Civil feszt a Szent György-napok alatt. Szombaton és vasárnap a civil feszt keretén belül bemutatkoztak az egyesületek sátrai.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Civil feszt a Szent György-napok alatt. Szombaton és vasárnap a civil feszt keretén belül bemutatkoztak az egyesületek sátrai."

Átírás

1 Civil feszt a Szent György-napok alatt Szombaton és vasárnap a civil feszt keretén belül bemutatkoztak az egyesületek sátrai.

2 Bemutatkozott az Europe Direct Tarnave információs központ, amely egy kiadványsátorral gazdagította a városnapi rendezvényeket. Bemutatásra került a közötti EU költségvetés, kreatív Európa program bemutatása és vitaforum. Fedezzük fel Európát, kiadvány bemutatása valamint bemutatásra került, hogy Mi az európai szemeszter.

3 A Natura 2000 sátra A Natura 2000 bemutatta tevékenységét, az ők sátrukban lehetőség nyílt kipróbálni különböző játékokat, mint például: madaras szerencsekerék, távcsöves játék valamint igaz/hamis interaktív tábla segítségével kipróbálhatták magukat a résztvevők. Bodor Péter egyesület

4 A Bodor Péter egyesület is kivonult a rendezvényre sátrukkal, ahol bemutatták az Erdőszentgyörgy - i Figyelő gyűjteményét, amely 2002 és 2015 között összegyűlt kiadványokat tartalmazta és árusításra került a áprilisi száma. Képkiállítással szemeltették az egyesületük tevékenységét, új tagok toborzásával is sor került a színjátszó csoportba és az egyesületbe. Caritas szervezet és a városi kórház is bemutatkozott és tevékenységet folytatott sátrában.

5 Bemutatták a Caritas szervezet tevékenységeit képekben, ügyességi játékokat mutattak be és tevékenységet szerveztek gyerekeknek, szépkorúaknak. Ebben a sátorban az egészségre fordították a hangsúlyt, sor került vérnyomásmérésre, vércukorszint és koleszterinszint mérésre. mérésre. Fogászati szűrés Dr. Mártha Krisztina fogorvosnővel

6 Továbbá a Teázzunk a dokival! című projekten belül fogászati szűrésre kerül sor, ahol nagy szeretettel várta az érdeklődőket, Dr. Mártha Krisztina fogorvosnak és a Fogtündérek csapata. A kedves fogorvos néni megnézte a gyerekek fogacskáit és a fogtündérek elbeszélgettek a gyerekekkel, jó tanácsokkal látták el őket es ajándékba egy tubus fogkrémet kaptak, melynek célja az volt, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a rendszeres fogmosás fontosságára. Ebben a sátorban is nagy volt az érdeklődés. A Károlyi Gáspár alapítvány sátra

7 A Károlyi Gáspár alapítvány is részt vett a rendezvényen, ők a vallás fontosságára mutattak rá, könyveket mutattak be és kedvesen elbeszélgettek az érdeklődőkkel. Buksi egyesület

8 A Buksi egyesület sátrában az óvodás a gyerekeké volt a főszerep, nagy érdeklődés mutatkozott az arcfestés terén, különböző kézműves tevékenységbe is be lehetett kapcsolódni: gipszöntvények festése, papírhajtogatás. A résztvevő gyerekek jól érezték magukat, büszkélkedtek az általuk készített dolgokkal és boldogan szaladgáltak kifestett arccal. Bemutatkozott a Szent György Technológiai líceum is. Itt már a nagyobb gyerekek mutatták be azokat a dolgokat, amelyeket az iskolában tanultak. Az esztétikai tagozat tanulói nagy

9 szeretettel várták a szépülni vágyókat, a következő szolgáltatások voltak igénybe vehetők: frizurakészítés, manikűr, pedikűrkészítés. A közélelmezési tagozat diákjai bemutatták gasztronómiai tudásukat, előre elkészített szárazsüteményeket árusítottak és a helyszínen friss gyümölcssalátát készítettek és árusítottak. Közélelmezési tagozat

10 Esztétikai tagozat

11 Bözödújfaluért Egyesület sátra Ebben a sátorban képkiállítást tekinthettek meg az érdeklődők, képek az egykori faluról, az egyesület tevékenységeiről, könyvek, folyóiratok bemutatása, kitűzött célok és megvalósítások ismertetése, bemutatása.

