Pályáztunk és nyertünk! A pályázat NTP-MTTD-17-0093 számú Csillagmatek a Tejúton címmel valósult meg a Nemzeti Tehetség Program támogatásával. A pályázati program során a gyerekek rengeteg, kézzel fogható, tevékenység és játék központú módszerrel szereztek ismereteket a csillagászat és a matematika összefonódó területeiről. A tevékenységek alkalmasak voltak arra is, hogy kötődésük e két tudományterület iránt erősödjön. Emellett együttműködni, prezentálni, öndifferenciáltan ismeretet szerezni is tanultak. A koruknak, az érdeklődésüknek, az életkori sajátosságaiknak megfelelően fejlődhettek. A programsorozat gerincét az év során egymást követő matematika és csillagász műhelyfoglalkozások alkották. A feldolgozott témákból ízelítő: Térképeket készítettünk, gráfokat vizsgáltunk, topológiai játékokkal, labirintusokkal foglalkoztunk. A bolygók és a platóni testek matematika történeti érdekességei után kutattunk, szabályos testeket építettünk. Ismerkedtünk a gömbi geometriával, és szerkesztettünk a Lénárt-gömbön. Csillagjátékokat játszottunk: vizsgáltuk a meteorokat és a becsapódást, kisbolygókat modelleztünk, galaxisokat készítettünk, a Naprendszerrel és keletkezésével is sokat foglalkoztunk. Üstököst főztünk, kómát, csóvát figyeltünk meg. Mindent élményszerűen, érthetően próbáltunk a gyerekekkel megfigyeltetni. Kézbe venni az égi jelenségeket, játszani és alkotni velük.
Ezeken a foglalkozásokra a diákok prezentációkkal, szemléltetésekkel, játékvezetésekkel készültek. Ügyesen tartották meg előadásaikat, sokat fejlődött magabiztosságuk, kommunikációjuk.
A képzőművészetet is segítségül hívtuk, alkottunk. Pályázatot írtunk ki a foglalkozásokra épülve három témakörben: 1. Csillagmesék (csillagképekkel kapcsolatos legendák ábrázolása) 2. Fantáziabolygók (A képzelet alapján, kitalált, elképzeld bolygók ábrázolása térben vagy síkban) 3. Érdekes Földábrázolások (különleges technikákkal: gombokkal, tollakkal, gyöngyökkel, stb. érkeztek alkotások.)
A projekt során játszottunk, kardoztunk, sportoltunk is. Kiemelkedő esemény volt az általunk szervezett Tehetségnap, azaz a Csillagnap. A kerület iskoláiból érkezett játszani hozzánk 50 csapat, azaz 200 gyerek. Tizenhat helyszínen játszottak nyolc féle játékot: Bolygó sudokut, űrkutatáshoz, csillagászokhoz kapcsolódó memória játékot. Üstököst főztünk, vattacukor készítő géppel a bolygók keletkezését vizsgáltuk, galaxist készítettünk kristály cukorból, játszottunk csillagképekkel, a nappalokkal, és az éjszakákkal.
A vetélkedő után megvendégeltük a résztvevőket, és a legügyesebbek a nyeremények közül választhattak, de minden vendég kapott ajándékot, mely iskolánk 3D-s nyomtatójával készült. Az év során többször távcsövekkel vizsgáltuk az eget, együttműködtünk az MCSE csillagászaival. Megismételtük Eratoszthenész ókori mérését. Ez a tudós volt az első, aki pontosan megmérte a Föld kerületét. Megfigyelte, hogy Egyiptom két távoli városában egy adott naptári napon a napsugarak beesési szöge eltérő. A városok egy délkörön (egymástól észak-déli irányban) feküdtek. Ma már tudjuk, hogy mérése mai szemmel is meglepően pontos volt. Ezt a mérést ismételtük meg mi is. Csepeltől (Vízmű lakótelep parkolójától) pontosan délre esik Gara település (Zrínyi - Partizán u. sarok). Az ottani gyerekekkel közösen megismételtük Eratoszthenész mérését, kiszámoltuk a Föld kerületét!
A projektben résztvevő gyerekekkel kétnapos kirándulásra mentünk. A kirándulás során először Bőszénfára mentünk, a Szarvasparkot látogattuk meg Bőszénfán. Gyönyörködtünk a sokféle magyar őshonos állatfajban, szavasokat simogattunk, ismereteket szereztünk róluk.
Az Kaposvári Egyetem Agancsmúzeumában sok érdekes információval lettünk gazdagabbak. Mivel mindent meg lehetett fogni, ki lehetett próbálni, a gyerekek nagyon élvezték ezt a programot. A park után egy csodaszép réten játszottunk, természettudóskodtunk, sportoltunk, szarvas, szamár, bivaly és egyéb szalámit kóstoltunk.
Estére a Zselici Csillagpark kilátójára másztunk fel, és kémleltük az eget, megfigyeléseket végeztünk. Az éjszakai észlelést a Katica Tanyán folytattuk. Vacsora után az éjszakát is itt töltöttük. Másnap kipróbáltuk a tanya játékait, a "Fenntartható földgolyónkért ház" öko-programját. A különböző érdekes játék többsége alkalmas volt arra, hogy a projekttagok ügyesedjenek, koordinációjuk, mozgásuk fejlődjön. A közös játék során kis közösségünk is összekovácsolódhatott.
Az idén is doboltunk! Különféle érdekes ütős hangszeren, köztük japán taiko dobokkal zenélhettünk. A program végére igazi együttműködéssel élvezetes összhangban tudtunk dobolni. Az év végi játékbajnokság is sikeresen lezajlott ebben a tanévben is.