Értelmileg akadályozott tanulók általános iskolai és készségfejlesztő iskolai tagozata Az ember az a lény, aki természeténél fogva kapcsolatokban létezik és gondolkodik. A másik ember nélkül nem találhat önmagára. Ebben mutatkozik meg a gyermeki lét szegénysége: a fiatal semmit sem hozhat elő magából, amit ne kapott volna. Mivel tisztelik, tiszteli magát, mivel elfogadják, elfogadja magát. Mivel felépítik, felépíti életét. Megszólal, mert szólnak hozzá. A másik ember fényében kezd beszélni a világ. Mivel szeretik, azért tud szeretni. (Nyíri Tamás 2003) Az értelmi akadályozottsággal élő férfi vallomása önmagáról tükrözi legjobban oktató-nevelő munkánk azon céljait, hogy a lehető legtöbbet kell adnunk tanítványainknak, annak érdekébe, hogy majdan kezüket elengedve minél eredményesebb legyen a szociális és társadalmi beilleszkedésük. Az értelmileg akadályozottak tagozatán középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók nevelése- oktatása és fejlesztése történik. Jelenleg öt összevont osztályunk van. Ezen a tagozaton a szakértői vélemény ismerete, minden a gyermekkel foglalkozó pedagógus számára elengedhetetlen, mivel tartalmazza a fejlesztés kulcsterületeit és ennek következtében a gyermekre irányuló fejlesztési terv fontos támpontjául is szolgál. Az egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs tanórai foglalkozások célja a károsodásból eredő nagyfokú lemaradások csökkentése, a meglévő képességelőnyökre építve az eredményes személyiségfejlesztés megvalósítása, tanórai keretek között, egyéni és kiscsoportos formában. A fejlesztés célja nem a tanórai tananyag átismétlése, hanem a képességek, készségek, kompetenciák terápiás fejlesztése. Ennek megfelelően tagozatunkon a tanulók a következő rehabilitációs foglalkozásokon vehetnek részt: logopédiai fejlesztés,
tiflopedagógiai fejlesztés, szurdopedagógiai fejlesztés, gyógytorna, egyéni és kiscsoportos rehabilitációs foglalkozás (komplex gyógypedagógiai fejlesztés) alapozó terápia, kutya terápia valamint konduktori segítség. A beiskolázás feltétele: Tanulóink a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság javaslata alapján kerülnek iskolánkba. Fejlődésük nyomon követése: Egyéni fejlődésüket a P.A.C. vizsgálattal követjük nyomon. Mit biztosítunk? - Minden tanulónknak biztosítjuk a napközi otthoni ellátást, (16 óráig) vagy a menzát. - A szülőket segítve már 7 órától ügyeletet tartunk. - Az oktatási törvényre hivatkozással, az irányelvben leírtakat figyelembe véve, a következő tanórai foglalkozásokon túl, egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs foglalkozást tartunk. A foglalkozások célja a lemaradások csökkentése és a meglévő képességekre építve az eredményes személyiségfejlesztés megvalósítása - Megismertetjük tanulóinkkal a szabadidő hasznos eltöltését: színházba és moziba megyünk. Hagyományos programjaink: - Minden évben ellátogatunk Győrbe, az É.S.S.E. által szervezett kirándulásokra az Állatkerti Gyereknapra, a Mikulás várásra. - Aktívan részt veszünk az iskola életében. - Hagyományaink között szerepel a félévente megrendezett Szülőklub. Az első félévben a szülőket segítő témakörökben hívunk előadót, a második félévben pedig vidám tanév búcsúztatóval zárjuk le a tanévet. - Lehetőség szerint május végén három napos táborozáson veszünk részt. - A tanítás végén nyári napközis tábort szervezünk
Az értelmileg akadályozott/ középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolai nevelése oktatása Az iskolai fejlesztés pedagógiai szakaszai: alsó tagozat 1-4. évfolyam felső tagozat 5-8. évfolyam CÉL: A középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók nevelésében kiemelt figyelmet kell fordítani az egyénre szabott terápiás eszközök, eljárások alkalmazásával a képességstruktúra hiányosságainak kompenzálására, az épen maradt funkciók feltárásával és azokra építéssel. TANULÓCSOPORTOK: A középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók oktatásának követendő szempontja az életkori csoportokban történő fejlesztés megtartása mellett a tanulók egyéni haladási üteméhez igazodó, az önmagához mért fejlődést értékelő, sikerélményt biztosító, a reális életlehetőségeket folyamatosan szem előtt tartó oktatás, nevelés, képzés. Helyi Tantervünkben szereplő, oktatott tárgyak az 1-4. évfolyamokon a következők: Kommunikáció, olvasás-írás, számolás-mérés, játékra nevelés, önkiszolgálás, életvitel és gyakorlat, ének-zene, ábrázolás-alakítás és mozgásnevelés.