12 Kézműves sátrak

13 A kézműves sátrak is gazdag kínálattal szolgáltak a nézelődőknek, vásárlóknak. Termék kiállításra és termékek árusítására is sok került. Nagy volt a választék a szalmából készült kézimunkák terén, gyönyörű munkáival ott volt Tamási Páll Katalin, a Bözöd - i kézművesek is kiállították a szalmából készült munkáikat. Voltak még hímzett és kötött ruhák, ékszerek, bögrék, origami képek és egyéb szép kézimunkák voltak megtekinthetők valamint megvásárolhatóak.

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

2015. március 28. HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS. 10 órától. 16 óráig. Helye: BAB-USKA Tájház Úri, Fő út 52.

2015. március 28. HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS. 10 órától. 16 óráig. Helye: BAB-USKA Tájház Úri, Fő út 52. 2015. március 28. HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS 10 órától 16 óráig Helye: BAB-USKA Tájház 2244. Úri, Fő út 52. Amit kínálunk: - kis állat simogató (nyuszi, bárány, kiscsibe stb.) - tojás festés - tojás

Részletesebben

2010. december 10 23.

2010. december 10 23. 2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn

Képes beszámolónk a kiállításról és a konferenciáról: Tartalmas konferenciaprogram Gödöllőn A május 24-25-i gödöllői Értékteremtő Épületgépészet konferencia - melyet a Szent István Egyetem Gépész Karának Létesítmény- és Környezettechnika tanszéke szervezett - tartalmas programot kínált az egyetemre

Részletesebben

HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS. Belépő: Minden gyermek hozzon magával egy db festett, felakasztható tojást a közös tojásfára!

HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS. Belépő: Minden gyermek hozzon magával egy db festett, felakasztható tojást a közös tojásfára! Jellege: Kézműves HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS Ideje: 2015. március 28. 10 órától 2015. március 28. 16 óráig Helye: BAB-USKA Tájház 2244. Úri, Fő út 52. Szeretettel várjuk a családokat rendezvényünkre.

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

LELÁTÓ. Salzburgban jártunk. A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu

LELÁTÓ. Salzburgban jártunk. A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu LELÁTÓ Wwww.keruletufc.hu A II. Kerület UFC információs magazinja Salzburgban jártunk 2012.ajúnius Tartalom 2012. Június-Július Búcsú Harmati Balázs összefoglalója Szépen csillogó bronz Dobogóra léphetett

Részletesebben

Rákosmenti majális. 2013. május 1.

Rákosmenti majális. 2013. május 1. Rákosmenti majális 2013. május 1. Ismét gazdag programmal várta Rákosmente lakóit május elsején a szervező Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház a Rákosmenti

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

Gyerekesély Program Hírlevél

Gyerekesély Program Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2014. III. Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2010. január 01-jétől 2010. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ. Juventutti Alapítvány / 8

ÉVES BESZÁMOLÓ. Juventutti Alapítvány / 8 ÉVES BESZÁMOLÓ Juventutti Alapítvány 208 / 8 RENDEZVÉNYEK, JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓK, PROGRAMOK ÖSSZESÍTŐ TÁBLÁZATA 208-BAN RENDEZVÉNY IDŐPONT RÖVID LEÍRÁS RÉSZTVEVŐK/ KEDVEZMÉNYEZETT EK. óvodában/ (Micimackó

Részletesebben

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése Beszámoló az egészséghét programjairól Iskolánkban 2009. október 19-21 között rendeztük meg az egészséghetet. Úgy gondoltuk, hogy mivel sok tanulónk ezen belül a 8 a osztály több tagjának életmódjára jellemező

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Választható erdei iskola foglalkozások

Választható erdei iskola foglalkozások Sorsz. Foglalkozás megnevezése Foglalkozás jellege 1 Csillagászat és távcsöves Előadás és terepi égboltvizsgálat 2 Vászoly földrajzi elhelyezkedése, története és építészeti emlékei 3 Pécselyi-medence földtana,

