A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2013. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL"

Átírás

1 ÖSSZESÍTÉS A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSÉRE BEÉRKEZETT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS AZOK TÁMOGATÁSÁRÓL október ELŐZMÉNYEK A Kárpát-medencei Református Oktatási Alapot a Generális Konvent 2009-ben hozta létre a külső-magyarországi református intézmények támogatására, vagy újak indításának támogatására. Az alapot a Kárpát-medencei református intézmények tanulói és tanárai adománygyűjtéssel töltik fel, amelyhez a Magyar Református Egyház költségvetéséből ugyanakkora támogatással járul hozzá. Az alap céljait támogatja a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó is. Az alap három célt támogat: Végvárprogram óvodaindítási és általános iskola indítási támogatás. A programban Erdélyben, Kárpátalján, Felvidéken, Horvátországban és Szerbiában szeretnénk segíteni magyar református óvodák és általános iskolák indításában. Nagyon fontosak óvodáink, ahol az anyanyelv megerősíthető, a közösségi élmény átélhető. református közegben, magyarul. Megmaradási program a kárpátaljai, felvidéki és a délvidéki református intézmények működési támogatása. Tudjátok azt, hogy az itt lévő intézmények működésükhöz egyáltalán, vagy csak kis mértékben kapnak állami támogatást. Adományainkkal a létezésüket tesszük lehetővé és segítjük. Bibliaprogram újfordítású teljes bibliát szeretnénk ajándékozni az adománygyűjtésből a Kárpát-medence református intézményei 9. évfolyamos tanulóinak. Az alapból pályázat útján lehet részesülni, amelyet szolgálati úton kell eljuttatni a Generális Konvent elnökségéhez évi adománygyűjtés összesítése évi (felhasználás 2014-ben) Az adomány jellege Ft 1 A Kárpát-medencei református intézmények adománygyűjtéséből 2 A Magyar Református Egyház hozzájárulása A Magyar Bibliatársulat hozzájárulása (saját kezelésben) Összesen

2 3. A évi adománygyűjtés felhasználása A Kárpát-medencei Református Oktatási Alap adománygyűjtése alapvetően az alapító okiratban szereplő három célt szolgálja. A Generális Konvent elnökségének határozata alapján az alapból ezen túlmenően azok a Kárpát-medencei oktatási rendezvények támogathatók, amelyeket rendszeresen szerveznek, és ezen a részvétel is az egész Kárpát-medencéből történik. Ilyen rendezvények: 1. Kárpát-medencei Református Középiskolák találkozója 2. Kárpát-medencei Református Általános Iskolák Találkozója 3. Kárpát-medencei Református Tanévnyitó (amennyiben határon túl szervezik) 2014-ben az alap rendelkezésre álló összegét az alábbi rend szerint használja fel: évi adománygyűjtés felhasználása Felhasználási cél Ft 1 Pályázat útján az alap Végvárprogramjának és Megmaradási programjának támogatása 2 Határon túli 9. évfolyamos tanulók Bibliaprogram 3 Kárpát-medencei Református Középiskolák Találkozója 4 Kárpát-medencei Református Általános Iskolák Találkozója 5 Kárpát-medencei Református Tanévnyitó - (amennyiben ez határon túl kerül megrendezésre) 6 Maradvány 580 Összesen Az adományok fellelhetősége évi adománygyűjtés összegeinek fellelhetősége Egyháztestek Hol? Összeg (Ft) 1 Magyarországi Református Egyház intézményei MRE Zsinat Erdélyi Református EK. saját számlán Királyhágómelléki Református Egyházkerület MRE Zsinat X 4 Kárpátaljai Református Egyház saját számlán Szlovákiai Református Keresztyén Egyház MRE Zsinat X 6 Magyar Bibliatársulat saját kezelésben Összesen X A Zsinatra megérkezett pontos összeg 5. A Bibliaprogramból részesülő intézmények A bibliákat az egyházkerületekhez juttatta el a Kálvin Kiadó, akik gondoskodnak az intézményekhez történő eljuttatásáról

