN TÖBB LESZ elvvel (avagy vegyünk-e nagyon nagy autót, és ne törődjünk a jövővel, vagy inkább bízzunk a jövőben, és elégedjünk meg a jelenben egy kisebb autóval?) (Lakoff Johnson 1980: 23, fordítás tőlem). Ezek olyan erkölcsi, etikai elvek, melyek egyénenként különbözhetnek, így természetesen az egyének által megalkotott metaforákban is az értékítéletek terén különbségek fognak jelentkezni. Ezeknek az elveknek a jelenléte, valamint az, hogy egy új szónak vagy kifejezésnek a megalkotója kiknek a számára, milyen céllal alkotja meg a szót, nagymértékben érvényesül egy-egy neologizmus szemantikai szerkezetében. Két összetételre utalnék itt példaként, melyek mindegyike az elmúlt években jelent meg, s melyek mindegyikében metaforikus felépítésű az összetétel előtagja, mely tipikusan külső, alaki hasonlóság alapján kapcsolható egy másik, a nyelvhasználók számára már ismert entitáshoz. A tégladoboz 4 ( tégla alakú doboz, mely italok például tej, üdítő, esetleg bor tárolására alkalmas ) elnevezés a 4 Forrás: http://www.csaladinet.hu/hirek/szabadido/vegyes_horoszkop_erdekessegek/8475/17_tonna_tegladoboz Letöltve: 2006. december 7. 83

folyadékot tároló doboz külső, szemmel is jól látható tulajdonságai alapján jött létre és terjedt el a köznyelvben. Szerkezete az előtag metaforikussága miatt könnyen értelmezhető, a jelentéskonstruálás folyamata vélhetően zökkenőmentesen megy végbe a befogadók előzetes tapasztalatai alapján. Ez a neologizmus a köznyelvben is elterjedt: stílusa a befogadók szempontjából semlegesnek értékelhető, és pontosan megnevez egy olyan dolgot (a dobozt), melyet speciálisan a fent részletezett célra használnak. A tégladobozhoz hasonló a tangapapucs 5 ( a lábujjak közé bevágó pántú nyári papucs ) neologizmusunk szemantikai felépítése is, az összetétel előtagja itt is metaforikus jelentésszerkezetű. Ez gyorsan terjed a magyar nyelvben: a Google keresőprogram 2011. július 30-án 25300 találatot regisztrált rá a magyar nyelvű oldalakon. Népszerűségének egyik oka feltehetően az, hogy nagyon képszerűen nevezi meg a jelenséget (ennek a típusú papucsnak másik elnevezése a vietnami papucs, illetve a magyar anyanyelvűek számára nem biztos, hogy egyértelmű flip-flop papucs). E neologizmus népszerűségéhez feltehetően hozzájárul az is, hogy az előtag jelentésénél fogva egyfajta trendi, fiatalos, (esetleg pajzán?) hatása is van a szónak, így a fiatalok körében gyors népszerűségre tett szert. Mindkét neologizmus annak köszönheti tehát létrejöttét, hogy előtagjukban valamilyen jellemző külső tulajdonságuk valójában a legjellemzőbb alaki tulajdonságuk kiemelése történik meg metaforikus módon. A metaforikusság az új szavak, kifejezések létrejöttében gyors elérést biztosíthat a befogadóknak abban az esetben, ha az új jelenség jelentésének konstruálásában segítséget nyújt a metaforikus kiemelés. A metaforikusság ugyanis éppen a fenti pontokban részletezett jellemzői miatt gyors azonosításra ad lehetőséget, így segíti a gyors megértést. Ehhez járul még az, hogy abban az esetben, hogyha a metaforában a megfelelő aspektus emelődik ki, a jelentés sikeres megfejtésével a nyelvhasználók pozitív attitűdöt táplálnak majd az új alakulat irányában ez pedig hozzájárulhat annak elterjedéséhez, népszerűségéhez. Lehrer 2003 a fogalmi integrációt tartalmazó szemantikai szerkezetű neologizmusok esetében hívja fel a pozitív attitűd fontosságára a figyelmet (Lehrer 2003: 370); úgy gondolom, hogy ennek azoknak a neologizmusoknak az esetében is nagy fontossága van, melyeknek szerkezeti felépítése nem értelmezhető a fogalmi integrációs elmélet keretében (a blendingelméletről, illetve a blendek szerepéről a neologizmusok értelmezésében részletesen ld. a 3.4. fejezetet). 5 Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/rovidnadrag-tangapapucs-laza-polo-atadtak-8-kaff-dijaitkepgaleriaval-83194 Letöltve: 2007. szeptember 15. 84

A metaforák konvencionalizálódásának folyamatához kapcsolódik Lakoff és Johnson azon állítása, mely szerint nincsenek úgynevezett holt metaforák a nyelvben: ismert példájuk a következő mondat (Lakoff Johnson 1980: 106): (37) Alátámasztotta az érvelést. (He buttressed the argument.). Felhívják a figyelmet arra, hogy két hagyományos felfogás, az absztrakció és a homonímiaelv értelmében a fenti nyelvi kifejezés nem számít metaforikusnak: az absztrakció értelmében azért nem, mert e szerint az elmélet szerint semmi köze nincs egymáshoz egy ÉPÜLET és egy ELMÉLET alátámasztásának. A homonímiaelv pedig vagy azt mondja ki, hogy két jelentés (ALÁTÁMASZT 1 és ALÁTÁMASZT 2 ) létezik, melyek teljesen különböznek egymástól (erőshomonímia-elv), vagy azt, hogy a két jelentés bizonyos tekintetben hasonló lehet, és a két fogalom ennek a hasonlóságnak köszönhetően kapcsolatban lehet egymással (gyengehomonímia-elv, Lakoff Johnson 1980: 106 107). Ezek a jelentések a metaforák hagyományos nézete szerint olyan mértékben konvencionalizálódtak, hogy már senki nem tekinti őket metaforáknak (Kövecses 1998: 51). A kognitív metaforaelmélet értelmében azonban számos olyan kifejezés található (nemcsak az angol nyelvben), mely valamilyen módon kapcsolódik az ÉPÜLET fogalmához. 3.2.3.5. A fogalmi metaforák csoportjai Lakoff és Johnson 1980-as munkájában a fogalmi metaforáknak három nagy csoportját különíti el: 1) Ontológiai metaforák: olyan események, cselekvések, történések, melyeket entitások és szubsztanciák kifejezéseivel értünk meg, így tudjuk őket kategorizálni, csoportosítani, mérni stb. (pl. AZ ELME GÉP, AZ ELMÉLETEK ÉPÜLETEK) (Lakoff Johnson 1980: 25). 2) Orientációs metaforák: olyan fogalmak rendszere, melyeket az emberi tapasztalatokból eredő térérzékelés alapján hozunk létre (pl. A BETEGSÉG, A HALÁL LENT[I] IRÁNYÚ, A BOLGOGSÁG FENT[I IRÁNYÚ]) (Lakoff Johnson 1980: 15, 58). 3) Strukturális metaforák: egy magas szinten szerkesztett és jól körvonalazható fogalom használata egy másik [fogalom] megszerkesztésére (pl. A VITA HÁBORÚ, AZ IDŐ PÉNZ) (Lakoff Johnson 1980: 61). E felosztással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy valószínűleg e háromnál több típus is elkülöníthető, ( ) kivált az igei metaforák között (Tolcsvai Nagy 2010: 91). 85

3.2.3.6. Az invarianciaelv A forrástartomány céltartomány viszonyt megvizsgálva felmerült a probléma a fenti elmélettel kapcsolatban: ( ) mi az az ismeret, amely a forrástartományból átkerül a céltartományba, és mi az, ami nem? ( ) nyilvánvaló, hogy nem kerül át a forrástartománnyal kapcsolatos teljes tudásunk a céltartományba (Kövecses 1998: 63). Mint azt Kövecses 1998 példája is mutatja, AZ OKOZÁS ÁTADÁS fogalmi metafora esetében a következő példában a pofon nem kerül át ahhoz a személyhez, akinek adták (Kövecses 1998: 63): (38) He gave me a kick. (Adott egy pofont.) A jelen példában [a] forrástartományból az átadást mint okozást felhasználták, de az átadott tárgy fennmaradása és a fogadó félnél maradásá[t] nem. De ha nem kerül át minden, mi az, ami átkerül, és mi az, ami nem? (Kövecses 1998: 63). A probléma megoldását Lakoff és Turner dolgozták ki (pl. Lakoff 1990, idézi Kövecses 1998 és Tolcsvai Nagy 2005a) az úgynevezett invarianciaelvben. Ennek lényege a következőképpen foglalható össze: A metaforikus megfelelések esetében őrizzük meg a céltartomány sematikus (image-schematic) struktúráját és vigyünk át a forrástartomány sematikus struktúrájából mindent a céltartományba, ami nem ellentétes a céltartomány struktúrájával (Kövecses 1998: 64). Így például AZ ÉLET UTAZÁS fogalmi metaforához kapcsolódó következő példában (39) Úgy élte le az életét, hogy nem hagyott nyomot. a forrástartományából az UTAZÓ, illetve a NYOM feleltethető meg a céltartományban az életet élő személy életének, és a halála után maga után hagyottaknak (Kövecses 1998: 64). Az invarianciaelv annak ellenére, hogy sok esetben logikus magyarázattal szolgál a leképezésekre, alapvetően felveti azt a problémát, hogy vajon minden esetben teljes mértékben strukturáltnak tekinthető-e a céltartomány már a fogalmi metaforák alkalmazása előtt is. Ez ugyanis nem minden esetben valósul meg teljes mértékben, így ez a feltételezés az elméleten belül önellentmondáshoz vezethet (Kövecses 1998: 65). 86

3.2.3.7. Lakoff kiterjesztett metaforaelmélete Az 1980-ban írt Metaphors we live by című munka után Lakoff 2008-ban írt tanulmányában a metafora jelenségét neurális alapokon vizsgálja; ez a megközelítés nevezhető Lakoff kiterjesztett metaforaelméleté -nek (Kövecses 2009: 274). Ennek az elméletnek nagy előnye, hogy a standard metaforaelmélettel szemben, mely néha meglehetősen statikus viszonyt feltételez a metafora vagy metaforikus kifejezés forrás- és céltartománya között a kiterjesztett vizsgálat ( ) lehetőséget ad rendkívül általános metaforák feltételezésére is (Kövecses 2009: 274). Az említett tanulmányban Lakoff elsősorban Jerome Feldman kutatásaira alapozva vázolja a metafora vizsgálatát közvetve vagy közvetlenül segítő neurális kutatási eredményeket (neuroncsoportok az agyban, terjedő aktiváció, neurális leképezések és kapcsolatok stb.). Az elmélet lényegének értelmében a fogalmak metaforikus értelmezése során az agyban két különböző neuroncsoport, a forrás- és a céltartomány neuroncsoportja egy időben aktiválódik. Lakoff már egy korábbi írásában (Lakoff 2006 [1993]) feltette a kérdést: miképpen lehetséges az, hogy például a SZERELEM UTAZÁS fogalmi metaforához kapcsolódó kifejezéseket (messze jutottunk, romokban a házasság, útelágazáshoz értek stb.) a szerelem témaköréhez tudja kapcsolni a nyelvhasználó? Tény, hogy az említett kifejezésekben szó szerint nem szerepel a szerelem szó, vagyis elmebeli feldolgozásukkal, megfejtésükkel kapcsolatban felmerülnek a következő kérdések: 1) Van-e olyan általános elv, mely meghatározza azt, hogy ezek az utazáshoz kapcsolódó nyelvi kifejezések a szerelmet határozzák meg?, illetve 2) Van-e olyan általános elv, mely meghatározza azt, hogy az utazással kapcsolatos következtetési mintáink segítségével a szerelemre asszociálhatunk? (Lakoff 2006 [1993]: 189). Lakoff meglátása szerint van ilyen elv, de ez a nagyon általános elv sem a grammatikának, sem a lexikonnak nem része, hanem maga a nyelvet megalapozó konceptuális (fogalmi) rendszer (Lakoff 2006 [1993]: 189). Lakoff a 2006 [1993]-ban, valamint a 2008-ban írt tanulmányában is reflektál a régi (1979-es) metaforaelméletre, 2008-as írásában pedig a metaforák és (az általa neurális összeköttetésnek nevezett) blending jelenségének kapcsolatára is. Ebben a tanulmányban a Johnsonnal közösen 1979-ben írt (és 1980-ban megjelent) munkájukról a következőket állapítja meg: igaz ugyan, hogy korábbi keletkezésű elméletről van szó, mégis, az elmélet számos eredménye kiállta az idő próbáját (Lakoff 2008: 24). A ma is helytálló, már az 1980- as munkában is meglévő legfontosabb megállapításokat Lakoff a következő pontokba sorolja: 1) A metaforák fogalmi leképezések, melyek egy nagyobb rendszer részei. 87

2) A rögzített, konvencionalizálódott metaforáknak egész rendszere van. 3) Ezek a rendszerek az emberi agyban léteznek. 4) Bizonyos metaforák összetett tapasztalatokon alapulnak (pl. A TÖBB FENT metafora mennyiségi és vertikális tapasztalatokon alapul). (Itt, az összetett tapasztalatok említésekor utalnunk kell bizonyos metonimikus jellemzőkre is: a metaforának és a metonímiának egy skálán való ábrázolásakor ld. Radden 2003: 409 a MAGAS ÁRAK kifejezés metonímiaként, illetve metaforaként is értelmezhetőek. Erről részletesen ld. a 3.3 fejezetet.) 5) A metaforikus leképezések tipikusan fogalmi tartományok között jönnek létre. 6) A leképezés történhet speciális esetről általánosabb esetre is. 7) A leképezésekben fontos szerepet játszik a forrástartomány kerete és a kép séma struktúra. 8) A metaforikus leképezések során a forrástartomány struktúrái magyarázzák a céltartomány struktúráit. 9) A metaforikus leképezések részlegesek. 10) A metaforikus nyelvezet a fogalmi metaforákra épül. 11) Sok nyelvi kifejezés kifejezheti ugyanannak a metaforának az aspektusait. 12) Egy fogalmi metafora segítségével megérthetünk egy szót, akkor is, ha maga a szó nem szerepel a metafora forrástartományában. 13) A legtöbb fogalmi metaforát tudattalanul, automatikusan tanuljuk meg. 14) A metaforikus új nyelvezet létrejöttében segítenek a már meglévő, konvencionalizálódott metaforarendszerek. 15) Fogalmi metaforáinkat általában a valóság definiálóiként tartjuk számon. 16) A céltartomány entitásai és predikátumai eredhetnek metaforákból. 17) Fontos tényező az általánosítás: ez mind a levont következtetésekben, mind a használt lexikai egységekben megjelenik (a forrás- és a céltartomány terén egyaránt) (Lakoff 2008: 24 25, fordítás tőlem). A kiterjesztett metaforaelmélet, vagy a lakoffi elnevezéssel élve neurális elmélet alkalmazásának hasznát Lakoff a következőképpen foglalja össze: ennek az elméletnek a segítségével jobban megérthetjük a nyelv erejét egy metaforában: minden szó egy keret elemeként értelmezhető, és mint ilyen, szemantikai szerepet tölt be. Ha egy ilyen keret elemeit aktiváljuk, azok magát az egész keretet (gestaltot) is képesek aktiválni; egy ilyen keret pedig több olyan sémát is tartalmazhat, melyben újabb keretek találhatók és képesek aktiválódni. Ezeknek a kereteknek mindegyikét fogalmi metaforák strukturálják, tehát egy- 88

egy elem aktiválásakor az egész metaforarendszer aktiválódhat. Bizonyos kontextusokban pedig az aktivált struktúrák még egymásra is hathatnak (Lakoff 2008: 34). Mint az a fenti összefoglalásból kitűnik, Lakoff megközelítésének lényege az, hogy a metafora létrejötte és a metaforarendszerek esetleges kialakulása ebben a keretben dinamikusan, megkonstruálásuk közben vizsgálhatók. Tény azonban, hogy azon túl, hogy ily módon igen általános metaforákkal dolgozik, azok szervező (és alkotó) egységeiként ugyanúgy a forrás- és a céltartomány fogalmait használja, mint a korábbi, Lakoff Johnson-féle elmélet. 3.2.3.8. A metafora mint kategorizációs aktus: Sam Glucksberg Boaz Keysar elmélete A Sam Glucksberg Boaz Keysar szerzőpáros megalkotta metaforaelméletben a metafora mint kategorizációs aktus szerepel (Kövecses 2009: 271). 1993-as tanulmányukban Glucksberg és Keysar felidézik azokat a pragmatikai elveket, melyek értelmében a befogadó képes a szó szerinti jelentést és a közlő által sugallt jelentést megkülönböztetni. Searle-t idézve alkalmazzák a fenti elveket a metaforára: Ha a mondat értelme talányos, keress egy beszélői jelentést, mely különbözik a mondatjelentéstől (idézi Glucksberg Keysar 1993: 402, fordítás tőlem). Az elmélet értelmében a metafora létrehozásának folyamata során ( ) egy entitást egy kategóriához rendelünk hozzá, amely kategóriát egy másik ugyanebbe a kategóriába tartozó entitás példáz vagy képvisel (Kövecses 2009: 271). Glucksberg Keysar az angol és a héber nyelvből hoznak példákat: e nyelvekben megtalálhatók azok a felettes kategóriák (pl. az asztal vagy a bútor kategóriája), melyekbe besorolhatók bizonyos jelenségek, így lehetséges, hogy bizonyos entitást egy másik entitás példázzon a fent említett módon (Glucksberg Keysar 1993: 410). Elméletük részben kapcsolható a Black által vázolt interakció-elmélethez: a kategorizációs aktus során is valamiféle kivetítés, projekció zajlik, ugyanakkor a metaforának a megnevezni kívánt entitással azonos kategóriából való vétele más nézőpontot feltételez. Glucksberg egy későbbi írásában (Glucksberg 2008) három általános elvvel és példák sorával mutatja be a metaforák gyors interpretálásának lehetőségét. Kiindulási kérdésként felveti: bizonyosak lehetünk-e abban, hogy egy metafora (vagy metaforikus kifejezés) megértése a hasonlításelv segítségével gyorsabban lehetséges, mint magának a (nem szó szerinti jelentést hordozó) metaforának a megértése? Három, a hasonlításelmélettel kapcsolatos implikációt 1) a szó szerinti jelentéseket mindig elsőként és feltétel nélkül dolgozzuk fel, 2) a hasonlatokat mindig könnyen megértjük, legyen szó szó szerinti vagy átvitt értelmű jelentésről, 3) a metaforák hasonlatokká alakíthatók, tehát ha X egy Y, akkor X 89

olyan, mint Y cáfol. Így igazolja, hogy 1) a metaforák megértése nem opcionális, hanem kötelező jellegű, ezért automatikus, 2) a metaforákat általában nem hasonlattá átalakítva, hanem feltűnésük pillanatában, önálló kijelentésként értjük meg, 3) a metaforák és a hasonlatok nem cserélhetők fel, hiszen jelentésük sok esetben kisebb-nagyobb különbségeket hordoz (Glucksberg 2008: 68 69). A fenti cáfolatok példájaként említi Glucksberg az újszerű metaforákat, melyek (...) ugyanolyan gyorsan megérthetők, mint a hasonlóságon alapuló nyelvi kifejezések, feltéve, hogy az újszerű metaforák találók (Glucksberg 2008: 69, fordítás tőlem). Visszatérve a metafora kategorizációs aktus elméletéhez, Glucksberg 2008 a kategorizáció aktusát a következőképpen vonja be a metaforák vizsgálatába: a metaforák sok esetben értelmezhetők ugyan hasonlatként, ám ez mint az a fentiekből is kiderül nem mindig lehetséges. Vannak viszont olyan esetek, amikor a metafora megértése kizárólag kategorizációs folyamatként zajlik (erre példa Glucksberg 2008-nál az ügyvédem cápa), míg vannak olyan esetek, amikor a metafora hasonlatként (vagy még pontosabban: hasonlításként) értelmezhető. Az említett tanulmány példaként a következő mondatot hozza (Glucksberg 2008: 79): (40) Úgy éreztem magam, mint egy szardínia. A fenti kijelentés elhangzásakor a beszélő valószínűleg nem arra céloz, hogy úgy érezte magát, mintha méretét, szagát, ehetőségét tekintve szardínia lenne, hanem a szardíniaság -nak egy meglehetősen speciális esetét, aspektusát (ti. a zsúfolt helyen való bezártságot) tapasztalta meg (Glucksberg 2008: 79 80). Ebben az elméleti keretben tehát a metafora megértésében fontos szerepe van a kategorizálás folyamatának, melynek során a közlő (és a befogadó is) a metaforajelentés egy bizonyos aspektusának segítségével interpretálja a metaforát. Úgy gondolom, hogy ennek az aspektusnak a megtalálása, megfejtése a metaforikus jelentésszerkezetű neologizmusok esetében nagyon fontos. A megfejtés sebessége, sikeressége, tehát a jelentés elérésének útvonala és annak jellemzői nagymértékben befolyásolhatja a neologizmus elterjedését, fennmaradását a nyelvhasználók közösségében. A Gluksberg által említett aspektus megtalálását véleményem szerint jelentősen elősegítheti a metaforában vagy a metaforikus kifejezésben megjelenő, már Lakoff Johnson által is említett kiemelés. Példaként az energiavámpír neologizmust említhetjük, melynek az elmúlt néhány 90

évben terjedt el egy jelentése, melyet egy internetes oldal így definiál: Energiavámpírnak minősül minden olyan személy, aki megköveteli, hogy foglalkozz vele, de a találkozást követően általában fáradtnak, enerváltnak érzed magad 6. A vámpír metafora használatának indokoltsága ebben az esetben az ADÁS (EL)VÉTEL fogalmán alapul: a vámpír ebben a szóösszetételben a klasszikus vámpíroktól eltérően nem vért, hanem életerő értelemben vett energiát rabol áldozatától, ezt jelzi az előtag is. Az energiavámpír szó 2011 első felében új jelentésben is megjelent. A következő két cím 2011 áprilisában, illetve júniusában jelent meg az interneten: (41) Energiavámpírok az óbudai óriáspanelben. 7 (42) Energiavámpírok a lakásban. 8 A (41)-es példamondatban ugyanis az óbudai faluház -ban lévő lakások egyedi fűtésének tapasztalatairól beszámolva használja a megnyilatkozó az energiavámpír szót, amikor arról mesél, hogy kiderült, hogy a fűtési szezonban voltak olyan lakások, melyeket nem fűtöttek az ott lakók, mert a lakás körül lévő többi lakás fűtése elegendő meleggel látta el lakásukat, amely így vámpírként szívta el a hőenergiát a szomszéd lakásoktól, jelentős fűtésszámlakülönbségeket okozva. Ebben az esetben a vámpírlakás hőenergiát vett el a környezetétől, ezt ráadásul a vérszívó vámpírokhoz hasonlóan az áldozatok akarata ellenére tette a lakás tulajdonosa. A (42)-es példamondatban az energiavámpír metafora a lakásban gazdaságtalanul vagy feleslegesen üzemelő háztartási gépekre vonatkozik. Az előző példához hasonló itt is a metafora működése, annyival tágabb azonban, hogy bármilyen energiatípus rablására vonatkozhat, mivel bármilyen háztartási gép okozhatja a vámpírhatást. A fent említett aspektus, mely Glucksberg esetében a metafora jelentésének konstruálásában segítséget nyújtó nézőpontot jelenti, véleményem szerint sok esetben metonimikus alapú kell, hogy legyen: a metafora megértéséhez a jelentés konstruálásakor bizonyos, az adott metaforára és a metaforát tartalmazó szituációra vonatkozó viszonyokat 6 Forrás: http://www.mimi.hu/ezoterika/energiavampir.html Letöltve: 2011. július 30. 7 Forrás: http://zoldtech.hu/cikkek/20110406-panelszigeteles-homegosztas Letöltve: 2011. április 6. 8 Forrás: http://www.hifinet.hu/technologiak-konyha/energiavampirok-a-lakasban Letöltve: 2011. július 22. 91

vehet figyelembe a metafora használója. E viszonyok alapulhatnak ok okozat, tulajdonos tulajdonság, idő, hely stb. metonimikus relációkon, és segítséget nyújtanak abban, hogy adott szituációban milyen aspektust érdemes figyelembe venni annak érdekében, hogy a metafora relevánsan működjön a kommunikációban, vagyis a befogadók a metafora használójának szándékától függően találónak, szellemesnek, emlékezetesnek érezzék (gondoljunk itt a fenti cápás és szardíniás példákra). A metonímia és a metafora, illetve a metonimikus és a metaforikus jelentésviszonyok összefüggéseivel a 3.3. fejezetben foglalkozom részletesen. 3.2.3.9. A metafora Kövecses Zoltán-féle, jelentésfókuszon alapuló elmélete A Kövecses Zoltán által képviselt metaforamegközelítés a Lakoff-féle standard fogalmi metaforaelméleten alapul, annak egy változataként értelmezhető: A fogalmi metaforának tehát van egy jelentésfókusza, egy fő témája, ha úgy tetszik. Mi határozza meg egy adott forrás- és céltartomány viszonyának jelentésfókuszát? Úgy vélem, hogy minden forrástartomány egy sajátos szerepet játszik az általa jellemzett céltartományok konceptualizálásában (Kövecses 2005a: 119). E szerint az elmélet szerint ( ) egy forrástartománnyal társított jelentésfókusz automatikusan, vagyis elmebeli erőfeszítés nélkül, leképeződik a céltartományra (Kövecses 2009: 274), a céltartomány pedig ( ) megörökli a forrástartomány jelentésfókuszát (Kövecses 2005a: 120). Ezzel a megközelítésmóddal mely pszicholingvisztikai tapasztalatokon alapul meg lehet magyarázni olyan bonyolult fogalmi metaforák gyors mentális feldolgozását is, melyeket a hagyományos elmélet nehézkesen tudott leírni. Kövecses 2009 példája a következő jól ismert példához kapcsolódik: (43) Ez a sebész egy hentes. A fenti mondatban szereplő metafora megértéséhez az elme gyors működése következtében nem kell pontról pontra értelmeznie a befogadónak a SEBÉSZ és a HENTES fogalmakhoz kapcsolódó jelentésfókuszokat, mivel azok automatikusan leképeződnek a forrástartományról a céltartományra (Kövecses 2009: 274). Ebben az elméleti keretben a jelen dolgozat 3.4. fejezetében bemutatandó fogalmi integrációs elmélethez hasonlóan a forrás- és a céltartomány közötti kapcsolatot lehetővé tevő fogalmi mechanizmusok vizsgálatakor a kategória mint egész és annak jellemzője (Kövecses 2009 példájában a hentes és a elnagyolt, durva munkavégzés között) metonimikus kapcsolat áll fenn. Ezzel a változattal kiküszöbölhető a standard metaforaelmélet problémája, nevezetesen az, hogy nem 92

tudjuk megmagyarázni, hogy miért visszük át, vagy rá, az»elnagyolt, durva munkát végző«(és vele a»kontárság«) jellemzőt a hentesről a sebészre (Kövecses 2009: 274). Ez az elméleti keret tehát lehetőséget ad a két tartomány viszonyának vizsgálatára is, és a metonimikus viszony segítségével történő értelmezés segít(het) megmagyarázni forrás- és céltartománynak az invarianciaelvben kifejtett viszonyát is. A Glucksberg Keysar által megfogalmazott elmélethez képest ez a megközelítés többet mond az ugyanabba a kategóriába tartozás -ról is: az egymástól leggyakrabban jelentős mértékben távol álló fogalmak (pl. sebész hentes) lehetséges kapcsolódási pontjaira enged következtetni az entitások és tulajdonságaik metonimikus kapcsolatba hozásával. A fenti relációk érzékeltetésére vezeti be Kövecses 2005 a részleges metaforikus hasznosítás, a metaforikus kiemelés, illetve az elrejtés mozzanatát a fogalmi metaforák vizsgálatában. A forrás- és a céltartomány vizsgálatában fontos és a már említett metonimikus megfeleléssel is korreláló megállapítása az, hogy a forrástartománynak nem az összes, hanem csak bizonyos részeit használjuk fel fogalmi metaforák létrehozásakor (Kövecses 2005a: 91 95). (A felhasznált, kiemelt részek kiválasztása a kommunikációs szándékoknak és a kommunikáció folyamatában részt vevő feleknek a személyétől függhet.) Az előző jelenségből következik az, hogy amiatt, hogy a forrástartománynak csak bizonyos elemeit használjuk fel a leképezéskor, a fogalmi metaforában lesznek olyan aspektusok, melyek kiemelődnek, míg mások rejtve maradnak. Szintén a kommunikációs szituáció függvényében dől el, hogy egy kívánt céltartomány konceptualizálására hány forrástartományt használunk fel: a kommunikációs helyzet és a részt vevő partnerek igényétől függően több vagy kevesebb forrástartományra lehet szükség annak érdekében, hogy a céltartomány bizonyos aspektusait kifejezzék (Kövecses 2005: 96 102 és erre utal Kövecses Benczes 2010: 86 88 is). A forrástartományok száma, valamint a lehetséges kiemelések jelenléte fontos lehet egy-egy új szó vagy kifejezés megalkotásában, illetve befogadásában; szerepet játszhat továbbá a neologizmus meggyökeresedésében vagy eltűnésében is. 3.2.3.10. A Lakoff Johnson-féle standard metaforaelmélet kritikája: Joseph Grady alapmetafora-elmélete Joseph Grady a Lakoff Johnson-féle elméletet vizsgálva több írásában (pl. Grady 1997, 1998) felteszi a kérdést: miért kell bizonyos, szerkezetükből adódóan problémákat felvető metaforákat komplex metaforákként számon tartani? Az általa vezetékmetaforának 93

(conduit metaphor) is nevezett jelenség kritikájaként rámutat: az ilyen típusú fogalmi metaforákat az elemzők hajlamosak úgy kezelni, mintha a kommunikációban részt vevő felek egyszerűen előre csomagolt üzeneteket küldenének egymásnak (Grady 1998: 205). Kérdése az, hogy milyen előnyei lennének annak, ha az ilyen, gyakran bonyolult és a leképezés folyamatát tekintve problémás komplex jelenségeket inkább elemi egységeikre bontaná az elemző. A fő problémát Grady megközelítésében a Lakoff Johnson által megalkotott elmélet metaforáival kapcsolatban az jelenti, hogy mint arról a fenti megközelítések tárgyalásakor már volt szó bizonyos metaforák esetében a metafora (vagy a metaforikus kifejezés) létrejöttekor a leképezés nem valósul meg száz százalékban a forrástartományból a céltartományra. Így például a Lakoff és Johnson által gyakran említett AZ ELMÉLETEK ÉPÜLETEK fogalmi metafora esetében könnyen belátható, hogy annak nem minden vonatkozása feleltethető meg a forrás- és a céltartomány tekintetében. Igaz ugyan, hogy egy elméletnek is lehet alapja, váza, le lehet rombolni, fel lehet építeni stb., de Grady bemutatja a következő állításokat, melyek nem relevánsak e metafora tekintetében (Grady 1997: 270): (44) *Ennek az elméletnek nagy üvegajtaja van. (45) *Elméletének bérlői tartoznak a lakbérrel. Egy másik problémás pont az említett metaforákkal kapcsolatban, hogy míg vannak olyan típusok, melyek a világról szerzett tapasztalatainkat tükrözik (pl. A TÖBB FENT VAN, mint ahogyan a higany felkúszik a hőmérőben), addig vannak mások, melyekről ez nem mondható el így például nem magyarázhatjuk meg ilyen közvetlenül az elméletek és az épületek közötti összefüggést (Grady 1997: 271). Grady kételkedésének ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a metafora által összekötött két fogalom között minden esetben egyféle tapasztalati viszony létezhet, ahogyan ezt Lakoff és Johnson állítja (Grady 1998: 208 209). Harmadszor pedig egy-egy ilyen típusú fogalmi metafora forrástartományához tartozó terminusok más céltartományok leírásában is megtalálhatók mutat rá Grady. AZ ELMÉLETEK ÉPÜLETEK fogalmi metafora esetében például a következő céltartományokban is megjelennek az épülethez mint metaforához kapcsolódó terminusok (Grady 1997: 271): (46) A Náci Birodalom építésze. (47) A bizalom a házasság alapja. 94

