Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap
|
|
- Botond Horváth
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Általános Iskola és Gimnázium attitűdformáló szakmai nap május 23. A TÁMOP-3.4.2A/ számú Sajátos nevelési igényű gyerekek integrációja, a masni megoldások a SNI gyermekek együttnevelésében című projekt keretében a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, attitűdformáló szakmai napot tartott. A programon részt vettek a projektben szereplő intézmények képviselői, az Országos Iroda Nevelési és Oktatási osztályának képviselője, a kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény (PIHGY) munkatársai, szülők és pedagógusok egyaránt. Az attitűdformáló szakmai nap célja az volt, hogy a pedagógusok, szakemberek, szülők közötti szakmai konzultáció megerősödjön, hogy az iskola betekintést nyújthasson az intézményben folyó integráló munkába. A rendezvényt Dr. Kalina Katalin intézményvezető asszony nyitotta meg, majd Deák László iskolalelkész áhítatával indult el a szakmai munka. Szavai megerősítették annak szükségességét, hogy a mai világban az adás képességét kell hangsúlyoznunk, hiszen az emberek többsége manapság sajnos, inkább csak kapni szeret, de adni már egyre kevésbé. Az odafordulás a másik ember felé, a feltétel nélküli elfogadás keresztényi gondolatát idézte: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" (Mk 12,29--31). Majd felhívta arra a figyelmet, hogy az tudja felebarátját szeretni, aki megtanulja önmagát is szeretni. Az áhítat nyitó gondolatai után Zámbóné Karner Anikó igazgatóhelyettes ismertette a szakmai nap programját. Elsőként Veressné Pári Gabriella az integráló munkaközösség vezetője ismertette a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium integráló munkáját Az előadást követően integráló tanítási órákat és fejlesztő foglalkozásokat tekinthettek meg az érdeklődők. A megtekinthető órák palettája nagyon színes volt a matematika, magyar, földrajz órákon át a logopédiai, mozgásfejlesztéses, és általános fejlesztőórán keresztül több tanórán is részt vehettek a látogatók. Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda,
2 Az órák megtekintése után egy kötetlen szakmai beszélgetésre kerülhetett sor. Ezt követően a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, mozgásterápiáját-szegedi Anikó tanító konduktor ismertette. A gyerekek nagy örömére a Mozgásjavító Általános Iskola és Szakközépiskola Egységes Módszertani és Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Diákotthon munkatársai és integráló munkacsoportunk érzékenyítő programot tartottak, ahol a gyerekek kipróbálhatták milyen kerekesszékkel közlekedni, szájjal darts játékot játszani, festeni és még sok játékos program keretén belül kipróbálni olyan helyzeteket, amelyekkel eddig nem biztos, hogy találkozhattak. A szakmai nap zárásaként Bodor Eszter igazgatóhelyettes, a projekt szakmai vezetője összegezte a nap eseményeit, megköszönte mindazok munkáját, akik nem csak a szakmai nap, megszervezéséért tettek sokat, hanem mindennapi munkájukkal öregbítik az intézmény hírnevét. Megfogalmazta azokat a célkiűzéseket, melyek még előttük állnak. Záró gondolataiban reményét fejezte ki, azzal kapcsolatban hogy bár sok még a feladat, de jó úton halad az intézmény. Utalva a kezdő áhítat alapgondolatára és a jövőbe vetett hitre egy bibliai gondolattal zárta eszmefuttatását: Ezért szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban (1. Kor ) A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, attitűdformáló szakmai napja jó hangulatban, szakmai megbeszélésekkel, és új tervek szövögetésével zárult. Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda,
3
4
5
6
MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól!
MEIXNER EGYMI MOHÁCS Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének támogatása és az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény komplex szolgáltatásainak
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!
Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné
Utazó gyógypedagógusi hálózat MUNKATERV. 2018/19-es tanév
Egy olyan hegyet, mint az Everest, nem úgy mászik meg az ember, hogy saját feje szerint lohol előre vagy, hogy mindenáron verseng a bajtársaival. Lassan, gondosan, elővigyázatosan, önzetlen csapatmunkával
Köszöntjük vendégeinket!
Köszöntjük vendégeinket! Tájékoztató az Óvoda-iskola átmenetet segítő program indításáról Mohács, 2013. október 16 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési
Köszöntjük Vendégeinket!
