Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend HÁZIREND 2013. HÁZIREND 1
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend Kedves Szülők! Kérjük Önöket, hgy az alábbiakban megfgalmaztt házirendet figyelmesen lvassák végig, és a gyermekek érdekében törekedjenek a benne fglaltak betartására. I. Bevezető A házirend célja: A különböző szabálykban megfgalmaztt jgk, kötelességek érvényesülésének helyi gyakrlata, az intézmény saját működésének belső szabályzója. A házirend hatálya: A házirend kiterjed minden óvdával jgvisznyban álló gyermekre, közvetlen hzzátartzóikra, dlgzókra, és az óvdába látgató személyekre az intézmény területén, valamint az intézmény által szervezett külső rendezvényekre. A házirend óvdánk adtt nevelési évre szóló munkatervével együtt szabályzza a belső rendet. Összhangban áll az intézmény egyéb működését szabályzó dkumentumkkal: Alapító Okirattal, Pedagógiai Prgrammal, SZMSZ-szel. Az óvda törvényben meghatárztt feladatai: Az óvda a gyermekek hárméves krától a tankötelezettség eléréséig nevelő intézmény. A gyermekek nevelése a teljes óvdai életet magában fglaló fglalkzásk keretében flyik. Alapító Okiratunknak megfelelően integráljuk, befgadjuk a mzgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfgyatéks, több fgyatéksság együttes előfrdulása esetén halmzttan fgyatéks, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlys tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályzási zavarral) küzdő gyermekeket is. Biztsítjuk a képesség-kibntakztató és integrációs felkészítést. A sajáts nevelési igényű gyermekek integrációja a szakértői és rehabilitációs bizttság véleménye alapján történhet. Általáns infrmációk az óvdáról Az intézmény megnevezése: Sárbgárdi Zengő Óvda Székhely: 7000 Sárbgárd, Mikes köz 3. Telefn, fax: 06/25-460-148 E-mail: zeng.vda@invitel.hu Hnlap: www.zengvda.atw.hu Az intézmény tagintézménye, telephelyei: Tagintézmény: Sárbgárdi Zengő Óvda Sárszentmiklósi Tagóvdája (Kippkpp Óvda) Címe:7003 Sárbgárd, Gesztenyesr sr 1. Telefn/fax: 06 25 467 329 e-mail: kippkpp1@invitel.hu 2
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend Telephely: Sárbgárdi Zengő Óvda (Aprajafalva Óvda) Címe: 7000 Sárbgárd. Szent I. u. 49. Telefn: 06 25/465 219 Telephely: Sárbgárdi Zengő Óvda (Kölyökvár Óvda) Címe:7018 Pusztaegres, Hatvani út 50. Telefn: 06 25/470 018 e-mail: klykvar@invitel.hu Az intézmény fenntartója: Sárbgárd Várs Önkrmányzata címe: 7000 Sárbgárd, Hősök tere 2. OM aznsító: 202067 Az intézmény típusa: Óvda Az intézmény felügyeleti szerve: Sárbgárd Várs Önkrmányzata Intézményvezető: Huszárné Kvács Márta Gyermekek az óvdában Az óvdában a gyermekek személyiségét, emberi méltóságát és jgait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számukra biztsítani a fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermekek jga: hgy biztnságs, egészséges környezetben neveljék. hgy képességének, érdeklődésének, életkrának megfelelő nevelésben, és ktatásban részesüljön hgy az óvda életrendjét pihenőidő, szabadidő, testmzgás beépítésével, sprtlási, étkezési lehetőség biztsításával életkrának és fejlettségének megfelelően alakítsuk ki. A pedagógusk, és a szülők közös felelőssége, hgy ehhez a szükséges feltételeket flyamatsan biztsítsák. hgy hit és vallásktatásban vegyen részt, melyhez igény szerint lehetőséget biztsítunk az óvdában. Az SNI-s gyermek jga, hgy különleges gndzás keretében állaptának megfelelő ellátásban részesüljön, attól kezdődően, hgy az igényjgsultságát megállapíttták. A gyermekek ruházata Praktikus, kényelmes és tiszta, valamint a mindenkri időjárásnak megfelelő legyen. A váltócipő használata kötelező. Az óvdában zárt cipőt, vagy szandált viseljenek a gyermekek, papucst nem hrdhatnak, mert balesetveszélyes. Minden gyermek rendelkezzen váltóruhával, a felszerelésekbe, ruhadarabkba szíveskedjenek a gyermek jelét vagy mngramját beleírni A testneveléshez rövidnadrág, póló, és trnacipő szükséges. Alváshz pizsama, párna, párnahuzat, takaróhuzat. A gyermek zsákjában csakis az óvdában szükséges hlmik tárlása történjen. Óvdai ünnepeinkről, rendezvényeinkről, azk idejéről, az ünneplés módjáról, ünnepi ruha szükségességéről időben tájékztatást adunk. 3