(48) A központi tartalék a nemzeti bankrendszer sarokköve. (49) A legutóbbi vidékfejlesztés miatt majdnem összeomlott az öböl ökoszisztémája. A fenti kifejezésekben, mondatokban is az épület jelenik meg forrástartományként; a fenti szerkezetek mégsem AZ ELMÉLETEK ÉPÜLETEK fogalmi metaforához tartoznak. Grady szerint több előny is származhat az általa javasolt megközelítésmódból. Javaslata a feltárt hiányosság miatt a következő: AZ ELMÉLETEK ÉPÜLETEK metafora inkább tekinthető egy sokkal általánosabb metafora, AZ ELMÉLETEK FIZIKAI STRUKTÚRÁK metafora példájának; ebben a fogalmi metaforában a fizikai struktúrák lehetnek épületek, textíliák ( Darabokra tépték az elméletet. ), műalkotások ( Elméletük a logikai alkotás mesterműve. ) stb. (Grady 1997: 272). A lakoffi metaforaelmélet kritikájaként felveti, hogy a fenti esetben inkább AZ ABSZTRAKT SZERKEZET FIZIKAI SZERKEZET, vagy A SZERVEZET FIZIKAI SZERKEZET fogalmi metaforákat lenne célszerű használni. Ezek a fogalmi metaforák, melyeket Grady alapmetaforák -nak (primary metaphors) nevez, sokkal általánosabbak, mint a Lakoff Johnson által javasoltak, így lehetőséget adnak az eddig nem besorolható esetek tágabb keretben történő értelmezésére is. Az ABSZTRAKT SZERVEZET FIZIKAI SZERKEZET leképezés részeit Grady a következőkben állapítja meg (Grady 1997: 274): ABSZTRAKT SZERVEZET komplex absztrakt entitás az entitás absztrakt alkotórészei logikai stb. relációk az alkotórészek között FIZIKÁLIS SZERKEZET komplex fizikális tárgy fizikális részek a részek fizikális elrendezése Grady kritikájában kiemeli, hogy Lakoff Johnson 1980-as munkájában (Metaphors We Live by) egy adott metafora kihasználatlan elemei, vagyis azok az aspektusok, melyek nem képeződtek le a forrástartományból a céltartományba, nem voltak megjósolhatók (Melyek lesznek ezek? Lesznek-e egyáltalán ilyen elemek a fogalmi metaforán belül?). A másik probléma véleménye szerint az volt, hogy a standard metaforaelmélet leírásában úgy tűnhetett, hogy a kihasználatlan elemek (ezeket Grady 1998 lyukak -nak nevezi), melyek az adott fogalmi metaforában nem képeződtek le, kevésbé világosak vagy érthetőek a nyelvhasználók számára, és ritkábban használatosak, mint azok, melyek megjelentek a céltartományban. Ez viszont így nem állja meg a helyét, mint az Gradynek a fenti, épületekre vonatkozó példáiból is kiderült (Grady 1997: 280). 95

Az általa javasolt megközelítésmódnak több előnye is van, így tisztább képet kaphat az elemző az elemzett metafora és más metaforák viszonyáról, megmagyarázhatók azok a motivációtípusok, melyek a lehetséges metaforikus konceptualizációkat létrehozzák, magyarázattal szolgálhat arra is, hogy a forrástartomány bizonyos elemei miért képeződnek le a céltartományra, míg mások nem (Grady 1998: 206). Grady a fenti példákkal bemutatja, hogy egy adott metaforikus kifejezés esetében felmerülő megfelelések nem feltétlenül tartoznak a leggyakrabban előforduló, vagy a legtöbb megfelelést tartalmazó fogalmi metafora körébe. Megközelítésének nagy előnye, hogy olyan fogalmi metaforákat, melyeknek forrástartománya azonos (pl. AZ ELMÉLETEK ÉPÜLETEK és AZ ELMÉLETEK TEXTÍLIÁK) nem kell külön metaforákként kezelni ebben a keretben, hanem közös jelentéstartalmuk alapján lehetséges egy magasabb szintű fogalmi metaforaként (A SZERVEZETEK FIZIKAI SZERKEZETEK) tekinteni rájuk, hozzátéve azt, hogy e fogalmi metaforák a bennük megvalósuló elaboráció módjában különböznek. Azáltal, hogy megmutatjuk, hogy ezek a területek két, tapasztalati alapon összefüggő kognitív kapcsolat által rokonok egymással, fontos általánosítást teszünk (Grady 1997: 287, fordítás tőlem). A fent felsorolt elvek értelmében Grady három nagy csoportba sorolja a metaforákat, attól függően, hogy milyen motiváció alapján jöttek létre. Ezek a csoportok a következők (idézi Kövecses 2005a: 87): 1) összefüggés-metaforák: tapasztalati összefüggéseken alapulnak, 2) hasonlóság-metaforák: érzékelt hasonlóságon alapulnak, 3) AZ ÁLTALÁNOS SPECIFIKUS metaforák: érzékelt szerkezeti hasonlóság, illetve a forrástartomány mint a céltartomány kulturális eredete. Úgy gondolom, hogy a metaforában megjelenő leképezés dinamikussá tételében fontos meglátása Gradynek az, hogy célszerű az adott jelenséget (esetünkben a metaforát) a kommunikációs helyzetben vizsgálni: A változatos konceptualizációk nem egy egységes forgatókönyvön alapulnak, melyben az egyik személytől a másikig közvetítődnek tartalmak. Ezért vannak»lyukak«a metaforában, ha egyik tartományról a másikra való egyszerű leképezésként szemléljük. Valójában szerkezetek összességéről van szó, melyek mindegyike a fizikai tapasztalatok más-más aspektusát képezi le egy másik nézőpontra a kommunikációs folyamat során (Grady 1998: 216, fordítás tőlem). A metaforikus jelentésviszonyok kialakulásának ilyen, dinamikus, létrejövésükben megragadott szemlélete a metaforikus szemantikai szerkezetet mutató neologizmusok 96

vizsgálata során is hasznosnak bizonyulhat, hiszen ugyanaz az új szó vagy kifejezés a nyelvhasználat során a kommunikációs szituációtól függően más-más kontextusban tűnik fel (így erre a típusú elemzésre adnak jó lehetőséget például az internetes fórumszövegek). A Grady által lyukak -nak nevezett kihasználatlan elemek, melyek egy adott szituációban megjelenő fogalmi metaforán belül nem képeződtek le, a nyelvhasználat során idővel más, de ugyanehhez a fogalmi metaforához kapcsolódó metaforikus kifejezésekben megjelenhetnek. Az elmúlt években megjelenő neologizmusok között erre jó példa az internet és általában az internetezés nyelvhasználatához kapcsolódó metaforikus kifejezések rendszere. Ha ezek közül megvizsgálunk néhány igét, látható, hogy ezek alapvetően a Lakoff Johnson által orientációs metaforának (Lakoff Johnson 1980: 15, 58) nevezett fogalmi metafora típusába tartoznak. A feltesz, feltölt (valamit az internetre), és ellentétük, a leszed, letölt sőt, a lement (valamit az internetről valahová) A VILÁGHÁLÓ FENT, A FELHASZNÁLÓ LENT ellentétére épül. A bejelentkezik, belép (valaki valahova), betölt (valamit valahova) és a kijelentkezik, kilép (valaki valahonnan), kimoderál (valamit valahonnan) pedig A VILÁGHÁLÓ ZÁRT TÉR (BENT VAN), AZ EMBEREK VILÁGA KINT VAN ellentétére épül. Mivel a világháló és a rendelkezésre álló lehetőségek rendkívül gyorsan bővülnek, lehetséges, hogy ezek közé a fogalmi metaforák közé újabbak is be fognak kerülni a jövőben, illetve a már meglévőkhöz kapcsolódó kifejezések is bővülni fognak. A Grady által megjelölt üres helyek tehát a nyelvhasználat következtében feltöltődhetnek újabb kifejezésekkel; ezek száma vagy mértéke azonban véleményem szerint a jelenből nem ítélhető meg. Sok esetben tükörfordításként kerülnek a magyar nyelvbe, más esetben egyéni, alkalmi újításból származnak, és így gyökeresednek meg a befogadók nyelvhasználatában is. 3.2.4. Összegzés A jelen fejezet célja a metaforával és a metaforikus nyelvhasználattal kapcsolatos, a dolgozat elméleti keretével összefüggésbe hozható megközelítések bemutatása volt. A metafora megközelítésének, értelmezésének történeti bemutatásakor azokat az értelmezési lehetőségeket tekintettem át, melyek segítségével a mai magyar nyelvben megjelenő neologizmusok szemantikai szerkezete elemezhető. A vázolt megközelítési lehetőségek eredményeinek bemutatásakor néhány, a magyar nyelvben az elmúlt években megjelent metaforikus jelentésszerkezetű neologizmust is bemutattam. A jelen dolgozat 4. fejezetében lévő szemantikai elemzések a kognitív metaforaértelmezést veszik alapul: építenek a Lakoff Johnson által megalapozott 97

metaforaelméletre; az ennek az elméletnek a kiegészítéseiként, továbbfejlesztéseiként megjelent elgondolásokból pedig azokat a megközelítéseket tekinti irányadónak és alkalmazza az elemzésekben, melyek a befogadót a neologizmus megértéséhez hozzásegítik. Ilyenek a figyelem irányításának a metaforikus szemantikai szerkezetben megjelenő lehetőségei: a forrástartomány és a céltartomány viszonya, a kiemelés, a jelentéskonstruálás szempontjából releváns aspektusok hangsúlyozása. Ezeknek a viszonyoknak a működőképessége döntheti el, hogy megvalósul-e a neologizmus megértése, mely az új jelenség használatának, megmaradásának alapvető feltétele. 3.3. Metaforikus és metonimikus jelentésviszonyok összefüggései 3.3.1. Az áttekintés célja A jelen áttekintés vázolni kívánja a metafora és a metaforikus jelentésszerkezetek, illetve a metonímia és a metonimikus jelentésszerkezetek közötti lehetséges összefüggéseket, összekapcsolódásukat a nyelvhasználatban, és azokat a támpontokat, megközelítéseket, melyek segítségével a két folyamat jelentésszervező szerepe megfigyelhető. Mivel magának a metaforának, a metonímiának, valamint a metaforikus és metonimikus jelentésszerkezetet mutató neologizmusoknak az elemzésével nem a jelen fejezet foglalkozik, a következő rövid áttekintés csak a két jelenség összevetésére és néhány példa bemutatására szorítkozik a gyűjtött neologizmusok közül. A fejezet röviden utal a metafora és a metonímia együttes vizsgálatának történeti előzményeire, majd bemutatja az újabb, elsősorban kognitív nyelvészeti megközelítésen alapuló megközelítési módokat. 3.3.2. A metonímia és a metafora interakciója A 2003-ban megjelent Metaphor and Metonymy in Comparison and Contrast című kötet (szerk. René Dirven és Ralf Pörings) első tanulmánya egy részlet Roman Jakobson 1956-os munkájából 9. Az ok, amiért ez a részlet a kötet nyitófejezeteként szerepel, az, hogy Jakobson már ebben a munkájában megállapította: a metaforikus és a metonimikus pólus két olyan alapvető módja a gondolkodásnak, mely az általános emberi viselkedésben és a nyelvben megjelenik. Jakobson például az afázia, a gyermeki nyelvelsajátítás, a festészet vagy a népköltészet területén is kimutatta jelentőségüket (Dirven 2003: 41). Az afázia tüneteivel kapcsolatban megfigyelte, hogy a jellemző tüneteket a diskurzusszerveződésben az egyik vagy mindkét típusú szemantikai kapcsolódás hiánya okozza; a metaforikus és a metonimikus 9 Jakobson, Roman Halle, Morris 1956. Fundamentals of Language. The Hague: Mouton. 98

alapú kapcsolódásoknak ugyanis alapvetően fontos szerepük van a szöveg szemantikájának kiépítésében, és így a megértés szervezésében (Jakobson 2003: 42). Mindkét viszonynak alapvető és a hétköznapi nyelvhasználatban is mindenütt jelen lévő szerepe van tehát (Croft 1993: 347, Taylor 2002: 302). Dirven 2002 e széles körű elterjedtségen túl rámutat arra is, hogy a metonímia szerepe, megjelenése gyakoribb a jelentés szervezésében és az értelmezési folyamatokban, mint a metaforáé: ( ) a metonímia extrém módon aktív mindenütt és mindig (Dirven 2002: 339, fordítás tőlem). Ennek okát abban látja, hogy mivel a metafora két fogalmi (al-)tartomány közötti leképezésen alapul, ezért működtetéséhez sokkal több feltételnek kell teljesülnie, mint a metonímiáéhoz, melyben azonos fogalmi tartományon belül valósul meg a leképezés. A metafora (al)tartományai drasztikus módon nem állhatnak szemben egymással, minimális ellentét viszont lehetséges köztük (Dirven 2002: 340 341). A hagyományos, hasonlóság -on (szimilaritáson) és érintkezés -en (kontiguitáson) alapuló felosztást vitatja Barnden 2010, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy a metaforikus kapcsolatok metonímiaként, azaz olyan kapcsolatként is értelmezhetők, melyben a jelentés szerveződése kontiguitáson alapul. Másfelől viszont a metonímia két jellemző típusa is eredendően hasonlóság -hoz kapcsolódó relációkat mutat (Barnden 2010: 1). A metafora és a metonímia forrás- és céltartományait vizsgálva Barnden megállapítja, hogy metaforikusság esetében nincsen szó valódi megfelelésről a forrás- és a céltartomány entitásai között, míg a metonímia esetében igen. Fontos szempontként jelenik meg a kialakuló jelentésviszonyok nyelvhasználófüggő volta: A metaforikusság és a metonimikusság bizonyíthatóan nagymértékben nyelvhasználófüggőek. Olyan tényezők hatnak rájuk, mint az egyéni lexikon, az enciklopédikus tudás, és az adott nyelvhasználó (közlő vagy befogadó) által meghatározott interkonceptuális viszonyok (Barnden 2010: 4, fordítás tőlem), valamint létrejöttükben számolni kell bizonyos pragmatikai funkciók meghatározó hatásával is (Barnden 2010: 7). Barnden 2010 négy olyan alesetet különböztet meg, amikor a metaforikus és a metonimikus jelentésszerkezet egymással interakcióba kerül. Az első eset olyan referenciális metaforákra vonatkozik, amelyben a célentitás valamely tulajdonsága és a forrásentitás valamely tulajdonsága között épül ki kapcsolat; ezt a típusú összefüggést Barnden metaforikus kapcsolás mint érintkezés -nek nevezi. A következő példában megfigyelhető a jelenség (Gibbs 1990, idézi Barnden 2010: 8): (50) A lekvár meg sem jelent. 99

Amennyiben a fenti kijelentés egy bokszolóra vonatkozik, látható, hogy az ő egyik résztulajdonságát fejezi ki a lekvár metafora valamely résztulajdonsága; e között a két tartomány között valósul tehát meg a metaforikus leképezés. A referencia a lekvár entitás esetében közvetlen, és ennek segítségével, közvetett módon jutunk el a bokszoló említett tulajdonságához; a SZEMÉLY ÉS TULAJDONSÁGA reláció esetében viszont a referencia metonimikus, nem metaforikus. A másik három típusú összefüggés metaforikus és metonimikus jelentésviszonyok között a hasonlóságot tartalmazó érintkezés aleseteiként jellemezhető (Barnden 2010: 13 21). A második típus az úgynevezett reprezentációs metonímia esete: ezekben az esetekben vagy a REPREZENTÁLÓ A REPREZENTÁCIÓ HELYÉN vagy a REPREZENTÁCIÓ A REPREZENTÁLÓ HELYÉN jelenik meg. A két alesetre példa a következő két mondat (Warren 2006, idézi Barnden 2010: 13 14): (51) Ari festett egy tartályhajót. (52) A Goldfingerben Sean Connery megmenti a világot egy nukleáris katasztrófától. Mind az (51)-es, mind az (52)-es példában megjelennek a metonimikus leképezésben részlegesen hasonlóságon alapuló viszonyok (Barnden 2010: 14) az (51)-es mondatban a TARTÁLYHAJÓ KÉPE A TARTÁLYHAJÓ HELYÉN áll, és köztük hasonlóság kell, hogy legyen, hiszen csak így ismerheti fel a befogadó a festményt. Az (52)-es példában a SZÍNÉSZ A KARAKTER HELYÉN jelenik meg, és bár valóban Sean Conneryt látjuk a filmvásznon, a fiktív történetben nem ő, hanem James Bond menti meg a világot a fiktív katasztrófától. A színész és az általa megformált karakter között viszont több ponton is hasonlóság feltételezhető, ennek köszönhetően tudjuk a megjelenő személyt Sean Conneryként és James Bondként is azonosítani. A harmadik típus a vizsgált összefüggésben Barnden 2010 megközelítésében az úgynevezett partitív metonímiák esete. Ezekben az esetekben EGÉSZ A RÉSZ HELYÉN és RÉSZ AZ EGÉSZ HELYÉN metonímiákkal van dolga a befogadónak. A jelenség megfigyelhető a következő példában (Warren 2006: 43, idézi Barnden 2010: 19): 100

(53) Mindenkinek, aki tetőt szeretne, kell egy. A tető megjelenése itt egyrészt metonimikus, hiszen ház, lakhely jelentésben szerepel, másrészt viszont funkcióját tekintve metaforikus is: a tetőnek a házban élőket védő szerepét (és így a védett otthon fontosságát) emeli ki. A forrás- és a célentitásnak az ilyen esetekben olyan funkcionális hasonlóságai vannak, melyek alapján metonimikus viszonyba kerülhetnek (Barnden 2010: 19 21). A negyedik típus esetében olyan eredendő összefüggések (Barnden 2010: 21) jelennek meg a metonimikus kifejezésekben, mint egy esemény és annak elnevezése, főnévként való használata, majd ennek segítségével referálás egy másik, hasonló eseményre. Barnden 2010 Panther 2006 példáját, a Pearl Harbourt említi, mely névvel olyan eseményeket is illetünk, melyek a Pearl Harbour-i esethez hasonlóak; itt tehát ismét hasonlóságon alapuló kapcsolódás jelenik meg. A fent részletezett esetekben a szemlélő számára megjelenő kép és a valóságban létező entitás tárgy vagy személy a közlésfolyamatban megfeleltethető egymásnak anélkül, hogy az üzenet félreérthetővé válna (Barnden 2010: 13). Barnden 2010 példáiban metonímia és metafora összefüggései, összefonódásai a metaforikus jelentésviszonyok azon eseteihez kapcsolódnak, melyekben valamilyen fokú hasonlóság mutatkozik meg; ennek segítségével lehetséges a referálás egy másik entitásra, mely azonban ezekben az esetekben ugyanazon fogalmi tartományon belül helyezkedik el. A forrás- és a célfogalom közötti viszony tehát metonimikus, de a kapcsoló aspektus, melynek segítségével a metonímia létrejön, metaforikus. Bartsch 2003 a perspektívaváltás jelenlétére hívja fel a figyelmet. Ez a folyamat a metaforában és a metonímiában alapvetően jelen van: A metafora és a metonímia nemcsak egy fogalmi hálózaton belüli leképezést tartalmaz egy forrástartományról egy céltartományra ( ), hanem perspektívaváltást is, mely lehetővé teszi a leképezést egyik tartományról a másikra, úgy, hogy kiválasztja a forráshálózat és a forrástartomány megfelelő aspektusait, melyek megfelelőek a céltartomány számára (Bartsch 2003: 50 51, fordítás tőlem). Az olyan jelentésszerveződések esetében, melyek metaforikusként és metonimikusként is értelmezhetők, a kommunikációs szituációtól függően, a választott perspektívának megfelelően emelődhet ki az egyik vagy a másik jellemző. A szemantikai szerkezetek teljes egészében nem mindig aktiválódnak, gyakran csak egy részükre irányul a beszélő és a hallgató figyelme ( ). A figyelem fókuszálása egy-egy szó 101

jelentésszerkezetében a kontextustól függően változhat, egyik alszerkezetről a másikra áttevődhet, A figyelem áthelyeződése lehet alkalmi, és lehet állandósult (Tolcsvai Nagy 2010: 94). Erre a típusú perspektívaváltásra hoz példát Dirven 2003 is, amikor az angol tea szó metonimikus és metaforikus jelentéseit veszi sorra. Megállapítja, hogy a metonimikus kiterjesztés esetében természetes, figurativitás nélküli kapcsolat jön létre a két entitás között, így a tea jelenthet délutáni étkezés -t is. A metafora esetében viszont mindig váltás történik a figuratív jelentés irányába (így a tea az angol nyelvben jelenthet marihuáná -t is a szlengben, mely egészen más típusú növényből származik, mint a tea, Dirven 2003: 82). A metonimikus és a metaforikus jelentésviszonyok elkülönítésére javasolja Radden 2003 egy olyan skála felállítását, melyben a szó szerinti jelentés metonimikus jelentés metaforikus jelentés fokozati sorrendben jelennek meg. Az így kialakuló skálán a magas jelzővel létrejött kifejezéseket helyezi el szemantikai szerkezetük alapján. Példákkal bizonyítható, hogy az említett jelzővel létrejött kifejezések között lesznek olyanok, melyek átmeneti jelleget mutatnak. Az említett skála a következő példákat tartalmazza (Radden 2003: 409): szó szerinti metonimikus metaforikus (a) magas torony (b) dagály (szó (c) magas (d) magas árak (e) magas minőség szerint: magas hőmérséklet vízállás) 3. számú ábra: A metonimikus és a metaforikus jelentésviszonyok elkülönítésének skálája (forrás: Radden 2003: 409) A szó szerinti jelentésen, a részleges, majd a teljes metonímián keresztül juthat el egy szó (pl. magas) jelentése a metaforikusságig. Ezt a folyamatot Radden 2003 Grady 1997 és Grady Johnson 2003 alapján a következő ábrával szemlélteti (az ábra Radden 2003: 410 nyomán készült): 102

4. számú ábra: A metaforikusságig vezető folyamat (forrás: Radden 2003: 410) Azokat a metaforákat, melyek esetében lehetőség van a fenti ábrán bemutatott szétválásra, illetve ez által a folyamat által metonímiává olvadásra, Radden metonímia alapú metaforák -nak nevezi (Radden 2003: 412). Az ilyen típusú metaforák Grady megközelítésében alapmetafora -ként értelmezhetők (Radden 2003: 412), és metonimikus gyökerüknek köszönhetően igen természetes módon jelennek meg, és természetesebbnek hatnak, mint azok, melyeknek nincs (ilyen közeli) metonimikus alapjuk; így pl. a magas árak és a növekvő árak kifejezések természetesebben hatnak, mint a szárnyaló árak, felszökő árak vagy a robbanó árak (Radden 2003: 412). A metonímia és a metafora tartományai közötti viszonyból kiindulva magyarázza Ruiz de Mendoza Hernández 2001 azt a jelenséget, hogy a sok megfelelési pontot tartalmazó leképezések, melyek predikatívak, egy skála metaforikus végén helyezkedhetnek el, míg a referenciális jellegű metonímia tiszta esetei a skála másik pólusát képviselik. Középen helyezhetők el azok a köztes esetek, mint a metafora referenciális használata, illetve a predikatív (igei alapú) metonímiák. E skála alapját tehát felosztásukban az adja, hogy a metonimikus leképezések, melyek egy megfelelési pontot tartalmaznak (mivel egy tartományon belül történik a leképezés) alapvetően referenciális erővel bírnak, predikatív erejük ugyanakkor gyenge. Ezzel szemben azok a metaforikus leképezések, melyek egy megfelelési pontot tartalmaznak, referenciálisak, tehát valamilyen céltartomány jellemzőinek leírására alkalmazzuk őket; ezt mutatja a kontextustól való erős függésük (Ruiz de Mendoza Hernández 2001: 326). 103

Egy másik felosztás (Radden 2003) szerint, mely a metonimikus és metaforikus jelentésviszonyok alapja felől közelíti meg a metonímia metaforává fejlődésének lehetőségét, a metonimikus jelentésviszonyoknak két olyan, általános tapasztalásban gyökerező alapja van, melyek segítségével ez a folyamat megvalósulhat (Radden 2003: 413 418). A két alapvető viszony közül az egyik a korreláció. Ennek köszönhetően a Lakoff Johnson 1980 által is meghatározott fogalmi metaforák forrás- és céltartománya között oksági összefüggések találhatók. Ezek az oksági összefüggések metonimikus viszonyt feltételeznek, így elképzelhető, hogy ezek a metaforák metonímiákból alakultak ki. A TÖBB FENT/KEVESEBB LENT fogalmi metaforák esetében például elmondható, hogy valami több, mert a szintje magasabb és fordítva, a szint magasabb, mert a mennyiség több. Az ilyen metaforák ráadásul a legtöbb esetben tapasztalati alapúak, tehát a TÖBB FENT/KEVESEBB LENT metaforák esetében a fizikai világból származó, ok-okozati tapasztalatok (például az örömében ugráló ember látványa) is hozzájárulhattak ennek az értelmezésnek a kialakulásához (Radden 2003: 414 415). A másik viszony a komplementaritás, melyben rész egész viszonyok képeződnek le. Az olyan metaforikus kifejezések, mint KEZEL EGY HELYZETET vagy HÁTAT FORDÍT A TÉMÁNAK, általános tapasztalatokon nyugszanak: az emberi kommunikáció során megerősítő hatása van annak, ha gondolatainkat testbeszéddel is aláhúzzuk (pl. ökölbe szorított kéz, térbeli elfordulás stb.). Ezek természetesen metonimikus helyzetek: a kéz ökölbe szorítása vagy az elfordulás felidézik egy személy mentális állapotát, attitűdjét vagy cselekedetét, mely együtt jár az adott testbeszéddel (Radden 2003: 417, fordítás tőlem). A metaforák másik nagy metonimikus forrásaként nevezhető meg a társalgási implikatúra. Radden az angol going to szerkezet grammatikalizálódásának példáját bemutatva tárja fel a szerkezet metaforikus eredményét, A JÖVŐ ELŐREHALADÓ MOZGÁS metaforát, mely metonimikus értelmezések során létrejött folyamat eredményeképpen nyerte el grammatikalizálódott funkcióját (Radden 2003: 418 420). 3.3.2.1. Metaftonímia A metafora és a metonímia kombinációjával részletesen foglalkozott Goossens 2003 [1990], aki a jelenséget metaftonímiának nevezte. Három donortartományból (testrészek, emberi hangok, erőszakos cselekedetek) származó példákat (angol idiómákat) vizsgált meg annak alapján, hogy bennük milyen jelentésviszonyok mutathatók ki. A kifejezésekben megjelenő szemantikai változások elemzésében a metafora és a metonímia megjelenésére koncentrált, megállapítva, hogy utóbbi közül néhány a szinekdochénak nevezett jelenség példájaként is 104

értelmezhető lenne, de a kognitív nyelvészetben elfogadott terminológia és az alapján, hogy a szerkezetek vizsgálata szempontjából nincs jelentősége a metonímia szinekdoché elkülönítésnek a szinekdochét a metonímia altípusaként értelmezi, és nem kezeli külön jelenségként. Kiindulópontja a vizsgálat során az volt, hogy ( ) a tartományok közti határok sok esetben elmosódottak, ez az egyik oka annak, hogy a metafora és a metonímia egymásba hatolhat (Goossens 2003 [1990]: 352, fordítás tőlem). Goossens 2003 [1990] a vizsgált korpusz alapján a metafora metonímia interakciónak négy alapvető esetére talált példákat. Ezek a következők (Goossens 2003 [1990]: 357 366): 1) Metafora a metonímiából. Ez a típus gyakran megjelent a Goossens által feldolgozott korpusz anyagában, különösen az emberi hangok és a testrészek tartományok idiómáiban. Ilyen eset a következő, gyakran idézett példa: (54) Ó, Istenem kuncogta, teljesen elfelejtettem. A kuncogta ige jelentése kuncogva mondta is lehet: ebben az esetben metonímiát rejt magában a kifejezés, mert a mondás folyamatához képest a kuncogás az egész egy részét képviseli. Ugyanakkor értelmezhető úgy is a kifejezés, mint úgy, mintha kuncogna a beszélő: ebben az esetben viszont metaforikusság érzékelhető a folyamatban. Goossens ezt a típust metafora a metonímiából kategóriaként jellemzi, és a következőképpen ábrázolja (az ábra forrása: Goossens 2003 [1990]: 357): 5. számú ábra: Metafora a metonímiából (forrás: Goossens 2003 [1990]: 357) Az 5. számú ábra bal oldalán a metonimikus, jobb oldalán a metaforikus jelentésviszony látható. A közöttük elhelyezkedő szaggatott nyíl azt a fogalmi kapcsolatot jelképezi, melynek segítségével lehetővé válik a két olvasat egymásba játszása, egyszerre érvényesülése. 105

2) Metonímia a metaforában. Erre a típusra Goossens 2003 [1990] csak a testrészeket tartalmazó tartományban talált példát. Ebben az esetben úgy lesz metaforikus a létrejövő kifejezés, hogy közben beépítve tartalmaz egy metonímiát, melyben megjelenik egy testrész neve. Ez a testrész viszont a metafora forrás- és céltartományában is jelen van, de más-más funkcióban. Goossens példája a magyar nyelvben is gyakran használt kifejezés, a leharapja a nyelvét, sajnálja, amit kimondott, és legszívesebben meg nem történtté tenné. A következő mondatban tehát: (55) Le tudtam volna harapni a nyelvemet. A nyelv mint emberi testrész a beszéd képessége megfelelőjeként áll a mondatban, így metonimikus; másrészt viszont aktuálisan buta, durva dolog kimondása jelentésben szerepel, így metaforikus jelentése is megjelenik. Grafikusan ábrázolva (az ábra forrása: Goossens 2003 [1990]: 363): 6. számú ábra: Metonímia a metaforában (forrás: Goossens 2003 [1990]: 363) A 6. számú ábrán a közös elem X (a fenti példa esetében ez a testrésznek feleltethető meg), melynek mindkét tartományban, A-ban és B-ben is más funkciója van. 3) Demetonimizáció a metaforán belül. Erre a viszonyra Goossens mindössze egyetlen példát talált, így ez igen ritkának tekinthető a vizsgált korpusz alapján. Az angol pay lip service kifejezésben, melynek jelentése csak szóban támogat, valójában mást gondol, az emberi ajak mint testrész jelenik meg, és beszéd jelentésben áll, így metonimikus. A lip service kifejezés viszont azt jelenti, hogy mintha csak az ajkaival támogatna valakit, így metaforikus is (Goossens 2003 [1990]:365 366). 4) Metafora a metonímián belül. Erre az esetre is csak egyetlen példát talált Goossens, így ez is nagyon ritkán fordul elő. A példa az angol be/get up on one s hind legs, melynek jelentése (nyilvánosság előtt) feláll, hogy kimondjon valamit, megvitasson valamit. A lábra 106

