Erdei iskola, Szolnok május 3-7.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7."

Átírás

1 Erdei iskola, Szolnok május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az egész ötödik évfolyam Szolnok-Tiszaligeten töltötte a hetet. A vonatút hamar eltelt, beszélgettünk és kártyáztunk a fiúkkal. A szolnoki állomásról különbusszal mentünk tovább a táborhelyünkre. A táborhelyen volt focipálya, játszótér és állatudvar, ahol kecskék és szamarak legeltek. Faházakba költöztünk, ahol Norbival, Noellel, Attilával, Krisztiánnal és Dáviddal voltam egy szobában. Emeletes ágyakon aludtunk. A délelıtt az utazással és játékkal telt el, majd délután a vadászatról és a vadászfegyverekrıl beszélt nekünk egy bácsi. Azután íjászkodtunk. Nem elıször próbáltam ezt a sportot, három lövésbıl háromszor találtam el a céltáblát. Este ügyességi feladatokat kaptunk. Ezekhez hét csapat alakult, tíz gyerek volt egy csapatban, lányok és fiúk vegyesen. Az én csapatom neve B10 lett, engem választottak meg csapatkapitánynak. Ezen a napon a vetélkedın második helyezést értünk el, melyért egy-egy tábla csoki volt a jutalmunk. Minden este tíz órakor volt a takarodó. Kedd 6:30-kor volt az ébresztı. A reggel azzal indult, hogy kıházakba költöztünk, mert a faházak nem voltak megfelelıek. Itt már csak négyen voltunk egy szobában. Délelıtt Tisza-parti sétát tettünk, közben köveket dobáltunk a folyóba. Sétánk során két ızet láttunk az erdı szélén. Ebédre az egyik kedvencem, chilis bab volt. Délután a Damjanich Múzeumba mentünk, ahol a környékre jellemzı népviseleteket és a falusi életforma jellegzetes berendezési tárgyait, használati eszközeit mutatták be. A múzeumlátogatás után vásárolhattunk a belvárosban. Este hangszerbemutató volt: régi népi hangszereket láttunk, melyeket Dósa Gyula bácsi szólaltatott meg. Volt köztük köcsögduda, doromb, kanna, kürt, dob és csipisüti. Ez egy erdélyi hangszer, mely úgy néz ki, mint egy hegedő, csak nagyobb. Egy húrt meghúznak rajta, majd elengedik, s ez csattanó hangot ad, ez a csipi. Az üti pedig, amikor egy vonószerő bottal ütik a hangszer testét. A bemutató nagyon tetszett. Nagyon jól telt ez a nap.

2 Szerda 6:30-kor ébresztettek bennünket. Ez a reggel egy kiadós futással indult. Reggeli után busszal Öcsödre utaztunk, s ott megnéztünk egy emlékházat. A tárlatvezetı néni elmesélte, hogy valamikor ebbe az épületbe járt József Attila iskolába. A kiállításon a régi paraszti élet használati eszközeit is megnézhettük. Itt ajándéktárgyakat is vásárolhatott, aki akart. A kulturális program után hajókázni voltunk a Körösön. Nagyon tetszett, hogy én is vezethettem a hajót. Ezután egy nagyot sétáltunk a Szarvasi Arborétumban, ahol különleges növényeket láthattunk. A bejáratnál vásárolni is lehetett pici cserepekben különbözı növényeket. Szarvas városának a legjobb cukrászdájában kaptunk 2-2 gombóc fagyit. Azután a szárazmalomba mentünk, hogy megismerjük annak mőködését. Itt nem a természet ereje, hanem a munkára fogott lovak hajtották a malomkereket. A táborba visszatérve megvacsoráztunk. Az estét egy jó hangulatú diszkóval zártuk, ahol mindenki kitáncolhatta magát. Csütörtök A szokásos 6:30 perces ébresztı után, ismét futással kezdtük a napot. A mozgás után jólesett a reggeli. A délelıtt folyamán megtekintettük a Szolnoki Repülımúzeumot. A legérdekesebb kiállítási tárgy egy régi utasszállító repülıgép volt, melyre fel lehetett menni, le lehetett ülni az ülésekre, és be lehetett lesni a pilótafülkébe. A vadászgépeket csak kívülrıl tudtuk megnézni. Visszatértünk a táborba, ahol kedvenc ételem, a bolognai spagetti volt ebédre. Délután a hétfın kialakított csapatok között egy sorversenyre került sor. Ezen elsık lettünk, s jutalmunk egy-egy tábla csokoládé volt. Ezután kézmőves foglalkozáson vettünk részt, ahol megtanultunk csuhébabát készíteni és nemezelni. Az esı miatt sajnos a tábortőz elmaradt. A finom vacsora után a csapatok Ki mit tud? -on vettek részt. Beni és én egy történetet adtunk elı. A táborzárón Judit néni sok oklevelet és csokit adott a versenyek legjobbjainak. Péntek Ezen a napon kicsit késıbb volt az ébresztı, így nem futottunk. Mivel ez volt az erdei iskola utolsó napja, reggeli elıtt összepakoltuk a holminkat. A délelıtt szabadfoglalkozással telt, én a barátaimmal a focipályán fociztam. Indulás elıtt még közösen énekeltünk Tamás bácsival. Hazafelé a vonaton élményeinkrıl beszélgettünk. Sajnáltuk, hogy ilyen gyorsan elrepült ez a pár nap. Illovai Balázs 5.a