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend Gyermeküket mindig tisztán, gndzttan hzzák óvdába, kérjük mellőzzék, hgy ki legyenek festve. (szem, arc, száj, köröm, haj) A gyermekek tthnról behztt tárgyainak, játékainak szabályzása A gyermekek puha alvójátékkat, mesekönyvet hzhatnak be. A közösségi nevelés szabályainak megfelelően a behztt játékkkal más is játszhat. Az ekkr keletkezett megrngálódást kérjük tudmásul venni. Az óvda épületében a saját tulajdnú járművek rller, kerékpár, szánkó, babakcsi tárlására, őrzésére nincs lehetőségünk. Az óvdai felvétel, átvétel rendje Az óvdába a gyermekek előjegyzés alapján kerülnek. A gyermekek előjegyzése minden év áprilisában történik, az elhelyezett hirdetményekben feltűntetett időpntban. A felvételről az óvdavezető dönt. Az újnnan felvett gyermek attól a naptól kezdhet óvdába járni, amikr betöltötte a harmadik életévét. Az óvdalátgatás megkezdéséhez rvsi igazlás szükséges. Az óvdai beiratkzás A beiratkzásra a helyi szkásknak megfelelően áprilisban kerül sr, ill. flyamatsan. Beiratkzáshz szükséges dkumentumk: lakcímkártya, és TAJ kártyája, ill. a szülő lakcímkártyája. A gyermek óvdába érkezésének és távzásának rendje Az óvdába érkező gyermeket minden esetben a szülő átadja az óvdapedagógusnak. Ha ezt elmulasztja s a gyermek valami miatt mégsem megy be az óvdapedagógus nem tud felelősséget vállalni a gyermekért, és nem is kérhető számn. 14 év alatti testvér csak úgy viheti haza, ill. a gyermek egyedül úgy mehet haza, ha a szülő írásban hzzájárul a gyermek elviteléhez, ill. egyedüli hazajárásáhz. A nyilatkzatn a szülő dátummal jelzi az érintett napkat és aláírja azt. Amikr a szülő az óvdapedagógustól átveszi a gyermeket, a gyermek biztnságáért a szülő a felelős az óvda épületében és az udvarán belül is. Az óvónő teljes figyelmére szükség van, hgy a még tt lévő gyermekeket maradéktalanul elláthassa. A kisebb testvéreket ne hagyják őrizetlenül! A babakcsikat tt helyezzék el, ahl nem akadályzzák a közlekedést. Elvált szülők esetében, ha a szülők nem tudnak megegyezni, a mindenkri bírósági végzést vehetjük figyelembe. Amennyiben ilyen nincs, mindkét szülőnek azns jgai vannak a gyermek elvitelével kapcslatban. Kérjük, hgy óvdánkat ne használják a szülői láthatási és kapcslattartási intézményként, vegyék igénybe az erre kijelölt intézmények lehetőségeit. Bejáró gyermekeket reggel az autóbusz megállótól az óvdába, délután a buszhz kísérjük. A gyermek biztnságáért az óvdapedagógus addig felelős, amíg át nem adja a csprtban dlgzó kllégának. Az óvdapedagógus felelőssége addig terjed, amíg felteszi a gyermekeket a buszra. A buszn történő utaztatás a szülő felelőssége. Amennyiben valamelyik gyermek szülője 16.30 óráig nem érkezik meg, (székhelyre vnatkzik) az ügyeletes óvdapedagógus megpróbál kapcslatba lépni a szülővel. Ha nem sikerül fél órai várakzás után értesíti az óvda vezetőjét. Az óvda nyitva, illetve zárva tartási idejét meghaladóan, ha a gyermek több esetben (3) itt marad, akkr figyelmeztetés mellett tájékztatjuk a gyermekjóléti szlgálat szakembereit. 4
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend A beisklázás rendje Abban az évben amikr a gyermek augusztus 31-ig a hatdik életévét betölti, valamint az isklába lépéshez szükséges fejlettséget eléri tankötelessé válik, és a szülő köteles gyermekét beíratni az isklába. A gyermekek fejlettségét figyelembe véve az óvda az isklai beíratáshz szakvéleményt állít ki, amely a gyermekek beisklázásáhz szükséges. A gyermek távlmaradásának, mulasztásának igazlására vnatkzó előírásk A gyermek abban az évben, amelyben az 5. életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvdai nevelésben részt venni. Az óvdába járó gyermek távlmaradásának kát a szülőnek be kell jelentenie, és azt igazlnia kell. Igazltnak tekinthető a hiányzás, ha: a gyermek beteg vlt és rvsi igazlást kapunk, (Betegségből visszatérve a gyermek csak rvsi igazlással jöhet közösségbe.) a szülő minimum 1 nappal előzetesen bejelentette írásban vagy szóban az óvdapedagógusnak, hgy gyermekét nem viszi el az óvdába, 3 napt meghaladó távllétet írásban kérünk bejelenteni. Az óvdapedagógus az Óvdai felvételi és mulasztási naplóban dkumentálja a bejelentést a megjegyzés rvatban. a gyermek hatósági intézkedés vagy alaps indk miatt nem tudtt kötelezettségének eleget tenni. Pl. rendőrségi, gyermekvédelmi vagy gyámhatósági ügy - indklja. Ebben az esetben a szülő- amennyiben erre mód van- előzetes bejelentése, valamint az illetékes hatóság hivatals irata szlgál alapul a távllét igazlásáhz. Az egy hónapt meghaladó hiányzás esetében a szülőnek kérnie kell írásban az óvdavezetőt, hgy engedélyezze a távlmaradást, gyermeke férőhelyét tartsa fent. A miniszteri rendelet 