A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

Hasonló dokumentumok
Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

Projektnapló. Kárpátalja Előkészítő tevékenység

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

BESZÁMOLÓ HAT HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program Új utakon a Kárpátok ölelésében

Roma tanulók oktatási körülményei Kárpátalján

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Időpont: Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

BAZ és KÁRPÁTALJA megye programcsomag

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA

Határtalanul! Négyfalu

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft)

SZISZKI KRÓNIKA. Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

Világos?! (Nem csak) egy természettudományos projekt története. Jánossy Zsolt Gödöllői Török Ignác Gimnázium IPET

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

2017. november Jánossy Zsolt Budapesti POK Digitális Pedagógiai Módszertani Központ

Határtalanul! program. Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens

ÁRPÁD NÉPÉNEK ÚTJÁN - A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC EMLÉKÚTJA KÁRPÁTALJÁN

Határtalan idegenforgalom címmel, ben megvalósított projekt

Kastélydombi Általános Iskola április

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken

A PÁLYÁZAT RÖVID BEMUTATÁSA

(Egynapos túra sok látnivalóval) Útvonal: Budapest - Tata Győr - Enns Melk Krems a.d. Dunau Bécs Győr - Tata - Budapest Program:

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl /2007

PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról

: 2012: Jubileumi tanév

Programozással ismerkedőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Segédlet Hálózatok. Hálózatok 1. Mit nevezünk hálózatnak? A számítógép hálózat más-más helyeken lévő számítógépek összekapcsolását jelenti.

TEHETSÉGGONDOZÁS A BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUMBAN

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

TEREPGYAKORLATI TUDNIVALÓK FÖLDRAJZ SZAKOSOK RÉSZÉRE ÖS TANÉV KÉREM A JELENTKEZÉSI LAPOKAT OLVASHATÓAN SZÍVESKEDJENEK KITÖLTENI!

Vár a Szilágyi! Tájékoztató a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézményéről Készítette: Farkas Márta tagint.vez

1. nap. Helyszín (település) Tevékenységek megnevezése és leírása. Dátum Időpont 2012.

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

A 3D Printing Solutions Magyarország képviseletében Havasi Attila gépészmérnök és Magyar Attila grafikus vezetett be minket a 3D nyomtatás világába.

Összefoglaló a Nyári táborról

A támogatás keretösszege: Ft.

Felvételi tájékoztató

A digitális témahét program-tervezete

Beszámoló az NTP-TTM pályázat megvalósításáról

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

HÁLÓZATOK I. Segédlet a gyakorlati órákhoz. Készítette: Göcs László mérnöktanár KF-GAMF Informatika Tanszék tanév 1.

KÖRNYEZETI NEVELÉS ÉS ÖKOTURISZTIKAI KIÁLLÍTÁS LENGYEL-ANNAFÜRDŐ MÁJUS MEGHÍVÓ

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

KOSSUTH LAJOS EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI MEGVALÓSULT PROJEKTJEI

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

Osztálykirándulások 1. osztály 2. osztály 3. osztály 4. osztály 5. osztály 6. osztály 7. osztály 8. osztály

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

HAT Határtalanul! Pályázat. Mezőszentgyörgyi diákok Erdélyben 3 nap alatt

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA számú pályázat

Nagy magyarjaink nyomában Erdély földjén. Erdélyi kirándulás május Reggel 6 órakor jókedvűen indultunk az iskolánk elől.

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke

A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL

Pályázati azonosító: NTP-MTI Pályázó neve: Kőbányai Bem József Általános Iskola. Pályázó címe: 1101 Budapest, Hungária krt. 5-7.

Német nyelv évfolyam

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

München Munkanapló

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A VEP-3027 LEONARDO DA VINCI PROJEKT KERETÉBEN TÖRTÉNT TANULMÁNYÚTRÓL

ROBOTIKA SZAKKÖRI BESZÁMOLÓ 2013/14. TANÉV IV. NEGYEDÉV

Város Polgármestere. A tanulócsoportok elhelyezése az általános iskolák épületében szeptemberétől (megállapodás az osztálytermek használatáról)

TDK tájékoztató Gazdaságinformatika Intézeti Tanszék tavasz

II. Rákóczi Ferenc, a szabadságharc és a magyar irodalom nagyjainak emlékei a Felvidéken. Projektnapló. József Attila Általános Iskola Esztergom

Civil feszt a Szent György-napok alatt. Szombaton és vasárnap a civil feszt keretén belül bemutatkoztak az egyesületek sátrai.