3 Kárpát-medencei Református Oktatási Alap BIBLIAPROGRAM db Intézmény 9. évf. létszám intézményenként Rimaszombat Léva 5 10 Nagydobrony Nagybereg Péterfalva Técső Nagyvárad Szatmár Zilah Kolozsvár Marosvásárhely Nagyenyed Sepsiszentgyörgy Székelyudvarhely Kézdivásárhely Az intézményenkénti 10 db biblia közösségi felhasználásra, illetve a tanév során létszámgyarapodás esetén történő felhasználásra kerül. Köszönet illeti a Magyar Bibliatársulatot a bibliaadományokért! 6. Az egyházkerületek elnökségei által is véleményezett támogatási összegek a évben A Kárpát-medencei Református Közoktatási Alap évi pályázatai Pályázó neve Képviselő neve elérhetősége Igényelt támogatás (Ft) Megítélt támogatás (Ft) Szerbiai Református Keresztyén Egyház Bácskossuthfalvi Református Móricz Árpád moricz@stcable.net Pacséri Református Ek. Csemete játszóház Csányi Erzsébet csanydeta@stcable.net Maradéki Református Nagyberegi Református Gyülekezet Halász Dániel halasz_daniel@yahoo.co.uk Kárpátaljai Református Egyház Tóth László tothlaslo@gmail.com Nagydobronyi Református Líceum Katona Béla ndreflic@gmail.com

4 Péterfalvai Református Líceum Seres János Beregrákosi Református Molnár Sándor Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházi Alapiskola és Óvoda, Érsekkéty Mgr. Bohák Valéria Alistáli Református Egyházi Alapiskola Magyar Tannyelvű Református Alapiskola, Martos Czeglédi Péter Református Gimn., Léva Rozsnyói Református Alapiskolája Magyar Tanítási Nyelvű Református Egyházi Alapiskola, Vaján Édes Enikő Mgr. Lipták Mónika PaedDr. Kluch Ján Mgr. Kovács Attila PaedDr. Hudák Bálint Erdélyi Református Egyházkerület Sepsiszentgyörgyi Református Kolozsvári Református Marosvásárhelyi Református Kolozsvár Tóvidéki Református Marosvásárhely VIII Cserealja Református Csurulya Edit Dr. Székely Árpád Benedek Zsolt Kozma András Papp Béni Zsombor Királyhágómelléki Református Egyházkerület Érmihályfalvai Református Gyantai Református Mezőtelki Református Szatmári Református Esperesi Hivatal Balázsné Kiss Csilla Soós József Tamás Fazakas Ferenc Sándor Kovács Sándor esperes Szatmár-Kültelek Református Higyed János Mátyás lp ÖSSZESEN

5 7. Teendők a támogatási szerződések aláírása, a támogatás átutalása és a támogatásokkal történő elszámolás ügyében. A támogatásokról az értesítést az egyházkerületek oktatási referensei kapják meg, a megkötendő szerződéstervezettel együtt. Az oktatási referensek gondoskodnak a pályázat elbírálásának eredményét a pályázókkal történő közléséről, nekik a szerződéstervezetet megküldik, és felkérik őket arra, hogy a saját adataikkal kiegészített szerződéstervezetet 3 példányban kinyomtatva, aláírva az postafordultával, postai úton juttassák el a Magyarországi Református Egyház zsinata elnökségének. Magyarországi Református Egyház Zsinata 1146 Budapest, Abonyi u. 21. Postai cím: 1440 Budapest 70., Pf. 5. A Zsinat elnöksége intézkedik a szerződés aláírásáról és a támogatás kiutalásáról. Köszönettel tartozunk valamennyi református iskolánknak, azok tanulóinak és pedagógusaiknak az előző évi adománygyűjtésért, buzdítunk az újabb adománygyűjtésre, és örömünket fejezzük ki a Kárpát-medencei református intézményrendszer egésze nevében, hogy segítségére lehettünk testvéreinknek! Budapest-Miskolc, október 10. A Generális Konvent elnöksége nevében: Ábrám Tibor, főgondnok a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap referense

T Á M O G A T Á S Á R Ó L

T Á M O G A T Á S Á R Ó L A Generális Konvent elnökségének döntése a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2012. évi gyűjtésére benyújtott PÁLYÁZATOK T Á M O G A T Á S Á R Ó L A döntést a Generális Konvent elnöksége a Debrecenben,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA

BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK A) A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA BESZÁMOLÓ A GK ELNÖKSÉGÉNEK Balatonfüred, 2015. november 10-11. A) A 2014. ÉV ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA 1. A 2014. évi adománygyűjtés célja A 2014. évi adománygyűjtésre három célt

Részletesebben

BESZÁMOLÓ ÉS A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA. Kassa, július 5.