51. (3) bekezdése alapján amennyiben a gyermek távlmaradását nem igazlják, a mulasztást igazlatlannak kell tekinteni. Óvdaköteles gyermek esetében 10 nap igazlatlan hiányzásnál az eredménytelen kétszeri írásbeli felszólítás után az óvda vezetőjének 331/2006. (XII.23.) Krm. rendeletben fglaltakkal összhangban, értesítenie kell - a gyermek tényleges tartózkdási helye szerint illetékes gyámhatóságt, - az általáns szabálysértési hatóságként eljáró járási hivatalt és - a gyermekjóléti szlgálatt. Az értesítést követően a gyermekjóléti szlgálat az óvda bevnásával haladéktalanul intézkedési tervet készít, melyben a mulasztás kának feltárására figyelemmel meghatárzza a gyermeket veszélyeztető és az igazlatlan hiányzást kiváltó helyzet megszüntetésével kapcslats, valamint a gyermek érdekeit szlgáló feladatkat. A jgszabály alapján a jegyző hatósági útn kötelezni fgja a szülőt a gyermek óvdai megjelenésére, ennek eredménytelensége esetén pedig a járási hivatalnak szabálysértési eljárást kell indítania, amely srán a szülő ötvenezer frintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Amennyiben a gyermek még nem töltötte be ötödik életévét, a tíz napt meghaladó mértékű igazlatlan mulasztás az óvdai elhelyezés megszűnését eredményezi. Az óvda a mulasztásk, késések igazlásával kapcslatsan a nevelési-ktatási intézmények 5
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend működéséről, valamint a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI-rendelet (tvábbiakban miniszteri rendelet) 50. -ának (1) bekezdése alapján jár el. Egészségvédelmi szabályk: Az óvdát csak egészséges gyermek látgathatja! Ha a pedagógus megítélése szerint a gyermek beteg, gndskdik a többi gyermektől való elkülönítésről, telefnn értesíti a szülőt, aki az értesítés után a lehető legrövidebb időn belül szíveskedjen hazavinni gyermekét. Azt, hgy a gyermek egészséges, rvsnak kell igazlnia. A szülő kötelessége tájékztatni az óvdát gyermeke egészségi állaptáról (asztma, allergia, lázgörcsre, epilepsziára való hajlam, stb.) Nem hzható óvdába a gyermek, ha tthn hányt, hasmenése vagy láza vlt, váladéks a szeme, herpeszes a szája, ill. kiütéses. Ha mindez hétvégén történt, akkr sem hzható a gyermek, csak rvsi igazlással. Az óvdába ételt, italt behzni tils! Kivételt képez ez alól a csprtk által meghatárztt gyümölcsnap, és az óvdai rendezvények. A gyermekek egyéni etetése, nassltatása az tthnról hztt élelmiszerrel (rágógumi, cukr, cski, chips) nem egészséges, a többi gyermek előtt nem etikus, kérjük, mellőzzék. Kérjük, hgy a csprtszbákba, a gyermekmsdóba higiéniai kk miatt utcai cipővel ne menjenek be! /Kivétel a szülői értekezlet, és a szülőkkel közös rendezvények./ Baleset vagy hirtelen rsszullét esetén először az óvda gyermekrvsát értesítjük, utána a szülőt. Az óvdába gyógyszert (gyógyhatású készítményt) a gyermekkel beküldeni nem szabad, és az óvda személyzete a szülőtől sem veheti át. Gyógyszert a gyermekeknek csak abban a kivételes esetben adunk be, ha annak szükségességét rvsi igazlás támasztja alá. Tetves, serkés hajú gyermek nem tartózkdhat a közösségben, letisztítás után csak rvsi igazlással térhet vissza. Fertőző betegség esetén a szülőnek bejelentési kötelezettsége van. Óvó-védő előírásk A gyermeki érdekek és szükségletek figyelembevételével összeállíttt óvdai napirend betarthatósága miatt legkésőbb 8 30 óráig szíveskedjenek az óvdába érkezni. Ettől eltérni úgy lehet, egyéni egyeztetés alapján hgy a gyermekek óvdai fejlesztését az ne zavarja. A gyermekek biztnsága és az óvdai élet zavartalansága érdekében a bejárati ajtó reggel 9 00 óráig, délben 12 30 13 00 óráig, délután 15 00 órától nyitva van. Minden más időpntban az ajtót zárva tatjuk. Kérjük, ilyenkr csengessenek, kivétel azkn a napkn, amikr a térítési díjak befizetése történik. Kérjük, hgy a kerékpárk elhelyezése után a főbejáratn (az utcai bejárati kapun át) közlekedjenek. Az utcai bejárati kaput csukják be, és a gyermekzárral rögzítsék maguk után! Amennyiben gyermek marad az óvdában a nyitva tartást követően, úgy az egyik óvdai alkalmaztt értesíti a szülőt (telefn, személyesen), hgy gyermekét vigye haza. Óvdai dlgzó nem viheti haza a gyermeket. Hárm alkalm után jelzést teszünk a Családsegítő és Gyermekjóléti szlgálatnál. 6