A hatalomváltások hatása Kárpátalja népességszámának alakulására 1869-től napjainkig

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

KÁRPÁTALJA TEMPLOMAI RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOMOK

Kalandozások Székelyföldön

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

Vegyetek példát hazánk nagyjairól! HAT

0405 INFORMATIKA ÁGAZAT

BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK SZÁMÁRA 2009/2010. tanév

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Intézményértékelés összehasonlítása tanár és diák szemszögéből

Iskolai, óvodai partnerségek

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT ÁPRILIS Beszámoló a Fenntarthatósági Témahétről

Török Flóris Általános Iskola éves programja havi bontásban a 2017/2018-as tanévben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

TÜRR ISTVÁN GAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA

Szardínia Szicília március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

A minőségi szakképzés garanciái a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskolában

Átírás:

A pályázatról A pályázat célja, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítése

A pályázatról Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

A pályázatról Idén Kárpátalja volt úti célunk. Partnerünk a Péterfalvi Református Líceum

A pályázatról A pályázat során tanulóink a partnerintézménnyel együtt közös szakmai programban vesznek részt, de jut idő a kirándulásokra is, hogy ismerkedjünk az adott ország kulturális értékeivel

A pályázatról Közös munkáinknak minden évben voltak állandó programjai: Iskolák bemutatkozása Számítógép szerelés és javítás Hálózatépítés Ezen túl minden évben az informatika különböző területeire kalandoztunk

A pályázatról Kézdivásárhelyen Programozás volt az egyik fő szakmai terület, de Készítettünk közös honlapot is az utazásról Alsóbodokon Balassi Bálintról készítettünk honlapot Tiszapéterfalva A mesterséges intelligencia különböző területeit céloztuk meg

A pályázatról A pályázat három részből áll Előkészítő Megvalósítás Értékelő szakaszból

Kárpátalja

Előkészítő szakasz Előkészítő óra A tanulók az Internet segítségével ismerkedtek Kárpátaljával, a kirándulások során meglátogatni szándékozott településekkel és helyekkel Felkért tanár kolléga bemutatta Kárpátalja történelmi múltját, az ott élő magyarság elhelyezkedését néprajzi megoszlását Szakköri foglalkozások Felkészültünk a közös programokra

Utazás 2016. október 18-21. között zajlott le az első utazás, amikor a pályázó iskola látogatott Kárpátaljára A második utazásra 2017. március 8-10. került sor, ekkor a péterfalvi gyerekek látogattak hozzánk

Közös munka Kárpátalja Péterfalvánprezentációk keretében bemutatkozott a két iskola, illetve tanulóink ismertették szakképzéseinket, hangsúlyt fektetve az informatikára Áttekintettük a majdan kiépítendő hálózat tervét és működését

Közös munka Kárpátalja A létszámra tekintettel forgószínpad szerűen 3 csoportban folytak a további szakmai programok

Közös munka Kárpátalja I. Prezentációk zajlottak Mesterséges intelligencia történetéről Robotokról Az első magyar robotról a katicabogárról Pihenés képen hálózati kábeleket szereltünk

Közös munka Kárpátalja II. A mesterséges intelligencia probléma megoldási módszereivel ismerkedtünk játékstratégiákon keresztül Hanoi tornyai Kirakós játék (tili-toli) 8 királynő problémája

Közös munka Kárpátalja III. Prezentáció keretében bemutattuk a LEGO robotot és programozását, majd A valóságban is működtettük, és a programozását is kipróbálhatták a partnergyerekek

Közös munka Budapest I. A második utazás során ismét forgószínpad szerűen: Bemutattuk a tanműhelyt

Közös munka Budapest II. Számítógépet szereltünk

Közös munka Budapest III. Tanulmányoztuk a partnergyerekekkel az egyenrangú szerver-kliens hálózatot valamint beállítottunk egy SOHO routert

Közös munka Budapest IV. Ismerkedtünk a virtuális valóság programozásával

Közös munka Budapest V. Tovább folytattuk a Lego robot programozását

Kirándulások Kárpátalja A munka mellet sok szép helyet látogattunk meg Az első nap az iskolába érkezés előtt megálltunk Beregszászon

Kirándulások Kárpátalja Második nap Munkács és Ungvárra látogattunk

Kirándulások Kárpátalja Harmadik nap: Ellátogattunk Szojvára az emlékparkba A Vereckei-hágó volt úti célunk, majd hazafelé megálltunk Beregváron, megnéztük a kastélyt, és sétáltunk a parkban

Kirándulások Az utolsó nap megmásztuk Huszt várát, és megtekintettük a város műemlék templomát Átutaztunk Nagyszőlősön Megnéztük Csetfalva gyönyörű református templomát

Kirándulások Budapest Budapesten, az érkezés napján sétáltunk a Várban

Kirándulások Budapest Második nap a Belvárossal ismerkedtünk séta és hajókirándulás keretében

Kirándulások Budapest Harmadik nap Esztergom, Visegrád és Szentendrére látogattunk

Kirándulások Budapest Hazafelé a partnergyerekek ellátogattak Egerbe

Értékelő szakasz A foglalkozásokon Megbeszéljük az utazáson elért eredményeket, tapasztalatokat Társainknak beszámolunk az útról Szily nap keretében témanapot tartunk a programról