BESZÁMOLÓ ÉS A ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA. Kassa, július 5. BESZÁMOLÓ ÉS A 05. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATO ELBÍRÁLÁSA assa, 06. július 5.. Az adománygyűjtés eredménye Akár a bekapcsolódott intézmények száma, akár az adomány mértéke tekintetében ez

Részletesebben

A) A 2014. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA

A) A 2014. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOK TÁMOGATÁSA BESZÁMOLÓ A KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS OKTATÁSI ALAP 2014. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSE NYOMÁN KIÍRT PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL ÉS A 2015. ÉVI GYŰJTÉS ELŐKÉSZÜLETEIRŐL 1 A) A 2014. ÉVI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE BENYÚJTOTT

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 4.2 1247/2008 Csapi 2. Sz. Középiskola Csap Művészeti programok lebonyolításához szükséges technikai eszközök 409 990 Érvénytelenség

Részletesebben

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK 1 / 6 oldal Helyezés Kódszám Név és keresztnév Osztály IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. január 27 29. EREDMÉNYEK Tollbamondás Feladatlap Iskola Megye Felkészítı tanár

Részletesebben

Határtalanul! program. Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens

Határtalanul! program. Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens Határtalanul! program Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens Határtalanul! program 1. nap: A Határtalanul! program bemutatása, elért eredmények, aktuális nyílt felhívások, részletek. 2. nap: Beszámoló

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XIII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam április Felkészítő tanár. Mészáros Mónika.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XIII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam április Felkészítő tanár. Mészáros Mónika. Ksz 3 Balogh Menyhért 2 Forró Anett 4 Bacsa Tamás 5 Mózes Árpád Benedek 9 Tallér Zalán 1 Porkoláb Anett 8 Tolnay Ráchel 6 Sümegi Dóra Baár-Madas Református Baksay Sándor Református Kunszentmiklós Kiss

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret:

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati 2.1. Szlovákiai magyar nyelvű felsőoktatás támogatása Kiosztható keret: 8.000.000 Ft Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség

Részletesebben

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes.

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Pográny. Makkosjánosi. Nyékvárkony. Lakszakállas. Bodrogszentes. Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok 2.6 1114/2008 Alapiskola és óvoda, Csáb Csáb 2.6 1015/2008 Körtvélyes Község Körtvélyes 2.6 1217/2008 2.6 1260/2008 2.6

Részletesebben

V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók)

V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók) V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók) 2012.02.18-án Magyarország, Erdély és Felvidék után első alkalommal a délvidéken, Topolyán került megrendezésre a V. Balassi kupa nyílt szablyavívó verseny.

Részletesebben

A kiegyezést (1867) követően 14 év előkészítő munkával, 1881-ben Debrecenben létrejött a Magyar Református Egyház teljes szervezeti egysége.

A kiegyezést (1867) követően 14 év előkészítő munkával, 1881-ben Debrecenben létrejött a Magyar Református Egyház teljes szervezeti egysége. Preambulum A magyar reformátusság a reformáció korától kezdődően mindig több ország területén és több állam szervezeti keretei között élt, egyházjogi közösségben a Kárpát-medencében élő, a reformációhoz

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft)

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 4.3 2550/2009 Csillagocska Óvoda Kisbégány A Kisbégányi "Csillagocska

Részletesebben

Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db

Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUMA PARLAMENTI ÁLLAMTITKÁ R Iktatószám : 18049/201 5/PARL Hív. szám: K/4017. Melléklet: 2 db Kiss Lászl ó országgyűlési képvisel ő részér e MSZP Budapest Tisztelt Képvisel

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. 62/564-364 Iktatószám: 23924-49//2016. Előadó: dr. Antal Anikó 564-223 Tárgy:

