Nagyvisnyó Túlélő tábor
|
|
- Gabi Budainé
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nagyvisnyó Túlélő tábor nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin kötéltechnikák) Szlovák paradicsom Dobsina jégbarlang Nagyvisnyó, Éjszakai túra 4. nap: Egésznapos túlélő túra Nagyvisnyó Mályinka- Nagyvisnyó, Éjszakai túra 5. nap: Térképismeret, Iránytűhasználat,Tájékozódási futás alapismereteinek elsajátítása délelőtt. Délután túra a szalajkavölgyben. 6. nap: Hajnali tájfutó verseny. Várlátogatás Egerben, szabad program Eger városában. Érkezés Debrecenbe 1. nap Első napunkon, még a táborba érkezés előtt, megálltunk Poroszlón és a természet szépségét megcsodálva töltöttünk el 1-1,5 órát a Tisza tavon csónakázva. Koradélután érkeztek meg a buszok a Nagyvisnyói Boróka táborba. A faházak elfoglalása után, tábornyitó megbeszélés volt, ahol általános tájékoztatást kaptak a gyerekek a táborban való tartózkodás feltételeiről, illetve szabályairól, valamint a heti kötött programokról is szó esett. A megbeszélést követően a táborlakók közösen tettek egy túrát a táborhelytől nem messze eső 597m magasan fekvő Dédesi várromhoz. A vacsorát követően szabadfoglalkozás volt, illetve a táborvezetőknek és a segítőknek tartottak egy külön megbeszélést. 2. nap A reggeli után indultak a buszok a túlélő és kézilabda táborban résztvevő diákokkal az Aggteleki Baradla- barlang Vörös- tói bejáratához. Résztvettünk egy középhosszú barlangtúrán. A vörös-tói bejárattól idegenvezetéssel Jósvafőig tartott a túra, mintegy másfél órán keresztül. Szinpompás cseppkőoszlopok, zászló-, függő-, illetve állócseppkövek között vezet az út, érintve Magyarország legmagasabb állócseppkövét, a 19 m magas Csillagvizsgálót, a Sárkányfejet, valamint a barlang legnagyobb üregét, az Óriások termét, ahol a barlang akusztikájából kaptunk ízelítőt. A túra után egy tanösvényen keresztül látogattunk el, egy a barlanghoz közel eső tengerszemhez. A táborba visszaérve az ebédet követően szabadfoglalkozás volt. (Spotpálya használat, kerékpározás, labdajátékok) Vacsora után sötétedéskor gyülekeztünk az éjszakai túrához, mely az általunk előre bejárt erdőrészen zajlott.
2 3. nap Reggeli után kötött program volt, mely a Csomózási technikák a túléléshez címen futott. A gyerekek kötéltechnikai ismereteket sajátíthattak el. A korai reggelit követően a túlélő, illetve kézilabda tábor lakói közösen indultak a Szlovák paradicsom bejáratánál fekvő Dobsinai jégbarlanghoz. A távolság miatt, az egész napot távol töltöttük a tábortól, de a látvány kárpótolt minket a sok fáradtságért. 4. nap A csapat a negyedik napon egy egész napost túlélőtúrán vett részt. Túránkat a Csondró patak völgyében kezdtük meg, ami Magyarország egyik legvadregényesebb helye. A terep kezdő természetjáróknak igencsak nehéznek bizonyulhat, mivel rengeteg kidőlt fa akadályozta a haladást az egyébként is nehezen járható jelzett úton. Ezen a napon összesen 15 kilométert tettünk meg változatos terepviszonyok között, meghódítva néhány magasabb hegycsúcsot is. 5. nap A reggelit követően tájékozódási alapismereteket sajátítottak el a gyerekek a délelőtt folyamán. A táborlakók megtanulták a térkép és az iránytű használata mellett a természetjárás szabályait. Az ebédet követően közös sétára indultunk a Szalajka völgyében a kézilabdásokkal. 6. nap Az utolsó nap hajnali ébresztővel és tájfutó versennyel kezdődött. A terep az előző két nap esőzései után meglehetősen nehéz volt, de a gyerekek meglepően gyorsan és hatékonyan teljesítették a feladatot. A verseny után a szobák elrendezése és az összepakolás következett. Ebéd után táborzárás, és egy várlátogatás várt még ránk Egerben.