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend Az adatkban történt váltzást kérjük, jelezzék aznnal. Feltétlenül legyen megadva élő telefnszám, hgy szükség esetén értesíteni tudjuk Önöket. Mbiltelefn használatát az óvda épületében, udvarán, rendezvényein kérjük mellőzni! A gyermekbalesetek megelőzése érdekében az udvarn délután is csak óvónői felügyelet mellett tartózkdhatnak a gyermekek. A balesetveszély elkerülése és az átláthatóság érdekében a játszóterületen csak addig tartózkdjanak a szülők, amíg gyermekükkel együtt elköszönnek. A gyermekek az óvda helységeit és ezek berendezési tárgyait csak óvdai dlgzó felügyelete mellett használhatják. A különböző óvdai eszközöket, felszerelési tárgyakat a gyermek fejlettségének megfelelően és rendeltetésszerűen használhatja. Ezt a szabályt a szülő jelenléte sem ldja fel az óvda területén! Nem veszélyeztetheti saját és társai testi épségét, egészségét. Ennek érdekében fnts, hgy megismerje és alkalmazza azkat az ismereteket, melyek egészségét és biztnságát védik. Balesetvédelem A gyermekbalesetek megelőzése érdekében az óvdában tartózkdás ideje alatt óvdapedagógusi felügyelet kötelező. Az óvda minden dlgzójának alapvető feladata közé tartzik, hgy a gyermekek részére az egészségük, testi épségük megőrzéséhez szükséges ismereteket átadja, valamint ha észleli, hgy a gyermek balesetet szenvedett, vagy ennek veszélye fennáll, a szükséges intézkedéseket megtegye. Az óvdapedagógusk az óvdai tevékenységeken, valamint a csprtösszevnásk idején kötelesek a rájuk bíztt gyermekek tevékenységét, flyamatsan figyelemmel kísérni, a rendet megtartani, valamint a baleset megelőzési szabálykat a gyermekekkel betartatni. A gyermekek biztnságs és egészséges környezetben történő nevelése érdekében, a szükséges feltételrendszer flyamats vizsgálata, a feltételek javítása állandó feladat. Az óvda vezetője az egészséges és biztnságs munkavégzés tárgyi feltételeit munkavédelmi ellenőrzések- szemlék- keretében rendszeresen ellenőrzi. Minden nevelési év kezdetén, valamint séták, kirándulásk előtt illetve egyéb esetekben szükség szerint minden óvdai csprtban a gyermekek életkrának megfelelően, fglalkzásk srán ismertetni kell az egészségük és testi épségük védelmére vnatkzó előíráskat, (baleset-megelőzési ismereteket) veszélyfrráskat (mérgezés, fulladás veszélyei, az égés, az áramütés, valamint az esés és egyéb témakörében) és az elvárható biztnságs magatartásfrmákat fejleszteni kell. Amennyiben az óvda épületét a gyermekcsprtk elhagyják a gyermekek biztnsága érdekében 10 gyermekenként két felnőtt, 20 gyermek felett 3 felnőtt kísérőt biztsítani kell. A láthatósági mellény viselésével a gyermekek már óvdás krban megszkják a passzív biztnsági eszközöket, igénylik azk használatát és nem utlsó srban sétáik, kirándulásaik közben a csprtk nagybb biztnsággal vehetnek részt a közúti közlekedésben. A gyermekek számára közölt balesetvédelmi ismeretek témáját és az ismertetés időpntját az óvdai csprtnaplóba be kell jegyezni. Az óvdapedagógusknak visszakérdezéssel meg kell győződni arról, hgy a gyermekek elsajátíttták-e a szükséges ismereteket. Ha gyermeket baleset éri, a vele fglalkzó óvdapedagógus kötelessége az elsősegélynyújtás. Természetesen előtte gndskdik a többi gyermek felügyeletének megszervezéséről. A gyermeket ért bármilyen baleset, sérülés, rsszullét esetén haladéktalanul a következő intézkedéseket kell tenni: 7
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend - a sérült gyermeket elsősegélyben kell részesíteni, - ha szükséges rvst, mentőt kell hívni, - a balesetet, sérülést kzó veszélyfrrást tőle telhető módn meg kell szüntetni, - minden gyermekbalesetet, rsszullétet, sérülést aznnal jelenteni kell az óvda vezetőjének, és a szülőt értesíteni kell, - a balesetet szenvedett gyermeket elsősegélynyújtásban részesítő dlgzó a sérülttel csak annyit tehet, amihez biztsan ért, - a nem súlys balesetről jegyzőkönyvet készít, - az óvdában történt mindenféle balesetet, sérülést az óvda vezetőjének ki kell vizsgálnia. A nevelési-ktatási intézményben bekövetkezett tanuló- és gyermekbaleseteket nyilván kell tartani. A nylc napn túl gyógyuló sérüléssel járó gyermekbaleseteket haladéktalanul ki kell vizsgálni. Ennek srán fel kell tárni a kiváltó és a közreható személyi, tárgyi és szervezési kkat. Ezeket a baleseteket az ktatásért felelős miniszter által vezetett, a minisztérium üzemeltetésében lévő elektrnikus jegyzőkönyvvezető rendszer segítségével kell nyilvántartani, vagy ha erre rendkívüli esemény miatt átmenetileg nincs lehetőség, jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvek egy-egy példányát az elektrnikus útn kitöltött jegyzőkönyvek kivételével