Részletesebben

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 9-én tartott rendkívüli üléséről készített jegyzőkönyvből

Kivonat Sióagárd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 9-én tartott rendkívüli üléséről készített jegyzőkönyvből 95/2011. (VIII.09.) számú képviselő-testületi határozat Garay János Általános Iskola és AMI alapító okiratának módosítása 1.) Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért a Szekszárd Megyei

Részletesebben

A MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ ALKOTMÁNYA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

A MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ ALKOTMÁNYA (a módosításokkal egységes szerkezetben) A MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ ALKOTMÁNYA (a módosításokkal egységes szerkezetben) PREAMBULUM A magyar reformátusság a reformáció korától kezdődően mindig több ország területén és több állam szervezeti keretei

Részletesebben

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2019. ÁPRILIS 9.. Küküllővár református templom ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2019. április 9., kedd

Részletesebben

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI

A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI A KÁRPÁTALJAI MAGYAR NYELVŰ FELSŐOKTATÁS HELYZETE ÉS A MAGYARORSZÁGI FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS LEHETŐSÉGEI dr. SPENIK SÁNDOR, Ungvári Nemzeti Egyetem Kárpátalja SZOLNOK - 2014 Kárpátalja

Részletesebben

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó 2014. 06. 30. A Magyar Református Egyház minden hatodik évben szervez világtalálkozót. Az 5 évvel ezelőtt megalakult egységes Magyar Református

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2017.(I.26.) határozata

Részletesebben

A Prosperitati Alapítvány Általános szabályzatának 7. szakasza értelmében kihirdeti a következő PÁLYÁZATI EREDMÉNYT

A Prosperitati Alapítvány Általános szabályzatának 7. szakasza értelmében kihirdeti a következő PÁLYÁZATI EREDMÉNYT A Prosperitati Alapítvány Általános szabályzatának 7. szakasza értelmében kihirdeti a következő PÁLYÁZATI EREDMÉNYT Pályázati kiírás: Támogatási eszközök odaítélése többéves ültetvények telepítésére A

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS

DUNASZERDAHELY VÁROS DUNASZERDAHELY VÁROS Város 2015/2 sz. (2015. február 10.) általános érvényű rendelete a dunaszerdahelyi székhelyű művészeti iskolák, óvodák és iskolák tanulói után járó működési kiadásokra és fizetések

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 1. Róth Csaba Baksay Sándor Református Gimnázium, Kunszentmiklós Kiss Attiláné 20 19 20 20 79 2. Rácz Viktor DRK Dóczy Gimnáziuma, Debrecen

Részletesebben

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók I. kategória: 3 fő sorszám név pontszám iskola felkészítő tanár 1 Fenyődi Anna Sophie 76 Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete Város az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6. (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 2003. évi 596. törvény 6. (2) bek. és (12) bek. d) pontja, a közigazgatás költségvetési szabályairól szóló

Részletesebben

GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ MIKES KELEMEN LÍCEUM SEPSISZENTGYÖRGY, 2011.április 30. VI.OSZTÁLY

GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ MIKES KELEMEN LÍCEUM SEPSISZENTGYÖRGY, 2011.április 30. VI.OSZTÁLY GYULAI ZOLTÁN KÖRVERSENY XXI. FORDULÓ VI.OSZTÁLY Sorsz. Tanuló Iskola Pontszám Helyezés 1 Ferenczi Csongor Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgy 25.5 I 2 Szabó Enikı Mikes Kelemen Elméleti Líceum,

Részletesebben

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI JÚNIUS 1.

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI JÚNIUS 1. A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2016. JÚNIUS 1. 1 A ZSINATI TANÁCS HATÁROZATA A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSÁRÓL (ZS.T.-84/2016.06.01.) 1. A Zsinati Tanács

Részletesebben

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18.