Részletesebben

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK

A pedagógiai szakmai szolgáltató tanfolyamai 2012/2013 AKKREDITÁLT TANFOLYAMOK PRIZMA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY pedagógiai szakmai szolgáltatás OM-038423 1134 Budapest, Váci út 57. : 06-1-3408-980 Fax: 06-13408-980/37 E-mail: prizmaegymi@prizmaegymi.hu

Részletesebben

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban

Záródolgozat Projekt a gyakorlatban 1. Mini-projektterv Záródolgozat Projekt a gyakorlatban Osztály/csoport: 6.osztály Résztvevők száma: 23 Időpont:4 óra Osztály / csoport rövid bemutatása:matematikából nálunk csoport bontás van. A 6. évfolyamon

Részletesebben

Gondolkozz projektben!!!!! Félsziget Fesztivál 2010 augusztus 26-29 között Marosvásárhely, Románia

Gondolkozz projektben!!!!! Félsziget Fesztivál 2010 augusztus 26-29 között Marosvásárhely, Románia Gondolkozz projektben!!!!! Félsziget Fesztivál 2010 augusztus 26-29 között Marosvásárhely, Románia 1 Marosvásárhely, Románia Félsziget Fesztivál, Civil Park. Szponzorok: 2 Nagyon nagy szeretettel vár téged

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS EGYÉB RENDEZVÉNYEK MEGVALÓSULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS EGYÉB RENDEZVÉNYEK MEGVALÓSULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító:204108/01529 SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS EGYÉB RENDEZVÉNYEK MEGVALÓSULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu honlapon) A Takáts Gyula Megyei

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló

Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló Világgá megyek! Népmesékkel reggeltől estig Beszámoló A Népmese napjához kötődő programunkat azzal a céllal terveztük, hogy hozzásegítsük a kisiskolás korosztály képviselőit a mesékben való elmélyüléshez,

Részletesebben

Live Learn Laugh Phase II. Hungary

Live Learn Laugh Phase II. Hungary Live Learn Laugh Phase II. Hungary A Fogorvosok Világszövetsége és az Unilever - a Signal márka gyártója - egyedülálló együttműködési megállapodást kötött azzal a céllal, hogy a világ országaiban erősítse

Részletesebben

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban A pályázatról A pályázat célja, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítése A pályázatról Ebben a tanévben

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek

Részletesebben

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület a 10 évig sikeresen működő Mesterségek Bölcsője Alkotó napok elnevezésű rendezvény kapcsán jött létre 2008-ban, azokkal a segítőkkel, akik az évente egyszer megrendezésre

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap

Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap 2013. május 23. A TÁMOP-3.4.2A/11-1-2012-0004 számú Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja, a masni megoldások a SNI gyermekek együttnevelésében

Részletesebben

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot:

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot: Intézményünk a pályázat útján nyert összegbıl táboroztatott hátrányos helyzető gyermekeket. A hét minden napján 16 gyermek és 4 családgondozó vett részt a programokon. Az Intézményünkhöz tartozó 6 település

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 204107/00166 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Keszthely városában 15

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 A Múzeumok Éjszakája a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

Családi nap Nyírszőlősön

Családi nap Nyírszőlősön Családi nap Nyírszőlősön Fogorvoslátogató MERFOL Kft. Szerelő BECK AND PARTNERS Kft. Területi képviselő Exelect Hungary Kft. HR Manager Épületgépész mérnök NEXT-Consulting Kft. Könyvelő Gyártómérnök {positionname8}

Részletesebben

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR

XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR XVII. FIZIKA-KÉMIA ÁLTALÁNOS ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÓ DIÁKTÁBOR Horgos, 2016. január 8-10. Muhi Béla főszervező beszámolója A GENIUS a tehetséges diákokért mozgalom keretében a Vajdasági Magyar Pedagógusok

Részletesebben

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei

Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei A Kallós Zoltán Alapítvány 1992. november 20án alakult. Első tevékenységei között nyári népművészeti táborok szervezése szerepelt. Tábori programjaink minden

Részletesebben

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:

ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk: ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot.