a kivizsgálás befejezésekr, de legkésőbb a tárgyhót követő hónap nylcadik napjáig meg kell küldeni a fenntartónak. Az elektrnikus útn kitöltött jegyzőkönyv kinymtattt példányát, a papíralapú jegyzőkönyv egy példányát át kell adni a tanulónak, kiskrú gyermek esetén a szülőnek. A jegyzőkönyv egy példányát a kiállító nevelési-ktatási intézményében meg kell őrizni. Amennyiben a baleset súlysnak minősül, akkr azt a nevelési-ktatási intézmény a rendelkezésre álló adatk közlésével telefnn, e-mailen, telefaxn vagy személyesen aznnal bejelenti az intézmény fenntartójának. A súlys baleset kivizsgálásába legalább középfkú munkavédelmi szakképesítéssel rendelkező személyt kell bevnni. Az intézmény vezetőjének és a tagóvda-vezetőnek felelőssége, hgy az óvdában keményfrrasztás, ív- és lánghegesztés, ipari gázpalack, illetve tartály felszerelése az épületen szakkivitelező által flytattt építési, felújítási, javítási munka kivételével nem végezhető, hgy az intézmény területén a gyermekekre veszélyes eszköz, szerszám csak a legszükségesebb időtartamig, az adtt felújítási, egyéb szerelési tevékenység idejéig, s csak az azzal dlgzók állandó felügyelete mellett lehet, hgy a gyermekek elektrms áramütés elleni védelme flyamatsan biztsítva legyen az aljzatk vakdugózásával, illetve a hálózat megfelelő védelmével, hgy a gyermekek az épület számukra veszélyfrrást jelentő helyiségeibe ne juthassanak be, hgy a játékk, tevékenységi eszközök vásárlásakr csak megfelelőségi jellel (MSZ EN 71- es szabványnak megfelelő) elláttt termékeket szerezzenek be, hgy az udvari játékk flyamats karbantartása, időszaks szabványssági felülvizsgálata megtörténjen, a gyermekbalesetek megelőzése érdekében a vezető és a munkavédelmi felelős feladata a gyermekekkel fglalkzó valamennyi alkalmaztt figyelmét felhívni a veszélyfrráskra (csprtszba, udvar, séták, kirándulásk, játékeszközök stb.) valamint a bekövetkezett baleset utáni eljárással kapcslats szabályk megfgalmazása, a teendők ismertetése, 8
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend a veszélyekre figyelmeztető jelzéseket, táblákat, hirdetményeket ki kell függeszteni, illetve azk tartalmát legalább évente ismertetni kell, évente az intézmény egész területét felmérjék a védő, óvó intézkedések szükségessége szempntjából. Az óvdai alkalmazttak felelőssége: Mindennaps tevékenységük srán fkzttan ügyeljenek az elektrms berendezések használatára, kezelésére. A különböző berendezéseket úgy tárlják, hgy azkhz a gyermekek ne férhessenek hzzá. A gyermekek testi épségét veszélyeztető (szúró, vágó stb.) tárgyak tthnról ne kerülhessenek az óvdába. A tevékenységekre általuk készített és használt eszközök megfeleljenek a biztnsági előírásknak. Javaslatt tegyenek az óvda épülete és a csprtszbák még biztnságsabbá tételére. Munkaterületükön fkztt óvatssággal járjanak el, ügyelve a gyermekek biztnságára, testi épségére. Veszélyfrrást jelentő munkahelyüket mindig zárják. Hívják fel a gyermekek és az óvdavezető figyelmét a veszélyhelyzetekre. Aznnali veszélyelhárítás szükséges a baleset megelőzése érdekében. Minden udvari játéknál tartózkdjn felnőtt, aki felügyel a gyermekekre, az esetleges balesetek elkerülése végett. (hintánál, csúszdánál, mászókánál stb.) Gyermekvédelem Valamennyi óvdapedagógus kötelessége, hgy részt vegyen a gyermekvédelmi feladatk ellátásában, a gyermekek fejlődését veszélyeztető körülmények megelőzésében, feltárásában, megszüntetésében. Tvábbá kötelessége, hgy segítse a gyermekek képességeinek, tehetségének kibntakztatását, a hátránys helyzetű gyermekek felzárkóztatását. Az óvdavezető felel a gyermekvédelmi munka megszervezéséért és ellátásáért. A nevelőtestület minden tagjának feladata a gyermekvédelemmel kapcslats munkák elősegítése. A gyermekvédelmi ügyek intézésében a mindenkri megbíztt a felelős (székhelyen, tagintézményben, telephelyen), személyéről és fgadóórájának idejéről az intézményi faliújságn tájékztatjuk a szülőket. Gyermekvédelmi feladatk: elősegíteni a veszélyeztetett és a hátránys helyzetű gyermekek óvdába kerülését a prblémákat, a hátránys helyzetet kzó tüneteket felismerni és, ha szükséges szakember segítségét kérni nyilvántartás vezetése a veszélyeztetett és a halmzttan hátránys helyzetű gyermekekről a rendszeres óvdalátgatást figyelemmel kísérni családlátgatásk végzése az óvdapedagógusknak, szükség esetén a gyermekvédelmi felelőssel 9