áll kifejezés a nyilvánosság előtti megszólalásra utal, így metonimikus, a hátsó láb kifejezésben a jelző viszont jellemzően az állatok tevékenységét juttatja eszünkbe. Amennyiben állatról van szó, a hátsó lábra állás nagy erőfeszítést igényelhet az állattól; ezzel kerül kapcsolatba metaforikusan a nyilvánosság előtt bátran szót kérő ember képe (Goossens 2003 [1990]: 366). A fent részletezett négy esetet megvizsgálva felmerül a kérdés: miért sokkal gyakoribbak azok az esetek, amikor metafora származik a metonímiából, mint azok, amikor a metonímia jelenik meg valamiképpen a metaforában? A válasz a két jelenség fogalmi tartományainak jellemzőiben keresendő: mivel a metafora esetében két különálló fogalmi tartomány között valósul meg a leképezés, könnyebben elmozdulhat egy kifejezés metonimikus irányba. Ezzel szemben ha metonimikus jelentésviszony a kiinduló állapot, akkor már eleve egy fogalmi tartományon belül valósul meg a létrejövő kifejezés, így ebből a helyzetből sokkal nehezebben és ritkábban lehetséges a metaforikus elmozdulás egy másik fogalmi tartomány felé. Az összes bemutatott típust metaftonímiának nevezi Goossens 2003 [1990]. Ezen a jelenségen belül elkülönít két alcsoportot, az integrált és a kumulatív metaftonímiák csoportját. Integráltnak nevezi azt a típust, melyben a metafora és a metonímia egyszerre jelenik meg, kumulatívnak pedig azt, melyben metonímia alakul ki a metaforából, vagy fordítva (Goossens 2003 [1990]: 369). A fent bemutatott, metaftonímia elnevezéssel illetett jelenségek bemutatását azért tartottam a jelen dolgozat témájának szempontjából indokoltnak, mert Goossens példái jól rámutatnak arra, hogy milyen átjárási lehetőségek léteznek a metonímia és a metafora jelensége között. Úgy gondolom azonban, hogy a neologizmusok szemantikai szerkezetének vizsgálatában nem szükséges ilyen szoros keretek közé szorítva megadni, hogy mikor melyik folyamat zajlik le a fent bemutatott négy lehetőség közül. Egy-egy neológ alakulat értelmezése, befogadása során ugyanis kérdőíves vizsgálataim tapasztalatai alapján elképzelhető, hogy a befogadók más-más úton jutnak el az alakulat jelentésének megértéséig (vagy éppen félreértéséig). A fogalmi integrációs elmélet segítségével történő elemzés pedig lehetőséget ad arra, hogy a metonimikus és a metaforikus jelentésviszonyok dinamikus egymásba játszása ábrázolható legyen (ld. a 4. fejezet elemzéseit), így a goossensi értelemben vett szigorú elkülönítésre véleményem szerint nincs szükség a neologizmusok szemantikai szerkezetének elemzésekor. 107

3.3.2.3. Poszt-metonímia és poszt-metafora Riemer 2001 és 2003 Goossens 2003 [1990] megállapításaira és az általa bevezetett metaftonímia fogalmára reagálva veti fel vizsgálati szempontként a konvencionalizálódás és a generalizáció kérdését (Riemer 2003: 379). Meglátása szerint a Goossens által felvetett példákban megjelenő szemantikai jellemzők nem annyira metafora a metonímiában vagy metonímia a metaforában jelenségként írhatók le, sokkal inkább már nem elő, nem aktív metaforákként és metonímiákként (Riemer 2003: 381). Riemer a következő példát hozza: (56) Nézeteltérésük volt, és a főbérlő kirúgta őt a házból. A kirúg igének a fenti szövegkörnyezetben egyszerre van metaforikus és metonimikus érvénye: metaforikus, hiszen felnőtt embert a maga fizikai valójában nem lehet úgy kirúgni valahonnan, mint például egy labdát; a kirúg jelentése így itt távozásra kényszerít. Másrészt viszont metonimikus is az ige jelentése, mert maga a kirúgás az eltávozás okozása, azaz a folyamat kezdete jelenik meg a következmény, vagyis az eltávozás, elköltözés helyett; az ige jelentésének szalienciája tehát az, amely lehetőséget ad jelentésének ilyen irányba történő kiterjesztéséhez (Riemer 2003: 386 387). Goossens egyik metafora a metonímiából példáját (az angol beat one s breast, hangosan sopánkodik, de lehetséges, hogy csak színlelésből ) elemezve Riemer úgy véli, hogy ebben az esetben a testrész megjelenése az idiómában már nem tekinthető metonimikusnak, hiszen a testrész itt nem fizikai valójában jelenik meg. A beat one s breast kifejezést Goossens a metafora helyettesítéselméletének értelmében tekinti metaforának (Riemer 2003: 390 391), pedig maga a szó szerinti cselekvés (a mellét veri valaki) és az idióma jelentése ( nyilvánosan, hangosan sopánkodik ) között metonimikus jelentésviszony van (Riemer 2003: 393). Ez a metonimikusság viszont úgynevezett poszt-metonímiának tekinthető Riemer értelmezésében. A poszt-metonímiák létének feltételezése után felmerülhet a kérdés: vajon léteznek-e poszt-metaforák? Riemer ilyennek tekinti a halott metaforákat, melyek ( ) egy magjelentés eredetileg metaforikus használatai, melyek időközben elvesztették metaforikusságukat, és most a metafora eredeti céltartományára referálnak, melyet többé már nem tekintünk metaforikusan konceptualizáltnak (Riemer 2003: 397 398). Goossens 2003 tanulmányának utóiratában reagál Riemer fenti megállapítására. A poszt-metaftonímia terminus technicust javasolja a fent tárgyalt esetekre, mivel meglátása 108

szerint a beat one s breast példa jelentésszerkezetének kialakulásában igenis olyan, mára már holttá vált jelentésviszonyok játszottak szerepet, melyek metonimikusnak és metaforikusnak tekinthetők (Goossens 2003: 375). 3.3.2.4. Metonimikus és metaforikus jelentésszerkezetek együttes megjelenése a magyar nyelv neologizmusaiban Mint azt a fenti összefoglalás is bemutatta, metonímiára és metaforára egyaránt visszavezethető, vagy e két jelenséget egyaránt tartalmazó jelentésszerkezet a nyelvhasználatban igen gyakran előfordul a szavak, kifejezések, idiómák terén. Ezek tapasztalati gyökerét megvizsgálva megállapítható, hogy általában véve az emberi gondolkodásnak a nyelvi megformáltságára jellemzőek ezek a jelentésszerkezetek, ennek köszönhető gyakori együttes megjelenésük a nyelvhasználatban. Mivel a neologizmusok létrejöttének körülményeire jellemző az, hogy a nyelvhasználó olyan nyelvi alakulatot vezet be, melyet a befogadók eddig nem ismertek, a neologizmus jelentésének megértésében sokat segít a befogadónak, ha az alakulat képszerű, tapasztalati alapon nyugvó jelentésszerkezetet tartalmaz. A szépirodalmi és a reklámnyelvi hapaxok esetében ehhez járul még a közlőnek az az igyekezete, hogy a neologizmus humoros, találó, esetleg meghökkentő legyen. Az elmúlt évek magyar neologizmusai között nagyon sok metonimikus és/vagy metaforikus jelentésszerkezetű található. Ez a kettősség tapasztalatom szerint nagyon sokszor megjelenik a szóösszetétellel létrejött neologizmusok esetében. Ezekben a szavakban ugyanis gyakran található egy metafora, mely egy bizonyos aspektusa alapján kerülhet kapcsolatba az összetétel másik tagjával. A kiválasztott aspektus pedig általában metonimikus, így a Radden 2003 által említett metonimikus alapú metafora jelenik meg az alakulatban. Ennek a megközelítésnek az értelmében vizsgálok meg néhány példát az elmúlt öt-hat évben megjelent ilyen neologizmusokból: 1) Az adathalász 10 ( a pénzintézetek ügyfeleinek titkos adatait elektronikus úton ellopó személy, szervezet vagy internetes program, robot ) szó esetében a HALÁSZ metafora az alakulat utótagja. A szó megjelenésének következtében az internet mint ADATOK TENGERE jelenik meg a szerkezetben, melyben az ADAT mint a kifogandó zsákmány van jelen. A metafora azonban csak úgy jöhet létre, hogy a halásznak, a halászatnak egy jellemző (talán a 10 Forrás: http://www.sg.hu/cikkek/50119/vezetnek_az_adathalasz_tamadasok Letöltve: 2007. december 15. 109

legjellemzőbb) aspektusa profilálódik, az, hogy tevékenysége során kifog valamilyen kisebb dolgot (zsákmányt, például halat) egy sokfajta kis dolgot tartalmazó, hatalmas képződményből (a tengerből). Ez a kiemelés metonimikus, a foglalkozásra legjellemzőbb tulajdonságot világítja meg, viszont nem vonja be a halász tevékenységéhez kapcsolódó egyéb jellemzőket (például azt, hogy csónakja van, hálóval dolgozik stb.). 2) A dugódíj ( főként nagyvárosok központjában fizetendő úthasználati díj ) összetételben az előtagban a metaforikus dugó só jelenik meg forgalmi torlódás értelemben. Egy vonatkozó weboldal meghatározása szerint az úthasználati díjat azoknak kell fizetniük, akik a város egy meghatározott területére gépkocsival akarnak behajtani 11. Az összetételben az utótaghoz a dugó metafora metonimikus módon kapcsolódik, mivel a díjat a dugó megelőzése érdekében kell fizetniük az autósoknak. A díjfizetés kötelezettségének következtében így valószínűleg a díjfizetés kevesebb autó kevesebb (vagy nulla) dugó állapot fog kialakulni, mely OK OKOZAT metonimikus viszonyként jellemezhető. 3) Orchideaszak 12 és trolibőrönd 13. Ennek a két összetett szónak a szerkezetére egyaránt az jellemző, hogy az előtagban megjelölt entitás résztulajdonsága(i) hozhatók kapcsolatba az utótag valamilyen jellemzőjével, így a TULAJDONSÁG segítségével kapcsolódik össze a két összetételi tag. Az orchideaszak ( a felsőoktatásban jelen lévő kisszak ) előtagjában megjelenő orchidea szó feltehetően az orchideának a virágzó növények között elfoglalt helyzetére, ritkaságára utal; ennek a jellemzőnek a következtében lép metaforikus kapcsolatba a felsőoktatási szakkal. A trolibőrönd esetében (mely feltehetően az angol trolley suitcase villamosbőrönd tükörfordítása) az előtagban megnevezett közlekedési eszköz néhány TULAJDONSÁGa (kerekeken gurul, a tetején valamilyen csatlakozó van) segítségével válik hasonlóvá a járműhöz a bőrönd (ehhez ld. még Sólyom 2010: 275 elemzését). Úgy gondolom, hogy a fenti példák mindegyikének fontos jellemzője, hogy bennük egy-egy jellemző aspektus emelődik ki metonimikus módon. Ez a kiemelés a befogadó figyelmét a jellemző tulajdonságra irányítja, így ezekben az alakulatokban nagy jelentősége van a figyelem fókuszálásának (Tolcsvai Nagy 2010: 94, vö. a 3.1.5.3. pontban bemutatottakkal). Másrészt ez a kiemelés erősen nyelvhasználófüggővé is teszi ezeknek a neologizmusoknak a befogadhatóságát, mivel feltételezi, hogy a befogadó azonnal meg fogja 11 Forrás: http://dugodij.hu/?page=hirek_reszletes&hir=az%20%fatd%edj%20c%e9ljai Letöltve: 2011. július 28. 12 Forrás: http://www.magyaronline.net/forum/viewtopic.php?topic=837&forum=60 Letöltve: 2009. május 27. 13 Forrás: http://www.zolferex.hu/products/benzi/benzi_kemeny_borond.htm Letöltve: 2009. február 19. 110

találni a forrásentitásnak azt az aspektusát, melynek segítségével a célentitás jelentésének konstruálása megtörténik. Mindezek következtében fennáll annak a veszélye, hogy a befogadó nem fogja megérteni az alakulatot, másrészt viszont fennáll annak a lehetősége is, hogy ha olyan aspektus emelődik ki a neologizmusban metonimikusan, mely valamilyen jól ismert, könnyen feldolgozható jelenséghez (például az első példában a forgalmi dugóhoz) kapcsolódik, akkor biztosíthatja az alakulat gyors befogadását és ennek következtében gyors elterjedését is. 3.3.2. Összegzés A jelen áttekintés célja az volt, hogy bemutassa a szakirodalmi forrásokban fellelhető, a metonímia és a metafora lehetséges kapcsolódásaira, interakciójára vonatkozó megközelítéseket. A fenti alpontokból láthatóvá vált, hogy ezek a megközelítések meglehetősen nagy számban és sokféle módon vannak jelen; ennek oka véleményem szerint az, hogy a metonímia és a metafora változatos módon és arányban kerülhet kapcsolatba egymással akár egy-egy szóban vagy megnyilatkozásban is a kommunikáció folyamatában. Az összefoglalást azért tartottam indokoltnak, mert napjaink magyar nyelvében sok olyan neologizmus jelenik meg, melyek szemantikai felépítésében mindkét jelentéskonstruálási folyamat részt vesz. Mint az a fent bemutatott néhány példa rövid elemzéséből is kiderült, a jelentés konstruálásának folyamatában ezekben az esetekben nagy jelentősége van a figyelem fókuszálásának (mely aspektusokat tart relevánsnak a neologizmus megalkotója), a befogadó előzetes tudásának, valamint annak, hogy az alakulat szemantikai szerkezetének a felépítése mennyire összetett, milyen mértékű mentális erőfeszítést igényel a befogadótól annak érdekében, hogy megfejtse a neológ jelenség jelentését. Ezek a tényezők véleményem szerint nagy hatással vannak a neologizmus túlélésére, lehetséges meghonosodására is a nyelvben. 3.4. A fogalmi integráció (blend) 3.4.1. A mentális terek és a fogalmi integrációs elmélet bemutatásának célja A jelen fejezet a mentális terek elméletét, majd az azon alapuló fogalmi integráció modelljét mutatja be. Célja nemcsak az, hogy e modellhez kapcsolódó elméleti tudnivalókat összefoglalja, hanem az is, hogy a modellnek a gyakorlati alkalmazási lehetőségeire (különböző típusú szemantikai szerkezetek, köztük a neologizmusok szerkezetének elemezhetőségére) rámutasson. Utóbbi azért is fontos, mert általában véve elmondható a 111

magyar nyelvben megjelenő neologizmusokról, és ezért a jelen dolgozat 4. fejezetében elemzendő neologizmusokról is, hogy közöttük sok olyan található, melynek szemantikai felépítésének elemzése a fogalmi integrációs elmélet keretében igen gyümölcsöző lehet. Ezek a neologizmusok felépítésüket tekintve változatosak: akadnak közöttük összetett szavak (például kutyaszitter), szó- és toldalékcsonkok összekapcsolódásából létrejött alakulatok (például csokoholista), valamint igekötős igék is (például betámad). 3.4.2. A mentális tér 1985-ben jelent meg Gilles Fauconnier munkája az úgynevezett mentális terekről (Mental spaces: Aspects of meaning construction in natural language). A mentális terek ( ) kis fogalmi egységek, melyeket a gondolkodás és a beszéd során hozunk létre a szituációbeli megértés és cselekvés céljából (Fauconnier Turner 1998b: 137, fordítás tőlem). A mentális terek valamely adott forgatókönyv entitásainak és viszonyainak részleges reprezentációi, melyeket a beszélő valamilyen módon megért (Coulson Oakley 2000: 176 177). Mivel a világ valamely részének konceptuális leképezése fogalmilag és ezért jelentésükben összefüggő nyelvi elemek összekapcsolódásával lehetséges (Tolcsvai Nagy 2010: 96), Fauconnier az említett munkájában kiemeli az indentifikáció alapelvének (ID Principle), más néven a hozzáférési alapelvnek (Access Principle, Fauconnier 2007: 353) fontosságát, mely a következőképpen írható le: Ha (a legáltalánosabb értelemben) vett két dolgot, a-t és b-t egy F (b=f(a)) pragmatikai funkció köt össze, akkor a deskripciója, d a, a megfelelőjének, b-nek az azonosítására használható (Fauconnier 1994 [1985]: 3, fordítás tőlem). Ilyen módon tehát a nyelvhasználók különböző szemantikai szerkezetű kapcsolatok azonosítására képesek; Fauconnier egyszerű kapcsolatokat elemző példái között például metonimikus viszonyokat mutat be az említett mű első fejezetében: ha a Platón a legfelső polcon van mondat esetében a Platónnak, b=f 1(a), vagyis az említett függvény Platón által írt könyvek -nek feleltethető meg, akkor a köztük lévő kapcsolat az identifikáció alapelvének értelmében a következő módon ábrázolható (Fauconnier 1994 [1985]: 4, Tolcsvai Nagy 2010: 97): 7. számú ábra: Egyszerű szemantikai kapcsolat (forrás: Tolcsvai Nagy 2010: 97) 112

A fenti szerkezet igen sok esetben, például különböző szemantikai viszonyok legyen szó metonimikus vagy metaforikus kapcsolatokról, vagy sok egyéb, nem e két viszonyba tartozó kapcsolatról: analógiáról, szerepről, értékről, azonosságról (Tolcsvai Nagy 2010: 97) esetében jól használható, hiszen a mentális terek olyan elemeket tartalmazhatnak, melyeket keretek és kognitív modellek strukturálnak (Fauconnier 2007: 351). Fauconnier régebbi és újabb írásaiban is kiemeli a Nunberg által bevezetett pragmatikai funkció fontosságát a mentális terek kialakulásának folyamatában, hiszen a mentális tereket a gondolkodás és a beszéd folyamata során alakítjuk ki az aktuális megértés és megnyilatkozások céljainak megfelelően (Fauconnier 2007: 351). A fent ábrázolt modell a kommunikációs szituációnak megfelelően változhat, és általános váza a következőképpen ábrázolható (Fauconnier 1994 [1985]: 5, Sweetser 1996: 320, Tolcsvai Nagy 2010: 97): 8. számú ábra: A modell általános váza (forrás: Tolcsvai Nagy 2010: 97) Mint azt a 8. számú ábra általános jellege is mutatja, a mentális terekre nagyfokú rugalmasság és széleskörű felhasználhatóság jellemző, kialakulásuk ugyanakkor nem esetleges: a pragmatikai kapcsolók, a szövegben megjelenő nyelvi kifejezések biztosítják a kapcsolatot a különböző terek között (Tolcsvai Nagy 2010: 98). Ezek lehetnek prepozíciókra utaló kifejezések (1929-ben, szerinte), határozószók (valószínűleg, elméletileg), kötőszók (ha A, akkor, vagy, vagy ), alany ige kapcsolatok (Max hiszi, Mary reméli ). Ezeket a nyelvi elemeket, melyek bármilyen diskurzusban iránymutatóként szolgálnak, térépítőknek nevezzük (Fauconnier 1994 [1985]: 16). A térépítők definíciójának értelmében az így kialakuló mentális terekben akár képzeletbeli dolgok vagy események is összekapcsolódhatnak, ezt szemlélteti Fauconnier egyik jól ismert példája is, ahol a fenti keretben bemutatja, hogy a beszélő hiedelmének, akaratának, világának és a valóságnak a kapcsolata is megjeleníthető mentális terek relációjában: a Pali azt hiszi, hogy a kék szemű lánynak zöld a szeme mondat ábrázolása a következő módon lehetséges (Tolcsvai Nagy 2010: 97 98): 113

9. számú ábra: Mentális terek összekapcsolódása (forrás: Tolcsvai Nagy 2010: 97 98) Mint arra Fauconnier Jackendoff 1975 nyomán utal, a fenti, megkettőzött lehetőséget bemutató ábra többfajta intenciót kifejező kontextust is reprezentálhat, így a fenti példánál maradva utalhat (1) a beszélő elméjében, (2) hiedelmeiben, (3) akaratában létező zöld szemű lányra (Fauconnier 1994 [1985]: 13, Sweetser Fauconnier 1996: 2). A mentális terek tehát olyan egységek, melyeket ( ) sok különböző célnak megfelelően sokféleképpen aktiválhatunk (Fauconnier 2007: 351), és egymással különféle leképezések segítségével kapcsolódhatnak össze. A terek forrásai igen változatosak lehetnek: a mentális terek a diskurzus kibontakozásának folyamatában dinamikusan épülnek ki a munkamemóriában, és sok, egymástól egyébként elkülönülő tartomány jellemzőjéből származhatnak tulajdonságaik. Az emberi gondolkodásból, a kulturális jellemzőkből és a kommunikáció jellemzőiből fakad, hogy a mentális terek elsáncolódhatnak a hosszútávú memóriában is, így könnyítve meg a hozzáférést; ilyen elsáncolódott terekre példa a Jézus a kereszten, mely a keresztre feszítés, a gyermek Jézus, vagy a Jézus, Isten fia és sok, e mentális térhez kapcsolódó asszociációt nyit meg. Ezekben az esetekben egy mentális tér elemei és relációi előzetes tudásként értelmezhető csomag -ként szerveződnek, keretként jelennek meg (Fauconnier 2007: 352), melyeket tipikusan bizonyos diskurzustípusok esetén dolgozunk ki (Sweetser Fauconnier 1996: 11). A mentális terek összekapcsolásának fő elve a kommunikációs folyamat során tehát az, hogy ( ) miközben gondolkodunk és beszélünk, mentális tereket hozunk létre, strukturálunk és összekapcsoljuk őket a grammatika, kontextus és a kultúra nyomása alatt. A cél olyan hálózat létrehozása, melyet mozgásban tarthatunk a diskurzus kibontakozása során. Mivel minden egyes tér egy másik térből (a»szülő«-jéből) származik, és mivel egy»szülő«- nek sok leszármazottja lehet, a terek hálózata kétdimenziós rácsszerkezetet alkot (Sweetser Fauconnier 1996: 11, fordítás tőlem). 114

3.4.3. Mentális terek összekapcsolódási lehetőségei A mentális terek változatos konfigurációkban kapcsolódhatnak össze a nyelvhasználók előzetes tudása és a Lakoff által idealizált kognitív modelleknek nevezett tudásszervező rendszereknek köszönhetően. Mint arra fent már utaltam, az így kialakuló mentális szerveződések sok esetben nem a valóságot tükrözik: gyakran az egyén hiedelmeivel, előzetes tudásával kapcsolatosak, mint Fauconnier 2007 következő példái: a Lehet, hogy Rómeó szerelmes Júliába mondat olvasásakor vagy elhangzásakor egyrészt felidéződik a befogadóban az X SZERELMES Y-BA szituációval kapcsolatos kulturális háttértudás, a helyzethez kapcsolódó szerepek ismerete (tehát adott X és Y, a szerelmesek), továbbá egy olyan, információkban gazdag idealizált kognitív modell, melyet a Rómeó és a Júlia nevek aktivizálnak. Adott tehát egy bázistartomány (base space), melyben a két névhez a és b entitásokat asszociálunk, melyeket az előzetes tudásunk biztosította (tudás)keretben valamilyen módon egymáshoz kapcsolunk. A lehet a mondatban térépítőként jelenik meg, és az új mondat révén jön létre a lehetséges új tartomány (possibility space), melyben megjelennek a és b megfelelői, a és b. A köztük lévő viszony SZERELEM a b formában írható le, hiszen a két entitás illeszkedik a SZERELEM keretbe. Elképzelhető azonban, hogy bázistartomány szerkezete hibásan képeződik le a lehetséges tartományra a Rómeó és Júlia nevekhez kapcsolódó asszociációink következtében; ezt a jelenséget hívjuk optimizációnak. Ha ugyanis a fenti kijelentés elhangzása éppen arra vonatkozik, hogy a Rómeó nevű egyén ellenségesen viselkedik a Júlia nevű egyénnel, a következmény az, hogy Rómeó nem kedveli Júliát. Ez a tény azonban nem képeződik le a lehetséges tartományban, hiszen ellentmondana a SZERELEM a b kiinduló formának. Hasonlóképpen, ha a szóban forgó egyének neve nem is Rómeó és Júlia, hanem esetleg Dick és Jane, ez sem fog megjelenni a beszélő kijelentésében, hiszen az adott beszédhelyzetben a hallgató egyértelműen azonosítani tudja a történet szereplőit és a köztük lévő viszonyt, hiszen rendelkezik a fent bemutatott háttértudással. A Lehet, hogy Rómeó szerelmes Júliába mondat ábrázolása a mentális terek segítségével tehát a következőképpen lehetséges (a szaggatott vonal a két tartomány rokonságát jelzi: a bázistartománynak az új tartomány a leszármazottja, Fauconnier 2007: 355 356): 115

10. számú ábra: A Lehet, hogy Rómeó szerelmes Júliába mondat ábrázolása a mentális terek segítségével (Fauconnier 2007: 355 356 nyomán) 3.4.4. A fogalmi integráció elmélete: a blendingelmélet A fent bemutatott mentális terek összekapcsolódása számtalan különböző módon valósulhat meg a gyakorlatban, a kommunikáció folyamatában részt vevő nyelvhasználók előzetes tudásától, a működésbe lépő tudáskeretektől, a kommunikációs partnerek elvárásától, értelmezésétől függően. Úgy gondolom, hogy a magyar nyelvben megjelenő neologizmusok szemantikai elemzésének szempontjából a fogalmi terek elmélete alapvető fontosságú, mert a fogalmi terek összekapcsolódása, melynek elméleti alapjait az alábbiakban fogom bemutatni, olyan dinamikus szerkezetet hoz létre, mely adott kommunikációs partnerek részvételével a kommunikációs szituációban folyamatos lehetőséget ad a jelentéskonstruálásra. Az úgynevezett fogalmi integráció elmélete Gilles Fauconnier és Mark Turner nevéhez köthető: A fogalmi integráció, melyet blendingnek [ elegyítés, vegyítés ] is nevezünk, alapvető mentális folyamat, mely mentális terekkel dolgozik (Turner 2007: 378, fordítás tőlem). A szerzőpáros 1998-as írásában rámutatott arra, hogy számtalan olyan művelet létezik, melyet nyelvi és nem nyelvi szituációban egyaránt felhasználunk a megértés folyamatában. Ilyenek a 2.4.7. pontban már említett fillmore-i értelemben vett keretek, melyek ( ) fogalmi és szociális életünket strukturálják (Fauconnier Turner 1998b: 134), az analogikus leképezések, melyek a nyelvtan és a jelentéskonstruálás minden szintjén megjelennek, a referenciapont, a fókusz, a nézőpont és a tartományok, melyek a nyelvtan mikroszintjén csakúgy jelen vannak, mint a narratív struktúrák magasabb szintjein, az összekapcsolt mentális terek és a terek közötti lehetséges leképezések, valamint a kapcsolók 116

és a fogalmi kapcsolatok, melyek a mentális terek és más tartományok összekapcsolásával koreferenciát, metonímiát, analógiát és metaforát hozhatnak létre (Fauconnier Turner 1998b: 134). A blending folyamatának eredményeképpen létrejövő blendet több mentális tér építi fel. Fauconnier és Turner klasszikus példái közül az egyik, mely bemutatja a blending folyamatát, a buddhista szerzetes példája (Fauconnier Turner 1998b: 136): (57) Egy buddhista szerzetes egy nap hajnalán elkezd felmenni egy hegyre; a hegycsúcsot napnyugtakor éri el, ott több napig meditál, majd egy hajnalon elindul lefelé a hegyről, melynek lábát napnyugtakor éri el. Figyelmen kívül hagyva a haladási sebességét, valamint azt, hogy megállt-e az út során, bizonyítsuk be, hogy van az ösvényen egy olyan pont, amelyen a szerzetes a két különböző úton a napnak azonos időszakában, ugyanabban az órában tartózkodik! A fenti kérdés megválaszolásának egyszerű módja, ha a történetben szereplő szerzetest két külön személyként képzeljük el úgy, amint az egyik esetben éppen felfelé megy a hegyre, a másik esetben pedig lefelé jön a hegyről. Az a pont, ahol a két külön személyként elképzelt szerzetes útja során találkozni fog egymással (saját magával), megadja a rejtvény megoldását. A vázolt megoldási módból látható, hogy a rejtvény megfejtésében egy képzeletbeli szituáció (két ember mozog a hegyen egymással ellentétes irányban) elképzelése segített: a gondolkodás során kialakított blend egyesítette a szerzetes felfelé és a lefelé vezető útjának jellemzőit, és az így kialakuló emergens szerkezet segítségével könnyen megfejthetővé vált a rejtvény (Fauconnier Turner 1998b: 136 137). 3.4.5. A blendben megjelenő terek A fenti példában is megfigyelhető, és általánosságban is elmondható, hogy a blending folyamatának eredményeképpen kialakuló blendben különböző típusú és funkciójú terek különíthetők el. A leképezésben található két bemeneti tér (input space), melyek között leképezés (cross-space mapping) valósul meg (Fauconnier Turner 2002: 40 41). A terek közötti leképezésre jellemző, hogy részleges, és a két bemeneti tér megfelelő jellemzői között valósul meg (Fauconnier Turner 1998a: 269). A fenti példa esetében, mely a buddhista 117

szerzetes útját mutatta be a blending folyamatában, a következőképpen ábrázolhatóak a két bemeneti tér közötti kapcsolatok (az ábra Fauconnier Turner 1998b: 139 alapján készült): 11. számú ábra: Bemeneti terek a fogalmi integráció folyamatában (Fauconnier Turner 1998b: 139 nyomán) Az első bemeneti térben a szerzetes felfelé irányuló mozgása látható az első napon (d 1 ), míg a másodikban a lefelé irányuló mozgás jelenik meg a másik napon (d 2 ). A részleges leképezés, megfelelés (melyet a szaggatott vonalak jelölnek az ábrán) értelmében a rejtvény megoldásában az olvasót csak az az egy pontként jelölt állapot érdekli, amikor a szerzetes a napnak ugyanabban az időszakában a hegynek ugyanazon a pontján tartózkodik (ezt jelöli egy-egy pont a bemeneti terekben található egyeneseken, melyek a megtett utat reprezentálják). A harmadik megjelenő tér a generikus tér (generic space), mely a két bemeneti tér jellemzőit képezi le egymásra (Fauconnier Turner 2002: 41). A generikus tér valamilyen általános, általában absztraktabb, a két bemeneti tér által közösen birtokolt szerkezetre és szerveződésre reflektál, és meghatározza a bemeneti terek között található leképezés lényegét (Fauconnier Turner 1998a: 270, fordítás tőlem). Az előző példánál maradva a generikus tér a következőképpen jelenik meg a két bemeneti tér viszonyában (az ábra Fauconnier Turner 1998b: 139 alapján készült): 118