Rajnai Gábor bemutatta Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének célját, munkáját, az Országos Géniusz Tehetségprogramot. Egressy Géniusz Tehetségnap 2011. április 7-én került sor az Egressy Géniusz Tehetségnapra, amelynek részét képezte a Fülemüle Országos Informatika Verseny díjkiosztója is. A Tehetségnap részletes programja,

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Lovagkor projekt. 2009-2010 Herman Ottó Általános Iskola Budaörs. Készítette: Erdős Virág

Lovagkor projekt. 2009-2010 Herman Ottó Általános Iskola Budaörs. Készítette: Erdős Virág Lovagkor projekt 2009-2010 Herman Ottó Általános Iskola Budaörs Készítette: Erdős Virág A projekt menete 3 nagyobb részből áll Minden tantárgyat felölel Külső helyszínek Iskolai helyszínek 1. rész:

Részletesebben

Informatika verseny Nevezés alapján Varga Csongor Terv szerint megvalósult 27 versenyző

Informatika verseny Nevezés alapján Varga Csongor Terv szerint megvalósult 27 versenyző TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA 2014.03.-24-től 04.22.-ig Program Időpont Helyszín Résztvevők Felelős Megjegyzés Víz Világnapi megemlékezés Iskolarádiós műsor 03.24. Minden diák Jávorszky Györgyné

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 10-i ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása a Leader 2013. évi pályázati kiírásra Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 15-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK FEBRUÁR 15-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK

TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK TANULMÁNYI, KULTURÁLIS ÉS SZABADIDŐS PROGRAMOK Tanulmányi, kulturális és szabadidős programok szervezése és lebonyolítása Célunk: - Természet megismerése - Magyarországi Nemzeti Parkok megismerése - Környezettudatos

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LEADER 2014

BESZÁMOLÓ LEADER 2014 BESZÁMOLÓ LEADER 2014 Célterület megnevezése: rendezvények Életminőség javítása helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével, valamint civil szervezetek megerősítésével Pályázó neve: Községi

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HETEK PROGRAMJA 2017.03.-22-től 04.22.-ig Program Időpont Helyszín Résztvevők Felelős Megjegyzés Víz Világnapi megemlékezés Iskolarádiós műsor 03.22. 3. óra Minden diák Magyarné Gyarmati

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem Egészségnap órarend 9/a 014.terem 9/b 014. terem 9/c 10/a Szív, ér és 10/b Szív, ér és 10/c 11/a játék, játék, játék, játék, 11/c játék, játék, 07.terem 12/b Elsősegély 016.terem 12/c 07.terem Elsősegély

Részletesebben

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13.

Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája április 13. Szakmák éjszakája HSZC Boros Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 2018. április 13. Ebben a tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre a Szakmák éjszakája című rendezvénysorozat az ország

Részletesebben

8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/220/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S. Tárgy: Tourinform Iroda tájékoztatója a 2014. évi működésről és a 2015.

8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/220/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S. Tárgy: Tourinform Iroda tájékoztatója a 2014. évi működésről és a 2015. 8. NAPIREND Ügyiratszám: 1/220/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. március 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Tourinform Iroda tájékoztatója a 2014. évi működésről és a 2015. évi tervekről

Részletesebben

4.b. Egészség- és környezeti nevelés

4.b. Egészség- és környezeti nevelés 34. Osztályfőnökeink ebben a tanévben nagy hangsúlyt fektettek az egészség- és környezeti nevelésre illetve a bűnmegelőzésre. Több interaktív program kapcsolódott ezekhez: pl. TEGY-előadás, Danone-program,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére

ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Iktatószám: SZ-102 /2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS az Egészségügyi Szociális és Sport Bizottság 2015. március 18 -i ülésére Tárgy: Javaslat a 3301. Egészségügyi

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON 2013. évben már harmadik alkalommal kapcsolódott Fehérgyarmat Város Önkormányzata az országosan meghirdetett Mobilitás programhoz. Fehérgyarmat minden

Részletesebben

2018.április.23. hétfő

2018.április.23. hétfő 2018.április.23. hétfő Idő Aula 21-es terem 22-es terem iskolaudvar Zenés ráhangolás PPt-bemutató újrahasznosítás - fenntarthatóság! PET palack újrahasznosítása! Baracsyné Megnyitó! Iskolai Pivonka Szilvia

Részletesebben

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló

Zöld Nap Egyesület. Zöld Nap Egyesület beszámoló Zöld Nap Egyesület beszámoló A Zöld Nap Egyesület pártpolitikától mentes, független nonprofit; jogi személyiséggel rendelkező; környezetvédelmi, szakmai-tudományos szervezet, amely a 26/2000.01.30-i kormányrendelet

Részletesebben

Az egyesület képviselője: Némethné Koczka Edit elnök (sz:szeged, 1961.június 21. an: Pataki Mária) 6900 Makó, Kelemen L. 57.