3

4

5

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Nyári Tábor részletes program 2002 Június 28.-július 6.

Nyári Tábor részletes program 2002 Június 28.-július 6. Nyári Tábor részletes program 2002 Június 28.-július 6. Június 28. péntek SASOK MÓKUSOK 6 30 Találkozás a Bosnyák téri templom elıtt 8 00 Vonat indul a Déli pályaudvarról, amin reméljük mindenki ott lesz

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna

Az egyik kedvenc ünnepem a palacsintanap. Rita néni palacsintát is hozott. Palacsintadobáló versenyt is játszottunk. Balázs Anna Pancake Day vagy palacsintanap a böjt előtti utolsó nap, nálunk húshagyó keddnek hívják. Ezzel zárjuk le a farsangi időszakot. Az angol nyelvű országokban ezen a napon palacsintát esznek, mert olyan hozzávalókat

Részletesebben

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója 2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,

Részletesebben

Tájékoztató füzet. Angol nyelvi nyári tábor 2-14 éves korú gyerekeknek Ne hagyd ki gyermeked életébıl ezt az élményt!

Tájékoztató füzet. Angol nyelvi nyári tábor 2-14 éves korú gyerekeknek Ne hagyd ki gyermeked életébıl ezt az élményt! Tájékoztató füzet Angol nyelvi nyári tábor 2-14 éves korú gyerekeknek 2012 Ne hagyd ki gyermeked életébıl ezt az élményt! Helen Doron Early English Oktató Központ A Helen Doron Gyerekangol Oktató Központ

Részletesebben

Erasmus+ : Lengyelország

Erasmus+ : Lengyelország Erasmus+ : Lengyelország 1.nap 2017 Reggel fél 6-ra házhoz jött az autó és miután mindenkit összeszedett, indultunk Budapestre. 2 órás autózás után a Keleti pályaudvarnál álltunk meg és már szálltunk is

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ERZSÉBET TÁBOR Zánka ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot:

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot: Intézményünk a pályázat útján nyert összegbıl táboroztatott hátrányos helyzető gyermekeket. A hét minden napján 16 gyermek és 4 családgondozó vett részt a programokon. Az Intézményünkhöz tartozó 6 település

Részletesebben

Hétfı. Érkezés a célhoz a bal oldalon

Hétfı. Érkezés a célhoz a bal oldalon Hétfı Hetedikfúvóstáborunkat ebben az évben is - a tavalyihoz hasonlóan - az Ezüstfenyı turistaszállóban, Halimbán rendeztük meg. 45 gyermek 5 felnıtt kísérıvel vágott bele a nagy kalandba, hogy egy hetet

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység

Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

ERDEI ISKOLA programja

ERDEI ISKOLA programja ERDEI ISKOLA programja 2010. május 10-14. Felsőtárkány Hagyd ott a várost. Csend-övembe jöjj, hagyd ott az ingerült és hetyke szókat. Itt fákat, felhőt, forrást üdvözölj, s hallgasd a zengő, mámoros rigókat.

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

Hétfı - Kedd. 9 leckébıl áll a tananyag, a végén %-os eredményt kap a tanuló. A multimédiás tananyagot minden 9. évfolyamos tanuló megoldotta.