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend a családk szciális és anyagi helyzetének figyelembevételével, a különböző támgatáskhz való hzzájutást javaslatával elősegíteni együttműködés a Nevelési Tanácsadóval, Családsegítő és Gyermekjóléti Szlgálattal, illetve a gyermekvédelmi rendszerhez kapcslódó, feladatt ellátó más személyekkel, intézményekkel és hatóságkkal. a Családsegítő és Gyermekjóléti Szlgálat esetmegbeszélésein való részvétel a gyermekvédelemmel kapcslats jgszabályk váltzásának flyamats nymn követése Amennyiben a gyermek veszélyeztetettségének megakadályzása érdekében tett óvdai intézkedési lehetőségek kimerültek, az óvdavezető köteles felvenni a kapcslatt az illetékes szervekkel. Intézkedést kér azktól a szakemberektől (védőnő, rvs, jegyző) akik illetékesek a gyermek prblémáinak megldásában. Bármely rendkívüli esemény esetén szükséges teendők [R. 4. (1) bekezdés n) pnt] Az óvda működésében rendkívüli eseménynek kell minősíteni lyan előre nem látható eseményt, amely a nevelőmunka szkáss menetét akadályzza, illetve az óvda gyermekeinek és dlgzóinak biztnságát és egészségét, valamint az intézmény épületét, felszerelését veszélyezteti. Rendkívüli eseménynek minősül különösen: a természeti katasztrófa (pl.: villámcsapás, árvíz, belvíz, földrengés stb.) a tűz a rbbanással történő fenyegetés Az óvda minden alkalmazttja köteles az általa észlelt rendkívüli eseményt közvetlen felettesének aznnal, haladéktalanul jelenteni. Az óvdavezetőnek meg kell tennie minden lyan szükséges intézkedést, amelyek a gyermekek védelmét, biztnságát szlgálják. Az óvdavezető dönt a szükséges intézkedésekről. Akadályztatása esetén az SZMSZ-ben szabályztt helyettesítési rend szerint kell eljárni. Amennyiben a rendkívüli esemény jellege indklja, gndskdni kell arról, hgy az épületben tartózkdó személy (gyermek, felnőtt dlgzó, az intézménnyel jgvisznyban nem álló személyek) a tűzvédelmi szabályzat alapján mihamarabb elhagyja a létesítményt és biztnságs helyen várakzzn. A rendkívüli eseményről aznnal értesíteni kell: az intézmény fenntartóját tűz esetén a tűzltóságt rbbanással történő fenyegetés esetén a rendőrséget személyi sérülés esetén a mentőket egyéb esetekben az esemény jellegének megfelelő rendvédelmi, illetve katasztrófaelhárító szerveket, ha ezt az óvda vezetője szükségesnek tartja. Rendkívüli esemény (tűz, földrengés, természeti katasztrófa, bmbariadó stb.) esetén az épület kiürítését, a szükséges intézkedések megtételét a tűzriadó terv előírásai szerint kell végezni. A tűzriadó tervben meg kell határzni 10
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend - a rendkívüli esemény jelzésének módját, - a dlgzók, gyermekek riasztásának rendjét, - az óvda helyszínrajzát - a dlgzóknak a rendkívüli esemény esetén szükséges tennivalóit. Az épület kiürítésének időtartamáról, a gyermekek elhelyezéséről az intézkedést vezető hatóság infrmációja alapján az óvdavezető, akadályztatása esetén az intézkedéssel megbíztt személy dönt. Szülők az óvdában A szülő kötelessége biztsítani gyermeke óvdai nevelésben való rendszeres részvételét, megtegyen minden tőle elvárhatót gyermeke teljes személyiségének fejlődéséért, gndskdjn gyermeke testi, érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges feltételekről. Kérjük Önöket, hgy a gyermek távlmaradásának, mulasztásának igazlására vnatkzó előíráskat vegyék figyelembe! A gyermek fejlődéséről tájékztatást, felvilágsítást csak a csprtban dlgzó óvdapedagógusk adhatnak. A szülő jga, hgy az intézményvezető, és az óvdapedagógus hzzájárulásával előre egyeztetett időpntban óvdai tevékenységeken vegyen részt. Az óvdai és családi nevelés összehanglásának, a nevelés egységének érdekében Szülői Szervezet működik, mely félévente, illetve szükség esetén ülésezik. A szülők tájékztatása, és a hatékny együttnevelés érdekében negyedévenként szülői értekezletet tartunk. Erre az időre a gyermekek elhelyezéséről a szülő köteles gndskdni. A szülő kötelessége különösen, hgy tiszteletben tartsa az óvda pedagógusainak, alkalmazttainak emberi méltóságát és jgait. A gyermeknek, az óvda környezetében történő sétákn, prgramkn való részvétel engedélyezéséről (közeli játszótér, könyvtár, művelődési ház, stb.) a szülők év elején egyszer, írásban kell nyilatkzniuk tanévre szóló hatállyal. Óvdán kívüli prgramk, kirándulásk, busszal vagy más közlekedési eszközzel történő utazás csak abban az esetben szervezhető, ha ahhz a szülők aláírásukkal hzzájárulnak. Az óvdai jgviszny létrejöttekr kérjük a szülőket, nyilatkzzanak arról, hgy hzzájárulnak-e