3 1. nap
4 2. nap
5
6
7 3. nap
8
9
10 4. nap
11
12 5. nap
13
14 6. nap
15
Nagyvisnyó Sporttábor
Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:
Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló
Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló A nagyvisnyói táborban 170 diák vett részt, és 7 kisebb tábort foglalt magába. A mi táborunk a kézilabda lánytábor, amelynek 40 résztvevője volt. Ezen
Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.
Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai
A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt
A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,
EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Északi-középhegység természeti kincsei A megvalósítás időszaka: 2018.
ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek
ANP osztálykirándulásos ajánlatai Barlang túrák Hucul programok Kúria Oktatóközpont Tanösvények Faluséták és kultúrtörténeti helyszínek Baradla-barlang, aggteleki rövidtúra 700Ft/fő A túra hossza: 1 km
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek
Kerékpárral a Tisza-tó körül
Kerékpárral a Tisza-tó körül A Menetszél 2016-os második túrája a Tisza-tó körül vezetett. Egy nap, 65km, ebből 58 km gáton, kerékpárúton, kerékpárosbarát autóúton és 7 km életveszély közepette. Egy nemzeti
ERZSÉBET TÁBOR Zánka
ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon
Képes beszámoló. A levegő titkai NTP-KNI A hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex programok támogatása
Képes beszámoló A levegő titkai NTP-KNI-18-0056 A hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex programok támogatása Programok Kötelező programok (60 óra) Tehetségkeresés és diagnosztika:
Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem.
Időpont: 2016. július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Felszerelés: jókedv, bakancs, esőkabát. Biztosítás: egyénileg történik. Találkozó:
ERDEI ISKOLA programja
ERDEI ISKOLA programja 2010. május 10-14. Felsőtárkány Hagyd ott a várost. Csend-övembe jöjj, hagyd ott az ingerült és hetyke szókat. Itt fákat, felhőt, forrást üdvözölj, s hallgasd a zengő, mámoros rigókat.
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez
KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2383-2/2011. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez
Nyári tábor Szigetköz / július (6 nap / 5 éj)
Nyári tábor Szigetköz / 2016. július 18. 23. (6 nap / 5 éj) 1 nap (érkezési nap / hétfő / július 18.) Odautazás 7 45 Gyülekezés Veszprém vasútállomáson 8 15 Indulás Győr felé (vonatszám: 39517) 10 17 Érkezés
N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K
BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón
V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34
A tábor költsége: 79.000 Ft 1 Apa és 1 gyermek részére a második gyermek részére kedvezményt adunk 114.500 Ft 1 Apa és 2 gyermek.
APA-GYERMEK TÁBOR A tábor helyszíne: Törökmező Turistaház Távolság Budapesttől: 55 km. Megközelíthető Budapest felől autóval - az M2-es autópálya szobi kijáratánál Verőce felé, majd Kismarosnál Kóspallag
Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló 2015.03.28. (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa 2015. 03.29.
Kedves Tarokk Barátok! Örömmel tudatom Veletek, hogy idén immáron 8. alkalommal rendezzük meg Szilvásváradon a hagyományos Gibás Imre tarokkkupát, illetve természetesen csatlakozunk az Országos tarokkverseny
B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között
B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program
Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián
Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál
2013. július 21. vasárnap
Newstart Életmódtábor a Bakonyban 2013.07.21-28-ig Részletes program: 2013. július 21. vasárnap 11.00-13.00 Érkezés, táborhely elfoglalása 13.30-14.30 Ebéd a Napfényes Étteremből: Kerti vegyes zöldségleves
Sítábor es tanévben
Sítábor 2016-2017-es tanévben Ideje: 2016. január 31-február 3. (4 nap, 3 éjszaka) Helye: Zdiar, Szlovákia Sípályák: 31-én Bistra, 1-3-án Bachledova Dolina Szállás: Zdiar, a panzióban a 4-6 ágyas a szobákhoz
1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653. ,,Kilométer falók védőnők gyalog, kétkeréken. TÚRAKIÍRÁS.
MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE Közhasznú Szervezet 1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Mottó: Védőnők az egészséges boldog családokért Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653,,Kilométer falók védőnők
ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka
ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,
MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY
MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók
BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ
BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ Aggteleki rövidtúra (1 óra/1 km) Vörös-tói túra (2 óra/2,3 km) Hosszútúra (kb. 5 óra/7 km) Retek-ági speciális túra
MEGHÍVÓ ÉS TÚRA LEÍRÁS TELJESÍTMÉNYTÚRA. A 6. próba!
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Tisza-tavi Regionális Turisztikai Projekt Iroda 5350 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Tel./Fax: (06-59) 351-753 E-mail: rmitiszato@hungarytourism.hu www.tisza-to-info.hu
Poroszlói kalandok
Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb
Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról
Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!
IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás
Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.
Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről
Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.
1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek
NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN
1 NYELVI TÁBOR AUSZTRIÁBAN IN BURGENLAND IN MADONNENSCHLÖSSEL Iskolánk 2013. szeptember 30-tól október 4-ig Ausztriába, Burgenlandba ismét német nyelvi tábort szervez immár 13.éve. Célunk, a német nyelv
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról
Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor
ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN
ÚJJÁSZÜLETÉS AZ ÚJ ÉVBEN SPIRITUÁLIS ÉS MEDITÁCIÓS ÉLMÉNYEK BALIN Bali az indonéz szigetvilág gyönyörű szigete, egyedi, színes, spirituális kultúrájáról ismert. Számos szertartása és szokása, ami több
- március - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. A tavasz küszöbén. Ez történt januárban és februárban: Sítábor Hargitafürdőn
Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - március - A tavasz küszöbén Az év elején ólomlábakon vánszorog a tél és már inkább virágok nyílását várjuk. Hogy gyorsabban teljen ez a hónap is, ismét lehet válogatni
Természetközeli sporttábor
TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Természetközeli sporttábor 2015. 10. 19-21. Természetközeli
Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át!
Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Jelentkezés a Találkozóra Koszovácz Erzsi/Zsebinél
Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA
Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ Kedves Vendégeink! A 2018-as évben az NKM Áramszolgáltató Zrt. és az NKM Elektromos SE közösen rendezi a 68. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozót Szegeden. Társaságunk
Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel
Érkezés Tel Avivba a Barátság Hét kezdete előtt szállás lehetőségek Hotelek Tel Avivban: City Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 100 $ / fő Metropolitan Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 90 $ / fő Imperial
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy
Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.
TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan
1145 Budapest, Pétervárad utca 5. Mobil: +36-20-341-4930, +36-20-415-7793 Irodai telefonszám: +36-1-312-5042 Fax: +36-1-283-3208 E-mail: info@goe.org.hu Web: goe.org.hu Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás
INGYENES SÍOKTATÁS INGYENES SÍFELSZERELÉS PÁLYASZÁLLÁS. nassfeld. & gitschtal 2018/19 AUSZTRIA
PÁLYASZÁLLÁS INGYENES SÍOKTATÁS INGYENES SÍFELSZERELÉS nassfeld & gitschtal 2018/19 AUSZTRIA terep nassfeld 110 km tökéletesen karbantartott sípálya minden nehézségi szinten, garantált hóbiztosság 26 modern
2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója
2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,
APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ
APARTMAN SZÁLLÁS SZÁLLÁS ÉS ÉTKEZÉS ÁRLISTA AZ ÉTKEZÉSEK MENÜ JELLEGGEL ÉRTENDŐK. AZ ÁRAK AZ ÁFA-T TARTALMAZZÁK, IFA 200,- FT/FELNŐTT/ÉJ (Ft/fő/éj) Szállás teljes panzióval * félpanzióval* Reggeli* Ebéd*
45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ
45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. 1 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. A találkozó célja: Rendezvényünkkel
Bakancsban, vasparipával!
Bakancsban, vasparipával! Vasutas Természetjárók Szövetsége, 1113 Budapest, Villányi út 48/b. 2/1. Asz.: 19021887-1-43 3/2016. VTSZ. Kapják: valamennyi szakosztály, önálló egyesület, felügyelő bizottság,
Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.
Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az
CORPORATE TRAVEL GRAN CANARIA
CORPORATE TRAVEL GRAN CANARIA SZEMÉLYES ELŐNYÖK Helyben élő magyar kapcsolat non-stop elérhetőséggel, csoportkísérettel és az alábbiak ismeretével: Az igényeknek legmegfelelőbb szállás biztosítása Az attrakciókat
65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL
ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.
Ismétlő kérdések 1. Tájfutó elméleti ismeretek. Ismétlő kérdések 3. Ismétlő kérdések 2. Ismétlő kérdések 4. Ismétlő kérdések 5.