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XVII. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam. 2015. április 17-18. 7. évfolyam Ksz Feladatok I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. 4 Berezvai Anna Kiss Bálint Ref. Ált. Isk. Horváth József 7 2 2 4 9 9 22 4 4 3 9 75 I. 6 Székely Bendegúz Szentendrei Ref. Gimn. Dulai

Részletesebben

Református Egyház. A XIII. Zsinat Zsinati Tanácsának 2012. december 5-i ülésének határozatai

Református Egyház. A XIII. Zsinat Zsinati Tanácsának 2012. december 5-i ülésének határozatai Református Egyház 2012. új folyam II. (LXIV.) 9/2. szám A Magyarországi Református Egyház Hivatalos Közlönye 2012. december 21. Tartalomjegyzék A XIII. Zsinat Zsinati Tanácsának 2012. december 5-i ülésének

Részletesebben

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai

2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 2.e. fond Konventi Missziói és Diakóniai Bizottság iratai 1885 1950 (1953) 15 ifm 1. doboz A Református Egyház Konventi Missziói Bizottsága: missziói ügyek, 2. doboz a. Missziói b. Missziói nyomtatványok

Részletesebben

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK

Részletesebben

MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MINISZTERELNÖKSÉG Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság Közreműködő partner: TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2016.

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 54/2015. (III.26.) határozata

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest Nyílt kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 IX. Telepy Károly Testnev. Ált. Isk. és Gimn. 37,400 38,450 38,300 37,700 39,000 38,450 229,300 2 Kiskunhalas II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazd., Közgazd., Informatikai SzKI és

Részletesebben

Összefoglaló az ISTENES VERSEK A MAGYAR IRODALOMBAN elnevezésű versenyről

Összefoglaló az ISTENES VERSEK A MAGYAR IRODALOMBAN elnevezésű versenyről Összefoglaló az ISTENES VERSEK A MAGYAR IRODALOMBAN elnevezésű versenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 02. 16. rendező intézményének neve: Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve Felkészítő pedagógus Elért pontszám Tollbamondás Összpontszám 1 Gombos Domokos Kolozsvár János Zsigmond Unitárius

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: Együttműködési megállapodás a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda,

Részletesebben

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Megye: Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. Ssz. Tanuló neve Település 1 Gombos Domokos Kolozsvár 2 Kovács Benedek Kolozsvár 3 Bányász Fanni Kolozsvár 4 Kelemen Evelin Kolozsvár 5 Albert István Kolozsvár

Részletesebben

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

INFOPROG Iskolák versenye. Levelező fordulók

INFOPROG Iskolák versenye. Levelező fordulók INFOPROG 2017 Iskolák versenye Levelező fordulók Döntő Felh.B Felh. A Prog.B Prog. A Bemutató Felh.B Felh.A Prog.B Prog.A Vetélkedő Összesen Open Szlovákia # Iskola 40 40 40 40 20 100 100 100 100 100 680

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 2018. évi köznevelési

Részletesebben

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok 4.4 6387/2010 Halábori Községi Tanács Halábor Legyen korszerű óvodánk 300 000 300 000 300 000 300 000 4.1. Felnőtt-, szak-, illetve tovább- és átképzési

Részletesebben

Az interjúalany és családja

Az interjúalany és családja Az interjúalany és családja Interjúalany Dávid Lajos Születési hely és idő Árapatak 1938 február 22 Székelyudvarhely, Kolozsvár, Hármasfalu, Gógánváralja, Marosvásárhely Protestáns Teológiai Intézet Kolozsvár

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám Eredménylista Megye: Szilágy Körzet: Zilah Osztály: 2. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamondás Feladatlap Összpontszám 1. Kulcsár Szilvia Csepei Ibolya Mihai Eminescu Általános

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A évi köznevelési pályázat kiírása Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 2017. évi köznevelési

Részletesebben

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko 9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

Magyar országgyűlési választás

Magyar országgyűlési választás Magyar országgyűlési választás 2014. 1. 17. Hogyan szavazunk a magyar országgyűlési választáson? Nézze meg a szavazási segédletben, kattintson az alábbi ábrára. Forduljon bizalommal az EMNT Demokrácia-központokhoz,

Részletesebben

alapján A tanév eredményei "Díjazottak" I. kategória II. kategória ISKOLA NEVE OSZT.

alapján A tanév eredményei Díjazottak I. kategória II. kategória ISKOLA NEVE OSZT. http://www.berzsenyi.hu/~kulcsar/ alapján A 2010-2011. tanév eredményei "Díjazottak" I. kategória A 6 vagy 8 osztályos középiskolai osztályok, a tavalyi évben 0. évfolyamos képzésben részt vett osztályok,