Az egyesület képviselője: Némethné Koczka Edit elnök (sz:szeged, 1961.június 21. an: Pataki Mária) 6900 Makó, Kelemen L. 57. HAGYMAVIRÁG FOLTVARRÓ EGYESÜLET Alakulás, előzmények: Az egyesület tagjainak megalakulás előtt közös céljuk volt, hogy olyan közösséget hozzanak létre mely vagyon és nyereségszerzési cél nélkül a kézi

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Német Nemzetiségi Tábor június.

Német Nemzetiségi Tábor június. Német Nemzetiségi Tábor 2016. június. Idén (2016-ban) második alkalommal tudott önkormányzatunk napközis tábort szervezni a helyi általános iskolások, valamint a nagycsoportos óvodások számára. A korábbi

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Irinyi hét Minden év május havában büszkén emlékezünk iskolánk névadójára, Irinyi Jánosra, aki magyar vegyész, a zajtalan- és robbanásmentes gyufa feltalálója,

Részletesebben

24 órás kódoló startup maraton július 7-9. ECO

24 órás kódoló startup maraton július 7-9. ECO 24 órás kódoló startup maraton 2017. július 7-9. Mi az a Hacknovation? A Hacknovation egy nagyszabású IT startup hackathon, ahol a csapatoknak 24 óra áll rendelkezésükre, hogy a nulláról kiindulva létrehozzanak

Részletesebben

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA

2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! CIVILEK ÉJSZAKÁJA 2015/11 NINCS KIFOGÁS. ÖSSZEFOGÁS! 2015.10.16. CIVILEK ÉJSZAKÁJA Nincs kifogás. Összefogás! Már csak pár óra, és a somogyországi civil élet újra felpezsdül. több mint 30 eddig regisztrált civil szervezet,

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Fotó: Horváthné Kaszás Zsuzsanna Szerkesztette: Horváthné Kaszás Zsuzsanna és Breznay Gáborné SZAKMÁK ÉJSZAKÁJA Idén ismét megrendezésre

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 12. NAPIREND Ügyiratszám: 1/383/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2014. május 30-i nyilvános ülésére Tárgy: Tourinform Iroda tájékoztatója a 2013. évi működésről és a 2014. évi tervekről

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2016-2017. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2016/2017-es nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2016

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

Ladányi Lajos Emlékverseny

Ladányi Lajos Emlékverseny Ladányi Lajos Emlékverseny A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola immár negyedik alkalommal rendezte meg 2011. április 8-án a Ladányi Lajos Emlékversenyt. A megnyitót a felújított, minden tekintetben

Részletesebben

HAPPY-HÉT 2013. április 15-19. hétfőtől - péntekig TILOS A CUKROS ÜDÍTŐ FOGYASZTÁSA! Egészségnap. április 15. hétfő

HAPPY-HÉT 2013. április 15-19. hétfőtől - péntekig TILOS A CUKROS ÜDÍTŐ FOGYASZTÁSA! Egészségnap. április 15. hétfő HAPPY-HÉT 2013. április 15-19. hétfőtől - péntekig TILOS A CUKROS ÜDÍTŐ FOGYASZTÁSA! Egészségnap április 15. hétfő Reggeli futás, sorakozó után a hangolórán, utána vetítés az aulában! Vízbár az aulában.

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ. Juventutti Alapítvány / 7

ÉVES BESZÁMOLÓ. Juventutti Alapítvány / 7 ÉVES BESZÁMOLÓ Juventutti Alapítvány 17 1 / 7 RENDEZVÉNYEK, JÓTÉKONYSÁGI AKCIÓK, PROGRAMOK ÖSSZESÍTŐ TÁBLÁZATA 17-BEN RENDEZVÉNY IDŐPONT RÖVID LEÍRÁS 1. Kupakmese Foglalkozás a Cimbora napköziben 17.01.12.

Részletesebben