Hétfı - Kedd. 9 leckébıl áll a tananyag, a végén %-os eredményt kap a tanuló. A multimédiás tananyagot minden 9. évfolyamos tanuló megoldotta. Hétfı - Kedd Multimédiás tananyag feldolgozása, egészséges tápanyagok címmel (elsı forduló) 9 leckébıl áll a tananyag, a végén %-os eredményt kap a tanuló. A multimédiás tananyagot minden 9. évfolyamos

Részletesebben

2013. július 21. vasárnap

2013. július 21. vasárnap Newstart Életmódtábor a Bakonyban 2013.07.21-28-ig Részletes program: 2013. július 21. vasárnap 11.00-13.00 Érkezés, táborhely elfoglalása 13.30-14.30 Ebéd a Napfényes Étteremből: Kerti vegyes zöldségleves

Részletesebben

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest,

2016. július Akali újratöltve. Tábori beszámoló. Budapest 2. csoport. Görög Kátya. Budapest, 2016. július 25-31. Akali újratöltve Tábori beszámoló Budapest 2. csoport Görög Kátya Budapest, 2016. 08.02. Az idei tábor számomra azért volt különleges, mert a csoportomból minden család részt vett.

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem

TÁMOP-3.1.4-08/1-2009-0019. Egészségnap órarend. Háztartási balesetek megelőzése 04.terem. A nemi élet kockázatai 103.terem Egészségnap órarend 9/a 014.terem 9/b 014. terem 9/c 10/a Szív, ér és 10/b Szív, ér és 10/c 11/a játék, játék, játék, játék, 11/c játék, játék, 07.terem 12/b Elsősegély 016.terem 12/c 07.terem Elsősegély

Részletesebben

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Apáczai csere János tér 5.

Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Apáczai csere János tér 5. Szakmai program: Nyári napközbeni ellátás tematika 2017. Helyszín: Apáczai Csere János Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Apáczai csere János tér 5. Időpont: 2017. június 26. augusztus 18. naponta 8.00

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium BULGÁRIA NOVEMBER 22-27.

SZISZKI KRÓNIKA. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium BULGÁRIA NOVEMBER 22-27. PROJEKTHÍRADÓ NATURE DETECTIVES BULGÁRIA NOVEMBER 22-27. Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Bakos Babett Király Orsolya 2015. november 22-27-ig került sor a Nature Detectives elnevezésű

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon 2014. július 7-11. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen megismerik a Hortobágy

Részletesebben

2007.01.08.Pénteken hajnalban egy jó kis meccset ismételnek a Sport1TV-n, érdemes a videófelvevıket beprogramozni!

2007.01.08.Pénteken hajnalban egy jó kis meccset ismételnek a Sport1TV-n, érdemes a videófelvevıket beprogramozni! 2007.01.12. kedd és szerda éjjel 1-kor rögbi a Sport1 TV-n! 2007.01.08.Pénteken hajnalban egy jó kis meccset ismételnek a Sport1TV-n, érdemes a videófelvevıket beprogramozni! 01:45 Rögbi (ism.) ECR Heineken

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31.

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés. Készítette: Ondrejcsik Ákos. Drezda, 2013.08.11.-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11.-31. Készítette: Ondrejcsik Ákos 0. nap Augusztus 11. (vasárnap) Reggel 5órakkor indultunk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközép iskolából

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

Finnországi beszámoló

Finnországi beszámoló Finnországi beszámoló 2011.10.24 hétfő Épségben megérkeztünk Helsinkibe. Az iskola kis mikrobuszával jöttek értünk a repülőtérre. Útközben megálltunk hideg élelmet vásárolni, a szállásra érkezés után megvacsoráztunk.

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21.

Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Comenius II. Meeting - Málaga, Spanyolország 2014. február 17-21. Kiutazók: Kovács Györgyi pedagógus Kis Angéla 8.b osztályos tanuló Zakupszky Lili 8.b osztályos tanuló 1. nap II.17. hétfő Hajnali 3 óra

Részletesebben

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló

Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló Nagyvisnyói sporttábor 2014. augusztus 17.- Beszámoló A nagyvisnyói táborban 170 diák vett részt, és 7 kisebb tábort foglalt magába. A mi táborunk a kézilabda lánytábor, amelynek 40 résztvevője volt. Ezen

Részletesebben

NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18.

NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18. 1 NYÁRI TÁBOROZÁS NAGYRÁBÉ 2013.08.12.-08.18. 2 BESZÁMOLÓ Augusztus 12. Délelőtt a 13 fős szamosújlaki gyerek izgatottan várakozott az Idősek Klubja előtt az autóbuszra. Tíz órakor indultunk el Gyügye

Részletesebben

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. WALLENBERG-PÁLYÁZAT 2009. Nyertesei: Kirsch Bernadett Mézner Noémi Pataky Noémi ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. 10. 10. szombat Ferihegyen szombaton hajnalban gyors búcsúzkodás, majd check

Részletesebben

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN A SZOLNOKI SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN A SZOLNOKI SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORBAN A SZOLNOKI SZENT TAMÁS GÖRÖGKATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKJAI 2012. július 23-án kezdődött a tábor. Az első nap a tervezéssel, beszélgetéssel, rajzolással, játékos rejtvényekkel,

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében )

Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében ) Tábori napló- Dömötör tábor Patca, 2009. július 12-18. (a csalán, a pajta és az űrállomás jegyében ) 1. nap - 2009. július 12. Vasárnap UTAZÁS Reggel 8 körül szedett össze a busz minket Paks különböző

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra...

Tábori hírmondó 2012. Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Tábori hírmondó 2012 Személyes hangvételű beszámoló napról-napra... Hétfő: Reggeli után megalakultak a csapatok; a Sárkányok, a Sárkányölők, a Lelkesek és a JC csapat. Komoly szabályok vannak, pontokat

Részletesebben

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm.

Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Kapócs Horváth Zsófia I. Erdőpedagógai szm. Célok és s téma t kiválaszt lasztásasa Téma: Vidéki élet, családi gazdálkodás, hagyományőrzés Helyszín: Patca, Katica tanya (Somogy megye) Probléma: A vidékről

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS

Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS Kincskereső tábor 2012. LABIRINTUS 2012. július 30. hétfő Időpont Tartalmi rész Felelős és feladatai Terem berendezése Kellékek kiosztása, 8:15-8:45 - Névtanulás, ismerkedés - Csapatalakítás - CSENDJEL

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon

2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon 2017. júniusi programbeszámoló Bácsalmási Gyermekotthon Végre itt a várva várt nyár és a gyerekek nagy örömére eljött az iskolai tanév vége. A 8. osztályos tanulók elballagtak, megkezdődött a nyári szünidő.

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Németországi gyakorlat

Németországi gyakorlat Németországi gyakorlat Egy Leonardo Da Vinci pályázat keretein belül utazhattunk ki Németországba, pontosabban Aschhauserbe. Aschhauser egy kis falu nem messze Bad Zwischenahntól. A pályázat időtartama

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

ZUGLÓI SZT. ANTAL ALAPÍTVÁNY

ZUGLÓI SZT. ANTAL ALAPÍTVÁNY ZUGLÓI SZT. ANTAL ALAPÍTVÁNY 1145 Budapest, Bosnyák u. 26. (06-1) 383-0550 Tisztelt Fıvárosi Közgyőlés Kisebbségi, Emberi Jogi és Vallásügyi Bizottság! Alulírott megküldöm a zuglói Szt. Antal Alapítvány

Részletesebben

alvószoba van mind a kissebeknek mind a nagyobbaknak. A gyerekeknek nagyobb szabadságot biztosítanak mind játék közben mind étkezés közben.

alvószoba van mind a kissebeknek mind a nagyobbaknak. A gyerekeknek nagyobb szabadságot biztosítanak mind játék közben mind étkezés közben. Dániába 2008. április 13-án indultunk el. Szegedrıl Budapestre vonattal jutottuk fel, ez után jött a repülés. Várakozással telve szálltam fel a gépre, mert most ültem elıször repülıgépen. A repülı elkezdett

Részletesebben

II. évfolyam Egészségfejlesztés. Félmaraton barátokkal

II. évfolyam Egészségfejlesztés. Félmaraton barátokkal Székelyhidi Blanka II. évfolyam Egészségfejlesztés Félmaraton barátokkal rogram célja és jelentősége: Az életemben mindig nagyon fontos szerepet töltött be a sport. Általános iskola 3. osztályától kezdve

