PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról"

Átírás

1 PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról Iskolánk, a szentendrei Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola sikeresen pályázott egy vajdasági iskolával, az óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolával közös programra. A projektet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta ,- Ft-tal. 1

2 A program előkészítő szakasza április.14. Iskolai vetélkedő A vetélkedőt az egész iskola számára hirdették meg, iskolánk minden tanulója részt vehetett benne. A téma a Vajdaság történelmének, kultúrájának ismerete, nagyobb városainak magyar vonatkozású eseményei, itt élt történelmi, irodalmi személyek, híres emberek megismerése, valamint a vajdasági gasztronómia megismerése. HA Szentendre-iskola-vetélkedő A vetélkedőre többen jelentkeztek, mint az utazók létszáma. A feladatok izgalmasak, érdekesek voltak. A kirándulásra való kiutazás egyik kritériuma volt a vetélkedőn való sikeres részvétel, ezért mindenki nyerni szeretett volna. 2

3 Az első három helyezett nagyon örült, mert ezzel számukra megnőtt az esély az óbecsei kirándulásra. A későbbiekben ez be is bizonyosodott, hiszen az első három helyezett részt vett a kiránduláson. Előkészítő órák 2014.április 15. Az első előkészítő órát történelemtanárunk, Dobai Tamás Tanár Úr tartotta, amelyen megismerkedtünk a határon túli magyarság történelmével, az államhatáron kívüli elhelyezkedés okaival, az ott élők jelenével. Megtudtuk, milyen nagy létszámú magyarság található az országon kívül. Eddig is voltak bizonyos ismereteink ezekről a dolgokról, de ezután pontosabb képet kaptunk a magyarság nehéz helyzetéről a határon túl. HA Szentendre-iskola-viselkedéskultúra A második órán a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályaival ismerkedtünk Páliné Szappanos Zsuzsa tanárnő vezetésével. Az itt hallottak 3

4 segítettek eligazodni a különböző viselkedési módokban, az arra való reagálások jelentésében. Szappanos Zsuzsa tanárnő elmondta, hogy hogyan viselkedjünk a külföldön rekedt magyarság tagjaival. Ezen kívül még azt is elmondta számunkra, hogy ők magyarnak vallják magukat és mi is viselkedjünk ugyanúgy, mint az itthon élő magyar társainkkal, hiszen Trianon előtt még ők is egy országban éltek velünk. A harmadik előkészítő órán Takács Zoltán szakács szakoktató segítségével elektronikus úton anyagot gyűjtöttünk a vajdasági magyar ételekről. Sok új étellel ismerkedtünk meg. Takács Zoltán tanár Úr bemutatta számunkra a jellegzetes felvidéki ételeket, megismertük azok elkészítési módját. Az utolsó előkészítő foglalkozást Győre Zsófia tanárnő tartotta melyen drámapedagógiai módszerekkel csapatépítő játékokat játszottunk. A cél az volt, hogy minél jobban megismerjük egymást. 4

5 HA Szentendre-iskola-drámaóra 5

6 Első utazás április április 24. Az első utazás első napja április 24-én reggel 8 órakor a Petzelt József Szakközépiskola és szakiskola tanulói útra keltek a célország, Szerbia felé. Indulás előtt csináltunk egy közös csoportképet, majd felszálltunk a buszra és elindultunk Óbecsére. Az utazás során a diákok között rövid idő alatt kitűnő kapcsolat alakult ki, beszélgettünk és zenét hallgattunk. Megérkeztünk Kecskemétre, ahol egyik diáktársunk tartott nekünk idegenvezetést, megmutatta a város nevezetességeit. Sok érdekes és hasznos információt tudtunk meg. Megnéztük a pálinka-múzeumot, a pálinka lepárlását, megismerhettük a különböző gyümölcsökből készült pálinkákat. 6

7 HA Kecskeméti Pálinka Múzeum Szegeden a Tiszaparton sétáltunk, meglátogattuk a Paprikamúzeumot, megcsodáltuk a Dóm téren álló gyönyörű fogadalmi templomot, a teret körülölelő árkádos szoborcsarnokot. 7

8 HA Szegedi Paprika Múzeum HA Szeged 8

9 Este érkeztünk Óbecsére, a házigazdák már nagyon vártak bennünket, ünnepi fogadást készítettek számunkra a Városházán. Nagyon meg voltunk illetődve, hiszen most találkoztunk először és mégis ilyen szeretettel várnak bennünket. HA Fogadás az ÓbecseiVárosházán Az ünnepélyes köszöntő után egy rövid irodalmi műsorral készültek az óbecsei iskola diákja, ezt követően pedig finom ételekkel kínáltak minket. A hosszú utazástól ugyan fáradtak voltak, mégis nagyon élveztük a szeretetteljes fogadtatást. 9