12. számú ábra: Bemeneti terek és generikus tér a fogalmi integráció folyamatában (Fauconnier Turner 1998b: 139 nyomán) A generikus térben tehát az elemzett példa esetében mind az első, mind az utolsó nap eseményei, a szerzetesnek a felfelé, illetve lefelé tartó mozgása, valamint a hegyen elfoglalt térbeli pozíciójának több pontja is megjelenik. Ez az absztrakt leképezés mutatja be az emberi elmében lejátszódó összetett folyamatokat, melyek segítségével a rejtvény megoldását végrehajtja. Nyilvánvaló az is, hogy az ábrán látható módon nem történhet meg a szerzetes útja, hiszen vagy csak az első, vagy csak az utolsó napon létezhet egy időben, és hasonlóan: vagy csak felfelé, vagy csak lefelé haladhat az ösvényen. A generikus tér megjelenésekor azonban nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a két nap történéseit egy elvonatkoztatott térbe és időbe helyezve, egymásra vetítve legyen képes látni a szöveg befogadója. Az egyazon időben és térben létezés olyannyira nem feltétele a sikeres blend létrejöttének, hogy akár időben igen távol levő jelenségeket is összekapcsolhatunk: erre példa Fauconnier Turnernél két hajó, az 1853-ban a San Francisco Boston távot megtevő Northern Light és az 1993-ban ugyanezt a távot teljesítő Great America II versenye, ahol a két hajó teljesítménye a blendben úgy válhat összehasonlíthatóvá, hogy időben és térben egymás mellé helyeződnek (Fauconnier Turner 1998a: 272 273, Fauconnier Turner 1998b: 154 156). A negyedik megjelenő tér az integrált tér vagy más néven az elegyítés tere, a blend (blended space), melyben a két bemeneti tér részleges kivetítése megjelenik (Fauconnier Turner 1998a: 270, Fauconnier Turner 2002: 41 42). Fontos hangsúlyoznunk azt, hogy a 119

blendben szelektív kivetítés következtében jelennek meg a két bemeneti térből származó viszonyok, jellemzők (Turner 2007: 378). A szerzetesről szóló történet esetében az integrált tér a következőképpen ábrázolható (az ábra Fauconnier Turner 1998b: 141 alapján készült): 13. számú ábra: Bemeneti terek és integrált tér a fogalmi integráció folyamatában (Fauconnier Turner 1998b: 141 nyomán) A generikus tér és az integrált tér között keletkezésükből fakadóan összefüggések mutathatók ki: ( ) a blendek tartalmaznak olyan általános struktúrát, mely a generikus térből származik, ám egyben specifikusabb struktúrát is tartalmaz, és olyan struktúrát is, melynek megjelenése a bemeneti terekben lehetetlen, mint például a két szerzetes, akik egy és ugyanazon személy megjelenései (Fauconnier Turner 1998b: 143, fordítás tőlem). Összességében a fenti szerzetesről szóló történet blendként a következő módon ábrázolható (az ábra Fauconnier Turner 2002: 43 alapján készült): 120

14. számú ábra: Bemeneti terek, generikus tér és integrált tér a fogalmi integráció folyamatában (Fauconnier Turner 2002: 43 nyomán) A két bemeneti térből, a generikus térből és az integrált térből létrejövő blend általános, sematikus ábrázolása pedig a következőképpen alakul (az ábra Fauconnier Turner 1998a: 272 alapján készült): 15. számú ábra: A fogalmi integráció folyamatának általános, sematikus ábrázolása (Fauconnier Turner 1998a: 272 nyomán) 121

A 15. számú ábrán látható, hogy a bemeneti terekben megjelenő jellemzőknek nem mindegyike vetítődik ki a generikus térbe; vannak tehát olyan tulajdonságok, melyeket nem használunk fel a blend létrehozásában. Másrészt viszont az is látható az ábrán, hogy a blendben megjelenhetnek olyan jellemzők is, melyek külön-külön jellemzőek csak az egyes bemeneti terekre, és esetleg nincs is közös, egymásnak megfeleltethető pont közöttük. A létrejövő szerkezet dinamikáját, és a blendnek a szövegkörnyezethez, az aktuális szituációhoz való rugalmas igazíthatóságát éppen ezek a jellemzők adják. A bemeneti terekben megjelenő tulajdonságok a nyelvhasználók előzetes tudásának, lehetséges asszociációinak tekintetében is erősen viszonylagosak, változékonyak lehetnek, és mint azt a jelen dolgozat témájához kapcsolódó kérdőíves felmérések válaszai is mutatják nagymértékben befolyásolhatják egy-egy jelenség, például egy-egy neologizmus értelmezésének folyamatát. 3.4.6. A blend létrehozásában szerepet játszó műveletek Ahhoz, hogy a blendben létrejövő, folyamatos asszociációkra lehetőséget adót és a szerkezet futtathatóságát biztosító emergens szerkezet létrejöhessen, a blend konstruálásában három folyamat szerepét kell kiemelnünk (Fauconnier Turner 1998b: 144, Coulson Oakley 2000: 180 181, Benczes 2006: 53): 1) Összetétel: a blending folyamata olyan elemeket társít, melyek a bemeneti terekből származnak, de a különálló bemeneti terekben nem szerepelnek. A társított elemek fúzióként összeolvadva vagy egymástól elkülönülő elemekként is megjelenhetnek a blendben. 3) Kiegészítés: a blendben létrejövő jelentésben megjelenhet a befogadónak olyan háttértudása is, melyet tudatosan nem is észlel a blend létrejöttekor, mindössze kiegészíti vele a létrejövő szerkezetet. 4) Kidolgozás: a blend kialakulásának elvei és logikája alapján különböző mentális folyamatok vezethetnek el a szerkezet elaborációjához; a blendek különböző mértékben lehetnek kidolgozottak, akár igen nagy mértékben is. 3.4.7. Optimalitási feltételek Ahhoz, hogy a blend létrejöhessen, bizonyos alapelveknek, úgynevezett optimalitási feltételeknek (optimality principles) kell teljesülniük. Egy fogalmi integrációs hálózatot dinamikusan hozunk létre egy időintervallumon belül, mely nagyon rövid (mint egy vicc 122

megértése), vagy nagyon hosszú is lehet (mint egy új tudományos fogalom, például a komplex számok fogalmának emergenciája évszázadokon keresztül). Ahhoz, hogy a folyamat sikeres legyen, sok feltételnek kell teljesülnie. A hálózatban megjelenő tereket bizonyos vonatkozásban önállóan is kell tudni működtetni, míg más vonatkozásaik a hálózat fennmaradó részeihez kapcsolódnak. Az új kivetítések kidolgozás révén valósulnak meg. Az újonnan létrejövő térnek, a blendnek meg kell őriznie a saját integrált emergens szerkezetét, ugyanakkor a bemeneti terekre is vissza kell vetítenie a releváns információkat (Fauconnier Turner 1998a: 280, fordítás tőlem). A fenti elvek alapján öt optimalitási feltétel valósul meg a blend létrejöttében (Fauconnier Turner 1998a: 280, Tolcsvai Nagy 2010: 101), bár gyakran ezek nem mindegyike elégíti ki a blend követelményeit teljes mértékben (Oakley 1998: 343): 1) Integráció: a blendnek jól integrált jelenetet kell leképeznie, mely egységként kezelhető. 2) Topológia: bármely elemek közti viszonyoknak, melyek a bemeneti terekben szerepelnek és megjelennek a blendben, meg kell felelniük a blend elemei közötti viszonyoknak. 3) Háló: ahhoz, hogy a blendet egységként tudjuk kezelni, megfelelő kapcsolatoknak kell lenniük a blend és a bemeneti terek között. 4) Kicsomagolás : maga a blend minden külső segítség nélkül alkalmas kell, hogy legyen arra, hogy a befogadó kicsomagolja, megértse a létrejövő szerkezetet a bemeneti terek, a terek közti leképezések, a generikus tér és az összes, a blendben szerepet játszó tér közti kapcsolathálózat rekonstruálása során. 5) Jó ok: ha egy elem megjelenik a blendben, jelentősége kell, hogy legyen, mely jelentőség releváns kapcsolatokat tartalmazhat más, a blend működtetése során szerepet játszó terekkel és funkciókkal. Az optimalitási feltételekkel kapcsolatban Coulson Oakley 2000 megjegyzi, hogy e feltételeknek való megfelelés szelektív: ha egy blend megfelel egy feltételnek a fentiek közül, gyakran inkonzisztens egy másiknak való megfelelés tekintetében, bár tény, hogy egy adott blend adott interpretációi közül az a leginkább elfogadott, mely legjobban megfelel az optimalitási feltételeknek (Coulson Oakley 2000: 186). A neologizmusok esetében különös jelentősége van a blend kicsomagolhatóságának, vagyis annak a feltételnek, mely nagymértékben függ a befogadóktól. Egy hapax legomenonnak tekinthető neologizmus, mely egy quadokkal (négykerekű motorokkal) 123

foglalkozó internetes honlap címe, a következőképpen hangzik: Quadulj meg! 14. Ez a blend mind a fonológiai, mind a szemantikai jellemzőit tekintve megfelelően működik (erről részletesen ld. Sólyom, megjelenés alatt), vagyis megfelel az integráció, a topológia és a háló feltételének, azonban a nyelvhasználóknak csak egy adott célcsoportja (a quadot használók, kedvelők, birtoklók) számára szól, ezért a jó ok feltételének már csak bizonyos tekintetben szellemességben, a honlap elnevezésének találó, frappáns voltában felel meg. Az előbbiek következtében aztán a kicsomagolás feltételének nem is felel meg maradéktalanul, hiszen egészen biztosan lesznek olyan befogadók, akik nem tudják megfejteni a szójáték jelentését (lévén a quad maga is új szó nyelvünkben). Viszont feltételezhetően nem is szükséges, hogy mindenki számára egyértelmű legyen az alakulat jelentése: a megquadul alkalmazásával és megértésével a csoporthoz, az adott szubkultúrához tartozás érzése erősödik fel. 3.4.8. A fogalmi integrációs hálózatok (blendek) típusai Az eddigiekben bemutatott fogalmi integrációs lehetőségek sokfajta hálózat kialakulását segíthetik elő; a lehetőségek egyik lényeges dimenziója az, hogy a hálózat terei milyen mértékben tartalmaznak speciális kereteket. A másik kapcsolódó lényeges dimenzió annak mértéke, hogy az egyes bemeneti terek külön-külön milyen lehetőséget adnak a blendben megjelenő keretek számára. Ezek a dimenziók kontinuumot alkotnak, melyben néhány prototipikus esetet emelhetünk ki. A különböző típusú fogalmi integrációkat egy skálán helyezhetjük el, attól függően, hogy milyen kognitív folyamatok vesznek részt a blend kialakulásában. ( ) A két véglet között pedig számos átmenet létezik (Kövecses Benczes 2010: 179). Fauconnier Turner 1998a három, Kövecses Benczes négy alapvető, jól elkülöníthető típusát különbözteti meg a fogalmi integráció típusainak. Előbbieknél ezek a kerethálózatok, az egyoldalú és a kétoldalú hálózatok (Fauconnier Turner 1998a: 276), míg az utóbbi forrásban a szimplex, a tükör, az egyoldalú és a kétoldalú hálózatok (ezeket részletesen a következőkben mutatom be). A mentális terekben megjelenő szervező kereteknek olyan keretek nevezhetők, melyek meghatározzák a releváns cselekvés, történés és résztvevők természetét. Fauconnier és Turner ilyen szervező keretként említik a sétáló ember a hegyi ösvényen, óceánon versenyt úszó hajó, ringben bokszoló bokszolók stb. kereteket, és kiemelik, hogy a nagyon absztrakt UTAZÁS vagy VERSENY keretek nem számítanak az itt megadott értelemben szervező kereteknek, mert ( ) 14 Forrás: http://sgforum.hu/listazas.php3?azonosito=quad&id=1159550264 Letöltve: 2010. július 14. 124

szűkebben nem határozzák meg egy cselekvés vagy eseménystruktúra kognitív reprezentációjának típusát (Fauconnier Turner 1998a: 276). A szimplex hálózat (Benczes 2006: 54 55) ( ) esetében szinte észre sem vehető, hogy egyszerre több mentális teret és különféle kognitív folyamatokat aktiválunk (Kövecses Benczes 2010: 179). Ezeknek a hálózatoknak az esetében a kerethálózat egyik bemeneti terében lévő szavak üresek, és csak akkor töltődnek meg jelentéssel, ha a másik bemeneti tér szemantikai mezőjében lévő elemekkel kapcsolatba hozzuk őket. Erre hozható példaként a rokoni kapcsolatokra utaló szavak (apja, anyja, fia, lánya) csoportja, melyeket a CSALÁD keret tart össze. A rokoni kapcsolatokra utaló szavak viszont csak akkor töltődnek fel jelentéssel, ha hozzárendeljük a konkrét egyének neveit (pl. Pál Cili és Kata apja) (Kövecses Benczes 2010: 179). A tükör hálózat (Benczes 2006: 55 56) esetében ( ) egy nagyrészt azonos keret strukturálja a generikus és az integrált teret, illetve a két bemeneti teret is (Kövecses Benczes 2010: 180). Ezt a típust nevezi Fauconnier Turner 1998a, b kerethálózatnak, mely olyan fogalmi integrációs hálózat, melyben minden tér (a bemeneti, a generikus tér és a blend is) osztozik a blending folyamatát szervező kereten. Ilyen például az óceánon versenyt vitorlázó hajó; ez a kép ugyanis magában foglalja a vitorlás hajók versenyeznek az óceánon keretet, mely azonban csak a blendben elaborálódik (Fauconnier Turner 1998a: 276, Fauconnier Turner 1998b: 163 164). Hasonló módon a VERSENY kerete szervezi a generikus és az elegyített teret Kövecses Benczes 2010 példájában, ahol az 1953-as angol magyar futballmérkőzés 50. évfordulója kapcsán idézik egy brit újság cikkét azzal a feltételezéssel kapcsolatban, hogy mi lehetnek annak a focimeccsnek az eredménye, melyet az 1953-as magyar és a 2003-as angol csapat játszana egymással (Kövecses Benczes 2010: 180 181). Az egyoldalú hálózatra (Benczes 2006: 56 57) az jellemző, hogy a bemeneti tereket különböző keretek szervezik, melyek egyike kivetítődik a blend szervezéséhez. Az egyszerű, online metaforák általában ilyen jól érthető, az egyik bemeneti térből, a forrásból (Lakoff Johnsonnál a forrástartományból) származó egyoldalú hálózatok, és a fogalmi integrációs hálózatok viszonyában is elmondható, hogy az egyoldalú hálózat alapja fogalmi metafora. A blend két bemeneti terének a metafora forrás- és céltartománya felel meg, és a legtöbbször a forrástartomány struktúrája képeződik le az elegyített térbe (Kövecses Benczes 2010: 182). A versengő üzletfelek bokszolnak kép esetében például a bemeneti terekben két különböző szervező keret (a BOKSZ és az ÜZLET) jelenik meg, ám a blendben már csak az egyik (a BOKSZ) jelenik meg ezek közül. Ebben az esetben a leképezés tehát nagymértékben 125

aszimmetrikus, ezért is szoktuk a blend topológiájára nagy hatással levő bemeneti teret forrásbemenetnek (forrástartománynak) nevezni (Fauconnier Turner 1998a: 277, Fauconnier Turner 1998b: 165 166). Kétoldalú hálózatról (Benczes 2006: 57) akkor beszélünk, ha a bemeneti tereket különböző keretek szervezik, melyek topológiai jellemzőinek bizonyos részei azonban leképeződnek és szerepet játszanak a blendet szervező keretben, így a forrás- és céltartomány szelektív komponensei együttesen hozzák létre a blend újszerű struktúráját (Kövecses Benczes 2010: 184). Ilyen kétoldalú hálózatra példa a számítógép asztalnak nevezett felülete: ebben az esetben két szervező keret működik az elnevezés megértésekor: egyrészt az IRODA kerete, mely mappákat, fájlokat, szemetes ládákat stb. tartalmazhat, másfelől pedig a számítógép felépítésének elvont rendszerét. A blendben mindkét keretből származó jellemzők megtalálhatók, ráadásul maga a blend is tartalmaz csak rá jellemző inherens tulajdonságokat (egymásba mozgatható ikonok, eltüntethető ikonok, melyek kattintásra újra feltűnnek stb., Fauconnier Turner 1998a: 277, Fauconnier Turner 1998b: 166 167). A két bemeneti tér által nyújtott keret befolyásoló hatásának mértékétől függően a kétoldalú hálózatok lehetnek aszimmetrikusak vagy betöltetlenek, illetve e kettő keveredése is megjelenhet (Fauconnier Turner 1998b: 167 169), valamint különböző jellegű és mértékű metonimikus projekció is érvényesülhet bennük (ezt részletesen ld. a blend és a metonímia kapcsolatát tárgyaló 3.4.12. alfejezetben). Sok fogalmi integrációs hálózat a fentieknél jóval összetettebb, és egyszerre akár több bemeneti teret is tartalmazhat. Az ilyen típusú hálózatokat többoldalú hálózatoknak nevezzük (Benczes 2006: 57, Kövecses Benczes 2010: 185). Ilyen például a lentiekben is részletezendő VÉN vagy NAGY KASZÁSnak, a halál szimbólumának képe, melyben úgy kapjuk meg a blendben megjelenő KASZÁS képét, hogy több bemeneti teret is felhasználunk a megértés folyamatában: a kauzális tautológia (a halál halált okoz) létrehozza a HALÁL mint bemeneti tér jellemzőit, mely tovább integrálható a HALÁL MINT ELKÖVETŐ térbe, mely végül az ARATÁS bemeneti terével integrálva adja meg a KASZÁS képét (Kövecses Benczes 2010: 185 186). Ez a blend a több bemeneti terével olyan összetett, hogy ebben az esetben ( ) nem tud a fogalmimetafora-elmélet önmagában kielégítő magyarázattal szolgálni (Benczes 2006: 57, Kövecses Benczes 2010: 185). Megjegyzendő, hogy a KASZÁS egyéb jellemzői (például az, hogy csontvázként vagy csuklyát viselve is szokták ábrázolni) nem jelennek meg az alapvető blendben, viszont a meglévő terek kiterjesztésével, metonimikus tömörítés során 126

ábrázolhatóvá válnak (erről részletesebben ld. lentebb, illetve Kövecses Benczes 2010: 186 187). 3.4.9. A fogalmi integrációs modell alkalmazási területei Fauconnier és Turner fogalmi blending modellje (melyet fogalmi integráció néven is ismerünk) egységes keretet biztosít a dinamikus jelentésszerkezetek megértéséhez, mely a kognitív nyelvészek, a retorikusok és az irodalomkritikusok érdeklődési körébe tartozik. A fogalmi integrációról kimutatták, hogy alapvető kognitív művelet a metaforában és az analógiában ( ), a téves asszociációkban ( ), a nyelvtanban ( ), a neurotudományokban ( ), az irodalomban ( ), a matematikában ( ) és a zenében ( ) (Oakley 1998: 322, fordítás tőlem). A fogalmi integráció elméletének alkalmazhatósága tehát rendkívül szerteágazó. Mint jelentéskonstruálást szervező lehetőséget is sok területen vizsgálták, kezdve Fauconnier 1994 [1985] hétköznapi példáitól olyan jelenségekig, mint például a feltételes módú szerkezetek grammatikája (Sweetser 1996), a narratív diskurzus megértése és retorikája (Oakley 1998), vagy a performatívumok használata (Sweetser 2000). 3.4.10. A blendingelmélettel kapcsolatos kiegészítések, kritikák A fogalmi integráció elméletének, ( ) mint minden elméletnek, megvannak a kritikái és a kritizálói (Coulson Oakley 2000: 191). Gibbs 2000 rámutat arra, hogy a blendingelmélet esetében nem egyszerűen olyan elméletről van szó, melynek használata, adekvátsága könnyedén bizonyítható vagy cáfolható, ellenkezőleg: olyan általános keretről van szó, melynek kidolgozottsága, alapelveit meghatározó explicit tételei és részletes specifikációi még váratnak magukra (idézi Coulson Oakley 2000: 192). E szerint a kritika szerint a fogalmi integráció keretében vizsgálható jelenségek aprólékos elemzése gyakran nem világos. Ez a kidolgozatlanság éppen a blending folyamatának kialakulásából fakad: a fogalmi integrációt ( ) bármi felidézheti a perceptuális észleléstől kezdve az elemzésig vagy a rituálékban való részvételig. Mivel bizonyos szinten minden példa tartalmazhat terek közötti leképezéseket, integrációt és az emergens szerkezet kivetítését, ezért a különböző fogalmi integrációs hálózatok tereiben jelen levő információk természetében és mennyiségében nagy variabilitás figyelhető meg (Coulson Oakley 2000: 192, fordítás tőlem). Ezek következtében Gibbs 2000 fel is veti: nem lehetséges-e, hogy a blending folyamata pusztán a post hoc analízis lehetőségét nyújtja 127

ezeknek az igen különböző példáknak az esetében (Gibbs 2000: 349). A kognitív pszichológusok és pszicholingvisták ( ) szeretnék előre megjósolni a viselkedést a tudományos bizonyítás hipotetikus-deduktív módszerének segítségével. Amit keresnek, az empirikus, objektív bizonyítéka annak, hogy az emberek fogalmi tudása valamiképpen különböző nyelvi viselkedés létezését vetíti előre; nem pedig az emberek nyelvi viselkedése, mely post hoc módon megmagyarázható olyan elméleti entitásokkal, mint például a blending terei (vagy bármely más, a kognitív nyelvészetből ismert fogalommal, mint a fogalmi metafora, a sémák stb.) (Gibbs 2000: 349, fordítás tőlem). Coulson Oakley 2000 ezzel a felvetéssel szemben úgy érvel, hogy mint minden elmélet, a fogalmi integráció is adatok interpretálásán alapul, és mint sok más gyümölcsöző elmélet esetében, a fogalmi integráció esetében is fontos szerepet játszanak a post hoc következtetések. Annyiban elfogadhatónak tartják Gibbs kritikáját, hogy a blending által kínált elemzésnek a post hoc analízisen túl kell mozdulnia, viszont az ilyen típusú oksági következtetések fontosságát hangsúlyozzák annak kiemelésével, hogy ezek alapvető szerepet játszanak az online jelentéskonstruálás felépítésében és finomításában (Coulson Oakley 2000: 192). Más részről az a kritika is gyakran éri a fogalmi integráció elméletét, hogy nagymértékben ad hoc jelegű, és gyakran átmeneti, improvizatív folyamatokat alkalmaz a különböző esetek elemzésekor. Coulson Oakley 2000 ezzel kapcsolatban úgy érvel, hogy ez a fajta kritika gyakran összetéveszti magának az elméletnek a természetét az elmélet keretében elemzett adatok természetével; a variabilitás éppen azoknak a kontextusoknak és szituációknak az esetében jelenik meg, melyekben a blending jelensége feltűnik (Coulson Oakley 2000: 192 193). E tekintetben az ad hoc jelleg jó, mert egy elvi alapokon nyugvó interpretáló modell ( ) mely a variabilitásra fókuszál, fontos áttekintést nyújt, különösen akkor, amikor a jelentés mikrostruktúráját a makrostruktúrájához próbáljuk viszonyítani valós idejű online szituációban. Az egyén egyszerűen nem tudhatja előzetesen, hogy a szituációból származó bizonyos elemek hatása mennyire lesz fontos. Sok példa részletes elemzése új általánosításokhoz vezethet a kontextus vonatkozásában (Coulson Oakley 2000: 193, fordítás tőlem). Grady 2000 a blendingelmélet kiegészítéseképpen megvizsgálja a kötés (binding), a mintázatkiegészítés (pattern completion), a terjedő aktiváció (spreading activation), a szelektív kivetítés (selective projection) és a gátlás (inhibition) szerepét a fogalmi integráció folyamatában. Ezek a jelenségek elsősorban a neurobiológiából ismertek és az agyműködéshez kapcsolódnak, így a jelen dolgozat témájához csak kiegészítésképpen 128

kötődnek. Azt azonban mindenképpen meg kell említeni, hogy a jelentés konstruálásának folyamatában és a blend létrejöttében a különböző esetekben változó mértékben (Grady 2000: 343) fontos szerepet játszhatnak. Grady 2000 példái között idézi Fauconnier Turner 1998 egyik elemzett példáját, melyben Kant és egy jelenkori filozófus vitáznak: a jelenetet könnyen el tudjuk képzelni, és ebben nem zavar minket az, hogy a két személy nem egy térben, nem egy időben létezik, sőt, még közös nyelvet sem beszélnek; a jelenet feldolgozásakor tehát szelektálunk, és nem minden jellemző jelenik meg az integrált térben, a blendben (Grady 2000: 339). Az effajta szelekció nem minden esetben jelenti bizonyos információk szükségszerű elfojtását, kirostálását a blend létrehozása során: a gyerekek például igen könnyen fel tudnak dolgozni olyan mondókaszövegeket, melyben egyébként egymással összeférhetetlen dolgok, jelenségek szerepelnek (Grady példaként a holdat átugró tehénről szóló mondókát hozza, Grady 2000: 341), hiszen a szövegben szerepelő entitásokkal kapcsolatos háttér-információk még hiányoznak, de az adott esetben ezek hiánya nem akadályozza a szöveg megértését. Úgy gondolom, hogy hasonló folyamat játszódhat le akkor is, amikor a nyelvhasználók egy-egy olyan neologizmus jelentését igyekeznek megfejteni, mellyel korábban még nem találkoztak. Kérdőíves felméréseimben (ld. Sólyom 2009, 2010) a neologizmusokkal kapcsolatos értelmezési stratégiák között feltűnő téves, a megadott neologizmus jelentésétől sokszor igen távol álló jelentésmagyarázatok esetében tehát az adatközlő által kikövetkeztetett szemantikai szerkezetben a nyelvhasználó előzetes tudásából származó más jellemzők (is) megjelenhetnek. 3.4.11. A blendingelmélet továbbfejlesztése: Ruiz de Mendoza Ibáñez modellje A blendingelméletnek létezik egy úgynevezett kiterjesztett változata is, melyet Ruiz de Mendoza fogalmazott meg (1996, 1998, idézi Ruiz de Mendoza Peña 2005: 252). Ruiz de Mendoza Peña 2005-ös írásukban a Ruiz de Mendoza Díez-féle (Ruiz de Mendoza Díez 2002, idézi Ruiz de Mendoza Peña 2005: 252) kombinált bemeneti hipotézis (combined input hypothesis) elvét javasolják a blendingfolyamat bizonyos típusainak megjelenítésére. Ennek a megközelítésnek az értelmében a blend létrejöttében szerepet játszanak olyan bemeneti terek is (a Ruiz de Mendoza Peña szerzőpáros a kivetítés terei -nek nevezi őket, Ruiz de Mendoza Peña 2005: 257), melyek nem feltétlenül találhatók meg a kommunikációban aktuálisan szereplő terekben. Az említett terek a nyelvhasználó korábbi, már létező tapasztalataira, emlékeire támaszkodva jelennek meg és aktivizálódhatnak a konstruálási folyamat során (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 252) gondolhatunk itt a 2.4.7. 129

alpontban említett tudáskeret fogalmára. A kombinált bemeneti hipotézis olyan jelentésszerkezetek leírására is alkalmas, melyeknek több forrás- vagy céltartományuk van (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 256). A szerzők egyik példája a Fauconnier Turner által korábban a négyrészes modellben (két bemeneti tér, egy generikus tér és az integrált tér) blendként ábrázolt hajók versenye (Fauconnier Turner 1998a: 272 273, Fauconnier Turner 1998b: 154 156). Ruiz de Mendoza Peña 2005 rámutat arra, hogy megközelítésükben az idézett példában a két, időben egymástól távol levő, ámde ugyanazt a távolságot ugyanazon az útvonalon teljesítő hajó versenyének blendként való ábrázolásában három bemeneti tér aktivációja szükséges: az egyik a 19. századi, a másik a 20. századi hajó útja, a harmadik pedig az e két tér elegyítéséből származó, a versenyről tudható kiegészítő információkat tartalmazó bemeneti tér (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 252). Grafikusan ábrázolva a fenti példa tereit, a következőképpen szemléltethető a szituáció (az ábra Ruiz de Mendoza Peña 2005: 254 alapján készült): 16. számú ábra: Két hajó versenyének ábrázolásában megjelenő mentális terek (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 254 nyomán) 130

Az elméletben szereplő lehetséges bemeneti terek és integrált terek viszonya, a terek (és az általuk megnyitott lehetőségek) száma a Fauconnier Turner-féle modelléhez képest tehát megsokszorozódhat; ezt a lehetőséget a szerzők a következő általános modellel szemléltetik (az ábra Ruiz de Mendoza Peña 2005: 256 alapján készült): 17. számú ábra: A kombinált bemeneti hipotézis általános modellje (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 256 nyomán) A 17. számú ábrán látható, hogy a kombinált bemeneti terek (melyekről az elmélet a nevét is kapta) több forrástartomány kivetítéséből keletkeznek, a bemeneti terekben megjelenő entitások pedig egymással megfelelési vagy ellentétes viszonyban is lehetnek. Ezek kivetítéséből jönnek létre azok az implikációk, melyek a kivetítés terében (Fauconnier Turnernél az integrált térben, magában a blendben) megjelennek. Ruiz de Mendoza Peña 2005 az általuk javasolt fenti modell és a Fauconnier Turnerféle modell szignifikáns különbségeit a következőkben összegzik (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 257): A blend elnevezés Ruiz de Mendoza Peña szerint nem tartható fenn, helyette a kivetítés tere elnevezést javasolják, mert ez egy folyamatban levő kognitív tevékenység eredménye, nem pedig egy ilyen tevékenység létrehozója, mint a blend. 131