ahhz, hgy gyermekükről nap közben készült képek, az óvda hnlapján megjelenjenek. (www.zengvda.atw.hu) Kérjük, óvják és becsüljék, becsültessék meg a gyermekükkel az óvda tulajdnát képező épületeket, eszközöket, tárgyakat, ügyeljenek a tisztaságra. Az óvda berendezési tárgyait funkciójuknak megfelelően használják. Kapcslattartás, együttműködés A szülőknek lehetőségük van rá és igényeljük is hgy az óvdába flyó nevelőmunka kialakításában a megfelelő fórumkn aktívan részt vegyenek, ötleteikkel segítsék elő a közös gndlkdást, prblémáikra megldást keressenek. (szülői értekezlet, fgadóóra, nyílt napk) Kérjük Önöket, hgy se a gyerekkel kapcslats, se magánjellegű beszélgetésre az óvdapedagógust ne vnják el a gyerekcsprttól, mert balesetet idézhet elő, és megzavarhatja a nevelőmunka flyamatát. A beszktatás az óvdapedagóguskkal egyeztetett napi-, heti ritmusban történik. Ez idő alatt a szülő gyermekével együtt ismerkedik az óvdai élettel. Beszktatási 11
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend időn túl, a gyermekcsprtban az óvdai élet zavartalansága érdekében kérjük, ne tartózkdjanak testvérek, illetve szülők. Igyekszünk közös óvdai eseményeknek is teret adni, amelyeken minden kedves vendéget örömmel látunk. A mindennapi óvdai életben az óvdapedagógus teljes figyelmére szükség van, hgy a rábíztt gyermekeket maradéktalanul elláthassa. Gyermekvédelem Óvdánkban a gyermekvédelmi felelős krdinálja a csprts óvdapedagógusk ezzel kapcslats munkáját, és szükség szerint segíti a hzzáfrduló szülőket, valamint kapcslatt tart a segítő intézményekkel. Az óvónők, a dajkák a vezető útján kötelesek a gyermekvédelmi törvény alapján - az illetékes gyermekjóléti szlgálatt értesíteni, ha megítélésük szerint a gyermek súlys veszélyhelyzetbe került, vagy kerülhet. Ebben az esetben az egyébként rendelkezésre jgsult beleegyezése nem szükséges. Óvdáztatási támgatást igényelhetnek gyermekük részére: - ha a gyermek 3, vagy 4 éves a beíratáskr, és legalább napi 6 órát tartózkdik az óvdában, - ha az igazlt és igazlatlan napk száma nem haladja meg a nevelési napk 25 %-t. Dkumentumk nyilvánssága A HÁZIRENDET az újnnan beiratkztt gyermekek szülei megkapják a beiratkzáskr. Az óvdánk alapdkumentumai valamennyi szülő számára nyilvánsak, kérésre bármikr megtekinthetők az intézményvezető irdájában, vagy elkérhető az óvdapedagógusktól, ill. megtekinthető az óvda hnlapján. A házirend érvényes az óvda egész területén, illetve az óvda által szervezett valamennyi rendezvényen. A házirend jgfrrás, betartása mindenki számára kötelező. Pedagógiai munka az óvdában Az óvdában a nevelés a nevelőtestület által készített Pedagógiai Prgram alapján történik. Az óvdapedagógusk a gyermek személyiségfejlesztésében, képességeinek kibntakztatásában együttműködnek a szülőkkel. Az óvdapedagógusk a gyermek életkrának, fejlettségének figyelembevételével elsajátíttatják a közösségi együttműködés magatartási szabályait, és törekednek annak betartatására. A gyermekeket rendszeresen balesetvédelmi ktatásban részesítik az óvdapedagógusk. Baleset esetén az óvdapedagógus köteles értesíteni a szülőt, és az intézményvezetőjét, valamint az egyéb szükséges intézkedéseket megtenni. 12
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend Az óvdapedagógusk kötelessége, hgy a gyermekek, és a szülők emberi méltóságát, és jgait tiszteletben tartsa. Külön, speciális tevékenységekben pl. lgpédiára, gyógytestnevelésre, fejlesztő fglalkzáskra járó gyermekek, hitktatásban részesülő gyermekek a fglalkzás ideje alatt biztnságáért a fglalkzást vezető szakember felel. Infrmációt ők adhatnak a gyermekek fejlődéséről szakterületükön belül. Az óvda által szervezett pedagógiai témájú szlgáltatáskn (néptánc, kézműves tevékenység) résztvevő gyermekek a fglalkzásk ideje alatt a gyermekcsprtból való da és visszakísérés alatt a tanflyamvezető óvdapedagógus felel a gyermekek biztnságáért, fejlesztéséért. Szükség esetén a tanflyamvezető óvdapedagógus ad felvilágsítást az általa szervezett tevékenységről a szülők kérdéseinek megfelelően. A gyermekek értékelése A gyermekek értékelését az óvdapedagógusk végzik egyéni megfigyelések alapján. A szülők tájékztatása személyesen, fgadóórák keretében zajlik. A gyermek fejlődéséről tájékztatást, felvilágsítást csak a csprtban dlgzó óvdapedagógusk adhatnak. Kérjük, hgy az óvda nem pedagógus dlgzóitól pedagógiai kérdésekben ne kérjenek tájékztatást! Óvdánkban a gyermekek értékelésekr elsődleges szempnt, hgy