Részletesebben

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport

Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Egyéni Összetett Jegyzõkönyv - IV.korcsoport Országos Döntõ Puskás Ferenc Stadion F 2013.06.04. Versenyzõ Szül Iskola Város 1 Buzga Zoltán 1998 Bánki Donát Mûszaki Középiskola Nyíregyháza 11,60 234 65,20

Részletesebben

Győr Dudás Sándorné 30 4. Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola

Győr Dudás Sándorné 30 4. Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola 1. Csáfordi József Écs- Ravazd Általános Jámbor Lászlóné 35 1. 2. Fekete Barnabás 6 Dudás Sándorné 31 2. 3. Károlyi Klaudia 6 Főigazgatóság Gyárvárosi Általános Luttenberger Gyöngyi 31 3. 4. Nyári Alexandra

Részletesebben

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA,

A második nap előadásai az emlékezetépítés konkrét példáit elemezték egy-egy esettanulmányon keresztül. Csorba Dávid (PhD, főiskolai docens, SRTA, Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 204108/01367 A református emlékezet helyei címmel rendezett interdiszciplináris konferenciát Sárospatakon, 2017. április 21-22-én a Sárospataki Református Kollégium

Részletesebben

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről A verseny Összefoglaló Az Úr csodái XIV. Országos Óvodai Rajzversenyről megrendezésének időpontja: 2016. március rendező intézményének neve: Óvoda 4100, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása: Kari

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására

Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására Pályázati kiírás szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatására A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2019. évi alapjából, a szórványtelepülésekről származó

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Szombathely Ny-mo. Egyetem Bolyai János Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 35,800 37,800 73,600 2 XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk. 35,900 37,300 73,200 3 Győr Tánc- és Képzőművészeti Ált. Isk.

Részletesebben

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI február 21.

A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI február 21. A XIV. ZSINAT ZSINATI TANÁCSÁNAK HATÁROZATAI 2018. február 21. 1 A ZSINATI TANÁCS HATÁROZATA A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 2018. ÉVI 1. SZÁMÚ KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSA ELFOGADÁSÁRÓL (ZS.T. - 1/2018.02.21.)

Részletesebben

Bethlen Kata-napokon találkoztak a 90 éves Diakónia munkatársai

Bethlen Kata-napokon találkoztak a 90 éves Diakónia munkatársai Bethlen Kata-napokon találkoztak a 90 éves Diakónia munkatársai 2018. 11. 26. 17. alkalommal szervezték meg a Bethlen Kata Diakóniai Napokat Kolozsváron november 23 24-én. A szakmai találkozó az erdélyi,

Részletesebben

Város Polgármestere. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat kiírásáról szóló előterjesztéshez

Város Polgármestere. MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat kiírásáról szóló előterjesztéshez Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu MÓDOSÍTÓ INDÍTVÁNY A köznevelési pályázat

Részletesebben

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet

3 kötet. 6 nagy doboz (14 cm), 94 doboz, 91 kötet, 6 csomó. 5 nagy doboz (14 cm), 67 doboz, 60 kötet Levéltári jelzet Iratfajta Évkör Iratmennyiség Doboz, kötet, iratcsomó 1 nagy doboz (36 cm), 4 nagy doboz (31 cm ), 2 nagy doboz (26 cm), 1 nagy doboz Egyházközség Könyvtára (19 cm), 3 nagy doboz (17 és

Részletesebben

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

2017/2018 A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE GYŐRI KOVÁCS MARGIT NÉMET NYELVOKTATÓ NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, IPARMŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA A KÖZÉPFOKÚ ISKOLÁK ÉRTESÍTÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK TELJESÍTÉSE

Részletesebben

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben.

Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf (42) Alapítva: 1991-ben. Kis Vakond Tanodája 4400 Nyíregyháza Pf. 291. (42) 443-526 e-mail: tanoda@kisvakond.hu Alapítva: 1991-ben. Versenyvizsga 2009. Itt láthatóak a 4. osztályos tanulók eredményei a 2009. február 13-án megírt

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA 2. osztály

EREDMÉNYLISTA 2. osztály EREDMÉNYLISTA 2. osztály Sor- Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Tollbamon Feladatlap Összpontszám szám dás 1. Nagy Alexandra - Komáromi Judit Iuliu Maniu Általános Zilah 30 69,5 99,5 Fanni 2.