Helyi Tantervünkben szereplő, oktatott tárgyak az 5-8. évfolyamokon Kommunikáció, Olvasás-írás, Számolás-mérés Társadalmi ismeretek, Életvitel és gyakorlat, Környezetismeret,, Ének-zene, Ábrázolás-alakítás, Információs eszközök használata és Testnevelés. A továbbhaladás feltétele az általános iskola tagozatról: - Az általános iskolai tanulmányok sikeres befejezése - Egészségügyi alkalmasság Autizmussal élő gyermekek/tanulók nevelése-oktatása Az autizmussal élő tanulók a Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői Bizottság véleménye alapján beiskolázhatók többségi általános iskolába, szegregált intézmény tanulásban akadályozottak csoportjába, valamint az értelmileg akadályozottak csoportjába. Állapot feltárás A gyerekek iskolába kerülésekor az első hónapban formális és informális felméréseket végzünk. A gyermek állapot feltárásában a Fejlődési kérdőív kitöltése is ad segítséget, megadva a fejlesztés irányát is.
Nevelési-oktatási célok egyéni képességek, fejlettség mellett elérhető legjobb felnőttkori szociális adaptáció és önállóság feltételeinek megteremtése, szociális, kommunikációs és egyéb kognitív készségek hiányának specifikus módszerekkel való kompenzálása, a fejlődésben elmaradt készségek habilitációs fejlesztése, a másodlagos (pl. viselkedés-) problémák kezelése, a mindennapi gyakorlati készségek és az adaptált tananyag speciális módszerek segítségével való tanítása, kiemelt cél, annak elérése, hogy a tanuló képessé váljon a család életébe való beilleszkedésre, testi egészség megóvása, az erőnlét, állóképesség, ügyesség egyénre szabott fejlesztése, fontos, hogy a tanuló élvezze az iskolában töltött időt, érezze jól magát, Az autista tanulók tovább haladása: A tanuló az iskola magasabb évfolyamába akkor léphet, ha az adott évfolyamra előírt minimális teljesítményeket elérte. A bizonyítványban a megfelelő szöveges értékelés mellett minden esetben a gyermek adott tanévi előmenetelét tartalmazó részletes pedagógiai jellemzésben kell összefoglalni a fejlesztés tartalmát és eredményeit, melyet megkap a szülő is és egy példányát csatoljuk a tanuló iratanyagához.
Középfokú oktatás Készségfejlesztő iskola A képzés szerkezete Gyakorlati képzés előkészítés: 9-10. évfolyam Gyakorlati évfolyamok: 1/11-1/12. évfolyam valamint 2/11-2/12 évfolyamok Gyakorlati előkészítő 9-10 évfolyamon 53/2016. ( XII. 29.) EMMI rendelet értelmében új kerettanterv került bevezetésre. A készségfejlesztő iskola 9-10. közismereti évfolyamai az általános iskolai nevelésoktatás koncepcionális folytatása. A nevelés-oktatás célja az általános iskolában elsajátított életkezdéshez, pályaválasztáshoz kapcsolódó ismeretek megerősítése, a gyengébb vagy sérült funkciók fejlesztése, kompenzálása, a felnőtt életben elérhető munkatevékenységek iránti motiváció felkeltése, a gyakorlati tevékenységek elsajátításához szükséges kompetenciák, magatartásformák kialakítása, a gyakorlati képzés sikerének megalapozása. A tanuló megismeri a gyakorlati évfolyamok munkatevékenységeit, felkészül a gyakorlati ismeretek és tevékenységek elsajátításának megkezdésére. A nevelés, oktatás, fejlesztés tartalmai a Nat műveltségi területeihez részben igazodva, de a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók sajátosságait figyelembe véve a következők: Anyanyelv és kommunikáció, Társadalmi környezet, Életvitel és gyakorlati ismeretek, Természeti környezet, Művészetek, Informatika, Testi nevelés. Célunk, hogy kialakítsuk azokat a kompetenciákat, amelyek alapvetően befolyásolják a felnőtt élet minőségét, biztosítják a minél teljesebb önállóságot az életvitel során. Célunk fejleszteni a tanulók kommunikációs szintjét az elemi felfogásában, a munkautasítások megértésében, a társalgásban. Javítani a szociális kapcsolatalakítást, a kulturált magatartási szokások elsajátítását,, a társakkal, a,