A kivetítés terei nem tartalmazhatnak olyan szerkezeteket, melyek inkonzisztensek a bemeneti terekből kivetített szerkezetekkel. A kivetítés terei nem dinamikusak abban az értelemben, ahogyan Turner és Fauconnier posztulálják a blendek esetében, vagyis nem képesek a bemeneti terek által biztosított szerkezetekből ezektől független emergens szerkezet létrehozására. Ruiz de Mendoza Peña 2005 meglátása szerint a kivetítés terei megelőző kognitív tevékenység eredményeképpen jönnek létre. Ezek az előzetes kognitív tevékenységek lehetnek például az integráció, korreláció, ellentét stb. A fogalmi kivetítést a fogalmi interakciós minták (metonimikus, metaforikus jelentésviszonyok) is előhívják. A kivetített terek további fogalmi kivetítések bemeneteként szolgálhatnak. Összességében elmondható, hogy a fenti modell a Fauconnier Turner-féle modellhez képest nagyobb mértékben számol a nyelvhasználóknak a korábbi tapasztalataiból, előzetes tudásából származó ismereteivel is mind a bemeneti terek, mind pedig az elegyített terek kialakulása esetében. Ez a jellemző pedig kapcsolatba hozható a már korábban említett jóváhagyó struktúra (Tolcsvai Nagy 2001: 48) szerepével, és nagymértékben befolyásolhatja a befogadó értelmezési stratégiáit a blend jelentésének konstruálásakor. Ruiz de Mendoza Peña a fent idézett írásukban viszont egyértelműen utalnak arra, hogy az általuk vázolt modell nem dinamikus a Fauconnier Turner-féléhez képest, tehát a blend kialakulása közben már nem számolnak olyan mértékű emergens szerkezet kibontakozásával, mint a klasszikus blendingelmélet. Úgy gondolom, hogy a megsokszorozódó bemeneti terek részben ennek a rögzítettségnek a következtében jönnek létre; másrészről viszont tény, hogy a Ruiz de Mendoza Peña 2005 által vázolt bemeneti terek száma és jellege nyelvhasználófüggő voltuk miatt egyénenként változhat, és igen nagy eltéréseket is mutathat ugyanannak a blendnek az értelmezési folyamatában is. Ezt tükrözik a kérdőíves vizsgálataimban kapott, gyakran igen különböző értelmezési stratégiákat mutató jelentésmagyarázatok, melyeket az adatközlők egy-egy neologizmus jelentésével kapcsolatban megadtak. A passzívház ( megújuló energia felhasználásával működő, alacsony vagy zéró energiafogyasztású ház ), jelentésének konstruálásakor például az adatközlők a passzív előtagnak számos olyan (metonimikus, metaforikus, analógiás stb.) jelentését előhívták, mely nem képezi részét az összetételnek. Tény, hogy a németből tükörfordítással 132

keletkezett összetett szó 15 előtagjának jelentése a magyar nyelvben eltér a német jelentésétől. A németben a forrás, behozatal jelentésben is megjelenhet a passiv előtag (például a Passivhandel behozatali forgalom, import vagy a Passivseite forrásoldal összetételekben), a magyarban viszont erre nem találunk példát; ennek következtében az adatközlők előzetes tapasztalataiknak megfelelően más, igen változatos bemeneti tereket működtettek a szó értelmezésekor. Így születhettek olyan jelentésmagyarázatok, mint például a 2008-as kérdőívben kapott nyaraló, pihenőház (Sólyom 2009: 263), a 2009-es vizsgálódás során megadott idősek otthona, otthon depressziós embereknek, pihenőház, vagy a 2011 nyarán kitöltött kérdőív magyarázatai között található olyan épület, ahol nem történik semmi, munkanélküliek háza, olyan irodaház, amelyben nem sikerül bérlőket találni. (A passzívház részletes szemantikai elemzését ld. a dolgozat 4. fejezetének 4.7.6. pontjában.) 3.4.12. Blending és metonímia, blending és metafora A metonímia szerepét a fogalmi integráció elméletében Fauconnier és Turner is többször hangsúlyozza (Coulson Oakley 2003: 51), kiemelve azt, hogy ha ( ) a blendben megjelenő valamely elem topológiája nem egyezik az egyik bemenetben szerepelő megfelelőjének topológiájával, speciális kapcsolatok segítségével válhat alkalmassá a bemenet arra, hogy jobban megfeleljen a topológiai kapcsolatoknak és a többi optimalitási feltételnek is (Fauconnier Turner 1998b: 170, fordítás tőlem). Példaként hozzák a KASZÁS (Grim Reaper) blendként elemezhető példáját. A KASZÁS képének megjelenésében több esetben is metonimikus jelentésviszonyok mutathatók ki, bár ezek komplexitása fokozati eltérést mutat: a csuklya, melyet a KASZÁS az ábrázolásokon visel, metonimikus kapcsolatban van a halált követő szertartáson tevékenykedő pap öltözetével (Kövecses Benczes 2010: 186 187). A csuklya megjelenése tehát a blendre vonatkozó optimalitási feltételek közül kielégíti a háló, a kicsomagolás és a jó ok feltételét. Másrészt megjelenik a KASZÁS ábrázolásában a csontváz is, mely szintén metonimikus (oksági) kapcsolatban áll a HALÁL fogalmával az emberi élet vége és az utána bekövetkező állapot közti összefüggések miatt (Kövecses Benczes 2010: 187). A kapcsolatot erősíti, hogy maga a csontváz is ijesztő, ez pedig a blend témájából fakadó fenyegetettség érzését növeli: a csontváz megjelenése az optimalitási feltételek közül megfelel a topológia kívánalmának. A metonimikus jelentésviszonyok megjelenése a blendben tehát különböző erősségű lehet, és 15 A német Passivhaus elnevezéssel illetett házak első példánya 1990-ben épült fel a németországi Darmstadtban. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/passive_house Letöltve: 2011. október 9. 133

egy kontinuum mentén rendezhető sorba: míg bizonyos esetekben a bemeneti terek közti leképezések szerkezete gyengébb, más, a blendben részt vevő kapcsolatok maximalizálják a topológia, az integráció és a háló feltételének való megfelelést. A metonimikus jelentésviszonyok megjelenése a blend szerkezetében így egy újabb optimalitási megszorítást is igényelhet; ezt nevezi Fauconnier Turner 1998b a metonimikus kivetítés megszorításá - nak (Fauconnier Turner 1998b: 170). A kitétel a következőképpen szól: Ha egy bemeneti térből kivetítünk egy elemet a blendbe, és ugyanebből a térből metonimikus kapcsolat révén kivetítünk egy másik elemet is az elsőre, akkor csökkenteni kell a köztük levő metonimikus távolságot a blendben (Fauconnier Turner 1998b: 170, fordítás tőlem). Természetesen nem lehet bármilyen metonimikus kivetítést végrehajtani a blending folyamatában, csak olyat, amely a befogadó feltételezhető tapasztalatán vagy tudásán alapul (így a KASZÁS példájának esetében a HALÁL emberalakként jelenik meg, és mivel tudjuk, hogy az embereknek csontvázuk van, bár ez nem feltétlenül látható, e tudásunk alapján elfogadhatónak és érthetőnek érezzük ezt a megjelenítést, mely a blending eredményeképpen létrejött, Fauconnier Turner 1998b: 171). Coulson Oakley 2003 a metonimikus kiterjesztésre egy Hemingway-idézetet hoznak példaként, melyben a szerző az idősödő író alkotóerejének hanyatlását a pillangó szárnyán lévő hímpor eltűnéséhez hasonlítja, kiemelve, hogy a tehetség korábban olyan természetes volt az író számára, mint ahogyan a pillangó számára szárnyainak tökéletessége és a repülés képessége. A blendben a szöveg értelmezésekor nem fontos a befogadónak, hogy a pillangó szárnyának mintázata és a repülés képessége között nincs oksági összefüggés, vagy az, hogy egy pillangó lehet-e egyáltalában tudatában valaminek. A blendben metaforikus (a tehetség és a hímpor kapcsolata) és metonimikus (az ember és a tehetsége, a pillangó és a szárnya) jelentésviszonyok egyaránt megjelennek, és végül az integrált térben kapcsolódnak össze a TUDATTALANSÁG fogalma által (Coulson Oakley 2003: 62 63). A példa érdekessége, hogy a blendben a nem megfelelő leképezés miatt sérül a háló és a topológia optimalitási feltétele (hiszen metonimikusan elcsúsznak egymáshoz képest a bemeneti terekben szereplő entitások), de a blendben megjelenő hibrid lény (Coulson Oakley 2003: 65) képe ezt helyreállítja. Annak ellenére tehát, hogy a metonímia megsért egyes optimalitási feltételeket, a kialakuló blendben teljesül az integráció feltétele, és értelmezhető lesz a szerkezet (Coulson Oakley 2003: 65). Az integráció optimalizációjával ráadásul tágabb és könnyebben manipulálható egység alakul ki (Fauconnier Turner 1998b: 171). 134

A folyamat során létrejövő leképezések természete tehát igen dinamikus, ez pedig mind a blendben megjelenő metonimikus, mind a metaforikus jelentésviszonyokra igaz. A blend és a metafora viszonyának tekintetében elmondható, hogy míg a Lakoff Johnson-féle fogalmi metaforák ( ) fogalmi tartományokat képeznek le egymásra meglehetősen magas absztrakciós szinten ( ) (Fauconnier Turner 1998a: 279), addig a blendek online jellegéből fakadóan a szerepük az, hogy alapvető fogalmi motivációt biztosítsanak a bemeneti terek összehangolásának, és így a terek közti leképezéshez. A gyakran idézett ez a sebész hentes példa esetében (Grady Oakley Coulson 1999: 103 106) a két foglalkozás közötti lehetséges metaforikus megfelelések (hús vágása, éles eszközök, fehér köpeny stb.) alapján képeződik le egymásra a két bemeneti tér, ám bennük sem a kijelentés alapját (a sebész úgy dolgozik, mint egy hentes, tehát ügyetlen, durva), sem következményét (a sebész ilyen munkája súlyos következményekkel jár) képező állítások nem jelennek meg. Ezek az integrált térben jelennek meg, amint dinamikusan kapcsolatba kerülnek egymással, a kialakuló emergens szerkezet pedig lehetőséget ad arra a befogadóknak, hogy azonnal megértsék a tevékenység súlyos következményeit (Fauconnier Turner 1998a: 279). Mivel a blending folyamata alkalmas az online térépítésre, bármely konceptualizációnak, mely [a Joseph Grady-i értelemben vett] alapmetaforaként vagy egyszerű fogalmi asszociációként indul, lehetséges az elaborációja. Bármely alapvető metafora forrásfogalma lehetőséget adhat gazdagabb kép konstruálására (Grady Oakley Coulson 1999: 112, fordítás tőlem). Ha például a BONYOLULTSÁGot nehézségként értelmezzük, beszélhetünk tonnányi munkáról; a nagy számérték és az erős intenzitás közötti összefüggés aztán a FÉNY VIDÁMSÁG metaforával és az elektromosságról való tudásunk egy részével társulva megjelenhet az ezer kilowattos mosoly kifejezésben (Grady Oakley Coulson 1999: 113), ebben az esetben már úgy, hogy a blendben több metaforikus bemenet is megtalálható. Az alapvető metaforák tehát a blend kiterjedt szerkezetében az egyes összekapcsolódó elemek metaforikusságában mutathatók ki; a blend tulajdonságaiból következően pedig igaz az is, hogy az összességében metaforikusnak tekinthető blendek nemcsak metaforikus, hanem metonimikus leképezéseket is tartalmazhatnak (ilyen például a Fauconnier Turner-féle KASZÁS képe, Grady Oakley Coulson 1999: 113). A metaforikus blendek három fő jellemzője a következőkben foglalható össze (Grady Oakley Coulson 1999: 114 119). A bemeneti terekből származó esetleges metaforikus jelentésviszonyok a blendben összekeverednek, ráadásul nem mindegyik bemeneti metafora szerepel azonos súllyal 135

a létrejövő alakulat szemantikai felépítésében (a ez a sebész hentes példában a sebészre, az állam hajója kifejezésben az államra vonatkoztatjuk a kijelentést). A metaforikus blendek topológiája (az előző jellemzőből következően) aszimmetrikus. A nyelvi környezetnek nagy szerepe van abban, hogy metaforikusnak értelmezzük-e a kialakuló szerkezetet. A blend olyan ellentétpárokat tartalmazhat, melyek nagymértékben különböznek egymástól, mégis, éppen a különbségeik azok, melyek a blend létrejöttét motiválják. Például A helyedben a könyvem befejezésén dolgoznék kijelentés esetében, melyet egy idősebb professzor intéz fiatalabb kollégájához, a blendben a professzor kerül a fiatal kolléga helyzetébe, mégsem érezzük a kijelentést metaforikusnak (bár úgy gondolom, hogy az angol If I were you ha én lennék te formánál képszerűbb a magyar A helyedben megfogalmazás, hiszen térbeli azonosítást tartalmaz). A két entitás között észlelhető különbség a köztük levő metaforikus asszociációk mértékén múlik, így a ha felhő lennék kép metaforikusabbnak tűnik a befogadónak, mint a ha én te lennék, míg a felhő vagyok kijelentés metaforikussága a legerősebb. A fentiek értelmében összefoglalásként elmondható, hogy metaforikus és metonimikus jelentésviszonyok egyaránt megjelenhetnek a fogalmi integráció folyamata során, ráadásul különböző arányban és a jelentés létrehozása során különböző logikai kapcsolatban vesznek részt a kommunikációs folyamatban. Ruiz de Mendoza Peña 2005 a metonimikus és metaforikus kiterjesztést is felmutató blendek esetében a jelentéskonstruálás folyamatának négy altípusát különbözteti meg. Ezek a leképezés vizuális ábrázolásával szemléltetve a következők (az ábrák Ruiz de Mendoza Peña 2005: 268 269 alapján készültek): 1) Metaforikus forrásbemenet metonimikus kiterjesztése: 18. számú ábra: Metonimikus kiterjesztés metaforikus forrásból (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 268 269 nyomán) 136

2) Metaforikus forrásbemenet metonimikus leszűkítése: 19. számú ábra: Metonimikus lészűkítés metaforikus forrásból (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 268 269 nyomán) 3) Metaforikus célbemenet metonimikus kiterjesztése: 20. számú ábra: Metonimikus kiterjesztés metaforikus célbemenetből (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 268 269 nyomán) 4) Metaforikus célbemenet metonimikus leszűkítése: 21. számú ábra: Metonimikus leszűkítés metaforikus célbemenetből (Ruiz de Mendoza Peña 2005: 268 269 nyomán) 3.4.13. A fogalmi integrációs modell alkalmazhatósága a neologizmusok szemantikai szerkezetének vizsgálatában A mentális terek elmélete sokfajta neologizmus esetében igen jól alkalmazható: Lehrer 2003, 2007 olyan összetételeket elemez az angol nyelvben, melyek szemantikai szerkezete a fogalmi integrációs elmélet keretében jól bemutatható. Meglátása szerint ezek a squangle (< square + angle) vagy narcoma (< narcotic + coma) típusú, szócsonkokból álló alakulatok 137

nehezebben megfejthetők, és ( ) nem növelik a hatékonyságot. Valójában több erőfeszítésre van szükség az értelmezésükhöz legalábbis első alkalommal, amíg az olvasók és a hallgatók ki nem találják, hogy mik a forrásszavak, és mit jelentenek (Lehrer 2003: 369, fordítás tőlem). A fentieknek némileg ellentmond, hogy sok blendet nemcsak a felnőtt nyelvhasználók, hanem a gyerekek is nagyon könnyen értelmeznek, akár olyan esetekben is, amikor hosszabb, és esetleg a felnőttek logikája szerint lehetetlen történetekről (például gyerekversekről) van szó (Grady 2000: 335), másrészt pedig A blendingelmélet ( ) sokkal átfogóbb a tekintetben, hogy milyen sokfajta jelentéskonstrukciót képes leírni (Gibbs 2000: 350 351). Mint azt a korábbi fejezetek áttekintésében is hangsúlyoztam, mind a metaforikus, mind a metonimikus jelentésviszony fontos szerepet játszhat a neológ jelentés kialakításában, ráadásul kiemelkedő a jelentőségük a gyakran jelentős kreativitásról tanúskodó új alakulatok létrejöttében mutat rá Benczes 2010. A gyakran metaforikus és metonimikus jelentésszerkezetet is tartalmazó szavak, kifejezések jelentése aztán a továbbiakban rendkívül változatos módon szerveződhet. Nem mindegy tehát, hogy milyen típusú blendet vizsgálunk: azoknak az alakulatoknak a jelentését a befogadók általában könnyebben azonosítják, melyek szemantikai szerkezetüknél fogva könnyen értelmezhetők, míg más alakulatokét, melyek alkotórészeinek a jelentése nehezebben hozzáférhető a nyelvhasználók számára, nehezebben vagy egyáltalán nem tudják értelmezni. Az angol nyelvben mára korai blend -nek számító chocoholic (Lehrer 2007: 122) mintájára a magyarban is megjelenő csokoholista ( a csokoládét mániásan szerető személy ) jelentését a 2009-ben végzett kérdőíves felméréseimben a négy korcsoportot (általános és középiskolás diákok, egyetemi hallgatók, 25 és 65 év közötti felnőttek) képviselő adatközlők (akiknek ebben az évben 44% 71%-a állította azt, hogy hallotta vagy olvasta már a szót) a legtöbb esetben sikeresen megadták a szó jelentését, még akkor is, ha abba a csoportba tartoztak, akik még nem találkoztak vele korábban (Sólyom 2010: 144, 148). Valószínűleg a csokoholista jelentésének könnyű megfejthetősége az oka annak, hogy az 2010-ben végzett kérdőíves felmérésben nagymértékben nőtt azoknak az adatközlőknek a száma, akik úgy nyilatkoztak, hogy korábban hallották vagy olvasták már a szót (70% 100%-ig nyilatkoztak így, Sólyom, megjelenés alatt). Ezzel szemben például a tanorexiás ( szolárium- és/vagy napozásfüggő ) jelentésének konstruálásakor a nyelvhasználók sokkal nagyobb akadályba ütköztek, hiszen az angol tan előtagot, illetve annak jelentését sokan nem ismerték fel. Ennek köszönhető, hogy a 2009-es kérdőíves 138

vizsgálatban a szóval kapcsolatban igen sok esetben nem ismerem -mel válaszoltak az adatközlők (mindössze 12% 29%-uk állította azt, hogy korábban találkozott már a szóval, (Sólyom 2010: 146), a 2011-es kérdőíves felmérés során a kapott eredményekből pedig kiderül, hogy bár nőtt, de csak 9% és 19% közé tehető azoknak az adatközlőknek az aránya, akik a szó prototipikusnak nevezhető jelentésével megegyező szinonimát adtak meg a szóval kapcsolatban. Sok esetben pedig, amikor megkísérelték megfejteni a szó jelentését, olyan magyarázatokat adtak meg, melyek nem a blendet alkotó tagok jelentésének együtteséből származó jelentéssel, hanem a magyar tanul, tanulás, tan szócsaláddal hozhatók összefüggésbe. Ilyen jelentéstulajdonítások voltak például az anorexiás, iskolakerülő, stréber, tanulási függőségben szenvedő személy, tanulással kapcsolatos betegség (Sólyom 2010: 149). A 2011-es kérdőíves felmérés során tanulásmániás, olyan anorexiás, aki nemcsak éhezik, hanem megtanulta, milyen szerekkel tud jól fogyni (tehát a tanulás folyamata ebben a magyarázatban is megjelenik), vagy éppen tanulni nem szerető diák jelentéseket is megadtak az adatközlők ehhez a szóhoz. A tan előtag jelenléte a magyar anyanyelvű adatközlők számára ennek a szónak az esetében logikus módon elsődlegesen nem az angol, hanem az alakilag azonos magyar szótővel kapcsolatos asszociációkat hívta elő (erről részletesebben ld. a 4. fejezet 4.7.2. pontját). A blendként elemezhető, gyakran hapax jellegű neologizmusok esetében a cél gyakran (de persze nem mindig) éppen a befogadó figyelmének felkeltése azzal, hogy problémamegoldó feladat elé állítja a közlő, mintegy rejtvény -t ad fel neki. A beszélő/író feltételezi, hogy a befogadó képes megfejteni az alakulat jelentését; a perlokúciós cél igen gyakran (például reklámok, hirdetések esetében) a hallgató figyelmének felkeltése: Mivel a blendek és egyéb neologizmusok szinte mindig kontextusban tűnnek fel, az azonosítás és interpretálás kérdése nagymértékben determinált (Lehrer 2003: 370, fordítás tőlem). Azzal, hogy egy ilyen szemantikai szerkezetű alakulat felkelti a befogadó figyelmét, egyben emlékezetessé is válhat, és elősegítheti a termék, eljárás, cég stb. elnevezésének rögzülését hosszú távú memóriájában. Az elmúlt években a magyar nyelvben megjelent neologizmusok közül ilyen például a vlog ( videoblog ) vagy a barnárium ( szolárium ). Egy másik pozitív hozadéka is lehet az efféle bonyolult blendek megfejtésének: a befogadó azáltal, hogy sikeresen interpretálta a szó jelentését, ( ) okosnak érzi magát, hogy»leesett neki«a megfejtés (Lehrer 2003: 370), ez pedig pozitív attitűdöt eredményezhet ( ) a beszédaktus, és talán a beszélő és a neologizmus referensének irányában is (Lehrer 2003: 370). 139

A hapax jellegű neologizmusokon túl meg kell említenünk azokat a (például metaforát, metonímiát vagy akár egész forgatókönyveket tartalmazó) alakulatokat is, melyeknek a szemantikai szerkezete elemezhető blendként, ám már olyannyira meghonosodtak, hogy jelentésük konvencionalizálódott, és nem szükséges, hogy a nyelvhasználók a használatakor minden egyes alkalommal újra és újra bejárják a jelentésének megfejtéséhez vezető utat. Erre a típusra hozza példaként Gibbs 2000 a magyar nyelvben is létező a saját sírját ássa szólást (Gibbs 2000: 350). A blendingelmélet rugalmasságának és a blend létrejöttének folyamatában szerepet játszó online folyamatoknak köszönhetően alkalmas lehet a magyar nyelv szókészletében megjelenő egyes neologizmustípusok szemantikai szerkezetének leírására. Nemcsak olyan, szócsonkokból összeálló szóösszetétel (például csokoholista) típusú neologizmusok szemantikai elemzésekor, mint amilyeneket a Lehrer 2003 is említ az angol nyelvben, hanem más esetekben is, így az önálló szótövekből keletkező összetételek (például passzívház) vagy a kognitív nyelvészetben összetett jelentésszerkezetként, kompozitumszerkezetként értelmezhető igekötős igék esetében (Tolcsvai Nagy 2001b: 93 98, Tolcsvai Nagy 2005c, Tolcsvai Nagy 2010: 77, Kövecses Benczes 2010: 202). Az igekötős igék mint neologizmusok esetében sokszor jelentésváltozás következtében alakul ki az új jelentés: előfordul, hogy egy már meglévő igekötős ige (például a levág) jelentése a fent bemutatott (metaforikus, metonimikus) jelentésviszonyok mentén módosul; más esetekben egy korábban másik igekötővel álló alakulatban új igekötő jelenik meg (például sok be igekötős ige esetében: becéloz, betámad, bevállal), és így alakul ki a neológ jelentés. (Ezek részletesebb elemzésére a dolgozat 4. fejezetében kerül sor.) A poliszémia gyakori jelenléte ezeknek az alakulatoknak az esetében igen gyakori, vagyis az új és a régi jelentésű és szerkezetű alakok egymás melletti jelenléte egy adott időpillanatban együttesen megfigyelhető. Történeti szempontból vizsgálva a jelenséget megállapítható, hogy a poliszémia jelenléte természetes ezekben az esetekben, Sweetser 1990-t idézve: Semmilyen történeti jelentésváltozás nem zajlódhat le a poliszémia állapotának érintése nélkül. Ha egy szó egykor A jelentésű volt, és most B jelentésű, meglehetősen biztosak lehetünk abban, hogy a beszélők nem egyszerűen felébredtek és jelentést cseréltek 1066. június 14-én. Sokkal inkább volt egy állapot, amikor a szó A-t és B-t egyaránt jelentette, míg végül a korábbi A jelentés végül eltűnt (Sweetser 1990: 9, fordítás tőlem). 140

3.4.14. Összegzés A jelen áttekintés a fogalmi integráció elméletével (a blendingelmélettel) kapcsolatos tudnivalókat foglalta össze. Bemutatta az elmélet kialakulásának alapját, a fogalmi terek elméletét, majd részletesen foglalkozott a blending folyamatának során a jelentésképzésben megjelenő terekkel és azok szerepével. Utalt az elmélet gyakorlati felhasználási területeire, és a hozzá kapcsolódó kritikákra, továbbgondolásokra is a szakirodalmi források alapján, valamint bemutatta a fogalmi integráció folyamatának kapcsolatát a metonimikus és a metaforikus kifejezésekkel. A jelen fejezet célja a 4. fejezetben található neologizmuselemzések elméleti megalapozásához való hozzájárulás volt; ennek értelmében a fejezetben a blendingelmélet bemutatása során folyamatosan reflektáltam az elmúlt években a magyar nyelvben megjelent neologizmusokra, illetve azoknak a kérdőíves felméréseimnek a vonatkozó eredményeire, melyeket négy korcsoport körében végeztem az elmúlt öt év során. 141

4. Elemzések 4.1. Az elemzések célja A dolgozat jelen fejezete olyan neologizmusok szemantikai szerkezetének bemutatására vállalkozik, melyek az elmúlt években jelentek meg a magyar nyelvben. Az elemzésre kiválasztott neologizmusok grammatikai szerkezetüket tekintve különbözőek, jellemző módon több összetett szó és igekötős ige található köztük. Kiválasztásuk oka nem grammatikai, hanem szemantikai felépítésük volt. Az elemzéssel az a célom, hogy bemutassam a dolgozat korábbi fejezeteiben részletezett jellemzők, elsősorban a metonimikusság, a metaforikusság megjelenését ezeknek a neologizmusoknak a szerkezetében, valamint az elemzett példák esetében a fogalmi integráció (blending) folyamatának működését. Az elemzésekhez szerves módon kapcsolódnak az elmúlt években (2006 és 2011 között) négy korcsoportba sorolható adatközlőkkel, összesen 1072 fővel felvett kérdőíves vizsgálódásaim adatai is, melyek minden alkalommal néhány kiválasztott neologizmus ismertségével, megértésével, és így tágabb értelemben szemantikai szerkezetével kapcsolatban szolgáltattak adatokat (a kérdőívek eredményeiről részletesen ld. például Sólyom 2009a, b-t, Sólyom 2010a-t és Sólyom 2011a, b-t). A kérdőíves felmérések közül a jelen fejezet elemzéseiben a 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben felvetteket idézem; ezeket a kérdőíveket közlöm a dolgozat Függelék részében. Az itt következő szemantikai elemzések a kérdőíves felmérések vonatkozó adatainak segítségével lehetőséget adhatnak annak megfigyelésére is, hogy hogyan működik egy-egy új szó, illetve milyen okai lehetnek annak, ha nem működik a neologizmus jelentése. Az elemzések ilyen módon lehetőséget adhatnak arra is, hogy a jelentésképzés (-konstruálás) feltételezett folyamatát a segítségükkel modelláljuk. 4.2. Az elemzések módszertana. Az elemzendő szemantikai jellemzők A kiválasztott neologizmusok elemzése a jelen fejezetben a következőképpen alakul: először közlöm a vizsgálandó szónak a kikövetkeztethető jelentését vagy saját megfogalmazásban, vagy olyan internetes forrásokból, melyek az adott jelenséggel foglalkoznak, és ott definiálják azt (jellemzően a jelenséget tárgyaló, bemutató, forgalmazó stb. weboldalak ezek). Ezután az elemzendő szavakat környezetükben, internetes fórumszövegekben mutatom be, ily módon lehetővé válik a szó jelentésének és használatának tanulmányozása is a beszélő hallgató viszonyában. Majd részletesen bemutatom a szó lehetséges jelentését vagy jelentéseit a 142

szemantikai szerkezet elemzésével. A kapott eredményekhez az elemzések során a kérdőíves felmérésekből származó vonatkozó eredményeket is felhasználom és részletesen bemutatom. A vizsgálandó neologizmusok szemantikai szerkezetének elemzésével kapcsolatban különös jelentősége lehet a dolgozat korábbi fejezeteiben már bemutatott, az emberi gondolkodásban alapvető fontossággal bíró jelentésszervező folyamatoknak. Ezeket a folyamatokat: a metonimikus, metaforikus jelentésviszonyok működését, illetve a fogalmi integrációs (blending-) modellt a vizsgált szavak szemantikai elemzésében a korábbi fejezetekben ismertetett elméletek, megközelítési lehetőségek közül azokra támaszkodva használom fel, melyek a kognitív nyelvészeti vizsgálódások alapjául szolgáltak az elmúlt időszakban e téren. Így a metonimikusság jelenségét elsősorban mint referenciapontszerkezetet (Langacker 1993) és mint kiemelést (Panther Thornburg 2003, 2006, 2007) értelmezem. A metaforikusság esetében a fogalmi metaforák és az úgynevezett idealizált kognitív modellek elméletére (Lakoff Johnson 1980, Kövecses 2005), illetve a metafora kategorizációs aktusként való értelmezésére (Glucksberg Keysar 1993) támaszkodom, hiszen az utóbbi megközelítésben kiemelten fontos szerep jut a metafora valamely kiemelt aspektusának, melynek segítségével a nyelvhasználók értelmezni tudják a metaforát az efféle aspektus jelenlétének véleményem szerint nagy jelentősége van egy-egy neológ jelenség értelmezésekor, hiszen a befogadó eddig nem tapasztalt jelentésszerkezet megfejtésére kényszerül. A fogalmi integráció (blending) folyamatát az elemzendő neologizmusokban a klasszikus modell (Fauconnier Turner 1998a, 1998b, 2002), valamint Benczes 2006 és 2010 munkái alapján alkalmazom: úgy gondolom, hogy ez a modell a benne lévő alkotóelemeknél és azok kapcsolatánál fogva képes kellően világos, ugyanakkor rugalmas módon jellemezni a blendben megjelenő tulajdonságok kapcsolatait, és így a jelentésképzés folyamatát. 4.3. A fórumszövegek műfaji jellemzői Fórumszövegek nap mint nap keletkeznek, továbbíródnak az interneten; a bennük megjelenő hozzászólások sok tekintetben hasonlítanak a spontán élőbeszédre: a szöveg írója kötetlenül igen gyakran az udvariasság, sőt a relevancia maximájának figyelmen kívül hagyásával szólhat hozzá a témákhoz (Hámori, megjelenés alatt). E jellemzők következtében sok lehetőség van e szövegekben az új alakulatok, a nyelvi lelemények, a hapaxok, a trendi neologizmusok (Lehrer 2003) használatára, egyszóval az újszerű, neologikus nyelvhasználatra. Mind a fórumszövegek, mind pedig az egy-egy bejegyzéshez kapcsolódó 143

hozzászólások, az úgynevezett kommentek nagyon változatosak lehetnek mind a résztvevők kommunikációs szándékai, mind pedig a befogadói elvárások mentén. E szövegek olyan párbeszédek eredményeképpen keletkeznek, melyek több fordulóban, több szereplő között zajlanak, és a megjelenő hozzászólások valamilyen meghatározott témához kapcsolódnak. A fent részletezett tulajdonságokból fakadóan a fórumszövegek részletei hasznos korpusznak bizonyulhatnak többek között a bennük megjelenő neologizmusok szemantikai szerkezetének bemutatásában. A vizsgált szövegekben a műfaj tulajdonságaiból fakadóan érvényesülnek a párbeszédes forma jellemzői, a beszélő hallgató interakciójában megnyilvánuló jellegzetességek (stílus, viszony, relevancia, hatásszándék). A fórumszövegek ilyen módon jól vizsgálhatóak korpuszként, és a beszélt nyelvi társalgásokhoz képest nagy előnyük, hogy írott formában találhatók meg az interneten (Hámori, megjelenés alatt). Mivel sokan hozzászólhatnak egy-egy témához, mind a megszólalók kommunikációs céljai, mind a megszólalásmódok stilisztikai, szóhasználati változatossága jól vizsgálható bennük. A jelen dolgozat témája szempontjából különösen fontos lehet az ilyen párbeszédekben részt vevő fórumozók, illetve a kérdőívet kitöltő adatközlők meglévő vagy feltételezhető cél- és jóváhagyó struktúrája (Tolcsvai Nagy 2001a: 48): ezek ismeretében vélhetően következtetni lehet a vizsgált neologizmus megértésének és elfogadásának folyamatára is, mely a jelenség meggyökeresedésére is hatással lehet. A jelen elemzések fókuszában elsősorban tehát az idézett szövegrészletekben megjelenő neologizmusok szemantikai szerkezetének vizsgálata áll, melyet természetesen kiegészítenek és támogatnak a vizsgált szövegek jellemzőiből fakadó pragmatikai, kommunikációs, vagy éppen a stílus szociokulturális rétegzettségére vonatkozó jellemzők (utóbbiról a neologizmusok vonatkozásában részletesen ld. Sólyom 2011b). 4.4. A vizsgált szövegek keletkezési ideje A neologizmus jelenségének meghatározásából (ld. a 2. fejezet definícióját) következik, hogy nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy adott közlő és adott befogadó kommunikációját vizsgálva melyikük számára számít nagymértékben neologizmusnak a jelenség, és melyikük számára nem. Ez nem is tárgya a dolgozatnak, mint ahogyan az sem, hogy megállapítsa azt, hogy egy-egy neologizmus mikor keletkezett (sok jelenség esetében ez lehetetlen, hiszen egyszerre több kommunikációs csatornán keresztül, több szituációban is feltűnnek). A fórumszövegek, melyeket a vizsgálatokkor közölni fogok, abban hasonlítanak egymásra, hogy keletkezési idejüket tekintve tíz évnél nem régebbiek. Úgy gondolom, ez olyan 144