Részletesebben

Dunaszerdahely Város 2018/... sz. általános érvényű rendelete

Dunaszerdahely Város 2018/... sz. általános érvényű rendelete Dunaszerdahely Város az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6. (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 2003. évi 596. törvény 6. (2) bek. és (12) bek. d) pontja, a közigazgatás költségvetési szabályairól

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja. 2011. szeptember 29-i ülésének jegyzőkönyvéből 93/2011. (IX. 29.) önkormányzati testületi határozat kinyilvánítja azon szándékát, hogy 2012. január 1. napjától az 1. számú melléklet szerinti együttműködési megállapodást köt a Napfényes Támogató Szociális

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből 19/2014. (III. 13.) önkormányzati testületi határozat a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 22. (5) bekezdése alapján ezúton kihirdeti, hogy a Püspökladány Város Önkormányzatának szervezetfejlesztése

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház

A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház A vallásszabadság évét ünnepli idén a Magyar Unitárius Egyház 2018. 01. 09. Számos rendezvénnyel, változatos programokkal ünnepli idén a 1568-as tordai országgyűlés és a vallásszabadságot kimondó törvény

Részletesebben

Biatorbágy, április 9. Tisztelettel: Tarjáni István polgármester

Biatorbágy, április 9. Tisztelettel: Tarjáni István polgármester Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A közoktatási intézményi

Részletesebben

2015. évi Ált. és Középisk. Pest Megyei Bajnoksága EREDMÉNYJEGYZÉK Százhalombatta, Dunafüredi út 3. Versenynaptári szám: 264/C-04/

2015. évi Ált. és Középisk. Pest Megyei Bajnoksága EREDMÉNYJEGYZÉK Százhalombatta, Dunafüredi út 3. Versenynaptári szám: 264/C-04/ légpuska 20, ált. Isk. leány 2015. évi Ált. és Középisk. Pest Megyei Bajnoksága EREDMÉNYJEGYZÉK Százhalombatta, Dunafüredi út 3. Versenynaptári szám: 264/C-04/04 2015.04.18 I. Bicskei Magdolna 2001 1.sz.

Részletesebben

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647

Részletesebben

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter 9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma

Részletesebben

Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenye (SZÉTV)

Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenye (SZÉTV) Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenye (SZÉTV) Az érettségire készülők számára 2004. óta rendezik meg a Szakmai Érettségi Tantárgyak Versenyét (SZÉTV). Az érintett tanulók kb. 20 %-a jelentkezik a megmérettetésre,

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Református Egyház. A XIV. Zsinat 2015. november 18-19-i ülésének határozatai

Református Egyház. A XIV. Zsinat 2015. november 18-19-i ülésének határozatai Református Egyház 2016. új folyam VI. (LXVIII.) 26. szám A Magyarországi Református Egyház Hivatalos Közlönye 2016. január 20. Tartalomjegyzék A XIV. Zsinat 2015. november 18-19-i ülésének határozatai

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011. JäGERMAISTER BRFK-TEAM RÁKÓCZIFALVA EZÜSTFŰZ JÁSZLADÁNY Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2011. CSAPAT FORDULÓK ÖSSZ: I. II. III. IV. V. VI. VII. MÓD DRÁVUCZ FERENC 36 33 30 35 0 0 0

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 47,700 1 47,100 1 48,350 1 48,800 1 48,250 1 47,700 1 287,900 2 Veszprém Vetési Albert Gimn. 46,850 3 46,700 4 47,600 3 48,050 3 47,400 3 47,100

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Érmihályfalva 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység 1. Gulácsi Kitty Nagy Éva Zelk

Részletesebben

A jelen testületi ülésen dönt a képviselő-testület az 5 évre szóló magasabb vezetői megbízásról a beérkezett pályázatok tekintetében.