Ismétlő kérdések. Mire utal a térképen a sárga szín? Tájfutó elméleti ismeretek. foglalkozás Nyílt területre, fák nélkül Homokos talajra Lankás, dombos vidékre Ismétlő kérdések. Ha egyenesen haladunk az
Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN
Driving Experience ON ICE az igazi téli vezetéstechnika SZIGORÚAN HÓBAN Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a Magyarországon elérhető legjobb téli vezetéstechnikai tréning. Ugyanis nem mesterséges műgyanta
tel: web:
- 2017 - Merry Christmas, your Lordship! Exkluzív adventi HOSSZÚ HÉTVÉGE Angliában Utazás időpontja: 2017. december 7-10. Utazás hossza: 4 nap/3 éj Létszám (min-max): 10-12 fő Részletes program 1. nap
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója
Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus
63. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozó. Előzetes tájékoztató
63. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozó Előzetes tájékoztató KÖSZÖNTŐ Megtiszteltetés az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. számára, hogy öt év után ismét a Villamosenergia-ipari Természetbarát
BOLDOGASSZONY PAPUCSA
BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc
5/2009. számú körlevél
5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap
Az épület mellett a méltán híres könyvtár igazi turistacsalogató, melyet nekem is sikerült belülről megcsodálnom. Sajnos arra nem volt lehetőségem,
Coimbrai beszámoló Coimbra Portugália nyugati részén helyezkedik el, Porto és Lisszabon között, nagyjából egyforma távolságban. Coimbrát Egyetemi városként szokták emlegetni, itt található Portugália legrégibb
ÁRAJÁNLAT. Emlékszel még a Tüskevárra?
ÁRAJÁNLAT Emlékszel még a Tüskevárra? Ahol Tutajos és Bütyök a nyári szünetben az öreg Matula bácsi mellett megtanulják, mit jelent a berekbéli élet, és ettől örökre megváltozik az életük! A Szécsény melletti
Svájci tanulmányút. Basel
Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor
Málta. Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró
Málta Fővárosa: Valletta Államforma: Köztársaság Hivatalos nyelve: máltai, angol Területe: 316 km² Lakossága: 404 039 fő Valutája: euró Az 1964. óra független Málta a Földközi-tengerben található kis szigetcsoport,
Köszönt titeket a DE-GYTK Hallgatói Önkormányzat!
TÁMOGATÓINK: Köszönt titeket a DE-GYTK Hallgatói Önkormányzat! Kedves Résztvevők! Nagy örömünkre szolgál, hogy idén Debrecen ad otthont a "Gyógyszerészhallgatók Országos Találkozója és Börze" eseménynek.
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban:
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a GYEMSZI Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet ismét életmódtábort szervez az alábbi időpontban: Időpont Jelentkezési határidő 2011. szeptember 14-18. 2011. július
Szárnyait bontogató Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A hozzánk érkező kis vendégek egy része el sem tudja képzelni, hogy televízió és internet, vagy akár térerő nélkül is lehet létezni. A legelső feladat ezért az, hogy megértsék, ezekre a dolgokra nem lesz
Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban
Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó
Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat
Szlovákiában jártunk Természetvédelmi MSc terepgyakorlat A természetvédelmi mérnök MSc szak megújult tanterve a nemzetközi irányba való nyitás jegyében külföldi terepgyakorlattal bővült. A másodéves hallgatók
Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium
Van új a Nap alatt... Természetismereti- tábor 2010-2011 tanév Berzsenyi Dániel Gimnázium A tábor időpontja: 2010. szeptember 22-23-24 A tábor helyszíne: Duna-Ipoly Nemzeti Park, Ipolydamásd A tábor célja:
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.08. Sítúra Helyszín: Budai-hegység Útvonal: Normafa Libegő Budakeszi
4/2009. számú körlevél
4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink
Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program
Velence Fészek Nyár 2015.06.18-21-ig - Program Kedves Résztvevők! A programok úgy vannak kialakítva, hogy a babakocsival is bejárhatóak az útvonalak, illetve a délelőtti programokból van lehetőség visszatérni
Tanár-diák terepgyakorlat a Bakonyban április
Tanár-diák terepgyakorlat a Bakonyban 2010. április 15-16. Huszonegy résztvevővel érkeztünk meg Pénzesgyőrbe a Pangea házhoz meglehetősen szomorú, csendesen esős időben. Ám a tanárokból és lelkes diákjaikból
LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország
LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv Horvátország 5. projekttalálkozó téma: Mérési és értékelési módszerek a gyakorlócégek gyakorlatában A találkozó célja
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:
Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora
PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus
Szabad program, játék. Uzsonna
BUDAPEST KÖRNYÉKI KIRÁNDULÁSOK: Négy napos kirándulások: Szállás teljes ellátással: 3800Ft/fő/éj - Szállás: 2000 Ft /fő/ éj - Étkezés: reggeli: 140 Ft tízórai: 140 Ft ebéd: 810 Ft uzsonna: 140 Ft vacsora
Részletes programterv
Részletes programterv 1. nap 2015. május 26. (kedd) 2. nap 2015. május 27. (szerda) 7:45 Gyülekező Ászáron az iskola előtt 8:00 Indulás az Erdei iskolába 11:00 Megérkezés Zebegénybe 11:15 Hajózás történeti
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után
A Baross az Erasmus+ programjában
A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk
Admin Skála Edzőtábor Programfüzet és Ellenőrzőlista
Edzőtábor Programfüzet és Ellenőrzőlista Mi fog történni az Edzőtáborban? Az kidolgozása a kulcs ahhoz, hogy a következő évben minden kitűzött célodat elérd. Ez a legzseniálisabb eszköz, ami valaha a management
- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán.
- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - szept. 14-én Strandolás a termálfürdőben, utazás Budapestre,
Kladnoban jártunk november
Kladnoban jártunk 2009. november 11-14. A négy napos program a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma által hirdetett pályázaton elnyert 600.000 Ft támogatással,
Erasmus beszámoló Kréta, Chania
Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint
Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés
Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés info@nngeopark.eu Terepi vezetés Amennyiben szeretné megismerni a Medves vidékét, örömmel segítünk. Túravezetőink már 2500 Ft/óra díjtól akár személyre
Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.
Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,
TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN
TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN 2017. július 13-16. Szervező: Csuka István túravezető (Győri Vasutas Természetjáró Egyesület) Utazás: 50 személyes modern autóbusszal Időpont: 2017. július
Sarudi vizes hétvége 2013. július 26-28. 2013. augusztus 2-4.
Sarudi vizes hétvége 2013. július 26-28. 2013. augusztus 2-4. Három napos program Sarudon, a Tisza-tó partján. A hosszú hétvége során sokat evezünk, jókat eszünk-iszunk a tóparti Eurocampingben, ahol a
Időpont: szeptember (péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal.
Időpont: 2017. szeptember 22-24.(péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: panzióban, Boga-telepen, 2-3-4 személyes zuhanyzós szobákban. Étkezés: közös boltolás, félpanzió a szálláson.
XVII. NEMZETKÖZI TŰZOLTÓ IFJÚSÁGI SZAKTÁBOR TERVE
XVII. NEMZETKÖZI TŰZOLTÓ IFJÚSÁGI SZAKTÁBOR TERVE Letenye Bázakerettye 2018. 06.21. 06. 26. Készítette: táborvezető A tábor fővédnöke: Cseresnyés Péter Úr, Miniszterhelyettes, Államtitkár, Országgyűlési
NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A
MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI KÉZILABDA DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2015. május 18-19. 1 A BAJNOKSÁG DÖNTŐJÉT A MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI
A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.
Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
II. NEGYEDÉV. 04.09. Természetjáró Alapismereti Oktatás 1 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467
II. NEGYEDÉV 04.05-06. Húsvéti tekergés Helyszín: Csepel A gyerekekkel közös ajándékozás, főzés. Időjárástól függően lehet, hogy két nap. Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555
Szakmai beszámoló. Vitorlás és vízitábor
Szakmai beszámoló Vitorlás és vízitábor Helyszín: Balatongyörök, Holiday Sportcentrum Ideje: 2013.augusztus 24-28. Létszám: - 18 fő tanuló - 4 fő pedagógus Program: 1. nap: A tábor augusztus 24-én reggel
Információs füzet Tábor 2015
Információs füzet Tábor 2015 Elérhetőségek (bármilyen kapcsolódó kérdés esetére): Tábor felelős: Szűcs Gábor: +36 70 313 7023 hot-iron@hot-iron.hu Szalka Andrea: + 36 70 432 5576 szalka.andrea@hot-iron.hu
VII. PET Kupa augusztus Napok, helyszínek, távolságok:
VII. PET Kupa 2019. augusztus 3-11. Napok, helyszínek, távolságok: 1. nap szombat (hajóépítés) Tivadar 2. nap vasárnap (hajóépítés) Tivadar 3. nap hétfő Tivadar Panyola 11.5 km 4. nap kedd Panyola Vásárosnamény-Gergelyiugornya
Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 9795 Vaskeresztes, 165/4. hrsz. Tel.: +36/94-506-835 Fax: +36/94-506-836 Mobil: +36/70-33-99-703 info@vasivizeken.hu www.vasivizeken.hu TÁJÉKOZTATÓ VASI VIZEKEN