időintervallum, mely lehetőséget ad arra is, hogy egyes régebben keletkezett, és a ma nyelvállapotából szemlélve már jobban elterjedt neologizmusokat korábbi fórumszövegekben is megvizsgáljunk. Az idézett fórumszövegrészletek esetében minden alkalommal feltüntetem a bejegyzések mellet a hozzászólás keletkezésének pontos dátumát is. Az idézett szövegek helyesírási hibáit nem javítom; kivétel ez alól a központozás (az írásjelek []-ben történő betoldása a könnyebb megértést segíti). A vizsgált neologizmusokat a kurziváláson túl félkövér szedéssel emelem ki. 4.5. A kérdőíves felmérésekről A jelen fejezetben következő szemantikai elemzések szempontjából fontos bemutatni azoknak a kérdőíves vizsgálódásoknak a jellemzőit és felvételük módszerét, melyeket az elmúlt években a neologizmusokkal kapcsolatban végeztem. Kérdőíves felméréseket 2006-tól kezdve hét alkalommal, összesen 1072 adatközlő részvételével végeztem. Egy-egy felmérés alkalmával mindig négy korcsoportba sorolható adatközlők töltötték ki a kérdőíveket. A négy korcsoport a következőképpen alakult: felső tagozatos általános iskolások, 10 12. osztályos középiskolások, egyetemi hallgatók és felnőttek. A felnőttek csoportját olyan, alap-, közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező 25 65 év közötti adatközlők képviselték, akik vagy már nem folytattak tanulmányokat, vagy ha felsőfokú végzettségűek voltak első diplomájukat már megszerezték. A kérdőíveket Budapesten, illetve a Dunántúlon (túlnyomórészt Győr Moson Sopron és Vas megyében) töltötték ki az adatközlők. Az általában nyolc-tíz neologizmust tartalmazó kérdőívek szerkezeti felépítése a jelzett évek során több tekintetben változott: az első három évben azt vizsgálták, hogy felismerik-e a nyelvhasználók a megadott neologizmust, illetve mi a véleményük a megadott szavakról, kifejezésekről. A későbbiekben a kérdőíveknek két típusát töltötték ki az adatközlők: az A típusban szövegkörnyezet nélkül, a B típusban pedig internetről származó mondatokban olvashatták kiemelve a megadott neologizmusokat. A kérdések is egyre inkább a jelentéskonstruálás folyamatára igyekeztek rávilágítani: arra kellett válaszolniuk a kérdőív kitöltőinek, hogy szerintük mit jelentenek a megadott szavak vagy kifejezések, illetve milyen rokon értelmű szavakkal vagy körülírással adnák meg a jelentését a neologizmusnak abban az esetben, ha szerintük van jobb, találóbb szó vagy leírás, mellyel helyettesíthető lenne a neológ alakulat. A kérdőívek rákérdeztek arra is, hogy általában mi a 145

véleménye az adatközlőknek a megadott szavakról, kifejezésekről (volt-e a felsoroltak között olyan, amely kifejezetten tetszett, vagy kifejezetten nem tetszett az adatközlőknek, és ha igen, miért). A jelen fejezetben a kérdőíves vizsgálatoknak azokat a vonatkozó eredményeit fogom idézni a szemantikai elemzésbe ágyazva, melyek az elemzendő neologizmusok szemantikai elemzése szempontjából relevánsak, így elsősorban a felismertségükre vonatkozó, számszerűsíthető adatokat, valamint azokat az adatközlők által megadott jelentésmagyarázatokat, melyek rávilágíthatnak egy-egy neologizmus megértésének, esetleg félreértésének folyamatára. A kérdőíves felmérések eredményeinek bemutatásakor azonban hangsúlyozni kell, hogy mivel a jelentésképzés (-konstruálás) folyamata általánosságban véve közvetlenül nem vizsgálható nyelvészeti módszerekkel, mind a következőkben vázolandó szemantikai elemzések, mind pedig a kérdőíves vizsgálódások vonatkozó eredményei csupán arra alkalmasak, hogy modelláljanak bizonyos mentális folyamatokat. Ezek a folyamatok ugyanis például a nyelvhasználó és a szövegkörnyezet, a helyzet vagy az idő változásával is módosulhatnak, emiatt nem rögzíthetők és nem is rögzítendők. A bemutatásra kerülő kapott eredmények, illetve a vázolandó szemantikai szerkezetek pusztán az adott kérdőíves felmérés során megkérdezett adatközlők adott helyzetben megadott válaszai alapján igyekeznek modellálni a jelentésképzés valószínűsíthető folyamatát. Valamely nyelvi jelenség értelmezése során a jelentés konstruálása a beszédszituáció összetevőinek változása során folyamatosan változhat, létrehozva az emergens jelentést (Fauconnier 2007: 372, Turner 2007: 389). 4.6. A jelen fejezetben közölt esettanulmányok bemutatásának okai, indokoltsága A következőkben az elemzés céljából kiválasztott neologizmusok részletes szemantikai elemzését közlöm. Az egyes esettanulmányok bemutatásának sorrendje az elemzendő szavak, kifejezések grammatikai felépítéséből fakad. Ennek értelmében először két olyan szónak (csokoholista, tanorexiás) az elemzését mutatom be, melyek grammatikai szempontból úgy alkotnak összetételt, hogy szócsonkokból jöttek létre (elsősorban az angol nyelvben is meglévő megfelelőik mintájára). Bemutatom, hogy két, szerkezeti felépítése tekintetében igen hasonló szó, az úgynevezett morfológiai blendek vagy szóösszerántások (Kövecses Benczes 2010: 191) csoportjába sorolható példa esetében miért zökkenőmentes a jelentéskonstruálás az egyik szónál (csokoholista), és miért ütközik akadályokba a másik szó (tanorexiás) 146

esetében (a tanorexiás szó szemantikai felépítésére már utaltam e dolgozat 3.1.5.3. alpontjában is). E két eset bemutatása után olyan, az elmúlt években keletkezett neologizmusok szemantikai elemzését közlöm, melyek két tőszó összetételéből állnak. Kissé átmeneti eseteket képvisel az a két -szitter utótagú szó (kutyaszitter, dédiszitter), melyeknél az egyik összetételi tag a magyar nyelvben önállóan még nem élő, ám az angolban már önállóan is használatos szitter (sitter). A következő esettanulmányok hat összetett szóval foglalkoznak. Az elemzések sorrendjének oka a következő: először olyan szavak felépítését vizsgálom, melyek tükörfordítással keletkeztek valamilyen más (angol vagy német) nyelvből. Ezeknek a szavaknak (gerillakertész, kanapészörf, passzívház, zöldbűnözés) az esetében megvizsgálom, hogy a magyar nyelvben hogyan alakul szemantikai felépítésük, értelmezhetőségük; kimutathatóak-e olyan különbségek a kommunikációban való használatukkor, melyek abból fakadhatnak, hogy az őket alkotó tagok jelentése a magyar nyelvben esetleg nem teljesen ugyanazt jelenti, mint a forrásnyelvben. Ezután két olyan összetett szó szemantikai szerkezetét mutatom be, mely a magyar nyelvben keletkezett (bagolyvonat, kormányablak). A kérdőíves vizsgálat eredményei is alátámasztják azt, hogy e két szó jelentésének megértésében tapasztalható különbségek szemantikai szerkezetük felépítésére vezethetők vissza. Majd két, a napjainkban nagyon elterjedt e- előtaggal keletkezett alakulat (e-könyv, e- könyv olvasó) elemzése következik; utóbbival kapcsolatban bemutatom a jelentéskonstruálás folyamatában megjelenő akadályokat is, melyeket a 2011-es kérdőíves vizsgálatban tapasztaltam. Az utolsó részt a napjainkban gyakran hallható, olvasható be igekötős igék közül a betámad és a becéloz szemantikai elemzése alkotja. Az elemzés megalapozásául röviden áttekintem a be igekötő és a be igekötős neologizmusok történetét, majd ismét az elmúlt évek kérdőíves felméréseinek eredményeire támaszkodva megpróbálom modellálni azokat a mentális folyamatokat, melyek értelmében a nyelvhasználók gyakran érzik adekvátnak ezeknek az alakulatoknak a használatát napjainkban. Az egyes esettanulmányokban először mindig bemutatom a fent már említett szövege(ke)t, melyek fórumszövegek, illetve hozzászólások (kommentek) részletei, és az adott szövegkörnyezetben tartalmazzák a vizsgált neologizmust. Ezeknek a szövegeknek a közlését a jelentéskonstruálás modellálásának szempontjából mindenképpen indokoltnak 147

tartom, hiszen a vizsgált jelenség így a kontextusban mint támogató mátrix -ban (Tolcsvai Nagy 2010: 12) jelenik meg. Különösen fontos ez akkor, amikor a neologizmusnak több jelentése is megjelenik (például a betámad ige esetében). A részletes szemantikai elemzés folyamatában minden esettanulmány esetében utalok a vonatkozó kérdőíves felmérések eredményeire, és a fogalmi integráció elméletének értelmében bemutatom a neologizmusok szemantikai felépítésének grafikus ábrázolási lehetőségét is. 4.7. Az elemzendő neologizmusok részletes vizsgálata 4.7.1. Az 1. számú esettanulmány: csokoholista Az (58)-as számú szövegrészletben a két fórumozó egy csokoholista klub -ból kilépő (avatarját, vagyis a fórumon megjelenő képét lecserélő) tagról beszélget. Ebben a párbeszédben jelenik meg a csokoholista ( a csokoládé fogyasztását túlzásba vivő, mániákus csokoládéevő személy ) szó (kiemelések tőlem). (58) Törölt felhasználó 2007. 05. 15. 21:45:40 nike[,] nekem nem tetszik, hogy cseszegetsz;d Pedig én nem adtam rá okot.. Én csak tippet adtam Neked. Hát ezt érdemlem[,] onee-chan?;d Tényleg kéne tartani egy csokoholista gyűlést, s másik javaslat. Goczi aljas módon a csokievő avatárját lecserélte (bleachet választotta helyettünk). Maradhat így a csokoholista klubb tagja vagy sem? Eme döntést a csokoholista klubb tagjai közt szavazásra bocsátom ;D (59) Nike 2007. 05. 15. 21:50:13 még szép[,] hogy maradhat! felfoghatjuk úgy is, hogy az új avatarján egy csokit darabol fel 16 A magyar nyelvben csokoholista alakban jelent meg az angol chocoholic szó. Az angol nyelvben sok olyan neologizmus tűnt fel az elmúlt néhány évtizedben, mely a -holic képzővel jött létre (Lehrer 1998: 3). Ilyenek például a danceholic, sexaholic, sugarholic, workaholic 16 Forrás: http://animgo.hu/index.php?reg=forum2&forum=234&page=2250 Letöltve: 2011. július 22. 148

(Sólyom 2010b: 277), sőt, legújabban a blogaholic 17. Az angolban ezek az alakulatok mind azt fejezik ki, hogy valaki túlzásba viszi a szótőben megadott dolog használatát, gyakorlását. A magyar fordításban az elemzendő alakulat az -ista képzővel jelenik meg, így utal arra a személyre, aki az előtagban megjelenő dolog használatát, fogyasztását túlzásba viszi. A csokoholista alakulat megfelel a magyarban már régóta létező alkoholista, antialkoholista, kokainista, morfinista stb. szavak szemantikai felépítésében fellelhető logikának, bár grammatikai szempontból valószínűleg éppen az angol megfelelő hatása miatt a csokoládé szónak csak egy csonkja jelenik meg benne. A csokoholista szó szemantikai szerkezete több úton támogatja a jelentéskonstruálás folyamatát. Szerkezete a jelen dolgozat 3.4. fejezetében bemutatott Fauconnier Turner 1998a, b-féle fogalmi integrációs (blending-) modellel jellemezető. A bemeneti terekben (input spaces) megjelenő jelenségek segítségével bemutatható a befogadó problémamegoldó (Langacker 1987: 65, Langacker 2000: 9) tevékenysége, melyet a szó jelentésének megfejtésekor alkalmaz. A csokoholista szó jelentésének konstruálásakor minden bizonnyal segítséget nyújtanak a befogadó ismereteiben már meglévő, korábbi keletkezésű alakulatok (alkoholista, kokainista stb.). Ezek az ismert szemantikájú szavak vélhetően hozzájárulnak ahhoz, hogy a befogadó konvencionálisként létező jóváhagyó struktúrája (Tolcsvai Nagy 2001a: 48) mint viszonyítási alap működjön a csokoholista értelmezésekor, és segítséget nyújtson a neológ alakulat jelentésének megkonstruálásában, illetve értelmezésében. A blend bemeneti tereiben megjelenő entitások közül az egyik tehát egy korábban már a nyelvben létező és a befogadó által jól ismert alakulat (például az alkoholista szó), míg a másik bemeneti térben egy olyan szemantikai szerkezetű entitás áll, melyet a csokoládé túlzásba vitt fogyasztását gyakorló személyre vonatkozó szó jelöl. Az -ista képzős szó megjelenése az egyik bemeneti térben metonimikus kiterjesztés eredményeképpen jelenhet meg: bizonyos szerek fogyasztását túlzásba vivő egyénekre utal általánosságban. Másfelől a figyelem irányításában is részt vesz oly módon, hogy egyértelművé teszi az által, hogy kiemeli a cselekvésnek (például az alkohol-, a kábítószer- vagy a csokoládéfogyasztásnak) egy olyan, Glucksberg Keysar 1993 értelmében vett aspektusát, melynek segítségével a befogadó egyértelműen azonosítani tudja, hogy az előtagban megjelölt termék (esetünkben a csokoládé) túlzásba vitt fogyasztásáról van szó. Ennek a láncolatnak (a fogyasztott termék 17 Forrás: http://en.wiktionary.org/wiki/-holic Letöltve: 2011. augusztus 5. 149

imádata, majd túlzott fogyasztása) következtében jelenik meg metonimikusan a bemeneti terek esetében, a generikus térben és az integrált térben is az okozat, a kialakuló függőség. A csokoholista szó szemantikai szerkezete a fentiek értelmében a fogalmi integrációs modell keretében a következőképpen ábrázolható (Sólyom 2011b: 339): 22. számú ábra: A csokoholista ábrázolása blendként A fenti ábrán látható, hogy a blend két bemeneti terében (input spaces) azok a feltételezhető ismeretek jelennek meg, melyeket a nyelvhasználó előzetes tudása alapján birtokolhat. Az egyik ilyen kifejezni kívánt jelenség maga a csokoládét mániákusan imádó, csokoládéfüggő személy jellemzőinek csoportja: ez jelenik meg a blend egyik bemeneti terében. A másik bemeneti térben az értelmezési folyamat során egy olyan jelenség jelenik meg, mellyel kapcsolatban a nyelvhasználók már valamilyen előzetes tudás birtokában vannak. Az elmúlt években felvett kérdőíves felméréseim tapasztalatai szerint ez a jelenség leggyakrabban az alkoholista volt (erről részletesebben lásd a következő bekezdést). A két bemeneti térben található jelenségek között több megfelelési pont is kialakítható a blend 150

futtatása, tehát a jelentéskonstruálás folyamata során. Mind az alkohol, mind a csokoládé túlzásba vitt fogyasztása esetében megtalálható a fogyasztott termék, a termék fogyasztója, az termék iránti imádat és az ennek következtében kialakuló függőség. A blend generikus terében (generic space) így mind a csokoládé-, mind a valamely más dolog (például az alkohol) túlzásba vitt fogyasztása megjelenhet az értelmezési folyamat során a befogadók elméjében; a végső jelentés kialakításában, az integrált térben (blended space) viszont már csak a túlzásba vitt fogyasztás, függőség (és ennek okaként az esetleges imádat) képeződik le. A kérdőíves felmérések szerint a nyelvhasználók a leggyakrabban az alkohollal kapcsolatos függőségről való tudásukat hívják segítségül a csokoholista szó jelentésének konstruálásakor. A 2010 nyarán felvett kérdőíves vizsgálatban például az adatközlők sok esetben az alkoholista szóhoz viszonyítva magyarázták a neologizmus jelentését, így születtek például olyan magyarázatok, mint az alkoholista analógiájára olyan ember, aki szereti a csokit vagy olyan, mint az alkoholista, csak csokiban. A fent idézett fórumszövegben a beszélgetésben a két fórumozó magától értetődő módon használja a csokoholista szót. Számukra ennek a neologizmusnak a megértése vélhetően nem okoz gondot, sőt, egy közösséghez, egy szubkultúrához tartozást reprezentál erre utalhat az is, hogy csokoholista klub -ot is szerveztek. Az idézett fórumszöveg 2007- ben keletkezett; kérdőíves felméréseimben én összesen három alkalommal, 2008-ban, 2009- ben és 2010-ben kérdeztem meg az adatközlőket a csokoholista szó jelentésével kapcsolatban. Az eredményeket a következő három diagram mutatja be: A csokoholista felismertsége (%) 2008 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 17 20 általános iskolások 11 középiskolások egyetemisták felnőttek 18 23. számú ábra: A csokoholista felismertsége 2008-ban 151

A csokoholista felismertsége (%) 2009. 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 54 általános iskolások 71 48 44 középiskolások egyetemisták felnőttek 24. számú ábra: A csokoholista felismertsége 2009-ben 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 A csokoholista felismertsége a kérdőív típusának függvényében (%) -- 2010. 97 100 94 94 95 92 70 74 általános iskolások középiskolások egyetemisták felnőttek A B 25. számú ábra: A csokoholista felismertsége 2010-ben Mindhárom diagram azoknak a válaszoknak a százalékos arányát tartalmazza 18, ahány olyan jelentésmagyarázatot adtak az adatközlők az adott évben, amely magyarázat megfeleltethető a kérdéses neologizmus jelentésének (a 2010-es kérdőíves vizsgálat két típusban, szövegkörnyezetben és a nélkül is vizsgálta a neologizmusok felismertségét). A magyarázat lehetett egyszavas is (például csokimán, csokimegszállott, csokoládéőrült) vagy részletesebb körülírás (mint a fent idézett magyarázatok). A három év vonatkozó eredményeit áttekintve a fenti diagramokon, úgy tűnik, hogy a megértés szempontjából mind a négy korosztálynál egyértelmű növekedés mutatható ki a csokoholista szó esetében. Az adatközlők a kérdőíveknek abban a pontjában, ahol arról írhattak, hogy van-e olyan neologizmus a kérdőívben szereplők között, mely kifejezetten tetszett vagy kifejezetten nem tetszett nekik, többször is említették a csokoholista szót mint pozitív példát, elsősorban a szó játékossága, 18 A kérdőíves felmérésekben egy adatközlő több jelentésmagyarázatot is megadhatott, így a közölt százalékos arány minden elemzés esetében az összes kapott válaszhoz (és nem az összes adatközlő számához) viszonyított szinonim jelentésmagyarázatok arányára utal. 152

frappáns volta miatt, illetve azért is, mert talán éppen a játékos hangzás következtében kevésbé hangzik durván, mint amit valójában jelent. Mindezek alapján feltételezhető, hogy a szó gyors terjedésében szerepe lehet a nyelvhasználók pozitív attitűdjének is, melyet a szóval kapcsolatban éreznek, vagyis a Lehrer 2003 által is említett sikerélmény alakul ki a nyelvhasználókban a szó jelentésének értelmezésekor (Lehrer 2003: 370), melyre a fent részletezett szemantikai szerkezet ad lehetőséget. 4.7.2. A 2. számú esettanulmány: tanorexia, tanorexiás Az elmúlt évek neologizmusai között jelent meg a jelen dolgozatban már említett tanorexia ( túlzásba vitt napozás vagy a szoláriumozás túlzott, mániás használata, melynek oka az, hogy a függő ember túlságosan sápadtnak érzi magát ) főnév, majd a belőle képzett tanorexiás melléknév. Mint arra a 3. fejezetben már utaltam, a tanorexia angol eredetű neologizmus, előtagja az angol tan- ( sárgásbarna ) szó, a magyar nyelvben az angol főnév jelent meg néhány évvel ezelőtt. Az angol előtag jelentése a túlzásba vitt cselekvés (a napozás) eredményét jelöli, így a szó jelentésében metonimikusan az eredmény (a sárgásbarna szín) jelenik meg az ok (a napozás, szoláriumozás) helyén. Megjelenése óta a különböző magyar elnevezést is alkottak a jelenségre, az interneten például a barnakór(ság), barnulásfüggőség, szoláriumfüggőség szinonimákkal is találkozhatunk. A tanorexia eredete valószínűleg a köznyelvben csak anorexiaként említett anorexia nervosa betegséghez kapcsolódik, mely az evészavarok egyik alapvető típusa. Az anorexia grammatikailag az an- előtagból és az orexis ( vágy ) főnévből tevődik össze, szó szerinti jelentése tehát az étvágy elvesztése 19. Az anorexia mintájára elsősorban az angol nyelvben az utóbbi években több, bizonyos betegségtípust megnevező neologizmus is született; ezekből néhány már a magyarban is megtalálható napjainkban, így a következők: drunkorexia ( olyan fogyókúra, melynek során ételt nem fogyasztanak, a szervezetbe bevitt kalóriamennyiséget csak alkoholfogyasztással fedezik ), fatorexia ( az anorexia ellentéte, kóros elhízás, melyet azonban a beteg nem észlel ), mamirexia ( a terhesség alatt a karcsúság érdekében koplaló, kórosan sovány kismamák betegsége ), illetve manorexia ( anorexia férfiak esetében ). Ezeknek az alakulatoknak az esetében megfigyelhető, hogy az eredeti szótő (orexis) nem maradt meg minden esetben a szóban (a mamirexia esetében például csak a -rexia végződés maradt meg, talán a magánhangzó-torlódás elkerülése érdekében), illetve akkor is, ha 19 Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/anorexia_nervosa Letöltve: 2011. augusztus 8. 153

megmaradt, néhány esetben metonimikus viszonyban áll az előtaggal, mely vonatkozhat a cselekvés eszközére (drunkorexia), eredményére (fatorexia, tanorexia), illetve magára a cselekvőre (mamirexia, manorexia). A felsorolt típusok közül talán csak a tanorexia az, melyekben az eredeti vágy jelentés az előtagra vonatkozik a tanorexiás beteg valóban napbarnított akar lenni. Úgy tűnik, hogy az orexia szó ezeknek az alakulatoknak az esetében a grammatikalizálódás útjára lépett, és olyan képzőként funkcionál, mely valamilyen kórra, betegségre utal. A fenti alakulatok mindegyike megtalálható az angol nyelvben, és az elmúlt években azonos vagy hasonló alakban tűntek fel a magyarban is, nem kevés kiejtésbeli és megértési problémát okozva. Ezek közül a neologizmusok közül is az egyik legelső volt a tanorexia és a belőle képzett tanorexiás szó. Mindkettőről olvashatunk magyarul, és több fórumszövegben is megjelentek. A következőkben ezek közül kettőt idézek. Az első szövegben egy egészségügyi témájú cikkel kapcsolatban a topicindító bejegyzés szerzője különbséget is tesz a barnaságimádat és a tanorexia között (kiemelések tőlem): (60) birerzsi 2010-11-15 21:09 A címlapon szereplő cikkhez szeretném a topikot indítani: a tanorexia lehet, hogy újkeletű hóbort, a barnaságimádat viszont nem. Jómagam a hetvenes évek végén voltam középiskolás, és már akkor is voltak barátnőim, akik nyáron minden szabad percüket a strandon, kertben vagy éppen a telken töltötték fürdőruhában, hogy minél előbb minél barnábbak lehessenek. Volt városunkban egy házaspár, akik munkaidő után MINDEN NAP a strandon süttették magukat. Ritkán fürödtek, mert bizonyára féltették a szépen belőtt frizurájukat, viszont állandóan kenték az arcukra meg a testükre a különféle krémeket, hogy szép, egyenletesen barnuljanak 20. A (60)-as számú bejegyzés szerzője feltételezi, hogy azok, akik az általa nyitott topicot olvassák, elolvasták már az említett cikket is, így rendelkeznek ismeretekkel a tanorexiával kapcsolatban. Ebben az esetben a befogadók számára valószínűleg nem fog gondot okozni a neologizmus megjelenése, hiszen mind a címlap cikkében, mind pedig a fenti, nyitó bejegyzésben olvashattak már a jelenségről. 20 Forrás: http://www.nlcafe.hu/index.php?id=1057&fid=441&topicid=271064&step=1&page=0&bw=1 Letöltve: 2011. július 7. 154

Egy másik fórumszövegben a tanorexiás melléknév jelenik meg (kiemelések tőlem): (61) Lükepék 2010.06.11. 12:08:06 Az biztos, hogy túllihegik az egészet, viszon[t] tényleg nyomasztó a "forróság", pedig lengedez a szél. Kinn a napon gyalogolni viszont nem jó (nemrég értem haza, igaz, most készül feldagadni a fél pofim a bölcsességfog friss hiánya miatt, és a fejem fáj 3 napja), és el tudom képzelni, hogy a sok tanorexiás most rohan ki napozni, mert egy hónapig alig volt nap. És az viszont tényleg veszélyes. Az UV-sugárzásra mondják most nagyon, h erős 11-15h között, és tényleg lehet benne valami, mert simán van olyan 30-32 fokos nap, amikor nem érzi magát az ember ennyire vacakul kinn. 21 A (61)-es számú bejegyzés szerzője az időjárással kapcsolatban nyitott fórumon reagált így a felmelegedésre. Az idézett szövegben a tanorexiás melléknév mindenféle jelentésmagyarázat nélkül jelenik meg. Ennek egyik oka az lehet, hogy bár magyar anyanyelvűek között folyik a társalgás az idézett fórumon, ezt a fórumot a külföldön élő magyarok számára nyitották. Elképzelhető tehát, hogy a bejegyzés szerzője és többi fórumozó is ismeri már a szót (például az angol nyelvből). Másrészt a fórum témájából (időjárás, felmelegedés) lehet következtetni a szó jelentésére: bár a neologizmus az idézett szövegben újszerű stílushatású lehet, abból, hogy a vele megnevezett személyek rohan(nak) ki napozni, a szöveg olvasói következtethetnek arra, hogy olyan személyekről lehet szó, akik szívesen napoznak, ha jó az idő. A fent felsorolt -(o)rexia végű szavak mindegyikére, így a tanorexia, tanorexiás szavakra is jellemző, hogy angolnyelv-tudás nélkül szinte megfejthetetlen a jelentésük, vagy ha a velük első alkalommal találkozó befogadó meg is próbálja kitalálni, hogy mit jelenthetnek, a jelentésképzés folyamata során nem feltétlenül az angol szótőre asszociál, akkor sem, ha egyébként beszél angolul. Ezt látszanak alátámasztani a vonatkozó kérdőíves felméréseim eredményei is. A következőkben röviden összefoglalom, hogy a kérdőíves felmérésekben válaszaik hány százalékában adtak meg az adatközlők a tanorexiás neologizmus jelentésével kapcsolatban a prototipikus jelentéssel azonos vagy szinonim jelentésmagyarázatot. Ezek 21 Forrás: http://forum.index.hu/article/showarticle?go=101117104&t=9024024 Letöltve: 2011. augusztus 9. 155

közlése után a szó szemantikai szerkezetének elemzésével igyekszem választ találni arra, hogy milyen nehézségekbe ütközik a jelentéskonstruálás folyamata ennek a neologizmusnak az esetében. A 2009 tavaszán felvett kérdőíves felmérés során a négy korcsoport 108 adatközlője között mindössze egy olyan javaslat volt ( szolimániás ), mely a szónak a fent megadott, prototipikusnak mondható jelentésével megegyezett. Ami a fennmaradó javaslatokat illeti, a négy korcsoport közül az általános iskolások nem adtak meg szinonimajavaslatokat e szóhoz; a másik három korcsoport esetében pedig ugyan születtek szinonimák, de ezek mindegyike vagy 1) az anorexiás szóhoz, vagy 2) valamilyen tanulási zavarhoz (függőséghez) kapcsolódott. A szó felismertsége ebben a felmérésben tehát nagyon kis arányú volt: a 2009 tavaszán megkérdezett 108 főből csak egy adatközlő asszociált a napozással, szoláriumozással kapcsolatos betegségre a tanorexiás szót olvasva. Ez a neologizmus szerepelt a 2011-es kérdőív szavai között is. A kapott eredményeket elemezve a szó felismertségéről (tehát a megfelelő szinonimajavaslatok arányáról az összes kapott válaszhoz képest) a következők állapíthatók meg: az egyetemi hallgatók és a felnőttek körében nőtt azoknak az aránya (9% és 19% közé), akik a szó prototipikusnak nevezhető jelentésével megegyező (vagyis a túlzott napozással, szoláriumozással kapcsolatban lévő) szinonimát adtak meg a tanorexiás szóra. A kapott válaszokat a következő diagram szemlélteti (az A típusú kérdőív esetében szövegkörnyezet nélkül, a B típusban szövegkörnyezetben olvashatták az adatközlők a szót): A tanorexiás felismertsége a kérdőív típusának függvényében (%) 2011. 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 0 0 0 0 általános iskolások 9 19 13 15 középiskolások egyetemisták felnőttek A B 26. számú ábra: A tanorexiás felismertsége 2011-ben A 2011-es évben felvett kérdőívben a szó jelentésére is megadhattak magyarázatot az adatközlők, illetve szinonimákat is közölhettek. Azokat a kapott jelentésmagyarázatokat 156

megvizsgálva, melyeket ennek a kérdőívnek az esetében adtak meg az adatközlők, és melyek nem kapcsolhatók a szó valódi jelentéséhez, elmondhatjuk, hogy azok vagy 1) az anorexia fogalmához, vagy 2) valamilyen rendellenességhez, vagy 3) a tanulás fogalmához kapcsolódtak. Az 1)-es típusba tartozó magyarázatokban például a következőképpen magyarázták a szót az adatközlők: anorexiás, csont és bőr, étkezési zavaros, gebe, vékony stb. A 2)-es típusban tűntek fel a beteg, túlplasztikázott, túlsúlyos, valamilyen rendellenesség, visszamaradott stb. magyarázatok. A 3)-as típus azért is lehet jelentős a jelentéskonstruálás folyamatát vizsgálva, mert olyan folyamatot mutat be, mely a magyar anyanyelvű adatközlők asszociációira lehet jellemző, és elfogadható magyarázatot nyújthat arra, hogy miért lehetséges, hogy ez a neologizmus ilyen kis mértékben és ilyen lassan terjedt el a köznyelvben. Ezekben a jelentésmagyarázatokban az adatközlők a tanulás fogalmával hozták kapcsolatba a szót: a tan+orexia alakulatot vagy a tanulás túlzásba vitelével, vagy annak hiányával magyarázták. Az orexia szó eredeti jelentésének ( vágyakozás valami után ) megfelelően vagy a túl sok, vagy a túl kevés tanulással hozták kapcsolatba az adatközlők a szót, olyan jelentésmagyarázatokat adva meg, mint például nagyon rágörcsöl a tanulásra, sokat tanuló, stréber, tanulásmániás, tanulást túlzásba vivő, illetve buta, nem tanuló, tanulásra képtelen, tanulást megvető és ezért alacsony intelligenciájú, tanulni utáló. Az - orexia utótag az anorexia szóból ismerős lehetett a nyelvhasználóknak, így valamilyen betegségre, kóros állapotra asszociáltak, ám a tan- előtagot magyar anyanyelvűekről lévén szó a legtöbb esetben (81 91%-ban) nem az angol jelentésének megfelelően értelmezték. Mint az a fenti ábrából is látszik, ebben annak sem volt releváns szerepe, hogy szövegkörnyezetben vagy a nélkül olvasták az adatközlők a neologizmust. A kérdőíves felmérésekben a neologizmus -s képzős alakját (tanorexiás) olvashatták az adatközlők, így a következőkben, amikor rátérek a szó szemantikai szerkezetének elemzésére, a melléknevet vizsgálom. A kérdőíves vizsgálódások fent részletezett eredményeinek alapján úgy vélem, hogy a jelentéskonstruálás folyamatában ennek a neologizmusnak az esetében különösen fontos szerepe van a befogadók jóváhagyó struktúrájának (Tolcsvai Nagy 2001a: 48). Azoknak az adatközlőknek a válaszaiból, akik a felmérések során megadtak valamilyen jelentésmagyarázatot erre a szóra, kiderül, hogy nagymértékben támaszkodtak azokra a már meglévő ismereteikre, melyek az -orexiás végződéshez kapcsolódnak. Mivel a kapott javaslatok között igen nagy számban volt jelen az anorexiás melléknévre való utalás, ezért feltételezhető, hogy az adatközlők közül azok, akik nem anorexiás -ként definiálták a szót, a jelentésképzés folyamatában asszociáltak az 157

anorexiásra. Erre főként azokból a válaszokból következtethetünk, melyekben megjelent a valamilyen betegség, függőség, kór jelentés. A magyar anyanyelvűségnek megfelelően nagy arányban voltak jelen azok a válaszok, amelyek a tanulással kapcsolatosak (a fenti 3)-as csoport példái), és akadt néhány olyan is, mely az angol tan szóból vezette le a neologizmus jelentését. Figyelemre méltóak ezek között azok a meghatározások, melyekből úgy tűnik, hogy a befogadó nem találkozott még a szóval, de előzetes tudása alapján próbálta megfejteni jelentését, például: valami napozással kapcsolatos dolog, talán a napozáshoz van köze. Úgy gondolom, hogy a tanorexiás szemantikai szerkezete is jól ábrázolható a fogalmi integráció folyamataként. Ennek a blendnek az egyik bemeneti terében megjelenik a tanelőtag, azonban ennek a befogadók nem minden esetben tulajdonítják ugyanazt a jelentést: a szó használatakor feltételezett célstruktúra nem minden esetben feleltethető meg a befogadók jóváhagyó struktúrájának. Ezért a folyamat során a tan- előtag vagy tanulással kapcsolatos dolog jelentésben jelenik meg (a tankönyv, tanóra, tanterem stb. mintájára), vagy pedig jóval kisebb arányban napozással kapcsolatos dolog -ként. A kérdőívek eredményei alapján úgy vélem, hogy a blend másik bemeneti terében az anorexiás szó jelenik meg, mely olyan, ma már meglehetősen jól ismert alakulat a befogadók számára, melynek jelentésével a legtöbb magyar anyanyelvű nyelvhasználó is tisztában van. Mindkét tan előtagú, tehát különböző entitást tartalmazó bemeneti tér esetében jellemző, hogy bennük ok-okozati, metonimikus kapcsolat lép fel, csakúgy, mint az anorexiást tartalmazó bemeneti térben: miként utóbbiban a túlzott mértékű nem-evés, úgy a napozás, illetve a tanulás is látható vagy egyéb érzékszervvel tapasztalható következményhez vezet. Ez az ok-okozati kapcsolat megjelenik a generikus és az integrált terekben is, és egyik lényeges magyarázatát adja annak, hogy miért kapcsolódhat az orexiás utótag a tan szótőhöz. Azzal, hogy feltételezzük és a fogalmi integráció folyamatában ábrázoljuk, hogy a tanelőtagnak egyes nyelvhasználók elméjében a magyar jelentése, másokéban az angol jelentése profilálódik, magyarázatot tudunk adni egyrészt a kérdőíves felmérésekben kapott szinonimajavaslatokra. Másrészt magyarázatot tudunk adni arra is, hogy miért ismerték fel sokkal kevesebben ennek a szónak a jelentését, mint például a hasonló szerkezetű, de a jelentésbeli kettősséget nélkülöző csokoholistáét. A tanorexiás szemantikai szerkezetét a fentiek értelmében két blendben is ábrázolhatjuk, melyek között a különbség csak az egyik bemeneti térben található entitás jelentésében lesz. 158