Részletesebben

Rakott burgonya, gabonakolbásszal és kesudió tejföllel Csírás avokádó saláta

Rakott burgonya, gabonakolbásszal és kesudió tejföllel Csírás avokádó saláta 2011 11.. július 17.. vasárnap Részletes program: 11.00-13.00 Érkezés, táborhely elfoglalása 13.30-14.30 Ebéd: Sárgaborsó krémleves Rakott burgonya, gabonakolbásszal és kesudió tejföllel Csírás avokádó

Részletesebben

Nyári napközis tábor Programfüzet

Nyári napközis tábor Programfüzet Nyári napközis tábor Programfüzet Paksi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. június 29. augusztus 14. Általános napirend: 9:30-10:00 Érkezés 10:00-10:45 45 perces foglalkozás 10:45-11:00 Szünet 11:00-11:50

Részletesebben

Természetközeli sporttábor

Természetközeli sporttábor TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Természetközeli sporttábor 2015. 10. 19-21. Természetközeli

Részletesebben

Október havi programok

Október havi programok Október havi programok október 2. hétfő kirándulás 1-2-4-8 csoport Margitsziget október 3. kedd folytatódik az úszás / az első turnus október 5-ig tart / Szeptember 19-én elmaradt az úszás, mert nem érkezett

Részletesebben

PROGRAM. TÁJÉKOZTATÓ Időpont: június (péntek-kedd) Helyszín: Rév Hotel Ifjúsági Szállás 8622 Szántód, Szent István út 162.

PROGRAM. TÁJÉKOZTATÓ Időpont: június (péntek-kedd) Helyszín: Rév Hotel Ifjúsági Szállás 8622 Szántód, Szent István út 162. A Kárpát-medencei Néprajzi Gyűjtők Tradíció Tábora - Szántód 2018 - PROGRAM TÁJÉKOZTATÓ Időpont: 2018. június 15 19. (péntek-kedd) Helyszín: Rév Hotel Ifjúsági Szállás 8622 Szántód, Szent István út 162.

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Nyári napközi 2010. június 15 augusztus 31 Programok 06.15-06.18. Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7.30-8.00

Nyári napközi 2010. június 15 augusztus 31 Programok 06.15-06.18. Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 7.30-8.00 Nyári napközi 2010. június 15 augusztus 31 Programok 06.15-06.18. Idő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Megérkezés Megérkezés Megérkezés Megérkezés Házirend és programok ismertetése, - Sorversenyek Játszótéri

Részletesebben

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10.

Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. Felfedezések és kalandozások a Hortobágyon Állatgondozói tábor 2015. július 6-10. 5 napos, ottalvás nélküli napközis tábor a Hortobágyi Vadasparkban. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik szívesen

Részletesebben

EJOI 2018 Programozás a Volgánál

EJOI 2018 Programozás a Volgánál SIKERESEN SZEREPELTEK ISKOLÁNK TANULÓI AZ EJOI 2018 NEMZETKÖZI PROGRAMOZÓ VERSENYEN Magyarországot négyfős csapat képviselte, közöttük két fazekasos diák: Fekete Richárd és Görömbey László, mindketten

Részletesebben

Monitoring Törökország (Izmit/ Koaceli tartomány) 2014. június 29.-2014. július 5. Készítette: Rosza Kornélia és Tolnai Judit

Monitoring Törökország (Izmit/ Koaceli tartomány) 2014. június 29.-2014. július 5. Készítette: Rosza Kornélia és Tolnai Judit Monitoring Törökország (Izmit/ Koaceli tartomány) 2014. június 29.-2014. július 5. Készítette: Rosza Kornélia és Tolnai Judit Június 29.: Reggel 7:30-kor Ferihegy 2B termináljában gyülekeztünk. Azért tettük

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Fúvóstábor. Városlőd Idén 10. alkalommal szerveződött meg a zenekari fúvóstábor, tavalyhoz hasonlóan Győrtől nem messze, Városlődön.

Fúvóstábor. Városlőd Idén 10. alkalommal szerveződött meg a zenekari fúvóstábor, tavalyhoz hasonlóan Győrtől nem messze, Városlődön. Fúvóstábor Városlőd 2018. Idén 10. alkalommal szerveződött meg a zenekari fúvóstábor, tavalyhoz hasonlóan Győrtől nem messze, Városlődön. Június 22-én indultunk el a Kölcsey iskola elől, majd egy órás

Részletesebben