minden gyermeket, az életkri sajátsságkat figyelembe véve önmagáhz képest, a saját lehetőségeihez, adttságaihz képest mérünk a fejlődésben. Mindennaps megfigyeléseink alapján minden gyermekről fejlődési naplót vezetünk, mely tartalmazza az általunk tapasztalt, váltzáskat, a fejlesztés lehetőségeit, az elért eredményeket. A gyermekek jutalmazásának, fegyelmezésének elvei, frmái A jutalmazás elvei: - példamutató magatartás - segítőkészség - munkában való aktív részvétel - tevékenységekben való kiemelkedő teljesítmény - szerepléseken való részvétel Frmája: - szóbeli dicséret, taps, simgatás, illetve valamiben elsőség biztsítása jutalmként - (pl. ő vezeti a srt), társak előtti elismerés. Fegyelmező intézkedések elvei: Ételtől, italtól, szabad levegőtől, közösségi rendezvényektől való eltiltás tils! - játékk, eszközök nem rendeltetésszerű használata - közösségi szabályk flyamats be nem tartása Frmája: - más tevékenységbe irányítás 13
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend - a játékból való kiemelés (időtartama: ahány éves a gyermek, annyi perc) A térítési díj befizetése A térítési díj beszedése minden hónapban a hirdetőtáblán feltüntetett napkn az ügyintézőnél történik. Pótbefizetésről is tt kapnak tájékztatást. Hiányzás bejelentése és az étkezés lemndása Telefnn vagy személyesen adtt napn reggel 9 óráig, így a következő naptól mentesül a térítési díjfizetése alól. A hiányzásk miatti levnás a következő befizetéskr írható jóvá. Be nem jelentett hiányzás esetén a szülő a térítési díj visszafizetésére nem tarthat igényt. A visszaérkezést is kérjük, jelezzék, az óvdában az étkezés zavartalansága miatt, előző napn 9 óráig. A kedvezményekben részesülőkre is vnatkzik ez a szabály! A gyermekek részére a napi hármszri étkezést biztsítja az Eurest Kft. (tízórai, ebéd, uzsnna). Ételallergiás gyermek számára külön étkezés rendelhető. A heti étrend az óvda előterében a hirdetőtáblán megtekinthető. Hárm vagy több gyermek esetén a szülő nyilatkzata alapján térítési díjkedvezményre jgsult. Hátránys helyzetű gyermekek önkrmányzati döntés alapján teljes vagy részleges térítési díjkedvezményben részesülhetnek. Egyéb, az intézmény biztnságát garantáló szabályk Idegenek az óvdában: Dlgzókn kívüli személyek az óvda területén csak intézményvezetői engedéllyel tartózkdhatnak! (leendő szülők, dlgzók hzzátartzói, szerelők, stb.) Az óvda területén, faliújságán, csak intézményvezetői hzzájárulással lehet elhelyezni reklámanyagt, vagy egyéb, az óvda prfiljával egyező, tevékenységével, működésével kapcslats anyagt. Az óvda prfiljával nem egyező reklám elhelyezésére nincs lehetőség. Hirdetmények: Az egész óvdát érintő ügyekben a bejárat melletti táblákra helyezhető el infrmáció, ahl minden szülő és dlgzó lvashatja ezeket. A csprtkban történő eseményekről a csprtk bejáratánál kialakíttt faliújságról értesülhetnek a szülők. A csprtk hirdetőtábláján kizárólag a nevelőtestület tagjai helyezhetnek el a csprt életével, a nevelőmunka flyamatával és az intézmény működésével kapcslats hirdetményeket, melyek tartalmáért felelősséggel tartznak. A házirendben fglaltak be nem tartásával kapcslatban bekövetkezett balesetekért, kárkért az óvda felelősséget nem vállal. Fnts tudnivalók 1. Alkhl és drg fgyasztása az intézmény egész területén tils! 2. Az óvda területén, illetve 5 méteres körzetében tils a dhányzás! 3. A szülők kizárólag az épület főbejáratán közlekedhetnek. 14
Sárbgárdi Zengő Óvda Házirend 4. Az óvda területén kereskedelmi, ügynök tevékenység nem flytatható, kivétel az óvda által szervezett rendezvény alkalmával. 5. A kerékpártárlóban elhelyezett kerékpárkért az intézmény felelősséget nem vállal. 6. Az óvda parklójában a gyermekek felügyelete, testi épségének megóvása a szülők kötelessége. 7. Az óvda látgatására (a jgsultakn kívül) csak az intézményvezető adhat engedélyt. 8. Beteg, lázas, kiütéses gyermek az intézményt nem látgathatja. Az óvdából hiányzás esetén a gyermeket rvsi igazlással fgadjuk. 9. Ha a gyermek az isklai életmódra felkészítő fglalkzásról egy nevelési évben 10 napnál igazlatlanul többet mulaszt, az intézmény vezetője (331/2006.(XII.23.) Krm. rendeletben fglaltaknak összhangban fg eljárni. 10. Új kapcslattartási frmaként a számítógép és az internet kínál új lehetőséget. Kérjük a Kedves Szülőket, hgy személyes adataik megadásakr az e-mail címüket is szíveskedjenek megadni az óvdapedagógusknak. Sárbgárd, 2013. augusztus 28. Huszárné Kvács Márta intézményvezető 15