családtagokkal és idegenekkel való kapcsolatokban és a helyes magatartást.. Törekszünk arra, hogy higiénés kultúrájukat kialakítsuk. A továbbhaladás feltétele a szakképzési évfolyamokba: A 9-10 évfolyam sikeres befejezése Megfelelő egészségi állapot 53/ 2016. ( XII. 29. ) EMMI rendelet értelmében a 2017/2018. tanévtől új kerettanterv szerint a gyakorlati tevékenységet modulokban végezzük. Gyakorlati évfolyamok Gyakorlati tevékenység 1: Szövött-tárgy készítő modul heti 8+2 órában Textil- és fonalmentő modul heti 8 órában
Habilitációs célú munkavégzés integrált munkavégzésre nem képes tanulóknak heti 4 óra Közismereti tantárgyak heti 13 órában Az alkotások, melyek kezünk nyomán készülnek, nemcsak egyszerű tárgyak, nemcsak népünk évezredes örökségének részei, hanem útjelzők is önmagunk megismeréséhez. Intézményünkben a szövött tárgykészítés oktatása több, mint 10 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Kis létszámú csoportban, egyéni sajátosságok figyelembe vételével, szükség esetén segítő jelenlétével folyik a szakma oktatása. Célunk: - A szakmai elméleti ismeretek elsajátításában olyan ismeretanyagot nyújtani és megtanítani, amelyek nélkülözhetetlenek a szövés gyakorlati munkafolyamatai során. - Átfogó elméleti szakismeretekkel való megismertetés, mely nélkülözhetetlen a különböző funkciójú és szövéstechnikájú darabok gyakorlati elkészítéséhez. - Esztétikus munkadarabokat készítése a megismert népi motívumok, szín és mintaváltozatok felhasználásával. - Képessé válni a kitartó munkavégzésre, a hibák felismerésére és korrigálására. Diákjaink a két éves képzés során megismerkednek a szövéshez szükséges szálas anyagokkal, festőnövényekkel, a fonás szövés eszközeivel és történetével. Megtanulják a szövés előkészítés alapvető fogalmait. Elsajátítanak ősi technikákat, végeznek fonásokat eszközzel és anélkül. Különböző tárgyakat tudnak szőni különféle szövőeszközön fonal illetve rongy felhasználásával. Betekintést kapnak a népi hagyományok és a népi kismesterségek területére. A képzés során fejlődnek készségeik, képességeik. Megismerik a közösen végzett munka örömét. Megtanulnak huzamosabb ideig együtt dolgozni, örülni saját és társaik sikerének.
Textil - és fonalmentés Célunk: - A tanulók részére a textil - és fonalmentő tevékenységek bemutatása, megtanítása, gyakorlása, a szükséges készségek elsajátítása és önálló - részben önálló alkalmazása. A textil - és fonalmentés során az alapanyagok és azok felhasználásának megismerése, a gépek rendeltetésszerű, - a balesetvédelmi előírásoknak megfelelő - használata, szelektív hulladékgyűjtés alapjainak elsajátítása történik. Foglalkozunk a ruhagondozási műveletek mosás, vasalás, varrás gyakorlásával, a piktogramok helyes értelmezésével. Megismertetjük tanulóinkat a varráshoz szükséges eszközökkel, alapanyagokkal, öltésfajtákkal, és a ruhajavítás és egyszerűbb munkadarabok készítésével. Bővítjük tanulóink lakáskultúrával kapcsolatos ismereteit, segítjük a rendezett környezet iránti igény kialakítását, a textíliák újrahasznosítását.