10 HA Óbecse magyar vendégek fogadása 10

11 HA Óbecse Magyar vendégek fogadása 11

12 HA Óbecse Április 25. Az első utazás második napja Reggeli után kirándultunk a Thán Mór emlékházba, utána közösen főztünk ebédet új barátainkkal és az elkészült ételt a Lurkó Ház kis lakóinak kínáltuk. 12

13 HA Óbecse - Varázslat 13

14 HA Óbecse iskola - közös ebédfőzés 14

15 HA Óbecse ajándék a a Lúrkó ház lakóinak Délután a Petőfi Művelődési Központba mentünk, ahol óbecsei barátaink irodalmi műsorral fogadtak bennünket. 15

16 HA Óbecse - Az óbecsei diákok irodalmi műsorral készültek. 16

17 HA Óbecse Népviseletben Április 26. Az első utazás harmadik napja A harmadik napra már nagyon összebarátkoztunk az óbecsei fiatalokkal. Kirándultunk az óbecsei Tisza partra, megnéztük a vízáteresztő zsilipet, ezután a Bogdán tanya felé vettük az útirányt. Nagyon szép helyre érkeztünk, az idő is nagyon kellemes volt, legjobb alkalom egy közös röplabdázáshoz. 17

18 HA Óbecse Tisza part - Csoportkép 18

19 HA Vízáteresztő zsilip 19

20 HA a Tisza partján 20

21 HA Óbecse Bogdán - Együtt focizunk HA Szállásunk 21

22 HA Emlékül a vendéglátásért Április 27. Az első utazás negyedik napja. Hazautazás Szomorúan búcsúztunk barátainktól, máris vártuk a következő találkozás idejét. Hazafelé úton újra megálltunk Szegeden, megnéztük a Móra Ferenc Múzeumot, újra megcsodáltuk a Dómot és természetesen csoportképeket is készítettünk. 22

23 HA Szegeden a Móra Múzeumnál 23

24 HA Szegeden a Dóm téren 24

25 Második utazás Szentendrén képekben 2014 május Május 15. A második utazás első napja Óbecsei diákok fogadása 2014 május 15-én zuhogó esőben érkeztek meg barátaink Szentendrére, ennek ellenére nagyon örültünk egymásnak, hogy újra láthatjuk egymást. HA Szentendrén az óbecsei barátaink. A köszöntés után megmutattuk városunk nevezetességeit, este irodalmi műsort adtunk elő vendégeink számára. 25

26 HA Szentendre - Irodalmi műsorral készültünk. 26

27 HA Szentendre esti együttlét Május 16. Második utazás második napja Óbecsei barátainkkal közösen kirándultunk Leányfalura, meglátogattuk Móricz Zsigmond házát, megnéztük a múzeumot, megkoszorúztuk Móricz Zsigmond szobrát. 27

28 HA Leányfalu Móricz Múzeum HA Leányfalu Móricz Irodalmi Múzeum 28

29 A Szentendrei Gondozási Központ idős lakóit is meglátogattuk, saját készítésű süteményekkel vendégeltük meg őket. HA Szentendre - Időseknél jártunk A Városházán fogadott bennünket a Polgármester Úr, elmesélte a város történetét a kezdetektől napjainkig. A városi tévé is készített felvételt a fogadásról, a riporter interjút kért tőpünk. 29

30 HA Szentendre - Fogadás a Városházán 30

31 HA Polgármester Úr fogadta a Határtalanul projekt résztvevőit. Május 17. Második utazás harmadik napja Skanzen-nap Egy múzeum-pedagógus megmutatta a Felső-Tiszavidék, a Kisalföld és a Nyugat-Dunántúl falusi házait, népi építészetét, néprajzi berendezéseit. A kisújszállási vasúti őrházban kialakított konyhában gulyást főztünk, szabadtéri kemencében lángost sütöttünk, az arra látogatóknak kínáltuk és mi is megkóstoltuk. 31

32 HA Skanzenben HA Közös sütés-főzés 32

33 Délután Budapestre kirándultunk, szakmai programként a Kereskedelmi Vendéglátóipari Múzeumot látogattuk meg. HA Budapest Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Május 18. Második utazás negyedik napja Indulás vissza Óbecsére. Szomorúan búcsúztunk szerbiai barátainktól, azonban sok szép élményt szereztünk a kirándulások alatt és reméljük, hogy lesz még lehetőségünk újra találkozni. 33