Az első esetben az ábra a szónak a prototipikus jelentését ( mániásan sokat napozó, szoláriumozó ) adja meg, a következőképpen: 27. számú ábra: A tanorexiás ábrázolása blendként I. A második esetben a tanorexiás jelentésének az a konstruálási típusa ábrázolható a blending folyamatában, mely tipikusan a magyar anyanyelvű nyelvhasználók nagy részének válaszaiból rekonstruálható. Ebben az esetben a neologizmusnak a kérdőívben megadott válaszok alapján valamilyen tanulással kapcsolatos rendellenesség jelentésmagyarázata körvonalazódik. Ez a rendellenesség az adatközlők válaszaiban vagy 1) a túlzásba vitt tanuláshoz kapcsolódik (a kapott válaszok között ilyen például az agyontanulja magát, könyvmoly, stréber, tanulásmániás ), vagy 2) a kevés tanuláshoz/a tanulás akadályaihoz kapcsolódik (a kapott válaszok közül néhány: buta, tanulásellenes, tanulászavarban szenved, tanulni utáló ). A jelentésképzés folyamatát az adatközlőktől kapott javaslatok alapján ebben az esetben is modellezni lehet: a fogalmi integrációs modellben a tanorexiásnak ez a nem prototipikusnak nevezhető jelentése a következő módon ábrázolható: 159

28. számú ábra: A tanorexiás ábrázolása blendként II. Az adatközlőknek a kérdőív III. és IV. pontjában lehetőségük volt arra, hogy leírják, volt-e a megadott neologizmusok között olyan, amely kifejezetten tetszett/kifejezetten nem tetszett nekik, és ha volt ilyen, meg tudják-e indokolni, hogy miért érzik így. A tanorexiást jellemző módon a nem tetsző szavak között sorolták fel, akik felsorolták ezt a szót. Megjegyzéseik alátámasztják a fent vázolt értelmezési folyamatot: az adatközlők vagy 1) a szó jelentésének érthetetlenségét kifogásolták ( nem értem a szót, nem érteni pontosan, mit takar a szó ), vagy 2) félreérthetőségét emelték ki ( könnyen félreérthető, benne van egy betegség neve, erőltetett ), esetenként pedig 3) hangzását tartották rossznak ( rosszul hangzik, csúnya szó, magyartalan, idegenül hat ). A jelentéskonstruálás bizonytalanságából fakadó negatív véleményt tehát sok esetben a szónak a magyar anyanyelvűek számára érezhetően angol eredete is fokozta. 4.7.3. Két -szitter utótagú összetétel elemzése A következő két bemutatandó példa két olyan összetett szó, melyek utótagja egyaránt az angol eredetű, e neologizmusokban magyar helyesírással írt szitter szó. Ez az angol sit ige származéka, melynek jelentése az Oxford szótár szerint take care of children (Oxford 2005: 160

1427), gyerekekre vigyáz. A szó a magyar nyelvben a Minya 2007 által is említett bébiszitter alakulat utótagjaként jelent meg korábban. Ezt a szót is lehet látni magyar helyesírással írva: az Osiris Kiadó-féle Helyesírásban bébiszitter olvasható (OsH. 2005: 503), az ÉKsz. 2 -ben viszont még angol helyesírás szerint, babysitterként szerepel (ÉKsz. 2 2003: 80). A bébiszitter utótagjának segítségével az elmúlt években nem csak kisbabákkal, hanem más családtagokkal (dédiszitter), sőt, az utóbbi időben (hobbi)állatokkal kapcsolatban (kutyaszitter, höriszitter, patiszitter) is létrejöttek összetételek. Úgy tűnik tehát, hogy a szitter utótag jelentése metonimikusan kiterjed ezen alakulatok esetében, és az angol nyelvhez hasonlóan valakire, valamire vigyázó személy jelentésű lesz (mint az az említett szótárban olvasható, az amerikai angolban maga a sitter főnév is jelenthet bébiszitter -t). Új jelentésében így különböző élőlényekkel (emberekkel, állatokkal) kapcsolatban a magyar nyelvben is megjelenhet a szitter utótag. Az elemzést a kutyaszitter szóval kezdem, a dédiszitter szót pedig másodikként elemzem. E sorrend oka az, hogy bár mindkét alakulat jelentése megközelíthető a Fauconnier Turner-féle fogalmi integrációs modell keretein belül, a dédiszitter szó esetében a szemantikai felépítés kialakításában fonológiai összefüggések (rím, szótagszám) is részt vesznek, így e szó felépítése többoldalú integrációtípusként közelíthető meg, melynek létrehozásában többféle bemeneti tér is szerepet játszik (Kövecses Benczes 2010: 185 187, 199 201). A kérdőíves felmérésből kapott válaszok alapján továbbá elmondható, hogy a szó jelentésének két értelmezése is profilálódott az adatközlők válaszaiban. A 2010-ben és 2011-ben felvett kérdőíves felméréseim tapasztalatai szerint a nyelvhasználók mindkét szó esetében a jobban elterjedt bébiszitter szó segítségével hajtják végre a jelentéskonstruálás folyamatát, így e szavak szemantikai szerkezetének blendként történő ábrázolásában az egyik bemeneti térben is ez a szó jelenik meg. 4.7.3.1. A 3. számú esettanulmány: kutyaszitter A kutyaszitter szó az elmúlt években internetes fórumszövegekben is feltűnt. A (62)-es szövegrészlet egy kutyabarátok által indított fórumon jelent meg. A szöveg írója bejegyzésében új témát vet fel, aktuális problémájának megoldására keres kutyaszittert (kiemelések tőlem): (62) Pronizsuzsa 2006. aug. 14. hétfő 20:46 161

Jó estét Mindenki! Mivel kutya-szitter topic nincsen, itt érdeklődöm, hogy esetleg netalántán két db. leánykutyámat (6 éves és 3 éves) 6 napra külön-külön vagy együtt bevállalná-e megőrzésre valaki(k). Aug. 25 de. től aug. 30-án késő délutánig. Végső esetben meg tudom oldani, hogy itthon maradnak és a szomszéd felügyeli őket minden nap. Ha mégis akadna vállalkozó nagyon hálás lennék. Sajnos ugy alakult, hogy a fiam pont arra az egy hétre megy vidékre dolgozni, amikor mi elutazunk Tunéziába. Szóval... ha mégis... Bonnie, Ashley és Meggie 22 A neologizmus rögtön a megszólítás utáni első mondatban feltűnik, a szöveg írója mindenféle magyarázat nélkül használja a szót, majd részletesen elmagyarázza a kialakult helyzetet, melynek megoldásában a fórumozók segítségét kéri. A bejegyzést olvasó fórumozók a kutyákkal, kutyatartással kapcsolatos előzetes tapasztalataikból fakadóan feltehetően olyan jóváhagyó struktúrát (Tolcsvai Nagy 2001a: 48) birtokolnak, melynek a neologizmust tartalmazó szöveg mint célstruktúra nagymértékben (vagy teljes egészében) megfeleltethető, így a jóváhagyás és ezáltal a megértés folyamata részükről gyorsan megtörténik. Egyikük például így reagált a fenti bejegyzésre (kiemelések tőlem): (63) manvo 2006 Aug. 15. Kedd 8:00 Én is szívesen segítek... Nyissunk Szitter-topikot, szerintem hasznos lenne. 23 Ebben a szövegkörnyezetben, ezeknek a nyelvhasználóknak a számára a szitter szó a hozzá kapcsolódó asszociációkkal együtt nem jelent problémát a megértés folyamatában. A kutyaszitter szerepelt a 2010-es kérdőíves felmérésem szavai között is: az eredményekből az tapasztalható, hogy a felmérésben részt vevő 216 adatközlő nagymértékben sikerrel járt a jelentéskonstruálás folyamatában, függetlenül attól, hogy szövegkörnyezetben vagy a nélkül olvasták a szót. Az alábbi diagram azoknak a válaszoknak az arányát mutatja, melyek a 22 Forrás: http://pet.site.hu/viewtopic.php?p=78483 Letöltve: 2011. március 10. 23 Forrás: http://pet.site.hu/viewtopic.php?p=78483 Letöltve: 2011. március 10 162

kutyaszitter prototipikusnak tekinthető jelentésével ( a gazda távollétében általában pénzért a kutyára vigyázó, a kutyát gondozó személy ) azonosak voltak: 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 A kutyaszitter felismertsége a kérdőív típusának függvényében (%) 2010. 91 94 97 95 90 88 81 70 általános iskolások középiskolások egyetemisták felnőttek A B 29. számú ábra: A kutyaszitter felismertsége 2010-ben A fenti válaszok arányát figyelembe véve adódik a kérdés: milyen stratégiákat alkalmaznak a nyelvhasználók a jelentéskonstruálás folyamatában, melynek eredményeképpen ilyen eredményesen fejtették meg a szó jelentését, még akkor is, ha A típusú kérdőívet töltöttek ki (melyben szövegkörnyezet nélkül olvashatták a szavakat)? Úgy gondolom, hogy a kutyaszitter szerkezetében két olyan jelenség, a kutya és a szitterkedés viszonya kerül egymással dinamikus, a jelentésképzés folyamatát elősegítő kapcsolatba, melyekről a nyelvhasználóknak általában sok előzetes tapasztalatuk van. Az összetétel előtagja, a kutya és a hozzá kapcsolódó jellemzők (háziállat, gazdája van, gondozni kell, foglalkozni kell vele) a nyelvhasználók számára a hétköznapi életből jól ismert. A szitter utótag első hallásra, első olvasásra elgondolkodtatható és újszerű stílushatású lehet a befogadók számára, viszont segítségével azonnal előhívható a már említett, a nyelvhasználók számára jobban begyakorlottnak számító bébiszitter szó; e szó utótagjának segítségével felidéződhet a befogadók elméjében a szitterkedés és a hozzá kapcsolódó jellemzők (vigyáz, felügyel valakire, gondoz valakit). Egy-egy új nyelvi forma létrejöttét a kategorizáció szempontjából vizsgálva elmondható, hogy e jelenségek szerves részét képezik az emberi elme feladatmegoldó, kreatív működésének: ( ) a prototípus ismerete könnyebb hozzáférést tesz lehetővé a használatban megjelenő olyan periférikus példányokhoz, amelyek újak számunkra (Geeraerts 1997: 110, fordítás tőlem). A prototípuselv implikálta jelenségek az emberi gondolkodás dinamikusságának leírásában a szemantikai változásoknak, így az új jelentések kifejlődésének is magyarázatául szolgálhatnak (Geeraerts 1997: 115). ( ) a 163

beszélő vagy a hallgató a példányt (szöveget, annak stílusjegyét) besorolja valamilyen típusba (stílustípusba), ha elegendő okot lát erre. E besorolást a nyelvről és a világról való tudása alapján, emlékező, tervező- és szervezőképessége, valamint a hasonlítási és a hasonlóság fokának képessége alapján teszi meg. Vagyis a beszélő vagy a hallgató a verbális interakcióban a fenti kategóriákat úgy hozza viszonyba egymással, hogy felismeri azok nyitott típusát, amit a példány ás az általa ismert típus összehasonlításával ér el (Tolcsvai Nagy 1996: 53). A kutyaszitter elő- és utótagja ily módon hozza kapcsolatba a neologizmus jelentésének megfejtéséhez szükséges jellemzőket. Úgy gondolom, hogy a fent leírtak alapján ennek az összetett szónak a szemantikai szerkezete is eredményesen ábrázolható a Fauconnier Turner-féle fogalmi integrációs modellben. A blend bemeneti tereiben a kutyára felügyelő személy és a kisgyerekre felügyelő személy = bébiszitter fogalma kerül egymással dinamikus kapcsolatba. A kutyára felügyelő személy jelentésű entitásnak minden tulajdonsága ismert (egy gondozásra szoruló állatra vigyáz, mert annak gazdája nem ér rá), de korábban a magyar nyelvben körülírással lehetett kifejezni a szót. A kisgyerekre felügyelő személy jelentésű entitásnak is ismertek a tulajdonságai (kisebb gyerekre vagy gyerekekre vigyáz, mert a szülők nem érnek rá), és megfelelő szó is van a jelenség kifejezésére (bébiszitter). A blend generikus terében a két helyzetből következő közös jellemzők jelenhetnek meg (adott egy alany, akire vigyázni kell olyan körülmények miatt, melyek mindkét helyzetre jellemzőek, ezért szükséges egy olyan személy jelenléte, aki ellátja ezt a feladatot). Az integrációs folyamat minden terében megjelenik az a metonimikus ok-okozati kapcsolat, amelynek alapját az adja, hogy a család (szülő, gazda) nem rendelkezik elegendő idővel, és ennek a helyzetnek a következtében szittert fogad. A blend integrált terében a bemeneti terekből és a generikus térből a legfontosabb aspektusok emelődnek ki a következőképpen: 164

30. számú ábra: A kutyaszitter ábrázolása blendként A kérdőíves felmérés eredményeivel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a javaslatot tevők között voltak néhányan, akik a szónak nem a kikövetkeztethető jelentésével megegyező magyarázatot adtak. A jelentéskonstruálási folyamat tanulmányozásának részeként érdemes megvizsgálnunk néhány ilyen magyarázatot is (ehhez ld. még Sólyom 2011b: 337 339). A téves asszociációk között szerepelt a bébiszitter jelentésmagyarázat: ez a fent vázolt szemantikai szerkezetnek megfelelően az azonos utótagú, a befogadó számára jól ismert alakulattal történő azonosításra enged következtetni. A kapott téves válaszoknak egy másik típusát képviselték a kutyához, kutyatartáshoz kapcsolódó eszközök jelentésben megjelenő magyarázatok, úgymint kutyapóráz, kutya tartásához szükséges eszköz. Ezekben az esetekben feltehetően a szitter szót értelmezték a valódi jelentésétől eltérően tartozék -ként az adatközlők. A harmadik ilyen jellegű jelentésmagyarázat a sintér volt; ebben az esetben valószínűleg az angol és a magyar szó közötti hangzásbeli hasonlóság játszott szerepet a jelentés megadásának folyamatában. 165

4.7.3.2. A 4. számú esettanulmány: dédiszitter A másik szitter utótagú neologizmus, melynek szemantikai szerkezetét és a hozzá kapcsolódó vizsgálatok eredményeit bemutatom, a dédiszitter. A szóban az utótag a kutyaszitterhez hasonlóan szintén valakire, valamire vigyázó személy jelentésű, a dédi előtaggal együtt idős, gyakran beteg emberre általában pénzért vigyázó személy -t jelent. A szó az elmúlt években feltűnt internetes fórumok szövegeiben is. A most elemzendő szövegrészletben a kérdező a személyes problémájával kapcsolatban kér tanácsot. A kapott hozzászólások közül azt választottam ki, melyben a dédiszitter szó szerepel (kiemelések tőlem): (64) A kérdés 2009.04.23. 14:09 Elhanyagolnak a testvéreim, a barátaim, a párom, az egész környezetem. Mit tegyek, hogy újra központban legyek? Jelenleg sajnos munkanélküli vagyok, és a párom dolgozik, testvéreim iskolába járnak, barátaim dolgoznak... Senkinek nincs ideje rám, nekem pedig rengeteg időm van, mivel itthon vagyok. Ha velük akarok lenni, akkor azt vágják a fejemhez, hogy én egész nap ráérek, ők nem, ne akarjak állandóan mindig valakivel lenni... De rettentő magányos vagyok, és ezt nem értik meg, mert nekik ott van a férj, család stb[.]...( ) Van valakivel ilyen helyzet? (65) Az egyik válasz 2009.04.24. 09:26 ( ) Ha Bp-i vagy, van délelőttönként is egy csomó program, amire el lehet menni és ismerkedni, előadások, tanfolyamok, klubok, stb. ( ) Ha értesz valamihez behatóbban (pl. szépen énekelsz), vagy olyan az iskolai végzettséged, vállalhatsz magántanítványokat is, vagy ha nem, felügyelhetsz gyerekekre vagy öregekre (babysittert és dédiszittert is sokan keresnek). Így még pénzt is kereshetsz + szintén új emberekkel ismerkedhetsz meg. ( ) 24 24 Forrás: http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok egyeb-kerdesek 220629-elhanyagolnak-atestvereim-a-barataim-a-parom-az-egesz-kornyezetem-mit-tegye Letöltve: 2011. március 25. 166

Az idézett hozzászólás írója egy új, neológ jelenség használatára vállalkozik, tehát korábbi tapasztalatai alapján igyekszik definiálni azt a jelenséget, melyet egyébként csak körülírással tudna megnevezni. A dédiszitter szó jelentésének megértését a fenti szövegkörnyezetben nagymértékben segíti, hogy a szitter utótag a nyelvhasználók számára egy már begyakorlott összetétel (bébiszitter) jelentésszerkezetét is hozzáférhetővé teszi, csakúgy, mint a kutyaszitter szó esetében. A bébiszitter jelentésszerkezete a befogadó figyelmét a szitter feladatai (gondozás, felügyelet) felé irányíthatja; az író ráadásul már a zárójelben megjegyzett rész előtt meg is adja a két szó jelentését ( felügyelhetsz gyerekekre vagy öregekre ), a megértést így várhatóan nem akadályozza a dédiszitter szó neológ jellege. A dédiszitterrel kapcsolatban a 2011-ben felvett kérdőíves felmérésben megkértem az adatközlőket, hogy A és B típusú kérdőívek esetében próbálják megmagyarázni ennek a neologizmusnak a jelentését. Azoknak a válaszoknak az aránya, melyek megegyeztek a neologizmus valódi -nak tekinthető jelentésével, tehát tartalmazták a VIGYÁZÁS, FELÜGYELET, illetve az IDŐS EMBER, IDŐS ROKON fogalmát, a felmérésben részt vett 180 adatközlő esetében a következőképpen alakult: 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 A dédiszitter felismertsége a kérdőív típusának függvényében (%) 2011. 100 74 30 általános iskolások 59 70 86 83 középiskolások egyetemisták 53 felnőttek A B 31. számú ábra: A dédiszitter felismertsége 2011-ben A kapott válaszokat megvizsgálva több jelenségre is fény derült a dédiszitter szemantikai szerkezetének értelmezésével kapcsolatban. Mint az a fenti diagramon is látható, a B típusú kérdőív, melyben szövegkörnyezetben, az internetről származó mondatban olvashatták az adatközlők a szót, nem minden korcsoport esetében vezetett ahhoz az eredményhez, hogy ennek a kérdőívtípusnak az esetében nagyobb arányban értelmezték az adatközlők a valódi jelentésnek megfelelően a neologizmust. A valódi jelentéssel nem 167

megegyező jelentésmagyarázatok között viszont nagy arányban feltűnt az a magyarázat, mely szerint idős családtag vigyáz egy kisgyerekre, a folyamatban aktívan közreműködő ágens tehát a DÉDI fogalmi kategóriába sorolható családtag lett. Ezt az értelmezési lehetőséget megerősíthette a B típusú kérdőív esetében a vonatkozó példamondat is: Dédiszittertanfolyamunk 2011 második felében indul. 25 A példamondatból kiindulva az adatközlők értelmezhették úgy is a mondat jelentését, hogy olyan tanfolyamról van szó benne, melynek során idős(ebb) embereket, déd- vagy nagyszülőket készítenek fel arra, hogy kisgyerekre vigyázzanak. Azok az adatközlők, akik nem a valódi jelentésnek megfelelően értelmezték a neologizmust, tehát vagy ezt az értelmezési stratégiát alkalmazták, vagy pedig az alaki hasonlóság következtében bébiszitter -ként definiálták a szót. A kérdőíves felmérésben kapott válaszok alapján úgy vélem, hogy a neológ szóösszetétel szemantikai szerkezetének felépítésében a szemantikai megfeleltethetőségen túl feltehetően mind a bébi és a dédi előtagok hangzásbeli hasonlósága is szerepet játszik: fonológiai szempontból nem elhanyagolható a rím szerepe a dédiszitter kialakulásának folyamatában a rímnek a kreatív szóösszetételek létrejöttében betöltött szerepére hívja fel a figyelmet Benczes 2006, 2010 (Benczes 2006: 148 149, Benczes 2010: 228 229) 26. A dédiszitter bébiszitter kapcsolatot vizsgálva megállapítható, hogy e szavak előtagja, a bébi és a dédi szavak azonos magánhangzókat tartalmaznak, végződésük rímel egymásra, és szótagszámuk is azonos, így a neológ alakulatban megjelenő dédit olvasva a befogadók könnyen asszociálnak a bébire (a neologizmus valószínűleg ezért jelen meg ilyen előtaggal, és nem például nagyiszitterként). A két pólus, a fonológiai és a szemantikai szempontból egymásnak megfeleltethető jellemzők együttesen teszik lehetővé a neologizmus létrejöttét, alakítják jelentését, és segítik a nyelvhasználót a jelentés konstruálásában; ehhez járul még az a jellemző, hogy a létrejövő alakulat humoros és eufemisztikus, kedveskedő is lesz. A dédiszitter szó érdekessége éppen e két dimenzió egymásba játszásában rejlik, így többoldalú blendként ábrázolható (32. számú ábra). A fogalmi integrációban így egyfelől a fonológiai jellemzők jelennek meg és kerülnek egymással integrált viszonyba, másfelől a szemantikai összefüggések is segítenek a neologizmus megértésében: mind a bébiszitter, mind az idős emberre felügyelő személy jelentésű entitások szemantikai felépítésében azonos szempontú jellemzők emelődnek ki. Ezek a következők: az alany életkora, állapotának az a jellemzője, 25 Forrás: http://www.dediszitter.hu/tanfolyamok Letöltve: 2011. május 2. 26 Ezúton köszönöm Benczes Rékának, hogy felhívta a figyelmemet a rím fontosságára a neologizmusok esetében. 168

hogy gondozásra szorul, az a külső körülmény, hogy a családja nem ér rá őt gondozni, valamint az utóbbi jellemző következménye, a felügyelő személy szükségessége. A családtagok időhiánya és a gondozó személy szükségessége között metonimikus ok-okozati kapcsolat mutatható ki. A neologizmussal szinonim entitás jelentése így lesz idős emberre felügyelő személy. Az ezen entitás és a bébiszitter szemantikai szerkezete által kialakított integrált térben pedig az idős emberre felügyelő szitter jelentés profilálódik. Ezzel lép aztán kapcsolatba a már tárgyalt fonológiai pólus, és így, együttesen hozzák létre az integrált térben megjelenő dédiszitter alakulatot, melynek szerkezete a fenti modellben a következőképpen ábrázolható az elmondottak alapján: 32. számú ábra: A dédiszitter ábrázolása blendként 169

4.7.4. Az 5. számú esettanulmány: gerillakertész A gerillakertész ( közterület-szépítés céljából illegálisan növényt ültető aktivista ) feltűnt az elmúlt években az internetes fórumok szövegeiben is. Gerillakertész-akciót hirdettek már meg fórumon, és ezzel kapcsolatban hozzászólások is megjelentek ezeken a csatornákon. Az első idézett példában a fórumozó gerillaakcióra hívja fel az olvasók figyelmét (kiemelések tőlem): (66) Nyitó topic: 4125 2009.01.29 08:51:49 Mi a véleményetek róla, láttatok már ilyen gerilla akciókat? ( ) A nyitó topichoz a kérdező egy fotót is csatolt, melyen a gerillakertészek munkájának eredményét láthatjuk. A fénykép, illetve a topicnyitó megszólalásban használt szó is segítheti a jelentésképzés folyamatát. A gerillaakció ugyanakkor bármilyen nem legális tevékenységet jelenthet, így az idézett fórumszöveg olvasóinak nagymértékben segít a mellékelt kép, melynek segítségével azonosíthatóvá válik a növényültetés folyamata. A fórumozók hozzászólásaiban aztán megjelenik a GERILLASÁG és a KERTÉSZKEDÉS fogalma. Az egyik hozzászóló a gerillakertészetről írva ki is emeli ezt a két bemeneti képet (kiemelések tőlem): (67) ZsuR 2009.01.31 17:36:20 ( ) Nekem egy felo gondolat van azzal amit csinal (inkabb hogyan?), hogy olyan embereket is vonz, akik a gerilla kerteszkedesben tobb gerillat latnak mint kerteszkedest. 27 Egy-egy neologizmust hallva, olvasva a befogadó előzetes tudásának megfelelően próbálja a jelentését megfejteni. Mivel a (66)-os fórumszövegrészlet érdeklődés a jelenséggel kapcsolatban, a szó használójának célja vélhetően a figyelemfelkeltés. Ennek felel meg a neologizmus alkalmazása: mivel a befogadók korábbi tapasztalataikból nem vagy kevéssé ismerhetik a szót, az általuk birtokolt jóváhagyó struktúrához képest (Tolcsvai Nagy 2001: 48), a neológ alakulat elfogadása és értelmezése eltérést mutathat. Annak meghatározása, hogy egy neologizmus mikor válik elfogadottá az adott beszélőközösségben, pusztán 27 Mindkét idézett szöveg forrása: http://forum.index.hu/article/showarticle?na_start=120&na_step=30&t=9187220&na_order= Letöltve: 2011. július 27. 170

önkényes alapon lenne lehetséges. Ebben az esetben valamiféle küszöbszintet kellene kijelölnünk, mely a vizsgált nyelvi egység használóinak számára vonatkozik (Langacker 2000: 18); ez feltehetően nem lenne célravezető, tekintetbe véve a neológ jelenség jóváhagyásában szerepet játszó tényezők sokféleségét. A jelen dolgozatban vizsgált neologizmusok, így a gerillakertész esetében sem cél ez; azt azonban ismét célszerű leszögezni, hogy az új jelenség legelső feltűnésekor a kontextus támogatásának köszönhetően válik értelmezhetővé (Langacker 2000: 18). A fent idézett szövegek segítséget jelenthetnek az olvasónak a gerillakertész olvasásában, a (67)-es számú idézet pedig a szerzőnek azokra a mentális folyamataira is rávilágít, melyek feltehetően a legtöbb magyar anyanyelvű olvasó elméjében végbemennek a vizsgált neologizmussal való első találkozás alkalmával. A GERILLASÁG és a KERTÉSZKEDÉS kiemelődését az értelmezési folyamatban implikálhatja a szó grammatika felépítése is, az, hogy ennek a két összetételi tagnak a segítségével jött létre a neologizmus. A 2011 nyarán végzett kérdőíves felmérésem során kapott válaszokból kiderült, hogy az adatközlők számára a fent vázolt összefüggések sok esetben segítettek a neologizmus jelentésének konstruálásában. Azoknak az aránya, akik a neologizmus jelentésével megegyező módon magyarázták a jelentését, 10% és 37% között volt. Tekintetbe véve azt, hogy három korcsoport esetében is nagyobb arányban voltak azok, akik a szó kikövetkeztethető jelentésével megegyező módon magyarázták annak jelentését akkor, amikor szövegkörnyezet nélkül olvasták a neologizmust ( A típusú kérdőív), feltételezhető egyrészt, hogy találkoztak már ezzel az összetétellel, és/vagy a szó grammatikai felépítésének átláthatósága is olyan mértékben segítette az értelmezési folyamatot, hogy a szövegkörnyezet támogató hatása nélkül is a prototipikus jelentéssel szinonim módon voltak képesek magyarázni a neologizmus jelentését. Az eredményeket a 33. számú ábra diagramja mutatja be: 171