Munkahelyi Gyakorlati Program - Az integrált munkavégzésre nem képes tanulók részére A tanulók intézményen belül ismerkednek meg a háztartásban használatos munkaeszközökkel. A balesetvédelmi szabályok betartásával gyakorolják a különböző munkatevékenységeket. Cél: - A tanulót lehetőségeinek függvényében ösztönözni az elmélyült, kitartó feladatvégzésre. - Megismertetni a munka világával, illetve a saját munkalehetőségeivel, adottságaival, képességeivel, ez által hozzájárulni a reális énkép kialakításához. - Fejleszteni a manuális tevékenységekben az eszközhasználatot és a feladatok végrehajtásában az igényességet. - A már meglévő kognitív, érzelmi és motoros funkciókra építeni és fejleszteni azokat.
- A szociális készségeket fejleszteni iskolán belül végzett munkatevékenységeken keresztül. - Megértetni, hogy a felnőttkori pozitív életérzést, a hasznosságtudatot jelentősen meghatározza a munkavégző képesség. - Kialakítani az igényt a pontos munkára és a kitartó munkavégzésre. - Bővíteni a környezetről kialakult tárgyi és fogalmi ismeretkört. 53/ 2016. ( XII. 29. ) EMMI rendelet értelmében a 2017/2018. tanévtől új kerettanterv szerint a gyakorlati tevékenységet modulokban végezzük. Gyakorlati évfolyamok Gyakorlati tevékenység 2: Háztartástan életvitel modul heti 8+2 órában Mézeskalács sütő modul heti 8 órában Habilitációs célú munkavégzés integrált munkavégzésre képes tanulóknak heti 4 óra Közismereti tantárgyak heti 13 órában
Háztartástan életvitel Célunk:. Járuljon hozzá olyan ismeretek, készségek elsajátításához és szokások kialakításához, amelyekkel a tanulók - képességeikhez mérten kisebb irányítás mellett - képessé válnak a mindennapi életben előforduló egyszerű önellátó, konyhai, takarítási és a házimunkához tartozó feladatok elvégzésére. Az elméleti ismereteket minél teljesebben, pontosabban és körültekintően legyenek képesek alkalmazni a gyakorlatban.. Ismerjék a munka-baleset- és környezetvédelmi szabályokat, azok betartásával kitartóan végezzék a tevékenységeket.. Ismerjék a háztartásban használt eszközök, gépek alkalmazási területeit és azokat tudják biztonságosan működtetni, rendeltetésszerűen használni.. A tanulók legyenek képesek a takarítási, tisztítási, mosási munkafolyamatokhoz a megfelelő vegyszereket kiválasztani és azokat körültekintően használni. Mézeskalács sütő Célunk:. A mézeskalács készítés elméleti ismereteinek elsajátítása, annak megfelelő alkalmazása a gyakorlati munkatevékenységek során. A mézeskalács készítéséhez szükséges anyagok, eszközök, technikák és azok alkalmazásának megismerése, begyakorlása az önálló munkatevékenységek során. Képességekhez mérten minél kevesebb segítséggel esztétikus, mutatós mézeskalács-produktumok létrehozása.
Feladatunk: A képességek függvényében a mézeskalács készítés technikájának minél teljesebb elsajátítása. A mézeskalács-készítés anyagainak, eszközeinek megismerése, adekvát használatának kialakítása. Mennyiségek és mérések gyakorlati alkalmazása a munkatevékenységek során. A mézeskalács-készítés műveleti sorrendjének megismerése, gyakorlása, elsajátítása. Jártasság kialakítása a díszítési technikák alkalmazásában és a kész termékek csomagolásában. A sütőberendezés biztonságos üzemeltetésének elsajátítása.. A higiéniai, munka- és balesetvédelmi követelmények megismerése és betartása a munkafolyamatok végzése során..