34 HA Hazaindulás 34

35 Értékelő óra Május 19. Projektzárás - Értékelő óra A Határtalanul projektben részt vevő szentendrei diákok közösen értékelték az utazást, szabadon véleményt formálhattak az észrevételeikről, tapasztalataikról. A résztvevők mindannyian elégedettek voltak az utazás körülményeivel, szállással, étkezéssel, programlehetőségekkel. Különösen mindnyájan kiemeltük a beszélgetés során a fogadó óbecsei szakközépiskola vendégszeretetét, kedvességét, segítőkészségét. Megtekintették az utazás során összeállított elektronikus fényképek gyűjteményét, és mindenki újra átélhette az elmúlt napok eseményeit, felejthetetlen pillanatait. Mindenki csodálatos, értékkel teli élményekkel gazdagodott a pályázat által szervezett utazás során. Sokan úgy gondolták, hogy talán soha az életben egyéni szervezésben nem jutottak volna el a Vajdaság gyönyörű városaiba, és nem láthatták volna mindazt, amit ezen a kiránduláson volt szerencsénk megtekinteni a pályázatnak köszönhetően. 35

36 HA Szentendre iskola értékelő óra A tanárok egy kérdőívet állítottak össze, amely segítségével a kirándulásról, illetve az egész projektről szerettek volna képet kapni, akár negatív vagy pozitív értelemben. A diákok mindannyian pozitívan értékelték ezt az együttműködést és szeretnének, ha jövőben is részt vehetnének egy hasonló megmozdulásban. Örök élmény marad számunkra ez a vajdasági kirándulás, és a határon túli diákokkal kötött életre szóló barátságok is mély nyomot hagyott bennünk. 36

37 HA Szentendre iskola - projektnap 37

38 Nemzeti Összetartozás Napja június 4. Iskolánk diákjai számára sport és szellemi vetélkedőket és filmvetítést szerveztünk a pályázat keretén belül, amin intézményünk minden tanulója részt vehetett. A szellemi vetélkedő témája a Trianoni békeszerződés történelmi és földrajzi következményei, a Vajdaság történelmének, kultúrájának ismerete, nagyobb városainak magyar vonatkozású eseményei, itt élt történelmi, irodalmi személyek, híres emberek felismerése. HA Szentendre-Trianon-vetélkedő 38

39 Gasztronómiai kalandozás határon innen és túl A feladatok izgalmasak, érdekesek voltak. A Határtalanul! pályázat és a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából iskolánk honlapjára felkerült Barangolás Nagy-Magyarországon címmel egy válogatás a Trianon előtti Magyarország ételeiből. Válogatás a Trianon Magyarország ételeiből A sport vetélkedőn különböző ügyességi, játékos feladatokat kellett teljesítenünk, ahol vidáman és önfeledten játszottunk, sportoltunk. HA Szentendre-Sportnap 39

40 Bemutató óra május 30. Szerda délután végre lehetőségünk adódott, hogy bemutassuk Határtalanul pályázat projektjét, azoknak, akik sajnos nem volt szerencséjük részt venni a Vajdasági kiránduláson. Már korábban is kíváncsian érdeklődtek, hogy miről is szólt ez a program, folyosói beszélgetések során sokat meséltek élményeikről. Most szervezett keretek között is mesélhettek az élményeinkről, tapasztalatainkról. Közösen megtekintettük az utazás során készített fotókat és kiegészítettük azokat az élményeinkkel. Lelkesen, teljes átéléssel meséltünk a közös kirándulásokról, programokról, futballmérkőzésről, a közös vacsora elkészítéséről Bemutattuk társainknak a pályázat során elkészített produktumot, amely a gasztronómiai ínyencségek receptjeit tartalmazza, színes illusztrációkkal. A bemutató óra végén sok tanuló jelezte, hogy szeretne részt venni a következő határon túli kiránduláson. HA Szentendre Bemutató óra 40

Projektnapló. a Határtalanul programban való részvételről

Projektnapló. a Határtalanul programban való részvételről Projektnapló a Határtalanul programban való részvételről Iskolánk, a Széchenyi István Szakképző Iskola sikeresen pályázott egy felvidéki iskolával, a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolával közös

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka

A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége. Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka A falusi vendéglátás, mint a helyi értékek kihasználásának lehetősége Ricz András Regionális Tudományi Társaság Szabadka Helyi értékek - vonzerőleltár Kulturális hagyaték Természetvédelmi értékek Turisztikai

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Szabadka, július 7-10.