Köszöntjük Vendégeinket!. MEIXNER EGYMI Gyógypedagógiai óvoda Általános Iskola Speciális Szakiskola Kollégium Kórház-pedagógiai ellátás Oldi tagintézmény Általános iskola Készségfejlesztő spec. szakisk
Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai. MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS
Az utazó és a befogadó pedagógus feladatai MEIXNER ILDIKÓ EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium MOHÁCS SNI tanuló ellátása Osztályfőnök Osztályban tanító pedagógusok Gyógypedagógus
Továbbtanulási munkacsoport Fodorné Strausz Irma
Pályázati program: TÁMOP 3.3.2 Esélyegyenlőségi programok végrehajtásának támogatása A projekt címe: ESÉLYTEREMTÉS A BARCSI NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYBEN TÁMOP-3.3.2-08/2-2008-0034 Továbbtanulási munkacsoport
A projekt bemutatása. Új Széchenyi terv. Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP /
Pályázat címe: A projekt bemutatása Új Széchenyi terv Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-3.1.6-11/2-2011-0017 Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények által nyújtott szolgáltatások
Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea
tanácsadás intézményi folyamat szaktanácsadó IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadó Kompetenciaterületi mentorszaktanácsadó Szent László Általános Iskola Óraszám Pedagógusok 90 60 98 szövegértés-szövegalkotás
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy
Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, 5540, Kossuth u. 17 (alsó tagozat) S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy 1 Pedagógus 1 i Brunszvik Teréz Óvóképző Intézet,
Az intézményegység alapító okiratban meghatározott feladatai: Pedagógiai szakszolgálati feladatok
Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye MUNKATERV Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2010-2011.
Szaktanácsadói program 2014/2015
Szaktanácsadói program 2014/2015 Alsós szaktanácsadók, tantárgygondozók, kerületi munkaközösség vezetők megbeszélései 2013. augusztus 28. 9 óra Nyitó értekezlet az éves program véglegesítése 2013. október
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában
Hidak egymáshoz Integrált nevelés, oktatás a győri Kölcsey-iskolában Évről évre növekszik a különleges bánásmódot igénylő tanulók száma szerte az országban. A Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola több
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola. Óvoda-iskola átmenet programja. Intézkedési terv
Szeremlei Sámuel Református Óvoda és Németh László Gimnázium és Általános Iskola Óvoda-iskola átmenet programja Intézkedési terv Intézményvezetık.. Tóthné Mohos Erika. Árva László igazgató Ph Ph Elfogadás
TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda
2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton
Vezetői ellenőrzési terv
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu Kossuth Lajos
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:
HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján)
1. sz. melléklet HÉVÍZGYÖRKI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA intézményi adatlapja (2011. október 1-jei adatok alapján) 1. Intézményi adatok OM azonosító: 032842 Intézmény neve: Fenntartó neve: Napköziotthonos Óvoda
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta)
BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI HETEK 2014. Nincsen út járatlan és nincs az a cél, amelyhez ne vezetne ösvény. (Boncza Berta) 1 Tartalom Bácsalmás Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Óvodája és Egységes
Az Újpesti Általános Iskola és. Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Az Újpesti Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Felső tagozatos munkaközösségének munkaterve 2016-2017. tanévre Budapest, 2016. augusztus 26. Készítette:, mkv. 1. Munkaközösség
MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013/2014-es tanév Zalaszentgrót, 2013. szeptember 15. Készítette: Kecskésné Szaksz mk. vezet A 2013/2014-es tanévben a munkaközösségnek 9 tagja van. Gelencsérné Tarpál
A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév
A Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Utazó gyógypedagógiai munkaterve 2016/2017-os tanév A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Miskolci Tankerületében
Tanítás-tanulás integráló környezetben
Tanítás-tanulás integráló környezetben Papp Gabriella papp.gabriella@barczi.elte.hu MTA Pedagógiai Tudományos Bizottság Didaktikai Albizottság 2016. május 6. Fogalmak Nem csak tanulásban akadályozott (enyhén
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája
A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás
koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT
Láda Ágnes gyógypedagógus Rajzó Éva konduktor koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT A kicsinyekről való gondoskodás olyan, mint egy gombolyag
MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség
Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2014/2015 Zalaszentgrót, 2014. augusztus 27. Készítette:
ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2010/2011 TANÉV
ÉLTES MÁTYÁS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY MUNKATERVE 2010/2011 TANÉV Készítette: intézményegység-vezető 1. Helyzetelemzés Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény,
Köszöntjük vendégeinket!
Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az integráció jegyében Mohács, 2013. október 24 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének
MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség
Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK
AKKREDITÁLT KÉPZÉSEINK 1. 2. 3. 4. 5. Képzés címe TÁMASZPONT Projektmenedzsment, változásmenedzsment, innováció a TÁMOP közoktatás-fejlesztési projektjeiben CSAPATTEST: Csapatépítő tréning megújuló közoktatási
A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után
A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után Szatmáriné Mályi Nóra 2010.11.13. Logopédia Feladata: (Kt. 36.) a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvikommunikációs zavarok javítása,
Tanulási környezetek és tanulási utak
XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia Eszterházy Károly Főiskola, Eger 2013. november 7-8-9. Tanulási környezetek és tanulási utak Imre Anna Ercsei Kálmán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Kutatási
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
Különös közzétételi lista
Észak-Budapesti Tankerületi Központ Újpesti Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 1041 Budapest, Venetiáner u. 26. Tel./fax: 369-3384 E-mail: ujpest@egymi.sulinet.hu OM
IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.
Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és
A SZENTISTVÁNI ÁMK A TÁMOP PÁLYÁZATI PROJEKT SIKERES MEGVALÓSÍTÓJA
A SZENTISTVÁNI ÁMK A TÁMOP 3.1.4. PÁLYÁZATI PROJEKT SIKERES MEGVALÓSÍTÓJA A 2009-2010-es tanévben intézményünkben a TÁMOP 3.1.4 pályázati projekt megvalósítása, a kompetencia alapú nevelés és oktatás eredményes
1. számú intézményi adatlap
1. számú intézményi adatlap 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: Intézmény neve, címe: Fenntartó neve, címe: Főállású pedagógusok : Az intézménybe járó óvodás gyermekek Sajátos nevelési igényű (SNI)
A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja
A 2018/2019. tanév rendje, fő feladatai, programja A tanév rendjét és munkatervét a 13/2018. (VI.14) EMMI rendelet, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum éves keretmunkaterve és az iskola Pedagógiai Programja
A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:
A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása
AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK 2013/2014. tanév őszi félév
A NymE Szakmai Szolgáltató Intézményegysége a következő akkreditált pedagógus továbbképzéseket kínálja az óvodák és iskolák pedagógusai számára a 2013/2014. tanév 1. félévére. Az itt feltüntetett képzéseken
Ady Endre Általános Iskola
Bemutatkozunk Ady Endre Általános Iskola 1 Zöld iskola Művelődésért díjat elnyert iskola Kiadja: Ady Endre Általános Iskola 1188 Budapest, Ady Endre utca 46-50. Telefon: 291-6336 E-mail: ady.gyakorlohely@gmail.com
TÁMOP / Kapcsolatokat irányító és szervező csoport Árnyalt értékelés
TÁMOP-3.3.3-08/1-2009-0019 Kapcsolatokat irányító és szervező csoport Árnyalt értékelés Fejlesztő csoport munkaterve A csoport tagjai: - csoportvezető Dég, január 12. Munkaterv Időpont Tevékenység Felelős
A BEFOGADÓ ÓVODA JÓGYAKORLATA. Keresem minden gyermek titkát, és kérdezem: hogyan segíthetnék abban, hogy önmaga lehessen ( Janese Korczak)
A BEFOGADÓ ÓVODA JÓGYAKORLATA Keresem minden gyermek titkát, és kérdezem: hogyan segíthetnék abban, hogy önmaga lehessen ( Janese Korczak) CSÁMIÓ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA Óvodánk a Napközi Otthonos Óvoda
Összegzés az intézkedési tervezetről Iskolai vélemények. Intézmény Nevelőtestületi vélemény DÖK vélemény Szülői vélemény Javaslatok
Összegzés az intézkedési tervezetről 2012 Iskolai vélemények Ady Endre Általános Iskola A tervezetet az iskola nevelőtestülete megismerte és anyagot a diákönkormányzat megismerte, az abban foglaltakkal
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010
SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember
FIT-jelentés :: KLIK Budapesti XIV. Tankerülete 1145 Budapest XIV. kerüle, Pétervárad utca 2. Fenntartói azonosító:
FIT-jelentés :: 2014 KLIK Budapesti XIV. Tankerülete 1145 Budapest XIV. kerüle, Pétervárad utca 2. Fenntartói azonosító: 39011654-199000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Budapest XIV. Kerületi
ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV
AZ ÓVODA LOGÓJA ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 2014/2015. NEVELÉSI ÉV csoport részére TARTALOMJEGYZÉK A gyermekek névsora és óvodai jele... 6 A gyermekek névsora korcsoport szerint... 7 Születésnapok nyilvántartása...