A gerillakertész felismertsége a kérdőív típusának függvényében (%) -- 2011. 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 37 15 12 14 10 30 27 26 A B általános iskolások középiskolások egyetemisták felnőttek 33. számú ábra: A gerillakertész felismertsége 2011-ben Ha elfogadjuk a fenti megállapítást, és a GERILLASÁG, illetve a KERTÉSZKEDÉS fogalom szerepének jelentőségét a jelentéskonstruálás folyamatában, felmerülhet a gerillakertész esetében is a Fauconnier Turner-féle fogalmi integrációs modell, a blending alkalmazhatóságának létjogosultsága is. Úgy gondolom, hogy a fent részletezett jellemzők értelmében ennek a szónak az esetében olyan kétoldalú fogalmi integrációról van szó, melyben a bemeneti terekben ennek a GERILLASÁG és a KERTÉSZKEDÉS jellemzői idéződhetnek fel a befogadók elméjében. A gerilla és a kertész munkájának célja, terepe, eszköze(i), illetve szervezettsége lehetnek azok az aspektusok, melyek megjelennek a bemeneti terekben és dinamikus asszociációkat hoznak létre a generikus térben. A felsorolt jellemzők a GERILLA vonatkozásában a HÁBORÚ, HARC metaforához kapcsolódnak, és a gerillakertész tevékenységében a KÖRNYEZET SZÉPÍTÉSE HÁBORÚ fogalmi metaforában teljesednek ki. Az integrált térben ennek a háborúnak a célja, helyszíne, eszközei és illegalitása jelenik meg. A fentiek az említett fogalmi integrációs modellben a következőképpen ábrázolhatók: 172

34. számú ábra: A gerillakertészr ábrázolása blendként Érdemes röviden megvizsgálni az olyan jelentésmagyarázatokat is, melyeket a kérdőívet kitöltő adatközlők a szóval kapcsolatban adtak, de nem egyeznek a neologizmus kikövetkeztethető jelentésével. Úgy gondolom, hogy ezek az értelmezési folyamatok is rávilágíthatnak a jelentésképzés folyamatában azokra az aspektusokra, melyek alternatív módon megjelennek az összetételt olvasva. Ezekben a szómagyarázatokban a neologizmussal kapcsolatban sok esetben a GERILLA más jellemzői profilálódtak, például: mindent kiirtó, kivágó kertész, zöldséget lopó ember, rosszarcú, nagydarab kertész, drogtermesztő. (Az általános iskolás korosztály adatközlői nem ismervén a gerilla szó jelentését több esetben gorillaként értelmezték az előtagot.) 4.7.5. A 6. számú esettanulmány: kanapészörf A kanapészörf szóösszetétel az angol couchsurfing szó tükörfordításaként jelent meg a magyarban az elmúlt években. Jelentése ingyenes szállás biztosítása a lakásunkban turistáknak, amikor pedig mi utazunk valahova, az adatbázis segítségével mi is kereshetünk 173

hasonló szállást. A kanapészörffel, kanapészörf-közvetítéssel kapcsolatban számos honlapon olvashatunk magyar nyelven is cikkeket, és van olyan magyar nyelvű honlap is, mely kimondottan ilyen szállásközvetítéssel foglalkozik (http://kanapeszorf.uhh.hu/). A szálláskeresés és -biztosítás e formájával kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy nem szükséges a kölcsönösség a szállásadó és a szállást igénybe vevő között: az internetes honlap lehetőséget biztosít, hogy akkor is hirdethessünk, hogyha csak szálláslehetőséget akarunk biztosítani, de akkor is kereshetünk szállást utazásunkhoz, ha mi magunk nem nyújtunk hasonló szolgáltatást. A kanapészörf jelentése ráadásul nemcsak a szállásbiztosításra terjed ki, hanem egyre gyakrabban egyéb szolgáltatásokat (például a turisták kalauzolását, szórakoztatását a városban) is magában foglal. Erről az összetett szóról elmondható, hogy napjainkban a magyar anyanyelvű nyelvhasználók az internetes hozzászólások, hirdetések alapján mind az angol, mind a magyar változatát használják; a 2011-ben felvett kérdőíves felmérésemben kapott szinonimák között is feltűnt a couchsurfing mint a kanapészörf megfelelője. A következő két internetes hozzászólásban is ezekre látunk példát. A (68)-as hozzászólás szerzője a magyar megfelelőt választja, amikor kanapészörfös vendégéről ír (kiemelések tőlem): (68) kem 2010-10-23 03:48:01 NAhh[,] hogy fölélesszem a topicot, hétfőn jön hozzám egy napra egy kanapészörfös Franciaországból juppííííí A (69)-es számú idézet szerzője viszont talán humorosan, esetleg a szó újdonságával kapcsolatban érzett fenntartása miatt iróniát alkalmazva olyan formában használja a szót, mely az ilyen jellegű tükörfordításoknál véleményem szerint hapaxszámba megy: (69) Mawyx 2010-11-14 17:11:54 1 hét múlva káucsszörfölnék, kirándulni készülök. Regelve vagyok az oldalon egy ideje, de eddig nem mertem belevágni. Mivel a költségvetés nagyon szűkös, gondoltam[,] megpróbálom. Még csak most küldtem el a levelet, ha összejön, beszámolok 28 28 Mindkét idézett szöveg forrása: 174

Az újszerű stílusú szó használata nem egyedülálló az idézett szövegrészletben, megjelenik még a regelve vagyok ( regisztrálva vagyok ) kifejezés is; a szövegrészletben ezen túl a szleng stílusváltozatba tartozó belevág, összejön igék is megjelennek. Az idézet végén lévő szmájli szintén a humort erősíti fel. A vonatkozó kérdőíves felmérésekre visszatérve, a szó felismertségével kapcsolatban megállapítható, hogy a két legfiatalabb korosztály tagjai közül senki sem adott meg valódi jelentésével azonos szinonimát a szóra. Az egyetemi hallgatók és a felnőttek válaszaiból viszont kiderült, hogy ezekben a korosztályokban már többen vannak (10 39% között), akik a valódi -nak tekinthető jelentéssel azonos szinonimát vagy körülírást adtak meg a kanapészörfre. A szövegkörnyezet támogató hatása (Tolcsvai Nagy 2010: 12) ezekben a válaszokban is kimutatható volt: az egyetemistáknak szövegkörnyezet nélkül 10%-a, szövegkörnyezetben 39%-a, a felnőtt adatközlőknek pedig szövegkörnyezet nélkül 19%-a, míg szövegkörnyezetben 26%-a értelmezte a valódi jelentésnek megfelelően a szót. Előzetes tapasztalataiknak tulajdonítható, hogy szövegkörnyezet nélkül is 10%-ban, illetve 19%-ban adtak meg olyan szinonimát vagy magyarázatot, mely megfeleltethető a szó prototipikusnak mondható jelentésének. Tekintetbe véve azt, hogy az általános és középiskolás diákok egyik kérdőív esetében sem adtak meg ilyen magyarázatot, úgy tűnik, hogy nagyon fontos volt e szó esetében az, hogy találkozott-e már a nyelvhasználó korábban a neologizmussal, vagy nem. A bemutatott eredményeket a 35. számú ábra diagramja részletezi: 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 A kanapészörf felismertsége a kérdőív típusának függvényében (%) 2011. 0 0 0 0 általános iskolások 10 39 19 26 középiskolások egyetemisták felnőttek 35. számú ábra: A kanapészörf felismertsége 2011-ben A B http://prohardver.hu/tema/couchsurfing_com_kulfoldi_turistak_vendeglatasa_es_viszont/hsz_1-50.html Letöltve: 2011. augusztus 4. 175

A szó szemantikai jellemzőinek bemutatásához ismét érdemes áttekintenünk azokat a válaszokat, melyeket a felmérésben részt vevő 180 adatközlő megadott a kanapészörf szinonimájaként vagy körülíró magyarázataként. Ismét hangsúlyozni kell, hogy ezekből a magyarázatokból a kérdőívet adott időben kitöltő, adott adatközlők jelentésképzési folyamataira következtethetünk; ezeknek a folyamatoknak a vizsgálata viszont véleményem szerint általános következtetésekre is lehetőséget ad a szó szemantikai felépítésével, megértésével és esetleges félreértésével kapcsolatban. Azok, akik a valódi -val megegyező magyarázatot adtak meg a szóval kapcsolatban, vagy a szó angol megfelelőjét ( couchsurfing ) adták meg magyarázatként, vagy valamilyen módon megpróbálták körülírni a jelenség lényegét, például: hotel helyett magánszemély otthonában száll meg az utazó, kölcsönös csereüdülés, külföldiek, idegenek vendéglátása otthonunkban, olcsó módja a külföldi szállásnak: a felek interneten ismerkednek, és vendégül látják egymást otthonaikban. Ezekben a jelentésmagyarázatokban az adatközlők tulajdonképpen az eredeti angol szó jelentésével azonos módon magyarázták a magyar alakulat jelentését, ugyanakkor a válaszok nagy részének esetében a két összetételi tag magyar jelentéséből kiindulva próbálták meg megadni a neologizmus jelentését (ld. lentebb). Mind a valódi jelentésnek megfelelő magyarázatok, mind az ettől eltérő magyarázatok esetében úgy gondolom, hogy a kanapészörf összetétel szemantikai szerkezete a Fauconnier Turner-féle fogalmi integrációs modellben ismét eredményesen ábrázolható; a blending modelljének segítségével ugyanis eredményesen modellezhetővé válhatnak azok a folyamatok, melyeket a kérdőívben megkérdezett adatközlők a szó jelentésének megadásakor követtek függetlenül attól, hogy milyen eredményre jutottak. E modell segítségével pedig általában véve vázolhatóvá válhat a jelentésképzés folyamata. Mivel a szó összetétellel keletkezett és ez a jellemzője a magyar nyelvű alakban is jól észrevehetően profilálódik, feltételezhető, hogy az adatközlők a neologizmus értelmezésekor a két összetételi tag jelentését külön-külön is értelmezik a befogadás folyamatában, majd ezek együtteséből igyekeznek megadni az összetétel legvalószínűbbnek vélt jelentését. Ezt a feltételezett jelentéskonstruálási folyamatot alátámasztják azok az esetek is, melyekben az idézett kérdőívben az adatközlők ugyan nem a szó valódi jelentését adták meg akkor, amikor szinonimát vagy körülírást alkalmazhattak a szó jelentésének megmagyarázására, hanem valamilyen más jelentést tulajdonítottak az alakulatnak, mint a prototipikusnak nevezhető jelentése. Ezekben a jelentésmagyarázatokban is megfigyelhető tehát, hogy az adatközlők előzetes tapasztalatokkal nem rendelkezvén a 176

szóról a két összetételi tag szemantikájából kiindulva igyekeztek megadni az összetétel jelentését. Néhányat érdemes ezekből a válaszokból is megvizsgálni. Minden korcsoport adatközlői ilyen jellegű a valódi jelentéssel nem egyező válaszukban a kanapé szó támlás, kárpitozott, fekvő- és ülőbútor (ÉKsz. 2 2003: 617) jelentéséből indultak ki, és jelentésmagyarázatukban vagy a bútor maga, vagy az ehhez metonimikusan kapcsolható valamilyen tevékenység (leggyakrabban a pihenés, kényelmes üldögélés vagy fekvés, néhány esetben pedig a szex) jelent meg. A szörf összetételi tag értelmezéséről elmondható, hogy az általános és középiskolás diákok válaszaiban öt válasz kivételével a főnév vagy a belőle képezhető szörfözik ige szó szerinti jelentése jelent meg, a tengerpart felé tartó hullám hátán való siklás; hullámlovaglás (ÉKsz. 2 2003: 1284) jelentésben. Ez a két korosztály a jelentésmagyarázataiban tehát a két összetételi tag szó szerinti jelentéséből indult ki, és egyszerűen a szörfölés a kanapén/kanapéval meghatározással magyarázta a kanapészörföt, így sok esetben megjelent a kanapén állni és arra gondolni, hogy szörfölünk, szörfölés szimulálása a kanapén, tenger hullámain lovagolni egy kanapéval, ugrálás a kanapén magyarázat. Abban az öt esetben, amikor nem a fentiekhez hasonló módon magyarázták a szó jelentését, négy esetben a netezés (= internetezés ) jelent meg az interneten keres(gél), böngész, tallóz (ÉKsz. 2 2003: 1284) jelentésben, egy esetben pedig a kanapétisztító magyarázat jelent meg; az utóbbi esetben az adatközlő valószínűleg valamilyen tisztító berendezés (például porszívó) gyors mozgásának okát magyarázta metaforikusan a szörföléssel. A fogalmi integrációs elmélet keretében elemezve a kanapészörföt, a fenti, nyelvhasználók által megadott jelentésmagyarázatok alapján kiindulhatunk abból, hogy az összetétel szemantikai szerkezetében a két összetételi tag jelentésének jut fontos szerep. A neológ alakulat esetében a kanapénak és a szörfnek első megközelítésben egy-egy jellemző funkciója profilálódik metonimikusan (FEKVŐHELY, illetve HULLÁMLOVAGLÁS). Ezek a jellemző fogalmak még nem vezetnek el a kanapészörf jelentéséhez, viszont abban az esetben, ha ezeket a fogalmakat egy-egy jellemző funkciójuk alapján ismét tovább szűkítjük metonimikusan, tehát a FEKVŐHELY esetében az EGYSZERŰ SZÁLLÁS NEM ÁLLANDÓ SZÁLLÁS fogalmára, a HULLÁMLOVAGLÁS fogalma esetében pedig a HELYVÁLTOZTATÁS fogalmára asszociálunk, akkor már megkapjuk a kanapészörfölés legszaliensebb tulajdonságát: azt, hogy valaki nem állandó lakóhelyét változtatja. Ez pedig igaz a kanapészörf segítségével szállást kereső utazókra, turistákra. Az úgynevezett generikus tér, melynek jelenléte fakultatív, és mely olyan jellemzőkre, szerveződésekre reflektálna, melyet 177

mindkét bemeneti tér birtokol (Fauconnier Turner 1998a: 270), ebben az esetben véleményem szerint nem jelenik meg, a két bemeneti tér által birtokolt jelentésszerkezetekben ugyanis nincsenek olyan közös tulajdonságok, melyek a generikus térbe kivetítődnének (ilyen típusú blendre ismét ld. például Benczes 2010: 142, 146, 150 elemzéseit). A kanapészörf szemantikai szerkezete a fent leírtak alapján a fogalmi integrációs modellben a következőképpen ábrázolható: 36. számú ábra: A kanapészörf ábrázolása blendként 4.7.6. A 7. számú esettanulmány: passzívház Mint arra a jelen dolgozat 3.4.11. alpontjában is utaltam, a megújuló energia felhasználásával működő, alacsony vagy zéró energiafogyasztású ház jelentésű, a magyar nyelvben passzívház alakban megjelenő szó tükörfordítással keletkezett a német Passivhaus mintájára. Az alábbiakban olvasható fórumszövegrészletben néhány évvel ezelőtt jelent meg ez a neologizmus. Mint az idézett szövegrészletből is kiderül, az író rendelkezik már előzetes tapasztalattal a passzívház szó jelentéséről, és kifejezetten olyanok véleményére kíváncsi, akiknek az ilyen típusú házak építésével kapcsolatban több tapasztalatuk van, mint neki (kiemelések tőlem). (70) szemi 2006-02-25 16:04:11 178

Van valakinek tapasztala[p]ta passzív ház építésével kapcsolatban, ilyen házban lakik, vagy közelről látott már ilyet? Egyáltalán van realitása Magyarországon passzív ház építésében gondolkodni? 29 A szó értelmezésére és gyakori félreértésére is jellemző a fent olvasható (70)-es számú szövegrészletben található különírt változat, melyben a passzív előtag a ház jelzőjeként jelenik meg. Míg a német nyelvben forrás, behozatal jelentésű is lehet a passiv szó (ld. például a NMNsz vonatkozó címszavát, illetve a Passivhandel, Passivseite szavak jelentését, NMNsz 1998: 1205), addig a magyar nyelvben az ÉKsz. 2 jelentésmagyarázatai szerint a következő négy jelentésben jelenik meg: 1) tétlen, közömbös, részvétlen, 2) veszteséges, 3) szenvedő, 4) csak felületén oxidálódó <fém > (ÉKsz. 2 2003: 1067). A passzívház jelentésének kialakításában mindkét összetételi tag fontos szerepet tölt be. A neologizmus prototipikusnak tekinthető (a továbbiakban valódi -nak nevezett) jelentésében a passzív előtag által jelölt PASSZIVITÁS fogalom megújuló (energia)források jelentésben jelenik meg. Amennyiben feltételezzük ilyen források jelenlétét, ezek felhasználását vizsgálva logikus következtetésnek tűnik, hogy a folyamat kevesebb energiaszükségletet igényel, mint egyéb energiaforrások használata. Ez a metonimikus okokozati viszony teszi lehetővé, hogy a passzív előtag kisebb energiaszükségletű -ként jelenjen meg az összetétel előtagjában. A PASSZIVITÁS fogalmának ilyen jellegű megjelenése egyben egy fogalmi integrációként ábrázolható szemantikai szerkezet egyik bemeneti terét is alkotja. A blend másik bemeneti terében a HÁZ fogalma mint élőlények számára szolgáló állandó lakóhelynek való épület (ÉKsz. 2 2003: 505) jelenik meg; ez az entitás alkotja a másik bemeneti teret. Az integráció során a bemeneti tereknek a fent vázolt jellemzői profilálódnak, és az integrált térben együttesen képviselik a PASSZÍVHÁZnak nevezett háztípusra jellemző, ezt a háztípust a többi, HÁZnak nevezett entitástól megkülönböztető tulajdonságokat. A generikus tér megjelenése a kanapészörf példájához hasonlóan véleményem szerint most sem szükséges, nincs ugyanis ilyen közös jellemző a PASSZIVITÁS és a HÁZ fogalmában. Tény viszont, hogy a PASSZÍVHÁZ fogalom értelmezése, az eljutás a valódi jelentéshez csak akkor lesz sikeres, ha a PASSZIVITÁS fogalmának a fent vázolt jelentését veszi 29 Forrás: http://biosolar.hu/forum/80/0 Letöltve: 2011. július 22. 179

figyelembe a nyelvhasználó. A bemutatott szemantikai szerkezet a fogalmi integrációs modellben a következőképpen ábrázolható: 37. számú ábra: A passzívház ábrázolása blendként Ennek a szónak az esetében is segíthet a befogadók által működtetett értelmezési folyamatok feltárásában az, ha megvizsgáljuk, hogy a vonatkozó kérdőíves felmérések során az adatközlők milyen szinonimákat, jelentésmagyarázatokat adtak meg a szóval kapcsolatban. Ezeknek a jelentésmagyarázatoknak a segítségével a jelentésképzés folyamata ugyan teljes egészében nem modellálható, hiszen a kommunikációs szituáció függvényében más és más, újabb és újabb értelmezési folyamatok lezajlására van lehetőség, de a kérdőívekben kapott válaszok rávilágíthatnak a vizsgált neologizmus szemantikai szerkezetében szerepet játszó összetevőkre. Mint látni fogjuk, az adatközlők az esetek nagy hányadában nem a fent vázolt jelentést tulajdonították a passzívháznak. Ebből a szempontból kifejezetten érdekesnek bizonyulnak az adatközlőknek azok a válaszai, amelyek nem hozhatók összefüggésbe a szó prototipikusnak tekinthető jelentésével; e válaszok segítségével ugyanis megfigyelhetők olyan, az adatközlők előzetes tudásából származó jellemzők a neologizmus jelentésmagyarázatának folyamatában, melyek következtében más asszociációs terek is aktiválódtak a szó értelmezésekor. 180

A 2009 őszén és a 2011-ben felvett kérdőíves felmérésekben az adatközlők a következő arányban adtak meg a szó valódi jelentésével megegyező magyarázatot a passzívházra (az A típusú kérdőív esetében itt is szövegkörnyezet nélkül, míg a B típus esetében szövegkörnyezetben, az internetről származó példamondatokban olvashatták a szót az adatközlők): 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 A passzívház felismertsége a kérdőív típusának függvényében (%) 2009. 0 0 0 általános iskolások 12 10 58 30 33 középiskolások egyetemisták felnőttek A B 38. számú ábra: A passzívház felismertsége 2009-ben 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 A passzívház felismertsége a kérdőív típusának függvényében (%) 2011. 0 0 0 0 0 általános iskolások 9 54 63 középiskolások egyetemisták felnőttek A B 39. számú ábra: A passzívház felismertsége 2011-ben Mint az a fenti diagramokon is látható, az általános iskolás korcsoport esetében egyszer sem fordult elő, hogy a valódi jelentéssel azonos jelentésű körülírást vagy szinonimát adtak volna meg az adatközlők. A középiskolás korosztály esetében is csak a 2009-ben felvett adatoknál volt néhány (12%-nyi) olyan magyarázat, mely megegyezett a valódi jelentéssel. Az egyetemi hallgatók esetében ez az arány ugyan valamivel nagyobb volt, de 2011-re csökkent. A felnőtt korcsoportba tartozó válaszadóknál mutatható ki nagyobb 181

mennyiségű, a szó valódi jelentésével megegyező magyarázat vagy szinonima megadása ( A típusú kérdőívek esetében 54%-ban, illetve 58%-ban, B típusú kérdőívek esetében pedig 33%-ban, illetve 63%-ban). Annak oka, hogy a passzívház szó valódi jelentését bizonyos korcsoportok egyáltalán nem, vagy csak nagyon kis arányban adták meg, azokban a mentális folyamatokban keresendő, melyek a szót alkotó összetételi tagok szemantikai jellemzőiből következnek. A kapott válaszok alapján feltételezhető, hogy abban az esetben, ha a befogadó nem rendelkezett olyan előzetes tapasztalatokkal, melyek segítségével a passzív előtagnak ebben a neologizmusban betöltött jelentését azonosítani tudta, a szó jelentését másképpen értelmezte, mint a prototipikusnak tekinthető valódi jelentés. A jelentésmagyarázatokban a passzívház szó grammatikai felépítése fontos szerepet játszik: a befogadók számára jól szegmentálható a szó, és a kapott javaslatokból kitűnik, hogy a ház mint ismert és begyakorlott alakulat értelmezése nem ütközött akadályba egyik korosztály esetében sem. A HÁZ entitás a jelentésmagyarázatok mindegyikében feltűnt; a PASSZÍV előtag ezzel szemben igen különböző kereteket hívott elő az értelmezési folyamatban. Mivel a PASSZIVITÁS ilyen jelentésének ismeretével az adatközlőknek csak kis százaléka rendelkezett (ld. a fenti diagramokat), ezért a kérdőíves felmérésekben az előtagnak egyéb jelentéseit hívták elő. A vizsgálatban kapott magyarázatok és szinonimák alapján a jelentés kiterjesztésének több útját is követték az adatközlők: a 3. fejezetben már idézett magyarázatokból kirajzolódik, hogy a PASSZIVITÁS fogalmához kötődő tapasztalataikat igyekeztek előhívni. Ezeket a jelentéseket próbálták aztán kapcsolatba hozni a ház utótaggal. A PASSZIVITÁS értelmezésében szerepet játszó kapcsolatok jellemző módon metonimikus kiterjesztésként jelennek meg: a PASSZIVITÁS és így a passzívház feltételezett jelentése a következő lehet az adatközlők szerint: 1) A HÁZBAN ÉLŐK ÁLLAPOTA A HÁZBAN ÉLŐK HELYÉN ( idősek otthona, otthon depressziós embereknek ), 2) A HÁZBAN ÉLŐK TEVÉKENYSÉGE A HÁZBAN ÉLŐK HELYÉN ( pihenőház, munkanélküliek háza, parlament [sic!]), 3) AZ ÉPÜLET ÁLLAPOTA AZ ÁLLAPOT OKA HELYÉN ( olyan épület, ahol nem történik semmi, olyan irodaház, amelyben nem sikerül bérlőket találni ), 4) A LÉTREJÖVŐ ÁLLAPOT AZ ÉPÜLET FUNKCIÓJA HELYÉN (tipikusan valamilyen káros élvezeti szerről való leszoktatás helyszíneként: drogról leszoktató intézmény, olyan ház, ahol a cigiseket leszoktatják ). A passzív szó fent idézett jelentésének problematikusságán túl egy másik olyan jellemző, amely az általános iskolás korosztály értelmezésében jelent meg, a passzív és a 182

masszív szavak fonológiai hasonlósága volt: ennek a korosztálynak feltehetően a PASSZIVITÁS fogalma is olyan mértékben absztraktnak és a HÁZ fogalmához nehezen vagy egyáltalán nem kapcsolhatónak bizonyult, hogy több esetben is a MASSZÍVSÁG fogalmával próbálták meg összekapcsolni az előtagot, így születtek ebben a korosztályban olyan értelmezések, mint kemény ház, jó szerkezetű ház, megerősített ház stb. A passzívház esetében a fentiek alapján elmondható, hogy az előtagnak a magyar nyelvben nem létező jelentése miatt a jelentés kitalálásának folyamata több akadályba is ütközött az idézett kérdőíves vizsgálatokban. Úgy gondolom, hogy a kérdőíveket kitöltő adatközlők válaszainak jellegéből modellálhatók olyan útvonalak, melyek az itt feltárt sémákat tartalmazzák, és így általánosságban is rávilágíthatnak a jelentéskonstruálás folyamatára. Mint azt a fent bemutatott kérdőíves vizsgálatok vonatkozó eredményei is alátámasztják, a szójelentés felismerésének sikeressége a két vizsgálat között eltelt két évben egyáltalán nem nőtt, és valószínűsíthető, hogy csak azoknak az idősebb korú adatközlőknek az esetében működött zavartalanul, akik korábbi tapasztalatokkal rendelkeztek a szó jelentéséről. 4.7.7. A 8. számú esettanulmány: zöldbűnözés A következő elemzendő összetett szó a zöldbűnözés. A szó a kanapészörfhöz hasonlóan az angol nyelvből került át tükörfordításként a magyarba; az szó előtagja ezúttal viszont melléknév. A zöldbűnözés által meghatározott jelenségek évezredek óta jelen vannak a Földön; ezen a néven azonban az angol nyelvben csak az utóbbi évtizedekben kezdték nevezni, a magyarban pedig egészen új jelenségként, a jelen dolgozatban közölt munkadefiníció értelmében neologizmusként jelent meg az elmúlt években. A jelenségeket, melyeket a szó meghatároz, a köznyelvben összefoglalóan a természet elleni bűnözés -ként definiálhatjuk; a szakemberek pedig ennél árnyaltabb módon osztályozzák az ebbe a kategóriába tartozó jelenségeket. Egy zöldbűnözéssel foglalkozó angol nyelvű oldal 30 a jelenségnek két csoportját különbözteti meg, a következőképpen (fordítás tőlem): 1) az elsődleges zöldbűnözés esetében a Föld forrásait károsítja a tevékenység. Ebbe a típusba négyféle eset sorolható: a légszennyezés, az erdők irtása, a fajok eltűnéséhez és az állatok jogainak megsértéséhez kapcsolódó tevékenység, valamint a vizek szennyezése. 2) A másodlagos típusú zöldbűnözésen olyan tevékenységeket értünk, melyek az első típusba 30 Forrás: http://cw.routledge.com/textbooks/0415281687/pdf/cy17.pdf Letöltve: 2011. október 21. 183

tartozó folyamatokhoz közvetve kapcsolódnak (például rendeletek megszegése, melynek következtében az 1) típusba tartozó esetek következnek be). Az alább idézendő fórumszövegrészletben egy kérdéssel kapcsolatban írt válasz szövegében jelenik meg a vizsgálandó neologizmus (kiemelés tőlem): (71) Péceli 2010. október 21. csütörtök, 11:57 Szeretném, ha valaki venné a fáradságot a Városvezetők közül és ezeket az embereket, akik a közterületen és Pécel külterületein szemetelnek sittet, raknak le azokat pénzbüntetéssel akár autójuk forgalmi engedély bevonásával, büntetnék, valamint pénz büntetését nem fizeti, meg lakására ingatlanjára adóként ráterhelném. Keményen büntetni kellene ezeket az embereket és nem meg várni, míg nem látunk ki a szemétből. (72) A válasz: green-eyed 2010. október 22. péntek, 19:07 Környezettudatos nevelés, szemléletformálás a helyi óvodákban és iskolákban, és véleményem szerint a felnőtt társadalom körében is. ( ) Zöld Kommandó bevezetése, aminek célja, hogy visszaszorítsák a zöldbűnözést 31. ( ) Az idézett szövegrészletek közül a vizsgálandó neologizmus a másodikban jelenik meg. Ebben a szövegben az író válaszol az első szöveg szerzője által felvetett problémára. A téma ebben az esetben tehát már adott, és a fórumozók feltehetően megfelelő mennyiségű előzetes tapasztalattal és ismerettel rendelkeznek ahhoz, hogy eredményesen bekapcsolódhassanak a diskurzusba. A második idézett szövegrészletet azért is célszerű megvizsgálni, mert a szövegnek abban a mondatában, ahol megjelenik a zöldbűnözés, a fórumozó a Zöld Kommandó -t is említi, mely a magyar nyelvben szintén angol hatásra 31 Mindkét idézett szöveg forrása: http://www.peceli.hu/index.php/hirek/helyi-hirek/96-normal-helyi/3921- illegalis-szemet-pecelen Letöltve: 2011. augusztus 4. 184

jelent meg, és segíthet a zöld előtaggal keletkezett összetett szavak szemantikai szerkezetének elemzésében is. A zöldbűnözés szemantikai felépítésének elemzése előtt ismét érdemes megemlíteni azokat az eredményeket, melyeket a 2011 nyarán felvett kérdőíves vizsgálódásomban a szóval kapcsolatban kaptam. Először a szó felismertségét mutatom be, az előző példákhoz hasonlóan a kérdőív típusától függően azoknak a válaszoknak az arányát, melyek jelentése megfeleltethető a szó valódi jelentésének. Ezután a szemantikai szerkezet értelmezését elősegítendő közlök néhány olyan magyarázatot, melyeket az adatközlők ugyan ezzel a szóval kapcsolatban adtak meg, de különböznek a szó prototipikusnak tekinthető jelentésétől; segítségükkel viszont rávilágíthatunk azokra a mentális meg- és félreértési stratégiákra, melyeknek segítségével a jelentésképzés folyamata modellálhatóvá válik. A 2011-es kérdőívben a zöldbűnözéssel kapcsolatban az adatközlők a következő arányban adtak meg a szó jelentésével megegyező jelentésmagyarázatot vagy szinonimákat: 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 A zöldbűnözés felismertsége a kérdőív típusának függvényében (%) 2011. 48 15 általános iskolások 24 35 57 65 62 79 középiskolások egyetemisták felnőttek 40. számú ábra: A zöldbűnözés felismertsége 2011-ben A B A fenti ábra alapján elmondható, hogy a szó felismertsége az életkorral párhuzamosan nőtt; kivételt ez alól az általános iskolás (7 8. osztályos) diákoknak azok a válaszai alkotnak, melyeket szövegkörnyezet nélkül, tehát az A típusú kérdőívek esetében adtak meg: itt ugyanis a prototipikusnak mondható jelentéssel megegyező válaszok aránya kiugróan magas, eléri a 48%-ot. A magas arány okára magyarázatot adhat az a tény, melyről a diákok tanárai tájékoztattak: iskolájukban rendszeresen szerveznek zöld programokat, melynek része a természetjárás, szemétszedés, parkosítási munkák és tájékoztató előadások meghallgatása, így a diákoknak pontos ismereteik vannak a zöld fogalomnak a környezetvédelemhez és - 185