Szabadka, július 7-10. Szabadka, 2011. július 7-10. A rendezvény témái: - A Magyar Gyógyszerész Egyesület Délvidéki járásának történetéből - A Délvidék művelődésének történetéből - Kulturális kapcsolataink A rendezvény Szabadkán

Részletesebben

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban

A pályázatról. Ebben a tanévben harmadik alkalommal veszünk részt a pályázati programban A pályázatról A pályázat célja, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülése, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítése A pályázatról Ebben a tanévben

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesek Krakkóból

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA:

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: PROJEKTNAPLÓ Együtt egymásért a zene és a tánc világában Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: A testvériskolának választott Premier Művészeti Szakközépiskola

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. ,,Velencei-tótól a Gyilkos-tóig, turisztikai kalandozás Erdélyben

PROJEKTNAPLÓ. ,,Velencei-tótól a Gyilkos-tóig, turisztikai kalandozás Erdélyben PROJEKTNAPLÓ,,Velencei-tótól a Gyilkos-tóig, turisztikai kalandozás Erdélyben Székesfehérvári Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola / 2014. / Kedves Napló! 2013 tavaszán izgalommal

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.): Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk 2016 A badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola 7. osztályos tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

Iskolánk a XVI. kerület zöldövezetében, tömegközlekedéssel (HÉV, busz) könnyen megközelíthető helyen található.

Iskolánk a XVI. kerület zöldövezetében, tömegközlekedéssel (HÉV, busz) könnyen megközelíthető helyen található. Iskolánk a XVI. kerület zöldövezetében, tömegközlekedéssel (HÉV, busz) könnyen megközelíthető helyen található. Örömmel értesítjük a honlap látogatóit, hogy 2015. 09. 01-től iskolánk gimnázium is! 1/8

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia!

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! BGA12HA1 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! 3.1. Kötelező tevékenység: a HATÁRTALANUL! előkészítő óra Az alábbiakban adja meg

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit. Határtalanul! Az Ady Endre Gimnázium 2012 ben pályázatott nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által hirdetett Határtalanul! program gimnáziumok közötti együttműködésben megvalósuló programjára.

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

FELVIDÉK 2018.MÁJUS FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.

Részletesebben

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő HATÁRTALANUL! UTINAPLÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT 2012. március 12. első nap, hétfő Hétfőn korán reggel a kiscsapat elindult Erdély felé. Hosszú út után az első megállónk Kolozsvár volt. Mátyás téren kezdtük

Részletesebben

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest,

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest, 2016. július 25-31. Akali újratöltve Tábori beszámoló Budapest 2. csoport Görög Kátya Budapest, 2016. 08.02. Az idei tábor számomra azért volt különleges, mert a csoportomból minden család részt vett.

Részletesebben

München Munkanapló

München Munkanapló 2015. 02. 05. 02. 26. München Munkanapló 02.05. Indulás 7:15-kor Érkezés Münchenbe 14:30-ra A müncheni diákok és Gregor Hanke vártak minket a pályaudvaron. Elkísértek minket a szállásunkra, majd este együtt

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken Technikatörténeti barangolás a Felvidéken A Kossuth Lajos Általános Iskola hetedikes diákjai három napon át ismerkedhettek meg a Felvidék híres településeivel, történelmi látnivalóival, technikai vívmányokkal,

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Beszámoló / munkanapló

Beszámoló / munkanapló 1. Személyes adatok Név: Lázár Richárd Kedvezményezetti státusz: tanuló Évfolyam és szakképesítés: Gépi forgácsoló 11. C Lakím: 5300, Karcag Petőfi utca 27 Születési hely/idő: 5300, Karcag 2000.04.18 Kedvezményezetti

Részletesebben

Nemzetiségi nap az első osztályban

Nemzetiségi nap az első osztályban Nemzetiségi nap az első osztályban November 10-én ismét nemzetiségi napot tartottunk az alsó tagozaton. Az első osztályosok közös programot szerveztek. Két vendéget hívtunk. A nap mesehallgatással kezdődött.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról 2012.04.17. (kedd) 07:00-indulás Kaposvárra. Az út nagyon hosszú volt, ezért több helyen megálltunk. Az út során rengeteg szép

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Hírek. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület LOVÁSZPATONAI BÁNKI DONÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA. Sajtóközlemény 1 / 5

Hírek. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület LOVÁSZPATONAI BÁNKI DONÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA. Sajtóközlemény 1 / 5 Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület LOVÁSZPATONAI BÁNKI DONÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA Sajtóközlemény 1 / 5 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Pápai Tankerület 12.000.000,- Ft európai

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN HATÁRTALANUL! PROGRAM TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HETEDIKESENEK HAT 16-01-0039 ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN 2017.04.21-04.24. Készítette: Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak. A Zene Nyelvén Pályázatnak köszönhetően, lehetősége nyílt a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 40 fős tanulói csoportjának és kísérő tanáraiknak, Pármában (Olaszország) 2015. 07.01-05. között

Részletesebben