Habilitációs célú munkavégzés integrált munkavégzésre képes tanulók részére Iskolánk részben adaptálta a Salva Vita Alapítvány Munkahelyi Gyakorlat Programját, amelynek célja, hogy segítse a fiatalok társadalmi beilleszkedését, oly módon, hogy felkészíti őket a munkavállalásra és támogatja az első munkahely ki próbálását. Kik kapnak lehetőséget? A Munkahelyi Gyakorlati Programban értelmileg akadályozott, jól szocializált, megfelelő munkakészséggel rendelkező tanuló vehet részt Mit kap a fiatal? A program OKJ-s szakmát nem ad, mégis nélkülözhetetlen praktikus tudásra, gyakorlati tapasztalatra tesznek szert a tanulók..a gyakorlat során az iskolai foglalkozások mellett, a tanórákba beépítve, heti egy napon kísérővel, csoportosan járnak dolgozni a fogadó munkahelyekre. Egy tanévben akár 3 munkahelyet is kipróbálhatnak. (ez függ a fogadó munkahelyek számától) Amit kap: Felkészültté válik a munkavállalásra és rajtuk keresztül a munkavállalók is nyitottabbá válnak az alkalmazásukra. A tanév végén a bizonyítvány mellé megkapja a tanuló a gyakorlatról szóló tanúsítványt, ami tartalmazza, hogy mely munkahelyen, mennyi óraszámban, milyen feladatot végzett. A munkavállaló képet kap a munkavégzés minőségéről is, érdemjegy formájában. Vannak olyan tanítványaink, akik ebben a programban nem tudnak részt venni. Nekik az iskolában szervezünk munkalehetőséget elsősorban olyan területeken, ami segíti őket az önkiszolgálás területén..
Fejlesztő nevelés-oktatás A fejlesztő nevelés-oktatásban a tanköteles korú, súlyosan és halmozottan sérült gyermekek, fiatalok (tanulók) sokoldalú fejlesztését végezzük. Az egyéni képességek, lehetőségek és fejlettség mellett a lehető legnagyobb önállóság feltételeinek megteremtésére, az önismeret fejlesztésére, és az együttélés megtanulására törekszünk. Ennek alapja elsősorban az alapszükségletek kielégítése, jó testi és lelki közérzet megteremtése, a biztonságérzet kialakítása, valamint a szociális, a kommunikációs és más kognitív készségek specifikus módszerekkel való kompenzálása, a fejlődésben elmaradt készségek habilitációs fejlesztése, a mindennapi gyakorlati készségek speciális módszerekkel való tanítása. A fejlesztés csoportos keretek között, egyénre szabott terápiás fejlesztő eljárások segítségével valósul meg. A csoport létszáma jelenleg 5 fő.
A fejlesztő nevelés-oktatás alapdokumentuma a rehabilitációs pedagógiai program. Ez alapján kerülnek kidolgozásra a tanulók egyéni fejlesztési tervei. Az egyéni fejlesztési terv célja, hogy a tanuló szükségleteit és fejlődéstörténetét figyelembe véve megalapozza a gyermek nevelésének, oktatásának személyre szabott tervezését, és meghatározza nevelésének, oktatásának és fejlesztésének súlypontjait. A kiemelt fejlesztési feladatok a tanulók személyiségállapotához igazítottan, elsősorban a szükséges képességek és készségek megalapozása, kialakítása útján valósulnak meg. A súlyosan és halmozottan fogyatékos gyermekek fejlesztése, nevelése és oktatása során egyaránt teret kap a csoportközösségben, kiscsoportban, illetve egyénileg megvalósuló fejlesztés. Szerető, gondoskodó légkörben az alábbi foglalkozásokat, fejlesztéseket biztosítjuk: Beszéd- és kommunikáció fejlesztés (alternatív- és augmentatív kommunikáció) Mozgásfejlesztés (szomatopedagógiai fejlesztés) Kognitív fejlesztés (érzékelés, észlelés, figyelem, gondolkodás és memória) Sérülésspecifikus gyógypedagógiai fejlesztés (logopédia, tiflopedagógia, stb.) Önellátás és egészséges életmódra nevelés Érzelmi és szociális nevelés Játékra, kreativitásra, szabadidős tevékenységre nevelés Zenei nevelés Bazális stimuláció A tanulókat 23 éves korukig fejlesztjük iskolánkban. A fejlesztő nevelést oktatást intézményünk több színtéren biztosítja: saját intézményen belül (Petőfi tér 3.) abban az intézményben, amely a gyermek ápolását, gondozását ellátja (Tómalom utcai Fogyatékos Gyermekek Otthona) Maráczi Bán Szilvia Osztályfőnök - gyógypedagógus Bújdosó-Farkas Bernadett Szomatopedagógus