A jelen testületi ülésen dönt a képviselő-testület az 5 évre szóló magasabb vezetői megbízásról a beérkezett pályázatok tekintetében. Szentes Város Polgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. U-16299/2011. Témafelelős: Dóczi Erzsébet Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete S z e n t e s Tárgy: Az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Részletesebben

Erős vár a mi Istenünk!

Erős vár a mi Istenünk! Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztály Gyermek és Ifjúsági Munkaág H Í R L E V É L T ART ALOM Köszönt Erős vár a mi Istenünk! Gyermek és Ifjúsági pályázat elszámolása Programnaptár

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 2016. évi köznevelési

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

Hogy segíthetek? 2014

Hogy segíthetek? 2014 Hogy segíthetek? 2014 Kraus Viktor Máté, 2. osztály, Református Egyházi Alapiskola Vaján Január jan. 19-26 Ökumenikus imahét 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29

Részletesebben

A felkészítő tanár neve I-II. Rus Lilla es Számú Általános Iskola Szatmárnémeti Erdély Rus Annamária

A felkészítő tanár neve I-II. Rus Lilla es Számú Általános Iskola Szatmárnémeti Erdély Rus Annamária 5. osztály I-II. Rus Lilla 100 10-es Számú Általános Iskola Szatmárnémeti Erdély Rus Annamária I-II. Gyuricsku Márton 100 Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola Debrecen Hajdú-Bihar Erdei

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. összesen 9. osztályosok 1. Koncz Imre Debrecen Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Bertalan Mária, Bán István 20 15 20 16 71 2. Csathó Botond Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 20 12 20 17 69 3.

Részletesebben

D jelű pályázat nyertesei

D jelű pályázat nyertesei 1. 37/1358/2012 Pesti Barnabás Élelmiszeripari és 2. 37/1359/2012 Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, EGYMI, Diákotthona és Gyermekotthona 200 000 Ft 3. 37/1361/2012 Kozma Lajos

Részletesebben

III. korcsoport csapat eredménylista

III. korcsoport csapat eredménylista FemaleClub Táncsics Mihály Gimnázium 00:47:43.000 1 1 15 312 KECSKÉS Noémi 2003 00:15:43.000 2 20 311 NAGY Ágnes 2003 00:15:53.000 3 22 313 SZEGFI Csenge 2003 00:16:07.000 Szhb. Eötvös Ált. isk. 00:48:37.000

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS

DUNASZERDAHELY VÁROS DUNASZERDAHELY VÁROS Dunaszerdahely Város 2018/1. sz. (2018. január 16.) általános érvényű rendelete a dunaszerdahelyi székhelyű művészeti alapiskola, óvodák és iskolák tanulói után járó működési kiadásokra

Részletesebben

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014. Baranya Íjásza sorozat eredményei 214. M I N I F I Ú Kis Dániel 5 5 1 Pandur Ákos 47 47 94 Szász Dávid 44 44 Dobor Dávid 41 38 79 Beréti Levente 44 44 Hűber Levente 41 41 Baranya Íjásza sorozat eredményei

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Muhi Béla összefoglalója A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- Testület!

Tisztelt Képviselő- Testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Beszámoló a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság 2011. évi munkájáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal Törökbálint, Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola 81 1 1 2 1057 FALUSY Máté 2003 00:13:35.730 2 4 1358 GULA Boldizsár 2002 00:14:13.220 3 16 1355 TÁBORI Márton 2002 00:14:46.980 4 59 1357 SZECSŐDI

Részletesebben

Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos Óvodai Rajzversenyről

Összefoglaló Az Úr csodái XV. Országos Óvodai Rajzversenyről Összefoglaló "Az Úr csodái" XV. Országos i Rajzversenyről A verseny megrendezésének időpontja: 2017. március rendező intézményének neve: 4100 Berettyóújfalu, Tardy u. 8. szervezőjének neve, beosztása:

Részletesebben

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola

I. korcsoport 2005-ben és utána születettek idő B kategória Név Szül.év Város Iskola I. korcsoport 2005-ben és utána születettek 1. Bácsi Fruzsina 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk. 8:45 2. Pusztai Dóra 2006 Debrecen Óvoda 9:09 3. Eszenyi Gréta 2005 Hajdúböszörmény Baltazár D.Ref.Ált.Isk.

Részletesebben