Újbudai Petőfi Sándor
Újbudai Petőfi Sándor Általános Iskola A 2019/20-AS TANÉVBEN INDULÓ PROGRAMOK Az iskolát 1828-ban alapították - Albertfalvai Községi Iskola A 6000 m 2 iskola épületegyütteséhez felújított udvar, sportpályák,
Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK
Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK A 2012/2013. tanévben a következő intézményközi szakmai napok megrendezését tervezzük: 1. Szakmai nap az intervenció jegyében - Felkészítés a preventív óvodai
KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS - INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN - IMPLEMENTÁCIÓJÁNAK MUNKATERVE
TÁMOP-3.1.4-08/2-2008-0067 KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, EGYENLŐ HOZZÁFÉRÉS - INNOVATÍV INTÉZMÉNYEKBEN - IMPLEMENTÁCIÓJÁNAK MUNKATERVE 1 FELADATOK HATÁRIDŐ FELELŐS A TÁMOP 3.1.4. szerződés aláírása 2009.július
Köszöntjük vendégeinket!
Köszöntjük vendégeinket! Szakmai nap az intervenció jegyében Mohács, 2013. szeptember 28 TÁMOP 3.1.6-11/2 2011-003 Tanuljunk együtt! - Tanuljunk egymástól! A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók
Különös közzétételi lista
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ-189020 Újpesti Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 1041 Budapest, Venetiáner u. 26. Tel./fax: 369-3384 E-mail: ujpest@egymi.sulinet.hu
Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként
Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási
TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN
TOVÁBBTANULÁSI ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÁS A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOKBAN GEBAUER FERENC EFOP-3.2.13-17-2017-00002 A PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATOK A köznevelési intézményrendszer részei. Feladatuk a szülő
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére
Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi
EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió
EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják
Szakmai munkaközösség munkaterve
Szakmai munkaközösség munkaterve 2011/2012 1. BEVEZETŐ A 2009.-2010-es nevelési évben a TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében egy óvodai csoportban kompetencia alapú óvodai programcsomag került bevezetésre,
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE
Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség
Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 30.-i ülésére
Város Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 361-571 Iktatószám: Az előterjesztés készítésében közreműködött: Jegyzői Titkárság Az előterjesztést
A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP Helyzetelemzés
A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP 3.1.5-16 Iskolai Lemorzsolódás Megakadályozásának Támogatása fókuszú Helyzetelemzés Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs
A Tiszta Forrás Waldorf Intézmény. Közzétételi Listája
A Tiszta Forrás Waldorf Intézmény Közzétételi Listája 2016 1 Jogszabályi háttér 229/2012 ( VIII. 28. ) Korm. Rendelet 23. -24. 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája
1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
Petőfi Sándor Tagiskola Komoró Közzétételi Lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Tanító Fejlesztő pedagógus /szakvizsga/
Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról
Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási Óvodában
A Tóth Antal EGYMI munkaterve a 2013/2014-es tanévre
A Tóth Antal EGYMI munkaterve a 2013/2014-es tanévre A munkát meghatározó jogszabályok, dokumentumok: A 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási
Szegedi Gazdasági Szakképző Iskola Krúdy Gyula Tagintézménye. 62/ ,
A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0118 azonosító számú Krúdy A tudatos fejlődés útján a szakképzésben című pályázat Szakmai beszámoló Programelem megnevezése: Kerekasztal a hátrányos helyzetű diákok segítése érdekében
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015. tanév 1. 2. 3. 4. 5. 6. szakvizsgázott szakos, általános
A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége
A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.
BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség
KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév
Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú
KEDVES ÓVODÁM. Szolnok Városi Óvodák
KEDVES ÓVODÁM Az együttnevelésben szerepet játszó objektív és szubjektív tényezők Objektív tényezők Segédeszközök Gyógyászati segédeszközök Óvodai csoport létszáma Óvodai csoport eszközei Épület megközelíthetősége
Report of Module III. (Seminar-design)
Comenius 2.1 E:BOP Empowerment: Burn Out-Prevention Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet Report of Module III. (Seminar-design) (MAGYARORSZÁG) E-BOP Nemzetközi projekt Új tanítási/taulási módszerek
MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2014/2015-es tanév Zalaszentgrót, 2014. augusztus 28. Készítette: Kecskésné Szaksz mk. vezető A 2014/2015-es tanévben a munkaközösségnek 10 tagja van. Gelencsérné Tarpál
Jogszabályváltozások január
Jogszabályváltozások 2017. január 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 193. (21) 53/2016. (XII. 29.) EMMI rendelet - 2017. január 1 jétől: az intézményi önértékelés pedagógusra,.vonatkozó részeit legkésőbb
Pályaválasztási nyílt napok a tanévben
Intézmény Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium Pályaválasztási nyílt napok/beiskolázási k Előre történő bejelentkezés alapján az érdeklődő diákok az iskola bemutatása után
MUNKATERV Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Fejér Megyei Önkormányzat Kossuth Zsuzsanna Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye MUNKATERV Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2011-2012.
Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...
ÖKOISKOLÁK EGYÜTTMŰKÖDÉSE HELYI KÖRNYEZETÜKKEL
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 NÉDER KATALIN ÖKOISKOLÁK EGYÜTTMŰKÖDÉSE HELYI KÖRNYEZETÜKKEL DEBRECEN, 2014. NOVEMBER 07. A világ különleges és
101 éves az FPI november Fővárosi Pedagógiai Napok Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
101 éves az FPI A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai Intézet ez évben 2013. november 26-28. között rendezi meg a Fővárosi Pedagógiai Napok több évtizedes múltú programsorozatát, melyre tisztelettel meghívja
Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET
BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április
SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban
SNI gondozás Változások a jogszabályi háttérben és a szakmai gyakorlatban Csibi Enikő Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szakszolgálati igazgatóhelyettes, bizottságvezető 2012. november 12.
Miben fejlődne szívesen?
Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három
DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2019-2020 Általános iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pesti út 5. Telefon:06-30-733-0417 igazgato.dany@gmail.com A nevelési-oktatási intézmény
Beszámoló a TÁMOP 3.1.4 pályázat megvalósításáról
Beszámoló a TÁMOP 3.1.4 pályázat megvalósításáról Weöres Sándor Általános Iskola AZTI Gyömrő TÁMOP 3.1.4-09/1-2009-0011 Projektidőszak: 2009.10.07 2010. 08.31. 1. Előkészületek 2009. június-július Pályázati
Ü t e mt e r v. Bevont tanulócsoport
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Varga Tamás Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Holló u. 36. Tel/fax: (62) 245-877 tarjani@vargatamas.hodtav.hu Tevékenység Megvalósítás ideje Ü t e
Vak gyermekek integrált nevelésének-oktatásának továbbfejlesztése
Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Kollégiuma és Gyermekotthona Vak gyermekek integrált nevelésének-oktatásának továbbfejlesztése
A szaktanácsadás Lehetőségek, szerepek, folyamatok, feladatok
A szaktanácsadás Lehetőségek, szerepek, folyamatok, feladatok Szabó Klára, KPSZTI 2016.02.03. A pedagógiai szakmai szolgáltatások Pedagógiai értékelés Versenyek Tanügyigazgatás Tanulótájékoztatás Szaktanácsadás
Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai
Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak
Önkormányzatának Közlönye
2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu
Somssich Imre Általános Iskola Közzétételi Lista Hetes 2017/2018-as tanév
Somssich Imre Általános Iskola Közzétételi Lista Hetes 2017/2018-as tanév - 1 - 1. A pedagógusok és a pedagógiai munkát segítők iskolai végzettsége és szakképzettsége: Munkakör 1. Általános iskolai tanár,
100 játék IV. Szakmai nap
Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * 100 játék IV. Szakmai nap a
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai